SZERVUSZ
20 DR. MÜLLER VERONIKA
2018. december
3 www.trapilap.hu
A Magyar Szervátültetettek Szövetségének magazinja
INTERJÚ
PROFESSZOR ASSZONNYAL
AZ OVSZ ÚJ FŐIGAZGATÓJA:
BAYERNÉ
évesek lettünk! DR. MATUSOVITS ANDREA
SZENT ISTVÁN-DÍJ
ÁTADÁSA A VÁRBAN
DONÁCIÓS NAP
TRAPI -NAPOK
Trapi-napok
2018
INDÍTÓ
MINDENNEK MEGVAN A MAGA IDEJE
Ismét egy tartalmas periódus van mögöttünk, melyben több alkalommal
is az ünneplésé volt a főszerep, s melynek egyik legkiemelkedőbb eseménye a
Szövetség alapításának 20 éves jubileuma volt.
M ár az ez évi progra- lágnapján a már hagyományosnak számító progra-
A Transzplantáció és Szervdonáció Európa- és Vi-
tervezésekor
mok
elhatároztuk, hogy a
Trapi-napokat ennek az ünnep- mok után annyian jöttek el a donorok emlékére ren-
dezett, Hősök terére tartó fáklyás sétára, hogy nem is
nek a jegyében rendezzük majd. tudtunk mindenkinek fáklyát adni. Ennyien még soha
Kora tavasz óta folyt a tervezés, nem gyűltünk össze. Megható volt, hogy donor csalá-
létrehoztunk egy szervezőbizott- dokkal is találkoztunk és beszélgethettünk velük ezen
ságot, melybe külsős segítőket is az estén.
bevontunk. Többször is találkoz- Ünnep számunkra az is, hogy a Képzett beteg
tunk, újabb és újabb ötletek jöt- programunkban az idén is új kapuk nyíltak meg, s az
tek, újabb és újabb forgatóköny- őszi sorozatban első alkalommal a tüdőtranszplan-
vek készültek, mindent többször is átbeszéltünk, táltak, és a debreceni vesetranszplantáltak részére is
és az utolsó percig lázas izgalommal készültünk az megrendezhettük a programot. A májtranszplantálta-
ünnepre, melyen kétszázhatvanan vettünk részt. kat idén harmadik alkalommal képeztük a szervátülte-
Együtt ünnepeltünk a transzplantáló és utógondo- tés utáni életre.
zó orvosainkkal. Az egyik kiemelkedő program Per- Sportban az Európa-bajnokság után nyáron a
ner professzor úr transzplantáció-történeti előadá- szabadidősportoké volt a főszerep. Sokan kerekez-
sa volt, de meghívtuk a Szervkoordinációs Iroda és ték körbe a Balatont a RenBike szervezésében, voltak
transzplantáltak sportjának képviselőit is, és megün- olyanok is, akik határaikat feszegetve kicsit merede-
nepeltük a körünkben lévő legidősebb szervátülte- kebb terepen a nemzetközi Euregio Tour csapat tag-
tetteket is. A jubileum tiszteletére megalapítottuk A jaként rótták az Alpok meredek hegyei között a kilo-
szervátültetettek szolgálatáért díjat, amelyet azoknak métereket, vagy a vándortúra tagjaiként gyalogoltak
ítéltünk oda, akik sokat tettek a szövetség fejlődésé- napokon át az itthoni dombok között. Lapzártunkkor
ért. Magazinunkban több oldalon is olvashatnak a ugyan még tartanak a sportági Magyar Bajnokságok,
rendezvényről. de egy részéről már tudunk képekkel és eredmények-
Örömmel számolunk be az idén 25 éves Szív a Szí- kel szolgálni.
vért Alapítvány nyáron megrendezett hagyományos Ugyanebben az időben tartja a Magyar Transzp-
orvos-beteg találkozójáról, s ha már szívtranszplan- lantációs Társaság is jubileumi konferenciáját Debre-
táltakról beszélünk, akkor íme egy újabb ünnepi ese- cenben, a Társaság is idén ünnepli megalapításának
mény. Az idén a Városmajori Szív- és Érgyógyászati 20 éves évfordulóját. Mi is ott leszünk, és komoly
Klinika Szívtranszplantációs munkacsoportja kapta lehetőségeket kaptunk a Szövetség és programja-
meg a Szent István-díjat, és az Alapítvány alapítója ink bemutatására. Micsoda egybeesés, de ez biztos
Dolgos László a Szent István-emlékérmet. Mi is ott nem véletlen. Ahogy fejlődött a transzplantációs se-
voltunk ezen a színvonalas ünnepségen az Esztergo- bészet, úgy nőtt a transzplantációs szakemberek és
mi Vármúzeum koronatermében. a szervátültetettek száma, és mindkét fél alakította a
Az élődonoros transzplantációról szóló soroza- maga szakmai és sorstársközösségét, és most mind-
tunkban most rendhagyó történetet olvashatnak, a két fél arra törekszik, hogy együtt dolgozzunk annak
rendíthetetlen fiútestvérekről, akik édesanyjuk idő- érdekében, hogy minél több szervátültetett legyen,
húzásának és halogatásának véget vetve tántorítha- s azok minél tovább éljenek a beültetett szerveikkel.
tatlan elszántsággal közölték vele, hogy megkezdik Úgyhogy még nem fejeztük be az ünnepek sorát, ez
a kivizsgálást az élődonációhoz, s amelyikük alkal- most az ünneplés ideje. S mire Ön, kedves Olvasó, a
mas lesz, az odaadja neki a veséjét. kezébe veheti az újságot, már elkezdődött a decem-
Magazinunk hasábjain másodszor szólal meg ber, az pedig szinte végig az ünnepről szól, mindenki
a másik oldal, a donor családok oldala. A 2018. 2. a karácsonyra készülődik.
számban indult útjára a sorozat, a Csikós család tör-
ténetének bemutatásával, és tulajdonképpen nekik Valamennyi szerkesztőségi tagunk nevében kí-
köszönhetően folytatódott. Csikós Józsefné kezde- vánok Önöknek szeretetteljes boldog ünnepeket, és
ményezésére emlékhelyet avattak az ismert szerv- örömökben gazdag új évet!
donorok emlékére Kiskunfélegyházán az Alsóteme-
tőben, melyre minket is meghívtak, és ahová több
donor családtag is érkezett. Ott találkoztunk a Hor-
váth családdal, akiknek még nagyon frissek a sebei,
tavasszal veszítették el 24 éves fiukat. Történetüket az
édesanya osztotta meg velünk. Berente Judit
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 3
TARTALOM
SZERVUSZ
A Magyar Szervátültetettek Szövetségének magazinja
14-17 3 2018. december
www.trapilap.hu
Trapi-napok ...............................................16 OVSZ együttműködés ...........................40
Interjú prof. dr. Müller Veronikával ...... 5
Egyesületi elnökök képzése .................20 Konferenciák .............................................42
Kitüntetettjeink ........................................22 Új arculat .....................................................43
Értünk szólt a gitár ..................................24 „Képzett beteg” program .....................44
A Szív a Szívért Alapítvány országos EuregioTour ...............................................54
találkozója ..................................................26 RenBike Balaton .......................................56
5
18 56
Fiatal arcok a klinikán –
dr. Rokszin Richard .................................... 9
A Szent István-díj átadása ....................28 Eddz okosan, ne keményen .................58
Szívtranszplantáltak betegnapja .......31 A testmozgás akadályainak
A rendíthetetlen fiúk esete megértése ..................................................60
az édesanyjukkal .....................................32 Vándortúra .................................................61
Donációs nap ............................................34 Őszi versenyek ..........................................62
Emlékfalavatás a szervdonorok
tiszteletére .................................................36
Emlékezzünk .............................................38
A másik oldal .............................................39
9 61
20 éves a Magyar Szervátültetettek
Szövetsége .................................................12 28 Egyesületi hírek ........................................64
Csak ülök és mesélek – Beszélgetés Mi is segítünk ............................................82
Perner professzor úrral ..........................14 Támogatóink .............................................83
„Szervusz” A lapot összeállította: Alapító: Székely György E-mail-címek:
A Magyar Szervátültetettek Berente Judit, Feszt Tímea, Alapító szerkesztő: Iroda: [email protected]
Tarján Iván
Szövetségének lapja dr. Grózli Csaba, Tilhof Ingrid Szakmai tanácsadó: Székelyné Burja Ilona:
Szerkesztőség: Szerkesztőségi titkár: Törőcsik Zsolt, dr. Varga Zoltán [email protected]
1146 Budapest, Kotáné Cziegler Andrea Cím: 1146 Budapest, Tilhof Ingrid: [email protected]
Istvánmezei u. 1–3., Korrektor: Kulcsár Gabriella Istvánmezei u. 1–3. Berente Judit: [email protected]
tel.: 460-69-27 Tördelés: Serfőző Magdolna Nyomdai kivitelezés:
Pannónia-Print Kft.,
Szövetségünk honlapja: Fotó: Szekeres Máté 1139 Budapest, Frangepán u. 16. Kotáné Cziegler Andrea:
www.trapilap.hu Felelős kiadó: Berente Judit ISSN: 1585-6070 [email protected]
4 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
SZERVÁTÜLTETÉS
KEZDETEKTŐL
CSAPATKÉNT DOLGOZUNK
TÍZ ÉVE GONDOZZÁK
A TÜDŐÁTÜLTETETTEKET
A PULMONOLÓGIAI KLINIKÁN
MÜLLER VERONIKA professzor büszke rá hogy
nőként egy olyan nagy intézetet vezethet, mint a
Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikája,
ahol mintegy 150 tüdőátültetettet gondoznak.
Tagja a Magyar Tudományos Akadémia Nők
a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottságának,
amely a nők helyzetét vizsgálja a tudományos
életben. Bár az idén Kiváló Tudományos
Diákköri Nevelőnek választották, a legszebb
hobbiként gondol a tanításra. Örömmel vett részt
a Képzett Beteg programban, amely már
a tüdőátültetettek számára is elérhető, sőt állítja,
hogy a program az orvosok számára is előnyös.
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 5
SZERVÁTÜLTETÉS
Stoltz Judit és – Mikor dőlt el, hogy a klinikumot, ezen János, akik már rendelkeztek utógondozói
Prof. dr. Müller Veronika belül a tüdőgyógyászatot választja tapasztalattal. Hamar kialakult egy nagyon
hivatásul? jó csapat (Muraközi Gabriella, Bohács Ani-
– Véletlenül lettem tüdőgyógyász – kó, Süttő Zoltán és én), mi kezdtük el a kli-
mosolyodik el. Amikor Losonczy György nikán az utógondozás kialakítását 10 évvel
professzor urat meghívta Magyar Pál pro- ezelőtt. Kiváló radiológus (Balázs György)
fesszor a Tüdőklinikára, ő megkérdezte, és patológus (Pápay Judit) is örömmel
hogy vele tartanék-e? Igent mondtam, csatlakozott a munkacsoporthoz. Nagyon
amit azóta sem bántam meg. izgalmas tanulási folyamat volt, nagyon
nagy odafigyelést igényelt az elején, sok
– 10 éve végzi a tüdőátültetettek utó- nehézséget kellett leküzdenünk, mégis
gondozását a Pulmonológiai Klinika. szívesen emlékszem vissza rá. Ki kell emel-
Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre? nem főnővérünk, Csernus Katalin munká-
– Részben autodidakta módon, na- ját, aki hajlandó volt nővércsapatával ezt
gyon nagy lelkesedéssel kezdtük el tanulni a nagyon speciális betegcsoportot és az ő
a tüdőátültetettek utógondozását, amely- problémáikat felvállalni. Olyan nővéri gár-
hez segítséget nyújtott az autoimmun be- dát alakított ki, akik pontosan tudják, hogy
tegek és a tüdőrákos betegek kemoterápi- mikor, mire kell odafigyelni és ezt meg is
ás kezelései melletti teszik. Ez egy óriási kincs a mai egészség-
Ezen a hétvégén sok mindenről immunszuppresszi- ügyi ellátásban.
kiderült számunkra, amiről úgy óval kísért állapotok
gondoltuk, hogy ez nagyon kezelésében meg- – Vonzó egy ilyen új terület, könnyű egy
egyértelmű betegeinknek, szerzett tapasztala- gondozói csapatot megszervezni?
hogy mégsem az. taink. Kiváló bécsi – Nem igazán. Az elején ez egy külö-
kezelési protokollt nösen munkaigényes terület volt, egy-egy
alkalmaztuk és nagy segítséget jelentettek betegnél akár 4-5 órát is el kellett tölteni
az ottani kollégák, valamint azok a hazai azzal, hogy nagyon gyorsan megszervez-
szakemberek, mint például Csiszér Eszter, zünk olyan vizsgálatokat, amelyek nem
Czebe Krisztina és a patológus, Fillinger olyan könnyen hozzáférhetők. Ez persze
6 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
SZERVÁTÜLTETÉS
nem volt annyira csábító a fiataloknak. Ma akkor van egy nagyon fontos invazív része
már ezt bármelyik fiatal szakorvos megold- is, mint például a bronchoszkópia, nem in-
ja és a klinikán is van egy olyan pozitív gon- vazív légzéstámogatás és természetesen a
dolkodás, hogy mindenki tudja, itt nem le- légszélesebb gyógyszeres kezelések, mely-
het késlekedni. Azt viszont rögtön az elején nek legfontosabb népegészségügyi része a
eldöntöttük, hogy ezt csak csapatban le- tüdőrák komplex terápiája.
het csinálni, ugyanis nem mindig bírják az
emberek lelkileg sem, ha túl sok feladatot – A jelenlegi körülmények nem túl ideáli-
teszünk rájuk. Márpedig ez nagyon munka- sak – gondolok itt az épület adottságaira
intenzív terület, de igyekszünk e terheket elsősorban.
elosztani. – Az épület adta lehetőségek valóban
nem ideálisak, de mindig kiemelten oda-
– Nem olyan rég nevezték ki az intézet figyelünk a szerv- és szövetátültetettek-
vezetőjévé. Könnyű ma nőként vezetővé re, beleértve a nem tüdőátültetetteket is.
válni? Őket lehetőség szerint a legkomfortosabb
– Komoly elismerésnek éltem meg, kórtermekben helyezzük el. Ennek hátteré-
hogy a Semmelweis Egyetemen nőként, ben szakmai indokok állnak, de valamennyi
ilyen nagy és széles profilú klinikát vezet- tüdőbeteg ellátását ilyen kórtermekben
hetek. Nagyon megtisztelő számomra, szeretnénk biztosítani.
hogy tagja vagyok a Magyar Tudományos
Akadémia Elnöki Bizottságának, amely a – Mi az, amire akár a közeli, akár a né-
nők helyzetét vizsgálja a tudományos élet- hány éven belüli jövőben a tüdőátültetet-
ben, hogy hogyan képesek boldogulni, tek számíthatnak az új vezetés részéről?
előrelépni. Sokan mondják azt, hogy azok – Kormányhatározattal rendelkezünk,
a szakmák nőiesednek el, amelyben a férfi- melynek mentén az egyetem a klinikát
ak már nem találnak elég kihívást. Én nagy a Tömő utcai, volt Szemklinika helyére
örömmel látom, hogy nálunk a klinikán or- költözteti. Komoly tervezési fázisban va-
vosi szinten kiegyenlített ez a viszony, de gyunk, reméljük, hamarosan elkészülhet a
remélem a szakdolgozói területen is kiala- kivitelezési terv is. Egy teljesen modern, a
kul egy egészséges egyensúly a jövőben. 21. századnak megfelelő Tüdőklinika fog
A pulmonológia belgyógyászati jellegű, létrejönni. Nagyon régóta várunk már erre
nagyon gondolkodásintenzív terület, ami és reméljük, hogy 2020-ban már ott fogad-
a finom apró részletekből építkezik, ugyan- hatjuk betegeinket.
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A klinika munkacsoportja
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 7
SZERVÁTÜLTETÉS
Prof. dr. Müller Veronika, Czuczor Zoltán, dr. Bohács Anikó, Csernus Katalin a Képzett Beteg programon, Tengelicen
– Az első Képzett Beteg program tüdőátül- geinktől is. Fontos számunkra a közvetlen
tetetteknek nemrég volt Tengelicen. Úgy kapcsolat, hogy betegeinkhez minél kö-
is részt vett az első napi programon, hogy zelebb kerüljünk. Nagyon örülünk, hogy a
másnap reggel külföldre utazott. Ennyire Képzett Beteg program már a tüdőátülte-
fontosnak tarja a betegszervezeti munkát tettek számára is elérhető. Ezen a hétvégén
és a betegekkel való találkozást? sok mindenről kiderült számunkra, amiről
– Igen, ezt nagyon fontosnak gondolom. úgy gondoltuk, hogy ez nagyon egyér-
A Semmelweis Egyetem Tüdőklinikáján 4-5 telmű betegeinknek, hogy mégsem az.
olyan betegszervezet működik, amelyek Nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk ezek
munkáját az orvoskollégák is nagy lelkese- kommunikálására. Ez rendkívül hasznos ta-
déssel és szeretettel segítik. Ennek sajnos pasztalat volt.
