Sylvia Day - 2. Melléd láncolva

19. FEJEZET

Mikor visszaértem a helyemre, üzenet várt Christophertől. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy folytassam-e az igazság utáni hajszát.
Christopher nem olyan ember volt, akivel szerettem volna közelebbi kapcsolatba kerülni.
De kísértett Gideon arckifejezése, a hangja, amikor a múltjáról beszélt, és eszébe jutott a szégyen és a fájdalom.
Mintha a saját fájdalmam lett volna.
A végén úgy döntöttem, nincs más választásom. Visszahívtam Christophert, és javasoltam, hogy ebédeljünk együtt.
- Ebéd egy gyönyörű lánnyal? - Mosoly bujkált a hangjában. - Mindenképpen.
- A héten bármikor jó, amikor ráérsz.
- Mit szólnál a mához? - kérdezte. - Néha még most is eszembe jut az a hely, ahová a múltkor vittél.
- Részemről rendben. Délben?
Tisztáztuk az időpontot, és letettem. Aztán megjelent Will, és esdeklő kutyaszemmel nézett rám.
- Segíts!
Valahogy elmosolyodtam.
- Hogyne.
A két óra hamar elszállt. Délben lementem az előcsarnokba, és Christophert már ott találtam. Gesztenyebarna haja rövid, kócos, laza tincsek
erdeje volt, szürkészöld szeme csak úgy villogott. Fekete nadrág volt rajta, és feltűrt ujjú fehér ing. Magabiztosnak és vonzónak látszott. A szokásos
kisfiús mosollyal üdvözölt, és ettől észbe kaptam - nem vallathatom ki, hogy mit mondott az anyjának akkor régen. Ő maga is csak gyerek volt, aki
egy diszfunkcionális családban élt.
- Le vagyok nyűgözve, hogy hívtál - kezdte. - De be kell vallanom, kíváncsi vagyok, mi az oka. Hogy esetleg ahhoz van köze, hogy Gideon meg
Corinne megint összejöttek.
Ez fájt. Rettenetesen. Be kellett szívnom egy nagy adag levegőt, aztán azzal együtt kifújni a feszültséget. Persze tudtam, hogy nem ez a helyzet.
Nem volt kétségem. De elég őszinte voltam ahhoz, hogy bevalljam: teljesen a magaménak akarom Gideont. Meg akarom címkézni, le akarom
foglalni magamnak, hogy mindenki tudja: ő az enyém…
- Miért gyűlölöd ennyire? - kérdeztem, miközben kimentem előtte a forgóajtón. A távolban megdördült az ég, de a meleg eső már elállt, csak az
utca volt vizes és sáros.
Christopher mellém szegődött a járdán, és a derekamra tette a kezét. Megborzongtam az undortól.
- Miért kérded? Váltani szeretnél?
- Persze. Miért ne?
Mire az ebéd véget ért, már meglehetősen pontos fogalmaim voltak róla, mi táplálja Christopher gyűlöletét. Őt csak az érdekelte, amit a tükörben
látott. Gideon jobban néz ki, hatalmasabb, magabiztosabb… egyszerűen több. És Christophert vadul mardosta a féltékenység. Gyermekkori
emlékeiben úgy élt, hogy mindig minden figyelem Gideonnak jutott. Ami akár igaz is lehetett, azok után, hogy milyen problémái voltak. A
testvérféltékenység még a munkájukba is beleszólt, amikor a Cross Industries többséget szerzett a Vidal Recordsban. Magamban megjegyeztem,
hogy egyszer majd megkérdezem Gideont, miért csinálta ezt.
A Crossfire előtt elváltunk. Egy elhaladó taxi sáros vizet fröcskölt rám. Szitkozódva ugrottam félre, és majdnem nekimentem Christophernek.
- Egyszer elvinnélek valahova, Eva. Esetleg egy vacsora?
- Majd jelentkezem - feleltem kitérően. - A lakótársam nagyon beteg, és most mellette kell lennem, amennyit csak lehet.
- Tudod a számomat - mosolyodott el, és megcsókolta a kezemet; nyilván elbűvölőnek tartotta ezt a gesztust. - Maradjunk kapcsolatban.
Átvágtam a Crossfire előcsarnokán a forgókorláthoz.
Az egyik fekete öltönyös biztonsági őr megállított.
- Miss Tramell! - mosolyodott el. - Velem jönne, kérem?
Kíváncsian követtem a biztonsági irodába, ahol annak idején, amikor elkezdtem itt dolgozni, a belépőkártyát kaptam. Kinyitotta az ajtót. Odabent
Gideon várt.
Karba font kézzel támaszkodott az asztalnak. Gyönyörű volt, kívánatos és fanyarul derűs. Az ajtó becsukódott mögöttem, ő pedig sóhajtva csóválta
meg a fejét.
- Vannak még más emberek is az életemben, akiket zaklatni óhajtasz az érdekemben? - érdeklődött.
- Már megint kémkedsz utánam?
- Csak óvólag szemmel tartalak.
Felvontam a szemöldökömet.
- És azt honnan veszed, hogy zaklattam?
Halovány mosolya kiszélesedett.
- Mert ismerlek.
- Nos, nem zaklattam. De tényleg nem - erősködtem, amikor hitetlenkedve pillantott rám. - Akartam, de végül nem tettem meg. És mit keresünk
ebben a szobában?
- Keresztes hadjáratba kezdtél, angyalka?
Elbeszéltünk egymás mellett, és én nem tudtam, miért. Nem is érdekelt, mert valami más tűnt fel hirtelen.
- Érzékeled, hogy milyen higgadtan reagálsz arra, hogy Christopherrel ebédeltem? Én meg arra, hogy Corinne-nal lógsz? Mindketten egészen
másképp viselkedünk, mint alig egy hónappal ezelőtt.
Gideon megváltozott. Elmosolyodott, és volt valami különleges a szája gyengéd görbületében.
- Bízunk egymásban, Eva. Jó érzés, nem igaz?
- A bizalom nem jelenti azt, hogy kevésbé vagyok kiborulva attól, ami köztünk történik. Miért rejtőzködünk itt?
- A hihető tagadhatóság miatt. - Gideon kihúzta magát, és odalépett hozzám. Oldalra hajtotta a fejemet, és édesen megcsókolt.
- Szeretlek.
- Kezdesz belejönni.
Végighúzta ujjait az új frizurámon.
- Emlékszel arra az éjszakára, amikor rémálmod volt, és én sokáig kimaradtam? Tudni akartad, hol voltam.

