Sylvia Day - 2. Melléd láncolva

vallanám be, hogy szeretnék vetni egy közelebbi pillantást Brettre. Nem akartam, hogy ő is lásson, de én látni akartam őt.
- Nem. Vigyük be őket.
Gideon megfogta a kezemet, és szólt a többieknek, akiknek látható izgalma jó ürügyet jelentett nekem arra, hogy azt mondhassam: csakis értük
tettem. Elindultunk a színpad felé, aztán elmentünk mellette, ahol Gideon mondott valamit a nagydarab biztonsági őrnek. Mikor a fickó beleszólt a
gégemikrofonjába, Gideon is elővette a telefonját, és a hátsó kijárathoz rendelte Angust meg a limót. Amíg beszélt, engem nézett. A pillantása
izzásától és a kéj ígéretétől elállt a lélegzetem.
- A pasid maga a csoda - bámulta Shawna áhítattal. De nem ragadozó pillantással, csak elismerően. - Nem tudom elhinni ezt az estét. Ezért sokkal
vagyok az adósod.
Keményen, gyorsan megölelt.
- Köszönöm.
Én is megöleltem.
- Én köszönöm, hogy elhívtál.
Egy langaléta fickó jött oda kék csíkokkal a hajában, menő fekete keretes szemüvegben.
- Mr. Cross! - üdvözölte Gideont, és a kezét nyújtotta. - Nem is tudtam, hogy itt leszel ma este.
Gideon megrázta a fickó kezét.
- Mert nem szóltam - felelte lazán, és a másik kezét nekem nyújtotta.
Megfogtam, és ő húzni kezdett előre, hogy bemutasson Robert Philipsnek, a Six-Ninths menedzserének. Shawna és Arnoldo következett, aztán
hátravittek minket, ahol mindenki nyüzsgött, és rajongók lézengtek.
Hirtelen nem is akartam már látni Brettet. Olyan könnyű volt elfelejteni, ami köztünk volt, miközben hallgattam, ahogy énekel. Olyan könnyű volt
akarni a felejtést, miközben hallgattam a hangját. De az az egykori időszak a múltamban olyasmi volt, amire cseppet sem voltam büszke.
- Itt bent van a banda - mondta Robert, és egy nyitott ajtó felé mutatott, ami mögül durva nevetés és zene szivárgott ki. - Biztosan örülnek majd, hogy
találkozhatnak veletek.
Megtorpantam. Gideon a homlokát ráncolta.
Lábujjhegyre emelkedtem, és a fülébe súgtam:
- Én nem szeretnék annyira találkozni velük. Ha nem bánod, inkább elmegyek a mosdóba, aztán majd a limónál találkozunk.
- Nem tudsz várni pár percet, hogy együtt mehessünk?
- Jó lesz így. Ne aggódj miattam.
Megérintette a homlokomat.
- Jól érzed magad? Piros az arcod.
- Remekül vagyok. Majd megmutatom, mennyire jól, ha hazaértünk.
Ez megtette a hatását. A homloka kisimult, a szája felfelé görbült.
- Akkor majd sietek. - Robert Philipsre pillantott, és intett Arnoldóéknak. - Be tudod vinni őket? Nekem még van egy kis dolgom.
- De Gideon… - ellenkeztem.
- Elmegyek veled.
Ezt a hangot már ismertem. Hagytam, hogy velem jöjjön a mosdóhoz.
- Innen egyedül is menni fog, nagyfiú.
- Megvárlak.
- Akkor sosem jutunk ki innen. Menj csak, tedd a dolgod. Én is teszem az enyémet.
Rendkívül türelmes pillantást vetett rám.
- Eva, nem foglak egyedül hagyni.
- Boldogulok egyedül is. Komolyan. Éppen itt a kijárat - mutattam a folyosó végére, a Kijárat felirat alatti dupla ajtóra. A roadok már pakolták ki a
felszerelést. - Angus közvetlenül odakint van, nem?
Gideon a falnak dőlt, és karba fonta a kezét.
Feltartottam a kezem.
- Oké. Jól van. Legyen, ahogy akarod.
- Kezdesz tanulni, angyalka - mosolyodott el.
Az orrom alatt morogva mentem be a mosdóba. Mikor megmostam a kezem, belenéztem a tükörbe és megborzongtam. A szemem, mint egy
pandáé, mert az izzadság lemosta a festéket, a pupilláim nagyok és sötétek.
„Mit láthat benned?”, kérdeztem magamtól, és arra gondoltam, hogy ő most is milyen jól néz ki. Ő is megizzadt, de ez cseppet sem rontott a
megjelenésén, miközben én úgy festettem, mint a mosott rongy. De nem csak a külsőmre gondoltam, hanem a belső hiányosságaimra is. Nem
tudok megszabadulni tőlük. Semmiképp sem, amíg egy épületben vagyok Brettel.
Egy megnedvesített papírtörlővel próbáltam leszedni a szemem alól a fekete karikát, aztán visszamentem a folyosóra. Gideon néhány lépésnyire
várakozott, Roberttel beszélgetett, pontosabban hallgatta őt. A menedzser szemlátomást izgatott volt valami miatt.
Gideon észrevett, és feltartotta a kezét, jelezve, hogy adjak neki egy percet, de én nem akartam vállalni a kockázatot. A kijárat felé mutattam, aztán
megindultam, mielőtt megállíthatott volna. Elsiettem a zenekar ajtaja előtt, és megkockáztattam egy futó pillantást befelé: Shawna állt ott nevetve,
kezében sörrel. A helyiség tömve volt, és úgy tűnt, Shawna jól érzi magát.
Megkönnyebbült sóhajjal értem ki. Mázsás súly szakadt le rólam. Észrevettem Angust Gideon limója mellett a túloldalon, a buszparkolónál, és
intettem neki, aztán elindultam.
Visszatekintve az estére megdöbbentett, milyen gátlástalanul viselkedett Gideon. Egészen más volt most, mint az a Gideon, aki két cégegyesítés
között próbált ágyba vinni.
Már alig vártam, hogy meztelenül lássam.
Aztán valami villant tőlem jobbra. Ijedten torpantam meg, és Brett Kline-t pillantottam meg, amint égő gyufát emel a szájában lógó cigihez. Ahogy
ott állt a homályban a kijárat mellett, a fellobbanó láng megvilágította az arcát, és egy hosszú percre visszavitt a múltba.
Felpillantott, meglátott, és kővé dermedt. Rezzenetlenül meredtünk egymásra. A szívem majd’ kiugrott a helyéből az izgalomtól és a rémülettől.
Brett káromkodott egyet, és rázni kezdte az ujját, amire ráégett a gyufa.
Én gyorsan megindultam, és próbáltam nyugodt tempóban haladni Angus meg a limó felé.
- Hé! Állj meg! - kiáltotta Brett. Hallottam gyorsan közeledő lépteit, és elöntött az adrenalin. Egy road megrakott kézitargoncát húzott éppen arra. Én
mögéje kerültem, és őt használtam fedezékül, hogy bevegyem magam két parkoló busz közé. Nekivetettem a hátamat az egyiknek, két nyitott
csomagtartó között. Lapultam a sötétben, és nagyon gyávának éreztem magam, de tudtam, hogy nincs mit mondanom Brettnek. Már nem az a lány

vagyok, akit ő annak idején ismert.
Láttam, ahogy elmegy előttem. Úgy döntöttem, hogy várok, amíg feladja a keresést és végleg elmegy. Pengeélesen érzékeltem az idő múlását, és
azt, hogy Gideon nemsokára keresni fog.
- Eva!
Összerezzentem a nevem hallatán. Elfordítottam a fejem, és megpillantottam Brettet, aki a másik oldalról közeledett. Miközben én jobbról vártam, ő
balról érkezett.
- Hát tényleg te vagy az - mondta keményen. A földre dobta a csikkjét, és eltaposta bakancsával.
Szinte hallottam magam, amint ezt mondom:
- Menj el.
- Mindig ezt mondod. - Óvatosan közelebb jött. - Láttad a koncertet?
Bólintottam, és elhátráltam a busztól.
- Klassz volt. Nagyon jól szóltatok. Örülök, hogy sínen vagytok.
Minden egyes hátráló lépésemre ő is közelebb jött eggyel.
- Mindig reméltem, hogy egyszer így rád találok, valamelyik koncerten. Egy csomó ötletem volt, hogy milyen lesz majd, ha egyszer meglátlak.
Nem tudtam, mit mondjak erre. Szinte vágni lehetett közöttünk a feszültséget.
A vonzalom még mindig ott volt.
Egészen másképp, mint Gideonnal. Annak csak az árnyéka, de attól még ott volt.
Kihúzódtam a nyílt terepre, ahol lázas munka folyt és rengeteg ember mozgott.
- Miért futsz el? - kérdezte Brett. Az egyik parkolólámpa fényénél tisztán láthattam. Még jobban nézett ki, mint azelőtt.
- Én nem… - Nyeltem egyet. - Nincs mit mondanom neked.
- Hülyeség. - A tekintete szinte égetett. - Egyszer csak elmaradtál. Egy szót se szóltál, csak nem jöttél többet. Miért?
Megdörgöltem a hasamban feszülő csomót. Mit mondhatnék? Benőtt a fejem lágya, és rájöttem, hogy jobbat érdemlek annál, mint hogy egyike
legyek a számtalan csajnak, akiket megdugsz a vécében két félidő között?
- Miért, Eva? Volt köztünk valami, te meg egyszer csak kurvára eltűntél.
Körbenéztem, Gideon vagy Angus után. Egyikük se volt sehol. A limo magányosan várakozott.
- Régen volt már.
Brett odaugrott hozzám, és elkapta a karomat. Megdöbbentett, kissé meg is ijesztett a hirtelen, agresszív mozdulat. Ha nem lettek volna mások a
közelünkben, pánikba estem volna.
- Tartozol nekem a magyarázattal - bökte ki.
- Ez nem…
Megcsókolt. A legpuhább szája volt a világon, és azt a számra nyomta. Mire eljutott az agyamig, mi történik, már olyan erősen fogta a karomat,
hogy nem tudtam elhúzódni. El se tudtam tolni magamtól.
És egy rövidke pillanatig nem is akartam.
Még vissza is csókoltam, mert az a régi vonzalom még ott volt, és valami fájó pontot enyhített bennem a hit, hogy talán több voltam egy kézre álló
popsinál. Brettnek szegfűszegíze volt, dolgozó férfi szaga, és egy kreatív lélek összes szenvedélyével csókolt. Nagyon ismerős, nagyon intim
mozdulattal.
De a végén már nem számított, hogy még mindig az övé vagyok egy kicsit. Nem számított a közös múlt, ha mégoly fájdalmas is. Nem számított,
hogy hízelgett nekem a dal, amit hozzám írt, hogy hat hónap után, amíg végignéztem, hogy más nőkkel szórakozik, miközben megdug bárhol, ahol
van egy zárható ajtó, én voltam az, akire gondolt, amikor elcsábított egy sikoltozó lányt a színpad elől.
Ez mind nem számított, mert őrülten szerelmes voltam Gideon Crossba, és csak rá volt szükségem.
Zihálva téptem ki magam…
…és Gideont láttam teljes sebességgel felénk rohanni, aztán nekiment Brettnek és ledöntötte.

10. FEJEZET

Hátratántorodtam, majdnem elestem. A két férfi csúnya puffanással terült el az aszfalton. Valaki felordított. Egy nő sikoltott. Én semmit sem tudtam
tenni. Csak álltam dermedten, némán, kavargó érzésekkel.
Gideon a nyakánál fogva a földhöz szegezte Brettet, és fáradhatatlanul ütötte a bordáit. Olyan volt, mint egy gép - megállíthatatlan. Brett felhördült
minden egyes brutális csapástól, és próbált kiszabadulni.
- Cross! Dio mio.
Elsírtam magam, amikor Arnoldo felbukkant. Odaugrott, hogy visszafogja Gideont, de hátrahúzódott, amikor Brett oldalra rántotta magát, és a két
férfi átfordult.
Brett bandatársai közeledtek a tömegből, a buszok eleje felől, bunyóra készen… Aztán meglátták, kivel verekszik Brett - azzal, akinek a pénze a
lemeztársaságuk mögött áll.
- Kline, te faszfej! - fogta a fejét Darrin, a dobos. - Mi a francot művelsz?
Brett kitépte magát, felugrott, és nekilökte Gideont az egyik busz oldalának. Gideon összekulcsolta két kezét, és kalapácsként csapott le Brett
hátára, aki elugrott. Az előnyt kihasználva Gideon köríves rúgással folytatta, amit gyors gyomros követett. Brett dagadó bicepsszel csapott vissza,
de Gideon könnyedén kitért, és állon vágta Brettet, akinek hátrabiccent a feje.
Jesszusom.
Gideon egyetlen hangot sem hallatott, akkor sem, amikor ütött, és akkor sem, amikor Brettet állon vágta. A dühe néma ereje hátborzongatóan
hatott. Éreztem, ahogy hajtja a harag, láttam a szemében, mégis kísértetiesen módszeres maradt. Valahogy távolságot tartott, visszavonult egy
helyre, ahonnan csak nézte, ahogyan a teste súlyos kárt tesz valaki másban.
És ennek én voltam az oka. Én változtattam ezt a melegszívű, kedves embert, aki egész este elbűvölt, ilyen hidegvérű, kegyetlen gyilkológéppé.
- Miss Tramell - érintette meg a könyökömet Angus.
Kétségbeesetten pillantottam rá.
- Meg kell állítania!
- Kérem, menjen a limuzinhoz.
- Micsoda? - Láttam, hogy Brett orrából vér csordul. És senki sem lépett közbe. - Maga megőrült?
- Haza kell vinnünk Miss Ellisont. Az ön vendége; gondoskodnia kell róla.
Brett ütött, és amikor Gideon kicselezett oldalra, Brett a másik öklével csapott, vállon találva Gideont, aki néhány lépést hátratántorodott.
Elkaptam Angus karját.
- Mi a fene van magával? Állítsa meg őket!
Angus halványkék tekintete ellágyult.
- Ő tudja, mikor kell abbahagyni, Eva.
- Maga szórakozik velem?!
Angus átnézett a vállam fölött.
- Mr. Ricci, ha kérhetném…
A következő pillanatban már Arnoldo vállán lógtam, útban a limo felé. Mikor felemeltem a fejem, láttam, hogy a bámészkodók köre összezárul, és
eltakarja a verekedőket. Felsikoltottam, és ütni kezdtem Arnoldo hátát, de ez őt cseppet sem zavarta. Bemászott velem a limo hátuljába, és amikor
Shawna is előkerült, Angus ránk csukta az ajtót, mintha minden teljesen rendben lenne.
- Mi a fenét műveltek? - támadtam Arnoldóra, és az ajtó felé igyekeztem, miközben a limo sima lendülettel megindult. Persze kinyitni nem tudtam,
és bármit csináltam, nem volt hajlandó engedni. - De hát a barátod! És így otthagyod?
- Neked meg a pasid. - Arnoldo érzelemmentes hangja belém hasított. - És te hagytad őt így ott.
Az ülésbe roskadtam. Forgott a gyomrom és izzadt a tenyerem. Gideon…
- Ugye te vagy az az Eva a dalban? - kérdezte Shawna csöndesen a szemközti ülésről.
Arnoldo felkapta a fejét. Szemlátomást meglepte a következtetés.
- Vajon Gideon… - Felsóhajtott. - Hát persze hogy tudja.
- Már nagyon régen volt - mondtam védekezőn.
- Ezek szerint nem eléggé régen - világított rá Arnoldo.
Annyira szerettem volna Gideon mellett lenni, hogy képtelen voltam nyugodtan megülni. Mozgott a lábam, és a testem küzdött a nyugtalanság ellen,
mintha ki akarna bújni a bőréből.
Fájdalmat okoztam a férfinak, akit szeretek, és rajta keresztül egy másik embernek, aki csak annyit tett, hogy önmaga volt. És nincs rá semmiféle
jó magyarázatom. Visszatekintve nem is tudtam, mi lelt. Miért nem húzódtam el hamarabb? Miért csókoltam vissza Brettet?
És mit fog tenni emiatt Gideon?
Az a gondolat, hogy esetleg szakít velem, mindent elsöprő pánikot keltett bennem. Szinte beteg lettem az aggodalomtól. Vajon megsérült?
Istenem… Belém mart a gondolat, hogy Gideonnak esetleg fájdalmai vannak. Vajon bajban van? Megtámadta Brettet. Nyirkos lett a tenyerem,
amikor eszembe jutott, hogy Cary gruppenes barátja is be akarta perelni.
Gideon élete kezdett veszedelmes fordulatot venni - miattam. Eljön majd a pillanat, amikor ráébred, hogy nem érek meg ennyi bajt.
Shawnára pillantottam. A gondolataiba merülve bámult ki az ablakon. Elrontottam az estéjét. És Arnoldóét is.
- Annyira sajnálom - sóhajtottam fel nyomorúságosan. - Mindent elrontottam.
Shawna csak vállat vont, aztán együtt érzőn rám mosolygott, amitől égni kezdett a torkom.
- Semmi baj. Így is nagyon jól éreztem magam. Remélem, nálad is minden rendben lesz.
Számomra Gideon volt a minden. Vajon elveszítem? Eldobtam magamtól a legfontosabbat valami ostoba, megmagyarázhatatlan agyi rövidzárlat
következtében?
Még mindig éreztem Brett száját az enyémen. Megdörzsöltem a számat - szerettem volna ugyanígy kitörölni az elmúlt fél órát is az életemből.
Annyira feldúlt voltam, hogy egy örökkévalóságnak éreztem, mire hazavittük Shawnát. Kiszálltam, és megöleltem a járdán, a házuk előtt.
- Ne haragudj - ismételtem, mert majd’ meghaltam, hogy visszamenjek Gideonhoz, bárhol is van, és nem akartam, hogy látszódjon rajtam a
türelmetlenség. Nem voltam benne biztos, hogy valaha is meg tudom bocsátani Angusnak és Arnoldónak, hogy így elvonszoltak.
Arnoldo is megölelte Shawnát, és azt mondta neki, hogy ő és Doug bármikor szívesen látott vendégek a Tableau-ban. Egy kicsit megenyhültem

iránta. Egész este nagyon rendes volt Shawnával.
Visszamásztunk a limóba, és elindultunk az étteremhez. Összegömbölyödtem az ülés sarkában, és csendesen sírtam. Most már képtelen voltam
visszatartani a kétségbeesés áradását. Mikor megérkeztünk a Tableau-hoz, a trikómmal megtöröltem az arcomat. Arnoldo nem hagyta, hogy
kiszálljak.
- Legyél vele nagyon kedves - mondta feddőleg, és rám meredt. - Még sosem láttam ilyennek, mint veled. Azt nem mondhatom, hogy méltó vagy rá,
de boldoggá tudod tenni. Ezt én magam is láttam. Tedd ezt, vagy lépj le. Ne szórakozz vele.
Képtelen voltam megszólalni a torkomat szorító gombóctól, úgyhogy csak bólintottam, és reméltem, hogy nem látja meg a szememben, mit jelent
nekem Gideon. Mindent.
Arnoldo eltűnt az étteremben. Mielőtt Angus becsukta az ajtót, előrecsúsztam az ülésen.
- Hol van Gideon? Látnom kell. Kérem!
- Az előbb hívott - Angus arca kedves volt, amitől megint sírnom kellett. - Most hazaviszem magát.
- Jól van?
- Nem tudom.
Visszaültem a helyemre, és kezdtem nagyon rosszul lenni. Alig figyeltem, merre megyünk. Az volt az egyetlen gondolatom, hogy ezt meg kell
magyaráznom. Meg kellett mondanom Gideonnak, hogy őt szeretem, és sosem hagyom el, ha továbbra is velem marad, hogy ő az egyetlen férfi,
aki kell, az egyetlen, aki lángra lobbantja a véremet.
Végül az autó lassított. Láttam, hogy visszaértünk az arénához. Kinéztem az ablakon, és keresni kezdtem a szememmel Gideont. Ekkor kinyílt
mögöttem az ajtó, és amikor hátrafordultam, Gideont pillantottam meg, aki bemászott a szemközti ülésre.
Odahajoltam hozzá.
- Gideon…
- Ne! - A hangja dühösen csattant, mire visszahanyatlottam. A limo megindult.
Sírva néztem, ahogy egy pohár borostyánszínű italt tölt magának a minibárból, és egy hajtásra lehúzza. A gyomrom összeszorult a bánattól és a
félelemtől. Gideon újratöltötte a poharát, aztán becsukta a bárszekrényt, és visszazökkent a helyére. Szerettem volna megkérdezni, hogy Brett jól
van-e, vagy súlyosan megsérült. Szerettem volna megkérdezni, hogy ő hogy van, megsérült-e, vagy ép. De arra gondoltam, hogy talán rosszul veszi
majd a kérdéseket, és azt hiszi, hogy Brett jobban érdekel, mint valójában.
Gideon arca közönyös volt, szeme hideg, mint a zafír.
- Mi ő neked?
Letöröltem kicsorduló könnyeimet.
- Egy hiba.
- Akkor? Vagy most?
- Mindkétszer.
Gideon szája vicsorra húzódott.
- Mindig így szoktál csókolózni a hibáiddal?
A mellkasom megemelkedett, ahogy próbáltam magamba fojtani a feltörő zokogást. Vadul megráztam a fejem.
- Akarod őt? - kérdezte Gideon feszülten, mielőtt újabb italt töltött volna.
- Nem - suttogtam. - Csak téged akarlak. Én téged szeretlek, Gideon. Annyira, hogy fáj.
Lecsukódott a szeme, a feje hátrahanyatlott. Kihasználtam a lehetőséget, hogy közelebb kússzak, hogy legalább a köztünk levő térbeli távolságot
áthidaljam.
- Azért mentél el, mert benned volt az ujjam, Eva? Vagy a nyavalyás dala miatt?
Istenem… Hogy is kételkedhet benne…
Én vagyok az oka, hogy kételkedik. Én tehetek róla.
- Miattad mentem el. Te vagy az egyetlen, aki ezt meg tudja csinálni. Akivel elolvad a világ. Aki úgy tudja csinálni, hogy nem érdekel, ki és mi van
körülöttünk, amíg hozzám érsz.
- Akkor is ez történt, amikor ő csókolt? - Gideon rám meredt. - Valamikor benned volt a farka. Megdugott… beléd élvezett.
Elrémített a hangjából áradó szörnyű keserűség, a gonosz indulat. De tudtam jól, mit érez. Tudtam, hogy a képzelet hogyan gyötri az embert, amíg
bele nem őrül. Az én fejemben ő meg Corinne hempergett mindig, én pedig émelyítő, féltékeny dühvel figyeltem.
Hirtelen kiegyenesedett, előrehajolt, és ujjával durván megdörgölte a számat.
- És az övé volt a szád is.
Megfogtam a poharát és kiittam, ami benne volt. Utáltam a durva ízt, a perzselést. Puszta akaraterővel tudtam csak lenyelni. A gyomrom tiltakozva
fordult egyet. Az alkohol melege szétáradt bennem.
Gideon hátrasüppedt az ülésben, kezét az arca elé kapta. Tudtam, hogy még mindig engem lát, ahogy Brettel csókolózom. Tudtam, hogy a kép
lyukat éget az agyába.
A padlóra ejtettem a poharat, a lába közé másztam, és gombolni kezdtem a sliccét.
Vaskézzel elkapta a csuklómat, de a szemét továbbra is eltakarta.
- Mi a francot művelsz?
- Élvezz a számba - könyörögtem. - Mosd ki.
Hosszú csend következett. Gideon csak ült, mozdulatlanul, csak a mellkasa emelkedett és süllyedt.
- Kérlek, Gideon.
Szitkozódott egyet, aztán elengedett. Keze ernyedten hanyatlott az oldala mellé.
- Csináld.
Siettem engedelmeskedni. A pulzusom rémülten lüktetett a gondolattól, hogy esetleg meggondolhatja magát és eltaszít… Hogy úgy dönt, végzett
velem. Csak annyit segített, hogy egy pillanatra megemelte a csípőjét, hogy elhúzhassam a bokszeralsóját az útból.
Aztán már a kezemben is volt hatalmas, csodálatos farka. A számban. Felnyögtem, amikor megízleltem, amikor éreztem a bőre melegét és
bársonyosságát, a teste illatát. Az ágyékához dörgöltem az orrom, hogy elborítson a szaga, hogy megjelöljön mint sajátját. A nyelvem végigkövette
a vastag ereket, felfelé és lefelé.
Hallottam, ahogyan összecsikordulnak a fogai, amikor hosszú húzásokkal szopni kezdtem. A bocsánatkérés és öröm hangjai vibráltak a
torkomban. Megszakadt a szívem, amiért olyan csendes az én szerelmem, aki mindig mocskos dolgokat szokott mondani nekem. Mindig
megmondta, mit akar, mire van szüksége… és milyen jó, amikor szeretkezem vele. Most visszatartotta magát, megtagadta tőlem azt az
elégedettséget, hogy tudjam: örömet szerzek neki.

Megfogtam a farka tövénél, és fejni kezdtem, miközben a selymes makkot szívtam, előcsalva az előfolyadékot a résből, ahonnan gyors
nyelvmozdulatokkal lenyalhattam. Gideon combja megfeszült, a lélegzetvétele felgyorsult. Éreztem, hogy beindul, és megvadultam. Két marokra
fogtam, és úgy elkezdtem szopni, hogy belefájdult az állkapcsom. Kiegyenesedett a háta, és a feje elemelkedett az ülés támlájától, de aztán
azonnal vissza is hanyatlott, amikor az első erős sugár a számba lövellt.
Felnyögtem. Az íze lángra gyújtotta az érzékeimet, és arra sarkallt, hogy még többet akarjak. Görcsösen nyeltem, kezemmel tovább masszíroztam
lüktető péniszét, hogy minél többet kicsaljak sűrű ondójából a nyelvemre. Ahogy elélvezett, a teste hosszú percekig remegett, és megtöltötte a
számat, amíg a fehér folyadék ki nem csorgott a szám szélén. Továbbra is néma maradt, olyan természetellenesen csendes, amilyen a verekedés
közben volt.
Órákig szoptam volna. Akartam is, de két kezét a vállamra tette és eltolt. Felnéztem szívszaggatóan szép arcába, és láttam, hogy a szeme
megcsillan a félhomályban. A hüvelykujjával megérintette a számat, és körkörös mozdulatokkal szétkente a spermát duzzadt ajkamon.
- Fogj satuba a szűk punciddal - rendelkezett rekedten. - Van még ott, ahonnan ez jött.
Remegve, kemény távolságtartásától megrémülve kibújtam a bugyimból.
- Mindent vegyél le. Csak a bakancs maradjon.
Úgy tettem, ahogy mondta. A testem felgyorsult a parancsra. Megtettem volna bármit, amit kér. Be akartam neki bizonyítani, hogy az övé vagyok,
csak az övé. Bármilyen formában hajlandó lettem volna vezekelni, hogy megtudja: szeretem. Kicipzáraztam a szoknyámat és letoltam, aztán
áthúztam a fejemen a trikót, és ledobtam a szemközti ülésre. Majd a melltartóm következett.
Amikor meglovagoltam, Gideon elkapta a derekamat, és felnézett rám.
- Nedves vagy?
- Igen.
- Akkor felizgat, ha szophatod a farkam.
A mellbimbóim még jobban megkeményedtek. Az is felizgatott, ahogyan nyíltan, nyersen beszélt a szexről.
- Mindig.
- Miért csókoltad meg őt?
A hirtelen témaváltás kizökkentett. Megremegett az alsó ajkam.
- Nem tudom.
Gideon elengedett, és mindkét kezét hátranyújtva belekapaszkodott a fejtámaszba. Bicepsze kidagadt ebben a testhelyzetben. Felizgatott a
látvány, mint minden vele kapcsolatban. A mezítelen mellkasát akartam látni verítéktől csillogón, a hasizma feszülését és ernyedését, ahogyan ki-
be tolja a farkát bennem.
Megnyaltam az ajkát, megízleltem.
- Vedd le az inged.
Összehúzta a szemét.
- Nem kapod meg.
Megdermedtem, a szívem vadul verni kezdett. A szexet veti be ellenem. A limóban, ahol először szeretkeztünk, ugyanabban a pozícióban, amiben
először voltunk…
- Te büntetsz engem.
- Kiérdemelted.
Nem számított, hogy igaza van. Ha én kiérdemeltem, akkor ő is.
Belekapaszkodtam az üléstámla tetejébe, a másik kezemmel elkaptam a farkát. Még mindig kemény volt és lüktetett. Megrándult egy izom a
nyakán, amikor marokra fogva simogatni kezdtem. A makkját a kisajkam közé tettem, és előre-hátra mozgattam, megnedvesítve őt a vágyam
nedvével.
Végig az arcát néztem. Figyeltem, miközben mindkettőnket izgattam, és kerestem benne a szenvedélyes szeretőt, akit imádtam. De nem találtam.
Egy dühös idegen nézett vissza rám, konokul, a távolságtartásával büntetve.
Hagytam, hogy az első pár centi belém hatoljon és szétnyisson. Aztán lenyomtam a csípőmet, és feljajdultam, amikor mélyen felnyársalt és már-már
elviselhetetlenül szétfeszített.
- Jesszusom. Dugj - nyögte ki remegve. - A francba.
Spontán kifakadása szárnyakat adott. Térdemet az ülésbe vájva megkapaszkodtam és felemelkedtem, lehúzódva róla, de még ráfeszülve. Aztán
megint leereszkedtem, most már könnyebben, hogy nedves volt tőlem. Amikor a fenekem a combját érintette, éreztem, hogy az izmai kemények,
mint a kő - a teste elárulta őt. Egyáltalán nem volt közömbös.
Újra megemelkedtem, lassan, hogy mindketten kiélvezzük a kéjes súrlódás minden pillanatát. Amikor újra lefelé indultam, próbáltam olyan higgadt
lenni, mint ő, de a kitöltöttség érzése, a forró érintkezés túl sok volt ahhoz, hogy kibírjam. Felnyögtem, és Gideon is megmozdult - a csípőjével tett
egy kis kört, mielőtt észbe kapott volna.
- Annyira jó érezni téged - suttogtam, és megsimogattam ágaskodó farkát mohó, sajgó hüvelyemmel. Fel-le mozogtam. - Te vagy minden, ami kell
nekem, Gideon. Minden. Nekem teremtettek.
- Megfeledkeztél róla - nyögte ki, miközben fehéredő ujjakkal szorította a fejtámlát.
Nem tudtam eldönteni, hogy csak tartja magát, vagy azért csinálja, hogy ne érintsem meg.
- Soha. Soha nem feledkezem meg róla. A részem vagy.
- Mondd meg, miért csókoltad meg.
- Nem tudom. - A homlokához támasztottam nedves homlokomat, és éreztem, hogy a szememet égetik a könnyek. - Istenem, Gideon. Esküszöm,
hogy nem tudom.
- Akkor hallgass, és elégíts ki.
Ha pofon vágott volna, azzal sem döbbent meg jobban. Kiegyenesedtem, és elhúzódtam tőle.
- Baszd meg.
- Kezded kapisgálni.
Forró könnyek folytak végig az arcomon.
- Ne bánj velem úgy, mint egy szajhával.
- Eva. - A hangja halk és rekedt volt, tele figyelmeztetéssel, de a tekintete sötét és vigasztalan. Tele olyan fájdalommal, amilyet én is éreztem. - Ha
meg akarsz állni, tudod, mit kell mondani.
Crossfire. Ezzel az egyetlen szóval félreérthetetlenül és visszavonhatatlanul véget vethetnék ennek a kínnak. Mégsem tudtam rászánni magam. Az
a tény, hogy felhozta a biztonsági jelszót, jelezte, hogy csak próbára akar tenni. Húz. Van valami terve, és ha most feladom, sosem fogom

megtudni, mi az.
Magam mögé nyúltam, és a térdére tettem a kezem. Megfeszítettem a hátamat, és ráhúztam nedves résemet merev farkára, aztán megint
beleültem. Változtattam a szögön, felemelkedtem és leereszkedtem újra és újra, s elállt a lélegzetem az érzéstől, hogy bennem van. Őrült vagy sem,
a testem imádta őt. Imádta az érzését, az összeillőséget, ami mindig ott volt, a dühön és fájdalmon túl.
Tüdejéből levegő szakadt fel minden egyes lefelé mozgásomra. A teste forró lett, nagyon forró, és csak úgy ontotta magából a hőt, mint egy
kemence. Keményen dolgoztam a combjaimmal. Föl. Le. Elvettem a kéjt, amit nem volt hajlandó megadni nekem. A combom, a fenekem, a
hasam, a hüvelyem megfeszült minden felfelé siklásnál, amikor tőtől hegyig végigszorongattam. Amikor lefelé mentem, kicsit ellazultam, hogy
mélyre be tudjon csúszni.
Dugtam őt teljes erőből, felnyársaltam magam a farkára. Sziszegve engedte ki a levegőt összeszorított fogai között. Aztán keményen elélvezett
bennem, olyan vadul, hogy még a kilövelléseit is döfésnek éreztem. Felkiáltottam, annyira jó érzés volt, miközben haladtam a mindent elsöprő
orgazmus felé. A testem már alig várta a megváltást, miután kétszer kielégítettem.
De Gideon megmozdult. Megfogta a derekamat, és visszatartott a mozgásban. Mélyen bennem maradt és telespriccelt. Elfojtottam a sikolyomat,
amikor rádöbbentem, hogy szándékosan nem hagy elmenni.
- Mondd meg nekem, Eva, miért? - hörögte. - Miért?
- Nem tudom! - kiáltottam, és próbáltam megmozdítani a csípőmet, aztán az öklömmel verni kezdtem a vállát, amikor erősödött a szorítása.
A csípőjéhez tartott, hogy tövig bennem volt a farka, aztán felállt, és minden megváltozott. Kihúzódott belőlem, háttal fordított, aztán ráhajtott az ülés
szélére, miközben a padlón térdeltem. Egyik kezével leszorította a derekamat, aztán alám nyúlt, és belemasszírozta az ondót a nyílásomba. Körbe
is kente, teljesen befedett vele. A csípőm körözésbe kezdett, kereste a tökéletes nyomást, amitől elmegyek…
De megtagadta tőlem. Szándékosan.
A csiklóm lüktetése és üres hüvelyem sóvárgása szinte megőrjített. A testem éhezett a megkönnyebbülésre. Gideon belém dugta két ujját, s
körmeim a fekete bőrülésbe mélyedtek. Ráérősen ujjazni kezdett, lustán mozgott ki-be, kellőképpen fenntartva az izgalmat.
- Gideon - zokogtam, s a hüvelyem érzékeny szövete mohón hullámzott az ujja körül. Tiszta veríték lettem, alig kaptam levegőt. Kezdtem kívánni,
hogy álljon meg az autó, hogy elérjük az úti célunkat, hátha akkor megmenekülök. De a limo nem húzódott le. Csak ment, ment, én pedig még
annyira sem tudtam szabadon mozogni, hogy kinézzek, merre járunk.
Gideon ráhajolt a hátamra, a farka a fenekem gödrében.
- Mondd, miért, Eva - búgta a fülembe. - Tudtad, hogy úgyis utánad megyek… hogy megtalállak…
Erősen lehunytam a szemem. A kezem ökölbe szorult.
- Nem. Tudom. A fenébe is! Rohadtul nem tudom!
Kihúzta az ujját, aztán bedugta a farkát. A hüvelyem rásimult édes keménységére, és mélyebbre szívta. Hallottam egy elfojtott hördülést, és aztán
elkapott.
Feljajdultam a gyönyörtől, és egész testem beleremegett a kéjbe, amikor alaposan dugni kezdett, és csodálatos farka széles feje dörgölni kezdte
felizgatott idegvégződéseimet. A nyomás egyre fokozódott, gyülekezett, mint a vihar…
- Igen - hörögtem, várakozón szétfeszülve.
Az első rándulásomra kihúzódott belőlem, és megint lógva hagyott. Felsikoltottam a tehetetlen dühtől, és el akartam szabadulni tőle, aki az
elviselhetetlen kínok forrásává vált.
Úgy suttogott a fülembe, mint az ördög maga.
- Mondd meg, miért, Eva. Most is rá gondolsz? Szeretnéd, ha benned lenne a farka? Ha ő dugná a tökéletes kis puncidat?
Megint felsikoltottam.
- Gyűlöllek! Egy szadista, önző…
Már megint bennem volt, kitöltött, és ritmikusan döfködte remegő belsőmet.
Egy pillanatig sem bírtam már tovább. Próbáltam elérni a csiklómat az ujjaimmal, mert tudtam, hogy egyetlen simítás is elég lenne, hogy elmenjek.
- Nem. - Gideon elkapta a csuklómat, és lefogta a kezem az ülésre. A combjai az enyémek között voltak, hogy széttárja a lábamat és mélyen be
tudjon hatolni. Újra és újra. Kíméletlenül és lankadatlanul.
Vergődtem, sikoltoztam, teljesen elvesztettem a fejem. Pusztán a farkával is el tudta érni, hogy élvezzek. Erőteljes hüvelyi orgazmust tudott elérni
csak azzal, hogy a megfelelő szögből dugott, és a megfelelő helyet dörzsölte a makkja szélével, egy véletlenszerű helyet bennem, amit mégis
mindig ösztönösen megtalált.
- Gyűlöllek - zokogtam, és csupa könny lett az arcom, meg előttem a bőrülés.
Rám hajolt, és a fülembe lihegte:
- Mondd meg, miért, Eva!
Felkavarodott és kifröccsent belőlem a düh.
- Mert megérdemelted! Mert meg kell tudnod, hogy milyen érzés! Hogy mennyire fáj, te énközpontú seggfej!
Megdermedt. Éreztem, hogy kiszáll belőle a levegő. Nekem dübörgött a vér a fülemben, olyan hangosan, hogy először azt hittem, csak képzelem,
hogy a hangja ellágyul a gyengédségtől.
- Angyalka. - Ajka súrolta a lapockámat, a keze elengedte a csuklómat, és megmarkolta telt, súlyos mellemet. - Az én makacs, gyönyörű
angyalkám. Végre eljutottunk az igazsághoz.
Gideon felemelt és kiegyenesített. Fejem kimerülten hanyatlott a vállára, könnyem a mellemre folyt. Nem maradt semmim, amivel harcolhattam
volna. Nyöszörögni is alig tudtam már, amikor morzsolgatni kezdte fájdalmas mellbimbómat, és benyúlt széttárt lábam közé. A csípője
megemelkedett, és a farka elindult bennem fölfelé, miközben a kisajkammal együtt összecsippentette a csiklómat, és megdörzsölte.
A nevét kiáltva élveztem el, egész testemet vad remegések rázták meg, ahogyan robbanásszerűen megkönnyebbültem. Az orgazmus nem akart
véget érni, és Gideon fáradhatatlan volt, azokkal a tökéletes döfésekkel nyújtva el a gyönyört, amelyekre korábban annyira sóvárogtam.
Mikor végül összeroskadtam a karja közt, zihálva és csuromvizesen, óvatosan leemelt magáról, és hosszában lefektetett az ülésre. Összetörten
takartam el a szemem. Képtelen voltam megállítani, amikor széttárta a lábamat és a szájába vett. Még csöpögtem a spermájától, de őt nem
zavarta. Addig nyalta és szívta a csiklómat, amíg újra el nem mentem. És újra.
A hátam ívbe feszült minden orgazmusnál, a levegő kiszaladt a tüdőmből. Már nem is számoltam, hányszor jutottam a csúcsra, mikor az
orgazmusok már összefolytak, hullámozva, mint a dagály. Próbáltam elhúzódni, de Gideon visszarántott, levetette a pólóját, és félig az ülésen
térdelve, fél lábbal a padlón állva fölém helyezkedett. Megtámaszkodott a fölöttem lévő ablakon, és végre megmutatta a testét úgy, ahogyan eddig
nem volt hajlandó.
Löktem egyet rajta.
- Hagyd abba! Nem bírok többet.

