Sylvia Day - 2. Melléd láncolva

SYLVIA DAY

Melléd láncolva

Ulpius-házKönyvkiadó, 2012

Afordítás alapjául szolgáló mű:
Sylvia Day: Reflected in You
A Crossfire novel

Fordította Kis Ibolya

1. FEJEZET

Imádtam New Yorkot, azzal az őrült szenvedéllyel, melyet csak egyetlen más dologra tartottam fenn az életemben. Ez a város az újvilági
lehetőségek és óvilági hagyományok mikrokozmosza. Konzervatívok és bohémek, fej fej mellett. Furcsaságok és megfizethetetlen ritkaságok. A
város lüktető energiája táplálta a nemzetközi üzleti élet ütőereit, és az egész világból vonzotta az embereket.
És ennek a vibrálásnak, ösztönző ambíciónak és világhíres hatalomnak a megtestesülése éppen most hajszolt két, lábujjgörbítően észvesztő
orgazmusba.
Miközben a hatalmas beépített gardrób felé indultam, rápillantottam Gideon Cross szex dúlta ágyára, és beleremegtem a gyönyör emlékébe. A
hajam még vizes volt a zuhanyozástól, és a magam köré csavart törülközőn kívül semmi nem volt rajtam. Még másfél órám volt munkakezdésig,
ami egy kicsit kevesebbnek tűnt a kényelmesnél. A jövőben a reggeli szexnek is helyet kell találnom a menetrendemben, különben mindig
csúszásban leszek. Gideon mindennap úgy ébredt, mint aki kész meghódítani a világot, és szerette ezt rajtam kezdeni.
Mennyire vagyok szerencsés?
Mivel közeledett a New York-i július, és kezdett nagyon meleg lenni, egy szűk vászonnadrág mellett döntöttem ujjatlan puplinfelsővel, melynek
halványszürke színe illett a szememhez. Ám a frizurakészítéshez nem értek, ezért egyszerű lófarokba fogtam hosszú szőke hajamat, aztán
kisminkeltem magam. Mikor elkészültem, kiléptem a hálószobából.
Azonnal meghallottam Gideon hangját, amint kiléptem a folyosóra. Kissé megborzongtam, amikor érzékeltem, hogy dühös: halk és fojtott volt a
hangja. Márpedig ő nem gurul be egykönnyen… hacsak nem rólam van szó. Nekem sikerült elérnem, hogy felemelje a hangját és káromkodjon,
meg beletúrjon csodálatos, vállig érő, tintafekete sörényébe.
Általánosságban azonban Gideon maga volt a szabadjára eresztett erő. Nem volt szüksége arra, hogy kiabáljon, amikor egyetlen kurta szócskával
térdre tudta kényszeríteni az embereket.
Az otthoni irodájában találtam. Háttal az ajtónak állt, fülében bluetooth telefon-fülhallgatóval. Karba fonta a kezét, és kifelé bámult Ötödik sugárúti
tetőlakásának ablakán, és roppant magányos ember benyomását keltette, olyanét, aki kívül áll az őt körülvevő világon, mégis teljes mértékben
képes uralni azt.
A kilincsre támaszkodva ittam magamba a látványát. Biztos voltam benne, hogy az én kilátásom sokkal-sokkal jobb, mint az övé. Az én
szemszögemből Gideon még az égre törő felhőkarcolókkal is versenyre kelhetett - éppolyan erőteljes és imponáló látvány. Ő már túl volt a
zuhanyzáson, mire nekem sikerült kikászálódnom az ágyból. Rettentően vonzó testén most drága, csináltatott háromrészes öltöny két darabja
feszült - bevallottan a gyengém. Hátulról jól érvényesült tökéletes feneke és mellénybe bújtatott erős háta.
A falon egy sereg, kettőnket együtt ábrázoló fotó kollázsa díszelgett, köztük egy nagyon bensőséges kép, amit álmomban készített rólam. A legtöbb
képet paparazzók készítették, akik állandóan a nyomában koslattak. Elvégre ő volt Gideon Cross, a Cross Industries feje, és vacak huszonnyolc
évével a világ huszonöt leggazdagabb emberének egyike. Meglehetősen biztos voltam benne, hogy Manhattan egy jelentős szelete az övé, abban
pedig teljesen biztos voltam, hogy ő a földgolyó legklasszabb pasija. És ahol csak dolgozott, tartott egy képet rólam, mintha ugyan rám nézni is
lehetne éppolyan szórakoztató, mint őrá.
Kecses mozdulattal hátrafordult, hogy rám emelje jégkék tekintetét. Természetesen tudta, hogy ott vagyok és nézem. Szinte felszikrázott a levegő,
amikor egymás közelében voltunk, afféle várakozásteli feszültség érződött, mint a vihar előtt megülő csendben. Nyilván szándékosan várt még egy
pillanatig, mielőtt szembefordult velem, hogy megadja nekem a lehetőséget rá, hogy alaposan végigmérjem, hisz tudta, hogy imádom bámulni.
Sötét és veszedelmes. És csak az enyém.
Istenem… Sosem tudtam hozzászokni ehhez az archoz. Mindig hatott rám. A finoman metszett járomcsont, a sötét szemöldök, a sűrű pillájú kék
szempár, és az a száj… Tökéletes vonalú, egyszerre érzéki és gonosz. Szerettem, amikor szexre csábítva mosolygott, és reszkettem, amikor
vonallá keskenyedett. És amikor a testemhez ért, lángot vetettem.
Jó ég, hallod te magad kívülről? Lebiggyedt a szám, mert eszembe jutott, mennyire bosszantott régebben, amikor a barátnőim arról áradoztak,
milyen jól néz ki a fiújuk. Most meg itt állok, és folyamatosan lenyűgöz ennek a komplikált, frusztráló, zavaros, borzalmasan szexi pasinak a
vonzereje, és napról napra szerelmesebb vagyok belé.
Miközben egymásra meredtünk, a homlokát ráncolta, és továbbra is beszélt a vonal másik végén szorongó szerencsétlenhez, de a pillantása
csípősen bosszúsról izzón áthatóvá változott.
Már hozzá kellett volna szoknom a változáshoz, ami általában lejátszódott benne, amikor rám nézett, de mégis, most is mellbe vágott. Ez a pillantás
hűen közvetítette, milyen keményen és mélyen akar megdugni - amit meg is tett, amikor csak lehetett -, és betekintést engedett nyers, hajlíthatatlan
akaratába is. Mindenben, amit Gideon csinált, ott rejtőzött az erő és a fensőbbség.
- Akkor szombaton nyolckor - fejezte be a beszélgetést, aztán kirántotta füléből a fejhallgatót, és az asztalára dobta. - Gyere ide, Eva.
Ismét megborzongtam, attól, ahogy a nevemet mondta - ugyanazzal az uralkodó erővel, ahogyan utasítani szokott: „Élvezz, Eva”, amikor alatta
vagyok… amikor kitölt… és alig várom, hogy a csúcsra érjek - neki…
- Erre most nincs idő, bajnok - hátráltam ki a folyosóra, mert azonnal elgyengültem, ha róla volt szó. Kulturált tónusának halovány érdessége is
majdnem elég volt ahhoz, hogy elélvezzek tőle. Ha pedig hozzám is ért, kész voltam.
A konyhába iszkoltam, hogy kávé készítsek.
Ő morgott valamit az orra alatt, és utánam jött. Öles lépteivel egykettőre utolért. Azon kaptam magam, hogy a falhoz szegez egy százkilencven centi
magasságú, húsz centi keménységű, felhevült pasi.
- Tudod, mi történik, ha elfutsz, angyalka. - Gideon belekapott fogaival az alsó ajkamba, aztán a nyelvével megsimította. - Elkaplak.
Mélyen bennem valami megkönnyebbült sóhajjal megadta magát, és testem elernyedt az örömtől, hogy hozzá simulhat. Folyamatosan kívántam őt,
olyan erővel, hogy szinte fájt. Kéjt is éreztem, de ennél sokkal többet is. Valami olyan értékeset és mélyet, amitől Gideon vágya nem az a
vészcsengő volt, ami más férfinál lett volna. Ha bárki más próbált volna meg a teste súlyával lenyomni, halálra rémülök. De Gideonnal sosem
éreztem ezt. Ő tudta, mire van szükségem, és hogy mennyit viselek el.
Hirtelen felvillanó vigyorától elállt a lélegzetem.
A csodás fekete sörény keretezte lélegzetelállítóan szép arccal szembenézve elgyengült a lábam. Annyira kifinomult és városias volt, a fürtjei
dekadens hosszától eltekintve.
Az orrát az enyémhez dörgölte.
- Nem mosolyoghatsz csak így rám, hogy aztán ennyivel megúszd. Mondd csak meg, mire gondoltál, amíg telefonáltam!
Fanyarul húztam el a számat.

- Hogy milyen klassz vagy. Borzasztó, hogy mennyit gondolok erre. Már túl kellett volna esnem rajta.
Megmarkolta a combom hátulját, és még jobban magához vont, miközben csípője szakértő mozgatásával ingerelt. Fantasztikus volt az ágyban. És
tudta is magáról.
- Legyek átkozott, ha hagyom!
Forróság áradt szét az ereimben, a testem alig várta, hogy érezhesse az övét.
- Csak azt ne mondd, hogy még egy tágra nyílt szemmel csodáló rajongóra van szükséged, Mr. Utálom-a-Túlzott-Elvárásokat…
- Azt akarom, hogy ne érj rá senki másra gondolni - dorombolta, miközben megfogta az államat, és hüvelykujjával megdörzsölte az alsó ajkamat.
Lassan, reszketegen beszívtam a levegőt. Tökéletesen elvarázsolt a tekintete izzása, hangja provokatív tónusa, a teste melege és a bőre bódító
illata. Ő volt az én kábítószerem, és eszem ágában sem volt leszokni róla.
- Gideon - leheltem kábultan.
Halk nyögéssel tapasztotta szépen metszett ajkát az enyémre, s kéjes, mély csókkal akasztotta meg arra vonatkozó gondolatmenetemet, vajon
még mennyi időm van indulásig. A csók majdnem sikeresen elvonta a figyelmemet arról a bizonytalanságról, amit az imént akaratlanul is elárult.
A hajába mélyesztettem az ujjaimat, hogy megtartsam a fejét, és visszacsókoltam. Nyelvem az övét simogatta. Olyan rövid idő óta voltunk még
csak egy pár. Kevesebb, mint egy hónapja. És ami még rosszabb, egyikünk sem tudta, milyen egy olyan kapcsolat, amit felépíteni készülünk - egy
olyan kapcsolat, melyben egyikünknek sem kell úgy tenni, mintha nem volnánk súlyosan sebzettek.
Karja erősen átfogott, és birtoklóan megszorított.
- Veled akartam tölteni a hétvégét a Florida Keys szigetein - meztelenül.
- Hmm. Jól hangzik. - Még annál is jobban. Noha imádtam Gideont öltönyben, de meztelenül meg még inkább. Mellőztem annak említését, hogy a
hétvégén nem fogok ráérni…
- Így meg kénytelen vagyok üzleti dolgokkal foglalkozni a hétvégén - morogta bele a számba.
- Olyan üzleti dolgokkal, amiket miattam halasztottál el? - Mostanában korán eljött a munkahelyéről, hogy velem lehessen, és tudtam, hogy ennek
meglesz a böjtje. Anyám a harmadik férjét nyűtte, és minden pasija sikeres, gazdag alak volt. Tudtam jól, hogy a sikernek és az ambíciónak sok
túlóra és késői hazajárás az ára.
- Szépen megfizetek másokat azért, hogy én veled lehessek.
Szép terelés, de mivel láttam a szemében a bosszús villanást, belementem.
- Kösz. De igyunk egy kis kávét, mielőtt kifutnánk az időből.
Gideon megnyalta a számat, aztán elengedett.
- Holnap este nyolckor fel akarok szállni. Pakolj lengén. Arizonában száraz meleg van.
- Micsoda? - pislogtam távolodó háta után, ahogy visszaindult az irodájába. - Arizonába kell menned üzletelni?
- Sajnos.
Uh… Jaj. Ahelyett, hogy kockára tettem volna a kávémat, inkább a vitát halasztottam el, és folytattam utamat a konyha felé. Átvágtam Gideon
tágas, ’30-as éveket idéző lakásán a keskeny, boltíves ablakok között. Sarkam hol a keményfa padlón kopogott, hol belesüppedt az Aubusson
szőnyegekbe. A sötét fával és semleges színű textilekkel berendezett lakást ékköves kis felütések díszítették. Bármennyire ordított is a lakásról a
pénz, attól még melengető és meghitt maradt, a lazítás és a kényelem helye.
Mikor elértem a konyhába, azonnal bedugtam egy útibögrét az egypoharas kávégép kifolyója alá. Gideon is csatlakozott hozzám, karjára terített
öltönnyel, kezében mobillal. Újabb bögrét tettem a kávécsap alá, aztán a hűtőszekrényhez mentem.
- Talán még jól is jön - fordultam szembe Gideonnal, és eszébe juttattam a lakótársam dolgát. - A hétvégén beszélnem kell Cary fejével.
Gideon a zakója belső zsebébe csúsztatta a telefont, aztán az egyik szék hátuljára akasztotta az egészet. - Velem jössz, Eva.
Nagyot fújtam, és mintha csak a kávémnak mondtam volna:
- Minek? Hogy meztelenül heverésszek, és várjam, hogy befejezd a munkát és megdugj?
Tekintete összekapcsolódott az enyémmel, miközben magához vette a bögréjét, és túlságosan is higgadt eltökéltséggel iszogatta kávéját.
- Most vitatkozni fogunk?
- Kötözködni akarsz? Már megbeszéltük ezt egyszer. Tudod, hogy nem hagyhatom magára Caryt a tegnap estiek után. - A nappaliban talált jelenet
új értelmet adott a „kicsi a rakás”-nak.
Visszatettem a tejet a hűtőbe, és magamba szívtam azt az érzést, ahogyan elleállhatatlanul vonz magához az akarata erejével. Kezdettől fogva így
volt. Ha akarta, Gideon el tudta érni, hogy érezzem, mit akar. És nagyon, nagyon nehéz volt ellenállni lényem azon részének, amelyik vágyott rá,
hogy megadja neki.
- Te foglalkozol az üzlettel, én meg a legjobb haverommal, aztán összetalálkozunk, és foglalkozunk egymással.
- Csak vasárnap este jövök vissza, Eva.
Ó… Kicsit összeugrott a gyomrom a gondolatra, hogy ilyen sokáig leszünk távol egymástól. A párok zöme nem tölti együtt minden szabad percét,
de mi nem olyanok voltunk, mint az átlagemberek. Mi tele voltunk bizonytalanságokkal, és olyan függőség élt bennünk egymás iránt, hogy kellett a
rendszeres kontaktus ahhoz, hogy rendesen működhessünk. Utáltam távol lenni tőle. Alig telt el úgy óra, hogy ne gondoltam volna rá.
- Szóval te sem bírod elviselni a gondolatot - mondta halkan, és úgy nézett rám, hogy mindent látott. - Vasárnapra mindketten használhatatlanok
leszünk.
Megfújtam a kávé tetejét, aztán belekortyoltam. Nyugtalanná tett a gondolat, hogy egy egész hétvégét nélküle kell kibírnom. És ami még rosszabb,
gyűlöltem a gondolatot, hogy ennyi időt tölt el nélkülem. A világ tele van lehetőségekkel - olyan nőkkel, akik nem ennyire őrültek, és akikkel nem
ennyire nehéz együtt lenni.
Mégis sikerült azt mondanom:
- Mindketten tudjuk, hogy ez nem éppen egészséges dolog, Gideon.
- Ki mondta, hogy az? Senki sem tudhatja, milyen érzés nekünk lenni.
Hát igen, ebben van valami.
- Indulnunk kell dolgozni - jegyeztem meg, mert tudtam, hogy ez a pengeváltás egy teljes napig is eltarthat. Majd később kibogozzuk, de most úgyis
holtpontra jutottunk.
Csípőjével a pultnak támaszkodva makacsul kitartott.
- Arra van szükséged, hogy velem gyere.
- Gideon. - Önkéntelenül is topogni kezdtem a mészkő lapokon. - Nem adhatom fel érted az egész életemet. Ha állandóan rajtad lógok, mint egy
karkötő, meg fogsz unni. És én is megunom magam. Nem halunk bele, ha néha pár napot külön töltünk, az életünk másik részének
kiegyengetésével, még ha utáljuk is.
Megint elkapta a tekintetem.

- Te túl problémás vagy ahhoz, hogy karkötő lehess.
- Problémás a problémáshoz.
Gideon kihúzta magát, lerázva borongó érzékiségét, és azonnal felélénkült. Olyan heves, akárcsak én.
- Nagy sajtód volt mostanában, Eva. Nem titok, hogy New Yorkban élsz. Nem hagyhatlak itt, amíg távol leszek. Hozd magaddal Caryt is, ha kell.
Addig is beszélhetsz a fejével, amíg várod, hogy végezzek a munkával és megdugjalak.
- Hah! - Értékeltem ugyan a próbálkozását, hogy humorral enyhítse a feszültséget, tudtam, mi az igazi indoka arra, hogy ne hagyjon magamra -
Nathan. Az egykori mostohatestvérem. A múltam eleven lidércnyomása, melynek felbukkanásától a jelenemben Gideon mintha nagyon félt volna.
Megijesztett a gondolat, hogy talán valamennyire igaza van. A névtelenség pajzsa, mely évekig óvott, most széthullott igencsak nyilvános
kapcsolatunk miatt.
Istenem… Arra végképp nem volt időnk, hogy ebbe belemenjünk, de tudtam, hogy Gideon sosem engedne. Olyan ember volt, aki teljesen
magának akarta azt, ami az övé, és kíméletlen pontossággal terítette le ellenfeleit. Sosem hagyta volna, hogy bármi baj érjen engem. Én voltam az
ő biztos helye, ami felbecsülhetetlen értékké tett a szemében.
Gideon az órájára pillantott.
- Ideje menni, angyalka.
Fogta a zakóját és intett, hogy menjek előre a fényűző nappalin keresztül, ahol felkaptam a táskámat meg a cipős szatyromat. Nemsokára leértünk
a földszintre privát liftjén, és beültünk fekete Bentley városi terepjárója hátsó ülésére.
- Helló, Angus - üdvözöltem a sofőrt, aki megérintette régimódi sofőrsapkája peremét.
- Jó reggelt, Miss Tramell - felelte mosolyogva. Idősebb úriember volt, fehér hajában még vörös szálakkal. Számos ok miatt kedveltem őt, nem
kevéssé azért, mert iskolás kora óta fuvarozta Gideont, és őszintén törődött vele.
Egy pillantást vetettem a Rolexre, amit anyámtól meg a mostohaapámtól kaptam. Még a végén beérek időben… Már ha a forgalom nem akarja
másként. Eközben Angus ügyesen besorolt az utcán hömpölygő autóáradatba. Gideon lakásának feszült csendje után Manhattan zajai éppoly
hatásosan térítettek magamhoz, mint egy erős kávé. A tülkölő autódudák és döccenések felélénkítettek. Fürge gyalogosok hada sietett a járdán az
araszoló autók mellett, s mindenfelé felhőkarcolók törtek mohón az égre, árnyékba borítva minket, pedig a nap egyre magasabban járt.
Őszintén megszerettem New Yorkot. Mindennap hagytam egy kis időt arra, hogy magamba szívjam, hogy próbáljam befogadni.
Hátradőltem a bőrülésben, és Gideon kezéért nyúltam. Megszorítottam.
- Jobban éreznéd magad, ha Cary meg én itt hagynánk a várost a hétvégére? Mondjuk, elugranánk Vegasba?
Gideonnak összeszűkült a szeme.
- Ekkora veszély lennék Caryre? Ezért nem is veszed fontolóra Arizonát?
- Tessék? Nem. Nem hinném. - Szembefordultam vele. - Néha egy egész éjszaka is kell együtt, mire megnyílik.
- Nem hinnéd? - ismételte meg Gideon a válaszomat, ügyet sem vetve a többi mondókámra.
- Úgy érezhetné, hogy nem állok a rendelkezésére, amikor beszélni akar velem, mert mindig veled vagyok - magyaráztam, szorosan markolva a
bögrémet a zökkenőkön. - Jussunk már túl ezen a Cary iránti féltékenységen! Amikor azt mondom, hogy olyan, mintha a bátyám lenne, nem
viccelek. Nem kell szeretned, de meg kell értened, hogy ő állandó része az életemnek.
- Neki is ugyanezt mondod rólam?
- Erre semmi szükség. Ő tisztában van a helyzettel. Csak éppen próbálok valami kompromisszumot elérni…
- Én sosem kötök kompromisszumokat.
Felvontam a szemöldökömet.
- Az üzleti életben biztosan nem. De ez egy kapcsolat, Gideon. Itt adni és…
Gideon felmordult.
- Az én gépemmel mégy, az én szállodámba, és ha bárhová mész, viszed magaddal a biztonsági embereimet.
Hirtelen, kelletlen megadása úgy megdöbbentett, hogy egy percig meg sem bírtam szólalni. Felvonta a szemöldökét, és jeges tekintete azt mondta:
dönts.
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit extrém? - kérdeztem. - Elvégre Cary is ott lesz velem.
- Talán megbocsátod, ha a tegnapi éjszaka után nem bízlak rá. - Miközben a kávéját itta, testtartása elárulta, hogy magában már rég lejátszotta ezt
a beszélgetést. Megadta nekem a maga elfogadható lehetőségeit.
Fel is idegesíthettem volna magam a fennhéjázásán, ha nem tudom, hogy csak vigyázni akar rám. A múltamban csúf csontvázak rejtőztek, és a
kapcsolatom Gideonnal olyan médiaérdeklődés középpontjába helyezett, ami egyenesen az ajtóm elé hozhatta Nathan Barkert.
Valamint Gideon természetéhez hozzátartozott, hogy mindent irányítson maga körül. Ez benne volt a pakliban, és el kellett fogadnom.
- Oké - feleltem. - Melyik szálloda a tiéd?
- Van egypár. Választhatsz közülük - pillantott ki az ablakon. - Scott majd elküldi neked a listát e-mailben. Ha döntöttél, szólj neki, ő majd intézkedik.
Repülni pedig együtt fogunk oda és vissza is.
Beleittam a kávémba, és észrevettem, hogy a keze ökölbe szorul a combján. A sötétített ablakon kifejezéstelen volt a tükörképe, de éreztem, hogy
valami bántja.
- Köszönöm - mormoltam.
- Ne köszönd. Nem vagyok túl boldog vele, Eva - Megfeszült egy izom az állkapcsában. - A lakótársadnak elszáll az agya, és nekem nélküled kell
töltenem a hétvégét.
Mivel utáltam boldogtalannak látni, elvettem a kávéját, és betettem mindkét bögrét a pohártartókba. Aztán az ölébe másztam és meglovagoltam.
Átöleltem a vállát. - Nagyra értékelem, hogy ilyen rugalmas voltál, Gideon. Ez nagyon sokat jelent nekem.
Elkapott vad kék tekintetével.
- Már amikor először megláttalak, akkor tudtam, hogy az őrületbe fogsz kergetni.
Elmosolyodtam, felidézve magamban az első találkozásunkat.
- Mikor fenékre estem a Crossfire ház előcsarnokában?
- Még előtte. Odakint.
A homlokomat ráncoltam.
- Hogyhogy?
- Még a járdán. - Gideon elkapta a derekamat, és megszorította a maga birtokló módján, amitől mindig belém sajdult a vágy. - Éppen egy
megbeszélésre indultam. Ha egy perccel később vagyok ott, már lemaradok rólad. Épp beszálltam a kocsiba, amikor kifordultál a sarkon.
Eszembe jutott a Bentley. Amikor érkeztem, túlságosan lefoglalt az épület látványa, de elmenőben a kocsi is feltűnt.
- Megfogtál, alighogy megláttalak - folytatta Gideon morcosan. - Nem tudtam rólad levenni a tekintetemet. Azonnal megkívántalak. Mindenekfölött.

Vadul.
Honnan is tudhattam volna, hogy az első találkozásunkban több volt annál, mint aminek látszott? Azt hittem, véletlenül botlottunk egymásba. De ő
már elmenőben volt… Tehát visszafordult, csak miattam.
- Épp a Bentley mellett álltál meg. És hátrahajtottad a fejed. Felnéztél az épületre, és én elképzeltelek, milyen lennél térden állva, amint éppen így
bámulsz fel rám.
Gideon hangjában volt valami reszelősség, amitől fészkelődni kezdtem az ölében.
- Hogy így? - suttogtam, megbűvölten a szemében felizzó tűztől.
- Izgalommal. Némi áhítattal… kissé elbátortalanodva. - Megmarkolta a fenekemet, és magához szorított. - Nem tudtam ellenállni a késztetésnek,
hogy utánad menjek. És ott is voltál bent, épp ott, ahol akartalak, előttem térdelve. Abban a pillanatban legalább fél tucat ötlet tolult fel bennem,
hogy mit fogok veled csinálni, ha egyszer elkaplak meztelenül.
Nagyot nyeltem. Eszembe jutott a saját hasonló reakcióm.
- Mikor először megláttalak, azonnal a szex jutott eszembe. A sikoltozós, lepedőszaggatós szex.
- Láttam - indult el a keze a gerincemen. - És tudtam, hogy te is látod rajtam. Látod, hogy mi vagyok… mi rejtőzik bennem. Átláttál rajtam.
És ettől estem fenékre - szó szerint. Belenéztem a szemébe, és rádöbbentem, milyen szorosan féken tartja magát, és milyen árnyak ülnek a lelkén.
Láttam a hatalmat, éhséget, kontrollt és követelést. Valahol mélyen éreztem, hogy meg fog hódítani, Nagy megkönnyebbülés volt tudni, hogy én is
ugyanúgy felkavartam őt.
Gideon megfogta a lapockámat, és egészen közel húzott, amíg a homlokunk összeért.
- Engem még soha senki nem látott igazán, Eva. Te vagy az egyetlen.
A torkom fájdalmasan összeszorult. Gideon sok szempontból nagyon kemény ember volt, velem mégis annyira gyengéd tudott lenni. Szinte
gyermekien, amit nagyon szerettem, mert ilyenkor tiszta és ösztönös volt. Ha mások nem fáradtak azzal, hogy a szép arc és a figyelemre méltó
bankszámla mögé tekintsenek, akkor nem is érdemelték meg, hogy ismerjék.
- Fogalmam sem volt róla. Te annyira… hűvösen viselkedtél. Mintha mi sem történt volna.
- Hűvösen? - mordult fel. - Szinte lángoltam érted. És azóta sem tudok kimászni belőle.
- Hú. Kösz.
- Elérted, hogy szükségem legyen rád - mondta rekedten. - És most tessék, két napot nem bírok ki nélküled.
Megfogtam az arcát, és gyengéden megcsókoltam, ingerlően és mégis bocsánatkérően.
- Én is szeretlek - suttogtam bele csodás ajkába. - Én sem bírok távol lenni tőled.
Mohón, falánkul viszonozta a csókot, mégis szelíden és áhítatosan ölelt. Mintha törékeny lennék. Mikor elhúzódott, mindketten nehezen vettük a
levegőt.
- Még csak nem is vagyok a zsánered - incselkedtem, hogy oldjam kicsit a hangulatot elválás előtt. Gideon elfogultsága a barnák iránt közismert és
jól dokumentált volt.
Éreztem, hogy a Bentley kisorol és megáll. Angus kiszállt, hogy kettesben maradhassunk, de a motort és a légkondit bekapcsolva hagyta.
Kinéztem az ablakon, és láttam mellettünk a Crossfire épületét.
- Ami a zsánerdolgot illeti… - hajtotta hátra a fejét Gideon, és mély lélegzetet vett. - Corinne-nak jókora meglepetést okoztál. Nem olyan vagy, mint
amire számított.
Megfeszült az állam Gideon korábbi menyasszonyának említésére. Hiába tudtam, hogy a kapcsolatuk Gideonnak csak barátságot és magányt
jelentett, nem szerelmet, képtelen voltam visszafojtani magamban a mardosó irigységet. A féltékenység mindig is az egyik legnagyobb hibám volt.
- Mert szőke vagyok?
- Mert… nem olyan vagy, mint ő.
Elállt a lélegzetem. Eddig eszembe sem jutott, hogy számára Corinne a mérce. Pedig még Magdalene Perez - Gideon egyik lány barátja, aki
persze szeretett volna ennél több lenni - is azt mondta: azért hagyja hosszúra a haját, hogy utánozza Corinne-t. De akkor még nem fogtam fel ennek
a megjegyzésnek a mélységét. Istenem… ha ez igaz, akkor Corinne-nak óriási hatalma volt Gideon fölött, jóval nagyobb, mint amit el tudnék
viselni. A szívverésem meglódult, a gyomrom összeszorult. Esztelenül gyűlölni kezdtem. Gyűlöltem, amiért Gideonnak csak egy darabkája is az övé
lehetett. Gyűlöltem ennek a nőnek minden porcikáját, aki megismerhette Gideon érintését… a vágyát… a testét.
Kezdtem lecsúszni róla.
- Eva. - Megállított, megszorította a combomat. - Nem tudom, hogy igaza van-e.
Lenéztem a kezére, és a gyűrűm a jobb kezén - a tulajdonjogom jele - megnyugtatott. Akárcsak a zavar, amit az arcán láttam.
- Nem tudod?
- Ha így volt is, nem volt tudatos. Sosem kerestem őt más nőkben. Nem is tudtam, hogy keresek egyáltalán valamit, amíg meg nem láttalak téged.
Kezem végigsiklott a zakója hajtókáján, és elöntött a megkönnyebbülés. Tudatosan talán nem kereste Corinne-t senkiben, de ha így lett volna,
akkor sem lehetnék ennél különbözőbb tőle külsőben és személyiségben. Én egyedülálló vagyok Gideonnak: egy nő, aki mindenben más, mint az
előzőek. Jó lett volna, ha ennyi elég a féltékenységem kioltásához.
- Talán nem is annyira preferencia ez, mint inkább séma - simítottam ki ujjammal a homlokát. - Kérdezd meg dr. Petersent este, ha mész. Bár én
tudnék többet, ennyi év terápia után. De nem tudok. Elég sok megmagyarázhatatlan dolog van köztünk, nem igaz? Még mindig fogalmam sincs,
mit látsz bennem, ami ennyire megfog.
- Az, amit te látsz bennem, angyalka - mondta halkan, ellágyuló arccal. - Az, hogy te tudhatod, mi van bennem, és mégis kellek neked, éppannyira,
amennyire te kellesz nekem. Minden este úgy alszom el, hogy attól félek: reggelre eltűnsz. Vagy hogy elijesztettelek… hogy csak álmodtalak…
- Ne, Gideon. - Uramatyám. Mindennap összetöri a szívemet. Porrá zúz.
- Én nem tudom úgy elmondani, hogyan érzek irántad, mint ahogy te, de a tiéd vagyok. Jól tudod.
- Igen, tudom, hogy szeretsz, Gideon.
Őrülten. Botrányosan. Megszállottan. Mint ahogy én őt.
- Teljesen rabul ejtettél, Eva. - Gideon hátrahajtott fejjel húzott magához egy édes csókra. - Akár ölnék is érted - suttogta. - Mindent feladnék
érted… csak téged nem adnálak fel soha. A két nap a határ. Ennél többet ne kérj, mert nem tudom megadni.
Nem vettem könnyedén a szavait. A gazdagsága kipárnázta, megadta neki azt a hatalmat és kontrollt, amit az élete egy szakaszában elvettek tőle.
Ő is brutalitás és erőszak áldozata lett, akárcsak én. Az, hogy képes lett volna feláldozni értem a lelki békéjét, sokkal többet jelentett nekem, mintha
azt mondta volna, szeret.
- Mindössze két napot kérek, nagyfiú, és aztán busásan kárpótollak érte.
A tekintetéből eltűnt az él, és erotikus izzás vette át a helyét. - Szexszel akarsz kiengesztelni, angyalka?
- Igen - vallottam be kertelés nélkül. - Jó sokkal. Úgy tűnik, ez a taktika nagyon beválik nálad.

A szája lebiggyedt, de tekintetétől felgyorsult a légzésem. Az a sötét tekintet eszembe juttatta - mintha bármikor is el tudtam volna felejteni -, hogy
Gideon nem az az ember, akit irányítani vagy terelgetni lehet.
- Ó, Eva - dorombolta, és egy párduc gondtalanságával nyúlt el az ülésen, mintha egeret ejtett volna csapdába a barlangjában.
Kéjes borzongás futott végig rajtam. Ha Gideonról volt szó, szíves-örömest hagytam felfalatni magam.