- Még most is tudni akarom.
- A szállodában voltam, és felszámoltam azt a szobát. A szerelmi fészket, ahogy te nevezted. Nem lett volna a legjobb ezt akkor megmagyarázni,
amikor éppen kihányod a lelkedet.
Kiszaladt belőlem a levegő. Nagy megkönnyebbülés volt megtudni, hol járt. És még nagyobb megkönnyebbülést jelentett, hogy a hotelszoba nincs
többé.
Végtelen gyengédséggel nézett rám.
- Teljesen megfeledkeztem róla, amíg dr. Petersennél szóba nem került. Mindketten tudjuk, hogy soha többé nem fogom használni. A barátnőm
úgyis jobban szereti a különféle közlekedési eszközöket, mint az ágyakat.
Mosolygott, és kiment. Utánabámultam.
A biztonsági őr jelent meg az ajtóban, én pedig félretoltam kavargó gondolataimat későbbi elmélkedésre, amikor majd lesz időm igazán felfogni,
mit is jelentenek.

***

Hazafelé menet vettem egy üveg szénsavas almalét, pezsgő helyett. Időről időre megpillantottam a nyomomban koslató Bentleyt, mely mindig
készen állt arra, hogy fölvegyen. Korábban bosszantott a dolog, mert felzaklatott a Gideonnal történő szakítás után. Most viszont mosolyt csalt az
arcomra.
Dr. Petersennek igaza volt. A szexmegvonás és a távolságtartás kitisztította a fejemet. Valamiképpen az elszakadás erősebbekké tett minket,
jobban értékeltük egymást, és kevesebb dolgot vettünk természetesnek. Jobban szerettem őt, mint valaha, és akkor is ezt éreztem, amikor épp
Caryvel terveztem egy bulizós éjszakát, miközben fogalmam sem volt róla, hogy Gideon hol jár és kivel van. Nem számított. Tudtam, hogy én
vagyok a szívében és a gondolataiban.
Megszólalt a telefonom, előszedtem a táskámból. Anyám nevét pillantottam meg a kijelzőn.
- Szia, anya!
- Igazán nem értem, mit keresnek! - panaszkodott dühösen, könnyekkel küszködve. - Egyszerűen nem hagyják békén Richardot. Ma is bementek
az irodájába, és másolatot kértek a biztonsági felvételekről.
- A nyomozók?
- Igen. Egyszerűen nem adják fel. Mit akarhatnak?
Befordultam a sarkon az utcánk felé.
- Egy gyilkost akarnak elkapni. Valószínűleg csak látni akarják, ahogy Nathan bement meg kiment. Ellenőrzik az idejét, vagy valami.
- Ez nevetséges!
- Ez is csak találgatás. Ne aggódj! Semmit sem találhatnak, mert Stanton ártatlan. Minden rendben lesz.
- Ő mindig olyan rendes volt ebben az egészben, Eva - mondta anyám lágyan. - Olyan jó hozzám.
Felsóhajtottam. Kihallottam az esdeklést a hangjából.
- Tudom, anya. Értem. Apa is érti. Ott vagy, ahol lenned kell. Senki sem ítél el érte. Mindenki jól van.
Mire elértem a bejárati ajtónkat, megnyugodott. Eközben eltűnődhettem rajta, hogy mit látnának a nyomozók, ha megnéznék a Crossfire biztonsági
