Sławomir Mrożek - A perverz es mas tortenetek

Slawomir Mroż ek

A perverz

ES MAS TORTENETEK

EURÓPA KÖNYVKIADÓ
BUDAPEST, 2002

A KIADÁS ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ KÖTET:
SLAWOMIR MROZEK: OPOWIADANIA 1991-1995
COPYRIGHT © 1995 DIOGENES VERLAG AG ZÜRICH

HUNGARIAN TRANSLATION
© GIMES ROMÁNA, 1991

MIHÁLYI ZSUZSA, 1996, 2002
MURÁNYI BEATRIX, 2002

PALFALVI LAJOS, 1996, 1998, 2000
REIMAN JUDIT, 1996

TARTALOM

1
A kommandó

- Mozgósítanunk kell a tartalékosokat - közölte a főparancsnok a
vezérkari főnökkel.
- Nincs már egy darab tartalékos se - felelte az utóbbi.

- És mire valók a katonai temetők?
- Az elesettek nem hadra foghatók. Áthelyezést nyertek az örök

nyugalom állapotába.
- Bürokrácia. Csak nem akarja bebeszélni nekem, hogy oly sok

százezer elesett katona között nem találnánk legalább pár százat, aki
szeretne tovább szolgálni? Az igazi katona még a halála után is a
hazáját szolgálja.
- Értettem! De még ezért a pár százért sem tehetünk túl sok mindent.
Alkalmatlanok a további katonai szolgálatra.
- Belátom, hogy maga a harckészültség még nem tesz senkit
alkalmassá a szolgálatra. De én azokra gondoltam, akik a
hajlandóság mellett megfelelő kiképzést is kaptak ahhoz, hogy hadra
foghatók legyenek. Pár száz posztumusz önkéntes között nyilván
talál tíz-húsz olyan katonát, aki nemcsak elszánt, hanem megfelelő
kiképzést is kapott.
- Milyen kiképzést, marsall úr? Még sose hallottam ilyen kiképzésről.
- Mert a katonai doktrínánk mind ez idáig figyelmen kívül hagyta ezt a
területet.
Minden temetőben vannak vámpírok, így a katonai temetőkben is
kell lenniük. Ugyanakkor nem terjesztettük ki rájuk az összeírást, nem
vettük őket nyilvántartásba, bűnös hanyagság ez a hadsereg részéről.
Civilben fecsérelik a szolgálati idejüket az állomány vámpírjai.
- Mi a parancs, marsall úr?
- Különleges osztagot szervezünk, ez lesz a Vampire Commando.
A vámpírok természetfeletti operációs készségeinek köszönhetően az
osztag végrehajt egy olyan feladatot, amire a hagyományos fegyverzetű
nem hagyományos osztagok képtelenek: behatol az ellenség
vezérkarába, és vampirizálja a legmagasabb rangú parancsnokokat.

Tudvalevő, hogy a vampirizált marsall vagy tábornok maga is vámpír
lesz, és vampirizálja szűkebb környezetét, azaz e neki közvetlenül
alárendelt személyi állományt. Ezt követően a dandárparancsnokok
vampirizálják az ezredeseket, ez utóbbiak az őrnagyokat és a
századosokat, majd a járvány eléri a főhadnagyokat és az altiszti kart s
végül a közlegények tömegeit. így az ellenség egész hadserege
maradéktalanul kivérzik, anélkül hogy egyetlen lövést is leadnánk.

Tekintettel a helyzet komolyságára, maga a vezérkari főnök kezdte
szervezni a Vampire Commandót. Felkereste a katonai temetőket,
hogy kiépítse a megfelelő kapcsolatokat és megkezdje a sorozást. De a
kapcsolatfelvételi kísérletek nem jártak eredménnyel. Végül aztán
rájöttek, mi lehet a kudarc oka.

Minél magasabb rangú egy tiszt, annál előrehaladottabb korban
van, tehát egyre aszottabb, a vámpírok pedig, még a hadsereg
kötelékén belül is, könnyebben szót értenek a pirospozsgás
személyekkel, mint a magas rangú, de sápatag tisztekkel. Ezért egyre
alacsonyabb rangfokozatú tiszteket küldtek, s végül egy fiatal, de
rendkívül pirospozsgás zászlósra bízták a missziót, és ő sikerrel is járt.

Pálfalvi Lajos fordítása

2
Kései vendég

Vége volt már a bankettnek. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy
optikailag koordinálni tudjam az óramutatókat, de az ablakon túl
derengő szürkületből és a kertből hallatszó madárcsicsergésből ítélve
hajnal felé járhattunk. Négykézláb közeledtem a ruhatár felé, amikor
belépett valaki a díszterembe, aki nemcsak hogy kétlábú volt, de
kifejezetten frissnek látszott, arca piros volt, a tekintete épeszű.

- Hát maga még itt van? - csodálkoztam a parkettán balanszírozva.
- Mi az, hogy még? Csak most jöttem. Korábban nem engedtek be,
mert nem kaptam meghívót.
- Jó lesz, ha vigyáz, rálépett N. grófra.
- Micsoda? N. gróf is itt van? Bemutatna neki?
- Szívesen. N. gróf... Attól tartok, nem ismerjük egymást.

A jövevény elárulta semmitmondó nevét, és megszorította N. gróf
lábát, mert ez utóbbi kezét majonéz borította.

- Micsoda megtiszteltetés! Keresztes hadjáratok, tizenharmadik
század. Lehet, hogy P. herceg is eljött?

- Éjfél előtt láttam, a mellékhelyiségbe ment. Attól tartok, még
nem tért vissza.

- Nem tesz semmit, megvárom. És R. professzor?
- Az, aki mindig a kozmosszal van elfoglalva?
- Igen! Zseniális tudós! Csak Kopernikuszhoz mérhető.
- Persze hogy itt van. Valahol az asztal alatt. Benézünk hozzá?
- Nem merném háborgatni az asztal alatt, inkább leülnék ide.
Leült. Úgy nézett ki az asztal, ahogy szokott ebben az időszakban,
ilyen körülmények között, de ő mintha észre se venné ezt.
- Milyen előkelő itt minden... Először vagyok ilyen elit társaságban.
És az a hölgy, aki az asztalon fekszik, ő kicsoda?
- Zaza Rospor, a filmsztár.
- Ismerem, hát hogyne ismerném! Csak nem ismertem föl rögtön,
mert a tortába, talán csokoládétortába ejtette az arcát... Nem fázik?
- De bizony, meglehet.
- Akkor miért vetkőzött le?
- Mert korábban melege volt. Iszik valamit?
- Hát, ha lehet...
- Néhány pohárból összeöntötte a maradékot, és megitta.
- Mi ez?
- Pezsgő!
- Isteni! Már megy is? - csodálkozott, amikor észrevette, hogy mind
a négy végtagommal útnak indulok.
- Igen, ideje már, épp egy új regényen dolgozom.
- Értem, maga világhírű író.
- Na, azért ne túlozzunk. Habár ezt-azt megírt az ember.
- De szeretnék legalább művész lenni... Megengedi, hogy üldögéljek
még itt egy kicsit?
- Parancsoljon, ne zavartassa magát.
-Szeretem a parvenüket, van valami frissesség a szemléletükben,
ami sajnos gyakran hiányzik belőlünk, az elitből.
Ezt követően már incidensek nélkül másztam a kijárathoz.

Pálfalvi Lajos fordítása

3
Egy kapitalista naplójából

Végre! Ütött az óra, megint büntetlenül szívhatom a nép vérét.
Európa keleti országainak népére gondolok, mert a nyugatiakat
mindig is kedvemre szipolyozhattam. És most nincs többé akadály, sőt
ők maguk hívnak meg vért szívni. Fölteszem a cilinderem, és megyek.

Már a helyszínen vagyok. Egész este a szívókámat tisztogattam a
hotelban. Kipróbáltam a recepció személyzetén, úgy működik, mintha
vadonatúj lenne. Tehát holnaptól - munkára!

Azt akarták, vegyek atomerőművet, egyelőre nem működik,
atomhiány miatt. Elutasítottam, ugyanezen okból.

Ajánlatot kaptam mezőgazdasági beruházásra kooperációs alapon.
Amikor a részletekről érdeklődtem, mutattak egy gödröt, hogy
fektessem bele a tőkét, ők majd elgereblyézik.

Ajánlat távközlési beruházásra. Kérdeztem, mennyi jön be nekem
ebből. Megtelefonálják, ígérték, mihelyt bevezetem nekik a telefont.

Nem a legjobban érzem magam, orvoshoz mentem, szívókahurutot
állapított meg. Klímaváltozást javasolt.

Meg kellett volna tekintenem egy tyúkfarmot, ahol pisztrángot
tenyésztenek. De a szívókám egyre rosszabb, rövidebbre fogom az
utamat, hazamegyek.

Már itthon vagyok, de semmi javulás. Megint orvoshoz megyek.
Heveny szívókagyulladás, fertőzésből kifolyólag. Analízist javasolt.

Az analízis hiábavaló, ez valami Nyugaton ismeretlen, titokzatos
betegség. Újabb keleti látogatást nem tanácsol.

Betartom az orvos utasításait.
Murányi Beatrix fordítása

4
Tetoválás

Tél végén lejött hozzánk egy tetováló szakember, három napig
fogadta a jelentkezőket. Különféle rajzokat lehetett nála rendelni, a
fiatalok szeretik az illusztrációkat. De én komoly ember vagyok, más
jár az eszemben.

- Portrét is tud csinálni?
- Tudok - mondja. - De férfiportrét csak profilból.
- Nem profilból - mondom én -, hanem fényképről. - És elővettem az
Elnök fényképét.
Alkudozott, hogy nehéz modell, mert olyan tűnődő a tekintete. Mit
tehetnék, kifizettem. Viszont gyönyörű Elnököt készített a
mellkasomra. Fájt, de mit meg nem tesz az ember a karrierért.
Megmutattam először a feleségemnek, próbaképpen. Dicsérte, de
végül kiderült, hogy külön kell válnunk, annyira megkacagtatja az
Elnök. Na igen, a tetováló nem egy Matejko, és az Elnök sem
grünwaldi csata. De valamelyest hasonlít, és az a fő.
Meg kell várni a nyarat, akkor majd az Elnök elé tárhatom
ragaszkodásom bizonyítékát. Legjobb lenne a strandon.
A tavasz szokatlanul hideg volt. Elmúlt a május, a június, még az
alsótrikót se lehet elhagyni, nemhogy strandról álmodozni.
Ülök hát nagykabátban, mert az iroda hideg, és csak az vigasztal,
amit tartogatok. Csak süssön ki a napocska. De a július és augusztus is
elmúlt, már itt a szeptember, és még mindig alacsony a hőmérséklet.
Októberben aztán elfogyott a türelmem. Ledobtam a nagykabátot, és
bementem az Elnökhöz.
- Melenget valami - mondom. - Ha megengedi az Elnök úr, levetném
a zakómat.
Csodálkozik, de rám hagyja. A szék hátára terítem a zakót, és
megoldom a nyakkendőmet.
- Mi baja? - kérdezi az Elnök. - Talán beteg?

- Dehogy, csak fülledt a levegő - felelem, és már vetem is le a
mellényt meg az inget.

- Lázas? - tudakolja az Elnök, és látom, valahogy furcsán elhúzódik
tőlem.

- Még hogy én? Haha! Az Elnök úr nem is sejti, micsoda testalkatom
van nekem, igazi Herkules vagyok! Megnézi az Elnök úr, hogyan
ugrálnak az izmaim?

- Talán egy másik alkalommal...
- Ne halogassuk, most rögtön!
- Nem! - ordított fel, de már későn.
Megfáztam, azóta is sípol a tüdőm, brutálisan elnyom az Elnök.
Ilyen a mi geofizikai helyzetünk.

Murányi Beatrix fordítása

5
A tolvaj

Minden gyerek tudja a tévéből, hogy külföldön elegánsak a
bűncselekmények. Nálunk meg? Van egy visszaeső tolvajunk, de hol
van ő Arsène Lupintől. Maximum tyúkot lop, hanyagul öltözködik,
idegen nyelveket nem tud. Bármikor jöhet egy külföldi turista, nem
hagyhatjuk, hogy ilyen alacsony színvonalú tolvaj zsebelje ki. Hívattuk
hát a tolvajunkat, és utasítottuk:

- A tyúkokat verd ki a fejedből. Csak brill és értékpapír. Mától fehér
ing nyakkendővel, Alfa Romeo, és fésülködj meg.

