eVasarhelyi Latohatar Antologia

Látóhatár
Vásárhelyi
.hu

1. Haranghy Anka | Bőségszaru



Vásárhelyi Látóhatár

elektronikus antológia
1.

Hód-Biotech
Szeged
2022

A Vásárhelyi Látóhatár irodalmi, művészeti és helyismereti folyóirat antológiája
1.

Szerkesztette:
Benák Katalin

Címoldal:
Haranghy Anka: Bőségszaru

Kiadja:
Hód-Biotech Kiadó
Felelős kiadó és digitális platform: dr. Fuchsz Máté
https://vasarhelyilatohatar.hu

Szeged, 2022.

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Tartalom

SZÉPIRODALOM 6


Szenti Tibor – Széchenyi-díjas író, etnográfus
Euridiké utolsó monológja (novella)

D. Szűcs Csaba 12
A szőrháti rém (novella) 16
Szállást kérők (novella)

Haranghy Géza (versek) 20
Vásárhelyen zeng a harang 21
Madarak voltunk 22
Valami összetört 23
Alkonyi suttogások

Haranghy Géza 24
Apa (novella) 25
Emlékezés (novella)

Esszé, Interjú 27
28
ALKOTÓI ÉLETUTAK (Benák Katalin) 30
Ács Ákos 34
Alkotói vallomás 38
Haranghy Anka
A művészet predesztinál
Kovács Mária
Az alkotás öröme
sULYOK cSABA
Zenei távlatokba merülve — Interjú Csontos Péterrel

RECENZIÓ

Domokos Tamás 48
Könyv a paradicsomi álmok szigetéről Hawaiiról

Galéria

ÁCS ÁKOS 11, 19, 26, 27, 29
HARANGHY ANKA 1, 27, 31, 32, 33
Kovács Dániel 45
KOVÁCS MÁRIA 27, 35, 36, 37
Szijj Réka 39

5

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Szenti Tibor

Széchenyi-díjas író, etnográfus

EURIDIKÉ UTOLSÓ MONOLÓGJA

Emléked örök,
de hantod és hamvaid
rég elenyésztek.

O― rpheusz! Kedves férjem és héroszom, te trákiai folyóistenség, hiába kiáltom a neved! Nem jössz

el értem? Nem látod, hogy sötétben tántorgom? Karom kinyújtom, hogy akadályba ne ütközzem, és szel-
lemtestem össze ne törjem. Úgy érzem magam, mint ismeretségünk kezdetén, amikor fáradtan feküdtünk
a mohos sziklán, ahová pihenni tértünk, a hosszú vándorút után. Szemem most is sugárzik, és finom fáty-
lat sző tekintetem elé, ahogy visszaemlékszem. Ott pihegtél a gyötrő mászás után. Én sohasem szerettem
a hegyeket, pedig életünkben gyakran magas ormok vettek körül bennünket, és csak ritkán jutottunk ki a
sík vidékre, ahol kalászok ringtak a forró szélben. Te mindig följebb kívánkoztál. Előre futottál, majd meg-
álltál a hegy lábánál. Huncutul elrejtőztél előlem. Olykor gyors lélegzeted hallottam magam fölött és nem
késlekedtem. Kapaszkodtam utánad, hogy elérjelek. Könnyen ugráltam kőről kőre, hiszen felényi vagyok,
mint te, aki dárdát dobsz és fél oldaladon lantot cipelsz egy világon keresztül, anélkül, hogy megállnál. A
kapaszkodón mégis gyöngyözni kezdett a bőröd. Ó, az a test, amely itt sem hagy nyugodni, ha rád gondo-
lok. Amikor utolértelek, már csillapítottad mellbordáid kosarába zárva szíved dobbanását és tüdőd fujtatá-
sát, amelyet a szakállas Héfaisztosz is gyakran kölcsönvett, ha szunnyadó kohójában erős tüzet kívánt lob-
bantani. Körülötted lassult a fölkavart por és rátelepedett nedves testedre, amint kipihented magad. Mie-
lőtt utolértelek volna, már tovább ugrottál egy szakadék fölött, mit sem törődve azzal, hogy odalent az ös�-
szezsugorodott világ piheg, amelynek oszlopai, mint földbemélyesztett, hegyes cölöpök, sóvárogva várják,
hogy idefent valaki elvéti az ugrást és szeleburdiságának martalékául beléjük zuhan. Sohasem tévesztettél.
Én, mint szél sodorta pillangó röppentem utánad. Így jutottunk egyre messzebb, mind közelebb a felhők-
höz és távolabb az elhagyott falunktól. Kék ég idefent, zöld pázsit odalent. A színek úgy keveredtek, mint a
festő ecsetjén a festékek, amikor a mester azt az árnyalatot szeretné megtalálni, amely legjobban kifejezi
gondolatait. Most érzékelem igazán, hogy csodálatos voltál, hiszen lelked szivárványfényei az akarat lendü-
letétől fölerősödtek, majd a földön járó emberi elme képzeletvilágában kifakultak. Utólag be kell vallanom,
hogy a legnagyobb boldogságot akkor találtam meg, amikor veled és a mezővel harmóniába kerültem.
Apám mesélte, hogy valamikor itt a sík vidéken még juhok legeltek. Rögtön eszembe jutott, sajnálhatjuk,
hogy nem korábban éltünk és ismertük meg egymást. Egyszer mondtam is neked, hogy elküldenélek

6

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Odüsszeusz elhagyott csónakján arra a messzi földre, ahol az aranygyapjút viselő kost őrzik. Te megvívhat-
tál volna érte, idehozva a mi szép legelőnkre, hogy juhaink vele párosodva, fénylő sárga, drága bundájuk-
kal elárasszák egész birodalmunkat. Kinevettél. Sohasem kívántál nemzeti hős lenni, pedig részt vettél az
Argonauták hadjáratában, irányítottad az evezősöket és fohászoddal lecsendesítetted a hullámokat, még-
is azt mondtad, hogy jobban szereted a zenét, amelyet lantodon játszva szétsugározhatsz a világba, és vele
sok-sok embernek örömet szerzel. Különben, hol van már az a régi gyep? Ezután elvezettelek oda. Akkor
először álmélkodva láttam, hogy nem a sok ezernyi éhes birkaszáj tépi a füvet, hanem milliónyi, aranyló ka-
lászban érlelődnek a magok, amelyek népünket táplálják. Talán hálából éppen arról a vidékről hozták be,
ahol a legendás kost őrizték, amelyet meghagytunk nekik. Én elbódulva a látványtól berohantam a hajla-
dozó gabonába. Leheveredtem és magam is kalászkisasszonnyá váltam. Ekkor mellém feküdtél. Elővetted
hangszeredet és játszani kezdtél. A szél vitte a csodálatos zenét. A kalászok mind arra fordultak és figyel-
ték. Észre sem vettük, hogy csupasz bőrünkön táncot járnak a nap sugarai, és testünk hamarosan bronzvö-
rösben izzik. Fölém hajoltál és tűzforró ajkaddal csókot leheltél vállamra, amely, mint fogadalmi hűségbé-
lyeg rögtön belém égett. Gyere, keress föl és nézd meg. Most is olyan fekete, mint a vulkánok által kilövellt
láva, amelyből üveggé szilárdulva, dárdádra hegyet faragtál. Hová tetted? Küzdelmes világunkban ez nyúj-
taná biztonságunkat, de valahol régen elhagytad, mert zenéddel minden ellenséget igyekeztél baráttá sze-
lídíteni. A lantod most is veled van. Kérlek, végre indulj el vele. Utad az ormok közé már nem fölfelé vezet,
hanem földhasadékokon át, sötét és nyirkos kanyargókon jutsz el hozzám. Egyáltalán szeretsz-e még? Vál-
lalod-e életed legnehezebb próbatételét? Azt sem tudom megmondani, hogy merre keress. Pendítsd meg
a hangszered és amerre a zene vezet, indulj el. Vigyázz a szélre, amely a kedve szerint viszi a hangokat, és
gyakran más irányba terel, hogy becsapjon. Ha kiderül, hogy jókora köröket futtat meg veled, és egy nap
ráébredsz, hogy ugyanoda jutottál, ahonnan elindultál, hallgass a szívedre. Tudnod kell, hogy én mindig fi-
gyellek. Meghallom azt a hangot ― és ezernyi erős szavú hárfa közül is ki bírom választani ―, amely a te
lantodból érkezik. Emlékezz arra a dalra, amelyet akkor játszottál, amikor házaséletünk kezdetén, nimfa-
társnőimmel a végeláthatatlan erdei tisztáson körtáncot jártunk, majd virágokat szedve megmart a vipera.
Azonnal segítségemre rohantál. Fölkaptál és hazavittél. Lábad keresztbe téve ültél nyoszolyádon a széna-
ágyam mellett és pengetni kezdtél. A szomszédból előjöttek a barátaink és hozták a zeneszerszámaikat.
Hamarosan együtt vigadott az egész sokasodó társaság. Nem ordítoztak, mint akik a mértéktelen ivászat-
ban, könnyű, zagyva boroktól kapatossá válnak, hanem együtt gyógyítottak. Lassan csökkent és megszűnt
a fájdalmam. Felkönyököltem. Szemem orcádra, fülem a dallamod felé fordítottam. Amikor a társak nyu-
govóra vonultak, még mindig dudorásztál. Életemben először akkor éreztem, hogy ez már nem nekem
szól. Különleges hangok csapongó hullámaira leltél, és továbbálmodva már nem ültél mellettem, hanem
szálltál valahol hegyen és tengeren át, talán az istenek birodalmába, ahol ők is fölfigyeltek rá. Visszaha-
nyatlottam és könnyeimet szőttesem alá rejtve csöndben zokogtam. Úgy gondoltam, hogy életedben van
egy másik, megfoghatatlan varázs, amely hatalmába kerített és magával ragadva elfelejttette veled, hogy
melletted szenvedek. Többé nem keltem föl. A fekete palástú Thanatosz haldoklásom közben egy fürtöt ki-
metszett dús hajamból. Nem mondhatom, hűségesen ápoltál, de miközben az ételt a számba helyezted,
másik kezeddel a húrt pendítetted, hogy tovább álmodd a zenét, amely ismét messzire szárnyalt veled.
Számomra azóta irdatlanul sok idő telt el. Te napfényben fürdesz, én sötétben imbolygok, irányt nyújtó fé-

7

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

nyek nélkül. Menekülnék, hisz lelkem börtönében csak a halál béklyója köt. Jobban szenvedek, mint te, aki
egyedül maradtál és tudom, hogy nem kívánsz más nőt magad mellé fogadni. Bűntelenül érkeztem ide.
Ami hibám volt, régen levezekeltem, mégis a Föld mérhetetlen, erős falai zárnak el a mérhető világtól. Már
arról is lemondanék, hogy újra lássam napfényözönben tündöklő szülőföldünket, gondozzam házi állatain-
kat és dalom hangjaival simogassam az erősödő szelet, hogy viharrá ne változzon, csak téged szerethesse-
lek elhagyott kis otthonunkban. Most ismét nagy szükséged lenne a tehetségedre. Kérlek, ha még igazán
szeretsz, vedd magadhoz a lantodat és Hebrosztól, trákiai folyónktól indulj el végre. Kösd el a legszebb fe-
kete bárányunkat, és a réten szedj nárciszokat Hádésznak, az alvilág urának megváltásomért ajándékba. Én
az örökkévalóságban, a Tainaron-szakadéknál várok rád. Itt nincs idő, mégis ezért fogy el a türelmem. A te
életed véges, tehát jól oszd be. Ahol irigyeid között áttörhetetlen akadályt érzel, ott vedd elő a hangszered
és játssz nekik, hogy ne ellenségeid, hanem segítőid legyenek. Rálelsz ama vigasztalan síkságra, és innen a
Föld hasadékain át eljutsz majd a Sztüx folyóhoz. Zenéd hallván, cserében a goromba Kharón oboloszt sem
kérve áthoz. Meg kell nyerned őt, az Erinnüsz fúriákat és Perszephonét! Ez lesz a következő, nagy próbaté-
teled. Midőn beértél a Halálvölgybe, vigyázva lépj a holtak ösvényére. Khitonod alsó, bő szárát dugd a ma-
gas szárú bőrcsizmádba, nehogy belé kapaszkodva lerántsanak. Indulj tovább és előbb-utóbb találkozol
majd a lelkekkel. Valamennyien egyformák vagyunk. Testünket talpig érő, szürke köntös fedi, és arcunkat
fátyol takarja. Mindenki szólogat majd, hogy „gyere, engem kerestél”! Lesznek köztük régen itt bujkálók,
és akik közvetlenül előtted érkeztek. Valamennyien szabadulni próbálnak, de senkinek se higgy! Amikor
meglátlak, majd én futok hozzád. Ha szűnik a sokaság figyelme, félrehúzom köntösömet és bizonyságul vál-
lamon megmutatom ajkad pecsétnyomát. Ekkor fordulj meg és menj fölfelé, én követni foglak, de Hádész
parancsa szerint ne nézz vissza, bármilyen hangot hallasz, netán csönd ölel körül, vagy úgy érzed, hogy már
nem vagyok mögötted! Pengess és zenéddel bűvöld el vigyázóinkat. A mélyég háromfejű démona elnéző
lehet, és viaskodás nélkül beenged, de a kifelé jövőket fölfalja. Mi ketten leszünk. Bízom benned! Olyan ze-
néd legyen, amely kétszer andalítja el a fenevadat. Erre csak te vagy képes. Tudnod kell, hogy lantod hang-
jai most is hozzám érnek és csak rád figyelek. Indulj hát, figyelemmel kísérlek és én is igyekszem feléd.
Ahogy haladok, kezdem máris erősebben hallani a zenédet. Most még csapongnak a dallamok, de követni
tudlak. Szerelmes férjem, most hagyod el a szállásunkat, mert lantod játékában kertünk madarai rögtön
részt kérnek. Átveszik, és tovaszállva magukkal hordozzák a trillákat, amelyek minden irányban áradnak,
betöltve elhagyott világomat. Eszembe jut szövőszékem, amelyet utánad legjobban szerettem. Hamarosan
megtanultam dallamaid hullámzását mintáimba vegyíteni. Csodájára jártak. Ahogy a szőttest hajtogattam,
megszólalt és dalolni kezdett. Holttá vált testemet ebbe csavartad, jajongva így bocsátottál el utolsó utam-
ra. Abban bíztál, hogy majd megvéd minden alvilági bántalmazástól. Ez volt az első, amelyet letéptek ró-
lam, de nem hagytak mezítelen, a holtak földszínű leplével betakartak, hogy ne tűnjek ki a többiek közül.
Sohasem vágytam arany ékszerekkel cicomázott királynő lenni, kitűnni a többiek közül, csak a dalokat és ál-
mokat szőni ruháim és takaróim mintáiba. Mily távol kerültél szerelmesem, mégis úgy érzékelem, mint
pusztában kóborló, párját kereső komor bikának lépteit, melyek ölelő karjaim felé döngenek. Egyre heve-
sebben várlak. Csúszok-mászok alant, a mások mocskában tipródva, hogy minél közelebb érjem szabadu-
lást hozó tested, amelyből hamarosan belém árad lelked egyik fele és életre keltesz, mert árnyékélet ez itt,
és én a nap sugaraira vágyom!