felvételeit is. Egészen az előcsarnokbéli találkozásig vissza lehetne követni a kapcsolatomat Gideonnal. Először ott tett ajánlatot is, durva
szókimondással. Ott szorított a falhoz, miután beleegyeztem, hogy csakis vele fogok járni. És ott utasította el az érintésemet azon a szörnyű napon,
amikor kezdett eltávolodni tőlem. A nyomozók az egészet látnák, ha elég messzire nyúlnának vissza. Látnák ezeket a személyes, intim pillanatokat.
- Hívj, ha kellek - mondtam anyámnak, miközben lecsaptam a táskáimat a pultra. - Egész este itthon leszek.
Letettük, és én ismeretlen kabátot pillantottam meg az egyik bárszéken. Bekiabáltam Carynek:
- Drágám, megjöttem!
A hűtőbe tettem az almalét, és a hálószobám felé indultam, hogy lezuhanyozzak. Már a küszöbön voltam, amikor kinyílt Cary ajtaja, és Tatiana
libbent ki rajta. Elkerekedett a szemem, amikor megláttam rajta a huncut nővérke jelmezt, harisnyatartóval és neccharisnyával.
- Szia - mondta önelégülten. Elképesztően magas volt a tűsarkújában, szinte fölém tornyosult. Sikeres modell lévén Tatiana Cherlin olyan arccal és
testtel büszkélkedhetett, amitől megállt a forgalom. - Vigyázz rá helyettem.
Pislogva néztem, ahogy a hosszú lábú szőkeség eltűnik a nappaliban. Aztán hallottam, ahogy nyílik és csukódik a bejárati ajtó.
Cary jelent meg a szobája ajtajában, kócosan, kipirultan, egy szál alsóban. Lusta, elégedett mosollyal dőlt az ajtófélfának.
- Helló!
- Neked is. Látom, jó napod volt.
- Az már igaz.
Erre elmosolyodtam.
- Nem szeretnék ítélkezni, de azt gondoltam, hogy te meg Tatiana már végeztetek egymással.
- Soha el se kezdtük - túrt a hajába Cary. - Aztán ma egyszer csak megjelent, tele aggodalommal, és bocsánatot kért. Prágában volt mostanáig,
ezért nem is tudott a dologról. De azonnal iderohant, ebben a ruhában, mintha olvasna a perverz agyamban.
Én is a magam ajtófélfájának támaszkodtam.
- Talán csak ismer.
- Talán igen - vont vállat Cary. - Majd meglátjuk, mi lesz. Tudja, hogy Trey is ott van nekem, és remélem, marad is. De Trey… Tudom, hogy neki
nem tetszene a dolog.
Sajnáltam mindkettőjüket. Rengeteg kompromisszumra lesz szükségük, ha azt akarják, hogy ez a kapcsolat működjön.
- Mi lenne, ha egy éjszakára elfeledkeznénk a pasijainkról, és rendeznénk egy akciófilm-maratont? Hoztam egy kis alkoholmentes pezsgőt.
Carynek felszaladt a szemöldöke.
- Abban meg mi a jó?
- Nem ihatsz alkoholt a gyógyszereidre, nagyokos - feleltem szárazon.
- Ma nincs krav magád?
- Majd holnap bepótolom. Most veled akarok lenni. Heverni akarok a kanapén, és pizzát enni pálcikával meg kínait kézzel.
- Igazi lázadó vagy, kislány - vigyorodott el Cary. - És máris megdumáltál.