2. FEJEZET

Mielőtt beszálltam a liftbe, hogy felmenjek a Waters Field & Leaman reklámügynökség irodájába, ahol dolgozom, Gideon a fülembe súgta:
- Gondolj rám egész nap!
Időről időre megszorongattam a kezét a zsúfolt fülkében.
- Mindig gondolok rád.
Ő ment tovább a legfelső emeletre, a Cross Industries központjába. A Crossfire-ház az övé volt, egyike a városban birtokolt számos ingatlanának,
többek közt annak a háztömbnek is, ahol laktam.
Próbáltam nem gondolni erre. Anyám mindig is afféle karrierista feleség volt. Feladta apám iránti szerelmét egy csillogóbb életstílusért, s ezzel én
képtelen voltam azonosulni. Én bármikor a szerelmet választottam volna a pénzzel szemben, de persze könnyen beszéltem, mert nekem is volt mit
a tejbe aprítani - egy jelentős befektetési portfólió formájában. Nem mintha valaha is hozzányúltam volna. Nem akartam. Túl nagy árat fizettem érte,
és nem tudtam elképzelni bármit is, ami megérte volna ezt az árat.
Megumi, a recepciós beengedett az üveg biztonsági ajtón, és széles mosollyal üdvözölt. Csinos lány volt, hozzám hasonlóan fiatal, s egzotikus
szépségű ázsiai vonásait csillogó fekete haj keretezte, melyet csinos kis kontyba fogott.
- Szia - álltam meg a pultnál. - Van már terved ebédre?
- Most már van.
- Remek - vigyorodtam el szélesen. Bármennyire szerettem is Caryt, lány barátokra is szükségem volt. Cary már elkezdte építgetni a maga kis
kapcsolati hálóját az új városban, engem azonban szinte már az első pillanatban elragadott a Gideon-örvény. Bármennyire szerettem volna
állandóan vele lenni, tudtam, hogy ez nem lenne egészséges. A barátnők helyre tesznek, amikor kell, de nekem kell ápolnom ezeket a
barátságokat, ha szükségem van rájuk.
Elindultam a hosszú folyosón az asztalom felé. Mikor odaértem, betettem a táskámat meg a szatyromat az alsó fiókba, de a telefonomat elöl
hagytam, hogy elnémíthassam. Egy SMS várt Carytől: Bocs, kislány.
- Cary Taylor - sóhajtottam. - Szeretlek… még akkor is, ha felbosszantasz.
Márpedig alaposan felmérgesített. Egy nő se szeret arra hazaérni, hogy éppen vad csoportszex zajlik a nappalijában. Főleg, ha éppen a pasijával
veszekszik.
Visszaírtam: „Tartsd fenn nekem a hétvégédet, ha tudod.”
Sokáig nem jött válasz. Elképzeltem, amint Cary a kérésemen töpreng. Majd végül megérkezet az üzenet: Biztos orbitális seggbe rúgást tervezel.
- Talán egy kicsit - morogtam, és megborzongtam, amikor eszembe jutott az az… orgia, amibe belefutottam. Úgy gondoltam, hogy egy kis időt
együtt kellene töltenem Caryvel. Nem régóta éltünk Manhattanben. Új volt a város, új a lakás, új a munka és újak a partnerek, mindkettőnknél.
Idegen terepen mozogtunk, küszködtünk, és mivel mindketten hatalmas terheket cipeltünk a múltunkból, nem jól viseltük a harcot. Általában
egymásra támaszkodtunk, de mostanában nem volt túl sok időnk erre. Sok bepótolnivalónk akadt. Készen állsz egy Las Vegas-i útra? Csak te
meg én?
Basszameg!
Majd később J.
Elnémítottam és eltettem a telefont, s közben tekintetem a monitorom melletti két fotókollázsra tévedt - az egyikben a szüleim voltak meg Cary, a
másikban én és Gideon. Ez utóbbi kollekciót Gideon maga állította össze nekem, hogy legyen róla emlékeztetőm, mint ahogy neki is van rólam az
asztalán. Mintha ugyan szükségem lenne ilyesmire…
Szerettem mindig látni azokat, akiket szeretek: anyámat arany fürtjeivel és bomba mosolyával, formás alakján aprócska bikinivel a francia Riviérán,
mostohaapám jachtján; a mostohaapámat, Richard Stantont választékosan és fenségesen, ezüstös hajával, melyhez jól állt a sokkal fiatalabb
feleség; és Caryt, aki fotogenitásának teljes pompájában volt megörökítve, fényes barna hajával, világító zöld szemével és széles, pajkos
mosollyal. Ez a millió dolláros arc már kezdett feltünedezni a magazinokban, és hamarosan tele lesznek vele az óriásplakátok meg a
buszmegállók, talpig Grey Isles szerkóban.
Átnéztem a folyosón, keresztül az üvegfalon, ami Mark Garrity aprócska irodáját határolta, és láttam, hogy a zakója ott lóg Aeron székének
támláján, de ő maga sehol sem volt. Nem voltam meglepve, amikor a teakonyhában találtam, egy bögre kávéba bámulva, homlokráncolva; a
koffeinfüggés közös vonásunk volt.
- Azt hittem, tudod, hogy működik - jegyeztem meg, az egycsészés kávéfőzőre célozva.
- Tudom is, kösz. - Mark felemelte a fejét, és elbűvölő, féloldalas mosolyt villantott rám. Csillogó fekete bőre volt, keskeny kis szakálla és meleg
barna szeme. Amellett, hogy szép szeme volt, remek főnöknek is bizonyult - szívesen tanított engem a reklámszakma rejtelmeire, és hamar elhitte,
hogy semmit sem kell kétszer elmondania. Jól tudtunk együtt dolgozni, és reméltem, hogy ez sokáig így is marad.
- Ezt kóstold meg - nyúlt egy másik gőzölgő csésze után. Odaadta. Értékeltem a figyelmességét, hogy tett bele tejszínt és édesítőt is, ahogy
szerettem.
Óvatosan belekortyoltam, mivel forró volt, aztán felköhögtem a váratlan - és nem kellemes - íztől.
- Ez meg mi?
- Áfonyás ízesítésű kávé.
Most már én ráncoltam a homlokom.
- Ugyan ki a fene akarna ilyesmit inni?
- Hát, tudod… Épp az a munkánk, hogy megtaláljuk őket, és ezt eladjuk nekik - emelte tósztra a bögréjét. - Ez a legújabb megbízásunk!
Borzongva húztam ki magam, és ittam egy újabb kortyot. Esküdni mernék, hogy a mesterséges, émelyítően édeskés áfonyaíz még két órával
később is ott lappangott a nyelvemen. Mivel ideje volt egy kis kikapcsolódásnak, keresni kezdtem a neten dr. Terrence Lucast, akivel Gideon múlt
este kis híján összeveszett. Épp csak begépeltem a doktor nevét a keresőbe, amikor megcsendült a telefon.
- Mark Garrity irodája - vettem fel a kagylót. - Itt Eva Tramell.
- Ez a Las Vegas-dolog tényleg komoly? - kérdezte Cary, minden bevezető nélkül.
- Abszolúte.
Csend támadt.
- Most akarod elmondani, hogy összeköltözöl a milliárdos pasiddal, és én kopjak le?
- Micsoda? Dehogyis! Megőrültél? - Lehunytam a szemem, és arra gondoltam, milyen bizonytalanság lehet Caryben, ha ilyen kételyek támadnak

benne a barátságunkkal kapcsolatban. - Egy életre mellém ragadtál, tudhatnád.
- Akkor csak úgy kipattant a fejedből, hogy menjünk el Vegasba?
- Valahogy úgy. Arra gondoltam, hogy szopogathatnánk mojitót a medence partján, és pár napig lazíthatnánk.
- Gőzöm sincs, miből tudnám kigazdálkodni.
- Ne aggódj, Gideon állja. Az ő gépén megyünk, az ő szállodájába. Nekünk csak a kaját meg a piát kell fizetni. - Ez nem volt igaz, mert a repülőn
kívül mindent fizetni akartam, de Carynek ezt nem kellett tudnia.
- Ő nem jön velünk?
Hátradőltem a székemen, és Gideon egyik képére meredtem. Máris úgy hiányzott, mintha nem néhány órája váltunk volna el.
- Neki dolga van Arizonában, úgyhogy oda meg vissza együtt repülünk, de Vegasba csak te mész meg én. Szerintem ránk fér.
- Ja - fújta ki a levegőt zajosan Cary. - Jó lesz már egy kis levegőváltozás, meg egy kis együttlét a legjobb barátnőmmel.
- Akkor rendben. Gideon holnap este nyolcra tervezi az indulást.
- Már kezdek is pakolni. Neked is összedobjak egy táskát?
- Megtennéd? Az szuper lenne! - Cary akár stylist vagy személyi bevásárló is lehetett volna. Félelmetes tehetsége volt a ruhákhoz.
- Eva!
- Igen?
Cary felsóhajtott.
- Kösz, hogy elviseled a bolondériáimat.
- Fogd be.
Miután letettem, egy percig meredten bámultam a készüléket, és elszomorított, hogy Cary ilyen boldogtalan, amikor minden olyan jól alakul az
életében. Valóságos mestere az önsorsrontásnak. Sosem képes elhinni, hogy csakugyan méltó a boldogságra.
Folytatni akartam a munkát, de dr. Terry Lucas neve a keresőmezőben eszembe juttatta előző célomat. Találtam néhány cikket fotókkal, melyek
alapján azonosíthattam.
Gyermekorvos. Negyvenöt éves. Húsz éve házas. Idegesen kerestem rá arra, hogy „dr. Terrence Lucas és felesége”, és szorongva vártam egy
aranyszín bőrű, hosszú barna hajú asszony képét. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor láttam, hogy Mrs. Lucas világos bőrű, rövid élénkvörös
hajú nő.
De a kérdéseim továbbra is megmaradtak. Úgy gondoltam, hogy egy nő lehet az, aki miatt a két férfi közt feszültség van.
Igazából Gideonnal nem sokat tudtunk egymásról. Csak a csúf részt - legalábbis ő az enyémet; én pedig bizonyos jelekből következtettem az
övére. Az együttéléssel kapcsolatos alapvető dolgokat is ismertük már, miután annyit aludtunk nála vagy nálam. Ő már találkozott a családom
felével, én meg az egésszel az ő részéről. De még nem voltunk együtt elég régóta ahhoz, hogy ismerjük az összes mellékkörülményt. És ami azt
illeti, szerintem nem is kérdeztünk annyit egymástól, mint kellett volna, mintha félnénk attól, hogy újabb szemetet zúdítunk egy amúgy is vergődő
kapcsolatra.
Azért voltunk együtt, mert függtünk egymástól. Még soha életemben nem voltam olyan bódult, mint amikor jó volt vele, és tudtam, hogy ezzel ő is így
van. Kifacsartuk magunkat ezekért a pillanatokért, pedig olyan fáradságosak voltak, hogy kizárólag a makacsságunk, eltökéltségünk és
szerelmünk miatt harcoltunk értük.
Elég legyen abból, hogy az őrületbe kergeted magad.
Megnéztem a leveleimet, és megtaláltam a napi Gideon-figyelőt. A legtöbb link Gideon fotóira mutatott, fekete frakkban, nyakkendő nélkül, meg
rám, az előző esti Waldorf Astoria-beli jótékonysági vacsorán.
- Te jó ég! - Akaratom ellenére is anyám jutott eszembe, amikor megpillantottam önmagamat a pezsgőszínű Vera Wang koktélruhában. Nem csak
azért, mert annyira hasonlítottam rá - eltekintve attól, hogy az én hajam hosszú és egyenes -, hanem a megamogul miatt is, akinek a karján
megjelentem.
Monica Tramell Barker Mitchell Stanton nagyon, nagyon értett a gazdag feleség szerepéhez. Pontosan tudta, mit várnak el tőle, és ezt hiba nélkül
hozta is. Noha kétszer is elvált, mind a kétszer saját akaratából, és az exei bánkódtak utána, nem pedig fordítva. Az én szememben mindez
semmit sem kisebbített anyámon, mert ő mindent megtett, és senkit sem vett örökké biztosnak, viszont úgy nőttem fel, hogy szomjaztam a
függetlenséget. A legfőbb kincsem az a jog volt, hogy nemet mondhassak.
Lekicsinyítettem az e-mail-ablakot, félretettem a magánéletet, és folytattam a piac-összehasonlítási keresést a gyümölcskávékra.
Összeszerveztem néhány induló megbeszélést a stratégákkal és Markkal, és segítettem Marknak brainstorming jelleggel kitalálni egy kampányt
valami gluténmentes étteremnek. Közeledett a dél, és már kezdtem komolyan megéhezni, amikor csengett a telefon. A szokásos hivatalos módon
szóltam bele.
- Eva! - szólt egy akcentusos női hang. - Magdalene vagyok. Van egy perced?
Riadtam dőltem hátra a székemen. Magdalene iránt egyszer feltámadt bennem az együttérzés Corinne váratlan és kellemetlen felbukkanása
kapcsán, viszont azt sem tudtam elfelejteni, milyen gonoszul viselkedett velem Magdalene, amikor először találkoztunk.
- De csak annyi. Mi a helyzet?
Felsóhajtott, aztán hadarni kezdett, mintha egy szuszra akarna mindent elmondani:
- Tegnap este Corinne mögött ültem egy asztalnál. Valamennyit hallottam abból, amit Gideonnal beszéltek vacsora közben.
A gyomrom összeszorult: felkészült a csapásra. Magdalene pontosan tudta, hogyan használja ki a Gideonnal kapcsolatos bizonytalanságaimat.
- Ennél mélyebbre már nem mehetünk, hogy munka közben kavarjuk fel a mocskot - feleltem hűvösen. - Én nem…
- Gideon nem feledkezett meg rólad.
Egy pillanatra tátva maradt a szám, s Magdalene gyorsan magához is ragadta a szót.
- Csak lekezelte Corinne-t, Eva. Corinne mindenfélét javasolt neki, hogy hova vigyen el téged New Yorkban, hiszen még új vagy itt, de persze úgy
csinálta, hogy közben rájátszott a jó öreg emlékszel-amikor-együtt-voltunk-ott módszerre.
- Ja, a régi szép idők - morogtam, és örültem, hogy én nem hallottam Gideon halk beszélgetését az exével.
- Bizony! - Magdalene mély lélegzetet vett. - Te meg elmentél, mert azt hitted, hogy Gideon nem törődik veled, miatta. Csak azt akartam, hogy tudd:
akkor is rád gondolt. Meg akarta akadályozni, hogy Corinne felzaklasson.
- És mit érdekel ez téged?
- Ki mondta, hogy érdekel? Csak éppen tartoztam neked, Eva, azért az első bemutatkozásért.
Belegondoltam a helyzetbe. Igen, tartozott azért, hogy úgy rajtam ütött a mosdóban a féltékeny, gonosz dumájával. Persze tudtam, hogy nem ez az
egyetlen indítéka. Talán csak én vagyok a két rossz közül a kisebbik. Talán csak egyben akarja tartani az ellenségeit.
- Hát jó. Köszönöm.
De tagadhatatlanul jobban éreztem magam. Hirtelen lezuhant rólam egy súly, aminek eddig nem is voltam a tudatában.

- És van még valami - folytatta Magdalene. - Gideon utánad ment.
Ujjaim megfeszültek a telefonkagylón. Gideon mindig utánam jön… mert én mindig elfutok. A lelki egyensúlyom olyan törékeny, hogy megtanultam
mindenáron megvédeni. Ha valami fenyegeti a stabilitásomat, otthagyom.
- Voltak már más nők is az életében, akik ilyen ultimátummal próbálkoztak, Eva. Elunták magukat, vagy figyelmet akartak, vagy valami nagyvonalú
gesztust… Úgyhogy elmentek, és várták, hogy Gideon utánuk menjen. Tudod, hogy ő mit csinált erre?
- Semmit - feleltem halkan. Ismertem az emberemet. Idáig sosem szocializálódott olyan nőkkel, akikkel lefeküdt, és nem feküdt le azokkal, akikkel
nyilvánosan mutatkozott. Corinne meg én voltunk a kivételek ez alól, ami újabb ok volt arra, hogy féltékeny legyek.
- Legfeljebb annyit, hogy gondoskodott róla: Angus épségben kitegye őket valahol - erősített meg Magdalene, amiből arra következtettem, hogy
valamikor ő is megpróbálkozott ezzel a taktikával. - De amikor te elmentél, nem tudott elég gyorsan a nyomodba eredni. És nem volt önmaga,
amikor elköszönt. Olyan… távolinak tűnt.
Mert félt. Lehunytam a szemem, és gondolatban belerúgtam önmagamba. Jó erősen.
Gideon nemegyszer emlegette, hogy megrémíti, ha elfutok, mert nem képes elviselni a gondolatot, hogy esetleg nem jövök vissza. Mi értelme
mondogatni, hogy nem tudok élni nélküle, ha a tetteimmel ennyiszer meghazudtolom magam? Ezek után csoda, hogy nem osztja meg velem a
múltját?
Abba kell hagynom ezt az elfutósdit. Gideonnak és nekem is szilárdan meg kell állnunk, és harcolnunk ezért, kettőnkért, ha bármi reményt is
akarunk arra, hogy a kapcsoltunk működjön.
- Most pedig én tartozom neked? - kérdeztem közönyösen, viszonozva az ebédelni induló Mark integetését.
Magdalene kifújta a levegőt.
- Gideonnal mi nagyon régóta ismerjük egymást. A szüleink közeli barátok. Te meg én még sokszor össze fogunk futni, Eva, és azt remélem, hogy
sikerül elkerülni a feszélyezettséget.
Mondja ezt az a nő, aki odajött hozzám, és közölte, hogy amint Gideon belém teszi a farkát, nekem végem. És pont akkor sújtott le rám, amikor a
legsebezhetőbb voltam.
- Idehallgass, Magdalene, ha nem csinálsz drámát, akkor megleszünk egymással. - És ha már ilyen őszinte… - Hidd el, hogy én saját magam is
remekül tönkre tudom tenni a kapcsolatomat Gideonnal. Nincs szükségem hozzá segítségre.
Magdalene halkan felsóhajtott.
- Azt hiszem, ezt a hibát követtem el - túl óvatos és túl készséges voltam. Veled viszont meg kell dolgoznia. Különben pedig… elhasználtam az egy
percemet. Hagylak dolgozni.
- Kellemes hétvégét - feleltem köszönet helyett. Még mindig képtelen voltam bízni benne.
- Neked is.
Mikor letettem a telefont, megint az egyik Gideonnal közös képünkre esett a tekintetem. Hirtelen elöntött a birtoklási vágy és a mohóság. Gideon
az enyém, mégsem lehetek biztos benne, hogy ez holnap is így lesz-e. És az, hogy esetleg más nőkre is gondol, egyenesen megőrjített.
Kinyitottam az alsó fiókot, és kiástam a táskámból az új telefonomat. Azt akartam, hogy ő is éppolyan hevesen gondoljon rám, mint ahogy én őrá.
Hirtelen elfogott a vágy, hogy szőröstül-bőröstül felfaljam, miközben írtam az SMS-t: Bármit megadnék érte, hogy most a számban tarthassam a
farkadat.
Ha csak arra gondoltam, milyen, amikor a számba veszem… a hangok, amiket kiad, mielőtt elélvez…
Mikor láttam, hogy elment az üzenet, kitöröltem a szöveget, és eltettem a telefont. Mivel már dél volt, becsuktam minden ablakot a
számítógépemen, és kimentem a recepcióra Megumiért.
- Van valami, amire konkrétan éhezel? - kérdezte. Felállt, és megcsodálhattam ujjatlan, lila, övvel összefogott ruháját.
Megköszörültem a torkomat, mert eszembe jutott az SMS.
- Nem. Döntsd el te. Én nem vagyok válogatós.
- Már annyira várom a hétvégét - nyögött fel Megumi, miközben műkörmével megnyomta a lift hívógombját. - Még másfél nap.
- Lesz valami jó kis program?
- Még nem lehet tudni - sóhajtott fel, és a füle mögé tűrte a haját. - Vakrandi lesz - magyarázta bánatosan.
- Ó. Megbízható az ember, aki összehozta?
- A lakótársam. Remélem, hogy a fickó legalább jól néz ki, mert különben szorulni fog.
Mosolyogtam, s közben a lift is megérkezett. Beszálltunk.
- Akkor elég jók az esélyeid arra, hogy jól süljön el a dolog.
- Annyira nem, mert a lakótársnőm is úgy találta, hogy vakrandizott vele. Esküszik rá, hogy szuper a fickó, csak épp neki nem jött be.
- Hmm.
- Majd meglátom. - Megumi megcsóválta a fejét, és felnézett az emeleteket jelző régimódi mutatóra.
- Feltétlenül meséld majd el, mi volt.
- Persze. Drukkolj nekem.
- Úgy lesz. - Éppen kiszálltunk a földszinten, amikor éreztem, hogy a táskám vibrálni kezd a hónom alatt. Miközben kimentünk a forgókorláton,
kikotortam a telefonomat, és a gyomrom görcsbe rándult Gideon nevének láttára. Hívott, nem csak üzent.
- Elnézést - mondtam Meguminak, mielőtt felvettem volna.
Ő csak legyintett.
- Ugyan már. Vedd fel.
- Hali - üdvözöltem Gideont játékosan.
- Eva…
Majdnem megbotlottam a saját lábamban attól, ahogy a nevemet hörögte. Szekérderéknyi ígéret volt a hangja rekedtségében.
Lassítottam, és semmit sem tudtam mondani, elállt a szavam attól a keménységtől, amire annyira vágytam - az éles felhangtól, ami elárulta, hogy a
világon mindennél jobban szeretne most bennem lenni.
Miközben az emberek áramlottak körülöttem kifelé és befelé, megállított a telefonból áradó súlyos csend. A kimondatlan és csaknem
ellenállhatatlan követelés. Gideon semmiféle hangot nem hallatott - még csak a légzését sem hallottam -, de éreztem az éhségét. Ha nem lett volna
ott a türelmesen várakozó Megumi, akkor rohantam volna fel a legfelső emeletre, hogy teljesítsem néma parancsát, és teljesítsem az SMS-ben leírt
ajánlatot.
Eszembe jutott, amikor legutóbb leszoptam az irodájában, és összefutott a nyál a számban. Nyeltem egyet.
- Gideon…
- A figyelmemet akartad - most megkaptad. Hallani akarom, ahogy kimondod azokat a szavakat.

Éreztem, hogy elvörösödöm.
- Nem lehet. Most nem. Hadd hívjalak vissza később.
- Húzódj ki az oszlop mögé.
Meglepetten kezdtem keresni a tekintetemmel. Aztán eszembe jutott, hogy a hívóazonosító szerint az irodájában van. Felnéztem a biztonsági
kamerákra. Azonnal megéreztem magamon a tekintetét. Forró és követelő tekintetét. Feltámadt bennem az izgalom a vágyától.
- Siess, angyalka. Ne várasd soká a barátnődet.
Az oszlop mögé húzódtam. Felgyorsult a légzésem.
- És most mondd. Teljesen megkeményedtem az SMS-edtől, Eva. Ezt valahogy meg kell oldani.
A nyakamhoz kaptam, és segélykérőn néztem Megumira, aki felvont szemöldökkel figyelt. Feltartottam egy ujjamat, jelezve, hogy még egy percet
kérek, aztán visszafordultam a telefonhoz, és belesuttogtam:
- A számban akarlak érezni.
- Miért? Hogy játssz velem? Hogy felhúzz, ahogy most? - A hangjában nem volt tűz, csak hűvös komolyság.
Tudtam, hogy nagyon észnél kell lennem, amikor Gideon ilyen komoly a szexet illetően.
- Nem - emeltem arcom a mennyezeti színes kupola felé, ahol a biztonsági kamera volt. - Azt akarom, hogy elélvezz. Imádom, amikor elmész,
Gideon.
Élesen kifújta a levegőt.
- Akkor hát ajándék.
Csak én tudtam, mit jelent Gideon számára ajándéknak tekinteni egy szexuális aktust. Neki a szex korábban a fájdalomról és a megaláztatásról,
vagy a kéjről és a szükségről szólt. De most, velem, az örömről és szerelemről.
- Mindig.
- Remek. Mert nagyon értékes vagy nekem, Eva, és az is, ami kettőnk közt van. Még az állandó dugási vágy is az, mert az is számít.
Nekidőltem az oszlopnak, és beismertem magamnak, hogy beleestem a régi pusztító szokásomba - a szexuális vonzalmat használom a
bizonytalanságaim enyhítésére. Ha Gideon rám vágyik, akkor nem vágyhat másra. Honnan tudja mindig, hogy mi jár a fejemben?
- Igen - leheltem, és lehunytam a szemem. - Számít.
Volt idő, amikor a szexhez folyamodtam vonzalomért, összetévesztve a pillanatnyi vágyat az igazi érzésekkel. Ezért is ragaszkodtam most ahhoz,
hogy legyen valamiféle baráti közeg, mielőtt ágyba bújok valakivel. Soha többet nem akartam úgy kikerülni valakinek az ágyából, hogy
értéktelennek és mocskosnak érzem magam.
És az is biztos, hogy nem akartam lealacsonyítani azt, ami köztünk volt Gideonnal csak azért, mert ok nélkül félek attól, hogy elveszítem.
Rádöbbentem, hogy nem vagyok egyensúlyban. Éreztem a zsigereimben, mintha tudnám, hogy valami szörnyű fog történni.
- Munka után megkapod, amit szeretnél, angyalka. - Gideon hangja elmélyült, érdesebbé vált. - De most ebédelj csak meg a kolléganőddel.
Gondolni fogok rád. És a szádra.
- Szeretlek, Gideon.
Miután letettem a telefont, vettem pár mély lélegzetet, hogy összeszedjem magam.
- Elnézést.
- Minden rendben?
- Persze. Minden oké.
- Még mindig akkora a lángolás közted meg Gideon Cross között? - kérdezte Megumi könnyed mosollyal.
- Hát… - Persze. - Igen, ott is minden szuper. - És nagyon szerettem volna, ha tudtam volna róla beszélni. Szerettem volna megnyitni a csapot, és
kiadni magamból az érzéseimet. Azt, hogy hogyan emészt fel, ha rá gondolok, hogyan vadít meg az érintése, és hogyan hasít belém pengeként
megkínzott lelkének szenvedélye.
De nem voltam képes rá. Soha. Túlságosan szem előtt van, túlságosan ismert. A magánélete apró kis morzsái is vagyonokat érnek. Ezt nem
kockáztathatom.
- Az biztos - helyeselt Megumi. - Ő maga is szuper. Már azelőtt is ismerted, hogy elkezdtél itt dolgozni?
- Nem. Bár elképzelhető, hogy összefutottunk már valahol. - A múltunk miatt. Anyám nagylelkűen adakozott mindenféle bántalmazott gyermek
alapítványnak, akárcsak Gideon. Nyilván megfordultunk már ugyanazokon az eseményeken korábban. Eltűnődtem, hogy milyen lehetett volna akkor
egy találkozás - ő egy pompás barnával a karján, én meg Caryvel. Vajon ugyanazt a zsigeri reakciót mutattuk volna egymás iránt távolról is, mint
közelről, ott, a Crossfire előcsarnokban?
Abban a pillanatban megkívánt, ahogy megpillantott az utcán.
- Csak kíváncsi voltam - nyomakodott át Megumi a forgóajtón. - Olvastam, hogy komoly a dolog köztetek - folytatta, amikor én is kiértem a járdára. -
Azért gondoltam, hogy esetleg korábbról ismeritek egymást.
- Ne higgy el mindent, amit a pletykablogokban olvasol.
- Akkor nem is komoly?
- Azt nem mondtam. - Néha túlságosan is komoly. Fájdalmasan, brutálisan komoly.
Megumi a fejét csóválta.
- Te jó ég… Én meg itt faggatlak. Ne haragudj. A pletyka az egyik gyengém. Meg az olyan klassz pasik, mint Gideon Cross. Egyszerűen nem is
tudom elképzelni, milyen lehet egy olyan pasival járni, akinek a teste így árasztja magából a szexet. Gondolom, fantasztikus az ágyban.
Elmosolyodtam. Jó volt végre egy másik lánnyal lógni. Nem mintha Cary nem értékelte volna ugyancsak a jó pasikat, de a csajos fecserészésnek
nincs párja.
- Hát, nem panaszkodom.
- Mázlista tyúk - bökött meg a vállával viccelődőn. - És mi van a lakótársaddal? A képek alapján, amiket láttam, ő se semmi. Van barátnője? Nem
akarna velem járni?
Elfordítottam a fejem, hogy palástoljak egy grimaszt. Már megtanultam a saját káromon, hogy soha többet ne hozzam össze semmilyen
ismerősömet Caryvel. Olyan könnyű szeretni őt, ami szívfájdalomhoz vezet, mert ő képtelen ugyanúgy viszontszeretni. Amint kezdtek túl jól menni a
dolgok, Cary mindig elrontotta.
- Nem tudom, hogy van-e valakije. Eléggé… komplikált az élete pillanatnyilag.
- Nos, ha esetleg alkalom adódna, én nyitott vagyok… Csak szóltam. Szereted a tacót?
- Imádom.
- Ismerek egy jó helyet pár saroknyira. Menjünk oda.

***

Elégedett voltam a világgal, amikor visszamentünk Megumival az ebédről. Negyven perc pletykálkodás, pasimustra meg három finom carne asada
taco után egész jól kezdtem érezni magam. És még tíz perccel az ebédidő vége előtt vissza is értünk, aminek örültem, mert mostanában nem
voltam éppen a legpontosabb munkaerő, bár Mark ezt sosem tette szóvá.
A város ott morajlott körülöttünk, taxik és emberek siettek tova a növekvő hőségben és párában, a lehető legtöbbet igyekezvén bezsúfolni a nap
szűkös óráiba. Én leplezetlenül bámultam az embereket, tekintetem végigpásztázott mindent és mindenkit.
Öltönyös férfiak mentek bő szoknyás, papucsos lányok mellett. Elegáns divatkreációkat és ötszáz dolláros cipőt viselő úri hölgyek lejtettek tova
gőzt okádó hot dogos standok és kiabáló rikkancsok mellett. New York eklektikus zűrzavara valóságos mennyország volt a számomra, s olyan
izgalmat keltett bennem, melytől elevenebbnek éreztem magam, mint bárhol másutt.
Megálltunk egy piros lámpánál, közvetlenül a Crossfire-rel szemben, és tekintetemet azonnal magára vonzotta az épület előtt álló fekete Bentley.
Gideon nyilván most ért vissza az ebédből. Önkéntelenül is magam elé képzeltem őt a kocsiban aznap, amikor először találkoztunk, ahogy nézett
engem a Crossfire imponáló szépségének árnyékából. Már a gondolatba is belebizseregtem…
Aztán hirtelen lefagytam.
Egy vadítóan csinos barna lány lebbent ki a forgóajtón, aztán megállt, s én jól szemügyre vehettem - Gideon ideálja, akár tudatában van ennek,
akár nincs. Egy olyan nő, akit Gideon a szemem láttára kezdett el bámulni a Waldorf Astoria báltermében. Egy olyan nő, akinek megjelenése és
hatalma Gideon felett a legrosszabb bizonytalanságaimat hozta felszínre.
Corinne Giroux olyan volt, mint egy friss fuvallat a krémszínű ruhájában és cseresznyepiros tűsarkújában. Hátravetette derékig érő sötét haját, ami
nem volt annyira sima, mint amilyennek azon az éjszakán tűnt, amikor először láttam. Tulajdonképpen kissé zilált benyomást keltett. És az ujjaival a
száját babrálta: végigsimította a szája vonalát.
Elővettem a telefonomat, bekapcsoltam a fényképezőgépet, és csináltam egy képet. Mikor ráközelítettem, láttam, miért vacakol a szájával - mert
elkenődött a rúzsa. Vagyis inkább romokban hevert. Mintha szenvedélyes csók áldozata lett volna.
A lámpa váltott. Megumi meg én elindultunk a tömeggel, és egyre közelebb kerültünk a nőhöz, akinek Gideon valaha házasságot ígért. Angus szállt
ki a Bentleyből, és megkerülte a kocsit. Váltott pár szót Corinne-nal, aztán kinyitotta neki a hátsó ajtót. Az árulás érzése - Gideon és Angus
árulásáé - úgy belém mart, hogy elállt a lélegzetem. Megtántorodtam.
- Hé! - kapta el a karomat Megumi. - Pedig csak mentes margaritát ittunk!
Néztem, ahogy Corinne légies alakja otthonos mozdulattal eltűnik Gideon kocsijának hátuljában. Ökölbe szorult a kezem a haragtól. Dühös
könnyeim fátyolán keresztül láttam, hogy a Bentley elindul, és belevész a forgalomba.

3. FEJEZET

Mikor Megumival beszálltunk a liftbe, a legfelső emelet gombját nyomtam meg.
- Öt perc múlva jövök, ha valaki kérdezi - mondtam Meguminak, amikor kiszállt a Waters Field & Leaman szintjén.
- Csókoltatom, oké? - legyezte magát viccesen Megumi. - Már attól is melegem lesz, ha arra gondolok, hogy te jársz vele.
Kipréseltem magamból egy mosolyt, amíg becsukódott az ajtó, és a lift elindult tovább fölfelé. Mikor felért a legfelső emeletre, kiléptem az
ízlésesen dekorált és tagadhatatlanul férfias stílusú előcsarnokba. Füstüveg biztonsági ajtókat láttam homokfúvott CROSS INDUSTRIES felirattal,
lelógó páfrányos és liliomos kaspókkal.
Gideon vörös hajú recepcióslánya szokatlanul segítőkész volt, és már azelőtt megnyomta a nyitót, hogy odaértem volna az ajtóhoz. Aztán rám
vigyorgott, de úgy, hogy felmeredt a hátamon a szőr. Mindig is az volt a benyomásom, hogy nem kedvel, úgyhogy egy pillanatig sem hittem a
mosolyában. Viszketni kezdtem tőle. De azért intettem neki és üdvözöltem, mert nem vagyok idegbeteg vadmacska - hacsak nincs jó okom rá.
Végigmentem a Gideon irodájához vezető hosszú folyosón, és megálltam egy második recepciónál, ahol Gideon titkára, Scott felügyelt.
Scott felállt az érkezésemre.
- Szia, Eva - üdvözölt, és a telefonért nyúlt. - Szólok neki, hogy itt vagy.
Az üvegfal, mely elválasztotta Gideon irodáját a folyosótól, általában kristálytisztán átlátszó volt, de egy gombnyomással tejszerűen homályossá
lehetett változtatni. Most is ilyen átlátszatlan volt, ami csak fokozta kényelmetlen érzésemet.
- Egyedül van?
- Igen, de…
Bármit akart még mondani Scott, már nem hallottam, mert benyomultam az irodába.
Hatalmas tér volt, három külön tárgyalórésszel, melyek egyenként is nagyobbak voltak Mark főnököm egész irodájánál. Szemben Gideon
lakásának elegáns melegségével, ez a hely csupa fekete, szürke és fehér volt, melyet csak a bárpult mögötti kristálypalackok színei dobtak fel.
Padlótól mennyezetig érő ablakok néztek a városra mindkét oldalon. A hatalmas asztallal szembeni egyetlen tömör fal tele volt lapos képernyőkkel,
melyeken mindenféle hírcsatornák műsora villódzott.
Tekintetem végigpásztázta a szobát, és megakadt a gondatlanul a földre lökött díszpárnán. Mellette benyomódások látszottak a szőnyegben,
jelezve, hol szokott lenni a kanapé lába. A kanapét tehát szemmel láthatóan arrébb tolták.
A szívverésem meglódult, és a tenyerem nyirkos lett. A korábban érzett szörnyű szorongás felerősödött.
Éppen feltűnt a mosdó nyitott ajtaja, amikor Gideon megjelent, elállítva lélegzetemet fantasztikus felsőteste látványával. Nedves volt a haja, mintha
épp most zuhanyozott volna, és a nyaka meg a felsőteste kissé vörösnek tűnt, mintha testi erőfeszítést végzett volna.
Mikor meglátott, megdermedt, és a tekintete egy pillanatra elsötétült, mielőtt tökéletes, makulátlan maszkja a helyére került volna.
- Most nem nagyon alkalmas az idő, Eva - bújt bele egy ingbe, amit az egyik bárszék támlájáról akasztott le. - Máris késésben vagyok egy
megbeszélésről.
Szorosan megmarkoltam a táskámat. Az, hogy ilyen közelről láttam, tudatosította bennem, mennyire akarom ezt a férfit. Őrülten szerettem, és
szükségem volt rá, éppúgy, mint a levegőre… Amitől csak még könnyebben megértettem, hogy mit érezhet Magdalene és Corinne, és miért
lennének hajlandók bármit megtenni azért, hogy elfordítsák őt tőlem.
- Miért vagy félmeztelen?
Ez ellen nem volt orvosság. A testem ösztönösen reagált a látványára, ami csak még nehezebbé tette, hogy kordában tartsam felhorgadó
érzéseimet. Nyitott inge alól kilátszott aranyszín bőre, bordázott hasizma és tökéletes csípője. Sötét mellszőrzete lefelé haladva egyetlen vonallá
keskenyedett a farka irányába, melyet jelenleg nadrág és bokszeralsó rejtett. Már a gondolattól sajogni kezdtem, hogy milyen, amikor bennem van.
- Foltos lett az ingem - kezdett gombolkozni, és hasizmai megfeszültek a mozgástól, miközben átment a bárhoz, ahol a mandzsettagombjai voltak.
- Sietnem kell. Ha kell valami, csak szólj Scottnak, elintézi. Vagy majd elintézem én, ha visszajöttem. Két óránál többet nem leszek távol.
- Miért vagy késésben?
Gideon nem nézett rám, úgy felelt:
- Még gyorsan le kellett tudnom egy váratlan megbeszélést.
Csakugyan?
- Reggel zuhanyoztál. - Miután egy óráig szeretkeztünk. - Miért zuhanyoztál újra?
- Mi ez a vallatás? - csattant fel.
Válaszokat akartam. A mosdóhoz mentem. Erős pára fogadott. Ügyet sem vetve a fejemben szóló hangra, miszerint nem kéne keresnem olyan
bajt, amit nem vagyok képes elviselni, kikotortam az ingét a szennyeskosárból… És vérként vöröslő rúzsfoltot pillantottam meg az egyik
mandzsettán. Fájdalom szorította satuba a mellkasomat.
A földre ejtettem az inget, és elindultam. A lehető legmesszebb akartam kerülni Gideontól. Mielőtt hányok vagy sírva fakadok.
- Eva! - csattant fel, amikor elsiettem mellette. - Mi a fene bajod van?
- A francba veled, te szemét.
- Tessék?
A kezem már a kilincsen volt, amikor elkapott és a könyökömnél fogva visszarántott. Megpördültem, és úgy pofon vágtam, hogy elfordult a feje,
nekem meg megfájdult a tenyerem.
- A rohadt életbe - hörögte, és megrázott. - Ne merj megütni!
- Ne érj hozzám! - Túl sok volt a keze érintése csupasz bőrömön.
Elhúzódott tőlem.
- Mi az ördög bújt beléd?
- Láttam őt, Gideon.
- Kit?
- Corinne-t.
Gideon a homlokát ráncolta.
- Miről beszélsz?
Előkaptam a telefonomat, és az orra alá dugtam a fényképet.
- Lebuktál.

