Sylvia Day - Crossfire 5. - Eggyé válva

egyszerűen túl fura.
Cary felnevetett.
– Igen, igazad van. De Monicának remek az ízlése.
Beletúrtam nedves hajamba.
– Nem hinném, hogy megtartotta az esküvői ruháit.

Nem egy kellemes dolog, ha ott lóg a szekrényben az új
férj házában.

– Oké, hülye ötlet volt. De kereshetünk valami vintage
ruhát. Egy haverom ismer minden ruha- és
kiegészítőboltot Manhattanben.

Ez már okosabban hangzott.
– Menő. Ez jó ötlet.
– Néha zseni vagyok. Napközben a Grey Isles lefoglal,
de este mehetünk.
– Este párterápiára megyek.
– Ó, oké, akkor érezd jól magad! Holnap? És talán
Ibizán is találunk ezt-azt.
A hétvégi terveinkre gondoltam. Sürgetett az idő.
Izgultam, nem tehettem róla, hiába tudtam, milyen jó lesz
a barátaimmal eltölteni egy kis kellemes szabadidőt.
– Holnap jó lesz. Majd jövök.
– Remek. Bepakolunk az útra is.
Miután letettük, még sokáig szorongattam a telefont, és
fájdalom szorította össze a szívemet. Amióta New Yorkba
költöztünk, most először éreztem, hogy Cary és én már
nem egy helyen lakunk. Én már Gideon mellett voltam
otthon, Cary pedig a régi lakásban.
Pittyent a telefonomon a határidőnapló emlékeztetője:

Blaire fél óra múlva érkezik. Magamban káromkodtam
egyet, az ágyra dobtam a telefont, és gyorsan készülődni
kezdtem.

– Hogy vannak? – kérdezte dr. Petersen, és mindhárman
leültünk. Gideonnal szokásunk szerint a kanapén
helyezkedtünk el, dr. Petersen pedig a karosszékében,
kezében a tablettel.

– Jobban, mint valaha.
Férjem nem szólt semmit, de megfogta a kezemet, és a
combjára vonta.
– Megkaptam a meghívót a fogadásra – mosolygott a
pszichológus. – A feleségemmel együtt nagyon örülünk, és
várjuk már.
Nem tudtam meggyőzni anyát, hogy a meghívókon
legyen egy kis vörös, de azért szépek voltak. Pergamen
mellett döntöttünk, amit áttetsző tokba tettünk, ezt pedig
fehér borítékban postáztuk, a diszkréció érdekében is.
Megbizseregtem a gondolatra, hogy megkapják őket a
vendégek. Újabb lépés, hogy magunk mögött hagyjuk a
jegyesség álcáját.
– Én is. – Vállammal Gideonnak dőltem, ő pedig átölelt.
– Amikor legutóbb találkoztunk, ön épp otthagyta a
munkahelyét, Eva. Hogy érzi most magát? – kérdezte dr.
Petersen.
– Könnyebb volt, mint gondoltam. Elfoglalt voltam, ami
sokat segít.
– Miben segít sokat?

Átgondoltam a választ.
– Hogy ne érezzem céltalannak magam. Elfoglaltabb
lettem. És olyasmikkel foglalkozom, ami valóban számít az
életemben.
– Például?
– Természetesen az esküvő. És az, hogy a penthouse
lakásba költözöm, úgy apránként. És felújítást tervezek,
amiről beszélni is szeretnék.
– Hogyne. – Komolyan nézett rám. – Akkor kezdjük az
apránkénti költözéssel. Van ennek valami jelentősége?
– Csak annyi, hogy nem egyszerre teszem. Hanem
folyamatosan.
– Úgy látja, hogy apránként könnyebb ez az
elköteleződés? Korábban mindig nagyon határozottan
cselekedett. Megszöktek. Különváltak. Kilépett a
munkahelyéről.
Elgondolkodtam.
– Ez az átmenet Gideonra és Caryre is ugyanúgy kihat,
mint rám.
– Részemről minél hamarabb költözik be, annál jobb –
szólt közbe Gideon.
– Csak óvatos vagyok – vontam meg a vállam.
Dr. Petersen a táblagépen írt valamit.
– Carynek nehezére esik az alkalmazkodás?
– Nem tudom – vallottam be. – Nem úgy viselkedik,
ahogy szokott. De aggódom. Támogatás nélkül rossz
szokások kerítik hatalmukba.
– Gideon, ön mit gondol erről?

Férjem közömbös hangon felelt.
– Tudtam, mit vállalok, amikor Evát feleségül vettem.
– Az remek – mosolygott dr. Petersen. – De nekem most
nem sokat mond.
Gideon levette a vállamról a kezét, és a hajamat
babrálta.
– Doktor, ön is házasember, tudja, hogy a férjeknek
néha engedményeket kell tenniük a családi béke
érdekében. Cary az én egyik engedményem.
Ez fájt, de megértettem, hogy Cary tiszta lappal indult
Gideonnál, és számtalan rossz lépést tett: például egyszer
gruppenszexpartit rendezett a nappalinkban, és azért ez
már sok volt.
Dr. Petersen rám nézett.
– Tehát ön egyensúlyt próbál teremteni a legjobb
barátja és a férje igényei között. Ez sok stresszel jár?
– Nem túl egyszerű – feleltem. – De nem igazán
egyensúlyról van itt szó. A házasságom az első. Gideon az
első.
Tudtam, hogy Gideonnak jólesik, amit mondtam, mert
gyengéden, de birtoklón a hajamba markolt.
Folytattam.
– De nem akarom leterhelni Gideont, és nem akarom,
hogy Cary úgy érezze, magára hagytam. Ha csak egy-egy
táskányi holmit viszek át naponta, akkor fokozatosabb a
dolog.
Amikor kimondtam, el kellett magamban ismernem,
hogy ez nagyon anyáskodón hangzott. De akaratlanul is

védelmezni próbáltam a szeretteimet, amikor erre volt
szükségük. Főleg attól a fájdalomtól akartam kímélni
őket, amit esetleg én magam okozok.

– Mindenkit említett, csak önmagát nem – mutatott rá
dr. Petersen. – Ön hogy érzi magát?

– A penthouse lakás kezd az otthonommá válni.
Egyetlen dolog okoz nehézséget, az alvással kapcsolatos
kérdések. Megosztjuk egymással az ágyat, de Gideon azt
akarja, hogy külön aludjunk, én viszont nem akarom ezt.

– A rémálmok miatt? – Dr. Petersen Gideonra nézett.
– Igen – felelte a férjem.
– Mostanában is voltak?
Gideon bólintott.
– De nem a legrémesebbek.
– Mi számít a legrémesebbnek? Olyan rémálom, aminek
fizikai hatása is van?
Gideon mélyen felsóhajtott.
– Igen.
A pszichológus rám pillantott.
– Eva, ön tudatában van a kockázatnak, mégis együtt
akar aludni Gideonnal.
– Természetesen. – A szívverésem felgyorsult az
emléktől. Gideon egyszer leszorított engem álmában, és
haragos, fájdalmas szitkokat, fenyegetéseket szórt rám.
De a rémálom közepette nem engem látott, hanem
Hugh-t… Azt a férfit, akinek legszívesebben kitekerte
volna a nyakát.
– Sok boldog házaspár alszik külön – jegyezte meg dr.

Petersen. – Számos oka lehet ennek a megoldásnak. A férj
horkol, a feleség lehúzza róla a takarót, satöbbi, de úgy
döntenek, hogy a külön alvás jobbat tesz a házasságuk
harmóniájának, mint a közös ágy.

Kihúztam magam Gideon mellett. Azt akartam, hogy
mindketten megértsék, amit mondok.

– Szeretek mellette aludni. Néha felébredek az éjszaka
közepén, és nézem, ahogy alszik. Néha felébredek, és ki se
nyitom a szemem, csak hallgatom a lélegzését. Érzem az
illatát, a teste melegét. Jobban alszom, ha mellettem van.
És tudom, hogy ezzel ő is így van.

– Angyalka. – Gideon megsimogatta a hátamat.
A vállam fölött rápillantottam. Nyugodt volt az arca.
Lenyűgöző. De a szeme a fájdalom kék tavaként csillogott.
A kezéért nyúltam.
– Tudom, hogy fáj. Ne haragudj. Csak szeretném, ha
dolgoznánk azon, hogy eljussunk idáig. Nem akarom,
hogy ezt feladjuk.
– Eva, amit ön leír, az az intimitás – magyarázta
gyengéden a pszichológus. – A házasság egyik legszebb
öröme. Érthető, hogy vágyik rá. Mindenki vágyik erre.
Önnek és Gideonnak azonban láthatólag különösen
fontos.
– Részemről így van – helyeseltem.
– Azt mondod, részemről talán nem? – kérdezte
dacosan Gideon.
– Nem. – Szembefordultam vele. – Kérlek, ne bántódj
meg. Nem a te hibád. Nem hibáztatlak.

– Tudod te, mennyire szar érzés ez nekem? – kérdezte
vádlón.

– Gideon, ezt nem szabadna személyes sértésnek venni,
csak…

– A feleségem nézni szeretne álmomban, és én még ezt
sem tudom megadni neki! – csattant fel. – Hát mi más ez,
mint személyes sértés?

– Rendben, beszéljük meg – szólt közbe gyorsan dr.
Petersen, elterelve a figyelmünket. – A beszélgetés kulcsa
a bensőséges intimitás utáni vágy. Az ember,
természeténél fogva, intimitásra vágyik, de a gyermekkori
szexuális abúzus áldozataira ez különösen jellemző.