***

Parker nyögve terült el a matracon, én pedig diadalmasan felvisítottam.
- Igeeen! - öklöztem a levegőbe. Nem volt kis dolog megtanulni, hogyan lehet leteríteni egy akkora pasit, mint Parker. A megfelelő egyensúly
megtalálása az erőkifejtéshez tovább tartott, mint valószínűleg kellett volna, mert az elmúlt hetekben nehezemre esett koncentrálni.
Nem volt egyensúly az életemben sem, amikor megingott a kapcsolatom Gideonnal.
Parker a kezét nyújtotta, hogy segítsem fel. Elkaptam az alkarját és felrántottam.
- Jó volt. Nagyon jó - dicsért. - Ma este mindent vittél.
- Kösz. Ki akarod próbálni megint?
- Tarts egy tízperces szünetet és igyál - mondta. - Beszélnem kell Jeremyvel, mielőtt elmegy.
Jeremy Parker egyik segédedzője volt, egy hatalmas termetű fickó, akivel nem volt könnyű dolga a tanítványoknak. Abban a pillanatban nem
tudtam elképzelni, hogy valaha is elbánhatnék egy ekkora emberrel, de volt néhány tényleg pici lány a csoportban, aki képes volt rá.
Felkaptam a törülközőmet, és a falhoz erősített alumínium lelátó felé indultam. A lépteim meglassúdtak, amikor megláttam az egyik nyomozót azok
közül, akik a lakásomra is feljöttek. De Shelley Graves nem egyenruhában volt. Sportfelsőt és hozzáillő nadrágot viselt, göndör haját lófarokba
fogta.
Mivel éppen akkor jött be, és az ajtó történetesen a padsorok mellett volt, azon kaptam magam, hogy elindulok felé. Próbáltam gondtalannak tűnni,
pedig nagyon nem voltam az.
- Miss Tramell! - üdvözölt. - Vicces, hogy épp itt futunk össze. Régóta edz Parkerrel?
- Körülbelül egy hónapja. Örülök, hogy látom, nyomozó.
- Nem hiszem - húzta el a száját. - Vagy legalábbis egyelőre még nem így gondolja. És talán akkor sem, ha majd beszéltünk.
Megdermedtem a talányos szavak hallatán. De egy dolog világos volt.
- Nem beszélhetek magával az ügyvédem nélkül.
Széttárta a kezét.
- Nem vagyok szolgálatban. De amúgy sem kell mondania semmit. Majd én beszélek.
A padok felé intett, és én vonakodva leültem. Jó okom volt óvatosnak lenni.
- Nem megyünk egy kicsit feljebb? - Felment a legfelső sorba, én pedig felálltam és követtem.
Amikor elhelyezkedtünk, a térdére könyökölt, és szemügyre vette a lent edzőket.
- Egész más itt este. Én általában napközben járok. Gondoltam rá, hogy ha esetleg összefutunk, beszélek magával. Úgy gondoltam, hogy semmi
esélyem erre. És most tessék, itt van. Ez biztosan jel.
Nem vettem be a magyarázkodást.
- Nem olyannak tűnik, aki hisz a jelekben.
- Valóban. De ez egyszer kivételt teszek. - Egy pillanatra csücsörített, mintha töprengene valamin. Aztán rám nézett. - Azt gondolom, hogy a maga
barátja ölte meg Nathan Barkert.
Megdermedtem. Hallhatóan elakadt a lélegzetem.
- Sosem fogom tudni bebizonyítani - folytatta sötéten. - Ahhoz túl okos. És túl alapos. Az egészet gondosan kitervelte. Amint Gideon Cross egyszer
elhatározta, hogy megöli Nathan Barkert, azonnal készen állt a terve.
Nem tudtam, hogy menjek vagy maradjak - hogy melyik döntésnek mi lehet a következménye. És miközben tétováztam, ő tovább beszélt.
- Valószínűleg azon a hétfőn kezdődött, miután a maga lakótársát megtámadták. Mikor átkutattuk a szállodát, ahol Barker holtteste volt,
fényképeket találtunk. Fotókat magáról. De amikről most én akarok beszélni, azok a maga lakótársáról készültek.