Magyarországon nem volt nagy hagyomá-
nya, de a ritka betegségeknél, a tüdőfib- – Hogyan tud kikapcsolódni, hiszen
rózisok területén, a pulmonális hipertónia vezetőként és gyógyítóként is nagy lehet
(tüdőbeli magas vérnyomás) esetében, a terhelés?
cisztás fibrózisban és a tüdőátültetetteknél – Paradox módon nekem a munkám
is aktív szereplők. A betegszervezetek szá- nagyrészt a hobbim is. Nagyon szeretem a
munkra nagyon fontosak, nagyon sok min- tudományos munkát, sok tudományos di-
dent el tudnak érni és nekünk is szükségünk ákköri és PhD-hallgatóm van. Ezek a fiatalok
van arra, hogy érezzük és pontosan értsük szuperek, öröm látni, ahogy egyre többet
a másik oldal igényeit. Erre tankönyvekben tudnak.
nem kapunk választ, ezt csak a betegekkel Hamarosan itt az influenzaszezon.
és a betegszervezetekkel való kommuniká- Javasolja a védőoltások beadását?
cióból tudhatjuk meg.
– Abszolút fontosnak tartom. Hozzátar-
tozókat mindenképpen javasolt beoltani, a
– Szervezőként is jó volt látni, ahogy az szervátültetetteknek pedig a stabil állapot
orvosokkal, a főnővérrel és asszisztensé- elérése után (általában 6–12 hónappal) kell
vel beültek és részt vettek az ismerkedési megkapniuk az első oltást. Ezt követően
est játékos feladataiban is. évente minden alkalommal javasolt.
– Jó hangulatú, nagyon színvonalas
rendezvény volt, nagyon sok pozitívumot
hallottam vissza a kollégáimtól, de a bete- Dr. Grózli Csaba
8 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
FIATAL ARCOK A KLINIKÁN
AKIT A
MŰTŐ SZELE
MEGCSAPOTT
– Ebben a rovatban az első kérdés ha-
gyományos: miért pont a sebészet?
– Mindig orvos akartam lenni, de azt,
hogy sebész leszek, az egyetem első éve
után döntöttem el. A nyári gyakorlat az
első év után az ápolás körül forog, tehát
a nővérek munkáját kellett volna néznem
és segítenem, de úgy alakult, hogy me-
hettünk a műtőbe is, asszisztálhattam és
ott úgy „megcsapott a műtő szele”, hogy
azóta sem tudok tőle szabadulni és nem
is akarok. Korábban minden más is szó-
ba jött, például a nőgyógyászat vagy a
fül-orr-gégészet, az édesapám pedig há-
Veseültető vasember ziorvos és az is tetszett, de a műtővel való
találkozás óta egyértelmű a sebészet irán-
ti szerelem.
– A sebészeten belül a transzplantá-
A műtőben persze nincs szél, de valami mégiscsak lehet, ció területe is ilyen „varázsütésre” jött?
– Nem, sokáig csak az volt tiszta szá-
ha úgy „meg tudta csapni” dr. Rokszin Richárdot, hogy az momra, hogy műtéti szakmát választok.
A szakvizsgáig majdnem minden osztá-
első műtőbeli asszisztálása után elhatározta: sebész lesz. lyon el kell tölteni egy kis időt, ennek az
Aztán másodszor is megcsapta a szél, ezúttal a valódi, futás időszaknak a legvégén alakult ki, hogy a
transzplantáció lesz a nekem való. Az a
és kerékpározás közben, olyannyira, hogy immár kétszeres vicces, hogy amikor évekkel korábban,
21 évesen, tehát harmadéves egyete-
ironman, amit 3800 méter úszás, 180 kilométer kerékpározás, mistaként bejártam ide a Klinikára, akkor
Szenohradszky (Szeno) Pali bácsi – aki-
majd 42 kilométer futás folyamatos teljesítésével lehet elérni. nek a nevéhez a veseátültetési program
Diplomáját 2005-ben szerezte a Szegedi Tudományegyetemen, megszervezése és az első szegedi veseá-
tültetés fűződik, és aki sajnos jó egy éve
2011-ben lett sebész szakorvos. Szeged körzetében már sokan meghalt – már mondta, hogy én transzp-
lantációs sebész leszek, de akkor kinevet-
élnek olyan új vesével, amelyet ő ültetett be. tem őt. Mégis neki lett igaza.
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 9
FIATAL ARCOK A KLINIKÁN
– Mit látott vajon Pali bácsi a har- olyan jónak nefrológiából, hogy az ál-
madéves Rokszin Richárdban, hogy talam transzplantált beteget azután
így meg tudta jósolni a jövőt? én kezeljem és gondozzam. Én inkább
– Talán az elvetemültségemet. Jár- operálok.
tam donációkra, transzplantációkra,
néztem, segítettem, igyekeztem bár- – Ez azt is jelenti, hogy kizárólag
mire válaszolni, amit kérdezett, olya- a beteg testre és a manuális munká-
nokra is, amire végzett orvosok sem ra koncentrál?
tudtak kapásból, egyszóval minden – Á, dehogy. Persze van sebészi
érdekelt. De akkor én még nem gon- élmény, amikor a beültetett szervben
doltam, hogy számomra ez lesz a kívá- elindítjuk a vérkeringést, a szerv életre
natos életforma. Mármint az, hogy ha kel és elkezd termelődni a vizelet, az
tudok segíteni vagy cselekedni, akkor leírhatatlan. De van az emberi élmény
inkább nem alszom. Éjfélkor transzp- is, amikor a hozzátartozó elsírja magát,
lantáltunk, 3 óra 30-kor feküdtem le, hogy megmentettük a kedvesét, akkor A Szegeden rendezett konferenciánkon -
6 óra 30-kor már fenn voltam, most én is a könnyeimmel küszködök. De MTT 2018 (négyen maradtunk)
este van és itt ülök ügyeletes orvos- még ennyi sem kell, csak elég látni a
ként. Mindig is ilyen örökmozgó vol- Facebookon, hogy valaki milyen élmé- mennyit beszélgetett a betegeivel, és
tam. Pali bácsi tehát a stílusom alapján nyeket posztol, aki a műtét előtt foly- most én is így csinálom, annak ellené-
tehette a jóslatát, és úgy gondolom, ton dialízisre járt, helyhez kötötten élt re, hogy sebész lettem. Engem nem
talán az életstílus terén is van tud zavarni vasárnap délben sem
köztünk hasonlóság: ő viccelődős, senki. A gének, úgy látszik, nem
jó hangulatú, jóindulatú ember megkerülhetők.
volt, aki mindig és mindenkit
derűssé tudott tenni, még hajnali – Hogyan lehet bírni az éjsza-
háromkor is. kai és hajnali műtétek jelentette
terhelést?
– Hányan vagytok és milyen – Az általános sebészek mun-
átültetéseket végeztek? kája sem könnyebb. Ők nappal
– Mi csak vesét transzplantá- dolgoznak sokkal többet, mi pe-
lunk, nincs másra kapacitás. Már dig általában éjszaka. Persze a mi
62-nél tartunk az idén (az interjú munkánk kiszámíthatatlan. A leg-
október végén készült – a szerk.), több átültetés éjfél előtt és hajnal-
ami a tavalyi adat másfélszerese. ban van. Én nagyon szeretek reg-
Szívesen transzplantálnánk májat gel operálni. Már az egyetem alatt
is, de sok feltétel nincs meg hoz- is reggel négykor keltem. Most is
zá, például az intenzív osztályos az a legszimpatikusabb, ha mond-
háttér és sok egyéb sem, és főleg juk fél ötkor operálunk, fél nyolcra
ágyszám kellene hozzá. De a ve- Az orvosi team az osztályos karácsonyi ünnepen: készen vagyunk, és nyolckor el-
seátültetés is eléggé össze tudja dr. Szenohradszky Pál (elhunyt), dr. Szederkényi Edit, kezdődhetnek az aznapra terve-
zavarni a programot, illetve nagy dr. Borda Bernadett, dr. Hódi Zoltán, zett műtétek. Nincs annál szebb,
terhet tud róni a műtőre. Az osz- dr. Rokszin Richárd amikor a műtőből látjuk, ahogy
tályunk nyolcágyas, összesen tíz felkel a nap, és az új szerv éppen
nővér és négy orvos dolgozik, elkezd vizeletet termelni.
ebből hárman vagyunk képesek és félt. De hogy a kérdésre válaszoljak:
szervet kivenni és beültetni. Negyedik lelkileg is gyógyítjuk a betegeket, szük- – A szépséget értem, de hány
orvoskollégánk, Borda Bernadett dok- ségük is van rá, mert nagyon nehéz éves korig lehet ezt csinálni?
tornő is transzplantál már, de még fel- lenne lelki támogatás nélkül. Úgy gon- – Szeno Pali bácsit nézve
ügyelettel, ő viszont most fogja letenni dolom, hogy én sokkal többet törődöm akármeddig. Ő is addig operált, amíg
a nefrológiai (vesegyógyászati) szak- a lelkükkel annál, mint ahogy azt kép- a betegsége olyan stádiumba nem
vizsgát. Ez nagyon hasznos lesz mind- zeltem korábban. Őszintén bevallom, jutott, hogy már gyenge volt, de ez
annyiunknak, mert a gondozáshoz, a hogy valaha azért is akartam sebész csak az utolsó fél évet jelentette. Addig
megoperáltak követéséhez ez nagyon lenni, hogy ne kelljen annyit törődni a lehet csinálni, amíg úgy érzi az ember,
fontos. Én például nem érzem magam lelkekkel. De láttam, hogy édesapám hogy nem árt. Nyilván kell egy bizonyos
Műtőben
10 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
FIATAL ARCOK A KLINIKÁN
mértékű önmérséklet, hiszen, ahogy akkor megakadályozott benne), 2018-
mondják, „a sebész nehezen teszi le a ban pedig másodszor is, 20 percet ja-
szikét”. A fizikai teherbírás szempontjá- vítva az időmön.
ból pedig Berente Juditot idézném, aki
szerint három dolog kell hozzá: „sport, – Innen hová lehet még tovább fej-
sport és sport”. lődni?
– Szeretném továbbra is az éves
– Akkor innentől Rokszin Richár- tervemet teljesíteni, ami egy teljes távú
dot, az ironmant kérdezem. Hogyan ironman, két féltávú ironman és két ma-
lett ironman? ratonfutás. Jövőre is így szeretném, csak
– Sport mindig volt az életemben, azért képlékeny, mert sem egy két hóna-
általános iskolában kézilabda, a kö- pos gyerekkel, sem egy nyolc hónapos
eXtremeMan Nagyatád 2018
zépiskolában kosárlabda, és persze (a legnagyobb múlttal rendelkező terhes feleséggel nem szeretném ezt
fociztam is. Az egyetem alatt pedig magyarországi hosszútávú bevállalni. Így az időzítés még kérdéses.
minden abbamaradt. És a futókat triatlon verseny)
általában lehülyéztem. Izzadnak, li- – Ezek szerint nem sokára apa lesz.
hegnek, nincs jobb dolguk? Aztán az ironman teljesítését. Ennek a hiva- Leljen ebben is nagyon sok örömöt!
eljutottam odáig, hogy én is elkezd- talos neve hosszú távú triatlon: 3800 Arra azonban kíváncsi lennék, hogyan
tem futni. Most sincs több időm, mint méter úszás, közvetlenül utána 180 tudja a párjával összeegyeztetni a ki-
amikor egyetemista voltam, csak a kilométer kerékpározás, majd közvet- számíthatatlan munka és az extrém
felfogásom változott. 2012-ben min- lenül ez után 42 kilométer (maraton) sportterhelés jellemezte életvitelét?
denki elkezdett futni a környezetem- futás. Mindez folyamatosan, tehát az – Ami a kemény sportot illeti, abba ő
ben – hát vettem én is egy egyszerű időbe az átöltözés is beleszámít. is beleszeretett: ő is kétszer megcsinálta
futócipőt. Öt kilométerrel kezdtem, az olimpiai távú triatlont, ami egy kicsit
gyalogolós tempóban. Mivel azon- – Úgy tudom, ez a cél öt évnél ha- ugyan emberibb a távokat illetően, de
ban a kihívások motiválnak, hamaro- marabb valósult meg. attól még nagyon nehéz és óriási telje-
san beneveztem egy félmaratonra, Másfél év után a félmaratonon már sítmény. A versenyzés és az ezzel járó
amit teljesen önerőből teljesítettem 1 óra 44 perces eredményt értem el. utazás így családi program. Ami pedig
is 2013 májusában, Bécsben, 2 óra 35 Azóta a félmaratonos érmeim száma a munkát illeti: itt az egyik félnek önfel-
perc alatt. Ezután kértem el egy bará- már 40 fölött van, össze sem tudom áldozónak kell lennie, és ő ezt megteszi,
tomtól egy edző telefonszámát – in- számolni. Az ironmant 2017-ben teljesí- ráadásul nagyon büszke rám.
nentől lett edzéstervem is, és kijelöl- tettem először (már 2016-ban is készül-
tem távoli, körülbelül ötéves célként tem rá, de egy kerékpáros balesetem Dr. Varga Zoltán
Nővérkéink és koordinátoraink
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 11
JUBILEUM
20 ÉVE A SZERVÁTÜLTETETTEK SZOLGÁLATÁBAN
transzplantációk száma Ma- nak 30%-os csökkenéséhez ve-
gyarországon a 80-as évek zetett, 1998-ban, 307-ről 216-ra
A égén és a 90-es évek ele- esett vissza a transzplantációk
v
jén kezdett ugrásszerűen emel- száma.
kedni. 1987-ben 58 veseátülte- A szövetség egyeztetni kez-
tést végeztek, 10 évvel később dett valamennyi parlamenti párt
1997-ben a szervátültetések szá- országgyűlési képviselőivel, és si-
ma meghaladta a háromszázat, került megnyerni őket az ügynek.
akkorra beindult a máj- és szívá- Dr. Csáki András ceglédi MDF-es
tültetési program is: 307 vese, 18 képviselő nyújtotta be a módosí-
máj és 4 szív átültetésére került tási javaslatot. A FIDESZ részérő
sor, ami összesen 329 transzp- Deák Krisztina és Selmeczi Gab-
lantációt jelentett, azaz a riella, az SZDSZ-től Béki
számuk tíz év alatt meg- Gabriella, az MSZP-től pe-
hatszorozódott. Budapest Minden a sporttal kezdődött! Egy évvel ez- dig Kiss Péter képviselők
és Szeged után 1991-ben segítettek abban, hogy a
Debrecenben, 1993-ban előtt is jubileumot ünnepeltünk, amikor a ma- parlament ezt a törvény-
pedig Pécsett is elkezdő- lagai Szervátültetettek Világjátékára utazó módosítást egyhangúan
dött a veseátültetés az ott sportolók eskütételével együtt arra emlékez- megszavazza. 1999-től te-
kialakított egyetemi cent- tünk, hogy a magyar csapat 30 évvel azelőtt, hát halottból szövet, illetve
rumokban. szerv eltávolítása céljából
A szervátültetések szá- 1987-ben, először vett részt a VIII. Szervátül- akkor kerülhet sor, ha az
mának emelkedésével az tetettek Világjátékán Innsbruckban. Amikor elhunyt ez ellen nem tett
MTSE tagsága is szépen onnan hazatértek a sportolók egy fiatal ambi- tiltakozó nyilatkozatot. Biz-
gyarapodott, az egyesület ciózus transzplantált, Székely György mega- tosan meg lehetne becsül-
is egyre sikeresebb lett. ni, hogy ez a törvénymó-
10 év elteltével Székely lakította az első szervátültetetteket tömörítő dosítás az elmúlt 19 évben
György felismerte, hogy sportegyesületet, a Magyar Transzplantáltak hány plusz transzplantáci-
egy magasabb struktúrára, Sport Egyesületét, az MTSE-t. Innen számítjuk a ót jelentett.
szövetségre van szükség a szervátültetettek hazai sportjának a kezdetét. A következő mérföldkő
továbblépéshez. Időköz- az volt, amikor 2012-ben
ben sorban megalakultak a Magyar Tudományos
a vidéki megyei és/vagy Akadémián rendezett a
regionális egyesületek is. Gyuri nagyon sok személyes Szövetség egy tudományos konferenciát Gondolatok a
instrukcióval segítette a vidéki egyesületek alakulását, szervátültetett emberek életéről címmel. A konferencián
és 1998-ban érett meg a helyzet arra, hogy 12 szerve- neves szervátültetéssel, utógondozással, szervátültetet-
zettel megalakuljon a Magyar Szervátültetettek Sport-, tek sportjával foglalkozó szakemberek vettek részt, és
Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége. A szervezet 3 fős annak anyaga könyv formájában is kiadásra került, ami
elnökséggel kezdte meg a működését, elnöknek Szé- a mai napig alapműnek számít.
kely Györgyöt választotta meg a közgyűlés. Nagyon jó
érzékkel került az alapszabály úgy megalkotásra, hogy
ne csak Sportszövetség legyünk, hanem foglalkozzunk Mérföldkövek a sportban
a szervátültetettek érdekvédelmével is. Ez Gyuri előre-
látását dicséri. Nemzetközi sportversenyt a Szövetség megalakulá-
sa óta 3 alkalommal sikerült szervezni, ami nemzetközi
szinten is jó eredménynek számít, hiszen a mi verseny-
Mérföldkövek az érdekvédelemben rendszerünkben a világban és Európában évente egy-
két nagy multi-sporteseményt rendeznek.