- Tudom. - Megfeszült a hasa, amikor belém csusszant, és az arcomat nézte, miközben óvatosan benyomult a duzzadt ajkak közé. - Csak benned
akarok lenni.
A nyakam megfeszült, amikor mélyebbre hatolt, és halk nyögés szakadt fel belőlem, annyira jó volt. Bármennyire kimerült és túlingerelt voltam, még
mindig birtokolni akartam, és akartam, hogy ő is birtokoljon, és tudtam, hogy ez mindig így lesz.
Lehajtotta a fejét, és ajkát a homlokomra szorította.
- Te vagy minden, ami kell nekem, Eva. Nincs senki más. Soha nem lesz senki más.
- Gideon. - Ő tudta - mint ahogy én magam nem tudtam -, hogy ez az este az én féltékenységem miatt hullott szét, és azért, mert azt akartam, hogy
ő is érezze ugyanezt.
Lágyan, áhítatosan megcsókolt, letörölve mindenki más emlékét a számról.

***

- Angyalka! - brummogta rekedten a fülembe Gideon. - Kelj fel!
Nyögve még szorosabbra zártam a szememet, és még mélyebbre temettem arcomat a nyaka hajlatába.
- Hagyj békén, te szexvadállat!
Néma nevetése megremegtetett. Kemény csókot nyomott a homlokomra, és kibújt alólam.
- Megjöttünk.
Résnyire nyitottam az egyik szemem, és néztem, ahogy felveszi a pólóját. A farmerjét le se vette. Rádöbbentem, hogy már felkelt a nap. Felültem,
és kinéztem az ablakon. Elállt a lélegzetem, amikor megpillantottam az óceánt. Egyszer ugyan megálltunk tankolni útközben, de akkor nem voltam
annyira magamnál, hogy megnézzem, hol vagyunk. Amikor rákérdeztem, Gideon nem volt hajlandó válaszolni. csak annyit mondott, hogy
meglepetés.
- Hol vagyunk? - leheltem, mert teljesen lenyűgözött a víztükör fölé kúszó nap látványa. Már jócskán reggel lehetett. Vagy talán délelőtt.
- Észak-Carolinában. Emeld fel a karod.
Automatikusan engedelmeskedtem, és rám húzta a trikómat.
- Kérem a melltartómat - motyogtam.
- Itt senki nem lát rajtam kívül, és megyünk egyenesen a kádba.
Ismét szemügyre vettem a viharvert, zsindelytetős épületet, ami mellett megálltunk. Legalább háromszintes volt, kiálló teraszokkal és erkélyekkel
elöl és oldalt, hátul pedig szerény, egyszárnyú ajtós bejárattal. A ház cölöpökön állt a parton, olyan közel a vízhez, hogy látszott: a dagály egészen
alá szokott folyni.
- Mennyit autóztunk?
- Majdnem tíz órát. - Gideon felhúzta rám a szoknyát, én pedig felálltam, hogy el tudja igazítani és felhúzhassa a cipzárt. - Gyere, menjünk.
Ő szállt ki elsőnek, és a kezét nyújtotta. A sós szél az arcomba vágott és magamhoz térített. Az óceán ritmikus mozgása közben szinte
megdermedt a hely és a pillanat. Angus sehol sem volt, aminek örültem, mert eléggé élesen tudatában voltam annak, hogy nincs rajtam bugyi. -
Angus egész éjjel vezetett?
- Mikor megálltunk tankolni, cseréltünk.
Gideonra néztem, és elszorult a szívem gyengéd, űzött pillantásától. A pofacsontján horzsolás éktelenkedett. Odanyúltam, és ugrott egyet a szívem,
amikor nekidörgölőzött a tenyeremnek.
- Megsérültél máshol is? - kérdeztem. Érzelmileg nagyon sérülékeny lettem a hosszú éjszaka után.
Megfogta a kezem, és a szívére tette a tenyeremet.
- Itt.
Szerelmem… Neki sem lehetett könnyű.
- Annyira sajnálom.
- Én is - csókolta meg az ujjaim hegyét, aztán az ujjaim közé fonta az övéit, és odavezetett a házhoz.
Az ajtó nem volt bezárva. Bementünk. Az ajtó mellett egy állványon kosár állt, benne egy üveg bor meg két, szalaggal összekötött pohár. Mikor
Gideon határozott csattanással bereteszelte az ajtót, kivettem a Welcome borítékot és felnyitottam. Egy kulcs hullott a tenyerembe.
- Arra nem lesz szükségünk - vette el tőlem a kulcsot, és letette az állványra. - Az elkövetkező két napban páros remeték leszünk.
Zümmögő öröm kezdett melengetni belülről. Aztán áhítat fogott el, hogy egy ilyen férfi, mint Gideon Cross, annyira élvezheti a társaságomat, hogy
senki másra nincs szüksége.
- Gyere - mondta, és a lépcső felé húzott. - Majd később felbontjuk azt a bort.
- Naná. Előbb a kávé.
Szemügyre vettem a környezetet. A ház rusztikus volt kívülről, modern belülről. A lambériázott, vakító fehérre festett falakon hatalmas, fekete-fehér
kagylófotók díszelegtek. A bútor is tiszta fehér volt, a kiegészítők pedig üvegből vagy fémből készültek. Kissé szikár lett volna, ha nincs az óceán
fantasztikus látképe, meg a színes szőnyegek a keményfa padlón és a keményfedelű könyvekkel teli, beépített könyvespolcok.
Mikor felértünk a legfelső szintre, meglegyintett a boldogság. A fő hálószoba teljesen nyitott volt, mindössze két tartóoszloppal. Fehér rózsák, fehér
tulipánok és kálák csokrai borítottak szinte minden vízszintes felszínt, helyenként még a padlót is. Az ágy hatalmas volt, fehér szaténnal letakarva.
Egy nászutas-lakosztályra emlékeztetett az egész, amit csak erősített az ágytámlán látható fekete-fehér fotó: egy szélben lebegő áttetsző fehér sál
vagy fátyol.
Gideonra pillantottam.
- Jártál már itt korábban?
Odanyúlt a hajamhoz, és kioldotta félrecsúszott copfomat.
- Nem. Ugyan miért jártam volna?
Igaz. Csak a szállodai búvóhelyére hordta a nőket - ami vélhetőleg még mindig megvolt. Fáradtan csukódott le a szemem, miközben Gideon
végigsimított a hajamon. Nem volt most energiám ezzel foglalkozni.
- Vetkőzz le, angyalka. Megeresztem a fürdőt.
Elhúzódott. Kinyitottam a szemem, és elkaptam a pólójánál fogva. Nem tudtam, mit mondjak; csak nem akartam, hogy elmenjen.
Megértette, mert maradt.
- Nem megyek sehová, Eva - fogta tenyerébe az államat, és belenézett a szemembe, azzal a hihetetlenül erőteljes és koncentrált pillantással, ami
kezdettől annyira megfogott. - Ha ő kell, az nekem nem elég ahhoz, hogy elengedjelek. Túlságosan akarlak. Azt akarom, hogy velem legyél, az

életemben, az ágyamban. Ha ez megvan, semmi más nem számít. Nem vagyok rá túl büszke, hogy elveszem, amit kapok.
Beleszédültem. Vonzott megszállott és kielégíthetetlen vágya irántam, mely a saját vágyam mélységeiben tükröződött. Megmarkoltam a pólóját.
- Angyalka - lehelte, és arcát az enyémhez szorította. - Te sem tudsz elengedni engem.
A karjába kapott, és bevitt a fürdőszobába.

11. FEJEZET

Lehunyt szemmel feküdtem a lábas kádban, hátammal Gideon mellkasához simulva, és a víz csobogását hallgattam, miközben ő lustán simogatott.
Már megmosta a hajamat és a testemet, kényeztetett. Tudtam, hogy a múlt éjszakát próbálja jóvátenni, a módszert, ahogy szembesített az
igazsággal - azzal az igazsággal, amit ő jól ismert, de nekem is meg akarta mutatni.
Honnan ismer ilyen jól? Jobban, mint én önmagamat?
- Mesélj a fickóról - morogta, és átfogta a derekamat.
Mély lélegzetet vettem. Már vártam, hogy kérdezni fog Brettről. Én is elég jól ismertem már Gideont.
- Először is szeretném tudni, jól van-e.
Gideon némi szünet után válaszolt.
- Nem szenvedett maradandó károsodást. Ha nem így lenne, érdekelne?
- Hát persze hogy érdekelne.
Hallottam, ahogy megcsikordulnak a fogai.
- Mindent tudni akarok kettőtökről - mondta feszesen.
- Nem.
- Eva…
- Ne beszélj így velem, Gideon. Belefáradtam, hogy én nyitott könyv legyek, míg te tele vagy titkokkal. - Oldalra hajtottam a fejemet, arcomat nedves
mellkasához simítottam. - Ha csak a testedet kapom meg, azt is elfogadom. De akkor én sem adhatok neked többet cserében.
- Úgy érted, hogy nem vagy hajlandó többet adni. Legyünk…
- Nem tudok adni. - Elhúzódtam tőle, és szembefordultam vele. - Nézd, mit tesz velem ez az egész! Tegnap este fájdalmat okoztam neked.
Szándékosan. Anélkül, hogy tudatában lettem volna, mert a neheztelés akkor is rág belülről, ha meggyőzöm magam, hogy képes vagyok együtt élni
mindennel, amit nem mondasz el nekem.
Felült, és széttárta a kezét.
- Én nyitva állok előtted, Eva! Úgy mondod, mintha nem ismernél… Mintha csak szex lenne köztünk… Amikor pedig mindenki másnál jobban
belém látsz.
- Inkább arról beszéljünk, hogy mit nem tudok. Miért van a tulajdonodban olyan nagy rész a Vidal Recordsból? Miért gyűlölöd a családod otthonát?
Miért idegenedtél el a szüleidtől? Mi van közted meg dr. Terrence Lukas között? Hol jártál a múltkor, amikor a rémálmom volt? És mi áll a te
rémálmaid mögött? Miért…
- Elég! - csattant fel Gideon, és nedves hajába túrt.
Hátradőltem és figyeltem, ahogy önmagával küzd.
- Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz - mondtam lágyan.
- Valóban? - fúrta belém a tekintetét. - Nincs már így is elég cipelnivalód? Mennyi mocskot rakhatok még rád, mielőtt hanyatt-homlok elfutsz?
Karomat a kád peremére fektettem, hátrahajtottam a fejem és lehunytam a szemem.
- Akkor jó. Legyünk csak barátok, akik dugnak, és hetente egyszer elmennek terapeutához.
- Megdugtam - csattant fel Gideon. - Tessék. Most jobban érzed magad?
Olyan hirtelen ültem fel, hogy kiloccsant a víz.
- Megdugtad Corinne-t?
- Nem, a fenébe is - vörösödött el Gideon. - Lucas feleségét.
- Ó… - Eszembe jutott a fotó, amit a Google-on találtam. - De hát ő vörös - mondtam elbizonytalanodva.
- A vonzalmam Anne iránt teljes mértékben a Lucasszal való kapcsolatán alapult.
Zavartan ráncoltam a homlokom.
- Ezek szerint már azelőtt is gond volt köztetek Lucasszal, hogy lefeküdtél volna a feleségével? Vagy emiatt lett a gond?
Gideon a kád szélére könyökölt, és megdörzsölte az arcát.
- Ő idegenített el a családomtól. Én csak visszaadtam a kölcsönt.
- Szétválasztottad őket?
- Csak a nővel foglalkoztam - fújta ki a levegőt élesen Gideon. - Ő jött oda hozzám egy gyűjtési akción. Mindig leráztam, amíg meg nem tudtam,
kicsoda. Tudtam, hogy Lucas kikészül, ha megtudja, hogy lefektettem, és ott volt a lehetőség, úgyhogy kihasználtam. Nem terveztem több alkalmat,
de Anne másnap megkeresett. Mivel tudtam, hogy Lucast még jobban kifekteti, ha kiderül, hogy a felesége nem tud betelni velem, folytattam a
dolgot. És amikor a nő el akarta hagyni miattam, visszaküldtem a férjéhez.
Rámeredtem, és láttam rajta a dacos zavart. Megtenné újra, de szégyelli, amit tett.
- Mondj már valamit! - csattant fel.
- Azt hitte, hogy szereted?
- Nem. A francba is. Seggfej vagyok, amiért megdugtam valaki más feleségét, de nem ígértem neki semmit. Csak Lucasszal akartam kitolni rajta
keresztül - nem számítottam rá, hogy ekkora pusztítást okozok. Ha tudtam volna, nem megyek ilyen messzire.
- Gideon! - sóhajtottam fejcsóválva.
- Mi az? - Szinte szikrázott a nyugtalan, aggodalmas energiától. - Miért mondod így a nevem?
- Mert nevetségesen nehézfejű vagy, okos ember létedre. Rendszeresen lefeküdtél a nővel, és mégsem számítottál rá, hogy beléd szeret?
- Jesszusom! - jajdult fel. - Ne már megint.
Aztán hirtelen kihúzta magát.
- Tudod, hogy igazából mi a helyzet? Te azt gondolod, hogy én Isten ajándéka vagyok a nőknek, angyalka. Pedig jobb lenne, ha úgy vennéd, hogy
én vagyok a legjobb, amit kaphatsz.
Lefröcsköltem. Az a könnyedség, amivel lerázta a szemrehányást, mintha csak az enyém lett volna. Ismertük az erősségeinket, és kijátszottuk a
kártyáinkat. De nem láttuk meg, mi tesz minket elég különlegessé ahhoz, hogy valaki igazán belénk szeressen.
Gideon előredőlt, és megfogta a kezem.
- Most pedig mondd el, mi volt közted meg Brett Kline között.
- Azt még nem mondtad el, mivel dühített fel dr. Lucas.

- De igen.
- Nem részletesen - ellenkeztem.
- Most rajtad a sor. Ki vele.
Sokáig tartott, mire kinyögtem. Egy férfi sem akar egy hajdani lotyót barátnőnek. De Gideon türelmesen várt. Elszántan. Tudtam, hogy nem fog
addig kiengedni a kádból, amíg el nem mesélem neki Brettet.
- Csak egy kézre eső dugási lehetőség voltam Brettnek - vallottam be egy szuszra, hogy túl legyek rajta. - Én pedig belementem, szokásom
ellenére, mert az életemnek abban a szakaszában a szex volt az egyetlen dolog, amiből éreztem, hogy szeretnek.
- Szerelmes dalt írt rólad, Eva.
Elfordítottam a tekintetem.
- Az igazság közel sem lenne ennyire szép kis ballada.
- Szeretted?
- Én… Nem. - Gideonra néztem, amikor hallhatóan kifújta a levegőt, mintha eddig visszatartotta volna. - Tetszett, ahogy kinéz, meg ahogy énekel,
de teljesen felszínes volt a dolog. Sosem ismertem meg igazán.
Gideon teste szemmel láthatóan elernyedt.
- Csak a része volt… egy korszaknak? Erről van szó?
Bólintottam, és próbáltam kihúzni a kezemet a kezéből, hátha úgy túl tudom tenni magam a szégyenen. Nem hibáztattam sem Brettet, sem a többi
srácot, akik akkoriban megfordultak az életemben. Senkit sem hibáztathattam, csakis önmagamat.
- Gyere ide. - Gideon megfogta a derekamat, és közelebb húzott, hogy újra a melléhez szorítson. Az ő ölelése volt a legcsodálatosabb dolog a
világon. Végigsimogatta a gerincemet, csillapított. - Nem fogok hazudni. A legszívesebben agyonvertem volna bárkit, akinek valaha is köze volt
hozzád. Jobban teszed, ha távol tartod őket tőlem. De semmi olyan nem lehet a múltadban, ami változtatna azon, amit irántad érzek. Pedig Isten a
tudója, hogy nem vagyok szent.
- Bárcsak el tudnám tüntetni - suttogtam. - Nem szeretek visszaemlékezni arra a lányra, aki akkor voltam.
Gideon a fejem búbjára támasztotta az állát.
- Értem, miről beszélsz. Miután Anne-nal voltam, hiába zuhanyoztam bármeddig, sosem éreztem magam elég tisztának.
A dereka köré fontam a karom, nyugtatólag, az elfogadás jeleként. És örömmel fogadtam cserében ugyanezt.

***

A fehér selyemköntös, amit a szekrényben találtam, csodálatos volt. A legpuhább bársonnyal szegték, és az ujjak végén ezüsttel hímezték. Nagyon
tetszett, ami jó is volt, mert úgy tűnt, hogy ez az egyetlen ruha a házban.
Néztem, ahogy Gideon felvesz egy fekete selyem pizsamanadrágot, és megköti a zsinórját.
- Neked miért van pizsamád, és nekem miért köntösöm?
Felpillantott az arcába hulló fekete tincsek közül.
- Talán mert én rendeztem el a dolgokat?
- Vadállat.
- Csak mert így könnyebb lépést tartanom a kielégíthetetlen szexuális igényeiddel.
- Az én kielégíthetetlen igényeimmel? - Visszamentem a fürdőszobába, hogy lebontsam a fejemről a törülközőt. - Tisztán emlékszem, amikor
tegnap este könyörögtem, hogy hagyd már abba. Vagy már reggel volt, egy egész éjszaka után?
Elállta mögöttem az ajtónyílást.
- Ma éjjel is könyörögni fogsz. Megyek, csinálok kávét.
A tükörből néztem, ahogy elfordul, és láttam az oldalán sötétlő sebet. A háta alján volt, ahol eddig nem vehettem észre. Megfordultam.
- Gideon! Megsebesültél. Hadd nézzem.
- Jól vagyok. - Már félúton járt a lépcsőn, mire meg tudtam állítani. - Ne vacakolj sokat.
Elkapott a bűntudat, legszívesebben visítottam volna. Remegett a kezem, miközben ritka fogú fésűvel bontogattam nedves hajamat. A fürdőszoba
fel volt szerelve a megszokott pipereholmijaimmal, ami ismét megmutatta, milyen figyelmes Gideon, és ettől saját hibáim csak még
súlyosabbaknak tűntek. Pokollá teszem az életét. Azok után, amit már eddig is szenvedett, az én dolgaim már a háta közepére sem hiányoznak.
Lementem az első szintre, és azon kaptam magam, hogy képtelen vagyok bemenni a konyhába Gideon után. Kellett néhány perc, hogy
összeszedjem magam és vidámságot erőltessek magamra. Nem akartam az ő hétvégéjét is elrontani.
Kiléptem a mólóra vezető franciaajtón. A hullámok robajlása és a sós vízpermet azonnal nekem rontott és üdítően lehűtött.
Nagy lélegzetet vettem, megfogtam a korlátot, és lehunytam a szemem. Próbáltam meglelni azt a békét, amire szükségem volt ahhoz, hogy Gideon
ne aggódjon miattam. Én voltam a saját magam problémája, nem akartam őt aggasztani azzal, amin úgysem tud változtatni. Csak én tehetem
magam erősebbé, és meg is kell tennem, ha őt boldoggá akarom tenni, és meg akarom neki adni azt a biztonságot, amit annyira sóvárog tőlem.
Az ajtó kinyílt mögöttem, és mélyet lélegeztem, mielőtt mosolyogva hátrafordultam. Gideon jött ki két gőzölgő bögrével - az egyikben tiszta kávé
volt, a másikban tejes. Tudtam, hogy tökéletesen az ízlésem szerint való lesz, mert Gideon pontosan tudta, mit szeretek. És nem azért, mert
elmondtam neki, hanem azért, mert mindenre odafigyelt, ami velem kapcsolatos.
- Hagyd már abba az önmarcangolást - adta ki a parancsot szigorúan, és a korlátra támasztotta a bögréket.
Felsóhajtottam. Persze nem tudtam egy mosollyal elrejteni előle a hangulatomat. Átlátott rajtam.
Megfogta az arcomat, és rám meredt.
- Most már vége. Felejtsd el.
Kinyújtottam a kezem, és végigsimítottam azon a helyen, ahol a sebet sejtettem.
- Ennek így kellett történnie - mondta kurtán. - Nem. Hallgass, és figyelj rám. Azt hittem, hogy értem, mit érzel Corinne-nal kapcsolatban, és,
őszintén szólva, azt gondoltam, hogy egyszerűen csak nem vagy képes jól kezelni. De valójában fogalmam sem volt róla. Énközpontú idióta voltam.
- Továbbra sem vagyok képes jól kezelni. Utálom még a látását is. Nem tudok anélkül gondolni rá, hogy fel ne húznám magam.
- Most már értem. Csak korábban nem - húzta el a száját komoran. - Néha drasztikus dolgok kellenek ahhoz, hogy felrázzanak. Szerencsére te
mindig értettél hozzá, hogy felkeltsd a figyelmem.
- Ne próbáld elütni a dolgot, Gideon. Súlyosan megsérültél miattam.
Amikor el akartam fordulni, elkapta a derekamat.
- Igen, megsérültem miattad. Amikor egy másik férfi karjában láttalak, csókolózva… - A szeme sötéten izzott. - Darabjaimra hullottam, Eva. Olyan

voltam, mint egy nyílt seb, amit hagynak vérezni. Önvédelemből mentem neki.
- Ó, istenem - leheltem. Letaglózott ez a brutális őszinteség. - Gideon.
- Undorodtam magamtól, amiért nem voltam megértőbb Corinne dolgában. Ha egy csóktól így érzi magát az ember… - Átölelt, egyik kezével a
derekamat, a másikkal rézsút a hátamat, hogy megfoghassa a tarkómat. A rabja voltam.
- Ha valaha is megcsalnál - mondta rekedten -, abba belehalnék.
A nyakára nyomtam a számat.
- Az az ostoba csók semmit sem jelentett. Még a semminél is kevesebbet.
Gideon belemarkolt a hajamba, és hátrahúzta a fejemet.
- Te nem érted, mit jelentenek nekem a csókjaid, Eva. És te csak úgy odaadsz valakinek egyet, aztán ostobának nevezed…
Gideon lehajtotta a fejét, és a számra tapadt. Lágyan, édesen és izgatóan kezdte, a nyelve végighaladt az alsó ajkamon. Kinyitottam a szám, a
nyelvem cikázva próbálta megérinteni az övét. Félrehajtotta a fejét, és belenyalt a számba. Gyors, sekély nyalintásai izzó vágyat ébresztettek.
Nedves hajába mélyesztettem az ujjaimat, és lábujjhegyre emelkedtem, hogy elmélyítsem a csókot. Felnyögtem, amikor megszívta a nyelvem.
Nekidőltem. Az ajka egyre nedvesebb és forróbb lett. Szinte faltuk egymást, egyre vadabbul, amíg dugni nem kezdtünk a szánkkal, szenvedélyes
ajkakkal, nyelvekkel, harapásokkal. Ziháltam a vágytól, rátapadtam, és sóvárgó hangok törtek elő belőlem.
A csókjai valóságos ajándékok voltak. Mindent beléjük adott, minden erőt és szenvedélyt, éhséget és szerelmet. Semmit sem tartott vissza.
Mindent odaadott, mindent megmutatott.
Erőteljes teste megfeszült, selymes bőre lázasan felforrósodott, felgyorsult lélegzetvétele keveredett az enyémmel, és megtöltötte a tüdőmet. Az
érzékeim elvesztek benne, az ízében, az illatában, és csak úgy zúgott a fejem, amikor elmozdultam, hogy mélyebben megízlelhessem. Hogy
mélyebben nyalhassam, szívhassam. Hogy felfalhassam.
Rettenetesen akartam őt.
Gideon fel-le simogatta a hátamat, remegve és nyugtalanul. Felnyögött, mire összerándult a hüvelyem. Megrántotta és kioldotta a köntösöm övét,
aztán széttárta, hogy megfoghassa meztelen csípőmet. Belemélyesztette fogait az alsó ajkamba, a nyelvével simogatta. Vinnyogtam. Többet
akartam. A szám duzzadt és érzékeny lett.
Bármilyen közel voltunk egymáshoz, sosem volt elég.
Gideon két kézzel markolta a fenekemet, és felhúzott magára. Erekciója forró vasként égette a hasamat a nadrág vékony selymén keresztül.
Eleresztette az ajkamat, és újra birtokba vette a számat, megtöltött a vágya és a sóvárgása ízével, nyelve a kínzó gyönyör bársonyos korbácsa volt.
Keményen megrándult, aztán felhördült, és kört írt le a csípőjével. Ujjai a hátsómba mélyedtek, és nyögése vibrált az ajkam alatt. Éreztem, hogy a
farka megremeg, aztán izzó melegség öntötte el a bőrömet. Elkínzott jajdulással élvezett el, eláztatva a selymet.
Felkiáltottam, olvadón és fájdalmasan. Őrülten felizgatott a tudat, hogy pusztán egy csókomtól így elveszti a fejét.
A szorítása gyengült, a mellkasa zihált.
- A te csókjaid az enyémek.
- Igen. Gideon… - Megrendültem, és érzelmileg nyitott, védtelen lettem életem legerotikusabb eseményétől.
Gideon térdre ereszkedett, és a nyelvével megsemmisítő orgazmushoz juttatott.

***

Lezuhanyoztunk, aztán átszunyókáltuk a délelőttöt. Nagyon jó volt újra mellette aludni, fejemet a mellére hajtva, kezemet sziklakemény hasára
fektetve, lábainkat összefonva.
Mikor valamivel délután egy óra után felébredtünk, farkaséhes voltam. Együtt mentünk le a konyhába, és rájöttem, hogy tetszik az ultramodern
berendezés. A vízüveg szekrényajtók és a gránitfelületek remekül illetek a sötét keményfához. És ami még jobb, a kamra tele volt mindenféle jóval.
Ki sem kellett lépni a házból semmiért.
A könnyebbik utat választottuk, és szendvicseket készítettünk, amiket átvittünk a nappaliba, és törökülésben ettünk a kanapén, egymással
szemben.
Az evés felénél tartottunk, amikor észrevettem, hogy Gideon vigyorogva figyel.
- Mi az? - kérdeztem két harapás között.
- Arnoldónak igaza van. Jó nézni, ahogy eszel.
- Fogd be.
Még szélesebben vigyorgott. Olyan gondtalannak és boldognak tűnt, hogy belesajdult a szívem.
- Hogyan találtad ezt a helyet? - kérdeztem. - Vagy Scott találta?
- Én találtam. - Bekapott egy darab csipszet, majd lenyalta a szájáról a sót, ami őrülten szexi volt. - Valami szigetre akartalak vinni, ahol senki nem
zavarhat minket. Ez már majdnem olyan, csak nem kellett annyit utazni. Eredetileg úgy terveztem, hogy repülünk.
Elgondolkodva ettem tovább, s felidéztem a hosszú autózást. Bármilyen észveszejtő volt is az utazás, mégis volt valami izgalmas abban, hogy
megváltoztatta a tervet csak azért, hogy órákig dughasson, kihasználva a vágyamat arra, hogy megláttassa velem az igazságot, amit elzártam
magam elől. Elképzeltem a frusztrációt és dühöt, ami a terveit vezérelhette… miközben gondolatai arra összpontosultak, hogy szabadjára engedje
izzó szenvedélyét tehetetlen, készséges testemen…
- Már megint olyan dugj-meg arcot vágsz - jegyezte meg. - És még te nevezel engem szexvadállatnak.
- Bocs.
- Nem panaszképpen mondtam.
Újra az éjszaka elejére gondoltam.
- Arnoldo ezentúl nem kedvel engem.
Gideon szemöldöke felszaladt.
- Ilyen dugós arcot vágsz, és közben Arnoldóra gondolsz? Őt is seggbe kéne rúgnom?
- Nem. Dehogy. Csak azért mondtam, hogy elvonjam a figyelmünket a szexről, és azért, mert ezt meg kell beszélni.
Gideon vállat vont.
- Majd beszélek vele.
- Szerintem nekem kéne, ami azt illeti.
Gideon rám szegezte elképesztő kék pillantását.
- És mit mondanál neki?

- Hogy igaza van. Nem érdemellek meg téged, és csúnyán elszúrtam. De őrülten szeretlek, és mindkettőtöknek be akarom bizonyítani, hogy tudok
az lenni, amire szükséged van.
- Angyalka, ha ennél nagyobb szükségem lenne rád, élni sem tudnék. - A szájához emelte a kezemet, hogy megcsókolja az ujjaim hegyét. - És nem
érdekel, hogy bárki más mit gondol. Nekünk megvan a magunk saját ritmusunk, ami beválik.
- Neked tényleg beválik? - vettem fel jeges teámat a kávézóasztalról, és belekortyoltam. - Tudom, hogy kiszipolyoz. Nem szoktál arra gondolni,
hogy esetleg túl nehéz vagy túl fájdalmas?
- Ugye tudod, hogy ez mennyire szuggesztíven hangzik?
- Ó, istenem - nevettem. - Szörnyű vagy.
Szemében derű csillant.
- Nem ezt szoktad mondani.
Megcsóváltam a fejem, és folytattam az evést.
- Szívesebben veszekszem veled, angyalka, mint nevetek mással.
Istenem. Alig bírtam lenyelni az utolsó falatot.
- Tudod… Őrülten szeretlek.
Elmosolyodott. - Igen, tudom.

***

Miután feltakarítottunk az ebéd után, bedobtam a szivacsot a mosogatóba, és azt mondtam:
- Meg kell eresztenem a szokásos szombati hívást apunak.
Gideon megrázta a fejét.
- Sajnos az nem fog menni. Várnod kell hétfőig.
- Huh. Miért?
Ketrecbe zárt két karjával, mikor a pultra támaszkodott.
- Nincs telefon.
- Ez komoly? És a mobilod? - Én az enyémet otthon hagytam a koncert előtt, mert nem volt hova tennem, és amúgy sem szándékoztam használni.
- Visszafelé tart New Yorkba a limóban. És net sincs. Kiszedettem a modemet meg a telefonokat, mielőtt jöttünk.
Elállt a szavam. Ennyi felelősség és kötelesség mellett, ami neki van, egy egész hévégére elvágni magát a világtól… Hihetetlen.
- Húha! Mikor vonultál el utoljára így el?
- Hm… Azt hiszem, soha.
- Biztosan van legalább fél tucat ember, aki idegrohamot kap, mert nem ér el.
Gideon lazán vállat vont.
- Majd megoldják.
Elöntött az öröm.
- Akkor egyedül az enyém vagy?
- Teljesen - görbült kaján mosolyra a szája. - Mit akarsz tenni velem, angyalka?
Túláradó örömmel ragyogtam fel.
- Biztosan ki fogok találni valamit.

***

Sétálni mentünk a partra.
Felvettem Gideon egyik pizsamaalsóját, feltűrtem a szárát, és felhúztam a fehér trikómat, ami így eléggé szexi volt, mivel a melltartóm is New York
felé utazott éppen, Gideon telefonjával együtt.
- Meghaltam, és ez itt a mennyország - jelentette ki Gideon, és a mellemre meredt, miközben a homokban lépkedtünk. - Ahol kamaszkorom
minden nedves álma és elélvezős fantáziája valóra válik, és csak az enyém.
Meglöktem a vállammal.
- Hogyan tudsz pusztítóan romantikusból elképesztően közönségessé változni egyetlen óra leforgása alatt?
- Ez egy másik különleges képességem - tévedt a tekintete ismét kiálló mellbimbóimra, melyek megkeményedtek a tengeri szélben. Megszorította
a kezemet, és színpadiasan boldog sóhajt hallatott. - Ez a mennyország, angyallal. Ennél jobb már nem is lehet.
Ebben kénytelen voltam egyetérteni vele. A part csodálatos volt a maga borongós, vad mivoltában, és sokban emlékeztetett a férfira, aki a
kezemet fogta. A hullámverés és a sirályok vijjogása valami különleges elégedettséggel töltött el. A víz hidegen nyaldosta mezítelen lábamat, és a
szél az arcomba fújta a hajam. Régóta nem éreztem magam ilyen jól, és hálás voltam Gideonnak, amiért időt teremtett arra, hogy élvezzük
egymást. Tökéletesek voltunk így együtt, kettesben.
- Tetszik neked itt - jegyezte meg.
- Mindig is szerettem vízközelben lenni. Anyám második férjének volt egy tóparti háza. Emlékszem, ahogy anyával ugyanígy sétáltunk a parton, és
arra gondoltam, hogy egyszer majd én is veszek magamnak valami ilyesmit.
Gideon eleresztette a kezem, és átölelte a vállamat.
- Akkor rajta. Mit szólnál ehhez a helyhez? Tetszik?
Felpillantottam rá. Tetszett, ahogyan a hajába kap a szél.
- Eladó?
Végignézett az előttünk húzódó partszakaszon.
- Minden eladó, ha jó árat kínálnak érte.
- Neked tetszik?
- A belső tér kicsit hideg azzal a sok fehérrel, bár a háló így is tetszik, ahogy van. A többit átalakíthatjuk. Hogy jobban illjen hozzánk.
- Hozzánk - ismételtem, és eltűnődtem, hogy az milyen lehet. Tetszett a ház a maga óvilági eleganciájával. A saját lakásomban is jól éreztem

magam, ami modernebbül hagyományosnak számított. A kettő kombinációja tehát… - Nagy lépés először venni lakást együtt.
- Elkerülhetetlen lépés - javított ki Gideon. - Te mondtad dr. Petersennek, hogy a kudarc nem opció.
- Igen, valóban. - Némán mentünk tovább. Próbáltam rájönni, hogy mit érzek most, hogy Gideon kézzelfoghatóbb kapcsot is akar köztünk. Azon is
eltűnődtem, miért döntene a közös tulajdonlás mellett. - Ezek szerint neked is tetszik?
- Szeretem ezt a partot - söpörte ki a haját az arcából. - Van egy régi fénykép rólam meg a nagyapámról, amint éppen homokvárat építünk a
tengerparton.
Kész csoda volt, hogy nem buktam orra. Gideon nagyon szűkmarkúan adagolta a múltjára vonatkozó információkat, és ha mégis elcsöpögtetett
ezt-azt, az aligha valami nagy horderejű eseményre vonatkozott.
- Szeretném megnézni.
- Anyámnál van. - Gideon tett pár lépést, csak aztán folytatta: - Majd elhozom neked.
- Veled megyek. - Hogy miért, azt még nem mondta el, de azt igen, hogy a Vidal-ház valóságos rémálom a számára. Gyanítottam, hogy a szörnyű
álmok is innen eredeztethetők.
Gideon mély lélegzetet vett.
- Futárral is elhozathatom.
- Remek. - Oldalra fordítottam a fejem, és megcsókoltam sebes ujjperceit a vállamon. - De az ajánlatom ettől függetlenül áll.
- Mit gondolsz anyámról? - kérdezte váratlanul Gideon.
- Nagyon szép asszony. Nagyon elegáns. És kedvesnek tűnt. - Kutatóan néztem Gideonra. Láttam benne Elizabeth Vidal tintafekete haját és
meghökkentően kék szemét. - Valamint láthatólag nagyon szeret téged. Látszott a szemében, amikor rád nézett.
Gideon mereven előrebámult.
- Nem szeretett eléggé.
Kiszállt belőlem a levegő. Mivel nem tudtam, mitől vannak azok a borzalmas rémálmai, arra gondoltam, hogy az anyja talán túlságosan szerette.
Nagy megkönnyebbülés volt a tudat, hogy nem ez a helyzet. Épp elég szörnyű volt az is, hogy az apja öngyilkos lett. Ha még az anyja is
cserbenhagyja, az több lett volna, mint amit el lehet viselni.
- Mennyi az az elég, Gideon?
Megfeszült az álla.
- Nem hitt nekem.
Megtorpantam.
- Elmondtad neki, hogy mi történt veled? Elmondtad neki, és ő nem hitt neked?
A tekintete valahová a fejem fölé meredt.
- Most már nem számít. Rég vége.
- Baromság. Igenis számít. Rengeteget számít. - Nagyon dühös lettem miatta. Dühös, hogy az anyja nem tette meg a kötelességét, és nem állt ki a
gyereke mellett. És dühös voltam, hogy ez a gyerek Gideon. - Biztosan borzasztóan fáj.
A tekintete az arcomra siklott.
- Nézz csak magadra, milyen ideges lettél. Nem kellett volna mondanom semmit.
- Korábban kellett volna mondanod valamit.
A vállában enyhült a feszültség, és a szája gyászosan legörbült.
- Semmit sem mondtam neked.
- Gideon…
- És persze te hiszel nekem, angyalka. Neked egy ágyban kellett aludnod velem.
Két kézre fogtam az arcát, és keményen a szemébe néztem.
- Én. Hiszek. Neked.
Az arca egy pillanatra eltorzult a fájdalomtól, aztán szorosan magához ölelt.
- Eva.
- Én hiszek neked.