- Caryről?
- Ha most letartóztatási parancsot szeretnék kérni, akkor azt mondanám, hogy Nathan Barker támadta meg Cary Taylort, hogy megfélemlítse és
megfenyegesse Gideon Crosst. Az a gyanúm, hogy Cross nem engedett Barker zsarolási kísérletének.
Tördelni kezdtem a kezem a törülköző rejtekében. Nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy Cary miattam szenvedett.
Graves rám meredt, éles, kifürkészhetetlen tekintettel. Tipikus zsarupillantás. Apu is tudta ezt.
- Jelen pillanatban azt gondolom, hogy Cross úgy érezte, maga halálos veszélyben forog. És tudja, mit? Igaza volt. Láttam a bizonyítékokat Barker
szobájában - fényképek, részletes feljegyzések a maga napi mozgásáról, újságkivágások… Még a maga kidobott szemetéből is kiszedett ezt-azt.
Általában ha ilyesmiket találunk, akkor már túl késő.
- Nathan figyelt engem? - Már a gondolattól is megborzongtam.
- Folyamatosan a nyomában járt. A zsarolási kísérletek a mostohaapja meg Cross felé csak ennek a kicsúcsosodásai voltak. Szerintem Cross túl
közel kezdett állni magához, és Barker fenyegetve érezte magát a maguk kapcsolatától. Nyilván abban bízott, hogy Cross lelép, ha tudomást
szerez a maga régi dolgairól.
A számhoz kaptam a törülközőt, ha esetleg maga alá gyűrne a hányinger.
- Azt hiszem, itt rontotta el. - Graves összeillesztette az ujjhegyeit, látszólag a lenti edzést figyelve. - Cross leépítette magát, és egy régi barátnőjével
kezdett találkozgatni. Ez két dologra is jó volt - megnyugtatta Barkert, és eltüntette Cross indítékát is. Miért ölne valaki egy olyan nőért, akit
kidobott? Nagyon ügyesen elrendezte az egészet. Még magának se mondta el. Maga csak erősítette a hazugságot az őszinte reakcióival.
A lába is járni kezdett az ujjaival együtt. Sovány teste nyugtalan energiát árasztott.
- Cross nem bízta másra a munkát. Az ostobaság lett volna. Nem akarta, hogy a pénz nyomán eljussunk valami bérgyilkoshoz, aki beköpi.
Különben is, ez személyes ügy volt neki. Maga miatt. Minden kétséget kizáróan le akart számolni a fenyegetéssel. Rendezett egy váratlan partit az
egyik szállodájában valamelyik vodkacégének. Ez sziklaszilárd alibit biztosított neki. A sajtó is ott volt, és rengeteg kép készült róla. Közben azt is
tudta, hogy maga hol van, és hogy magának is sziklaszilárd az alibije.
Az ujjaim összeszorultak a törülközőn. Istenem…
A testek puffanása a matracokon, a hangosan kiadott utasítások, a tanítványok diadalmas ordításai - mindez csak a hátterét adta fülem vad
zúgásának. Egy csomó minden történt az orrom előtt, és az agyam egyszerűen képtelen volt feldolgozni. Olyan érzésem volt, mintha egy végtelen
alagútba húzódnék, ahol a valóság apró ponttá zsugorodik.
Graves kinyitotta a vizesüvegét, és nagyot húzott belőle, aztán a keze fejével megtörölte a száját.
- Be kell vallanom, hogy a parti egy időre engem is megakasztott. Hogyan lehet megdönteni egy ilyen alibit? Háromszor kellett visszamennem a
hotelbe, mire kiderítettem, hogy aznap este tűz ütött ki a konyhában. Semmi komoly, de az egész szállodát kiürítették majdnem egy órára. Az
összes vendég az utcán tipródott. Cross jött-ment, csinálta, amit egy tulajdonos csinál ilyen körülmények között. Beszéltem vagy fél tucat