Mire ő:
- Brilletek nincs, értékpapír, az rendben van, lopok vécépapírt, az
Alfa Romeo meg vicc volt, igaz?
Volt némi igaza. Elengedtük neki a briliánsokat, beleegyeztünk a
papírba, és vettünk neki biciklit. Ami meg a küllemet illeti - bérletet
váltottunk neki a fodrászhoz a község költségére.
Javult, de nem eleget. Kellett még rajta dolgozni.
- Whisky and soda kéne neked. Whiskyre nincs pénzünk, de szóda
van elég a szövetkezetben. Kapsz egy kiló szódát hetenként a

költségünkre, és csak azzal ihatod a vodkát. Huszonöt deka szóda egy
literbe, minimum.

Emelkedett a színvonala. Már bizakodóbban tekintettünk a jövőbe.
Hátravoltak még az idegen nyelvek.

- Nem tanulnál meg egyet-kettőt? Na, legalább szlovákul, közel
van a határ, jönnek a nyanyák csempészni, befizetünk valamelyikhez
korrepetálásra.

Szépen haladt. Már ő maga ajánlkozott:
- A filharmóniába is elmennék ám néha...
- Fékezd magad, honnan vegyünk neked filharmóniát.
De titokban büszkék voltunk rá. Mi tettük ilyen igényessé.
Egy napon aztán eltűnt. Csak egy cédulát hagyott.
„Elutazom. Ilyen műveletlen emberekkel, mint ti, én nem bírom
tovább. Szóda nélkül isszátok a vodkát, fodrászhoz csak húsvét előtt
mentek, filharmónia nincs, idegen nyelven nincs kivel társalogjak.
Arivederci Roma."
No és tolvaj nélkül maradtunk. Igazuk van az újságoknak, nem jó a
nyugati példákat majmolni.

Murányi Beatrix fordítása

6
Európai polgár

Amikor a krokodilus bejött a hálószobába, arra gondoltam: csak
semmi túlzás. Nem a krokodilusra értettem, hanem magamra. Mert
önkéntelenül a telefon után nyúltam, és riasztani akartam mind a
három állományt: a rendőrséget, a tűzoltóságot meg a mentőket. Hát
ezt véltem túlzásnak. Én ugyanis európai polgár vagyok, kartéziánus
szellemben nevelkedtem, undorodom mindenfajta szélsőségtől,
racionálisan gondolkodom, és minden impulzust analízisnek vetek alá.

Így hát fejemre húztam a paplant, és nekiláttam a szellemi
munkának.

Először is - szögeztem le -, a krokodilus megjelenése a
hálószobámban abszurdum, a logikus gondolkodás szerint pedig az

abszurd arra való, hogy kizárjuk további okfejtésünkből. Vagyis a
krokodilus nincs itt. Ettől a következtetéstől kissé megnyugodva
kikukkantottam a paplan alól, minek folytán még láthattam, hogy a
krokodilus a telefonkészülék után a telefonzsinórt is lenyelte. Még ha
a torkán át a gyomrába nyúlnék is, hogy feltárcsázzam az egyik
számot, a vonal már úgyis megszakadt.

Elhatároztam, lemegyek a legközelebbi nyilvános telefonfülkébe,
hogy értesítsem a hibabejelentőt, rossz a telefonom; a hiba elhárítása
után felhívhatom az illetékes intézményt is annak érdekében, hogy
távolítsák el a krokodilust. Civilizált emberként azonban nem
mehettem ki az utcára pizsamában, nadrágom viszont éppen akkor
tűnt el a krokodilus torkában. Persze nem ez volt az egyetlen
nadrágom. A szerintem túl lassú életszínvonal-növekedés ellenére
azért akadt még néhány a szekrényben. Sajnos az, amit fölvenni
szándékoztam (mivel az illett legjobban az Yves Saint Laurent
dzsekimhez) pillanatnyilag nem a szekrényben, hanem a tisztítóban
volt. De hová lett a cédula, mellyel igazolhatom, hogy én vagyok a
nadrág tulajdonosa, hova lett az okmány, amely nélkül nem hozhatom
el a nadrágot a tisztítóból? Nekifogtam, hogy megkeressem a cédulát,
kissé sántítottam, mert időközben a krokodilus leharapta a fél
lábamat. Nem törődtem a lábammal, mert közben nőttön-nőtt
bennem az idegesség a nadrágom miatt. A krokodilus éppen a másik
lábamhoz kapott, amikor rádöbbentem a szörnyű valóságra: ő ette
meg a tisztítócédulát, és sohasem látom viszont a nadrágomat.

A puszta két kezemmel fojtottam meg a hüllőt. Elismerem, hogy
brutális voltam, mi több, leküzdhetetlen indulat hatása alatt
cselekedtem. Ahelyett, hogy az alkotmányos intézményekbe vetettem
volna bizalmamat, önhatalmúlag jártam el. De hogy lenyelje a
tisztítócédulámat? Vannak helyzetek, amikor a civilizáció védelme
megköveteli tőlünk, hogy túltegyük magunkat a civilizációs
normákon.

Gimes Romána fordítása

7

Egészségügyi ellátás

Szükségessé vált a vakbelem eltávolítása. Kitöltöttem a megfelelő
beadványokat, és felírtak a várólistára. Villámgyorsan elrepült a két év,
sorra kerültem, és bejutottam a kórházba.

A műtét remekül sikerült. Maga a főorvos gratulált az eredményhez.
- Szép műtét volt, asszonyom - mondta.
Felhívtam a figyelmét, hogy férfi vagyok.
Megnézett valamit a papírokban.
- Csak volt, uram, a műtét előtt. Tévedésből a kísérleti osztályra
utalták be, uraságod jelenleg nő. A nemcsere úttörő sebészeti ágazat,
de kiváló eredményeink vannak, aminek ön, uram, hölgyem?... a
legjobb bizonyítéka.
- És mi van a vakbelemmel?
- Nem akarná inkább megtartani, asszonyom?
- Nem. És nő sem akarok maradni, korrigálják most rögtön ezt a
tévedést.
- Ön, uram, hölgyem?... nehéz páciens. No jó. Mit óhajt: előbb a
férfiasság, vagy előbb a vakbél?
- Ami gyorsabban megy.
- Töltse ki ezt a dupla beadványt.
Repül az idő, a következő műtét éppen olyan jól sikerült, mint az
első. Új vesém remekül működött, csak most három volt: a két sajátom
meg az átültetett. A számítógépprogram hibája folytán nem a
megfelelő műtőbe vittek. Mihelyt magamhoz tértem, kitöltöttem a
beadványt veseügyben, és csatolták az előzőkhöz.
Már nem voltam fiatal lány, amikor értesítettek, hogy van szabad
hely a kórházban, sor kerül a veseműtétemre. Csak az egyiket akarták
eltávolítani, de a szülészetre kerültem mint újszülött. A tévedés a
központi egészségügyi hivatalban történt, de a szülők nem tiltakoztak.
Már jócskán felserdült gyerek voltam, nem kellett a taníttatásomra
költeniük, hát inkább elismertek a magukénak. Ami engem illet, már
elegem volt a beadványok kitöltéséből, és beletörődtem a sorsomba.
Nagyon jól kijövök a szüleimmel. Csak a vakbelem aggasztja őket,
mert még mindig fáj. Kórházba akarnak küldeni vakbélműtétre. Egész

jól alakul, mert gyanítom, inkább kisfiút szerettek volna, mint
kislányt.

Murányi Beatrix fordítása

8
Az embergyűlölő

Üres volt a vagon. Letelepedtem az ablak mellé, és kinyitottam a
könyvet.

Nagy zajjal félrelökték az ajtót. Hatalmas bőröndjével
benyomakodott egy ürge. Megint belemerültem az olvasásba. Semmi
kedvem ismerkedni. Épp elég kellemetlen, hogy már nem vagyok
egyedül.

- Maga az én helyemre ült.
- Hogyhogy a maga helyére?
- Kérem, vegye elő a jegyét.
Elfeledtem, melyik zsebembe is tettem a jegyet, végül megtaláltam.
Maga csak a harmincnégyes helyet foglalhatja el, ez pedig a
harminckilences.
- Átültem a másik oldalra. Nem szándékoztam elmenni az ablak
mellől, mert gyönyörködni akartam a tájban.
- És a csomagja?
- A csomagom?
Rámutatott a csomagtartóra.
- Ja úgy, a kabátomra gondol?
- A szabályok értelmében ez csomag, mivel a csomagok számára
fenntartott helyen van.
Leemeltem a kabátomat a csomagtartóból. A fickó nagy erőlködve
feltette helyére a kofferét, miközben kioktatott, hogy a polcnak ez a
része kizárólag annak az utasnak jár, aki a harminckilences helyen ül.
A vonat elindult, kissé tán hirtelen. A tájat nézegettem.
- Maga a harmincnyolcas helyre ült.
Hátrafordultam. Az ülés fölé valóban ilyen számú zománctáblát
erősítettek.
- A harmincnégyes ott van...

Az ajtó melletti sarokra mutatott.
- Nem mindegy? Majdnem üres a fülke.
- Kérem, ez elvi kérdés.
Két választásom volt: vagy nyílt vitába bocsátkozom ezzel a
mániákus őrülttel, vagy engedek. Ő mindkét esetben elégedett lenne,
más és más okból. Ezért úgy döntöttem, faképnél hagyom.
Felálltam, és majdnem elvesztettem az egyensúlyom: a gyorsuló
vonat nagyot rántott a vagonon. A fickó feje fölött levő bőrönd
veszedelmesen a háló szélére csúszott. Rádöbbentem, itt érdemes
újabb gyorsulásokra várni.
Szó nélkül átköltöztem a harmincnégyes számú helyre. Itt nem
gyönyörködhettem olyan zavartalanul a tájban, viszont jobb rálátásom
nyílt az útitársam feje fölött levő bőröndre.
A vonat fékezett, és a koffer visszarázódott a háló mélyére.
Kételkedni kezdtem számításaim helyességében, mert nem számoltam
a fékezéssel. Nem lenne mégiscsak jobb, ha elhagynám ezt a fülkét?
- Igenis elvi kérdés. Mindig be kell tartani az előírásokat.
Hangjában diadalérzet csendült.
Ezzel aztán végképp eldöntötte a dolgot. Úgy határoztam, kitartok a
helyemen. Hisz a vonat még nem érte el a végsebességét, még volt
remény.
Lehunytam a szemem. Utazás közben olvasgathatok,
gyönyörködhetek a tájban vagy szunyókálhatok. De én nem
bóbiskoltam el, félig zárt pillám mögül figyeltem a csomaghálót. Ezt
nem tehettem volna meg sem olvasás, sem a tájban való gyönyörködés
közben.
Számításom helyesnek bizonyult. A bőrönd észrevétlenül, de
megállás nélkül sodródott a háló széle felé. Köztem és a csomag
súlypontja között mély egyetértés szövődött. Közeledett a nagy
pillanat.
Mégis úgy határoztam, adok a fickónak még egy esélyt. Nem
humanitárius meggondolásból tettem, még kevésbé felebaráti
szeretetből. Egyszerűen kíváncsiságból.
- Érzésem szerint maga az előírások eltökélt híve. Elmondaná
nekem, miért?
Szemlátomást felélénkült, úgy látszik, kedvenc témáját érintettem.

- Kérem, a szabályokra azért van szükség, hogy rend legyen.
Szabályok nélkül csak zűrzavar volna.

- Lenne egy javaslatom: cseréljük ki a jegyeinket. Én a maga helyére
ülök, maga az enyémre. Így aztán semmiképpen se vétünk a szabályok
ellen, mivel a jegyeket nem névre állítják ki, hanem bemutatóra
szólnak. Mit szól hozzá?