Az érdekvédelemben a megalakulást követő évben Nagy sportdiplomáciai siker volt 1999-ben, hogy Hol-
érte el a Szövetség a máig legnagyobb sikerét, a doná- landia lemondása után, az utolsó pillanatban mi rendezhet-
ciós törvény módosítását. 1997-ben úgy módosították tük meg a XII. Szervátültetettek Világjátékát. Ebben nagy
a donációs törvényt, hogy a hozzátartozókat meg kell szerepe volt dr. Reé Józsefnek, akkori csapatorvosunknak,
kérdezni arról, hogy a donor életében tiltakozott-e a aki tizenkét éven át volt a WTGF (World Transplant Games
szervkivétel ellen. Ez a módosítás a donációk számá- Federation) elnökségi tagja. Nagy szerencsénk volt, hogy
12 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
JUBILEUM
akkor alakult meg az Ifjúsági és Sportminisztérium Fo- függ a további élete. Szoknia kell az új szervet, mert
gyatékosok Sportjáért Felelős Helyettes Államtitkársá- például a vese esetében, az nem is a megszokott he-
ga, melyet Szekeres Pál vezetett, s a titkárság dolgozói lyére kerül. Kikerül a klinika biztonságos környezeté-
minden segítséget megadtak ahhoz, hogy fél év alatt ből, ahol bármikor kérdezhet, és tudja, hogy ha valami
– ami rekordidőnek számított –sikeres Világjátékot tud- gond van, azt megoldják. Most pedig hazakerülve – a
junk megszervezni. szürkezónában – egy csomó új dologgal kell szembe-
néznie, bizonytalan az új helyzetben, és nem mindig
A Szövetség másik sportdiplomáciai sikere volt két tudja eldönteni, hogy amit érez, az normális-e vagy
évvel később, hogy 2001-ben Budapesten alakult meg kóros.
a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európai Sport- 2015-ben egy, 2016-ban három, a 2017-es évben
szövetsége. Az MSZSZ akkori elnökségének oroszlán- négy, 2018-ban pedig hat rehabilitációs hétvégét
része volt abban, hogy az alakuló közgyűlést Budapes- sikerült megvalósítanunk szponzorok támogatásaiból,
ten tudtuk megtartani, itt került bejegyzésre az ETDSF s a résztvevők száma elérte a 250-et. Mind a betegek,
(European Transplant and Dialysis Sports Federation) mind a szakma fontosnak és sikeresnek értékelte a
és székhelye azóta is a fővárosunk. programokat, és egyre nagyobb igény fogalmazódott
A megalakulás utáni évben mi rendeztük a II. Szervátül- meg ennek folytatására, bővítésére.
tetettek és Művesekezeltek Európa Játékát Balatonaligán,
majd négy év múlva 2006-ban ismét Európa Játékok házi-
gazdái lehettünk, ezúttal Európa későbbi kulturális főváro- Hogyan képzeljük a jövőnket?
sában, Pécsett.
2015-ben a Magyar Transzplantációs Társaság, az Or- Az érdekvédelemben küzdünk közösségünk joga-
szágos Sportegészségügyi Intézet, a Magyar Sportorvos iért és segítünk, hogy öngondoskodó, önmagáért és
Társaság és Magyar Szervátültetettek Szövetsége közös sorstársáért tenni tudó és akaró tagokká váljanak. Fe-
szervezésében került sor a Szervátültetettek verseny- lelősséggel tartozunk ügyünkért, így kiemelten fontos
sportja című konferenciára. Azért is tekinthetjük ezt számunkra programjaink biztonsága, működésük átlát-
mérföldkőnek, mert ez volt az első alkalom, hogy ilyen hatósága és fenntarthatósága. Szeretnénk aktivizálni a
keretek között tudtunk a témáról beszélni. tagságot a jól strukturált információ, tudás és jó gya-
Élsportolóink legnagyobb sikere volt, amikor 2015- korlatok megosztásában. Dolgozunk azon, hogy az utó-
ben Argentínában a Szervátültetettek Világjátékán mi gondozás finanszírozása emelkedjen, a veseátültetet-
nyertük el az Outstanding Team Award-ot azaz a Ki- tek utógondozási lehetőségei javuljanak.
emelkedő csapat címet. Ezt a díjat annak a csapatnak ítéli A sportban szeretnénk elérni, hogy minden szervá-
oda a WTGF, amelyikben legalább 20 sportoló verseny- tültetett hetente legalább 3×50 percet mozogjon,
zik, és az egy főre eső éremszám a legnagyobb, tehát ez mert ennek már van élettani hatása.
a csapatteljesítmények teljesen objektív mércéje. Na- Edzéslehetőségek szövetségi keretek között egye-
gyon büszkék vagyunk erre a díjra, és minden vágyunk, lőre csak Budapesten állnak rendelkezésre, az egyesü-
hogy még egyszer a miénk lehessen. letekkel együttműködve szeretnénk ezeket bővíteni, a
vidéki területeket felkarolni, s ennek eredményeként
Mérföldkövek az oktatásban reméljük, hogy a sportolói létszámot is tudjuk majd nö-
velni. Célunk, hogy a hazai és nemzetközi versenyeken
minél több szervátültetett vegyen részt.
Képzett beteg programunkat 2015-ben indítottuk Az edukációs programunkban az újonnan transzp-
el. A program célja szakemberek és szenior transzplan- lantáltak több mint 50%-a vegyen részt 2020 végéig,
táltak előadásainak és személyes tapasztalatainak se- és legyen valamennyi beteg számára ajánlott/kötelező
gítségével átsegíteni a friss transzplantáltakat a kezdeti 2021 végére a szakma és az állam támogatásával. En-
nehézségeken, visszailleszteni őket a mindennapi élet- nek érdekében törekszünk a szakmával történő part-
be, megtanítani, hogy mit tehetnek a minél hosszabb nerségi kapcsolatok kialakítására.
szervtúlélés érdekében.
A szervátültetés után, miután a friss transzplantál- Tudom, hogy egyre többen leszünk, s aki ma szerv-
tat a klinikáról otthonába bocsátják, sok ismeretlen re vár, mihamarább közöttünk lesz. A szervátültetett és
dologgal kell szembenéznie. Egyrészt hazakerül egy új a szervátültetésre váró betegek hosszabb és minőségi
szervvel egy új állapotban, amikor folyamatosan figyel- életéért dolgozunk, és arra törekszünk, hogy aktív és
nie kell önmagát: mennyi a hője, vérnyomása, pulzusa, tudatos életet élő, egymást segítő közösséget alkos-
a bevitt folyadék és vizelet mennyisége, és a pontos sunk.
gyógyszerszedést szem előtt kell tartania, hiszen ettől Berente Judit
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 13
JUBILEUM
CSAK ÜLÖK ÉS MESÉLEK…
45
Beszélgetés Perner Ferenc professzorral a pályájáról, a 45 éve
indult vesetranszplantációs programról és még sok másról.
A beszélgetésre nem szokványos módon esélt az 56-os forradalomról,
került sor az MSZSZ 20 éves jubileumi amikor pályáját kezdte, az
hétvégéjén, a nyitó estén. Professzor úr (őt Méteres altatásról, a megpró-
mindenki csak így szólítja) 82 évesen is báltatásokról. Nem feledkezett el említést
tenni nagyjainkról, akikért Amerikából
mindenre tökéletesen emlékszik. a Mayo testvérek is Budapestre utaztak
Professzor úr hetek óta készült erre a be- tanulni, ők alapították később a világhírű
szélgetésre, rengeteg korabeli képet, Mayo Klinikát. A II. Számú Sebészeti Klini-
újságcikket, filmfelvételeket és tévéadáso- káról, ahol az előadóteremben operáltak,
kat digitalizált és állított össze élő ott lehetett a műtéteket végignézni. „Vi-
lágszinten művelték itt a sebészetet!” –
történelemmé. Eredetileg csak beszélge- hangsúlyozta, és mindenről volt egy régi
tésről volt szó, aztán kérdezte, hogy egy-két képe vagy újságcikkkivágása. A terem-
diát le tudunk-e vetíteni a beszélgetés ben néma csönd és az álmélkodás hang-
közben? Igenlő válaszom után – időnként jai. Nem kellett orvosnak lenni ahhoz
nagy izgalommal a hangjában – felhívott, senkinek, hogy követni tudja az előadást.
Emberi nyelven szólt.
elmesélve, milyen fantasztikus anyagokat
talált, majd rákérdezett, hogy esetleg néhány n Sebész pályafutását Algériá-
filmbejátszás belefér-e még? Belefért … ban kezdte. Dús szakállú fiatalembert
Így a beszélgetésből sokkal inkább – láthattunk a képeken. „Rengeteget ope-
a címhez igazodva – mesélés lett, ráltam, nagyon sokat tanultam kint”
– mondja, majd elmesél néhány hajme-
egy kis kerek asztal mellett, resztő történetet – kész csoda, hogy
260 szervátültetettel szemben. haza tudott jönni. Elmeséli az első hazai
14 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
JUBILEUM
veseátültetés történetét, az akkori politikai bant épületet sikerült végül szerezni. Hát
helyzetet. Mesél arról, hogy 1962-ben Sze- ehhez és az akkori politikai helyzethez, az
geden dr. Németh András végezte az első X és Y elvtárs és elvtársnő meggyőzésé-
veseátültetést Magyarországon, de a beteg hez tényleg komoly ihlet és erő kellett. Bá-
immunszuppresszív gyógyszer hiányában jos történet, hogy Z elvtárs a műtő mellett
később elhunyt. 1973-ig ezután gyakorlati- gondolt magának
lag semmi nem történik a politikai nyomás berendezni egy állat- Világszinten művelték
miatt. Közben Perner professzor és csapa- kísérleti helyiséget… itt a sebészetet!
ta lázasan készül, sertéseken gyakorolják a nem volt egyszerű,
tökéletes varratok elkészítését, majd 1973. de sikerült lebeszélni.
november 16-án elindul Budapesten a szer- Az akkori tervezést és kivitelezést dicséri,
vezett veseátültetési program – épp 45 évvel hogy a klinika még ma is impozáns épület.
ezelőtt. Ehhez nélkülözhetetlen volt az im-
munológiai alapok előzetes megteremtése, n Nehéz leírni azt a hangulatot, azt az
megfelelő külföldi szakmai előtanulmá- élvezetet, ahogy a közönség átélhette a
nyok végzése és számos intézet szervezett szervátültetés történetének mérföldköveit,
együttműködése. Az eseményről nyúlfark- a mögöttes sztorik, az ezeket dokumentáló
nyi, pár mondatos hír jelent csupán meg. képek, cikkek és filmbejátszások egymásba
fonódó láncolatán keresztül a mesélő Per-
n Az 1994-es év fordulópont volt a ha- ner professzor jóvoltából. A vastaps sokáig
zai veseátültetés történetében. Januárban zúgott és professzor úr meghatottan állt a
kezdte meg működését a Semmelweis 260 szervátültetettel szemben. Mint mond-
Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Kli- ta, nem számított rá, hogy ennyi embert
nikája. Mindez nem készen várta az akkori fogja mindez érdekelni, ilyen mélységek-
transzplantáló csapatot és egyáltalán nem ben és terjedelemben még soha senkinek
volt könnyű bármilyen épülethez is hoz- nem mesélt minderről.
zájutni. Egy végletekig lepusztult, minden Dr. Grózli Csaba
ízében felújítást és átépítést igénylő lerob- Fotó: Szekeres Máté
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 15
JUBILEUM
TRAPI-NAPOK
A SZÖVETSÉG 20 ÉVES JUBILEUMA
JEGYÉBEN
Az idei Trapi-napokat a Szövetség 20 éves jubileuma jegyében szerveztük.
Annak érdekében, hogy minden zökkenőmentesen menjen, már tavasszal elkezdtük
az ötletek összegyűjtését, és az alkalomhoz illő program összeállítását.
Ezek után a lebonyolítás már gyerekjáték volt.
Mivel tavaly az ország nyugati felébe, Sümegre látogattunk,
ezért idén a keleti részt céloztuk meg.
Így esett a választásunk a festői Mátrára, azon belül is Parádfürdőre.
16 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
JUBILEUM
péntek délutántól érkező 260 résztvevő fogadása kihí- a jövő különböző szemszögekből más-más előadókon keresztül:
vások elé állított bennünket, hiszen még nem volt ek- prof. dr. Perner Ferenc a hazai szervátültetésről, Berente Judit a
k
o
A ra létszámú rendezvényünk. Végül önkénteseink és a Szövetség mérföldköveiről, prof. dr. Szabolcs Zoltán a szívátülte-
szálloda segítségével flottul lezajlott a regisztráció és az ajándék tésről, dr. Rényi-Vámos Ferenc a tüdőátültetésről, prof. dr. Máthé
pólók kiosztása, melyet direkt erre az alkalomra készíttetett a Szö- Zoltán a májátültetésről, dr. Szederkényi Edit pedig a veseátülte-
vetség. Már hagyománnyá vált, hogy a hétvége megnyitóját köve- tésről mesélt. Az előadók között helyet kapott dr. Gondos Miklós,
tően az adott év nemzetközi versenyéről készült filmet vetítjük le az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója is az EMMI
a résztvevőknek. Nem volt ez idén sem másként. A X. Szervátülte- képviseletében, dr. Mihály Sándor az Országos Vérellátó Szolgálat
tettek és Művesekezeltek Európa-bajnokságáról Schäfer Dávid ké- Szervkoordinációs Irodájának Transzplantációs igazgatója, és Nagy
szített filmet. Nagy sikert aratott mindenki körében! És az est egyik József a Magyar Paralimpiai Bizottság munkatársa. A jubileum al-
fénypontja, a 200 szeletes torta még csak ezek után következett! kalmából a Szövetség megalapította „A szervátültetettek szolgála-
Vacsora után dr. Grózli Csaba moderálásával prof. dr. Perner táért” díjat, melyet tíz olyan személy vehetett át, akik az elmúlt 20
Ferenc tartotta meg „Csak ülök és mesélek” címmel visszaemléke- évben munkájukkal nagyban hozzájárultak a hazai szervátültetés
zését a transzplantáció elmúlt 45 évére. sikeréhez és a szervátültetett társadalom elismertségéhez.
Magára a jubileumi konferenciára szombat délelőtt került sor.
A fő téma természetesen az elmúlt 20 év volt. 20 év története és
A
hely adottságait kihasznál-
va a résztvevők egy kisebb
csoportja nordic walking
túrára indult egy erdőismereti tanös- klasszikus LGT-slágereket hallhattunk
tőlük, mint a Nem adom fel, Ő még csak
vény mentén, útba ejtve a környék né- tizennégy vagy a Neked írom a dalt.
hány nevezetességeit, mint például a A hétvégét örömtánccal zártuk. érünk el, és
recski ércbányát. Kiss Erzsébet vezetésével már több ez a szám a Képzett
Pálfi Andrea veseátültetett sors- alkalommal próbált a csapat, hogy beteg programjainknak köszön-
társunknak köszönhettük a szombat igazi profikként mutathassák be a ko- hetően minden valószínűséggel csak
esti fellépőt. Karácsony János James és reográfiát. nőni fog.
egyik zenekara, a Trapi-GT fergeteges Nagy öröm látni, hogy a program- Tilhof Ingrid
hangulatú koncertet adott. Olyan örök mal évről évre egyre több embert Fotó: Szekeres Máté
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 17
JUBILEUM
Trapi-napok képekben
2018 . Parádfürdő
18 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. JÚLIUS 19
TOVÁBBKÉPZÉS
EGYESÜLETI
ELNÖKÖK
képzése
Törőcsik Zsolt
Első alkalommal volt csa-
patépítés és képzés az egyesü-
leti elnököknek és elnökségi
tagoknak a jubileumi ünnep-
séget megelőző, nulladik na-
pon. Bemutattuk a Szövetség
3 éves stratégiai tervét és új
arculati elemeit is. Nagylelkű,
elismert szakembereket sike-
Van der Meer Gabriella
rült megnyerni e célnak, akik
mindezt önkéntesen tették.
n A csütörtöki közös ebéd
után Berente Judit vázolta föl,
hogy miért is gondoljuk fon-
tosnak az összetartozás erősí-
tését és egymás segítését. Időt
és energiát kell szánni arra,
hogy közös nyelvet tudjunk
beszélni, hogy olyan ismeretek-
re tegyünk szert, amelyek segít-
ségével gazdagodik az egyesü-
leti élet és a kívülálló számára is
jobban láthatóvá válik.
n Ezután dr. Grózli Csaba is-
mertette a szövetség alapértékeit,
küldetését és a 3 éves ciklusra kije-
lölt célokat. Bemutatásra kerültek
a Képzett Beteg program új arculati
elemei, amelyek nagy sikert arattak.
Szó volt a tagság létszámának eme- Segal Viktor
léséről mint kiemelt jövőbeli cél, vala-
mint a fenntarthatóság és forrásbevo-
nás fontosságáról.
n Ezt követően Van der Meer Gabriella
tréner és coach, a nemzetközi coach szö-
vetség tagja vezetésével indult el a prog-
ram csapatépítő része. A terv az volt, hogy
mi, irodaiak is mindenben vegyünk részt,
hogy jobban megismerjük egymást az egyes
feladatok megoldása közben is. Nem kisebb
20 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
TOVÁBBKÉPZÉS
feladatra kértük tehát föl, minthogy n Abban a megtiszteltetésben része-
az elkövetkezendő három órában sültünk, hogy Segal Viktor, nemzetközi
töltse fel energiával a társaságot hírű chef és gasztronómiai tanácsadó,
és hozza közelebb az embereket örömmel fogadta el meghívásunkat és
egymáshoz. Nem szokványos, személyesen értékelte a kész műveket.
hogy egyetlen tréner foglal- Nagyon nehéz dolga volt, hiszen minden
kozzon mintegy 45 emberrel, csapat remekül teljesített és az elkészített
de Gabi fantasztikusan meg- ételek kiválóak lettek! Ezt talán a legjob-
oldotta ezt a problémát. ban az bizonyítja, hogy minden elfogyott
Észre sem vettük és máris az utolsó morzsáig/cseppig. Ezúton is kö-
kisebb csoportokban be- szönjük a kiváló zsűrizést és a segítséget
szélgettünk, ötleteltünk Viktornak!