Gideon szeme összeszűkült, aztán kisimult az arca.
- Egészen pontosan mivel buktam le? - kérdezte, túlságosan is szelíden.
- Ó, a fene essen beléd - fordultam az ajtó felé, és eltettem a telefonomat. - Nem fogom betűzni.
Tenyere az üvegre tapadt, és csukva tartotta az ajtót. A testével ejtett csapdába, aztán a fülembe sziszegte:
- De igen. Betűzni fogod.
Lehunytam a szemem. A helyzet eszembe juttatta első látogatásomat Gideon irodájában. Akkor is így tartott vissza, így csábított el ravaszul, így
ölelt át azon a kanapén, melyet nemrég tolt el a helyéről valami titokzatos erő.
- Egy kép nem beszél ékesebben ezer szónál is? - préseltem ki összeszorított fogam között.
- Corinne-t egy kicsit megtépázták. Mi közöm nekem ehhez?
- Te szórakozol velem? Engedj el!
- Még távolról sem találok semmi szórakoztatót ebben az egészben. Ami azt illeti, nő még sosem bosszantott fel ennyire. Berontasz az alaptalan
vádaskodásoddal meg az önigazoló szövegeddel…
- De hát igazam van! - bújtam ki a karja alatt, és végre sikerült egy kicsit eltávolodnom tőle. Túlságosan fájt már a közelsége. - Én sosem csalnálak
meg! Ha összevissza akarnék dugni mindenkivel, akkor előbb szakítanék veled!
Gideon az ajtónak támaszkodott, és karba fonta a kezét. Az inge nyitva maradt a nyakánál, ami rettenetesen vonzó volt, és csak még dühösebbé
tett.
- Szóval azt hiszed, hogy megcsaltalak? - Visszafogott és jeges volt a hangja.
Nagy lélegzetet vettem, hogy elfojtsam a fájdalmat a gondolatra, hogy nemrég még itt hempergett mögöttem a kanapén Corinne-nal.
- Akkor magyarázd meg, mit keresett itt a Crossfire-ban, és miért nézett ki úgy, ahogy. És miért néz ki az irodád is így, ahogy. Meg miért nézel te
így ki.
Pillantása a kanapéra vándorolt, aztán a földön heverő párnára, aztán rám.
- Nem tudom, miért volt itt Corinne, és miért nézett ki úgy, ahogy. Nem láttam tegnap este óta, amikor is veled voltam.
A múlt este mintha egy örökkévalósággal ezelőtt lett volna. A legjobb lett volna, ha meg sem történik.
- De hisz nem is voltam veled - ellenkeztem. - Megrebegtette a szempilláját, és közölte, hogy be akar mutatni téged valakinek, aztán otthagytatok.
- Jesszusom - izzott fel a tekintete. - Ne kezdd már megint.
Letöröltem egy könnycseppet, ami a nyakamra folyt.
Gideon felmordult:
- Azt hiszed, azért mentem vele, mert mindenáron vele akartam lenni, tőled meg távol?
- Nem tudom, Gideon. Elvégre te hagytál ott engem. Te ismered a válaszokat.
- Először te hagytál ott.
Tátva maradt a szám.
- Nem is!
- Dehogyisnem. Majdnem amint megérkeztünk, már ott se voltál. Úgy kellett levadásznom téged, és amikor megtaláltalak, éppen azzal a kis
pöccsel táncoltál.
- Martin a mostohaapám unokaöccse! - Ezért aztán Martinra is családtagként tekintettem.
- Az se érdekel, ha szerzetes. A lényeg, hogy meg akar dugni téged.
- Te jó ég! Ez képtelenség! Ne háríts. Épp üzletről beszélgettél a cégtársaiddal. Kellemetlen volt csak úgy ott ácsorogni. Nekik is, meg nekem is.
- Pedig ott lett volna a helyed, akár kellemetlen, akár nem.
Felkaptam a fejem, mintha pofon ütött volna.
- Már megint kezded?
- Te hogy éreznéd magad, ha faképnél hagynálak egy Waters Field and Leaman partin, csak mert egy kampányról kezdesz el beszélgetni
valakivel? És aztán később úgy találnál rám, hogy éppen Magdalene-nel lassúzok?
- Én… - Jaj. Ebbe így bele se gondoltam.
Gideon nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnt lezserül az ajtónak támaszkodva, de én éreztem a közönyös külső mögött vibráló dühöt. Mindig
visszafogta magát, de főleg akkor, amikor izzott benne a szenvedély.
- Melletted a helyem, és az a dolgom, hogy támogassalak, meg az is, hogy egyszerűen csak jól nézzek ki veled, ha az kell. Ez a jogom, a
kötelességem és a kiváltságom, Eva, és neked is ugyanígy.
- Azt hittem, szívességet teszek neked, hogy nem vagyok terhedre.
Gideon szemöldöke gúnyosan felszaladt.
Én is karba fontam a kezem.
- Hát ezért léptél le Corinne-nal? Hogy megbüntess?
- Ha meg akartalak volna büntetni, akkor a térdemre fektetlek.
Összeszűkült a szemem. Na, azt aztán soha.
- Ismerlek - folytatta Gideon. - Nem akartam, hogy féltékeny legyél Corinne-ra, mielőtt lehetőségem lenne elmagyarázni a dolgot. Kellett pár perc,
hogy megértessem vele, milyen komoly a dolog közted és köztem, és milyen fontos a számomra, hogy te jól érezd magad. Csakis ezért vonultam
el vele.
- Ugye azt is mondtad neki, hogy ne mondjon semmit kettőtökről? Azt mondtad neki, hogy tartsa a száját arról, mit jelent neked. Csak az a kár,
hogy Magdalene megfúrta a dolgot.
És talán éppen így is tervelték ki, Corinne meg Magdalene. Corinne elég jól ismeri Gideont ahhoz, hogy ki tudja számítani, mit fog tenni. Könnyen
számíthatott arra, hogyan reagál majd Gideon, ha ő váratlanul felbukkan New Yorkban.
Ami egészen más fényben tüntette fel Magdalene telefonhívását. Éppen Corinne-nal beszélgetett, amikor észrevettük őket a Waldorfban. Két nő
szövetkezik egy férfiért, aki egy harmadik nővel van. Semmire sem juthatnak, amíg én a képben vagyok, és emiatt nem zárható ki, hogy esetleg
összefognak.
- Azt akartam, hogy tőlem halld - felelte feszesen Gideon.
Legyintettem. Jobban aggasztottak a mai nap történései.
- Láttam Corinne-t beszállni a Bentleybe, Gideon. Épp mielőtt feljöttem hozzád.
A másik szemöldöke is felemelkedett.
- Valóban?
- Igen. Meg tudod ezt magyarázni?

- Nem, nem tudom.
Sebzett düh öntött el. Egyszeriben látni se bírtam Gideont.
- Akkor takarodj az utamból. Vissza kell mennem dolgozni.
Gideon meg se moccant.
- Egyvalamit tisztázzunk még, mielőtt elmégy: azt hiszed, lefeküdtem vele?
Megrezzentem, ahogyan ezt mondta.
- Nem tudom, mit higgyek. A bizonyítékok persze…
- Az se érdekel, ha a „bizonyíték” azt jelenti, hogy láttál vele meztelenül az ágyban. - Olyan hirtelen termett előttem, hogy hátrahőköltem. - Azt
akarom tudni, hogy azt hiszed-e, dugtunk. Vagy hogy szerinted akarnám-e. Vagy képes lennék-e rá.
Emelkedni kezdett a lábam, de nem hátráltam meg.
- Magyarázd meg a rúzst az ingujjadon, Gideon.
Megfeszült az álla.
- Nem.
- Micsoda? - Megszédültem ettől az egyenes elutasítástól.
- Felelj a kérdésemre!
Szemügyre vettem az arcát, és azt a maszkot láttam, amit más emberek előtt viselt, de velem kettesben soha. Felém nyújtotta a kezét, mintha meg
akarná simogatni az arcomat, de aztán az utolsó pillanatban visszahúzta. Amikor elhúzódott, hallottam, hogy megcsikordulnak a fogai, mintha
küzdenie kellene, hogy ne érintsen meg. Még fájdalmamban is örültem, hogy nem tette meg.
- Szükségem van rá, hogy megmagyarázd - suttogtam, és nem tudtam, hogy csak képzelem-e a rándulást, mely végigfutott az arcán. Az ember
néha annyira hinni akar valamiben, hogy képes kifogásokat gyártani, és figyelmen kívül hagyja a fájdalmas valóságot.
- Semmi okot nem adtam rá, hogy kételkedj bennem.
- De most adsz, Gideon - fújtam ki a levegőt. Leeresztettem. Eltávolodtam. Előttem állt, mégis mintha mérföldek választottak volna el tőle. -
Megértem, hogy időre van szükséged, mielőtt olyan titkokat osztasz meg velem, amelyek fájdalmasak a számodra. Én is voltam ott, ahol te:
tudtam, hogy beszélnem kell arról, ami velem történt, csak még nem állok készen. Ezért igyekeztem nagyon, hogy ne erőltesselek, ne siettesselek.
De ez a titok most olyan, ami nekem fáj, és az más. Hát nem érted?
Elmorzsolt valami szitkot az orra alatt, és hűvös tenyerébe fogta az arcomat.
- Szinte bármit megteszek azért, hogy ne legyen okod féltékenységre, de amikor mégis kitör belőled a birtoklási vágy, az tetszik. Azt akarom, hogy
harcolj értem. Azt akarom, hogy számítsak neked ennyire. Azt akarom, hogy megőrülj értem. De a birtoklási vágy bizalom nélkül maga a pokol. Ha
nem bízol bennem, akkor semmink sincs.
- A bizalomnak két oldala van, Gideon.
Beszívta a levegőt.
- A fenébe is. Ne nézz így rám.
- Próbálok rájönni, hogy ki vagy. Hol van az az ember, aki egyenesen odajött, és közölte, hogy meg akar dugni? Az az ember, aki nem félt
elmondani, hogy az ujjam köré csavartam, pedig éppen szakítottunk? Azt hittem, hogy mindig ilyen brutálisan őszinte maradsz. Számítottam rá. De
most… - Megráztam a fejem. A torkom túlságosan összeszorult ahhoz, hogy bármi mást mondhassak.
Komoran elkeskenyedett a szája, de néma maradt.
Megfogtam a csuklóját, és eltoltam a kezét. Mintha széthasadt volna bennem valami.
- Most nem fogok elfutni, de te eltolhatsz magadtól. Ezen gondolkozz el.
Kimentem. Gideon nem próbált visszatartani.

***

A délutánt munkával töltöttem. Mark imádta a hangos brainstormingot, ami fantasztikus tanulási lehetőség volt nekem, és igazán inspiráló volt az a
magabiztos és barátságos stílus, ahogyan az ügyfelekkel bánt. Végignéztem két tárgyalását is, ahol nyilvánvalóan ő vitte a vezető szerepet,
megnyugtatóan és minden fenyegetéstől mentesen.
Aztán belebonyolódtunk egy babajátékcég igényelemzésébe, a rossz megtérülési mutatókba meg a kismamablogokhoz hasonló kiaknázatlan
csatornákba. Örültem, hogy a munkám ennyire képes elvonni a figyelmemet a magánéletemtől, és már alig vártam a délutáni krav maga órát is,
hogy kiadhassak magamból némi feszültséget.
Alig múlt el négy, amikor csöngött az asztali telefonom. Kurtán szóltam bele, és megdobbant a szívem, amikor Gideon hangját hallottam.
- Ötkor el kell indulnunk - mondta. - Hogy időben odaérjünk dr. Petersenhez.
- Ó. - Egészen el is feledkeztem róla, hogy csütörtökönként hattól párterápia van. És a mostani lesz az első alkalom.
Hirtelen arra gondoltam, hogy talán egyben az utolsó is.
- Érted megyek majd - folytatta mogorván. - Ha itt az ideje.
Felsóhajtottam. Távolról sem álltam készen a dologra. Már épp elég keserű és bosszús voltam a déli veszekedéstől.
- Ne haragudj, hogy megütöttelek. Nem kellett volna. Utálom, hogy megtettem.
- Angyalka! - fújta ki a levegőt élesen Gideon. - Épp csak azt az egy kérdést nem tetted fel, ami számít.
Lehunytam a szemem. Szörnyű volt, ahogyan olvasott a gondolataimban.
- Ez mit sem változtat azon, hogy titkaid vannak előttem.
- A titkokat fel tudjuk dolgozni, de a megcsalást nem.
Megdörgöltem fájó homlokom.
- Ebben igazad van.
- Csak te vagy nekem, Eva. - Feszült és kemény volt a hangja.
Megborzongtam a szavai mögött lappangó dühtől. Még mindig haragszik, amiért kételkedtem benne. Nos, jó. Én is még mindig dühös vagyok.
- Ötre készen leszek.
Pontos volt, mint mindig. Amíg kikapcsoltam a számítógépemet és összeszedtem a holmimat, Markkal beszélgetett a Kingsman Vodka munkáról.
Suttyomban ránéztem néha. Imponáló jelenség volt magas, szálas alakjával, sötét öltönyében, látszólag sebezhetetlen viselkedésével. Csak én
tudtam, mennyire sérülékeny.
Nagyon szerettem ezt a gyengéd, mélyen érző embert. És sajnáltam ezt a maszkot, ezt a próbálkozást, hogy elrejtse magát előlem.

Felém fordult, és észrevette, hogy nézem. Egy pillanatra megláttam szeretett Gideonomat vad kék pillantásában, melyben tehetetlen sóvárgás
villant. Aztán megint leereszkedett a hűvös maszk.
- Kész vagy?
Teljesen nyilvánvaló volt, hogy valamit titkolni akar, én pedig majdnem belehaltam, hogy ekkora szakadék nyílt köztünk. Fájt a tudat, hogy vannak
dolgok, amiket nem bíz rám.
Mikor kimentünk a recepción át, Megumi a tenyerébe támasztotta az állát, és drámaian felsóhajtott.
- Odavan érted, Cross - mormogtam, miközben mentünk kifelé, és Gideon megnyomta a lift gombját.
- Ugyan már - horkant fel. - Mit tudhat ő rólam?
- Én is egész nap ezt kérdeztem magamtól - feleltem csendesen.
Ezúttal biztos voltam benne, hogy összerezzent.

***

Dr. Lyle Petersen magas, ápolt, őszes hajú férfi volt, éles, mégis kedves kék tekintettel. Irodája ízléses semleges színekkel volt kialakítva, és
rendkívül kényelmes bútorokkal - ez minden egyes látogatásomnál feltűnt. Kissé furcsa volt a saját terapeutámként látni most. Eddig csak mint az
anyám lánya szerepeltem nála - ő évek óta járt a doktorhoz.
Néztem, ahogy letelepszik a szürke fotelbe, szemben a kanapéval, melyen Gideonnal ültünk. Átható tekintete egyikünkről a másikunkra vándorolt, s
nyilván nem kerülte el a figyelmét, hogy a kanapé két átellenes szélén foglaltunk helyet, merev testtartásunk pedig védekezést sugall. Az autóban is
ugyanígy ültünk.
Dr. Petersen felhajtotta táblagépe fedelét, fogta a tollát, és megkérdezte:
- Talán kezdjük azzal, hogy mi okozza a feszültséget önök között?
Én vártam egy kicsit, hogy Gideonnak legyen módja megszólalni. Nem voltam túlságosan meglepve, amikor csendben maradt.
- Hát… az elmúlt huszonnégy órában találkoztam Gideon menyasszonyával, akiről nem is tudtam…
- Csak volt menyasszonyom - mordult fel Gideon.
- …és jöttem rá, hogy miatta randizott azóta is csak barnákkal…
- Nem randiztam.
- …és láttam, amikor távozik Gideon irodájából ebéd után, így… - szedtem elő a telefonomat.
- Csak az épületből távozott - nyögte ki Gideon. - Nem az én irodámból.
Előkerestem a képet, és átadtam a készüléket dr. Petersennek.
- De a te kocsidba szállt be, Gideon!
- Angus most mondta neked, hogy látta ott ácsorogni, felismerte, és csak kedves akart lenni vele.
- Mintha ugyan mondhatna mást! - vágtam vissza. - Gyerekkorod óta a sofőröd. Természetes, hogy fedez.
- Szóval most már összeesküvésről van szó?
- Tulajdonképpen mit keresett ott Angus egyáltalán?
- Engem várt, hogy ebédelni vigyen.
- Hová? Ha te lettél volna ott, és nem Corinne, akkor nem lenne semmi gond.
Gideonnak megfeszült az álla.
- Már megmondtam. Bejött egy váratlan találkozóm. Nem tudtam elmenni ebédelni.
- És ki volt a váratlan találkozó?
- Nem Corinne.
- Ez nem válasz! - Visszafordultam dr. Petersenhez, aki visszaadta a telefont. - Amikor felmentem az irodájába, hogy magyarázatot kérjek,
félmeztelen volt és frissen zuhanyozott, a kanapéja eltolódva, párnák a padlón…
- Egy nyavalyás párna volt!
- …és rúzsfolt az ingén!
- Vagy két tucat cég van a Crossfire-ban - szólt hidegen Gideon. - Corinne bármelyiknél lehetett.
- Persze - nyújtottam el a szót gúnyosan. - Nyilvánvalóan.
- Hát én nem a hotelbe vittem volna?
Fordult egyet velem a világ.
- Még mindig megvan az a szobád?
A maszk hirtelen lefoszlott róla, s Gideon arcán pánik villant. A döbbenet, hogy még mindig megvan a szerelmi fészke - egy hotelszoba, amit
kizárólag szexre használt, és ahová soha többet nem akartam menni -, úgy vágott mellbe, mint egy ökölcsapás. Éles fájdalom hasított belém. Halk
hang szakadt fel belőlem, fájdalmas nyüszítés, amitől be kellett csuknom a szemem.
- Lassítsunk egy kicsit - szólt közbe dr. Petersen, szorgalmasan jegyzetelve. - Menjünk vissza. Gideon, miért nem beszélt korábban Evának
Corinne-ról?
- Szándékomban állt - felelte feszesen Gideon.
- Sose mond el semmit - suttogtam, és zsebkendő után kezdtem matatni, hogy ne folyjon végig a szempillafesték az arcomon. Miért tartotta meg
azt a szobát? Az egyetlen létező magyarázat, hogy valaki mással akarta használni.
- Miről szoktak beszélgetni? - kérdezte dr. Petersen, mindkettőnkhöz intézve a kérdést.
- Én főleg mentegetőzni szoktam - morogta Gideon.
Dr. Petersen felpillantott.
- Mi miatt?
- Minden miatt - túrt a hajába Gideon.
- Úgy érzi, hogy Eva túl követelőző, vagy túl sokat vár öntől?
Éreztem Gideon tekintetét oldalról.
- Nem. Sosem kér semmit.
- Csak az igazságot - szóltam közbe, és feléje fordultam.
Gideon tekintete szinte perzselt.
- Sosem hazudtam neked.

- Szeretné, ha Eva kérne magától dolgokat, Gideon? - érdeklődött dr. Petersen.
Gideon a homlokát ráncolta.
- Gondolkodjon el rajta. Később majd visszatérünk rá. - Dr. Petersen hozzám fordult. - Érdekel a fotó, amit készített, Eva. Olyan helyzettel került
szembe, amelyet a legtöbb nő mélységesen felkavarónak találna…
- Nem volt semmiféle helyzet - szólt közbe Gideon hidegen.
- Csak olyasmi, amit ő helyzetként érzékelt - helyesbített dr. Petersen.
- Ez teljességgel nevetséges érzékelés volt, figyelembe véve a kapcsolatunk testi oldalát.
- Rendben. Akkor beszéljünk erről. Hetente hányszor szexelnek? Átlagban.
Elvörösödtem. Gideonra pillantottam, aki elvigyorodott.
- Hmmm… - húztam el a számat. - Rengetegszer.
- Naponta? - Dr. Petersen szemöldöke felszaladt, amikor először letettem, majd újra keresztbe vetettem a lábamat. - Naponta többször?
Gideon közbeszólt:
- Átlagban.
Dr. Petersen az ölébe fektette a notepadjét, és szembenézett Gideonnal.
- A szexuális aktivitásnak ez a szintje szokásos önnél?
- Ha az Evával fenntartott kapcsolatomról van szó, semmi sem szokásos, doktor úr.
- Milyen volt a szexuális élete gyakorisága Eva előtt?
Gideon álla megfeszült, ahogy rám pillantott.
- Csak nyugodtan - mondtam neki, noha én magam nem szívesen válaszoltam volna egy ilyen kérdésre az ő jelenlétében.
Kinyújtotta a kezét, hogy áthidalja a köztünk lévő távolságot. Összefogózkodtunk, és nagyra értékeltem megnyugtató szorítását.
- Heti kettő - mondta feszesen. - Átlagban.
Gyorsan összeadtam fejben a nők számát. A szabad kezem ökölbe szorult az ölemben.
Dr. Petersen hátradőlt.
- Eva említett bizonyos hűtlenségi aggodalmakat és kommunikációhiányt a kapcsolatukban. Milyen gyakran használják a szexet az ellentétek
feloldására?
Gideon felvonta a szemöldökét.
- Mielőtt feltételezné, hogy Eva szenved az én hiperaktív libidóm követelményeitől, tudnia kell, hogy ő is legalább annyiszor kezdeményezi a szexet,
mint én. Ha valamelyikünknek aggódnia kellene a tempó miatt, az én lehetnék, pusztán annál az egyszerű ténynél fogva, hogy férfitesttel
rendelkezem.
Dr. Petersen megerősítést várva nézett rám.
- A legtöbb interakció szexhez vezet kettőnk között - ismertem el. - Beleértve a veszekedéseket is.
- Az előtt vagy az után, hogy a konfliktust mindketten megoldottnak tekintik?
- Előtte - sóhajtottam fel.
Dr. Petersen letette a tollat, és gépelni kezdett. Mire elkészült, azt hittem, bepötyögött egy kész kisregényt.
- A kapcsolatuk kezdettől fogva erősen szexualizált? - érdeklődött.
Bólintottam, bár nem nézett rám.
- Roppantmód vonzódunk egymáshoz.
- Ez nyilvánvaló - pillantott fel a doktor, és kedvesen elmosolyodott. - Mindazonáltal szeretném önökkel megbeszélni az absztinencia lehetőségét,
amíg…
- Szó sem lehet róla - vágott közbe Gideon. - Esélytelen. Szerintem inkább úgy koncentráljunk azokra a dolgokra, amik nem működnek, hogy
közben nem szüntetjük meg azokat, amik viszont működnek.
- Nem vagyok biztos benne, hogy valóban működnek, Gideon - felelte dr. Petersen nyugodtan. - Vagy legalábbis nem úgy, ahogyan kellene.
- Kedves doktor - dőlt hátra Gideon. Maga volt a megtestesült hajthatatlanság -, csak akkor tudnám megállni, hogy ne érjek hozzá Evához, ha halott
lennék. Találjon valami más megoldást.

***

- Nekem teljesen új ez a terápiadolog - mondta később Gideon, miután beszálltunk a Bentleybe és hazafelé tartottunk. - Úgyhogy nem is tudom.
Tényleg olyan vonatkatasztrófa volt, mint amilyennek éreztem?
- Mehetett volna jobban is - feleltem elcsigázottan. Hátradőltem, és lehunytam a szemem. Hullafáradt voltam. Még a krav maga edzés se jöhetett
szóba. - Ölni tudnék egy gyors zuhanyért meg egy ágyért.
- Nekem még meg kell csinálnom pár dolgot, mielőtt befejezhetném a napot.
- Rendben - ásítottam. - Akkor mindenki aludjon szépen otthon, és holnap találkozunk.
Sűrű csend fogadta a javaslatomat. Egy idő után annyira erős lett a feszültség, hogy kénytelen voltam felemelni a fejem és kinyitni ólmos
szememet.
Engem nézett, szája frusztrált csíkká keskenyedett.
- Le akarsz rázni.
- Dehogy, én…
- Már hogy a fenébe ne! Először belerángatsz, most meg ki akarsz zárni!
- Nagyon fáradt vagyok, Gideon! Ennél több dumát nem tudok elviselni, mert teljesen maga alá temet. Alvásra van szükségem, és…
- Nekem meg rád van szükségem - csattant fel Gideon. - Mi kell ahhoz, hogy elhidd?
- Nem gondolom azt, hogy megcsaltál. Rendben? Bármilyen gyanúsan fest is a dolog, mégsem vagyok képes meggyőzni magamat arról, hogy
ilyesmit tennél. Inkább a titkokból kezd túl sok lenni. Én odaadok magamból mindent, te meg…
- Helyettem nem dolgozhatsz. Csak önmagadért.
- Hagyjuk ezt a mellébeszélést! Másért nem is vesződnék annyit a párkapcsolati készségeimmel.
Nyögve döntöttem arcomat a támlának, és újra becsuktam a szememet.
- Belefáradtam a veszekedésbe, Gideon. Csak egy kis nyugalmat akarok. Egész nap nem stimmelt valami velem.
- Beteg vagy? - fogta meg gyengéden a tarkómat, és ajkát a homlokomra tapasztotta. - Nincs lázad. A gyomroddal van gond?

Beszívtam bőrének csodás illatát. Szinte ellenállhatatlanul rohant meg a vágy, hogy a nyaka hajlatába fúrjam a fejem.
- Nem. - És aztán megvilágosodtam. Felnyögtem.
- Mi a baj? - Gideon az ölébe húzott és átölelt. - Vigyelek orvoshoz?
- A menstruációm - suttogtam, mert nem akartam, hogy Angus hallja. - Bármelyik nap megjöhet. Nem is értem, hogy nem gondoltam rá előbb. Nem
csoda, hogy olyan morcos és fáradt vagyok. A hormonok teszik.
Gideon nem mozdult. Pár pillanat után hátrahajtottam a fejem, és keresni kezdtem a száját.
Kissé restelkedve vallotta be:
- Ez nekem új. Alkalmi szexnél ilyesmi nem szokott felmerülni.
- Szerencsés ember. Most megismerkedhetsz egy olyan kellemetlenséggel, ami csak tartós kapcsolatban élő vagy házas férfiak kiváltsága.
- Tényleg szerencsés vagyok. - Gideon elsöpörte a kósza hajszálakat a halántékomról. Gyönyörű tincsei éjsötéten keretezték szép arcát. - És talán,
ha igazán szerencsém van, holnapra jobban leszel, és újra szeretni fogsz.
Istenem. Megsajdult a szívem.
- Most is szeretlek, Gideon. Csak azt nem szeretem, ha titkolózol előttem. Az fog szétválasztani minket.
- Ne hagyd - morogta, és végigsimított a homlokomon. - Bízz bennem.
- Ahhoz neked is bíznod kell bennem.
Rám hajolt, és szelíden a számhoz érintette az ajkát.
- Hát nem tudod, angyalka? - lehelte. - Nincs más, akiben nálad jobban bíznék.
A zakója alá csúsztattam a kezem, és átöleltem. Elmerültem izmos, kemény teste melegében. De nem tudtam szabadulni az aggodalomtól, hogy
talán kezdünk elsodródni egymástól.
Gideon kihasználta az előnyt: nyelve a számba hatolt, és könnyedén incselkedett az enyémmel. Megtévesztően türelmesen. Én mélyebb érintkezést
akartam, többet. Mindig többet. És gyűlöltem, hogy ettől eltekintve olyan keveset ad magából.
Belenyögött a számba, s a kéj, a vágy erotikus hangja végigvibrált rajtam. Előrehajtotta a fejét, és gyönyörűen metszett ajkát az enyémre szorította.
A csók elmélyült, nyelvünk simogatta egymást, a lélegzetvételünk egyre szaporább lett.
A karja megfeszült a derekamon, közelebb húzott magához. A másik keze a blúzom alá siklott, meleg tenyere a gerincemre tapadt. Még akkor is
simogatott, amikor a csók kezdett elvadulni. Nekifeszültem a kezének, szükségem volt az érintése biztonságára meztelen bőrömön.
- Gideon… - Most először éreztem azt, hogy a testi közelség nem elegendő kétségbeesett vágyam csillapítására.
- Pssssz - nyugtatgatott. - Itt vagyok. Nem megyek sehová.
Lehunytam a szemem, arcomat a nyaka hajlatába fúrtam, és arra gondoltam, hogy vajon elég makacsak leszünk-e ahhoz, hogy együtt maradjunk,
még akkor is, ha kiderül, hogy jobb lenne elválni.

4. FEJEZET

Kiáltva ébredtem, de azonnal egy izzadt tenyér tapadt a számra. Nyomasztó súly nehezedett rám, és egy másik kéz indult meg felfelé a hálóingem
alatt, kíméletlenül tapogatózva. Pánik kerített hatalmába, és én vadul vergődni kezdtem.
Ne… Kérlek, ne… Még egyszer ne. Soha.
Kutya módra lihegve Nathan szétfeszítette a lábamat. Keménysége vakon keresgélt, combom belsejének feszülve. Én védekeztem, kifulladásig, de
ő erősebb volt. Nem tudtam lelökni magamról. Nem tudtam elmenekülni.
Hagyd abba! Szállj le rólam! Ne érj hozzám. Ó, istenem… Kérlek, ne csináld… Ne bánts…
Ma-ma!
Nathan keze leszorított, a fejemet a párnába nyomta. Minél inkább küzdöttem, annál jobban felizgattam. Rettenetes, mocskos dolgokat lihegett a
fülembe, aztán rátalált a megfelelő helyre a lábam között, és nyögve belém nyomult. Én megdermedtem, satuba szorított a borzalmas fájdalom.
Igen, hörögte. Szeretem, amikor végre benned vagyok… tüzes kis kurva… te is élvezed…
Nem kaptam levegőt, a tüdőm sajgott a zokogástól, orromat felhorzsolta a tenyere széle. Színes foltok ugráltak a szemem előtt. Újra vergődni
kezdtem. Levegőre volt szükségem… nagyon nagy szükségem…
- Eva! Ébredj fel!
A parancsra felpattant a szemem. Kirántottam magam a karomat szorító kézből. Mászni kezdtem - küzdöttem a lábamra tekeredő lepedővel…
majd zuhantam…
Az esés és a találkozás a padlóval magamhoz térített, torkomat összeszorította a félelem és a fájdalom.
- Szent ég! Eva, a mindenit! Megsérültél?
Nagy kortyokban nyeltem a levegőt, és négykézláb kúsztam a fürdőszoba felé.
Gideon felnyalábolt és magához szorított.
- Eva!
- Rosszul vagyok - kaptam a szám elé a kezem, ahogy fordult egyet a gyomrom.
- Semmi gond - felelte Gideon komoran, és erőteljes léptekkel elindult velem. A vécéhez vitt, és felhajtotta az ülőkét. Hátrafogta a hajamat, és a
hátamat simogatta.
- Ssssss… angyalka… - ismételgette. - Minden rendben. Biztonságban vagy.
Mikor kiürült a gyomrom, lehúztam a vécét, a karjára hajtottam verítékben úszó arcomat, és próbáltam valami másra gondolni a rémálmomon kívül.
- Kislány…
Cary állt a fürdőszoba küszöbén, aggodalmasan ráncolt homlokkal. Farmer és pulcsi volt rajta, és ekkor döbbentem rá, hogy Gideon is teljesen fel
van öltözve. Már korábban levette az öltönyt, amikor megérkeztünk hozzám, de most nem az a pulóver volt rajta, amibe átöltözött, hanem
ugyancsak farmer és fekete póló.
Az öltözéküktől összezavarodva az órámra pillantottam. Alig múlt éjfél.
- Ti meg mit csináltok, fiúk?
- Nemrég értem haza - felelte Cary. - És utolértem felfelé jövet.
Gideonra pillantottam, aki éppolyan aggodalmas arcot vágott, mint Cary.
- Elvoltál valahol?
Gideon felsegített.
- Mondtam, hogy pár dolgot még el kell intéznem.
Éjfél előtt?
- Miféle dolgokat?
- Lényegtelen.
Kitéptem magam a kezéből, és a mosdóhoz mentem fogat mosni. Újabb titok. Vajon hány lesz még?
Cary bukkant fel a könyökömnél, és tekintetünk találkozott a tükörben.
- Már régóta nem volt ilyen rossz álmod.
Zöld szemébe nézve láttam, milyen megviseltnek nézek ki.
Megnyugtatóan megszorította a vállamat.
- Majd a hétvégén kipihenjük. Feltöltődünk. Mindkettőnknek szüksége van rá. Ma éjjel már nem lesz semmi baj?
- Itt vagyok mellette - egyenesedett fel Gideon a kád szélén. Éppen a csizmáját húzta le.
- Ez nem jelenti azt, hogy én nem vagyok ugyancsak itt - nyomott egy csókot Cary a halántékomra. - Visíts, ha kellek.
Az a pillantás, melyet búcsúzóul vetett rám, mindennél ékesszólóbb volt - nem tetszett neki, hogy Gideon itt alszik. Ami azt illeti, nekem is voltak
bizonyos fenntartásaim. Úgy gondoltam, hogy Gideon alvási gondjaival kapcsolatos lappangó félelmeim nagyban hozzájárulnak zavaros érzelmi
állapotomhoz. Mint azt Cary nemrég mondta, szerelmem tárgya egy ketyegő időzített bomba, én pedig egy ágyban alszom vele.
Kiöblítettem a számat, és a helyére tettem a fogkefémet.
- Le kell zuhanyoznom.
Már fürödtem lefekvés előtt, de most megint mocskosnak éreztem magam. Hideg veríték tapadt a bőrömre, és amikor lehunytam a szemem,
éreztem magamon a szagot - Nathan szagát.
Gideon megeresztette a vizet, aztán vetkőzni kezdett, kellemes módon elvonva a figyelmemet fantasztikus testének látványával. Izmai kemények és
kidolgozottak voltak, karcsú teste elegáns és erőteljes.
Ott hagytam a ruháimat, ahová leestek, és jóleső nyögéssel álltam a forró vízsugár alá. Ő is beállt mögém, félrehúzta a hajamat, és megcsókolta a
vállam.
- Hogy vagy?
- Jobban. - Mert itt vagy mellettem.
Óvatosan átfogta a derekamat, és reszketősen kifújta a levegőt.
- Én… Te jó ég, Eva. Nathanról álmodtál?
Mélyet lélegeztem.
- Egy nap talán majd beszélgetünk az álmainkról?