Útitársam a meglepetéstől néhány pillanatra megnémult.
- De miért cserélnénk?
- Mert én szeretek az ablak mellett ülni. Hát maga?
A válaszát vártam. Ha elfogadja ajánlatomat, megmenekül.
- De hát az én jegyem szól ide!
- Értem, ez manipuláció volna. A dolog természeténél fogva a
szabályok sohasem lehetnek pontosak, de ez nem jelenti azt, hogy
manipulálhatók. Jól értettem?
- Hát... igen...
- Ezek szerint maga a Rendeltetéssel azonosítja a szabályokat?
- Mivel?
- A Rendeltetéssel, a Gondviseléssel. A szabályok kiküszöbölik az
esetlegességet, vagyis a véletlent, más szóval a káoszt, vagyis az
előírások a Rendeltetés megnyilvánulásai, a Gondviselés hangjai.
- Az igazat megvallva, elég furcsán fejezi ki magát...
- Én is azt mondom, amit maga, csak más szavakkal. Maga azt
mondja: rend, én meg: Rendeltetés, maga azt mondja: zűrzavar, én
pedig: káosz, a lényeg ugyanaz. Akkor hát van valami isteni a
szabályokban. Most már értem, miért olyan szentek a maga számára.
- A szabály, kérem, az szabály, és kész.
- Nagyszerű - vágtam rá, és lehunytam a szemem, jelezve, hogy
nincs miről tovább beszélnem. És ez valóban így is volt.
Amikor lezuhant a bőrönd, rögtön elterült a padlón, mivel a bőrönd
vasalt éle a halántékán találta el. Azt hittem, elájult, esküszöm, ezt
tényleg nem akartam, már csak azért sem, mert fogalmam sincs, mit
kell ilyenkor csinálni. Hogyan kell magához téríteni egy eszméletlen
embert? Meg az a rengeteg vesződség...
Tanácstalanul néztem körül, és megpillantottam a vészféket, rajta a
feliratot: „Veszély esetén meghúzni." Mivel fennállt annak a veszélye,

hogy ha a fickó nem részesül elsősegélyben, rosszabbra fordul az
állapota, megrántottam a vészféket.

Két órát késett a vonat, ami nagy káoszt idézett elő az egész körzet
vasúti menetrendjében. Nem sokra mentem a rend ilyetén való
megzavarásával, mert, mint kiderült, a fickó azon nyomban kipurcant.
Én viszont egész idő alatt a szabályok szerint jártam el. Igazán nem
tehetek magamnak szemrehányást.

Gimes Romána fordítása

9
Gazdasági csoda

Elutaztam az egyik kelet-európai országba, hogy az új politikai
helyzetet kihasználva, gazdasági kapcsolatokat létesítsek. Béreltem
egy helyiséget, kitettem a táblát:

EXPORT-IMPORT
...és vártam az ajánlatokat. De nem jelentkezett senki.
Gondoltam, mivel a hazai piacon sok a hiánycikk, a lakosságot
jobban érdekli az import, mint az export. Módosítottam hát a
feliraton:

IMPORT-EXPORT
...az importot téve előre. Jött egy nyugdíjas, és azt az ajánlatot tette,
hogy importáljak neki külföldről egy Marx Károly-portrét, mert
jelenleg nem kapható a hazai piacon. Negyvenöt éve megszokta, hogy
naponta kétszer leköpi M. K.-t, és az utolsó példánya is
elhasználódott. Szívességből megígértem neki, hogy behozatok
néhány darabot Kubából, de ez nem volt üzlet.
Mivel továbbra sem jelentkezett senki az irodámban, úgy
okoskodtam, talán cégtáblám idegenes helyesírása nehezíti meg a

kapcsolatot a bennszülöttekkel, ezért kicseréltem az X-et KS-re, a
bennszülött nyelv helyesírását alkalmazva.

Jelentkezett egy fiatalember, és közölte, hogy őt exportálhatom
megfelelő fizetségért valamelyik nyugat-európai országba, vagy még
inkább az Egyesült Államokba. Kérdésemre, hogy milyen minőségben
exportálnám, csodálkozással reagált.

De aztán elmagyarázta, hogy minőségi minőségben. Mert ő mint
annak az országnak a szülötte, amelynek nincs párja a világon, mint
színtiszta nemzeti termék, eleve jobb mindazoknál, akik máshol
születtek, tehát mint exportcikk lelkes fogadtatásra számíthat a világ
bármely országában. Amikor elutasítottam, kiverte az összes
ablaküvegemet.

Mivel ügyfelek továbbra sem jöttek, elhatároztam, hogy vonzóbbá
teszem a cégtáblámat, legalább vizuálisan:

E
K
S
IMPORT
O
R
T
...de ez sem járt semmiféle eredménnyel. Csak egy vandál
érdeklődését keltette fel vállalkozásom. Egyik nap, miután megint
hiába vártam ügyfelekre, záráskor észrevettem, hogy valaki áthúzta az
importot és az exportot is, aztán odaírta: SEGG.
Elment a kedvem, úgy döntöttem, felszámolom a vállalkozást, s
ezzel az elhatározással tértem vissza szállodámba.
Amikor másnap reggel irodámba mentem, hogy felszámoljam, már
messziről láttam, hogy az ismeretlen vandál által előző este
módosított felirat előtt érdeklődők hosszú sora áll, türelmetlenül várva
a nyitásra.
Meggondoltam magam, maradok. Személyzetet veszek föl, és
kibővítem az irodát. Már csak azt kell tisztázni, miben is álljon

tulajdonképpen a tevékenységem. De ez nem gond, majd
elmagyarázzák a marketingszakértők. Az a fő, hogy vannak ügyfelek.

Murányi Beatrix fordítása

10
A zwerg

Előjöttem az erdőből. Az erdő szélén találtam egy padot - kilátással
a völgyre -, szépen lelakkozták, még a háttámlája is megvolt.

Letettem a bőröndömet a padra, és leültem. Jó nagy utat tettem meg
a határtól idáig. Most már nem kell rohannom, jobb, ha egy kicsit
körülnézek, mielőtt továbbmennék.

Beárnyékoltam a szemem a tenyeremmel, hogy jobban lássak.
Naplemente volt, én pedig keletről jöttem, ezért most szembe sütött a
nap.

Takaros házat pillantottam meg a völgyben, szépen bevakolták
fehérre, nagyon rendes munka, a tetején piros cserepek, a spaletták
zöldek, virul a frissen nyírt pázsit, tiszta homokkal fölszórt sárgás
ösvény vezet a kaputól a házig. Ez kell nekem.

A ház előtt mintha egy rövidgatyás alakot látnék nadrágtartóval,
fehér térdzokniban. Azt írta a sógor, aki már korábban kijött, hogy
ezek itt ilyen gipszfigurákat raknak ki a pázsitra dísznek. Ezek lennénk
a tiroli kerti törpék. Vagy ahogy ők mondják, zwergek.

Komolyabb gazdaságnak nézem, lesz itt munka nekem is. Aztán
meg veszek egy Mercedest.

Egyszer csak valami zajt hallok a hátam mögül. Megfordulok, barna
legényt látok bőrönddel a kezében, most mászott ki a bokorból.
Ránézek, erre megáll, és engem néz.

Látom, nem idevalósi, de nem is földim. Feketés a pofája, mi meg
szőkék vagyunk. Török, arab vagy akármi is lehet...

- Mi kéne? - kérdezem.
Erre se bú, se bá, leül a padomra, mintha csak otthon volna. A
térdére fektette a bőröndjét, annak már nem maradt hely a padon.
Elég gyatra kis bőrönd, kartonpapír, nem pedig szkáj, mint az enyém.
Bedühödtem. Nem tudok németül, de azt írta a sógor, hogy ezeknél
csak az Ausweis és a Papieren számít. Mondom hát a töröknek:
- Ausweis bitte.
Kussol. Nem érti, vagy csak úgy tesz, mintha nem értené.

- Papieren.
Megint semmi. Nyilván megjátssza magát, mert útlevele aligha
lehet. Nekem sincs, de az más, én nem vagyok barna legény. És rendes
cipőm is van, nem koszlott tornacipőben csú odok.
- Hände hoch! - jutott eszembe egy régi filmből.
Meg se moccan. Csak a házat bámulja, az imádott muskátlit, a
frissen nyírt pázsitot meg a zwerget... Úgy nézi, mintha mindez az övé
lenne.
Arra gondoltam, ha nem tud németül, majd ért az okos szóból.
Fölálltam, föltűrtem az ingem ujját, hogy szabadon mozogjon a
csuklóm, amikor megint megzörrent a bokor. Hátrafordulok és...
- Na ne! Egy néger mászott ki a bokorból. Még bőröndje se volt, csak
egy reklámszatyra MARL ORO fölirattal. MARLBORO akart lenni, de
kiszakadt a szatyor, odaveszett a B. És mezítláb jött.
- Scheisse - mondta az arab, ahogy meglátta a négert. Mert ő is
hátrafordult, és ő is reagált az esetre. Szóval mégis tud németül, ha
nem is sokat, csak épp annyit, amennyi kell.
Kezdtem szimpatizálni az arabbal. Nem voltam annyira oda érte, azt
azért nem mondhatnám, de mégiscsak jobb az arab, mint a néger. Még
szerencse, hogy nem egy zsidó mászott ki a bokorból. Bár nem is
tudom, melyik a rosszabb, a zsidó vagy a néger. A zsidó nem olyan
fekete, mint a néger, olyasmi lehet, mint az arab, viszont megfeszítette
az Úrjézust. A néger nem feszítette meg, de feketébb, mint a zsidó
meg az arab együttvéve.
Lerakta a MARL ORO-t a fűbe, és leguggolt. Volt benne annyi
tisztesség, hogy legalább a padot ne kerülgesse.
Arra gondolok, máris többen vagyunk a kelleténél. Azt írta a sógor,
hogy egyre nehezebb munkát szerezni, özönlenek be az arabok meg a
négerek, és mindent lenyúlnak. Ideje lenézni a völgybe, aki fürgébb,
többet csíp.
Fogtam a bőröndömet, rájuk se néztem, elindultam lefelé. Minél
közelebb értem, annál takarosabb lett a ház. A kaputól vezető ösvény
mindkét oldalát szépen kirakták kagylóhéjjal. A zwerg meg a pázsiton,
mintha élne, az egyik kezével a csípőjét támasztja, a másikat fölemeli.
Szépen el van választva oldalt a haja, kis négyszögletes bajuszkát visel.
Még pompon is volt a zokniján.

Közelebb mentem hozzá, hirtelen megmozdult, elfordult, elindult a
pázsiton a ház felé, mintha csak engem kalauzolna. Mi a fene! Nem
sokat teketóriáztam, csak mentem utána.

Beléptünk a verandára, a falon mindenhol szarvasagancsok voltak, ő
meg sem állt, csak ment előre, egyenesen a másik ajtóig, ott volt
szemben, aztán kinyitotta, és kiment a kertbe. Én meg utána.

Furcsállottam, hogy nem láttam a kertet a hegyoldalból, biztos
eltakarta a ház.

De igen elhanyagoltnak látszott. Nyoma sem volt kagylóhéjjal
kirakott ösvénynek, viszont keskenyvágányú vasút, gazzal benőtt,
rozsdamarta sínpár vezetett a kert végébe.

Megy a sínek mellett, én meg utána.
Sűrű bozótosba értünk, összefonódtak fölöttünk a faágak. Ferdén
hullottak a napsugarak, csak bámultam, milyen sok pókháló remeg az
ágak sűrűjében. Kissé feszélyezve éreztem magam, hűvösebbre fordult
az idő, nyilván azért, mert már alacsonyan járt a nap.
Széthajtotta a magas bokrok ágait, és kilépett a tisztásra.
A tisztáson romok voltak!
A kémény még állt, zömök, szögletes darab, de az épület siralmas
látványt nyújtott. Kitörtek az ablaküvegek, a megmaradt hegyes
üvegdarabokat belepte a por és a kosz. Amikor beléptünk - ő ment
elöl, én utána -, már sötétedett az ég fölöttünk. Tető, az nem volt, csak
egy-két szarufa maradt meg itt-ott.
A bejárattal szemben lévő falon kétszárnyas vasajtót láttam,
támaszfallal megerősítve, nagyobb volt a szélessége, mint a magassága
- mintha egy pékség kemencéjébe nyílna. Ráhúzták a reteszt. Vastagon
lepte már a rozsda.
A kemence előtt ért véget a sínpár.
Megállt a kemence előtt a zwerg, felém fordult, és így szólt:
- Viel Arbeit.
Ebben a pillanatban megcsúsztam valamin, elejtettem a bőröndöt,
és hanyatt estem. Négykézlábra állok, hogy föl tudjak tápászkodni,
koszlott tornacipőt látok a szemem előtt. Följebb emelem a
tekintetemet a nadrágszár mentén, látom ám, hogy ott tornyosul
előttem az arab, a kezében a bőrönddel. Mögötte vicsorog a néger a

MARL ORO-jával. Nem hallottam, hogy követnek, mert az egyik
tornacipőben, a másik meg mezítláb osont utánam.