Gideon ugyan továbbra is feszült maradt, de odafigyelt.
A pszichológus folytatta.
– Sok esetben a bántalmazó arra törekszik, hogy
elszigetelje az áldozatot, ezzel takargatva a
bűncselekményt, és függővé téve az áldozatot. Az
áldozatok gyakran maguktól is eltávolodnak a barátaiktól
és a családjuktól. Mindenki másnak átlagos élete van
látszólag, és mások gondjai eltörpülnek a rettenetes
titokhoz képest, amit az áldozat hordozni kényszerül.
Gideon mellé helyezkedtem, felhúztam a térdemet, és
szorosan magamhoz öleltem őt. Újra átkarolt, másik
kezével a kezemet fogta.
Dr. Petersen ellágyulva figyelt minket.
– Ez a mélységes magány enyhült, amikor önök
megnyíltak egymásnak, de annak megmarad a nyoma,
hogy olyan sokáig nem adódott intimitás az életükben.

Javasolnám, Eva, hogy más módon keressék a közelséget,
amire annyira vágyik. Legyenek szertartásaik, szokásaik,
amik a kapcsolatuk sajátjai, amik egyikük számára sem
aggasztóak, és amik mindkettejük számára kötődést
jelentenek.

Felsóhajtottam, és bólintottam.
– Dolgozni fogunk rajta – mondta dr. Petersen. – És a
rémálmai valószínűleg egyre ritkábban, egyre enyhébben
fognak jelentkezni, Gideon. De ez most még csak a kezdet.
A hosszú út első lépései.
Felpillantottam a férjemre.
– Egy életen át együtt utazunk – fogadkoztam.
Gyengéden megérintette az arcomat. Nem mondta ki a
szót, de láttam a pillantásában, éreztem a simogatásában.
A szerelem megvolt. Minden más is meglesz.

10. fejezet

– Egyeztettem Benjamin Clancyvel – mondta Raúl, és
előrehajolva a térdére könyökölt. – Ön és Mrs. Cross egy
időben indulnak el a repülőtér felé, így ha szeretnének,
utazhatnak együtt is.

– Természetesen. – Szükségem volt ennyi időre Evával,
mielőtt elválnak útjaink. A hosszúra nyúló
munkanapokon is nehéz volt távol lenni tőle. Egy hétvége
kész kínzás lesz. Felhívom, és tudatom vele, hogy
felvesszük. Szükségünk lesz a limuzinra.

A vérprofi Raúl nem mutatott semmilyen reakciót.
Sokkal több értelme lett volna a limuzint Eva barátainak
odaadni, de sem a Bentley, sem a Benz nem biztosította
azt a diszkréciót, amire szükségem volt kettőnknek.

Az irodám kanapéján ültem egyenesen szemben
Angusszal és Raúllal, akik a két karosszékben telepedtek
le. Úgy döntöttünk, Angus hátramarad, Raúl pedig a
biztonságiak csapatát vezeti, és elkísér Brazíliába.

Angus Austinba megy majd, hogy Lauren Kittrie
hátterét kiderítse.

Raúl bólintott.

– Különfuvarról fogunk intézkedni az ő, illetve az ön
barátai számára.

– Eva hogyan jut el Ibizára?
– Magánrepülővel – válaszolta. – Richard Stanton
bérelte ki. Azt javasoltam, hogy a Hotel Vientos Cruzados
Ibiza hotelben szálljanak meg, és Clancy bele is egyezett.
Némi erőfeszítést igényelt, mivel a nyári szezonra teljesen
lefoglalták már az egész szállodát, de az ingatlankezelő
meg tudta oldani. Mrs. Cross érkezése okán megnövelték a
biztonsági készültséget.
– Remek. – Az, hogy Eva egy Cross Industries-
üdülőhelyen fog tartózkodni, őszintén szólva
megnyugtatott. Két jól ismert éjszakai klubunk is volt
Ibizán, egyik a fővárosban, másik Sant Antoniban.
Kérdezés nélkül is tudtam, hogy Clancy figyelmét előre
felhívták mindkettőre. Arra számítottam, hogy
felhasználja az információt. Okos férfi volt, és értékelni
fogja a biztonsági és egyéb személyzet által nyújtott
segítséget.
– Ahogy már korábban is beszéltünk róla – folytatta –, a
saját csapatunk ott lesz a repülőtéren, és követni fogják a
hétvége során Mrs. Crosst. Az utasításuk szerint
hétköznapi ruhában maradnak és beolvadnak,
támogatást biztosítva Clancy csapatának, és csak a
legnagyobb szükség esetén avatkoznak közbe.
Bólintottam. Clancy jó volt, de mind Monicára, mind
Evára felügyelnie kellett, Caryt pedig családtagnak
tekintették, tehát Clancy őt is közelről figyelné. Háromfelé

oszlik a figyelme, és mivel Monica a munkaadója felesége,
rá fordít több energiát. Eva senki másnak nem volt
annyira fontos, mint nekem. Közvetlenül neki kijelölt
tekintetekre volt szükségem minden egyes pillanatban,
amikor nem a hotelben tartózkodott.

Istennek hála ilyen hétvége egy élet során csak egyszer
adódik.

Raúl felállt.
– Találkozom Clancyvel, hogy átbeszéljük a repülőtérre
érkezés protokollját.
– Köszönöm, Raúl.
Bólintott, és elment.
Angus is talpra állt.
– Elindulok, hogy elvigyem Mázlit Irelandhez. Minden
órában küld egy üzenetet, hogy elindultam-e már.
Ettől kis híján elmosolyodtam. Ireland izgatott lett,
amikor megkérdeztem, hogy vigyázna-e a kutyámra.
Gondoltam, Mázli jobban örülne ennek, mint a
repülésnek, Irelandre pedig ráfér, hogy valami elterelje a
figyelmét anyánk depressziójáról a válás miatt.
Angus megállt az ajtó felé menet.
– Jó mulatást, fiacskám, jót fog tenni.
Felhorkantam:
– Hívjon, ha felfedez valamit.
– Természetesen. – Ő is elment, egyedül hagyva, hogy
lezárjam a munkahetet.
Megnéztem az időt a telefonomon, mielőtt a
gyorstárcsázón ráböktem a feleségem számára.

– Szia, nagyfiú! – válaszolt, hangja könnyed volt és üde.
– Nem tudsz kiverni a fejedből, ugye?

– Mondd, hogy rám gondoltál.
– Mindig.
Eszembe jutott, ahogy tegnap este láttam, az ágyon
elterülve, a lábát felhúzva. Kezére támasztott állal nézte,
ahogy csomagolok, időnként megjegyzéseket téve a
választásaimat illetően. Megjegyezte, hogy sem a
grafitszürke nadrágomat nem csomagoltam el, amiről
fantáziált, sem egy fekete, V kivágású pólót. A szándékos
feledékenység mosolyra késztette. Ezt leszámítva
többnyire csendes volt és szomorkás.
– Közösen megyünk a reptérre, te meg én – mondtam
neki. – Csak mi.
– Ó! – Hagyta leülepedni a hallottakat. – Az nagyon
kellemes lesz.
– Én a kellemesnél többre pályázom.
– Óhhh… – hangja elmélyült, belebújt az a lágy
rekedtség, ami elárulta, hogy a szexen jár az esze. – Neked
is van némi közlekedésfétised?
Szétáradt bennem a meleg elégedettség, ami segített
enyhíteni az előttem álló napok miatti stresszt. Evát
bárhol megkaphatom, de rendszerint akkor csábított el,
amikor úton voltunk valahova. Bár korábban kikötöttem,
hogy csak a hotelben szexelhetünk, fenekestül felforgatta
az életemet azzal, hogy mindig arra ösztönzött, kocsikban
és repülőkben dugjam meg, továbbá otthon, és üzleti
tevékenységem ilyen-olyan helyszínein.

Soha nem mondanék neki nemet. Képtelen voltam rá.
Amikor vágyott rám, kész voltam rá, és több mint
készséges.

– Eva-fétisem van – mormoltam, a visszájára fordítva
valamit, amit egykor ő mondott nekem.

– Remek. – Vett egy mély levegőt. – A hétvégének már
vége van?

Hallottam, ahogy Cary mond valamit, de nem igazán
értettem.

– Hamarosan, angyalka. Elengedlek.
– Ne engedj el soha, Gideon. – A szavakban volt valami
forróság, ami mélyen megérintett, elárulta, mennyire
zaklatott a közelgő hétvége miatt. Az általa erőltetett
különválás után jó volt tudni, hogy nem vágyik egy
újabbra, még sokkal kedvezőbb körülmények mellett sem.
– Hagyom, hogy visszatérj – javítottam ki. – Így kész
leszel majd, mire Raúl érted megy.
– Ne törődj vele. Kész leszek, hogy magammal vigyelek –
dorombolta válaszként, minek következtében
fájdalmasan merev voltam, mire letettük a telefont.

Arash nem sokkal négy után lépett be az irodámba,
zsebre vágott kézzel, egy dallamot dudorászva. Vigyorgott,
ahogy belesüppedt az asztalommal szemben álló székek
egyikébe.

– Kész vagy a hétvégére?
– Amennyire csak lehetek. – Visszaültem, és az
ujjaimmal a székem kartámláján doboltam.

– Örömmel értesítelek, hogy Anne Lucas visszavonta a
feljelentését.

Számítottam erre, de még így is jó volt megerősítést
kapni. Ahogy annak lennie kell.