Élesen szívta be a levegőt, ujjai megfeszültek a csípőmön.
- Hát így állunk?
- Igen - morogtam. - Így.
Egy hosszú pillanatig álltunk a gőzben, a titkok közt, testben közel, lélekben mégis távol. Utáltam. Erőt vett rajtam a sírhatnék, és nem is küzdöttem
ellene. Jó volt kiadni magamból. Mintha a hosszú nap összes nyomása kiáradt volna belőlem a zokogással.
- Angyalka… - Gideon a hátamhoz simult, karja a derekamra fonódott. Mintha a teste pajzsával akart volna óvni. - Ne sírj. Istenem. Nem tudom
elviselni. Mondd, hogy mit szeretnél, angyalka. Mondd, hogy mit tehetek.
- Moss le - suttogtam, és hozzásimultam. Szükségem volt szelíd birtoklási vágyának megnyugtató érzésére. Ujjaim összefonódtak az övéivel a
hasamon. - Tisztíts meg.
- De hisz tiszta vagy.
Reszketve beszívtam a levegőt, és a fejemet ráztam.
- Hallgass ide, Eva. Senki sem nyúlhat hozzád egy ujjal sem - szólt vadul. - Senki sem bánthat. Soha többé.
Ujjaim a kezére szorultak.
- Ahhoz előbb rajtam kellene átjutniuk, Eva. Ami lehetetlen.
Képtelen voltam megszólalni, annyira összeszorult a torkom. A gondolat, hogy Gideon szembeszáll a rémálmommal… találkozik azzal az emberrel,
aki ezeket tette velem… A gyomromban a csomó ettől csak még keményebb lett.
Gideon a samponomért nyúlt, én pedig lehunytam a szemem, hogy mindent kizárjak magamból ezen a férfin kívül, aki most csakis velem
foglalkozik.
Lélegzet-visszafojtva vártam a mágikus ujjak érintését. Amikor végre bekövetkezett, meg kellett támaszkodnom a falban, hogy ne veszítsem el az
egyensúlyomat. Tenyeremet a hűvös csempére szorítva élveztem ujjbegyeinek masszírozását a fejbőrömön. Felnyögtem.
- Jó? - kérdezte halkan, rekedten.
- Mindig az.
Szinte lebegtem a gyönyörtől, miközben kimosta és bebalzsamozta a hajamat, aztán kifésülte a vizes tincseket. Csalódás kerített hatalmába,
amikor befejezte, és valami szomorú hangot adhattam ki, mert hozzám hajolt:
- Még koránt sincs vége.
Megéreztem a tusfürdőm illatát…
- Gideon…
Nekifeszültem szappanos kezének. Ujjai szelíden belevájtak vállam izomcsomóiba, és épp a megfelelő mértékű nyomással ellazították őket. Aztán
elindultak lefelé a gerincemen… a fenekemhez… a lábamhoz…
- Össze fogok esni - motyogtam kéjtől ittasan.
- Majd elkaplak, angyalka. Mindig elkaplak.
Emlékeim fájdalma és megaláztatása lassan elhalványult Gideon türelme és figyelme önzetlen melegében. Nem is a szappan és a víz, inkább az
érintése volt az, ami megszabadított a lidércnyomástól. Hátrafordultam, és láttam, ahogyan előttem guggol, keze felfelé siklik a vádlimon, testén
kirajzolódik minden tökéletes izom. Megfogtam az állát, és felhúztam a fejét.
- Annyira jó tudsz lenni hozzám, Gideon - mondtam lágyan. - Ezt sosem tudnám neked elfelejteni. Akár csak egy percre is.
Gideon mellkasa megemelkedett, ahogyan beszívta a levegőt. Felegyenesedett, ujjai végigfutottak a combomon, amíg ismét fölém nem
magasodott. Ajka szelíden az enyémhez ért.
- Tudom, hogy a mai nap minden szempontból szörnyű volt. Egy rakás szar… az egész hét. Nekem is.
- Tudom. - Átöleltem, és arcomat a szívére fektettem. Szilárd és erős volt. Szerettem a karjában lenni.
Már eleve kemény volt, de még inkább az lett, ahogy megöleltem.
- Eva… - köszörülte meg a torkát. - Hadd fejezzem be, angyalka.
Szelíden megharaptam az állcsontját, és megmarkoltam tökéletes fenekét, miközben szorosabban magamhoz vontam. - Miért nem kezded el
inkább?
- Nem ez volt a terv.
Mintha bárhogy máshogy végződhetett volna, amikor meztelenek vagyunk és simogatjuk egymást. Gideon a farkcsomtomra tette a kezét, amitől
úgy megkívántam, mintha a lábam közé nyúlt volna.
- Nos… gondold át, nagyfiú.
Gideon keze elindult felfelé, és megállt a nyakamon, aztán az állam alá nyúlt és felnyomta. Homlokráncolása elárulta, és mielőtt mondhatta volna,
hogy talán most nem lenne jó ötlet szeretkezni, megmarkoltam a farkát.
Felhördült. Megrándult a csípője.
- Eva…
- Kár lenne ezt veszni hagyni.
- Nem akarom elrontani. - A szeme sötét volt, mint a zafír. - Ha kiakadsz, miközben szeretkezünk, azt nem élném túl.
- Gideon, kérlek…
- Majd én megmondom, mikor - mondta parancsolóan.
Önkéntelenül is elengedtem.
Hátralépett, és marokra fogta a farkát.
Nem tudtam levenni a szemem arról a mozgékony kézről és a hosszú, elegáns ujjakról. Ahogy egyre távolabb kerültünk egymástól, szinte sajogni
kezdtem, a testem reagált az elvesztésére. A forró lankadtság, amit érintésével előidézett, lassú égéssé változott, mintha hirtelen letakart volna egy
felizzított tüzet.
- Tetszik, amit látsz? - dorombolta Gideon, miközben önmagát kényeztette.
Mivel megdöbbentett, hogy ingerel, miután visszautasított, felpillantottam… és elállt a lélegzetem. Gideon is parázslott. Ennél jobb szó nem létezett
rá. Félig lehunyt pillái alól nézett, mint aki a legszívesebben elevenen felfalna. Nyelve kéjesen járt körbe a szája szélén, mintha meg akarna ízlelni.
Amikor a foga közé harapta, szinte éreztem a lábam között. Jól ismertem ezt a pillantást… Tudtam, mi jön utána. Tudtam, milyen féktelen tud lenni,
amikor ennyire akar.
Olyan pillantás volt ez, mely azt ordította: SZEX! Kemény, mély, vég nélküli, agyeldobó szex. A zuhanyozó túlsó végében állt, lábát szétvetve, s
izmos teste ritmikusan megfeszült, miközben hosszú, lassú mozdulatokkal húzogatta gyönyörű farkát.
Még sosem láttam semmit, ami ilyen hihetetlenül szexi és ilyen merészen férfias lett volna.
- Istenem - leheltem elhalón. - Iszonyúan dögös vagy.

A szeme csillanása elárulta, hogy pontosan tudja, mit művel velem. A szabad keze lassan felfelé siklott izmos hasán, és megszorongatta a
mellizmát, hogy irigykedjek.
- El tudsz menni attól, hogy nézel?
Ekkor kapcsoltam. Nem mert hozzám nyúlni a rémálmom után ilyen hamar, mert félt tőle, mi lesz, ha esetleg kikattanok. De azt bevállalta, hogy
show-műsort csinál nekem, hogy kedvet csinál, hogy én is magamhoz nyúljak. Hirtelen érzések áradata öntött el. Hála és vonzalom, vágy és
gyengédség.
- Szeretlek, Gideon.
Lehunyta a szemét, mintha nem bírná hallani. Mikor megint kinyitotta, akarata erejébe beleborzongtam.
- Mutasd meg.
Tenyere betakarta a farka végét. Húzott egyet rajta, és úgy kipirult az arca, hogy összerándult a combom. Hüvelykujja végigsimított mellbimbója
lapos korongján. Egyszer. Kétszer. Olyan nyers hangot hallatott az élvezettől, hogy összefutott a nyál a számban.
A hátamon doboló vízsugár és a köztünk gomolygó gőz csak még erotikusabbá tette a tablót. A mozgása felgyorsult, egyre szaporábban járt fel-le
a keze. Hihetetlenül hosszú és kemény volt. Elképesztően férfias.
Nem bírtam tovább mellbimbóm fájdalmas feszülését. Gyömöszölni kezdtem a melleimet.
- Ez az, angyalka. Mutasd meg, mit teszek veled.
Volt egy pillanat, míg eltűnődtem, megtegyem-e. Nem is olyan régen még a vibrátoromról sem nagyon akartam beszélgetni.
- Nézz rám, Eva! - Egyik kezébe a golyóit fogta, a másikba a farkát. Minden szégyenkezés nélkül, ami teljesen beindított. - Veled együtt akarok
elmenni. Azt akarom, hogy velem legyél.
Én is forró akartam lenni neki. Azt akartam, hogy éppúgy fájjon és vágyakozzon, mint én. Azt akartam, hogy a testem - a vágyam - ugyanúgy
beleégjen az agyába, ahogy az ő képe belém.
A tekintetünk összekapcsolódott, és a kezem elindult a testemen. Néztem a mozdulatait… Hallgattam a lélegzését… Figyeltem a jeleket, hogy
tudjam, mi vadítja meg.
Valahogy éppolyan intim volt az egész, mintha bennem lett volna, vagy talán még inkább, mert mindent láttunk egymásból. Teljesen mezítelenül. A
gyönyörünk tükröződött a másikban.
Gideon reszelős szexistenhangon mondani kezdte, mit akar: Csípd össze a mellbimbód, angyalka… Nyúlj magadhoz… Nedves vagy? Dugd
magadba az ujjadat… Érzed, milyen szűk vagy? Egy forró, szűk, bársonyos kis mennyország a farkamnak… Annyira fantasztikus vagy… Annyira
szexi. Olyan merev vagyok, hogy fáj… Látod, mit teszel velem? Olyan kemény leszek neked, hogy…
- Gideon - ziháltam, s ujjaim gyors körökben mozogtak a csiklómon. A csípőm belemozgott a ritmusba.
- Itt vagyok veled - mondta Gideon rekedten, s brutális erővel és gyorsasággal húzogatta a farkát az orgazmusért folytatott vad versenyben.
Az első belső rándulásra feljajdultam, és megremegett a lábam. Tenyeremmel az üvegfalnak támaszkodtam, az orgazmus teljesen kiszívta az
erőmet. Gideon egy pillanat alatt mellettem termett, és mohó birtoklási vággyal kapta el a derekamat. Ujjai megfeszültek az izgalomtól.
- Eva! - hörögte, amikor az első sűrű, forró spermasugár a hasamra lövellt. - A francba.
Fölém görnyedt, foga a nyakam és vállam közti érzékeny területbe mélyedt, közvetítve kéje nyers erejét. Nyögései végigvibráltak rajta, és újra a
hasamra élvezett.

***

Kicsivel elmúlt hat óra, amikor kibotorkáltam a hálóból. Egy ideje már fenn voltam, néztem Gideont, ahogy alszik. Ez ritka csemege volt, mert nem
túl gyakran sikerült előtte felébrednem. Most nyugodtan bámulhattam anélkül, hogy zavarba hoztam volna.
Végigmentem a folyosón a tágas nappaliba. Nevetséges volt, hogy Caryvel egy akkora lakásban laktunk az Upper West Side-on, ami egy egész
családnak elég lett volna, de már rég megtanultam, hogy csak akkor vitatkozzam a mostohaapámmal meg anyámmal a biztonságomat illető
dolgokról, ha feltétlenül muszáj. Nem engedtek volna a helyből és a kapus meg a portás nyújtotta biztonságból, viszont mivel ebben
együttműködőnek mutatkoztam, kicsikarhattam engedményeket más területeken.
A konyhában vártam, hogy kijöjjön a kávé, amikor megjelent Cary. Szuperül festett szürke San Diego University tréningalsójában és álomtól borzas
csokoládébarna fürtjeivel, meg egynapos borostájával férfiasan szögletes állán.
- Jó reggelt, kislány - morogta, és futó csókot lehelt a halántékomra.
- Korán felkeltél.
- Nicsak, ki beszél… - Két bögrét szedett elő a szekrényből, meg tejszínt a hűtőből. Odahozott mindent, aztán szemügyre vett. - Hogy vagy?
- Remekül. Tényleg - erősködtem, amikor szkeptikus pillantást vetett rám. - Gideon a gondomat viselte.
- Oké, de vajon ez tényleg olyan klassz, ha miatta voltál olyan stresszes, hogy rémeset álmodtál?
Mindkettőnknek töltöttem a kávéból, a magaméba tettem cukrot is, tejszínt pedig mindkettőnkébe. Közben elmeséltem Corinne-t meg a Waldorf-
vacsorát, aztán a veszekedést Corinne felbukkanása miatt a Crossfire-irodában.
Cary a pultnak támaszkodott, lábát bokánál keresztezve, egyik karját a mellkasa elé tartva. Beleivott a kávéjába.
- Magyarázat nincs, mi?
Megráztam a fejem, és eszembe jutott Gideon hallgatásának mázsás súlya.
- És veled mi a helyzet? Hogy vagy?
- Témát akarsz váltani?
- Mit mondhatnék még? Ez egy egyoldalú sztori.
- Sosem gondoltál még arra, hogy mindig is lehetnek titkai?
A homlokomat ráncoltam.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy egy öngyilkos pénzügyi szemfényvesztő huszonnyolc éves fia, aki történetesen fél Manhattant a magáénak mondhatja - vonta fel a
szemöldökét kihívóan Cary. - Gondolj csak bele. Ezek valóban lehetnek kölcsönösen egymást kizáró dolgok?
A bögrémbe bámultam, ittam egy kortyot, és nem vallottam be, hogy ezen már én is eltöprengtem egyszer-kétszer. Gideon vagyonának és
hatalmának méretei szédítőek voltak, főleg a korához képest.
- Nem látom be, miért kellene Gideonnak embereket becsapnia, főleg ha nagyobb kihívás megszerezni azt, amije törvényesen van.
- Azok után a titkok után, amiket őriz, biztos lehetsz benne, hogy elég jól ismered őt ehhez az ítélethez?
Arra az emberre gondoltam, akivel az éjszakát töltöttem, és megkönnyebbülten éreztem, mennyire biztos vagyok a válaszomban - legalábbis

pillanatnyilag.
- Igen.
- Akkor jó - vont vállat Cary. - Tegnap beszéltem dr. Travisszel.
Gondolataim azonnal más irányba kanyarodtak San Diegó-i terapeutánk nevének hallatán.
- Tényleg?
- Igen. A múltkor jól elszúrtam mindent.
Abból, ahogyan idegesen hátravetette hosszú fürtjeit, sejtettem, hogy az ominózus orgiára céloz.
- Cross betörte Ian orrát és felrepesztette a száját - jegyezte meg Cary, emlékeztetve engem, milyen hevesen reagált Gideon Cary… barátjának
durva ajánlatára, miszerint csatlakozzam hozzájuk. - Tegnap találkoztunk, és úgy néz ki, mint akit téglával csaptak képen. Rá is kérdezett, ki
csinálta, hogy perelhessen.
- Ó - szorult össze a tüdőm. - Basszus.
- Tudom. Egy milliárdos plusz egy per egyenlő sok zsozsó. Mi a fenét hittem? - Cary lehunyta a szemét, és megdörgölte. - Azt mondtam neki, hogy
nem ismerem a pasidat, biztosan akkor szedted fel valahol. Cross a sötétből jött, úgyhogy Ian nem láthatta.
- De a két lány jó alaposan megnézte Gideont - feleltem sötéten.
- Ők gyorsan elhúzták a csíkot - mutatott Cary a kijáratra, mintha még mindig rezegne a csapódástól. - Mint a pokolbéli denevérek. Ők nem jöttek
velünk a balesetire, és egyikünk se tudja, hol vannak. Ha Ian nem botlik véletlenül beléjük, akkor minden oké.
Megnyomogattam görcsbe ránduló hasamat. Újra erőt vett rajtam a nyugtalanság.
- Majd én szemmel tartom a dolgokat - nyugtatott meg Cary. - Az egész éjszaka olyan volt, mint egy ébresztő, és az, hogy kibeszéltem a terápián,
adott némi rálátást. Utána elmentem Treyhez. És bocsánatot kértem tőle.
Trey nevének hallatán elszomorodtam. Korábban még reménykedtem benne, hogy Cary bimbózó kapcsolata ezzel a helyes állatorvostan-hallgató
fiúval működni fog, de Cary szabotálta a dolgot. Mint általában.
- És hogy ment?
Cary megint vállat vont, kissé tehetetlenül.
- Megbántottam a múltkor, mert seggfej vagyok. És tegnap is sikerült megbántanom, amikor jót akartam.
- Mindennek vége? - nyújtottam felé a kezem, és megszorítottam az övét.
- Mindenesetre erősen kihűlt a dolog. Mintha jegeltük volna. Ő azt akarja, hogy legyek csak meleg, én meg nem.
Fájdalmas volt hallani, hogy valaki másmilyennek akarja Caryt, mint amilyen - mert mindig ez volt a helyzet. Nem értettem, miért. Számomra ő úgy
volt csodálatos, ahogy volt.
- Annyira sajnálom, Cary.
- Én is, mert szuper srác. Csak éppen most még nem állok készen egy bonyolult kapcsolat stresszére és követelményeire. Rengeteget dolgozom.
Még nem vagyok elég stabil ahhoz, hogy összezavarjanak - csücsörített. - Te is elgondolkozhatnál ezen. Csak most költöztünk ide. Mindkettőnknek
kell egy kis idő az akklimatizálódásra.
Bólintottam, mert tudtam, mire céloz, és tulajdonképpen egyetértettem vele, mégsem inogtam meg döntésemben, hogy továbbviszem a
kapcsolatomat Gideonnal.
- Tatianával is beszéltél?
- Arra nincs szükség - simogatta meg az ujjperceimet. - Vele könnyű.
Horkantva kortyoltam bele a kávémba.
- Nem csak úgy - vigyorodott el kajánul. - Úgy értettem, hogy ő nem vár semmit, nem akar semmit. Addig, ameddig legalább annyi orgazmusa van,
mint nekem, elvan. Tulajdonképpen én is jól megvagyok vele, és nem csak azért, mert egy ütközőről is le tudná szopni a krómot. Megnyugtató
valaki olyannal lenni, aki egyszerűen csak jól akarja érezni magát és nem stresszel.
- Gideon ismer engem. Tudja a dolgaimat, és próbál megküzdeni velük. Ő is dolgozik kettőnkért, Cary. És neki se könnyű.
- Azt gondolod, hogy Cross lenyomott egy kis ebéd előtti menetet az exével? - kérdezte Cary nyersen.
- Nem.
- Biztos vagy benne?
Nagy lélegzetet vettem, ittam egy erősítő kortyot, aztán bevallottam:
- Nagyjából. Azt hiszem, most én vagyok nyeregben. Nagyon jól megvagyunk együtt. De az exe is kézben tartja valamivel. Gideon azt mondja, hogy
a bűntudattal, de ez nem magyarázza a barnák iránti megszállottságát.
- Azt magyarázza meg, hogy miért piszkálod - az a bajod, hogy a nő újra a színen van. És a pasi továbbra sem mondja el neked, mi folyik. Ez
szerinted egészséges?
Nem. Tudtam jól. És utáltam is.
- Tegnap este voltunk dr. Petersennél.
Carynek felszaladt a szemöldöke.
- Hogy ment?
- Nem mondta azt, hogy fussunk el jó messzire egymástól, amilyen gyorsan csak tudunk.
- És ha ezt mondaná? Megfogadnád a tanácsát?
- Most nem akarok megfutamodni, ha komolyra fordulnak a dolgok. De komolyan, Cary - néztem a szemébe -, tényleg olyan sokat fejlődtem volna,
ha nem tudok megbirkózni néhány kis hullámmal?
- Cross kész cunami, kislány!
- Ha! - mosolyodtam el önkéntelenül. Cary képes volt rá, hogy még a könnyeimen keresztül is megnevettessen. - Az igazat megvallva, ha ezt nem
sikerül tisztáznunk most Gideonnal, akkor kétlem, hogy valaha valakivel is sikerülne.
- Ezt csak az alacsony önbecsülés mondatja veled.
- Ő tudja, mit cipelek magammal.
- Akkor jó.
Nocsak.
- Akkor jó? - Ez túl könnyen ment.
- Nem vagyok meggyőzve. De hajlandó vagyok kompromisszumot kötni. - Megfogta a kezem. - Gyere. Csináljuk meg a hajad.
Hálásan elmosolyodtam.
- Te vagy a legjobb.
Lökött rajtam egyet a csípőjével.

- És nem is hagyom, hogy elfelejtsd.

5. FEJEZET

- Hát, halálkoporsónak elég pöpec - jegyezte meg Cary.
A fejemet csóváltam, miközben Gideon magángépének főkabinja felé tartottunk.
- Nem fogsz meghalni. A repülés biztonságosabb, mint az autózás.
- Nem gondolod, hogy ezeket a statisztikákat esetleg a légiközlekedési-ipar szponzorálja?
Nevetve vágtam hátba, aztán végignéztem az elképesztően fényűző belső téren, és áhítat kerített hatalmába. Láttam már néhány magánrepülőt
életemben, de olyat, mint Gideoné, igen kevesen engedhettek meg maguknak.
A kabin tágas volt, középen széles folyosóval. A színvilág semleges, csokoládébarna és világoskék felhangokkal. Mély forgófotelek álltak baloldalt
asztalokkal, jobboldalt egy osztott kanapé. Mindegyik ülés mellett saját szórakoztatókonzol volt. Tudtam, hogy a gép hátuljában még hálószoba és
egy vagy két luxusfürdőszoba is rejtőzik.
Egy steward vette el a táskáinkat, aztán intett, hogy foglaljunk helyet az egyik asztalnál.
- Mr. Cross tíz percen belül várható - jelentette be. - Óhajtanak addig valamit inni?
- Én vizet - pillantottam az órámra. Épp elmúlt hét harminc.
- Egy Bloody Maryt - rendelkezett Cary. - Ha tartanak.
A steward elmosolyodott.
- Van mindenünk.
Cary elkapta a pillantásomat.
- Mi az? Nem is vacsoráztam. A paradicsomlével elvagyok addig, amíg nem jutok kajához, az alkoholtól meg hamarabb hat az utazási betegség
elleni gyógyszer.
- Nem szóltam egy szót sem - feleltem.
Kinéztem az ablakon az esti égre, és a gondolataim Gideonnál állapodtak meg, szokás szerint. Egész nap szótlan volt, már ébredéstől kezdve.
Útban a munkába hallgattunk, és amikor véget ért a nap ötkor, csak azért hívott fel, hogy megmondja: Angus majd hazavisz egyedül, aztán elfuvaroz
minket Caryvel a repülőtérre, és ott találkozunk.
Inkább gyalog mentem haza, hisz előző este kihagytam az edzést, ma pedig már nem volt rá időm az indulás előtt. Angus figyelmeztetett, hogy
Gideonnak nem fog tetszeni, ha visszautasítom a fuvart, noha udvariasan és jó okkal tettem. Szerintem Angus azt hitte, hogy még mindig
neheztelek rá a Corinne-dolog miatt, és ez valamennyire igaz is volt. Csúnya dolog, de a lelkem mélyén reméltem, hogy egy kicsit rosszul érzi
magát miatta. A jobbik felem utálta, hogy ilyen kicsinyes tudok lenni.
Miközben átvágtam a Central Parkon, a fák között futó kanyargós ösvényen elhatároztam, hogy soha többé nem leszek kicsinyes egy férfi miatt.
Még Gideon miatt sem. Nem fogom hagyni, hogy a frusztráltságom elrontsa a Las Vegas-i hétvégét a legjobb barátom társaságában.
Félúton hazafelé megtorpantam és hátrafordultam, hogy megnézzem Gideon lakását az Ötödik sugárút fölötti magasban. Eltűnődtem, vajon ott van-
e. Talán éppen pakol, tervezgeti a nélkülem töltendő hétvégét. De lehet, hogy még dolgozik a hétvégi bizniszen.
- Ohó! - csilingelte Cary, amikor a steward visszatért egy itallal megrakott tálcával. - Megint olyan fejet vágsz.
- Milyet?
- Olyan westernhősöst. - Hozzákoccintotta hosszú, karcsú koktélospoharát az én vizespoharamhoz. - Akarsz beszélni róla?
Már éppen válaszolni akartam, amikor Gideon lépett be a gépbe. Komornak tűnt, egyik kezében aktatáska, a másikban sportszatyor. Miután
átadta poggyászát a stewardnak, megállt mellettünk, odabiccentett Carynek, aztán megsimogatta az arcomat. Ez az egyszerű kis érintés is olyan
volt, mintha áramvezetékhez értem volna. Aztán Gideon már ott sem volt: bevette magát egy kabinba, és magára csukta az ajtót.
Összeráncoltam a szemöldökömet.
- Hangulatember.
- És durván jó pasi. Ahogy az öltönyt viseli…
Általában az öltöny teszi az embert. De Gideonnál fordítva volt - ő lehelt életet a ruháiba. És háromrészes öltönyben úgy nézett ki, hogy akár be is
lehetett volna tiltani.
- Ne vond el a figyelmemet a külsejével - morogtam.
- Szopd le. Az garantált hangulatjavító.
- Egészen úgy beszélsz, mint egy férfi.
- Másra számítottál? - Cary megfogta a párás üveget, amiben a vizem maradéka volt. - Ezt nézd meg!
Megmutatta a címkét, amely a Cross Towers and Casino nevét és emblémáját hordozta.
- Ez aztán menő.
Fanyarul elhúztam a szám.
- A nagyhalaknak biztos az.
- Mi?
- Azoknak, akik nagyban kaszinóznak. Akiknek szemük se rebben, ha száz dolcsit vagy még annál is többet tesznek egyetlen lapra. Sok mindennel
csalogatják őket - ennivalóval, szállodai lakosztályokkal, utazással. Anya második férje is ilyen nagy játékos volt. Többek közt ezért is hagyta el.
Cary a fejét csóválta.
- Miket nem tudsz! Akkor ez egy céges gép?
- Egy az öt közül - felelte a steward, aki időközben visszatért, sajtot meg gyümölcsöt hozott.
- Jesszusom - motyogta Cary. - Az már kész flotta.
Egy doboz úti gyógyszert kotort elő a zsebéből, és néhány tablettát leöblített a Bloody Maryvel.
- Kérsz? - mutatott a dobozra.
- Nem. Kösz.
- Elbánsz Mr. Nyűgös Jópasival?
- Nem biztos. Lehet, hogy inkább olvasok.
Cary bólintott.
- Valószínűleg jobbat tesz a lelki egyensúlyodnak.
Fél óra múlva Cary már édesdeden hortyogott hátrahajtott támlájú ülésében, a fején zajkizáró fülhallgatóval. Egy hosszú percig néztem. Tetszett,

hogy végre nyugodt és békés. A szája körüli halvány árkok is kisimultak álmában.
Aztán felálltam és odamentem a kabinhoz, amelyikben Gideon eltűnt. Arra gondoltam, hogy kopogok, de aztán mégsem tettem. Máshol már így is
kizár; nem adom meg neki a lehetőséget, hogy itt is megtegye.
Amikor beléptem, felpillantott. Nem látszott rajta meglepődés hirtelen felbukkanásom miatt. Az asztalánál ült, és egy nőt hallgatott
videoközvetítésen keresztül. Zakója a szék támlájára terítve, nyakkendője meglazítva. Futólag rám pillantott, majd folytatta a beszélgetést.
Vetkőzni kezdtem.
Először a trikómat vettem le, aztán a szandálomat meg a farmeromat. A nő csak beszélt, mindenféle „fenntartásokról” meg „problémákról”, de
Gideon szeme már rajtam volt - forrón és vágyakozón.
- Majd reggel folytatjuk, Allison - szólt közbe, és megnyomott egy gombot, amitől elsötétült a képernyő, még mielőtt a melltartóm a fején landolt
volna.
- Nekem van PMS-em - jegyeztem meg. - Mégis neked ingadozik a kedélyed.
Az ölébe húzta a melltartómat, és hátradőlt a székében. Könyökét a karfára támasztotta, és összeillesztette az ujjai hegyét.
- Sztriptízzel próbálsz javítani a kedvemen?
- Hah! A férfiak olyan kiszámíthatók. Cary azt javasolta, hogy szopjalak le. De nem… Ne éld bele magad. Arról szó sem lesz. - A bugyim szélébe
akasztottam a hüvelykujjamat, és hintáztatni kezdtem a csípőmet. Járt neki a jó pont, mert sikerült a szemembe néznie ahelyett, hogy a mellemet
bámulta volna. - Azt hiszem, az adósom vagy, nagyfiú. Vastagon. Roppant megértő barátnőként viselkedem az adott körülmények között, nem
gondolod?
Felszaladt a szemöldöke.
- Úgy értem, nem tudom, te mit csinálnál - folytattam -, ha odajönnél hozzám, és szembetalálkoznál az ajtóban valamelyik volt pasimmal, amint épp
az ingét tűrködi be a nadrágjába. Aztán bent feldúlva találnád a kanapét, én pedig akkor lépnék ki a zuhany alól.
Gideon álla megfeszült.
- Szerintem azt egyikünk sem akarná látni.
- Ezek szerint egyetértünk abban, hogy igencsak klasszul viselkedtem az adott körülmények között - fontam karba a kezem, hogy még jobban
kidomborodjanak bizonyos előnyös testrészeim, amiket úgy szeret. - Meglehetősen világossá tetted, hogyan akarsz megbüntetni. De hogyan
jutalmazol?
- Én döntöm el? - mordult fel félig hunyt szemmel.
Elmosolyodtam.
- Dehogy.
A billentyűzetre tette a melltartót, és kecsesen feláll.
- Akkor ez lesz a jutalmad, angyalka. Mit szeretnél?
- Először is azt, hogy ne legyél olyan mogorva.
- Mogorva? - rezzent meg a szája az elfojtott mosolytól. - Nos, nélküled ébredtem, és most még két hasonló reggel áll előttem.
Leeresztettem a kezemet, és odamentem hozzá. Tenyeremet széles mellkasára tapasztottam.
- Tényleg ennyi lenne az egész?
- Eva. - Hatalmas, erős férfi volt, mégis olyan áhítattal tudott hozzám érni.
Lehajtottam a fejem. Tudtam, hogy volt valami a hangomban, ami elárult. Gideon mindig mindent megérez.
Megfogta az államat, és felemelte az arcomat.
- Mondd csak.
- Úgy érzem, mintha eltávolodnál tőlem.
Halk mordulás hallatszott.
- Rengeteg minden van a fejemben. Ami nem jelenti azt, hogy nem gondolok rád.
- Érzem, Gideon. Van valami távolság köztünk, ami korábban nem volt.
Keze a nyakamra siklott és ráfonódott.
- Nincs itt semmiféle távolság. A nyakamnál fogva tartasz, Eva. - Kissé erősödött a fogása. - Azt nem érzed?
Beszívtam egy kortynyi levegőt. Felgyorsult a szívverésem, testi reakcióként arra a félelemre, amely teljességgel belülről jött, nem Gideontól, akiről
tudtam, hogy soha, semmilyen körülmények között nem bántana vagy sodorna veszélybe.
- Néha - mondta fojtottan, és áthatóan izzó tekintettel meredt rám - alig kapok levegőt.
Kitéptem volna magam, ha nincsen az a szempár, mely oly erős sóvárgásról és zűrzavarról árulkodott. Én is ugyanezt a tehetetlenséget éreztem,
ugyanezt a függőséget, mely minden lélegzetvételemet áthatja.
Úgyhogy a futás ellenkezőjéhez folyamodtam. Hátravetettem a fejem és megadtam magam, s a félelem szikrái azonnal kihunytak. Kezdtem rájönni,
hogy Gideonnak igaza volt abban, hogy vágyom a megadásra. Valami mintha elsimult volna bennem, valami szükséglet, melynek létezése nem is
tudatosult bennem.
Hosszú csend támadt, csak Gideon lélegzése hallatszott. Éreztem, hogy küzd az érzelmeivel, és szerettem volna tudni, mik ezek, és hogy miért
harcol velük Gideon.
Nagy levegővel engedte ki a feszültséget.
- Mire van szükséged, Eva?
- Rád. Egymérföldes magasságban.
Keze a vállamra siklott és megszorította, aztán megsimogatta a karomat. Ujjai összefonódtak az enyéimmel, és halántékát az enyémhez dörzsölte.
- A szexre gondolsz vagy a repülésre?
- Elkaplak bárhogy, ahogy csak tudlak - ismételtem meg azt, amit egyszer ő mondott nekem. - Mert aztán a jövő hétvégéig nem nagyon vagyok
partiképes, hála a menzeszemnek.
- Bassza meg.
- Pontosan erre gondoltam.
Rám terítette a zakóját, és kikísért a kabinból.

***

Jóságos isten! Ökölbe szorított kézzel markoltam a lepedőt, és a hátam ívben megfeszült, ahogy Gideon a csípőmnél fogva az ágyhoz szegezett és

a csiklómat nyalogatta. Bőrömet finom verítékréteg borította, és elhomályosult előttem a világ, miközben minden porcikám az orgazmusra készült.
A vérem a fülemben dobolt, összhangban a hajtóművek dübörgésével.
Eddig már kétszer mentem el, legalább annyira a feje látványától a lábam között, mint gonoszul ügyes nyelvétől. A nadrágomnak annyi lett,
gyakorlatilag leszaggatta rólam, de ő még teljesen fel volt öltözve.
- Készen állok - túrtam a hajába, és éreztem a nedvességet a tövénél. Az önmegtartóztatásnak ára volt. Mindig olyan óvatos volt velem, rászánta az
időt, hogy meggyőződjön róla: elég nedves és puha vagyok, mielőtt kitöltött volna hosszú, vastag farkával.
- Azt majd én döntöm el, hogy mikor állsz készen.
- Magamban akarlak…
A gép hirtelen megrázkódott, aztán süllyedni kezdett, s én súlytalan lettem Gideon szívó szája alatt.
- Gideon!
Újabb csúcsra értem, s testem megfeszült a vágytól, hogy magamban érezzem. A fülemben robajló véren túl hallottam, hogy valaki bemond valamit
a hangszórón keresztül, de nem fogtam fel a szavak értelmét.
- Nagyon érzékeny vagy most - emelte fel a fejét, és megnyalta a száját. - Őrülten élvezel.
Levegőért kapkodtam.
- Még jobban elmennék, ha bennem lennél.
- Ezt megjegyzem.
- Nem baj, ha kicsit fáj - érveltem. - Két napom lesz regenerálódni.
Valami felizzott a tekintete mélyén. Felállt.
- Nem, Eva.
Orgazmus utáni kábulatom szertefoszlott a hangjától. A könyökömre támaszkodtam, és néztem, ahogy vetkőzni kezd, gyors, takarékos
mozdulatokkal.
- Én választok - emlékeztettem.
Rövid úton megszabadult a mellényétől, nyakkendőjétől és mandzsettagombjaitól. Furcsán sima hangon kérdezte:
- Tényleg szeretnéd kijátszani ezt a kártyát, angyalka?
- Ha ez kell.
- Nekem ennél több kell ahhoz, hogy szándékosan fájdalmat okozzak neked. - Az inge és a nadrágja következett, lassabban. Az ő sztriptíze sokkal
csábítóbb volt, mint az enyém. - Számunkra a fájdalom és a gyönyör kölcsönösen kizárja egymást.
- Én nem úgy gondoltam…
- Tudom, hogy gondoltad. - Fölegyenesedett, miután levette a bokszeralsóját, aztán az ágy végére térdelt, és kúszni kezdett felém, mint egy
vadászó párduc. - Az fáj, ha nincs benned a farkam. Bármit hajlandó lennél mondani, csak hogy megszerezd.
- Persze.
Fölém magasodott, haja sötét függönyként hullott az arcába, hatalmas teste árnyékot vetett rám. Fejét oldalra hajtva nyelvével végigsimogatta a
szám szélét.
- Sóvárogsz rá. Üresnek érzed magad nélküle.
- Igen, a fene ott egyen meg téged.
Elkaptam keskeny csípőjét, és felfelé íveltem a derekam, hogy összeérjen a testünk. Sosem éreztem magam annál közelebb hozzá, mint amikor
szeretkeztünk, és most szükségem volt erre a közelségre. Éreznem kellett, hogy minden rendben van köztünk, mielőtt megkezdődik ez a külön
töltött hétvége.
Betelepedett a lábam közé, erekciója keményen és forrón feszült a résemnek.
- Egy kicsit fáj neked, amikor teljesen benyomom, ezen nem lehet segíteni - szűk kis puncid van, és teljesen kitöltelek. Néha elvesztem a fejem és
bedurvulok, ez ellen sem lehet tenni. De soha ne kérj olyat, hogy szándékosan fájdalmat okozzak neked. Képtelen vagyok rá.
- Akarlak - lihegtem, és gátlások nélkül nekidörgölőztem a farkának.
- Még ne. - Megmozgatta a csípőjét, hogy a pénisze széles feje nyomódjon hozzám. Szelíden hozzám nyomult, szétválasztott és kinyitott, s csak a
farka fejét csúsztatta be. Megrándultam a feszüléstől, a testem ellenállt. - Még nem állsz készen.
- Dugj meg. Istenem… Csak dugj meg!
Egyik kezével lenyúlt és megragadta a csípőmet, visszafogva a próbálkozásaimat, hogy felfelé törekedjek és még többet befogadjak belőle.
- Duzzadt vagy.
Küzdöttem a szorítása ellen. Körmeim feneke kemény domborulatába mélyedtek, és magamhoz húztam. Nem törődtem vele, hogy fájhat. Ha nem
érezhetem magamban, megőrülök.
- Add meg nekem.
Gideon a hajamba fúrta a kezét, és belemarkolt, hogy lefogjon.
- Nézz rám.
- Gideon!
- Nézz rám!
Megdermedtem a parancsoló hangtól. Rámeredtem, de frusztrációm lassan szertefoszlott, amikor láttam a lassú, fokozatos átalakulást szép arcán.
Először megfeszültek a vonásai, mintha fájdalmat érezne. Kínlódva összehúzta a szemöldökét. Ajka szétvált, a mellkasa zihált. Az állkapcsában
rángatózni kezdett egy izom. A bőre felforrósodott, szinte égetett. De leginkább a szeme átható kéksége babonázott meg, és a félreismerhetetlen
sebezhetőség, mely füstként vonult át a tekintetén.
A pulzusom azonnal felgyorsult a változásaira. A matrac megmozdult, ahogy belefúrta a lábát és megfeszítette a testét…
- Eva! - Összerándult, aztán elélvezett, forrón belém lövellve. Kéjes hörgése végigvibrált rajtam, a farka pedig becsusszant a síkos spermafolyamon
a belsőmbe. - Ó… Istenem.
Közben végig engem nézett, és mutatta az arcát, amit általában bele szokott fúrni a nyakam hajlatába. Láttam azt, amit meg akart mutatni… Amit
meg akart értetni velem…
Semmi sem állhat közénk.
Bennem fejezte be az orgazmusát, belém élvezve, hogy a síkosság elejét vegye a fájdalomnak. Elengedte a csípőmet, és hagyta, hogy felfelé
nyomjam, és rátaláljak a megfelelő nyomásra a csiklómon, amitől el tudok élvezni. Továbbra is rám nézett, és lenyúlt maga mögé a csuklómért.
Először az egyiket, aztán a másikat hajtotta a fejem fölé, és lefogott.
Keze, súlya és rendületlen erekciója alatt az ágyhoz szögezve teljesen ki voltam neki szolgáltatva. Elkezdett döfködni, szétfeszítve a hüvelyem falait
vastagon erezett farkával. A magáévá tett. Birtokba vett.