- Viel Arbeit für alle drei - mondta a zwerg.
Bekvártélyozott minket a kémény mögötti barakkba. Volt ott három
priccs egymás fölött. A néger rögtön lefeküdt a legalsóra, az arab meg
már mászott is fölfele. Csak akkor békélt meg azzal a gondolattal,
hogy lejjebb kell aludnia, amikor megmutattam neki a rugós kést, bár
még dünnyögött valamit az orra alatt arabul vagy törökül. Felőlem
aztán lehet arab is meg török is, nem vagyok fajgyűlölő. Az a lényeg,
hogy tudja, hol a helye.
Csak azt találtam furcsának, hogy nem volt sem ivó-, sem mosdóvíz.
Már csak azért is különös, mert a zwerg semmi mást nem sajnált
tőlünk. Jól tartott minket, nem panaszkodhattunk. A barakkba hozta
az ételt, naponta háromszor. Letett az asztalra három cseréptálat,
mindegyikben káposzta, borsó és sonka. Aztán leült a sarokban a
sámlira, és nézte, hogyan eszünk, nem szólt egy szót se. Csak a
választékát igazgatta a fején. Ő nem evett semmit. Aztán fogta a
tálakat, és eltűnt.
Nem is hiányzott annyira az ivóvíz, volt a barakkban egy hordó sör,
akármennyit ittunk belőle, mindig tele volt. Varázslat vagy micsoda?
De azért csak megmosdana néha az ember. Annak a kettőnek nyilván
nem hiányzik, szutykos népség, de én régebben minden szombaton
elmentem gőzfürdőbe. Nem számít, ha megvettem a Mercedest,
megmosdok.
Munka, az volt, nem vágott át a zwerg. Elég volt mindnyájunknak,
még maradt is. Augusztus közepére már tető alá hoztuk a pékséget,
október végére a kemencét is rendbe raktuk. Már csak be kellett
üvegezni az ablakokat, kifesteni a barakkot, kivágni a fákat,
megtisztítani a síneket és végrehajtani a területrendezést. Télre, mire
leesik a hó, mindennel készen kellett lennünk.
Természetesen én lettem a brigádvezető - ki más lett volna? Én
hajtottam az arabot, az arab a négert, ment is a munka. Kijárt az
építkezésre a zwerg, figyelte, hogy haladunk. Elégedett volt velem.
Vállon veregetett, és azt mondta:
- Gut Kapo, gut.
Máskor nem is láttuk.

November végére mindennel kész voltunk. Megnézett mindent a
zwerg, ellenőrizte, jól zár-e a kemence ajtaja, szép egyenesen raktuk-e
a klinkertéglát, kitisztítottuk-e a kéményt. Nem szólt egy szót se, de
láttam rajta, hogy meg van elégedve a munkánkkal, dörzsölte a kezét,
és toporgott, mintha örömében táncra akarna perdülni.

- Most pedig irány a fürdő - mondta németül.
„Végre rendesen megfürödhetek - gondoltam. - Aztán kassza, és
mehetünk a Mercedesért."
Végigkísért minket ugyanazon az úton, ahol három hónappal azelőtt
bejöttünk, de mennyivel másképp nézett ki itt minden! Kivágtuk a
fákat, megnyírtuk a bokrokat, kiirtottuk a gazt, csak úgy ragyogtak a
sínek. Glancpapírral pucolgattuk.
Mindenhol rend és tisztaság.
Megálltunk a ház előtt. Az ajtó fölé ki van írva: DUSCHE. Nem
tudom, régebben is ott volt-e, mert amikor megjöttem, siettem a
zwerg után, nem bámészkodtam összevissza.
Azt mondta, várjunk itt kint, ő meg bement. Egy pillanat múlva már
jött is vissza nagy kerek bádogdobozzal a kezében. A dobozon
CIKLON fölirat és halálfej.
- Elsőrangú fürdősó - mondta. - Prima Reinigungsbad Mittel.
Nem ismertem ezt a márkát, de tetszett a neve, bár a halálfejtől egy
kicsit meglepődtem. De ha belegondolok, a denaturált szeszt is
halálfejes üvegben árulják, mégis jó, ha nincs más.
- Vetkőzni - parancsolt ránk a zwerg.
Egymásra néztünk. November végén már túl hideg van ahhoz, hogy
pucéran rohangáljon az ember. De, gondoltam, előbb a fürdő, aztán a
kassza, aztán a Mercedes. Megéri.
Én vetkőztem le először, a másik kettő követte a példámat. Kocka
alakúra hajtogattam a ruházatomat, és letettem a sínre. A DUSCHE
föliratú ajtóhoz léptem.
- Halt! - kiáltott a zwerg. - Erst der Schwarze.
Elégedetten nyugtázta a néger, hogy őt invitálják elsőként, és elém is
tolakodott. Belerúgtam.
- Először a fekete, Sage ich. Dann der Mittelschwarz und du,
Blondkopf, ans Ende. Sorba állni aber schnell!

- Micsoda, én csak utána jövök?! - üvöltött az arab, és a néger elé
tolakodott. Most ő volt elöl, mögötte a néger, leghátul meg én.
Fölment bennem a pumpa.

- Nekem mindegy - mondom udvariasan a zwergnek -, melyik áll a
végére, ez a Bimbó vagy az a Szálem Alejkum, de az első én leszek.

- Weg! Ans Ende! - kiáltott rám a zwerg. - Ordnung muss sein!
- Ans Ende az öreganyádat, te szarházi törpe! - És az arab elé
nyomultam, de az nem hagyta annyiban, fültövön vágott.
Derékon kaptam, és mindketten a földre zuhantunk. Én voltam
fölül, de láttam, hogy a néger megint elém tolakodik, és elkaptam a
bokáját. Az arab visszaélt a helyzettel, és a fejemre ült.
- Alle rrraus! - ordított a zwerg.
Na és így végződött az eset, elzavart mindnyájunkat. Elbuktam a
zuhanyt, a kasszát meg a Mercedest.
De nem számít. A becsület ennél mégis többet ér, nem hagyom,
hogy egy arab - hát még egy néger! - elém pofátlankodjon. Majd
megfürdök az Üdvhadseregnél, aztán meg keresek valami munkát.

Pálfalvi Lajos fordítása

11
A szűz

Élt egyszer egy királyfi, a neve Kapitalizmus volt. Bár megadatott
neki a hatalom és a gazdagság, nem volt boldog, mert nem szerette
senki, és ő sem szeretett senkit. Még sohasem találkozott olyan
lánnyal, aki fel tudta volna kelteni benne a szerelem érzését.

Fülébe jutott a királyfinak, hogy valahol a messzi távolban él egy
Oroszország nevű királylány. Egy gonosz varázsló elvarázsolta, mély
álomba zuhant, s hosszú évek óta nem tud felébredni. A királyfi
elhatározta, hogy megkeresi a királylányt.

Még sohasem járt a keleti vidéken, roppant furcsának és iszonyúnak
tűnt előtte. Minél keletebbre haladt, annál kisebbek voltak a fák, a
gombák meg annál nagyobbak, végül a tölgyek akkorák lettek, mint a
gombák, a gombák pedig, mint a tölgyek. Az állatok is egészen mások
voltak, mint egyebütt. A medve nem saját lábán járt, hanem a nyúl

nyakában ült, az meg a hangyán lovagolt. De a hangya nem bírta el
mindkettőjüket, roskadozott a dupla teher alatt. Hát még amikor
meglátta a szarvast, melynek a farka helyén nőtt a szarva, a farkát
pedig a homlokán viselte, akkor csodálkozott csak igazán a királyfi.

Végre kiért egy erdei tisztásra, ahol egy kis kunyhó állt. Ott
megtalálta a királylányt. Mély álomban feküdt az ágyon. A királyfit
megbabonázta csodálatos szépsége, és nyomban beleszeretett. Már
csak föl kellett volna ébresztenie, hogy a királylány is
beleszerethessen. Egymást szeretve azután addig éltek volna
boldogan, amíg meg nem halnak.

A királyfi a királylány fölé hajolt hát, és egy csókot lehelt a
homlokára. A királylány csak az egyik szemét nyitotta ki, és azon
nyomban be is csukta. A királyfi újra megcsókolta, de a királylány meg
se rezzent. A királyfi ismét összeszedte magát, és harmadszor is
megcsókolta, olyan gyengéden, ahogy csak tudta. A királylány a másik
oldalára fordult.

- Mit jelentsen ez? - kérdezte a királyfi. - Mi folyik itt?
- Azt hiszed, tökfilkó, beérem egy csókkal, kettővel vagy akár
hárommal? Maradj csak itt, és csókolgass nyugodtan tovább, előbb-
utóbb talán érezni fogok valamit, és akkor majd megállapodunk a
továbbiakban, mert egyelőre nincs miről tárgyalnunk.
Majd ismét elnyomta az álom, és csak húzta a lóbőrt, és aludt, mint
a mormota.
A királyfi meg csak csókolgatta rendületlenül. Már a zakóját is
levetette, úgy megizzadt, s bár eredménytelenül csókolta, mégsem
hagyta abba, mert a boldogság, noha nem érte el, túl közel volt ahhoz,
hogy lemondjon róla.
És még ma is csókolgatja.

Gimes Romána fordítása

12
Idegen nyelvek

Hívatott minket az Elnök, és közölte:
- Aki tud valami idegen nyelvet, prémiumot kap. Ki tud?

- Én! - kiáltottuk kórusban.
- Csak egyesével, uraim, mindenkire sor kerül. Tehát kezdjük.
Tessék, Könyvelő úr, ön az első.
- Én tudok németül - jelentette be a Könyvelő.
- Akkor miért titkolta eddig? Tessék, mondjon nekünk valamit
németül.
A Könyvelő erőlködött, homlokán kidagadtak az erek, de nem
mondott semmit.
- No, csak bátran! - buzdította az Elnök.
- Becuksajn - mondta a Könyvelő. Idős volt már, nyugdíjba készült.
- Talán még valamit?
- Auszvájz... Hende hóh... - tette hozzá verítékezve.
- Rendben van - mondta az Elnök, s felírta, hogy a Könyvelő tud
németül. - Ki a következő?
- Én angolul tudok - jelentkezett az Előadó.
- Akkor halljuk.
- Oké - mondta az Előadó, aztán vizet ivott, és gondolataiba merült.
- Miért nem mond semmit? Várunk.
- Már mondtam az előbb, az angolul volt.
- De talán még valamit...
- Videó, biznisz, fifty-fifty... - oldódott meg a nyelve.
- Én oroszul tudok! - szakította félbe a Raktáros.
- No, akkor beszéljen.
- De hát szégyellem magam, megérthetik... csupa olyan szó... És
hogy így, józanul...
- No jó. Majd alkalomadtán elmondja. És maga, Maciej úr, miért
nem jelentkezik?
- Mert nem tudok semmilyen nyelven.
- Az lehetetlen!
- De én tényleg nem...
- Legalább egypár gurál tájnyelvi szót, hiszen járt már
Zakopanéban?
- Azt se tudok.
- Hát akkor nincs mit tenni, magára vessen.

És az Elnök felírta, hogy Maciej úr nem tud semmilyen idegen
nyelvet.

De Maciej úr tudta, mit csinál. Egy hónap múlva kiküldték a
külképviseletre.