– Nem hallottam róla, hogy megvádolták-e egy esemény
hamis elbeszélésével. Ha bármilyen módon megpróbál
kapcsolatba lépni veled, Evával vagy Caryvel, azonnal
tudnom kell róla.

Szórakozottan bólintottam:
– Természetesen.
Engem tanulmányozott.
– Most hol jár az eszed?
Savanyúan konyult le a szám.
– Épp most fejeztem be egy telefont a Vidal Records
igazgatósági tagjainak egyikével. Christopher továbbra is
a felvásárláshoz szükséges tőke megszerzésén dolgozik.
Arash felvonta a szemöldökét.
– Ha összeszedi, megfontolnád a kilépést?
– Ha ő lenne az egyetlen dolog, ami aggaszt, akkor igen.
Az még a jövő zenéje, hogy Ireland csatlakozik-e a családi
vállalkozáshoz, ettől függetlenül azonban része volt a cég
sikerében, Christopher viszont rossz döntéseket hozott.
Minden, a támogatására irányuló ajánlatomat
visszautasította. Gyakran azt is megtagadta, hogy kövesse
Chris tanácsait, nyilvánvalóan azt feltételezte, hogy az
apja bölcsessége részben tőlem származik.
– Mi az igazgatóság véleménye?
– Családi vitaként tekintenek rá, és szeretnék, ha gyors

és fájdalommentes megoldást találnék.
– Lehetséges az? Soha nem jöttél ki jól a testvéreddel.
Megráztam a fejem.
– Esélytelen.
Tudtam, hogy Arash nem érti. Neki is volt egy fiú- és egy

lánytestvére, és az ő családja rendkívül összetartó volt.
Felsóhajtott:
– Sajnálom, öregem. Kemény ez.
Egy ideális világban Christopher részt venne a

legénybúcsús hétvégémen. Közel lennénk egymáshoz.
Ő lenne az esküvői tanúm…

…Amely pozícióra egyelőre senkit nem kértem fel.
Arnoldo vette kézbe az irányítást a hétvége tervezését
illetően, de nem tudtam, hogy azért tette-e, mert azt
feltételezte, mellettem áll majd az esküvőn. Talán csak
több kezdeményezőkészség volt benne, mint a többiekben.

Alig néhány héttel ezelőtt nem is lett volna kérdés, hogy
Arnoldo álljon mellettem. Egy részem azt remélte, így is
lesz majd.

Arash ugyancsak jó választás volt. Arnoldóval
ellentétben Arashsal szinte mindennap találkoztam.
Ügyvédem lévén pedig olyan dolgokat tudott rólam és
Eváról, amiket senki más. Bármivel kapcsolatban
bízhattam benne, még az ügyvéd/kliens titoktartási
kötelezettségtől eltekintve is.

De Arnoldo állt a legközelebb hozzám. Régóta az az
érzésem, hogy az ő durva, metsző tanácsai miatt nem
lettem túl cinikus és megcsömörlött.

Ezen a hétvégén döntenem kell, kit fogok felkérni
esküvői tanúnak.

Olyan… nem helyénvalónak tűnt Eva lakásának ajtaja
előtt állni, és várni rá. Ahogy a bejárattal szemközti
falnak támaszkodtam, eszembe jutott, milyen gyorsan
vettek más irányt a dolgok, és milyen erőszakosan
elleneztem, hogy valaha is visszaforduljanak. Nem
tudhattam, hogy újra kialakulhat-e ez köztünk. Nyitottan,
semmit nem rejtegetve, mély szerelemmel.

Meg-megvillant már ez az élet korábban is. Néhány
együtt töltött éjszaka képében, amiket a szomszédos
lakásban töltöttünk. A hétvégék, amikor elosontunk, hogy
kettesben legyünk. Ezek az időszakok azonban
vákuumban léteztek. Most teljes nyíltsággal éltük meg a
pillanatokat. Még jobb volna, ha a világ tudhatná, hogy
házasok vagyunk, és hogy nálam lakik a penthouse
lakásban.

Kinyílt az ajtó, és Eva lépett ki rajta, ujjatlan vörös
ruhájában és magas sarkú szandáljában laza és szexi volt
a megjelenése. A homlokára tolta napszemüvegét, és
mellette ott gurult egy bőrönd. Amikor legközelebb
csomagol, az már a nászutunk miatt lesz. Együtt indulunk
el, ahogy most is, de együtt is maradunk attól a pillanattól
fogva.

– Add ide – mondtam kiegyenesedve, hogy átvegyem
tőle a bőröndöt.

Hozzám simult, ahogy érte nyúltam, a teste puha volt és

meleg. Lehúzta a fejem, és megcsókolt, gyorsan, édesen.
– Be kellett volna jönnöd.
– Te és én, egy ágy közelében? – Elkaptam a derekát, és

a lift felé tessékeltem. Kihasználtam volna a helyzetet, ha
nem tartok attól, hogy Cary dörömbölni fog az ajtón, és
amiatt háborog, hogy lekési a repülőt.

Eva levált rólam, miközben az előtér felé ereszkedtünk,
és maga mögé nyúlt, hogy rámarkoljon a korlátra, és a
szexi lábait villogtassa. Egész testével flörtölt, a szeme is
játszott. Rám villant a tekintete, miközben az alsó ajkát
nyalogatta.

– Rendkívül szexin festesz.
Lenéztem a fehér V kivágásos pólóra és a khaki
nadrágra, amit akkor vettem fel, mielőtt eljöttem a
munkahelyről.
– Általában sötét színeket hordasz – jegyezte meg.
– Túl forró volna ahhoz, ahova megyünk.
– Te vagy túl forró. – Az egyik talpát felemelte a lift
padlójáról, és lassan összedörzsölte a combjait.
Elégedetten dőltem hátra, és élveztem a bemutatót,
érezve a fokozódó vágy forróságát.
Ahogy leértünk a hallba, magam elé engedtem, majd
két lépéssel utolértem, hogy a kezemet a derekára
csúsztathassam.
A válla fölött megajándékozott egy mosollyal.
Nagy forgalom lesz.
A pokolba! A csúcsforgalommal nem számoltam.
– Annyira csalódottnak tűnsz! – incselkedett, mielőtt a

portásra mosolygott volna, aki kinyitotta előtte az ajtót.
Raúl a limuzinnál várt minket. Pillanatokon belül

elindultunk, belemerülve a kocsik tengerébe, amelyek
Manhattanen próbálják átküzdeni magukat.

Eva a jármű hosszában végighúzódó padra ült, míg én
a hátsó ülésen helyezkedtem el.

– Kérsz egy italt? – kérdezte, a vele szemben levő bárt
méregetve.

– Te?
– Nem tudom. – Lebiggyesztette az ajkát. – Korábban
még kívántam egyet.
Vártam, hogy eldöntse, miközben a tekintetemmel
pásztáztam. Ő volt az öröm, a fény az életemben. Bármit
megtennék, hogy gondtalan és elégedett legyen élete
végéig. Nagy súllyal telepedett rám a gondolat, hogy talán
fájdalmat kell neki okoznom. Annyi mindenen van már
túl.
Ha kiderítem, hogy Monica egyáltalán nem az, akinek
Eva hitte, hogyan fogom neki elmondani? A feleségem
összetört, amikor megtudta, hogy az anyja a
mobiltelefonja, az órája és a táskájában heverő zsebtükör
segítségével is követi őt. Egy hamis személyazonosság még
sokkal súlyosabb árulás lenne.
És mit rejthet az a hamis személyazonosság?
– Nem találom a ruhámat – mondta hirtelen, és buja
száját lebiggyesztette.
Beletelt egy másodpercbe, mire elszabadultam a
gondolataimtól, és megértettem, amit mondott.

– Az esküvőre?
Bólintott, olyan leverten, hogy magamhoz akartam
húzni, és csókokkal borítani gyönyörű arcát.
– Segítsek, angyalka?
– Nem tudsz. A vőlegénynek nem szabad meglátnia a
nagy nap előtt az esküvői ruhát. – A szeme a sokk és
rémület hatására elkerekedett. – Amikor először
házasodtunk, láttad a ruhámat!
– Láttam. Én választottam. Amikor én láttam, akkor
még csak egy ruha volt – hízelegtem. – Akkor lett esküvői
ruha, amikor felvetted.
– Ó… – Visszatért a mosoly. Levette a szandálját, és
csatlakozott hozzám, fejét az ölembe fektette, haja ezüstös
arany legyezőként terült szét a combomon.
Vastag, selymes tincseit fésültem az ujjaimmal, közben
mély levegőt vettem, a parfümje illatában lubickolva.
– Mit fogsz viselni? – kérdezte, miközben becsukta a
szemét.
– Valami konkrétat képzeltél el?
A szája mosolyra húzódott. A válasz lassan, álmatagon
érkezett.
– Egy frakkot. Mindig gyönyörű vagy. De egy frakkban
valami egészen túlvilágian festesz.
Az ujjbegyeimmel az ajkát simogattam. Voltak idők,
amikor utáltam az arcom, utáltam, hogy a külsőm
intenzív szexuális érdeklődést vált ki olyan időszakban,
amikor az utánam való vágyakozástól a falra tudtam
volna mászni. Végül megszoktam a figyelmet, de ezt is

Evának köszönhettem.
Annyira élvezte, hogy engem nézhet. Ruhában.

Anélkül. A zuhany alatt. Törülközőbe csavarva. Fölötte.
Alatta. Gyakorlatilag csak akkor nem függesztette rám a
tekintetét, amikor aludt. Én pedig akkor gyönyörködtem
benne a legjobban, amikor érzéki pucérságában csak az
ékszereket viselte, amiket én adtam neki.