- Crossfire - suttogta, hogy emlékeztessen a biztonsági jelszómra.
Felnyögtem, amikor eljött a tetőpont, és összeránduló izmaim mohón fejni kezdték.
- Érzed ezt? - Gideon nyelve a fülemnél kalandozott, a lélegzetvétele párás zihálás volt. - A nyakamnál és a golyóimnál tartasz fogva. Hol az
eltávolodás, angyalka?
Az elkövetkező három órában szó sem volt ilyesmiről.

A szállodaigazgatónő kitárta lakosztályunk dupla ajtaját, és Cary halkan, hosszant füttyentett.
- A mindenit - vonszolt be a szobába a könyökömnél. - Nézd, mekkora. Akár cigánykerekezni is lehetne benne.
Igaza volt, de reggelig várnom kellett ennek a bebizonyításával. Most túlságosan remegett a lábam a Mérföld Magas Klub bulijától.
Közvetlenül előttünk feltárult a vegasi főutca szemkápráztató éjszakai látványa. Az ablakok padlótól mennyezetig értek, és az üvegsarokban
zongora terpeszkedett.
- Vajon miért van mindig zongora a szerencsejátékos-lakosztályokban? - tette fel a kérdést Cary, miközben felhajtotta a fedelet és leütött néhány
billentyűt.
Vállat vontam és az igazgató felé pillantottam, de a nő már elment. Magas sarkújában nesztelenül tudott közlekedni a vastag fehér szőnyegen. A
lakosztály berendezése afféle ötvenes évekbeli hollywoodi stílusú volt. A kétoldalú kandallóval szemben szürke terméskő fal valami műalkotással -
úgy festett, mint egy kerékagy, amiből tüskék állnak ki. A kerevetek tengerzöldek voltak, olyan vékony lábakkal, mint az igazgatónő tűsarkai.
Mindennek volt valami retrós hangulata, egyszerre fényűző és hívogató.
Egy kicsit talán sok is volt a jóból. Én csak egy szép szobára számítottam, nem az elnöki lakosztályra. Már éppen vissza akartam utasítani, amikor
Cary rám vigyorgott, és elismerően feltartotta a hüvelykujját. Mivel nem volt kedvem elrontani az örömét, beadtam a derekam, és reméltem, hogy
nem ütöttük el Gideont egy jóval jövedelmezőbb szállóvendégtől.
- Még mindig szeretnél sajtburgert? - kérdeztem, és a szobaszerviz-menü után nyúltam a kanapé mögötti asztalkán.
- Meg egy sört. Vagyis kettőt.
Cary követte az igazgatónőt egy hálószobába a bal oldalon, én pedig felvettem a régimódi tárcsázós telefon kagylóját, hogy leadjam a rendelést.
Fél óra múlva, zuhanyozástól felfrissülten, pizsamában eszegettem Alfredo-csirkémet törökülésben a szőnyegen. Cary a burgerét rágcsálta, és
elégedetten nézett rám a kávézóasztal másik oldaláról.
- Sosem szoktál ennyi szénhidrátot enni ilyen későn - jegyezte meg két harapás között.
- Nemsokára megjön.
- Biztos vagyok benne, hogy az a kis testmozgás is segített, amit útközben végeztél.
Összehúzott szemmel meredtem rá.
- Honnan tudod? Ki voltál ütve!
- Dedukció, kislány. Amikor elaludtam, még ideges voltál. Amikor meg felébredtem, úgy néztél ki, mint aki éppen elszívott egy szép kövér jointot.
- És Gideon hogy nézett ki?
- Mint mindig - feszes fenekűen és rettentő szexin.
A tésztába döftem a villát.
- Ez nem igazság.
- Kit érdekel? - mutatott körbe Cary. - Nézd csak meg, hogy szállásolt el!
- Nincs szükségem szponzorra, Cary.
Cary bekapott egy darab sült krumplit.
- És azon gondolkoztál, hogy mire van szükséged? A tiéd az ideje, a fantasztikus teste, és megoszt veled mindent, ami az övé. Ez azért nem rossz.
- Nem - tekertem egyet a villámon. - Anyám számtalan, nagy hatalmú férfiakkal kötött házasságából megtanultam, hogy az idejük a legfontosabb,
mert az a legértékesebb dolog az életükben. - Nem rossz. Csak éppen nem elég.

***

- Ez aztán az élet - jegyezte meg Cary, miközben isten módjára heverészett egy nyugágyban a medencénél. Halványzöld úszónadrág volt rajta, és
jelenléte azt eredményezte, hogy szokatlanul sok nőnemű egyén bukkant fel a medence felénk eső oldalán. - Már csak egy mojito hiányzik. Kell az
alkohol az ünnepléshez.
Elvigyorodtam. Mellette napfürdőztem egy másik nyugágyban, élveztem a meleget és a víz csobbanásainak hangját. Cary folyton ünnepelni akart,
és én ezt felettébb bájosnak találtam.
- Mit ünnepelünk?
- A nyarat.
- Oké.
Felültem, letettem a lábamat a nyugágy mellé, aztán megkötöttem a derekamon a strandkendőt, mielőtt felálltam. A hajam még nedves volt az
előző mártózástól; csattal fogtam össze a fejem tetején. A perzselő napfény jólesett a bőrömnek, érzéki csókként simogatott, ami kissé elfeledtette
velem a vízvisszatartást, amit a közeledő menstruáció okozott.
Odamentem a bárpulthoz, és tekintetemmel végigpásztáztam a többi nyaralót napszemüvegem enyhén pirosított üvegén keresztül. Minden tele volt
vendégekkel, akiknek zöme elég jól nézett ki ahhoz, hogy megérdemeljen egy második vagy éppen harmadik pillantást is. Egy párocskára
különösen felfigyeltem, mert rám meg Gideonra hasonlítottak. A szőke nő hason feküdt, a könyökére támaszkodva, játékosan harangozva a
lábával. Jó küllemű, sötét hajú pasija mellette feküdt, félkönyéken, a másik kezével a nő hátát simogatta.
A szőke észrevette, hogy nézem, és azonnal lehervadt a mosoly az arcáról. Nem láttam a szemét a napszemüvege mögött, de sejtettem, hogy ő is
engem bámul. Mosolyogva elfordítottam a tekintetem. Pontosan tudtam, mit érez, hogy egy másik nő stíröli a pasiját.
Találtam egy üres helyet a bárnál, és intettem a csaposnak, hogy én készen állok a rendelésre, ha ő is. A mennyezetre szerelt párásítók hűtötték a
bőrömet, és rávettek arra, hogy leüljek egy hirtelen megüresedett székre.
- Mit iszol?
Oldalra fordítottam a fejem a megszólaló férfi felé.
- Még semmit, de épp most gondolkodom egy mojitón.
- Hadd hívjalak meg egyre. - Elmosolyodott, és kivillantotta tökéletesen fehér, de kissé ferde fogait. A kezét nyújtotta, és a mozdulat megmutatta

szép formájú karját. - Daniel.
Kezet fogtam vele.
- Eva. Nagyon örülök.
Keresztbe font karral támaszkodott a pultnak.
- Mi szél hozott Vegasba? Üzlet vagy pihenés?
- Szórakozás. És téged? - Danielnek érdekes, idegen nyelvű tetoválás díszelgett a jobb bicepszén, amit megcsodáltam. Nem volt a szó
hagyományos értelmében véve jóképű, de magabiztosságot és tartást sugárzott, amit én általában sokkal vonzóbbnak találtam a férfiakban, mint
pusztán a külsőt.
- Munka.
Az úszónadrágjára pillantottam.
- Nekem nincs ilyen jó állásom.
- Én…
- Elnézést!
Mindketten a nő felé fordultunk, aki megzavarta beszélgetésünket. Kis barna lány volt sötét galléros pólóban, melyre a neve - Sheila - és a Cross
Towers and Casino vállalat logója volt hímezve. A fülében látható kis fülhallgató és a derekán sötétlő fegyveröv elárulta, hogy biztonsági őr.
- Miss Tramell! - biccentett felém.
Felvontam a szemöldököm.
- Igen?
- Van egy felszolgáló, aki fel tudja venni a rendelését a nyugágyaiknál is.
- Klassz, köszönöm. De szívesen várok itt is.
Mikor nem mozdultam, Sheila Davidre fordította a figyelmét.
- Ha átmegy a pult másik végéhez, uram, akkor a következő italát a ház állja.
Daniel kurtán biccentett, aztán rám vigyorgott.
- Kösz, de itt is jó.
- Attól tartok, meg kell kérnem, hogy menjen át.
- Micsoda? - komorodott el Daniel. - De miért?
Sheilára pillantottam, és hirtelen megértettem. Gideon figyeltet. És azt hiszi, hogy a távolból is irányíthat.
Sheila közönyös arccal állta a tekintetemet.
- Visszakísérem a nyugágyához, Miss Tramell.
Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy kitolok vele, esetleg elkapom Danielt és szájon csókolom, csak hogy így üzenjek túlbuzgó pasimnak, de
aztán sikerült uralkodni magamon. Ez a lány csak a munkáját végzi. A főnökének kéne egy kiadós fenékbe rúgás.
- Elnézést, Daniel - pirultam el zavaromban. Úgy éreztem magam, mint egy leszidott gyerek, és ez komolyan felbosszantott. - Örültem, hogy
találkoztunk.
Vállat vont.
- Ha esetleg mégis meggondolnád magad…
Éreztem Sheila tekintetét a hátamon, miközben elindultam a helyünkre. Aztán hirtelen szembefordultam vele.
- Csak ilyen esetekben kell beavatkoznia? Vagy egész listája van a vészhelyzetekről?
A lány egy pillanatig tétovázott, aztán felsóhajtott. Csak elképzelni tudtam, mit gondolhat rólam, a szőke kis cicababáról, akinek a nyilvános
viselkedésében nem lehet megbízni.
- Listám van.
- Hát persze. - Gideon semmit sem bíz a véletlenre. Vajon mikor állíthatta össze a listát? Amikor felhoztam Vegast, vagy már előtte is megvolt?
Talán még akkor dolgozta ki, amikor más nőkkel járt. Talán Corinne-nak írta.
Minél többet gondolkodtam rajta, annál dühösebb lettem.
- Ez totál hihetetlen - panaszkodtam Carynek, amikor a biztonsági lány kissé távolabbra húzódott, mintha ettől elfelejteném, hogy ott van. -
Bébiszitterem van.
- Micsoda?
Elmeséltem neki, mi történt, és láttam, hogy megfeszül az álla.
- Ez őrület, Eva - fakadt ki.
- Hát, nem semmi. És nem fogom eltűrni. Meg kell tanulnia, hogy a kapcsolatok nem így működnek. És mindazok után, amit a bizalomról papolt… -
A napágyamra roskadtam. - Vajon mennyire bízhat bennem, ha rám állít valakit, aki elüldözi mellőlem az idegeneket?
- Nekem nem tetszik ez a dolog, Eva - ült fel Cary. - Ez így nincs rendben.
- Szerinted én nem tudom? És vajon miért egy lány? Persze semmi kifogásom az ellen, hogy nők veszélyes munkát végezzenek. Inkább arra
gondolok, hogy biztos még a női vécébe is be kell jönnie utánam, vagy éppen nem bízik meg férfiban, ha rólam van szó.
- Ez most komoly? Te meg itt nyugodtan napozol?
Lassan testet öltött a fejemben egy ötlet.
- Van egy tervem.
- Ó - gördült gonosz mosolyra Cary szája. - Mesélj.
Elvettem a telefonomat a kis mozaikos asztalkáról, és megkerestem a nevek közt Benjamin Clancyt - a mostohaapám személyi testőrét.
- Helló, Clancy. Itt Eva - mondtam, amikor első csöngésre felvette.
Cary szeme hatalmasra nyílt.
- Óóóóó…
Felálltam, és némán formáltam a számmal: Felmegyek.
Cary bólintott.
- Minden rendben - feleltem Clancy érdeklődésére. Vártam, amíg az ajtón belülre kerültem, Sheila pedig még odakint volt. - Idehallgass, szeretnék
egy szívességet kérni!

***

Épp befejeztem a beszélgetést Clancyvel, amikor bejövő hívást kaptam. Elvigyorodtam, amikor megláttam, ki keres.
- Szia, apa!
Apa nevetett.
- Hogy van az én kislányom?
- Bajt kever és élvezi - terítettem szét strandkendőmet az egyik széken, és leültem. - És te hogy vagy?
- Próbálom megakadályozni a bajt, és van, amikor még élvezem is.
Victor Reyes utcai zsaru volt Oceanside-ban, Kaliforniában, ezért választottam a San Diegó-i egyetemet. Anyám éppen a kettes számú férjével
kínlódott, én lázadó életszakaszban jártam, és pokollá tettem a saját életemet, miközben próbáltam elfelejteni mindazt, amit Nathan olyan sokáig
művelt velem.
Az, hogy kiszakadtam anyám fojtogató közelségéből, életem egyik legjobb döntése volt. Apám nyugodt és rendíthetetlen szeretete irántam,
egyetlen gyermeke iránt, teljesen megváltoztatta az életemet. Rengeteg szabadságot adott nekem, amire hatalmas szükségem volt - világosan
megszabott korlátokkal -, és elintézte, hogy járhassak dr. Travishez, amivel elindított a gyógyulás útján, és lehetővé tette, hogy megismerkedjem
Caryvel.
- Hiányzol - mondtam neki. Szerettem anyámat is, és tudtam, hogy ő is szeret, de vele kissé rázós volt a kapcsolatom, apuval meg minden olyan
egyszerű.
- Akkor talán örülni fogsz annak, amit mondani akarok. Körülbelül két hét múlva, a jövő hét után el tudok jönni, hogy meglátogassalak, ha neked is
alkalmas. Nem akarok a terhedre lenni.
- Istenem, apu. Te sosem vagy a terhemre. Örülök, hogy végre újra látlak!
- Csak rövid látogatás lesz. Csütörtökön este érkezem, és vasárnap este már megyek is.
- Szuper! Majd csinálok programokat. Klassz lesz.
Apám halk kacajától melegség töltött el.
- Én téged akarlak látni, nem New Yorkot. Ne vidd túlzásba a városnézést meg ilyeneket.
- Ne aggódj. Hagyok egy csomó szabad időt. És megismerkedhetsz Gideonnal is. - Már a gondolatra is megrebbent a gyomrom, hogy ők ketten
találkoznak.
- Gideon Cross-szal? A múltkor azt mondtad, nincs köztetek semmi.
- Igen - ráncoltam az orromat. - Akkoriban épp mosolyszünet volt. Azt hittem, végeztünk egymással.
A vonal másik végén csend támadt.
- Komoly a dolog?
Én is hallgattam, és fészkelődni kezdtem. Apám jó megfigyelő. Pontosan érezte, hogy Gideon meg köztem feszültség van - szexuális is, meg
másmilyen is.
- Igen. De nem mindig könnyű. Sokat kell rajta - rajtam - dolgozni. De mindketten igyekszünk.
- Kellőképpen értékel téged, Eva? - Apám hangja mogorva és túlságosan komoly volt. - Engem nem érdekel, mennyi pénze van. Neked nincs
semmi bizonygatnivalód, Eva.
- Erről szó sincs! - A lábujjaimra meredtem, és rádöbbentem, hogy ez a találkozó bonyolultabb lesz annál, mint hogy egy féltő apa megismerkedik
a lánya új barátjával. Apám rühellte a gazdag férfiakat, hála anyámnak. - Majd ha megismered, meglátod, hogy milyen.
- Biztosan - felelte kissé szkeptikusan.
- Jaj, apa! - Nem neheztelhettem rá az aggódása miatt, hiszen épp azért találta nekem dr. Travist, mert ámokfutásom idején annyi fiúval jártam,
akik nem voltak hozzám valók. Főleg egy énekes sráccal gyűlt meg a baja, aki mellett afféle groupie voltam, meg egy tetoválóval, akit éppen ő
meszelt le egyszer, miközben valaki éppen leszopta - és az a valaki nem én voltam. - Gideon jó nekem. Megérdemel engem.
- Igyekszem majd nyitott lenni, jó? És elküldöm neked a járatinfót, ha már lefoglaltam a jegyem. Amúgy mi a helyzet?
- Épp most kezdtünk bele egy kampányba egy áfonyaízű kávéhoz.
Újabb hallgatás.
- Te viccelsz.
Felnevettem.
- Bár úgy lenne. Elég sok szerencsére lesz szükségünk, ha ezt el akarjuk adni. Majd teszek neked félre belőle, hogy megkóstolhasd.
- Eddig azt hittem, szeretsz.
- Teljes szívemből. És neked hogy állnak a dolgaid? Jól ment a randi?
- Hát… nem volt rossz.
Felhorkantam.
- Találkoztok megint?
- Egyelőre ez a terv.
- Túl bőbeszédű vagy, apa.
Megint kuncogott, és hallottam, hogyan nyikordult meg alatta a kedvenc széke. - Nem is igazán érdekelhet téged egy öregember szerelmi élete.
- Ja. - Időnként eltűnődtem rajta, milyen lehetett a kapcsolata anyával. Apu volt a tiltott latino srác, anyu pedig csillogó első bálozó, kék szemében
dollárjelekkel. Nagy szerelem lehetett.
Még beszélgettünk pár percig. Mindketten izgatottak lettünk a lehetőségtől, hogy újra láthatjuk egymást. Reméltem, hogy nem távolodtunk el
egymástól az egyetem után, ezért is ragaszkodtam annyira a szombati telefonhívásokhoz. Az, hogy ilyen hamar meglátogat, nagyjából eloszlatta az
aggályaimat.
Épp letettem, amikor befutott Cary, minden ízében modellesen - hisz az is volt.
- Még mindig kavarsz? - érdeklődött.
Felálltam.
- Az már kész. Most apuval beszéltem. Jövő héten feljön New Yorkba.
- Tényleg? Szuper. Victor jó arc.
Átmentünk a konyhába, és Cary két sört vett ki a hűtőből. Már korábban észrevettem, hogy néhány olyan dolgot, amit otthon is gyakran használtam,
bekészítettek a lakosztályba. Nem tudtam eldönteni, hogy Gideon ennyire jó megfigyelő, vagy másképp szerzi be az információt - mondjuk,
megnézi a blokkjaimat. Ez egyáltalán nem volt kizárható. Elég nehéz volt számára felismerni a korlátokat, mint ahogy azt a személyi smasszernő is
mutatta.
- Mikor tartózkodtak a szüleid utoljára ugyanabban az államban? - tette fel a kérdést Cary, miközben a söröket nyitotta. - De főleg ugyanabban a
városban.

Te jó ég…
- Nem is tudom. Talán a születésem előtt… - Nagyot húztam a sörből, amit Cary odanyújtott. - De nem is tervezem, hogy összehozzam őket.
- A tervekre - koccintottuk össze az üvegeinket. - És ha már itt tartunk, meg akartam húzni egy csajt, akit a medencénél láttam, de végül mégis
inkább feljöttem. Úgy gondoltam, hogy ma mindketten megleszünk e nélkül, és egyszerűen csak együtt leszünk.
- Megtisztelve érzem magam - feleltem fanyarul. - Épp vissza akartam menni.
- Túl meleg van már. Brutális a nap.
- Ugyanez süt New Yorkban is, nem?
- Okostojás - villant fel a zöld szem. - Mi lenne, ha felöltöznénk, és elmennénk ebédelni valahová? Én állom.
- Jó. De nem tudom garantálni, hogy Sheila nem akar majd velünk tartani.
- A fenébe vele is meg a főnökével is. Hogy is van ez a gazdag emberekkel meg az irányítással?
- Azért gazdagodnak meg, mert mindent irányítanak.
- Mindegy. Én jobban szeretem a magunkfajta őrülteket - mi leginkább csak magunkkal tolunk ki. - A pultra támaszkodott. - Te beveszed a
dumáját?
- Az attól függ.
- Mitől?
Elvigyorodtam és a hálószobám felé indultam.
- Készülődj csak. Majd ebédnél elmondom.

6. FEJEZET

Alig fejeztem be a pakolást hazaindulás előtt, amikor Gideon összetéveszthetetlen hangját hallottam a nappaliból. Felszökött bennem az adrenalin.
Gideonnak még biztosan van valami mondanivalója arról, amit csináltam, noha előző éjszaka, amikor Caryvel hazaértünk a bulizásból, beszéltünk,
és reggel is, amikor felébredtem.
Azt színlelni, hogy semmiről sem tudok, eléggé idegtépő volt. Azon töprengtem, hogy Clancy meg tudta-e csinálni, amit kértem tőle. De amikor
rákérdeztem nála, megnyugtatott, hogy minden a terv szerint halad.
Mezítláb trappoltam a hálószobám ajtajáig. Éppen láttam Caryt kimenni a lakosztály ajtaján. Gideon egyedül állt a kis előtérben, és
kifürkészhetetlen pillantást vetett felém, mintha bármelyik pillanatban várt volna. Laza farmer és fekete póló volt rajta, és annyira hiányzott már a
látványa, hogy szinte csípte a szememet.
- Szia, angyalka.
Jobb kezem ujjai idegesen babrálták jóganadrágom szövetét.
- Szia, nagymenő.
Szép vonalú szája egy pillanatra megfeszült.
- Van valami különös oka ennek a kedveskedésnek?
- Nos, te menő vagy mindenben, amit csinálsz. És így szólítottak egy képzeletbeli hőst is, akit nagyon szerettem. Néha rá emlékeztetsz.
- Nem biztos, hogy örülök neki, ha bárki is tetszik neked rajtam kívül, akár képzeletbeli, akár nem.
- Majd túljutsz rajta.
A fejét csóválta, és elindult felém.
- Mint ahogy túljutok a szumóbirkózón is, akit rám állítottál?
Be kellett harapnom a számat, hogy ne nevessek. Nem szabtam meg Clancynek pontosan, hogy milyen legyen az az ismerős valaki, akit a
phoenixi térségből ráállít Gideonra, ugyanúgy, ahogyan ő Sheilát rám. Egyszerűen csak egy embert kértem, és elég kevés követelményem volt.
- Hová ment Cary?
- Lement, hogy játsszon egy kicsit a keretből, amit elintéztem neki.
- Nem indulunk máris?
Lassan odajött hozzám. Félreérthetetlen veszedelem volt abban, ahogy becserkészett. Látszott a válla tartásán, a szeme izzásán. De sokkal
jobban aggódtam volna, ha a léptei kecsességében nincs az a nyilvánvaló érzékiség.
- Már vérzel?
Bólintottam.
- Akkor kénytelen leszek a szádba elmenni.
Felvontam a szemöldököm.
- Az úgy jó?
- Hát persze - kunkorodott fel a szája széle. - Ne aggódj, angyalka. Először téged rendezlek le.
Rám vetette magát és elkapott. Bevonszolt a hálóba, és az ágyra döntött. Már csókolt is, mélyen és mohón. Magával ragadott a szenvedélye és
imádtam a súlyát, ami a matrachoz szegezett. És annyira jó volt az illata. Olyan meleg a bőre.
- Hiányoztál - nyögtem fel, és köré fontam a karomat, lábamat. - Noha időnként borzasztóan bosszantó tudsz lenni.
Gideon felmordult.
- Te vagy a legelképesztőbb, legdühítőbb nő, akivel valaha találkoztam.
- Hát, te hergeltél fel. Nem vagyok a tulajdonod. Nem teheted meg, hogy…
- De az vagy - harapta meg a fülcimpámat, s én feljajdultam. - És igen, megtehetem.
- Akkor te is az vagy. És én is megtehetem.
- Ahogy meg is mutattad. Van fogalmad róla, milyen nehéz üzletet csinálni, ha senki nem kerülhet fél méternél közelebb hozzád?
Megdermedtem, mivel azt a félméteres szabályt kizárólag nőkre értettem.
- Miért akarna bárki is ennyire a közeledbe kerülni?
- Hogy megmutasson bizonyos dolgokat az elém terített tervrajzon, és hogy beleférjen a kamera képébe a telekonferencia-közvetítésnél. Ez a két
dolog eléggé nehezen ment - nézett le rám. - Dolgoztam. Te meg játszadoztál.
- Nem érdekel. Ha nekem jó, neked is jó. - De titokban örültem, hogy Gideon kezelni tudta a nehézségeket, akárcsak én.
Megfogta a combom hátulját, és széjjelebb tette a lábamat.
- Nem fogsz százszázalékos egyenlőséget kapni ebben a kapcsolatban.
- Na ne már.
Befészkelte a csípőjét a résbe, amit csináltam neki. Ringatózni kezdett, és kemény erekcióját a nagyajkamhoz dörgölte.
- De igen - markolt bele a hajamba, hogy a helyemen tartson.
Csípője mozgatásával masszírozni kezdte szuperérzékeny csiklómat. A farmerja varrása épp a legjobb helyen volt, hogy felébressze folyamatosan
izzó vágyamat. Kezdtem felizgulni.
- Hagyd abba. Nem tudok gondolkodni, ha ezt csinálod.
- Ne hidd. Csak hallgass meg, Eva. Amiatt, ami vagyok, és amit felépítettem, jó célpontot nyújtok. Ismered a helyzetet, te is tudod, milyen a
gazdagság, és a figyelem, amit kelt.
- Az a fickó a bárban nem jelentett fenyegetést.
- Az kétséges.
Bosszús lettem. A bizalom látható hiánya zavart, főleg azért, mert ő sem bízta rám a titkait, bármik legyenek is azok, én mégis kibírtam.
- Szállj le rólam.
- Teljesen jó nekem itt - dörgölődzött tovább.
- Haragszom rád.
- Tudom - mozgott tovább. - De attól még elmész.
Meglöktem a csípőjét, de túl nehéz volt.
- Nem tudok, ha túl dühös vagyok.

- Bizonyítsd be.
Önhitt volt, ami csak szította a bosszúságomat. Mivel a fejemet nem tudtam elfordítani, lehunytam a szemem, hogy kizárjam magamból. Nem
törődött vele. A ruháink, amik rajtunk maradtak, meg a behatolás hiánya csak még nyilvánvalóbbá tette a teste elegáns kecsességét.
Ez az ember aztán tudta, hogyan kell dugni.
Gideon nem csak ki-be tologatta a farkát. Dolgozott vele. Kiaknázta a súrlódást, változtatgatta a szögeket meg a behatolás mélységét. Persze
amikor alatta vonaglottam, mindez nem tudatosult, csak befelé koncentráltam. Most viszont mindent éreztem.
Küzdöttem a gyönyör ellen, de nem tudtam visszafojtani a nyögésemet.
- Ez az, angyalka - incselkedett. - Érzed, milyen kemény vagyok neked? Érzed, mit művelsz velem?
- Ne használd a szexet arra, hogy megbüntess - nyafogtam, és sarkam a matracba mélyedt.
Egy pillanatra mozdulatlan lett, aztán szívni kezdte a nyakam, és a testem hullámzott, mintha ruhán keresztül dugna.
- Nem őrültem meg, angyalka.
- Mindegy. Akkor is büntetsz.
- Te pedig az őrületbe kergetsz. Tudod, mi történt, amikor rájöttem, mit csináltál?
Félig hunyt szemem résén keresztül meredtem rá.
- Mit?
- Megkeményedtem.
Tágra nyílt a szemem.
- A lehető legrosszabbkor, nyilvánosan. - Megfogta a mellemet, és hüvelykujjával simogatni kezdte megkeményedett mellbimbómat. - Ki kellett
mennem egy megbeszélésről, amíg lelohadtam. Felizgat, ha szembeszállsz velem, Eva. - A hangja halkabb és rekedtebb lett, csupa szex és csupa
bűn. - Kedvet csinál hozzá, hogy megdugjalak. Sokáig, nagyon-nagyon sokáig.
- Istenem. - A csípőm felfelé rándult, a belsőm megfeszült az orgazmus vágyától.
- És mivel nem tehetem meg - dorombolta -, így fogsz elmenni, aztán viszonzod a száddal.
Felvinnyogtam, és összefutott a nyál a számban a gondolatra, hogy így kényeztethetem. Mindig annyira rám hangolódik, amikor szeretkezünk.
Csak akkor tud igazán lazítani és a saját gyönyörére koncentrálni, amikor a számba veszem.
- Ez az - mormolta. - Dörgöld csak így hozzám a csiklódat. Istenem, annyira jó vagy.
- Gideon. - Végighúztam a kezem izmos hátán és fenekén, testem szinte összeolvadt az övével. Hosszú, elnyújtott nyögéssel élveztem el, a
feszültség hirtelen elszállt belőlem.
A szája az enyémre tapadt, és magába itta a hangjaimat, miközben remegtem alatta. Belemarkoltam a hajába, és visszacsókoltam.
Átfordult, hogy alám kerüljön, és lehúzta a sliccén a cipzárt.
- Most te jössz, Eva.
Testhelyzetet változtattam. Éppannyira vágytam rá, hogy megízleljem, mint ahogy ő. Ahogy letolta a bokszerjét, már a kezemben is volt a farka, és a
számba vettem a széles makk peremét.
Gideon nyögve belemarkolt egy párnába, és a feje alá tűrte. Összetalálkozott a tekintetünk, és mélyebbre szívtam.
- Igen - szisszent fel, és jobb keze ujjait a hajamba mélyesztette. - Szívd csak keményen és gyorsan. El akarok menni.
Beszívtam az illatát, és kiélveztem forró bőrének selymes puhaságát a nyelvemen. Aztán szaván fogtam.
Behorpadt az arcom, és behúztam egészen a torkom tövéig, aztán vissza a makkhoz. Újra és újra. Csak a szívásra és a gyorsaságra
koncentráltam, és éppannyira vártam az orgazmusát, mint ő maga. Felizgattak önfeledt hangjai, ujjainak görcsös görbülése a párnán. A csípője
megrándult, és keze a hajamba markolva irányította a tempómat.
- Ó, istenem! - Sötét, forró tekintettel meredt rám. - Imádom, ahogy leszopsz. Mintha nem tudnál vele betelni.
Nem is tudtam. Úgy éreztem, soha nem is fogok tudni. A kéje sokat jelentett nekem, mert valódi volt és nyers. Számára a szex mindig fokozatos és
módszeres volt. Velem szemben nem tudta visszafogni magát, mert őrülten akart. Két nap nélkülem, és… készen volt.
Ökölbe szorított kezemmel is simogattam, s éreztem a sima bőr alatt lüktető vastag ereket. Szaggatott hörgés tört fel belőle, és sós melegség
ömlött a nyelvemre. Már közel járt a csúcshoz, az arca kipirult, ajka szétvált, ahogy zihált. Veríték ütött ki a homlokomon. Egyre nőtt bennem az
izgalom. Teljesen ki volt szolgáltatva nekem, miközben őrülten kívánta a beteljesülést, és mocskos dolgokat suttogott arról, hogy mit fog csinálni
velem legközelebb, amikor majd megdug.
- Ez az, angyalka. Fejj csak… Hadd menjek el neked. - A nyaka meghajlott, a levegő viharosan tört elő a tüdejéből. - Basszameg.
Éppolyan hevesen élvezett el, mint az előbb én - keményen és brutálisan. A sperma vastag, forró sugárban tört elő a makkja végéből, alig tudtam
lenyelni. A nevemet hörögte, döfködte a torkomat, elvette, amit akart, és megadva nekem is mindent, amije volt, amíg ki nem ürült.
Aztán felém fordult, és fojtogató öleléssel pihegő mellkasához szorított. Hosszú pillanatokig csak tartott így, ebben az ölelésben. Hallgattam
szívverése fokozatos lassulását, normalizálódását.
A végén belesuttogta a hajamba:
- Ez nagyon kellett. Köszönöm.
Elmosolyodtam és hozzábújtam.
- Részemről a szerencse, nagymenő.
- Hiányoztál - mondta halkan, ajkát a homlokomra tapasztva. - Olyan nagyon hiányoztál. És nem csak emiatt.
- Tudom. - Szükségünk volt erre, a testi közelségre, a vad érintésekre, az orgazmus rohamaira, hogy kiengedjünk valamennyit a túláradó
érzéseinkből. - Apukám jövő héten eljön meglátogatni.
Gideon megdermedt. Felemelte a fejét, és fanyar pillantást vetett rám.
- Muszáj volt ezt épp most mondani, amikor még kilóg a farkam?
Elnevettem magam.
- Rajtakaptak letolt gatyával?
- Francba! - Csókot nyomott a homlokomra, aztán a hátára gördült, és megigazgatta a ruháit. - Van fogalmad róla, hogyan szeretnéd az első
találkozást? Vacsorázzunk valahol? Vagy nálad? Vagy nálam?
- Majd én főzök valamit otthon - nyújtózkodtam, aztán kihúztam a blúzon a ráncokat.
Bólintott, de valami megváltozott benne. Kielégült, hálás szeretőm visszaváltozott azzá a komor arcú emberré, akit mostanában egyre többet
láttam.
- Valami mást szeretnél? - kérdeztem.
- Nem. Ez jó terv, és én is ezt javasoltam volna. Ott el tud majd lazulni.
- És te?