és a végén ezeket egy-
mással is megosztottuk. n Az éjszakai pihenő után igazi agytor-
Sokan – akik régóta is is- na következett: a délelőtti előadások ren-
merik egymást – megle- geteg praktikus információt és segítséget
pődtek, hogy mennyire nyújtottak az egyesületi vezetők minden-
jól érezték magukat a napjaihoz.
különböző feladatok-
ban és hogy mennyire n Székelyné Burja Ilona beszélt a pályá-
aktívan szerepeltek. A zatok pénzügyi tervezéséről és elszámo-
délután végére a falat lásáról, ami első ránézésre elrettentőnek
elborító papírokon látszódik, de a saját bőrünkön megtapasz-
fantasztikus megfo- talva tudjuk, hogy nem lehetetlen megta-
galmazások jöttek nulni.
létre arról, hogy mi is
a mi közös célunk és n Tilhof Ingrid bemutatta a – törvé-
mi mindennel járul- nyi előírásoknak megfelelően szükséges
hatunk ehhez hozzá? – Cégkapu regisztrációt, amit többen ott
A csapatok értékes helyben el is tudtak végezni.
gondolataiból végül
egy közös anyag szü- n A közösségi média szerepéről és hasz-
letett. A gondolatokat nálatáról beszélt Hollós Kata és Feszt Tímea,
Böcskei Virág önkénte- praktikus tanácsokkal igyekeztek ellátni
sünk, a szervező csa- a résztvevőket arról, hogy mikor, mit és
pat tagja – aki a média mennyit érdemes posztolni a Facebookon.
szervezésben és egy Ehhez csatlakozott Szekeres Máté, aki a hon-
interaktív kreatív fal el- lap szerkezetéről és az egyesületek részére
készítésében vett részt használható lehetőségeiről mondott né-
– Jakab Ivettel állították hány mondatot.
össze egyetlen fantaszti-
kus képpé. n A tréning zárásaként Törőcsik Zsolt , az
MTVA-Kossuth rádió felelős szerkesztő-mű-
n A folytatásban négy sorvezetője beszélt a helyi média szerepéről,
csapattá alakultunk, négy használatáról, valamint a cikk- és hírírások
tábortűz köré gyűlve. A gyakorlati oldaláról. Az elméletben hallotta-
feladat nem volt kicsi: azt kat azonnal helyzetgyakorlatokban is meg-
kellett megennünk, amit valósíthatták a résztvevők, melyeket utána
főztünk. Minden csapat meg- együtt kiértékeltek.
kapta az elkészítendő étel
nevét és a hozzávalókat egy n Reméljük, hogy minden résztvevő
asztalon. A csapattagok között hasznosnak érezte a képzést és a képzeletbe-
szerencsére voltak rutinos házi- li hátizsákokba sok olyan dolog került, ami a
asszonyok és főzésben jeleskedő mindennapokat segíti a továbbiakban.
családapák is, így a kevésbé rutino- Találkozunk a következő tréningen!
sak hátradőlhettek és az apróbb fel-
adatokat látták el a fent említett szak- Feszt Tímea
emberek instrukciói alapján. Fotók: Szekeres Máté
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 21
KÖSZÖNJÜK!
A MAGYAR SZERVÁTÜLTETETTEK SZÖVETSÉGE
„A SZERVÁTÜLTETETTEK SZOLGÁLATÁÉRT”
díjakat adományozott:
A Szövetség a 20 éves jubileum tiszteletére megalapította a „Szervátültetettek szolgálatért-díjat”.
A kitüntetésben azok részesültek akik a Szövetség fennállása óta sokat tettek annak szervezeti fejlesztésért,
a sportolók egészségért, és azok sikereiért. A díjakat a 20 éves jubileumi ünnepségen adta át Berente Judit elnök
és dr. Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója.
Dr. Dezsőfi Antal, dr. Grózli Csaba, dr. Gerlei Zsuzsanna, Berente Judit
Dr Dezsőfi Antal, Dr. Grózli Csaba, Dr. Gerlei Zsuzsanna, Berente Judit
Dr. Varga Sándor, dr. Grózli Csaba, Berente Judit, dr. Rogács Nóra
A szakmai és támogatói díjak november 22-én, a szintén A hosszú távú támogatók díját az Astellas Pharma Kft. kapta,
20 éves Magyar Transzplantációs Társaság debreceni jubileumi melynek képviseletében dr. Rogács Nóra, a Novartis Hungária
kongresszuásnak gálavacsoráján kerültek átadásra. A szakmai Kft. képviseletében pedig dr. Varga Sándor vette át.
díjat dr. Gerlei Zsuzsanna a felnőttek, és dr. Dezsőfi Antal a gyer- Az MTT kongresszuson készült képeket köszönjük
mek májátültetettek elkötelezett utógondozásért vehette át. Tóth Attila fotográfusnak.
22 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
Gratulálunk - köszönjük! Gratulálunk - köszönjük! Gratulálunk - köszönjük!
Székelyné Burja Ilonát a szövetség meg- Dr. Pécsi Annamária úszóedzőt Jung Andrásnét kimagasló sportolói
tartásáért és fejlesztésért végzett önzetlen 20 éves edzői munkásságáért teljesítményéért
munkájáért és atlétikaedzői munkájáért
Gratulálunk - köszönjük! Gratulálunk - köszönjük! Gratulálunk - köszönjük!
Feszt Tímea Diánát a transzplantált Prof. dr. Perner Ferencet a hazai Nagy Józsefet a szervátültetettek sportja
fiatalok felkarolásáért transzplantációs program iránti elkötelezettségéért
megalapításáért
Gratulálunk - köszönjük! Gratulálunk - köszönjük! Gratulálunk - köszönjük!
Dr. Reé Józsefet a csapatorvosi Dr. Török Szilárdot a legtöbb Székely Gabriella röplabdaedzőt
feladatokat ellátásáért transzplantált sportoló utógondozásáért edzői munkásságáért
ÖNKÉNTESEINK
Értünk szólt a gitár
BOLDOG KARÁCSONY
NÉVJEGY:
KARÁCSONY JÁNOS
Keresztényi értékrendet valló ember, konzervatív családi értékek-
Ferm, Generál együttes kel. Zenéjében, gondolkodásmódjában a szeretet, életigenlés,
44 év az LGT-ben békesség a fókusz. A család jelenti neki a MINDENT. 30 éve Szent-
3 teltházas LGT-koncert az Arénában endrén él imádott lányaival, feleségével és kutyáival. Elégedett és
boldog, jól van, szereti az életét.
Hungaroton-életműdíj Vendégelőadóként különböző időre. Az együtt ze-
A Magyar Köztársasági műfajú zenei produkciókban ját- nélés, együtt lenni
Érdemrend lovagkeresztje szik. A progresszivitás és megúju- a zenében, együtt
Arany- és platinalemezek sokasága lás jellemzi, mindezt áthatja rend- énekelni, és óriási
3 szólóalbum kívüli érzékenysége. Törekszik a energiákat meg-
fiatalokkal való közös munkára.
mozgatni, őt ez
50 éve a zenei pályán Amikor a Trapi GT-be felkér- érdekli. Amikor a Tra-
ték, nem gondolkodott, azonnal pi-napokon 260 ember-
igent mondott. Nem érdekelte, rel énekelt, és táncolt, akkor
hogy amatőr zenészekkel kell együtt lélegzett és lüktetett velük. Az EMBERT
dolgoznia, és nem játszottak még érzi, látja mindig, az EMBERNEK muzsikál.
együtt. Ilyenkor órákig kell pró- Amikor a szövetség tiszteletbeli tagjá-
bálni, fogni a kezüket, és vezetni, hogy vá fogadta, és alig látott
rövid idő alatt olyan szintre kerülje- a könnyeitől – meg a
nek, hogy élvezhető legyen a já- verejtéktől a koncert
tékuk. Ez a kihívás neki. után –, sírt. A szeretet,
Évtizedek óta végez ami ebben a közegben szinte
karitatív munkát, nem tapintható, a tisztelet, a tekintetek, az
úgy éli meg, hogy ez jó- érintések olyan koncentrált közegben
tékonykodás, hanem a szakadtak rá, hogy alig kapott levegőt.
zene által pillanatnyi Ez a díj jelenti neki a DÍJAT.
gyógyír a sebekre,
és feltöltődés egy Ruzsics Andrea
24 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
ÉLŐFEJ/FEJLÉC/KITEKINTŐ
Pálfi Balázs Karácsony János Kövecses Szabolcs Jávori Péter Pálfi Andrea
Van der Meer Gabriella Segal Viktor Törőcsik Zsolt Böcskei Virág Jakab Ivett
Budai Zita Tarján Iván Pénzes Ádám Szekeres Máté Kiss Erzsébet
KÖSZÖNJÜK AZ ÖNKÉNTESEKNEK, HOGY MUNKÁJUKKAL HOZZÁJÁRULTAK
a jubileumi Trapi-napok sikeréhez
Pálfi Balázs, Karácsony nagy szakértelemmel vezet- zó, jó médiakapcsolatokkal Pénzes Ádám a média-
János, Kövecses Szabolcs, te az elnökök csapatépítő rendelkező önkéntesünk, csapat tagja, élőképekben
Jávori Péter programját. aki számtalan apró ötlettel örökítette meg ezt a felejt-
Köszönet a Trapi-GT alkalmi tette gördülékenyebbé a hetetlen hétvégét.
zenekarának a fergete- Segal Viktor, nemzetközi rendezvény lebonyolítását,
ges koncertért, ami nem hírű séf és gasztronómiai kitalálta és megvalósította az Szekeres Máté mindenütt
jöhetett volna létre Jávori tanácsadó, a csapatépítő közös interaktív falat. ott volt, hogy rajta lehes-
Péter hangosítása nélkül. főzésre érkezett, hogy tanácsa- sen a legjobb pillanato-
Péter az egész hétvége alatt ival segítsen a csapatoknak a Jakab Ivett a tervezéstől a ki- kon, lőtte a sorozatokat,
nem csak a koncertet, de a minél ízletesebb végeredmény vitelezésig a csapat tagja volt kúszott-mászott – ahogy
konferenciát, az örömtánc érdekében. – Virággal karöltve dolgoztak a kép is mutatja –, hogy
zenéjét is, azaz mindent jól az interaktív és kreatív falon, minél jobb képek készül-
hallhatóvá tett. Törőcsik Zsolt, az MTVA-Kos- illetve ott segített, ahol éppen hessenek erről a jubileumi
suth rádió felelős szerkesztője szükség volt rá. rendezvényről.
Pálfi Andrea nagyon sokat az egyesületi elnökségi tagok
segített nekünk már a terve- képzésében tartotta előadá- Budai Zita a tanulmányaihoz Kiss Erzsébet testnevelő
zés folyamatában ötleteivel sát a helyi média szerepéről, szükséges önkéntes óráit tanár és újságíró, a Képzett
és kapcsolataival, a koncert használatáról,valamint a cikk- töltötte nálunk, számára a beteg programok állandó
megszervezésének teendőit és hírírások gyakorlati oldaláról. csúcsnap a pénteki regisztrá- résztvevője barátnőjével,
vállalta magára férjével, Pálfi Köszönettel tartozunk neki a ció volt. Nyárády Mártával együtt a
Balázzsal együtt. szombati ünnepi konferencia programokon kis csopor-
műsorvezetéséért. Tarján Iván nélkül az öröm- tokban tanult örömtáncot
Van der Meer Gabriella tánc videofelvétele és az gyúrta egy nagy közös
tréner és coach, a nemzet- Böcskei Virág a háttérben örömtáncfilm nem jött volna produkcióba.
közi coach-szövetség tagja szinte láthatatlanul dolgo- létre.
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 25
JUBILEUM
25 A SZÍV A SZÍVÉRTALAPÍTVÁNY
Negyed századnyi munkát ünnepeltek országos találkozója Kaposvárott
A Szív a Szívért Alapítvány 25 éve alakult és azzal a céllal,
hogy segítse a szívtranszplantáción átesett betegek reha-
bilitációját. Ez évi hagyományos országos találkozóju-
kat a kaposvári campusban rendezték július 20 és
23 között. De nem csak az alapítvány jubilál,
a szakmában is nemrég értek mér-
földkőhöz, hiszen tavaly vé-
gezték el az ötszázadik
szívátültetést.
Dr. Sax Balázs Prof. dr. Szabolcs Zoltán
Erdős László Fórum
Oláh Lajosné alpolgármester
Dr. Hartyánszky István köszönti a résztvevőket
26 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
JUBILEUM
Jelenleg hatvan körül jár a szívre lehetett táncolni. Az otthonról hozott Az előadásokat fórum követte, ahol
váró betegek száma hazánkban – tud- süteményekkel, pogácsákkal közösen a jelenlévők választ kaptak a feltett kér-
tuk meg Szabolcs Zoltán szívsebész megterített asztaloknál beszélgethet- déseikre, a válaszadásba az előadókon
professzortól, az alapítvány kuratóri- tek a résztvevők. kívül bekapcsolódott dr. Szakáll-Tóth
umi elnökétől, aki rögtön hozzátette: Zsófia és dr. Tarjányi Zoltán is, a Vá-
fontos, hogy bármilyen stádiumánál rosmajori klinika kardiológusai.
is tart a szívelégtelenség, a betegek Ebéd után szabad program követ-
kapaszkodót kapjanak, ebben pedig kezett, majd 17 órakor egy bérelt autó-
nagy az Alapítvány felelőssége. A már busszal indult a csapat Kaposmérőre,
több mint száz szívtranszplantációt ahol a Kassai Fogadóban vacsoráztak,
elvégzett szakember szombat délelőtt majd újra egy fergeteges táncos mulat-
beszélt a találkozón. De nézzük, mi tör- ság vette kezdetét. Éjfélkor indult vissza
tént addig, amíg e szavak elhangzottak. a busz a szálláshelyre, az időjárás köz-
ben nagyot változott, úgy esett, mintha
dézsából öntötték volna, a busztól a kol-
légiumig futva még azok is bőrig áztak,
akiknek volt esernyője.
Városnézés
Szombaton reggel kezdődött az
orvos-beteg találkozó az egyetem
egyik előadótermében. A konferen-
cián Oláh Lajosné alpolgármester
köszöntötte a vendégeket a város
nevében. Igaza lett, hiszen beszédé-
A SZÍV A SZÍVÉRTALAPÍTVÁNY ben azt kívánta, hogy a Kaposváron
töltött hétvége ne csak orvos-beteg
találkozó legyen, hanem lelki feltöl-
tődés is a hajdani beteg számára.
országos találkozója Kaposvárott Az alpolgármester köszöntője után
lépett a mikrofonhoz Szabolcs Zol-
tán professzor. Elsőként a körükben
Azok a vendégek, akik már pénte- lévő legrégebbi szívtranszplantáltat,
ken délig megérkeztek, a délutánt a Szakács Lászlót köszöntötte, aki 23
Deseda-tó partján tölthették el. Meg- éve kapott új szívet. Elmondta, hogy
nézhették a Fekete István Látogató nem csak az alapítvány ért jubileumi
Központot, ami az egyetem kollégi- korba, a szakmában is mérföldkőhöz
umától 2,5 km-re található, úgyhogy értek, tavaly végezték el az ötszázadik
a vállalkozó kedvűek gyalog indultak szívátültetést. Ezután a Városmajori
útnak, hogy harminc perces kellemes Szív- és Érgyógyászati Klinika orvosa- Vasárnap délelőttre kaposvári város-
sétával, elérjék a tavat. A kényelmeseb- inak, dr. Hartyánszky Isvánnak és dr. nézést tervezett a program szervezője,
bek inkább a gépkocsit választották. Sax Balázsnak az előadásai következ- Erdős László, a Szív a Szívért Alapítvány
A tó partján csodálatos környezetben tek. Hartyánszky doktor előadásában titkára. Az eső – igaz, sokat csendese-
került sor az ismerkedésre, beszélge- a fő téma a szervriadó, szervkivétel és dett – még mindig esett, azonban ez
tésre. A Látogatóközpontban tett sétán a transzplantáció volt, míg Sax Balázs nem tartotta vissza a lelkes részvevő-
– ahol a tó gazdag élővilágáról szóló az utógondozás menetéről, a szűrő- ket. Esernyővel a kezükben vágtak neki
kiállítást lehetett megtekinteni – még vizsgálatok fontosságáról, az immun- két csoportban a szökőkutak és virágok
közelebb kerülhettek a vízi környezet- szuppresszív gyógyszerekről beszélt. városának, hogy megismerkedjenek a
hez. A tó szigeteit elektromos hajóval Ezután Berente Judit a mozgás város szépségeivel, amiben két helyi
nézhették meg, de volt, aki inkább a fontosságát hangsúlyozva a világ- idegenvezető volt a segítségükre. A séta
romantikus csónakázást választotta. szövetség „fitten az életért” moz- a Városháza dísztermében ért véget.