alkalmazottal, akik látták őt vagy beszéltek vele az idő tájt, de egyik sem tudott pontos időpontot mondani. Nagy volt a káosz. Ugyan ki figyel
egyetlen embert ilyen zűrzavarban?
Éreztem, hogy a fejemet rázom, mintha nekem tette volna fel a kérdést.
Hátrafeszítette a vállát.
- Lemértem az időt a személyzeti bejárattól - ahol látták Crosst a tűzoltókkal beszélgetni - Barker szállodájáig, pár sarokkal arrébb. Tizenöt perc
oda is, vissza is. Barkert egyetlen döféssel ölték meg. Egyenesen a szívébe. Az egy percbe sem telik. Nem voltak védekezésre utaló jelek, és
közvetlenül az ajtónál találták meg. Hogy mit gondolok? Ajtót nyitott Crossnak, és aztán egy szempillantás alatt vége is volt. És képzelje csak… Az
a hotel is a Cross Industries egyik leányvállalatáé. És a biztonsági kamerák, mit tesz isten, épp üzemen kívül voltak, karbantartás miatt, amit már
hónapok óta beterveztek.
- Véletlen egybeesés - mondtam rekedten. Eszelősen vert a szívem. Az agyam egy távoli zugában regisztráltam, hogy tucatnyian vannak még itt
rajtam kívül, alig néhány méterre, és fogalmuk sincs arról, hogy én éppen mivel nézek szembe.
- Persze. Miért is ne? - vont vállat Graves, de a szeme mást mondott. Tudta, hogy nem így van. Nem volt képes bizonyítani, de tudta. - A helyzet
tehát a következő: kutakodhatok tovább, és tölthetem az időmet ezzel az esettel, miközben ezernyi másik tornyosul az asztalomon. De mi értelme
lenne? Cross nem jelent veszélyt a közre. A társam a megmondhatója, hogy nem jó az igazságszolgáltatást a saját kezünkbe venni. És jobbára én
is ezen a véleményen vagyok. De Nathan Barker meg akarta ölni magát, Eva. Lehet, hogy nem holnap. Talán nem jövőre. De egyszer biztos.
Felállt, és leporolta a nadrágját. Fogta a vizét meg a törülközőjét, és ügyet sem vetett arra, hogy engem ráz a zokogás.
Gideon… Összetörve szorítottam az arcomhoz a törülközőt.
- A feljegyzéseimet elégettem - folytatta Graves. - A társam is egyetért abban, hogy holtpontra jutottunk. Senkit sem érdekel egy kicsit sem, hogy
Nathan Barker nincs többé. Még a saját apja is azt mondta, hogy a fia már sok évvel ezelőtt meghalt a számára.
Felnéztem rá, és próbáltam kipislogni a könnyeket a szememből.
- Nem tudom, mit mondjak.
- Szakítottak akkor szombaton, miután megzavartuk a vacsorájukat, nem igaz? - Bólintottam, mire ő is. - Aznap volt az őrsön vallomást tenni.
Kiment a szobából, de láttam az ablakon keresztül. Akkor szoktam csak ilyen fájdalmat látni, amikor hozzátartozót értesítünk valakinek a haláláról.
Őszintén szólva ezért mondtam el most ezt magának -, hogy visszatérhessen hozzá.
- Köszönöm. - Sosem volt még ennyi tartalom ebben a szóban, mint most.
Megcsóválta a fejét, és elindult lefelé a lépcsőn, aztán megállt és visszafordult.
- Nem én vagyok az egyetlen, akinek hálás lehet.