8

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Télre tavasz jön
amikor a fény kitör
holt börtönéből.

Emlékszem arra a különös délutánra, amikor a hosszú nyár esőtlen hetei után leültél, szemben a mes�-
szi tengerrel, amely fölött felhők gomolyogtak. Énekelni kezdtél, de hangodat a forró levegő, mint koldus
tarisznyája az alamizsnát elnyelte. Elővetted a lantodat és játszani kezdtél. Jöttek a madarak és szárnyaltak
vele a felhők felé. Végre eljutott hozzájuk az epekedő fohászod és hatalmas vízterhüket nem a tengernek
adták vissza, hanem fölénk gomolyogtak. Az ég leszakadt. Ruhánkat ledobva, hálát intő karunkat föltart-
va, boldogan álltunk a megváltó tisztulásban. Életem fonalát sajnos nagyon fiatal korunkban mérték ki és
vágták el a Párkák, még gyermekáldással sem tudtalak megajándékozni. Bárcsak végre itt lennél, hogy ki-
ments tipródásomból. Lopakodva indulok a feljárat felé. Nagy a tolongás, hiszen innen mindenki szabadul-
ni szeretne. Nekem valamivel könnyebb haladni, mert karcsú testem a betegség is megviselte és érted át-
vergődöm minden akadályon. Sajnos, még nem látom a világosságot, amely a kaput jelzi. Gázolj át értem
és együtt sodródva ments meg engem. De jaj, mintha halkulna a zenéd, vagy az én holt fülem nem képes
befogadni? A dalod is néha recseg, máskor meg-megszakad. Olyan ez nekem, mint a meglőtt madár ver-
gődése az ágak között, amely kétségbeesve veszíti el hangját, de még figyel a neszre és várja segítő párját.
Bennem már egybekelésünk után lassú szomorúság kezdett érlelődni. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy kö-
zös életünk varázsa örökké tarthat. Mi lesz, ha egyszer véget ér e szép álomvilág? Ekkor kimentél a gödör-
höz és jókora agyagtömbbel tértél vissza. Letetted egy tisztáson a ház közelében. Vettél egy darabot belő-
le, majd hosszú kígyót sodortál és kezdted fölrakni, ahogy a vipera tekergőzik áldozata körül. Megborzong-
tam. Előbb hatalmas kétfülű vázát formáltál, amelynek alsó peremén belsejéig kis lyukat fúrtál. Azután ké-
szítettél még három, egyre kisebbedő edényt, parázstűzön kiégetted, és fordított sorrendben egymás alá
raktad őket, szájukat lefelé görbítve, hogy a felülről csepegő víz, ha megtelíti az edényeket, továbbcsurog-
jon; egészen az utolsóig, amely csak lassan telik meg és belőle nem ömlik tovább. Ilyen vízlopót addig még
nem láttam. Megmagyaráztad, hogy ez időmérő. Kértél, hogy nagyon figyeljek. Ha a felső edényből kifogy
a víz és a többi megtelik, a folyásuk elakad. Ekkor fölöttem az idő megáll és mehetek a Tainaron szakadék-
hoz. Bármit is végeztem, ettől kezdve mindig azt néztem, mielőtt e különös, öntápláló klebszidra csörgede-
zése véget érne, hogy az amforát újra felöntsem, és az időt tovább görgessem. De borzalom! Bátortalan,
gyönge kezem a megtelt, nehéz edényt elejtette, és darabjai tovább rombolva, az összes eltörött. A ho-
mokban a vízcseppek úgy tűntek el, mint pelikán torokzacskójában az elfogott halak. Zokogva rohantam a
rétre, hogy engesztelő virágot szedjek neked, de nem jöttél utánam, csak átható hangú lantod pengetted.
Nem tudom, mi történik most is veled? Korábban a csöndben óvakodó lépteid is egyre erősebben hallot-
tam, most úgy tetszik, mintha mezítláb járnál. Remélem, hogy nem vadásztak rád a gonosz emberek, vagy
valamelyik isten, aki nem kívánja, hogy eljöjj értem? Tele vagyok megválaszolatlan kérdésekkel és aggálya-
immal. Ne hagyj kétségek között vergődni. Hiszem, úgy tengődünk mind a ketten, mint tűzvészben pusz-
tult erdő, mely lombját veszti. Egymás kárára szenvedünk. Rohantam a Léthé folyóhoz, mint annyian tet-
ték, hogy megszabaduljak a gyötrő gondolataimtól és kortyolni akartam a feledés vizéből, miközben em-

9

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

lékezetemből sem akartalak kitörülni, de visszatántorodtam. Ficamban maradt bokával araszolok. Látnád,
mivé lett hitvesed. Hajunk, fogunk mind kihullt, orrunk, fülünk, ujjaink, mint gallyak a féregrágta fatörzsről,
régen letöredeztek. Szenvedésünktől a pusztuló arcunkból beesett szemünk üres világba néz. Érintésedre
mellem skarlátszín bimbója többé nem bontja ki szirmait, szárán elhervadva köldököm fölé ereszkedik. Ha
belépsz e síri világba, hol az oszlás bűze fogad, ne hátrálj meg. Lantod és dalod segítsen a mélybe szállni.
Egy hatalmas démoni alak közelített most felém és bosszúból letördelte karjaimat, amiért nem tudok tes-
temről végleg lemondani. Vér nem bugyog vállaimból, csupán porlik, de a fájdalom elviselhetetlen. Mivel
ölellek meg, ha találkozunk? Ki tudja nekem visszaadni azokat a kezeket, amelyek annyi örömet nyújtottak
neked! Gyere már, mielőtt a lábam is odavész, és árnytalan lélek maradok csupán. Kérlek, ne keseredj el.
Ha innen fölviszel, nemcsak az életemet, hanem az épségemet is visszanyerem. Ismét boldogok lehetünk.
Ez legyen előtted a cél, amely nehéz utadon idáig vezérel… De mi történt a lantoddal? Nem szakadtak le a
húrjai, vagy talán elveszítetted? Nem hallom a zenét, és ajkad is néma. Kérlek, énekelj, vagy szólj hozzám,
mint sok-sok éjjel, amikor turbékoló galambként borultál fölém, elsuttogva szerelmed minden mámorát és
kincsét adva nékem. Most végre örömhírem van, a messze távolban derengeni látom a fölfelé tartó hasa-
dék száját, amely hozzád vezet. Összegyűjtöm erőmet és meggyorsítom lépteimet, hogy minél hamarabb
fölvigyél. Ígérem, együtt lépünk majd a házunkba, és évszakok telnek el, hogy minden csalódott órát, ame-
lyet egymás nélkül töltöttünk, elbeszéljük, majd kiadjuk magunkból, mint a rossz nyavalyát, amelytől vég-
re megszabadultunk, mert képtelen vagyok elviselni a Hádész előtt betöltött, középszerű helyzetemet, pe-
dig nem vagyok lázadó. Emlékeztetlek a kedves kecskegidánkra, amelyet nászajándékul kaptunk, de rakon-
cátlan volt és kezdte lelegelni a bokrok gyümölcsét és a mező virágait. Elkaptad és már torkára szorítottad
a kést, amikor észrevetted, hogy homlokán kis szarvai dudorodnak, és megenyhülve hátára paskoltál, hogy
fusson tovább. Ahogy akkor megszabadult, most én is határozottan látom a kijáratot! De te hol vagy? A fe-
nevad békésen szunyókál, mert senkit sem érez közelíteni. Talán végleg szellemé váltam. Már itt vagyok
közvetlenül mögötte. Nélküled nem merek kilépni. Sehol sem látlak, és nem hallom az éneked… Egy mé-
lyedésben leskelődve várakozom. Kedvesem, mi történhetett veled? Feltör bennem a zokogás, de a hol-
taknak nincs könnyük, száraz szememből csupán a szomorúság árad… Bennem visszatarthatatlanul erősö-
dik a kétely, ki sem merem mondani, még magam előtt is titkolom. A bizonytalanság borzalma végül meg-
nyitja vértelen ajkam. Szeretném világgá kiáltani ― miközben hangszálaim elporladtak, és az alvilág sem
viszi a hangokat ―, hogy talán féltél az új életünktől és nem jöttél le értem. Célod előtt visszafordultál…

Hódmezővásárhely, 2016. március 10.

10

Ács Ákos | Elmélyülés

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

D. Szűcs Csaba

A SZŐRHÁTI RÉM

Jáhni Richárd hírlapíró visszaemlékezése

Hosszú, mozgalmas hírlapírói pályám során számtalan megdöbbentő és hajmeresztő esetről tudósí-

tottam a Vásárhely és Vidéke olvasóit. Többször nemcsak hű krónikása voltam az eseményeknek, hanem
testi épségem, sőt életem kockáztatásával a részese is. Három különösen emlékezetes maradt közülük:
Szilágyi Eszter, a hódmezővásárhelyi majomlány rejtélyes ügye; az Öregmagtár titka és a szőrháti rém ga-
rázdálkodásának vérfagyasztó históriája. Utóbbit most, négy évtizeddel később elbeszélésként is a nyilvá-
nosság elé tárom.

Ezernyolcszázkilencvenhatot, a millennium évét írtuk. Július 15-ének tikkasztó délelőttjén a legmegbíz-
hatóbb „szemfülesem” – így neveztem az informátoraimat – azzal keresett meg a szerkesztőségben, hogy
egy ismeretlen állat megtizedelte Tóth Jakab aprójószágait szőrháti tanyáján az elmúlt éjjel. (Szőrhátnak
Hódmezővásárhely külterületének egy részét hívják.) Bevallom, első hallásra az eset nem igazán hozott láz-
ba, de mivel nem volt témám a másnapi lapszámba, haladéktalanul a helyszínre indultam.

Amikor az újság fogatát hajtva begördültem a rendezett portára, Tóth épp az ólakat igyekezett a puszta
négylábú ragadozói számára bevehetetlen erőddé alakítani. Negyven év körüli, szögletes arcú, széles vál-
lú, erős állkapcsú, pödrött bajszú férfi volt, mélyen ülő szemekkel, minden vonása erőről és szívósságról
árulkodott.

– Jáhni Richárd hírlapíró vagyok – mutatkoztam be. – Fülembe jutott, milyen súlyos csapás érte az éjsza-
ka. Ha megosztaná velem a történetét, megírnám a Vásárhely és Vidéke holnapi kiadásába.

Tóth arcán láttam, ódzkodik az újságban való szerepléstől, ezért bevetettem egy régi szakmai fortélyt,
hogy szóra bírjam: – Nem gondolja, hogy figyelmeztetnünk kellene a gazdatársait az esetleges veszélyre?
– kérdeztem.

A földműves – ahogy vártam – egyetértően bólintott.
– Soha nem láttam még ilyen mészárlást – kezdte remegő hangon. – Az a fenevad szétmarcangolta több
mint egy tucat tyúkomat, kilenc hízott libámat és hat kacsámat – sorolta a veszteségeit. – Megölte hűséges
komondoromat, Dömét is! Elharapta szegény pára torkát.
Feljegyeztem szavait a noteszembe, majd megkértem, foglalja össze, pontosan mit látott és hallott.
Elmondta, eszeveszett csaholásra riadt, amikor tizenkettőt ütött a falióra. Tudta, házőrzője csak akkor
lármázik így, ha veszélyt szimatol. Felébresztette a feleségét, majd nadrágot és csizmát húzva kilépett az
udvarra, a rémült asszony pedig bekulcsolta mögötte az ajtót. Telihold volt. Magához vett egy vasvillát, elő-
reszegezte, majd óvatosan elindult a kutyaugatás irányába. A hang egyszerre morgásba, aztán hosszú, fáj-
dalmas nyüszítésbe váltott, utána hirtelen csend lett. Megkerülve a hombárt rábukkant Döme vértócsában
fekvő tetemére, továbbhaladva meg a széttépett szárnyasokra. Körbejárta a tanyát a gyilkos bestia után, de
az addigra már nyomtalanul eltűnt.

12

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

– Ötlete sincs, hogy milyen állat lehet? – érdeklődtem.
– Más vidékről való – vélekedett. – Mifelénk ilyen vérszomjas dögök nem élnek.
Visszakocsizva a szerkesztőségbe azonnal papírra vetettem beszámolómat a rejtélyes lényről, amit a
cikkben szőrháti rémnek kereszteltem el. Az írás megjelenése után felbolydult az egész város, akár egy
méhkas. Mindenki azt találgatta, mi öldökölhetett a Tóth-tanyán.
A következő napokban sorra érkeztek a bejelentések a rém újabb szőrháti gaztetteiről: immár disznók,
juhok és kecskék is áldozatul estek csillapíthatatlan vérszomjának. Látni továbbra sem látta senki. Emiatt
babonás félelmükben sokan úgy gondolták, az ismeretlen mészáros egy pokolbéli teremtmény.
A rettegés nemcsak a szőrhátiak, hanem a Hódmezővásárhely külterületén élő valamennyi ember szívé-
be beköltözött. Percről percre súlyosbodott a helyzet, úgyhogy a rendőrség közbelépése elkerülhetetlen-
né vált. Felkerestem hát hivatalában legjobb barátomat és egyben sógoromat, Rődner Szilárd detektívfel-
ügyelőt, hogy rákérdezzek, miként akarják megoldani a kialakult válságot.
– Puskavégre kapjuk a rémet a vadászegylet segítségével – közölte. – Már mindent megbeszéltem az
elnökséggel, amelynek jómagam is tagja vagyok. Napnyugtakor két-három fős csoportokban nyakunkba
vesszük Szőrhátot, és becserkésszük a bestiát.
– Csatlakozhatom? – kérdeztem. – Tudósítanék a vadászatról.
– Semmi akadálya! Este hétre érted megyek.
– Mit gondolsz, milyen állattal állunk szemben?
– Veszett rókára tippelek – felelte végigsimítva körszakállát Szilárd.
Első gyermekünkkel várandós feleségemet, Szilviát baljós előérzet kerítette hatalmába a vadászattal
kapcsolatban. Könyörgött, maradjak otthon.
– Ne aggódj, kedvesem, tudok vigyázni magamra – nyugtatgattam. – De ha neked ez nem elég, a bá-
tyád, Szilárd végig mellettem lesz.
Nehéz szívvel engedett utamra.
A vadászok a szőrháti iskola udvarán gyülekeztek – többen kutyájukat is magukkal hozták –, majd
egy rövid eligazítás után szétszéledtek a szélrózsa minden irányába. Rajtam kívül a neves vaskereskedő,
Steinkampf János is Szilárddal tartott. Magas, jókötésű, középkorú férfiú volt. Bár sosem vonzott a vadá-
szat, siheder koromban megtanultam bánni a fegyverrel, ezért kölcsönadtak egy puskát.
Lelkesen fogtunk neki a rém keresésének. Dűlőkön haladtunk, szántóföldeken és erdősávokon vágtunk
keresztül. Figyeltünk, füleltünk, de sajnos csak a tanyavilág jól ismert éjjeli teremtményeit láttuk, hallottuk.
Hajnalhasadáskor elcsigázottan, s mivel az elemózsiánk az utolsó falatig elfogyott, éhesen tértünk vis�-
sza a gyülekezőhelyre. Abban bíztunk, valamelyik csapat sikerrel járt. A leterített veszedelmes állat he-
lyett viszont rettenetes hír fogadott bennünket, amely egy csapásra elfeledtette velünk kimerültségünket
és korgó gyomrunkat. Bekövetkezett, amitől az ügy kezdete óta velem együtt sokan tartottak: embert ölt
a szőrháti rém.
Az áldozatot – mint később kiderült – Búza Sándornak hívták. Hetvenkét éves, özvegy, gyermektelen
földműves volt. A tragikus hírt hozó vadászok Szilárdot és engem a haláleset helyszínére, az idős férfi ki-
csinyke tanyájára vezettek. Búza a hátán feküdt az udvar közepén. Nem kellett orvosnak lenni ahhoz, hogy
megállapítsuk, szörnyű kínhalált halt: a rém éles fogaival mélyen a hasába harapott, és kirángatta a beleit,

13

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

a jobb karját két helyen csontig rágta, a bal combjából pedig jókora darab hiányzott. Fájdalomtól és rémü-
lettől eltorzult arca kitörölhetetlenül beleégett az emlékezetembe. Elborzadva fordultunk el a legyek lep-
te holttesttől.

– Ez nem róka műve – mondta nekem Szilárd. – Most, hogy a szőrháti rém megízlelte az emberhúst,
bármikor újra ölhet. Minél előbb végeznünk kell vele. Menjünk haza, és aludjuk néhány órát, mert ma éj-
jel folytatjuk a vadászatot!

A haláleset híre futótűzként terjedt el a környéken, tovább fokozva a tanyákon élők páni félelmét. Ame-
lyik család megtehette, a városi házában keresett biztos menedéket a fenevad elől. Akik maradni kénysze-
rültek, alkonyatkor jól bezárkóztak.

Besötétedett. Szilárd, Steinkampf és én újra egy csapatban indultunk a rejtélyes állat leterítésére. Szil-
via előtt eltitkoltam, hogy az áldozatok sorában már ember is van. Nem hiányzott, hogy az ő állapotában
még jobban aggódjon értem és a testvéréért.

Órák óta haladtunk megállás nélkül, amikor egyszer csak elnyújtott üvöltés hasított a levegőbe, amit rö-
vid ugató-vonyító hangok követtek.

– Ez a szőrháti rém! – futott végig rajtam a hideg. – Arról jött – mutattam keleti irányba. Nem messze
egy tanya körvonalai rajzolódtak ki a sápadt holdfényben. – Ott akar újra lecsapni. Gyerünk!

Jól kilépve percek alatt az udvarán találtuk magunkat. Zörgetésünkre egy fiatalember nyitott ajtót.
– Itt ólálkodhat a rém – közölte vele Szilárd, miután elmondtuk, kik vagyunk és milyen küldetésben já-
runk. – Zárkózzon be, s addig ki ne jöjjön a házból, míg azt nem mondom! – utasította.
Lövésre emeltük csőre töltött fegyvereinket, majd megkezdtük a tanya alapos átkutatását. Szilárd az is-
tálló, a vaskereskedő az ólak, én pedig a góré felé indultam.
– Legyetek résen! Érzem a zsigereimben, hogy a rém ugrásra készen les ránk – figyelmeztettem az ura-
kat, mielőtt elváltunk.
Lassan, lélegzet-visszafojtva lépkedtem. Egy pillanatra számomra ismeretlen bűz csapta meg az orro-
mat. Biztosra vettem, a ragadozó szagát hozta felém egy kósza fuvallat.
Mögöttem hirtelen velőtrázó ordítás törte meg a tücskök ciripelését. Megfordulva borzalmas látvány tá-
rult elém: Steinkampf János a lábáról ledöntve küzdött egy farkasnak látszó állattal. Birkózásukban hol ő,
hol támadója került fölülre. Utóbbiaknál a bestia erős állkapcsát csattogtatva próbálta átharapni a vaske-
reskedő torkát, aki minden erejét összeszedve rendre visszaverte a támadásokat.
– Lőjétek le! – nyögte. – Nem bírok már sokáig vele.
Próbáltam célba venni a rémet, de a testhelyzete olyan gyorsan változott, hogy attól tartottam, bajba
került társamat találom el. Szilárd ekkor eldobva puskáját odarohant a küzdőkhöz, vasmarkaival megra-
gadta az éppen felül lévő állatot, felemelte – közben vadul kapálózott, morgott a dög –, majd jó erősen a
kemény földhöz vágta, hogy csak úgy nyekkent.
– Most lődd le, Richárd! – kiáltotta hátrálva.
A bestia a következő pillanatban azonban már talpra is ugrott, hogy ezúttal a barátomra rontson. Villám-
gyorsan céloztam hát, és meghúztam a ravaszt. Szinte hallottam, ahogy a lövedék süvítve szeli a levegőt.
Egyenesen a szőrháti rém szívébe fúródott, azonnal kioltva az életét.
– Szép lövés, gratulálok! – veregetett vállon Szilárd.

14

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Felsegítettük a hálálkodó Steinkampfot, aki szerencsére kisebb marásokkal és karmolásokkal megúsz-
ta a kalandot.

– Miféle állat ez? – kérdeztem, miután a tetemhez léptünk.
– Toportyán – válaszolta a barátom.
– Aranysakál?! – pislogtam rá meglepetten. – Tudtommal az rágcsálókkal, elhullott csülkös vadak tete-
mével táplálkozik. Az embert pedig kerüli, nemhogy rátámad, sőt, végez vele!
– Egy elfajzott példány fekszik előttünk – hajolt le a sárgásbarna szőrű ragadozóhoz Szilárd, hogy köze-
lebbről is szemügyre vegye.
Egész oldalas cikkben számoltam be a szőrháti rém vesztéről. Szilvia nem neheztelt, amiért elhallgat-
tam előle Búza Sándor halálát, belátta, hogy ő és a születendő gyermekünk egészségének érdekében tet-
tem. A tizenhat kilogrammos, hím aranysakált megnyúzattam s kitömettem, majd egykori alma materem-
nek, a helyi református gimnáziumnak adományoztam, hogy gazdagítsa jelentős természetrajzi gyűjtemé-
nyét. A nagy háborút követő zűrzavaros időszakban azonban nyoma veszett. Félek, már soha nem is kerül
meg. De valahányszor eszembe jut, feláll a szőr a hátamon.

15

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

D. Szűcs Csaba

SZÁLLÁST KÉRŐK

(A novellát megtörtént események ihlették.)
Hódmezővásárhely, 1897.

Fajfrik Alajos fülének a legszebb muzsikát a bankók ropogása és az érmék csengése jelentette. Szüle-

itől örökölt tekintélyes vagyonát – amelyet otthonában őrzött, mert nem bízott a takarékpénztárakban –
naponta háromszor megolvasta. Fukarsága miatt még egy vasat sem költött el belőle. Visszavonultan élt,
kevés fizetnivalóját szobakiadásból fedezte. A negyvenöt esztendős, erősen kopaszodó, sovány, csontos
arcú agglegény négyszobás házának két helyiségét hirdette. Bérlői egymás kezébe adták a kilincset. Főként
utazó kereskedők voltak, akik nem tudták vagy nem akarták megfizetni a város egyetlen szállójának, a Fe-
kete Sasnak a kényelmét.

Egy verőfényes áprilisi napon két elegáns férfi kopogtatott be a Fajfrik-házba.
– Szerencséjük van, uraim, kivételesen mindkettő szobám szabad – válaszolta Alajos érdeklődésükre.
Egyikük dr. Strasszerként mutatkozott be. Ötvenes éveinek derekán járó, tagbaszakadt, bozontos szem-
öldökű, nagyszakállú, kellemes modorú úriember volt.
– Én Mikecz Jenő vagyok, a doktor úr titkára – nyújtotta jobbját a másik. Magas, bajuszos, harminc év
körüli férfiú volt. Apró, zöld szeme ravaszul csillogott cvikkerje mögött.
– Orvosnak vagy fiskálisnak méltóztatik lenni? – fordult a doktorhoz Fajfrik.
Strasszer mosolyogva megcsóválta a fejét.
– A spiritizmus világhírű képviselője áll kegyelmed előtt, aki előadó körútja keretében érkezett eme
nagy múltú városba! – harsogta széles, teátrális gesztusokkal Mikecz, akár egy cirkuszi konferanszié.
– Spiri... Mi?!
– Elhunytak lelkét idézem meg – világosította fel Alajost a doktor.
– Hallottam már a magafélékről – nézett rá az megvetően. – Kihasználják a gyászolók fájdalmát, hogy
hókuszpókuszaikkal pénzt csaljanak ki tőlük.
– Biztosíthatom, nem vagyok csaló. Ha akarja, ma este be is bizonyítom! Kapcsolatba lépek egy eltávo-
zott szerettével, aki rajtam keresztül szól majd magához. Kérdéseket intéz hozzá, de csak olyanokat, ame-
lyekre kettejükön kívül más nem ismeri a választ. Így meggyőződhet különleges adottságomról. Mit szól
hozzá, uram?
– Izgatottan várom, hogy besötétedjen! – bólintott rá Fajfrik. Biztosra vette, hogy turpisság lesz a dolog-
ban, amiről éles eszével lerántja a leplet. – Kérem, kövessenek! – szólt kisvártatva. – Megmutatom a szo-
báikat.
Kilenc óra múlt öt perccel, amikor Strasszer és a titkára jó estét kívánva beléptek a háziúr nappalijába.
– Szellemeket idézni nem éjfélkor szokás? – kérdezte meglepetten Alajos.

16

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

– Ezt a hamis médiumok találták ki – felelte a doktor, majd előrenyújtott kézzel lassan körüljárta a sze-
rényen berendezett helyiséget. – Megtaláltam – mondta végül elégedetten.

– Mégis mit? – lépett hozzá kíváncsian szállásadója.
– A szobának azt a pontját, ahonnan legkönnyebben teremthetek kapcsolatot a szellemvilággal. Az aj-
tótól kicsit jobbra van, a fal mentén... Itt! – A spiritiszta odahúzott egy széket, s letelepedett rá. – Fajfrik
úr, maga az asztalnál foglaljon helyet – mutatott a nappali közepén lévő bútorra. – Jenőt megkérem, áll-
jon ide mellém.
– Most mi következik?
– Kivel beszélne?
– Édesapámmal! – vágta rá Fajfrik. – Frigyesnek hívták, hat esztendeje halt meg – tette hozzá.
– Oltsa el a petróleumlámpát! – utasította Strasszer.
– Sötétben kell ülnünk?! – meredt elképedve a férfira.
– És kis ideig hang nélkül. Csakis így vagyok képes érzékelni a holt lelkek jelenlétét.
Jól kifundálta a szemfényvesztése körítését – mondotta magában Alajos, majd elfújta az asztalon álló
lámpa lángját.
A sötétség fekete lepelként borult a helyiségre. A síri csendet csak az ócska fali ingaóra monoton ketye-
gése törte meg: tik-tak, tik-tak...
Fajfrik tűkön ülve várta, hogyan folytatódik az állítólagos médium előadása. És csak várta, várta... Köz-
ben teljesen cserben hagyta az időérzéke. Egyszer csak felkapta a fejét. A ház egy közeli szegletéből éles
hangot hallott, egy ajtópánt nyikordulását.
– Uraim, fejezzük be – suttogta remegő hangon, miközben tapogatózva gyufát lobbantott, amivel gyor-
san meggyújtotta a lámpa kanócát. – Valaki jár a házamban.
Legnagyobb megrökönyödésére a szobaajtó félig nyitva állt, a két férfi pedig elpárolgott.
– Dr. Strasszer! Mikecz úr! – szólongatta őket. – Merre vannak?! – Válasz egyiküktől sem érkezett.
Kezébe vette a porcelán petróleumlámpát, és a felkutatásukra indult. Bekopogott, majd benézett a szo-
báikba, de nem voltak ott. A konyhában, a kamrában és az udvaron sem akadt rájuk.
Bizonyára rájöttek, engem nem tudnak átverni, és attól reszketve, hogy rendőrkézre adom őket, inkább
felhúzták a nyúlcipőt – gondolta.
Önelégült vigyorral az ábrázatán a hálószobája felé vette az irányt. Jókedve azonban hirtelen elillant,
mert a mindig gondosan bekulcsolt ajtót ezúttal nyitva találta. Rosszat sejtve az ágyhoz sietett. Forogni
kezdett vele a világ, amikor kezével hiába nyúlt a pénzét rejtő vasládáért.
Félőrülten rohant a rendőrkapitányságra, hogy feljelentse a latrokat. A tisztek közül Rődner Szilárd tel-
jesített szolgálatot. A detektívfelügyelő éppen legjobb barátjával és egyben sógorával, Jáhni Richárddal,
a Vásárhely és Vidéke jótollú újságírójával beszélgetett, amikor Fajfrik berontott a hivatali szobájába. Le-
ültették, és belediktáltak egy pohár konyakot, hogy valamelyest megnyugodjon. Alajos ezután igyekezett
pontosan beszámolni a nem mindennapi rablásról, amelyet a két középkorú férfi figyelmesen hallgatott
végig.
– Megfigyelte, Mikecz Jenő jobb füle netán ki van lyukasztva? – kérdezte Szilárd.

17

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

– Hát... – idézte fel maga előtt a fiatalembert Fajfrik. – Igen, ki! Ezek szerint nem ismeretlen a törvény
előtt.

– Kakuk Lajos az igazi neve, a társáé pedig Halál János – közölte a rendőr.
– Hírhedt vármegyei gonosztevők – mondta Jáhni. – Számos gaztettükről adtam már hírt lapom hasáb-
jain. Bár az utóbbi időben nem lehetett hallani felőlük. Feltehetően az ön kifosztására szőttek terveket.
– De honnan tudták, hogy a vagyonomat az ágy alatt rejtettem el? Soha senkinek nem árultam el.
– Többéves bűnözői tapasztalattal a hátuk mögött nem okozhatott különösebb fejtörést rájönniük –
adott választ a zsurnaliszta.
– Magam mellé veszek két közrendőrt, és a nyomukba eredek! – pattant fel íróasztali karosszékéből a
detektívfelügyelő. – Ne aggódjon, Fajfrik úr, legkésőbb holnap estére megkerül a pénze!
Halál és Kakuk azonban olyan gondosan megtervezte a rablást, hogy a zsákmánnyal együtt úgy eltűntek,
mint a kámfor. Fajfrik a megrekedt nyomozás hírének hallatán holtan esett össze. Boncolásakor szívszélhű-
dést állapítottak meg. A zsiványokat végül szeptemberben Aradon tartóztatták le. Egy dúsgazdag borkeres-
kedő páncélszekrényét akarták kiüríteni, amikor tetten érték őket. Szilárdot sürgönyben értesítették ottani
kollégái az elfogásukról. Számonkérésükön elmondták, a néhai Fajfrik Alajos örökségét már régen elszór-
ták nőkre, italra, szerencsejátékra.
„Ítéletet hirdettek a dörzsölt páros, Halál János és Kakuk Lajos legutóbbi bűntetteinek ügyében” – írta
később tárgyalótermi tudósításában Jáhni Richárd. – „Az előbbi gazembert tizenöt, míg az utóbbit tíz év
börtönnel sújtotta a bíróság.”

18

Ács Ákos | Viharfelhők

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Haranghy Géza

VÁSÁRHELYEN ZENG A HARANG…

Vásárhelyen zeng a harang, messze szól a hangja,
felém szálló szép dallama szívemet ringatja.
A szívemet elringatja minden édes dallam,
régi fények, dicsőségek: mind egyetlen dalban.
Messze szól az öreg harang itt a pusztaságba’,
messze szóló szép dallamát ugyan kinek szánja?
Ez a puszta üres, árva, zúg a szél, sír szava;
nem járnak a régi dűlőn, nem áll már a tanya.
Elhajtottak lovat, csikót, üres már a jászol,
tanya helyén fejfa nincsen, csak egy nyárfa gyászol.
Ott vannak a régi álmok abban a harangban,
benne zeng a régi dallam minden egyes hangban.
A szívemben minden hangja, mint egy régi nóta –
belesír a pusztaságba a vén harang kongva:
de ki hallja? Most ki várja, mikor a Nap felkel?
Árva lett a széles határ, árva, mint az ember.
Vásárhelyen zeng a harang, messze szól a hangja,
felém szálló szép dallama szívem dobogtatja.
A szívemet megdobbantja minden édes dallam,
régi fények, dicsőségek: mind egyetlen dalban.

20

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Haranghy Géza

MADARAK VOLTUNK

madarak voltunk szálltunk az égen
fényes szárnyunk kitárva ragyogott
előttünk ringott remények kékje
kitárt az ég tán’ minden csillagot

*
most vad vizek felett szállunk az égen
beszántott már az éj minden csillagot
halálba ringó szerelem tüzében
egyenként halnak a fájó holnapok

sötétség loccsan a vékonyka fényre
alszik a tudás… béklyója hatalom
nem kell már cirkusz nem kell a népnek
s bezárnak lassan a hűvös templomok

*
madarak voltunk szálltunk az égen
fényes szárnyunk kitárva ragyogott
előttünk ringott remények kékje
kitárt az ég tán’ minden csillagot

21

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Haranghy Géza

VALAMI ÖSSZETÖRT

„ Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,”

J. A.

valami összetört a rendben
valami összetört az emberekben
valami ősi és megfoghatatlan
metafizikális örök és olthatatlan

vajon most hol időz
„a tigris meg a szelíd őz”
dereken feszülő hideg teleken
hol fészkel a pirosan izzó tömény szerelem

a puszta igazság a bíztató hit
a jó reménység mi buzdít tanít

veszejtünk mindent
a becset a rendet
balga belenyugvás
botor hiszékenység
most ez adja a trendet

valami összetört bennem
valami összetört az emberekben
valami ősi és megfoghatatlan
jaj örök volt olthatatlan

22

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Haranghy Géza

ALKONYI SUTTOGÁSOK

… mint rezge levélen a rajzos erezet,
iramlanak szavaid a szunnyadó fényben,
rejtené már az éj lombok bársony illatát,
s e titkos légből fel-felszáll újra a szó,
trillázva lényed kedves dallamát.

Hangoddal simít a susogó éj,

aztán, se nesz, se földi fény,
csak csillagtábor tanyáz
az örökké csendes szigetén.

Sem sóhajok, sem suttogások
nem rezzentik már a csendet,
képzelt sziluetted ring,
sejlik büszke éned fénye,
világok rengnek, tengerek szűnnek
s születnek újjá,
írják ím, ezredszerre is a rendet:
szeretlek, szeretlek

Mint rezge levélen a rajzos erezet,
futnak útjaink szerte,
de dúlt szívünk újra összeér,
s a titkos légből fel-felszáll újra a szó,
a bársony illatú,

és ring, ring a hatalmas kertbe’

* 23
A barokk verselés emlékére.

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.
Haranghy Géza

Apa

A terápia egy kisváros nagy kórházában, két addiktológus vezetésével működött. Az ország legkülön-

bözőbb pontjairól kerültek ide az alkohol, vagy játékszenvedély rabságából szabadulni vágyó nők és férfi-
ak.

Ismerősnek gondolhatnánk ezt a témakört, ám akiknek ez igazán ismerős, rokonok, barátok, a szűk
család, férj, feleség, fiak, unokák. Ők, ha lehetne, leginkább felejtenének.

Mennyi csalódás, mennyi harag, szenvedés, megalázás, megalázottság és fájdalom szövi át az éveket,
az életet, a kilátástalan jövőt. S a „beteg?” Mint a felperzselt föld. Fekete üszök kívül-belül. Test és lélek,
romjaiban.

Vajon kié lehet a legnagyobb öröm egy sikeres terápiát követően? Lehet, nem igazán helyénvaló itt a
kérdés.

Dezső mérnökember. (volt) Jól beszélt németül, angolul, franciául, és még a kínait is „törte” kicsit. Leg-
utóbb egy kínai cég magyar képviseletének igazgatója volt. Ennek már három éve. Ez volt az utolsó állása.

Én mindig „csak” igazgató voltam, világéletemben, mondta olykor kissé keserűen, szebb időkre emlé-
kezve.

Az elmúlt években azután egyszer csak magára maradt. Mindenki elhagyta, feleség, fiak, unokák. Vagy
ő hagyott el mindenkit? Viselkedésén még most is látszott, hogy kiszolgáláshoz és jóléthez szokott. Olyan
gyámoltalan elhagyatottságában és elhanyagoltságában, mint egy gyermek. Ó! AZ Igazgató Úr! Suttogták
olykor mögötte.

Többnyire távolságtartók voltak vele az „átlagos” betegek, mert soha nem volt elég pénze, nem volt
elég soha a cigarettája, wc-papírja. Ritkán mosott magára, s olykor „vonalkódos” volt a pizsama hátsó-
ja. Az újonnan bekerült gondozottaknak ugyanis pizsama volt a kötelező viselet négy hétig, és ez idő alatt
nem hagyhatták el az osztály területét. Látogatót vasárnap délelőtt fogadhattak.

Dezső, ottléte negyedik vasárnapján megkért, hogy eljön hozzá az édesapja, lennék e szíves lemenni a
korház előtti térre, és felkísérni Őt, hozzá. Pénzt hoz és cigarettát!

Az apa, szimpatikus idősember volt, kissé nehézkes járással. Rögtön átéreztem helyzetét ebben a szá-
mára idegen, talán kissé megalázó, külön-világban. Így végül dolga végeztével, még az állomásra is kikí-
sértem.

Vigyázzon a fiamra, mondta búcsúzóul. Én már nyolcvankétéves vagyok.

24

Haranghy Géza Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Emlékezés

A reggel talán még sohasem látott pazar fényárral ragyogott, arannyal festve be a szobát, ahol Z ha-

nyatt fekve, szinte észrevétlenül húzódott meg a takaró alatt. Sovány, arisztokratikus arcát az ablak felé
fordítva, tekintete a végtelenbe veszett.

A két gyerek, a nyolcéves Richárd és a tizenkét éves Ingrid már tegnap a nagyszülőkhöz utaztak. Kön�-
nyes öleléssel búcsúztak az édesapától.

Z felesége, Janka, egy csésze teát hozott be férjének, miközben halk hangon tudatta vele, meghozta az
orvos a gyógyszert. Azt a bizonyos, megváltó gyógyszert.

Z miután megitta teáját, felkelt, és a nappaliban a régi megszokott foteljébe ült, ahonnan mindig olyan
jónak és öröknek tűnt a világ, az újságok illata, a család, és a TV zsongása közepette.

Most, ahogy Jankával szemben ültek, egymás tekintetét kutatva mélyen elmerültek a megfoghatat-
lan idő legombolyodott szálai között. Gondolatuk végig suhant az együtt küzdött éveken. Szemükben fel-
csillant az egykor született boldogság, egy régi nagy nevetés, a közös kaland, az egymásért élés semmihez
sem fogható érzése. Az időt mintha megállították volna; és egyre eveztek egy régi, szelíd boldogságba.

Szótlanul fogták egymás kezét. Így telt el néhány óra.
Ezután Janka kiment, és behozta a gyógyszert.

Z szótlanul nyelte le az örökmegváltás piluláit.
Majd, mint az esti lefekvés idején, egy rövid csókkal búcsúzott Jankától. Visszavonult szobájába. Papucsát
gondosan ágya elé rakta, ahogy azelőtt is szokta. Derékig betakarózott azután tekintete újból az ablakkép
végtelenét kereste.

Janka mellé ült az ágyra, és Z kezét két keze közé fogta. Tekintete férje arcát simogatta. Imádkozott.
„Hunyd szemed le, álmodj örök tüzet! Álmodj nagy, büszke, lobogó lángot, álmodj szerelmes szenve-
délyt, végzetet! Melyben szíved örökké parázslott.
Álmodj konok vasvilágot, hűskönnyet, bánatot, álmodd a boldogságot! Hunyd szép-szemed, álmodj büsz-
kefényeket, lobogót! Ez volt, a Te Világod.”

Néhány perc múlva az asszony felállt, és óvatosan leeresztette a redőnyt.
Szürke csend lepte be a szobát. Egy pillanatra mintha valóban megállt volna az idő; azután egyre csak
forogtak az emlékezés felhőtlen időképei, helyet nem hagyva a kegyetlen mának, amely, ha még oly bú-
san is, de mégis egy édes álmot hozott.

25

Ács Ákos | Eső után

Benák Katalin Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Alkotói életutak Ács Ákos | Absztrakció II.
Haranghy Anka | Egyedül
Három alkotó művészi

életútjába nyerhetünk bete-
kintést, akik a Mártélyi Kép-
zőművészeti Szabadiskola
alkotótáborainak évek óta
visszatérő résztvevői.
Három teljesen eltérő élet-
út, melyről vallanak.

Ács Ákos:
Alkotói vallomás

Haranghy Anka:
A művészet predesztinál

Kovács Mária:
Az alkotás öröme

Kovács Mária | Tiszató

27

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Alkotói vallomás

Ács Ákos *Gyöngyösön születtem 1969. 03. 02-án.
*Művészeti tanulmányaimat Budapesten a Török Pál Utcai
képzőművész Képző -és Iparművészeti Szakközépiskola „Bőrdíszmű” sza-
kán kezdtem.
28 *Művészeti tevékenységemet a Képző- és Iparművészeti
Vállalat Bőrdíszmű üzemében megszűnéséig folytattam.
* Junior Art Centerben „Lakberendező” végzettséget sze-
reztem.
*Lakberendezők Országos Szövetségének tagja, majd veze-
tőségi tagja lettem.
*Európai Távoktatási Program online oktatója voltam.
* Egy belsőépítészeti mintateremben tervező lakberende-
ző, és termékmenedzserként dolgoztam.
*2009 és 2011 között a Mártélyi Képzőművészeti Szabad-
iskola,
*2014-ben és 2015-ben a Nasvady Nemzetközi Képzőmű-
vészeti Szabadiskola,
*2018 és 2021 között ismét a Mártélyi Képzőművészeti Sza-
badiskola résztvevője.

Díjak:
2004 ATRIUM belsőépitészeti folyóirat /országos pályázat
„HANZA álom” pályázat I. díj
2005 ATRIUM belsőépitészeti folyóirat /országos pályázat
„HANZA álom” pályázat különdíj
2020 Hódmezővásárhely Megyei jogú Önkormányzat Fődíja

Kiállítás:
2010 „Tavaszi Tárlat” Mártély Faluház
2010 „ Mini Kamara Tárlat” Budapest Csók István Galéria
2011 „Tavaszi Tárlat” Mártély Faluház
2019, 2020 „Téli Tárlat” Hódmezővásárhely, Alföldi Galéria
2021 „Téli Tárlat” Mártély Faluház
2022 „Téli Tárlat” Hódmezővásárhely, Alföldi Galéria

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Ács Ákos | Algamező

A természetből eredő motivációkból kiindulva valósítom meg az alkotásaimat. Gyakran a termé-

szet mikrovilágát dolgozom fel. Az absztrakció leegyszerűsített lényeglátását jelenítem meg, korsze-
rű festészeti technikai eljárásokkal. A felületkezelésben a strukturális megjelenítést részesítem előny-
ben, melyben a színek harmóniája fontos szerepet játszanak.

Mártély szellemisége hagyománytiszteletre kötelez. A nagy Mesterek pályafutása és életművei
meghatározók számomra. Az „Alföldi festészet” iránymutató.

Az Alkotótáborban való részvétel inspiráló, a közösség alkotóereje segíti a pályám további alaku-
lását.

Ács Ákos

29

Forrás: Haranghy archívum

Haranghy Anka

a mártélyi alkotótáborban

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

A művészet predesztinál

Alkotói vallomás... Haranghy Anka | örökség

Hódmezővásárhelyen születtem, aktívan 2007 óta 31
rajzolok. Ebben az időben készült több mint 60 té-
telből álló Kalapos virágok sorozatom. Ezek a ké-
pek sok helyen lettek bemutatva az országunkban
Algyő, Hódmezővásárhely, Szeged, Székkutas, Buda-
pest, Pécel, Földeák Óföldeák, Mártély… azok a sze-
rencsések közé tartozom, hogy ez óta minden évben
szerepelnek a képeim egyéni, vagy csoportos kiállí-
táson. 2014-ben kezdtem el festeni. The Talent kor-
társ képzőművészeti pályázat útján sikerült beke-
rülni Atlasz Gábor festőművész által vezetett okta-
tóműhelyébe. Két évig voltam részese a Budapesti
műhely munkálatoknak. 2016-ban, a Lucien Hervé
Kamera Klub Reflexiók pályázatán, festészeti kategó-
riában első helyezést értem el. Nyolc éve tagja va-
gyok a Mártélyi Alkotótábornak. Azóta is folyamato-
san képzem magam, a Szegedi Szépmíves Céh - Nagy
Károly festő, grafikus műhelyében. Két verseskötet-
ben láthatók az illusztrációim, a harmadik – felké-
résre – az idén jelenik meg.

Stílusvilágát tekintve hova sorolná a műveit?

Szeretem a szecessziót, és a szürrealizmust, mert
szabaddá tesz, Talán a korai rajzaimon ez fellelhe-
tő… ugyanakkor, ha belegondolok, nem tudom meg-
határozni.

Mi az Ön művészi víziója?

Nehéz kérdés… már maga a művész szó is kérdéses
számomra, hiszen azt ki kell érdemelni, azt magam-
nak nem adhatom.

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1. Ami ambicionál, az az, hogy amit festek, raj-
zolok, azt igyekszem JÓL csinálni, – erre törek-
Haranghy Anka | Csendélet szem. Művészettörténelmi tanulmányaim so-
rán magamnak feltett kérdésre (mi a színkont-
32 raszt, a komplementer, színérték fogalma stb.)
kerestem a válaszokat. A színrendszer megis-
merésére Johannes Itten: A színek művészete
színelmélete, művészete és R. Török Mária: A
szín című könyvében találtam meg a válaszo-
kat. Szunyoghy András a Nagy rajziskola köny-
vében a kompozíció, perspektíva megismeré-
sében nyújtott segítséget. Barcsay Jenő: Mű-
vészeti anatómia könyve segített az emberi
csontrendszer és izomzat összefüggéseit ér-
telmezni és rajzolni…

Miként segíti ennek kibontakozását
a Mártélyi Képzőművészeti Alkotótá-
bor?

A Tábor neves múltja, Mártély hangulata mé-
lyen elkötelez. Készségfejlesztő előadások,
krokik, portrékészítés élő modell után, szabad-
téri plein air festés segít megérteni az „Alföldi
iskola” iránymutatásait, gyökereit. Korábban
Szabó Tamás Munkácsy-díjas szobrászművész,
Bányai Béla, – az elmúlt esztendőben – ifj.
Holler László, Mucsi Zoltán, Neuberger István,
Vidovits Iván festő- és grafikusművészek vol-
tak a koordináló tanárok. Nagy élmény volt,
amikor személyesen megismerhettem R. Tö-
rök Mária festő, írónőt, mivel előtte – néhány
hete – olvastam a színtan könyvét.
A táborlakók munkáinak nyomon követése
inspirálóan hat.
Az alkotók munkáinak értékelésére a tábor
utolsó napjaiban kerül sor. Ennek eredménye,
hogy három alkalommal szerepelhettek a ké-
peim a nagy tekintélyű Alföldi Galériában.

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Haranghy Anka | Gyermekdal
Művészi megvalósítást igénylő álma...

Amikor magamtól alkotok, akkor a szimbolista, narratív gondolatok inspirálnak. Erre jó példa lehet
a legutóbbi képem, a Gyermekdal. Valahol egy zöld mezőn guggol az évek terheitől lemeztelenült,
darabjaira esett ember. Talán énekel… nézi, hogy a csiga kitolja „látó” szemét… gyermekien vár-
ja a reményt.

33

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Az alkotás öröme

Kovács Mária 1951-ben születtem Szegeden. Érettségi után fényképész let-
tem, és ma is nyugdíjasként dolgozom a szakmámban. A fotó-
Festő, fotográfus zás munkám és hobbim is egyben, mely kitöltötte az életem.
1995-ben volt első fotókiállításom magyar tájakról, majd ös�-
Olyan dolgokat szesen 15 és ebből 4 külföldön.
próbálok megfesteni, 1997-ben könyvekből kezdtem el autodidakta módon ismer-
melyek megragad- kedni a festészet technikáival. Magam sem gondoltam, hogy
nak. ennyire magával ragad az alkotás öröme. Legjobban az olaj
és a pasztell, akvarell, szén lehetőségei ragadtak meg. Szere-
A természet iránti tek alkotni csendes, madárfüttyös tanyán egyedül vagy festő-
tiszteletemet és sze- társakkal.
retetemet, ha mások- Szívesen veszek részt alkotótáborokban. Mártélyon segítem a
nak is át tudom adni, Képzőművészeti Szabadiskola szervezését vegyes korosztály-
nem dolgoztam hiá- nak, és nyolc éve szeptemberben az idősebb korosztálynak.
ba. Szeged, Klebelsberg telepen a Hattyas festőkört vezetem.
Tagja vagyok az Országos Képző- és Iparművészeti Társaság-
34 nak és a Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor Egyesületnek.

Csoportos kiállítások:
Budapest, Szeged, Kistelek, Tata, Csongrád, Székesfehérvár,
Algyő, Sümeg, Pusztaszer, Csongrád-Bokros, Kiskunmajsa,
Hódmezővásárhely, Mártély, Hévíz.
Egyéni kiállítások: Szeged, Pusztaszer, Kistelek, Csengele,
Tata, Balástya, Ópusztaszer, Hódmezővásárhely, Ering (Né-
metország), Arslev (Dánia).

Díjaim:
2002. Csongrád-Bokros : Tiszamenti Amatőr Festők I. díj
2014. Ábrahámhegy festőverseny díjazott kép
2019. Dulity Tibor emlékdíj
2021. Mártély Alkotótábor díja

Tanáraim: Hemmert János, Czakó János, Holler László, Mucsi
Zoltán, Pataki Ferenc, B. Tóth Edit és Sáska Tibor.

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Kovács Mária | Szeged – alsóvárosi templom

A realista stílust kedvelem. Fotós múltam szinte kényszerít, hogy mindig azt fessem amit látok saját

érzéseimmel keverve, kicsit színben, hangulatban megváltoztatva.
Legelőször Mártélyra alkotótáborba 1998-ban jöttem, Czakó János akkori táborvezető invitálására. Látta

kezdeti kínlódásaimat és javasolta a tábort segítő tanárok munkáját, táborlakók közötti szemlélődést. Ak-
kor még a művésztanárokhoz fel lehetett iratkozni, hogy őt szeretném korrigálónak, segítőnek.

Itt ismertem meg Holler László és Fodor József művésztanárokat. Ma is élénken él bennem a hajnali ak-
varell festés Holler László művész úrral, a sok próbálkozás és türelmes magyarázata, mértékletes dicsére-
te vagy épp a nem jó kép lemosása a holtágban humoros szavak kíséretében. Délutánonként a megbeszélt
időpontban mindenkinek a csoportban ki kellett tenni az aznap készült alkotásokat és közösen meghallgat-
tuk a művésztanár instrukcióit, mit kell javítani, hogy kellett volna festeni-rajzolni. Nagyon hálás vagyok ne-
kik, mert nagyon sokat tanultam segítségükkel és az értékelések alatt mások képeiből. Visszatekintve azért
is köszönet a tanároknak, hogy nem vették el a kedvem, de másokét sem az alkotástól. Minden technikát
sikerült megismernem és alapszinten használni is.

35

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Kovács Mária | Őszidő

Jó hangulat volt a táborban mindig és a szakmai botladozásban egymást is segítették táborlakók, a kö-
zös esték a szakmai és irodalmi, zenei előadások elősegítették a barátságok kialakulását.

A mai alkotótáborok is nagyon jó hangulatúak, művésztanárok bármiben segítenek Mucsi Zoltán művé-
szeti vezető irányításával. ha kérjük. Egy kicsit az évek alatt változott a művészeti vezetés. Kevesebb mű-
vésztanár van a tábor teljes ideje alatt végig, akitől bármilyen segítséget kérhetünk, de 4-5 alkalommal lá-
togatnak ki Hézső Ferenc, Szabó Tamás, ifj. Holler László és új szemmel, nézőponttal korrigálnak, végigné-
zik az alkotásokat, szakmailag tanácsokkal látnak el mindenkit, segítik a fejlődést.

Egymástól új technikákat látunk, az esti művészeti előadások pedig nagyban segítenek mindenkit a gon-
dolkodásmódban, és az elképzelések formálásában, technikai megoldásokban.

36

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Kovács Mária | Mit tehetnék?

Nagy élmény a tábor végén az igazi terítés, mindenki akkor látja a mennyiségi és minőségi munkát egy-
ben és a nagy mesterek kiválogatják a legjobbakat a Hódmezővásárhelyi téli tárlatra!

A mostani alkotótáborokban a szálláskorlátok miatt kevesebben vesznek részt, mint a régebbiekben, de
a lényeg nem változott: Mártély az örök szerelem.

Szeretném sokáig támogatni munkámmal és részt venni a tábor életében. Nem vágyom önálló kiállítás-
ra, sokszor kértek már, de szívesen részt veszek csoportos kiállításon, meghirdetett pályázatokra is küldök
képeket. A Kajczáros Alapítványt támogatom tematikus alkotásokkal, melyet kiállításokra visznek, vagy el-
adnak és az értéküket világháborús hadisírok gondozására fordítják.

Kicsit magamnak szeretnék alkotni, amihez éppen kedvem van, kipróbálni újabb technikákat, anyago-
kat! Szeretem a kihívásokat kényszer nélkül, és remélem, hogy sok jó alkotásomon lesz még mások örö-
mére!

Kovács Mária
37

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Sulyok Csaba

Zenei távlatokba merülve

Interjú Csontos Péterrel

Érdekes és izgalmas zenei kalandozásnak néztem elébe, amikor a Csontos Péterrel folytatott beszél-
getésre készültem. A gyulai származású fiatal zenész a hódmezővásárhelyi Péczely Attila Alapfokú Mű-
vészeti Iskola csellótanára, ma már Szegeden él. Zenei látásmódját nagyban tágítja, hogy a komolyzene
mellett a metálzene rajongója és művelője is egyben, ilyen minőségében a szegedi The Void nevű metál-
zenekar alapító billentyűse. A zenére való széles rálátása az interjúban közölt válaszaiból is visszaköszön,
ezzel pontos betekintést enged az olvasó számára a zenei világ általa tapasztalt jelenébe.

 Vissza tudsz-e emlékezni rá, hogy mik voltak az első zenével kapcsolatos benyomásaid?

Első kapcsolatom a zenével olyan távolra nyúlik, hogy nem is emlékeztem rá, csak felvételekről hallot-
tam, hogy nagyon kis koromban gyerekdalokat éneklek. Ami már úgy éreztem, hogy na, úgy megüt, meg-
fog, úgy emlékszem a Beatrice volt. Kb. 6-7 éves lehettem, amikor először hallottam. Az valahogy szöveg-
ben, hangzásban megragadott. Gyerekként még nem értettem, hogy miről szólt, hiába volt magyarul, nem
ért el hozzám, de maga a zene valamiért megfogott. Az egyik unokatestvérem hallgatott nagyon sokfé-
le rock- és metalzenét, annak idején még kazettán. Nála egy igazi kincsesbánya volt: egyiket a másik után
hallgattam meg. Neki voltak már külföldi előadóktól is kazettái, ez akkor olyan nagy dolog volt. Fura módon
kisiskolás koromban ez a stílus ragadott meg, és más stílusú zenéket nem is nagyon kedveltem. Kialakult
bennem egyfajta kritikus szemlélet más műfajok felé. Innen bontakozott ki a zene iránti érdeklődésem, és
utána eldöntöttem, hogy én gitározni szeretnék.

 A konziban folytattad a klasszikus zenei tanulmányaidat, de közben a könnyűzene is az életed része
maradt? Hogyan ötvöződött benned a két zenei ág?

Úgy érzem, hogy lelkiekben mind a két irány segített abban, hogy megértsem a másikat. A komolyzene
és a metál egyszerre vannak jelen az életemben, párhuzamosan űzőm mindkettőt. Úgy érzem, ha nem ta-
nultam volna komolyzenét, nem tudnám olyan füllel hallgatni a többi zenét, amiket hallgatok. Viszont ha
nem ismertem volna azokat a könnyűzenei zenekarokat, irányzatokat, amiket metál-, rockzenén belül hall-
gatok, akkor lehet, hogy a komolyzenét is máshogy élném meg, máshogy érteném, vagy máshogy tetsze-
ne.

38

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Csontos Péter szerint a komolyzene és a könnyűzene nagyon jól ki tudja egészíteni egymást.
Fotó: Szijj Réka (Reka Sz Photo – https://www.facebook.com/rekasphotos –)

 Szerinted mi állhat annak a hátterében, hogy évtizedek alatt sem tűnt el ez az ellentét a komolyzene
és könnyűzene között?

Kicsit távolabbról indítva, hallottam olyan történetet, hogy annak idején voltak a Ki mit tud?-ok, és oda
például olyan zenészeket nem is engedtek be, akiknek nem volt legalább zeneiskolai alapfokú végzettsé-
gük. Manapság sokmindenki elmondja magáról, hogy művész, és nem is biztos, hogy érti azt, hogy miről
beszél. Régen egy kicsit szigorúbban vették azt, hogy kinek milyen köze van a hangszeréhez, vagy magához
a zenéhez. Valaki feláll a színpadra, nagyon jól el tud lenni úgy is, hogy fogalma sincs, hogy milyen ABC-s
hangokat játszik, mert ilyenre is van példa, de nem tudom elképzelni, hogy ezeknek az elméleti dolgoknak
a megismerése nélkül úgy igazán ki tudna bontakozni egy hangszer mögött. Valószínű ez elég sokat adott
hozzá az eltávolodáshoz. Viszont úgy gondolom, hogy autodidakta módon, nagyon nagy lelkesedéssel, cél-
tudatossággal is megtanulhat valaki elismerésre méltó szinten játszani egy hangszeren, de előbb-utóbb
megjelenik az igény, az érdeklődés, hogy ha addig nem is értett azokhoz a dolgokhoz, amiket a hangszerén
csinált, később próbál nyitni az elméleti háttér megismerése felé.

39

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Nagyon sok estben látom is azt, hogy azoknak a zenészeknek, akiknek nincs 0 mégha csak ilyen alap -
szolfézs, vagy zenelméleti tudásuk, egy idő után vágyni kezdenek az elméleti összefüggések megismerésé-
re, hogy azért jó lenne mögé látni, egy kicsit jobban utána gondolva alkotni, hogy akkor mi is történik itt a
különböző dallamok, meg a különböző szólamok megírásakor. Nekem személy szerint a komolyzenei isme-
reteim elég sokat segítettek metálzenei kreativitásomban, meg egyáltalán a zeneírásban, sőt nem is csak a
hangszeren történő zeneírásban, hanem akár a digitális zeneszerzésben is, mert szoktam zenéket szerkesz-
teni is, tehát számítógéppel írni.

 Mesélnél erről bővebben?

Egészen szerteágazó stílusban szoktam szerkeszteni, olyan stílusokban is, amikben nagyon-nagyon ama-
tőrnek számítok, és például olyan stílusokban is, amiket régen nem imsertem, sőt, nem szerettem. Előfor-
dult, hogy akár felkérésre is csináltam ilyen zenéket, sőt volt egy időszak, amikor egy amerikai cégnek is
bedolgoztam online ilyen jellegű munkákat ottani kábeltévés műsorokhoz. Ott azzal is szembesülhettem,
hogy milyen a száraz „zenegyártás“, mert gyakorlatilag ott nem az volt a lényeg, hogy mennyire van átgon-
dolva zeneileg, és mennyire követ zeneelméleti szabályokat. Inkább arra figyeltek, hogy a zenék ne legye-
nek figyelemelterelők, de mégis bizonyos hangulatokat kifejezzenek, és ezeket egy-egy beszélgetés, törté-
nés mögé nagyon szépen elrejtették. Az is baj volt, ha valami túlságosan monoton, de az is baj volt, ha va-
lami túl figyelemfelkeltő. Ez egy újabb ismeret volt abban, hogy én hogyan használhatom föl a zeneelméle-
ti, könnyűzenei tudásomat arra, hogy gyakorlatilag futószalagon dobáljam ki azokat a zenéket, amik majd a
producereknek tetszeni fognak. Sajnos olyan is volt elég szép számmal, hogy sokat dolgoztam egy-egy ilyen
anyagon, és azokból elég sokat el is utasítottak, sőt még olyan is volt, hogy megkérték, hogy ezt, meg ezt ja-
vítsam, és utána utasították el. Tehát ott is azért eléggé ki van használva ez a „zenegyártógépsor”, de min-
denesetre az egészet arra próbálom kihegyezni, hogy sok-sok zenei stílusból szereztem olyan tudásanya-
got, ami segít egy másik megértésében, működésében. Én megint csak azt látom, hogy egészen jól meg-
férnek a stílusok egymás mellett, és egészen jól meg tudja értetni az egyik a másikat.

 A konziban nem adódott problémád abból, hogy metálzenével is foglalkozol?

Én 1999-ben kezdtem el tanulni Szegeden a zenei szakközépiskolában, és mivel egy épületben volt a kö-
zépiskola és az akkor még főiskola, akár 8-10 évnyi korkülönbséggel is találkozhattunk zenésztársakkal. Ők
mesélték, hogy amikor ők voltak konzisok, még voltak olyan konzervatívabb beállítottságú tanárok is, akik
ha meghallották, hogy valamelyik gyakorló teremből nem komolyzene szól, hanem ne adj isten jazz, ak-
kor már komoly fegyelmezési procedúrák indultak el, hiszen ilyen zene ezek között a falak között nem szó-
lalhat meg!

40

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

 Mennyire népszerű a komolyzene napjainkban?

Az én megítélésem szerint nincs nagy népszerűsége az egész népességre vetítve, nagyon kevesen van-
nak, akik tényleg szeretnek komolyzenét hallgatni. Persze nagyon sok ember van, aki szereti hallgatni, de
olyan közönséglétszámmal szemben, mint amivel a populárisabb zenei stílusok, de akár a szubkultúrák
is rendelkeznek, azzal a közönségszámmal nem vetekedhet a komolyzenét kedvelők száma. Viszont én -
megint csak a zenei mozgásteremnek köszönhetően - látok olyan példákat is, hogy egészen jól és kreatív
módon vegyítve van egymással a komoly- és könnyűzene. Például szép számmal előfordul, hogy nagyobb
nevű metálzenekarok – legalábbis a metál szintéren belül, akik ezt megtehetik, és meg tudják fizetni – kér-
nek fel szimfonikus zenekari kíséretet albumaikhoz, számaikhoz. Sőt, vannak olyan zenekarok, amelyeknek
egyenesen ez vált a profiljukká. Nekem személy szerint nagyon jó élmény volt, hogy amíg a tanulmánya-
im során azt tapasztaltam, hogy nagy az ellentét a két irányzat között, addig egyszer-egyszer azt láthattam
képernyőn, hogy nevesebb szimfonikus zenekarok tagjai mennyire jól érzik magukat egy-egy koncertfelvé-
telen plexiüvegek mögött, jó hangos metál zenekar mögött játszva. Olyan érzés fogott el, hogy nyugatabb-
ra, vagy nemzetközibb szinten sokkal elfogadottabb a két stílus nyitása egymás felé, mint az addig ismert
környezetemben. Nagyon jó tapasztalás volt könnyűzenét játszó komolyzenei zenészeken is ugyanolyan
felszabadultságot látni, mint könnyűzenész társaikon. Ki kell mondani emellett, hogy jó néhány szimfoni-
kus zenekar azon felül, hogy neves, és jól ismert, működése pénzügyi problémákba ütközik. Magyarorszá-
gon is sajnos vannak zenekarok, akik küszködnek az életben maradásért. Egy-egy ilyen könnyűzenei - nem
feltétlen metál - koncert, mely egyszerre mutat be a két irányzatból összegyúrt zenekart, igenis képes na-
gyon nagy létszámú közönséget bevonzani, és a komolyzene felé is fordítani a figyelmet, mert nagyon sok
laikus, ha már komolyzenei hangszereket lát a színpadon vagy a képernyőn, akkor ezt egyből a komolyze-
nével azonítja. Amellett, hogy ez az azonosítás nyilván helytelen, ezt én nem feltétlenül gondolom rossz-
nak, ha ezzel a figyelem kicsit a komolyzene felé is irányul. Mindig is nagy örömmel nézem ezeket a kopro-
dukciókat. Ha ma ez kell ahhoz, hogy szélesebb körhöz eljusson akár a komolyzenei hangszerek szeretete,
vagy az ezeken a hangszereken való játék megtanulásának az igénye, akkor ezeknek a törekvéseknek iga-
zán helyük van a kultúrában, legyen az akár a könnyűzenei zenekarokkal együtt való fellépés. A szimfoni-
kus zenekarok által játszott filmzenék is nagyon nagy közönséghez képesek szólni, és ez szerintem nagyban
hozzájárul, hogy a komolyzene szélesebb körben is a figyelem középpontjába kerüljön.

 A vírushelyzettől eltekintve milyenek az érvényesüli lehetőségei a zenészeknek ma Magyarországon?

Hozzáteszem, én sem tudtam, hogy tanár leszek, csak azt, hogy a zenei pálya a biztos, aztán szembesül-
tem azzal, hogy Magyarországon nem olyan könnyű a zenei pálya, meg bármilyen zenei tevékenység űzé-
se. Egyrészt nagyon sok zenész kerül ki könnyűzenei és komolyzenei iskolákból. Nem gondolnám, hogy Ma-
gyarország ezt kellőképpen elismerné vagy díjazná, vagy biztosítaná, hogy ezek az emberek érvényesülni is
tudjanak. Nagyon sokszor szembesültem azzal, hogy külföldön majdhogynem minden zenei irányzatban,
amiben én részt vettem valahogy, máshogy állnak hozzá a zenészekhez. Sokszor tapasztaltam olyat, szem-
ben az itthoni fellépésekkel - ezek többnyire könnyűzenei tapasztalatok -, hogy amikor kimentünk szom-

41

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

szédos országokba koncertezni, nem volt az baj, hogy hánykor kezdődött a fellépés. Az sem volt baj, hogy
a helyi zenekar játszik-e először. Magyarországon általában úgy vannak a koncertek szervezve, hogy az is-
mertebb, helyi zenekar játszik később, hogy az ő közönsége végig maradjon, és a helyszínen ismeretlen
zenekarok is esélyt kapnak, hogy nagyobb közönség előtt tudjanak játszani. Külföldön többször volt ilyen-
ben részünk, hogy az ottani zenekar szeretett volna kezdeni, és mi féltünk, hogy mindenki hazamegy utá-
na, és nagyon érdekes, hogy nem így lett, sőt, nem is volt lelkesedésbeli különbség! Annak ellenére sem,
hogy minket nem ismertek, ugyanolyan hangulatban fogadtak minket is. Ez olyan meglepő volt, mert Ma-
gyarországon általában nem ezt tapasztaltuk. Tisztelet a kivételnek, mert vannak nagyon jó koncertélmé-
nyek persze itthon is! De volt már olyan kedvezőtlen a koncertsorrend, hogy a közönség tagjai nem vár-
ták meg azokat a zenekarokat, akiket nem ismertek. Ez lehet részemről egy előítélet is, hiszen külföldiek
is szokták mondani, hogy milyen jó Magyarországra jönni, mert itt mindenki kedves, nem úgy, mint ná-
luk. Tehát néha máshogy éljük meg a külföldi vendégszeretetet. Én pont ezt érzem a környező országok-
ban, legalábbis, ahol mi megfordultunk, hogy nagy érdeklődéssel, és kedvességgel fogadtak mindenütt,
Magyarországon viszont már kevésbé. Nem szeretnék általánosítani, csak előfordultak már kellemetlen él-
mények. Olyan emberi, szakmai hozzáállást is tapasztaltunk már sajnos, hogy gyakorlatilag ok nélkül, nem
éppen kedves szavakkal mutatkozott be a helyi technikai erő. Néha a közönség soraiban is akadt nem tet-
szését elfogadhatatlan módon kifejező illető, amit nem is értettünk. Szerencsére ezek a túlzott negatív él-
mények ritkák, de amíg Magyarországon ezek előfordulhatnak, külföldön eddig hasonlót nem tapasztal-
tunk. Volt olyan koncertünk Romániában is, meg Szerbiában is, hogy nagyon későn kezdtünk, akkor is at-
tól tartottunk, hogy nem marad ember, és mondták is, hogy itt azért nem úgy megy, hogy van még zene-
kar, és csak úgy elmegy a közönség. Magyarországon többször előfordult az, hogy tizenegyóra, és minden-
ki hazamegy. Persze ez adódhatott a tömegközlekedés miatt is, voltak azok az időszakok, amikor sok szóra-
kozóhely éjfél körül bezárt, nem maradtak kötetlenül nyitva, és lehet, hogy ez is rászoktatta az embereket,
hogy idő előtt hazamenjenek. Az is közrejátszhat szerintem, hogy az a közönség, akikkel mi találkoztunk, az
a réteg ezeket a fokozatos drágulásokat nem olyan könnyen fizeti meg. Jónéhányszor szembesültünk azzal,
hogy kénytelenek voltunk más zenekarral megbeszélve bizonyos összegű belépőjegyet szedni, hogy egyál-
talán a benzinünk megtérüljön, és ekkor a belépőjegy árát valaki sörben mérte, és leszólta a rendezvényt,
hogy márpedig ennyi meg ennyi sör áráért ő nem jön be a koncertekre. Külföldön ilyen panaszokat nem
hallottam, hogy ez probléma lenne, de lehet, hogy ez ilyen szubjektív lecsapódása a dolgoknak. Én eddig
így éltem meg, hogy van különbség Magyarországon és a környező országokban a koncertlátogatási szoká-
sok között. Nagyon messzire nem jutottunk el még sem könnyűzenével, sem komolyzenével, azokról a te-
rületekről nem tudok nyilatkozni, de a környező országokkal ez a tapasztalat.

 Mennyire nehéz a csellón megtanulni játszani?

A kisgyerekek, sőt a szülők között is nagyon sokan egyből rámondják, hogy nagybőgő, mert, hogy nagy,
ülnek vele, és ez már ezt a nevet juttatja eszükbe. Sokszor, ha például a kisgyerek hazamegy, mert egy
hangszerbemutatón megtetszett neki a cselló, és elmondja, hogy én csellózni akarok, rákérdez a szülő,
hogy „Mi az a cselló? Inkább menj gitározni, menj hegedülni, mert azt tudom, hogy mi!"

42

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Viszont ha már valaki megtudja, hogy mi az a cselló, akkor a következő probléma a mérete. Sajnos ez
egy elég nagy hangszer. Oké, hogy a kisgyerekeknek létezik kisebb méretű, de az akkor is sokkal nagyobb,
mint egy hegedű vagy egy furulya. Nyilván egy zongorát nem kell hazacipelni, tehát az sem egy olyan do-
log, ami eltántoríthatja a szülőket, de a cselló esete már annál inkább. A gyermek nem minden esetben
bírja el a hangszert, vagy nem ülhet fel vele kerékpárra, nem gyalogolhat vele olyan hosszú távot egyedül.
Sajnos a szülőkre hárul a feladat, hogy beszállítmányozzák őt és a hangszert a zeneiskolába. Ez nagyon sok-
szor kényelmetlenséget tud okozni a tanulás alatt, márpedig elég fontos dolog az, hogy azonos hangszeren
dolgozzon otthon és a zeneiskolában is. Azonos méretű csellók között is vannak apróbb különbségek. Fő-
leg tanulás közben lenne nagyon fontos az állandóság a hangszer kezelésének elsajátítása folyamán. Ami-
kor már profi valaki, akkor már tud alkalmazkodni, le tud ülni egymás után több hangszerhez is, és nagy-
valószínűséggel mindent megtalál rajta, de egy tanuló nem mindig képes erre. Úgyhogy az utánpótlás biz-
tosítása eléggé nehéz, azt kell, hogy mondjam, hogy az egyik legnehezebb hangszer ebből a szempontból,
hogy megfelelő létszámú tanulóval rendelkezzen az adott csellótanár. Elkezdeni is nehéz, megszólaltatni,
kezelni is, és sokszor ezek a nehézségek okozzák azt, hogy abbahagyja a tanítvány, amikor már szembe-
sül azzal, hogy valószínűleg nem fog zenei pályára menni. Viszont az általános iskola meg kezd nehezedni,
ugyanakkor a hangszer is egyre több időt kíván, ez olyan összeegyeztethetetlen lesz egy idő múlva, hogy
kénytelen azt mondani, hogy megválik ettől a tanulmánytól. Ezek után nem olyan könnyű visszatölteni a
létszámot. Felnőtt tanítványaimnál inkább azt látom, hogy ott már sokkal céltudatosabbak, és sokkal in-
kább tudják, hogy miért jöttek ide, és mérlegelték a jelentkezés előtt, hogy ezt munka, meg család mellett
kell csinálni. Ott ilyen problémával nagyon ritkán lehet találkozni, hogy a rászánt idő miatt kell lemorzso-
lódni, de azért ott sem könnyű. Felnőttkorban már maga az izomzat sem olyan, hogy bizonyos dolgokhoz
könnyen tudjon alkalmazkodni. Valamint a fellépések is gondot jelenthetnek: a vizsga, a koncertek, hogyha
az ember nem gyakorolta a feszült állapotban való teljesítést, akkor ez felnőttkorban hatványozottan sok-
kal nagyobb stressz. Van sok kisgyerek, aki imád szerepelni, - vagy legalábbis, amíg nem is tudja, hogy ez
mivel is jár - imádná megtapasztalni. Bennük még nagy lelkesedés van, hogy színpadon és közönség előtt
felléphessenek. A felnőtteknél meg többnyire azt tapasztalom, hogy ők inkább a „szobatanulást“ részesí-
tik előnyben, mert igenis tartanak a külső véleményektől, meg attól, hogy nem fogják tudni azt a teljesít-
ményt nyújtani, amit esetleg önmagukban, vagy mondjuk az órákon tudnak. Felnőttkorban inkább viszoly-
gás van az ilyen exponáltabb helyzetektől.

 Milyen messzire nyúlnak vissza a The Void gyökerei?

A zenekar 2006-ban alakult. Viszont a gitárosunkkal, régi barátommal, kollégiumi társammal, Kovács
Dániellel már előtte is csináltunk egy zenekart, ez volt gyakorlatilag a középiskolai, lázadó rock és metál ze-
nekar. Nem volt olyan hosszú életű, pár éves volt a pályafutása. Akkor olyan zenekari tagokkal játszottunk
együtt, akiknek idővel családjuk lett, és így nem tudták olyan energiával, lelkesedéssel folytatni. Ez nem is
Szegeden működött, hanem Mezőhegyesen, mert a Dani odavalósi, ott tudtunk próbahelyet találni. Utána
határoztuk el, hogy Szegeden keresünk olyan zenésztársakat, akik hasonlóan gördítik előre a zenekar kere-
két, és szerencsére találtunk is.

43

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Azóta voltak tagcserék, de mostanra úgy néz ki, hogy megtaláltuk a megfelelő embereket. Kovács Dani
mellett még a dobosunk, Szőke Gábor az, aki a zenekar alapításától kezdve velünk van. Vele egy iskolába
jártam, ő is a zeneművészetin tanult, ott ismertem meg, és ki is derült, hogy majdnem földim, ő békéscsa-
bai, én pedig Gyuláról származom. Aztán mi laktunk is közös albérletben, és elég jó barátság alakult ki köz-
tünk, sőt egy másik zenekarban is játszottam vele, az is elég rövid életű volt (részünkről), innen az isme-
retség.

 Mennyire érzitek sikeresnek a The Void-dal eddig elért eredményeket?

Azért nehéz dolog ez, mert mostanra (illetve jópár éve már) a metál, mint szubkultúra is elérte azt a
pontot, amikor ipar lett. Gyakorlatilag itt is a pénz diktál. Nyilván fontos, hogy jó legyen, meg érts is ahhoz,
amit csinálsz, de ilyen zenekarból – szerencsére is meg nem is - nagyon sok van. Rengeteg tehetséges ze-
nész van, és ezeknek az embereknek ott van a helyük a színpadon és a közösségi médiában. Viszont sok
az olyan zenekar, akik tehetségesek, és nem rendelkeznek olyan összegekkel, amikkel ezt a szekeret be le-
hetne indítani. Én is inkább ide pozícionálnám magunkat. Mivel elég régóta létezünk, igazán sikeresek le-
hettünk volna már, de ez az önfinanszírozás és/vagy manager által való finanszírozás nekünk nem adatott
meg. Nem mintha nem szerettük volna, de nekünk is limitált a befektethető anyagi oldal, és ezáltal limi-
táltak azok a lehetőségek, hogy milyen külső segítségekkel dolgozunk, és általában arra jöttünk rá, hogy
inkább nem tudjuk finanszírozni a plusz segítséget. Magunktól meg nem értünk vagy nincs kapacitásunk
a zenélésen kívüli feladatok ellátásához olyan mértékben, hogy szélesebb körbe el tudjon jutni a zenénk.
Amatőröknek nagyon profik vagyunk, de profin működő gépezethez képest nagyon amatőrök. Zeneileg na-
gyon jól működünk, én úgy gondolom, a koncertekkel sincs baj, de nem tudjuk magunkat olyan helyzethez
juttatni, hogy szélesebb körben is ismerjenek minket. Ez biztos a stílusunknak is köszönhető, nagyon sokan
mondták, hogy ez inkább külföldön működne jobban.

 Milyen fellépési lehetőségeitek vannak Szegeden?

Szeged és környéke szerencsére nagyon sok tehetséges metál zenekart tudhat magáénak, de Szege-
den olyan igazán jól működő, minden irányzatot magábaölelő metálklub vagy hely nincs. Pontosítok, egy
van: a Városi Rock Klub, ami igen széles palettát lefed ebből a szubkultúrából, legyen az rock- vagy metál-
zene, viszont van olyan rétege az ilyen zenét hallgatóknak, akik magával a hellyel vagy azzal a miliővel nem
békülnek meg, és így nem járnak le oda, hiába van ott koncert. A közönség, aminek tagjai régen nagyon
jól össze tudtak gyűlni például a Rongy kocsmában, amíg létezett, nem tudott egyöntetűen áttelepülni a
Rock Klubba. Vagy említhetném a még ennél is régebben nagyon sok metál rendezvénynek otthont adó
Garaboncziás borozót is. Most már a JATE-ról sem tudunk beszélni, már sajnos az sem létezik, régen volt
olyan időszak, amikor működhettek ott metál rendezvények is. Utóbbi időkben inkább már csak ritkábban
voltak ilyen koncertek, akkor sem a legnagyobb lelkesedéssel lettek ezek leszervezve. Utána gyakorlatilag
már nem is tudom mi volt előbb, a vírus jött vagy a JATE bezárása. Szegeden ez a helyzet, hogy nagyon sok
zenekar van, csak nincs sok lehetőség. Nem lehet hetente/havonta fellépni egyetlen klubban.

44

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

A The Void indulása 2006-ra nyúlik vissza. A jelenlegi, stabil felállás 2014-re alakult ki. Zenekar tagjai
balról jobbra: Szőke Gábor (dob), Csontos Péter (billentyű, sampler, vokál), Nacsai Zsolt (ének), Kovács

Dániel (gitár), Patkós Péter (basszusgitár). Fotók - Bába-Nutter Noémi (Southfork Booking - https://
www.facebook.com/southforkbooking - ha link megjelenhet az elektronikus számban).
Fotó: Kovács Dániel (The Void - https://www.facebook.com/thevoidmetal –)

Közönségünk van, igazából úgy érzem, hogy össze tudjuk fogni azokat, akik régen jártak a koncertjeink-
re, csak nekünk se tett jót ez a vírushelyzet. Én úgy élem meg, hogy mivel hely kevés van, meg jó ideig le-
hetőség sem volt, egy kicsit széthullóban van ez a közeg. Ezen igyekszünk javítani amennyire lehet, de gya-
korlatilag a mozgolódásunk a vírus alatt leredukálódott két nyári fesztiválra. Két kisebb, családiasabb fesz-
tiválról van szó. Az egyiket, az Alpárfesztet már régóta látogatjuk. Ez kezdetben Tiszaalpáron volt megren-
dezve, de a legutóbbi már Lakitelken zajlott. A másik fesztivál Abaligetről indult, majd átköltözött Sziget-
várra. Prog Camp a neve, oda is már visszajárók vagyunk, nagyon jól szoktuk érezni magunkat. Gyakorlati-
lag a vírus nagyjából ennyit engedett számunkra az elmúlt időszakban. Szegeden a Rock Klubban is fellép-
tünk a közelmúltban. Szerencsére sikerült ott egy egész jó koncertet csinálni a Salvussal, akik szintén sze-
gedi gyökerekkel rendelkeznek, de jó ideje már budapesti zenekarként tevékenykednek. Ugyanakkor az
online térben is lehet bizonyos dolgokat terjeszteni, tehát akár ott is híressé tud válni egy zenekar. Azt lá-
tom, hogy többnyire ezek a produkciók sem Magyarországon futnak be.

45

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Hiába lehet ezeket eljuttatni a világ bármely pontjára, magyar indíttatással ez sem olyan könnyű. Egy-
szerűen azért, mert külföldön még nagyobb a felhozatal, még nagyobb a verseny. Megint sajnos ide kell ki-
lyukadjak, hogy ha a finanszírozást nézzük, más dolog nyugati átlagkeresetből finanszírozni egy ilyen hob-
bit/életstílust, mint itthon. És az a baj, hogy közben a hangszerek, különböző elektronikai eszközök, ami-
ket használunk, azok ugyanolyan árban vannak, és míg valakinek bizonyos dolog fillérekbe kerül, ezek Ma-
gyarországon nem fillérek. Sok zenekar van így, hogy lapátolja bele a pénzt, és csak annak örül, hogy meg-
hallgatják.

 A Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) mennyire ad lehetőséget a bemutatkozásra?

A fesztiválok tudnának esélyt adni a hasonszőrű zenekaroknak, mint a The Void, szerencsére adnak is
néha, de az oda való bejutás zenekarként nem egyszerű. Viszont a dolgokat érdemes szervezői oldalról is
vizsgálni. Nekik ez nagyon nagy kiadás, már csak az, hogy a fesztivált megszervezni, és elhívni a nagyobb
nevű zenekarokat. Viszont az ismert együttesek be is hozzák a befektetést, tehát, ha én egy szervező len-
nék, tényleg nagyot kellene mutatnia egy ismeretlen zenekarnak, hogy én tudjak arra építeni, hogy vissza-
jön a pénzem. És így ez kezd ördögi körré válni. Ha nem vagy ismert, nem jutsz be nagyobb fesztiválra, ahol
esetleg ismertebbé válhatnál. De érthető: a biztos siker az biztos siker, nem is tudom máshogy megfogal-
mazni. Nyilván azért hívják a fesztiválokra kvázi ugyanazokat a nagyzenekarokat, mert ez a biztos útja an-
nak, hogy a fesztivál életben tudjon maradni, és évről évre megrendezhető maradjon. Van egyébként me-
tál zenét mozgató színpad a SZIN-en, de szintén fontos az ismertség vagy az ismeretség. Lehet, hogy nem
mondok valós dolgot, de én úgy látom, hogy régebben a SZIN-en több és nagyobb helyet foglalt el ez az
irányzat. Manapság már inkább a populárisabb előadók futnak, szerintem ugyanilyen okból ez a fesztivál is
olyan, amire nem az a közönség megy el, akik a mi zenénkre kíváncsiak. Egyre drágább megszervezni egy
fesztivált, egyre többet kérnek a zenekarok, egyre jobban felmennek a fesztiváljegyek, és gyakorlatilag ez
azt okozza, hogy a kevésbe bejáratott zenekarok lemorzsolódnak, és a közönségük is. Ennek a tendenciá-
nak az ellensúlyozására viszont nagyon jók a kisebb fesztiválok. Én úgy vettem észre, hogy - a kis létszámá-
nál fogva is és tematikusabb voltuknál fogva is - a közönségnek is jó élmény, mert családiasabb, és jó buli.
A zenekaroknak is jobb, mert ott tényleg az a lelkes közönség jön el, akik mondjuk nagy fesztiválon elkeve-
rednének, és nem biztos, hogy rájuk jönnének.