Aki elmulasztotta az ebédet, az sza- gásprogramjáról, valamint az MSZSZ Ekkorra a nap is kisütött, így a délutáni
lonnasütéssel pótolhatta a hiányzó Képzett beteg program Életmód szabadtéri slambucfőzést „Sipos Gábor
kalóriákat. Vacsorára visszatértek a programjáról számolt be. Biztatta a módra” már semmi nem akadályozta.
kollégiumba, és utána, zenés, táncos is- résztvevőket a csatlakozásra. Végül
merkedési est vette kezdetét, ahol Koz- Erdős László az Alapítvány jelenlegi A résztvevők beszámolói alapján lejegyezte:
ma László szívtranszplantált zenéjére helyzetét ismertette. Berente Judit
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 27
KITÜNTETÉS
A Városmajor csapata
Szent István-díjat kapott
a Városmajori Szívtranszplantációs Munkacsoport
A Szent István-díj civil kezdeményezés alapján jött létre,
alapítója Bihari Antal, az Esztergomi Körzeti Televízió
tulajdonosa és vezetője. Olyanok kaphatják, akik tevékenysége
az összmagyarság tekintetében is kiemelkedő. A fődíj mellett
a kuratórium emlékérmet is adományoz olyan személyeknek,
akik a régióban kiemelkedő munkát végeznek a közösségért.
A kuratórium úgy döntött, idén a Semmelweis Egyetem Vá-
rosmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Szívtranszplantációs
Munkacsoportjának ítéli oda a kitüntetést. Az emlékérmet
pedig Dolgos László, a Szív a Szívért Alapítvány alapítója
vehette át.
z ünnepségre 2018. szep- amely idén először, az ünnepségen is
Atember 15-én, szombaton, ott volt. A koronaőrök állítása szerint
az Esztergomi Vármúzeum korona- is ez a leghitelesebb másolat, amely
termében került sor. Esztergom a Magyarországon készült, Rónai Attila
magyar államiság bölcsője, Szent ötvös műhelyében. A korona nagy
István király születésének, koronázá- tisztaságú ezüstből készült, melyet
sának és halálának helyszíne. Az ér- arannyal voltak be. Külön köszönjük
kező vendégeket már messziről is jól a segítséget új szíves barátunknak,
hallhatóan a Sárisápi Bányász Fúvós Proics Józsefnek.” – kezdte az ünnep-
Zenekar köszöntötte. „Az 1000 éves ség konferálását Kondor Katalin.
történelmet nemcsak a kövek, a Szent Az eseményt megtisztelte jelen-
Korona hiteles másolata is megerősíti, létével Süli János miniszter, Novák
28 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
KITÜNTETÉS
BIHARI ANTAL,
a Szent István-díj
alapítója így meséli el a díj
alapításának történetét:
„1993 decemberében egy esztergomi is-
kolai küldöttséggel utaztam a németországi
Aachenbe. A vendéglátóink nagy szeretettel
mutatták be a városukat, és épp akkor adták
át a Károly-díjat Václav Havelnek és Horn Gyu- Katalin államtitkár, dr. Vízkelety Mari-
lának is. Amikor hazaértünk a szállásunkra, ak- ann államtitkár, dr. Völner Pál állam- A díszvendégek
kor kaptuk a szomorú hírt, hogy elhunyt Antall titkár, dr. Becskeházi Attila államtitkár, köszöntése
József, Magyarország első szabadon választott valamint dr. Péterfalvi Attila, a Nem-
kormányának miniszterelnöke. Éjjel a nap tör- zeti Adatvédelmi és Információsza-
ténésein elmélkedve érdekes hasonlóságokat badság Hatóság elnöke. Eljött még dr.
véltem felfedezni:
Ezer évvel ezelőtt Aachen császárváros Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti
volt, Esztergom királyváros. Akadémia főtitkára, dr. Szűrös Mátyás
Szent István felesége, Bajor Gizella, a csá- diplomata, volt ideiglenes köztársasági
szári család leszármazottja. elnök, dr. Boros Miklós, Magyarország
Az aacheni kincstár – ahol az a Szigeti prágai nagykövete, dr. Gyurcsik Iván,
István lelkész kísért végig bennünket, akinek Magyarország korábbi varsói nagykö-
a Szent korona magyar titka című könyve is vete is.
megjelent – bővelkedik ma-
gyar adományokban. Tanácsának elnöke, dr. Kancz Csaba
Itt határoztam el, hogy ha kormánymegbízott, a járási kormány-
hazamegyek, akkor alapítok egy hivatal részéről Horváth Szeder Gábor
olyan díjat, ami az összmagyar- és dr. Balogh Zoltán, a megyei Agrár
ság kiválóságait fogja elismerni. Kamara elnöke is. Valamint a Felvi-
Levelet írtam Szigeti Istvánnak, dékről, Csehországból, a Partiumból
és megkértem, hogy nézzen és Erdélyből is érkeztek vendégek.
utána, milyen módon működik Először az emlékérem átadására
a Károly-díj. Annyira felcsigázta került sor. Dolgos László tevékeny-
őt a levelem, hogy kocsiba ült, ségét Gubacsi Gyula, Fülöpszállás
és 3 nap múlva az esztergomi la- polgármestere, a Szív a Szívért Ala-
kásunkon felkeresett, és hozott Bihari Antal, pítvány kuratóriumának tagja mél-
magával egy Szent István-erek- a Szent István-díj tatta. „Dolgos László a Szív a Szívért
lyét. Ez rengeteg erőt adott, alapítója Alapítvány alapítójaként 25 éve szinte
mert gyakorlatilag már az ala- csodákat művel, és tartja össze az or-
pításnál is ott volt velünk Szent
István. A család tagjain kívül ott volt még dr. A Magyar Szervátültetettek Szö- szág szívátültetettjeit. Az alapítvány
Horváth István, a Komárom-Esztergom me- vetsége részéről Berente Judit elnököt közhasznú szervezet, segíti a nehéz
gyei múzeumok igazgatója és Cséfalvai Pál, a és dr. Grózli Csaba stratégiai és orvos körülmények között élő betegeket: a
Keresztény Múzeum igazgatója. Gyakorlatilag igazgatót is a díszvendégek között szerény anyagi támogatáson túl je-
ettől a naptól kezdve lehet számítani a Szent köszöntötték. lentős társadalmi munkával is” – majd
István-díj megalapítását.” A korábbi kitüntetettek közül dr. Béres felolvasta az oklevél szövegét, és Süli
Maga a díj harminc centiméteres, bronzból József, a Béres Zrt. elnöke, valamint János miniszter úrral együtt átadták
készült, márványtalapzaton álló szobor – Mel- a korábbi díjazottak leszármazottai az emlékérmet.
occo Miklós alkotása. Szent Istvánt ábrázolja, közül ifjabb Buzánszky Jenő és Tamás Ezután következett a Szent
aki kezében keresztet tartva hirdeti: Így minden Judit is jelen volt. István-díj átadása. Az oklevél szöve-
ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely, Jelen volt még többek között dr. gét a kuratórium elnöke, Jankovics
ha elvész, Róma ledűl és rabigába görnyed. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Marcell olvasta föl. A díszoklevelet
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 29
KITÜNTETÉS
prof. dr. Szabolcs Zoltán vette család- és ifjúságügyért felelős
át a kuratórium elnökétől, a államtitkár köszöntötte a fiatal
díjat az alapító, Bihari Antal házasokat, majd egy személyes
adta át, melyet prof. dr. Merkely ajándékkal kedveskedett ne- A Szent Korona
Béla vett át a munkacsoport kik. Beszédében hangsúlyozta másolata
nevében. (A professzor úrral a a gyermekvállalás fontosságát,
Szervusz 2018. 1. számában, az a család szerepét, valamint
5–7. oldalon közöltünk interjút – hogy ne a gyermekekből,
Szerző.) Merkely professzor úr hanem a gyermekekért éljenek
köszönőbeszédében kifejtette, a szülők.
hogy a szervátültetés olyan Az ünnepség végén Kondor
csapatmunka, amelyben min- Katalin felhívást tett közzé
den tagnak egyformán fontos „Itt és most hirdetjük meg,
a szerepe. Kiemelte továbbá, Melocco Miklós engedélyével,
hogy az idén túl vannak az hogy Esztergom terüle-
500. szívátültetésen. tén épüljön egy olyan
A díjátadót a felvidéki Litt- kilátó, amelyen a Szent Ist- Dolgos László átveszi az emlékérmet
le Symphony vonós együt- ván-díj-szobor áll százszo-
tes csodálatosan előadott ros nagyításban, vagyis Novák Katalin
Sosztakovics-keringője 27 méter nagyságban.
követte, mellyel egy má- Számításaink szerint
sik területre „táncoltunk az alapkőletétel az
át”. Az alapító korábban, Eucharisztikus világ-
több mint 25 éve, konferencia ide-
esküvői felvételeket jén elhelyezhető
készített, s az ebből lenne, s adományok-
befolyó összegből ból felépülne az európai
évről évre megrendezte keresztény összefogás
az ifjú házasok találko- szimbólumaként.”
zóját. A Családok éve A gyönyörű ünnepsé-
alkalmából Novák Katalin get dr. Völner Pál, az Igaz-
A Szent István-díj korábbi kitüntetettjei
2002 2010
Orbán Viktor politikus, Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok,
Magyarország jelenlegi miniszterelnöke többszörös Európa- és világbajnok úszó
2003 2011
Tőkés László református püspök Makovecz Imre magyar építész,
és Duray Miklós közíró a magyar organikus építészet képviselője
2004 2012 Bihari Antal átadja a Szent István-díjat
Nemeskürty István Hazl József, a Rákóczi Szövetség elnöke
millenniumi kormánybiztos 2013
2005 Tamás Ilonka tanítónő és Burián László atya ságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára
2014
Püsky Sándor és felesége többek között a következő gondolattal zárta:
2006 Lech Walesa volt lengyel államfő, „A Szent István-díj ünnepségen mindig helye
Wittner Mária 1956-os szabadságharcos a Szolidaritás egyik alapítója van újból felemlíteni, hogy itt született első
2015
és Dosztál Béla, az 1956-os forradalom egyik Pozsgay Imre volt politikus királyunk, itt koronázták királlyá, itt hunyt
székesfehérvári vezető személyisége „az összmagyarság érdekében végzett kiemelke- el és itt ajánlotta fel Magyarországot a Szűz
2007 dő jelentőségű tevékenységért” Anya oltalmába.”
Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, 2016 A színvonalas ünnepséget állófogadás
az Aranycsapat tagjai Kallós Zoltán Kossuth-díjas erdélyi magyar követett, ahol kötetlenül beszélgethettek a
2008 néprajztudós, népzenegyűjtő, a nemzet művésze meghívott vendégek egymással, tervezgetve
Nem adták ki a díjat, ugyanis a kuratórium 2017 a jövő projektjeit.
Sólyom Lászlónak ajánlotta fel a kitüntetést, aki a Duna Televízió Gratulálunk a kitüntetetteknek, munkájuk-
hivatali ideje alatt 2018 hoz további sikeres összefogást és jó eredmé-
nem fogadott el külön díjakat a Semmelweis Egyetem Városmajori nyeket kívánunk!
2009 Szív- és Érgyógyászati Klinika Berente Judit
Béres József és családja Szívtranszplantációs munkacsoportja Fotó: Dr. Grózli Csaba
30 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
ÉLETMÓD
Együnk
okos tányérból!
VÁROSMAJORI BETEGNAP
AZ ÉLETMÓD PROGRAMRÓL
A szívtranszplantáltak nyári kaposvári találkozóján megtartott előa-
dásomban beszéltem a Képzett beteg program keretein belül működő
Életmód Programról, mivel a szívtranszplantáltak között is jó néhányan
kűzdenek súlyproblémákkal. Az ott hallottak többeknek felkeltette az érdek-
lődését és dr. Sax Balázs kardiológus – aki a Városmajorban a szívtranszplantál-
tak utógondozását végzi – a program élére állt. Így októberben közepén egy hétfői
kontrollnapon Szövetséggel együtt megszerveztük az első találkozót.
találkozóra Sax doktor azokat a szívtranszplantálta- szívtranszplantáció utáni helyes táplálkozásról beszélt. Előa-
kat és szívre várókat hívta be, akiknek úgy gondolta, dásában részletesen elemezte a Magyar Dietetikusok Or-
h
A ogy hasznos lehet a program. Először dr. Grózli Csa- szágos Szövetsége (MDOSZ) által kidolgozott „Okostányér”
ba tartott előadást arról, hogy az egészségi állapotunk nagy- ajánlást. A program a „Mi legyen egy nap a tányérodon?”
ban függ attól, amit mi teszünk saját magunkért. Sokszor már kérdésre válaszolva százalékos arányban tartalmazza a java-
kis változások is kézzelfogható eredményt hozhatnak. Hangsú- solt táplálékokat. Mennyi gabona, zöldség, gyümölcs, hús,
lyozta a rendszeres – legalább hetente háromszor 50 perces – hal és tejtermék kerüljön rá. Elmondta, hogy naponta ötször
mozgás szerepét, és azt, hogy a betegszervezetek ebben is a étkezzünk keveset, hogy ne terheljük meg a gyomrot, és fon-
transzplantáltak segítségére vannak. tos a testsúlykilogrammonkénti fél deciliter víz fogyasztása
Ezután Zsibrita Kinga is. Aki az interneten rákeres az okostányér szóra, és a talála-
dietetikus előadása tok közül kiválasztja az MDOSZ oldalát, sok hasznosat talál,
következett, aki a például egy kislexikont is, amiből rengeteg fogalom pontos
magyarázatát is megtudhatja (például hozzáadott cukor,
aminosavak, koleszterin stb.).
Berente Judit ismertette az Életmód Program eddig
elért eredményeit, és elmondta, hogy a Szervusz újság
2018. júliusi számában részletesen olvashatnak róla.
A jelentkezők kitöltötték a táplálko-
zási szokásaikról szóló kérdőíveket,
amelyeket Zsibrita Kinga kiértékel,
megírja a javaslatait a jelentke-
zőknek, és a klinika két diete-
tikusa, Simon Márta és Zsákai
Antal kapcsolatot tart a 12 je-
lentkezővel. Reméljük, hogy
a következő számban már be-
számolhatunk arról, hogy
a jelentkezők jó néhány
kilóval kevesebbek
lettek, és hogy még
többen is csatlakoz-
tak hozzájuk.
Berente Judit
Fotó: Szekeres Máté
DECEMBER · 2018. DECEMBER 31
ÉLŐDONÁCIÓ
Az, hogy a házastársak
egymásnak, anya vagy
apa a gyerekének adja
az egyik veséjét, elég
gyakori az élődonoros
transzplantációk
statisztikájában. De,
hogy gyerek az anyjának
adjon, az ritkábban fordul
elő. Egy ilyen történetet
mutatunk most be.
A rendíthetetlen fiúk esete az édesanyjukkal
Mintha nem is történt volna semmi
Hogyan kezdődött a betegséged? – Honnan szereztetek tudomást az rosszul lettem és elkezdődött a dialízis.
Rita: Közel 20 évvel ezelőtt kezdtek élődonáció lehetőségéről? Ekkor a férjem is, a testvérem is, és édes-
el a veséim fehérjét üríteni, de akkor Rita: Egy törökbálinti barátnőmtől anyám is felajánlotta a veséjét. Édes-
még csak minimálisan, és ennek hallottam, hogy van a környezetében anyám már 81 éves volt tavaly, tehát ő
az orvosok nem tulajdonítottak egy fiatal hölgy, aki a pár éve a férjétől már szóba sem jöhetett. A férjemmel és
különösebb jelentőséget. Ezért kapott vesét, és létrehoztak egy alapít- a testvéremmel mentünk el együtt a kór-
erről én sem nagyon vettem tudo- ványt, ami az élődonoros transzplan- házba keresztpróbára, de sajnos egyikük
mást. Voltam különböző vizsgála- tációról tájékoztatja a vesebetegeket, sem volt megfelelő donor a számomra.
tokon, de nem kellett gondozásra illetve felkészíti az élődonoros párokat a Ebbe beletörődtem és reménykedem,
járnom. Négy éve egyszerre csak transzplantációra. hogy hamarosan riadóm lesz, és kapok
bedagadtak a lábaim, elmentem az Mi személyesen megkerestük az Újra- egy cadaver vesét a listáról.
ügyeletre, ahol megvizsgáltak és Szervezés Alapítvány elnökét, Szanyi
nagyon magas vérnyomást mértek. Tímeát és férjét, Gergőt, aki az egyik ve- – Ti, gyerekek, ezt hogy éltétek meg?
Elkezdték az okát keresni, és rög- séjét a feleségének adta. Ő tájékozatott Károly: Tudtuk, hogy van megoldás,
tön megtalálták: veseelégtelenség. minket az élődonoros átültetés lehető- bíztunk abban, hogy apa vagy anya
Onnantól a szekszárdi nefrológiára ségéről, ezáltal kinyílt előttünk a világ és testvére jó lesz. De ők nem feleltek meg.
jártam gondozásra, elkezdtem fe- világossá vált, hogy van számomra esély Megbeszéltük az öcsémmel, hogy mi is
hérjediétát tartani, amire az állapo- a gyógyulásra. kivizsgáltatjuk magunkat. Lerendeztük
tom stagnált, majd később enyhén Eközben folyamatosan romlottak az a klinikával az időpontot és hamarosan
romlott. Amikor a kreatininszintem eredményeim, és amikor már tudni lehe- együtt mentünk a keresztpróbára. Anya
elért egy magasabb értéket, szó- tett, hogy elkerülhetetlen a dialízis, akkor nagyon ellenkezett, hallani sem akart
ba került a dialízis. Tájékoztattak, Szekszárdon listára tettek. A peritonális róla. De mi mondtuk, hogy minket ez
hogy majd vesére lesz szükségem a dialízist választottam a munkám miatt, nem érdekel, eldöntöttük és csináljuk.
későbbiek során, de akkor még nem és sor került a Tenckhoff-katéter beül- A keresztpróba igazolta, hogy mind a
tettek listára. tetésére is. Ezt követően 6 hét múlva ketten alkalmasak vagyunk donornak.