- Én is. - Félkönyékre támaszkodott, és lenézett rám. Kisimította a hajat a homlokomból. - Jobban szeretném, ha nem kéne szembesülnie a
vagyonommal, ha van rá mód.
Nagy lélegzetet vettem.
- Erre nem is gondoltam. Csak arra, hogy inkább csinálok rendetlenséget a saját konyhámban, mint a tiédben. De igazad van. Jó lesz így, Gideon.
Ha meglátja, hogyan érzel irántam, nem lesz semmi kifogása az ellen, hogy együtt vagyunk.
- Engem csak miattad érdekel, hogy mi a véleménye. Ha neki nem tetszem, és ez megváltoztat valamit közöttünk…
- Erre csak te lehetsz képes.
Kurtán biccentett, amitől nem éreztem sokkal jobban magam. Sok férfi ideges lesz, ha a barátnője apjával kell találkoznia, de Gideon más volt,
mint a többiek. Ő nem szokott berezelni. Általában. Azt szerettem volna, ha ő meg apa jól kijönnek egymással, nem pedig feszültek és
ellenségesek.
Témát váltottam.
- Sikerült mindent elintézned Phoenixben?
- Igen. Az egyik projektmenedzseremnek feltűntek bizonyos ellentmondások a könyvelésben, és jól tette, hogy addig nyúzott, amíg meg nem
néztem. A sikkasztás olyan dolog, amit nem tolerálok.
Összerándultam. Eszembe jutott Gideon apja, aki milliókat csalt ki befektetőktől, mielőtt megölte magát.
- Mi az a projekt?
- Egy golfpálya szállodával.
- Klubok, üdülők, luxusélet, vodka, kaszinók… meg néhány konditerem, hogy fittek maradjunk a nagyvilági élethez? - A Cross Industries
weboldaláról tudtam, hogy Gideonnak szoftver- és játékdivíziói is vannak, meg egy fejlődő szociális médiaplatformja fiatal városi szakemberek
számára. - Több szempontból is az élvezetek királya vagy.
- Az élvezetek királya? - csillant fel derűsen a szeme. - Minden energiám arra megy el, hogy téged imádjalak.
- Hogyan lettél ilyen gazdag? - szaladt ki belőlem, mert kíváncsivá tett Cary megjegyzése, hogy vajon Gideon hogyan tudott ennyi mindent
összeszedni ilyen fiatalon.
- Az emberek szeretnek szórakozni, és szívesen fizetnek is ezért.
- Nem erre gondoltam. Hogyan indítottad el a Cross Industriest? Honnan szerezted hozzá a tőkét?
A tekintete számító lett.
- Szerinted honnan?
- Elképzelésem sincs - feleltem az igazságnak megfelelően.
- Blackjacken.
Csak pislogtam.
- Szerencsejátékkal? Viccelsz?
- Nem - nevetett, és átölelt.
Nem tudtam Gideonban a szerencsejátékost látni. Anyám harmadik férjének hála megtanultam, hogy a játék csúf betegség is lehet, mely teljesen a
hatalmába keríthet. Nem tudtam elképzelni, hogy egy olyan szigorú és fegyelmezett ember, mint Gideon, bármi vonzót találhat a szerencsében és
véletlenben.
Aztán megvilágosodtam.
- Számoltad a lapokat.
- Amikor játszottam, igen - ismerte el. - De már nem. És azok a kapcsolatok, amelyeket a kártyaasztalnál szereztem, legalább olyan fontosak
voltak, mint a pénz.
Próbáltam megemészteni ezt az információt, aztán inkább annyiban hagytam, legalábbis egyelőre.
- Emlékeztess majd, hogy egyszer üljünk le kártyázni.
- Egy vetkőzős póker jó lenne…
- Neked.
Megmarkolta a fenekemet.
- Neked is. Tudod, milyen leszek, amikor meztelen vagy.
Célzatosan végignéztem felöltözött alakján.
- És amikor nem vagyok meztelen?
Gideon elvigyorodott, ragyogóan, mentegetőzés nélkül.
- Még most is szoktál játszani?
- Nap mint nap. De csak az üzleti életben, meg veled.
- Velem? A kapcsolatunkkal?
Szelíden nézett rám, olyan gyengédséggel, amitől összeszorult a torkom.
- Te vagy a legnagyobb kockázat, amit valaha is vállaltam - csókolt szájon. - És a legnagyobb nyeremény is.

***

Mikor hétfő reggel beértem a munkába, úgy éreztem, hogy a dolgok lassan kezdenek visszazökkeni a rendes, Corinne előtti kerékvágásba.
Gideonnal sikerült kezelnünk a menstruációs időszakot, ami a korábbi kapcsolatainkban egyikünknél se volt téma, de a mostaniban igen, mert ő a
szexszel mutatta ki az érzéseit irántam. A testével mondta el, amit szavakkal nem tudott, én pedig a vágyammal bizonyítottam a hitemet
kettőnkben, amit éreznie kellett.
Képes voltam rá, hogy újra és újra elmondjam neki: szeretem, és tudom, hogy hatással volt rá, de igazából a testem teljes megadása kellett neki -
a bizalom kimutatása, amiről tudta, milyen sokat jelent, a múltam miatt - ahhoz, hogy tényleg elhiggye.
Amint azt egyszer mondta, ő számtalan „szeretlek”-et kapott az évek során, de sosem hitte el, mert nem állt mögöttük igazság, bizalom és
őszinteség. Ez a szó vajmi keveset jelentett neki, ezért is nem volt hajlandó nekem mondani. Próbáltam nem kimutatni, hogy ez mennyire bánt
engem. De ebben alkalmazkodnom kellett hozzá.
- Jó reggelt, Eva.
Felpillantottam a számítógépemből, Mark állt előttem. Kissé ferde mosolya mindig hatott.
- Szia. Én készen állok, ha te is.

- De előbb kávé. Készen állsz az újratöltésre?
Felkaptam üres bögrémet az asztalról.
- Hát persze.
Elindultunk a teakonyha felé.
- Mintha barnultál volna - nézett végig rajtam Mark.
- Hát igen, napoztam kicsit a hétvégén. Jó volt lustálkodni és semmit sem csinálni. Tulajdonképpen ez az egyik kedvenc foglalatosságom. Pont.
- Irigyellek. Steven képtelen huzamosabb ideig nyugton megülni a fenekén. Mindig elcibál valahová valamiért.
- Az én lakótársam ugyanilyen. Néha nagyon fárasztó tud lenni.
- Ó, mielőtt elfelejteném… - Intett, hogy menjek előre a konyhába. - Shawna keresett. Van jegye valami új rockbanda koncertjére. Szerintem azt
akarja megkérdezni, hogy érdekel-e.
Eszembe jutott a csinos vörös hajú pincérnő, akivel a múlt héten találkoztunk. Stevennek, Mark barátjának a húga. Steven és Mark régóta voltak
együtt. A főiskolán ismerkedtek meg, és azóta elválaszthatatlanok. Őszintén kedveltem Stevent. És meglehetősen biztos voltam benne, hogy
Shwanát is kedvelni fogom.
- Nincs kifogásod ellene, ha barátkozom vele? - Meg kellett kérdeznem, hisz ez a lány végül is Mark sógornője, Mark pedig a főnököm.
- Dehogy. Ne aggódj. Teljesen rendben van a dolog.
- Akkor jó - mosolyodtam el, és reméltem, hogy újabb New York-i barátnőre teszek majd szert. - Köszi.
- Köszönd egy csésze kávéval - felelte, és átnyújtott egy bögrét. - Te jobbat csinálsz, mint én.
Rámeredtem.
- Apám is mindig ezzel jön.
- Akkor biztosan úgy is van.
- Ez amolyan szabvány pasiszöveg - vágtam vissza. - Stevennel hogyan osztjátok be a kávéfőzést?
- Sehogy - vigyorgott Mark. - Van lent a sarkon egy Starbucks.
- Szerintem ez csalás, de még nincs bennem elég koffein ahhoz, hogy elég jól végiggondoljam. - Átadtam neki a teli bögrét. - Ami valószínűleg azt
jelenti, hogy nem kéne megosztanom veled azt az ötletet, ami épp most jutott eszembe.
- Mondd csak. Ha tényleg béna, akkor egész hátralévő életedben revolverezhetlek majd vele.
- Huh. Kösz - fogtam két kézre a bögrét. - Vajon működne, ha az áfonyás kávét inkább teaként hirdetnénk? Tudod, olyan rózsás teáscsészében,
sütivel és tejszínnel? Adjunk neki valami drága, délutáni-tea-hangulatot. Esetleg egy jóvágású angol pasi…?
Mark a száját rágcsálva töprengett.
- Azt hiszem, tetszik az ötlet. Fussunk vele egy kört a kreatívoknál.

***

- Miért nem mondtad, hogy Las Vegasba mész?
Némán felsóhajtottam anyám hangjának bosszús élén, és fogást váltottam az asztali telefon kagylóján. Alig tettem le a fenekemet az asztalomhoz,
amikor csengett a telefon. Gyanítottam, hogy ha lehallgattam volna a hangpostát, ott már várt volna néhány izgatott üzenet. Ha ő egyszer felhúzza
magát valamin, nem engedi el.
- Szia, anya. Ne haragudj. Ebédidőben akartalak felhívni, hogy elmeséljem.
- Imádom Vegast.
- Tényleg? - Azt hittem, hogy mindent utál, aminek akár csak távoli köze is van a szerencsejátékhoz. - Nem is tudtam.
- Ha megkérdezted volna, tudnád.
Volt némi sértettség a hangjában, ami bántott.
- Ne haragudj, anya - ismételtem, mert már gyerekként megtanultam, hogy az ismételt bocsánatkérés bejön nála. - Muszáj volt egy kicsit
kikapcsolódnom Caryvel. Legközelebb mehetünk együtt, ha akarod.
- Hát nem lenne fantasztikus? Szeretnék szórakoztató dolgokat csinálni veled, Eva.
- Én is. - Tekintetem anyám és Stanton képére tévedt. Anyám gyönyörű asszony, olyan sebezhetően érzéki kisugárzással, melynek nem sok férfi
képes ellenállni. A sebezhetőség valóságos volt - anyám sok szempontból törékeny nő -, de ugyanakkor megtévesztő is. Nem férfiak használták ki
őt, hanem ő gázolt át rajtuk.
- Van valami terved ebédre? Elmehetek érted.
- Hozhatom az egyik kolléganőmet? Már elígérkeztem Meguminak, amikor beértem. Megígérte, hogy elmeséli a vakrandiját.
- Ó, nagyon szívesen találkozom a munkatársaiddal!
Elmosolyodtam. Ez jólesett. Anyám sokszor megőrjített, de igazából az volt a legnagyobb hibája, hogy túlságosan szeretett. A neurózisával
párosulva ez rettenetes tudott lenni, de a legjobb szándék vezérelte.
- Oké. Délben gyere értünk. És ne feledd, csak egy óránk van, úgyhogy közel legyen és gyors.
- Meglesz. Annyira izgatott vagyok. Viszlát nemsoká!

***

Megumi és anyám az első pillanatban megtalálták egymással a hangot. Azonnal felismertem azt az áhítatos pillantást Megumi szemében, amikor
találkoztak, mert annyiszor láttam már az évek során. Monica Stanton fantasztikus nő volt, az a fajta klasszikus szépség, akit muszáj megnézni,
mert az ember nem hiszi el, hogy valaki ilyen tökéletes lehet. Valamint a bíborszínű szék, amit választott, remekül állt aranyszín hajához és kék
szeméhez.
Anyámat Megumi divatérzéke nyűgözte le. Míg én inkább a hagyományos és a konfekció felé hajlottam, Megumi a különleges darabokhoz és
színekhez vonzódott, összhangban a trendi kávézóval a Rockefeller Centernél, ahová anyám vitt bennünket.
A hely az Aliz Csodaországban mesére emlékeztetett színes bársonyhuzatú, furcsa formájú bútoraival. Megumi székének eltúlzottan görbe volt a
támlája, anyám ülőalkalmatosságának pedig szörnyfigurák helyettesítették a lábait.
- Még mindig azon tűnődöm, mi volt a baj vele - folytatta Megumi. - Mert próbáltam, azt mondhatom. Úgy értem, hogy egy ennyire jó pasinak nem

kéne vakrandikhoz lealacsonyodnia.
- Semmi lealacsonyodás - ellenkezett anyám. - Szerintem most ő is azon tépelődik, hogyan lehetett ekkora szerencséje veled.
- Kösz! - vigyorgott rá Megumi. - Nagyon klassz pasi. Nem egy Gideon Cross, de attól még jó.
- Tényleg, hogy van Gideon?
Anyám kérdését nem lehetett könnyedén venni. Tudta, hogy Gideon ismeri a zaklatásom történetét, és ő ezt elég rosszul fogadta. Nagyon
szégyellte, hogy sokáig fogalma sem volt róla, mi folyik a házában, és erős, noha teljességgel alaptalan bűntudat gyötörte. Azért nem tudott róla,
mert én eltitkoltam. Nathan mindenfélével fenyegetett, ha elmondom bárkinek is. Az viszont aggasztotta anyámat, hogy Gideon mindent tud.
Reméltem, hogy hamarosan belátja: Gideon sosem fog emiatt neheztelni rá, éppen úgy, ahogy én sem.
- Nagyon sokat dolgozik - feleltem. - Tudod, hogy megy ez. Amióta együtt vagyunk, sok idejét elveszem, és most pótolja be.
- Megérdemled.
Ittam egy nagy korty vizet, mikor túlzottan felerősödött bennem a vágy, hogy elmondjam neki: apu eljön meglátogatni. Anyám biztosan támogatna
abban, hogy meggyőzze őt Gideon érzéseinek valódiságáról, de ez eléggé önző indok lett volna. Fogalmam sem volt, hogyan reagálna arra, hogy
Victor New Yorkba jön, de eléggé valószínűnek tűnt, hogy kiakadna, és mindenkinek pokollá tenné az életét. Meg akart szakítani apámmal minden
kapcsolatot. Nem tudtam nem észrevenni, mennyire kerül vele minden érintkezést, amióta én elég idős vagyok ahhoz, hogy közvetlenül
kommunikáljunk.
- Láttam Cary képét egy busz oldalán a minap - szólt anyám.
- Tényleg? - egyenesedtem fel. - Hol?
- A Broadwayn. Azt hiszem, valami farmerhirdetés volt.
- Én is láttam - szólt Megumi. - Nem mintha megnéztem volna, mi van rajta. Annyira szép srác.
Mosolyogva hallgattam őket. Anyám szakértője volt a férfiak csodálatának. Ezért is szerették őt annyira - jól érezték magukat mellette. Megumi se
sokkal maradt le tőle, ami a csodálatot illeti.
- Már felismerik az utcán - jegyeztem meg, és örültem, hogy egy reklámról beszélgetünk, nem pedig egy lesifotóról valamelyik pletykarovatból. A
pletykariporterek ellenállhatatlannak találták, hogy Gideon Cross barátnője egy szexi modellfiúval lakik együtt.
- Hát persze - felelte anyám, némi rosszallással. - Te kételkedtél benne valaha is, hogy így lesz?
- Reméltem - adtam meg magam. - Az ő érdekében. Szomorú tény, hogy a fiú modellek nem keresnek annyit és nem kapnak annyi munkát, mint a
lányok - Persze gondoltam, hogy Cary be fog futni valahogy. Érzelmileg nem engedhette meg magának, hogy ne így legyen. Megtanulta értékelni a
külsejét. Az volt az egyik legmélyebb félelmem, hogy a karrierdöntése egyszer majd úgy fog kísérteni, hogy azt egyikünk sem bírná elviselni.
Anyám finoman belekortyolt a Pellegrinójába. A kávézó specialitásai a csokis fogások voltak, de anyám ügyelt rá, hogy napi kalóriakeretét ne
pazarolja el egyetlen étkezésre. Én kevésbé voltam óvatos. Egy leves-szendvics kombinációt rendeltem, meg egy desszertet, ami legalább egy
plusz óra futógépezést jelentett. Azt a mentséget hoztam fel magamnak, hogy menstruálok, ami nálam mindig ürügy volt a csokievésre.
- Nos - mosolygott rá Monica Megumira -, találkozol megint a vakrandiddal?
- Remélem.
- Ne bízd a véletlenre, kedvesem!
Miközben anyám osztani kezdte az észt a férfiakkal való bánásmódról, én csak hátradőltem, és élveztem az előadást. Monica szilárdan hitte, hogy
minden nő megérdemel egy gazdag férfit, aki kényezteti, és életében talán először nem rám pazarolta kerítői erőfeszítéseit. Miközben azon
aggódtam, hogy Gideon és apám hogyan viselik majd egymást, anyámmal nem volt semmi probléma. Mindketten úgy gondoltuk, hogy Gideon épp
megfelel nekem, habár különböző okból.
- Anyukád klassz nő - mondta Megumi, amikor Monica bevette magát a mosdóba indulás előtt. - És nagyon hasonlítasz rá, szerencsés flótás.
Milyen lehet egy olyan anya, aki jobb nő, mint te vagy?
Nevettem.
- Máskor is el kell jönnöd velünk. Klassz volt.
- Szívesen.
Mikor eljött az indulás ideje, Clancyre meg a várakozó kocsira pillantottam, és rájöttem, hogy talán jobb lenne lesétálni az ebéd egy részét.
- Azt hiszem, inkább járok egyet - mondtam a többieknek. - Túl sokat ettem. Menjetek csak nélkülem.
- Én megyek veled - mondta Megumi. - Rám is rám fér egy kis levegő, még ha meleg is. Kiszárítja a bőrömet az irodai légkondi.
- Jövök én is - szólt anyám.
Kétkedő pillantást vetettem a tűsarkújára, de persze anyám magas sarkún kívül sose hordott mást. Éppúgy tudott járni benne, mint ahogy én az
edzőcipőmben, azt hiszem.
A bevett manhattani tempóban, céltudatos és egyenletes léptekkel indultunk vissza a Crossfire felé. Míg az emberek kerülgetése általában gondot
okozott, anyámmal az élen most nem tűnt olyan nehéznek. A férfiak áhítatosan engedtek utat neki, és még utána is néztek. Egyszerű, szexi jégkék
ruhájában hűvösnek és frissítőnek tűnt a párás hőségben.
Éppen befordultunk a Crossfire előtti utolsó sarkon, amikor anyám váratlanul megtorpant, minek következtében mi Megumival beleütköztünk
hátulról. Előrebukott, és épp csak el tudtam kapni a könyökét, mielőtt elesett volna.
A földet néztem, hogy miben botolhatott el, és amikor nem találtam semmit, rápillantottam. Megkövülten meredt a Crossfire irodaház felé.
- Jesszusom, anya - terelgettem a járda széle felé. - Olyan fehér vagy, mint a kréta. Túl meleg van? Szédülsz?
- Mi? - A nyakához kapott. Továbbra is a Crossfire-t bámulta meredten.
Követtem a tekintetét, és próbáltam meglátni, amit ő lát.
- Ti meg mit néztek? - érdeklődött Megumi.
- Mrs. Stanton! - jött oda Clancy, aki egészen eddig diszkrét távolságból követett minket a kocsival. - Minden rendben?
- Látta…? - nézett rá kérdőn anyám.
- Mit látott? - kérdeztem, amikor Clancy felkapta a fejét, és gyakorlott tekintettel végigpásztázta az utcát. Tökéletes koncentrációja borzongató volt.
- Hadd vigyem el önöket a hátralévő szakaszon - mondta higgadtan.
A Crossfire bejárata szinte az orrunk előtt volt, de volt valami ellentmondást nem tűrő Clancy tónusában. Mindnyájan beültünk, anyám előre.
- Ez meg mi volt? - kérdezte Megumi, mikor Clancy kitett minket, és bementünk az épület hűvösébe. - Anyád úgy nézett ki, mint aki kísértetet lát.
- Fogalmam sincs. - De én sem éreztem magam valami jól.
Valami megijesztette anyámat. Megőrülök, ha nem tudom kideríteni, mi volt az.

7. FEJEZET

Úgy nyekkentem a matracra, hogy kiszaladt a tüdőmből a levegő. Levegőért kapkodva bámultam a mennyezetet.
Parker Smith arca jelent meg fölöttem.
- Csak az időnket vesztegetjük. Ha itt akarsz lenni, legyél tényleg itt. Száz százalékosan. Nem pedig lélekben több ezer mérfölddel arrébb.
Megfogtam felém nyújtott kezét, és ő fölrántott. Körülöttünk tucatnyi másik tanítvány edzett. A brooklyni stúdióban pezsgett az élet.
Parkernek igaza volt. A gondolataim még mindig anyámon és furcsa viselkedésén jártak.
- Bocs - morogtam. - Töprengek valamin.
Parker már mozdult is, mint a villám, aztán pillanatok alatt először fél térdre kényszerített, majd a földre vitt néhány jól irányzott ütéssel.
- Gondolod, hogy a támadód megvárja, amíg összeszeded magad és felkészülsz?
Felguggoltam, és kényszerítettem magam, hogy koncentráljak. Parker is lekuporodott, barna szemében keménység és éberség. Kopaszra
borotvált feje és tejeskávészínű bőre csillogott a mennyezeti világításban. A stúdió egy átalakított raktárépületben volt, melyet Parker részben
pénzügyi, részben hangulati okok miatt választott. Anyám és mostohaapám annyira féltettek, hogy mellém adták Clancyt, hogy elkísérjen az
edzésekre. A környéket éppen átépítették, ami szerintem biztató volt, szerintük viszont aggasztó.
Mikor Parker újra támadott, blokkoltam. A visszavágás gyorsan és keményen történt, és én félretettem egy időre minden más gondolatomat, amíg
haza nem értem.
Mikor Gideon is befutott, körülbelül egy óra múlva, a fürdőkádban talált, vaníliaillatú gyertyákkal körbevéve. Levetkőzött, hogy csatlakozzon hozzám,
bár nedves haján látszott, hogy már zuhanyozott a saját edzése után. Néztem, ahogy vetkőzik. Az izmok játéka a bőre alatt és természet adta
kecses mozgása édes elégedettséggel töltött el.
Bemászott mögém az ovális kádba, lábával kétoldalt közrefogott. Karját körém fonta, aztán meglepetésszerűen felemelt. Az ölébe kerültem, lábam
a lábára került.
- Simulj hozzám, angyalka - mormogta. - Kell, hogy érezzelek.
Felsóhajtottam az örömtől. Szinte belesüppedtem erős testébe, ahogy átfogott. Fájó izmaim megadóan ellazultak, hogy átadják magukat az
érintésének. Imádtam az ilyen pillanatokat, amikor a világ és az érzelmi vészhelyzetek messzire kerülnek. Az ilyen pillanatokat, amikor éreztem azt
a szerelmet, amit soha nem volt hajlandó megvallani nekem.
- Áztatod az újabb zúzódásaidat? - kérdezte, arcát az enyémhez simítva.
- Az én hibám. Máshol járt az eszem.
- Csak nem rám gondoltál? - dorombolta a fülembe.
- Bár úgy lett volna.
Elhallgatott, aztán váltott.
- Mondd, mi bánt?
Szerettem, hogy ilyen könnyen olvas bennem, és menet közben képes alkalmazkodni. Én is próbáltam hasonlóan hajlékony lenni. A rugalmasság
alapvető követelmény volt két ilyen munkaigényes ember közt, mint mi.
Az ujjaimat az ujjaiba kulcsoltam, és elmeséltem neki anyám különös viselkedését ebéd után.
- Szinte azt vártam, hogy mindjárt felbukkan az apám. Arra gondoltam, hogy… Ugye vannak biztonsági kamerák az épület homlokzatán?
- Hát persze. Majd megnézem a felvételeket.
- Maximum tízperces időszakról lehet szó. Hátha kiderül, mi történt.
- Vedd úgy, hogy el van intézve.
Hátravetettem a fejem, és megcsókoltam az állát.
- Köszönöm.
A vállamra tapadt az ajka.
- Angyalka, nincs semmi, amit ne tennék meg érted.
- Beleértve azt is, hogy beszélsz a múltadról? - Éreztem, hogy megfeszül, és gondolatban jókorát rúgtam magamba. - Persze nem most azonnal -
tettem hozzá gyorsan -, de egyszer. Szólj, ha majd készen állsz.
- Ebédeljünk együtt holnap. Az irodámban.
- Akkor elmondod?
Gideon élesen kifújta a levegőt.
- Eva…
Elfordítottam az arcomat, és elengedtem. Csalódást okozott, hogy kitért. Megfogtam a kád szélét, hogy kiszálljak, és eltávolodjak a férfitól, akihez
jobban kötődtem, mint talán bárki máshoz életemben, most mégis olyan távolinak tűnt. Hirtelen kételkedni kezdtem mindabban, amiben néhány
pillanattal ezelőtt még annyira bizonyos voltam. Megint a régi lemez.
- Kész vagyok - motyogtam, és elfújtam a legközelebbi gyertyát. Füst kunkorodott a kanócból, éppannyira megfoghatatlan, mint a férfi, akit
szeretek. - Kiszállok.
- Nem. - Megfogta a mellemet, és visszatartott. A víz hullámot vetett, akárcsak a kedvem.
- Engedj, Gideon. - El akartam tolni a kezét.
Ő a nyakamba fúrta az arcát, és makacsul kitartott.
- El fogunk jutni oda is, oké? Csak… El fogunk jutni.
Leeresztettem. Nem nagyon élveztem a győzelmet, amire akkor vágytam, amikor először feltettem a kérdést.
- Ma éjszakára pihentethetnénk a dolgot? - kérdezte komoran, még mindig belém kapaszkodva. - Az egészet? Egyszerűen csak szeretnék veled
lenni, jó? Rendelni valamit vacsira, tévézni, és álmomban téged ölelni. Lehet róla szó?
Rádöbbentem, hogy valami nagyon nem stimmel. Szembefordultam vele.
- Mi a baj?
- Csak veled akarok lenni.
A szememet csípni kezdték a könnyek. Valamit megint nem mond el nekem. Annyi mindent nem. Kapcsolatunk kezdett valóságos aknamezővé
változni a ki nem mondott szavaktól és meg nem osztott titkoktól.
- Oké.

- Szükségem van rá, Eva. Csak te meg én, és semmi dráma. - Vizes ujjai végigsimítottak az arcomon. - Csak ennyit adj meg nekem. Kérlek. Aztán
meg egy csókot.
Lábam közé fogtam a derekát, és két kezem közé vettem az arcát. Lehajtottam a fejemet, és rátapadtam az ajkára. Lágyan és lassan kezdtem,
nyalogatva, szívogatva. Beszívtam az alsó ajkát, aztán incselkedő nyelvmozdulatokkal próbáltam elfeledtetni vele a problémáinkat.
- Csókolj már meg, a francba - mordult fel, és megszorította a derekamat. - Csókolj úgy, ahogy szeretsz.
- Úgy lesz - leheltem a szájába. - Nem is tudnék máshogy.
- Angyalka… - Nedves hajamba túrt, erősen ölelt, és a végkimerülésig csókolt.

***

Vacsora után Gideon még dolgozott az ágyban. Fejét az ágytámlának támasztotta, ölében a laptopja. Én hason fekve bámultam a tévét, és
harangoztam a lábammal.
- Szóról szóra tudod az egész filmet? - kérdezte, hogy magára vonja a figyelmemet a Szellemirtókról. Fekete bokszeralsó volt rajta csupán, semmi
más.
Imádtam, hogy így láthatom - nyugodtnak, lazának, meghittnek. Azon tűnődtem, hogy Corinne vajon ismerte-e így. Ha igen, el tudtam képzelni,
milyen kétségbeesetten vágyik rá még mindig, hisz én magam sem akartam volna soha elveszíteni ezt a kiváltságot.
- Meglehet - ismertem el.
- És muszáj hangosan mondani mindent?
- Gondod van vele, nagymenő?
- Nincs. - A szemében derű csillogott. - Hányadszorra látod?
- Milliomodszor. - Átfordultam, és négykézlábra támaszkodtam. - Akarsz még?
Felszaladt a szemöldöke.
- Te vagy a kulcsok ura? - doromboltam, és elindultam előre.
- Angyalka, amikor így nézel rám, az vagyok, amit csak akarsz.
Félig hunyt pilláim alól ránéztem, és azt ziháltam:
- Akarod ezt a testet?
Vigyorogva tette félre a laptopot.
- Mindig és mindenhol.
Rámásztam a lábára, aztán följebb. Átfogtam a vállát.
- Csókolj meg, alantas teremtmény.
- Nem is így van a szöveg! És mi van a szexistenséggel? Most már csak alantas teremtmény vagyok?
Kemény farkához feszítettem a résemet, és mozgatni kezdtem a csípőmet.
- Az vagy, amit én akarok, elfelejtetted?
Gideon elkapott a bordáimnál, és hátrahajtotta a fejét.
- És mi az?
- Az enyém - kaptam bele a nyakába a fogaimmal. - Csak az enyém.

***

Nem kaptam levegőt. Sikoltani akartam, de valami takarta az orromat… lefedte a számat. Csak nyögni tudtam, kétségbeesett kiáltásaim mintha
bent rekedtek volna a fejemben.
Szállj le rólam. Hagyd abba! Ne érj hozzám. Ó, istenem… Ne csináld ezt velem.
Hol van anyu? Ma-ma!
Nathan keze a számra tapadt, összepréselte az ajkam. A teste rám nehezedett, fejemet a párnába nyomta. Minél jobban küzdöttem, annál
izgatottabb lett. Állatias zihálással döfködött… próbált belém nyomulni. A bugyim útban volt, megvédett a hasító fájdalomtól, amit már túl sokszor
éltem át.
Mintha olvasott volna a gondolataimban, belehörögte a fülembe:
- Eddig még nem érezted az igazi fájdalmat. De majd fogod.
Megdermedtem. Úgy ért a felismerés, mintha hideg vízzel öntöttek volna nyakon. Ismertem ezt a hangot.
Gideon. Nem!
A vér dübörgött a fülemben. Felfordult a gyomrom. Keserű epe gyűlt a számba.
Sokkal, de sokkal rosszabb, amikor az, aki meg akar erőszakolni, valaki olyan, akiben minden porcikáddal megbíztál.
Félelem és düh öntött el. Egy tiszta pillanatomban Parker utasításai hasítottak belém. Eszembe jutottak azok a lapok.
Megtámadtam a férfit, akit szeretek, akinek rémálmai a lehető legborzalmasabban keveredtek az enyéimmel. Mindketten szexuális zaklatás
egykori elszenvedői voltunk, de álmomban továbbra is áldozat maradtam. A saját álmaiban ő volt az agresszor, aki el van rá szánva, hogy
ugyanolyan fájdalmat és megaláztatást okozzon támadójának, mint amit ő maga is elszenvedett.
Megmerevedett ujjaim Gideon nyakába mélyedtek. Káromkodva hátrált, én pedig a lába közé rúgtam a térdemmel. Kétrét görnyedt és
hátratántorodott. Kigurultam az ágyból, és puffanva estem a földre. Feltápászkodtam, és a folyosó felé rohantam.
- Eva! - kapkodott levegő után Gideon, aki felébredt, és tudatában volt annak, hogy mit csinált velem majdnem álmában. - Istenem. Eva! Várj!
Kirohantam a nappaliba.
Egy sötét sarokban összegömbölyödtem, és levegő után kapkodtam. Zokogásom visszhangzott a lakásban. A térdem közé fúrtam a fejem, amikor
felgyulladt a fény a hálószobában, és mozdulatlanná dermedtem, amikor Gideon egy örökkévalósággal később belépett a nappaliba.
- Eva! Jézusom. Jól vagy? Csak nem… bántottalak?
Atipikus szexuális parasomnia, így nevezte dr. Petersen Gideon mély pszichológiai traumáját. Én pokolnak éreztem. És mindketten a csapdájában
vergődtünk.
A testbeszéde összetörte a szívemet. Büszke tartását most meghajlította a vereség, válla megroggyant, feje előrebukott. Fel volt öltözve, és nála

volt a sporttáskája. Megállt a reggelizőpultnál. Szóra nyitottam a számat, aztán fémes koccanást hallottam a kőlapon.
A múltkor vissza tudtam tartani. Rávettem, hogy maradjon. Most nem éreztem magamban erőt.
Most azt akartam, hogy elmenjen.
Az ajtózár alig hallható kattanása visszhangot vert a bensőmben. Valami meghalt bennem. Pánik kerített hatalmába. Hiányzott, már abban a
pillanatban, hogy távozott. Nem akartam, hogy maradjon. De azt sem akartam, hogy elmenjen.
Nem tudom, meddig ülhettem így a sarokban, amíg eléggé össze nem szedtem magam ahhoz, hogy felálljak és a kanapéhoz menjek. Alig vettem
észre, hogy már hajnalodik, mikor meghallottam Cary telefonjának távoli csengését. Hamarosan berontott a nappaliba.
- Eva! - Már ott is volt, és mellém térdelt. - Meddig ment el?
Csak pislogtam rá.
- Micsoda?
- Cross telefonált. Azt mondta, megint rémálma volt.
- Nem történt semmi - Éreztem, hogy egy könnycsepp csordul le az arcomon.
- Nem úgy nézel ki, mintha semmi sem történt volna. Úgy festesz, mintha…
Elkaptam a csuklóját, amikor szitkozódva fel akart állni.
- Jól vagyok.
- A francba, Eva. Még sosem láttalak ilyennek. Nem bírom elviselni. - Cary leült mellém, és magához ölelt. - Ami sok, az sok. Szabadulj meg tőle.
- Most nem tudok ebben dönteni.
- Mire vársz? - Kényszerített, hogy ránézzek. - Ha túl sokáig húzod, akkor ez nemcsak egy újabb rossz kapcsolat lesz, hanem egy olyan, ami
teljesen tönkretesz.
- Ha én is cserbenhagyom, senkije sem marad. Én nem…
- Ez nem a te problémád, Eva… A franc egye meg. Nem a te felelősséged, hogy megmentsd.
- De hát… Te ezt nem értheted. - Átöleltem, a vállába fúrtam a fejem, és sírtam. - Ő ment meg engem.