 Februárban készült el a Salvus zenekar új dala, a Túl az Óperencián. Ebben a dalban a Te csellójáté-
kod is hallható. Hogy alakult ki ez a közreműködés, és mi volt a munkafolyam, ami során a cselló beépült
ebbe a dalba?

A Salvussal régóta jó kapcsolatot ápolunk zenekarilag is, és emberileg is. Szegedről az ismeretség.
Pötörke Zoli, az énekes/basszusgitáros keresett meg, hogy szeretne egy más hangvételű anyagot össze-
hozni, és úgy érezte, ehhez a szerzeményhez nagyon jól passzolna egy cselló szólam. Én örömmel vállal-
tam a felkérést. A felvételeket Szegeden a Miracle Sound stúdióban rögzítettük Vári Gáborral, akinél mi is
szoktuk készíteni a saját anyagainkat. Zoli elmondta az elképzeléseit, és mi Szegeden meg is valósítottuk.

46

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

 A The Void produkcióiban fontos szerepet kap a vizualitás. Azt hallottam, a koncertjeiteken vetítés kí-
séri a dalokat. Emellett a dalszövegeitek is pozitív kritikákat kapnak. Milyen koncepció alapján alakítjá-
tok ki a zene-dalszöveg-képi megjelenés egységét? Kinek milyen szerepe van a zenekarban a megvaló-
sítás tekintetében?

Ebben az oroszlánrész Danié. Ő írja a szövegeket, és a vizuális háttér is az ő munkája. Először a zenét ír-
juk meg, esetleg valami koncepciót szövegben, vagy egész lemezen átívelő gondolatmenetet megbeszé-
lünk közösen (bár sok esetben Daninál már ez körvonalazódik fejben), de onnan Dani ötli ki a részleteket,
hogy milyen szimbólumok, üzenetek jelenjenek meg a szövegben. A vetítés hangulatát is ő találja ki.
 A dalszövegeitek angol nyelven íródnak. Milyen szempontok szerint döntöttetek az angol nyelv mel-
lett? Tervezitek-e esetleg, hogy egyszer magyar nyelvű dalszöveggel szülessenek majd dalok?
A dalszövegeket kezdettől fogva angolul képzeltük el. Nem érezzük szerencsésnek és könnyűnek ebben
a stílusban a magyar nyelv használatát. Szeretnénk, ha ezeket a szövegeket nem csak az országon belül
értenék. Szerencsére a világ számos pontjáról akadnak távoli rajongóink, akik lehet, hogy magyar nyel-
vű zenekarként nem is akadtak volna ránk. Gondolkodtunk már egyszer-egyszer magyar szöveg kipróbá-
lásán is, de eddig ezeket a kezdeményezéseket sorra el is vetettük.
 Milyen zenei anyagokat jelentetett meg eddig a The Void?

A stabil felállással mutattuk be az első lemezünket (Unraveling - 2014). Amikor a tagcserék történtek, a
hangszeres részek már meg voltak írva, és fel voltak véve még a régi felállás tagjaival. Ezen a lemezen már
Zsolti hangja hallható. Azóta megjelent egy olyan teljes lemez (Nullified - 2017), amit már teljesen Petyával
és Zsoltival írtunk. Most is íródik egy újabb anyag (Fragments of Deceit). Ezt most nem egyszerre jelentet-
jük meg, hanem háromszor három szám lesz kiadva, ennek tartunk most a második hármas egységénél.

47

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Domokos Tamás

KÖNYV A PARADICSOMI ÁLMOK SZIGETÉRŐL, HAWAIIRÓL (2021)

Hódmezővásárhelyi társszerző: Samu János Keoni

László R. Judit — Szombathy Zsuzsa A kolozsvári Pacific Egyesület (1) 2021-ben jelentette meg László
Istenek tenyerén. Magya-
R. Judit (2) és Szombathy Zsuzsa szerkesztésében az I loko o ka poho
rok Hawaiin. Kolozsvár Egyesület, lima o ke Akua/Istenek tenyerén/Magyarok Hawaiin című könyvet.
Pacific, 2021.
A pandémia árnyékában született terjedelmes (33 oldal színes kép-
melléklettel együtt 388 oldal + térképmelléklet) mű eltérően a forga-
lomban kapható bedekkerek néha blikkfangos alcímeitől (•Aloha/Is-
ten hozott. Túl minden határon •Vulkánok, strandok, szörf •Top sights,
autenthic experiences/Legfontosabb látnivalók, hiteles élmények •
Best-Kept secrets of Hawaii/ Hawaii legjobban őrzött titkai stb.) a ha-
waii szigeteken járt, élt magyarokról szól. Nem mindennapi szivárvá-
nyos témája, ritkasága miatt jelentős olvasótáborra számíthat.

A 2020-as karantén adott lökést László R. Juditnak és Szombathy
Zsuzsának ahhoz, hogy bolygónk különböző pontjain született 34 ha-
waii témájú írást könyvvé szerkessze.

Az írók különböző karakterűek, és motiváltságuk is erősen külön-
böző. Néhányuk motiváltsága, humán jelzőrendszere pedig a megle-
pő, néha az exhibicionista jelzőt is kiérdemli.

Milyen aspektusúak, indíttatásúak az írók?
Extrém geomorfológiai, természetföldrajzi szemmel rendelkező;
kultúrtörténész (a sziget felfedezésétől az USA 1893-as katonai puc�-
csán keresztül napjainkig); szörfmániás; munkavállaló; a világ körül
kerékpárral utazó; szenvedélyes magashegységi kerékpáros/ironman
(3); Hawaii 100 magas csúcsát megmászni szándékozó; a hawaii ma-
gyarok (~ 2500 fő) nyelvi és vallási identitásával tudományos szinten
foglalkozó; az örök nyár szerelmese; a földet négy hónap alatt körbe-
utazó (A XXI. századi Phileas Fogg); spirituális utazó (aloe életérzés,
hula tánc stb.); a pergős élet elől menekülő, a lelki és szellemi feltöl-
tődés után vágyó; hólapátolást megunó, melegre váró kanadai, New
Jersey-i „vándormadár”, Kanadába szerződő zenész, aki egy polinéz
étterem basszusgitárosaként jut ki Oahura; releváns hawaii impresszi-
ókra, ismeretekre vágyó riporternő (4); csendes-óceáni szigetvilágban

48

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Jajczay József magyar huszár életét kutató; polinéz Samu János feleségével,
gyógyászat iránt érdeklődő orvosnő; Nyugat-Európá- Margit asszonnyal és unokáival:
ban dolgozó, majd BYU (mormon egyház egyeteme Natasával és Sándorral.
Laie-ben, Oahu sziget északi partján) ösztöndíjasa; vi-
lágjáró pirográfus (5); az óceán műanyagszennyezé- Fotó: szerzői archívum
sének tanulmányozója (6) pazarlást és kíméletlen ver-
sengést kerülő, hálózaton kívüli (off the grid/offgrid)
életre vágyó; a Hawaiiban rendezett Molokai Hoe ke-
nuversenyen (a táv 41 mérföld/~ 76 km Molokai és
Ohau sziget között ) résztvevő olimpiai aranyérmes
kenus; magyar református egyház lelkésze, a Hono-
lului Magyar Református Egyház megszervezője; po-
linéz eredetű lomi-lomi masszázás szerelmese, az el-
fogadás és átadás híve; az USA több egyetemén ta-
nító édesapja segítségével leíró hawaii nyelvészet-
hez, etnográfiához (7) eljutó személy; gyermekkora
óta Hawaiira vágyó, aki végül ott szállodaipari tanul-
mányokat folytat; építészhallgató, aki továbbképzése
céljából csak Hawaiira pályázhatott(?); világgá menő,
akinek útlevél nélkül sikerül eljutni a hawaii szigetek-
re (8).

Ami engem a könyv kézbevételekor azonnal meg-
kapott, az a középső alcím volt. Az Istenek tenyerén
alcím a hawaiiak élletét determináló politeista vallás-
ra utal, amelyben a szeretet nemcsak az ember-em-
ber viszonyában, hanem a környezet és a természet
vonatkozásában is megnyilvánul. Íme a religióba be-
épített környezet- és természetvédelem!

A könyv utolsó, sorrendben 34. esszéje volt szá-
momra az igazi meglepetés. Ez az írás/levél az egyet-
len hawaii állampolgársággal is bíró magyar, a Hód-
mezővásárhelyről elszármazó Samu János tollá-
ból származik. Az ő élete a Német László által defi-
niált „csomorkányizmus” tipikus példája. Pozőrség-
től mentes levele, esszéje nemcsak szellemiségében,
hanem formájában is meglepő, hiszen vásárhelyi táj-
szólásban íródott.

49

Vásárhelyi látóhatár | Antológia | 1.

Írásában így vall magáról: „Ez a beszámoló tán azér’ olyan lényegös, mer’ nem ismerök olyan magyart,
aki nemcsak hogy mögértötte vóna az ËGYSZERŰ hawaiiak lelkivilágát, de szívibe’ mög lelkibe’ is beleol-
vadt vóna azok társadalmába, sőt még hivatalosan is mögkapta vóna a hawaii állampolgárságot.”

Havas, sok lapátolást igénylő New Jersey-i teleket követően János Magyarországról Hawaiion keresztül,
Kauai és Nagy-sziget (Hawaii) felderítését követően repült haza második otthonába, Plainsboróba.

A házastársi diskurzust követően, 1997-ben ‒ a szükséges előkészületek megtétele után ‒ települtek át
a ~5 000 fős kauai Kalaheo településre, majd később a sziget déli partjához közel eső Koloa nevű faluba,
ahol 23 évig működött János fordítóirodája (9). Tehát bőven volt idő az asszimilációra, amelyet János a ha-
waiiak sorsa, nyelve és hite iránti lankadatlan érdeklődésével ért el. 1-2 naponként lejárt a Hanapepe mel-
letti város Salt Pond Park strandjára úszni. Azért választotta ezt a helyet, mert a környékbeli hawaiiak mun-
ka után minden nap ide gyűltek össze beszélgetni, sütni, főzni, grillezni, sörözni, játszani, muzsikálni. Itt ke-
rült sor az első kapcsolatfelvételre a kanaka maoli zászlóról folytatott diskurzus során (10).

János fordítóirodája az USA Oktatási Minisztériumától kapott egy megbízást az amerikai iskolásgyerekek
számára írt fogadalmi eskü (Pledge of Alligaence) hawaii átírására. Válasz: „…politikai okokbul nem fordít-
juk lë a kért szövegöt.”

A későbbiek során megismerkedett a Reinstated Hawaiian Kingdom/Visszaállított Hawaii Királyság mi-
niszterelnökével, Henry Noával és Naliko Kahoalii Lauokalani Paki Markell belügyminiszterrel is.

A Hawaiin töltött 12 év után tette le az amerikainál komolyabb hawaii állampolgársági vizsgáját, ame-
lyet 97%-ra teljesített. A fogadalmi eskü letétele után kapott egy hawaii zászlót, és néhány nap múlva meg-
kapta a hawaii állampolgársági bizonyítványát, majd hét évvel később az útlevelét is.

A Salt Pond Parkban érdekes cowboy, sótermelő, turisták számára ajándéktárgyakat készítő ismerősök-
re tett szert, akik a legközelebbi szomszédos szigetről, Mr. Robinson tulajdonát képező Niihauról érkeztek.
„Errül a szigetrül löhetne legalább 20 ódalt is írni,…”‒ említi János, aki a továbbiakban hosszasan ír a ha-
waiiak találkozási etikettjéről, amelyről most csak egy mondatot ragadok ki: „Amikor a hawaiiak beszél-
getnek, akkor abszolút nem illik olyanrul rosszat beszélni vagy kritizálni, aki nincs jelen, mer’ nincs neki
löhetősége, hogy mögvédje magát.”

A továbbiakban részletesen ír a születésről, gyereknevelésről, a gyerekek életben való manőverezésé-
ről, kábítószerfogyasztásról, majd a Lawful Hawaiian Government/Törvényes Hawaii Kormány ténykedésé-
re (három évenkénti választás; táblás, zászlós, transzparenses felvonulás, tüntetés, tiltakozás, parkelfogla-
lás) tér rá. Megtudjuk, hogy 2014-ben letartoztatták, megbilincselték, pénzbüntetésre és 100 óra közmun-
kára ítélték, mert három kókuszpálma törzsére a következő lózungot festette: „Hawaii is not America and
never will be. /Hawaii nem Amerika és sohasem lesz az.” László R. Juditnak írt levelének befejező témája
a hawaii nyelv. Hawaii nyelvismeretét egy éves tanfolyamon és Salt Pond Parkban napi rendszerességgel
folytatott találkozókon sajátította el. „Ilyen kellemös nyelvleckéim még nem vótak, amikor a frissen kifo-
gott halbul vagy tengöri sünbül mög homárbul helybe’ elkészítött finom vacsora mellett az óceán partján
hawaii anyanyelvűekkel tanulom a nyelvet tandíj nékül. Persze párhuzamosan otthon is kutattam, tanul-
tam, mög legalább 50 hawaii könyvet beszöröztem. A szókincsöm gyarapítására irodalmat, dalszövegöket,
meséket mög a hawaii nyelvön írt Bibliát forgattam naponta.” ‒ írja Jancsi.

50