32 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
ÉLŐDONÁCIÓ
– El tudtad fogadni a fiaid döntését? használtam fel, hogy megbizonyosod- hogy van még egy kis időm, hátha jön
Rita: Nagyon nehezen. Egy év haladé- jak róla, hogy a gyermekemnek nem az a riadó, de nem így történt. Néhány
kot kértem, mert abban reményked- lehet baja. Közben eltelt az egy év, és héten belül telefonáltak és közölték
tem, hogy ez idő alatt kapok cadaver én mélyen hallgattam. Egyszer csak a a műtéti időpontot. Feleszmélni sem
vesét. Eltelt az egy év, közben én fiúk elém álltak, hogy akkor most indul volt idő. Sajnos az eredményeim
szinte az összes cikkeket és tanulmányt a konkrét kivizsgálás sorozat. eközben is folyamatosan romlottak,
elolvastam arról, ami az élődono- tudtuk, hogy az idő sürget bennün-
ros transzplantációval kapcsolatos. – Hogy esett a választás Károlyra? ket. A klinikán nagyon szépen, flottul
Telefonon felkerestem egy édesapát, Károly: Mindketten elkezdtük a kivizs- ment minden, egy pillanatnyi bizony-
aki a fiától kapott vesét. Örültem, hogy gálást, azért hogy ha valamelyikünknél talanság sem volt bennünk, mert a
nagyon jól van. Biztatott, hogy a saját probléma lenne, ne menjen az idő fölös- klinika fantasztikusan irányította az
és a fiam érdekében is egyezzek bele legesen. Majd egy idő után az öcsémmel egész folyamatot.
a műtétbe. Eközben meghallgattam úgy döntöttünk, hogy én vagyok az
dr. Szakály Péter pécsi sebész egyik idősebb, én megyek tovább a vizsgá- – Felmerült esetleg bennetek, hogy
előadását is az élődonoros transzplan- latokon, és ha mégis valami probléma nem sikerülhet?
tációról, és személyesen is beszéltem merülne föl, akkor Laci folytatja tovább. Rita: Nem! Tudtuk, hogy sikerülnie
vele. Kikértem a véleményét arról, hogy Rita: Én a kivizsgálás alatt végig remény- kell! A fiúk rendíthetetlenek voltak, az
mit tenne az én helyemben, hogy a kedtem abban, hogy riasztásom lesz, de állapotom nagyon romlott, eszünkbe
gyermekemtől elfogadjam-e a veséjét. az csak nem jött. sem jutott, hogy ez nem sikerülhet.
Ő habozás nélkül visszakérdezett: „Ön Károly: Amikor az utolsó vizsgálatom Károly: A környezetünkben mindenki
odaadná-e az édesanyjának, ha szük- is rendben lezajlott, segített, biztatott és
sége lenne rá?” Ez a kérdés úgy szíven Maléth Anikó közölte, Hogyan éltük volna támogatott bennünket,
ütött, hogy utána egészen másként hogy hamarosan fog le az életünket két ember kivételével,
láttam a dolgokat. Fiamat féltve több hívni minket, hogy mi- annak a tudatában, de ezek olyan emberek
urológussal is beszéltem, és mindegyi- kor kerül sor a műtétre. hogy segíthettünk volna, voltak, akik kéretlenül is
kük megnyugtatott, hogy utána is teljes Rita: Itt nekem újra de te nem engedted? mondanak véleményt.
életet élhet a fiam. Ezt az időszakot arra felcsillant a remény, Azt a kívülálló nem tud-
ja átérezni, hogy minket
mi motivált ebben a történetben,
mellesleg nem voltunk kíváncsiak a
véleményükre, és helyén tudtuk azt
kezelni.
– Mi volt számotokra a legnehezebb?
Rita: Borzasztó nehéz döntés volt
elfogadni ezt a gyermekeimtől.
Károly: Mivel anya állapota gyor-
san romlott, tudtuk, hogy nincs sok
időnk. Amikor elmondta, hogy apával
életük legnehezebb döntését kellett
meghozniuk, csak annyit válaszoltam:
hogyha nem fogadtad volna el, akkor
felelőtlen anya lettél volna. Hogyan
éltük volna le az életünket annak a
tudatában, hogy segíthettünk volna,
de te nem engedted?
Rita: A műtét napja rendben zaj-
lott, félelmünk nem volt, bár nekem
nagyon rossz érzés volt, amikor Karit
betolták a műtőbe, mert folyamato-
san aggódtam érte. De egy hét után
már mindketten itthon voltunk, én új
emberként tértem haza. Hazaérkezé-
sünk után másnap már egy komplett
ebédet főztem, kiváló volt a közér-
zetem. A kisebbik fiam azt mondta,
hogy „Anya! Olyan, mintha nem is
történt volna semmi!”
Berente Judit
Fotó: Szekeres Máté
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 33
DONÁCIÓS NAP
A Szervdonáció és
Transzplantáció
Európa- és Világnapja
Menjünk vissza egy kicsit az időben,
kezdjük egy kis visszatekintéssel.
• 1996 – Az Európa Tanács kezdeményezésére megrendezik az
első Szervdonációs és Transzplantációs Európa Napot.
• 2005 – a WHO október második szombatját a Szervdonáció és
Transzplantáció Világnapjává nyilvánítja.
• 2007 –Magyarország is csatlakozik a nemzetközi kezdemé-
nyezéshez, első alkalommal kerül megrendezésre hazánk-
ban a Szervdonációs és Transzplantációs Európa- és Világnap.
• 2008 –a Transzplantációs Alapítvány kuratóriuma megala-
pítja a Szent Kozma- és Damján-díjat
Az elmúlt években min- s
dig valami nehézségbe üt-
köztünk a délutáni rendez- Reggel a MOM Sport-
vény kapcsán. Vagy a Spar központban gyülekeztek
maraton zsibongó tömege a mozgás szerelmesei. A
és rendezvényei akadályoz- sportesemények célja a
ták a bejutást a díjátadó figyelemfelhívás, a hazai
helyszínére, vagy pedig a donációval és transzplantá-
kürtőskalács-fesztivál kígyó- cióval kapcsolatos társadal-
zó sorai nehezítették az esti mi tájékozottság növelése.
fáklyás felvonulás zavartalan Az esemény fővédnöke, az
lebonyolítását. Így ebben az Országos Vérellátó Szol-
évben úgy döntöttünk, hogy gálat megbízott igazgató-
szakítunk a hagyományok- nője, dr. Matusovits And-
kal, és kicsit előre hozzuk a rea volt, aki kilátogatott a
Világnapot. A szervezőkkel – sporteseményre, és díjá-
Transzplantációs Alapítvány, tadóként mindenkihez volt csapatban kortól és nemtől barátságos körmérkőzést a
Magyar Szervátültetettek néhány kedves szava a déle- függetlenül helyet kapott délelőtti programok zárása-
Szövetsége, Magyar Transzp- lőtt folyamán. Az átmozgató szervátültetett, a szervá- ként.
lantációs Társaság és az Or- bemelegítést Märcz Tamás tültetés területén dolgozó A délutáni ünnepi prog-
szágos Vérellátó Szolgálat többszörös olimpiai és vi- szakember (orvos, ápoló) ramra a Magyar Mezőgaz-
Szervkoordinációs Irodája lágbajnok vízilabdázó, je- és olimpikon is. A kispályás dasági Múzeumba vártuk
– végül szeptember 29-re lenlegi szövetségi kapitány labdarúgó-mérkőzés az Ala- a vendégeket. Az ünnep-
esett a választásunk. A be- tartotta, majd 8 rendhagyó pítvány egykori nagyköve- ségen beszédet mondott
vált tematikán semmit sem úszócsapat állt rajtkőhöz, téről, Bicskei Bertalanról kap- és köszöntötte a résztve-
változtattunk, tehát délelőtt hogy összemérjék tudásu- ta nevét. A Bicskei-kupában vőket dr. Szederkényi Edit,
sportoltunk, délután ünne- kat Mihály Norbert testne- három csapat – a transzp- a Magyar Transzplantációs
peltünk, este pedig megem- velő- úszóedző szakszerű lantáltak, az MLSZ SE és az Társaság elnöke, dr. Mihály
lékeztünk. irányítása mellett. Minden OVSZ – játszott egymással Sándor, az OVSZ Szervkoor-
34 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
DONÁCIÓS NAP
minden évben ezen a na- három olyan májátültetett
pon kerülnek kiosztásra, gyermek köszöntötte, akik
idén az 52 donorból 32- hosszú évekkel ezelőtt, még
en voltak jelen családja- csecsemőként vagy kisgyer-
ikkal az ünnepségen, és mekként Szőnyi doktornak
vették át a kitüntetést az és csapatának köszönhették
Emberi Erőforrások Mi- az életüket.
nisztériuma képviseleté-
ben dr. Gondos Miklóstól. s
Szintén ezen a jeles
napon kerül átadásra a A nap zárásaként a mú-
Szent Kozma- és Dam- zeum előtt gyülekezett a
ján-díj. Az elismerést tömeg a fáklyás felvonulás-
olyan személynek ítéli hoz. Minden évben többen
oda évről évre az Ala- vagyunk, idén a közel 170
pítvány kuratóriuma, fáklya is kevésnek bizonyult.
aki kiemelkedően sokat A felvonulással donorainkra
tett a hazai szervátülte- emlékezünk, és azon sors-
tésért. Ezúttal dr. Szőnyi társakra, akik már nem le-
László gyermekgyógyász hetnek köztünk. 7 óra után
docensnek adta át a dí- nem sokkal indult a mé-
jat Szalamanov Zsuzsa, csesek fényébe burkolózó
a kuratórium elnöke. tömeg a Mezőgazdasági
Szőnyi doktor közel két Múzeum elől a Hősök teré-
évtizedig volt az I. Sz. re. A téren egy kicsit meg-
Gyermekklinika Gasztro- álltunk, hogy néma csend-
enterológiai és Hepato- ben emlékezzünk, majd aki
lógiai osztályának veze- úgy érezte, megoszthatta
tője; ő dolgozta ki a hazai gondolatait a jelenlevőkkel.
gyermek-májátültetési Leírhatatlan érzés és légkör
programot, ami a mai ejtette rabul ott, abban a
napig is sikeresen mű- fél órában a résztvevőket.
ködik, együttműködve A felvonulásra nem csak a
németországi sebészek- szervátültetettek és csa-
kel. Neki köszönhető, ládtagjaik, hanem néhány
hogy a májbeteg gyer- donor család is eljött, hogy
mekek és csecsemők is szeretteikre emlékezzenek.
esélyt kapnak az új, tel-
jes életre. A díjazottat dr. Tilhof Ingrid
Dezsőfi Antal méltatta és Fotó: Szekeres Máté
dinációs Irodájának transzp-
lantációs igazgatója, Berente
Judit, a Szövetség elnöke és
dr. Gondos Miklós, az Állami
Egészségügyi Ellátó Köz-
pont igazgatója. Beszédük-
ben mindannyian kiemelték
a szervátültetés, legfőképp
az élődonáció fontosságát,
és az önzetlenséget, ezzel
is fejet hajtva az élődono-
rok előtt. A Transzplantációs
Alapítvány 14 éve szervezi
meg a miniszteri kitünte-
tések átadását azoknak az
embereknek, akik nemes
módon szeretteiknek, barát-
juknak adományozták egyik
veséjüket vagy májuk egy
darabját. A Pro Vita-díjak
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 35
DONOROKRA EMLÉKEZÜNK
ÁLLOMÁS
a lelki gyógyulás
fájdalmas útján
Emlékhelyet avattak a donoroknak
Megható meghívásnak tet- Az emlékhely felavatása előtt szak- be a magyarországi szervdonációs
tünk eleget, amikor dr. Mihály mai fórumot tartottak a Móra Ferenc programot. Előadása elején hang-
Sándorral, a Szervkoordináci- Művelődési Központban azzal a céllal, súlyozta: ez a mai nap mérföldkő,
ós Iroda igazgatójával együtt hogy felhívják a társadalom figyelmét hiszen a nyilvánosság felvállalása jele
Kiskunfélegyházára utaztunk. a szervdonáció helyzetére és fontossá- annak, hogy a magyar társadalom is
A meghívást Csikós Józsefnétől, gára. A fórumon elsősorban szakem- megérett arra, nyíltan beszélhetünk a
annak a donor családnak a tagjá- berek és a témában érintett családok szervdonációról. Az igazgató előadá-
sából az is kiderült, hogy nem volt ez
vettek részt.
tól kaptuk, akik a Szervusz újság Ezen a jeles napon azokra a hősök- mindig így. Hiszen az első magyaror-
legutóbbi számában A másik ol- re emlékezünk, akiknek az életük vége szági szervátültetésre 1962-ben került
dal című cikkünkben mesélték el egy vagy több ember újjászületését sor Szegeden, a program elindulására
történetüket. Szeptember 26-án jelentette. A nemes ügy mögött egy mégis 11 évet várni kellett. A társa-
egy olyan emlékhely avatására tragédia áll, hiszen egy szeretett em- dalom ugyanis még nem volt kellően
került sor, ahol a szervátültetet- ber élete véget ért, egy másik ember felkészülve erre hazánkban. Az orvos-
tek és a donorok hozzátartozói pedig új lehetőséget kapott általa. csoportot ugyanis számos negatív
közösen emlékezhetnek azokra, Legtöbbször viszont megfeledkezünk kritika érte a műtét után.
akik szerveikkel emberek életét azokról, akik fájdalommal a szívükben
– Ma viszont ott tartunk, hogy a
mentették meg. Az Alsóteme- a háttérben állnak. Ez a fórum arra is négy egyetemi városban hét transzp-
hivatott, hogy a két érintett oldal talál-
tőben található ismert donorok kozhasson egymással – fogalmazott a lantációs centrum működik. A világ-
emlékművének megvalósítását megnyitón Csányi József polgármester. szerte végzett szervátültetési típusok
meghívónk kezdeményezte, nálunk is elérhetőek. Vese-, máj-,
akinek fia, Csikós József, Csiki Köszöntője után dr. Mihály Sán- szív- és tüdőátültetést is végeznek
halálával három ember életét dor, az Országos Vérellátó Szolgálat a magyar orvosok. Jelenleg 10 ezer
mentette meg. transzplantációs igazgatója mutatta szervátültetésnél jár a magyar prog-
36 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
DONOROKRA EMLÉKEZÜNK
Az előadás végén levetítet-
ték Nyárai Gerzson „Halottat operá-
lunk, hogy életet menthessünk” című
filmjét, amelyben a szervátültetés
olykor fájdalmas kérdéseit transzp-
lantációs szakemberek válaszolják
meg.
A helyszínen kiállítás volt lát-
ható Mónus Márton fotóiból, ami
a szívtranszplantációt, valamint a
donor-hozzátartozók tragédia utáni
életét mutatta be.
Ezután került sor az Alsóteme-
tőben az emlékhely felavatására.