***

Rám tört a hányinger, amikor megláttam Gideon kulcsát a reggelizőpulton, amit tőlem kapott. Alig jutottam el a mosogatóig.
Mikor kiürült a gyomrom, csak a bénító fájdalom maradt. Kapaszkodtam a pultba, levegőért kapkodva és verítékezve. Annyira zokogtam, hogy azt
sem tudtam, hogyan fogom kibírni az elkövetkező tíz percet, nem beszélve a nap további részéről. Az életem további részéről.
Amikor legutóbb Gideon visszaadta a kulcsaimat, az négynapos különlétet jelentett. Lehetetlen volt nem gondolni arra, hogy ennek a gesztusnak a
megismétlése egy tartósabb szakítás kezdete. Mit tettem? Miért nem állítottam meg? Miért nem beszéltem vele? Miért nem marasztaltam?
A telefonom SMS érkezését jelezte. Odabotladoztam a táskámhoz és előkotortam, fohászkodva, hogy Gideon legyen az. Már háromszor beszélt
Caryvel, de engem még nem keresett.
Mikor megláttam a nevét a kijelzőn, édes fájdalom döfött a szívembe.
Ma otthonról dolgozom, szólt az üzenet. Angus lent vár majd rád, és elvisz munkába.
A gyomrom megint összeszorult. Nagyon nehéz volt ez a hét mindkettőnknek. Megértettem, miért adta fel. De ez a megértés olyan gyomorszorító
és hideg félelembe volt csomagolva, hogy libabőrös lett tőle a karom.
Remegő ujjakkal írtam vissza: Este találkozunk?
Olyan sokáig nem válaszolt, hogy már éppen rá akartam kérdezni, igen vagy nem, amikor azt írta: Ne számíts rá. Dr. Petersennél leszek, és sok
munkám is van.
Görcsösen markoltam a telefont. Három próbálkozás kellett, mire be tudtam írni: Látni akarlak.
A telefonom még sosem maradt néma ilyen sokáig. Már éppen a vonalas készülék után nyúltam, teljes pánikban, amikor válaszolt: Meglátom, mit
tehetek.
Istenem… A könnyeimen keresztül alig láttam a betűket. Vége. Tudtam a szívem mélyén. Ne fuss el. Én sem teszem.
Örökkévalóságnak tűnt megint, mire válaszolt: Pedig jobban tennéd.
Arra gondoltam, hogy beteget jelentek és nem megyek dolgozni, de meggondoltam magam. Már túl sokszor léptem erre az útra. Tudtam, hogy
könnyű visszaesni a régi önpusztító szokásokba a fájdalom enyhítésére. Lehet, hogy belehalok Gideon elvesztésébe, de akkor is meghalok, ha
elveszítem önmagam.
Ki kell tartanom. Ki kell bírnom. Tovább kell mennem. Lépésről lépésre.
Úgyhogy bemásztam a Bentley hátuljába, s míg Angus komor arca csak még több aggodalommal töltött el, kizártam magamból és olyan önkímélő
robotpilóta üzemmódba kapcsoltam, mely majd segít átvészelni az elkövetkező órákat.
A napom olyan volt, mint egy elmosódó csík. Keményen dolgoztam, koncentráltam a munkámra, hogy ne őrüljek meg, de a szívem nem volt benne.
Ebédidőben inkább futárküldetésre mentem, mert nem tudtam volna enni vagy fecserészni. Munka után majdnem elblicceltem a krav maga órát, de
végül elmentem, és körülbelül úgy koncentráltam az edzésre, mint a munkára. Tovább kellett mennem, még akkor is, ha nem tetszett az irány, ami
felé tartottam.
- Sokkal jobb - mondta Parker az egyik pihenőnél. - Még mindig kicsit dekoncentrált vagy, de sokkal jobb, mint tegnap.
Bólintottam, és egy törülközővel megtöröltem a homlokomat. Csak azért vágtam bele Parker edzéseibe, mert ezek keményebbek voltak az
edzőtermi óráknál, de a tegnapi nap megmutatta, hogy a személyes biztonság több puszta mellékes előnynél.
Parker bicepszén megfeszültek a törzsi tetoválások, ahogy ajkához emelte a vizesüveget. Mivel balkezes volt, egyszerű arany jegygyűrűje
megcsillant a fényben. Eszembe jutott az ígéretgyűrű a jobb kezemen, és rápillantottam. Visszagondoltam arra, amikor megkaptam Gideontól, és
hogy a gyémánttal szórt X-ek az ő ragaszkodását jelentik. Azon tűnődtem, hogy még mindig ugyanígy gondolja-e. Hogy még mindig akar-e
próbálkozni. Mert én megtettem.
- Készen állsz? - kérdezte Parker, és kidobta az üres üveget.
- Hajrá.
Parker elvigyorodott.
- Máris.
Parker továbbra is legyőzött, de nem azért, mert nem igyekeztem eléggé. Minden egyes mozdulatba beleadtam magam, beleadtam a
frusztrációmat. A kevés győzelem, amit sikerült elérnem, erősítette elszántságomat, hogy én is harcoljak rázós kapcsolatunkért. Úgy éreztem, hogy

hajlandó vagyok időt és energiát belefektetni abba, hogy Gideon mellett legyek, hogy jobb és erősebb ember legyen belőlem, aki képes legyőzni a
nehézségeinket. És ezt el is akartam mondani neki, akár akarja hallani, akár nem.
Mikor véget ért az edzés, átöltöztem, és elbúcsúztam a többiektől, aztán kimentem a meleg estébe. Clancy már a kijáratnál várt a kocsival, és
olyan pózban támaszkodott neki, amit csak egy gengszter tarthatott volna lezsernek. A meleg ellenére zakó volt rajta, az oldalfegyvere leplezésére.
- Haladnak a dolgok? - nyitotta ki az ajtót. Amióta csak ismertem, katonásan rövidre nyírt frizurát viselt. Ez csak erősítette azt a benyomást, hogy
roppant komoly ember.
- Dolgozom rajta. - Becsusszantam a hátsó ülésre, és szóltam Clancynek, hogy Gideonnál tegyen ki. Volt kulcsom a lakásához, és használni is
akartam.
Menet közben azon tűnődtem, Gideon elment-e dr. Petersenhez a megbeszélt időpontra, vagy lemondta a találkozót. Csak miattam ment bele a
terápiába. Ha már nem része az egyenletnek, akkor talán már nem akar többet erőlködni.
Beléptem Gideon házának visszafogottan elegáns előcsarnokába, és bejelentkeztem a recepciónál. De csak akkor tört rám az idegesség, amikor
a magánliftben suhantam felfelé. Már hetekkel ezelőtt rátett a látogatólistájára, ami nekünk sokkal többet jelentett, mint másoknak jelentett volna,
mert Gideon számára az otthon valóságos szentély volt, ahová csak nagyon kevesen léphettek be. Én voltam az egyetlen szeretője, akit valaha is
elhozott ide, és az egyetlen ember a személyzeten kívül, akinek kulcsot is adott. Tegnap még nem kételkedtem volna a meleg fogadtatásban, de
ma…
Kiléptem a pepita márványpadlós előtérbe, ahol antik állványon fehér kálacsokor díszelgett. Mielőtt kinyitottam volna az ajtót, nagy lélegzetet
vettem, és próbáltam felkészíteni magam arra, milyen állapotban találom. Amikor legutóbb megtámadott álmában, teljesen összetört. Csak félni
tudtam, hogy a második alkalom mit tett vele. Rettegtem, hogy a parasomniája lesz az az ék, amely szétválaszt majd minket.
De amint beléptem a lakásba, tudtam, hogy nincs otthon. Az az energia, amely bizseregve hatotta át az egész lakást, amikor otthon volt, nem
érződött.
A fények felgyulladtak a mozgásomtól, mikor beléptem a hatalmas nappaliba, és próbáltam otthonosan viselkedni, mintha idetartoznék. A szobám
a folyosóból nyílt, arrafelé indultam. A küszöbön megálltam, hogy magamba szívjam a különös látványt: a saját hálószobám tökéletes másolatát
Gideon lakásában. Minden stimmelt: a fal színétől kezdve a bútorokig és textíliákig, az összhatás mégis kissé nyugtalanítónak tűnt.
Gideon ezt szánta a menedékemnek, ahová behúzódhatok, ha magányra van szükségem. Most úgy éreztem, hogy rendeltetésszerűen használom,
amikor ide jöttem az ő szobája helyett.
Sporttáskámat és retikülömet az ágyra dobtam, aztán lezuhanyoztam, és felvettem az egyik Cross Industries pólót, amit Gideon készített elő
nekem. Próbáltam nem gondolni arra, hogy miért nincs még itthon. Töltöttem magamnak egy pohár bort, és bekapcsoltam a tévét a nappaliban,
amikor megcsörrent a telefonom.
- Halló! - szóltam bele, mert a szám ismeretlen volt.
- Eva? Shawna vagyok.
- Ó, szia, Shawna. - Próbáltam leplezni csalódottságomat.
- Remélem, nem zavarlak túl későn.
Megnéztem a kijelzőn az időt: majdnem kilenc óra volt. A féltékenységbe némi aggodalom vegyült. Hol lehet Gideon?
- Semmi baj. Tévét nézek.
- Bocs, hogy nem vettem fel tegnap este. Tudom, hogy elég későn szólok, de meg akartam kérdezni, hogy lenne-e kedved eljönni Six-Ninths
koncertre pénteken?
- Milyen koncertre?
- Six-Ninths. Nem ismered őket? Tavalyig függetlenek voltak. Egy ideje figyelem, amit csinálnak, és rajta vagyok a levelezőlistájukon, úgyhogy
sikerült jegyhez jutnom. Sajnos az van, hogy minden ismerősöm hip-hopos meg dance popos. Nem azt mondom, hogy te vagy az utolsó
reményem, de… De. Te vagy az utolsó reményem. Mondd, hogy szereted az alter rockot.
- Szeretem az alter rockot. - Felbúgott a telefonom. Bejövő hívás. Mikor láttam, hogy Cary az, hagytam kifutni üzenetrögzítőre. Úgy sejtettem, hogy
nem sokáig fogok beszélni Shawnával, és utána majd visszahívhatom Caryt.
- Vajon honnan sejtettem? - nevetett Shawna. - Négy jegyem van, ha esetleg akarsz hozni még valakit. Hatkor jó, ha találkozunk? Esetleg együnk
előtte valamit? Kilenckor kezdenek.
Gideon épp akkor jött be, amikor válaszoltam:
- Randi megbeszélve.
Megállt az ajtónál, zakója egyik karjára vetve, az inge felső gombja kigombolva, kezében aktatáska. A maszkja a helyén, semmiféle érzelem azzal
kapcsolatban, hogy ott talál a kanapéján heverészve, kezemben egy pohár borral, amint a tévéjét bámulom. Alaposan végigmért, de semmi sem
tükröződött abban a gyönyörű szempárban. Hirtelen kényelmetlenül kezdtem érezni magamat, mintha nemkívánatos személy lennék.
- Majd még beszélünk a másik jegy miatt - mondtam Shawnának, és lassan felültem, nehogy elriasszam Gideont. - Kösz, hogy gondoltál rám.
- Nagyon örülök, hogy jössz! Klassz lesz.
Megegyeztünk, hogy másnap majd beszélünk, aztán kinyomtam. Közben Gideon letette a táskáját, zakóját pedig az egyik aranyozott szék
támlájára vetette a kávézóasztal végénél.
- Mióta vagy itt? - bontogatta a nyakkendőjét.
Felálltam. Nedves lett a tenyerem a gondolattól, hogy akár ki is rúghat.
- Nem régóta.
- Vacsoráztál?
Megráztam a fejem. Egész nap nem bírtam enni. Az edzést is csak a fehérjeital miatt tudtam végigcsinálni, amit még ebédidőben vettem.
- Hozass valamit - ment el mellettem a folyosó felé. - A szórólapok ott vannak a konyhai fiókban, a hűtő mellett. Én gyorsan lezuhanyozom.
- Kérsz valamit? - szóltam a háta után.
Nem állt meg, nem is nézett vissza.
- Persze. Én sem ettem még.
Végül egy helyi ételszállítónál állapodtam meg, ahol organikus paradicsomlevest és friss bagettet kínáltak - hátha ezt még beveszi a gyomrom -,
aztán csengett a telefonom.
- Szia, Cary - szóltam bele. Sokkal jobban szerettem volna vele lenni otthon, mint itt, egy fájdalmas szakítás előtt.
- Cross nemrég volt itt, téged keresett. Én meg mondtam neki, hogy menjen a pokolba, és maradjon is ott.
- Cary! - sóhajtottam fel. De nem tudtam elítélni: én is ugyanezt tettem volna a helyében. - Kösz, hogy szóltál.
- Hol vagy?
- Nála, és várom. Nemrég érkezett. Valószínűleg hamarosan otthon leszek; inkább előbb, mint utóbb.

- Kirúgod?
- Szerintem ő tervezi ezt.
Cary hallhatóan kifújta a levegőt.
- Tudom, hogy nem állsz készen rá, de így lesz a legjobb. Sürgősen fel kéne hívnod dr. Travist. Beszéld ki magadból. Majd ő segít elhelyezni a
dolgokat.
Nyelnem kellett, mert gombóc lett a torkomban.
- Én… Hát… Esetleg.
- Jól vagy?
- Ha szembenézek a véggel, abban legalább van méltóság. Az is valami.
Valaki kivette a telefont a kezemből.
Gideon a szemembe nézve szólt bele a készülékbe:
- Viszlát, Cary - aztán kikapcsolta a telefont, és letette a pultra. A haja nedves volt, és fekete pizsamaalsója a csípője alatt volt megkötve. A látvány
rosszul érintett: eszembe juttatta mindazt, amit elveszítek, ha elveszítem őt - a lélegzet-visszafojtott vágyat és várakozást, a megnyugvást és
közelséget, a helyénvalóság tünékeny érzését, mely mindennek értelmet adott.
- Kivel randizol? - kérdezte.
- Mi? Ja. Shawnával. Mark sógornője. Koncertjegye van péntekre.
- Kitaláltad már, mit akarsz enni?
Bólintottam, és megigazgattam a pólómat.
- Tölts nekem is egy pohárral abból, amit iszol - mondta, és kézbe vette a szórólapot, amit a pulton hagytam. - Majd én rendelek. Mit szeretnél?
Megkönnyebbülés volt, hogy a borospoharakat rejtő szekrényhez mehettem.
- Levest. És ropogós kenyeret.
Miközben kirángattam a dugót a pulton hagyott merlot-ból, hallottam, ahogy hívja a céget, és leadja a rendelést, azon a határozott, reszelős hangon,
amit annyira imádtam az első pillanattól fogva. Paradicsomlevest és csirkés tésztát rendelt, amitől összeszorult a szívem. Anélkül is azt rendelte,
amit szeretek, hogy kértem volna. Ez is egy olyan dolog volt, ami miatt azt éreztem, hogy nekünk egyfelé visz az utunk, és végül összetalálkozunk,
ha sikerül eljutnunk odáig.
Odaadtam neki a poharát, és néztem, ahogy iszik. Elcsigázottnak tűnt, és arra gondoltam, hogy talán ő is éppúgy fenn volt egész éjjel, mint én.
Letette a poharat, és lenyalta a cseppeket a szájáról.
- Voltam nálatok, kerestelek. Gondolom, Cary mondta.
Megdörgöltem a szívem tájékát.
- Ne haragudj… e miatt az egész miatt… - rántottam egyet a pólómon. - A fenébe is. Nem terveztem meg elég jól.
Gideon a pultra támaszkodott.
- Folytasd csak.
- Azt hittem, itthon leszel. Telefonálnom kellett volna előtte. Amikor nem találtalak itthon, később kellett volna visszajönnöm, ahelyett hogy
kényelembe helyezem magam - dörzsöltem meg égő szememet. - Egy kicsit… összezavar, ami történik. Nem tudok rendesen gondolkodni.
Gideon mellkasa megemelkedett.
- Ha arra vársz, hogy szakítsak veled, akkor abbahagyhatod a várakozást.
Belekapaszkodtam a konyhapultba. Ennyi lenne? Ez a vég?
- Képtelen vagyok rá - folytatta Gideon. - Még csak azt sem tudom mondani, hogy elengednélek, ha ezért jöttél.
Micsoda? Zavartan ráncoltam a homlokomat.
- Otthagytad nálam a kulcsodat.
- Kérem vissza.
- Gideon! - Lehunytam a szemem, és könnycseppek gördültek le az arcomon. - Micsoda egy seggfej vagy te.
Gyors és enyhén ingatag léptekkel - aminek nem az elfogyasztott kevéske borhoz volt köze - elindultam a szobám felé.
Alig értem el az ajtóig, amikor elkapta a könyökömet.
- Nem megyek be utánad - mondta Gideon komoran, a fülemhez hajolva. - Ezt megígértem. Csak kérlek, hogy maradj és beszélj velem. Vagy
legalábbis hallgass meg. Eljöttél egész idáig…
- Van valamim a számodra. - Nehéz volt kipréselni a szavakat összeszoruló torkomból.
Elengedett, én pedig a táskámért siettem. Mikor visszafordultam hozzá, megkérdeztem:
- Szakítani akartál velem, amikor ott hagytad a kulcsodat a pulton?
Elállta az ajtót. Kezét a feje fölé tartotta, ujjpercei elfehéredtek, ahogy a keretet markolta, mintha fizikai erőfeszítésébe kerülne, hogy ne jöjjön
utánam. Ez a póz gyönyörűen megmutatta a testét, kirajzolt minden izmot. Nadrágja megfeszült a csípőjén. Akartam őt, minden lélegzetvételemmel.
- Nem gondolkoztam ennyire előre - vallotta be. - Csak azt akartam, hogy biztonságban érezd magad.
Ujjaim ráfeszültek a kezemben tartott tárgyra.
- Kitépted a szívemet, Gideon. Fogalmad sincs, mit tett velem, hogy ott láttam azt a kulcsot. Hogy mennyire fájt. Fogalmad sincs.
Lehunyta a szemét, és lehajtotta a fejét.
- Nem tudtam világosan gondolkodni. Úgy éreztem, hogy helyesen cselekszem…
- A francba. A francba a lovagiasságoddal, vagy amit annak gondoltál. Többet ne csinálj ilyet! - Éles lett a hangom. - Itt és most megmondom
neked, és olyan komolyan gondolom, amilyen komolyan még soha semmit életemben - ha még egyszer visszaadod a kulcsaimat, akkor végeztünk.
Akkor nincs visszaút. Megértetted?
- Igen, meg. Csak az nem biztos, hogy te is megértetted.
Remegve szakadt ki belőlem a levegő. Közelebb mentem hozzá.
- Add a kezed.
Bal keze a kilincsen maradt, de a jobb megindult felém.
- Nem én adtam oda neked a lakásom kulcsait. Te csak elvetted. - Két kézre fogtam a kezét, és a tenyerébe nyomtam az ajándékomat. - De most
odaadom.
Hátraléptem és elengedtem, és néztem, ahogy lepillant a csillogó, monogramos kulcstartóra, rajta a lakásom kulcsaival. Úgy éreztem, ez a legjobb
módszer arra, hogy megmutassam neki: az övé, és szabad akaratomból adtam neki.
A keze ökölbe szorult az ajándékomon. Egy hosszú perc után felnézett rám, és láttam a könnyeket az arcán.
- Ne - suttogtam, és a szívem megint meghasadni készült. A kezembe fogtam az arcát, végigsimítottam a pofacsontján. - Kérlek… Ne csináld.

Gideon elkapott, szája az enyémre tapadt.
- Nem tudom, hogyan kell elmenni.
- Pssszt.
- Fájdalmat fogok okozni neked. Már meg is tettem. Jobbat érdemelsz…
- Hallgass, Gideon. - Rácsimpaszkodtam, a dereka köré fontam a lábamat, úgy kapaszkodtam belé.
- Cary elmondta, hogy néztél ki… - Megremegett. - Nem látod, mit teszek veled. Összetörlek, Eva…
- Ez nem igaz.
Gideon térdre rogyott, és erősen szorított. - Csapdába kerültél velem. Most nem látod, de az elején még tudtad… Tudtad, mit fogok tenni veled, de
nem hagylak elfutni.
- Már nem futok el. Erősebbé tettél. Okot adtál arra, hogy jobban igyekezzek.
- Istenem… - Űzött lett a tekintete. Leült, kinyújtotta a lábát, és közelebb húzott magához. - Teljesen tönkrementél, én pedig mindent rosszul
kezeltem. Így meg fogjuk ölni egymást. Darabokra szaggatjuk a másikat, amíg végül nem marad semmi.
- Hallgass. Nem akarok hallani több ilyen marhaságot. Voltál dr. Petersennél?
Fejét a falnak döntötte, és lehunyta a szemét.
- Igen, a fene egye meg.
- Meséltél neki a tegnapi éjszakáról?
- Igen - feszült meg az álla. - És ugyanazt mondta, amit a múlt héten. Hogy túlságosan mélyen együtt vagyunk. Hogy megfojtjuk egymást. Szerinte
egy kicsit hátrébb kéne húzódnunk, plátói randik, külön alvás, több idő másokkal együtt és kevesebb csak kettesben.
Jobb is lenne, gondoltam magamban. Jobb a józan eszünknek, jobb az esélyeinknek.
- De remélem, van valami B terve is.
Gideon kinyitotta a szemét, és belenézett az arcomba.
- Én is ezt mondtam neki. Most is.
- Akkor benne vagyunk a pácban. Minden kapcsolatban vannak problémák.
Gideon felhorkant.
- De komolyan - erősködtem.
- Aludni külön fogunk. Ebben túlságosan hagytam elfajulni a dolgokat.
- Külön ágyban, vagy külön lakásban?
- Ágyban. Ennél többet nem bírnék el.
- Rendben. - Felsóhajtottam és a vállára hajtottam a fejem, annyira örültem, hogy végre megint a karjában tart és együtt vagyunk. - Kibírom.
Legalábbis egyelőre.
Nagyot nyelt.
- Amikor hazaértem és itt találtalak… - Még szorosabban ölelt. - Te jó isten, Eva. Azt hittem, hogy Cary csak hazudja, hogy nem vagy otthon, és
igazából nem akarsz látni. Aztán arra gondoltam, hogy elmentél valahová… valaki mással.
- Nem olyan könnyű túljutni rajtad, Gideon. - Úgy éreztem, hogy soha nem tudnám magam túltenni rajta. A véremben van. Felegyenesedtem, hogy
láthassa az arcomat.
A szívére tette a kezét, amiben a kulcsot szorongatta.
- Köszönöm.
- Most már többet ne add ki a kezedből - figyelmeztettem.
- Te pedig soha ne bánd meg, hogy nekem adtad - nyomta homlokát az enyémhez. Éreztem lehelete melegét a bőrömön, és mintha suttogott volna
valamit, de nem értettem, mit.
Nem is számított. Együtt voltunk. És az után a szörnyű, hosszú nap után semmi más nem számított.

8. FEJEZET

A hálószobám nyíló ajtajának zaja véget vetett felejthető álmomnak, de igazából a fövő kávé ínycsiklandó illata ébresztett fel. Nyújtózkodtam, de
még nem nyitottam ki a szemem, élveztem a várakozást.
Gideon leült az ágy szélére, és egy pillanattal később ujjai már az arcomat érintették.
- Hogy aludtál?
- Hiányoztál. Ez a kávé nekem illatozik?
- Ha jó vagy, akkor igen.
Kinyitottam a szememet.
- De te akkor szeretsz, ha rossz vagyok.
A mosolya őrült dolgokat művelt velem. Már rajta volt az egyik elképesztően szexi öltönye, és sokkal, sokkal jobban nézett ki, mint este.
- Azt szeretem, ha velem vagy rossz. Mesélj nekem arról a pénteki koncertről.
- Valami Six-Ninths nevű banda. Ennyit tudok. Akarsz jönni?
- Az nem kérdés, hogy akarok-e. Ha te mész, akkor megyek én is.
Felvontam a szemöldököm.
- Jó ez így? És mi lett volna, ha nem kérdezlek meg?
A kezem után nyúlt, és óvatosan megforgatta az ígéretgyűrűt az ujjamon.
- Akkor te se mennél.
- Tessék? - simítottam hátra a hajamat. Láttam az elszántságot az arcán, úgyhogy felültem. - Add csak ide azt a kávét. Kell egy kis koffein, mielőtt
helyre teszlek.
Gideon vigyorgott, és odaadta a bögrét.
- Ne nézz így rám - figyelmeztettem. - Komolyan bosszant, amikor olyanokat mondasz, hogy nem mehetek el valahová.
- Most konkrétan egy rockkoncertről beszélünk, és nem mondtam azt, hogy nem mehetsz el, csak azt, hogy nélkülem nem. Sajnálom, ha nem
tetszik, de így van.
- Ki mondta, hogy rock? Lehetne komolyzene is. Vagy kelta. Vagy pop.
- A Six-Ninths a Vidal recordsnál van.
- Ó. - A Vidal Records Gideon mostohaapjáé, idősb Christopher Vidalé volt, de Gideon irányító részvénycsomagot birtokolt benne. Eltűnődtem,
milyen lehetett felnőni ahhoz, hogy az ember átveszi a nevelőapja családi üzletét. Úgy véltem, hogy bármi volt is ennek az oka, ugyanez az indoka
annak is, hogy miért gyűlöli őt annyira az ifjabb Christopher.
- Láttam videókat a koncertjeikről - mondta szárazon. - Nem szívesen engednélek oda egyedül abba a tömegbe.
Szürcsöltem egy nagyot a kávéból.
- Azt értem, de akkor sem parancsolgathatsz.
- Nem? Sssss… - tapasztotta az ujját a számra. - Ne vitatkozz. Nem vagyok zsarnok. Időnként megvannak a magam aggodalmai, te pedig elég
józan leszel ahhoz, hogy tudomásul vedd ezeket.
Eltoltam a kezét.
- A „józan” azt jelenti, hogy azt csinálom, amit te akarsz?
- Természetesen.
- Ez baromság.
Felállt.
- Nem fogunk összeveszni egy elméleti szituáción. Megkértél, hogy menjek el veled egy koncertre pénteken, én pedig igent mondtam. Ezen nincs
mit vitatkozni.
Letettem a kávémat az éjjeliszekrényre, lerúgtam a takarót, és felkeltem.
- Tudnom kell élni a saját életemet, Gideon. Önmagamnak kell maradnom, különben nem fog működni a dolog.
- Nekem is önmagamat kell adnom. Nem én vagyok az egyetlen, akinek kompromisszumokat kell kötnie.
Ez mellbe vágott. Gideon nem tévedett - nekem jogom van elvárni tőle, hogy teret hagyjon nekem, de neki is joga van ahhoz, hogy megértsék őt
férfi mivoltában.
- És mi van, ha egy csajos estét szeretnék a barátnőimmel, sok bulizással?
Két kézre fogta az államat, és homlokon csókolt.
- Viheted a limót, és mehetsz a klubjaimba.
- Hogy a biztonsági embereid kémkedhessenek utánam?
- Hogy szemmel tarthassanak - javított ki, és a szája a homlokomra siklott. - Hát olyan szörnyű ez, angyalka? Olyan megbocsáthatatlan, hogy nem
tudom levenni rólad a szemem?
- Ne forgasd ki a dolgot.
Hátrahajtotta a fejemet, és kemény, elszánt tekintettel meredt rám.
- Meg kell értened, hogy még ha a limóval mész is, és csak az én klubjaimat választod, akkor is megőrülök, amíg haza nem érsz. Ha ez azt jelenti,
hogy téged meg az én biztonsági intézkedéseim őrjítenek meg, akkor ez meglehetősen méltányos, nem igaz?
Felmordultam.
- Hogy csinálod, hogy azt is értelmesnek tudod beállítani, ami nem az?
- Ez afféle tehetség.
Elkaptam izmos, kemény fenekét, és megszorítottam.
- Kell még egy kis kávé, hogy elviseljem a tehetségedet, nagyfiú.

***

Kezdett hagyománnyá válni, hogy szerdánként Mark, a partnere, Steven meg én együtt ebédeljünk. Mikor Markkal megérkeztünk a kis olasz

étterembe, amit választott, és Shawnát is ott találtuk Stevennel, mélyen meghatódtam. Marknak meg nekem abszolút szakmai volt a kapcsolatunk,
de valahogyan sikerült személyessé is tenni, és ez nagyon sokat jelentett nekem.
- Annyira irigylem a barnaságodat - mondta Shawna. Laza és aranyos volt a farmerjában. - Én mindig csak piros leszek a naptól, és előjönnek a
szeplőim.
- Viszont a hajad meg olyan szép, hogy ellensúlyozza - csodáltam meg a mélyvörös hajkoronát.
Steven is beletúrt a hajába, ami ugyanolyan színű volt, mint a húgáé, és elvigyorodott.
- A szépségért áldozatokat kell hozni.
- Azt te honnan tudod? - lökte meg a vállával nevetve Shawna, mire a bátyja meg sem rezdült. Shawna karcsú volt, mint a nádszál, Steven viszont
nagydarab és erős. Marktól tudtam, hogy a párja az építőiparban dolgozik, ami megmagyarázta a keze méretét és viharvert állapotát.
Bementünk az étterembe, és azonnal kaptunk is helyet, hála a foglalásnak, amit eszközöltem, amikor Mark meghívott ebédelni. Kicsi hely volt, de
hangulatos. A napfény szabadon áradt be az üvegfalakon, és az ételek illata olyan csábító volt, hogy összefutott a nyál a számban.
- Már annyira izgulok a péntek miatt. - Shawna kék szeme csillogott a lelkesedéstől.
- Persze téged visz - morgott Steven. - Nem a bátyuskáját.
- Úgyse lenne neked való - vágott vissza Shawna. - Utálod a tömeget.
- Csak kell nekem egy kis személyes tér, ennyi az egész.
Shawna a szemét forgatta.
- Nem lehet mindent bunyóval megoldani.
A tömegről eszembe jutott Gideon meg a mániája.
- Elhozhatom a srácot, akivel járok? - kérdeztem. - Vagy az gáz?
- Egyáltalán nem. Nincs esetleg egy barátja, aki még eljönne?
- Shawna! - Mark láthatóan megdöbbent. És nagyon rosszallta a megjegyzést. - És mi van Douggal?
- Mi lenne? Nem hagytad, hogy befejezzem. - Shawna rám nézett. - Doug a barátom. A nyáron Szicíliában van továbbképzésen. Szakács.
- Klassz - feleltem. - Imádom az olyan pasikat, akik tudnak főzni.
- Ja - vigyorgott Shawna, és Markra meredt. - Ő az igazi, és ezt tudja is. Szóval, ha a pasidnak van egy olyan barátja, akinek nem gond, ha nem
szedhet fel, akkor hozzátok el.
Azonnal Cary jutott eszembe, és elvigyorodtam.
De még aznap kicsit később, miután Gideon is meg én is kidolgoztuk magunkat a személyi edzőnkkel és hazamentünk hozzá éjszakára,
meggondoltam magam. Felkeltem a fotelből, ahol hiábavalóan próbáltam egy könyvre koncentrálni, és átmentem Gideon dolgozószobájába.
Homlokráncolva, munkába merülve találtam, ujjai röpködtek a billentyűzeten. A monitor fénye és a falon függő kollázs megvilágítása adták csak a
világosságot a szobában, így elég nagy rész sötétben maradt. Gideon félhomályban ült, félmeztelenül és gyönyörűen, egyedül és bezárkózva. Mint
munka közben mindig, most is magányosnak és elérhetetlennek tűnt. Már attól is elhagyatottnak éreztem magam, ha csak ránéztem.
A vérzésem miatti fizikai távolság és Gideon érthető döntése a különalvással kapcsolatban felszínre hozta bennem a legmélyebb
bizonytalanságaimat, és arra késztetett, hogy még erősebben kapaszkodjak belé, még inkább próbáljam magamra vonni a figyelmét.
Nem kellett volna zavarnia, hogy dolgozik, ahelyett hogy velem foglalkozna - hisz tudtam, mennyire elfoglalt -, mégis zavart. Elhagyatottnak és
kisemmizettnek éreztem magam, ami arra utalt, hogy kezdek visszaesni az ismerős rossz beidegződésekbe. Az egyszerű igazság az volt, hogy
Gideon meg én egyszerre a legjobb és legrosszabb dolgok voltunk egymásnak, ami történhetett velünk.
Felpillantott, és szinte elfogott a tekintetével. Néztem, hogy állítja át a figyelmét a munkáról rólam.
- Elhanyagollak, angyalka? - kérdezte hátradőlve.
Elvörösödtem, és szerettem volna, ha nem lát ennyire belém.
- Ne haragudj, hogy megzavartalak.
- Mindig gyere bátran, ha szükséged van valamire. - Betolta a billentyűzetes fiókját, és megpaskolta az üres asztalfelületet maga előtt. Hátratolta a
székét. - Gyere, ülj le.
Kellemesen megborzongtam. Odaszaladtam. Nem is próbáltam titkolni a lelkesedésemet. Felpattantam az asztalra előtte, és elvigyorodtam,
amikor a székével visszagurult a lábam közé.
A combomra támasztotta a karját, és átfogta a derekamat.
- Elmondhattam volna, hogy próbálom rendezni a programjaimat és együtt tölteni veled a hétvégét.
- Tényleg? - túrtam a hajába.
- Egy ideig csak magamnak akarlak. És nagyon, nagyon kell, hogy sokáig dugjalak. Talán egész végig. - Lecsukódott a szeme, amikor
megérintettem. - Hiányzik, hogy nem lehetek benned.
- Mindig bennem vagy - suttogtam.
Szája lassú, gonosz mosolyra húzódott, a szeme kitágult.
- Kemény leszek tőled.
- Mi ebben az újdonság?
- Minden.
A homlokomat ráncoltam.
- Ezt majd megbeszéljük. Most te mondd meg, miért jöttél be.
Tétováztam. Leragadtam az előbbi, rejtélyes megjegyzésnél.
- Eva! - A kemény hang magamhoz térített. - Mit szeretnél?
- Egy randit Shawnának. Azaz… nem is randit. Shawnának van pasija, de most külföldön tanul. Egyszerűen csak jobb lenne, ha meglennénk
párosan négyen.
- Caryt nem akarod elhívni?
- Először rá gondoltam, de Shawna az én barátnőm. Gondoltam, hátha olyasvalakit akarsz, akit te ismersz. Tudod, a kiegyenlítettség miatt.
- Rendben. Majd megnézem, ki ér rá.
Ekkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen nem is vártam, hogy élni fog az ajánlatommal.
Valami meglátszhatott rajtam, mert azt kérdezte:
- Van még valami?
- Én… - Hogyan is mondhatnám el anélkül, hogy hülyét csinálok magamból? Megráztam a fejem. - Nem. Nincs semmi.
- Eva! - Sziklaszilárd volt a hangja. - Mondd el.
- Hülyeség.