Murányi Beatrix fordítása

13
Túlzás

Felhívott Nowosadecki.
- Majer már jobban van - mondta.
- Biztos? - kérdeztem óvatosan.
- Az előbb hívott, és azt mondta, hogy már nem köhög.
- És az oldala se szúr már? - aggodalmaskodtam.
- Kicsit szúr, de már nem annyira.
- És a láza? - kérdeztem, nem adva fel a reményt.
- Nem tudom, lázról nem beszélt.
- Na jó, akkor menjünk el hozzá.
Elmentünk. Majer nagy lepkékkel díszített vietnami köntösben
fogadott bennünket. Élénk volt, az arca rózsás.
- Hogy szolgál az egészséged? - kérdeztem.
- Köszönöm, jól. Tulajdonképpen már semmi bajom.
- De lázad azért van.
- Már nincs.
- Nincs? Azért meg kellene mérned.
- Mértem. Nincs lázam.
- Akkor mitől ilyen rózsás az arcod?
- Mert nyertem egy Mercedest.
- Hogyhogy nyertél?
- A lottón.
Csönd lett.
- Újat? - kérdezte Nowosadecki tompán.
- Vadonatújat. A lottón csak újat lehet nyerni.
- Hát akkor mi megyünk is - mondta Nowosadecki.

Mentünk. A ház előtt parkolt az ezüstszínű Mercedes. Megálltunk
az út szélén.

- Van egy szöged? - kérdeztem. Nowosadecki átkutatta a zsebeit.
Csak bicskám.
- Dolgoztunk vagy fél órát, mert kemények voltak az abroncsok, a
bicska meg kicsi. De kiszúrtuk mindet, aztán elmentünk.
Hogy jobban van, azt még el lehet viselni. De ennyire azért ne
legyen jól.

Murányi Beatrix fordítása

14
A fakír

Az előző rendszerben városunkat ipari várossá akarták fejleszteni.
Úgy volt, hogy fölépül itt egy gyár, mert azelőtt egyetlen árunk sem
volt, és hát anélkül nem megy. Kijött egypár illetékes, kiirtottak egy
tisztásnyi erdőt, jókora kéményt építettek a helyére. Kérdezgettük,
milyen gyár lesz itt, és mit fog gyártani, mire azt a választ kaptuk,
hogy nagy, amiatt meg ne fájjon a fejünk, hogy mit fognak itt gyártani,
mert biztosan azt fognak, amit kell. Aztán elmentek, és nem is jöttek
vissza többet, mert közben megváltozott a rendszer. A kéményt meg
itt hagyták.

Szégyelltük magunkat, hogy van is gyárunk meg nincs is, mert áll a
kémény, de gyár, az nincs, mert nincs. Fölfogadtuk hát a Jocót az erdő
széléről, hogy gyújtson be a kéménybe, mert ha már kémény, akkor
füstöljön is, aztán pedig feladtunk egy hirdetést a Wall Street Journal-
ben: KÉMÉNY VAN, GYÁRÉPÍTÉSI LEHETŐSÉG.

Egyelőre minden rendben ment. A kémény füstölt, a városban nem
volt munkanélküliség, mert a Jocó dolgozott, a Wall Streetről meg
majdcsak küldenek egy kapitalistát, aki épít nekünk egy gyárat.

Telt-múlt az idő, de csak nem akart jönni. Kora ősszel aztán jött egy.
Egy indiai. Nagy örömmel fogadtuk, mert kapitalista, ráadásul indiai,
egyébként is már attól tartottunk, hogy valami zsidó jön vagy német.
Az indiai megnézte a kéményt, aztán kijelentette, hogy pont ilyet
keresett, a gyárat nem lesz nehéz felépíteni, csak egy kis idő kell

hozzá. Ez csak természetes, mondtuk, és megkötöttük a szerződést.
Ennek értelmében addig marad nálunk, amíg fel nem épül a gyár,
kosztot-kvártélyt ingyen kap. A bírónál lakott, a bíró lánya mosta a
turbánját, s a piactéri vendéglőbe járt enni.

Illedelmesen viselkedett, azt meg kell adni. Nem volt útjában
senkinek, megette, amit eléje tettek, különösen a pirogot meg a sört
kedvelte. Csak a tisztelendő úr nézett görbe szemmel rá, mert nem járt
templomba. Mi megbocsátottunk neki, mert hiszen pogány, úgyis a
pokolra jut, de a tisztelendő úr erre azt válaszolta, hogy ez nem
kifogás, mert ha pogány, akkor keresztelkedjen ki.

Az indiait csak akkor lehetett látni, amikor bejött a vendéglőbe,
aztán meg haza. Többnyire otthon ült, és a gyár építésén dolgozott.

Kíváncsiak voltunk, hol tart a munkában, de nem mertük
megkérdezni. Megkértük a bíró lányát, nézzen be hozzá a kulcslyukon.
Azt mondta a lány, hogy már benézett, de nem látott semmi
érdekeset. Az indiai csak ül és furulyázik. Ezen igencsak
meglepődtünk, elhatároztuk hát, hogy beszélünk vele. Megvártuk a
vendéglőben, és amikor megjött, megkérdeztük:

- Minek az a furulya?
- Nálunk, Indiában ez a szokás. Ülünk és furulyázunk. Aztán a kötél
vagy ilyesmi, ami fel van tekerve a földön, lassan megmozdul, a vége
felemelkedik, aztán megfeszül, és úgy áll, mint a cövek.
- Jó, de mi köze ennek a gyárhoz?
- A gyárral ugyanez a helyzet. Az ember elkezd furulyázni, és felépül
a gyár.
- És sokáig kell játszani?
- Gyára válogatja. Ha nagy, sokáig, ha kisebb, akkor rövidebb ideig.
Önök nagyot vagy kicsit szeretnének?
Egymásra néztünk. Ránk férne egy nagyobb gyár, de a fakír újabban
már vodkát is rendelt a rántott bordához, és már régóta itt kosztol...
Másrészt gazdaságilag utol kell érnünk Japánt, ennek pedig meg kell
fizetni az árát.
- Legyen csak nagy.
- El van intézve - mondta a fakír, és rendelt még egy vodkát, mert az
elsőt már belökte.
Elbúcsúztunk, hogy ne zavarjuk. Hadd dolgozzon.

Húsvétkor még mindig nem állt a gyár. A bíró lánya viszont teherbe
esett, a fakír meg eltűnt.

Nem haragudtunk rá. Gyárunk ugyan nincs, de van
népszaporulatunk, és ez a legfontosabb. Nagy nemzet - erős nemzet.

Rámán Judit fordítása

15
Az átváltozás

Az a Ka a azt hitte, hogy az is valami, ami vele történt. Franz
Ka ára gondolok, az irodalmárra, aki rovarrá változott, és ezt meg is
írta egyik művében. Nagy kunszt, mindenki át tud változni valami
undorítóvá, de ezzel még nem kéne dicsekedni. Én például egyszer
hüllő lettem, de eszembe nem jutott, hogy ezt meg is írjam. Most már
bánom, mert Ka a híres lett, én meg...

Sokkal nehezebb visszaváltozni emberré. Elmesélem, milyen nehéz,
bár kötve hiszem, hogy ettől híres lennék. Nincs igazság a földön.

Szóval hüllő voltam, talán nem egészen olyan, mint amilyeneket a
hivatalos állathatározókban leírnak, de hüllő voltam, az biztos. Mit ne
mondjak, farkam is volt, nem is beszélve más apróságokról a testemen.
Két méter hosszú voltam, gerinces és pikkelyes. Csak azért említem a
farkamat, mert attól szabadultam meg a legnehezebben. Elölről már
egész emberi formám volt, de hátulról és oldalról még mindig
hüllőszerűen néztem ki.

Nemcsak erkölcsileg volt aggályos a farok, számos gyakorlati
kellemetlenséget is okozott. Nem tudtam rendesen becsukni magam
után az ajtót, csak ha szembefordultam vele, valahányszor átmentem
az úttesten, attól tartottam, hogy az autó ráhajt a farkamra, a
tömegben meg minduntalan rálépett valaki. De leginkább lélekben
szenvedtem, hiszen a farkam volt az utolsó akadály a teljes emberré
válás útján. És csöppet sem tett boldoggá, hogy az állatkertben
megértőn pislogtak rám a krokodilok.

Mit csináljak? Beláttam, hogy a magam erejéből nem tudok
megszabadulni a farkamtól, ezért szakértőkhöz fordultam. Először
olyanokhoz, akik szerint a lelkünkön múlik, emberek vagyunk-e. Ha

van lelked - ember vagy. Ha nincs - akkor hüllő, vagy legjobb esetben
tehén. Elismerték, hogy voltaképpen van lelkem, de csökevényes. Egy
ideig fejlesztették, de szemlátomást túlzásba vitték, mert bár a farok
meg sem rezdült, angyalszárnyak jelentek meg rajtam. A farokkal
együtt még lehangolóbb látvány volt, mint azelőtt, így hát lemondtam
erről a gyógymódról.

Szerencsére nem élünk a középkorban, van világi lehetőség is. A
hüllő állítólag a szellemi kultúrának köszönhetően vált emberré,
minden metafizika nélkül. Előfizettem néhány irodalmi folyóiratra, és
naponta mértem a farkamat, nem lett-e rövidebb. Mindössze annyit
értem el, hogy spirál alakban csavarodni kezdett. Egyszerű, becsületes
farok helyett maradt a hüllőfarkam, csak dugóhúzó alakú lett.

Világossá vált, hogy a kultúra sem jelent megoldást. De mire való a
társadalomelmélet? Az ember attól ember, hogy mások között él,
vagyis társadalomban, együttműködik, tevékenykedik. De van-e
társadalmibb és nyilvánosabb tevékenység, mint a politika? Politikai
pártot alapítottam, és az élére álltam. A farkam maradt, amilyen volt,
viszont ormányom is nőtt. Visszavonultam a politikától.

Keserű kétségbeesésemben megint elmentem az állatkertbe, hogy
még egyszer végiggondoljam a helyzetet. Hétköznap volt, látogató alig,
viszonylagos magányra számíthattam. Odajött az őr, egyik lábáról a
másikra állt, oldalra tolta egyensapkáját, a fejét vakargatta, és engem
nézett.

- Maga ide tartozik? - kérdezte végül, aztán a ketrecre mutatva
hozzátette: - Vagy oda?

- Én? Csak egy perc, épp erre sétáltam... Köszönöm, már megyek is.
És otthagytam az állatkertet.
Azóta úgy érzem, Ka a eltitkolt valamit, nem mondott el mindent.
Ha rovarrá változott, akkor már előbb kellett hogy legyen valamije,
csáp vagy tapogató, mindenesetre valami rovartartozék. És azt sem
hiszem, hogy tökéletesen rovarrá változott, legalább egy emberi
kezének kellett maradnia, amivel leírta az esetet. Az ember nem juthat
el oda, ahonnan nem indult el, és fordítva. Mindig van valami az
elején a végéből, függetlenül attól, melyik az eleje és melyik a vége.
Szerintem a krokodilok finomabban viselkednek, mint az emberek.
Ők csak néznek, nem tesznek föl kérdéseket.

Mihályi Zsuzsa fordítása

16
Kulturált mindennapok

- Uraim! - mondta az Elnök. - Közeledik a Kultúra és a Közoktatás
Napja, de maguk... Napról napra bizonyítják, milyen műveletlenek.
Elég bemenni a toalettünkbe, és elolvasni a falfirkákat. Ahány szó,
annyi helyesírási hiba. Mától kezdve ott fog lógni láncon a Lengyel
helyesírási szótár. Ha nem tudják, hogyan kell írni valamit, nézzék
meg a szótárban.

Igaza volt az Elnöknek. De hamarosan objektív nehézségek
mutatkoztak. Küldöttségben vonultunk az Elnökhöz.

- Nem ér semmit a szótár - közöltük -, nincsenek benne a szükséges
szavak. Arról már nem is beszélve, hogy a társadalomellenes elemek
kitépik a lapokat a szótárból, és más célra használják.

- Ha így van - mondta erre az Elnök -, akkor nem fejből kell
mindenfélét odaírni, hanem idézni kell a honi szépirodalom
klasszikusaiból, elvégre nagy költőkben nem szenvedünk hiányt. Ha
már rájön valakire az írhatnék, ne költsön, hanem idézzen. Az szép is
lesz, tanulságos is, és ami a lényeg, nincs gond a helyesírással.
Levesszük a szótárt, és kiakasztjuk a Remekírók antológiájá-t.