***

Valahogy eljutottam Gideon lakásába.
Nem emlékszem rá, hogyan indultam el Parker terméből, vagy hogyan szóltam Clancynek, hogy vegyen fel. Nem emlékszem, hogy bejelentkeztem
volna a portán, és nem emlékszem, hogy felmentem a liften. Mikor a privát előcsarnokban találtam magam Gideon ajtaja előtt, egy pillanatra
megtorpantam. Fogalmam sem volt, hogy kerültem a lelátóról egyszer csak ide.
Csengettem és vártam. Mikor senki nem nyitott ajtót, a padlóra roskadtam, és nekidőltem az ajtófélfának.
Gideon így talált rám. Nyílt a liftajtó, és ő lépett ki rajta. Megtorpant, amikor megpillantott. Edzőruhában volt, a haja nedves a verítéktől. Sosem
nézett ki jobban.
Mozdulatlanul meredt rám, úgyhogy magyarázkodnom kellett:
- Már nincs kulcsom.
Nem álltam fel, mert nem voltam benne biztos, hogy megtartana a lábam.
Leguggolt mellém.
- Eva! Mi a baj?
- Az este összefutottam Graves nyomozóval. - Nyeltem egy nagyot. - Lezárják az ügyet.
Gideon kitáguló mellkassal szívta be a levegőt.
Ebből már biztosan tudtam.
Sötét kétségbeesés költözött Gideon tekintetébe. Rájött, hogy tudom. Az igazság súlyosan ült a levegőben közöttünk, szinte kézzelfoghatóan.
Ölnék érted, mindenemet odaadnám… de téged soha nem adlak fel.
Gideon térdre rogyott előttem a kemény, hideg márványon. Lehorgasztotta a fejét. Várt.
Megmozdultam. Felemeltem az állát. A kezemmel, az ajkammal is megérintettem az arcát. Belesuttogtam a bőrébe a hálámat: Köszönöm…
Köszönöm… Köszönöm...
Magához vont, és szorosan átölelt. Arcát a nyakamhoz szorította.
- És most merre tovább?
Én is átöleltem.
- Amerre az út visz. A közös utunk.

Copyright © 2012 bySylvia Day
Cover design byGeorge Long
Cover photograph: Shutterstock

All rights reserved
Hungarian translation © Kis Ibolya, 2012

© Ulpius-házKönyvkiadó, 2012

Felelős kiadó Kepets András
Felelős szerkesztő: Palkó Katalin

Aszerzőtől azUlpius-házKönyvkiadónál megjelent:
Hozzád kötve

Tartalomjegyzék

Címoldal
1. fejezet
2. fejezet
3. fejezet
4. fejezet
5. fejezet
6. fejezet
7. fejezet
8. fejezet
9. fejezet
10. fejezet
11. fejezet
12. fejezet
13. fejezet
14. fejezet
15. fejezet
16. fejezet
17. fejezet
18. fejezet
19. fejezet
COPYRIGHT