KÉPZETT BETEG
l A csoportok által
bemutatott helyzetgya-
korlatokban felszabadul-
tan, gátak és szorongások
nélkül játszó emberek lát-
ványa meggyőzött róla:
jó időben vagyunk, jó he-
lyen, jó emberek között.
l Szombat délelőtt
tudják kovácsolni az embereket, ez aztán jöttek az orvosok és
történt ebben az esetben is. Az ismer- a csoda: senki nem sietett,
kedési esten „megtöltöttük” Magyar- mindent meg lehetett kér-
ország képzeletbeli térképét – a keleti dezni, mindenről lehetett
határtól, egészen a nyugatiig, amikor beszélni. Ez volt az az álla-
mindenki oda állt,
ahonnan érkezett
–, és kis csoportra
bontva mindenki
elmondhatta, mit
vár ettől a hétvé-
gétől. Természete-
sen az irányvonalat
az előre megkapott
program adta, ami
kidolgozottságá-
nak köszönhetően
biztosított arról, Dr. Garai Dóra Dr. Gerlei Zsuzsanna Dr. Grózli Csaba Dr. Nagy András
hogy a programso-
rozat végére kevés megválaszolat-
lan kérdés marad.
l A kiscsoportban több kérdést
is feltettek a frissen operált sorstár-
sak, mivel a három évemmel én már
„öregnek” számítottam köztük. Ek-
kor jutott eszembe először, milyen jó
lett volna, ha a műtétem előtt vagy
épp közvetlenül utána, nekem is
lett volna lehetőségem közvetlenül
a sorstársaimtól kérdezni, tanácsot
kérni – sok izgalomtól és fáradságos
keresgéléstől mentett volna meg. Dr. Wágner László Zsibrita Kinga Prof. dr. Kóbori László
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 51
KÉPZETT BETEG
pot, ami ideális lenne a
mindennapokban is, de
mindannyian tudjuk, a
pörgő, mindig rohanó
világban ez csak na-
gyon ritkán adatik meg.
l A nap végére
megválaszolásra kerül-
tek az általunk kimon-
dott és kimondatlan
kérdések is. A szervezők
és előadók profizmusát
jól példázza, hogy mire megfogal-
mazódott bennem egy kérdés, már
a válasz is elhangzott, ezért kérdez-
nem sem kellett. Jó volt mozogni a
szünetekben, rendre felrázta a tár-
saságot.
l Vasárnap jött még egy megle-
petés, amivel eddig sehol sem talál-
koztam: a betegek lelki gondozásá-
nak még a gondolatával
sem, pedig szerintem
is nagy szükség van rá.
Rövid idő alatt, rendkí-
vüli módon nyíltak meg
emberek és beszéltek a
problémáikról. Megin-
dító sorsokat ismertem
meg és döntés született
bennem: én is szeretnék
ezeknek az emberek-
nek segíteni a magam
szerény eszközeivel, és
szeretnék tagja lenni
ennek a nagyszerű csa-
patnak!
Fodor József –
képzett beteg
52 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
KÉPZETT BETEG
árásként mindig a
Zléleké a főszerep.
Gallus Edit, Tusor Lilla és
dr. Garai Dóra előadásán
keresztül megtudhatjuk,
hogy milyen nehézsé-
gekkel küzdenek a szer-
vátültetettek. Például
sokan nehezen tudják el-
fogadni, hogy egy idegen
ember szervével élnek,
sokak baráti kapcsolatai
bezárulnak, szoronganak
a szervkilökődés miatt.
Ezekre az érzésekre mu-
tatnak be megküzdési
stratégiákat, és példákon
keresztül szemléltetik,
hogyan lehet megtalál-
ni a kiutat ebből az álla-
potból. Ilyen megoldás
lehet például egy
sorstársközösség-
hez való tartozás. A
szakemberek előa-
dásai után szintén
kötetlen beszélge-
tés veszi kezdetét;
itt sok esetben mély,
elfojtott érzelmek
kerülnek a felszín-
re. Egyik történet hozza a másikat. Itt
már senki nem szorong, tudják, hogy
bármit elmondhatnak. Csodás élmény
átélni minden alkalommal azt a válto-
zást, melyen a résztvevők átmennek.
Pénteken kicsit szorongva, magukba
fordulva érkeznek meg, vasárnap pedig
felszabadult emberként, feltöltődve,
barátokkal és egy Képzett beteg-okle-
véllel a kezükben indulnak haza.
Tilhof Ingrid
Fotó: Székelyné Burja Ilona
és Dr. Grózli Csaba
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 53
TÚRA
Kerékpárral kalommal rendezték meg, 6 ország közel
Luca: Az Euregiotourt az idén 18. al-
80 résztvevőjével. Célja a transzplantáció
megismertetése az emberekkel, jobban
AZ ALPOKON ÁT mondva az, hogy az átültetés után is teljes
élet élhető, sőt!
Dávid: Őszintén, nem tudtam mire
vállalkozom, de beleugrottam. A téli deb-
receni kvalifikációs versenyeken Krisztián
felvetette, hogy van egy Euregiotour nevű,
transzplantáltaknak szóló teljesítménytúra
az Alpokban és vele tartanék-e. Közeledett
a határidő a jelentkezéshez, regisztráció és
a pályarajzok nézegetése közben a nagy
és lapos „Alföld Anyánk” szülötte elbi-
zonytalanodik, biztos menni fog-e. A túra
előtti vasárnap teljesítünk egy 100 km-es
1000 m szintemelkedést magába foglaló
kerékpártúrát és csütörtökön indulunk
Innsbruckba.
Hogy állt össze a csapat?
Krisztián: Nem szerettem volna egye-
Rendhagyó beszámoló a 2018-as Euregiotour-ról dül menni. Így jött a képbe Dávid, aki 13
éve májátültetett, triatlonozik, és ha sport-
A Magyar Szervátültetettek Szövetségének Mi az az Euregiotour és hogyan kerül- ról van szó, akkor bármire rá lehet venni.
Trappancs csapata a két biciklis fiúból állt (Balogh tetek oda? Szerencsére neki is volt kedve hozzá, így
Krisztián Péter és Déri Dávid), Kőműves Luca pedig Krisztián: Berente Judit még tavaly mindketten jelentkeztünk a túrára. Luca,
a kísérőjük volt. Balogh Krisztián Péter 2,5 éve Eu- nyáron talált meg azzal, hogy létezik egy aki szintén májátültetett 3 éve, elkísért
rópában az egyetlen, aki egyszerre kapott májat Euregiotour nevű biciklis teljesítménytúra, minket, ő volt az egyszemélyes felmen-
és tüdőt. Egyetemre jár, szabadidejében pedig ami arról szól, hogy különböző szervátül- tősereg, aki kivitt minket autóval és haza is
fut és kerékpározik. Tavaly ott volt a tüdőátülte- tetett emberek és hozzátartozóik össze- hozott, illetve jött volna értünk, ha bármi
tettek között, akik feljutottak a Kilimandzsáróra. jönnek egy nagy csapatba és Innsbruckból probléma történik.
Déri Dávid 13 éve májátültetett, dolgozik és spor- három nap alatt áttekernek Olaszország- Dávid: Köszönettel tartozom Kriszti-
tol. Nemrég tért haza az idei Szervátültetettek ba, a célpont ebben az évben a Garda-tó ánnak, aki meggyőzött, tartsak vele.
és Művesekezeltek Európa-bajnokságáról, ahol partján fekvő Arco lesz. Közben jól érzik Luca: Krisztiánnak nem csak kedve
mini-maratonban első, úszásban 400 m gyorson magukat, jókat esznek-isznak, sportolnak volt, hanem ötlete is arra, hogy ne egyedül
harmadik, virtuális triatlonban – ahol a távokat és kicsit feszegetik a teljesítőképességük tekerjen: így lett Dávid a kerékpárostárs. A
külön-külön teljesítik – a második helyen végzett. határait is. fiúkat a nyár folyamán többször elkísértem
egy-egy biciklis túrára – már akkor annyira
ügyesnek és szívósnak bizonyultak, hogy
tudtam, nem lesz gond az Euregiotour tel-
jesítésével sem.
54 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. JÚLIUS
TÚRA
Hogy készültetek és mennyire sikerült hogy egy kanyarban túlszaladtam, Mit jelentett nektek ez a túra a sportél-
felkészülni? ami látványos, de annál ártalmatlan- ményen túl?
Krisztián: Részemről a felkészülés két abb eséssel végződött. Dávid: A távok sikeres teljesítése mel-
száz kilométeres kerekezésből állt, ezért Krisztián: A harmadik és egyben lett számos nemzetközi ismeretséggel
kicsit tartottam az első naptól, amikor 155 utolsó nap volt a legrövidebb, mind- gazdagodtunk. Nevéhez méltón a „tour”
kilométert mentünk közel 1000 méte- össze 54 kilométer, mégis ez tűnt összehozott bennünket. Ily módon kö-
res szintemelkedéssel. Nem is volt olyan a legnehezebbnek. Volt benne egy zösen hirdetve annak mondanivalóját,
egyszerű, hiszen az első 42 kilométert hosszú, meredeken emelkedő szakasz, amellyel felhívjuk a figyelmet a szervá-
végig hegynek felfelé kellett megtenni, ami nagyon megterhelő volt, sokan tültetés jelentőségére. Meg hogy szervá-
szakadó esőben. Az eső majdnem egész tolni kényszerültek a biciklijüket. Én tültetett társainknak közvetítsük a sport
távon esett, teljesen eláztunk, még a ci- sikeresen elnéztem egy fordulót és jótékony hatását. Buzdítsuk őket, hogy
pőmben is állt a víz, így a jól megérde- megtettem plusz 6 km-t és 500 méter jelenjen meg igényük a mindennapi moz-
melt lejtőzést sem élveztem igazán. Az szintet. Szerencsére hamar kiderült, gásra, mert ez a leghatásosabb testi és
utolsó órára kisütött a nap, a szállást már amint megláttam a magasból a falut, lelki gyógyír.
nagyjából szárazon értük el. ahol kellett volna lennem. Az út utol- Luca: Fantasztikus élmény volt elkísér-
Dávid: Az első napra kijelölt táv jó só 10-15 kilométere már a Garda-tó ni a fiúkat és végigélni velük a kezdeti ,,Én
időben is izzasztó, nemhogy szakadó mentén haladt, lélegzetelállítóan szép esőben biztosan nem biciklizem!”, majd
esőben. A felétől már „minden lejtő tájon. a ,,Húú, szuper ez a túra, reméljük jövőre
ajándék” és a sunyi emelkedőknél „még- is lesz!” közti átmenetet. Végigizgultam
is mit gondoltam, hogy belevágok” gon- Milyen volt a szervezés, a vendéglátás? értük ezt a pár napot, de tudtam, hogy si-
dolatait elnyomó festői táj képe mindent Dávid: Alaposan szervezett túra kerülni fog, mert nagyon kemény srácok!
kárpótolt. résztvevői lehettünk. A szervezők Mindig rájövök, hogy csodálatos mikre
Luca: A második napi táv 85 kilomé- frissítőkkel és a veszélyes forgalmas képes az ember. Azt gondolom, szervátül-
ter volt Rovereto városáig, ez szintekben szakaszokon rendőri felvezetéssel tetettként ez a teljesítmény még nagyobb
valamivel kímélőbb volt az előzőnél. Az gondoskodtak a csapat sikeres célba erény. Nagyon büszke vagyok rájuk, kicsit
utolsó napra 50 kilométer és 800 méter jutásáról. még én is kedvet kaptam a bringázáshoz,
szintemelkedés maradt hátra, a megfá- Krisztián: A nap végén igazi na persze nem ilyen szinten. Egyszóval
radt csapatnak ez már igen nagy kihívást olaszos vendéglátással találtuk ma- szuper élmény volt, ami nem jöhetett
jelentett, de végül kisebb karcolásokkal, gunkat szemben: egy hatalmas, finom- volna létre a fiúk elhivatottsága, lelkese-
jó hangulatban vasárnap 13:30-kor meg- ságoktól roskadozó asztallal vártak dése, na meg a Magyar Szervátültetet-
érkeztek a Garda-tónál fekvő Arcóba. minket, hogy gyorsan pótolni tudjuk tek Szövetsége és a Trappancs Egyesület
az út közben elégetett kalóriákat. támogatása nélkül. Mindig szívesen ve-
Dávid festői tájat említett – volt időtök Luca: A kezdeti nyelvi nehézségek szünk részt a határaink feszegetésében,
oldalra nézegetni? ellenére (nem nagyon beszéltek ango- így aztán bízom benne, hogy jövőre is
Dávid: „Szó bennszakad, hang lul a szervezők) végig nagyon vidám elkísérhetem – az akár kibővült létszámú
fennakad”, szerencsére nem a balla- hangulatban teltek a napok, tartották – csapatot.
dai értelemben. A szurdokvölgyek er- az időket, tiszta, rendezett szálláshe-
dei, a megbúvó kastélyok, valamint az lyeket biztosítottak. A résztvevők saját írásait
akár 10-20 km hosszú hegyoldalban beszélgetéssé szerkesztette:
futó kerékpárutak elvará- Dr. Varga Zoltán
zsolják az embert.