Csakugyan emelkedett a színvonal. A deszka fölött megjelent a
felirat: „Ki más szívébe néz, az messze láthat",1 a víztartályon: „Minden
kor a maga céljára néz fel, s elfeledi a tegnap álmait",2 az ajtón pedig,
elég alacsonyan, hogy ne kelljen felállni az elolvasásához: „Együtt,
barátaim! Fiatalok!"3. Szép is, tanulságos is, ahogyan az Elnök mondta,
s a helyesírás is megfelelő. A lapokat már nem tépik ki, mert az
antológia papírja túlságosan kemény, luxuskiadás.

Mégis hiányzott nekünk valami. Meggátolták az önálló alkotást, a
szellemi munka éhe gyötört bennünket.

Összedobtuk hát a pénzt A modern költészet antológiájá-ra. A papír
megfelelő, az idézetek olyanok, hogy az embernek magától eszébe se

jutnának, hiába, a költő, az költő, szóval kitalálni már nem kell
semmit, és ami a lényeg, a helyesírás kifogástalan.

Murányi Beatrix fordítása

17
Szó és tett

Nowosadecki, Majer meg én a megkezdett palack körül üldögéltünk.
Bár félig már kiürült, eléggé unatkoztunk.

- Mert csak iszunk, értelmetlenül - mondta Nowosadecki. -
Vitassunk meg valami intellektuális kérdést, és meglátjátok, mennyire
fölélénkülünk.

- Nem bánom - egyezett bele Majer, és ásított. - Például mit?
- Hát, mondjuk, ennek a palacknak a problémáját. Ez most félig
üres, vagy félig tele van?
- Ez is, az is. Hiszen két fele van, nem? Az egyik fele üres, a másik
tele van, és már nincs is probléma.
- Te lapos relativizmusba menekülsz, kitérsz a felelősség elől. Az
embernek muszáj választania, mint Sartre tanította, muszáj, bár a
választása szabad. A szabad választás kényszere, ez az egzisztenciális
paradoxon.
- Mit válasszak? - kérdezte Majer.
- Nézőpontot, vagyis világnézetet. Vagy felülről nézünk a palackra,
vagy alulról. Ha felülről, akkor nihilisták vagyunk, mert az a fele üres.
Ha viszont alulról, akkor pozitívan állunk hozzá az élethez.
- Pillanat - szóltam közbe. - És mi van a nyakával?
- Kinek a nyakával?
- A palack nyakával. Hiszen a nyakán át töltünk, és a nyaka az üres
feléhez tartozik. Akkor mi van, a nyaka is nihilista?
- Igaz, ez itt egy újabb probléma.
- Szerintem igyunk. Akkor már nem lesz probléma a felekkel, mert
nem lesznek egyformák, és legalább a feleket letudtuk.
Egyhangúlag elfogadták a javaslatomat. Csakugyan, a folyadékszint
jóval a középvonal alá süllyedt a palackban.

- Okos vagy - dicsért Majer. - Már azt hittem, sose mászunk ki ebből
a kelepcéből.

- De most itt a másik - jegyezte meg Nowosadecki a palackot
szemlélve. - Éspedig a horizontalitás és vertikalitás problémája. Azt
hiszem, nem ugyanabba a fogalmi kategóriába tartoznak.

- Minek a problémája? - kérdezte Majer.
- Egyszerűbben fogalmazva, a vízszintes és a függőleges problémája.
- Igazad van - ismerte el Majer. - Már nem sok maradt.
- Na látod. A szint lehet magasabb vagy alacsonyabb, de a
vertikalitás mindig ugyanaz. Figyeljétek csak, a függőleges meg se
rezdül. Ebből következik, hogy a horizontalitás a fizikához tartozik,
mert fizikai hatást gyakorolhatunk rá a szint szabályozásával, persze a
függőlegeshez képest. Ellenben a vertikalitás, az metafizikai.
- És ha megdöntöm? - vetettem fel.
- A vertikalitást? Az lehetetlen. Ez magából a definícióból
következik.
- Nem tudom, mi van a vertikalitással, de a palackot megdönthetem.
- Döntsed csak meg - támogatott Majer. - Meglátjuk, mi lesz belőle.
A megdöntés után láttuk, hogy ez a probléma is megoldódott. A
szint teljesen eltűnt, csak a palack feneke maradt.
- Látod, Nowosadecki? - mondtam. - Csak az akció számít. Te
elmélkedsz, vitatkozol, én meg cselekszem. Ha én nem volnék,
mostanáig vitatkoznánk, de egyetlen problémát sem oldanánk meg.
Hát hagyjuk abba a vitát, és térjünk át a cselekvésre.
- Ez az, cselekedjünk! - kiáltotta lelkesen Majer. - Tölts! Tettre fel!
- Miféle tettre, ti hülyék - morogta Nowosadecki. - Ez volt az utolsó
palack.

Murányi Beatrix fordítása

18
Erkölcs

Vitatkoztunk, hogyan függ össze a nemes jellem a sikeres életúttal.
- Én például - mondta a Tanácsos - leszoktam a cigarettáról, hogy
családi házra gyűjtsek. És tessék, ma szép, kertes családi házam van.

Csak egy kis akaraterő és kitartás kell.
- Egyetértek - mondta az Előadó -, de a takarékosság és az önuralom

még nem minden. Vegyük az én példámat. Mindennap, az irodai
munka után, kötögetek. Nem is annyira a haszonért, inkább elvből,
mert nem tudok tétlenül élni. És mit szólnak hozzá, uraim? Bizonyos
idejű kötögetés után az a szép Toyota gépkocsi, amit a ház előtt látnak,
a tulajdonomba került. Szeretném tehát hangsúlyozni, hogy a sikeres
életútban, a mértékletesség mellett, amelyre helyesen mutatott rá a
Tanácsos úr, a szorgalom is nagy szerepet játszik.

- Ami engem illet - szólalt meg az Elnök -, én sohasem
dohányoztam, tehát sajnos nem szokhattam le a dohányzásról. A
kézimunkához nincs tehetségem. De mire valók, a jellembeli
erényeken kívül, a szív erényei? Egyszer, egy csatakos őszi napon,
találkoztam az úton két kis zöld békával. Már kis híján közönyösen
elmentem mellettük, amikor megszólítottak emberi hangon: „Fázunk,
vegyél föl, és melengess." Szomorú sorsukon megindulva engedtem a
kérésüknek, és hazavittem őket szerény hajlékomba, hadd
melegedjenek. Mily nagy volt a csodálkozásom, amikor a kis zöld
békák egyszerre csak átváltoztak, az egyikből többszintes házikó lett, a
másikból Mercedes gépkocsi.

- És megtartotta őket? - kiáltott fel a Tanácsos és az Előadó.
- Hát mit csináljak velük? Nem dobhatom ki őket csak azért, mert
átváltoztak. Hogy lehetnék ilyen embertelen?
- És ön, kolléga úr? - fordult a Tanácsos az Asszisztenshez, aki eddig
hallgatott.
- Semmi különös - felelte -, csalok, kicsit hamisítok, néha lopok ezt-
azt, szóval valahogy csak elvagyok.
- Förtelem! - hördültünk fel kórusban.
Kis idő múlva megkérdezte az Elnök:
- És mire ment vele?
- Semmire. Csak vettem a gyereknek egy helikoptert.
- Igazit?!
- Hát persze, Cobra Supert.
Undorral húzódtunk el tőle. Nem elég, hogy lop, még hazudik is.

Murányi Beatrix fordítása

19
A dicsőség ára

Sok neves kalóz élt a Karib-tengeren, de Morgan kapitány volt a
leghíresebb közülük. Egészen addig, amíg Pedro Canibal kapitány
dicsősége el nem homályosította hírnevét. Versenyre keltek a
leghíresebb kalóz címéért. Az lehet méltó rá, aki vakmerőbb,
kegyetlenebb, rettentőbb tetteket követ el, mint a másik.

Morgan kapitány az éj leple alatt belopózott a bevehetetlen Santa
Rita La Mayor erődbe, foglyul ejtette a parancsnokot, és még pirkadat
előtt hazatért. Pedro Canibal viszont pontban déli tizenkettőkor
elrabolta az alkirályt, és még a várost is fölgyújtotta.

Morgan kapitány megcsáklyázta az Azucena nevű szkúnert, és
fölakasztotta az egész legénységet. Pedro Canibal erre nemcsak hogy
lemészárolta a Margarita nevű fregatt egész legénységét, de még
puskaport is tömött a hajó kedvenc kabalaállatába, egy papagájba,
gyutacsot nyomott bele, meggyújtotta, és kiengedte a madarat a
kalitkából. Röptében robbant föl a papagáj, pedig már azt hitte, túl
van a veszélyen. Morgan kapitány nem tűrte sokáig a megaláztatást.
Személyesen erőszakolta meg a toledói érseket, aki éppen a
tengerentúli missziónál lett látogatást. Pedro Canibal erre megsütötte
és megette az érseki titkárt, miután csörgőkígyó mérgében pácolta egy
darabig az amazóniai emberevők receptje szerint. A közvélemény
megoszlott a két kapitány tekintetében, s továbbra sem sikerült
legyőzniük egymást.

Híre ment akkoriban, hogy Európába hajózik egy hétárbocos galeon,
rakománya tízmillió aranydukát és kilencvenkilenc kiskorú szűz leány,
a legjobb családok sarjai, akiket a legkiválóbb spanyol kolostorokba
küldtek. A két kapitány egyszerre indult útnak, hogy elragadja a
különösen nagy értékű zsákmányt. Mindketten meg akarták előzni a
másikat, hogy egyszer s mindenkorra a maguk javára döntsék el a
legdicsőbb kalóz címéért folyó versenyt.

Amikor Pedro Canibal a galeon fedélzetére lépett, biztos volt a
győzelemben. Bár az úton ellenszél fújt, sehol sem látta Morgant, az

aranyat a helyén találta, a szüzek érintetlennek bizonyultak. Amikor
azonban számolni kezdett, kiderült, hogy hiányzik egy dukát és egy
szűz. A kapitány kajütjének ajtaján pedig tőrrel vésett feliratot talált:

A TÖBBIT TARTSA MEG!
Pedro Canibal nem élte túl ezt a szégyent. Közönséges neve ellenére
úriember volt. Így hát Morgan kapitány lett a legdicsőbb kalóz, bár
csak egy aranydukátot és egy szüzet zsákmányolt, akiről amúgy is
annyi mindent beszéltek.

Mihályi Zsuzsa fordítása

20
Szervezők

Egyszer beállított az Elnökhöz két ismeretlen úr, és a következőket
adta elő:

- Vándorkiállítást akarunk szervezni „Az Elnök úr a munkában és a
harcban" címmel. Ehhez gyűjtünk anyagot. Olyan kiállítási tárgyakra
van szükségünk, amelyek az Elnök úr mindennapi életét mutatják be.
Különféle személyes apróságokra az Elnök úr tulajdonából. Hálásak
lennénk, ha az Elnök úr felajánlaná nekünk például a töltőtollat vagy
valami ilyesmit...

Az Elnök odaadta nekik a töltőtollat és a cipőfűzőjét. Az urak
megköszönték a társadalom nevében, s elmentek. De másnap újra
megjelentek.

- Született egy terv - mondták -, mely szerint a kiállítást állandó
múzeummá alakítjuk át. Az utókornak tudnia kell, hogyan élt és
dolgozott a mi Elnökünk. Helyünk már van, de további kiállítási
tárgyak kellenének. Ha tehát az Elnök úr átadhatna nekünk egy
kabátot, lehet akár használt is... Jól jönne egy kalap is. Betesszük a
tárlóba.

Az Elnök odaadta nekik a használt átmeneti kabátját és a barna
félcipőjét. Az urak megköszönték a múzeum nevében, s elmentek. De

néhány nap múlva visszajöttek.
- A múzeum terjeszkedik. Tágas részleget akarunk nyitni „Az Elnök

úr kapcsolata a közhasznú létesítményekkel" téma jegyében. Ehhez az
Elnök urat életnagyságban kívánjuk ábrázolni, viaszból, amint a
postán felvált ötszáz zlotyt. Nagyon fontos, hogy hiteles bankjegyet
mutathassunk be, amely az Elnök úr tulajdonában volt. Mi a kiállítási
tárgyak messzemenő történelmi hitelességére törekszünk.