- Ez nem kérés volt.
Elektromos bizsergés futott át rajtam, mint mindig, amikor ezt a parancsoló hangot használta.
- Csak arra gondoltam, hogy szocializálódni csak az üzlet kedvéért szoktál, dugni meg véletlenszerű nőkkel, ad hoc módon.
A második rész különösen nehéz volt. Bármilyen szánalmas is múltbeli nőkre féltékenynek lenni, egyszerűen nem tehettem róla.
- Nem gondoltad, hogy vannak barátaim? - kérdezte, és láthatóan jól szórakozott.
- Sosem mutattál be egynek sem - feleltem sötéten, és megmarkoltam a pólóm alját.
- Ó… - Ez még jobban szórakoztatta, a szemében derű csillogott. - Te az én szexi kis titkom vagy. Nem is tudom, mit gondoltam, amikor elintéztem,
hogy lefotózzanak minket nyilvánosan csókolózva.
- Hmmm… - Tekintetem a falon függő kollázsra tévedt, arra a bizonyos képre, amelyik napokig díszelgett a pletykablogok első oldalán. - Hát, ha így
fogalmazzuk meg…
Gideon nevetett, és engem forró öröm öntött el.
- Különben pedig bemutattalak már pár barátomnak.
- Ó. - Eddig azt hittem, hogy akikkel a rendezvényeken találkoztunk, mind üzleti kapcsolatok voltak.
- De az se lenne rossz ötlet, ha csak magamnak tartanálak fenn.
Csúnyán néztem rá, és eszembe jutott a kérdés, ami akkor ötlött fel bennem, amikor vitatkozni kezdtünk, hogy miért Vegasba megyek Phoenix
helyett.
- Miért nem te vársz csábosan és meztelenül arra, hogy én dugjak veled?
- Abban mi lenne a buli?
Meglöktem a vállát, ő pedig nevetve az ölébe húzott.
Megdöbbentett, hogy ilyen jó a kedve, és azon tűnődtem, vajon mitől. Mikor a monitorára pillantottam, csak egy táblázatot láttam, amitől keresztbe
állt a szemem, meg egy félig megírt e-mailt. Gideon mégis teljesen más lett. És én örültem ennek.
- Klassz lenne - mormolta, száját a nyakamra tapasztva. - Erekcióval heverészni, amit te meglovagolnál, amikor éppen kedved van.
A hüvelyem összeszorult már a gondolatra is.
- Begerjesztesz.
- Remek. Szeretem.
- És ha az a vágyálmom, hogy nonstop csődörszolgáltatásom legyen… - tűnődtem.
- Eléggé valóságosnak hangzik.
A fogam közé csippentettem az állát.
Felmordult.
- Keményen akarsz játszani, angyalka?
- Tudni akarom, hogy neked mi a vágyálmod.
Gideon igazított rajtam, hogy az ölébe kerüljek.
- Te.
- Akkor jó.
Gideon elvigyorodott.
- Egy hintában.
- Mi?
- Egy szexhintában, Eva. A gyönyörű feneked a beülőben, a lábad kengyelben, széttárva, a tökéletes kis puncid nedvesen és várakozón. - Csábító
köröket rajzolt hátul a derekamra. - Kiszolgáltatva nekem, hogy csak arra legyél képes, hogy befogadd a spermát, amit adok neked. Imádnád.
Elképzeltem, ahogy a lábam közt áll, meztelenül, verítéktől csillogón, miközben feszülő bicepsszel és mellkassal hintáztat előre-hátra, csodálatos
farka pedig ki-be jár bennem.
- Azt akarod, hogy ki legyek szolgáltatva.
- Azt akarom, hogy meg legyél kötve. És nem csak kívülről. Hanem belülről is…
- Gideon…
- Sosem fogok messzebbre menni, mint amennyit elbírsz - ígérte, és a szeme forrón izzott a homályban. - De elviszlek a végső határig.
Mozgolódni kezdtem. Fel is izgatott, meg is zavart a kontroll teljes feladása.
- Miért?
- Mert te az enyém akarsz lenni, én pedig birtokba akarlak venni. El fogunk jutni idáig. - Keze becsúszott a pólóm alá, és megmarkolta a mellemet.
Ujjai a mellbimbómat sodorták, lángra lobbantva a testemet
- Csináltál már ilyet máskor is? - kérdeztem elfúlón. - Ilyen hintázóst.
Elborult az arca.
- Ne kérdezz ilyeneket.
Ó, istenem.
- Én csak…
Szája az enyémre tapadt. Beharapta az alsó ajkamat, aztán a számba nyomta a nyelvét, és a hajamba markolt, hogy tartson. A mozdulatai
dominanciája félreérthetetlen volt. Éhség hasított belém, olyan vágy, amit sem irányítani, sem leküzdeni nem tudtam. Felnyögtem, és fájdalmasan
elszorult a szívem a gondolatra, hogy ennyi időt és energiát fektetett abba, hogy valaki másban lelje örömét.
Gideon a lábam közé nyúlt és marokra fogott. Megrándultam, meglepett a betolakodása. Halk, megnyugtató hangot hallatott, és masszírozni
kezdett, azzal a kéjes hozzáértéssel, melynek a rabja lettem.
Megszakította a csókot, hátrahajlította a hátamat, és a szájához emelte a mellemet. Megharapta a bimbót a pólón keresztül, aztán szájába vette a
sajgó részt, és olyan erővel kezdte szívni, hogy belereszketett a belsőm.
Ostrom alatt álltam, az agyamban szinte rövidzárlat keletkezett, úgy elkapott a vágy. Gideon ujjai becsusszantak a bugyim széle alá, a csiklómra. A
bőre közvetlenül érintkezett az enyémmel - épp ahogy akartam.
- Gideon.
Gideon felemelte a fejét, és sötét tekintettel nézte, ahogy elélvezek. Felkiáltottam, amikor végigfutottak rajtam a remegések, és az elmúlt napok
szexhiányának szinte elviselhetetlen feszültsége kiszállt belőlem. De nem hagyta abba. Addig simogatott, amíg újra el nem mentem, vad
remegések nem rázták meg a testemet. Összezártam a lábamat, hogy véget vessek a támadásnak.
Mikor elhúztam a kezét, összeroskadtam, mintha elolvadtak volna a csontjaim. Nehezen vettem a levegőt. Belesimultam, arcomat a nyakához
nyomtam, átöleltem a nyakát. A szívem mintha óriásira dagadt volna a mellkasomban. Minden, amit iránta éreztem, minden szerelem és kín

egyszerre rohant meg. Belemélyesztettem a körmeimet, hogy még közelebb legyek hozzá.
- Ssssss… - Még szorosabban átölelt, szinte már alig kaptam levegőt. - Mindig mindent megkérdőjelezel, és az őrületbe kergeted magad.
- Utálom ezt - suttogtam. - Nem jó, hogy ennyire szükségem van rád. Nem egészséges.
- Hát, ebben tévedsz. - A szíve vad erővel vert. - És ebben vállalom a felelősséget. Egyes dolgokban én ragadtam magamhoz az irányítást, más
dolgokban neked adtam át. Ez összezavart téged, és aggodalommal tölt el. Ne haragudj ezért, angyalka. Mostantól könnyebb lesz.
Hátradőltem, hogy lássam az arcát. Elállt a lélegzetem, amikor találkozott a tekintetünk, és ő rezzenetlenül meredt rám. Ekkor láttam a különbséget
- volt benne valami nyugodt, megállapodott komolyság. És ettől valami bennem is lecsillapodott. A légzésem lelassult és egyenletessé vált; az
aggodalmam visszaszorult.
- Így már jobb - csókolta meg a homlokomat. - A hét végéig várni akartam vele, hogy ezt megbeszéljük, de most lett belőle. Meg fogunk egyezni. És
ha megtettük, akkor nincs visszaút. Megértetted?
Nyeltem egy nagyot.
- Próbálom.
- Tudod, milyen vagyok. Láttad már a legrosszabbat is. Tegnap este mégis azt mondtad, hogy kellek neked. - Megvárta, hogy bólintsak. - Itt
rontottam el. Nem bíztam benne, hogy egyedül is meg tudod hozni ezt a döntést, pedig bíznom kellett volna. És mivel nem így volt, túlságosan
óvatos voltam. Megijeszt a múltad, Eva.
Az a gondolat, hogy Nathan közvetett módon elveszi tőlem Gideont, annyira fájt, hogy összehúztam magam.
- Ne add meg neki ezt a hatalmat.
- Nem fogom. És neked is rá kell jönnöd, hogy nem csak egy válasz van mindenre. Ki mondja, hogy túlságosan kellek neked? Ki mondja, hogy ez
nem egészséges? Nem te. Azért vagy boldogtalan, mert visszatartod önmagad.
- A férfiak nem…
- A francba ezzel. Mi ketten nem vagyunk tipikusak. És ez így teljesen rendben van. Kapcsold ki a fejedben azt a hangot, ami bánt. Bízz benne,
hogy én tudom, mire van szükséged, még ha azt hiszed is, hogy tévedek. Én pedig meg fogok bízni a döntésedben, hogy velem maradsz, a hibáim
ellenére. Rendben?
Beharaptam az alsó ajkam, hogy elrejtsem a remegését, és bólintottam.
- Nincs benned túl sok meggyőződés - mondta halkan.
- Attól félek, hogy elvesztem benned önmagam, Gideon. Félek, hogy elveszítem azt a részem, amit olyan sok munkával szereztem vissza.
- Nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen - fogadkozott hevesen. - Amit én szeretnék, az az, hogy mindketten biztonságban érezzük magunkat.
Nem szabad, hogy az, amink van, így kiszipolyozzon minket. Ennek kéne lennie a másik sziklaszilárd dolognak, amire mindketten számíthatunk.
A szememet csípni kezdték a könnyek a gondolatra.
- Én is ezt akarom - suttogtam. - Nagyon.
- Meg is fogod kapni tőlem, angyalka - Gideon lehajtotta sötét fejét, és ajka az enyémet súrolta. - Mindketten meg fogjuk kapni. És te hagyni fogod.

***

- Ezen a héten mintha jobban festenének a dolgok - mondta dr. Petersen, amikor Gideonnal megérkeztünk a csütörtök esti találkozóra.
Most közel ültünk, és fogtuk egymás kezét. Gideon hüvelykujja a kézfejemet simogatta, én pedig ránéztem és elmosolyodtam. Megnyugtatott az
érintés.
Dr. Petersen felhajtotta a táblagépe védőlapját, és kényelmesebben helyezkedett el a székében.
- Van valami konkrét dolog, amit szeretnének megbeszélni?
- A kedd kemény volt - jegyeztem meg halkan.
- Azt elhiszem. Beszéljünk a hétfő estéről. El tudja mondani, mi történt, Eva?
Elmeséltem, hogyan ébredtem a saját rémálmomból arra, hogy éppen belecsöppenek Gideonéba. Végigmondtam azt az éjszakát meg a
következő napot.
- Tehát most külön alszanak? - kérdezte dr. Petersen.
- Igen.
- A rémálmai… - pillantott rám. - Milyen gyakran jelentkeznek?
- Ritkán. Gideon előtt majdnem két évig nem jöttek elő. - Néztem, ahogy leteszi a tollat, és gyorsan gépelni kezd. Aggasztott valami a
komolyságában. - Szeretem őt - tört ki belőlem.
Gideon megmerevedett mellettem.
Dr. Petersen felkapta a fejét, és szemügyre vett. Gideonra pillantott, aztán megint rám.
- Ezt nem kétlem. Miért mondta most ezt, Eva?
Bizonytalanul vállat vontam, világosan érezve Gideon tekintetét oldalról.
- A maga jóváhagyását akarja - szólt Gideon komoran.
Szavai úgy hatottak rám, mint a dörzspapír.
- Igaz ez? - tette fel nekem a kérdést dr. Petersen.
- Nem.
- Dehogynem. - Gideon hangja kimondottan reszelős volt.
- Nem - ellenkeztem, pedig ahhoz, hogy megértsem, szükségem volt rá, hogy kimondja. - Én csak… Ez csak az igazság. Ezt érzem.
Dr. Petersenre pillantottam.
- El kell érnünk, hogy ez a dolog működjön. El fogjuk érni, hogy működjön - hangsúlyoztam. - Csak tudni akartam, hogy megértjük-e egymást.
Tudnom kell, hogy megértette: nem vallhatunk kudarcot.
- Eva - mosolyodott el dr. Petersen kedvesen -, magának és Gideonnak sok mindent fel kell dolgoznia, de ez semmiképp sem legyőzhetetlen
feladat.
Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.
- Szeretem őt - ismételtem meg határozott bólintással.
Gideon felpattant, és szinte szétroppantotta a kezemet.
- Bocsásson meg egy percre, doktor úr.
Zavartan és kissé aggódva álltam fel, és kimentem utána a kihalt előcsarnokba. Dr. Petersen recepciósa már hazament, mi voltunk az utolsó

páciensek aznap. Anyámtól tudtam, hogy ezek az esti időpontok felárasak. Örültem, hogy Gideon hajlandó megfizetni őket, és nem is egyszer,
hanem kétszer egy héten.
Az ajtó becsukódott mögöttünk, és szembefordultunk egymással.
- Gideon, esküszöm, hogy ez nem…
- Psszt. - Két kézre fogta az arcomat és megcsókolt. A szája gyengéden, de sürgetően mozgott az enyémen.
Meglepetésemben beletelt két szívdobbanásnyi időbe, hogy benyúljak a zakója alá és megfogjam a derekát. Amikor a nyelve mélyen a számba
hatolt, halkan felnyögtem.
Hátrahúzódott, én felnéztem rá. Ugyanazt a jó kiállású, sötét öltönyös üzletembert láttam magam előtt, mint az első találkozásunkkor, de ez a
tekintet…
Marni kezdett a torkom.
Az az erő és perzselő intenzitás, az az éhség és vágy. Ujjhegyei a halántékomat súrolták, az arcomat, a nyakamat. Felemelte az államat, és szája
gyengéden az enyémre tapadt. Nem mondott semmit, de nem is kellett. Értettem.
Összekulcsoltuk a kezünket, és visszavitt a rendelőbe.

9. FEJEZET

Sietve áthaladtam a Crossfire biztonsági forgókorlátján, és elvigyorodtam, mikor megláttam Caryt, aki az előcsarnokban várt rám.
- Helló - üdvözöltem, és csodáltam, hogyan képes egy kopott farmert és egy V nyakú pólót úgy hordani, mintha drága darabok lennének.
- Helló, idegen - nyújtotta a kezét, és kézen fogva léptünk ki a forgóajtó melletti kijáraton. - Boldognak tűnsz.
A déli hőség szinte mellbe vágott.
- Huh. Olyan meleg van, mint a pokolban. Taco jó lesz?
- A pokolba is, persze.
Elvittem abba a kis mexikói étterembe, amit Megumi mutatott, és próbáltam leplezni, milyen bűntudatot keltett bennem a köszönése. Napok óta
nem voltam otthon, és Gideon a hétvégére is utazást tervezett, ami azt jelentette, hogy még jó néhány napig nem fogom látni Caryt. Az is nagy
megkönnyebbülés volt, hogy hajlandó volt eljönni ebédelni. Nem akartam túl hosszú időre magára hagyni, és tudni akartam, hogy jól van.
- Van valami terved estére? - kérdeztem, miután mindkettőnknek rendeltem.
- Az egyik fotósnak, akivel dolgozom, szülinapi bulija lesz. Gondoltam, beugrom és megnézem - hintázott a sarkán, miközben a tacóra meg a
mentes margaritára vártunk. - Még mindig azt tervezed, hogy a főnököd húgával mentek? Nem tartotok inkább velem?
- Sógornője - javítottam ki. - És koncertjegyei vannak. Én vagyok az utolsó reménysége, azt mondja, de még ha nem így lenne, akkor is jó buli lesz.
Legalábbis remélem. Még sosem hallottam a bandáról, úgyhogy csak remélhetem, hogy nem rosszak.
- Kik azok?
- Six-Ninths. Ismered?
Carynek tágra nyílt a szeme.
- Six-Ninths? Jók. Neked is be fognak jönni.
Elvettem az italainkat a pultról, az ételes tálcát pedig Caryre hagytam.
- Te ismered őket, Shawna meg egyenesen imádja. Én hol voltam mostanáig?
- Cross alatt. Őt is viszed?
- Igen.
Lecsaptam egy asztalra, ahonnan két üzletember állt fel épp. Azt nem mondtam, hogy Gideon leszögezte: nélküle nem mehetek. Tudtam, hogy
Carynek ez nem nagyon tetszene, és eltöprengtem azon, vajon én magam miért mentem bele olyan könnyen, mint ahogy belementem. Cary meg
én általában egy húron pendültünk az ilyen dolgokban.
- Nem nagyon tudom elképzelni, hogy Cross bírja az alter rockot - csusszant bele Cary a szemközti székbe. - Azt tudja, hogy te mennyire szereted?
Beleértve az arcokat is, akik játsszák?
Kiöltöttem rá a nyelvemet.
- Nem hiszem el, hogy felhozod. Ez már nagyon régi történet.
- Tényleg? Brett nagyon jó pasi volt. Eszedbe jut még néha?
- Csak a szégyen. - Kiválasztottam egy carne asada tacót. - Úgyhogy inkább igyekszem nem emlékezni.
- Rendes srác volt - jelentette ki Cary, mielőtt jót kortyolt volna a margaritából.
- Nem mondom, hogy nem volt az. Csak éppen nem volt nekem való. - Már a gondolattól is feszengeni kezdtem zavaromban. Brett Kline tényleg
nagyon jól nézett ki, és már a hangjától is nedves lettem, ugyanakkor az egyik legjobb példa volt a rossz választásra korábbi borzalmas szerelmi
életem során. - Ugorjunk… Beszéltél mostanában Treyjel?
Türelmesen vártam a választ.
Végül Cary felsóhajtott.
- Hiányzik. Hiányzik, hogy nem beszélgethetek vele. Nagyon okos, tudod? Mint te. Este jön velem a buliba.
- Mint barát? Vagy mint partner?
- Finom a kaja - harapott a tacóba, mielőtt válaszolt. - Elvileg barátként megyünk, de tudod, hogy van - valószínűleg elrontom és megdugom. Azt
beszéltük meg, hogy ott találkozunk, és onnan megyünk majd haza, hogy ne maradjunk kettesben, de bármikor megdöngethetem a fürdőszobában
vagy egy istenverte takarítóhelyiségben. Nincs akaraterőm, ő pedig nem tud nemet mondani nekem.
Megfájdult a szívem ettől a cinizmustól.
- Tudom, milyen ez - emlékeztettem halkan. Valamikor én is ilyen voltam. Annyira elkeseredetten akartam kötődni valakihez. - Miért nem… izé…
intézed el előtte? Talán az segítene.
Lassú, kaján mosoly terült szét Cary csinos arcán.
- Felmondanád ezt a hangpostámra?
Hozzávágtam a szalvétámat.
Nevetve kapta el.
- Néha olyan prűd tudsz lenni. Szeretem.
- Én is szeretlek téged. És azt akarom, hogy boldog légy.
A szájához emelte a kézfejemet, és csókot lehelt rá.
- Dolgozom rajta, kislány.
- Én mindig itt vagyok, ha szükséged van rám, még ha nem vagyok is otthon.
- Tudom. - Megszorította a kezemet, csak aztán engedte el.
- A jövő héten sokat leszek otthon. Készülnöm kell apu látogatására. - Beleharaptam egy tacóba, és örömmel nyugtáztam, milyen finom. - Már
akartam kérdezni a pénteket. Nekem dolgoznom kell, úgyhogy ha otthon vagy, szemmel tartanád? Veszek majd mindenféle kaját, amit szeret, meg
hagyok neki várostérképeket, de…
- Persze, semmi gond - kacsintott Cary egy arra járó csinos szőkeség felé. - Nálam jó kezekben lesz.
- Eljössz velünk valahová, amíg itt van?
- Eva kedves, mindig örömmel megyek veled bárhová. Csak mondd meg, hová és mikor, és próbálom szabaddá tenni magam.
- Ó. - Rágtam és nyeltem. - Anya azt mondja, látta a csinos kis pofidat valami busz oldalán a napokban.
Cary elvigyorodott.
- Tudom. Küldött is egy képet róla a telefonjáról. Menő, mi?

- De menő ám. Ezt meg kell ünnepelni - feleltem, ellopva a szövegét.
- De meg ám!

***

- Hú! - Shawna megállt a járdán brooklyni lakása előtt, és az úttesten álló limuzinra meredt. - Nektek elment az eszetek.
- Nem nekem - feleltem szárazon, és szemügyre vettem feszes piros sortját és stratégiailag szaggatott Six-Ninths emblémás pólóját. Vörös haját
feltűzte, a száját pedig a sortjához illő vörössel festette ki. Klasszul nézett ki, bulizásra készen. Igazolva éreztem magam szuperrövid fekete
bőrszoknyámban, fehér bordázott trikómban és cseresznyepiros, térdmagas Martens bakancsomban.
Gideon, aki háttal állt nekünk, hogy Angusszal tárgyaljon, most szembefordult velünk, és ugyanúgy lenyűgözött, mint amikor először megláttam
zuhanyozás után, frissen felöltözve. Laza fekete farmer volt rajta, fekete póló és nehéz fekete bakancs, és annyira szexi volt ebben a rendhagyó
kombinációban is, hogy azonnal rá tudtam volna ugrani. Amilyen sötét és veszedelmes volt öltönyben, még annyira annak tűnt így,
rockerszerelésben. Fiatalabbnak nézett ki, és nyálcsorgatóan vonzónak.
- Atyaég. Mondd, hogy őt hoztad nekem - suttogta Shawna, és megszorította a csuklómat.
- Neked is meglesz a magadé. De ő az enyém. - Nagyon jó érzés volt ezt kimondani. Az enyém. Én vagyok vele, én csókolom. És majd később
velem fog végkimerülésig dugni. Ó, yeah…
Shawna nevetett, amikor várakozón lábujjhegyre álltam.
- Rendben. Megelégszem egy bemutatással is.
Eleget tettem ebbéli kötelességemnek, aztán megvártam, hogy elsőként szálljon be a limóba. Már éppen követni akartam, amikor éreztem, hogy
Gideon benyúl a szoknyám alá, és megszorítja a fenekemet.
A hátamhoz simult, és belesuttogta a fülembe:
- Csak olyankor hajolj le, ha mögötted vagyok, angyalka, különben elverem azt a csinos kis popsidat!
Megfordultam, és az arcához szorítottam az arcomat.
- Vége a vérzésnek.
Felmordult, ujjai a csípőmbe mélyedtek.
- Miért nem mondtad ezt előbb?
- Késleltetett jutalom, nagyfiú - feleltem, emlékeztetve régebbi megjegyzésére, amivel annak idején engem kínzott. Csak nevettem, amikor
szitkozódni kezdett, és bemásztam Shawna mellé.
Angus a volán mögé ült, és elindultunk. Útközben bontottunk egy üveg Armand de Vignac pezsgőt. Mire odaértünk a Tableau One-hoz, egy menő új
fúziós bisztróhoz, ami előtt kellemes sor kígyózott, már teljesen felpörögtem a pezsgőtől és Gideonnak a szoknyám már-már illetlenül rövid aljára
vetett forró pillantásaitól.
Shawna előredőlt az ülésen, és tágra nyílt szemmel bámult ki a sötétített ablakokon.
- Doug próbált elhozni ide, még mielőtt elment, de két hónapos volt a várólista. Persze csak úgy is ide lehet jönni, de órákig ácsoroghatsz, és
akkor sincs rá garancia, hogy kapsz helyet.
A limo ajtaja kinyílt, és Angus kisegítette előbb Shawnát, aztán engem. Gideon is csatlakozott hozzánk, és úgy tartotta a karomat, mintha báli
ruhában lennék, nem rockerszerkóban. Bekísértek minket. A menedzser olyan nyájas és készséges volt, hogy Gideonra pillantottam, és némán
formáltam a szavakat: „Ez is a tiéd?”
- Igen, felesben.
Erre már csak lemondóan sóhajtottam.
- A barátod majd ide jön?
Gideon egy könnyed biccentéssel válaszolt.
- Már itt van.
Követtem a tekintetét egy vonzó külsejű férfi felé, akin farmer és Six-Ninths póló volt. A pasi éppen fotózkodott, oldalán két-két csinos lánnyal.
Szélesen elmosolyodott a telefonnal fényképező alak felé, aztán integetett Gideonnak, és kimentette magát.
- Istenem - pattogott Shawna. - Ez Arnoldo Ricci! Az övé a hely. És műsora van a Food Networkön!
Gideon eleresztett, hogy lekezeljen Arnoldóval, majd a férfiak közt bevett hátbaveregetés következett.
- Arnoldo, ő a barátnőm, Eva Tramell.
A kezemet nyújtottam, Arnoldo megragadta, aztán magához húzott és szájon csókolt.
- Vissza - csattant fel Gideon, és maga mögé rántott.
Arnoldo csillogó szemmel vigyorgott.
- És ki ez a tünemény? - fordult Shawna felé, és a szájához emelte a lány kezét.
- Shawna, ő lesz a kísérőd. Arnoldo Ricci. Már ha megéri a vacsora végét - vetett figyelmeztető pillantást a barátjára Gideon. - Arnoldo, ő Shawna
Ellison.
Shawna szinte ragyogott.
- A barátom nagy rajongód. És én is. Megcsinálta a lasagnareceptedet, és tökéletes lett.
- Gideon mondta, hogy a barátod Szicíliában van most. - Arnoldo ízes akcentussal beszélt. - Remélem, meg tudod majd látogatni.
A pillantásom Gideonra vándorolt. Pontosan tudtam, hogy én nem mondtam neki ennyi mindent Shawna barátjáról. Ő ártatlanul, alig észrevehető
vigyorral nézett vissza.
Csüggedten csóváltam a fejem, de valóban úgy látszott, hogy olyan lesz ez az éjszaka, ami örökké emlékezetes marad majd Shawna számára.
A következő óra a remek ennivaló és a kiváló bor jegyében telt. Éppen egy finom málnás zabaionét tüntettem el, amikor észrevettem, hogy Arnoldo
széles mosollyal figyel.
- Bellissima - áradozott. - Mindig öröm ilyen jó étvágyú nőt látni.
Kissé zavartan vörösödtem el. Nem tehetek róla: imádok enni.
Gideon átnyúlt a székem támlája fölött, és játszadozni kezdett a hajammal a tarkómnál. A másik kezével egy pohár vörösbort emelt fel, és amikor
megnyalta a száját, tudtam, hogy rám gondol, és engem ízlel, nem a bort. A vágya elektromos feszültségként vibrált köztünk. Egész vacsora alatt
ennek a hatása alatt álltam.
A terítő alatt átnyúltam, megfogtam a farkát a nadrágon keresztül, és megszorítottam. Félkeményből azonnal kőkemény lett, de amúgy nem látszott

rajta semmi.
Azonnal megláttam a kihívást a helyzetben.
Az ujjaimmal elkezdtem simogatni, teljes hosszában. Lassan csináltam, hogy ne látsszon. Szórakoztatott, hogy Gideon szemrebbenés nélkül
folytatta a beszélgetést. A kontrollja felizgatott és felbátorított. A sliccéhez nyúltam. Izgatott a gondolat, hogy kiszabadítom, és érezhetem a bőrét a
bőrömön.
Gideon ivott egy laza kortyot, aztán letett a poharát.
- Csakis te, Arnoldo - felelte fanyarul valamire, amit a barátja mondott.
Akkor kapta el a csuklómat, amikor épp a felső gombját gomboltam. Az ajkához emelte a kezemet, mintha csak szórakozott tanújelét akarná adni
szerelmének. A futó harapás a kezem élébe meglepetésként ért, majdnem feljajdultam.
Arnoldo elmosolyodott. Az agglegény sokatmondó, kissé gúnyos gesztusa volt ez egy másik férfi felé, akit elkapott egy nő. Mondott valamit olaszul.
Gideon válaszolt neki. A kiejtése sima és szexi volt, a tónusa fanyar. Arnoldo hátravetett fejjel nevetett.
Mozgolódni kezdtem. Szerettem így látni Gideont, amikor ellazul és jól érzi magát.
Üres tányéromra pillantott, aztán rám.
- Mehetünk?
- Ó, persze. - Már alig vártam az este folytatását, hátha Gideon újabb oldalai mutatkoznak meg előttem. Mert ezt a részét éppúgy szerettem, mint a
nagy hatalmú, öltönyös üzletembert, a domináns szeretőt, a megtört, síró gyermeket és a gyengéd társat, aki engem vigasztal, amikor sírok.
Elképesztően összetett személyiség volt, valóságos rejtély. Még csak a felszínét is alig karcolgattam annak, ami benne rejtőzött. Ugyanakkor
mégis túl mélyen bonyolódtam bele.

***

- Jók a srácok! - ordította Shawna, amikor az előzenekar rázendített az ötödik számra.
A harmadik után otthagytuk a helyünket és a korláthoz mentünk, ami az ülőrészt választotta el a színpad előtti dühöngőtől. Gideon szinte körbevett,
a karjával védett mindkét oldalról, úgy fogta a korlátot. A közönség egy emberként nyomult előre, de engem megóvott Gideon erős teste, ahogy
Shawnát is Arnoldo mellettünk.
Biztos voltam benne, hogy Gideon elintézhetett volna jobb helyeket is, de nem kellett mondanom neki, hogy mivel Shawna szerezte a jegyeket és ő
hívott meg minket, nincs más választásunk. Szerettem őt, amiért megértette ezt, és hagyta magát sodorni az árral.
Feléje fordultam.
- Ez a banda is a Vidalnál van?
- Nem. De tetszenek.
Elképesztett, hogy élvezi a zenét. Én is a levegőbe emeltem a karomat, és sikoltoztam. Átjárt a tömeg és a ritmus energiája. Táncolni kezdtem
Gideon karjai között. Szakadt rólam a víz, a vérem csak úgy zubogott.
Mikor az előzenekar végzett, a roadok gyorsan lebontották a cuccukat, és felállították a Six-Ninthsét. Hálás voltam az estéért, az örömért, az
élményért, hogy együtt vadulhatok azzal, akit szeretek. Hátrafordultam, átfogtam Gideon nyakát, és megcsókoltam.
Ő felemelt, a derekára húzta a lábamat, és vadul visszacsókolt. Keményen feszült nekem, és én dörgölőzni kezdtem hozzá. Körülöttünk az emberek
füttyögni kezdtek, és mindenféle beszólások hallatszottak: „Szerezzetek kéglit!”, meg „Döngesd meg, haver!”, de nem foglalkoztam velük, mint
ahogy Gideon sem, akit éppúgy magával ragadott az érzéki vihar, mint engem. Fogta a fenekemet és ringatott az erekcióján, a másik kezével a
hajamba markolt, és tartott ott, ahol neki jó volt, miközben úgy csókolt, mintha soha nem tudná abbahagyni, mintha éhezne az ízemre.
Szájunk kétségbeesetten tapadt össze. Mélyen és gyorsan járatta bennem a nyelvét, szinte dugta a számat, szeretkezett vele. Én magamba
szívtam, nyalogattam, ízlelgettem. Nyögve fogadtam kielégíthetetlen vágyát. Megszívta a nyelvemet, körbefogta az ajkával. Ez már túl sok volt.
Nedves voltam, és sajogva sóvárogtam a farkára. Szinte megőrjített a kívánság, hogy érezzem, ahogy kitölt.
- El fogok menni miattad - morogta, mielőtt az alsó ajkamba kapott a fogával.
Annyira el voltam foglalva vele és a szenvedéllyel, hogy észre sem vettem a koncert kezdetét. Csak amikor felhangzott az ének, akkor zökkentem
vissza a valóságba.
Megmerevedtem, miközben az agyam próbált kikeveredni a vágy ködéből, hogy feldolgozzam, mit hallok. Ismertem ezt a számot. A szemem tágra
nyílt, miközben Gideon elhúzódott. A válla fölött kézzel írt feliratokat láttam a levegőbe emelkedni.
BRETT KLINE AZ ENYÉM! DUGJ MEG, BRETT! És ami a legjobban tetszett: BRETT, OLYAN LENNE VELED, MINT A VILÁGVÉGE!
Nocsak. De hát nincs túl sok esély.
És Cary persze tudta. Tudta, és mégsem figyelmeztetett. Talán meg akart spórolni magának egy hisztériás rohamot.
A lábam elengedte Gideon derekát, és ő letett, testével védelmezve engem a megvadult rajongóktól. Szembefordultam a színpaddal, és őrült
rezgést éreztem a hasamban. Bizony Brett Kline volt az a mikrofonnál, és mély, erős, pokolian szexi hangja végighullámzott az emberek fölött, akik
mind miatta jöttek ide. A haját tüskékbe zselézték, és a tüskék végét fémesre fújták. Olívzöld, bő, zsebes nadrág volt rajta, és fekete trikó. A mi
helyünkről ugyan nem lehetett látni, de én tudtam, hogy smaragdzöld a szeme, az arca pedig durván vonzó, és ha mosolyog, őrjítő gödröcskék
jelennek meg rajta.
Elszakítottam róla a tekintetemet, és végignéztem a többi bandatagon, akiket szintén ismertem. San Diegóban még nem Six-Ninthsnak hívták
őket, hanem Captive Soulnak, és eltűnődtem rajta, vajon mi lehetett az oka a névváltoztatásnak.
- Jók, nem? - kérdezte Gideon a fülemnél, hogy halljam. Az egyik kezével a korlátot fogta, a másikkal a derekamat, és magához szorított, úgy
mozgott a zenére. Az ő teste és Brett hangja együttesen őrült dolgokat művelt az amúgy is tomboló libidómmal.
Lehunytam a szemem, és a mögöttem álló férfira koncentráltam, meg arra a borzongásra, amit mindig éreztem Brett hangjától. A zene ott lüktetett
a véremben, és visszahozta az emlékeimet - a jókat és rosszakat egyaránt. Ringatóztam Gideon karjában, és dörömbölt bennem a vágy. Fájóan
éreztem az éhségét. Úgy áradt belőle, mint a forróság, belém ette magát, amíg már nem bírtam elviselni a köztünk lévő térbeli távolságot.
Megfogtam a hasamra szorított kezét, és húzni kezdtem lefelé.
- Eva. - A hangja reszelős volt a vágytól. Egész este húztam, azóta, hogy megmondtam neki, vége a menstruációmnak, aztán a játék az étteremben
az asztal alatt, aztán a csók a szünetben.
Megmarkolta meztelen combomat és megszorította.
- Nyisd szét.
Letettem a bal lábam a korlát tövéhez. A fejem hátrahajlott a vállára, és aztán már a szoknyám alatt volt a keze. A nyelve a fülemnél kalandozott,
hallottam kemény, gyors lélegzetvételét. Inkább éreztem, mint hallottam, hogy hördül fel, amikor megérezte, milyen nedves vagyok.

Egyik szám a másikba olvadt. Gideon a bugyimon keresztül masszírozott, először körökben, aztán hosszában, a rés mentén. A csípőm együtt
mozdult az érintésével, a hasam összerándult, a fenekem nekifeszült az erekciójának. Éreztem, hogy menten elmegyek, ott, tucatnyi ember előtt,
mert Gideon ezt tette velem. Ilyen őrülten felizgatott. Semmi sem számított, amikor simogatott és csak rám figyelt.
- Na, angyalka - tolta félre ujjaival a bugyit, és két ujját belém mélyesztette. - Napokig fogom dugni a szédületes puncidat.
Az egymáshoz préselődő testek között, a dübörgő zenében Gideon mélyen a nedves résembe csúsztatta az ujjait, és ott tartotta. A kemény,
mozdulatlan jelenlét megőrjített. Mozogni kezdtem rajta az orgazmus felé, amire annyira sóvárogtam.
A szám véget ért, és a fények kialudtak. A sötétbe borult tömeg felzúgott. Várakozás érződött a levegőben, amíg egy kemény gitárfutam meg nem
törte a csendet. Kiáltások hallatszottak, aztán öngyújtók fénye villant, mint megannyi szentjánosbogár.
Magányos fénynyaláb vetült a színpadra, és megvilágította a magas széken ülő, félmeztelen, verítékben úszó Brettet. A mellkasa kemény volt és
kidolgozott, a hasa kockás. Lejjebb állította a mikrofont, és megcsillantak a mellébe fúrt piercingek. A lányok sikoltozni kezdtek, beleértve Shawnát
is, aki ugrált és fülsiketítően füttyögött.
Meg tudtam érteni. Ahogy ott ült Brett, lábát a szék keresztvasára támasztva, a karjait borító tetoválásaival, őrülten szexi és kívánatos volt. Úgy négy
évvel ezelőtt vagy hat hónapig bármit megtettem, hogy meztelenül láthassam. Annyira odavoltam érte, és olyan elkeseredetten vágytam rá, hogy
szeressenek, hogy mindent eltűrtem.
Gideon ujjai ki-be jártak bennem. A basszus felmordult. Brett belekezdett egy dalba, amit még sosem hallottam. Mély és érzelmes volt a hangja, a
szavai tisztán érthetőek. Egy bukott angyal énekelt. Igézően. Csábítóan. És az arca, a teste csak fokozta a hatást.

Arany lány, hát itt jársz,
Ezreknek énekelek, a zene egyre száll,
Élem az álmomat, a siker csak rám vár,
De aztán meglátlak, hajadban a nyár,
És mennék utánad, más nem számít már.

Arany lány, hát itt jársz,
Ezreknek táncolok, a zene egyre száll,
Csak te kellesz, szemem csak téged lát,
Térdre hullva fogsz várni majd rám,
S ha elmész, a tested marad, semmi más.

Arany lány, merre jársz?
Nem vagy itt mellettem, elrepült a nyár,
Megkaptalak néha, ha velem voltál,
De nem voltál enyém, a szíved máshol járt.
Térdre hullva könyörgök, úgy várok most rád.

Kérlek, ne menj el. Annyi mindent kéne meg megtudnom rólad.
Kérlek téged, Eva. Legyél velem újra.

Arany lány, merre jársz?
Ezreknek énekelek, a zene egyre száll,
Nem vagy itt mellettem, elröpült a nyár,
Kérlek téged, Eva. Légy velem újra hát.

Minden elsötétült. Lassan elhaltak az utolsó akkordok. Aztán újra felgyulladtak a fények, és feldübörgött a dob. A fények villódzni kezdtek, a tömeg
tombolt.
Én csak álltam szédülten. Dübörgött a fülem, és elszorult a szívem.
- Erről a dalról - morogta Gideon, miközben az ujjaival tovább dugott - te jutsz eszembe.
A tenyere a csiklómra feszült és masszírozni kezdte, és én lavinaomlás-szerűen élveztem el. Könnyek gyűltek a szemembe. Felsikoltottam, és
reszkettem a karjában. Markoltam a korlátot magam előtt, és hagytam, hogy végigremegjen rajtam a megállíthatatlan kéj.

***

Mikor a koncertnek vége lett, nem volt más vágyam, mint hogy egy telefonhoz jussak és felhívjam Caryt. Miközben arra vártunk, hogy a tömeg
szétoszoljon kissé, rátámaszkodtam Gideonra, és erőt merítettem ölelő karjából.
- Jól vagy? - kérdezte, és a hátamat simogatta.
- Remekül - hazudtam. Pedig igazából nem tudtam pontosan, mit érzek. Nem lett volna szabad számítania, hogy Brett írt egy dalt rólam, ami
teljesen más megvilágításba helyezte dugibarátszintű kapcsolatunkat. Elvégre valaki mást szeretek.
- Én is már menni akarok - morogta. - Már alig várom, hogy benned legyek. Alig tudok rendesen gondolkodni.
A farmerje hátsó zsebébe dugtam a kezem.
- Akkor menjünk innen.
- Van backstage engedélyem - csókolta meg az orrom hegyét, amikor ránéztem. - Ha inkább haza akarsz menni, nem kell megmondani nekik.
Egy pillanatra komolyan gondolkodóba estem. Elvégre már így is csodálatos volt az este, hála Gideonnak. De tudtam, hogy később bánnám, ha
megfosztanám Shawnát és Arnoldót - aki ugyancsak nagy Six-Ninths-rajongó - egy életre szóló élménytől. Én pedig hazudnék magamnak, ha nem