***

Mikor visszaértünk a házba, Gideon a konyhába ment, hogy felbontson egy üveg bort, én pedig szemügyre vettem a szobai könyvespolcot.
Elmosolyodtam, mikor megláttam annak a sorozatnak az első könyvét, amiről már beszéltem neki, ahonnan a becenevét, a nagymenőt vettem.
Elterültünk a kanapén, és én felolvastam neki, ő pedig szórakozottan babrálta a hajamat. A séta után töprengő hangulatba került, mintha fejben
messze járna tőlem. Nem nehezteltem rá ezért. Épp elég gondolkodnivalót adtunk egymásnak az elmúlt napokban.
Mikor a dagály beállt, valóban befolyt a ház alá - elképesztő volt a hangja és a látványa. Kimentünk a teraszra, és néztük, ahogyan hullámzik és
örvénylik, valóságos szigetté változtatva a házat.
- Süssünk pillecukrot csokis keksszel - mondtam, miközben kihajoltam a korláton, és Gideon hátulról hozzám simult. - Azon a hordozható grillen.
A fogai közé kapta a fülcimpámat, és odasúgta:
- Olvadt csokit akarok nyalogatni rólad.
Igen, csináld… Incselkedni kezdtem:
- És nem lesz túl forró?
- Nem, ha jól csinálom.
Szembefordultam vele, mire felemelt és a korlátra ültetett. Belépett a lábam közé, és átfogta a derekamat. Csodálatos alkonyi béke uralkodott a
tájon, és mi is eggyé váltunk vele. Beletúrtam a hajába, ahogy a szél is tette.
- Beszéltél már Irelanddel? - kérdeztem, a félhúgára célozva, aki éppolyan szép volt, mint az anyjuk. A Vidal Records partin ismertem meg, és
meglehetősen hamar kiderült, hogy szinte szomjazza a híreket a bátyjáról.
- Nem.
- Mit szólsz hozzá, ha elhívnánk vacsorára, amikor apám is itt lesz?
Gideon oldalra billentett fejjel méregetett.
- Meg akarsz hívni egy tizenhét éves kamasz lányt vacsorára velem meg apáddal?
- Nem. Össze akarom ismertetni a családodat az én családommal.

- Unatkozni fog.
- Honnan tudod? - kérdeztem. - Az viszont mindenképp igaz, hogy hősként bálványoz téged. Amíg egy kicsit is odafigyelsz rá, szerintem le lesz
nyűgözve.
- Eva - sóhajtott fel Gideon elgyötörten. - Maradj a valóság talaján. A leghalványabb fogalmam sincs arról, hogyan lehet szórakoztatni egy tinilányt.
- Ireland nem csak holmi gyerek, hanem a te…
- Akár az is lehetne - mordult fel Gideon.
Ekkor esett le a tantusz.
- Te félsz tőle!
- Ugyan már - vakkantotta Gideon.
- Pedig igen. Megrémít. - És kétlem, hogy ennek bármi köze lett volna Ireland életkorához vagy lány mivoltához.
- Mi a fene bújt beléd? - panaszkodott. - Teljesen leragadtál Irelandnél. Hagyjuk már őt.
- Ő az egyetlen igazi családod, Gideon. - És hajlandó voltam támogatni is ezt. Gideon félöccse, Christopher egy seggfej volt, az anyja pedig nem
érdemelte meg, hogy helyet kapjon az életében.
- Itt vagy nekem te!
- Bébi - sóhajtottam fel, és köréje fontam a lábamat. - Igen, itt vagyok neked én. De van még hely az életedben másoknak is, akiket szerethetsz.
- Ireland nem szeret engem - morogta Gideon. - Nem is ismer.
- Szerintem ebben tévedsz, de ha mégsem, akkor majd megszeret, ha megismer. Úgyhogy hagyd, hogy így legyen.
- Ebből elég. Inkább beszéljünk tovább a pillecukorról.
Próbáltam egy tekintettel észre téríteni, de persze ez lehetetlen volt. Ha ő kimerítettnek minősített egy témát, akkor nem volt folytatás. Úgyhogy
kénytelen voltam kerülő utat alkalmazni.
- A pillecukorról akarsz beszélgetni, nagymenő? - nyaltam végig lassan az alsó ajkam. - Meg az olvadt, ragacsos csokiról az ujjaidon.
Gideon szeme összeszűkült.
Végighúztam széttárt ujjaimat a vállán, aztán le a mellkasán.
- Meg tudnál győzni, hogy hagyjam, hogy bekenj csokival. Arra is rávehető lennék, hogy én kenjelek be téged.
Felvonta a szemöldökét.
- Megint szexszel próbálsz zsarolni?
- Ki mondta? - pislogtam ártatlanul - Én nem említettem ilyesmit.
- De benne volt. Úgyhogy öntsünk tiszta vizet a pohárba. - A hangja veszedelmesen halk volt, a szeme pedig sötét, miközben keze a trikóm széle
alá csúszott, és megmarkolta a mellemet. - Meghívom Irelandet vacsorára apáddal, mert ez boldoggá tesz téged, az pedig engem tesz boldoggá.
- Köszönöm - leheltem, mert kezdte ritmikusan húzogatni a mellbimbómat, amitől kéjesen nyöszörögtem.
- Én pedig azt fogok csinálni az olvasztott csokoládéval meg a testeddel, amit akarok, mert az jó nekem, és jó lesz neked is. Én mondom meg,
hogy mikor, és én mondom meg, hogyan. Ismételd el.
- Azt mondtad… - Elcsuklott a hangom, amikor szája a bimbóm köré zárult a bordázott anyagon keresztül. - Ó, istenem.
Megharapdált.
- Fejezd csak be.
A testem megfeszült, hogy reagáljon a parancsoló hangra.
- Te mondod meg, mikor. Te mondod meg, hogyan.
- Vannak dolgok, amikkel alkudozhatsz, angyalka, de a tested és a szex nem tárgyalási alap.
A kezem a hajába markolt, ösztönös reakcióként arra, hogy szakadatlanul, finoman fejegette érzékeny mellbimbóimat. Már nem próbáltam
megérteni, miért akarom, hogy ő irányítson. Csak így volt.
- Mi mással alkudozhatnék? Neked mindened megvan.
- Az időd és a figyelmed az a két dolog, amivel variálhatsz. Azokért bármit megtennék.
Megborzongtam.
- Már benedvesedtem neked - suttogtam.
Gideon elhúzódott a korláttól, és vitt magával.
- Mert így akarlak.

12. FEJEZET

Vasárnap éjfél előtt érkeztünk vissza Manhattanbe. Előző éjszaka külön aludtunk, de napközben jobbára együtt voltunk a nagy franciaágyban.
Csókolóztunk, simogattuk egymást. Nevettünk és sugdolóztunk.
Ki nem mondott megállapodás alapján nem beszéltünk fájdalmas dolgokról a nap hátralévő részében. Sétáltunk a parton. Hosszan, ráérősen
szeretkeztünk a második emeleti erkélyen. Kártyáztunk, és ő mindig nyert. Feltöltődtünk, és emlékeztettük magunkat, hogy amit egymással
megtaláltunk, azért érdemes harcolni.
Ez volt életem legtökéletesebb napja.
Mikor visszatértünk a városba, az én lakásomba mentünk. Gideon nyitotta ki az ajtót a tőlem kapott kulccsal, és igyekeztünk csendben beosonni,
nehogy felzavarjuk Caryt. Gideon egy rá jellemző szívlágyító jóéjt-csókkal búcsúzott, aztán a vendégszoba felé indult, én pedig nélküle másztam be
az ágyamba. Hiányzott. Eltűnődtem, vajon meddig kell még külön aludnunk. Hónapokig? Évekig?
Rossz volt erre gondolni. Lehunytam a szemem, és kezdtem álomba szenderedni.
Aztán felgyulladt a lámpa.
- Eva! Kelj fel! - Gideon lépett be a szobámba. A szekrényemhez ment, és turkálni kezdett a ruhák közt.
Csak pislogtam. Rajta már nadrág és ing volt.
- Mi a baj?
- Cary - felelte sötéten. - Kórházban van.

***

Taxi várt minket a járdaszegélynél, amikor kiléptünk a házból. Gideon beültetett, aztán ő is beszállt.
A taxi mintha lassan indult volna. Minden lassúnak tűnt.
Belekapaszkodtam Gideon ingujjába.
- Mi történt?
- Megtámadták péntek este.
- Honnan tudod?
- Anyád is, Stanton is hagyott üzenetet a mobil hangpostádon.
- Anyám…? - meredtem rá értetlenül. - Miért nem…
Persze, hisz nem tudott hívni. Nem volt nálam a telefonom. Fojtogatni kezdett a bűntudat és az aggodalom. Alig kaptam levegőt.
- Eva - tette a vállamra a kezét Gideon, és mutatta, hogy hajtsam a fejem a vállára. - Ne aggódj, amíg nem tudunk többet.
- Napok teltek el azóta, Gideon. És én nem voltam itt.
Könnyek csorogtak az arcomon, és nem tudtam visszatartani őket, még akkor sem, amikor megérkeztünk a kórházba. Alig láttam, hogy néz ki az
épület, annyira lefoglalt a bennem dübörgő aggodalom. Hálát adtam a jóistennek Gideonért, aki nyugodt és összeszedett maradt. Valaki megadta
Cary szobájának számát, de ezzel a segítőkészsége ki is merült. Gideon megejtett néhány éjszakai telefonhívást, hogy bejuthassak Caryhez a
látogatási időn kívül. Gideon bőkezű adományozó volt, és ezt nem lehetett egykönnyen figyelmen kívül hagyni vagy elfelejteni.
Mikor beléptem Cary egyszemélyes szobájába és megláttam, majd’ megszakadt a szívem és elgyengült a lábam. Gideon kapott el, nehogy
összeessek. A fiú, akire mindig testvéremként tekintettem, a legjobb barát, akim valaha is lehet, mozdulatlanul feküdt az ágyon. A feje bekötve, a
szeme körül fekete karika. Az egyik karjából intravénás csövek álltak ki, a másik gipszben. Ha nem tudom, hogy ő az, meg sem ismerem.
Virágok borítottak mindent, vidám és színes csokrok. Voltak lufik is, meg néhány kártya. Tudtam, hogy némelyik valószínűleg anyáméktól
származik, akik bizonyára a kezelést is fizették.
Mi voltunk a családja. És mindenki mellette volt, kivéve engem.
Gideon közelebb vezetett, szorosan átfogva a derekamat, hogy megtartson. Zokogtam, a könnyek forrón csorogtak végig az arcomon. De
csendben maradtam.
Cary valahogy mégis meghallott vagy megérzett. A szemhéja megrebbent, aztán felnyílt. Gyönyörű zöld szeme véreres és kifejezéstelen volt. Egy
percbe telt, mire megtalált. Amikor sikerült neki, pislogott párat, aztán könnyek gördültek le a halántékán.
- Cary! - Odasiettem hozzá, és a kezébe csúsztattam a kezemet. - Itt vagyok.
Olyan erővel szorított meg, hogy szinte fájt.
- Eva…
- Ne haragudj, hogy csak most. Nem volt nálam telefon. Fogalmam sem volt róla. Ha tudtam volna, azonnal jövök.
- Semmi baj. Most már itt vagy. - Nehézkesen nyelt egyet. - Istenem… mindenem fáj.
- Szerzek egy nővért - mondta Gideon, és megsimogatta a hátam, mielőtt kisurrant a szobából.
Láttam egy kis kancsót meg egy poharat szívószállal a guruló asztalkán.
- Szomjas vagy?
- Nagyon.
- Felültesselek? Vagy nem szabad? - Féltem bármi olyat csinálni, amivel fájdalmat okozhatok neki.
- De.
A kezénél heverő távirányítóval megemeltem az ágy felső részét, aztán a szájához vittem a szívószálat, és néztem, ahogy mohón inni kezd.
Sóhajtva lazult el.
- Jó téged látni, még ha fáj is a szemem, kislány.
- Mi a franc történt? - tettem le az üres poharat, és megint megfogtam a kezét.
- Forduljak fel, ha tudom. - Gyenge volt a hangja, szinte suttogás. - Megvertek. Valami ütővel.
- Ütővel? - A gondolattól is rosszul voltam. A brutalitástól. Az erőszaktól… - Valami őrült?
- Hát persze - csattant fel, és a szemöldöke közt fájdalmas árok keletkezett.
- Ne haragudj.
- Hagyd. A francba… - Lehunyta a szemét. - Kimerültem.

Ekkor érkezett meg a nővér, spatulák és sztetoszkópok karikatúráival ékesített köpenyben. Fiatal, csinos teremtés volt, sötét hajú, mandulaszemű.
Végignézte Caryt, megmérte a vérnyomását, aztán megnyomott egy gombot a védőkorlátra szerelt távirányítón.
- Harmincpercenként be tud magának adni fájdalomcsillapítót - mondta Carynek. - Csak nyomja meg a gombot. Ha még nincs idő, nem fogja
kiadni a dózist, úgyhogy nem kell túl sokszor megnyomni.
- Már egyszer is túl sok - morogta Cary, és rám pillantott.
Megértettem a vonakodását; függőségre hajlamos személyiség volt. Megjárta a drogosok útját, mielőtt sikerült észre térítenem.
De azért jó volt látni, hogy a homlokát szántó fájdalmas vonalak kisimulnak és a légzése mélyebb lesz.
A nővér rám pillantott.
- Pihennie kell. Jöjjön majd vissza látogatási időben.
Cary kétségbeesetten meredt rám.
- Ne menj el!
- Nem megy sehová - mondta Gideon, aki akkor érkezett vissza. - Elintéztem, hogy behozzanak egy tábori ágyat éjszakára.
Azt hiszem, nem szerethettem volna Gideont annál jobban, mint ahogy addig szerettem, valahogyan azonban mégis sikerült rám cáfolnia.
A nővér félénken Gideonra mosolygott.
- Kéne még egy kis víz Carynek - mondtam neki, és láttam, milyen kelletlenül veszi le a szemét a pasimról, hogy rám nézzen.
Aztán fogta a kancsót és kiment.
Gideon közelebb lépett az ágyhoz.
- Mondd el, mi történt.
Cary felsóhajtott.
- Trey meg én elmentünk a bulira pénteken, de neki korán el kellett mennie. Kikísértem, hogy fogjak neki egy taxit, de a klub előtt iszonyatos tömeg
volt, úgyhogy egy sarokkal arrébb próbálkoztunk. Épp elment, amikor kaptam egyet a tarkómra. Az illető levert, aztán ordibált velem egy kicsit.
Esélyem nem volt védekezni.
Remegni kezdett a kezem, és Cary hüvelykujja megnyugtatóan simogatni kezdte a kézfejemet.
- Hé - mormogta. - Tanultam belőle. Ne dugj meg olyan nőt, akit nem kéne.
- Micsoda?
Néztem, ahogy Cary szeme lecsukódik, és egy pillanat múlva már látszott, hogy alszik. Tehetetlenül pillantottam át az ágy fölött Gideonra.
- Utánanézek - mondta. - Gyere ki velem egy percre.
Utánamentem, de vissza-visszapillantottam Caryre. Mikor becsukódott mögöttünk az ajtó, azt mondtam:
- Te jó isten, Gideon. Rettenetesen néz ki.
- Alaposan helybenhagyták - felelte komoran Gideon. - Koponyarepedése van, csúnya agyrázkódása, három törött bordája, és a karja is eltört.
Hallgatni is rossz volt a sérülések listáját.
- Nem értem, miért tesz bárki is ilyet.
Gideon magához húzott, és ajkát a homlokomra tapasztotta.
- Az orvos azt mondja, elképzelhető, hogy pár nap múlva Cary hazamehet, úgyhogy intézkedem az otthoni ápolásról. Beszólok a munkahelyedre is,
hogy nem mész be.
- Cary ügynökségének is szólni kell.
- Majd elintézem.
- Köszönöm - öleltem át. - Mihez is kezdenék nélküled?
- Soha nem fogod megtudni.

***

Anyám keltett másnap kilenckor. Nyűgösen vitorlázott be Cary szobájába a látogatási idő kezdetén. Kirángatott a folyosóra, és azonnal magunkra
vonta mindenki figyelmét. Kora reggel volt, ő mégis fantasztikusan festett piros sarkú Louboutin cipellőjében és elefántcsontszínű, ujjatlan, sima
ruhájában.
- Eva! Nem tudom elhinni, hogy elmentél egy egész hétvégére a telefonod nélkül! Mit képzeltél? Mi lett volna, ha vészhelyzet van?
- Volt is vészhelyzet.
- Hát ez az! - emelte égnek az egyik kezét, mivel a másikkal a táskáját kellett fognia. - Senki sem tudott elérni se téged, se Gideont. Gideon
hagyott egy üzenetet, hogy elvisz téged a hétvégére, de senki sem tudta, hová. Nem tudom elhinni, hogy lehet ilyen felelőtlen! Mit képzelt?
- Kösz - szóltam közbe, mert kezdett felhergelődni, és ismételte magát -, hogy gondoskodtál Caryről. Ez nagyon sokat jelent nekem.
- Ez csak természetes - higgadt le kicsit anyám. - Őt is nagyon szeretjük, tudod. Teljesen odavagyok attól, ami történt.
Az alsó ajka megremegett, és keresni kezdte a táskájában a kötelező papír zsebkendőt.
- A rendőrség nyomoz az ügyben? - kérdeztem.
- Természetesen, de nem tudom, mennyi foganatja lesz - nyomkodta meg a szeme sarkát. - Imádom Caryt, de megéri a pénzét. Szerintem össze
se tudja számolni, hány férfival és nővel volt már. Emlékszel arra a jótékonysági estre, ahol Gideonnal voltál? Amikor azt a fantasztikus piros ruhát
küldtem neked?
- Igen. - Soha nem tudtam volna elfelejteni. Azon az estén szeretkeztem először Gideonnal.
- Biztos vagyok benne, hogy Carynek megvolt az a szőke, akivel akkor táncolt - még ott helyben! Egyszer csak eltűntek, és amikor előkerültek…
De hisz tudod, milyen egy kielégült férfi. De persze meg lennék lepve, ha tudná a lány nevét.
Eszembe jutott, amit Cary mondott, mielőtt elaludt volna.
- Gondolod, hogy a támadásnak köze lehet valakihez, akivel lefeküdt?
Anyám rám pislogott, mintha hirtelen eszébe jutott volna, hogy én nem tudok semmit.
- Az illető azt mondta Carynek, hogy tartsa távol magát a „lánytól”… bárki legyen is az. A detektívek ma visszajönnek, hogy kiszedjenek belőle
néhány nevet.
- Jesszusom - dörgöltem meg a szememet. Nagy szükségem lett volna egy arcmosásra, és még nagyobb egy kávéra. - Akkor mindenképp
beszéljenek Tatiana Cherlinnel.
- Az meg ki?
- Egy lány, akivel Cary járogatott. Elképzelhető, hogy neki van valami ilyen kapcsolata. Cary barátja egyszer rajtakapta őket, és a lánynak nagyon

tetszett a dolog. Imád drámai hősnő lenni.
Megnyomogattam a tarkómat, aztán rájöttem, hogy teljesen más oka van a bizsergésnek. Hátranéztem a vállam fölött, és Gideont pillantottam meg.
Kimért léptekkel közeledett. Munkához volt öltözve, öltönybe. Egyik kezében egy pohár kávét hozott, a másikban egy kis táskát. Épp az volt, ami
kellett, és amikor kellett.
- Bocsáss meg - mondtam anyámnak, és elindultam Gideon felé.
- Szia! - üdvözölt, és száját a hajamba fúrta. - Hogy bírod?
- Szörnyen. És olyan értelmetlen az egész. - Égett a szemem. - Semmi szüksége nem volt egy újabb katasztrófára az életében. Már épp elég jutott
neki eddig is.
- Neked is, mégis együtt szenvedsz vele.
- Te is ugyanezt csinálod velem - álltam lábujjhegyre, és megcsókoltam az állát, aztán visszaereszkedtem. - Köszönöm.
Odaadta a kávét.
- Hoztam neked pár dolgot. Egy váltás ruhát, a telefonodat meg a számítógépedet, meg pipereholmit.
Tudtam, hogy a figyelmességének súlyos ára lehetett - szó szerint. Egy távol töltött hétvége után valóságos munkahegy várhatja, több millió dolláros
értékben, ő pedig miattam szaladgál.
- Istenem. Szeretlek.
- Eva! - Összerezzentem anyám rosszalló kiáltására. Ő mindig arra nevelt, hogy a „Szeretlek” szót szigorúan a nászéjszakára tartogassam.
- Bocs, anya. Nem tehetek róla.
Gideon végigsimított az arcomon kávémeleg ujjával.
- Gideon! - kezdte anyám, miközben odajött hozzánk. - Magának is lehetne több esze, mint hogy elviszi Evát a segítségkérés minden lehetősége
nélkül. Tudja jól.
Nyilvánvalóan a múltamra célzott. Nem egészen értettem, miért tart annyira törékenynek, hogy képtelen lennék egyedül boldogulni. Ő sokkal
gyámoltalanabb volt.
Együtt érzőn pillantottam Gideonra.
Felém nyújtotta a táskát, s higgadt, magabiztos arckifejezése elárulta, hogy tudja kezelni anyámat. Úgyhogy ráhagytam. Nekem nem nagyon ment
a dolog kávé nélkül.
Visszaosontam Cary szobájába. Ébren volt. Már a látásától is könny szökött a szemembe, és kaparni kezdett a torkom. Olyan erős és eleven volt
mindig, olyan vidám és mozgékony. A lehető legrosszabb volt éppen őt így összetörve látni.
- Hé - morogta. - Ne itasd már az egereket, valahányszor meglátsz. Mintha halálomon lennék, vagy ilyesmi.
A fenébe. Igaza van. A könnyeim nem sokat segítenek. Inkább csak még több terhet raknak rá. Ennél jobb barátnak kéne lennem.
- Nem tehetek róla - szipogtam. - Ciki. De valaki megelőzött benne, hogy szétrúgja a segged.
- Tényleg? - simult el az arca. - Most meg mit követtem el?
- Nem szóltál nekem Brettről meg a Six-Ninthsról.
- Ja, igen… - A szemébe mintha visszatért volna egy kevés a régi csillogásból. - Hogy nézett ki?
- Jól. Nagyon is jól. - Klasszul, de ezt inkább megtartottam magamnak. - Bár jelen pillanatban valószínűleg nem fest sokkal jobban nálad.
Elmeséltem neki a csókot meg a verekedést.
- Cross kiakadt, mi? - csóválta meg a fejét Cary, aztán felszisszent és megdermedt. - Brett meg belement. Igazi kocsmai verekedő, aki imádja a jó
bunyót.
- Gideon viszont képzett vegyes harcművész - kezdtem turkálni a táskában. - Miért nem szóltál, hogy Lélek Kapitány leszerződött egy nagy
lemezcéghez?
- Mert nem akartam megint ugyanabba a gödörbe esni. Vannak olyan lányok, akik képesek rocksztárokkal járni; te nem tartozol közéjük. Folyton
úton lenni, meg a sok groupie… Magadat is, őt is az őrületbe kergetted volna.
Csúnya pillantást vetettem rá.
- Ebben egyetértünk. De attól még sértésnek veszem, hogy azt gondoltad: egyből rohanok vissza hozzá, csak azért, mert elkezdett gurulni a
szekere.
- Nem erről van szó. Nem akartam, hogy halld az első önálló slágerüket, ha egy mód van rá.
- Az „Arany lány”-t?
- Azt… - nézett rám, miközben a mosdó felé indultam. - Mit gondolsz róla?
- Sokkal jobb, mintha az lenne a címe, hogy „Ő is megvolt”.
- Ha! - Cary megvárta, amíg visszamegyek, megmosakodva, megfésülködve. - Szóval… megcsókoltad.
- Ez a sztori eleje, és egyben a vége is - feleltem szárazon. - Beszéltél már Treyjel péntek óta?
- Nem. Valahová eltették a telefonomat. És a tárcámat is. Mikor magamhoz tértem, már ez… - csippentette össze a kórházi hálóinget - az izé volt
rajtam.
- Visszaszerzem a cuccaidat. - Visszatömködtem a piperémet a táskába, aztán a kávéval a kezemben leültem Cary mellé. - Gideon már intézi,
hogy hazamehess, és legyen egy ápolónőd.
- Óóóó… Ez a vágyálmom. Megoldható, hogy az ápolónő szép legyen? És facér?
Felvontam a szemöldököm. Titokban viszont megkönnyebbültem, hogy kezd megint önmaga lenni.
- Biztosan jobban érzed magad, ha ilyen flörtölős hangulatban vagy. Hogy mentek a dolgok Treyjel?
- Jól - sóhajtott Cary. - Izgultam, hogy a parti nem az ő stílusa lesz. Elfelejtettem, hogy már ismer egy csomó embert.
Cary meg Trey egy fotózáson ismerkedtek meg, ahol Cary volt a modell, Trey pedig a fotósnak segített.
- Örülök, hogy jól éreztétek magatokat.
- Ja. A fejébe vette, hogy nem fog lefeküdni velem.
- Úgyhogy te meg próbálkoztál… miután azt mondtad, hogy nem fogsz.
- Rólam van szó - forgatta a szemét Cary. - Hát persze hogy próbálkoztam. Annyira dögös, és szuper az ágyban…
- …és szerelmes beléd.
Kifújta a visszatartott levegőt, és megrezzent, amikor a bordái kitágultak. - Senki sem tökéletes.
Vissza kellett fojtanom egy kacajt.
- Cary Taylor! A szerelem nem jellemhiba.
- Mindenesetre nem túl okos dolog. Olyan seggfej módon viselkedtem vele - morogta bosszúsan. - Annyival jobbat érdemelne.
- Ezt a döntést nem neked kell meghozni helyette.

- De valakinek meg kell hoznia.
- És te önként vállalkozol, mert te is szereted - biggyedt le a szám. - Nem gondolod, hogy ez kissé faramucin hangzik?
- Nem szeretem eléggé. - Minden könnyedség eltűnt a tekintetéből, és csak az a sebzett, magányos ember maradt, akit oly jól ismertem. - Nem
tudok olyan hűséges lenni, mint ahogy ő akarja. Hogy csak ő meg én. Én szeretem a nőket is. Imádom, ami azt illeti. Elveszíteném velük az egyik
felemet. Már ha erre gondolok, akkor is neheztelek Treyre.
- Nagyon keményen megharcoltál azért, hogy elfogadd magad - mondtam halkan, és eszembe jutott az egykori időszak. Elfogott a szomorúság. -
Megértem, és nem is vitatkozom vele, de próbáltál már beszélni erről Treyjel?
- Igen, próbáltam. És ő meg is hallgatott - dörgölte meg a szemöldökét Cary. - De értem a dolgot. Ha ő mondaná azt, hogy valaki mással is dugni
akar, miközben egymással járunk, én is kiakadnék.
- Csak akkor nem, ha nő az illető?
- Nem. Nem tudom. A francba. - Véreres zöld szeme esdeklően meredt rám. - Neked más lenne, ha Cross egy másik pasival dugna? Csak a nők
számítanak?
Kinyílt az ajtó, Gideon sétált be. Ránéztem, amikor válaszoltam:
- Ha Gideon farka bárki máshoz hozzáérne rajtam kívül, akkor annyi lenne.
Cary felvonta a szemöldökét.
- Hát igen.
Édesen elmosolyodtam, és kacsintottam egyet.
- Helló, nagymenő!
- Angyalka! - Gideon Caryre pillantott. - Hogy érzed magad ma reggel?
Cary elhúzta a száját.
- Mint akit ledaráltak… vagy agyonvertek.
- Már dolgoznak rajta, hogy hazamehess. Úgy néz ki, hogy szerdára megoldható.
- De nagy melle legyen - jegyezte meg Cary. - Vagy nagy izmai. Bármelyik jöhet.
Gideon rám meredt.
Elvigyorodtam.
- A házi ápolóra gondol.
- Ó.
- Ha nő - folytatta Cary -, akkor olyan köpeny legyen rajta, ami elöl nyílik hosszú cipzárral.
- Már látom is a címlapokon a zaklatási per zaftos részleteit - felelte szárazon Gideon. - Mit szólnál inkább egy adag huncut nővérkés pornóhoz?
- Haver! - vigyorodott el Cary, és egy pillanatra újra önmaga volt megint. - Te vagy az én emberem.
Gideon rám pillantott.
- Eva!
Felálltam, és lehajoltam Caryhez, hogy arcon csókoljam.
- Mindjárt jövök vissza.
Kimentünk a szobából, és láttam, hogy anyám egy orvoshoz beszél, aki lenyűgözve bámulja.
- Beszéltem Garrityvel reggel - jegyezte meg Gideon, a főnökömre, Markra utalva. - Úgyhogy emiatt ne aggódj.
Nem is aggódtam, hiszen mondta, hogy elintézi.
- Kösz. De holnap már muszáj lesz bemennem. Megnézem, el tudom-e csípni Treyt, Cary barátját. Talán be tud ugrani az irodába.
- Szólj, ha kell valami segítség - pillantott az órájára Gideon. - Ma éjjel is itt akarsz maradni?
- Igen, ha lehet. Amíg Cary haza nem jön.
Megfogta az arcomat, és a számhoz tette a száját.
- Rendben. Úgyis sok a lemaradásom a munkával. Töltsd fel a telefonod, hogy elérhető legyél.
Halk zümmögés hallatszott. Gideon hátralépett, és valamelyik belső zsebéből elővette a telefonját. Ránézett a kijelzőre, aztán azt mondta:
- Ezt muszáj felvennem. Majd később beszélünk.
Ezzel el is ment, éppolyan gyorsan, mint ahogy jött.
- El fog venni - jegyezte meg anyám mellettem. - Ugye tudod?
Nem, nem tudtam. Még mindig minden reggel hála ébredt a szívemben, amikor láttam, hogy még mindig együtt vagyunk.
- Miből gondolod?
Anyám rám meredt babakék szemével. Ebben az egy testi vonásban különböztünk.
- Teljesen eluralkodott rajtad, és mindent kézbe vett.
- Egyszerűen csak ilyen a természete.
- Minden nagy hatalmú embernek ilyen - felelte anyám, és megigazította a copfomat. - És kényeztetni fog, mert befektetésnek tekint. Vagyontárgy
vagy a számára. Szép vagy, jó családból való, jó kapcsolatokkal, és eleve jómódú. Valamint szereted is őt, és ő se bírja levenni a szemét rólad.
Fogadni mernék, hogy a kezét se.
- Jaj, anya. - Épp nem voltam olyan hangulatban, hogy befogadjam újabb tanítását a gazdag férfiak behálózásáról és megszerzéséről, öt pontban.
- Eva Lauren! - fordult szembe velem szigorúan. - Nem érdekel, hogy azért figyelsz-e rám, mert az anyád vagyok, és neked ez a kötelességed,
vagy azért, mert szereted őt, és nem akarod elveszíteni, de figyelni fogsz.
- Mintha lenne más választásom - morogtam.
- Te most már vagyontárgy vagy - ismételte. - Tegyél róla, hogy a döntéseid miatt ne válj teherré.
- Caryről beszélsz? - kérdeztem dühös éllel.
- A horzsolásról beszélek Gideon arcán! Mondd, hogy nincs közöd hozzá.
Elvörösödtem.
Anyám ciccegett.
- Tudtam. Igen, szerelmesen te olyan intim oldaláról látod, ahogy kevesen, de sose felejtsd el, hogy ő attól még Gideon Cross. Megvan benned
minden, amitől tökéletes feleség lehetsz egy magafajta embernek, de attól még pótolható vagy, Eva. Az viszont, amit ő felépített, nem az. Ha
veszélyezteted a birodalmát, el fog hagyni.
Megfeszült az állam.
- Befejezted?
Végighúzta ujjait a homlokomon, a tekintete ravasz és számító. Tudtam, hogy gondolatban már át is alakítja azt, amit a természettől kaptam.

- Azt hiszed, hogy én hidegfejű pénzvadász vagyok, pedig az anyai aggodalom beszél belőlem, akár hiszed, akár nem. Mindennél jobban
szeretném, hogy olyan férfi legyen melletted, akinek megvan a pénze és befolyása ahhoz, hogy bármitől megvédelmezzen, hogy tudjam,
biztonságban vagy. És azt is akarom, hogy olyan férfi mellett légy, akit szeretsz.
- Már meg is találtam.
- És elhiheted, hogy roppantul örülök neki. Örülök, mert fiatal és még nyitott a kockázatvállalásra, úgyhogy megbocsátóbb és megértőbb a…
szeszélyeid iránt. És tud arról - suttogta, és ellágyult a tekintete. - Légy óvatos. Csak ennyit akarok mondani. Ne adj rá okot, hogy elforduljon tőled.
- Ha ezt tenné, az nem lenne szerelem.
Anyám ajka keserűen biggyedt le. Csókot nyomott a homlokomra.
- Ugyan már, te az én lányom vagy. Nem lehetsz ennyire naiv.
- Eva!
Hátrafordultam a nevem hallatán, és megkönnyebbülten pillantottam meg a közeledő Treyt. Átlagos magasságú és kellemesen izmos fiú volt,
dióbarna szemmel. Az orra kicsit görbe, ami arra utalt, hogy valamikor eltörhetett. Kopott farmer meg póló volt rajta, és tudatosult bennem, hogy ő
nem olyan, mint Cary szokásos csillogó partnerei. Úgy tűnt, hogy ezúttal nem csak a külső számít.
- Csak most hallottam - mondta, amikor mellém ért. - Reggel nyomozók jöttek a munkahelyemre, és kikérdeztek. Nem hiszem el, hogy péntek este
történt, és én csak most tudom meg.
Nem hibáztathattam a kissé vádló hangnemért.
- Én is csak ma hajnalban tudtam meg. Vidéken voltam.
Miután bemutattam őket egymásnak, anyám kimentette magát, és bement Caryhez. Magunkra maradtunk Treyjel, hogy megbeszéljük, miket
mondtak a nyomozók.
Trey a hajába túrt, amitől még kócosabbnak tűnt.
- Ez nem történhetett volna meg, ha együtt megyünk el.
- Ne hibáztasd magad érte.
- Ki mást hibáztathatnék azért, hogy valaki másnak a nőjével dug? - nyomogatta meg a tarkóját. - Én nem vagyok elég neki. Olyan libidója van, mint
egy kanos tinédzsernek, én meg állandóan iskolában vagyok, vagy dolgozom.
Huh. Ez kissé több volt, mint amit tudni akartam. Nehéz volt nem grimaszolni. De meg tudtam érteni, hogy nincs más, akivel Trey ilyen őszintén
megbeszélhette volna Cary dolgait.
- Ő biszex, Trey - mondtam halkan, és vigasztalóan megsimogattam a karját. - Nem arról van szó, hogy belőled hiányzik valami.
- Nem tudom, hogyan éljek együtt ezzel.
- Nem gondoltál még terápiára? Mármint hogy mindkettőtöknek.
Űzött tekintettel meredt rám, aztán megroskadt a válla.
- Nem tudom. Azt hiszem, nekem kell eldöntenem, hogy elviselem-e azt is, ha megcsal. Te képes lennél rá, Eva? Képes lennél rá, hogy otthon ülj és
várj valakit, miközben tudod, hogy éppen mással van?
- Nem. - Jeges borzongás futott végig rajtam a gondolatra. - Nem, nem lennék képes.
- És még csak nem is tudom, hogy Cary hajlandó lenne-e a kezelésre. Mindig eltol magától. Egyszer akar engem, egyszer nem. Egyszer
elkötelezett, egyszer nem. Szeretném, ha magához engedne, ahogy téged, Eva, de ő folyton kizár.
- Sokáig tartott, mire beverekedtem magam. Próbált elüldözni szexszel, mindig a nyakamra járt, piszkált. Szerintem jól döntöttél, amikor plátói
napot tartottál pénteken. Cary a kinézete és a vonzereje alapján értékeli önmagát. Meg kell mutatnod neki, hogy neked nem csak a teste kell.
Trey felsóhajtott, és karba fonta a kezét.
- Te is így férkőztél hozzá? Hogy nem voltál hajlandó lefeküdni vele?
- Részben. De főleg úgy, hogy egy romhalmaz vagyok. Ez most nem olyan nyilvánvaló, mint akkor volt, amikor megismerkedtünk, de azért tudja,
hogy nem vagyok tökéletes.
- Én se! Ki az?
- Cary úgy gondolja, hogy te jobb vagy, mint ő, és jobbat is érdemelsz - vigyorodtam el. - Én pedig… nos, szerintem a lelke mélyén úgy gondolja,
hogy én őt érdemlem. Hogy egymást érdemeljük.
- Őrült idióta - morogta.
- Az - helyeseltem. - De hát ezért szeretjük, nem igaz? Be akarsz menni hozzá? Vagy inkább hazamégy és gondolkodsz?
- Nem. Látni akarom. - Trey kihúzta magát, és felszegte az állát. - Nem érdekel, hogy került ide. Vele akarok lenni, amíg rendbe nem jön.
- Ezt örömmel hallom - karoltam bele, és Cary szobájához vezettem.
Anyám trillázó, kislányos kacagására érkeztünk. Az ágy szélén ült, és Cary csodálattal mosolygott rá. Monica sokkal inkább anyja volt neki, mint
nekem, és Cary imádta ezért. A saját anyja gyűlölte, bántotta, és hagyta, hogy mások is bántsák.
Cary odanézett, és meglátott minket. Az arcán végigfutó érzelmektől elszorult a szívem. Hallottam, hogy Treynek eláll a lélegzete, amikor meglátta,
milyen állapotban van Cary. Szidtam magam, amiért nem figyelmeztettem előre, hogy ne kövesse el ugyanazt a hibát, mint én, és ne sírja el magát.
Trey megköszörülte a torkát.
- Színészkirály - mondta morcos szeretettel. - Ha virágot akarsz, szólhattál volna nekem is. Ez elképesztő.
- És ráadásul semmi értelme - felelte Cary, és látszott, hogy próbálja összeszedni magát. - Nem is látok semmiféle virágot.
- Én meg kábé egy tonnányit. - Trey végigpillantott a szobán, aztán visszatért Caryre. - Csak látni akartam, mire számíthatok, hogy legyőzzem a
konkurenciát.
Nem volt nehéz kihallani a rejtett jelentést a mondatból.
Anyám felállt. Lehajolt és megcsókolta Caryt.
- Elviszem Evát reggelizni. Úgy egy óra múlva visszajövünk.
- Csak még egy perc, és nem leszek a terhetekre, fiúk - mentem oda az ágyhoz.
Kivettem a telefonomat meg a töltőt a táskából, és bedugtam egy konnektorba az ablaknál.
Amint a kijelző felvillant, küldtem egy gyors üzenetet Shawnának meg apunak: „Nemsokára hívlak!” Aztán lenémítottam a készüléket, és otthagytam
a párkányon.
- Kész vagy? - érdeklődött anyám.
- Teljesen.

13. FEJEZET

Kedden még hajnal előtt fel kellett kelnem. Hagytam egy üzenetet Carynek olyan helyen, ahol azonnal láthatta, amikor felébred, aztán fogtam egy
taxit, hogy hazamenjek. Lezuhanyoztam, felöltöztem, kávét csináltam, és próbáltam megszabadulni az érzéstől, hogy valami nem stimmel.
Megszenvedtem az alváshiányt, és ez mindig kisebb depressziós rohamokhoz vezetett.
Próbáltam meggyőzni magam, hogy a dolognak nincs köze Gideonhoz, de a gyomromban feszülő csomó másképp gondolta.
Az órára néztem. Alig múlt nyolc. Nemsokára indulnom kell, mert Gideon nem szólt, hogy elvisz. Majdnem huszonnégy órája nem láttam, nem is
igazán beszéltem vele. A beszélgetés, amit előző este kilenc körül folytattunk, igencsak kurtára sikerült. Éppen nyakig volt valamiben, és épphogy
üdvözöltük egymást.
Tudtam, hogy rengeteg a munkája. Tudtam, hogy nem lenne szabad neheztelnem amiatt, hogy a munkától távol töltött órákat be kell hoznia. Nagyon
sokat segített Cary dolgában, többet, mint várhattam volna. Nekem kellett eldöntenem, hogyan érezzek ezzel kapcsolatban.
Megittam a kávét, kiöblítettem a csészét, aztán fogtam a táskámat meg a szatyromat. A mi utcánk csendes volt, de New York többi része már
javában ébredezett, s szakadatlan nyüzsgése szinte tapinthatóan lüktetett. Kosztümös, elegáns nők és öltönyös férfiak próbáltak taxit fogni, hogy
aztán be kelljen érniük a metróval vagy egy zsúfolt busszal. Virágosstandok tarkállottak vibráló színekkel. Ez a látvány mindig felvidított
reggelenként, akárcsak a szomszédos pékség kirakata és illata. Ilyenkor hatalmas forgalmat bonyolítottak le.
Már a Broadwayn jártam, amikor megszólalt a telefonom.
Az izgalomtól, hogy Gideon nevét látom a kijelzőt, felgyorsultak a lépteim.
- Helló, idegen.
- Hol a fenében vagy? - csattant fel.
Némi nyugtalanság vegyült az izgalmamba.
- Úton vagyok az irodába.
- Miért? - Mondott valakinek valamit a telefonon kívül, aztán folytatta: - Taxiban ülsz?
- Nem, gyalog vagyok. Szent isten. Bal lábbal keltél, vagy mi van?
- Megvárhattad volna, hogy felvegyelek.
- Nem üzentél semmit, és nem akartam elkésni az után, hogy tegnap nem voltam bent.
- Hívhattál is volna, ahelyett hogy csak úgy elindulsz - mondta visszafogott dühvel.
Én is felbőszültem kissé.
- Amikor legutóbb hívtalak, éppen túl elfoglalt voltál ahhoz, hogy meghallgass.
- Vannak kötelezettségeim is, Eva. Hagyj élni.
- Rendben. Akkor kezdjük máris. - Kinyomtam Gideont, és eltettem a telefont.
Azonnal megszólalt, de nem vettem fel, csak füstölögtem magamban. Mikor a Bentley néhány perc múlva mellém húzódott, csak mentem tovább. A
kocsi makacsul követett, és az elülső utasoldali ablak lehúzódott.
Angus hajolt ki.
- Miss Tramell, kérem!
Megálltam.
- Egyedül van?
- Igen.
Egy mély sóhajjal beszálltam. A telefonom továbbra is szünet nélkül csengett, úgyhogy lekapcsoltam a hangját. Egy háztömb múlva meghallottam
Gideon hangját a kocsi hangszórójából.
- Veled van?
- Igen, uram - felelte Angus.
A hívás véget ért.
- Mi a fene bújt belé? - kérdeztem Angusra pillantva a tükörben.
- Sok mindennel kell foglalkoznia.
Bármi volt is az a sok minden, az biztos, hogy nem én. Nem tudtam elhinni, hogy ilyen tökfej módon képes viselkedni. Este is rövid volt a
telefonban, de legalább nem goromba.
Néhány perc múlva megérkeztem a helyemre. Mark lépett oda.
- Sajnálom, ami a lakótársaddal történt - tett le egy csésze friss kávét az asztalomra. - Rendbe jön?
- Idővel igen. Kemény srác, átvészeli. - Bedobtam a holmimat az alsó fiókba, és hálásan markoltam meg a csésze fülét. - Köszi. És kösz a
tegnapot is.
Mark barna szemében aggodalom bujkált.
- Meglep, hogy ma bejöttél.
- Dolgoznom kell - préseltem ki egy mosolyt magamból, pedig eléggé ramatyul éreztem magam. Ha Gideonnal gond volt, minden elsötétült az
életemben. - Légy szíves, meséld el, miről maradtam le.

***

A délelőtt hamar eltelt. Volt egy tennivalólistám még előző hétről, és Marknak tizenegy harmincra határideje volt egy ajánlatkéréssel kapcsolatban
valamelyik reklámanyag-gyártóval. Mire kiküldte az ajánlatot, én már éppen megnyugodtam, és hajlandó lettem volna fátylat borítani Gideon reggeli
viselkedésére. Hátha megint rémálmai voltak, és rosszul aludt. Úgy döntöttem, ebédidőtájt felhívom, a biztonság kedvéért.
Aztán megnéztem a leveleimet.
A Google-on beállított Gideon-figyelő friss csomagja várt. Megnyitottam az üzenetet, hátha kiderül, min dolgozik annyira. Aztán az egykori
menyasszony kifejezés vágott a szemembe. A csomó visszatért a gyomromba, még feszítőbben, mint korábban.
Rákattintottam az első linkre, és egy pletykablogra kerültem, ahol Gideon és Corinne képe díszelgett, amint éppen a Tableau One-ban
vacsoráznak. Egymáshoz közel ültek a kirakatrészben, és Gideon keze Corinne alkarján nyugodott. Az az öltöny volt rajta, ami a kórházban is előző

nap, de mindenesetre megnéztem a dátumot, abban a reményben, hátha archív a fotó. De nem volt az.
Izzadni kezdett a tenyerem. Azzal kínoztam magam, hogy végigkattintgattam az összes linket, és jól megnéztem minden képet, amit találtam.
Gideon némelyiken mosolygott, és feltűnően jókedvűnek tűnt ahhoz képest, hogy a barátnője épp kórházban volt, félig agyonvert barátja mellett.
Hányni akartam. Vagy sikítani. Vagy felrohanni Gideon irodájába, és számon kérni rajta, hogy mi a franc folyik itt.
Hát ezért rázott le az este - mert az exével vacsorázott.
Megugrottam, amikor csengett a telefon. Felkaptam, és gépiesen ledaráltam:
- Mark Garrity irodája. Itt Eva Tramell.
- Eva! - Megumi volt a recepcióról, a szokásos izgalommal. - Valaki felszólt érted lentről. Egy bizonyos Brett Kline.
Egy darabig csak ültem, és próbáltam felfogni, amit mondott. Továbbküldtem a Google-válogatást Gideon címére, hogy tudja, hogy tudom. Aztán
azt mondtam Meguminak:
- Máris lemegyek.

***

Azonnal megláttam Brettet, amint átnyomakodtam a biztonsági forgókorláton. Fekete farmer volt rajta, meg egy Six-Ninths póló. Napszemüveg
mögé rejtette a szemét, de a tüskés, festett végű frizura így is épp elég feltűnő volt, akárcsak a teste. Magas volt és izmos, izmosabb Gideonnál,
aki úgy volt erős, hogy nem látszott rajta.
Brett kivette a kezét a zsebéből, amikor meglátott, és kihúzta magát.
- Hé! Na, nézd csak!
Végignéztem rövid ujjú, tetszetősen ráncolt ruhámon, és rádöbbentem, hogy ő még sosem látott normális öltözékben.
- Meglep, hogy még mindig a városban vagy.
És még jobban meglepett, hogy eljött hozzám, de ezt nem mondtam. Örültem, hogy megtette, mert aggódtam érte.
- Telt ház volt a Jones Beach-i koncertünkön a hétvégén, tegnap meg Meadowlandsben játszottunk. Leléptem egy kicsit a srácoktól, mert látni
akartalak, mielőtt elindulunk délre. Rád kerestem a neten, és megtaláltam, hol dolgozol, úgyhogy eljöttem.
A Google a barátod, gondoltam keserűen.
- Örülök, hogy jól mennek a dolgaid. Van időd egy ebédre?
- Persze.
Gyorsan és lelkesen vágta rá, ami kissé riasztó volt. Ideges voltam, megbántott, és vissza akartam vágni Gideonnak, de nem akartam félrevezetni
Brettet. Mégsem tudtam ellenállni a gondolatnak, hogy elvigyem arra a helyre, ahol egyszer lefotóztak Caryvel, hátha megint belefutunk néhány
lesifotósba. Gideon megérdemelné, hogy ő is átérezze.
A taxiban Brett Cary felől érdeklődött, és nem volt meglepve, amikor megtudta, hogy velem együtt ideköltözött.
- Mindig is elválaszthatatlanok voltatok - jegyezte meg. - Kivéve, amikor éppen kefélt valakivel. Mondd meg neki, hogy csókoltatom.
- Jó. - Nem mondtam, hogy Cary kórházban van, mert ez túl személyes dolog lett volna.
Brett csak akkor vette le a szemüvegét, amikor leültünk az étteremben. Megcsodálhattam a monoklit, ami a jobb szemöldökétől a pofacsontjáig
sötétlett a szeme körül.
- Jesszusom. - Megborzongtam. - Nagyon sajnálom.
Brett vállat vont.
- A színpadon le lehet alapozni. És láttál már rajtam rosszabbat is. Amúgy meg én is bevittem pár jó ütést, nem igaz?
Eszembe jutott a seb Gideon arcán, és bólintottam.
- Kétségtelenül.
- Szóval… - Elhallgatott, amikor megjött a pincér, és két poharat meg egy üveg hűtött vizet tett az asztalra. - Akkor Gideon Cross-szal jársz.
Eltűnődtem rajta, vajon ez a kérdés miért mindig éppen olyankor merül fel, amikor azt sem tudom, hogy a kapcsolatunk él-e még egyáltalán.
- Találkozgatunk.
- Komoly a dolog?
- Időnként annak tűnik - feleltem, az igazságnak megfelelően. - Te jársz valakivel?
- Most épp nem.
Eltöltöttünk egy kis időt az étlap tanulmányozásával meg a rendeléssel. Az étteremben tömeg és zaj uralkodott, a háttérzene szinte nem is
hallatszott a beszéd zsongásától és a közeli konyhából kiszűrődő edényzörgéstől. Néztük, felmértük egymást az asztal fölött. Éreztem kettőnk közt
a vonzalom rezdülését. Mikor a nyelve hegyével megnedvesítette a száját, tudtam, hogy ennek ő is tudatában van.
- Miért írtad azt a dalt? - kérdeztem hirtelen, mert képtelen voltam magamba fojtani a kíváncsiságomat. Gideonnal meg Caryvel szemben úgy
tettem, mintha semmiség lenne, pedig majd’ megőrültem tőle.
Brett hátradőlt.
- Mert sokat gondolok rád. Ami azt illeti, nem tudom megállni.
- Nem igazán értem, miért.
- Hat hónapig nyomultunk együtt, Eva. Ennyi időt még soha senki mellett nem húztam le.
- De hisz nem is voltunk együtt - ellenkeztem. Majd halkabban folytattam: - Persze a szextől eltekintve.
Brettnek elvékonyodott a szája.
- Megértem, hogy mi voltam neked, de ez még nem jelenti azt, hogy nekem nem fájt.
Egy hosszú percig csak bámultam rá, és a szívem eszeveszetten vert.
- Úgy érzem, mintha be lennék lőve, vagy ilyesmi. Amennyire emlékszem, a koncertek után összejöttünk, aztán te mentél a dolgodra. És ha én
éppen nem voltam kéznél, jó volt helyettem bárki más.
Brett előrehajolt.
- Ez hülyeség. Mindig azt akartam, hogy velem legyél. Mindig próbáltalak rávenni, hogy maradj.
Vettem pár gyors, mély lélegzetet, hogy megnyugodjak. Alig tudtam elhinni, hogy most, majdnem négy év után, Brett Kline azt mondja nekem, amit
annak idején hallani akartam. A nyilvánosság előtt vagyunk, kettesben, ebédelünk, mint egy rendes randin. Megzavarta a fejem, ami már amúgy is
elég zavart volt Gideon miatt.
- Nagyon beléd voltam zúgva, Brett. Szíveket rajzolgattam a neved köré, mint a tinilányok. Nagyon vágytam rá, hogy a barátnőd lehessek.
- Te hülyéskedsz? - nyúlt felém, és megfogta a kezemet. - Akkor mi a franc történt?

Lenéztem a kezemre. Brett szórakozottan forgatta Gideon gyűrűjét.
- Emlékszel, amikor elmentünk a biliárdterembe?
- Persze. Hogy is felejthetném el? - harapta be az alsó ajkát. Nyilván eszébe jutott, hogyan dugtuk szét az agyunkat a kocsija hátsó ülésén, mert
elhatároztam, hogy én leszek élete legjobb numerája, hátha akkor nem kezd majd más lányokkal. - Azt hittem, eljutottunk oda, hogy a kocsmán kívül
is találkozzunk, de te otthagytál, amint bementünk.
- A mosdóba mentem - mondtam halkan, és ugyanúgy éreztem a fájdalmat és a zavart, mintha csak most történt volna. - És amikor visszamentem,
ott voltatok Darrinnel a váltógépeknél, hogy negyeddollárosokat szerezzetek az asztalhoz. Háttal voltál nekem, úgyhogy nem láttál. Hallottam, ahogy
beszélgettek… és nevettek.
Mély lélegzetet vettem, és elhúztam a kezem.
Brettnek a javára kellett írnom, hogy zavarba jött és fészkelődni kezdett.
- Már nem emlékszem pontosan, miket mondtunk, de… A fenébe, Eva. Huszonegy éves voltam. A banda épp akkor kezdett népszerű lenni. A
csajok mindenhol ott voltak.
- Tudom - feleltem szárazon. - Én is egy voltam közülük.
- Addigra már voltam veled párszor. Az, hogy magammal vittelek a biliárdterembe, azt jelezte a srácoknak, hogy valami alakul közöttünk - dörgölte
meg ismerős mozdulattal a szemöldökét. - Nem volt bátorságom bevallani magamnak, hogy mit érzek irántad. Úgy tettem, mintha csak a szex
érdekelne, de ez nem volt igaz.
Megfogtam a poharamat, és ittam, hogy lemossam a gombócot a torkomból.
Brett keze a szék karfájára hanyatlott.
- Tehát a nagy számmal rontottam el. Azért léptél le akkor este. És ezért nem mentél soha többet sehová velem.
- Teljesen kiakadtam, Brett - vallottam be. - Csak nem akartam kimutatni.
A pincér meghozta az ételeket. Már nem tudtam, miért is kértem bármit - túl feldúlt voltam ahhoz, hogy egyek.
Brett nekilátott a steaknek, szinte megtámadta. Aztán hirtelen letette a kést és a villát.
- Akkor elcsesztem, de most már mindenki tudja, mi járt a fejemben közben. Az „Arany lány” a legsikeresebb dalunk. Emiatt szerződtetett le minket
a Vidal.
Erre elmosolyodtam.
- Gyönyörű dal, és a hangod elképesztő, amikor énekled. Igazán örülök, hogy beugrottál meglátogatni, mielőtt elmentek. Nagyon sokat jelent
nekem, hogy ezt megbeszéltük.
- És mi van, ha nem akarok elindulni és elmenni? - Vett egy nagy lélegzetet, aztán viharosan kifújta. - Te voltál a legjobb múzsám az elmúlt években,
Eva. Miattad írtam a legjobb dolgokat, amiket valaha is játszottunk.
- Ez igazán hízelgő - kezdtem.
- Szinte szikráztunk mi ketten, együtt. És még mindig. Tudom, hogy te is érzed. Ahogy a múltkor megcsókoltál…
- Hiba volt - szorult ökölbe a kezem az asztal alatt. Nem tudtam volna elviselni még több drámát. Nem tudtam volna végigcsinálni még egy olyan
estét, mint a pénteki. - És arra is gondolnod kell, hogy Gideoné a lemezcéged. Nem kéne elrontani.
- Ki nem szarja le. Ugyan mit csinálna? - dobolt az ujjával Brett az asztalon. - Szeretnék veled még egy lehetőséget.
Megráztam a fejem, és a táskámért nyúltam.
- Kizárt. Még ha nem lenne barátom, akkor sem az a fajta lány vagyok, aki beleillene az életstílusodba, Brett. Túl szervizigényes vagyok.
- Emlékszem - felelte keményen. - Istenem, de még mennyire emlékszem.
Elvörösödtem.
- Nem erre gondoltam.
- És ez még nem minden. Melletted lennék. Nézz csak rám most - a banda úton van, mi ketten mégis együtt vagyunk. Tudok időt szakítani. Akarok
időt szakítani.
- Ez nem ennyire egyszerű. - Pénzt vettem elő, és az asztalra tettem. - Nem ismersz engem. Fogalmad sincs, hogy milyen velem lenni, hogy mennyi
munkát igényel.
- Próbálj ki - erősködött.
- Igényes vagyok, ragaszkodó, és őrülten féltékeny. Egy héten belül kikészítenélek.
- Mindig is kikészítettél. De én szeretem. - Lehervadt a mosolya. - Ne fuss el mindig, Eva. Adj nekem esélyt.
Álltam a pillantását.
- Én Gideont szeretem.
Felvonta a szemöldökét. Még így összeverve is nagyon jóképű volt.
- Nem hiszek neked.
- Bocs. Mennem kell.
Felálltam, és el akartam menni mellette.
Elkapta a könyökömet.
- Eva…!
- Kérlek, ne csinálj jelenetet - suttogtam, és kezdtem megbánni hirtelen döntésemet, hogy valami népszerű helyen ebédeljünk.
- Nem is ettél.
- Nem tudok. Mennem kell.
- Hát jó. De nem adom fel. - Elengedett. - Követek el hibákat, de tanulok belőlük.
Odahajoltam, és határozottan kijelentettem:
- Nincs esélyed. Semennyi.
Brett a steakbe döfte a villáját.
- Bizonyítsd be.

***

A Bentley a járdaszélnél várt, amikor kiléptem az étteremből. Angus kiszállt, és kinyitotta nekem az ajtót.
- Honnan tudta, hogy itt vagyok? - kérdeztem. Nyugtalanított váratlan felbukkanása.
Válaszul csak kedvesen elmosolyodott, és megérintette sofőrsapkája szélét.

- Ez ijesztő, Angus - panaszoltam, miközben becsusszantam a hátsó ülésre.
- Ezzel nem tudok vitatkozni, Miss Tramell. De csak a munkámat végzem.
Útban vissza a Crossfire felé írtam egy SMS-t Carynek: „Brettel ebédeltem. Akar még egy esélyt velem.”
Cary válaszolt: „Ha egy üzlet beindul…”
Csengett a telefon. Cary volt az.
- Kislány - búgta. - Sajnálnálak, de ez a szerelmi háromszög egyszerűen túl zaftos. Az elszánt rocksztár és a féltékeny milliárdos. Brrrr…
- Na, jó. Most leteszem.
- Este látlak?
- Persze. De ne kelljen megbánnom. - A nevetésére letettem, bár titokban tetszett, hogy ilyen vidám. Trey látogatása ezek szerint csodákat művelt.
Angus kitett a Crossfire előtt, én pedig siettem be a kinti hőségből a hűvös előcsarnokba. Sikerült elcsípnem egy liftet, mielőtt becsukódott volna az
ajtaja. Még vagy féltucatnyian voltak odabent, és két csoportban beszélgettek egymás közt. Én az elülső sarokban álltam, és próbáltam
kirekeszteni az agyamból a magánéletemet. Munka közben nem tudok ezzel foglalkozni.
- Hé, túlmentünk az emeletünkön - mondta a mellettem álló lány.
Az ajtó fölötti emeletjelzőre pillantottam.
Az irányítópanel mellett álló fickó vadul nyomogatni kezdte a gombokat, de egyik sem gyulladt ki… kivéve a legfelső emeletét.
- Nem működnek a gombok.
Vadul verni kezdett a szívem.
- Próbáld a segélyhívót - mondta egy másik lány.
A fülke csak ment tovább felfelé, és a gyomrom egyre jobban remegett minden egyes emelettel. Végül megálltunk, és kinyílt az ajtó.
Gideon állt előttem, az arca szép, közönyös maszk. A szeme ragyogó kék… és hideg, mint a jég.
Elállt a lélegzetem.
A fülkében senki nem szólt egy szót sem. Én nem mozdultam, hátha az ajtó becsukódik. Gideon benyúlt, elkapta a könyökömet és kirántott.
Vergődtem. Túl dühös voltam ahhoz, hogy bármit akarjak kezdeni vele. Aztán az ajtó becsukódott mögöttem, és akkor Gideon elengedett.
- Vérlázító volt a mai viselkedésed - vicsorogta.
- Az én viselkedésem? És a tied?
Megnyomtam a lift hívógombját. Nem gyulladt ki.
- Beszélek hozzád, Eva.
A Cross Industries bejárati ajtaja felé pillantottam, és megkönnyebbülten láttam, hogy a vörös recepciós lány nincs a helyén.
- Valóban? - Szembefordultam vele, és utáltam, hogy még akkor is ellenállhatatlanul vonzónak találom, amikor ilyen undok. - Vicces, hogy semmit
sem tudok meg ebből - mint például azt sem, hogy tegnap este Corinne-nal voltál.
- Nem kéne kémkedned utánam a neten - nyögte ki. - Szándékosan keresed azokat a dolgokat, amin felhúzhatod magad.
- Tehát nem is az a probléma, amit te csinálsz? - vágtam vissza, és éreztem, hogy könnyek kaparják a torkomat. - Csak az, ha én rájövök?
Karba fonta a kezét.
- Bíznod kell bennem, Eva.
- De hát lehetetlenné teszed! Miért nem mondtad meg egyszerűen, hogy elmész vacsorázni Corinne-nal?
- Mert tudtam, hogy nem tetszene neked.
- Attól még megtetted. - És ez fájt. Azok után, amikről a hétvégén beszélgettünk… miután azt mondta, hogy megérti, mit éreztem…
- Te meg Brett Kline-nal mentél el, pedig tudtad, hogy az meg nekem nem fog tetszeni.
- Mit is mondtam neked? Hogy rólad veszem a példát arra, hogyan bánjak az exeimmel.
- Szemet szemért? Milyen érett gondolkodás.
Elhúzódtam tőle. Ebben az emberben semmi nem maradt abból a Gideonból, akit szerettem. Úgy éreztem, hogy ez a férfi, aki itt áll előttem, egy
vadidegen, Gideon testében.
- Meggyűlölteted magad velem - suttogtam. - Hagyd abba.
Valami mintha átsuhant volna Gideon arcán, de már el is tűnt, mielőtt azonosíthattam volna. De a testbeszéde mindent elárult. Távol állt tőlem, a
válla merev, az arca feszült.
Vérzett a szívem. Lesütöttem a szemem.
- Most nem tudok a közeledben lenni. Hagyj elmenni.
Gideon a másik lifthez lépett, és megnyomta a hívógombot. Háttal nekem azt mondta:
- Angus minden reggel felvesz. Várd meg. És jobb szeretném, ha az asztalodnál ebédelnél. Most nem kéne mindenfelé kószálnod.
- Miért nem?
- Rengeteg dologgal kell foglalkoznom…
- Mint például Corinne-nal?
- …és nem aggódhatok folyton miattad - folytatta zavartalanul. - Nem hiszem, hogy túl sokat kérnék.
Valami nem stimmelt.
- Gideon, miért nem vagy hajlandó beszélni velem? - Kinyújtottam a kezem, és megérintettem a vállát. Összerezzent, mintha megégették volna. Ez
mindennél jobban fájt - hogy bántotta az érintésem. - Mondd el, mi történik. Ha van valami probléma…
- A probléma az, hogy az idő felében nem tudom, hol a fenében vagy - csattant fel, és dühösen szembefordult velem, amikor kinyílt a liftajtó. - A
lakótársad kórházban van. Apád nemsokára jön. Csak… erre koncentrálj.
Égő szemmel szálltam be a liftbe. Attól eltekintve, hogy kirángatott a liftből, Gideon hozzám sem ért. Nem simogatta meg az arcomat, nem akart
megcsókolni. És azt se mondta, hogy később majd látni akar. Átugrotta az egész napot azzal, hogy Angus majd várni fog reggel.
Még sosem voltam így összezavarodva. Nem tudtam elképzelni, mi történik, miért keletkezett hirtelen ez a mély szakadék közöttünk, miért ilyen
feszült és dühös Gideon, és látszólag miért nem érdekli, hogy együtt ebédeltem Brettel.
Mintha semmi sem érdekelte volna.
Az ajtók záródtak. Bízz bennem, Eva.
Vajon tényleg ezt suttogta, mielőtt eltűnt volna a szemem elől? Vagy csak én szerettem volna, ha így van?

***

Amint beléptem Cary szobájába, már látta, hogy az erőm végén járok. Végigcsináltam a krav maga edzést Parkerrel, aztán csak annyira ugrottam
haza, hogy lezuhanyozzak és bedobjak egy íztelen instant tésztás levest. A só- és szénhidrátsokk egy evés nélkül eltöltött nap után teljesen
lemerített.
- Úgy nézel ki, mint a mosott szar - jegyezte meg Cary, és lehalkította a tévét.
- Te beszélsz? - vágtam vissza. Nem nagyon bírtam a kritikát ebben az állapotban.
- Engem baseballütővel vertek szét. De téged…?
Megigazítottam a párnát és a takarót a kempingágyon, aztán elmeséltem az egész napomat.
- És azóta sem hallottam Gideon felől - fejeztem be elcsigázottan. - Viszont Brett jelentkezett az ebéd után. Hagyott egy borítékot a recepción a
telefonszámával.
Meg a pénzzel, amit az étteremben hagytam.
- Felhívod? - kérdezte Cary.
- Gondolni sem akarok Brettre! - nyúltam el az ágyon, és a hajamat babráltam. - Azt akarom megtudni, mi a baj Gideonnal. Teljes személyiség-
átültetésen esett át az elmúlt harminchat órában.
- Talán erről van szó.
Felemeltem a fejem a párnáról, és láttam, hogy rámutat valamire az ágya melletti asztalon. Felkeltem, és megnéztem, mi az - egy helyi
melegmagazin.
- Trey hozta reggel - mondta Cary.
Cary képe és a támadás híre a címoldalon - olyan találgatásokkal, hogy esetleg gyűlöletbűntény történt. Megemlítették, hogy velem lakik, én pedig
Gideon Cross-szal járok, de inkább csak a pikantéria kedvéért.
- A weboldalukon is fent van - tette hozzá Cary. - Gondolom, valaki pletykált az ügynökségtől, híre ment a dolognak, és valaki felkapta. Őszintén
megvallva nehezen tudom elképzelni, hogy Cross ne törődne ezzel…
- A te szexuális irányultságoddal? Márpedig nem törődik. Nem olyan.
- De a PR-osai esetleg igen. Talán ezért akar kivonni téged a forgalomból. És ha amiatt aggódik, hogy valaki esetleg rajtad keresztül akar engem
büntetni, az megmagyarázza, hogy miért nem akar az utcán látni.
- Akkor miért nem mondja meg? - tettem le az újságot. - Miért viselkedik ilyen hülyén? Minden olyan szép volt, amíg elvoltunk. Ő is csodálatos volt.
Azt hittem, hogy átléptünk egy határvonalat. Már kezdem azt hinni, hogy nem az az ember, akinek eleinte megismertem, és most még rosszabb. Itt
van ez a… nem is tudom. Mintha ezer mérföldre lenne tőlem. Nem értem.
- Ne engem kérdezz, Eva - fogta meg Cary a kezem, és megszorította. - Csak ő tudja a válaszokat.
- Igazad van. - Odamentem a táskámhoz, és kiszedtem a telefont. - Mindjárt visszajövök.
Kimentem egy félreeső erkélyre, és felhívtam Gideont. A telefon egyre csak csörgött, aztán bekapcsolt a hangposta. Hívtam az otthoni számát is. A
harmadik csengés után felvette.
- Cross - szólt bele kurtán.
- Szia.
Egy pillanatnyi csend támadt a vonal túlsó végén.
- Várj.
Hallottam, hogy nyílik egy ajtó. A telefon hangja megváltozott - Gideon elment onnan, ahol eddig volt.
- Minden rendben? - kérdezte.
- Nem - feleltem. - Hiányzol.
Felsóhajtott.
- Most… nem tudok beszélni, Eva.
- Miért nem? Nem értem, miért viselkedsz ilyen hidegen velem. Valami rosszat csináltam? - Hallottam, hogy mormol valamit, és rájöttem, hogy
letakarja a mikrofont, és valaki máshoz beszél. A megcsalatás szörnyű érzésétől összeszorult a szívem. Alig kaptam levegőt. - Gideon! Ki van
nálad?
- Mennem kell.
- Mondd meg, ki van veled!
- Angus a kórháznál lesz hétkor. Aludj, angyalka.
Aztán megszakadt a vonal.
Lehanyatlott a kezem. Úgy meredtem a telefonra, mintha meg tudná mondani, mi a fene történik.
Visszamentem Cary szobájába. Letörten nyitottam be.
Cary végigmért és felsóhajtott.
- Úgy nézel ki, mint akinek épp megdöglött a kiskutyája, kislány.
Átszakadt a gát. Vad zokogásban törtem ki.

14. FEJEZET

Alig aludtam valamit. Csak forgolódtam, és lebegtem álom és ébrenlét között. Akkor is mindig felébredtem, amikor a nővérek ránéztek Caryre. Az
agyi leletei meg a laboreredményei jók voltak, és nem volt semmi konkrétum, ami miatt aggódni kellett volna, de nem voltam mellette az elején. Úgy
éreztem, hogy most vele kell maradnom, akár alszom, akár nem.
Hat óra előtt feladtam, és felkeltem.
Fogtam a tabletemet meg a vezeték nélküli billentyűzetemet, és lementem a büfébe kávéért. Odahúztam egy széket az egyik asztalhoz, és
elkezdtem levelet írni Gideonnak. Az elmúlt napokban olyan keveset találkoztunk, hogy képtelen voltam átadni neki a gondolataimat. Az lesz a
legjobb, ha mindent szépen leírok. Csak úgy tudunk megmaradni egy párnak, ha fenntartjuk a folyamatos, nyílt kommunikációt.
Beleittam a kávéba, és gépelni kezdtem. Azzal nyitottam, hogy megköszöntem a csodálatos hétvégét, és leírtam, milyen sokat jelentett nekem. És
hogy a kapcsolatunkban mekkora előrelépést jelentett ez az utazás, amitől a későbbi visszaesést csak még nehezebb elviselni…
- Eva! Micsoda kellemes meglepetés!
Dr. Terence Lucast pillantottam meg magam mögött, a kezében éppolyan eldobható kávéspohárral, mint az enyém. Munkaruhában volt - öltönyben
és fehér köpenyben.
- Helló - köszöntöttem óvatosan.
- Csatlakozhatom? - került meg.
- Csak tessék.
Néztem, ahogy leül mellém, és felfrissíthettem emlékeimet vele kapcsolatban. Tiszta fehér volt a haja, egyetlen sötét szál nélkül, de szép vonású
arcán nem láttam ráncot. A szeme a zöld egy szokatlan árnyalatában pompázott, és csillogott az értelemtől. A mosolya egyszerre volt megnyugtató
és elbűvölő. Gyanítottam, hogy roppant népszerű lehet a betegek - és az anyukák - körében.
- Kell valami különös okának lenni - kezdte -, hogy maga már jóval a látogatási idő előtt itt van a kórházban.
- A lakótársam itt fekszik. - Nem mondtam ennél többet, de ő kitalálta.
- Ezek szerint Gideon Cross bevetette a pénzét és elintézte - csóválta meg a fejét, és kortyolt a kávéjából. - Maga meg hálás. De vajon mibe fog ez
kerülni magának?
Hátradőltem. Gideon helyett is meg voltam sértve, hogy a nagylelkűsége mögött alantas indokokat látnak.
- Maguk ketten miért utálják egymást annyira?
A tekintetéből eltűnt a kedvesség.
- Megbántott valakit, aki közel áll hozzám.
- A feleségét. Elmondta. - Láttam rajta, hogy ez meghökkenti. - De nem ezzel kezdődött, igaz? Ez csak a folytatás volt.
- Tudja, mit tett Cross, és ezek után mégis vele marad? - könyökölt az asztalra Lucas. - Magával is ugyanezt csinálja. Maga is kimerültnek és
szomorúnak tűnik. Nála ez hozzátartozik a játékhoz. Nagyon ért hozzá, hogy imádjon egy nőt, ha szüksége van rá. Aztán egyszerre csak látni se
bírja többet.
Ez fájdalmasan pontos leírása volt a jelenlegi helyzetemnek Gideonnal. Felgyorsult a szívverésem.
A nyakamra pillantott, aztán az arcomra. Szája gúnyos, sokatmondó mosolyra görbült.
- Már megtapasztalta, miről beszélek. Addig fog játszani magával, amíg teljesen az ő hangulatától fog függeni a magáé. Akkor elunja, és dobja
majd.
- Mi történt maguk között? - kérdeztem újra, mert tudtam, hogy ez a kulcs.
- Gideon Cross egy önimádó szociopata - folytatta, mintha meg sem szólaltam volna. - Szerintem megrögzött nőgyűlölő. A pénzével csábítja el
őket, aztán pedig a szemükre veti, hogy vonzónak találják a pénzét. A szexszel irányít, és sosem tudhatjuk, milyen hangulatban találjuk éppen. Ez is
része a történetnek. Ha mindig a legrosszabbra készül, akkor megkönnyebbül, ha éppen jó passzban van.
- Maga nem ismeri őt - feleltem higgadtan. Nem akartam bekapni a csalit. - És a felesége sem.
- De maga sem. - Hátradőlt, beleivott a kávéjába, s éppolyan higgadtnak tűnt, mint amilyennek én szerettem volna látszani. - Senki. A manipuláció
és a hazugság mestere. Torz, veszedelmes alak, aki majdnem mindenre képes.
- Mivel nem hajlandó elárulni, hogy miért neheztel magára, kénytelen vagyok azt hinni, hogy a maga hibája volt.
- Nem lenne szabad feltevésekre alapoznia. Vannak bizonyos dolgok, amikről nem áll módomban beszélni.
- Ez most épp kapóra jön.
Felsóhajtott.
- Én nem vagyok a maga ellensége, Eva, és Crossnak nincs szüksége senkire, hogy helyette harcoljon. Nem kell hinnie nekem. Őszintén szólva
annyira megkeseredtem, hogy talán én sem hinnék magamnak a maga helyében. De maga egy gyönyörű, okos lány.
Ezt mostanában nem így éreztem, de csak rajtam múlott, hogy tegyek ellene. Vagy elmenjek.
- Ha egy kicsit hátrébb lép - folytatta -, és megnézi, mit tesz magával Cross, hogy hogyan érez önmagával kapcsolatban, amióta vele van, és hogy
igazán kielégíti-e ez a kapcsolat, akkor el fog jutni bizonyos következtetésekre.
Valami csipogni kezdett, mire elővette a telefonját.
- A világra jött a legújabb páciensem.
Felállt és lenézett rám. A vállamra tette a kezét.
- Maga meg fog szabadulni. Örülök neki.
Néztem, ahogy fürgén átvág a büfén, aztán a székembe roskadtam, amint eltűnt szem elől. Úrrá lett rajtam a zavar és a kimerültség. Az asztalon
fekvő tabletre meredtem. Nem maradt erőm, hogy befejezzem a levelet.
Összepakoltam, és mentem, hogy felkészüljek Angus érkezésére.

***

- Mit szólnál egy kis kínaihoz?
Felpillantottam az asztalomon heverő áfonyás kávé hirdetési tervéből a főnököm barna szemébe. Rádöbbentem, hogy szerda van, az a nap,
amikor általában vele meg Stevennel ebédelek.

Egy pillanatig arra gondoltam, hogy lerázom és a helyemen eszem, hogy örömet szerezzek Gideonnak. De aztán eszembe jutott, hogy csak
neheztelnék rá miatta. Még mindig csak építgettem az új életemet New Yorkban. Barátokat akartam szerezni, és voltak olyan terveim is, amelyek
Gideonon kívül estek.
- Bármikor szívesen eszem kínait. - Első alkalommal, mikor Markékkal ettem, éppen kínait hozattunk az irodába, egy este, amikor nagyon sokáig
dolgoztunk, és Steven beugrott, hogy megetessen minket.
Délben elindultunk Markkal, és nem voltam hajlandó bűntudatot érezni olyasmi miatt, amit ennyire élvezek. Steven az étteremben várt ránk egy
kerek asztalnál, középen lakkozott, forgó koronggal.
- Helló! - üdvözölt erőteljes medveöleléssel, aztán kihúzta nekem a széket. Nézte, ahogy leülök. - Fáradtnak tűnsz.
Úgy tűnt, hogy tényleg rosszul nézhetek ki, ha mindenki szóvá teszi.
- Kemény volt a hetem eddig.
Jött a pincérnő, és Steven vegyes előételt rendelt, meg ugyanazokat a fogásokat, amiket annak idején az irodában ettünk - gung bao csirkét és
brokkolis marhát. Mikor újra magunkra maradtunk, Steven megszólalt:
- Nem is tudtam, hogy a lakótársad meleg. Vagy mondtad?
- Igazából biszex. - Rájöttem, hogy Steven vagy egy ismerőse nyilván látta ugyanazt az újságot, amit Cary is mutatott. - Nem hinném, hogy szó volt
róla.
- Hogy van? - kérdezte Mark őszinte aggodalommal.
- Jobban. Lehet, hogy ma már hazaengedik. - Ez is nyomasztott reggel óta, mivel Gideon nem hívott, hogy ezt megerősítse vagy cáfolja.
- Szólj, ha bármiben tudunk segíteni - mondta Steven komolyan. - Mi melletted állunk.
- Köszönöm. De nem gyűlöletbűntett volt - magyaráztam. - Nem tudom, honnan szedte ezt az a riporter. Régen tiszteltem az újságírókat. De
mostanában kevesen hajlandók rendesen utánanézni a dolgoknak, és még kevesebben képesek objektívan írni.
- Biztosan nehéz a média reflektorfényében élni - szorította meg a kezem Steven az asztal fölött. Kedélyes, vidám fickó volt, de a könnyed felszín
komoly, jólelkű embert takart. - De ezzel számolni kell, ha valaki rocksztárokkal meg milliárdosokkal lóg.
- Steven! - szólt rá megrovón Mark.
- Huh - ráncoltam az orrom. - Szóval Shawna elmondta.
- Hát persze - felelte Steven. - Ez a legkevesebb, ha már nem hívott el a koncertre. De ne aggódj. Nem az a pletykás fajta. Senki más nem fog tudni
róla.
Bólintottam. Efelől nem is volt kétségem. Shawna rendes lány. Persze azért kínos volt, hogy a főnököm tudja: megcsókoltam egy férfit, miközben
egy másikkal járok.
- Nem mintha Crossnak megártana, hogy kapjon egy adagot a saját gyógyszeréből - morogta Steven.
Zavartan vontam fel a szemöldökömet.
Aztán elkaptam Mark együtt érző pillantását.
Rádöbbentem, hogy nem csak a melegmagazinból jutottak értesülésekhez. Biztosan látták a képeket Gideonról meg Corinne-ról is. Éreztem, hogy
elvörösödöm a megaláztatástól.
- Kapni fog - motyogtam. - Le fogom nyomni a torkán.
Stevennek felszaladt a szemöldöke, de aztán csak nevetett, és megpaskolta a kezemet.
- Kapd el a tökét, te lány!

***

Alig értem vissza a helyemre, amikor csengett a telefon.
- Mark Garrity irodája, itt Eva…
- Miért esik olyan rohadtul nehezedre, hogy utasításokat teljesíts? - kérdezte keményen Gideon.
Én csak ültem, és a tőle kapott fotó-összeállításra meredtem, amelyen olyan összetartozónak és szerelmesnek látszottunk.
- Eva!
- Mit akarsz tőlem, Gideon? - kérdeztem halkan.
Egy kis csend következett, aztán sóhaj.
- Caryt ma délután hazaviszik, az orvosa és a privát ápolónője felügyelete alatt. Mire hazaérsz, már ott kell hogy legyen.
- Köszönöm. - Megint csend támadt, de nem tette le. - Végeztünk?
A kérdésnek kettős értelme volt. Nem tudtam, hogy felfogja-e, és ha igen, akkor érdekli-e egyáltalán.
- Angus majd hazavisz.
Ujjaim ráfeszültek a telefonra.
- Viszlát, Gideon.
Letettem, és elkezdtem dolgozni.

***

Amint hazaértem, megnéztem Caryt. Félretolták és álló helyzetben a falhoz támasztották az ágyát, hogy helyet csináljanak a kórházi ágynak,
amelyet tetszés szerint állíthatott. Aludt, amikor megérkeztem. Az ápolónője egy új, ugyancsak állítható székben ücsörgött, és e-könyvet olvasgatott.
Ugyanaz a nővér volt, akit első éjszaka láttam a kórházban, az a csinos, egzotikus külsejű, aki alig tudta levenni a szemét Gideonról.
Eltűnődtem rajta, vajon Gideon mikor beszélt vele - ha ő maga csinálta, és nem valaki más -, és hogy a lány a pénz vagy Gideon miatt vállalta, vagy
mindkettő miatt.
Az a tény, hogy túl fáradt voltam, hogy ezen töprengjek, sokat elárult az eltávolodásunkról. Talán léteznek olyan emberek, akiknek a szerelme
bármit túlél, de az enyém törékeny volt. Táplálni kellett, hogy éljen és növekedjen.
Hosszú, forró zuhanyt vettem, aztán bemásztam az ágyamba. Az ölembe vettem a tabletet, és próbáltam folytatni a levelemet Gideonnak. Ki
akartam fejezni a gondolataimat és a fenntartásaimat, érett és meggyőző módon. Meg akartam könnyíteni neki, hogy megértse a reakcióimat arra,
amit csinál és mond, hogy képes legyen az én szemszögemből látni a dolgokat.

De a végén nem volt erőm hozzá.
Nem erőlködöm tovább, írtam ehelyett, mert ha folytatom, könyörögni fogok. És ha nem ismersz engem eléggé ahhoz, hogy tudd: fájdalmat
okozol nekem, akkor egy levél amúgy sem oldja meg a problémáinkat.
Kétségbeesetten vágyom utánad. Nyomorult vagyok nélküled. Sokat gondolok a hétvégére, az együtt töltött órákra, és nem jut eszembe
semmi olyan, amit ne tennék meg azért, hogy újra olyannak lássalak, mint akkor. Te viszont VELE vagy, míg én egyedül. Ez a negyedik
éjszakám nélküled.
Hiába tudom, hogy vele vagy, a legszívesebben térden csúszva könyörögnék neked. Egy érintésért. Egy csókért. Egy kedves szóért. Ennyire
gyengévé tettél.
Gyűlölöm magam ezért. Gyűlölöm, hogy ennyire szükségem van rád. Gyűlölöm, hogy ennyire a megszállottad lettem.
Gyűlölöm, hogy szeretlek.

Eva

Becsatoltam a fogalmazványt egy üzenetbe, tárgynak azt írtam, hogy A gondolataim - cenzúra nélkül, és elküldtem.

***

- Ne félj.
Ezekre a szavakra ébredtem a teljes sötétségben. A matrac besüppedt, ahogy Gideon leült mellém. Rám hajolt, átfogott a karjával, takaróstul. Ez a
takarógubó lehetővé tette, hogy félelem nélkül térjek magamhoz az álomból. A tusfürdője és samponja ismerős illata keveredett a bőre aromájával,
ami megnyugtatólag hatott rám, akárcsak a hangja.
- Angyalka. - Ajka a számra tapadt.
Ujjaimmal a mellkasához értem, és meztelen bőrt tapintottam. Felnyögött, aztán felállt és fölém hajolt, de a szája egy pillanatra sem szakadt el az
enyémtől. Kihámozott a takaróból.
Aztán fölém helyezkedett. Meztelen volt és forró. A szája a nyakamra siklott, be a hálóingem alá, hogy megérinthesse a mellemet. Ajka a
mellbimbómra tapadt, és szívni kezdte, fél alkarján támaszkodva a matracon. A másik keze a lábam közé vándorolt.
Rám markolt, ujjai végigfutottak a résem körüli selymes bőrön. A nyelve táncolni kezdett a mellbimbómon, amitől az kemény és feszes lett. Fogai
gyengéden az érzékeny húsba mélyedtek.
- Gideon! - Patakokban folyt le a könny a halántékomon. Lefoszlott rólam a korábbi védekező zsibbadtság, és védtelen maradtam. Nélküle
összezsugorodtam, a világ elvesztette elevenségét, a testem fájt az elkülönüléstől. És most itt van velem… megérint… mintha eleredt volna az eső
a hosszú aszály után. A lelkem kitárult neki, hogy magába szívja.
Annyira szerettem.
A haja csiklandozta a bőrömet, amikor nyitott szája a dekoltázsomat pásztázta. Táguló mellkassal szimatolt, szívta be az illatomat. A másik
mellemet is elkapta, kemény, mély szívással. A kéj végighullámzott rajtam, és a hüvelyem összerándult incselkedő ujja alatt.
Elindult lefelé a testemen, nyalogató mozdulatokkal a hasam felé. Válla szétfeszítette a lábamat, míg végül éreztem forró leheletét síkos résemnél.
Orrát a nedves selymességnek nyomta, úgy simogatott. Nyögve lélegzett be.
- Eva. Annyira éheztem rád.
Gideon türelmetlen ujjakkal húzta félre a bugyimat, és rám tapadt a szájával. A hüvelykujjával nyitva tartott, nyelve lüktető csiklómon kalandozott.
Kiáltva feszítettem hátra a gerincemet. Minden érzékem kiélesedett a látás hiányában. A fejét hátravetve hatolt ujjával remegő hüvelyembe, és
ritmikusan dugni kezdett, sekély döfésekkel ingerelve.
- Istenem! - vonaglottam a gyönyörtől, hüvelyem összerándult az orgazmus első lökéseitől.
Vad rohammal élveztem el, veríték ütött ki a bőrömön, és sajgó tüdővel kapkodtam a levegőt. Gideon szája már a kisajkamon volt, szívott, a nyelve
belém mélyedt. Olyan erővel falt, hogy tehetetlennek éreztem magam. Duzzadt és érzékeny volt a lábam köze, védtelen volt ragadozó éhségével
szemben. Pillanatokon belül újra a csúcsra értem, körmeim a lepedőt karmolták.
Kinyílt a szemem, és elvakított a sötétség, mikor letépte rólam a bugyit és rám mászott. Éreztem a makkja széles peremét, aztán állati hördüléssel
belém hatolt. Feljajdultam. Sokkolt a durvasága, de fel is izgatott.
Gideon felágaskodott, hátraereszkedett a sarkára. Elkapta a derekamat, megmozgatta bennem a farkát, aztán magára húzott, amíg
felszisszentem a fájdalomtól, olyan mélyen volt bennem. A kisajkam a pénisze tövére tapadt, szétfeszülve, hogy közrefogja a vastag kerületet.
Egészen bennem volt, minden centimétere. Teljesen kitöltött, és én élveztem. Napok óta űr tátongott bennem, olyan magány, hogy szinte fájt.
A nevemet hörögte és elélvezett, forrón és sűrűn. A síkos melegség a farka mentén terjedt, mert bennem már nem volt hely. Vadul megrándult, és
rám csöpögött róla az izzadság.
- A tiéd, Eva - zihálta. - Minden csepp.
Hirtelen kihúzódott, átfordított a hasamra, és felhúzta a csípőmet. Belekapaszkodtam az ágytámlába, nedves arcomat a párnába fúrtam. Vártam,
hogy belém hatol, és megremegtem, amikor megéreztem a leheletét a fenekemen. Aztán összerándultam, mikor megéreztem, hogy túlmegy a
résemen, hátrafelé. Körözni kezdett a nyelvével, izgatva a hátsóm bejáratát.
Megtört hang szakadt fel belőlem. Én nem játszom análban, Eva.
Az izomgyűrűm megfeszült, amikor eszembe jutottak a szavai. Önkéntelenül reagáltam a nyelvcsapásaira. Semmi nem volt az ágyban rajtunk kívül.
Semmi nem érhetett hozzánk, amikor egymással voltunk.
Gideon megmarkolta a fenekem két félgömbjét, s mintha megállt volna a pillanat. Nyitva álltam előtte, minden szempontból, teljesen kiszolgáltatva
kéjes, sötét csókjának.
- Ó! - Megfeszült mindenem. A nyelve bennem volt, döfködött. Az egész testem beleremegett az érzésébe, a lábujjaim begörbültek, és ziháltam,
miközben ő minden szégyenérzet vagy fenntartás nélkül birtokba vett. - Ó… Istenem.
A szájához emelkedtem, átadtam magam neki. Brutális és nyers volt a vonzalmunk, majdnem elviselhetetlen. Éreztem perzselő vágyát, égett a
bőröm, és rázott a vad zokogás, amit nem tudtam visszafojtani.
Alám nyúlt, ujját a csiklómra nyomta, és dörzsölni kezdte. A nyelve teljesen megőrjített. A bennem érlelődő orgazmust csak fokozta a tudat, hogy
többé nincsenek számára határok a testemen. Megtenne bármit, amit akar - birtokba veszi, használja, kielégíti. Arcomat a párnába temetve
sikoltottam, amikor elmentem, olyan féktelen eksztázisban, hogy a lábam elgyengült, és szinte beleolvadtam a matracba.

Gideon rácsúszott a hátamra, a térdével szétfeszítette a lábamat, verítéktől nedves teste betakarta az enyémet. Belém nyomta a farkát. Ujjait az
ujjaim közé fonta, és az ágyhoz szegezte a kezemet. Még nedves voltam tőle, ő pedig ki-be siklott bennem.
- Kétségbeesetten vágyom utánad - mondta rekedten. - Nyomorult vagyok nélküled.
Megfeszültem.
- Ne gúnyolódj.
- Ennyire szükségem van rád - fúrta az orrát a hajamba, miközben lassan és könnyedén dugott. - Én is éppannyira a megszállottad vagyok. Miért
nem vagy képes megbízni bennem?
Szorosan lehunytam a szemem, de így is kiszivárogtak a forró könnyek.
- Nem értelek meg téged. Szétszakítasz.
Elfordította a fejét, és fogai a vállamba mélyedtek. Fájdalmas mordulás tört fel belőle, és éreztem, hogy elélvez, és rángatózó farka telenyom izzó
spermával.
Ellazult az állkapcsa, elengedett. Zihált, és még mindig remegett.
- A leveled teljesen kikészített.
- Nem vagy hajlandó beszélni velem… meg se hallgatsz.
- Nem tehetem. - Felnyögött, és keze leszorította az enyémet, úgyhogy teljesen ki voltam szolgáltatva neki. - Én csak… Ennek így kell lennie.
- Én nem tudok így élni, Gideon.
- Nekem is fáj, Eva. Engem is tökretesz. Hát nem látod?
- Nem. - Sírni kezdtem, a párna nedves lett az arcom alatt.
- Akkor hagyd abba a túlzott gondolkodást, és érezd! Érezz engem!
Az éjszaka teljesen összemosódott. Büntettem őt a körmeimmel, a fogaimmal. Addig karmoltam verítéktől síkos bőrét, amíg fel nem szisszent
kéjes fájdalmában.
A vágya vad volt és kielégíthetetlen, s valami olyan kétségbeesés lappangott mögötte, ami megijesztett, mert reménytelennek érződött. Búcsúnak.
- Szükségem van a szerelmedre - suttogta a bőrömbe. - Szükségem van rád.
Végigsimogatott. Folyamatosan bennem volt, vagy az ujjával, vagy a farkával, vagy a nyelvével.
Az mellbimbóim égtek, kidörzsölte őket a sok szívás. A hüvelyem lüktetett és felhorzsolódott vad, kemény lökéseitől. A bőröm sajgott a
borostájától. Az állkapcsom fájt, annyit szoptam a farkát. Az utolsó emlékem az volt, hogy hátulról hozzám simul, átfogja a derekamat, miközben
kitölt hátulról. Mindketten sajgunk és kimerültek vagyunk, de képtelenek vagyunk abbahagyni.
- Ne engedj el - könyörögtem, miután megfogadtam, hogy nem teszek ilyet.
Mikor felébresztett az óra, már nem volt ott.

15. FEJEZET

Mielőtt dolgozni indultam csütörtök reggel, benéztem Caryhez. Résnyire nyitottam az ajtót és bekukkantottam. Amikor láttam, hogy alszik, kifelé
indultam.
- Hé - mormogta hunyorogva.
- Szia! Hogy vagy?
- Örülök, hogy végre itthon lehetek - dörgölte meg a szeme sarkát. - Minden oké?
- Igen… Csak meg akartalak nézni, mielőtt elindulok dolgozni. Nyolc körül már itthon leszek. Hazafelé szerzek vacsorát, úgyhogy hét körül írd meg,
mit ennél… - ásítottam.
- Cross milyen vitaminokat szed?
- Mi?
- Én sosem tudok nem kanos lenni, mégsem tudok egész éjszaka így nyomulni. Mindig azt hittem, hogy most már kifeküdt, aztán mégis mindig újra
kezdte.
Elvörösödtem, és egyik lábamról a másikra álltam.
Cary önfeledten nevetett.
- Sötét van, de tudom, hogy elpirultál.
- Fel kellett volna venned a fülhallgatód - morogtam.
- Ne izgasd magad miatta. Jó volt látni, hogy még működik a szerszámom. A támadás óta egyszer sem állt fel.
- Öööö… Ez remek, Cary - indultam kifelé. - Apu ma este érkezik. Azaz technikai értelemben holnap. Ötkor száll le a gépe.
- Kimész érte?
- Hát persze.
Lehervadt a mosoly az arcáról.
- Ki fogsz készülni ilyen tempó mellett. Egész héten alig aludtál.
- Majd bepótolom. Viszlát.
- Hé! - kiáltott utánam. - Az elmúlt éjszaka azt jelenti, hogy Cross meg közted megint minden oké?
Sóhajtva támaszkodtam a kilincsre.
- Valami nem stimmel, de nem hajlandó beszélni róla. Írtam neki egy levelet, amiben nagyjából rázúdítottam az összes bizonytalanságomat és
neurózisomat.
- Soha ne adj írásba semmi ilyesmit, kislány.
- Hát, igen... Csak annyit értem el vele, hogy félholtra kefélt, de nem jutottam közelebb a problémához. Azt mondta, hogy ennek így kell lennie. Még
ezt se tudom, hogy mit jelent.
Cary bólogatott.
- Úgy csinálsz, mintha te értenéd.
- Azt hiszem, értem, a szexet.
Megborzongott a gerincem.
- Vesd-ki-a-szervezetedből szex?
- Meglehet - helyeselt.
Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy ez a megerősítés belém szívódjon. Aztán kihúztam magam.
- Rohannom kell. Majd később beszélünk.

***

A rémálmokkal az a baj, hogy nem tudsz felkészülni rájuk. Akkor csapnak le rád, amikor a legsebezhetőbb vagy, akkor döntenek romba, amikor
teljesen védtelenül állsz.
És nem mindig alvás közben jönnek.
Fájdalmas ködben ültem, miközben Mark és Mr. Waters végigment a Kingsman Vodka hirdetések problémás pontjain, kínos tudatában Gideon
jelenlétének, aki az asztalfőn ült fekete öltönyben, fehér ingben és nyakkendőben.
Tüntetően keresztülnézett rajtam, már attól a pillanattól kezdve, hogy besétáltam a Cross Industries tárgyalójába, eltekintve egy futó kézfogástól,
amikor Mr. Waters bemutatott bennünket. Ez a kis érintés felidézte bennem, hogy ez a test kényeztetett egész éjszaka. Gideon mintha nem is
konstatálta volna az érintkezést, tekintete a fejem fölött kalandozott, miközben azt mondta: - Miss Tramell.
Minden annyira más volt, mint amikor legutóbb ültünk itt. Akkor nem tudta levenni a szemét rólam. Izzó és erőteljes volt a figyelme, és amikor
kimentünk, közölte, hogy meg akar dugni, és minden akadályt kész elhárítani ennek érdekében.
Most viszont azonnal felpattant, amikor a megbeszélés véget ért, kezet rázott Markkal és Mr. Watersszel, aztán kimasírozott. Csupán egy kurta, alig
észrevehető pillantást vetett rám. A két igazgatója utánasietett - mindkettő vonzó barna nő.
Mark kérdőn meredt rám az asztal fölött. Megcsóváltam a fejem.
Visszamentem a helyemre. A nap hátralévő részében szorgalmasan dolgoztam. Ebédszünetre bent maradtam, és átgondoltam, miket csináljunk
apuval. Három lehetőség jutott eszembe - az Empire State Building, a Szabadság-szobor meg egy Broadway-darab, de a Szabadság-szobor
közelről csak akkor, ha tényleg meg akarja nézni. Máskülönben eltekinthetünk a hajókázástól, és egyszerűen megnézzük a partról. Kevés ideje volt
a városra, és nem akartam egyfolytában ide-oda rángatni.
Az utolsó szünetemben felhívtam Gideon irodáját.
- Szia, Scott - üdvözöltem a titkárát. - Beszélhetnék esetleg a főnököddel egy pillanatra?
- Tartsd egy kicsit, megnézem.
Félig-meddig visszautasításra számítottam, de pár perccel később kapcsolt.
- Igen, Eva?
Egy pillanatig csak magamba szívtam a hangját.

- Bocs, hogy zavarlak. Nyilván hülye kérdés, tekintve a helyzetet, de… eljössz holnap vacsorázni apámmal?
- Ott leszek - felelte mogorván.
- És hozod Irelandet? - Magam is meglepődtem, hogy nem remeg a hangom, annyira megkönnyebbültem.
Csend támadt. Aztán:
- Igen.
- Oké.
- Van ma egy kései megbeszélésem, úgyhogy majd dr. Petersennél találkozunk. Angus majd elvisz téged, én meg taxival megyek.
- Rendben - roskadtam a székembe. Felcsillant bennem a remény. A terápia folytatása, meg hogy hajlandó találkozni apámmal - ezek csakis jó
jelek lehetnek. Gideon meg én küszködünk. De még nem adta fel. - Akkor este.

***

Angus háromnegyed hatkor tett ki dr. Petersen rendelőjénél. Bementem, és dr. Petersen kiintegetett a szobája nyitott ajtaján át, aztán felállt, és
kezet rázott velem.
- Hogy van, Eva?
- Voltam már jobban is.
Az arcomat fürkészte.
- Fáradtnak tűnik.
- Mindenki ezt mondja - feleltem szárazon.
Mögém pillantott.
- Hol van Gideon?
- Volt egy kései megbeszélése, úgyhogy külön jön.
- Rendben. - Intett a kanapé felé. - Ez jó alkalom, hogy négyszemközt beszéljünk. Van valami konkrét dolog, amit szeretne megbeszélni, mielőtt
Gideon megérkezik?
Leültem, és kiöntöttem a szívemet. Elmeséltem dr. Petersennek a fantasztikus tengerparti hétvégét, majd a bizarr, megmagyarázhatatlan
időszakot, ami ezután következett.
- Egyszerűen nem értem. Úgy érzem, bajban van, de nem tudom rávenni, hogy megnyíljon. Teljesen elzárkózik érzelmileg. Őszintén szólva kezdek
teljesen megzavarodni. Az is aggaszt, hogy esetleg Corinne miatt változott meg így a viselkedése. Valahányszor falba ütközünk, az miatta van.
Összekulcsolt ujjaimra pillantottam. Eszembe jutott anyám zsebkendő-gyűrögető szokása, és tudatosan próbáltam ellazítani a kezemet.
- Majdnem úgy tűnik, mintha az a nő a hatalmában tartaná, és ő nem tud megszabadulni, bárhogy érez is irántam.
Dr. Petersen felpillantott a gépelésből, és végigmért.
- Szólt magának, hogy nem jön el a keddi találkozónkra?
- Nem. - A hír rosszul érintett. - Nekem nem mondott semmit.
- Nekem se szólt. És ez nem tipikus nála, igaz?
Megráztam a fejem.
Dr. Petersen összekulcsolta a kezét az ölében.
- Időnként hol egyikük, hol másikuk esik vissza egy kicsit. Ez várható is volt a kapcsolatuk természete miatt - nem csak párként dolgoznak rajta,
hanem egyénenként is, hogy pár lehessenek.
- De én ezzel nem tudok megbirkózni. - Mély lélegzetet vettem. - Nem bírom ezt a jojózást. Minden igaz, de szörnyű. Volt néhány igazán csodálatos
pillanatunk együtt. Mondott néhány…
Meg kellett állnom egy percre, és amikor folytattam, rekedt volt a hangom.
- Mondott néhány csodálatos dolgot nekem. Nem akarom elveszíteni ezeket a szép emlékeket a csúnyák miatt. Sokszor gondolok arra, hogy
szakítanom kellene, amíg még előnyben vagyok, de azért maradok mégis, mert megígértem neki - és magamnak -, hogy többé nem futok el. Hogy
megvetem a lábam és harcolni fogok.
- Ez olyasmi, amin dolgozik?
- Igen. Igen. És nem könnyű. Mert ha bizonyos dolgokat tesz… úgy reagálok, ahogy már tudom, hogy nem lenne szabad. A józan eszem megőrzése
érdekében. Van egy pont, ahol már ki kell mondani, hogy mindent elkövettünk, mégsem sikerült. Igazam van?
Dr. Petersen oldalra hajtotta a fejét.
- És ha nem teszi meg, mi a legrosszabb, ami történhet?
- Maga kérdezi tőlem?
- Igen. Mi a legrosszabb forgatókönyv?
- Nos… - tártam szét az ujjaimat a combomon - egyre jobban elsodródik tőlem, amitől csak egyre inkább ragaszkodom, és elvesztem minden
önértékelésemet. És az a vége, hogy visszatér a régi életéhez, én meg megint terápiára járok, hogy helyrerázódjam.
Dr. Petersen csak nézett rám, és türelmes figyelmében volt valami, ami további vallomásra késztetett.
- Félek, hogy nem fogja elvágni a szálakat, amikor itt az ideje, és nekem sem lesz eszem. Kapaszkodni fogok a süllyedő hajóba, és vele együtt
elmerülök. Szeretnék bízni abban, hogy majd véget vet a dolognak, ha arra kerül a sor.
- Úgy gondolja, hogy ennek meg kell történnie?
- Nem tudom. Talán. - Elszakítottam a tekintetemet a faliórától. - De mivel már majdnem hét óra, és mindkettőnket felültetett, eléggé valószínűnek
tűnik.

***

Őrület volt, hogy nem lepődtem meg, mikor a Bentleyt a lakásom előtt találtam reggel háromnegyed ötkor. A sofőr, aki kiszállt elém a volán mögül,
ismeretlen volt a számomra. Sokkal fiatalabbnak tűnt Angusnál; kora harmincasnak néztem. Latino kinézete volt, karamellszínű bőrrel és sötét
hajjal, sötét szemmel.
- Köszönöm - mondtam neki, amikor megkerülte a kocsit. - De inkább fogok egy taxit.

Ezt hallva az éjszakai kapus előlépett, hogy segítsen.
- Mr. Cross azt mondta nekem, hogy vigyem ki a La Guardiára - mondta a sofőr.
- Mondja meg Mr. Crossnak, hogy nincs szükségem a fuvarjaira se most, sem a jövőben. - Elindultam a taxi felé, amit a kapus leintett nekem, de
aztán megálltam és hátrafordultam. - És azt is mondja meg neki, hogy menjen a fenébe.
Beültem a taxiba, és hátradőltem. Elindultunk.

***

Kissé talán elfogult vagyok, amikor azt mondom, hogy apám kitűnik a tömegből, de attól még a dolog nem kevésbé igaz.
Amint kilépett a biztonsági zónából, Victor Reyes azonnal magára vonta a figyelmet.
Egy méter nyolcvanas magassága és kisportolt testalkata mellett a karhatalom tiszteletet parancsoló kisugárzásával is rendelkezett. Azonnal
végigpásztázta tekintetével a közvetlen környezetét. Akkor is zsaru maradt, ha nem volt szolgálatban. Sporttáska volt a vállára vetve, és kék farmert
viselt fekete gombos inggel. Sötét haja hullámos, a szeme viharos és szürke, mint az enyém. Durván vonzó volt a maga borongós, veszedelmes,
rosszfiús módján, és próbáltam őt elképzelni anyám törékeny, légies szépsége mellett. Sosem láttam őket együtt, még képen sem, pedig nagyon
szerettem volna. Még ha csak egyszer is.
- Apu! - kiabáltam, és integetni kezdtem.
Felragyogott az arca, amikor megpillantott, és szélesen elmosolyodott.
- Hát itt van az én kislányom. - Felkapott és magához ölelt. A lábam magasan a föld felett kalimpált. - Őrülten hiányoztál.
Sírva fakadtam. Nem tehettem ellene. Ő volt nekem az utolsó érzelmi szalmaszál.
- Hé! - rázott meg. - Mik ezek a könnyek?
Még erősebben öleltem a nyakát, annyira örültem, hogy velem van. Tudtam, hogy minden bajom elhalványul, amíg ő mellettem áll.
- Te is nagyon hiányoztál nekem - szipogtam.
Taxival mentünk a lakásomig. Útközben apám ugyanolyan kérdéseket tett fel a Caryt ért támadással kapcsolatban, mint a nyomozók Carynek a
kórházban. Próbáltam ezzel lekötni a figyelmét, amikor megálltunk a házunk előtt, de hasztalan.
Apám sasszeme magába szívta a téglahomlokzatból kiálló üveg esőtetőt. Végigmérte Pault, a kapust, aki a sapkája széléhez érintette a kezét és
kinyitotta előttünk az ajtót. Szemügyre vette a recepciót és a portást, és a sarkán hintázva várta a liftet.
Nem mondott semmit, és az arca kifürkészhetetlen maradt, de tudtam, hogy az jár a fejében, mennyibe kerülhet nekem mindez New Yorkban. Mikor
bevezettem a lakásba, körülpillantott. A hatalmas ablakokból lélegzetelállító kilátás nyílt a városra, a falra szerelt lapos tévé pedig csak egy volt a
sok drága elektronikus berendezés közül.
Tudta, hogy biztosan nem engedhetnék meg magamnak ilyen lakást önerőből. Tudta, hogy anyám férje olyan bőkezűen támogat, ahogyan ő sosem
tudna. És azon tűnődtem, hogy gondol-e anyámra, meg arra, hogy őt sem tudta soha megengedni magának.
- Igazán jó a biztonság itt - magyaráztam neki. - Lehetetlen eljönni a porta mellett, ha valaki nincs rajta a listán és valamelyik lakó jóvá nem hagyja.
Apám kifújta a levegőt.
- Az jó.
- Igen. Nem hiszem, hogy anya nyugodtan tudna aludni, ha nem így lenne.
Ettől egy kicsit ellazult a válltartása.
- Megmutatom a szobádat. - Odavezettem a vendégszobához a folyosón. A szobához saját fürdőszoba és hűtős minibár tartozott. Láttam, hogy
észreveszi mindezt, mielőtt az ágyra dobná a táskáját. - Fáradt vagy?
Rám meredt.
- Tudom, hogy te az vagy. És dolgozol ma, nem igaz? Miért nem szunyókálunk egyet, mielőtt indulsz?
Elnyomtam egy ásítást, és bólintottam. Tudtam, hogy rám fér néhány óra szempihentetés.
- Jól hangzik.
- Kelts fel, ha felébredtél - feszítette hátra a vállát. - Majd főzök kávét, amíg készülődsz.
- Szuper. - A hangom fátyolos volt a visszafojtott könnyektől. Gideon szinte mindig elkészítette a kávémat akkor, amikor együtt aludtunk, mert
mindig korábban kelt fel, mint én. Hiányzott ez a kis közös szertartás.
De valahogy meg kell tanulnom e nélkül élni.
Lábujjhegyre álltam, és arcon csókoltam aput.
- Annyira örülök neked, apa.
Lehunytam a szemem, és belekapaszkodtam, amikor megölelt.

***

Mikor a vacsora hozzávalóival teli csomagjaimmal megpakolva kiléptem a boltból, homlokráncolva láttam Angust a járdaszélnél. Reggel is
visszautasítottam a fuvart, aztán még egyszer, amikor kiléptem a Crossfire-ből, de ő egyre a nyomomban járt. Nevetséges helyzet volt. Kénytelen
voltam arra gondolni, hogy Gideon talán már nem akar a barátnőjének, de neurotikus vágya a testem iránt azt jelenti, hogy másé sem lehetek -
konkrétan Bretté nem.
Miközben hazafelé gyalogoltam, azon tűnődtem, hogy talán inkább Brettet kéne elhívni vacsorára, és elképzeltem, amint Angusnak fel kell hívnia
Gideont, amikor Brett befut. Ez csak afféle hirtelen, bosszúvágyó fantáziakép volt, hisz eszem ágában sem volt Brettet errefelé terelni, és különben
is már rég Kaliforniában volt, de azért a gondolat megtette a hatását. Fölelevenedtem, és amikor beléptem a lakásba, jobb kedvem volt, mint
bármikor az elmúlt napokban.
Mindent kiborítottam a konyhapultra, aztán megkerestem aput. Cary szobájában volt, és videojátékoztak. Cary fél kézzel játszott, hisz a másik keze
gipszben volt.
- Huhú! - kiáltotta apám. - Lenyomtalak!
- Szégyellhetnéd magad - vágott vissza Cary. - Visszaélni egy szegény nyomorék helyzetével…
- Hogy el ne sírjam magam…
Cary meglátott az ajtóban, és rám kacsintott. Abban a pillanatban annyira szerettem, hogy kénytelen voltam odarohanni és csókot nyomni

véraláfutásos homlokára.
- Köszönöm - suttogtam.
- Köszönd egy jó vacsorával. Meghalok éhen.
Felegyenesedtem.
- Vettem mindent egy jó kis enchiladához.
Apa mosolyogva pillantott rám. Tudta, hogy kelleni fog a segítsége.
- Tényleg?
- Ha végeztél - mondtam neki. - Én addig lezuhanyozom.
Negyvenöt perc múlva már javában tekertük apával a sajtot és az elősütött csirkét - egy kis időnyerő csalás - a megzsírozott fehér
kukoricatortillába. A nappaliban a CD-játszó új lemezre váltott, és Van Morrison érzelmes hangja búgott fel a hangszórókból.
- Ó, yeah - mondta apa. Elkapta a kezem, és elhúzott a pulttól. - Hamdiramm, hamdiramm, múndensz - énekelte mély baritonján, és megforgatott.
Felszabadultan kacagtam.
Óvatosan, hogy ne zsírozzon össze, körbetáncoltatott a konyhapult körül. Mind a ketten énekeltünk és kacagtunk. Éppen a második fordulónál
tartottunk, amikor két embert pillantottam meg a konyhapultnál.
Lehervadt arcomról a mosoly, és megbotlottam. Apunak kellett elkapnia.
- Két bal lábad van? - poénkodott, csak rám nézve.
- Eva remek táncos - szólt közbe Gideon, arcán a kifejezéstelen maszkkal, amit annyira gyűlöltem.
Apám megfordult, és az ő mosolya is lehervadt.
Gideon megkerülte a pultot, és bejött a konyhába. Farmert és Yankees pólót vett fel az alkalomra. Ez kellően laza összeállítás volt, és társalgási
alapnak is alkalmas, mivel apám keményvonalas Padres-rajongó volt.
- De azt nem tudtam, hogy énekelni is ilyen jól tud. Gideon Cross vagyok - mutatkozott be, és kezet nyújtott apámnak.
- Victor Reyes - rázta meg apám az ujjait. - Egy kicsit zsíros vagyok.
- Semmi gond.
Apám vállat vont, elfogadta a feléje nyújtott kezet, és végigmérte Gideont.
Odadobtam egy törlőkendőt a fiúknak, és odamentem Irelandhez, aki szinte ragyogott. Kék szeme csillogott, az arca kipirult az örömtől.
- Annyira örülök, hogy el tudtál jönni - öleltem meg óvatosan. - Fantasztikusan nézel ki!
- Te is!
Ez persze csak udvariaskodás volt, de azért értékeltem. Zuhanyozás után semmit nem csináltam sem a hajammal, sem az arcommal, mert tudtam,
hogy aput nem érdekli, arra pedig nem számítottam, hogy Gideon tényleg eljön. Elvégre a múltkor is megígérte, hogy ott lesz dr. Petersennél.
Ireland végignézett a pulton, ahová az alapanyagokat zúdítottam.
- Tudok valamit segíteni?
- Persze. Csak ne számold a kalóriákat, mert szétrobban a fejed. - Bemutattam őt apámnak, aki sokkal kedvesebb volt vele, mint Gideonnal, aztán
odavezettem a mosogatóhoz, hogy bemosakodjon.
Ketten feltekertük a maradék enchiladast, míg apám a hűtőbe tette a máris behűtött Dos Equist, amit Gideon hozott. Már nem is foglalkoztam vele,
hogy Gideon honnan tudta: mexikói kaja lesz. Csak azon csodálkoztam, hogy miért törődik ezzel, amikor annyi más dolga van - például megbeszélt
találkozókat kihagyni.
Apám elvonult a szobájába rendbe hozni magát. Gideon mögém állt, és megfogta a derekamat. Szája a halántékomat súrolta.
- Eva.
Megfeszültem a szinte ellenállhatatlan vágytól, hogy hozzásimuljak.
- Ne csináld - suttogtam. - Inkább ne színleljünk.
Kifújta a levegőt, lehelete megborzolta a hajam. Ujjai a csípőmre feszültek és gyúrni kezdték, aztán hallottam, hogy rezegni kezd a telefonja, és
elengedett. Elhátrált, és a kijelzőre meredt.
- Elnézést - mondta mogorván, és kiment a konyhából.
Ireland odaoldalgott hozzám, és a fülembe súgta:
- Köszi. Tudom, hogy te intézted el, hogy elhozzon.
Kipréseltem magamból egy mosolyt.
- Senki sem tudja rávenni Gideont semmire, amit ő nem akar.
- Te igen - vetette hátra a fejét Ireland, és derékig érő fekete haja zuhatagként hullott alá. - Nem láttad, amikor nézte, ahogy apáddal táncoltok.
Fényes volt a szeme. Azt hittem, mindjárt sírva fakad. És amikor jöttünk föl a lifttel, próbálta leplezni, de látszott rajta, hogy nagyon ideges.
Belebámultam a kezemben tartott üres enchiladaszószos edénybe, és úgy éreztem, hogy még jobban összetörik a szívem.
- Haragszol rá, igaz? - kérdezte Ireland.
Megköszörültem a torkom.
- Egyesek jobban teszik, ha megmaradnak a barátságnál.
- De azt mondtad, szereted.
- Az nem mindig elég. - Elfordultam a konzervnyitóért, és Gideon ott állt a pult másik végénél. Engem bámult. Megdermedtem.
Egy izom rángatózni kezdett az állkapcsán, de aztán ellazította.
- Kérsz egy sört? - kérdezte mogorván.
Bólintottam. Rám fért valami ital. Talán nem is egy.
- Adjak poharat?
- Ne.
Gideon Irelandre pillantott.
- Szomjas vagy? Van üdítő, víz, tej.
- Mit szólnál egy olyan sörhöz? - vágott vissza a lány diadalmas mosollyal.
- Próbálkozz újra - felelte szárazon Gideon.
Néztem Irelandet, és láttam, hogy felszikrázik, amikor Gideon ráfigyel. Nem tudtam elhinni, hogy Gideon nem veszi észre a szeretetét. Ez most
talán felületes dolgokon alapul, de megvan, és némi bátorítással erősíthető. Reméltem, hogy dolgozni fog ezen.
Mikor Gideon odaadta a hideg sört, ujjai a kezemhez súrlódtak. Egy pillanatig így maradt, és a szemembe nézett. Tudtam, hogy a múltkori
éjszakára gondol.
Most már álomnak tűnt az egész, mintha igaz se lett volna, hogy itt járt. Már azt is el tudtam képzelni, hogy csak kétségbeesett képzelgés volt az

egész, mert annyira szomjaztam az érintésére és a szerelmére, hogy muszáj volt megkönnyebbülést találni a vágyakozás őrületéből. Ha nem lett
volna az a lappangó fájdalom mélyen bennem, nem is tudtam volna, mi igazi, és mi hamis remény csupán.
Elvettem tőle a sört, és elfordultam. Nem akartam azt mondani, hogy köztünk vége mindennek, de most már bizonyos volt, hogy egy ideig jobb lesz
külön. Gideonnak rá kell jönnie, hogy mit csinál, mit keres, és hogy van-e bármiféle jelentőségteljes helyem az életében. Mert ez a mostani
hullámvasutazás tönkretesz, és ezt nem engedhetem. Nem fogom engedni.
- Segíthetek valamiben? - érdeklődött.
Úgy feleltem, hogy nem néztem rá, mert az túl fájdalmas lett volna.
- Megnézed, hogy ki tudjuk-e hozni ide Caryt? Van kerekes széke.
- Rendben.
Kiment, és én egyszerre újra képes voltam nagyokat lélegezni.
Ireland odajött.
- Mi történt Caryvel?
- Majd elmesélem terítés közben.

***

Meglepve tapasztaltam, hogy tudok enni. Azt hiszem, annyira elvonta a figyelmem az apám és Gideon közti néma versengés, hogy észre sem
vettem, amikor a számba tettem egy-egy falatot. Az asztal egyik végénél Cary olyan gyöngyöző kacajokat csalt ki Irelandből, hogy muszáj volt
mosolyognom. A másik oldalon apám foglalt helyet az asztalfőn, a balján Gideon, a jobbján én.
Beszélgettek. A társalgás a baseballtól indult, ahogy vártam, aztán áttértek a golfra. A felszínen mindketten lazának tűntek, mégis feszült volt
körülöttük a levegő. Észrevettem, hogy Gideonon nincs rajta a méregdrága órája. Ezek szerint gondosan megtervezte, hogy a lehető
leghétköznapibbnak tűnjön.
A külső megjelenés azonban mit sem változatott azon, ami belül volt. Képtelenség lett volna ellepleznie, hogy milyen valójában - domináns hím,
iparbáró, kiváltságos személyiség. Ez benne volt minden gesztusában, minden szavában, minden pillantásában.
Így aztán apámmal viaskodni kezdtek azon, ki az alfahím, és gyanítottam, hogy én vagyok az egyensúly. Mintha bárki is irányíthatná az életemet
rajtam kívül.
Mégis meg tudtam érteni, hogy apám, aki csak az elmúlt években kapott lehetőséget, hogy igazán apa legyen, nem szívesen adta fel ezt a
lehetőséget. Gideon viszont olyan pozícióért hajtott, melyet már talán nem is akartam megadni neki.
Viszont hordta a gyűrűt, amit tőlem kapott. Próbáltam nem belemagyarázni ebbe semmit, mégis remélni akartam. Hinni akartam.
Mindannyian végeztünk a főfogással, és én felálltam, hogy leszedjem az asztalt a desszerthez, mikor megszólalt a kaputelefon. Felvettem.
- Eva! Graves és Michna nyomozók vannak itt a városi rendőrségtől - mondta a lány a recepcióról.
Caryre pillantottam. A nyomozók talán rájöttek, ki támadta meg? Megadtam az engedélyt, hogy feljöjjenek, aztán visszasiettem az asztalhoz.
Cary felvont szemöldökkel, kíváncsian pillantott rám.
- A nyomozók - magyaráztam. - Talán új híreik vannak.
Apám azonnal ráharapott a dologra. Felélénkült.
- Majd én beengedem őket.
Ireland segített összeszedni a tálakat. Alig pakoltunk be a mosogatóba, amikor megszólalt a csengő. Megtöröltem a kezem, és kimentem a
nappaliba.
A két nyomozó nem az volt, akiket vártam - nem ők kérdezték ki Caryt a kórházban hétfőn.
Gideon az átjáróból bukkant elő, és éppen zsebre vágta a telefonját.
Eltöprengtem, vajon ki hívogathatja egész este.
- Eva Tramell? - szólt a női nyomozó, és beljebb lépett. Sovány, komoly arcú nő volt, éles, intelligens tekintettel - ez volt a legszebb rajta. Barna,
göndör haj keretezte sminkmentes arcát. Nadrágot, lapos sarkú cipőt és puplinblúzt viselt, meg egy könnyű dzsekit, mely nem rejtette el az övére
erősített igazolványt és fegyvert. - Shelley Graves nyomozó vagyok a New York-i rendőrségtől. Ez itt a társam, Richard Michna nyomozó. Elnézést,
hogy péntek este zavarjuk.
Michna idősebb volt, magasabb és testesebb. A halántékánál őszült és a fejtetőn kopaszodott, de markáns arca és sötét tekintete tiszteletet
parancsolt. Végigpásztázta a szobát, miközben Graves rám figyelt.
- Helló - üdvözöltem őket.
Apám becsukta az ajtót, és lehetett valami a tartásában vagy a viselkedésében, ami felkeltette Michna figyelmét.
- Szintén rendőr?
- Kaliforniában - felelte apám. - Most éppen látogatóban vagyok a lányomnál, Evánál. Miről van szó?
- Csak néhány kérdést szeretnénk feltenni önnek, Miss Tramell - felelte Graves. Gideonra meredt. - Én önnek is, Mr. Cross.
- Van a dolognak valami köze a Cary elleni támadáshoz? - kérdeztem.
A nő Caryre pillantott.
- Üljünk le.
Átmentünk a nappaliba, de csak én ültem le, meg Ireland. Mindenki más állva maradt. Apa Caryt tolta.
- Szép kis lakás - jegyezte meg Michna.
- Köszönöm. - Caryre pillantottam, és azon tűnődtem, mi a fene folyik itt.
- Meddig van a városban? - kérdezte a nyomozó apámat.
- Csak a hétvégére.
Graves rám mosolygott.
- Sokat jár vissza Kaliforniába az édesapjához?
- Csak pár hónapja jöttem el onnan.
- Egyszer én is voltam Disneylandben gyerekkoromban - mélázott a nő. - De az már jó régen volt. Azóta is szeretnék visszamenni.
A homlokomat ráncoltam. Nem tudtam, mire jó ez a mellébeszélés.
- Csak néhány kérdést szeretnénk feltenni - folytatta Michna, és notepadet szedett elő az egyik belső zsebéből. - Nem akarjuk önöket a
szükségesnél tovább feltartani.
Graves bólintott, de nem vette le rólam a szemét.

- Ismer egy bizonyos Nathan Barkert, Miss Tramell?
A szoba fordult egyet körülöttem. Cary szitkozódott, aztán bizonytalanul lábra állt, és nehézkesen mellém vonszolódott. Megfogta a kezem.
- Miss Tramell! - Graves leült a kanapé másik végére.
- A mostohafivére volt - csattant fel Cary. - Hogy jön ez most ide?
- Mikor látta utoljára Barkert? - kérdezte Michna.
A bíróságon… Próbáltam nyelni egyet, de a szám száraz volt, mint a fűrészpor.
- Nyolc éve - nyögtem ki.
- Tudta, hogy itt tartózkodott New Yorkban?
Te jó isten. Vadul megráztam a fejem.
- Mi ez az egész? - kérdezte apám.
Segélykérőn pillantottam Caryre, aztán Gideonra. Apám nem tudott Nathanról. És nem is akartam, hogy megtudja.
Cary megszorította a kezem. Gideon még csak rám se nézett.
- Mr. Cross - szólt Graves. - Mi a helyzet önnel?
- Hogyhogy velem?
- Maga ismeri Nathan Barkert?
A tekintetemmel könyörögtem Gideonnak, hogy ne mondjon semmit apám előtt, de nem nézett felém.
- Nem tenné fel ezt a kérdést - felelte Gideon -, ha nem tudná rá máris a választ.
Összeugrott a gyomrom. Remegés fogott el. Gideon még most sem nézett rám. Az agyam próbálta feldolgozni a helyzetet… hogy mit jelent ez az
egész… mi történik.
- Van valami indoka ezeknek a kérdéseknek? - érdeklődött apám.
A vér vadul dübörgött a fülemben. A szívem rémülten kalimpált. Már Nathan közelségének gondolata is elég volt, hogy úrrá legyen rajtam a pánik.
Elfulladt a lélegzetem. A szoba úszni kezdett a szemem előtt. Azt hittem, menten elájulok.
Graves úgy figyelt, mint egy vércse.
- Meg tudja mondani, hol volt tegnap, Miss Tramell?
- Ne válaszolj - adta ki az utasítást apám. - Ez a kihallgatás nem folytatódik, amíg meg nem tudjuk, mire megy ki a játék.
Michna bólintott, mintha számított volna a közbeszólásra.
- Nathan Barkert ma reggel holtan találták.

16. FEJEZET

Amint Michna nyomozó befejezte a mondatot, apám véget vetett a kihallgatásnak.
- Készen is vagyunk - szólt sötéten. - Ha további kérdéseik vannak, beszéljenek meg egy időpontot a lányommal, amikor bemegy az ügyvédjével.
- Mi a helyzet önnel, Mr. Cross? - pillantott Michna Gideonra. - Ön elmondaná, hol volt tegnap?
Gideon előbbre jött a kanapé mögül.
- Miért nem inkább addig beszélgetünk, amíg kikísérem önöket?
Rámeredtem, de továbbra is kerülte a kontaktust.
Mi van még, amiről nem tudhatok? Mi mindent rejteget még előlem?
Ireland ujjai az enyéimbe fonódtak. Cary az egyik oldalamon ült, Ireland a másikon, míg a férfi, akit szerettem, messze volt, és fél órája rám se
nézett. Úgy éreztem, mintha hideg kődarab nyomná a gyomromat.
A nyomozók leírták a telefonszámukat, aztán távoztak Gideonnal. Néztem, ahogy kimennek. Apám töprengő pillantással meredt Gideonra.
- Talán éppen eljegyzési gyűrűt vett neked - suttogta Ireland. - És nem akarja elrontani a meglepetést.
Megszorítottam a kezét, amiért ilyen aranyos és ilyen szépeket gondol a bátyjáról. Reméltem, hogy sosem kell majd kiábrándulnia. Úgy, ahogyan
én kiábrándultam. Gideon meg én semmik vagyunk, semmi sem köt össze minket, ha nem képes őszinte lenni velem.
Miért nem szólt nekem Nathanról?
Eleresztettem Cary meg Ireland kezét, és átmentem a konyhába. Apa utánam jött.
- Szeretnél tájékoztatni arról, hogy mi a fene történik? - kérdezte.
- Én sem tudom. Ez az egész új nekem.
A pultnak támaszkodott, és szemügyre vett.
- Mi ez a dolog veled meg Nathan Barkerrel? Mikor meghallottad a nevét, úgy néztél ki, mint aki menten elájul.
Elkezdtem leöblíteni az edényeket, hogy betegyem őket a mosogatógépbe.
- Állandóan piszkált, apa. Ez minden. Nem tetszett neki, hogy az apja újra megnősült, és az főleg nem, hogy az új asszony gyereket is hoz a házhoz.
- És mi köze ehhez Gideonnak?
- Hát, ez nagyon jó kérdés. - Belekapaszkodtam a mosogató szélébe, lehajtottam a fejem, és lehunytam a szemem. Hát ez ver éket közénk
Gideonnal - Nathan. Tudtam, hogy így lesz.
- Eva! - Apám a vállamra tette a kezét, és gyúrni kezdte fájó izmaimat. - Jól vagy?
- Csak… fáradt vagyok. Nem aludtam jól. - Elzártam a vizet, a többi edényt otthagytam. A szekrényhez mentem, ahol a vitaminjaimat meg a
gyógyszereimet tároltam, és előszedtem két éjszakai fájdalomcsillapítót. Mély, álomtalan alvásra vágytam. Nagy szükségem is volt rá, hogy
megfelelő állapotban ébredjek fel, és kigondoljam, mit tegyek.
Apámra néztem.
- Tudnál foglalkozni Irelanddel, amíg Gideon visszajön?
- Hát persze - csókolt homlokon. - Majd reggel beszélünk.
Ireland azonban rám talált, még mielőtt elköszöntem volna tőle.
- Jól vagy? - lépett be a konyhába.
- Muszáj lefeküdnöm, elnézést. Udvariatlanság, tudom.
- Ugyan már, semmi baj.
- Tényleg nagyon sajnálom - öleltem át. - De lesz legközelebb. Esetleg egy csajos nap? Kozmetikus vagy vásárlás?
- Persze. Majd hívj.
- Úgy lesz. - Eleresztettem, és átvágtam a nappalin, a szobám felé vezető átjáró felé.
Nyílt a bejárati ajtó, és Gideon lépett be. Most összetalálkozott a tekintetünk, és úgy is maradt. Semmit sem tudtam kiolvasni belőle. Elfordultam,
bementem a szobámba, és magamra zártam az ajtót.

***

Másnap kilenckor ébredtem, nyűgösen és törődötten, de már nem bénító kimerültséggel. Tudtam, hogy fel kell hívnom Stantont meg anyámat, de
előbb koffeinre volt szükségem.
Megmostam az arcomat, a fogamat, és kicsoszogtam a nappaliba. Már majdnem a konyhában voltam - a csábító kávéillat forrásánál -, amikor
megszólalt a csengő. Ugrott egyet a szívem. Nem tehettem erről az ösztönös reakcióról, amikor Giedeonra gondoltam - ő egyike volt annak a
három embernek, akik rajta voltak a portás listáján.
De mikor ajtót nyitottam, anyámat pillantottam meg. Reméltem, hogy nem látszik rajtam a csalódottság, de amúgy sem vette volna észre, azt
hiszem. Elviharzott mellettem tengerzöld ruhájában, melyet mintha megfestettek volna. Úgy tudta viselni, ahogy kevés nő - elegánsan és a korának
megfelelően. Persze eleve úgy nézett ki, mintha a nővérem lenne.
Rápillantott kényelmes tréningnadrágomra és hálópólómra, aztán azt mondta:
- Eva... istenem. Nem is tudod…
- Nathan meghalt. - Becsuktam az ajtót, és idegesen pillantottam a vendégszoba felé. Hőn reméltem, hogy apám még mindig a nyugati parti idő
szerint ketyeg, és éppen mélyen alszik.
- Ó. - Szembefordult velem, és csak most vehettem szemügyre alaposabban. A szája keskeny vonallá szűkült az aggodalomtól, kék szemében
űzött tekintet. - Járt már itt a rendőrség? Tőlünk most mentek el.
- Tegnap este voltak itt. - A konyhába indultam, egyenesen a kávégéphez.
- Miért nem hívtál minket? Melletted kellett volna lennünk. És ügyvéd is kellett volna, alaphangon.
- Nagyon gyors látogatás volt, anya. Kérsz? - emeltem fel a kávéskancsót.
- Nem, köszönöm. Nem lenne szabad ennyi kávét innod. Nem tesz jót.
Letettem a kancsót, és kinyitottam a hűtőt.
- Szent isten, Eva - hüledezett anyám. - Tudd, mennyi kalória van a kávétejszínben?

Letettem elé egy üveg vizet, és visszamentem felönteni a kávémat.
- Körülbelül harminc percig voltak itt, aztán elmentek. Semmit sem tudtak meg tőlem azon kívül, hogy Nathan a mostohatestvérem volt és nyolc éve
nem láttam.
- Még szerencse, hogy nem mondtál többet. - Kinyitotta a vizet.
Megmarkoltam a bögrémet.
- Menjünk az én nappalimba.
- Micsoda? Miért? Sosem vagy ott.
Igaza volt, de szerettem volna megelőzni egy meglepetésszerű családegyesülést.
- De te szereted - feleltem. A hálószobámon keresztül mentünk be, és becsuktam az ajtót magunk mögött, aztán megkönnyebbülten fújtam egyet.
- Valóban szeretem - nézett körül anyám.
Már hogyne szerette volna, hisz ő rendezte be. Én gondolkoztam rajta, hogy hálószobát csinálok belőle Gideonnak, de mostanra minden
megváltozott. Eltávolodott tőlem, eltitkolta előttem Nathant meg a vacsorát Corinne-nal. Magyarázatot akartam, aminek függvényében vagy
folytatjuk és megyünk együtt előre, vagy különválunk.
Anyám kecsesen letelepedett egy székre, és a tekintete megpihent rajtam.
- Nagyon óvatosnak kell lenned a rendőrökkel, Eva. Ha megint beszélni akarnak veled, szólj Richardnak, hogy küldje az ügyvédeit.
- Miért? Nem értem, miért kéne aggódnom amiatt, amit mondok vagy nem mondok. Semmi rosszat nem tettem. Még csak azt sem tudtam, hogy a
városban van. - Láttam, hogy elkapja rólam a tekintetét, és megkeményedett a hangom. - Mi folyik itt, anya?
Ivott egy kortyot, mielőtt megszólalt volna:
- Nathan múlt héten felbukkant Richard irodájában. Két és fél millió dollárt követelt.
Hirtelen zúgni kezdett a fülem.
- Tessék?
- Pénzt akart - folytatta mereven anyám. - Méghozzá sokat.
- Miből gondolta, hogy bármennyit is kaphat?
- Fényképei vannak… voltak, Eva. - Remegni kezdett a szája. - És videói. Rólad.
- Te jó isten. - Reszketve tettem le a kávét, és előrehajoltam. A fejemet a térdem közé húztam. - Istenem. Mindjárt rosszul leszek.
És Gideon találkozott Nathannal - ennyit beismert, amikor válaszolt a nyomozó kérdésére. Ha látta a képeket… ha megundorodott tőlük… az
megmagyarázza, miért épített le. Miért volt annyira feldúlt, amikor éjszaka bejött hozzám. Lehet, hogy még mindig akar, de már nem képes együtt
élni a képekkel, amelyeket mindig maga előtt lát.
Ennek így kell lennie, így mondta.
Rettenetes hang szakadt fel belőlem. Még csak elképzelni sem tudtam, miket örökített meg Nathan. De nem is akartam.
Nem csoda, hogy Gideon nem állhatta a pillantásomat. Mikor utoljára szeretkeztünk, teljes sötétségben csináltuk, ahol hallhatott és érezhetett - de
nem látott.
Elnyomtam egy sikolyt. Inkább beleharaptam a karomba.
- Kicsim, ne! - Anyám térdre hullt előttem, szelíden lehúzott a székről magához a földre, ahol ringathatott. - Ssss. Már vége. Meghalt.
Összegömbölyödtem az ölében és zokogtam. Rádöbbentem, hogy tényleg vége - elveszítettem Gideont. Talán megveti magát azért, hogy elfordul
tőlem, de értettem, miért nem tehet másként. Ha az, hogy rám néz, a saját brutális múltját juttatja eszébe, hogy is viselhetné el? Hogyan viselhetném
el én?
Anyám a hajamat simogatta. Éreztem, hogy ő is sír.
- Ssss - nyugtatgatott remegő hangon. - Ssss, kicsim. Itt vagyok. Vigyázok rád.
A végén elfogytak a könnyek. Kiürültem, és ezzel az ürességgel új megvilágosodás jött. Nem tudtam változtatni azon, ami történt, de megtehettem
azt, ami ahhoz kellett, hogy a szeretteim ne szenvedjenek tőle.
Felültem, és megtöröltem a szemem.
- Ezt ne csináld - szidott anyám. - Ha így dörgölöd a szemed, ráncos leszel!
Valamilyen oknál fogva bizarrnak éreztem aggodalmát majdani szarkalábaim miatt. Próbáltam magamban tartani, mégis kitört belőlem a nevetés.
- Eva Lauren!
A bosszankodását is viccesnek találtam. Nevettem, egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Kacagtam, míg meg nem fájdult az oldalam és el nem
dőltem.
- Fejezd be! - rángatta a vállamat. - Nem vicces.
Kicsordult a könnyem.
- Eva, komolyan! - De már ő is kezdett mosolyogni.
Aztán már nem annyira nevettem, mint inkább zokogtam megint, szárazon, görcsösen. Hallottam, hogy anyám kuncog, és ez valahogy összevágott
gyilkos fájdalmammal. Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért, de amilyen szörnyen és reménytelenül éreztem magam, anyám jelenléte - az őrjítő
kis szurkálásokkal és intésekkel - épp annak tűnt, amire szükségem van.
Tenyeremet fájó hasamra tapasztva mély, tisztító lélegzetet vettem.
- Ő intézte el? - kérdeztem halkan.
Anyám arcáról lehervadt a mosoly.
- Ki? Richard? Mit intézett el? A pénz dolgát? Ó…
Türelmesen vártam.
- Nem! - ellenkezett anyám. - Ő sosem tenne ilyet. Neki nem ilyen a gondolkodása.
- Ok. Csak tudni akartam. - Én sem tudtam elképzelni Stantont, amint épp bérgyilkost fogad. De Gideon…
A rémálmaiból tudtam, hogy bosszúvágyát erőszakos elemek színezik. És láttam, hogyan bánt el Brettel. Az emlék szinte beleégett az agyamba.
Gideon mindenre képes, és a múltja…
Mélyeket lélegeztem.
- Mennyit tud a rendőrség?
- Mindent. - Anyám szeme nedves lett a bűntudattól. - Feltörték az aktáit, mikor meghalt.
- És hogyan halt meg?
- Azt nem mondták meg.
- Gondolom, nem is fontos. Megvan az indítékunk - túrtam a hajamba. - Nyilván nem számít, hogy személy szerint egyikünknek sem volt rá
lehetősége. A te időd le van fedve, igaz? És Stantoné is?

- Persze. És a tiéd?
- Igen. - Gideonéról azonban nem tudjuk. Nem mintha számítana. Senki sem hiszi, hogy egy Gideon- vagy Stanton-féle nagy hal saját kezűleg söpör
el egy olyan mocskot, mint Nathan.
Nem is egy indítékkal rendelkeztünk - a zsarolás, meg a bosszú azért, amit annak idején tett velem -, és megvoltak az eszközeink is.

***

Megint megfésülködtem és megmostam az arcomat, miközben végig azon töprengtem, hogyan fogom észrevétlenül kicsempészni anyámat a
lakásból. Mikor láttam, hogy a hálószobaszekrényemben turkál - mindig aggódott a kinézetem miatt -, már tudtam, mit kell tennem.
- Emlékszel arra a szoknyára, amit a Macy’s-ben vettem? - kérdeztem. - A zöldre?
- Ó, hogyne. Nagyon csinos.
- Nem tudom felvenni, mert semmim sem illik hozzá. Segítenél keresni valamit?
- Eva - mondta rosszallóan. - Mostanra már ki kellett volna alakítanod a magad egyéni stílusát - és nem a mackónadrágra gondolok!
- Segíts ki, anya! Mindjárt visszajövök. - Magamhoz vettem a kávésbögrét, hogy legyen ürügyem a távozásra. - Ne menj sehova.
- Ugyan hová mennék? - felelte fojtott hangon, mert már nyakig merült a gardróbba.
Gyorsan megnéztem a nappalit meg a konyhát. Apám nem volt sehol, a szobája ajtaja csukva, akárcsak Caryé. Visszarohantam a szobámba.
- Ehhez mit szólsz? - emelt fel egy pezsgőszínű selyemblúzt. Látványos és elegáns volt a kombináció.
- Imádnivaló! Szuper vagy! Köszi. De ugye most már menned kell? Nem akarlak feltartani.
Anyám rám meredt.
- Nem sietek sehová.
- És mi van Stantonnal? Biztosan őt is nyomasztja az ügy. És szombat van - a hétvégéit mindig neked tartja fenn. Szüksége van arra, hogy vele
legyél.
Rettenetesen éreztem magam Stanton miatt. Rengeteg pénzt és időt áldozott rám meg Nathan ügyére a négy év alatt, amióta együtt volt
anyámmal. Túl sok lett volna ilyesmit kérni bárkitől, ő mégis megtette értünk. És örökké hálás leszek neki, hogy ennyire szereti anyámat.
- Neked is nehéz most - ellenkezett anyám. - Melletted akarok lenni, Eva. Támogatni akarlak.
Elszorult a torkom. Megértettem, hogy próbálja jóvátenni, ami annak idején történt, és amit soha nem tudott megbocsátani magának.
- Minden oké - feleltem rekedten. - Én jól vagyok. Viszont az bánt, hogy megfosztom tőled Stantont mindazok után, amit értünk tett. Neki te vagy a
jutalma és a kis mennyországa a munkával töltött hét után.
Anyám szája elbűvölő mosolyra húzódott.
- Milyen szépen mondtad.
És így is gondoltam, amikor Gideon mondott nekem hasonlókat.
Szinte hihetetlennek tűnt, hogy alig egy hete még ott voltunk a tengerparti házban, őrülten szerelmesen, lépésről lépésre szilárdítva meg a
kapcsolatunkat.
Mostanra viszont széthullott minden, és azt is tudtam, miért. Dühös és sértett voltam, amiért Gideon eltitkolt előlem valami ennyire fontosat, mint
amilyen az, hogy Nathan a városban van. Bántott, hogy nem beszélte meg velem, mit gondol és érez. De ugyanakkor megértettem. Hosszú évek
alatt megszokta, hogy semmi személyeset ne adjon ki, és még nem voltunk együtt elég régóta ahhoz, hogy ezen a megrögzött szokásán változtatni
tudjunk. Nem hibáztathattam azért, amiért önmaga, mint ahogy azért sem, hogy nem képes együtt élni azzal, ami én vagyok.
Nagy sóhajjal odamentem anyámhoz, és átöleltem.
- Az, hogy most itt voltál… nagy segítség volt nekem, anya. Sírás, nevetés, meg hogy egyszerűen csak együtt vagyunk. Semmi sem lehet ennél
tökéletesebb. Köszönöm.
- Tényleg? - Anyám szorosan megölelt. Kicsinek és törékenynek éreztem, pedig egyforma magasak voltunk, és rajta még nyomott is a magas
sarkú cipő. - Azt hittem, megőrültél.
Elhúzódtam, és elmosolyodtam.
- Azt hiszem, egy kicsit tényleg, de te visszahoztál. És Stanton nagyon jó ember. Hálás vagyok mindenért, amit értünk tett. Kérlek, mondd meg neki.
Karon fogtam, felvettem a táskáját az ágyamról, és kivezettem a bejárathoz. Ott megint megölelt, aztán megsimogatta a hátamat.
- Hívj fel este, és holnap is. Tudni akarom, hogy rendben vagy.
- Jó.
Szemügyre vett.
- És a jövő héten menjünk el szépítkezni. Ha az orvos nem engedi, hogy Cary is jöjjön, akkor majd házhoz hozatunk valakit. Szerintem
mindnyájunkra ránk fér egy kis kényeztetés meg fényesítés.
- Ennél szebben aligha mondhattad volna, hogy szörnyen nézek ki. - Mindketten érzékenyek voltunk most, bár ő jobban leplezte, mint én. Nathan
még mindig fekete felhőként tornyosult fölénk, ami képes arra, hogy tönkretegye az életünket és a lelki békénket. De azért úgy tettünk, mintha
minden jobb lenne, mint amilyen valójában. Már csak ilyenek voltunk. - De igazad van - mindnyájunknak jót fog tenni, és Cary is jobban érzi majd
magát tőle, még akkor is, ha csak manikűrt meg pedikűrt kaphat.
- Akkor intézkedem. Már alig várom. - Anyám felvillantotta ezer megawattos mosolyát…
…egyenesen apám arcába, aki ott állt az ajtó előtt, amit éppen kinyitottam. Cary kulcsa volt a kezében, éppen a zárba akarta illeszteni. Sortban és
sportcipőben volt, átizzadt pólóját lazán a vállára vetette. Még mindig lihegett kicsit, és veríték csillogott izmos, napbarnított testén. Victor Reyes
klassz pasi volt.
És illetlen pillantással méregette anyámat.
Mikor sikerült elszakítanom a tekintetemet szuper apámról, döbbenten láttam, hogy anyám is ugyanúgy néz rá, ahogy apu őrá.
Most kellett rádöbbennem, hogy a szüleim szeretik egymást. Azt gyanítottam, hogy apám mit érez, de anyu mindig zavarba jött miatta, mintha óriási
hiba vagy rossz döntés lett volna.
- Monica… - Apa hangja halkabb és mélyebb volt, mint amilyennek valaha is hallottam, és jobban kijött az akcentusa is.
- Victor - lehelte anyám. - Te mit keresel itt?
Apu felvonta a szemöldökét.
- Látogatóban vagyok a lányunknál.
- Anyu már megy is - szóltam sietve, miközben őrlődtem: együtt láthatom a szüleimet, és hálás vagyok Stantonnak, aki pontosan azt nyújtotta, ami
anyámnak kellett. - Majd hívlak, anya.

Apu nem mozdult, csak tetőtől talpig végigmérte anyámat, aztán visszafelé is. Majd mély lélegzetet vett, és félrehúzódott.
Anyám kilépett a folyosóra, és a lift felé indult, de az utolsó pillanatban még visszafordult. Apa szíve fölé tette a kezét, aztán lábujjhegyre
emelkedett, és először egyik oldalról, aztán a másikról megcsókolta.
- Isten veled - lehelte.
Néztem, ahogy bizonytalanul halad a lift felé, és megnyomja a hívógombot, háttal nekünk. Apa le nem vette róla a szemét, amíg el nem tűnt a
fülkében.
Akkor fújt egy nagyot, és bejött a lakásba.
Becsuktam az ajtót.
- Hogy lehet, hogy én nem tudtam, hogy őrülten szeretitek egymást?
Fájdalmas volt látni a tekintetét. Olyan volt, mint egy nyílt seb.
- Azért, mert ez nem jelent semmit.
- Ezt nem hiszem el. A szerelem jelent mindent.
- Nem győz le mindent, hiába mondják - horkant fel apám. - El tudod képzelni anyádat zsarufeleségként?
Megborzongtam.
- Na, látod. - Megtörölte a pólóval a homlokát. - Néha nem elég a szerelem. És ha nem elég, akkor meg minek?
A keserűség, amit kihallottam a hangjából, olyasmi volt, amit én is jól ismertem. Elmentem mellette, be a konyhába.
Apu utánam jött.
- Te szerelmes vagy Gideon Crossba?
- Hát nem nyilvánvaló?
- És ő szerelmes beléd?
Mivel nem volt többre energiám, a mosogatóba tettem a bögrémet, és tisztákat vettem elő kettőnknek.
- Nem tudom. Azt tudom, hogy akar engem, és néha szüksége is van rám. Azt hiszem, bármit megtenne nekem, amit csak kérek, mert kissé függő
lett tőlem.
Azt mégsem volt képes kimondani, hogy szeret. Nem volt képes beszélni a múltjáról. És szemlátomást nem tudott napirendre térni az én múltam
fölött sem.
- Megvan a magadhoz való eszed.
Kávébabot szedtem elő a fagyasztóból, hogy frissen készítsem el.
- Ez erősen vitatható, apa.
- Őszinte vagy önmagadhoz. Ez nagyon jó tulajdonság. - Feszesen elmosolyodott, amikor hátrapillantottam rá. - Egy kicsit használtam a
táblagépedet, hogy megnézzem a postámat. Ott volt az asztalon. Remélem, nem baj.
Megráztam a fejem.
- Dehogy. Csak nyugodtan.
- Kicsit neteztem is. Látni akartam, mi a helyzet Cross-szal.
Elszorult a szívem.
- Nem kedveled.
- Még nem alkottam végleges ítéletet. - Elhalkult a hangja, ahogy átment a nappaliba, aztán újra felerősödött, amikor visszajött a táblagéppel.
Miközben a kávét daráltam, felnyitotta a gépet, és nyomkodni kezdte a képernyőt.
- Tegnap este nem tudtam eléggé kifaggatni. Egy kicsit többet akartam tudni róla. Találtam pár képet kettőtökről, ami elég ígéretesnek látszott. - A
képernyőre meredt. - Aztán találtam valami mást is.
Felém fordította a gépet.
- Meg tudod ezt magyarázni? Ez is a húga?
Otthagytam a darált kávét, és odamentem. Apám a Page Sixen talált egy cikket. Volt egy kép Gideonról és Corinne-ról valami koktélpartin. Gideon
átfogta Corinne derekát, és a testbeszédük ismerős meghittséget sugallt. Gideon nagyon közel volt, az ajka szinte érintette Corinne halántékát.
Corinne egy pohár italt tartott a kezében, és nevetett.
Felkaptam a gépet, és elolvastam a képaláírást: Gideon Cross, a Cross Industries igazgatója, és Corinne Giroux a Kingsman Vodka
reklámpartiján.
Remegő ujjakkal lapoztam az oldal tetejére, és elolvastam a cikket, hogy többet tudjak meg. Elzsibbadtam, amikor láttam, hogy a parti csütörtökön
volt hattól kilencig, Gideon egyik szállodájában - amit túlságosan is jól ismertem. Ott dugott meg, tucatnyi másik nőhöz hasonlóan.
Gideon azért nem jött el dr. Petersenhez, hogy elvigye Corinne-t a szerelmi szállodájába.
Ez volt hát az, amit nem akart a fülem hallatára elmondani a nyomozóknak. Az alibije - talán az egész éjszakája - egy olyan este volt, amit egy
másik nővel töltött.
A kelleténél kissé óvatosabban tettem le a gépet, és kifújtam a visszatartott levegőt.
- Nem a húga.
- Nem is gondoltam, hogy az.
Ránéztem apára.
- Megtennéd, hogy megcsinálod a kávét? Fel kell hívnom valakit.
- Persze. Majd utána zuhanyozom. - A kezemre tette a kezét. - Menjünk el valahová, és felejtsük el ezt az egész nyavalyás reggelt. Jól hangzik?
- Tökéletesen.
Levettem a telefont a tartójáról, és a hálószobámba mentem. Megnyomtam Gideon mobiljának gyorshívó gombját, és vártam, hogy felvegye.
Három csöngetésre meg is tette.
- Cross - szólt bele, mintha nem látná, hogy én vagyok az. - Most tényleg nem tudok beszélni.
- Akkor csak hallgass. Csak egy percig. Egyetlen percet veszek el az idődből. Van annyid?
- Én tényleg…
- Nathan elment hozzád a fotóimmal?
- Ez nem…
- Elment? - csattantam fel.
- Igen - nyögte ki.
- És megnézted őket?
Hosszú csend támadt.

- Igen.
Kifújtam a levegőt.
- Oké. Azt gondolom, hogy seggfejség volt tőled hagyni, hogy elmenjek dr. Petersenhez egyedül, miközben tudtad előre, hogy nem fogsz jönni, mert
egy másik nővel leszel. Ez egyszerűen csak súlyos gyökérség, Gideon. És ami még rosszabb, hogy egy Kingsman-eseményről van szó, aminek
lehetett volna némi érzelmi értéke számodra azok után, hogy…
Jellegzetes csikorgás hallatszott, mint amikor széket tolnak hátra. Sietve hadartam tovább, mielőtt letenné.
- Azt gondolom, hogy gyáva vagy, amiért nem mondtad meg egyenesen, hogy végeztünk, főleg hogy nem még az előtt, hogy elkezdtél volna mással
kavarni.
- Eva. A fene egye meg.
- De szeretném, ha tudnád, hogy noha baromi rosszul kezelted ezt az egészet, és millió darabra törted a szívemet, és minden tiszteletemet
elvesztettem irántad, nem hibáztatlak azért, ahogy érzel, miután láttad azokat a képeket rólam. Megértem.
- Hagyd abba. - A hangja alig volt több suttogásnál, és arra gondoltam, hogy Corinne talán most is ott van vele.
- Nem akarom, hogy hibáztasd magad, oké? Azok után, amin te is meg én is keresztülmentünk - nem mintha tudnám, hogy te pontosan min mentél
keresztül, mert sose mondta el, de… - Felsóhajtottam, és nem tetszett a hangom remegése. És még rosszabb volt, hogy amikor folytattam, már
könnyes is volt. - Ne hibáztasd magad. Én sem hibáztatlak. Csak azt akartam, hogy ezt tudd.
- Jesszusom - lehelte Gideon. - Kérlek, hagyd abba, Eva.
- Végeztem. Remélem, találsz… - A kezem ökölbe szorult az ölemben. - Mindegy. Ég veled.
Bontottam a vonalat, és az ágyra dobtam a telefont. Útban a fürdő felé ledobáltam a ruháimat, és letettem a pultra Gideon gyűrűjét. Az elviselhető
legforróbbra állítottam a vizet, és zsibbadtan roskadtam le a zuhanyozó padlójára.
Semmim sem maradt.

17. FEJEZET

A szombat hátralévő részében és vasárnap apuval a várost jártuk. Gondoskodtam róla, hogy mindent megkóstoljon: elvittem Juniorhoz sajttortázni,
Gray’s papához hot dogozni, és Johnhoz pizzáért, amit hazavittünk, hogy Caryvel együtt költsük el. Felmentünk az Empire State Building tetejére,
ami egyben a Szabadság-szobor kipipálását is jelentette, legalábbis apu szempontjából. Megnéztünk egy matiné-előadást a Broadwayn.
Elmentünk a Times Square-re, ahol forróság volt, tömeg és bűz, de láttunk néhány érdekes - és félmeztelen - utcai mutatványost. Csináltam is róluk
pár képet a telefonommal, és átküldtem Carynek, hogy nevessen egy jót.
Aput egészen lenyűgözte a város vészhelyzeti felkészültsége, és éppannyira tetszettek neki a lovas rendőrök, mint nekem. Körbehajtattunk a
Central Parkon lovas kocsiban, aztán együtt megkockáztattunk egy metrózást.
Elvittem a Rockefeller Centerbe, a Macy’s-be és a Crossfire-hez, melyről elismerte, hogy még a többi, igen figyelemreméltó épület közül is
kiemelkedik. De a lényeg az volt, hogy közösen bóklásztunk. Gyalogoltunk, beszélgettünk, együtt voltunk.
Végre megtudtam, hogyan ismerkedtek meg anyuval. Anyu kis sportkocsija defektes lett, és végül abba az alkatrészboltba keveredett, ahol apu
dolgozott. A sztori a Billy Joel-féle „Uptown Girl” videóra emlékeztetett, és ezt meg is mondtam. Apa nevetett, és azt mondta, ez az egyik kedvenc
száma. Azt is mondta, hogy szinte még most is maga előtt látja anyát, amint kecsesen kilibben méregdrága játék autója volánja mögül, és kifordítja
sarkaiból az ő kis világát. Ő volt a leggyönyörűbb, amit addig vagy azóta valaha is látott… egészen addig, amíg én képbe nem kerültem.
- Még mindig bánkódsz utána, apu?
- Sokáig bánkódtam - ölelte át apa a vállamat. - Sosem fogom megbocsátani neki, hogy nem az én vezetéknevemet adta neked. De a pénzdolog
már nem izgat. Hosszú távon sosem leszek elég ahhoz, hogy boldoggá tegyem, és ő elég jól ismerte magát ahhoz, hogy ezzel tisztában legyen.
Bólintottam. Sajnáltam mindannyiunkat.
- És az igazat megvallva - sóhajtott, és egy pillanatra a fejem búbjára fektette az arcát -, bármennyire is szeretnék mindent megadni neked, amit a
férjei megadhatnak, örülök, hogy ott vannak neked. Nem vagyok túl büszke ahhoz, hogy értékeljem: az életed jobb lett a döntései révén. És nem
vagyok keserű a saját sorsom miatt. Jó életem van, ami boldoggá tesz, és egy lányom, akire borzasztóan büszke vagyok. Gazdagnak tartom
magam, mert megvan mindenem, ami kell.
Megöleltem.
- Szeretlek, apa. Annyira örülök, hogy itt vagy.
Ő is átölelt, és arra gondoltam, hogy a végén talán minden rendben lesz. Anyám is, apám is teljes életet él a nélkül az ember nélkül, akit szeretnek.
Talán nekem is sikerülhet.

***

Akkor estem depresszióba, amikor apám elment. A napok nyomorúságos lassúsággal teltek. Mindennap azt mondogattam magamnak, hogy nem
várom Gideon jelentkezését, de amikor bemásztam az ágyba este, álomba sírtam magam, mert újabb nap telt el anélkül, hogy jelet kaptam volna
tőle.
A környezetem aggódott. Steven és Mark magukon kívül voltak a szerdai ebéden. Abba a mexikóiba mentünk, ahol Shawna dolgozott, és
mindhárman nagyon igyekeztek, hogy felvidítsanak. Jól is éreztem magam, mert szerettem velük lenni, és gyűlöltem a tekintetükben lappangó
aggodalmat, de volt bennem egy kitölthetetlen űr, meg valami mélyen ülő aggodalom a Nathan halálával kapcsolatos nyomozás miatt.
Anyu mindennap hívott, és érdeklődött, hogy keresett-e újra a rendőrség - nem keresett -, és értesített, ha őket keresték.
Aggasztott, hogy Stantonnal foglalkoznak, de el kellett hinnem, hogy a mostohaapám nyilvánvalóan ártatlan, semmit sem találhatnak. Mégis…
Hátha valamibe belebotlanak. Bizonyosan gyilkosság történt, különben nem nyomoznának. Mivel Nathan új volt a városban, ugyan ki akarhatta
megölni?
A lelkem mélyén nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy Gideon intézte így. Ez még jobban megnehezítette, hogy túltegyem magam rajta, mert
volt egy részem - a kislány, aki valaha voltam -, ami már régóta holtan akarta látni Nathant. Ami azt akarta, hogy úgy szenvedjen, ahogyan én
szenvedtem évekig. Miatta veszítettem el az ártatlanságomat és a szüzességemet. Az önbecsülésemet és az önbizalmamat. És végül egy
gyereket is elveszítettem egy rettenetes vetélésben, pedig még magam is alig voltam több gyereknél.
Percenként morzsolgattam a napjaimat. Kényszerítettem magam, hogy eljárjak Parkerhez krav magázni, tévézzem, mosolyogjak és nevessek, ha
kell - főleg Cary mellett -, és minden reggel felkeljek, hogy szembenézzek egy új nappal. Próbáltam nem törődni vele, mennyire halottnak érzem
magam belülről. Semmi sem volt élő bennem, csak a fájdalom, ami állandó tompa lüktetéssel mardosott. Lefogytam, és hiába aludtam sokat,
mégsem tudtam kipihenni magam.
Csütörtökön, a Gideon Utáni Hatodik Napon, Második Forduló, hagytam egy üzenetet dr. Petersen recepciósánál, hogy Gideon meg én többet
nem megyünk hozzá. Azon az estén megkértem Clancyt, hogy vigyen el Gideon lakásához, és a gyűrűjét meg a kulcsát egy borítékban leadtam a
recepción. Üzenetet nem hagytam, mert a két küldemény önmagáért beszélt.
Pénteken a másik új ügyfélkapcsolati menedzser is kapott egy asszisztenst, és Mark megkért, hogy segítsek neki betanulni. A fiút Willnek hívták, és
azonnal megkedveltem. Sötét, göndör haja volt, rövidre nyírva hordta. Hosszú barkót és szögletes szemüveget hordott, ami nagyon jól állt neki.
Üdítőt ivott kávé helyett, és még mindig a középiskolai szerelmével járt.
A délelőtt nagy része azzal telt, hogy megmutattam neki az irodát.
- Te szeretsz itt lenni - jegyezte meg.
- Imádok - mosolyodtam el.
Will visszamosolygott.
- Örülök. Először nem voltam biztos benne. Nem tűntél túl lelkesnek, még akkor sem, amikor jókat mondtál.
- Nem vagyok formában. Épp most vagyok túl egy nehéz szakításon - próbáltam lerázni a dolgot. - Most éppen elég nehezen tudok lelkesedni
bármiért, hiába szeretem. Pedig a munkám is ilyen.
- Részvétem a szakítás miatt - mondta együtt érzőn.
- Kösz. Rám fér.
Cary kezdett egész jól kinézni szombatra. A bordái még mindig be voltak bugyolálva, és a karját még egy ideig gipszben tartották, de már egyedül
járt-kelt, és már nem volt szüksége a nővérre.

Anyám egy egész szépségteamet rendelt oda a lakásba - hat fehér köpenyes nőt, akik birtokba vették a nappalit. Cary a mennyekben járt.
Semmiféle nyűgje nem volt a szépségnappal kapcsolatban. Anyám fáradtnak tűnt, ami cseppet sem volt jellemző rá. Tudtam, hogy Stanton miatt
aggódik. És talán apám is eszébe jut néha. Lehetetlennek éreztem, hogy ne így legyen, miután újra látta majdnem huszonöt év elteltével. Apám
vágyódását iránta forrónak és elevennek éreztem; nem tudtam elképzelni, hogy anyám hogyan áll hozzá a dologhoz.
Nekem egyszerűen csak jó volt két olyan emberrel lenni, akik szeretnek, és elég jól ismernek ahhoz, hogy ne említsék Gideont, vagy ne akarjanak
mindenáron felvidítani. Anya hozott egy dobozzal a kedvenc Knipschildt trüffelemből, amit lassacskán eszegettem. E miatt a kilengés miatt sosem
szidott. Azzal még ő is egyetértett, hogy egy nőnek joga van csokit enni.
- Mit fogsz csináltatni? - kérdezte tőlem Cary, arcán valami fekete ragaccsal. Éppen a haját nyírták a szokásos, szexin tépett stílusúra, miközben a
lábkörmét vágták tökéletes félköröcskékbe.
Lenyaltam az ujjamról a csokit, és elgondolkodtam. Legutóbb, amikor együtt kozmetikusnál voltunk, épp csak elkezdtem a viszonyt Gideonnal.
Akkor készültünk az első randira, és tudtam, hogy szexelni fogunk. Egy csábításra kihegyezett szolgáltatáscsomagot választottam, illatos,
afrodiziákumként ható olajokkal.
Most minden más volt. Bizonyos értelemben kaptam egy második lehetőséget. A Nathannal kapcsolatos nyomozás mindannyiunkat aggasztotta,
viszont az a tény, hogy örökre eltűnt az életünkből, olyan felszabadítóan hatott rám, ahogy nem is vártam. Valahol a lelkem mélyén mindig ott
lappanghatott a félelem. Amíg élt, mindig fennállt a lehetőség, hogy egyszer összefutunk valahol. Most viszont szabad lettem.
Ugyancsak új esélyt kaptam arra is, hogy kiélvezzem a New York-i életet úgy, ahogy eddig nem. Senkinek sem voltam felelős. Mehettem bárhová,
bárkivel. Lehettem bárki. Ki az az Eva Tramell, aki Manhattanben lakik, és álmai munkáját végzi egy reklámügynökségnél? Még magam sem
tudtam. Eddig csak egy San Diegó-i jöttment voltam, aki egy rejtélyes és hihetetlenül erős férfi uszályába került. Ez volt Eva a Gideon Utáni
Nyolcadik Napon, Második Forduló: összegömbölyödés egy homályos sarokban, és a sebek nyalogatása. És ez még sokáig így is lesz. Talán
örökre, mert el sem tudtam képzelni, hogy valaha is újra szerelmes lehetek Gideon után. Akár tetszik, akár nem, a lelki társam volt. A másik felem.
Sok tekintetben a tükörképem.
- Eva - szólongatott Cary.
- Mindent akarok - feleltem határozottan. - Új hajat. Valami rövidet, szexit, menőt. És égővörös körmöket - a kezemen és a lábamon is. Új Evát
akarok.
Cary felvonta a szemöldökét.
- A körmök igen. A haj talán. De nem szabad hirtelen döntéseket hozni, amikor éppen ki vagy akadva egy pasi miatt. Mert később visszaütnek.
Felszegtem az állam.
- Én mégis megteszem, Cary Taylor. Te pedig vagy segítesz, vagy befogod a szádat, és úgy nézed végig.
- Eva! - Anyám szinte sikoltott. - Fantasztikusan fogsz kinézni! Már tudom is, milyen legyen a hajad. Imádni fogod!
Cary szája megrándult.
- Akkor hát legyen, kislány. Lássuk azt az új Evát!

***

Az Új Eva egy modern, kissé idegbeteg szexbombára sikeredett. Valaha hosszú, egyenes szőke hajam vállig érő lett, rétegzetten vágva, platina
csíkokkal, hogy kiemelje az arcomat. A sminkemet is megcsináltattam, hogy lássam, mi megy az új hajamhoz, és rájöttem, hogy a füstös szürke
szemfestés lesz az új stílusom, halvány rózsaszín szájfénnyel.
Végül letettem a vérvörös körömlakkról, és inkább csokoládébarna mellett döntöttem. Roppantul tetszett. Legalábbis egyelőre. Hajlandó voltam
bevallani, hogy kezdek magamhoz térni.
- Oké, vegyél vissza egy kicsit - füttyentett Cary. - Úgy látszik, egész jól viseled a szakításokat.
- Látod? - vigyorgott anyám. - Én megmondtam! Jól hozod az urbánus szofisztikált stílust.
- Te ezt így nevezed? - Tanulmányoztam a tükörképemet, és elképesztett az átalakulás. Kicsit idősebbnek tűntem. És határozottan csillogóbbnak.
Határozottan szexibbnek. Kicsit feldobott, hogy végre valaki mást látok, nem azt a beesett szemű lányt, akit már vagy két hete bámulok a tükörben.
Az arcom vékonysága és a szomorú tekintet valahogy jobban ment ehhez a bátrabb stílushoz.
Anyám ragaszkodott hozzá, hogy menjünk el vacsorázni, ha már egyszer mindannyian ilyen jól nézünk ki. Felhívta Stantont, hogy készüljön egy
közös estére, és érzékelhető volt a távolból is, hogy kislányos lelkesedése Stantont is magával ragadja. Anya ráhagyta a hely kiválasztását és a
szervezést, aztán folytatta az átalakításomat: egy fekete ruhát szedett elő a szekrényemből. Amikor belebújtam, feltartotta az egyik elefántcsontszín
koktélruhámat.
- Vedd csak fel - mondtam neki. Szórakoztatónak és egyben elképesztőnek éreztem, hogy anyám fel tudja venni egy nála majd’ húsz évvel
fiatalabb lány ruháit.
Mikor elkészültünk, átment Caryhez, és neki is segített.
Az ajtóból néztem, ahogy Cary körül szorgoskodik, és egyfolytában beszél hozzá, a kétoldalú társalgás minden igénye nélkül. Cary édes kis
mosollyal állt, és derűs tekintettel követte anyám cikázását.
Anyám megsimította Cary széles vállát, eligazgatta rajta az inget, aztán szakértő módon megkötötte a nyakkendőjét, és hátrébb lépve csodálta
meg a művét. Az ing ujja a gipszelt karon nem volt összegombolva, és Cary arcán még sárga meg bíbor foltok éktelenkedtek, de semmi sem
ronthatta el az általános benyomást: Cary Taylor felöltözött egy elegáns kimenőre.
Anyám mosolya bevilágította a szobát.
- Döbbenetes, Cary. Egyszerűen döbbenetes.
- Köszönöm.
Anyám odalépett, és arcon csókolta.
- Majdnem olyan szép vagy kívülről, mint belülről.
Cary pislogni kezdett, zöld szemében zavar támadt. A kilincsre támaszkodva mondtam:
- Vannak, akik átlátnak rajtad, Cary Taylor. Akiket nem téveszt meg a csinos külső. Mi tudjuk, milyen csodálatos szív rejtőzik benned.
- Gyerünk! - mondta anyám. Megfogta a kezünket, és kivonszolt minket a szobából.
Mikor leértünk a földszintre, Stanton limuzinja már várt ránk. Mostohaapám kimászott a hátsó ülésről, és gyengéd csókot nyomott anyám arcára,
mert tudta, hogy nem szabad elkenni a rúzst. Stanton vonzó férfi volt, hófehér hajjal, farmerkék szemmel. Az arcán látszott kissé a kor, de attól még
kellemes jelenség maradt, olyan ember, aki fitt és tevékeny.
- Eva! - ölelt meg engem is, és én is kaptam egy csókot az arcomra. - Elképesztően nézel ki.

Elmosolyodtam, noha nem egészen tudtam, mit ért ezen.
Stanton kezet rázott Caryvel, és óvatosan vállon veregette.
- Jó látni, hogy újra talpon vagy, fiam. Mindannyiunkat nagyon megijesztettél.
- Köszönöm. Mindent köszönök.
- Ugyan már - legyintett Stanton. - Szívesen, bármikor.
Anyám csillogó szemmel nézte Stantont. Észrevette, hogy figyelem, és elmosolyodott, de a mosolya csupa béke volt.
Egy privát klubban kötöttünk ki, ahol jazz bigband játszott, és ketten énekeltek - egy férfi és egy nő. Gyakran váltották egymást az este során,
tökéletes hátteret szolgáltatva a gyertyafényes vacsorához a magas falú, bársonybélésű bokszban, melyet mintha egy klasszikus manhattani
társasági fényképről másoltak volna. El voltam bűvölve.
A főfogás és a desszert között Cary elvitt táncolni. Együtt jártunk annak idején táncórákra, anyám nyaggatására, de most vigyáznunk kellett Cary
sérüléseire. Tulajdonképpen csak egy helyben ringatóztunk, és élveztük, hogy egy jó vacsorával és jó társasággal fejezzük be ezt a kellemes napot.
- Nézd csak meg őket - mondta Cary, és Stantonra pillantott, aki szakértő módon vezette anyámat a táncparketten. - Odavan anyádért.
- Igen. Épp neki való. Mindketten megadják a másiknak azt, amire szüksége van.
Cary lenézett rám.
- Apádra gondolsz?
- Egy kicsit - túrtam bele Cary hajába, és azok a tintafekete, selymes fürtök jutottak eszembe. - Sosem tartottam magam különösebben
romantikusnak. Már persze szeretem a romantikát, a nagyszerű gesztusokat meg azt a fura érzést, amikor nagyon odavagy valakiért. De ez az
egész szőke herceges dolog meg az, hogy életed szerelme legyen a férjed, ez nem én voltam.
- Te meg én, kislány, túl kiábrándultak voltunk. Csak agyeldobó szexet akartunk valaki olyannal, aki tudta, hogy kik vagyunk, és ezt el is fogadta.
Fanyarul elhúztam a számat.
- Valahol útközben azzal ámítottam magam, hogy Gideonnak meg nekem összejöhet. Hogy a szerelem minden, amire szükségem van. Talán azért,
mert sosem hittem igazán, hogy ilyen szerelmes lehetek, és ott van a mítosz, hogy ha mégis, akkor elvileg boldogan éltek, míg meg nem haltok.
Cary a homlokomra szorította a száját.
- Annyira sajnálom, Eva. Tudom, hogy szenvedsz. Bár segíthetnék rajta.
- Nem is tudom, miért nem gondoltam soha arra, hogy egyszerűen csak olyasvalakit keressek, akivel boldog tudok lenni.
- Kár, hogy nem akarunk egymással dugni. Tökéletes páros lennénk.
Elnevettem magam, és a mellkasára hajtottam a fejem.
Mikor a szám véget ért, szétváltunk, és visszaindultunk az asztalunkhoz. Aztán váratlanul ujjak fonódtak a csuklómra, és arrafelé fordítottam a
fejem…
Ifjabb Christopher Vidal, Gideon féltestvére állt előttem.
- Szeretném elkérni a következő táncot - mondta kisfiús vigyorral. Nyoma sem volt rajta annak a rosszindulatnak, amelyet Cary titkos videóján
láttam, amit a Vidal-háznál tartott partin készített.
Cary előbbre lépett, és kérdőn meredt rám.
Első nekifutásra ösztönösen vissza akartam utasítani Christophert, de aztán körülnéztem. - Egyedül vagy?
- Mit számít? - húzott magához. - Én veled akarok táncolni. Stip-stop - mondta Carynek, és magával sodort.
Először is így találkoztunk, hogy táncolni vitt. Az volt az első randim Gideonnal, és már akkor kezdtek széthullani a dolgok.
- Fantasztikusan nézel ki, Eva. Nagyon tetszik a hajad.
Kipréseltem magamból egy feszes mosolyt.
- Kösz.
- Engedd el magad - folytatta Christopher. - Olyan merev vagy. Nem harapok!
- Bocs. Csak biztos akarok lenni benne, hogy nem bántok meg senkit, aki esetleg veled van.
- Csak a szüleim vannak itt, meg egy énekes menedzsere, aki szerződni akar a Vidallal.
- Ó. - A mosolyom kissé őszintébb lett. Ezt akartam hallani.
Tánc közben a termet pásztáztam. Jelet láttam abban, hogy amikor a szám véget ért, Elizabeth Vidal felállt és rám nézett. Ő kimentette magát, és
eljött az asztaluktól, én pedig leráztam Christophert, aki hevesen ellenkezett.
- Fel kell frissíteni magam - mondtam neki.
- Rendben. De ragaszkodom hozzá, hogy megigyál velem valamit, ha visszajöttél.
Az anyja után indultam, és azon tépelődtem, vajon megmondjam-e Christophernek itt és most, hogy mekkora seggfej. Nem tudom, hogy
Magdalene mesélt-e neki a videóról, de ha nem, nyilván jó oka volt rá.
Megvártam Elizabethet a mosdó előtt. Amikor kijött, észrevett és rám mosolygott. Gideon anyja gyönyörű asszony volt, hosszú, egyenes, fekete
hajjal és ugyanolyan csodás kék szemmel, mint a fiáé meg Irelandé. Belesajdult a szívem. Annyira hiányzott Gideon. Állandóan küzdenem kellett
magammal, hogy ne hívjam fel, és ne menjek bele bármibe, amit kínál.
- Eva! - üdvözölt Elizabeth kétoldali légcsókkal. - Christopher mondta, hogy itt vagy. Először meg sem ismertelek. Másképp nézel ki ezzel a hajjal.
Fantasztikus.
- Köszönöm. Beszélnem kell magával. Négyszemközt.
- Ó - ráncolta a homlokát. - Valami baj van? Gideonnal?
- Menjünk - mutattam a folyosó vége, a vészkijárat felé.
- Miről van szó?
Amint eltávolodtunk a mosdótól, belevágtam:
- Emlékszik arra, amikor Gideon még gyerek volt, és szólt magának, hogy bántják vagy zaklatják?
Az asszony elsápadt.
- Beszélt neked erről?
- Nem. De láttam a rémálmait. Azokat a szörnyű, csúf álmokat, amelyekben irgalomért könyörgött. - Halkan beszéltem, de ott lüktetett bennem a
düh. Alig tudtam magam mellett tartani a kezemet, miközben Elizabeth egyszerre volt zavart és ellenséges. - A maga dolga lett volna, hogy
megvédje és támogassa!
Felszegte az állát.
- Te nem tudhatod, hogy…
- Azért nem lehet magát hibáztatni, ami az előtt történt, hogy tudhatott volna róla - vágtam az arcába, és elégedetten láttam, hogy hátrahőköl. - De
ami utána történt, az már csakis a maga hibája.

- Menj a fenébe - fröcsögte. - Fogalmad sincs, miről beszélsz. Hogy merészelsz ideállni és ilyeneket mondani nekem, amikor semmit sem tudsz!
- Igenis merészelek. A maga fia súlyosan sérült attól, ami történt vele, és a maga elutasítása ezt csak milliószor fájdalmasabbá tette.
- Gondolod, hogy eltűrtem volna, hogy valaki bántsa a gyermekemet? - Elizabeth arca kipirult a dühtől, és a szeme vadul csillogott. - Két független
gyerekorvossal is megnézettem Gideont, hogy nincs-e valami… sérülése. Én megtettem mindent, amit lehetett.
- Csak éppen nem hitt neki. Pedig ezt kellett volna tennie, ha egyszer az anyja.
- Christophernek is az anyja vagyok, és ő is ott volt. Ő pedig esküszik, hogy semmi sem történt. Hogyan higgyek el valamit, ha nincs rá bizonyíték?
Senki sem talált semmit, ami alátámasztotta volna Gideon állításait.
- Nem is kellett volna bizonyítékot szolgáltatnia. Elvégre gyerek volt! - Remegtem a dühtől. Az öklöm összeszorult, a legszívesebben behúztam
volna neki egyet. Nem csak azért, amit Gideon elveszített, hanem azért is, amit együtt vesztettünk el. - Mindenképpen mellé kellett volna állnia.
- Gideon problémás gyerek volt, kezelés alatt állt az apja halála miatt, és áhította a figyelmet. Nem tudhatod, milyen volt akkoriban.
- Csak azt tudom, hogy milyen most. Megtört, szenvedő, és azt hiszi, nem méltó arra, hogy szeressék. Maga pedig hozzájárult, hogy ilyenné váljon.
- Menj a pokolba - indult el Elizabeth.
- Már ott vagyok - kiáltottam utána. - Akárcsak a maga fia.

***

Az egész vasárnapot azzal töltöttem, hogy a régi Eva voltam.
Treynek szabadnapja volt, és elvitte Caryt ebédelni meg moziba. Örültem, hogy együtt látom őket, és még jobban örültem, hogy mind a ketten
próbálkoznak. Cary nem hívott fel senkit, aki telefonon kereste, és arra kellett gondolnom, hogy talán újraértékeli a barátságait. Gyanítottam, hogy
sok köztük a felszínes kapcsolat - szórakoztató, de tartalmatlan.
Mivel csak az enyém volt a lakás, sokáig aludtam, vacak kaját ettem, és le sem vettem a pizsamámat. Sírtam egy sort Gideon miatt a szobám
magányában, és a fotókollázst bámultam, ami régebben a munkahelyi íróasztalomon állt. Hiányzott a gyűrű súlya az ujjamról, és Gideon hangja.
Hiányzott a keze érintése, a szája, és a gyengéd erő, amivel birtokba vett.
Mikor eljött a hétfő, már az új Eva indult el a lakásból. Füstös szemmel, rózsaszín ajakkal és az új, rétegzett hajjal. Úgy éreztem, képes lesz úgy
tenni, mintha valaki más lenne. Valaki más, akinek nincs összetörve a szíve, aki nem érzi magát elveszettnek és dühösnek.
Mikor kiléptem, megláttam a Bentleyt, de Angus nem fáradt azzal, hogy kiszálljon - tudta, hogy úgysem ülök be. Furcsának találtam, hogy Gideon
erre pazarolja a sofőrje idejét, pusztán azért, hátha egyszer mégis beadom a derekam. Ennek semmi értelme nem volt azon kívül, mint hogy
bűntudata van. Gyűlöltem a bűntudatot, és gyűlöltem, hogy annyi embert érint a környezetemben. Azt akartam, hogy szabaduljanak meg tőle, és
lépjenek tovább. Mint ahogy én is próbáltam.
A délelőtt a Waters Field & Leamannél gyorsan elszállt, mert ott volt Will, az új asszisztens, akinek segíteni kellett a szokásos munkám mellett.
Örültem, hogy nem fél sokat kérdezni, mert így eléggé lefoglalt ahhoz, hogy ne számoljam a másodperceket, perceket és órákat Gideon óta.
- Jól nézel ki, Eva - jegyezte meg Mark, amikor bementem hozzá az irodájába. - Jól is vagy?
- Annyira nem. De elvagyok.
Mark előrehajolt, és az asztalra könyökölt.
- Egyszer mi is szétmentünk Stevennel, amikor másfél éve jártunk. Volt egy pár rossz hetünk, aztán úgy döntöttünk, hogy inkább hagyjuk abba.
Szörnyű volt - folytatta hevesen. - Gyűlöltem minden pillanatát. Minden reggeli felkelés valóságos hőstettnek számított, és ő is ugyanilyen állapotban
volt. Úgyhogy… ha bármire szükséged van…
- Kösz. A legjobb, amit most tehetsz, az, hogy lefoglalsz. Nem akarom, hogy legyen időm a munkán kívül bármire is gondolni.
- Megoldható.
Ebédidőben Willel felkaptuk Megumit, és elindultunk egy közeli pizzázó felé. Megumi elmesélte fejlődő kapcsolatát a vakrandis sráccal, Will pedig
beszámolt kalandjairól az IKEA-ban, mivel ő meg a barátnője éppen bebútorozták loft lakásukat. Örültem, hogy én is tudok mondani valamit a
szépségnapunkról.
- Ezen a hétvégén a Hamptonsba megyünk - mondta Megumi, amikor visszaértünk a Crossfire-be. - A pasim nagyszüleinek van ott egy házuk. Jó
hely?
- Nagyon - mentem át mögötte a forgókorláton. - Irigyellek, hogy elmenekülhetsz a melegtől.
- Tudom.
- Jobb, mint a bútor-összeszerelés - morogta Will, és a lifthez igyekvő emberek nyomába szegődött. - Már alig várom, hogy kész legyünk.
Az ajtók kezdtek csukódni, aztán újra kinyíltak. Gideon lépett be mögöttünk a fülkébe. Szinte mellbe vágott az az ismerős, tapintható energia, amely
mindig ott szikrázott közöttünk. A jelenléte megborzongatta a gerincemet. Tiszta libabőr lettem. Felállt a tarkómon a szőr.
Megumi rám pillantott, én pedig megcsóváltam a fejemet. Több eszem volt annál, mint hogy egyenesen ránézzek Gideonra. Nem voltam benne
biztos, hogy nem tennék valami meggondolatlanságot. Rettentően vágytam rá, és túl régóta nem ért hozzám. Régen megvolt a jogom hozzá, hogy
megérintsem, hogy megfogjam a kezét, hogy hozzásimuljak, hogy a hajába túrjak. Szörnyű fájdalmat okozott, hogy már nem tehetem meg ezeket a
dolgokat. Össze kellett harapnom a számat, hogy elfojtsak egy jajdulást így, hogy ismét ilyen közel volt hozzám.
Lehajtva tartottam a fejem, mégis éreztem magamon Gideon tekintetét. Tovább beszélgettem a kollégáimmal, és próbáltam a bútorokra meg az
ellenkező nemű emberekkel történő együttélés nehézségeire koncentrálni.
Miközben a fülke haladt felfelé, és időnként megállt, az emberek egyre fogyatkoztak. Pontosan éreztem, hol áll Gideon, és tudtam, hogy nem
szokott ilyen zsúfolt liftekbe beszállni. Gyanítottam és reméltem, hogy csak engem akart látni, velem akart lenni, még ha csak ilyen borzalmasan
személytelen módon is.
Mikor a huszadikra érkeztünk, nagy lélegzetet vettem, és készültem kiszállni. Kétségbe ejtett az elkerülhetetlen elválás az egyetlen dologtól a
világon, amitől úgy éreztem, hogy igazán élek.
Kinyílt az ajtó.
- Várj!
Lehunytam a szemem. Megállított a halk, rekedten kimondott parancs. Tudtam, hogy mennem kellene tovább, mintha nem hallottam volna. Tudtam,
hogy csak még jobban fog fájni, ha még többet adok neki magamból, még ha csak egy percet is. De hogy is állhattam volna ellen? Sosem voltam
képes rá, ha Gideonról volt szó.
Oldalra léptem, hogy a kollégák kiszállhassanak. Will a homlokát ráncolta, amikor nem mentem utánuk, de Megumi kituszkolta. Bezárult a liftajtó.
Behúzódtam a sarokba, a szívem hevesen vert. Gideon a másik oldalon állt, és csak úgy sugárzott belőle a várakozás és a követelés. Miközben a
legfelső emelet felé haladtunk, a testem reagált szinte tapintható vágyára. A mellem megduzzadt és elnehezült, és azonnal benedvesedtem. Mohón

akartam őt. Kellett. Felgyorsult a lélegzetem.
Még csak hozzám sem ért, és én szinte ziháltam a vágytól.
A lift megállt. Gideon előszedte a zsebéből a kulcsát, és beledugta a vezérlőpanelbe. Megbénította a fülkét. Aztán odalépett hozzám.
Alig néhány centi választott el bennünket. Továbbra is lehajtva tartottam a fejem, és fényes cipőjét néztem. Éreztem bőre férfias illatát, és megugrott
a pulzusom.
- Fordulj meg, Eva.
Beleborzongtam az ismerős, imádott parancsoló hangba. Lehunytam a szemem, megfordultam, aztán elállt a lélegzetem, amikor azonnal a
hátamhoz simult és a fülke oldalához lapított. Ujjai az enyémekbe kulcsolódtak, és a vállamhoz emelte a kezem.
- Gyönyörű vagy - lehelte, és orrát a hajamba fúrta. - Szinte fáj, ha rád nézek.
- Gideon. Mit művelsz?
Éreztem, ahogy kiárad belőle az éhség, és körbefog engem. Izmos teste kemény volt és forró, szinte lüktetett a feszültségtől. Felállt a farka, és
önkéntelenül is nekidörgölőztem a hozzám feszülő keménységnek. Akartam őt. Azt akartam, hogy bennem legyen. Kitöltsön. Kiegészítsen. Üresnek
éreztem magam nélküle.
Mély, reszketeg lélegzetet vettem. Ujjai nyugtalanul feszültek az enyémek között, mintha máshol is meg akarna érinteni, csak visszafogná magát.
Éreztem, ahogy a gyűrűje, amit tőlem kapott, a bőrömbe vág. Odafordultam és megnéztem, s amikor megláttam, zavar és fájdalom töltött el.
- Miért? - suttogtam. - Mit akarsz tőlem? Orgazmust? Meg akarsz dugni, Gideon? Erről van szó? Belém élvezni?
A levegő sziszegve tört elő belőle, amikor hallotta ugyanazokat a dolgokat, amiket ő szokott mondani.
- Ne csináld.
- Ne nevezzem nevükön a dolgokat? - hunytam le a szemem. - Hát jó. De ne vedd fel azt a gyűrűt, és ne tegyél úgy, mintha jelentene valamit, amikor
nem jelent.
- Soha nem veszem le. És nem is fogom. Soha. - A jobb kezével elengedett, és a zsebébe nyúlt. Elővette a gyűrűt, amit tőle kaptam, és az ujjamra
húzta, aztán a szájához emelte a kezem. Megcsókolta, aztán a száját kemény, gyors, dühös mozdulattal a halántékomhoz érintette.
- Várj - csattant fel.
Aztán eltűnt. A lift elindult lefelé. Jobb kezem ökölbe szorult, és zihálva húzódtam el a faltól.
Várjak. De mire?

18. FEJEZET

Mikor a huszadikon kiléptem a liftből, már száraz volt a szemem és eltökélt a lelkem. Megumi beengedett az üvegajtón, és felállt.
- Minden rendben?
Megálltam az asztalánál.
- Halvány fogalmam sincs. Ez a pasi tiszta őrület.
Megumi felvonta a szemöldökét.
- Majd tájékoztass a fejleményekről.
- Könyvet kéne írnom belőle - morogtam, és miközben visszafelé mentem az asztalomhoz, azon tűnődtem, hogy mi a fenéért érdeklődik mindenki
ennyire a szerelmi életem iránt.
Mikor az asztalomhoz értem, bevágtam a táskámat a fiókba, és leültem, hogy felhívjam Caryt.
- Hé - mondtam neki, mikor felvette. - Ha unatkoznál…
- Ha? - horkant fel.
- Emlékszel arra a dossziéra, amit Gideonról keresgéltél össze? Tudnál egy ugyanilyet csinálni dr. Terrence Lukasról is?
- Persze. Ismerem a fickót.
- Nem hinném. Gyerekorvos.
Rövid csend támadt.
- Terhes vagy?
- Ne! Ugyan már! Különben meg, ha az volnék, nőgyógyász kellene.
- Huh. Akkor jó. Betűzd le a nevét.
Megadtam Carynek minden adatot, aztán megkerestem dr. Lucas rendelőjének elérhetőségét, és időpontot kértem hozzá.
- Nem szeretnék kitöltögetni mindenféle újpáciens-papírt - mondtam a recepciósnak. - Csak egy gyors konzultációt szeretnék.
Ezek után felhívtam a Vidal lemeztársaságot, és hagytam egy üzenetet Christophernek, hogy hívjon vissza.
Mikor Mark visszajött ebédről, bekopogtam a nyitott ajtaján.
- Szia! Szeretnék elkéredzkedni reggel egy órára. Jó úgy, ha tízre jövök és hatig maradok?
- Nekem az is elég, ha ötig maradsz, Eva. - Alaposan végigmért. - Minden rendben?
- Napról napra jobb.
- Remek - mosolyodott el. - Ezt igazán örömmel hallom.
Visszamerültünk a munkába, de a Gideonnal kapcsolatos gondolatok egyre kísértettek. Folyton a gyűrűt bámultam, és eszembe jutott, amit akkor
mondott, amikor átadta: Az X-ek engem jelentenek, amint beléd kapaszkodok.
Várjak. Rá? Arra, hogy visszajöjjön? Miért? Nem tudtam megérteni, miért épített le úgy, ahogy leépített, aztán miért várja, hogy visszafogadjam.
Főleg úgy, hogy Corinne is a képben van.
A délután további részét azzal töltöttem, hogy gondolatban végigmentem az elmúlt heteken, és felidéztem a Gideonnal folytatott beszélgetéseket,
mindazt, amit mondott vagy tett, és próbáltam választ találni. Amikor a nap végén elhagytam a Crossfire irodaházat és megláttam a várakozó
Bentleyt, integettem Angusnak, aki visszamosolygott. Lehet, hogy a főnökével gondjaim vannak, de Angus erről nem tehet.
Odakint forró, nyomasztó légkör uralkodott. Nyomorúságos. Bementem a Duane Readbe a sarkon túl, hogy vegyek egy üveg hideg vizet a
hazaútra, meg egy zacskó minicsokit, amit majd megeszek a krav maga edzés után. Mikor kiléptem az üzletből, Angus megint ott várt a járdánál.
Folyamatosan a nyomomban járt. Mikor visszafordultam a saroknál a Crossfire felé, hogy hazainduljak, Gideont láttam kilépni az utcára Corinne-
nal. A derekát fogta, és egy áramvonalas fekete Mercedes felé vezette, amit ismertem. Corinne mosolygott. Gideon arca kifürkészhetetlen volt.
Nem tudtam se mozdulni, se másfelé nézni a döbbenettől. Csak álltam ott a zsúfolt járda közepén, és a gyomrom összeszűkült a szomorúságtól, a
dühtől és a megcsalatás szörnyű érzésétől.
Gideon felpillantott és észrevett. Ő is megdermedt, akárcsak én. A latino sofőr, akit apám érkezésekor küldött értem, kinyitotta az egyik fekete
ajtót, és Corinne beszállt. Gideon nem mozdult, tekintete összekapcsolódott az enyémmel.
Biztos, hogy jól látta, amikor felemeltem a kezem és bemutattam neki.
Hirtelen felötlött bennem egy gondolat.
Hátat fordítottam Gideonnak, és arrébb mentem. Keresni kezdtem a táskámban a telefonomat. Megtaláltam, és megnyomtam anyám gyorshívó
gombját. Amikor felvette, megkérdeztem:
- Aznap, amikor Megumival ebédeltünk, valamitől megijedtél, mikor visszaértünk a Crossfire-hez. Ugye őt láttad? Nathant. Nathant láttad a
Crossfire-nél.
- Igen - vallotta be anyám. - Ezért is döntött úgy Richard, hogy az lesz a legjobb, ha megadja neki, amit kér. Nathan azt mondta, hogy távol tartja
magát tőled, amíg meg nem kapja a pénzt, hogy elhagyhassa az országot. Miért kérded?
- Egészen eddig nem jöttem rá, hogy Nathan miatt viselkedtél úgy - indultam tovább hazafelé. A Mercedes már elment, de bennem kezdett
felmenni a pumpa. - Most mennem kell, anya. Majd hívlak.
- Minden rendben? - kérdezte anyám aggodalmasan.
- Még nem, de már dolgozom rajta.
- Én mindig itt vagyok, ha szükséged van rám.
Felsóhajtottam.
- Tudom. Jól vagyok. Szeretlek.
Mikor hazaértem, Cary a kanapén üldögélt, ölében a laptopjával, meztelen lába a kávézóasztal tetején.
- Szia! - kiáltotta, de a szemét nem vette le a képernyőről.
Ledobtam a cuccomat, és lerúgtam a cipőmet.
- Tudod, mi a helyzet?
Rám pillantott a szeme elé hulló hajtincsek alól.
- Mi?
- Azt hittem, hogy Gideon Nathan miatt lépett le. Minden jó volt, aztán egyszer csak nem, és nem sokkal később jöttek a rendőrök ezzel a Nathan-
dologgal. Azt hittem, hogy a két dolog kapcsolatban van egymással.

- Eléggé logikusan hangzik - ráncolta a homlokát Cary. - Azt hiszem.
- Viszont Nathan azon a héten hétfőn járt a Crossfire-ben, amikor téged megtámadtak. Tudom. És nem hozzám jött. Biztosan nem akart volna ott
találkozni velem, a rengeteg biztonsági ember meg ismerős között.
Cary hátradőlt.
- Oké. És ez mit jelent?
- Ez azt jelenti, hogy Gideonnal még Nathan után is minden rendben volt - emeltem égnek a kezem. - Egész héten. A hétvégén pedig minden
csodálatos volt. És még hétfőn is rendben volt minden, amikor visszajöttünk. Aztán egyszer csak bumm, becsavarodott, és elkezdett idiótán
viselkedni velem hétfő este.
- Követlek…
- Mi történhetett akkor hétfőn?
Cary szemöldöke felszaladt.
- Engem kérdezel?
- Grrr - markoltam bele a hajamba. - A nyavalyás univerzumot kérdezem. A jóistent. Bárkit. Mi a fene történt a pasimmal?
- Azt hiszem, megegyeztünk abban, hogy tőle kéne megkérdezned.
- Kétféle választ tudtam kicsikarni belőle: Bízz bennem és Várj. És ma visszahozta a gyűrűjét, amit visszaküldtem neki - mutattam fel a kezemet. -
És még mindig hordja azt, amit ő kapott tőlem. El tudod képzelni, milyen zavarba ejtő ez? Ezek nem egyszerű gyűrűk, hanem ígéretek. A birtoklás
és az elkötelezettség szimbólumai. Miért hordja még mindig az övét? És miért olyan fontos neki, hogy én is hordjam az enyémet? Komolyan azt
képzeli, hogy addig fogok várni, amíg kikeféli Corinne-t az életéből?
- Szerinted ezt teszi? Komolyan?
Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy hátrabukjon a fejem.
- Nem. És nem tudom eldönteni, hogy emiatt naiv vagyok-e, vagy öncsaló.
- Ennek a dr. Lucas arcnak lehet köze a dologhoz?
- Nem - egyenesedtem ki, és leültem Cary mellé a kanapéra. - Találtál róla valamit?
- Nem egyszerű, kislány, ha azt sem tudom, mit keresek.
- Csak afféle megérzés - néztem a képernyőre. - Mi ez?
- Egy interjú szövege, amit Brettel csináltak tegnap egy floridai rádióban.
- Ó! Minek olvasol ilyeneket?
- Az „Arany lány”-t hallgattam, és arra gondoltam, hogy rákeresek, erre ez jött fel.
Próbáltam elolvasni, de rossz volt a látószögem.
- Mi van benne?
- Megkérdezték, hogy tényleg létezik-e Eva, mire azt mondta, hogy igen, létezik, és nemrég talált rá újra, és reméli, hogy második nekifutásra
működni fog a dolog.
- Micsoda? Szó sem lehet róla!
- De igen - vigyorgott Cary. - Ezek szerint van egy tartalékod arra az esetre, ha Cross nem szedné össze magát.
Felálltam.
- Mindegy. Éhes vagyok. Kérsz valamit?
- Ha visszatért az étvágyad, az már jó jel.
- Minden visszatér - mondtam neki. - És bosszút áll.

***

Másnap reggel már vártam Angust a járdán. Odaállt a kocsival, és Paul, a házunk kapusa kinyitotta nekem a hátsó ajtót.
- Jó reggelt, Angus - köszöntöttem.
- Jó reggelt, Miss Tramell - nézett rám a visszapillantóból, és elmosolyodott.
Mikor elindult, előrehajoltam a két ülés között.
- Tudja, hol lakik Corinne Giroux?
- Igen - pillantott rám Angus.
Hátradőltem.
- Akkor oda szeretnék menni.

***

Corinne egysaroknyira lakott Gideontól. Biztos voltam benne, hogy ez nem véletlen egybeesés.
Bejelentkeztem a portán, és húsz percet vártam, mire engedélyt kaptam, hogy felmehessek a tizedikre. Becsöngettem a lakásba, és egy kipirult,
zilált Corinne nyitott ajtót földig érő fekete selyemköntösben. Rettentő jól nézett ki a selymes fekete hajával és akvamarinkék szemével, és olyan
könnyed bájjal mozgott, amit csak csodálni tudtam. Én a kedvenc ujjatlan szürke ruhám páncélja mögé rejtőztem, és örültem, hogy így tettem.
Corinne mellett azonnal slamposnak éreztem magam.
- Eva - lehelte. - Micsoda meglepetés!
- Bocs, hogy hívatlanul török rád. Csak valamit gyorsan meg kell kérdeznem.
- Ó - gyakorlatilag csukva tartotta az ajtót, és rádőlt a kilincsre.
- Bemehetek? - kérdeztem.
- Huh - pillantott hátra a válla fölött. - Inkább nem kéne.
- Nem zavar, ha van nálad valaki, és ígérem, hogy egy percig sem fog tartani.
- Eva - nyalta meg a száját Corinne. - Hogy is mondjam…?
Remegett a kezem és a gyomrom, és az agyam kivetítette a meztelen Gideon képét, amint mögötte áll, miután reggeli dugásukat félbeszakította a
mit sem sejtő exbarátnő. Jól tudtam, hogy Gideon mennyire szereti a reggeli szexet.

Jól ismertem Gideont, és pont. Eléggé jól ahhoz, hogy azt mondjam:
- Ne szórakozz velem, Corinne.
Nagyot nézett.
Lebiggyesztettem a számat.
- Gideon szeret engem. Nem fekszik le veled.
Corinne hamar magához tért.
- De veled se. Tudnék róla, hisz minden szabad idejét velem tölti.
Remek. És mindezt a folyosón.
- Ismerem őt. Nem mindig értem, de az más kérdés. Tudom, hogy egyenesen megmondta volna, hogy ti ketten nem fogtok megint összejönni, mert
nem akar félrevezetni. Egyszer már megbántott; újra nem fogja megtenni.
- Roppant érdekes, amit mondasz. Ő tudja, hogy itt vagy?
- Nem, te majd elmondod neki. És ez így jó is lesz. Csak annyit akartam tudni, hogy mit csináltál a Crossfire-ben aznap, amikor ugyanolyan frissen
dugott kinézettel jöttél ki, mint ahogy most vagy.
Corinne mosolya pengeéles lett.
- Szerinted mit csináltam?
- Nem Gideonnal dugtál, az biztos - feleltem határozottan, és csak remélni tudtam, hogy nem csinálok magamból komplett hülyét. - Láttál engem,
igaz? Az előcsarnokból éppen ki lehet látni az utcára, és láttad, hogy jövök. Gideon elmondta neked a Waldorf-vacsorán, hogy féltékeny típus
vagyok. Egy másik irodából keféltél valakivel? Vagy csak egy kicsit összeziláltad magad, mielőtt kijöttél?
Láttam a választ az arcán. Csak egy villanás volt, és azonnal el is tűnt, de akkor is láttam.
- Mindkét feltételezés teljesen abszurd - felelte.
Bólintottam, és kiélveztem a megkönnyebbülés és a megnyugvás pillanatát.
- Idehallgass. Sosem lesz úgy a tiéd, ahogyan te akarod. És én tudom, hogy ez fáj. Két hete ebben élek. Sajnállak, de tényleg.
- Menj a francba a sajnálatoddal együtt - csattant fel Corinne. - Tartsd meg magadnak. Én vagyok az, akivel az idejét tölti.
- És ez ment meg, Corinne. Ha figyelsz, akkor tudod, hogy éppen szenved. Legyél a barátja. - Indultam a lift felé, és a vállam fölött hátraszóltam. -
Szép napot!
Bevágta az ajtót.
Mikor visszaértem a Bentleyhez, szóltam Angusnak, hogy vigyen el dr. Lucas rendelőjéhez. Megállt a kezében az ajtó, és rám meredt.
- Gideon nagyon dühös lesz, Eva.
Bólintottam. Megértettem a figyelmeztetést.
- Majd kezelem a helyzetet, ha eljön az ideje.
Az épület, amelyben dr. Lucas magánrendelője volt, kívülről semmit sem mutatott, a rendelő maga azonban meleg és hívogató volt. A várószobát
sötét fa borította, és csecsemők, gyerekek képei voltak kirakva. Az asztalokon szülőmagazinok hevertek, a játszóterület pedig rendezett és
biztonságos volt.
Bejelentkeztem és leültem, de alig foglaltam helyet, amikor a nővér már szólított is. Dr. Lucas irodájába vitt, nem a rendelőbe, és a doktor felállt a
helyéről, amikor beléptem. Kijött az asztala mögül.
- Eva! - nyújtotta a kezét, és én megráztam. - Nem kellett volna külön bejelentkeznie.
Kipréseltem egy mosolyt.
- Nem tudom, hogy másképp hogy érhettem volna el.
- Üljön le.
Leültem, de ő állva maradt. Az asztalára támaszkodott, és két kézzel fogta a szélét. Ez erőfitogtató testtartás volt, és nem tudtam, miért használja
velem szemben.
- Mit tehetek magáért? - érdeklődött. Nyugodt magabiztosságot árasztott, és szélesen, nyíltan mosolygott. Ha ehhez még kellemes külsejét és
modorát is hozzátettem, biztos lehettem benne, hogy bármelyik anya megbízik a tudásában és a szakértelmében.
- Gideon Cross a betege volt, igaz?
A doktor arca azonnal bezárult. Kihúzta magát.
- Nem áll módomban a betegeimről beszélni.
- Amikor bemondta ezt a „nem áll módomban” szöveget a kórházban, még nem állt össze bennem a kép, pedig össze kellett volna állnia -
doboltam ujjaimmal a karfán. - Maga hazudott Gideon anyjának. Miért?
Visszament az asztala mögé, hogy a bútordarab közénk kerüljön.
- Ezt Cross mondta magának?
- Nem. Csak rájöttem menet közben. Tegyük fel a kérdést általánosságban: miért hazudna egy vizsgálat eredményével kapcsolatban?
- Nem tennék ilyet. És most menjen.
- Ugyan már - dőltem hátra keresztbe tett lábbal. - Ennél többet várok magától. Honnan a bizonyosság, hogy Gideon egy lélektelen szörnyeteg, aki
tönkre akarja tenni a világ nőlakosságát?
- Én megtettem a kötelességem, és figyelmeztettem magát. - Lucasnak kemény volt a tekintete, a szája vicsorra húzódott. Most már korántsem volt
olyan jóképű. - Ha továbbra is el akarja dobni az életét, akkor semmit sem tehetek ellene.
- Majd meglátom. Csak látni akartam a maga arcát. Látni akartam, hogy igazam van.
- Nincs. Cross sosem volt a betegem.
- Ez csak játék a szavakkal. Az anyja járt magához. És míg azon dühöng, hogy a felesége beleszeretett Gideonba, gondoljon arra is, hogy mit tett
egy kisgyerekkel, akinek segítségre lett volna szüksége. - A hangom éles lett, ahogy nőtt bennem a harag. Nem tudtam arra gondolni, ami
Gideonnal történt, anélkül, hogy ne ébredt volna súlyos bosszúvágy bennem azok felé, akik hozzájárultak a szenvedéseihez.
Felálltam.
- Ami közte meg a maga felesége közt történt, az két egyetértő felnőtt ember közt történt. De ami gyerekként történt vele, az bűncselekmény volt,
és az, amivel maga hozzájárult ehhez, szégyen és gyalázat.
- Tűnjön el.
- Örömmel. - Feltéptem az ajtót, és majdnem belefutottam Gideonba, aki odakint állt. Megfogta a karomat, de a tekintetét dr. Lucasra szegezte,
jeges gyűlölettel.
- Tartsa magát távol tőle - csattant fel Gideon.
Lucas mosolya csöpögött a rosszindulattól.

- Ő jött hozzám.
Gideon válaszmosolyába beleborzongtam.
- Tudta, hogy jön. Jobb lesz, ha gyorsan elfut az ellenkező irányba.
- Milyen vicces. Én is ugyanezt a tanácsot adtam neki veled kapcsolatban.
Bemutattam az ujjammal a jó doktornak.
Gideon felhorkant, elkapta a kezem, és kivonszolt a folyosóra.
- Mi van veled, hogy mindenkinek mutogatsz?
- Miért? Ez klasszikus.
- Itt nem lehet hangoskodni! - vakkantotta a recepciós, amikor elmentünk mellette.
Gideon rápillantott.
- Lemondhatja azt a riasztást a biztonságiaknál, már megyünk.
Kimentünk a folyosóra.
- Angus köpött be? - morogtam, és próbáltam kiszabadítani a karomat.
- Nem. De ne vergődj már. Minden kocsimban van GPS nyomkövető.
- Te nem vagy normális. Ugye tudod?
Gideon rácsapott a lift gombjára, és rám meredt.
- Hogy én? És mi a helyzet veled? Mindenkinél ott vagy. Anyámnál. Corinne-nál. Ennél a nyavalyás Lucasnál. Mi a francot művelsz, Eva?
- Semmi közöd hozzá - szegtem fel az állam. - Elvégre szakítottunk, nem emlékszel?
Megfeszült az arca. Csak állt ott az öltönyében, minden ízében kulturáltan és nagyvárosiasan, de közben vad, lázas energiát sugárzott. A kontraszt
a között, amit láttam, és amit éreztem rajta, felszította az éhségemet. Imádtam, hogy meg kell szereznem a férfit az öltöny mögött. Minden édes,
megszelídíthetetlen centiméterét.
Megjött a lift, és beszálltunk. Izgalom szikrázott fel bennem. Utánam jött. Tehát kellek neki. Bedugta a liftkulcsot a vezérlőpanelbe, mire felnyögtem.
- Van olyan valami New Yorkban, ami nem a tiéd?
Már rajtam is volt, egyik keze a hajamba markolt, a másik a fenekembe. A szája vad csókkal tapadt az enyémre. Nem vesztegette az időt, a nyelve
benyomult az ajkam közé, mélyen és keményen.
Felnyögtem, és elkaptam a derekát, aztán lábujjhegyre álltam, hogy mélyebb legyen a csók.
A fogai olyan erővel mélyedtek az alsó ajkamba, hogy fájt.
- Gondolod, hogy pár szóval véget vethetsz kettőnknek? Nincs vége, Eva.
A fülke falához szorított. Egy hatalmas, őrülten felizgult hím fogságába estem.
- Hiányzol - suttogtam. Megmarkoltam a fenekét, és közelebb húztam.
Gideon felnyögött.
- Angyalka.
Mély, szégyentelenül elkeseredett csókjától begörbültek a lábujjaim.
- Mit művelsz? - lihegte. - Összevissza járkálsz, és mindent felkavarsz.
- Épp eléggé ráérek - válaszoltam levegőért kapkodva. - Amióta leépítettem a balfék pasimat.
Felmordult, vad szenvedéllyel, és olyan erővel húzta a hajamat, hogy fájt.
- Nem hozhatsz helyre mindent egy csókkal vagy egy dugással, Gideon. Ezúttal nem. - Nagyon nehéz volt elengedni; szinte lehetetlen azok után a
hetek után, amikor meg voltam fosztva annak a jogától és lehetőségétől, hogy hozzáérjek. Szükségem volt rá.
A homloka az enyémhez simult.
- Bíznod kell bennem.
A mellkasának támaszkodtam, és eltoltam magamtól. Ő hagyta, de a tekintete végig az arcomat fürkészte.
- Nem megy, ha nem vagy hajlandó beszélni velem. - Odanyúltam a vezérlőpanelből kiálló kulcshoz, kihúztam, és elébe tartottam. A fülke folytatta
útját lefelé. - Megjárattad velem a poklot. Szándékosan. Szenvedést okoztál. És nem látszik a vége. Nem tudom, mi a fenét művelsz, nagymenő, de
ez a dr. Jekyll és Mr. Hyde szar nem fekszik nekem.
A zsebébe nyúlt, laza mozdulattal, ami mindig a legnagyobb veszélyt jelentette.
- Teljesen kezelhetetlen vagy.
- Ha ruha van rajtam. Szokj hozzá. - A fülke ajtaja kinyílt, kiszálltam. Megfogta a derekam alját, és megborzongtam. Ez az érintés még ruhán
keresztül is fellobbantotta bennem a vágyat. - Ha még egyszer így megfogod Corinne-t, letöröm az ujjaidat.
- Tudod, hogy nem kell senki más - morogta. - Nem vagyok rá képes. Elemészt az, hogy téged akarlak.
A Mercedes meg a Bentley egyaránt ott várakozott a járdaszélnél. Az ég elsötétült, amíg odabent voltunk, mintha a mellettem lépkedő férfival együtt
borongana. Valami súlyos várakozás lógott a levegőben, a készülő nyári vihar előjele.
Beléptem a kapu esővédője alá, és Gideonra pillantottam.
- Menjenek együtt. Neked meg nekem beszélnünk kell.
- Ez volt a terv.
Angus megérintette a sapkája szélét, és becsusszant a volán mögé. A másik sofőr odalépett Gideonhoz, és egy kulcscsomót nyújtott át neki.
- Miss Tramell - mondta üdvözlésképpen.
- Eva, ő Raúl.
- Már találkoztunk - feleltem. - Átadta a múltkori üzenetemet?
Gideon ujjai megfeszültek a hátamon.
- Át.
Felragyogtam.
- Köszönöm, Raúl.
Raúl megkerülte a Bentley elejét, míg Gideon a Mercedeshez kísért, és kinyitotta nekem az ajtót. Izgatott borzongás fogott el, amikor a volán mögé
ült és hátrébb állította a széket, hogy hosszú lábai elférjenek. Beindította a motort és elindult, magabiztosan és ügyesen navigálva a hatalmas autót
a New York-i közlekedés forgatagában.
- Ha vezetés közben látlak, azonnal megkívánlak - mondtam neki, és láttam, hogy könnyed fogása a kormánykeréken megmerevedik.
- Jesszusom - pillantott rám. - Neked valami közlekedési fétised van.
- Gideon-fétisem - feleltem. - Már hetek óta.
- Gyűlölöm minden percét. Valóságos kínszenvedés nekem, Eva. Nem tudok koncentrálni. Nem tudok aludni. A legkisebb bosszúságra is azonnal

robbanok. A pokolban vagyok nélküled.
Sosem akartam, hogy szenvedjen, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem enyhítette saját nyomorúságomat a tudat, hogy én is éppannyira
hiányzom neki, mint ő nekem.
Elfordultam az ülésen, hogy szembenézzek vele.
- Miért teszed ezt velünk?
- Adódott egy lehetőségem, és megragadtam. - Megfeszült az állkapcsa. - Ez az elkülönülés az ára. De nem fog örökké tartani. Türelmesnek kell
lenned.
Megráztam a fejem.
- Nem, Gideon. Nem megy tovább.
- Nem fogsz elhagyni. Nem engedem.
- Már el is hagytalak. Hát nem látod? A saját életemet élem, amiben te nem vagy benne.
- Benne vagyok minden módon, ahogy csak most lehet.
- Azzal, hogy utánam küldöd Angust? Ugyan már. Ez nem egy kapcsolat. - Fejemet az üléstámlának támasztottam. - Vagy legalábbis nem olyan,
amilyen nekem kell.
- Eva - fújta ki zajosan a levegőt. - Az én hallgatásom a kisebbik rossz. Úgy érzem, hogy akár megmagyarázom, akár nem, úgyis eldobsz, de a
magyarázat rizikósabb. Azt hiszed, hogy szeretnéd tudni, de ha elmondom, meg fogod bánni. Hidd el nekem, hogy vannak olyan oldalaim, amiket
nem akarsz látni.
- Adnod kell valamit, amivel dolgozhatom - tettem a kezemet a combjára, és éreztem, hogy összerándul az izom az érintésemre. - Most éppen
nincs semmim. Üres vagyok.
A kezemre tette a kezét.
- Bízol bennem. Annak ellenére, hogy a látszat ellenem szól, megbízol abban, amit tudsz. Ez nagyszerű dolog, Eva. Mindkettőnknek. Nekünk, és
pont.
- Nincs olyan, hogy „mi”.
- Ne mondd ezt.
- A vak bizalmamat akartad, és meg is kaptad, de ez minden, amit adhatok. Olyan keveset osztottál meg magadból, de én együtt éltem ezzel, mert
az enyém voltál. Most viszont nem…
- A tiéd vagyok - ellenkezett.
- Nem úgy, ahogy szükségem lenne rád - vontam vállat félszegen. - Odaadtad a testedet, és én mohón elfogadtam, mert csak ezen keresztül nyíltál
meg előttem. Most ez már nincs meg, és ha megnézem, hogy mim van, minden csak ígéret. Ez nekem nem elég. A távollétedben minden, amim
van, csak egy halom dolog, amit nem mondasz el nekem.
Egyenesen előreszegezte a tekintetét, merev arccal. Kihúztam a kezem a keze alól, aztán elfordultam, és a hátamat mutattam neki, miközben az
ablakon át kinéztem a nyüzsgő városra.
- Ha téged elveszítelek, Eva - mondta rekedten -, nem marad semmim. Mindent azért tettem, hogy te megmaradj nekem.
- Nekem ennél több kell - nyomtam homlokomat az üvegnek. - Ha kívülről nem lehetsz az enyém, belülről kell annak lenned, de sosem engedtél be.
Csendben haladtunk a lassú reggeli csúcsforgalomban. Kövér esőcsepp csattant a szélvédőn, aztán még egy.
- Miután apám meghalt - kezdte halkan -, nagyon nehezen birkóztam meg a változásokkal. Emlékeztem rá, hogy az emberek szerették őt, szerettek
vele lenni. Mindenkit gazdaggá tett, nem igaz? Aztán egyszer csak a feje tetejére állt minden, és mindenki gyűlölni kezdte. Anyám, aki addig
boldog volt, állandóan sírt. És minden áldott nap veszekedtek apámmal. Erre emlékszem a legjobban - az állandó kiabálásra meg visítozásra.
Ránéztem, szemügyre vettem sziklakemény profilját, de nem szóltam - nem akartam elrontani a pillanatot.
- Aztán anyám azonnal újra férjhez ment. Elköltöztünk a városból. Teherbe esett. Sosem tudhattam, mikor futok össze valaki olyannal, akit apám
becsapott, és a többi gyerek is sokat bántott. Meg a szüleik. Meg a tanárok. Ez nagyon híres ügy volt. Még ma is sokan emlegetik apámat, és azt,
amit csinált. Borzasztó dühös voltam. Mindenkire. Állandóan hisztiztem. Mindenfélét összetörtem.
Megálltunk egy piros lámpánál. Nehezen vette a levegőt.
- Miután Christopher megszületett, csak rosszabb lett a helyzet. Mikor ötéves lett, elkezdett utánozni, hisztizett a vacsoránál, eldobta a tányért.
Anyám akkor volt terhes Irelanddel, és ő meg Vidal úgy döntött, hogy ideje terápiára küldeni engem.
Könnyek csorogtak az arcomon, amikor elképzeltem a gyereket, aki egykor volt - rémült, sebzett, aki kívülállónak érzi magát az anyja új életében.
- Kijöttek hozzánk - a pszichiáter meg egy orvosjelölt, akit pátyolgatott. Egész jól indult a dolog. Mindketten kedvesek, aranyosak, türelmesek
voltak. De a pszichiáter hamarosan már csak anyámmal foglalkozott, akinek nehéz terhessége volt két kezelhetetlen nagyfiú mellett. Egyre
gyakrabban maradtam egyedül a másikkal.
Gideon lehúzódott és megállt. Elfehéredő ujjakkal markolta a kormányt, a torka lüktetett. Az eső kopogása elhalkult, és mi magunkra maradtunk a
fájdalmas igazságokkal.
- Nem kell többet mondanod - suttogtam. Kicsatoltam magam, és átnyúltam hozzá. Mikor az arcához értem, az ujjaim nedvesek lettek a könnyeitől.
Élesen, kitáguló orrcimpával szívta be a levegőt.
- Tett róla, hogy elélvezzek. Minden egyes alkalommal. Nem hagyta abba, amíg el nem mentem, hogy azt mondhassa: nekem is tetszett.
Lerúgtam a cipőmet, és elhúztam a kezét a kormányról, hogy az ölébe tudjak ülni, vele szemben, és átölelhessem. Rettentő erővel szorított, de nem
panaszkodtam. Forgalmas utcán álltunk, végtelen autófolyammal az egyik oldalon, rengeteg gyalogossal a másikon, de egyikünk se törődött vele.
Gideon vadul remegett, mintha zokogna, de nem adott hangot, nem ontott könnyet.
Az ég sírt helyette. Az eső keményen, dühösen zúdult alá, visszaverődve a járdáról.
Fogtam a fejét, és nedves arcommal hozzásimultam.
- Jól van, bébi. Értem. Tudom, milyen érzés, amikor utólag hőbörögnek. Meg a szégyen és a zavar, amit az ember érez. Nem a te hibád. Te nem
akartad. Nem élvezted.
- Először hagytam, hogy hozzám nyúljon - suttogta. - Azt mondta, hogy a korom… a hormonjaim… maszturbáljak, és akkor megnyugszom. Egyre
kevésbé leszek dühös. Hozzám nyúlt, és azt mondta, megmutatja, hogyan kell. Hogy én rosszul csinálom…
- Ne, Gideon. - Hátrébb húzódtam, hogy ránézzek. Elképzeltem, mi történhetett ezután, mi minden hangzott el, hogy úgy tűnjön: Gideon volt a saját
maga elleni erőszak kezdeményezője. - Te csak gyerek voltál egy olyan felnőtt kezében, aki pontosan tudta, milyen gombokat kell megnyomni. Azt
akarták, hogy a te hibádnak tűnjön, hogy ne kelljen felelősséget vállalniuk a bűnükért, de ez nem igaz.
Gideon szeme sötéten, hatalmasan csillogott sápadt arcában. Óvatosan megérintettem az ajkammal, megízleltem a saját könnyeimet.
- Szeretlek. És hiszek neked. Te nem tehetsz róla.
Gideon a hajamba nyúlt, hogy a helyemen tartson, és kétségbeesetten csókolt.

- Ne hagyj el.
- Elhagyni? Feleségül fogsz venni.
Élesen szívta be a levegőt, aztán közelebb húzott magához, és durván végigsimogatott.
Türelmetlen kopogás hangzott az ablakon. Felriadtam. Egy esőkabátos, láthatósági mellényes rendőrnő meredt ránk a sötétítetlen szélvédőn át,
megrovó tekintettel.
- Harminc másodpercük van, hogy továbbmenjenek, különben beidézem magukat közszeméremsértésért.
Zavartan, vörös arccal másztam vissza a helyemre, és szánalmasan ügyetlenkedtem. Gideon megvárta, hogy bekössem magam, aztán elindult.
Tisztelgett a rendőrnek, és besorolt a forgalomba.
Megkereste a kezemet, a szájához emelte és megcsókolta.
- Szeretlek.
Megdermedtem, de a szívem vadul vert.
A combjára fektette összekulcsolt kezünket. Az ablaktörlők ide-oda jártak, ritmusos lendülésük a szívem dobbanását visszhangozta.
Nagyot nyeltem, és azt suttogtam:
- Ezt mondd még egyszer.
Gideon lassított egy lámpánál, aztán felém fordította a fejét. Elgyötörtnek látszott, mintha a szokásos vibráló energia elszállt volna belőle, és az
utolsó erőtartalékain ketyegne. De a pillantása gyengéd és csillogó volt, a szája tartása szeretetteljes és reménykedő.
- Szeretlek. Még mindig furcsa ez a szó nekem, de tudom, hogy te szereted hallani.
- Hallanom kell - helyeseltem.
- Amíg tudod a különbséget. - A lámpa zöldre váltott, és elindultunk. - Az emberek túljutnak a szerelmen. Tudnak élni nélküle, tovább tudnak lépni. A
szerelmet el lehet veszíteni, és újra megtalálni. De nálam nem ez a helyzet. Én nem élnélek túl, Eva.
Elállt a lélegzetem az arckifejezésétől, amikor rám pillantott.
- A megszállottad vagyok, angyalka. Függő lettem tőled. Te vagy minden, amit valaha akartam, amire valaha is szükségem volt, amiről valaha is
álmodtam. Te vagy minden. Tőled élek és lélegzem. Neked.
A másik kezemet is összekulcsolt kezünkre fektettem.
- Annyi minden vár még rád. Csak még nem tudod.
- Nekem nem kell semmi más. Mikor reggel fölkelek, csak azért tudok szembenézni a világgal, mert te is ott vagy benne. - Befordult a sarkon, és
megállt a Crossfire-nél, a Bentley mögött. - A világ miattad olyan értelmet nyert, mint korábban soha. Most már van benne helyem, melletted.
Hirtelen megértettem, miért dolgozott annyit, miért őrülten sikeres ilyen fiatalon. Meg akarta találni a helyét a világban, hogy ne legyen többé
kívülálló.
Végigsimított az arcomon. Annyira hiányzott már ez a mozdulat. Majd’ belehasadt a szívem.
- Mikor jössz vissza hozzám? - kérdeztem lágyan.
- Amint tudok - hajolt előre, és megcsókolt. - Várj rám.