Kaptak az Elnöktől ötszáz zlotyt, és elmentek.
Este találkoztunk velük a söntésben. Az egyik az Elnök átmeneti
kabátját viselte, a másik a barna félcipőjét.
De a töltőtoll tényleg a tárlóba került. A bizományi boltban, a
Piactéren. Helyet is találtak. Igaz, csak harmadosztályút, de
mindennap nyitva tart éjjel egyig, vasár- és ünnepnap is.

Murányi Beatrix fordítása

20
Csak politika

Miután legyőzte Pompeiust a polgárháborúban, Caesar amnesztiát
adott római ellenfeleinek. Lépését nemcsak a nagylelkűség diktálta,
hanem politikai szempontok is. A barbárok ellen harcolva a
legkegyetlenebb eszközöktől sem riadt vissza, ha szükségesnek látta,
de a belső ellenséggel szemben gyakran folyamodott a megbocsátás
módszeréhez. Emlékezett, még politikai pályafutása korai éveiből,
milyen könyörtelenül üldözte legyőzött polgártársait Sulla, és nem
akart az ő nyomdokaiba lépni. Ezért nemcsak megbocsátott minden
ellenfelének, hanem némelyikükre magas tisztséget is bízott az új
kormányzatban. Legádázabb korábbi ellenfelei közé tartozott például
mind Gaius Cassius Longinus, mind a köztársaságpárti Brutus.

Ami nem azt jelenti, hogy a hatvan kés, amelyet a szenátus ülésén
Caesarba döftek, mind egykori ellenfelei, jelenlegi munkatársai
kezében lett volna. Az összeesküvők között jócskán akadt olyan
politikus is, aki korábban mindig hűséges volt hozzá, de most,
politikai okokból, megváltoztatta véleményét. Mégis a legjobban azon
a tőrön csodálkozott Caesar, amely Brutusé volt. Talán azért, mert

ebben az emberben különösen bízott. Nemcsak megbocsátott neki,
nemcsak hogy minden esélyt megadott neki, de személy szerint is
nagyon szerette. Némelyek még azt is mondják, hogy Brutus a
törvénytelen fia volt.

- Te is, Brutus, ellenem vagy? - hörögte még, éppannyira
szemrehányó, mint csodálkozó hangon.

- Dehogy vagyok! Ez csak politika, nincsenek személyes indítékaim -
magyarázta Brutus, és még egyszer beledöfte a tőrt. - Nekem személy
szerint semmi bajom a papával.

- Ó, akkor bocsánat, nem akartalak megbántani - mondta Caesar, és
meghalt.

Murányi Beatrix fordítása

22
Szódacsata

Tél vége felé az Elnök értekezletre hívott bennünket.
- Uraim! - kezdte. - Azt hittem, nem kerül rá sor, de minden jel arra
mutat, hogy megint közeledik a nyár. Mozgósítanunk kell magunkat.
Nevezetesen a szódavízről van szó.
Az Előadó kérte, hogy az Elnök pontosítson.
- Helyes - bólintott az Elnök. - Nos, mindannyian önkritikusan
tudjuk, hogy tavaly, mint az előző években is, vállalatunk nem volt
képes megfelelő mennyiségű szódavizet termelni a szocializmusban
egyre növekvő lakossági szükségletek kielégítése végett. Az idén ez
nem ismétlődhet meg.
- Miért nem? - kérdezte a sarokból a Gyakornok, de ránéztünk, mire
elpirult, és csöndben maradt.
- Van valakinek javaslata? - kérdezte az Elnök.
- Likvidáljuk a kánikulát - javasolta az Előadó.
- Én inkább felhívást intéznék a társadalomhoz, hogy kánikula
idején ne igyon vizet. Mihelyt megjön a július és az augusztus, a
felelőtlen elemek rögtön rávetik magukat a szódavízre. Pont akkor,
amikor hiánycikk! Ez nem állampolgárhoz méltó viselkedés, sőt már-
már szabotázs! - dörögte a Könyvelő.

- Uraim, nem ez a lényeg - jelentette ki az Elnök. - Mi a szódavíz?
Víz plusz buborékok. Víznek bővében van a mi hazánk, csak a
buborékokkal akad gond. Tehát ha sikerülne idejében megfelelő
tartalékot létrehoznunk buborékból, akkor a kellő időpontban csak
beleengedjük a vízbe, és ihat az egész ország.

- Zseniális gondolat! - kiáltott fel a Könyvelő. - De nem romlékonyak
a buborékok? Ha romlott buborékokat dobunk piacra, csúnyán
ráfizethetünk.

- Helyes észrevétel - dicsérte az Elnök -, de mire valók a káderek?
Már most be kell vezetnünk a megfelelő káderpolitikát. Uraim,
kibővítjük a vállalatot! Lesznek új státusok, fizetéskiegészítések és
készenléti prémiumok. Felszólítom önöket, mint az Intézet hű fiait,
hogy jelentkezzenek a vezető állásokra. Minden erőt a szódacsata
frontjára! Figyelmeztetem önöket, hogy ezek harci állások lesznek.

Általános lelkesedés tört ki. Egyhangúlag megválasztottuk az
Elnököt a rohamcsoport parancsnokának. A Könyvelő lett a
szállásmester, az Előadó vette át a hátországot, én a tábori kórház
élére kerültem. Aztán fölvettük az előleget.

Már csak a vállalat nevét kellett megváltoztatni. Az eddigi ÁLLAMI
SZÓDAVÍZGYÁR nem felelt meg az új feladatoknak. Én a
POLBUBOR nevet javasoltam, az exportra gondolva. De mind
elfogadtuk a CENTROBUBOR nevet, tekintettel a vállalat máris óriási
méretére.

Az egész projektet részletesen leírtuk, és elküldtük jóváhagyásra a
Főhatóságnak. Addig sem vesztegettük az időt. Kidolgoztuk a
buborgyártási normákat és a társadalomnak szánt jelszavakat. „Tőled a
víz, tőlünk bubor - kánikula sírva pucol!", „Kánikula hevít?
Centrobubor segít!", meg ilyesmik.

A Főhatóságtól sajnos elutasító válasz érkezett. A nehézipar
elsőbbséget élvez a könnyűiparral szemben, így szólt az elutasítás
indoklása.

Van benne igazság. Mennyit nyomhatnak ezek a szódavízbe való
buborékok? Nem sokat.

De mi nem adjuk fel ilyen könnyen. Rögtön átálltunk a hűtősörét
gyártására. Tíz deka szilárd ólomsörét egy pohár vízhez. Elvégre a
sörétes víz is hűt.

Murányi Beatrix fordítása

23
Nyaralás

Elutaztunk nyaralni, falura. Szép fekvésű község, közel a folyóhoz. A
menyem főz, a gyerekek friss levegőn vannak, én horgászni járok.
Kellemes, olcsó, egészséges.

Üldögélek egyszer a horgászbottal a stégen, süt a nap, csobog a víz,
alighanem elszunyókáltam. Kinyitom a szemem, hát a Sztálin Jóska
néz rám. Látomás, gondolom, megdörzsölöm a szemem, de nem, ez
bizony ő. Egyenesen rám néz az átlátszó, mély vízből. És elájultam,
mert szíves vagyok.

Az ágyban tértem magamhoz, körülöttem a család, örülnek, hogy
élek. Kiderült, hogy amikor estig nem jöttem haza, a fiam elment
megkeresni, és rám talált a stégen.

Pár napig feküdtem, de azután is csak a kertben vagy a ház falánál
üldögéltem, az unokákkal játszottam, horgászni nem jártam. A
látomásomról nem szóltam senkinek. Dehogy szóltam, még azt
hinnék, baj van a fejemmel.

Néha leült mellém a házigazdánk, koros ember ő is. Beszélgettünk
erről-arról. Gyakran az időjárásról folyt a szó, ahogy faluhelyen szokás.
Egyszer csak fölnézett az égre, éppen lement a nap, és azt mondta:

- Holnap is hőség lesz. Szárazság van, apad a folyó, ilyenkor jó
rákászni. Holnap este el is megyünk, legjobb lesz a marsallnál. Ott a
legjobb a kapás.

- Milyen marsallnál?
- A Sztálinnál, ott fekszik a híd alatt.
- Az nem lehet - mondtam óvatosan, mert az őrültekkel vigyázni
kell. - Sokszor kiültem oda horgászni, de nem láttam semmiféle
Sztálint.
- Mert általában nem látszik, csak ha apad a folyó.
- És hogy került oda?
- Vitték a hídon át a Forradalmi Múzeumba, aztán bedobták
útközben.

- Kik?
- Hát azok a teherautón. Daruval, mert legalább három tonnát
nyom. Biztos nem volt kedvük tovább autókázni vele.
- A múzeumba, azt mondja? Miféle múzeumba?
- Maga nem néz tévét? Az egész országból egy rakásba hordják az
ilyen szobrokat.
- Minek?
- Én nem tudom, de azt mondták, emlékbe. Eljön velünk este?
Nem mentem. A fiam elment az unokákkal. Ők fiatalok, bírják. Sok
rákot fogtak. Aztán volt rákleves, de én nem ettem belőle.

Murányi Beatrix fordítása

24
Határozat

Tárgy: hómentesítés.
Mi, alulírottak, az Elnökkel együtt, a városunk behavazódásának
szentelt rendkívüli értekezleten az alábbi javaslatokat foglaltuk
határozatba.
Első javaslat: Visszavonásig beszüntetjük a szellemi munkát, hogy
teljes szellemi kapacitásunkat a hó elleni harcra összpontosíthassuk.
Második javaslat: Széles körű felvilágosító-kampányt folytatunk a
havazás káros voltáról, különösen az i úság körében.
Harmadik javaslat: Revideáljuk mindazon dalok és versek szövegét,
amelyek felelőtlen és káros módon dicsőítik a téli csapadékot.
Vonatkozik ez különösen az alábbi művekre: „Puha hólepelnek szép
fehér varázsa" és „Hull a pelyhes fehér hó".
Negyedik javaslat: Erélyesen szembeszállunk a lapátos hómentesítés
reakciós irányzatával, amely a feudalizmus átkos csökevénye, és mint
ilyen, világnézetileg nem felel meg nekünk, továbbá erőfeszítésnek
teszi ki a honpolgárokat.
Fentiek értelmében kérjük 1, azaz egy darab eszkimó kiutalását
hóügyi instruktor minőségben. Ellátást, szőrmemosást és havat a
helyszínen biztosítunk az eszkimónak.

Mivel tisztában vagyunk a devizanehézségekkel, javasoljuk, hogy
nevezett eszkimó a devizamentes külföldi csereutazások keretében
látogasson hozzánk. Az eszkimóért cserében az Elnök hajlandó
elutazni külföldre az eszkimók vagy mások országába.

Ötödik javaslat: Minden dolgozó kötelezi magát, hogy megfelelő
lyukat lehel az ablaküvegre annak figyelése céljából, hogy jön-e már az
eszkimó.

Hatodik javaslat: Jelen határozatot mindjárt az első enyhülés után,
amikor olvadni kezd a hó, és ki lehet nyitni a tanácsterem kívülről
behavazott ajtaját, továbbítjuk a Főhatósághoz.

(Olvashatatlan aláírások)
Murányi Beatrix fordítása

25
Tanácskozás

- Érdemes lenne alapítani egy pártot - mondta Majer.
- Hiszen van már egypár - jegyezte meg Nowosadecki.
- Ja, pártok vannak, de nem az egész országot képviselik. Olyan
felelős párt, amilyet mi alapítanánk, még nem volt.
- És mi esik le nekem ebből? - érdeklődött Nowosadecki.
- Áldozatot hozol a hazáért.
- Most is azt csinálom! - fortyant fel Nowosadecki, s újra töltött
magának. - A kijózanítóban azt mondták, ha így folytatom, rám jön a
nolens volens.
- Delírium tremens - javítottam ki Nowosadeckit.
- Mindegy, valami latin izé.
- Én magas szintű önfeláldozásra gondoltam - magyarázta Majer. -
Vagyis...
- Miért, én talán alulról szivornyázok? - szakította félbe
Nowosadecki.
- Viselkedj - mondtam Nowosadeckinak, és lefektettem az asztal alá.
- A ripőkök viszik sírba a Köztársaságot, Majeré a szó.
- Magas szintű, vagyis mi leszünk az elnökök, az mindig kifizetődik.
Emlékeztek, hogyan áldozta fel magát Cyrankiewicz?

- Hol vannak már azok az idők - sóhajtotta Nowosadecki az asztal
alól.

- Nem rossz ötlet - mondtam Majernak. - De nem új.
Nowosadeckinak igaza van, annyi a párt, mint égen a csillag.

- De egyik se tömegpárt. Mi hárman vagyunk, így viszonylag
tömeges szervezetet képezünk.

- És mi van a programmal? Program nélkül nem megy.
- Nekem megvan a Lengyel Divat bemutatójának a programja, akkor
adták, amikor csomagot hordtam nekik - szólt fel Nowosadecki az
asztal alól. - Otthon hagytam, de elhozhatom. Csak nem ma.
- Nem a Lengyel Divat programjáról van szó, hanem a lengyel
reformok programjáról - tudatosítottam Nowosadeckiban, fölemelve
az abrosz szélét, hogy jobban kommunikálhassak vele. -
Reformprogram nélkül semmi esélyünk, minden pártnak van
valamilyen.
- Akkor megkérdezem a református papokat, ott lakom nem messze
tőlük.
- Nem egy Kissinger - mondtam Majernak, leengedve az abroszt. -
Visszatérve a témánkhoz, mi a véleményed például a
mezőgazdaságról?
- Maradhat, engem nem zavar.
- És a nehézipar?
- Ha túl nehéz, könnyíteni kell.
- Akkor mi legyen a könnyűvel?
- Egyszerű, a könnyű kicsit nehezebb lesz, a nehéz könnyebb.
- Felvilágosítómunka?
- Világíthatnak, csak oltsák el, ha elmennek hazulról. És ne
olvassanak, mert az csak árampocsékolás.
- Na és a hadsereg? Milyen a viszonyod a hadsereghez?
- Katonás.
- Nagyon jó - értékeltem. - Szakszerű program, gyakorlatias, és ami a
fő, népszerűségre számíthat. De ez nem elég, a kiugró sikerhez valami
radikális javaslat kell. Ne mozogj, Nowosadecki, mert lecsaplak.
- Én nem mozgok, csak vakarózom.
- Ingatod az asztalt.
- Ja, mert viszket.

- De kiloccsan a pohárból.
- Az más - ismerte el Nowosadecki, és nyugton maradt.
- Hát nem megmondtam? - mutatott rá Majer. - Mi az egész
országért felelős párt leszünk. Nowosadecki fennkölt példát mutat
nekünk, nem mozog, pedig szenved. Semmi radikalizmus.
- Centrum?
- Természetesen centrum is, de baloldalnak és jobboldalnak is kell
lennie a pártunkon belül. A nemzeti egység a cél.
- Ki lesz a centrumban?
- Én, természetesen. Nowosadecki lehet a baloldal.
- Na ne már, mert felborítom az asztalt! - fenyegetőzött
Nowosadecki a padlóról.
- Akkor te leszel a baloldal, és Nowosadecki vállalja magára a
jobboldalt - fordult hozzám Majer.
- Na ne, mert kiengedem Nowosadeckit - fenyegetőztem.
- Nem vakarhatnál meg? - kérdezte Nowosadecki az asztal alól. -
Marhára viszket.
- Ha nem vállalod a baloldalt, akkor szó sem lehet vakarásról -
feleltem. - Vagy baloldal, vagy viszkessen csak, válassz.
- Vakard meg egy kicsit, aztán majd átgondolja - mondta Majer. - Az
önfeláldozásnak is van határa.
- Ez az! - kurjantotta Nowosadecki. - Kéne már innom egyet!
- Fogd meg! - kiáltotta Majer, de már késő volt.
Nowosadecki úgy megszomjazott, hogy birkózásunk közben
felborította az asztalt, és minden kiömlött, az utolsó cseppig. Az
abroszt szívogattuk reggelig, de az nem ugyanaz.
Abban hibáztunk, hogy túl sokáig tartottuk szárazon. Baloldal meg
jobboldal ide vagy oda, a legfontosabbak az emberi jogok.
Anélkül nem léphetünk be Európába.

Murányi Beatrix fordítása

26
Új élet

Elhatároztam, hogy új életet kezdek. A döntésem megmásíthatatlan.
Csak egyvalamit kellett tisztáznom: mikortól?

A válaszhoz nem fért kétség: holnaptól.
Másnap, amikor fölébredtem, megállapítottam, hogy megint ma
van, pontosan ugyanúgy, mint tegnap. Mivel holnaptól kell új életet
kezdenem, ma nem kezdhetem el.
„Sebaj - gondoltam magamban. - Holnap is lesz holnap."
És nyugodtan végigéltem azt a napot a régi módon. Nemcsak
lelkiismeret-furdalás nélkül, hanem bizakodva és jó reménységben.
Csakhogy másnap megint ma volt, akárcsak tegnap és tegnapelőtt.
„Nem az én hibám - gondoltam magamban -, hogy az ördög folyton
mára változtatja a holnapot. Az én döntésem helyes és
megmásíthatatlan. Próbáljuk meg még egyszer, hátha elfárad az az
ördög, és holnap végre holnap lesz."
Sajnos, nem lett. Folyton csak ma és ma. Végül elfogyott a
türelmem. „Az a holnap, úgy látszik, már sohasem jön el - gondoltam
magamban. - Akkor talán nem holnaptól kéne azt az új életet
elkezdenem, hanem mától?"
De rögtön rájöttem, milyen abszurd ez az ötlet. Mert ha a ma ilyen
régóta változatlanul ismétlődik, akkor már nagyon régi, és minden mai
életnek is réginek kell lennie. Az új élet, az valami új, az csak újonnan
kezdődhet, vagyis holnaptól, ha tényleg új akar lenni.
És azzal az erős elhatározással mentem aludni, hogy holnaptól új
életet kezdek. Mert mindenek ellenére mégiscsak mindig van
valamilyen holnap.

Murányi Beatrix fordítása

27
Könyvpiac

Találkoztunk Majerral.
- Yszunk? - kérdezte.
- Mi az, náthás vagy? - csodálkoztam.
- Nem, miért?
- Mert olyan furcsán beszélsz.

- Hogyhogy furcsán?
- Az „i" helyett azt mondod, hogy „y".
- Nem furcsán, hanem spanyolul. Az „i" spanyolul úgy van, hogy „y".
- Tényleg?
- Megnézheted a szótárban.
Elbúcsúztunk, és ki-ki ment a dolgára.
- Nem is hittem volna, hogy Majer tud spanyolul - mondtam
Nowosadeckinak.
- Én is tudok.
- Te? Mióta?!
- Ma óta. Spanyolul beszélt, és én minden szót értettem.
Eltűnődtem.
- Tulajdonképpen én is tudok - szögeztem le.
- Na látod. Nem kunszt. Azt hitte, majd hasra esünk tőle.
Hozzáláttunk Majerral együtt Franco tábornok emlékiratainak
lefordításához.
Már fölvettük az előleget.
Nem is tudja az ember magáról, milyen tehetséges.

Murányi Beatrix fordítása

28
A digitális doktor

Vettem a minap az orvosom tanácsára egy kézi diagnosztizáló
komputert. Elég, ha rácsatlakozik az ember, megnyom néhány
gombot, és kijön a gépből egy papír, rajta pillanatnyi egészségi
állapotom és egzisztenciális potenciálom értékelése.

Hazavittem a komputert, rácsatlakoztam, és megnyomtam a
gombot. Kijött belőle a papír: „Mit akar még ez a pojáca?"

Rögtön kitaláltam, hogy rólam van szó, de nem tetszett a
megszólítás. Visszavittem a gépet a boltba.

- Nincs valami finomabb modorú műszere? - kérdeztem az eladót.
- Ne vegye zokon, kérem, de ez nagyon érzékeny műszer. Ne
csodálkozzék, hogy reménytelen esetekre a hálózat túlterhelésével
reagál.

- Nem számít, akkor sincs joga sértegetni. Próbálja meg rendbe
hozni valahogy.

De csak annyit értem el, hogy a komputer ironikus lett. Így szólt a
következő diagnózis: „Még kérdezi?"

- Arra kértem, hogy javítsa meg - reklamáltam a boltban.
- Nem megy - közölte az eladó. - Ütközésig csavartam a gombot.
- Nem lehetne kalapáccsal...
- Megpróbálom.
- Kalapáccsal jössz nekem, te kriptaszökevény - pirított rám a
komputer.
Kidobtam a gépet, és vettem egy zsebtükröt. Olcsó, a használata
egyszerű, mindig megmondja, piros-e az arcom vagy sápadt. És persze
nem sérteget.

Pálfalvi Lajos fordítása

29
Takarékosság

Az Elnök figyelmünkbe ajánlotta a takarékosságot, és hogy jó
példával járjon elöl, kivitette a két szék közül az egyiket a
dolgozószobájából. „Hiába – mondta -, kénytelen leszek közös széken
szorongani a titkárnő kartársnővel. Szűkösen leszünk, de bútort
takarítunk meg, drága most a fa. És önök milyen tartalékokat látnak?"

Tanácskoztunk, tanácskoztunk... Tartalékok sehol. Mindenki élni
akar. Végül átvilágítottuk a küldöncöt. El lehetne bocsátani ezt, aki
most van nálunk, és fölvenni a helyére egy féllábú rokkantat. Kerek
ötven százalékot takarít meg a vállalat, csak lábban.

Sajnos, városkánkban nem volt megfelelő jelölt. Fog nélküli, vakbél
nélküli, az igen, de féllábú egy szál se. Társadalmunk kétlábú, sőt
némelyek négykézláb járnak. Mindösszesen: páros számú láb.

Érdeklődtünk a kórházban, de semmilyen amputálás nem volt
tervbe véve, dacára a motorizáció fejlődésének.

Hirdetést tettünk közzé a vajdasági napilapban: „Küldönc felvétetik
azonnalra. Követelmények: egy láb, valamint szóbeli lengyel
nyelvismeret."

Jelentkezett egy falusi, féllábú ugyan, de néma.
A központi lapban is hirdettünk. Ketten is jelentkeztek, mindegyik
egy lábbal. Azt választottuk, amelyiké rövidebb volt. A takarékosság,
az takarékosság.
Most a portásfülkében ücsörög, teázgat. Ha el kell valamit intézni a
városban, mindenki megy és elintézi maga. Mi mást tehetne? Csak
nem zavarunk ki egy rokkantat?!
Így legalább útközben beugorhatunk egy sörre.

Murányi Beatrix fordítása

30
A vadember

A parasztok vadembert fogtak az erdőben. Majdnem meztelen volt,
és gyökerekkel táplálkozott. Mint kiderült, nem tudta, hogy megdőlt a
kommunista hatalom, amely elől hajdan a vadonba menekült.

- És most milyen hatalom van? - kérdezte a parasztot.
A paraszt a fejét vakarta.
- Hát, amolyan...
- Azt mondják, demokratikus - szólt közbe a másik, a műveltebb.
- Kijön uraságod az erdőből?
- Kimegyek, csak adjanak valami göncöt.
- Á, nem kell. Mindenki félpucéron szaladgál, maga fel sem tűnik.
- És egypár gyökeret is hozzon magával, jól jön az még.
- No jó, akkor előjövök. Fölmegyek a fővárosba, körülnézek, mi
újság. Talán még elnök is leszek, ha szükséges.
És elment, a parasztok meg a munkájukhoz láttak. Nem sok idő telt
el, s egyikük a napsütötte út felé nézve, szemét elárnyékolva,
megjegyezte:
- Úgy látszik, visszajön.
Csakugyan a vadember közeledett feléjük.
- Itt felejtett valamit? - kérdezték.
- Nem.
- Hát akkor miért jött vissza? Nem tetszik az új hatalom?