Olyannyira,
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. JÚLIUS 55
TÚRA
RENBIKE TOUR
Balaton2018
Immár hetedik alkalommal kerülték meg a Balatont kerékpárral
a vesebetegek, olyanok, akik dialízisre szorulnak vagy már átestek a
transzplantáción. Nagyon nagy öröm volt számomra, hogy most már
transzplantáltként tarthattam velük.
D e ne szalad-
előre
junk
ennyire, kez-
deném az elején a tör-
ténetemet: Édesapámtól
örökölt policisztás vese-
betegséggel születtem,
és egészen az ötvenes
éveim elejéig nem is
adódott probléma a ve-
sémmel, mígnem 2014.
év elején 700-ra felment
a kreatininszintem és áp-
rilistól művesekezelésre
szorultam. A László kór-
házban kezeltek kiváló
orvosok és nővérek, kez-
deti nehézségek után ra 40 éve ültem rajta. Azt mond-
már úgy tekintettem a ják, a biciklizést, azt soha nem
hemodialízisre, mint egy lehet elfelejteni, de azért voltak
program, mely szüksé- és még mindig vannak nehéz-
ges része az életemnek ségeim! De akartam, és szép
és nagyon örültem, hogy lassan bele is jöttem. 2015-ben
életben tartanak! Hála az indultunk is feleségemmel és a
orvostudománynak! barátokkal a RenBike Tour Ba-
2015 tavaszán hallot- latonon. Balatonfüredről indult
tam először a RenBike a csapat Siófok irányába, hát
Tourról a betegtársaim- mit mondjak: elég sok emelke-
tól és mivel Reé főorvos dő van! Küzdöttünk rendesen,
úr is folyamatosan bizta- támogattak a többiek, megáll-
tott a mozgásra, ezért di- tak, tudnak-e segíteni... Óriási
alizálás közben hirdetés összetartás van! De be kellett
segítségével vettem egy látnunk, hogy a gyakorlatlan-
kerékpárt! :) ságunk és az erőnlétünk miatt,
Oké, rendben, van bi- lassítjuk a csapatot. Schneider
ciklim! Igen ám, de utoljá- Károly nefrológus főorvos úr,
56 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
TÚRA
szerencse és 2016. február
9-én kaptam egy új vesét!
Nem tudom szavakba ön-
teni az örömömet, hogy
mit éreztem akkor! Egy új
élet lehetősége! Nagyon
nagy hálával gondolok az
elhunyt donoromra és a
családjára! Elhatároztam,
hogy nagyon fogok rá vi-
gyázni, már 2014-től folya-
matosan fogytam 25 kg-
ot, rendszeresen sétálok,
biciklizem, télen szobake-
rékpáron tekerek. Irodá-
ban könnyebb adminiszt-
ratív munkákat elvégzek,
kicsit kertészkedek. 2017-
ben már célzottan úgy
kezdtem tekerni („edzeni”)
a kerékpárral, hogy próbál-
tam a RenBike Touron részt
vevők tempóját, a 18 km/
óra átlagsebességet tartani
1 órán keresztül, majd pihe-
nő 30-40 perc, és aztán újra
18-20 km tekerés. Sikerült
eljutnom arra a szintre, hogy
2018-ban egy-egy nagyobb
emelkedőnél leszállva ugyan
– Balatonfűzfőnél és Balato-
naligánál –, a tetején tolva
a kerékpárt, de végigteker-
tük a tervezett 3 napos tú-
rát! Nagyon jó csapat! Óriási
sikerélmény, nagyon nagy
köszönet mindazoknak, akik
mellettem álltak és biztattak:
a túravezető tanácsára beültünk a elsősorban feleségemnek, aki
kísérő szállítóautók egyikébe, hogy mindenben támogatott, barátaink-
másnap tudjunk Balatonszéplaktól nak, a Diaverum dolgozóinak és kol-
Balatonlelléig tekerni. Így is történt, légáinknak,valamint ennek a csodá-
a mezőny hátulján, néha picit lema- latos túra résztvevőinek is!
radva, de teljesítettük ezt a távot. A történet tanulsága számom-
Másnap elértük Keszthelyt, ahol a ra, hogy sohasem szabad feladni,
főtéren a város polgármestere fo- elkeseredni! Ha az ember kitűz egy
gadott bennünket, meleg szavakkal célt, véghez kell vinni! Csak nyertem
üdvözölve és bátorítva, ezután cso- ezzel a betegséggel, egészségeseb-
dálatos ebéddel vártak bennünket ben élek és megtanított örülni a
a keszthelyi Diaverum dialízisállo- legapróbb dolgoknak is! Már készü-
más dolgozói. Meglepetésünkre lök a 2019-es Ren Bike Tour rendez-
elénk is jöttek és együtt tekertünk vényekre, alig várom, hogy ismét
be Keszthelyig. Ekkor még átlago- együtt lehessünk!
san 15 km/óra sebességgel tudtam
tekerni akár 50 km-t is egy nap. Két Szöveg és fotók:
év dializálás után rámköszöntött a Hizsnyai Attila
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 57
SPORT
NEMZETKÖZI KITEKINTÉS
Eddz okosan,
ne keményen!
A World Transplant Games Federation (WTGF), azaz a
Szervátültetettek Világjátékának Szövetsége Transplant-
World című magazinja évente kétszer jelenik meg, angol
nyelven. Úgy gondoljuk, hogy hasznos lesz, ha a 2018. 1.
számban megjelent alábbi cikketeket azok is el tudják
olvasni, akik nem beszélnek angolul, íme a fordításuk.
onas Vanbekbergen élspor-
tolókat és hobbisportolókat
Jis edz, és tudását a transzp-
lantáltak segítésében is kamatoztat-
ja. Az alábbiakban elmagyarázza,
hogy egy körültekintően megszabott
edzésprogram hogyan lehet egyszer-
re hasznos és szórakoztató.
A testmozgás szórakoztató. Minden-
képp annak kell(ene) lennie, hiszen a
mozgásnak mindennapjaink szerves ré-
szévé kell válnia, hogy csökkentse az im-
munszuppresszív gyógyszerek mellék-
hatásait és javítsa a szervezet működését
. Néhány transzplantált képes emelni a
szintet, és fittebb lesz az egészséges át-
lagembernél. Ők a transzplantáció utáni
egészséges életmód nagykövetei: így
fejezik ki tiszteletüket donoraik iránt. 1. ábra
Manapság egyre több olyan sportese-
ményt rendeznek, ahol egészségesek Súlygolyókat kell emelgetnem, „Eddz keményen, vagy menj haza!”
és transzplantáltak egyaránt részt ve- hogy kirobbanó formába jussak? Vé- – népszerű szlogen ez az ábrándhajhász
hetnek. Ami igaz az élsportolókra, hogy gezzek speciális intenzív edzéseket, sportolók körében. Én módosítanék raj-
rengeteget profitálhatnak személyes cél- hogy jobb legyen a teljesítőképessé- ta egy kicsit: „Eddz okosan, vagy menj
jaik eléréséhez a szakmai tanácsokból, az gem? Éljek paleo diéta szerint, hogy haza!”. Az alapedzésed végezd gyakran,
igaz a transzplantáltakra is. optimalizáljam a testösszetételemet? aludd ki magad és táplálkozz helyesen!
Nem hangsúlyozhatom eléggé, Már nem látni a fától az erdőt. Sok út Legyél tisztában azzal, hogy mit csinálsz,
mennyire fontos a korai fizikai rehabilitá- vezet Rómába, és egyik sem az egyet- és miért csinálod, illetve, hogy a tested
ció a szervátültetés után. A transzplantá- len. Az elmúlt öt évben a transzplan- milyen visszajelzéseket küld edzés köz-
ció előtti alacsonyabb teljesítőképesség táltakkal végzett munka terén az a ta- ben és után; hogyan reagál a megterhe-
és a műtétet követő további romlás miatt pasztalatom, hogy a leghatékonyabb lésre. Eddz gyakran, de figyelj az időzí-
kulcsfontosságú, hogy aerob és izomerő- az olyan személyre szabott program, tésre és a terhelésre, hogy az edzések
sítő gyakorlatokat is végezzünk a műtét amiben a lehető legoptimálisabban között kialakulhasson egy átmeneti álla-
utáni időszakban. Röviden leírom, hogy van kiegyensúlyozva az edzéssel járó pot, amit a szaknyelv „szuperkompenzá-
„ bi nem csak testi, hanem lelki tényezők nerálódás után következik, hogy a test
ció”-nak nevez (lásd az 1. ábrán).
vélekedem azoknak az edzéséről, akik stressz és a stressz levezetése. Ez utób-
már visszanyerték a fittségüket, és komo-
Ez a „szuperkompenzáció” a rege-
lyabb teljesítményre törekszenek.
kérdése is.
felkészüljön egy hasonló szintű újabb
Sokan az interneten keresnek
erősebb lettél! Jól időzített, egymást kö-
megfelelő edzésterveket, de csak a terhelés könnyebb „elviselésére”. Máris
vető edzésekkel, azaz progresszív terhe-
legfrissebb fitnesztrendek léssel a fittségi (és teljesítménybeli) szin-
ted növekedni fog. Azonban, hogyha a
sokaságát találják. sorozatos edzések (lásd a 2. ábrát) közötti
58 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
SPORT
MILYEN GYAKORISÁGGAL EDDZÜNK?
Állóképességet növelő sportágak
24–48 óra, azaz heti 3-4 alkalom javasolt.
Erőnléti sportágak
48–72 óra, azaz heti 2-3 alkalom javasolt.
A jellemző regenerálódási idő
sportolási formánként
Törzsizomzatot edző (core tréning) Nagy egyéni különbségek vannak!
és rugalmasságot növelő sportágak Erősen intenzitásfüggő!
2. ábra 24–36 óra, azaz heti 4-5 alkalom javasolt.
ROFIL
idő túl kevés, a felhalmozódó kimerült- pontja), az egyéb betegségek (váz- és
izomrendszeri, légzőszervi kórképek), a Jonas
ség ronthatja a fittség szintjét, a regene-
rálódás hosszabb lesz és nem feltétlenül gyógyszerek (például béta-blokkolók,
követi szuperkompenzációs szakasz. Ezt amelyek csökkentik a szívritmust), testösz- Vanbekbergen
a jelenséget jól megfigyelhetjük például szetétel, jelenlegi fittségi állapot, aktuális
a Tour de France során. Az ilyen szaka- (pár hetes) és múltbeli (pár éves) sportolói Jonast mindig is a sport és a testmozgás iránti
szos versenyeken a sportolók teljesítmé- múlt stb. Azt is meg kell tudnunk, hogy a szenvedélye hajtotta. Miután mesterfokú diplo-
nye folyamatosan csökken a túlterhelés sportoló mit tud már a különböző edzés- mát szerzett a Testnevelési és Mozgástudományi
miatt. Csak azok szállhatnak versenybe módszerekről és alapelvekről. Egyetemen, nyolc évig testmozgás-fiziológusként
az aranyéremért, akik teste felkészült az Második lépésként magyarázd el a dolgozott a Leuveni Katolikus Egyetemen. Itteni
egymást követő terhelésekre és az ilyen SMART célt! Mi a hosszú távú, specifikus tapasztalatai során szerezte meg az edzősködéshez
terhelések utáni regenerálódásra. Más- cél, és ezt hogyan lehet több rövid távú szükséges tudást.
részről viszont, hogyha két edzés közt túl célra lebontani? Hogy tudjuk mennyisé- Ma Jonas szervátültetésen átesett emberekkel
sok idő telik el, nem történik hosszú távú gileg is meghatározni, hogy a célt elér- is dolgozik. Segít a kezdetben edzetlen transzp-
adaptáció, és az edzettségi szint ugyan- tük-e? Realisztikus és elérhető-e a kitűzött lantáltaknak, hogy olyan edzett „sportolókká”
ott marad, ahol előtte volt. Fitt szeretnél cél? Mikor, mennyi idő múlva akarjuk ezt váljanak, akik képesek megvalósítani a személyes
lenni? Találd meg a számodra megfelelő a célt elérni? teljesítmény terén felállítható céljaikat. Legyen ez
intenzitású és gyakoriságú edzést! Végül pedig, a harmadik lépés a cél- akár csak egy 5 km-es, megállás nélküli séta, vagy
hoz vezető út megépítése. Az edzésterv pedig érem a Szervátültettek Világjátékán. Jonas
Három lépés ütemezése, ami magában foglalja az lelkes hozzáállása ragadós, és a legjobbat hozza ki
Az edzéstervek elkészítésének három lé- edzések részletes lebontását, figyelembe azokból, akikkel együtt dolgozik.
pésből kell állnia: 1) Egyéni profil készítése véve a célt, az intenzitást és a mennyisé-
az adott sportolóról, 2) okosan meghatá- get, szem előtt tartva a munka és magá-
rozott és kitűzött cél, 3) az edzési stratégia nélet egyensúlyát. Mi a SMART cél?
megalkotása, végrehajtása, majd folya- És, tartsuk észben: nincs jobb érzés
matos újraértékelése és adaptálása. annál, mint amikor egy terv összeáll. A SMART angol betűszó, amely öt kritériumot takar,
Sok tényezőt kell figyelembe ven- Jonas Vanbekbergen és ha ezeknek megfelel a célunk, akkor biztosan
ni, hogy megalkothassuk egy sportoló Belgium megvalósítható. A célállításnak ez a módja George
profilját. Hogy csak néhányat említsek: a Fordította: Kota Sára T. Doran amerikai tanácsadó nevéhez fűződik. Az
kórtörténet (főleg a transzplantáció idő- Lektorálta: Dr. Varga Zoltán egyes betűk a következőket jelentik:
S Specific: elég konkrét-e a célunk?
„ szerűen, vagy sikerül – nem sikerül alapon)?
M Measurable: mérhető-e a célunk (vagy szám-
A Achievable: elérhető-e a célunk (rajtunk mú-
lik-e)?
Csak azok szállhatnak versenybe az
áll-e a motivációnkkal, örömöt jelent-e számunkra,
aranyéremért, akik teste felkészült az R Relevant: releveáns-e a célunk (összhangban
ha teljesül)?
egymást követő terhelésekre és az ilyen T Time bound: időben behatárolt-e a célunk (ha-
terhelések utáni regenerálódásra. táridőt kell adnunk magunknak a teljesítésre)?
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 59
NEMZETKÖZI KITEKINTÉS
ÜZENET A WTGF ELNÖKÉTŐL
Mozgás és sport:
miért nem teszi, aki nem teszi?
A WTGF TransplantWorld című újságjának 2018. 1. számában megjelent cikk fordítása
A WTGF (World Transplant Games Fe- den transzplantáltnak, mégis nem annyi- Szervezetünknek még sok tanulni-
deration) elnöke, Chris Thomas gon- ra azoknak, akik a transzplantáció után valója van, mire elérheti a cél megva-
maguktól is a fitt, egészséges élet felé lósulását, ami úgy hangzik: „többen,
dolatai arról, mennyire összetett do- igyekeznek. aktívabban, gyakrabban”.
log rávenni az embereket a mozgásra A mi feladatunk, akárcsak egy tanár- Folytatjuk az első osztályú, világ-
nak, az, hogy elsősorban azokat segítsük, szintű sporteseményeket szervezését,
(A Szervusz idei első számában, a 20– akiknek a legnagyobb szüksége van rá; amilyenek a Téli és a Nyári Világjátékok.
23. oldalon részletesen beszámoltunk a azokat, akik esetleg félnek mozogni a Azonban a sport és az aktivitás fogal-
februári leuveni konferenciáról, erre utal az műtét miatt, illetve, akik nem tudják, ho- ma világszerte változik. Változóban van
alábbi bekezdés – Szerkesztő.) gyan tegyék meg az első lépéseket. Ők a hagyományos forma, amikor valaki
Hihetetlen volt az összhang. A hely- azok, akik segítségért és útmutatásért csatlakozik egy sportklubhoz, és csak
szín egy konferenciaközpont a belgiumi fordulnak hozzánk. ott, csak azt az egy sportot űzi. Egye-
Leuvenben, ahol 200-300, a szervátül- A következő szint a kérdéskör ösz- sek szerint a hagyományos értelemben
tetés utáni testmozgás kérdéskörében szetettségének megértésében annak vett sportolás és sportklubok napjai
érdekelt ember gyűlt össze. Az érdem elfogadása, hogy nem fog mindenki au- meg vannak számlálva.
Diethard Monbaliu professzoré, aki meg- tomatikusan felállni a székből, hogy fitt Persze, Ausztráliában az emberek
szervezte a „Transplantoux” (a szervezet legyen. Őket is meg kell értenünk. rengeteg forrásból tudnak meríteni,
nevének magyarázatát lásd a keretben) 10. ha testmozgásról van szó: futás, játék,
születésnapjára „Az edzés gyógyít” című sport a gyerekekkel, kutyasétáltatás,
konferenciát. Két napon át beszéltek az Felmérés a közösségben edzőterem... Ezek közül sok annyira a
előadók a transzplantáció utáni testmoz- Szervezetünk újságjának terjesztése kap- személyre fókuszál, hogy akár „én”-idő-
gás kedvező hatásairól. csán felmérést is végzünk, hogy megért- nek minősülhet.
Az összejövetel valóságosan „ara- hessük „a transzplantáció utáni testmoz- Az a terület, ahol még nagyon nagy
nyat” ért a WTGF számára, ugyanis az gás akadályait”. szerepe lehet a hagyományos sporto-
elhangzottak összecsengenek a szerve- Az rendben van, ha azt mondjuk va- lásnak, az a társasági élet, a közösség:
zet „Fittség az életért!” kampányával. Az lakinek: „legyél fitt, menj, sétálj egyet!”. csapatként győz és veszít az ember,
egybehangzó vélemény az volt, hogy új De mi a helyzet, ha egyéb betegségeik támogatjuk egymást és számíthatunk
szervvel élőknek szükségük van fizikai vannak, például magas vérnyomás vagy egymásra.
aktivitásra az egészséghez. A transzp- cukorbetegség? Mi van, hogyha érzéket- A sport terén is sokat kell tanulni a fej-
lantáltak többsége azonban mégsem lenek a végtagjaik? lődésért. Mi szerencsések vagyunk, mert
sportol. Ez pedig kétségkívül szövődmé- Talán csak túlságosan kimerültek? Túl a mi üzenetünk nem csak a sportról szól.
nyekhez vezet: kilökődéshez, vagy akár merevek az izmaik? Derékfájósak? Vagy A mi üzenetünk, hogy új szervet kapott
halálhoz is. mindezek egyszerre? Ezek nagy akadá- társaink a lehető legjobbakká váljanak –
A „mi a megoldás?” kérdésre teljesen lyok, és a szavaink süket fülekre találnak, nemcsak önmagukért, de a donorért is,
logikus válaszok érkeztek: „a mozgás”, hogyha előbb nem próbáljuk megérteni akitől erre a lehetőséget kapták.
„kezdj el sétálni”, „iratkozz be egy edző- a mozgás halogatásának okait. Chris Thomas,
terembe”. A leggyakoribb indok talán anyagi, a WTGF elnöke
azaz hogy túl sokba kerül elkezdeni a Fordította: Kota Sára
Újrakötött házasság a sporttal sportot vagy eljárni egy edzőterembe. Lektorálta: Dr. Varga Zoltán
Van egy elméletem. Nem tudományos
újdonság, és nem is a szakkönyvekből
veszem. De úgy hiszem, szoros kapcsolat
a műtét előtt, akkor nagy eséllyel válsz a „
van a transzplantáció előtti mozgás-spor-
tolás, illetve a műtét után az aktív élet-
mód iránti újbóli elkötele ződés között.
Más szavakkal, hogyha aktív és fitt voltál
Vajon miért követik egyes
műtét után is azzá. Persze vannak kivéte- transzplantáltak magától értetődően
lek, de ez az általános. ezeket a tanácsokat, míg mások csak
Tehát kinek is kell, hogy segítséget
nyújtson a WTGF? Természetesen, min- ülnek a székükbe ragadva?
60 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
TÚRA
113
Barangolás a Bakonyban
szervtranszplantációs műtéteken átesett Szervátültetettek is teljesítették
5 nap alatt 113 kilométert tett meg a
természetbarátok csoportja, amelynek a 113 kilométeres vándortúrát
tagjai idén először teljesítették hazánk
egyik legjelentősebb többnapos, szer-
vezett gyalogtúráját. A tüdő-, azonban megállíthatatlan volt,
szív-, vese- és kombinált mindannyian sikeresen és
tüdő- és májátülteté- fáradtan zárták az első
sen átesett fiatalok a napot.
Fjällräven Vándor- Másnap Bakonybél-
túrán való részvé- ből Csehbányára tartott
telükkel arra hívták
a túra 16,3 km hosszan.
Változatos terepen és
olykor akkora gazban
sétáltunk, hogy ki sem lát-
szódtunk – mondta Bogyor
Tündi. A 626 méter magasan elte-
rülő, Hárskúthoz tartozó Felső-Hajaghoz
is hasonló túraút vezetett. Ezek a terepvi- csapat sikeresen, életre szóló élmények-
szonyok sajnos nem tettek jót senkinek; kel gazdagodva teljesítette az utat. „Iz-
vízhólyagok és ízületi fájdalmak is csatla- gatottan vágtunk neki ennek az ötnapos
koztak hozzájuk a nap és az est további kalandnak, hiszen mindannyian a termé-
részére. Remélték, hogy reggelre jobb szetjárás nagy rajongói vagyunk. Voltak
lesz, de sajnos nem így történt. Lehel a nehéz pillanatok, de úgy érezzük, hogy
harmadik napon már nem tudta folytatni az élmények mindenért kárpótolnak. Óri-
velük az utat. ási örömet jelentett az is, hogy itthon is
Így a Csehbányáról Úrkútra vezető megmutathattuk a nagyközönségnek,
fel a figyelmet, hogy kellő odafigyeléssel 21,2 km-es, 325 m szintkülönbséggel hogy ellenőrzött körülmények között
és előkészülettel a szervtranszplantáltak- megspékelt távra már csak hárman in- komoly transzplantációs műtét után is
nak sem kell lemondania a mozgás örö- dultak el. Nem sikerült megúszni eső van lehetőség többnapos, intenzív test-
méről és arról, hogy teljes életet éljenek. nélkül, de szerencsére a helyi talponálló- mozgásra” – mondta Balogh Krisztián, a
Bogyor Tünde vese-, Avar Lehel szív-, ba sikerült behúzódniuk, így megúszták csapat kombinált szervtranszplantáción
Balogh Krisztián kombinált máj- és tüdő- szárazon. Azonban a sár és csalán to- átesett tagja.
és Garda Péter tüdőtranszplantált né- vábbra sem könnyítette meg a túrát, de Tilhof Ingrid
gyese július 30-án kelt útra a Fjällräven lassan már hozzászoktak. A harmadik
Vándortúrára. A túra a nomád élmény- nap is teljesítve!
túra hazánk legszebb nemzeti parkjainak Az utolsó szakaszon 25,8 km-t tettek
érintésével Bakonyszentlászló Vinyéről meg Káptalantótiig, ezzel sikeresen tel-
Káptalantótiig. jesítve a Vándortúrát.
Az első szakasz Vinyéről indult, Por- A csapat számára a legnagyobb kihí-
ván át Bakonybélen zárult. Az emelke- vást az első és az utolsó nap jelentette.
dőkkel tarkított 26,3 km hosszú útvonal Az első napot az akklimatizálódás, az
legmagasabb pontja 703 m-en a Kő- utolsót pedig a nagy szintkülönbség tet-
ris-hegy volt. A terepviszonyok nem vol- te nehezebbé. Az előírások betartásával,
tak épp kedvezőek, sár és csalánmező mint például a kizárólag palackozott víz,
nehezítette az előrehaladást. Csapatunk
illetve hőkezelt ételek fogyasztásával a
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 61
HAZAI VERSENYEK
bben az évben is együtt fut-
hattunk a Semmelweis Egye-
Etem Városmajori Szív- és
Érgyógyászati Klinika dolgozóival,
ezúttal két csapat indult a maraton-
váltón, fejenként 7 km-t teljesített
minden futó az Egészségőr Kupán.
A Szívroham1, Szívroham2 és Szívro-
ham3 csapata mellett futott a KardioRun
váltója, a futók között egy májtranszp-
lantált fiatal hölgy, Németh Georgina,
egy csontvelő-átültetett atléta, Zilaj
Csaba, valamint Balogh Krisztián, a ma-
gyarországi egyetlen kombinált tüdő- +
Maratonváltó együtt futhattunk és külön köszönjük
májátültetett fiatalember.
Köszönjük, hogy ott lehettünk, hogy
dr. Hartyánszky Istvánnak a lelkes szer-
vezést!
ŐSZI PETANQUE versenyTatabányán és Budapesten
kezdték meg a versenyt; a nap végére
azonban eltűntek a felhők és a döntő-
ket már napsütésben játszhatták le. A
férfi egyéni verseny 3 fordulós svájci
rendszerben futott végig, melynek vé-
gén a 12 nevezett játékosból 8 ment
tovább.
A végső sorrend a férfiaknál az alábbi lett:
1. Varga Viktor
2. Soós Sándor
3. Davidesz Elek
2018. szeptember 28-án
került megrendezésre a kva- A női kategória egyszeres körmérkőzésben
zajlott, melynek eredménye:
lifikációs petanque verseny Ta-
tabányán, melyen négy kategó- 1. Székelyné Burja Ilona
riában 20 versenyző vett részt. 2. Jung Andrásné
3. Csombó Kitti
A Tatabánya Városi Szabadidő-
sport Szövetség és a Gerecse Pé- A duplett (páros) verseny végeredménye
tanque Sportegyesület nyújtott az alábbi lett:
segítséget a verseny megrende- 1. Davidesz Elek – Balogh László
zéséhez. Egyesületi tagjaink sem 2. Hegyesi László – Soóky József
tétlenkedtek, hiszen kora reggel
kitűzték a pályákat, illetve gondos- 3. Czinczás Róbert Géza – Zsuppán László
kodtak a vendéglátásról.
Az SZTKE (Szervátültetettek Or-
szágos Szabadidő-, Sport-, Turiszti-
kai- és Környezetvédelmi Egyesü-
lete) szervezésében október 27-én
került sor a szervátültetettek őszi
Petanque Magyar Bajnokságá-
ra a Budapesten, a Népligetben.
Az időjárás nem volt túl kegyes a
versenyzőkhöz, szakadó esőben
62 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
HAZAI VERSENYEK
TENISZ OB
Idén szeptember 30-án rendezte meg a Pest megyei
egyesület a tenisz őszi OB-t, amely a 2019-es VB-re is váloga-
tó egyben. Egy gyönyörű nyár végi vasárnap volt, a sátorépí-
tés előtti utolsó szabadtéri nap. Szurkolók is megtiszteltek
bennünket a jelenlétükkel és velünk volt Máté is, a fotósunk.
Eredmények Ebéd után folytattuk a páros
Lányok: versennyel.
1. Jakab Ivett Páros eredmények: A rendezvény ismétel- ki a párjával szokott érkezni.
2. Almagro Carmen 1. Dobos Judit – Dobos Péter ten jó hangulatban telt, jövő Gábor éves értékelése és va-
tavasszal folytatjuk! Idén csora után-közben pedig jót
3. Dobos Judit 2. Jakab Ivett – Tóth Roland még edzünk rendszeresen, beszélgetünk.
Fiúk: 3. Jeszenkovits Judit – Matuszka decemberben pedig meg- Dobos Péter
Levente tartjuk szokásos év végi záró
1. Kégel Tamás vacsoránkat, ahová minden-
2. Dobos Péter
3. Hegyesi László
November 11- én került sor az úszás ezévi utolsó verse-
nyére a Népligetben, a Fradi uszodában. Az ország minden ÚSZÁS
részéből érkeztek versenyzők, a legnagyobb létszámban a
Trappancs Egyesület Sportolói képviseltették magukat.
Az atlétika, az asztalitenisz, bowling és darts versenyek lapzárta után kerültek megrendezésre, ezekről a követekező kiadásban számolunk majd be.
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 63
EGYESÜLETI HÍREK
MÁJAS
NYARALÁS
a Balatonon
Már megszokott, hogy a májasok csapata Fonyódlige- közelről, közéjük hajtva is megszemlélhettük őket, miközben
ten tölti a nyarat. Sok újat nem tudunk leírni róla, hiszen fejünk felett parti fecskék és gyurgyalagok cikáztak.
már nagyon sokadszor adtunk találkozót a jól bevált Balatoni hajókirándulás is volt Tihanyba, de aki csak
helyen. rövidebb túrára gondolt, az kiszállhatott hegyet mászni
Badacsonyban. Természetesen volt játékos vetélkedő is, amit
indent kipróbáltunk, hozattuk az ételeket, magunk a gyerekek nagyon élveztek, és sok-sok sport, az úszáson kívül
készítettük közösen az ebédjeinket, kirándulások volt lehetőség darts, petanque, pingpong, kerékpározás és
Msorán ott ebédeltünk, ahol épp voltunk. Mára már evezés gyakorlására is, és lehetett tollasozni is.
kialakult az a gyakorlat, hogy mindenből van egy kicsi, és így Ebben az évben egy turnusban 36-an tudtuk együtt tölteni
mindenki megelégedésére szolgál. Aki akar, az süt-főz – persze a nyarat, jövőre már le is foglaltuk az időpontot újra.
nem egyedül; akkor azt, ha hozatott étel van, akkor azt esszük.
Az idén arra gondoltunk, nézzünk más helyeket is meg, Tari Tamás
hogy a jövő évi találkozót esetleg majd ott rendezzük. El is
mentünk körbenézni, hiszen mindenki egyetértett abban,
hogy ideje változtatni.
Fürkész csapataink körbejártak, megnéztek ezt, megnéztek
azt, összehordták a tapasztalatokat, majd közösen meghány-
tuk-vetettük a dolgot, és rövid tanakodás után döntöttünk:
ár-érték arányban még mindig a legjobb helyen vagyunk, a
szobák alvásra alkalmasak, a partra egy métert sem kell men-
nünk, hiszen ott vagyunk, horgászhely is ott van. Közösségi tér
is adódik. Ha valaki vonatra száll, csupán 150 méterre kell csak
elmennie, a kikötő 1 megállóra van vonattal, onnan bármit
elérünk a hajókon, amit csak akarunk, és a tó körül van.
Természetesen az idén is kirándultunk, mégpedig a Ká-
polnapusztai Bivalyrezervátumba. Itt él hazánk legnagyobb
látogatható bivalycsordája. A dagonyázó, legelésző bivalyok
mellett a fürgén futkározó ürgéket is láthattuk szép szám-
mal, hiszen komoly létszámban háborítatlanul élnek itt. Téli
időszakban a bivalyok az istállóban és az a körüli karámban
vannak, de most nyáron lovaskocsis kirándulással közvetlen
64 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
EGYESÜLETI HÍREK
PEST MEGYEI EGYESÜLET
Tavaly novemberben az Nagyszerű élményt Etyeken
egyesületi kiránduláson, a nyújtó kiránduláson vettünk
Terror háza látogatása után részt a Korda Filmparkban,
ebéd közben ötleteket gyűj- ahol érdekes betekintést
töttünk ahhoz, hogy idén nyerhettünk a filmes trükkök
hová menjünk kirándulni. világába. Ízelítőt kaptunk a fil-
mgyártás történetéből, meg-
Egy társunk, Persa Timi tudhattuk, hogyan dobog
javasolta, hogy menjünk
Etyekre, a Korda-filmstúdióba.
Mellékesen éppen ő nem tu-
dott eljönni, mert szerencsére
nemrég megkapta a várva
várt veséjét, nagyon jól van,
de még nem jöhetett közénk.
A stúdió honlapján
foglaltuk az időpontot és
beírtuk megjegyzésbe, hogy
kik vagyunk, milyen egye- egy ló vagy akár egy ménes hettünk meg. A „New York” Itt mindenki kedvére
sület ez, és kik a tagjai. Pár patája, néhány cm -nyi terüle- utcában megtudhattuk, hogy válogathatott a szabadban,
2
nap múlva jött egy nagyon ten, hogy született a fej nél- semmi sem az, aminek látszik: roston megsütött különböző
kedves válasz, hogy ingyen küli lovas. Tényleg a plafonra a régi kőépületek, a vaskorlát, finom húsfélékből. Kellemes
megtekinthetjük a kiállítást. kerül-e a szegény kislány, vagy éppen a tűzlépcső, de a szombat délelőtti kikapcsoló-
Utólag is hálás köszönet érte! amikor elrabolja a gonosz titkokat nem áruljuk el, járjon dás, élmény volt. Nagyon örü-
Október 27-én borongós, szellem a horror filmekben?... utána, aki kíváncsi. lünk, hogy együtt lehettünk,
esőre álló reggelre ébred- A belső kiállítóteret, amit ki Kirándulásunk zárásaként jövőre folytatjuk...
tünk. Huszonketten indultunk is lehet próbálni és két külső egy családias kis fogadóban Stampok István
Etyekre. felépített helyszínt tekint- megebédeltünk. és Dobos Judit
DECEMBER · 2018. DECEMBER 65
EGYESÜLETI HÍREK
SZENYEI KIRÁNDULÁS 2018. július 7.
SZIGLIGET – BADACSONY – BADACSONYÖRS – FOLLY ARBORÉTUM
mintegy 400 fenyőféle és 200 lombos
fa és cserje féle virul itt. Hét évvel
ezelőtt a negyedik generáció – Folly
Réka és Folly Judit – is bekapcsoló-
dott a munkálatokba. Üknagyapjuk is
foglalkozott ezen a birtokon a szőlő-
termesztéssel – ebbe a hagyományba
igyekeznek friss lendületet vinni. A
megújult arborétumban öt világtáj
fenyőivel, gyermekparadicsommal,
árnyas pihenőkkel, kilátóval, fenséges
panorámával és saját boraikkal, házi
úlius 7-én, szombaton reg-
gel, csodás kirándulóidőben
Jkezdtük meg utunkat Zala-
egerszegről Szigliget felé, ahol kisebb
gyalogtúra várt ránk mire a busz-
parkolótól elértük a szigligeti várat.
Tíz órától várjátékot tekinthettünk
meg, majd a várkapitány vezetésével
bejártuk az erőd minden szegletét
és ezzel együtt a vár történelmét is
részletesen megismertük. Varázslatos
táj tárult elénk, mikor a legmagasabb
pontra értünk, nem győztük csodálni a
Balatont, a tanúhegyeket festői színek- szörpkülönlegességekkel, kézműves rekordnak minősül. Főzőcsapatunk
ben. Letekintve jöttünk csak rá, hogy termékeikkel, élőzenével fogadtak „Matrózbab”-ot késztett bográcsban,
milyen nehéz dolga lehetett azoknak, bennünket. Csodás időtöltés volt, azt ami szintén rekordidő alatt elfogyott,
akik ezt a várat be akarták venni. hiszem, bármikor megismételnénk! és fantasztikusan sikerült. Nagy öröm
Ezt követően indultunk tovább volt, hogy mi is hozzájárultunk a fő-
Badacsonyba, ahol fél kettőig szabad- zőnap sikeréhez. Mindenki nagyon jól
program volt, mindenki igényei szerint 2018. augusztus 12. érezte magát, jövőre újra részt veszünk
tölthette idejét. Sétáltunk a mólón, a Jótékonysági nap az Aquacityben ezen a vidám és nemes célt szolgáló
bazársoron, ebédeltünk és a cukrász- programon.
dákat, kávézókat sem hagytuk ki. A 17. jótékonysági nap bevételét Merth Attila
Ezután Badacsonyörsre érkeztünk 2018-ban Zalaegerszeg gyalogos és
a Folly Arborétum és Borászatba. Itt a kerékpáros turizmusának fejleszté-
„HELLO, NYÁR” programsorozat kereté- sére ajánlották fel. A polgármester
ben egy vezetett arborétumi túrán beszámolója szerint a hetven önkén-
vettünk részt, amit borkóstoló követett tes szakács-team étkeiért, italaiért a
borkorcsolyával. vendégek 2 486 305 forintot fizettek.
A támogató cégek – 37 vállalkozás –
Az arborétum magját, a szőlőbir- előzetes felajánlásaiból 2,3 millió forint
tokok fölött meghúzódó sziklás, köves érkezett. Az AquaCityben vasárnap
„Öreg Arborétumot” dr. Folly Gyula pé- 5132 vendég fordult meg, a belépők-
csi orvos telepítette 110 évvel ezelőtt. ből 4 811 000 forint került a kasszába.
Az arborétum és a csatlakozó erdő, A három bevételből összesen 9 597
305 forint gyűlt össze, ami eddigi
66 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
EGYESÜLETI HÍREK
AZ ÉV TRAPPANCS hírek
Diáksportolói
Hat szervátültetett fiatal ré- Hárman veseátültetés után, ketten
szesült a FODISZ tanévnyitóján az májátültetés után kezdtek el sportol-
„Év Diáksportolója” elismerésben: ni, egyikük pedig vese-, majd később
májátültetés után lett sikeres úszó.
öt úszó és egy atléta – és edzőik – Mind a hatan dobogón álltak az
vehette át az oklevelet a Magyar idei Szervátültetettek Európa Bajnok-
Sport Házában. ságán és most mind a hatan az „Év
Diáksportolói” címmel gazdagodtak.
Díjazott Trappancs sportolók: Az edzők sem maradhattak
Domonkos Ádám ki a köszönetből:
májátültetett úszó
Korcsik Levente Módosné Iván Lili
májtranszplantált úszó Timike edzője, valamint
Molnár-Farkas Márk Molnár Ernő Idén először a szülőket
vese- és májtranszplantált úszó Levente edzője – vehették át az is díjazták:
Nagy Lili okleveleket. a Trappancs-szülők közül
veseátültetett úszó Dr. Pécsi Annamária Timike szülei:
Nagy Réka a Magyar Szervátültetettek Síposné Bikali Éva
veseátültetett atléta Szövetsége úszó szövetségi és Sípos Csaba
Sípos Tímea kapitánya is elismerésben részesült. vehették át az elismerő oklevelet.
májátültetett úszó
DECEMBER · 2018. DECEMBER 67
EGYESÜLETI HÍREK
TRAPPANCS hírek
MAGYARORSZÁG
JÓ TANULÓ, JÓ SPORTOLÓJA díj
A „Magyarország jó tanuló, jó sportolója” díja-
zottak között 2018-ban ott volt egy 13 éves veseá-
tültetett kislány is: Nagy Réka.
„Az elismerést olyan diákok kapták meg, akik közneve-
lési intézményben 5–8., illetve 9–13. évfolyamos tanulók
voltak, vagy nappali tagozatos felsőoktatási intézményben
voltak hallgatók. A korcsoporttól függően a 2016/17-es tan-
évben 4,8-as, 4,7-es vagy 4-es átlagot kellett elérniük, és
emellett sportáguk országos bajnokságán, diákolimpiáján,
vagy nemzetközi versenyén a legjobb hatban kellett végez-
niük.”(eduline.hu)
Réka 4,83-as tanulmányi átlaggal és a Szervátültetettek
Világjátékán elért eredményeivel került be a legjobbak közé
és lett 2018-ban Magyarország jó tanuló, jó sportolója.
A FODISZ Esélyegyenlőségi futama (500 m) után a legki-
sebbek azt mondták, hogy jövőre több számban szeretné-
nek indulni (több szám = több
érem!).
Ezután következett a váltó-
futás: a Trappancs-váltó három
szervátültetett és egy veseátül-
tetésre váró futóból állt:
Fanni – a művesekezelt,
veseátültetésre váró futólány
– kezdett, tőle Gergő vette át
a botot, aki a napokban ün-
nepelte a vese-szülinapját, őt
váltotta Donát, aki 7 éve veset-
ranszplantált és hat éve atletizál,
a befutónk pedig Dávid volt, aki
májtranszplantált triatlonosként
szeretné beírni magát a történe-
lemkönyvbe.
A váltó után az egyéni szá-
mok következtek:
A két veseátültetett futó kis-
Budapest Maraton lány – Vivi és Réka – a 2,3 km-es
távot teljesítette, majd Fanni az
ESÉLYEGYENLŐSÉGI FUTAMMAL 5 km-es futáson indult: a telje-
sítménye ismét emberfeletti, a
váltófutás és az 5 km-es futás
után ment a szokásos szombati
Október 6-án a Budapest maratonon ebben az művesekezelésére.
évben is ott voltak szervátültetett és szervátültetés- Évek óta részt veszünk ezen
re váró futóink: futottunk a FODISZ Esélyegyenlősé- a futóversenyen és ebben az
gi futamán, futottunk váltót, aztán futottunk egyéni évben is úgy búcsúztunk, hogy
távokat. „jövőre Veletek ugyanitt!”
68 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
EGYESÜLETI HÍREK
GYÓGYÍTÓ TRAPPANCS hírek
Szent Erzsébet Tábor
Idén először vehettünk részt a Holnapocska tá-
borban Zalaszabarban: az I. sz. Gyermekgyógyásza-
ti Klinika kapott egy 6 napos lehetőséget arra, hogy
Zalaszabarban táborozzunk. Alapvetően vesebeteg
gyermekeknek indult a szervezés, később ez kibővült
a szervátültetett gyerekekre is. Csatlakozott hozzánk
néhány szegedi és debreceni gyermek is, akik között
volt veseátültetett és dializált gyermek is: összesen 50
gyermekre felügyelt a lelkes önkéntescsapat.
A tábor a zobori Élményparkon belül helyezkedett
el, a táborépület körül meseország
várt minket: állatsimogató,
csúszdapark, 4D mozi, sza-
badulószoba, kötélpálya,
ability park és ökoház a
nap minden órájában, A Bókay Gyermekklinikán gondozott gyermekekkel utazó
emellett a Holnapocska lelkes önkéntescsapat nélkül mindez nem valósulhatott volna
tábor vezetői egy ba- meg, köszönjük a segítséget!
latoni nappal is meg- Böcskei Virág – Nemzeti Vese Program
leptek minket, valamint Dr. Börzsöny Anna – I. Sz. Gyermekgyógyá-
Zalakaroson az élmény- szati Klinika
fürdőben is eltölthettünk Feszt Tímea – Trappancs Egyesület
fél napot. Mihály Norbert – Elevenek Sportegyesület
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 69
ÉLŐFEJ/FEJLÉC/KITEKINTŐ
EGY ESÜLE TI HÍREK
TRAPPANCS hírek
TRAPPANCS TÁBOR
Vivi születésnapjával
A szervátültetett fiatalok táborából a tavalyi évben
szervátültetett fiatalok hétvégéje lett, ám a rövidített tá-
bor is annyira jól sikerült, hogy úgy éreztük, ismételni kell,
lehetőleg minden évben. Lelkesedésben nem volt hiány,
így ismét Siófokon töltöttünk egy nyár végi hétvégét,
ami szinte pontosan úgy telt, mint a tavalyi, sajnos a hű-
vös-szeles-esős idő is ugyanúgy megérkezett hozzánk a
hétvégén, mint tavaly ilyenkor. De természetesen ez nem
szegte kedvünket: beszélgettünk, játszottunk, megnéz-
tük a Petőfi sétányt és persze idén is megünnepeltük Vivi
szülinapját (18. volt): apró malőrként túl későn derült ki,
hogy a túrót minden formában utálja, ezért nagyon gyor-
san átkereszteltük a tortáját sajttorta névre, ami így már
természetesen rendben volt és az ünnepelt boldog mo-
sollyal hirdette, hogy élete legfinomabb tortája.
Vivi születésnapja a következő héten folytatódott:
Wagner Rózsa szervezésében a Transzplantációs Klinika
dolgozói lepték meg az állami gondozott, veseátültetett
kislányt, az iskolakezdésben segítettek Vivinek, aki na-
gyon örült a hátizsáknak, kulacsnak, füzeteknek és a ru-
háknak, amelyekkel meglepték a Klinika dolgozói.
Reméljük, jövőre ismét együtt ünneplünk!
70 SZERVUSZ M A GA ZIN · 2 0 1 8 . DECEMBER
70 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
EGYESÜLETI HÍREK
Hajókirándulás
a Dráván
nyár elején egy klassz hajókirán- és a menyét. A nemzeti park a Duna–Sió
A uláson vettünk részt a Dráván, torkolata és az országhatár, valamint a
d
ahol nem csak a gyönyörű tájat csodál- Dráva mentén helyezkedik el. A Duna–
hattuk meg, hanem érdekes informáci- Dráva Nemzeti Park 1996-ban jött létre,
ókat tudhattunk meg a folyóról. A Drá- több, már korábban is védetté nyilvání-
va-menti síkság a helyenként 10–15 km tott terület beolvasztásával. Kiterjedése
széles magyar árteret jelenti. Az árteret mintegy 50 000 hektár.
holtágak és galériaerdők kísérik. A hazai
Dráva-szakasz halban leggazdagabb
vizeink egyike. Él itt kecsege, márna, lá-
pi-póc és réti csík. A kétéltűek közül
külön figyelmet érdemel a rend-
kívül ritka tarajos gőte. A ha-
jóutak a Duna–Dráva Nem-
zeti Park területén keresztül
vezetnek, így mód nyílik a
vidék különlegesen gazdag
madár- és állatvilágának
megtekintésére.
A jégmadár és a gyurgyalag
fészkelő helye a folyó partfalaiban ta-
lálható. A galériaerdőkben ezrével élnek
az énekesmadarak. A térségben tekint-
hető meg a „kormorános erdő”, mely a A hajókázás időtartama 1,5 óra
kárókatonák tömeges fészkelő telepe. A volt. A Dráva jelenleg Európa egyik
nádasok környékén gyakori a hermelin legtisztább, és legérintetlenebb fo-
lyója. Igazi felüdülés volt ez a szinte
érintetlen, természetben eltöltött
idő.
Hajóutunk végén pedig egy ízle-
tes gulyásebéd várt minket a kikötői
stégen.
Ömböli Eszter
Szervátültetettek
Dél-Dunántúli Egyesülete
DECEMBER · 2018. DECEMBER 71
EGYESÜLETI HÍREK
ISMERKEDÉS
Az egyik októberi nap-
sütéses szombaton talál-
koztunk a kirándulásra és
találkozásra vágyó tagja-
inkkal és a családtagok-
kal. A helyszín Pécs váro-
sának nevezetességekkel
teli tere.
l A viszontlátás köl-
csönös öröme és az eddig
ismeretlenek bemutatása
után elindultunk a Mésztufa
barlang felé. Az idegenveze- a Tettyével
téssel 10 órakor induló turnus
már várt ránk. A jó hangulatú,
kellemes klímájú, geológiai
és történelmi érdekességek-
kel teli, modern technikával
felszerelt barlang nagyon
tetszett mindenkinek.
l A föld alatti túra
után lassú sétával értük el
a Pintér-kert arborétumot,
ahol nagyon sok botanikai
érdekességgel találkoztunk.
Külön élményt és egyben
nehézséget okozott, hogy ha
a Mecsek oldalába telepí- a Tettye felett magasodó pusztakézzel cipelték fel megterített asztal, ahol
tett növények szépségét és Havas Boldogasszony temp- a kápolna építőanyagát a elfogyaszthattuk ebédünket
különlegességét látni akartuk, lomot mutatta meg. meredek hegyre, így készült és pihenhettünk a következő
akkor meg kellett küzdeni a l Nagyon szép sétaút el a fatornyos parasztbarokk próbatétel előtt.
hegyoldallal. vezet felfelé a Havi hegyen, stílusú Havas Boldogasszony l Elfogadta meghívásun-
l A déli harangszó már közben elénk tárult a város Kápolna 1697-re. A hegytetőn kat Tímár Jolika, aki segített
elszállt, mire mindenki visz- teljes látképe a verőfényes álló kis templom 1713-ban bemutatni és kipróbálni a pe-
szaért a kiindulási pontra, de napsütésben. Beszélgetve kapott egy harangot és 1724- tanque sportot. A Tettye-tér-
ebéd előtt még egy program és mutogatva egymásnak a ben orgonával is felszerelték. nek széles gyöngykavicsos
várt ránk. Kis csoportunkat nevezetességeket értük el a A búcsú napján augusztus sétányaival minden adottsá-
Bauer Péter – kitűnő fotó- pici, frissen felújított búcsújá- 5-én rengeteg hívő zarándok ga megvan, hogy helyszíne
inkat készítő betegtársunk ró helyként is ismert templo- gyűlt össze a környéken, akik legyen az első sportbemuta-
– kedves ismerőse várta, aki mot. Nagyon sokat megtud- pestisre és a kápolnamegépí- tónknak. Sajnos az idő későre
tunk a történelméről tésre emlékezve egy-egy kis járt, a távolabbról érkezők
és a mai napokban követ visznek fel a Fájdalmas már igyekeztek indulni, de
folyó eseményekről. Szűzanya szobra elé. azért lelkesen próbáltuk a do-
1690–91-ben Pécs vá- l Érdekesség, hogy szí- bást és a pontok számolását.
rosát is utolérte a pestis nes kendőket és terményeket l Nagyon fáradtan, de
szörnyű pusztítása, a láttunk az oltárokon. Megtud- örülve a nap sikerének bú-
lakosok ígéretet tettek, tuk, ennek az az oka, hogy a csúztunk egymástól.
hogy amint megsza- terményünnep alkalmából a l Megköszönöm a részt-
badulnak a pestisjár- horvát, a német és a magyar vevőknek a lelkes támogatást,
ványtól, emlékkápol- nemzetiségek díszíthetik fel és remélem, még tudunk
nát emelnek az akkor az oltárokat. Megköszönve a majd hasonlóan szép helye-
még Kokasdombként kivételes lehetőséget továb- ken találkozni!
emlegetett hegyre. bindultunk. Sudárné Ági
Fogadalmukhoz hűen l A Tettye Étteremben Szervátültetettek
az emberek hálából várt már ránk egy szépen Dél-dunántúli Egyesülete
72 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
EGYESÜLETI HÍREK
ce nyílt víztükrére. Csodálatos látnivalók a
víz felszínén lebegő tündérrózsák, vízitö-
kök, melyeket ilyen mennyiségben ritkán
látni. A madárvilág is rendkívül gazdag. Az
UNESCO által a világörökség részévé nyil-
vánított területre érve megcsodálhatjuk
a több mint kétszáz madárfajnak otthont
adó madárrezervátumot. Kétszáz fajtát
ugyan nem láttunk, de a szárcsák, si-
rályok, kárókatonák, hattyúk,
TISZA-TAVI gémek és kócsagok szinte
karnyújtásnyira úsztak
vagy repültek el mel-
lettünk. Mindeközben
kirándulás kikötőben elhe- tük az irányt. Vezetőnk
nagyon elszaladt az
A tiszafüredi
idő, így visszafelé vet-
Már hagyomány a Jász-Nagy- lyezkedtünk csó- még említést tett az el-
kun-Szolnok megyei egyesületben, nakjainkban, az egyik- szaporodott vaddisznókról,
hogy szeptemberben kirándulunk. ben Bencsik Barnabás, a melyek úszva érik el a szárazabb
Idén a hónap első vasárnapját szemel- másikban Végh József nyugdíjas testnevelő területet, ennek nyomait is láthattuk.
tük ki a túra időpontjának, választá- tanár volt a túravezetőnk. Akik kicsit féltek Amikor visszaértünk a szárazföldre, már
sunk a Tisza-tó környékére esett. a vízi úttól, azoknak Barnabás megnyug- igazán korgott a gyomrunk. Tiszafüreden
tatásképpen csak annyit mondott, hogy a várt miket Katinka kemencés portáján a
Tisza-tóban mindenkinek leér a lába, csak harcsagyros, melyet helyben készített házi
Tisza-tó Magyarország második az nem mindegy, mennyi víz van felette. pitában szolgált fel Barnabás felesége. Aki
legnagyobb tava és a legna- Először a füredi Holt-Tiszán hajóztunk, ahol nem szerette a halat, csirkést is választha-
y
g
A obb mesterséges tó a Tiszán. túravezetőnk ismertette a Tisza szabályozá- tott helyette, de ezzel a lehetőséggel nem
Az Alföld északi részén, Heves megye délke- sát, a tórendszer keletkezését, történeteit nagyon éltünk, hisz ha már Tisza, akkor
leti szélén, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves poénokkal is tűzdelte. Már 40 éve víz bo- legyen hal. Nagyon-nagyon finom, ízletes
megye és Jász-Nagykun-Szolnok megye rítja a területet, de láthattunk vízből kiálló gyrost fogyasztottunk el, majd folytattuk
határán fekszik. Területe 127 négyzetkilo- villanypóznát és gémeskutat is. Amíg veze- utunkat. A nap második részében a po-
méter, melyen mozaikosan váltakoznak a tőnk mesélt, és megismertetett bennünket roszlói Tisza-tavi Ökocentrumot látogattuk
Túravezető: Végh József,
nyugdíjas testnevelőtanár
nyílt vízfelületek, a vízinövényekkel, addig lassan meg, melynek legfőbb látványossága Kö-
szigetek, holtágak, kiértünk az oly simán, sze- zép-Európa legnagyobb édesvizű akvári-
sekély csatornák. A tó líden ballagó nagy Tiszá- umrendszere, melyben a 70-féle hazai hal
hossza 27 km, átlagos mélysé- ra, amit a Nagy-Mo- mellett 15 kétéltű- és hüllőfajt is bemutat.
ge 1,3 m, legmélyebb pont- rotván hagytunk el, Felmentünk a főépület tornyában létesített
ján 17 m. 43 négyzetkilomé- majd visszajutottunk 30 m magas kilátótoronyba is, ahonnan pa-
ternyi sziget található benne. a tó víztükrére. Egyre zar kilátás nyílt csaknem a teljes Tisza-tóra.
A Tisza-tó vadvízi világa gya- rejtélyesebb, szűkebb Tartalmas, igazi aktív kikapcsolódás
log, kerékpárral, lóháton és csó- csatornákban haladtunk volt a hétköznapok taposómalmából. Már
nakkal is bejárható, mi a csónaká- ladikjainkkal. Hódvárak, kezdett sötétedni, mikorra hazaértünk. A
zást választottuk. Csodálatos, tiszta és hód faragta fák mellett úsztak legközelebbi kirándulásra még több egye-
csendes napot fogtunk ki, így keresve sem a csónakok vadregényes részeken. Vízbe sületi tagot várunk, mert nagyon szuper
találhattunk volna alkalmasabb időpontot borult fák, a fákra felfutott vadszőlők és nap volt!
egy vízitúrára. vadkomlók közt értünk ki a Valki-meden- Hasznos Szabina
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 73
EGYESÜLETI HÍREK
A SZERVÁTÜLTETETTEK KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI EGYESÜLETE
Tavaszi kirándulás Várgesztesen kirándulást Esztergom – Búbánat-völgybe zegzugos nádasrengetegeibe is. Az elszán-
– Visegrádra május 27-én vasárnap. tabbak kerékpárra pattanva teljesítették a
Remek hangulatú kiránduláson vettünk Lelkes csapatunk bázisa a Búbánat-völgyi Tisza-tavi nagy, illetve a kiskört is.
részt 2018 áprilisában. Az úti cél a köze- pihenőhelyen volt. Az „egyesületi disz- Egyesületünk dializált tagjai a karcagi dia-
li Várgesztes volt, ahol a gesztesi vár tövé- nónk” csülkeiből főztek pörit a bázison ma- lízisállomáson kapták meg az előirányzott
ben lévő tisztáson vert tanyát csapatunk. A radók. A csapat többi tagja pedig a visegrá- kezelésüket. Ezúton is szeretnénk köszö-
lelkesedést mi sem példázza jobban, hogy di vár megtekintése után, a nyári bobozást netet mondani az ott dolgozó orvosoknak,
kisbéri, nyergesi, vértesszőlősi tagjaink is próbálhatta ki. Még egy kis petanque is nővéreknek lelkiismeretes és odaadó mun-
velünk voltak ezen a vasárnapon. belefért ebbe a kora nyári programba. kájukért.
A csapatépítés jegyében szalonnasütést Jó hangulatú kiránduláson vehettünk is- A délutáni főzés/bográcsozás mellett kvíz-
terveztünk. Mindenki aktív közreműkö- mét részt. A hazafelé vezető úton ismé- játék, filmnézés, és az elmaradhatatlan, éj-
désével: volt, aki rőzsét gyűjtött, volt, aki telten megalakult kis dalárdánk múlatta szakába nyúló beszélgetések biztosították
nyársat faragott, tüzet rakott, szalonnát, az időt. a jó hangulatot. A kitartásunkat, elszántsá-
zöldséget szeletelt. gunkat csak a vad tiszai szúnyogok zavar-
A korai ebéd elfogyasztása után az elszán- Tisza-tavi vízitúra ták meg sötétedéskor. Jövőre ismét találko-
tabbak felsétáltak a várhoz, ami sajnos a zunk Tiszafüreden!
felújítási munkálatok miatt még nem lá- Ha nyár, akkor vízpart, csobbanás!
togatható. A hamvadó tűz mellett közös Idén már 3. alkalommal szerveztünk egye- Augusztusi baráti találkozó
énekléssel zártuk ezt a programot. sületünk tagjainak és családtagjainak vízi- – Vértessomló
túrát a csodálatos vízivilág fővárosába, Ti-
Esztergom – Visegrád szafüredre. Egyesületi életünkben vannak visszaté-
A Tisza-tavi szupercsapat aktív kikap- rő események és helyszínek, ilyen au-
Éves munkatervünkben egyik célként csolódásban, feltöltődésben részesült. A gusztus vége Vértessomlón.
tűztük ki magunk elé, hogy az Esztergom strandolás, kenuzás, horgászat mellett, A művelődésiház kertjében állítottuk
és környékén élő tagokkal elmélyítsük a motorcsónakkal barangoltuk be a Saru- fel bázisunkat, hiszen a baráti találko-
kapcsolatot. Ennek jegyében szerveztünk di-medencét, illetve eljutottunk a Kis-Tisza zót ismét szabadtéri főzéssel kötöttük
74 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
EGYESÜLETI HÍREK
A SZERVÁTÜLTETETTEK KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI EGYESÜLETE programjaiból:
össze. Minden résztvevő aktív segítsé- Kerékpártúra a Velencei-tó körül csapatunk. Sem a táv (32 km), sem az időjá-
gével került az étel a bográcsba. Termé- rás nem tudott eltéríteni célunktól. Tagjain-
szetesen főszakácsnak többen is jelent- Idén első alkalommal őszi kerékpártúrát kon kívül több, egyesületen kívüli egészsé-
keztek. szerveztünk a Velencei-tó körül. Gondos ges barátunk is részt vett a rendezvényen.
A somlói menü: halászlé és pacalpör- tervezőmunka előzte meg kirándulásun- Örömmel töltött el bennünket, hogy velük
költ, valamint finomabbnál finomabb kat, hiszen a kerékpárok leszállítására, il- együtt tudtuk tartani a tempót. Az első
házi sütemények. letve a műszaki mentésre is gondolnunk állomásunk a pákozdi arborétumnál volt,
Ez a nap is bizonyította, hogy szükség kellett. Ezúton is megköszönjük Varga majd egy hosszabb távot tekerve Dinnyé-
van baráti beszélgetésre, hiszen a sze- Krisztiánnak segítségét, hogy rendelkezé- sen álltunk meg, ahol megtekintettük a
mélyes találkozások erősítik barátsá- sünkre bocsátotta kisteherautóját. magántulajdonban lévő szabadtéri Várpar-
gunkat. 2018. szeptember 15-én kelt útra lelkes kis kot. A parkban ma a már csak romokban
létező mintegy 30 középkori magyar vár
látható, kicsinyített változatban, rekonst-
rukciós elképzelések alapján, anyaghűen
(kőből, fából, téglából) megépítve, való-
sághűen ábrázolva.
Kora délutánra már teljesítettük a távot,
sőt, elhatároztuk, hogy újabb kerékpártú-
rákat szervezünk tagjainknak.
A téli hónapokban is számos olyan prog-
ramot szervezünk, melyek megmozgatják
egyesületi tagjainkat. További lapzárta
utáni rendezvényeink: 2018. november 17.
– Jótékonysági bál
2018. december 8. – disznóvágás Héregen
Varga Viktor
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 75
EGYESÜLETI HÍREK
NYARALÁS A
Zselicben
Kis csapatunk – a Szervátülte- és a csillagokról, a hatalmas távcsővel
tettek Országos Szabadidő, Sport, meg is tekintettük azokat, valamint a
Turisztikai és Környezetvédelmi Tejutat, a csillagképeket, csillagködöket
Egyesületének tagjai – ismét együtt és a csillaghalmazokat is. Majd a parkban
töltött 6 felejthetetlen napot, idén a szabad szemmel is láthattuk az égi jelen-
zselici dombságban, a Kardosfa Ho- ségeket. Egy távcső segítségével még a
telben. A szálloda a Zselici Tájvédelmi Szaturnuszt a gyűrűjével is sikerült meg-
Körzet területén található, csodálatos
környezetben, úszómedence, jacuzzi
és szauna teszik még vonzóbbá a
szálláshelyet.
l Első este a közelben fekvő Csillag-
parkba vezetett utunk, ugyanis aznap
estére volt várható a nagy csillaghullás, s
mivel mindenkinek van egy titkos vágya,
amit a legenda szerint a hullócsillag
megpillantása esetén kívánhat és az ha-
marosan teljesülni is fog, így nagy lelke-
sedéssel indultunk útnak. Szerencsénkre
ideális volt az időjárás, ilyen tiszta égbolt
ritkán adódik. Miután meghallgattunk
egy nagyon érdekes és szakszerű
előadást a bolygókról, meteoritokról
76 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
EGYESÜLETI HÍREK
pillantanunk. Az idő előrehaladtával Túravezetőnk mesélt a Zselic
aztán megérkeztek a hullócsillagok flórájáról és faunájáról, az erdőte-
is. Vajon hányan kívántak valamit? lepítésről. Láttunk különböző korú
Vajon teljesültek-e ezek a kívánsá- telepítéseket, szedtünk gombát és
gok? A választ sajnos nem ismerjük szedret is. Arany sakált sajnos nem
ezekre a kérdésekre. A sok élmény láttunk, de gímszarvas- és bor-
után még senki sem volt fáradt, így zlábnyomokat igen. Vadmacska is
társasjátékokkal folytattuk az estét. él itt az erdőben, de sajnos az sem
l Másnap hatalmas várakozás- mutatkozott. A túra végén a Csil-
sal indultunk útnak Bőszénfára, a lagparknál kötöttünk ki, ahol csat-
Szarvasfarm felé. Traktoros kocsi- lakozott hozzánk a csapat kényel-
kázás keretén belül tekintettük mesebb fele. A planetáriumban
meg az egész vadasparkot, ahol a megnéztünk egy nagyon látványos
gímszarvasokon kívül szamarakat, és érdekes filmet a csillagképekről.
lovakat, szürkemarhákat és egyéb Fantasztikus élmény volt a döntött
állatokat figyelhettünk meg, majd székekből a fejünk felett elterülő
közelebbről is megismerkedhettünk égbolt. Majd egy távcső segítsé-
a szarvasokkal. Nagy élmény volt gével megfigyelhettük a Napot,
ilyen közelről látni őket és meg is ahol a szerencsésebbek, akiknek jó
simogatni, de csak az ünőket. Veze- a szemük, még egy napkitörést is
tőnk óva intett a bikák simogatásá- láthattak. A Nap csodálatos színe
tól. Egy hatalmas trófeagyűjtemény mindenkit lenyűgözött. Mielőtt
megtekintése után kóstolót kaptunk hazaindultunk volna, még felmász-
az étteremben, mely szarvashúsból tunk a közeli kilátóba, ahonnan
készült sonkából, szalámiból és kol- pazar kilátás nyílt a környékre.
bászból állt. Többen vásároltak vol- Még Badacsonyt is lehetett látni.
na, de sajnos éppen nem volt semmi Fáradtan, de rengeteg élménnyel
raktáron. Délután szabadprogram gazdagabban tértünk vissza a szál-
keretén belül fürdőztünk, napoztunk lodába és hűsítettük le magunkat a
a szálloda kertjében, majd este ismét medencékben.
előkerült a társasjáték. l Utolsó napunk délelőttjét a
l A következő nap Kaposvár- Deseda-tónál töltöttük. A Fekete
ra mentünk. A csapat egyik fele a István Látogatóközpontban meg-
Rippl-Rónai Múzeumot látogatta tekintettük a környék (kitömött)
meg, ami helytörténeti kiállítás- állatait természetes környezetük-
nak és képtárnak is helyet ad, ahol ben, majd egy kellemes hajókázá-
többek között Márffy Ödön, Gulácsy son vettünk részt. Egy kis falatozás
Lajos és Ferenczy Károly képeit után Szennára autóztunk, ahol egy
állították ki. A csapat másik fele a igen élvezetes – helyi anekdotákkal
Róma-villát, más néven Rippl-Ró- teletűzdelt – vezetéssel megnéztük
nai-villát kereste fel, ami a magyar a szabadtéri néprajzi múzeumot.
festészet legjelentősebb impresszio- a skanzen területén található még
nista festőjének az emlékháza. Élete egy népi barokk stílusban épült
alkonyán itt élt és alkotott Rippl-Ró- templom is, melynek festett, kazet-
nai József. tás mennyezetét csodálhattuk meg.
l Délután a kaposvári Virágfür- l Visszatérésünk után fürdőz-
dőben egyesült a csapat. Itt minden- tünk, vacsora után pedig sokáig
ki megtalálta a kedvének megfelelő beszélgettünk, mivel ez volt az
elfoglaltságot. Lehetett úszni, vízbe utolsó együtt töltött esténk. Ter-
ugrálni különböző magasságokból, mészetesen szóba került a jövő évi
az élményfürdőben sodródni, a nyaralás is, mert az előző évekhez
bátrabbak még csúszdázhattak is. hasonlóan most is nagyon élvez-
A vihar bekergetett minket a fedett, tük az együtt töltött napokat. Már
gyógyvizű medencékbe, ahol alig várjuk, hogy jövő nyáron is
áztattuk kicsit fájó tagjainkat, majd összejöjjön a megszokott társa-
visszatértünk a szállodába. Este tár- ság! Természetesen Burja Ilonka
sasjátékoztunk, beszélgettünk, kinek nagyszerű szervezése nélkül ez
mire volt igénye vagy kedve. nem valósulhat meg. Mindannyian
l A jó erőben lévők persze nem köszönjük neki a sok-sok belefekte-
maradtak fent sokáig, mert másnap tett energiát.
kirándultunk a zselici erdőkben. Jeszenkovits Judit
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 77
EGYESÜLETI HÍREK
Jöttünk, láttunk, FŐZTÜNK…
Annyi mindent csináltunk már de simogatták lelkünket a szavak. Ro-
együtt, gondolkodtunk, mivel zina nagyon kedves volt mindenkivel,
dobhatnánk még fel egyesületi közös képet is sikerült készíteni vele.
életünket. S jött a főzőverseny öt- Gondosan figyeltünk a főzés
lete! Sokszor főztünk már együtt további részére, még gondosabban
– akár tankonyhán, akár szabad- a tálalásra, s remegő kezekkel vittük
téri bográcsozáson –, de úgy, hogy a kóstolót a zsűrinek.
közben bennünk legyen a lámpa- Utána mi is nekiláttunk enni,
láz, hogy vajon ízlik-e a célsze- és elfogultság ide vagy oda, de mi
mélynek, úgy még soha! bizony agyondicsértük (tizen)két
kezünk munkáját.
gy hát kiválasztottuk a pocsaji A zsűri 7 pontot ítélt nekünk és
betyárfesztivál „betyárgulyás” kiemelte a fűszerezésünket. Ez nem
Ífőzőversenyét. A célszemély is olyan rossz így első nekifutásra. Fő-
pedig Wossala Rozina volt, akit a leg, hogy 4 és 5 pontos eredmény is
Konyhafőnök műsorból ismerhetünk. volt, több is. A dobogóhoz nem volt
Ő volt a főzőverseny zsűrijének elnöke. elég, de ettől függetlenül jól szó-
El is kezdtük a szervezkedést. rakoztunk. Megtanultuk, mikre kell
Villámgyorsan összeállt 6 fős faka- majd jobban figyelni legközelebb.
nálforgató csapatunk. Szorgos kezek Összedolgoztunk, jókat nevettünk,
kötényt varrtak, készültek a logók, finomat ettünk, együtt voltunk. Kell
kitűzők, tányéralátétek. ennél több?
sercegett a szalonna, és megkezdtük a
főzést. Közben fél szemmel a körülöt-
tünk vágtázó betyárokra is figyeltünk.
Gyűltek a lovas szekerek is, készülődtek a
rönkhúzó versenyre.
A megnyitó után a zsűri végigjárt a
főzősoron, mind a 16 csapattól meg-
kérdezték, mit főznek, mik a legfőbb
alapanyagok az ételben. Mi alföldi
betyárgulyást készítettünk, a húson és
a zöldségeken kívül 3-féle gombával
dobtuk fel az ételt, és a szokásos ízesí-
Egy hétvégi próbafőzés után a tuti tők mellett még a lestyánt választottuk A délelőtt a versenyeké volt, délután
recept is megszületett. Megbeszéltük, ki plusz fűszerezésként. Elmondtuk azt is, pedig a fellépőké lett a pálya és a szín-
mit vállal a hozzávalók beszerzésében, s hogy vesebetegek vagyunk, és ebben is pad. Opitz Barbitól kezdve, a mulatóson
izgatottan vártuk, hogy eljöjjön a nap. szeretnénk megmérettetni magunkat, és Szűcs Judit slágerein át a TNT-ig, min-
A helyszínen már előkészített főző- ezzel is azt mutatva, hogy az életben denki megtalálhatta a kedvérevalót.
helyekkel vártak minden benevezett semmiről sem kell lemondani.
csapatot. Előkészítettük a bográcsot, A főztünket biztatónak találták, és Ez bizony betyár jó nap volt!
tisztítottuk a zöldségeket, vágtuk a a motivációért is dicséretet kaptunk.
húst s nemsokára már a bográcsban Persze, ez még nem jelentett semmit, Zákány Edit
78 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
EGYESÜLETI HÍREK
MAGYAR EMLÉKEK nyomában…
Egy gyönyörű napsütéses júniusi
napon felkerekedtünk és magunk
mögött hagytuk a várost. De még
az országot is! Az ilyen kirándulá-
soknál a várakozás is másképp telik.
Már maga a tudat, hogy külföldre
megyünk, a szokottnál is jobban fel-
FŐZTÜNK… lelkesíti az embert.
A tér közepén csodaszép park áll, gyö-
nyörű virágokkal, fákkal, szökőkúttal, hűs
padokkal.
A szálloda mögötti téren találha-
tó a tűztorony. Mivel a 19. században
főleg faépületekből állt a város, nagyon
fontos volt a tüzek figyelése. Ezt eleinte
templomtornyokból, majd a városháza
tornyából végezték, később megépítet-
ték ezt a 45 méter magas tűztornyot. A
telefon elterjedésével elvesztette funkció-
ját, de az épület megmaradt, szépen fel is
A délutánt Szatmárnémetiben töltöt- újították, és a város egyik szimbólumának
Pénzváltás, határátlépés, apró izgal- tük. A buszt a városháza mellett hagytuk. számít. A toronyba csigalépcsőn, 175 lép-
mak... Az épületről nem igazán mondható el, csőfok megmászásával lehet feljutni, amit
Először Nagykárolyba mentünk, ahol hogy szép, de a 97 méter magas tornya közülünk páran meg is tettek. Körerké-
az impozáns Károlyi-kastélyt látogattuk miatt mindenképpen különleges és feltű- lyéről csodálatos kilátás fogadott minket,
meg. Az idegenvezető kedvesen fogad- nő. A belvárosból mindenhonnan látható, egészen a máramarosi hegyekig el lehe-
ta a csoportot, körbevezetett minket a így ez az épület jó támpontként szolgált, tett látni.
gyönyörűen felújított dísztermekben, hogy mindenki visszataláljon a buszhoz a Városnézéseink mindig úgy vannak
közben elmesélte a kastély és a Káro- nap végén. felépítve, hogy először csoportosan láto-
lyi család történelmét. A benne látható Első utunk a Vécsey-palotához veze- gatjuk meg a legfontosabb épületeket,
helytörténeti kiállítás egy régi arisztokra- tett. A palota helyén egykor állt épület- majd a szabadidő keretében mindenki
ta családi rezidencia korhű kastélybelső- ben köttetett meg 1711. április 30-án a kedvére nézelődhet, ha akar, beül egy ét-
jét mutatja be. Az emeleten pedig afrikai Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári terembe, vagy egy árnyékos padon tölti
trófea- és fegyvergyűjteményt nézhet- béke. Ezt emléktábla örökíti meg a létesít- az időt beszélgetéssel.
tünk meg. mény belső udvarán.
A kastéllyal kapcsolatban meg kell „Ezen a telken állott a reformátusok-
még említeni (magyar vonatkozásként), tól templomnak használt várbeli élésház,
hogy 1711-ben Károlyi Sándor és Pálffy melyben II. Rákóczi Ferenc fejedelem el-
János itt kezdték meg a tárgyalásokat a csüggedt kurucai 1711. évi április hó 27. és
szatmári békéről. 28. napjain a szatmári béke pontjait letár-
A kastélylátogatás után a csodálatos gyalták és elfogadták.”
angolparkban tettünk sétát. Épp sváb Innen a Római Katolikus Székesegy-
fesztivál volt a parkban, így igazi sváb fi- házhoz sétáltunk át. A város legrégebbi
nomságokat is meg tudtunk kóstolni. és legnagyobb római katolikus műemlék-
Volt, aki a szabadprogram alatt a temploma monumentális méretével szin-
városban nézelődött. A kastélytól nem te uralkodik a téren.
messze található az a szoborcsoport, A tér másik neves épülete a Dacia Épp a szatmári borok fesztiválja volt a
mely Ady Endrének és Marchis Otiliának (volt Pannónia) szálló, mely egykoron a városháza melletti téren, úgyhogy még
állít emléket. város legszebb épülete volt. Bár évek óta zenés programokkal is szolgáltak nekünk.
Valamint a sétálóutcán továbbha- nagyon rossz állapotban van, de szépsé- A megbeszélt időben kicsit elfáradva,
ladva eljuthatunk a régi Aranyszarvas ge még ma is felfedezhető. Talán egyszer de élményekkel telve ültünk buszra, s in-
fogadóig, ahol Petőfi Sándor megismer- megtalálja gazdáját és újra régi fényében tettünk „viszlátot” Romániának.
kedett Szendrey Júliával. pompázhat. Zákány Edit
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 79
EGYESÜLETI HÍREK
Transzplantáltak II. EGÉSZSÉGNAPJA
DEBRECENBEN
Idén második alkalommal, szeptember utolsó szombatján, 29-én került lebonyolításra
a már hagyományosnak mondható Transzplantáltak Egészségnapja.
z eseménynek a Pecz Samu dezőket Balogh László, a Szervátülte- a közösségépítésre, új ismeretek szer-
– a magyar neogótikus stí- tettek „vitéz Váry Sándor” Egyesülete zésére. Ezután felkérte dr. Nemes Ba-
Alus protestáns templom-és újonnan megválasztott elnöke köszön- lázst, az AKMT Kuratóriumának elnökét
iskolaépítészet legkiemelkedőbb alak- tötte. Köszönetet mondott az esemény az Egészségnap megnyitására.
ja – tervei alapján, 1911 és 1913 között fő támogatójának – az Alapítvány a l Nemes doktor megnyitójában
felépült Debreceni Református Kollégi- Kelet-Magyarországi Transzplantáció- felvázolta az alapítvány és az egyesület
um Péterfia utca 1–7. sz. alatti épülete ért –, hogy lehetővé tette az esemény közötti kapcsolat jelenlegi és jövőbeli
adott otthont. megrendezését, ami remek lehetőség lehetőségeket, az előttünk álló felada-
l Az érdeklődést mutatta, tokat. Megköszönte a szerve-
hogy az eseményre közel hatvan- zők áldozatkész munkáját, majd
an jelentkeztek. megnyitotta a rendezvényt. A
A rendezvény ideje alatt Ka- résztvevők egyperces néma fel-
tona Józsefné Anikó, Berecz- állással tisztelegtek az ismert és
ki Jánosné Mária, Szuhai Judit, ismeretlen donoroknak és meg-
Baloghné Filep Magdolna házi emlékeztek elhunyt sorstársaik-
készítésű pogácsáit és apró süte- ról.
ményeit, valamint a Hadas Imre l Ezt követően Kiss Erzsébet
termesztette ízletes almákat kós- testébresztő rigmusokkal moz-
tolhatták meg a résztvevők. A gatta át a jelenlévőket és adott
szervezők ásványvízről gondos- lendületet a további progra-
kodtak. moknak. Az eseményen kiemelt
l Az Egészségnap résztvevő- hangsúlyt kapott a betegedu-
it, a meghívott előadókat, Novák káció. Ennek keretében az újra
Ferenc díszvendéget, a sorstársa- induló „Roadshow” céljaival, fel-
kat, a hozzátartozókat és a ren- Kiss Erzsébet Dr. Nemes Balázs adataival ismerkedtünk.
80 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER
EGYESÜLETI HÍREK
l Dr. Nemes Balázs tan- l A tombolasorsolást köve-
székvezető egyetemi docens tően Kiss Erzsébet beszámolt az
előadásából megtudhattuk, MSZSZ által szervezett rehabilitá-
hogy milyen fontos szerepe ciós hétvégéről, a „Képzett beteg”
van a vesebetegek, a vese- programról, amely első alkalom-
elégtelenségben szenvedők mal kerül megrendezésre Haj-
és a szervátültetésre szorulók dúszoboszlón.
hiteles tájékoztatásának. A l Az előadásokat és beszél-
szervátültetéssel kapcsolatos getéseket örömtánccal zártuk,
bizalmatlanságok, bizonyta- majd közösen átvonultunk a Ho-
lanságok, félelmek kezelése, tel Óbester Lovagtermébe, ahol
eloszlatása csak hiteles infor- elfogyasztottuk a három fogásból
mációkkal lehetséges. álló ebédünket. Az ebéd közben
l Varga Anita egyetemi kötetlen beszélgetésekre került
hallgató a Gerundium Közép- sor, ahol sorstársaink megosztot-
iskolai Kortársoktatási prog- ták egymással élményeiket.
ram céljait ismertette. l A Transzplantáltak II. Egész-
l Az Egészségnap sztár- Tombolasorsolás Varga Anita és Novák Feri bácsi ségnapja kiválóan szolgálta a kö-
vendége Novák Ferenc, a „Bi- zösség építését, sok új informá-
ciklikirály” volt. Feri bácsi 1931-ben seit, kalandjait. A Szervátültetettek cióval gazdagodtunk, sokan kérték
született. 13 évesen vesztette el a „vitéz Váry Sándor” Egyesülete tisz- felvételüket a megújult egyesületbe
jobb karját egy vonatbalesetben, de teletbeli taggá választotta és díszok- és jelentkeztek a Képzett Beteg prog-
ennek ellenére kerékpárversenyző levélben részesítette Novák Ferencet. ramra.
lett és több mint 200 versenyt nyert. l Az izgalmakat fokozta a tom- Balogh László elnök
Több mint 50 országban, több mint bolasorsolás. A húzásra a csapat leg- Szervátültetettek
1 600 000 kilométert kerékpározott! fiatalabb tagját, Bereczki Mátét kér- „vitéz Váry Sándor” Egyesülete
Háromszor került be a Guinness-re- tük fel, aki nagy örömmel tett eleget
kordok könyvébe. Sorstársaink nagy a felkérésnek. A szerencsések értékes A fotókat Nagy Sándor és
örömmel hallgatták visszaemlékezé- nyereményekkel lettek gazdagabbak. dr. Balogh Borbála készítették.
AZ EZÜST ÚT EGYESÜLETI HÍREI
Szervusztok kedves Olvasók!
Elérkezett az ideje annak, hogy bemutatkozzunk. Igaz, hogy
már jó pár éve létezünk, de azt gondoltuk, most kis ízelítőt adunk
az életünkből az újságunk hasábjain, hisz sokan szeretnétek tud-
ni rólunk. Mi vagyunk az Ezüst Út Egyesület. Igen, jól gondoljá-
tok, hogy nevünk nem a véletlen műve.
Az ezüst egy nemesfém, értékes, tartós, hasznos, szeretik
az emberek. Kis csapatunk ennek szellemében működik: olyan
kulturális és sportprogramokat szervezünk, ami mindegyikünk
számára értékes, maradandó élményt ad, miközben felfedezzük
szép fővárosunk sokszínű arcát. Boldogan csapongunk a látniva-
lók között, széles skálán mozogva. Csodálatos időben fedeztük fel Kőbányát és az alatta húzódó
Közben pedig járjuk az utat, ami különleges, mert egy kicsit pincerendszert, ugyanúgy, mint a pesti Vigadót és az újjáépített
egyformák vagyunk, mert a transzplantált lét, ennek örömei és Várkert Bazárt, mindenki rengeteg új dolgot tudott meg azokról,
gondjai, a közösen gondolkodni tudás, az együtt töltött idő örö- ami mellett nap mint nap elsétálunk.
möt ad, gazdagít bennünket. Szeretjük ezeket a közösségformá- Hogy a sportprogramok se maradjanak ki: Több ezer indu-
ló, beszélgetős, lazulós órákat. lóval együtt a McDonald’s – Tour de Balaton családi kerékpáros
Rám legnagyobb hatást a budapesti fürdők meglátogatásá- rendezvényén az élmények mellett gyönyörű éremmel gazda-
nak élményei tették: török és magyar; új és régi; termálvizes és godtunk...
uszodás; külső és belső; egyaránt csodálatos építészeti alkotá- Na, és hova megyünk legközelebb? Hát persze, hogy a Dan-
sok. A Gellért azonban mind fölé emelkedik: belépni, és tátott dárba! És utána hogy merre megyünk? Lehet, hogy pont a Te öt-
szájjal bámulni. leted fog legjobban tetszeni nekünk.
S ha, már fürdők: kedvencünk a Dandár lett. Jó párszor csití- Sikerült felkeltenünk az érdeklődésedet?
tottuk itt le magunkat és a körülöttünk örvénylő hullámokat egy Gyere velünk, csatlakozz hozzánk!
kiadós testáztatással. Különösen az ilyen őszi napokon szeretünk Tárt karokkal, szeretettel várunk!
oda járni, mert jót tesz ez a gyógyvíz fájó ízületeinknek, s persze Megtalálsz minket az MSZSZ honlapján!
a lelkünknek is.
Medve Jánosné
SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER 81
A BETEGEKÉRT
MI IS SEGÍTÜNK
1,6 millió forint értékben 10 speciális padot és mintegy
35 db speciális párnát adományozott a Magyar Szervátültetettek Szövetsége a
Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának.
zugaira egyedileg lettek méretezve, így hogy a várakozást hivatottak kényel-
szinte észrevétlenül növelték meg a fé- mesebbé tenni azok a speciális párnák,
rőhelyek számát. Prof. dr. Máthé Zoltán amelyek a már meglévő fapadok ülő-
megköszönte a Szövetség adományát felületeire kerültek, valamint az újabb,
és kiemelte, hogy a klinikán évről évre 27 ülőhelyet biztosító korhű padok. A
A Magyar Szervátültetettek Szövet-
ségének adományát Berente Judit elnök
és dr. Grózli Csaba stratégiai és orvos igaz-
gató adta át prof. dr. Máthé Zoltánnak, az
intézet igazgatójának. A projekt hosszas
előkészületet igényelt, mire a Szövetség
minden szükséges engedély és szakvé-
lemény birtokába került, mivel műemlék
épületről van szó, valamint a tűzvédel-
mi és egyéb feltételeknek is meg kellett emelkedik az átültetések száma, ami sok gyógyszerszint-meghatározások és ki-
felelni. A padok elkészítését és az intéz- szervre váró embernek ad új életet. Az egészítő vizsgálatok miatt a szervátül-
ménybe szállításának költségeit egy név- épületben számtalan új beruházásra ke- tetettek egy-egy kontroll során jóval
telenséget kérő szervátültetett vállalta rült sor, amelynek keretében megújult hosszabb időt töltenek az intézmény
magára a Szövetség felhívására. „Sze- többek között a sterilizáló, valamint kor- falai között, mint más betegcsoportok.
retünk adni, ezeken a padokon talán szerű műszerekkel gazdagodott az inten- A Szövetség a jövőben is igyekszik a kli-
akkor is ülnek még, amikor mi már nem zív osztály is. nikával együttműködve támogatni és
leszünk.” – mondta szerényen. Berente Judit köszönetét fejezte ki a segíteni a szervátültetettek minőségi
Az új padok az épület korabeli bú- klinika valamennyi dolgozójának, hogy ellátását.
torzatához illeszkednek és különleges- a szervátültetettek ellátását megfele- Szöveg és fotó:
ségük, hogy a folyosó kisebb-nagyobb lő színvonalon biztosítják. Hozzátette, Dr. Grózli Csaba
ELÉRHETŐSÉGEK:
GALLUS EDIT: TUSOR LILLA: DR. GARAI DÓRA:
[email protected] [email protected] [email protected]
06 20 801-73-33 06 70 517-35-12 06 30 473-47-25
Köszönjük!
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Sportért Felelős Államtitkárság
Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság
Egészségügyért Felelős Államtitkárság
Magyar Olimpiai Bizottság
Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület
Astellas Pharma Kft.
Novartis Magyarország
Chiesi Hungary Kft.
PC-Line Studio Kft.
WIVA-Med Bt.
LÉGY TE IS ÚJ TAGJA VALAMELYIK EGYESÜLETÜNKNEK!
Bővebb információ:
84 SZERVUSZ MAGAZIN · 2018. DECEMBER www.trapilap.hu
[email protected]