A Bozóki István kőfaragó által meg-
álmodott alkotás a fa élethez fűző-
dő kapcsolatával tisztán láttatja,
az élet, ha elmúlt is, nyomot hagy
maga után. S ahogy Csányi József
ram – részletezte az igazgató. Elmond- kedik a várólistán a betegek száma. polgármester az emlékmű átadáskor
ta, 2013-ban nyolcadik tagállamként Jelenleg több mint ezren várakoznak megjegyezte: A fa, ha levele lehull
csatlakozott Magyarország az Eurot- új szervre hazánkban – összegezte az is, él, és hisszük, hogy tavasszal, a
ransplanthoz. A csatlakozást komoly igazgató. kikelettel együtt újra kihajt, és még
fejlesztések előzték meg. Többek erősebben szolgálja az életet.
között olyan regisztrációs rendszert A szervátültetés utáni életről
kellett létrehozni, amely valamennyi Berente Judit, a Magyar Szervátülte- Az emlékművet Hajagos Gyu-
szervre váró beteg adatait tartalmaz- tettek Szövetségének elnöke be- la plébános szentelte meg, majd
za és kapcsolatban áll a nemzetközi szélt, aki maga is vesetranszplantált. az ünnepségen közreműködött a
rendszerrel is. A csatlakozás óta 525 Elmondta, a műtét előtt és után kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Ál-
szerv érkezett hazánkba a tagállamok- is nagyon sok nehézségen ment talános Iskola és Alapfokú Művészeti
ból. Dr. Mihály Sándor előadásában keresztül, végül a sport jelentett szá- Iskola tanárainak zenekara.
hangsúlyozta, egy-egy sikeres szer- mára mentőövet. Ma két civil szerve-
vátültetés mögött közel száz ember zet vezetőjeként igyekszik minden A donor-hozzátartozók nevé-
összehangolt munkája áll. Végül arra segítséget megadni a szervátülteté- ben Csikós Józsefné köszönetét
hívta fel a figyelmet, hogy Magyar- sen átesett sorstársainak. fejezte ki a városvezetés segítőkész
országon a feltételezett beleegyezés hozzáállásáért, amellyel létrejöhetett
elve él: ha valaki életében nem tett – Nekünk, szervátültetetteknek az a hely, amely, mint mondta: – Ál-
írásbeli nyilatkozatot, akkor halála ese- komoly felelősséget jelent egy új lomás lehet a lelki gyógyulás hosszú
tén felhasználhatók a szervei transzp- szerv, hiszen kaptunk egy új lehe- és fájdalmas útján, ott, ahol szervá-
lantációra. Ez a feltételezett tőséget arra, hogy új életet tültetettek és donor-hozzátartozók
beleegyezés elve az …ha egy tragé- éljünk. Bár a szervdo- együtt fejezhetik ki szeretetüket és
önrendelkezéshez dia kapcsán már nem náció anonim módon hálájukat.
való joghoz kötött, tudunk véleményt nyilvání- történik, fontosnak
ami azt jelenti, hogy tani, akkor a hozzátartozóink tartom, hogy mód A hála és a tisztelet kifejezésének
mindenki maga tudják, hogy mi az álláspon- legyen valakinek ad most már helyet az Alsóteme-
dönthet arról, hogy tunk, és ez felszabadítja köszönetet mondani, tőben felállított emlékmű, amely a
mit tehetnek a holt- őket a döntési teher s kifejeznünk hálán- ravatalozó hófehér homlokzata előtt
testével. Azért kell erről alól. kat, ahogy a donor-hoz- úgy áll, mintha ez a hely mindig is
beszélni a hozzánk legkö- zátartozóknak is fontos, erre lett volna tervezve.
zelebb álló emberekkel, mert hogy lássák, hogy szerettük élni
ha egy tragédia kapcsán már nem segített a halálával – tette hozzá. – Az emlékhely minden évben
tudunk véleményt nyilvánítani, akkor A hálánkat úgy tudjuk kifejezni, ha szeptember 26-án közös emlékezésre
a hozzátartozóink tudják, hogy mi az tartalmas életet élünk és kihasználjuk várja a donor-hozzátartozókat és a
álláspontunk, és ez felszabadítja őket azt a lehetőséget, amit ajándékba szervátültetetteket.
a döntési teher alól – hangsúlyozta a kaptunk.
szakember. Azért is kell beszélni erről, Arról is beszámolt, hogy min- A felegyhazikozlony.hu
mert vannak olyan társaink, akiknek den tavasszal megemlékeznek az felhasználásával lejegyezte:
az életét csak szervátültetéssel lehet ismeretlen donorokról a Fiumei úti Berente Judit
megmenteni és folyamatosan emel- temetőben állított kopjafánál. Fotó: Mónus Márton
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 37
EMLÉKEZZÜNK!
Sipos Róbert 1974–2018 versenyről, Vilniusból és Krak-
kóból is érmekkel tért haza. Vil-
Elment Robi! Nehéz, súlyos niusban nem csak sportolóként
harcot vívott az életben mara- erősítette a csapatot, hanem
dásért, de az utolsó küzdelem- team menedzserként is megáll-
ben alul maradt. Szerette az ta a helyét. 2015-ben már keve-
életét, megélte a mindennapo- sebb energiát tudott a sportba
kat mind a munkában, mind a fektetni, vidékre költözött és
családi körben. Imádott utazni, az esti edzéseket a családdal
világot látni, élvezte a munkájából és a sportból töltött idő váltotta fel. A sport továbbra is az élete
adódó kalandokat. része maradt, de már csak kedvtelésből futott.
Hosszú évek küzdelme után 2009. február 23- Két évvel ezelőtt már aggódtunk érte, amikor
án kapott egy új esélyt az életre, Bécsben tüdőá- kórházba került, de a műtét után reménykedtünk
tültetésen esett át. Két évvel a műtét után, egy és Ő újra talpra állt, folytatta mindennapi életét,
móri rendezvényen ismertük meg Robit, csat- egészen augusztus elejéig.
lakozott a Szövetséghez és nem sokkal később Nehéz szavakat találni, amikor egy ilyen intel-
elszántan kezdte meg a sportpályafutását. Vá- ligens és szerény embert ennyire fiatalon búcsúz-
lasztása a tollaslabdára esett, mely nem egy egy- tatunk.
szerű sportág, de kitartásának és akaraterejének Seneca szavai szerint, aki elmulasztja a pilla-
köszönhetően 2012 júniusában már a magyar natokat, végül elmulasztja az egész életét. Az élet
csapatot erősítette a Szív- és Tüdőátültetettek akár egy pillanat: mulandó és miért ne élnénk
Európa Játékán, Hollandiában. A következő év- szépen a kicsit, ha abból áll össze az egész?
ben nagy álma vált valóra, amikor részt vehetett Robi egész életében szépen élte meg azokat
a Szervátültetettek Világjátékán Dél-Afrikában, a pillanatokat, amelyek megadattak neki. Derűs,
Durbanben, ahol egyéniben, férfi párosban és mosolygós, életvidám kisugárzását megőrizte
vegyes párosban mérettette meg magát. Mindig betegségének legnehezebb napjaiban is.
akadtak erős ellenfelek, így ezek a versenyek nem Személyiséged hiánya fájdalmas űrt hagy
hozták meg neki a várt érmet. Lelkesedése azon- mindenkiben.
ban nem hagyott alább, a tollaslabdacsapat osz-
lopos tagjaként a hazai versenyeken mindig do- Legyen békés az álmod!
bogóra állhatott. A befektetett munka 2014-ben
hozta meg gyümölcsét, amikor is két nemzetközi Nyugodj békében, sosem feledünk!
38 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
EMLÉKEZZÜNK!
Mit jelent a „NEM!”?
A másik oldal
Lapunk előző számában indítottuk útjára a donor
családok történetét bemutató rovatunkat. Ezúttal a
kiskunfélegyházi Horváth család tragikus történetével
ismerkedhetnek meg. Az édesanya, Horváthné Zsigó
Katalin meséli el a történetüket.
Attila nagyon jó szívű gyerek volt, mindig mindenkinek
segített. Szorgalmas fiú, aki három szakmával rendelkezett,
érettségizett, majd egyetemre járt. Mindent teljes
szívvel csinált, ha dolgozott, akkor azt tette
nagyon komolyan, ha bulizott, akkor azt.
Az egyetemen is nagyon tudatosan ké-
szült a hivatására.
Április 27-én, pénteken kora
délután történt a motorbaleset. Más-
fél óráig küzdöttek érte a mentősök,
mire szállítható állapotba hozták, és
Kecskemétre a megyei kórház intenzív egyedül átmentem hozzá, akkor már az adjunktus volt az
osztályára került. Ott a főorvos asszony ügyeletes. Megbeszéltem vele, hogy amikor ő úgy látja, hogy
egy százalékot adott a túlélésnek, de az- a szükséges dolgokat elintézték, akkor kapcsolják le a gépet.
tán sajnos minden nap megerősítették, hogy Mi is beláttuk, hogy nincs értelme, mert csak rosszabbodott
Atika agyhalott. Én mondtam, hogy értem, de ők az állapota. Péntek este 11 után hazamentem Atikától, és az
orvosok, én pedig édesanya vagyok, nem tudom elfogadni. adjunktus éjjel 1 óra 8 perckor telefonált, hogy Atika elment.
Nagyon sok vizsgálatot csináltak nála, maximálisan mindent Ha ott áll a szülő a halott gyerekénél, és határozottan azt
elkövettek, amit csak lehetett, de aztán nekem is be kellett mondja, hogy: NEM, az nem azt jelenti, hogy nem akar se-
látnom, hogy nincs esély. gíteni, hanem, ez egy más tudatállapot, az beszél belőlünk,
Május 3-án az intenzív osztály főorvosa behívatta az hogy nem akarjuk elveszíteni.
egész családot, minket, szülőket és a testvéreit is, de először Temetése május 15-én volt, aznap kaptuk a levelet a
csak engem és a férjemet hívott be az irodájába egy beszél- Szervkoordinációs Irodától, hogy a veséjét, máját, szívét
getésre. Ott újra megerősítette, hogy Attila agyhalott, nem beültették. Akkor csak sírtam, nem tudtam rá reagálni, a te-
fog felébredni, majd megkérdezte, hogy gondolkodtunk-e metésre érkező erdélyi barátok kezébe adtam a levelet. Ők
rajta, hogy a szerveit felajánljuk. Erre én határozottan rávág- elolvasták majd ezt mondták: „Kati! Legyél büszke rá, mert
tam, hogy nem, és nem is engedem! A főorvos azt válaszolta, Attila tovább él! – majd elővették a személy igazolványuk-
hogy tudja, hogy nagyon meg fogunk haragudni rá azért, ból a papírjaikat és megmutatták, hogy náluk van a donációs
amit most mond, de mivel felnőtt korú volt, és életében beleegyező nyilatkozat.
nem tett tiltakozó nyilatkozatot a szervkivétel ellen, ezért a Amikor a kiskunfélegyházi újságban megláttam a hírt,
törvény szerint a szervei felhasználhatók. De a mi belegyezé- hogy emlékhelyet avatnak a szervdonoroknak, megmutat-
sünk nélkül ezt nem teszik meg. Azt kérte, hogy gondolkod- tam a férjemnek, és csak annyit kértem tőle: Olvasd el ezt a
junk rajta, hogy hány embernek tudnánk segíteni. cikket és gondold át. Szerinted?
Aznap éjszaka telefonált a főorvos úr, hogy aki szeretne A férjem igent mondott. Másnap fel is hívtam Csikósné
Attilától elköszönni, az menjen be a kórházba, mert rossz az Irmát és megkértem, hogy Atika nevét is véssék a donorok
állapota. Természetesen mindannyian átmentünk Kecske- emlékművébe, így került fel Attila neve a táblára. Utána el-
métre, ő újra megkérdezte tőlünk, hogy gondolkodtunk-e a mentem hozzá, és Irma lelket öntött belém, sokat segített.
donáción, mire én újra határozott nemet mondtam. Akkor Azóta támogatjuk egymást, főleg ő engem.
behívta az irodájába a két testvért. Ugyanazt elmondta ne- Egyszer Attilával beszélgettünk a donációról, de akkor
kik is, amit nekünk mondott délután és visszakísérte őket a én nem is akartam ilyesmire gondolni, nem akartam er-
kórtetembe. Most már beszéljék meg! – mondta. Mind a két ről beszélni. Ő erre azt mondta: „Ha már meghalunk, és
testvér sírt, majd azt mondták, hogy Attila mindig minden- egészséges szervünk marad, miért ne segítsünk másnak?
kin segített, eddig is hős volt, akkor legyen ezután is hős, és Nekünk már úgyis mindegy.” Ott, akkor a kórházban, ami-
mentse meg mások életét! Így akkor én is, és a férjem is elfo- kor kellett volna, ez nem jutott eszembe, csak hetekkel ké-
gadtuk a testvérek döntését. sőbb… de úgy lett, ahogy ő akarta.
Másnap délelőtt újra megvizsgálták az orvosok Attilát és Lejegyezte: Berente Judit
újra megerősítették azt, hogy menthetetlen. Pénteken este Fotó: Félegyházi Közlöny
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 39
OVSZ EGYÜTTMŰKÖDÉS
BEMUTATKOZIK AZ
ORSZÁGOS
VÉRELLÁTÓ
SZOLGÁLAT
ÚJ FŐIGAZGATÓJA
Bayerné
dr. Matusovits Andrea
Bayerné dr. Matusovits Andrea 2018. szeptember 1-től
kapott megbízást az OVSZ főigazgatói feladatainak
ellátására. Az új főigazgató 25 éves belföldi és külföldi
szakmai tapasztalattal került a szervezet élére. A Szegedi
Tudományegyetemen, Németországban és Kuwait Cityben
dolgozott, majd hazatérve aneszteziológiai és intenzív
terápiás szakorvosként idegsebészeten, sebészeten,
traumatológián, ortopédián, szülészet-nőgyógyászaton,
szemészeten és gyermekellátásban.
Ezt követően pedig sportorvosi szakvizsgát is szerzett. A
vezetői feladatok mellett folytatja a szakorvosi munkát és
évek óta az evezősök keretorvosaként is dolgozik,
a szabadság terhére kíséri a válogatottat a világversenyekre,
utoljára a 2018-as Ifjúsági Olimpiára.
„Az OVSZ-ben nagy lelkiismerettel,
tudásomat gyarapítva, a tapasztalt kollégák szakértelmére
támaszkodva végzem a munkám, bízva abban, hogy szép eredmé-
nyeket fogunk felmutatni. Rengeteg tervünk van,
szívügyünk az ellátás fejlesztése,mind a vérellátás,
mind a szervdonáció-transzplantáció területén.”
40 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
ÉLŐFEJ/FEJLÉC/KITEKINTŐ
A Szervdonációs és Transzplantációs Európa- és Világnap sportrendezvényének úszói
A tájékozottság segít! zó elkötelezett intenzív osztályok szintén
kevés alkalommal találkozhatnak azokkal
Az életmentő szervátültetésekhez a betegekkel, recipiensekkel, akiknek az
donorszervekre van szükség. A donor- életét a távolban sikerült megmenteni-
szervek többsége pedig agyhalottból, ük. Mivel a szervadományozás értelmét
néhány szerv esetén és ritkábban pedig és célját az életmentő szervátültetés
élődonorból származik. Az eredmé- adja, kiemelten fontosnak tartjuk, hogy
nyes szervdonációs és transzplantációs az érintett orvosok és ápolók személye-
programokhoz pedig kell a lakosság sen is tudjanak találkozni új élet remé-
támogatása, az elkötelezett orvosok és nyében élő szervátültetettekkel.
ápolók munkája, valamint a szervátülte-
tésre váró, illetve szervátültetésen átesett Az elmúlt időszakban az is kiderült,
betegek együttműködése is, akik jól hogy a szervátültetésre váró, vagy már
élnek az új szerveikkel. Ez azt jelenti, hogy transzplantált honfitársaink keveset
mindenkinek jut feladat, akár érintettek tudnak a hazai szervdonációk szervezé-
vagyunk a témában, akár nem, mert séről, a rendszer működéséről, ugyan-
bármikor érintettek lehetünk. akkor érdeklődéssel fogadják az erről
szóló beszámolókat.
Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ),
Szervkoordinációs Iroda évek óta részt A fenti okok miatt az Országos
vesz a hazai lakosság agyhalálról, szerva- Vérellátó Szolgálat és a Magyar
dományozásról és szervátültetésről szóló Szervátültetettek Szövetsége úgy
tájékoztatásában, mert az agyhalálról, döntött, hogy a korábbi gyakorlatot
vagyis halálról tudnunk kell, illetve saját megerősítve együttműködési meg-
szerveink halálunk utáni adományozásáról állapodást köt annak érdekében,
döntenünk kell és ezt a döntésünket meg hogy a két szervezet összehangoltan
kell osztanunk szeretteinkkel. tudja egymás
munkáját támogatni, A győztes csapat
Az OVSZ feladata jogszabály szerint a kiegészíteni, erősíteni.
szervdonációs riadók szervezése, valamint
a központi várólista működtetése is. Ezeket Az együttműködés
a feladatokat a Szervkoordinációs Iroda és keretei között közösen
a Központi Várólista Iroda látja el. A donor- fogunk fellépni a
és recipiensoldali tevékenységünk is a szervadományozással és
szervátültetésre szoruló betegek érdeké- átültetéssel kapcsolatos
ben történik, miközben a munkánk során ismeretek szervezett,
kevés alkalmunk van a betegekkel való széles körű és hiteles
személyes találkozásra a szervátültetés terjesztése céljából.
előtt, vagy után.
A donoroldali szervezések során Dr. Mihály Sándor
szembesülünk azzal, hogy a donorfelis- OVSZ,
merés, donorgondozás területén dolgo- transzplantációs igazgató
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 41
KONFERENCIÁK
20 éves A MAGYAR élő donoros vesecsereprogram, amelyhez Magyarország is
szeretne csatlakozni a jövőben. A kongresszust megelőzően
tartott találkozón külföldi szakemberek osztották meg a
TRANSZPLANTÁCIÓS TÁRSASÁG módszerrel kapcsolatos tapasztalataikat.
A gálavacsorán a Magyar Szervátültetettek Szövetsége
– amely szintén ebben az évben ünnepelte 20 éves jubi-
leumát – a Szervátültetettek Szolgálatáért díj 2 szakmai
Magyar Transzplantációs Társaság (MTT) 1998- elismerését adta át ünnepélyes keretek között. A díjazot-
ban alakult meg azzal a céllal, hogy elősegítse a tak egyike dr. Gerlei Zsuzsanna, a Semmelweis Egyetem
A hazai szervátültetéssel kapcsolatos tudományos Transzplantációs és Sebészeti Klinika májambulanciájának
eredmények bővítését és azok minél hatékonyabb gyakorlati vezetője 2003 óta. Nevéhez fűződik a májátültetettek
felhasználását. A szervezet debreceni jubileumi kongresszu- utógondozási protokolljának kidolgozása. Jelenleg
sán a szakma legújabb eredményeiről és az transzplantáció mintegy 800 májátültetettet gondoznak. A másik díjazott
előtt álló kihívásokról elismert hazai és nemzetközi szakem- dr. Dezsőfi Antal, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermek-
berek tartottak előadásokat és több gyakorlati kurzus meg- klinika Gasztroenterológiai és Hepatológiai Osztályának
rendezésére is sor került. Az elmúlt két évtizedben az igazi vezetője. Ezen az osztályon a 90 májátültetett gyermek
csapatmunkának számító transzplantációs tevékenység beil- gondozása mellett az országban egyedüli helyként
látják el a súlyos májbeteg gyermekeket és csecsemőket.