– Akkor frakk lesz.
Kinyitotta a szemét, megmutatta azt a lágy szürke színt,
amiért úgy rajongtam.
– De tengerparti esküvő lesz.
– Megoldom.
– Igen, azt lefogadom.
Megfordította a fejét, és a farkamhoz simult az orrával.
A leheletének melege átszivárgott a nadrágon, egészen
érzékeny bőrömig. Merev lettem tőle.
A hajával játszadoztam.
– Mit szeretnél, angyalka?
– Ezt. – Az ujjaival végigsimított az erekciómon.
– Hogyan szeretnéd?
A nyelvét egy pillanatra kinyújtotta, hogy
megnedvesítse az ajkát.
– A számban – lehelte, közben már az övem gombjával
foglalatoskodott.
Egy pillanatra becsuktam a szemem, és mélyet
lélegeztem. Hallottam a lecsúszó cipzár hangját, éreztem
a nyomás enyhülését, ahogy óvatosan kiszabadította a
farkam…

Megacéloztam magam a szája nedves forróságával
szemben, de nem volt semmi értelme. Erősen
megrándultam, amikor könnyed szívással ajkai közé
fogadott, a gerincemen végigbizsergett az éhség és a vágy.
Ismertem a hangulatait, és hogy azok hogyan jelennek
meg a szex során. Azt tervezte, hogy elidőzik, élvezi a
helyzetet, és az őrületbe kerget.

– Eva! – nyögtem, ahogy gyengéd ujjakkal simogatta,
miközben a szája lágyan dolgozott. A makkomat lassú,
élvezettel ízlelgető nyelvcsapásokkal kényeztette.

Kinyitottam a szemem, és lenéztem rá. Az a megkapó
tökéletesség, az összpontosítás, amivel a farkamat illette a
szájában, egyszerre volt perzselően erotikus és
fájdalmasan gyengéd.

– Istenem, de jó! – nyögtem rekedtes hangon, a tarkóját
megmarkolva az egyik kezemmel. – Mélyebben… igen,
így…

Hátravetettem a fejem, ahogy a combom feszülni
kezdett a lökés igényétől. Leküzdöttem a késztetést,
hagytam, hogy elvegye, amit akar.

– Így nem fogok elmenni – figyelmeztettem, jól tudva,
hogy pont ez a célja.

Ellenkezésképp motyogott valamit, és rászorított, a
farkamat puha, de erős markával pumpálva. Kihívás volt,
hogy ellenálljak neki.

– Meglovagolom a tökéletes kis pinádat, Eva.
A spermám ott lesz, mélyen benned, amíg tőlem távol
töltöd el a hétvégét.

Behunytam a szemem, ahogy elképzeltem őt Ibizán, a
vad éjszakai életéről híres városban, ahogy a barátaival
táncol, testek fogságában. A férfiak kívánni fogják, arról
álmodnak, hogy megkefélik. És ez idő alatt a lehető
legprimitívebb módon fogom megjelölni magamnak.
A birtokomba veszem, annak ellenére, hogy nem leszek
ott.

Éreztem, ahogy a nyögése végigrezegteti a farkam
teljes hosszát.

Felemelte a fejét, vörös, duzzadt volt az ajka.
– Ez nem fair – biggyesztette a száját.
Elkaptam a csuklóját, és a kezét a mellkasomra
emeltem, a dobogó szívemre préselve.
– Pont itt leszel, angyalka. Mindig.

– Az nem lehet, hogy te most dolgozol – panaszkodott
Manuel, lehuppanva mellém a nyugágyra. – Lemaradsz a
kilátásról.

Felnéztem a telefonomból, az óceáni fuvallat a hajamat
borzolta. Barrában maradtunk ma, közvetlenül a
szállodával szemközt, ahol megszálltunk, az Avenida
Lúcio Costa túloldalán. A Recreio strand sokkal
nyugodtabb volt, mint a Copacabana, kevesebb turista és
tömeg. A parton végig bikinis lányok viháncoltak a
habokban, pattogó mellekkel, ahogy a hullámok miatt
ugráltak, szinte teljesen pucér fenekük barnítóolajtól
csillogott. Az előttük elnyúló fehér homokon Arash és
Arnoldo továbbra is egy frizbit dobáltak egymásnak. Én

kimenőt kértem, amikor megéreztem a telefonomat a
bermudám zsebében rezegni.

Manuelre néztem, aki ki volt pirosodva, és csillogott az
izzadságtól. Nagyjából egy órával ezelőtt tűnt el,
nyilvánvaló, hogy miért, még akkor is, ha valaki nem
ismeri olyan jól, mint én.

– Az én kilátásom jobb. – Felé fordítottam a telefont,
hogy megmutassam a képet, amit nemrég küldött nekem
Eva. A strandon feküdt ő is, egy az enyémtől nem sokban
különböző nyugágyon. A bikinije fehér volt, bőre már
enyhén napbarnított. Egy vékony lánc lógott a nyakán,
dús mellei közé ereszkedve, majd körbetekeredett karcsú
derekán. Napszemüveg árnyékolta a szemét, és
élénkvörös szájfényt viselt csókra csücsörített száján.

– Bárcsak itt lennél… – írta.
Bárcsak ott lennék! Az órákat számoltam, a hazatartó
repülő indulásáig. A szombat elég élvezetes volt, alkohol
és zene homályában, de a vasárnap már egy nappal több
volt a kelleténél.
Manuel füttyentett.
– Aztabetyárját!
Elvigyorodtam, mivel ez nagyjából jól foglalta össze a
feleségem fényképéről alkotott gondolataimat.
– Nem aggódsz, hogy megváltoznak a dolgok, amikor
majd kimondod az igent? – kérdezte, és hátradőlt, karját a
tarkójára kulcsolva. – A feleségek nem így néznek ki. Nem
küldenek ilyen szelfiket.
Kiléptem a kezdő képernyőre, és újra felé fordítottam a

telefonom.
Manuel szeme elkerekedett az esküvői fotó láttán, ami

háttérképként szolgált.
– Nem létezik. Mikor?
– Egy hónapja.
Megrázta a fejét.
– Nem látom. Mármint a házasságot, azt, hogy te és Eva.

Hogy nem válik unalmassá?
– A boldogság sosem válik unalmassá.
– Nem a változatosság az élet sója, vagy mi a fasz? –

kérdezte, egyfajta botcsinálta filozófus hangulatban. –
Egy nő megdugásánál a móka egy jó része kitalálni, mire
kattan, és meglepődni, ha valami újat mutat. Ha folyton
ugyanazt csinálod, nem válik rutinná? Érintsd meg itt,
nyald meg ott, tartsd a ritmust, amit szeret, hogy elmenjen
végre… Unalmas ismétlődés.

– Ha majd eljön a te időd, meg fogod érteni.
Vállat vont.
– Gyerekeket szeretnél? Erről van szó?
– Idővel. Nem mostanában. – Még csak el sem tudnám
képzelni. Eva fantasztikus anya lehetne, gondoskodó
személyiség. De mi ketten együtt mint szülők? Egy nap
kész lennék rá. Egy nap, valamikor, amikor kész vagyok
megosztani őt valaki mással. Egyelőre csak őt akarom.
– Mr. Cross.
Felnéztem, és Raúlt pillantottam meg a hátam mögött,
összeszorított szájjal. Azonnal megfeszültem, majd
felültem, a lábam lelendült az ágy oldaláról, hogy a

homokba tehessem a talpam. – Mi a helyzet?
Az Eva iránt érzett aggodalom nagy súllyal nehezedett

a gyomromra. Percekkel ezelőtt írt nekem, de…
– Ezt látnia kellene – mondta borongósan, a

figyelmemet a kezében levő tabletre irányítva.
Felálltam, belöktem a telefonom a zsebembe, és

megtettem a köztünk levő rövid távolságot. Kitartottam a
kezem. A nap ragyogásától besötétedett a képernyő, így
megfordultam, hogy az üvegre essen az árnyékom.
A fénykép, ami fókuszba került, megfagyasztotta a vért az
ereimben. A szalagcímtől majdnem agyvérzést kaptam.

Gideon Cross vad brazil legénybúcsúja
– Ez meg mi a faszom? – csattantam fel.
Manuel a vállamra csapott, amikor odajött mellém.
– Nekem jó bulinak tűnik, cabrón. Két igen forró
pinával.
Raúlra néztem.
– Clancy küldte ezt nekem – magyarázta. – Elvégeztem
egy keresést. Már elterjedt a neten.
Clancy. Bassza meg. Eva…
Raúlnak dobtam a tabletet, és újra kirántottam a
telefonomat. Tudni akarom, ki készítette azt a képet. Ki
tudta, hogy Brazíliában vagyok? Ki követett tegnap este a
klubba, egy magán VIP-területre, és készített képeket?
– Már rajta vagyok!
Magamban szitkozódva hívtam fel a feleségem.
A türelmetlenség és a düh keményen hajszolt, miközben
arra vártam, hogy felvegye. A hangpostája jelentkezett,

én pedig letettem. Újra tárcsáztam. Megfertőzött az
aggodalom.

A legnagyobb félelmei keltek életre azon a fényképen.
El kellett magyaráznom, bár fogalmam sem volt, hogyan.
Izzadság gyöngyözött a homlokomon, legbelül azonban
jéghideg voltam.

A hangpostája jelentkezett be másodszor is.
A rohadt életbe. Letettem, újra tárcsáztam.

11. fejezet

– Úgy nézem, rád fér még egy adag – mondta Shawna,
majd letett két rebujitót a két nyugágy közti pici asztalra.

– Istenem! – nevettem, enyhén spiccesen. A száraz
sherry és az édes üdítő keveréke az italban elég
alattomosan ütött. És nem igazán volt bölcs dolog több
alkohollal elűzni a macskajajt. A hétvége után
méregtelenítésre lesz szükségem.

Vigyorgott és kinyújtózott, szeplős bőre még mindig
sápadt volt, és enyhén rózsás a kétnapos napozást
követően. Vörös haja szexi kuszaságban csücsült a feje
tetején, hangja kissé rekedten csengett az előző esti
erőteljes nevetésektől. Világos, vízkék bikinit viselt, ami
számos elismerő tekintetet nyert számára. Shawna üde
színfolt volt mindig széles mosolyával és trágár
humorával.

Ebben a tekintetben nagyon hasonlított a testvérére,
akit az előző főnököm, Mark jegyeseként ismertem és
szerettem meg.

Megumi jött oda a másik oldalamra, még két itallal a
kezében. Az üres nyugágyat nézte, ahol anya volt nemrég.

– Monica hol van?
– Elment lehűteni magát a vízben. – Kerestem, de sehol
nem láttam. Nehéz volt nem észrevenni őt levendulaszín
bikinijében, szóval úgy gondoltam, elcsatangolt
valamerre. Majd visszajön.
Egész idő alatt velünk volt, végig együtt partizott a
társasággal. Nem az ő stílusa sokat inni és hajnalokig fenn
maradni, de láthatóan jól érezte magát. Egyértelműen
sikerült felfordulást okoznia. Különböző korú férfiak
rajongták körbe. Anyámat körüllengte egyfajta
macskaszerű, ellenállhatatlan érzékiség. Azt kívántam,
bárcsak én is rendelkeznék vele.
– Nézd ezt a mutatványt! – mondta Shawna, a
figyelmemet Caryre irányítva, aki a habokban játszott. –
Abszolút puncimágnes.
– Ó, igen!
A strand zsúfolásig volt, olyannyira, hogy a homokot is
alig lehetett látni. Tucatnyi váll és fej állt ki az óceán
hullámai közül, de könnyen észre lehetett venni a
csődületet Cary körül. Közszemlére tette a vigyorát, úgy
szívta magába a figyelmet, mint egy macska a napsütést.
Hátrasimított hajával teljes pompájában tündöklött
gyönyörű arca, a ragyogó napfényt tompítani hivatott
napszemüvege ellenére.
Ahogy észrevette, hogy nézem, integetni kezdett. Csókot
leheltem neki, csak hogy felborzoljam a kedélyeket.
– Te és Cary soha nem jöttetek össze? – kérdezte
Shawna. – Soha nem is akartad?

Megráztam a fejem. Cary most lenyűgözően nézett ki,
egészséges volt, szikár és izmos, a tökéletes hím elsőrangú
példánya. De amikor megismertem, ösztövér volt, üres
tekintetű, még San Diego nyári napjainak melegében is
pulóverekbe burkolózott. Eltakarta a karját, hogy ne
látsszanak a vágások a bőrén, és a kapucniját mindig
felhúzta borostásra nyírt fejére.

A csoportterápiák során mindig a körön kívül ült, egy
fal mellett, székét hátradöntötte, hogy a bútor hátsó
lábain egyensúlyozzon. Ritkán volt hozzáfűznivalója, de
amikor megszólalt, humora sötét volt, szarkazmussal
telítve, meglátásai szinte mindig cinikusak.

Egyszer megközelítettem, képtelen voltam figyelmen
kívül hagyni a mély belső fájdalmat, ami áradt belőle.

– Ne pazarold az időmet azzal, hogy körülményeskedsz
– mondta lágyan, gyönyörű zöld szeméből minden fény
hiányzott. – Ha rá akarsz ülni a faszomra, csak szólj. Soha
nem mondok nemet egy baszásra.

Tudtam, hogy ez így van. Dr. Travisnek rengeteg
szétesett betege volt, sokan a szexet egyfajta
önbüntetésként vagy lazításként használták. Cary
bármelyikük rendelkezésére állt, és sokan gyakran léptek
be ezen az ajtón.

– Nem, kösz – köptem vissza, szexuális agressziója
undort keltett bennem. – Nekem te túl girhes vagy. Egyél
meg egy kurva sajtburgert, faszfej.

Bánom, hogy ezt követően próbáltam vele kedves lenni.
Rendületlenül koslatott utánam, folyamatosan vaskos

szexuális utalásokkal zökkentett ki. Eleinte csípősen
válaszoltam. Amikor az nem működött, akkor
kedvességgel próbáltam gyilkolni. Végül rájött, hogy nem
fogok lefeküdni vele.

Időközben elkezdett súlyt szedni magára. Hagyta, hogy
nőjön a haja. Felhagyott azzal, hogy ő legyen az ügyeletes
dugópajti, vagy inkább csak válogatósabb lett.
Észrevettem, mennyire gyönyörű, de nem éreztem iránta
semmi vonzalmat. Túlzottan olyan volt, mint én, és a
védekezőösztöneim teljes riadókészültségben voltak.

– Barátok voltunk – feleltem. – Majd szinte olyan lett,
mint egy testvér.

– Imádom – mondta Megumi, miközben napvédő
krémet kent a lábára. – Azt mondta, jelenleg elég durva a
helyzet közte és Trey közt. Szomorúan hallottam. Annyira
jók együtt.

Bólintottam, tekintetem a legkedvesebb barátomra
vándorolt ismét. Cary a derekánál emelt fel egy nőt, hogy
belökje a hullámok közé. A lány köpködve és nevetve
bukkant fel, egyértelműen elvarázsolva. – Olyan gáz azt
mondani, hogy majd helyrejön a dolog, ha helyre kell
jönnie, de azt hiszem, ennél maradok.

Még mindig fel kell hívnom Treyt. És Gideon anyját,
Elizabethet is. Szerettem volna Irelandnél is
bejelentkezni. És Chrisnél. Mivel valószínűleg ki fog
csinálni az időeltolódás és a túlzott alkoholfogyasztás,
fejben rögzítettem magamnak, hogy mindezeket a
hívásokat akkor intézzem, mikor a penthouse lakásban

lábadozom. Apával is fel kellett vennem a fonalat, mivel a
rendszeres szombati hívást elmulasztottam a köztünk levő
időeltérés miatt.

– Nem akarok hazamenni. – Megumi sóhajtva elnyúlt,
itallal a kezében. – Ez a két nap túl gyorsan telt el. El sem
hiszem, hogy pár órán belül indulunk.

Nyugodtan maradhatnék még egy hetet, ha nem
hiányozna Gideon annyira.

– Eva, szívem!
Anya hangjának hallatára elfordítottam a fejem.
Mögöttem bukkant fel, és beállt a nyugágyam mögé,
strandkendőjébe csavarva.
– Máris indulnunk kell?
Megrázta a fejét. Majd észrevettem, hogy a kezét
dörzsölgeti. Ez soha nem volt jó jel.
– Vissza tudsz velem jönni a hotelbe? – kérdezte. –
Beszélnem kell veled valamiről.
Láttam mögötte Clancyt, feszes, kemény arccal.
A pulzusom sebességbe kapcsolt. Felálltam, a
strandkendőért nyúltam, amit idejövet viseltem, és a
derekam köré kötöttem.
– Jöjjünk mi is? – kérdezte Shawna, miközben felült a
nyugágyon.
– Maradjatok itt Caryvel – válaszolt anya, megnyugtató
mosoly kíséretében.
Lenyűgözött, hogy képes erre, annyira higgadtan és
lazán viselkedik, holott pontosan tudom, hogy mennyire
feszült. Én nehezen tudom leplezni az érzelmeimet, anya

azonban csak a szemével és a kezével mutatott ki
érzelmeket, gyakran mondogatva, hogy még a nevetés is
ráncokat varázsol az arcra. Mivel napszemüvegben volt,
remekül álcázta magát.

Csendben követtem őt és Clancyt vissza a szállodába.
Amint beértünk a hallba, úgy tűnt, mintha minden
dolgozónak muszáj lett volna mosolyognia vagy
integetnie. Mindannyian tudták, ki vagyok. Végtére is
Gideon egyik üdülőhelyén tartózkodunk. A Vientos
Cruzados név jelentése ugyanaz, mint a Crosswindsé:
keresztszelek.

Gideon a Crosswinds üdülőben vett feleségül. Nem is
tudtam, hogy globális láncról van szó.

Beléptünk egy liftbe, Clancy becsúsztatott egy
belépőkártyát a szükséges nyílásba; biztonsági eljárás,
ami korlátozta a szintünkre történő belépést. Mivel mások
is voltak velünk a liftben, még várnom kellett a
válaszokra.

Rakoncátlankodott a gyomrom, a gondolataim
összevissza cikáztak. Történt valami Gideonnal? Az
apámmal? Rájöttem, hogy a telefonomat az italom mellett
hagytam, az asztalon, és gondolatban átkoztam magam.
Bárcsak tudnék egy gyors üzenetet küldeni Gideonnak!
Úgy érezném, mintha tettem volna valami egyebet is, és
nem csak magamat hajszolnám őrületbe.

Három megálló után a liftben már csak mi hárman
voltunk, így folytattuk utunkat a saját szintünkre.

– Mi történt? – kérdeztem megfordulva, hogy szemben

állhassak anyával és Clancyvel.
Anya remegő ujjakkal vette le a napszemüvegét.
– Nagy botrány van kialakulóban – kezdte. – Javarészt

online.
Ami azt jelenti, hogy nem lehetett irányítani. Vagy

nemsokára nem lehet.
– Anya. Csak mondd el.
Mély levegőt vett.
– Van néhány kép… – Clancyre nézett támogatásért.
– Miről? – Éreztem, hogy rosszul leszek. A fényképek,

amiket a mostohabátyám, Nathan készített, kiszivárogtak
valahogy? Vagy a Brett-tel készült szexvideóból kerültek
ki jelenetek?

– Gideon Cross brazíliai fényképeiből ma reggel lett
internetes szenzáció – mondta Clancy. Közönyösen beszélt,
de a tartásában volt valami furcsa merevség. Az ilyen
mértékű feszültség szokatlan volt az ő esetében.

Úgy éreztem, mintha gyomorszájon vágtak volna. Nem
mondtam egy szót se többet. Nem volt mit mondani, amíg
nem láttam a bizonyítékot.

Közvetlenül a lakosztályunkba léptünk ki a liftből, egy
több hálóból és egy óriási központi nappalirészből álló,
hatalmas térbe. A szobalányok kinyitották az ajtókat,
amelyek a körbefutó erkélyre nyíltak, az áttetsző
függönyök lebegtek a lágy szellőben, és menekültek az
őket féken tartani hivatott szalagokból. A Spanyolország
színgazdagságát és melegségét hordozó lakosztály
elkápráztatott, amikor megérkeztünk.

Most alig vettem minderről tudomást.
Remegő lábbal gyalogoltam a kanapéhoz, és arra
vártam, hogy Clancy beüsse a kódját egy tableten, majd
átadja nekem. Anya a mellettem levő székre ereszkedett
le, csendben felajánlva a támogatását.
Amikor lenéztem, gyorsan mély levegőt szippantottam
be. Úgy éreztem, mintha a mellkasomat egy satuban
roppantották volna össze. Amit láttam, attól kikészültem…
Olyan volt, mintha valaki bemászott volna a fejembe, és
kiemelte volna az ott keringő rémképek egyikét.
A tekintetem a sötét és gyönyörű, teljesen feketébe
öltözött Gideonra fókuszált. Haja részben takarta az
arcát, de kétségtelenül a férjem volt az. Azt reméltem,
hogy nem ő lesz, próbáltam találni valamit, ami nem ő. De
legalább olyan jól ismertem Gideon testét, mint a
sajátomat. Tudtam, hogyan mozog. Hogyan lazul el.
Hogyan csábít.
Elnéztem a csoportkép közepén álló imádott alakot, és
képtelen voltam elviselni a látványt.
U alakú, elemes kanapé. Fekete bársonyfüggönyök. Fél
tucat válogatott minőségű szeszes ital egy alacsony
asztalon.
Magán VIP-fülke.
Egy karcsú barna egy halom párnán hevert. Flitteres,
mély V kivágású felsője félrehajítva. Gideon teste részben
fölötte. Szájával a mellbimbóján.
Még egy karcsú lábú barna. Gideon hátán elnyúlva. Az
egyik combját az övébe akasztotta. A lábai széttárva. Szája

a gyönyör tág O betűje. Gideon keze hátranyúlt. A rövid
szoknya alá.

Nem volt látható, de benne voltak az ujjai. Tudtam. Éles
kés táncolt a szívemben.

A kép elmosódott, ahogy a könnyeket igyekeztem
kipislogni, éreztem, ahogy forrón lecsorognak az
arcomon. Legörgettem a képet a képernyőről. Majd
megláttam a nevem, és végigfutottam a szerző durva
spekulációját arról, mit is gondolok a vőlegényem
szexuális kalandozásairól, miközben épp búcsút int az
agglegénylétnek.

A tabletet nehéz sóhajjal tettem le a dohányzóasztalra.
Anyám közelebb jött, és körém fonta a karját, majd az
ölelésébe vont. A szobához tartozó telefon hangosan
harsant fel, a hang belém döfött, és az idegeimen táncolt.

– Ssss… – suttogta, keze a hajamat simogatta. – Itt
vagyok, édesem. Itt vagyok veled.

Clancy odament a készülékhez, és indulatos hangon
beleszólt.

– Igen? – Ezután hangja jegessé vált. – Látom, egész jól
érzi magát.

Gideon.
Clancyre néztem, és éreztem a belőle áradó forróságot.
Találkozott a tekintetünk.
– Igen, itt van.
Kihámoztam magam anyám karjaiból, és sikerült
megállnom a lábamon. A rosszullét hullámával küszködve
mentem oda hozzám, és tartottam ki a kezem a telefonért.

Odaadta a vezeték nélküli telefont, és hátralépett.
Lenyeltem a sírást.
– Halló!
Csend fogadott. Gideon légzése felgyorsult. Egyetlen

szót hallott tőlem, de abból már tudta, hogy tudom.
– Angyalka…
A hirtelen rosszullét hatására a fürdőszobába

rohantam, és eldobtam a telefont, alig sikerült
felemelnem a vécécsésze tetejét, mielőtt gyötrelmes,
erőszakos rándulásokkal kiadtam a gyomrom teljes
tartalmát.

Anyám befutott, én pedig megráztam felé a fejem.
– Menj innen – suttogtam, és a padlóra rogytam, háttal
a falnak támaszkodva.
– Eva…
– Most szükségem van egy percre, anya, csak… adj egy
percet.
Rám bámult, majd bólintott, és becsukta maga mögött
az ajtót.
A padlón heverő telefonból hallottam, ahogy Gideon
kiabál. A készülék felé nyúltam, körbefogtam a kezemmel,
és magamhoz húztam. A fülemhez emeltem.
– Eva! Az isten szerelmére, vedd fel a kagylót!
– Ne kiabálj már – mondtam neki lüktető fejjel.
– Krisztusra! – Zaklatottan vette a levegőt. – Rosszul
vagy. A pokolba! Túl messze vagyok… – Felerősödött a
hangja. – Raúl. Hol a faszomban van már? Most azonnal
legyen kész az a kibaszott repülőgép! Azonnal vedd fel a

telefont…
– Nem. Nem, ne…
– Azelőtt történt, hogy találkoztunk. – Túl gyorsan

beszélt, túl gyorsan lélegzett. – Nem tudom, mikor, vagy…
Micsoda? – Valaki beszélt valamit a háttérben. – Cinco de
Mayo? A kurva életbe! Miért most derül ez ki?

– Gideon…
– Eva, esküszöm neked, azt a kibaszott képet nem ezen
a hétvégén lőtték. Ezt soha nem tenném meg veled.
Tudnod kell. Tudod, hogy mit jelentesz nekem…
– Gideon, nyugodj meg. – Zakatoló pulzusom lassulni
kezdett. Őrjöngött. Pánikban volt. A szívem szakadt belé.
Olyan erős volt, képes volt bármit kezelni, túlélni és
megsemmisíteni.
Én voltam a gyengesége, amikor mást sem akartam,
csak azt, hogy én legyek az ereje.
– Hinned kell nekem, Eva! Soha nem tenném ezt
kettőnkkel. Soha nem…
– Hiszek neked.
– … kefélnék félre… Micsoda?
Becsuktam a szemem, hagytam, hogy a fejem a falnak
dőljön. A gyomrom elkezdett megnyugodni.
– Hiszek neked.
Remegve fújta ki a levegőt, lehetett hallani a
telefonvonalon keresztül.
– Istenem.
Csend.
Tudtam, mennyit jelent neki, hogy hiszek neki.

Mindenről. Bármiről. Egészen biztosan

elképzelhetetlennek tartja ezt, még úgy is, hogy a

bizalmamra jobban vágyott, mint amennyire a

szerelmemet kívánta. Számára a belé vetett hitem

egyenlő volt a szerelemmel.

Magyarázata egyszerű volt, néhányan azt mondanák,

túlságosan is, de ismerve annyira, amennyire én

ismertem, ez volt a leglogikusabb magyarázat.

– Szeretlek. – A hangja lágy volt. Megviselt. – Annyira

szeretlek, Eva. Amikor nem vetted fel a telefonodat…

– Én is szeretlek.

– Sajnálom. – Apró, fájdalommal és megbánással terhes

hangot hallatott. – Sajnálom, hogy ezt látnod kellett.

Annyira kibaszottul szörnyű. Ez az egész kibaszottul

szörnyű.

– Láttál már szörnyűbbet is. – Gideon látta, amikor

egyenesen az orra előtt megcsókoltam Brett Kline-t.

Legalább egy részét látta annak a szexvideónak, amit

Brett-tel készítettünk. Azzal összehasonlítva ez a fénykép

semmiség.

– Utálom, hogy te ott vagy, én meg itt.

– Én is. – Szerettem volna érezni a körém font karjai

nyújtotta biztonságot. Mi több, szerettem volna

megvigasztalni. Megmutatni újra, hogy nem megyek

sehova, és nincs semmi oka a félelemre.

– Többé nem csináljuk ezt.

– Nem, csak kétszer házasodsz meg… Mindkét

alkalommal engem veszel el. Nincs több legénybúcsú.

Kibuggyant belőle a nevetés.
– Nem így érettem.
– Tudom.
– Mondd meg Clancynek, hogy most vigyen téged haza.
Mi is csomagolunk, és indulunk a reptérre.
Megráztam a fejem, bár nem láthatta.
– Holnap induljatok el.
– Holnap…? Igen. Beteg vagy…
– Nem, jól vagyok. Én megyek át hozzád. Rióba.
– Mi? Nem. Nem akarom, hogy itt legyél. Haza kell
mennem, hogy helyrehozzam ezt.
– Már rég kinn van a szellem a palackból, Gideon.
Semmit nem tehetsz, ami ezen változtathat. – Felhúztam
magam a padlóról. – Levadászhatod később azt, aki
elindította. Nem hagyom, hogy ez tönkretegye az
emlékeinket erről a hétvégéről.
– Nem tudja…
– Ha szeretnének rólad Brazíliában fényképeket
készíteni, nagyfiú, akkor én is rajtuk leszek.
– Rendben van. Várni foglak.

– Talán Photoshop – mondta Megumi.
– Vagy az a fickó egy hasonmás – vetette fel Shawna,

Megumihoz közel hajolva, hogy megnézze a tabletet. –
Nem igazán lehet belőle olyan sokat látni, Eva.

– Nem. – Megráztam a fejem. Az volt, aminek látszott. Ez
egyértelműen Gideon.

Cary, aki mellettem ült a limuzinban, a kezébe vette az

enyémet, és összekulcsoltuk az ujjainkat. Anya a
közvetlenül a sofőr mögött található ülésen ült, és
textilmintákat nézegetett. Karcsú lábait keresztbe fonta,
nyugtalanul dobolt az egyikkel.

Megumi és Shawna szánakozó tekintettel nézett rám.
Együttérzésük sebet ejtett a büszkeségemen.
Elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem a közösségi
médiát. Lenyűgözött, hány kegyetlen ember létezik.
Egyesek szerint én egy megvetett nő vagyok. Vagy túl
ostoba voltam ahhoz, hogy felfogjam, egy olyan férfihoz
megyek feleségül, aki a nevét nekem adja, de a testét és a
figyelmét bárkinek, akire csak kedve szottyan. Aranyásó
vagyok, aki kész elviselni a megaláztatást a pénzért
cserébe. Olyan nő vagyok, aki minden nő példaképe
lehetne… ha hátat fordítanék Gideonnak, és találnék
valaki mást.
– Ez egy régi fénykép – ismételtem.
A valóságban május nem is volt olyan rég, de senkinek
nem kellett tudnia, pontosan mikori, leszámítva azt, hogy
a fényképet akkor készítették, amikor Gideon nem volt
velem.
Annyit változott azóta. Értem. Értünk. Én pedig már rég
nem az a nő vagyok, akivel azon a sorsdöntő júniusi
napon találkozott.
– Igen, özönvíz előtti – mondta Shawna határozottan. –
Tökre.
Megumi bólintott, de még mindig kétkedőnek tűnt.
– Miért hazudna? – kérdeztem egyenesen. – Nem volna

túl nagy igénybevétel megkeresni a háttérben látható
klubot. Egészen biztosan Gideon klubjainak egyike, és
lefogadom, hogy Manhattanben van. Nem lehet aznap
New Yorkban, amikor egy brazil pecsét kerül az
útlevelébe, nem?

Beletelt néhány órába, mire ezt összeraktam, és ami azt
illeti, elégedett voltam vele. Nem volt szükségem
bizonyítékra arról, hogy a férjem igazat beszél. De ha
valahogy be tudnánk bizonyítani, hogy a fénykép egy
specifikus, azonosítható helyszínen készült, nem volna
rossz helyre tenni a közvéleményt.

– Ó, tényleg! – Megumi hatalmas mosolyra húzta a
száját. – És megőrül érted, Eva. Nem szórakozna
másokkal.

Bólintottam egyetértésem jeléül, majd félresöpörtem a
témát. Hamarosan a reptéren leszünk, és nem szerettem
volna, hogy valami ostoba pletykán töprengve
búcsúzzunk el egymástól, ahelyett, hogy a csodálatos útra
emlékeznénk inkább.

– Köszönöm, hogy eljöttetek. Igazán remekül éreztem
magam.

Szerettem volna őket is magammal vinni Rióba, de nem
rendelkeztek az országba utazáshoz szükséges
vízumokkal. Ráadásul mindkettejüknek már hétfőn
dolgoznia kellett. Így sajnos elváltak útjaink, a lányok
hazaindultak Clancy biztonsági csapatával, míg Cary,
anya és Clancy velem utaztak Brazíliába egy Gideon által
biztosított magánrepülőn.

Gyors út lesz. Hétfő reggel érkezünk, és hétfő este
indulunk haza. Ha tudunk is valamennyit aludni, az a
repülőn lesz. Mire azonban végzek, Gideon mosolyogva
fog elindulni Brazíliából. Nem akarom, hogy megbánással
tekintsen vissza a hétvégére. Így is volt rossz emléke elég.
A jövőre nézve azt akartam, hogy csak jó emlékekkel
gazdagodjon.

– Nekünk kellene hálálkodnunk. – Shawna vigyorgott.
– A világért sem hagytam volna ezt ki.

– Shawnával vagyok – mondta Megumi. – Ez egy életre
szóló kirándulás volt.

Shawna becsukta a szemét, és hátradőlt az ülésen.
– Üdvözöld Arnoldót a nevemben.
Tudom, hogy Shawna és Arnoldo barátok lettek azóta,
hogy bemutattuk őket egymásnak az estén, amikor
elmentünk megnézni a Six-Ninths koncertjét. Azt hiszem,
biztonságban érezték magukat egymással. Shawna a
pasijára, Dougra várt, hogy hazatérjen Szicíliából, ahol
egy séfeknek szóló exkluzív tanfolyamon vett részt.
Arnoldónak épp összetörték a szívét, de olyan férfi volt,
aki imádta a nőket, és minden bizonnyal élvezte egy olyan
nő társaságát, aki nem is vágyott ennél többre.
Cary valami hasonlóval küzdött. Hiányzott neki Trey, és
nem akart összefeküdni mindenkivel, ami nála
kifejezetten nagy szó volt. Általában amikor fájt neki
valami, akkor dugott, hogy felejtsen. Ehelyett a hétvégét
Megumi közelében töltötte, aki úgy nézett ki, mint egy
reflektorfénybe került őz, amikor férfiak közelítették

meg. Cary volt a pajzsa, mindkettejük érdekében lazán és
vidáman kezelte a dolgokat.

Nem Gideon volt az egyetlen, aki hatalmas utat tett
meg.

Ami engem illet, én majd belepusztultam abba, hogy
még nem vagyok a férjem mellett. A stressz hatására
rémálmaim voltak, ezért elővettem a telefonom, és
üzentem neki.

– Álmodj velem.
A válasza annyira tökéletesen Gideon volt, hogy
mosolyt csalt az arcomra.
– Repülj gyorsabban.
És ennyi kellett, hogy tudjam, újra teljes mértékig
pályán van.
– Hűha! – A repülő ablakán néztem kifelé, miközben
egy magánrepülőtéren gurultunk Rio külterületén. – Na,
ezt nevezem kilátásnak.
A salakon ott állt Gideon, Arnoldo, Manuel és Arash.
Mindannyian laza öltözékben, hosszabb szárú
rövidnadrágban és pólóban. Mind sötét hajú és magas.
Gyönyörű izomzattal. Napbarnítottan.
Úgy sorakoztak ott, mint egy sor egzotikus, vérlázítóan
drága sportkocsi. Erőteljes, szexi, veszélyesen gyors.
Nem voltak kétségeim a férjem hűségét illetően.
A barátai mind lazán lógatták végtagjaikat, a motorok
lehűltek a hosszú, kemény vágták után. Az, hogy élvezték
Riót – és a helyi lányokat –, egyenesen rájuk volt írva.
Gideon azonban feszes volt. Figyelmes. Az ő motorja járt.

Senki nem részesítette tesztvezetésben a férjemet.
Azért jöttem, hogy megnyugtassam, hogy stratégiát

készítsünk, hogy visszaszerezzek valamennyit a lerombolt
büszkeségemből. Ehelyett én lehetek a sofőr, aki elégeti az
üzemanyagát.

Igen!
Enyhe rándulást éreztem, amikor a guruló lépcsőt a
repülő oldalához illesztették. Clancy lépett ki először.
Anya követte. Én utána szálltam ki, megállva a lépcső
tetején, hogy készítsek a telefonommal egy fényképet.
Gideon és barátainak képe apropóján majd valami
másról beszélget az internet.
Megtettem az első lépést lefelé, és Gideon megmozdult,
összefont karjait szétválasztva kezdte csökkenteni
köztünk a távolságot. Nem láttam a szemét, csak saját
alakom tükröződött vissza a lencsékről, de éreztem, hogy
intenzíven bámul. Megrogyott tőle a térdem,
rákényszerítve, hogy a kapaszkodó segítségével nyerjem
vissza az egyensúlyomat.
Megrázta Clancy kezét. Ő kitartott, és még anya rövid
ölelését is sikerült viszonoznia. De egy pillanatra sem
vette le rólam a tekintetét, vagy lassult le pár
másodpercnél tovább.
Felvettem miatta a vörös „dugj meg” magas sarkúmat.
A feszülő, fehér sortom alig takarta a fenekem, és jóval a
köldököm alatt volt a dereka. A topom vékony pántos,
vörös csipke volt. Vörös szaténszalag rögzítette a
fűzőszerű hátat. A hajam kuszán fel volt tűzve a fejem

búbjára. Gideon még jobban összekuszálta, amikor az
utolsó lépésnél elkapta, és beletúrt.

Az ajka rátapadt az enyémre, mintha nem is vette
volna észre a számon csillogó vörös ajakfényt. Ott
lebegtem az ölelésében, lábam elemelkedett a talajtól,
karja szorosan a derekam köré fonva. Én is körülfogtam,
a bokáimat a derekánál, hátul kulcsoltam össze, és
felnyomtam magam, hogy a feje hátrafeszüljön, majd
rásimultam, nyelvemmel mélyen ízlelgetve a száját. A kéz,
ami az előbb a hajamban volt, lecsúszott, hogy a
fenekemre simulva megtámasszon, közben azzal a
követelődző, birtokló mozdulattal markolászta a seggem,
amit annyira imádtam.

– Ez de kibaszottul szexi! – hallottam Cary hangját
valahonnan a hátam mögül.

Manuel éleset füttyentett.
Egyáltalán nem érdekelt, micsoda látványosság
lettünk. Gideon kemény testét éreztem, és az íze részegítő
volt. A gondolataim összekuszálódtak. Meg akartam
lovagolni, hozzá akartam dörgölőzni. Azt akartam, hogy
meztelen és izzadt legyen, teljesen beborítva az
illatommal. Az arcán, a kezén, a farkán.
Nem a férjem akarta egyedül megjelölni a területét.
– Eva Lauren – dorgált az anyám. – Szedd össze magad.
Anyám hangjának hallatán mindketten azonnal
lecsillapodtunk. Lefejtettem a lábam a csípőjéről, és
hagytam, hogy Gideon leengedjen. Vonakodva váltam el
tőle, kezemmel röviden felemeltem napszemüvegét, hogy

a szemébe nézhessek. Düh… vágy…
A szájfényem nyomait letöröltem a szájáról. Az ajkai

megdagadtak a szenvedélyes csókoktól, az érzéki vonalak
ellágyultak.

A kezébe vette az arcom, hüvelykujjával az ajkamat
cirógatta. A fejemet hátratolva megcsókolta az orrom
hegyét. Most gyengéd volt, a látványom okozta vadállati
öröm megszelídült, miután megérinthetett.

– Eva – szólalt meg Arnoldo, aki jóképű arcán apró
mosollyal csatlakozott hozzánk. – Olyan jó látni téged.

Megfordultam, hogy üdvözöljem, de ideges voltam. Azt
akartam, hogy barátok legyünk. Azt akartam, hogy
bocsássa meg, amiért fájdalmat okoztam Gideonnak. Azt
akartam…

Odahajolt, és szájon csókolt. A megdöbbenéstől reagálni
sem tudtam.

– El innen! – csattant fel Gideon.
– Nem kutya vagyok – vágott vissza Arnoldo. Élvezkedve
nézett rám. – Irántad epekedett. Most megszabadíthatod a
szenvedésektől.
A szorongásom halványodni kezdett. Kedvesebben
viselkedett velem, mint az utóbbi időben, sokkal inkább
úgy, mint mikor bemutatkoztunk egymásnak.
– Igazán örülök, hogy láthatlak, Arnoldo.
Arash jött következőként. Amikor mindkét kezét
felemelte, hogy megérintse az arcom, Gideon karja
kettőnk közé lendült.
– Még csak eszedbe se jusson! – figyelmeztette.

– Ez nem fair.
Csókot leheltem neki.
Manuel alattomosabb volt. Mögém osont, és felemelt a
talajról, száját az arcomra nyomva.
– Jó reggelt, gyönyörűm!
– Szia, Manuel – válaszoltam kacagva. – Jól érezted
magad eddig?
– Hát kérdezned kell? – Amikor letett, rám kacsintott.
Gideon láthatóan valamelyest lecsillapodott. Megrázta
Cary kezét, és röviden érdeklődött Ibizáról.
A barátai találkoztak anyámmal, aki azonnal
bekapcsolta a vonzerejét, ami hozta is a várt
eredményeket: mintha megigéztek volna mindenkit.
Gideon a kezébe vette a kezem.
– Megvan az útleveled?
– Igen.
– Jó. Menjünk! – Lelkesen elindult.
Siettem, hogy lépést tarthassak vele, közben
visszanéztem a vállam fölött a hátrahagyott csoportra. Ők
más irányba indultak el.
– Velünk töltötték a hétvégét – mondta, választ adva
kimondatlan kérdésemre. – A mai nap a miénk.
Áttessékelt egy gyorsított vámvizsgálaton, majd újra ki
a salakra, ahol egy helikopter várt ránk.
A rotorok forogni kezdtek, ahogy közeledtünk. Raúl
jelent meg váratlanul, és kinyitotta a hátsó ajtót. Gideon
segített beszállni a gép végébe, majd közvetlenül
mögöttem bemászott. A biztonsági övért nyúltam, de

félresodorta a kezemet, gyorsan becsatolva, mielőtt
letelepedett volna. Átadott egy fejhallgatót, majd feltette a
sajátját is.

– Menjünk! – mondta a pilótának.
Már emelkedtünk is, mielőtt Gideon is becsatolhatta
volna magát.

Elállt a lélegzetem, amikor elértünk a hotelhez, még
mindig ámulva az alattunk elterülő Rio látványán, a
felhőkarcolókkal pettyezett strandokon és a színes
összevisszaságban favelákkal borított hegyoldalakon. Az
utakon autók hemzsegtek, a forgalom elképesztően sűrű
volt, még Manhattanhez képest is. A Megváltó Krisztus
híres szobra tőlem jobbra, a távolban ragyogott a
Corcovado-hegyen, amikor megkerültük a Cukorsüveget,
és Barra da Tijuca irányába követtük a partvonalat.

Órákig tartott volna kocsival a repülőtérről a hotelhez
érni. Ehelyett viszont néhány perc alatt megtettük az
utat. Beléptünk Gideon lakosztályába, még mielőtt az
időeltolódástól szenvedő agyam teljes mértékig felfogta
volna, hogy három nap alatt három országban jártam.

A Vientos Cruzados Barra legalább olyan fényűző volt,
mint minden egyéb Crosswinds-ingatlan, amit láttam, de a
helyi stílus egyedivé tette. Gideon lakosztálya olyan nagy
volt, mint amekkorában Ibizán voltam, és lenyűgöző
kilátást nyújtott.

Megálltam, hogy megszemléljem az erkélyről a
strandot, megfigyelve a kókuszos bódék végtelen sorait és

a strandon aranyló testeket. Szamba hangfoszlányai
érkeztek a levegőben, töményen, szexin, ritmusosan.
Készítettem egy képet, majd feltöltöttem az
Instagramomra, azzal együtt, amit a salakon ácsorgó
fiúkról csináltam. Innen a kilátás… #RioDeJaneiro.

Mindenkit betaggeltem, és észrevettem, hogy Arnoldo
lekapott minket, amikor szenvedélyesen csókolóztunk
Gideonnal a repülőtéren. Nagyszerű fotó volt, szexi és
bensőséges. Arnoldonak több százezer követője volt, és a
fényképre már tucatnyi komment és like érkezett.

Kedves barátok élvezik #RioDeJaneiro városát és
egymást.

Megszólalt Gideon okostelefonja, és kimentette magát.
Hallottam egy másik szobában beszélni, és követtem. Nem
szóltunk egy szót sem, amióta elhagytuk a repteret,
mintha egy intim beszélgetésre tartogattuk volna őket.
Vagy talán nem is kellett mondanunk semmit. Hadd
beszéljen a világ, hadd terjessze a hazugságokat! Tudtuk,
amit tudtunk. Nem kellett sem minősíteni, sem igazolni,
sem pedig kinyilvánítani semmit.

Egy irodában találtam rá, egy U alakú asztal előtt,
amely tele volt fényképekkel és jegyzetekkel, amelyek
közül néhány a padlóra esett. A hely teljes káosz volt,
egyáltalán nem jellemző az általában szigorú rendet tartó
férjemre. Eltartott egy ideig, mire felfogtam, hogy a
fényképek egy klubban készültek, és a hátterek
egybevágtak annak a képnek a hátterével, amin Gideon
szerepelt Cinco de Mayón.

Kicsit kísérteties volt, hogy mindketten épp ugyanarra
gondoltunk. Ugyanakkor csodálatos.

Megfordultam, és elindultam kifelé.
– Eva. Várj!
Rápillantottam.
– Holnap este jobb lesz – mondta valakinek a vonal
túloldalán. – Írj egy üzenetet, ha már biztos.
Gideon befejezte a hívást, lenémította a telefonját,
majd letette a napszemüvege mellé.
– Szeretném, ha megnéznéd ezeket.
A fejemet rázva válaszoltam.
– Nekem semmit nem kell bebizonyítanod.
Rám bámult. Napszemüveg híján láttam a szeme alatt
húzódó árnyékokat.
– Nem aludtál tegnap éjszaka. – Nem kérdés volt.
– Rendbe fogom ezt tenni.
– Semmi nem ment tönkre.
– Hallottalak a telefonban – mondta mereven.
Az ajtófélfának dőltem. Tudom, hogy érezte magát,
amikor megcsókoltam Brettet. Gyilkos kedve volt. Úgy
harcoltak, mint a vadállatok. Az erőszakos fizikai
összetűzés számomra nem volt opció. A testem azon az egy
módon szabadult meg a féltékenységtől, ahogy tudott.
– Tedd, amit tenned kell – mormoltam. – De nincs
szükségem semmire. Rendben vagyok. Te és én – mi – is
rendben vagyunk.
Gideon vett egy mély levegőt. Kiengedte. Majd maga
mögé nyúlt, és lehúzta a pólóját. Lerúgta a szandálját,