Mindkét díjazott szakterületének különlegessége, hogy az
országban máshol nem végeznek hasonló gondozást, így
minden nehézséggel saját maguknak kell megbirkózniuk,
és ebben a munkában egymásra is csak korlátozottan
számíthatnak, mivel ahogy mondani szokták: a gyermek
nem egyenlő egy kis felnőttel a gyógyítás szempontjából.
Ezt követően Berente Judit elnök kiemelte, hogy a Szö-
vetség több programja, mint a Képzett Beteg edukációs
program, a Nekem elmondhatod pszichológus program,
de akár, a Szervusz újság megjelenése sem jöhetett volna
létre, ha az elmúlt 20 évben nem lett volna két olyan elkö-
telezett támogatónk, mint az Astellas Magyarország Kft. és
a Novartis Hungária Kft. gyógyszeripari cégek. A húszéves
jubileum alkalmából a Szervátültetettek Szolgálatáért díjat
nyújtották át a két leghűségesebb támogatónak.
A szakmai program poszter szekciójában dr. Grózli
Csaba stratégiai és orvos igazgató mutatta be a konferen-
Dr. Grózli Csaba bemutatja a Szövetség ciának a Képzett Beteg program kérdőíves felmérésének
poszterét az MTT kongresszusán első eredményeit. Mindezek a szakma számára betekintést
és egyben útmutatást jelenthetnek azokra a területekre,
ahol a beteg informáltsága, tájékozottsága nem éri el a
leszkedett az orvosi szakmák közé és ma már Magyarorszá- kívánt szintet.
gon is minden beteg számára elérhetőek a szervátültetés Dr. Grózli Csaba
legkülönbözőbb fajtái. Fontos része volt a kongresszusnak
a jövő néhány aktuális problémája, mint például az európai
Magyar Nephrológiai Tár-
saság XXXV. Nagygyűlésén
A gerben együtt jelentünk
E
meg: az Újraszervezés Alapítvány,
a Transzplantációs Alapítvány és a Ma-
gyar Szervátültetettek Szövetsége kö-
zösen képviselte a szervátültetetteket
és a szervátültetésre várókat.
A kiállítótérben felállított standun-
kon hozzáférhetők voltak a kiadvá-
nyaink,a Szervusz újság, a Csudama-
dár, CD és szórólap az élő donációról,
és örömmel válaszoltunk azokra a kér-
désekre, amivel a konferencia résztve-
vői megkerestek minket.
42 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
ARCULAT
ÚJ ARCULATI ELEMEKKEL GAZDAGODOTT A SZÖVETSÉG
Az arculat olyan, mint egy puzzle, egyes darabkái az arculati elemek,
a kirakott kép pedig maga az egységes arculat.
Ez a kép akkor lesz tökéletes, ha összepasszolnak az egyes darabkái.
A logó a legegyszerűbb jel, segítségével beazonosítható az illető program vagy szervezet.
Ha a szem a lélek tükre, akkor a logó a cég vagy szervezet „szeme”.
Minden – a szervezetre vonatkozó tulajdonságot tartalmaz
és a befogadónak tudnia kell értelmezni, hogy mit olvasson le róla.
A Szövetség új logója Szekeres Máténak
köszönhető. Egyszerre mutatja meg, hogy
20 éves a szervezet és a szervátültetés jel-
képét; a pillangó megszületését a bábból,
vagyis az újjászületés pillanatát.
A Képzett Beteg program logója, Mátyus Dóra infógrafikus
munkáját dicséri és kifejezi a legfőbb üzenetet; Rajtad is múlik!
Vagyis, a sorsod a Te kezedben van és Neked kell az élethely-
zetedből a lehető legtöbbet kihoznod. Ehhez kell a tudatosság,
hogy az orvosszakma által kijelölt, biztonságot nyújtó kereteken
belül maradj – ezt jelképezi a fonendoszkóp által körbehatárolt
terület. Ezt a területet kell szívvel, lélekkel minél gazdagabban
megtölteni, amelyet a rajzokon megjelenő számtalan aktivitás
mutat, kiemelten hangsúlyozva a mozgás fontosságát is.
„A szervátültetettek szolgálatában” a Szövetség hitvallását
fejezi ki; minden egyes cselekedete a szervátültetettek kö-
zösségéért történik. Ugyanakkor a közösségi lét sokszínűsé-
gét és erejét is hivatott megmutatni. Ennek egyik változatá-
ban – amely magazinunk hátlapján látható – néhány ember
szürkében ábrázolódik.
Az „Ez a Te helyed!” felhívás arra buzdít, hogy csatlakozz te
is a közösséghez!
Dr. Grózli Csaba
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 43
KÉPZETT BETEG
KÉPZETT BETEG
Minden ember életében
történnek olyan negatív élmé-
nyek, melyek jelentősen kizök- ŐSZI PROGRAMOK
kentik az akkori, már megszo-
kott rutinból. Ilyen változás
lehet egy betegség is, melynek
végkifejlete a szervátülte-
tés. Ilyenkor a boldogságot a
félelem, a magabiztosságot a
bizonytalanság váltja fel.
zervátültetés után a legtöbb
ember egy szürke zónába
Skerül. Sokszor nem találják a
helyüket, nem tudják, hova tartoznak,
mit szabad és mit nem. Kikerülnek a
biztonságot nyújtó kórházi környezet-
ből, az egészségügyi személyzet ápo- hogy hatalmas sikernek örvend a kez- idő. Mindezek mellett tanulni hívjuk a
ló kezei alól. Ezek után a mindennapi deményezésünk. A program egyik fő friss szervátültetetteket! A két nap alatt
teendőket maguknak és családtagja- célja, hogy mi, szenior transzplantáltak négy blokkon keresztül szeretnénk át-
iknak kell megoldani, otthon. átlendítsük a kezdeti nehézségeken adni neki azt a tudást, melyek mentén
sorstársainkat, támaszt nyújtsunk ne- már magabiztosan, képzett betegként
l 2015 novemberében tartottuk első kik és hozzátartozóik számára. Lehe- élhetik a mindennapjaikat.
rehabilitációs hétvégénket a Képzett tőséget biztosítunk, hogy orvosaikkal
beteg program keretein belül, és így, kötetlenebb formában is találkozza- l A program szervezői és előadói al-
tizennégy rendezvénnyel a hátunk nak, feltegyék kérdéseiket, melyekre kalomról alkalomra ugyanazok, egye-
mögött nyugodtan kijelenthetem, esetleg a rendelés ideje alatt nem jut dül az orvosok személyei változnak,
Dr. Bohács Anikó Csernus Katalin Dr. Kováts Zsuzsanna
44 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
KÉPZETT BETEG
l Péntek dél- tól kezdve a tevékenységi körökön
után az ismer- keresztül a jövőképig. Az este játékos
kedési blokkal ismerkedési esttel folytatódik Gal-
indítunk, ahol lus Edit családterapeuta, Tusor Lilla
Berente Judit, a és dr. Garai Dóra pszichológusok és
szövetség elnöke drámapedagógusok közreműködésé-
megnyitó beszé- vel. Ez nem egy szokványos, egymás
dében ismerteti a mellett ülő, és neveket tanuló ismer-
program célját és kedés. Itt szemrebbenés nélkül, nagy
a hétvége mene- nevetések közepette számoljuk össze
tét; Tilhof Ingrid az eddigi műtéteinket, és idézünk fel
hisz az adott centrum és szerv szak- alelnök pedig a szövetséget mutatja néhány emlékezetes pillanatot a szer-
embereit hívjuk előadni a témában. be prezentációjában a megalakulás- vátültetés előtti vagy utáni napokból.
Berente Judit, Gallus Edit
és Tusor Lilla
Berente Judit Dr. Gieszer Balázs
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 45
KÉPZETT BETEG
TÜDŐÁTÜLTETETT és hogy miért is fontos a jól beállított
gyógyszeradag jelentősége. Cser-
hétvége nus Katalin, a Pulmonológiai Klinika
osztályos főnővére bemutatta az
osztály mindennapjait és dolgozóit;
ismertette az ápolók feladatait az
TENGELIC 2018. október 5–7. osztályon a gyógyszerelés betanítá-
sától kezdve a betegmegfigyelésen
keresztül a vizsgálatok megszerve-
zéséig. Ezeken túl még egy év eleji,
zombat délelőtt az Orvosi a tüdőátültetettek körében készí-
előadások blokkal folytat- tett felmérés eredményét mutatta motiválta arra, hogy a tüdőátültetést
Stuk. Az előadások sorát dr. be, melyből kiderült például, hogy választották; illetve, hogy műtét után
Grózli Csaba, a szövetség stratégiai sokukat az egészségük visszaszerzé- sokan érzik, hogy nagyon jó egészsé-
és orvos igazgatója kezdte. Felvázol- se és a családdal töltött további idő gi állapotban vannak.
ta, mit tehet egy szervátültetett saját
erejéből azért, hogy a beültetett
szerv minél tovább jól működjön,
hogy minőségi életet lehessen élni,
és mennyire fontos, hogy egy beteg
együttműködjön kezelőorvosával.
l Dr. Gieszer Balázs, az Országos
Onkológiai Intézet Mellkas-sebészeti
Klinikájának sebésze bemutatta a
tüdőátültetés történetét és folya-
matát egy sebész szemszögéből,
érdekfeszítő képekkel illusztrálva.
Dr. Kováts Zsuzsanna a Semmelweis
Egyetem Pulmonológiai Klinika
szakorvosa az immunszuppresszív
szerekkel kapcsolatos mindennapi
praktikákról mesélt, elmagyarázta
többek között, hogy mik a személyre
szabott gyógyszeres terápia előnyei
46 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
KÉPZETT BETEG
l Dr. Bohács Anikó tüdőgyógyász,
egyetemi docens a tüdőtranszplantált
betegek gondozásának elmúlt tíz évét
szemléltette, felvázolta a tüdőátültetés
indikációit hazánkban és részletezte az
éves kontrollvizsgálatok protokollját és
jelentőségét.
l A tömény és izgalmas informáci-
ók után pedig egy kötetlen beszélge-
tés, az orvos-beteg fórum keretein belül
tehették fel kérdéseiket a résztvevők.
l Az Életmód blokk első részében
Pápics Szabina és Szűcs Éva, a Pulmo-
nológiai Klinika dietetikusai a tüdőá-
tültetést követő helyes táplálkozás
részleteibe avatták be a hallgatóságot,
elmondták, hogy mennyire fontos az
ideális testsúly elérése és megtartása
a műtét után, és mekkora jelentősége
van a kellő mennyiségű folyadék-, rost-
és ásványianyag-bevitelnek. Velicsek hallhattunk dr. Gieszer Balázstól, aki
Panka gyógytornász előadásán keresz- résztvevője volt a túrának, melynek
tül betekintést nyerhettünk a műtét keretin belül nyolc tüdőátültetett
előtti és utáni légzési fizioterápia és mászott fel a Kilimandzsáróra egy
mozgás fontosságába. Kihangsúlyozta, nemzetközi összefogás keretében.
milyen nagyban befolyásolja a műtét A program résztvevői között volt
sikerességét a kiindulási állapot, minél Kovács Krisztián is, így első kézből
fittebbek vagyunk, annál gyorsabb a mesélhették el élményeiket a résztve-
műtét utáni talpra állás. Majd pedig a vőknek.
Kilimandzsáró-expedíció részleteiről Tilhof Ingrid
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 47
KÉPZETT BETEG
Minden ember életében
történnek olyan negatív élmé-
nyek, melyek jelentősen kizök-
kentik az akkori, már megszo-
kott rutinból. Ilyen változás
lehet egy betegség is, melynek
végkifejlete a szervátülte-
tés. Ilyenkor a boldogságot a
félelem, a magabiztosságot a
bizonytalanság váltja fel.
DEBRECENI
VESETRANSZPLANTÁLTAK
hétvégéje lökődés elkerülése végett mennyire táplálkozásról általában, és a veseátül-
fontos azok szedése, a megfelelő tetés után. Zsuzsa is kihangsúlyozta a
HAJDÚSZOBOSZLÓ gyógyszerszint beállítása, és hogy megfelelő folyadékbevitel fontossá-
gát, az ideális testsúly megtartását és
milyen hatással lehetnek a gyógynövé-
2018. október 12–14. nyek a gyógyszerszintre. a mindennapi sport szerepét.
l Tovább az Életmód blokkban
l Délután Szalayné Kónya Zsuzsa,
a Debreceni Egyetem vezető die- dr. Grózli Csaba a mozgás és a sport
tetikusa átfogó, minden területet szerepéről tartotta meg előadását,
r. Grózli Csaba „Mit tehetek érintő előadást tartott az egészséges kiemelve a mindennapi mozgás
Dén, és mit tehetnek értem a mi-
nőségi életért” című előadása után dr.
Nemes Balázs, a Debreceni Egyetem
Sebészeti Klinika Transzplantációs Tan-
székének vezetője lépett a pódiumra.
Beszélt a veseátültetés menetéről,
illetve az azt megelőző időszakról, mi
is történik a műtét előtt, mi a várólis-
tára kerülés folyamata; majd a műtét
utáni időszakra tért át. Dr. P. Szabó
Réka nefrológus végzi a debreceni
veseátültetettek utógondozását, így
egyértelmű volt, hogy az utógondozás
folyamatát ő ismerteti. Megtudhattuk,
mire kell figyelni, miután kiengednek a
kórházból, óvakodnunk kell a fertőzé-
sektől; mi az éves kontrollok protokoll-
ja; milyen vizsgálatokat kell elvégezni
akkor. Dr. Zádori Gergely sebész az
immunszuppresszív szerek hatásait
részletezte. Kiemelte, hogy a szervki-
48 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
KÉPZETT BETEG
fontosságát, hisz a szervátültetés
utáni rendszeres testmozgás javítja a
túlélést, és a beültetett szerv élettar-
tamát is megnövelheti. Ezek után Be-
rente Judit előadásában hallhattunk
a szervátültetettek hazai és nemzet-
közi sportjának történetéről, rend-
szeréről, majd az életmód-előadások szerepe volt. Ezeket a történeteket tott nekik néhány fontos, otthon is
sorát Kiss Erzsébet zárta. Testnevelő mesélte el a részvevőknek és taní- végezhető gyakorlatot.
tanárként rengeteg
mozgásformát sajátí- Balogh László Berente Judit Dr. Grózli Csaba
tott el az évek során,
újságíróként pedig sok
emberi sorssal talál-
kozott. Ennek folyo-
mányaként jelentette
meg könyvét „Öngyó-
gyító emberek” cím-
mel, melyben olyan
gyógyulásokat mutat
be, ahol a sportnak és
a mozgásnak fontos Dr. Nemes Balázs
Dr. P. Szabó Réka Dr. Zádori Gergely Gallus Edit
Szalayné Tusor Lilla
Kónya Zsuzsa
KÉPZETT BETEG
ÍGY LETTEM
KÉPZETT BETEG
A felhívást a Képzett beteg prog-
ramra a klinika májambulanciájá-
nak folyosóján, a szokásos vérvételre
várva olvastam az ajtón. Felkeltette
a figyelmemet, mert mindig is sze-
rettem volna többet tudni az engem
ért traumáról, a dolgok hátteréről,
mások tapasztalatairól.
MÁJÁTÜLTETETTEK
hétvégéje térben – többek között névre szóló is, akik közül szinte mindenkit láttam
l Lassan megérkeztek az előadók
mappákat kaptunk, és pontos idő-
már korábban vagy az újság hasábja-
beosztású program várt bennünket.
in, vagy a televízióban. Hamar kide-
MONOR 2018. október 5–7. l Azt gondoltam, lesznek olya- rült, hogy ki kicsoda, és mi a szerepe a
szervezetben, valamint az is, hogy ritka
nok, akikkel már találkoztam régeb- kivétellel szinte mindenki közvetlenül
ben a kórházban vagy az ambulan- vagy közvetetten érintett – személyes
iközben Ica nővér „szívta a vé- cia folyosóján, de meglepetésemre tapasztalata van a transzplantációval.
Mremet”, fel is tettem a kérdést: egy arc sem tűnt ismerősnek, pedig
– Háromévesen van annak aktualitása, hogy általában jól működik az arcmemó- l Véleményem szerint a közös sors
magam is „okosabb” beteg legyek? riám. és a hasonló élmények nagyon össze
– Természetesen – mondta – Vigye
el az asszonyt is!
Gerlei doktornő a beszélgetés vé-
gén kezembe adta a jelentkezési la-
pot, ő is biztatott, hogy vegyünk részt
a képzésen. Tekintve, hogy az ember
társas lény, többszörösen „Fodor-
díjas” feleségemmel megbeszélve a
dolgot úgy határoztunk, hogy a baráti
társaságból Kovácsékat is megpróbáljuk
rábeszélni az eseményre. Józsi barátom
az én segítségemmel és noszogatásom-
mal jutott el az életmentő műtétig. Egy
évvel utánam műtötték, és sokat tud-
tam segíteni nekik. Így történt, hogy
pénteken délután negyedmagammal
érkeztem a monori hotelhez.
l A fogadtatás és a környezet
előrevetítette azt, hogy itt jól szer-
vezett csapat tevékenykedik a hát-
50 SZERVUSZ M A GA ZIN · 2 0 1 8 . DECEMBER
50 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER