2021-2022. tanév
csodálkoztam is év végén:
miért érzem magam olyan furcsán.
Bízom benne, hogy amit tanítok,
az valóban hasznos, és a jó
választoktól lesz a törióra hangos.
Na, de ne is menjünk ennyire bele,
kíváncsian várom, a következő év
milyen élményekkel lesz tele.
Rövid versikém ennyi lett volna,
ha Petőfi hallaná, a könnye is kicsordulna.
Páli László
Hogy milyen érzés bekapcsolódni a közgés életbe?
Nos, nem is olyan egyszerű a felelet erre.
Izgalmas és pörgős, egy év elteltével elmondhatom,
hogy mindannyiunk egy hős.
Nálam a kapcsolódás ugyan még folyamatban van,
de úgy érzem, a sikerhez minden kompetenciám megvan.
Szeptember az új időszak kezdete volt,
magam is alig hittem el, hogy újra zöldfülű vagyok.
Ó, hogy ezek itt gyerekek és nem felnőttek?
Hát ez remek, de most akkor mit tegyek?
A külső könyvtárban a 10/L kiabál: Guten Tag! GutenTag!
Igazgató úr kérdi: mikor csapsz szét köztük végre már?
Nem megy, sajnos gyenge a hangom, bezzeg otthon!
Mondja a család: anya, ne kiabálj már!
Férjem is beszól: a naplót beírtad már?
Jaj, még nem, mindjárt jön a fenyítés,
lesz itt mindjárt nagy leégés.
A tanulók egyébként általában rendesek,
megértően nézik, néha mennyire szenvedek.
Mondják is, ne izguljak folyton amiatt,
ha nem megy jól nekik a der, die, das.
Ezt nem hiszem, hogy meg tudom fogadni,
szeretném belőlük a legtöbbet kihozni.
Vészesen közeleg az érettségi,
vajon sikerül mindent időben átvenni?
A pontszámítás kész gyötrelem,
még szerencse, hogy Vanessza képben van mindennel.
A június már kész katarzis,
ráadásul még nyakamon az egyetem is.
Drukkoljatok nekem holnapután pénteken is!
Az első évem a Közgében nagy várakozással, vegyes érzésekkel indult: főként örömmel,
hogy egy új közösség része lehetek, ugyanakkor szorongással is: vajon be tudok-e illeszkedni,
101
2021-2022. tanév
elfogadnak-e a gyerekek és a kollégák. Egy tanév elteltével azt gondolom, mindenképp jó úton
haladok.
Az idén már 22 éve, hogy némettanárként dolgozom. Szerencsés vagyok, mert korábban
kipróbálhattam magam az oktatás egyéb területein is. Hagyományos iskolai keretek között ta-
nítani azonban egészen más. Nemcsak a tudásunkat adjuk át, de nevelni is próbáljuk a fiatalokat
sok kitartással, türelemmel, empátiával, példamutatással – itt folyamatosan tapasztalom, milyen
nagy felelősség ez.
Az elmúlt tanév kemény próbatétel volt. Ismerkedés, érettségire készítés, megannyi prog-
ram, feladat, csupa pörgés – kicsit furcsa is, hogy most, mikor ezeket a sorokat írom, a nyári
szünet beköszöntével mennyire elcsitult minden.
A tanár-diák életformának megfelelően, szeptemberben ismét beindul majd az élet. Lesz újra
gólyatábor, Erasmus-program, nyílt nap, diáknap, szalagozó, érettségi, kirándulások – a felso-
rolás közel sem teljes. Nagyon örülök, hogy szeptembertől továbbra is itt a Közgében, ebben a
nagy múltú, gyerekközpontú iskolában tölthetem majd a mindennapjaimat.
Bartusné Papp Krisztina
Ha egy évvel korábban valaki azt mondja nekem, hogy első utam pszichológusként egy kis-
kunfélegyházi középiskolába, a Közgébe vezet, nem biztos, hogy hittem volna neki. És most itt
vagyok. Úgy érzem, ennél jobb helyre nem is kerülhettem volna. Novemberben kissé megté-
pázva, elég kalandos időszak után érkeztem meg, a fejem tele volt még azokkal a dolgokkal,
amiket egyetemen mondtak arról, hogy milyen (nehéz) lesz egy iskolában dolgozni. Nagy sze-
rencsémre semmi sem igazolódott be belőlük. Az első perctől fogva azt éreztem, hogy itt meg-
becsülik a munkám, számítanak a segítségemre, és én is számíthatok mások segítségére. Egy
nagyon pozitív, elfogadó közösségbe csöppentem.
Ebben a pár hónapban olyan élményekkel gazdagodtam, amire máshol nem hiszem, hogy
lehetőségem adódott volna. Egy dolog biztos: a Közgé több szempontból kirepített a komfort-
zónámból, és rengeteget fejlődhettem általa.
Nagyon hálás vagyok mindazért, amit itt kaptam!
Falusi Anett
102
2021-2022. tanév
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum díjazottai
A JÖVŐ REMÉNYSÉGE - Kovács Klaudia
Igazi energiabomba, órái sodró lendületűek és magával ragadóak. Nem engedi megülni ta-
nítványai figyelmét egy pillanatra sem. Hivatásának tekinti, hogy egy az olvasástól elforduló
korosztályt visszavezessen az irodalom gyönyörű világába és az üzik és a LOLok népét újra
szép, igényes és pontos anyanyelvhasználatra szoktassa.
Nincs könnyű dolga, de mindenhol tevékenységének nyomait látjuk: következetesen elol-
vastatott könyvek, az osztálytermében az Isteni Komédia diákillusztrációi, igényes Nagy
Könyv-vetélkedő adaptációk és kiváló iskolai műsorok szegélyezik útját. Szeretik is, becsülik
is érte.
Személyiségéből, fiatalos lendületéből fakadóan hamar kialakult a kötődés közte és az osz-
tálya között; megtapasztalhatták a gyerekek, hogy „jó kezekben vannak” itt. Egyszerre határo-
zott és kedves, következetes és személyes; ráhangolódik a diákjai érzelmeire, érti nyelvüket,
képes egyszerre lelkesíteni és fejleszteni tanítványait. Idegen nyelv – magyar nyelv és irodalom
– osztályfőnöki feladatok: három munkaközösség tagjaként is helytáll.
Pedagógiája a régi szép idők igényességét idézi. Elég csak körbesétálni osztálytermében:
irodalmi tablóvá alakult az ajtó mindkét lapja, esztétikus a falak díszítése, van helye a szakmai
ismereteknek, az irodalmi olvasmányoknak, az osztályközösség alakításához szükséges osz-
tályfőnöki szerepeknek, az iskolai teendők határidőinek vagy épp az ízlésesen bekeretezett
babafotóknak. Sőt a sarokba még egy kis kamaszkuckó is befért fésülködő tükörrel és asztallal.
Csak így tovább Klaudia! Csoda-e, ha a Közgé számára idén ő a Jövő Reménysége?
A NEVELÉS TÁMOGATÓJA - Radics Tímea
Minden iskolában vannak nélkülözhetetlen háttéremberek. Olyan munkatársak, akik soha-
sem állnak a reflektorfényben, de tudásuk, sok folyamatnál kamatoztatható felhasználói isme-
retük, türelmük és munkabírásuk pótolhatatlanná teszik őket. Ilyen kolléga Radics Tímea is, a
Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum iskolatitkára.
Timi szinte mindig volt, belegondolni is furcsa, hogy több mint negyedszázada tagja közgés
családunknak. Csendes, türelmes egyéniségét, nyugalmát rengeteg adatszolgáltatás, igazolás-
és igazolványkiállítás alkalmával, mindjárt hozom levélnél; persze, menj nyugodtan, addig én
beszkennelem kedvességnél; majd én átveszem, odaadom neki, tegnap itt hagytad nálunk; főz-
hetek neked egy kávét figyelmességnél csodálhattuk meg.
Az iskolatitkár személyisége szinte eggyé válik iskolájával, hajlamosak vagyunk azt hinni,
hogy neki biztos ez az élete. Mi azonban tudjuk, milyen Timi, a magánember: kedves és figyel-
mes, érzékeny lelkű és kiváló édesanya. Gondos gazdája szép házuknak és kertjüknek, amit
mindig megcsodálunk reggel az iskolába jövet.
Jól eltelt ez a negyedszázad Timi! Köszönjük, hogy annyit segítettél, hogy ott, abban az
irodában mindig rendben mennek és megoldódnak a dolgok. Köszönjük, hogy nekünk Te vagy,
és maradsz is a nevelés támogatója.
103
2021-2022. tanév
A SIKER KOVÁCSA - Kovácsné Seres Andrea
Olyan ő, amilyennek egy ideális ügyvitel tanárt álmodunk. Halkszavú, pontos, kedves, min-
dig türelmes, de precíz, a végletekig terhelhető. Igényes, de szakmájával szemben alázatos, tár-
saival, diákjaival előzékeny.
Csoda-e, ha diákjai rajongásig szeretik. Az ügyvitel máig lányos terület és Andi nemcsak
mester, hanem pótanya is egyben. Lesik mondatait, követik viselkedését, kiváló ízlését. Legen-
dás türelmével mintát ad, óriási tudásával iskolát teremt. Versenyeredményei valódiságát, ki-
válóságát mutatja, hogy két közösségben, a Kossuthban és a Közgében is maradandót alkotott.
Eredménylistája nagyon hosszú és egyenletesen oszlanak el a kiváló sikerek szinte pályája kez-
detétől.
Külön kiemelendő, hogy az országos döntőkben sokszor csoportjai fele – nagyobbik része
szerepel. Nem lehet mindenki első, de igenis lehetnek sokan egyszerre kiválóak: ez az igazi
siker. Az elmúlt években szinte minden tanítványa figyelemre méltó eredményt ért el az orszá-
gos versenyeken, úgy hogy a legjobb eredményt elért versenyzők mögött – mellett mindig van
hat-hét diákja, akik az országos megmérettetések erős középmezőnyébe tartoznak.
A 2020/2021-es tanévben a Teöreök Aladár országos tanulói versenyre 9 főt nevezett gép-
írásból, a legjobb eredmény a 9. hely volt felkészítő munkájának köszönhetően. A 2021/2022-
es tanévben a Dr. Kalotay Kálmán Bajnoki Gyorsíró-, Gépíró-, Szövegszerkesztő- és Beszédíró
Versenyen Székely Nikolett 3. helyen végzett, Sipos-Szabó Amanda az összetett bajnokság ta-
nuló 1. kategória 4. helyét érte el.
Az idei tanévben az ÁSZÉV országos döntőjében irodai ügyviteli ismeretek tantárgyból Szé-
kely Nikolett a 9. helyen végzett. Andrea tudásának, lelkes és körültekintő munkájának ered-
ményeként a Közgé, ahogy évtizedek óta mindig, a magyarországi ügyviteli képzést folytató
középiskolák egyik legerősebbike.
Ezért gondoljuk úgy, hogy idén a Közgében Kovácsné Seres Andrea a siker kovácsa.
A SIKER KOVÁCSA - Gálfi Zsolt
Az első, ami megfogja benne a szemlélőt, a jóindulata és a lelkesedése. Látja a siker ígéretét
diákjaiban és képes nagyon sokat dolgozni, hogy ezt az ígéretet vizsgaeredménnyé, eredményes
feladatmegoldássá vagy akár országos jelentőségű versenyeredménnyé gyúrja.
A közgazdaságtan tanítása csapatmunka, de a valódi teljesítmény a közös munka részeként
is mindig jól látható. A 2019/2020-as tanévben felkészítő munkájának köszönhetően Elektro-
nikus bevallás vizsgarész alóli felmentésben részesült tanítványa az OSZTV-eredményének kö-
szönhetően. A 2020/2021-es tanévben felkészítő munkájának köszönhetően az OSZTV, és az
ÁSZÉV döntőjébe jutottak tanulóink.
Az idei, 2021/2022. tanévben felkészítő munkájának köszönhetően négy tanuló Győgyei
Fanni Lili, Madzsara Viktória, Kovács Vivien és Víglási Anna felmentésben és államtitkári
elismerésben részesült az OSZTV pénzügyi-számviteli ügyintéző versenyének országos döntő-
jében, míg az ÁSZÉV döntőjében 8. helyen végzett Közgazdasági ismeretek tantárgyból Csáki
Dóra.
104
2021-2022. tanév
A siker számunkra és számára nemcsak versenyeredményeket jelent: Zsolt kiváló közösség-
építő osztályfőnök. Igazi családdá formálta csapatát, közösen tanulnak táncolni, alighanem a
Zsoltnak szóló személyes rokonszenvnek is betudhatóan az osztálytermét ellepik a pénzügyi,
adózási jellegű faliújságok és mindig kész egy közös palacsintasütésre diákjaival. Különösen
rokonszenves számunkra a szervezőkészségéhez párosuló önzetlensége: ő minden karitatív
gyűjtésünk fő ötletgazdája és mozgatója. Egy szó, mint száz: úgy látjuk, az idei tanévben a
Közgében Gálfi Zsolt a siker kovácsa.
A SIKER KOVÁCSA - Hideg Mariann
Innovatív tanáregyéniség, kreatív feladatalkotó – a szabadulószobák örökös mestere. Olyan
pedagógus, aki több, mint tízéves tanári pályájánál jóval nagyobb vállalkozói tapasztalattal ren-
delkezik. Bizonyára ettől olyan gyakorlatias, lényeglátó – csupa olyan tulajdonság, amely fon-
tos a marketinget és a pénzügyi tárgyakat tanítók számára.
Remekül képes csapattá formálni tanítványait, ezt igazolják kiváló eredményei is.
A 2020/2021-es tanévben a Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum által
hirdetett "Gondolkodjunk marketing nyelven" országos verseny döntőjének hat csapata közül
kettőt ő szervezett, végül a játékos, kreatív feladatok megoldásának versenyében a
KözgazdÁszok csapata a 3. helyen végzett. Ahogy mondják: a puding próbája az evés, a diákok
gyakorlatban is bizonyították képességeiket, hiszen a verseny hírére egy helyi vállalkozó fel-
kérte őket cége marketingkampánya megtervezésére: sikerrel.
A 2020/21. és a 2021/22. tanévben a privatbankar.hu internetes szaklap által meghirdetett
„Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis!”- elnevezésű, több száz csapat részvételével zajló or-
szágos pénzügyi, számviteli, adózási szakmai diákversenyen tanítványai egyaránt megyei elsők
és országos döntősök lettek, a tavalyi tanévben egészen a harmadik helyig menetelve.
Az idei tanév OSZTV sikereiben is kivette a részét, hiszen felkészítő munkájával hozzájárult
a döntőbe jutás sikereihez. A Közgé négy versenyzője is Győgyei Fanni Lili, Madzsara Viktó-
ria, Kovács Vivien, és Víglási Anna képviseltette magát a 25 fős országos döntőben, kiváló
teljesítményükért államtitkári elismerésben részesülve.
Ha ez nem lett volna elég, Mariann - most már önszorgalomból – Pedagógus II. minősítést
is szerzett a tavalyi tanévben. Csoda-e, ha úgy látjuk, hogy az örökmozgó, mindig tevékeny
Hideg Mariann az idén a Közgében a siker kovácsa.
105
2021-2022. tanév
Jubiláló kollégáink
25 éves jubileum
SZTOJKA ÁGNES
Sztojka Ágnes az Oskola utca két iskolájában a Közgében és a Mezgében is kitűnt követke-
zetes, kiváló matematikatanári munkájával. Pontos, precíz pedagógus, figyelmes felkészítő, aki
a rábízott feladatokat mindig határidőben és körültekintően látja el. Szaktanári munkája mellett
gondos osztályfőnök, aki minden ügyön-bajon, kamaszkori fordulaton átsegíti a rábízott fiata-
lokat. Ez a segítő, innovatív pedagógusi egyéniség teszi őt remek tehetségsegítővé is: jelenleg
a Nemzeti Tehetségprogram keretében fejleszti játékos, egyedi feladatokkal a közgés tanulók
matematikai-logikai kompetenciáit.
VIZI ANDREA
Vizi Andrea hitvallása: a stílus maga az ember. Hiszünk neki, mert Andi mindig összeszedett
és igényes, aki jó ízlésével, nyugalmat árasztó, derűs személyiségével mindig megragadja ta-
nítványai figyelmét. Kiváló osztályfőnöki múltra és saját gyermekei mintaszerű menedzselé-
sére támaszkodó nyelvtanár. Korszerű pedagógiáját, egyénre szabott, eredményes felkészítését
nyelvvizsga és tanulmányi sikerek és megannyi hálás tanítvány dicséri, akik általa szerették
meg és sajátították el a német nyelvet.
30 éves jubileum
GÉMESNÉ ENDRE ERIKA
Valódi mesterpedagógus, aki nemcsak tanítja, hanem megéli a történelmet. Egyéni, utánoz-
hatatlan, élvezetes óravezetése, mindenre is odafigyelő aktivitása egy egész nemzedék kedvenc
közgés tanárává tette. Segédanyagai, tervezési dokumentumai, digitális tananyagai mintasze-
rűen igényesek. Szenvedélyét és maximalizmusát a történelem mellett új területeken is a Közgé
szolgálatába állította, hogy másik két szerelmét: a francia nyelvet és a turisztikát is oktathassa
lelkes diákjainak.
RADICS TÍMEA
Tényleg lehet valami a Közgé ügyvitel képzésében, mert az 1992-es végzős osztály egyik
iskolapadjában együtt ült a Kiskunhalasi SZC mindkét iskolájának iskolatitkára. Radics Tímea
sohasem hagyta el az alma matert, mintaszerű segítő munkája már három évtizede kíséri közgés
mindennapjainkat. Végtelen türelme, kedvességével és nyugalmával támogatott hatalmas ügy-
viteli rutinja teszi őt számunkra nélkülözhetetlenné, közösségünk egyik motorjává.
35 éves jubileum
TAMÁS ATTILÁNÉ
Tamás Attiláné Rozi tanári pályáját katonák nevelésével kezdte. Lehet, innen származik az
a precizitás és összeszedettség, amely mindvégig jellemezte egyenletesen magas színvonalú
pedagógiáját. Legyen az bármilyen feladat: osztályfőnöki, igazgatóhelyettesi, munkaközösség-
vezetői, felkészítő-tehetséggondozói, külföldre utazó szakmai gyakorlatos tanulók mentorálása,
vagy éppen a szalagozó és báli táncok igényes koreografálása és türelmes betanítása: örökifjú
kollégánk mindig kiváló munkát végez.
106
2021-2022. tanév
40 éves jubileum
TÓTH ISTVÁNNÉ
Tóth Istvánné Anikó közgés kisdiákként lépett be az Oskola utcai nagykapun, hogy aztán
egy tanársága elején eltöltött rövid kiskőrösi időszakot kivéve egész pedagógusi pályáján hű
maradjon imádott iskolájához. Igényes, példaértékű pedagógusi életművének egyik fő vonulata
a közösségért való feladatvállalás: mintaszerű igazgatóhelyettesi munkája, kiváló osztályfőnök-
ségei, versenyfelkészítő szenvedélye, az egészségtudatos életmód iránti elkötelezettsége va-
lamennyiünkre, minden közgés kollégájára nagy hatással volt és van. Ugyanilyen fontos szá-
munkra értékválasztása, a félegyháziság, amely múltunk és kultúránk ápolásával és átadásával
forrt össze. A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület egyik meghatározó tagjaként fontos sze-
repet vállalt és vállal helyi irodalmi és történeti értékeink felkutatásában és ápolásában. Számos
előadás, versenyfelkészítés dicséri pedagógiáját, sok tanítványa köszönheti neki kiváló helyes-
írását és biztos irodalmi stílusát, amelynek az évről évre általa szerkesztett iskolai évkönyvben
is mindig csodálattal adózunk.
107
2021-2022. tanév
A tanév története – szokatlan megközelítésben
Az év végi értekezlet előkészítő folyamatában feladatot kaptunk: a 10 hónapos tanév egy-
egy hónapjához kössünk egy-egy szót, jellemző szót, ami kifejezi számunkra az adott hónap
lényegét. Ebből született meg a „tanévszótár”, amelynek segítségével történeteket alkottunk –
szabadon (kötetlen műfaj, kötetlen forma). Az „alkotógárda” sokszínűségét a véletlenszerű ki-
választás teremtette meg. Íme a művek:
Augusztus
Mese a kis Geráltról
Egyszer volt, hol nem volt, még a Kiskun Expón
is túl, ahol a lángosos is csak túr, élt egy nagy-
mama. Teli várakozással, idegeskedéssel, készülő-
déssel, bizonytalansággal. Reménykedve várta kis
unokája megszületését a dinnyeszezon végén. Ge-
ráltka egyelőre csak jumping táborozott anyukája
hasában, reménykedve, hogy hamarosan ráhango-
lódhat egy új életre. Ekkor a gólya leszállt a ceglédfürdői tóra. Ezzel feladta átmeneti szállását
anyukája pocakjában, és megkezdte új életét az élet hullámvasútján. Új lehetőségek elég né-
zett: ismerkedett, rengeteg szeretetben volt része itt a KÖZGÉ melegében.
Szeptember
Itt a tanév kezdete, szeptember elseje.
Új kihívás, öröm, várakozás, találkozás.
Mi is lesz a hónap során?
Megyei csapatbajnokság, sok közös élmény, gólyaavatás.
Feltöltődve gyorsan megy a beilleszkedés,
így lesz energikus a tanévkezdés.
Belecsapunk a lecsóba, rácsodálkozunk a múltunkra.
Bár eltelt 60 év, mégis várjuk az ismerkedést:
új tanulókkal, régi-új osztályokkal,
új emberekkel és a fiatalos seniorokkal.
Itt-ott egy-két hullám összecsapott a fejünk fölött,
a madártollal írt rengeteg adminisztráció mélységbe taszított,
de újult erővel, új lehetőségekkel, izgalommal vártuk az új tanév kezdetét.
Október
Októberről azt gondoltam, hogy szünetet hoz, helyette
reggeltől estig, éjjel-nappal robotoltam, ki se látszottam a
tengernyi munkából. Lassan telt az idő, majd elkaptam a rit-
must, tehát felnőttem a feladatokhoz: az Erasmushoz, Lep-
tokáryához, a Nagy könyvhöz, a megyei mezeihez, a logisz-
tikai programokhoz. A kezdeti lendület az első pihenésig ki-
tartott, aztán jött egy kis nyugi, békesség, a zenehallgatást
108
2021-2022. tanév
öröme egyedül. Közben kérdések jutottak eszembe a jövőről: harcolok az osztályommal vagy
paintballozom, hogy fogadják majd a nekik szánt meglepetés tortát. A harmadik unoka új tech-
nikák, trükkök megtanulására ösztönzött, de aztán a beiskolázás folyamatos papírmunkára
kényszerített, amihez egy vaják ügyességére volt szükségem.
November
November, te nem embernek való!
Fájdalmas köntösödben, krízisekben dideregve,
a fejemre borítottad az elvárásokat rám kényszerítve!
Jaj!
Irány az űr, hol kevesebb a zűr, mert itt a lelkem már
oly keveset tűr. Linux, csapatépítés, pályaválasztás,
őrület, beiskolázás,
Nagy könyv-kampány, hospitálás – most hova legyek?!
Jaj!
Karácsony, ments meg, mert ez a november eltemet!
Jaj, jaj, jaj, jaj!
December
Készülődés, döntés, pihenés és feltöltődés,
félelem, bizonytalanság, ötletelés, szorongás,
ünnepi hangulat, megnyugvás, lelassulás,
karácsonyi műsor, lassabban, egyre lassabban,
angyal száll a projektnapon, kész a koreográfia –
ünnep… család… levegővétel!
Január
Ideért a január, újév napja itt van már.
Az ünnep még a lelkünket nyaldossa,
a félévzárás a sarkunkat tapossa.
Az első félév pipa, majd szalagozó
s vele a nosztalgia.
Az izgalom a vizsgák miatt tetőfokára hágott,
de sajnos egyeseket a Covid orrba vágott.
A karantén néhány osztályba megérkezett,
és az online oktatás ismét teret szerzett.
Az önvizsgálat után újult erővel
megindult a harc a végzősökkel.
Nem hagytuk mi azt annyiban,
hogy a diákok próbálkoztak annyian.
Lezárni a tanulás nyűgét nem engedtük,
jósággal, empátiával az útjukat tovább egyengettük.
Meg is lett az eredménye,
109
2021-2022. tanév
átléptünk a második félévbe.
Február
Bár a februári bál elmaradt,
de mégis rengeteg feladat akadt.
Volt, aki sportbalesetet szenvedett,
de a tesisek lendülettel edzettek.
Volt olyan is, aki épphogy dolgozni kezdett,
akadt olyan is, aki a vizsgákra készített.
Volt olyan is, aki új szerepet kapott,
ofiként a feladatokban bizonyíthatott.
Ez a hónap kicsit szabadabbá vált,
Ellepte az iskolát a sok farsangi maskarás.
Ekkor az iskolában a börtönőr is megjelent,
a portfólió hiánya sokakban aggodalmat keltett.
De dr. Tajti rendelését megkezdte,
ennek köszönhetően ki mélyponton volt,
bánatát feledte.
Egyik kollégánk fél évszázadot leélt,
ez az alkalom egy ünneplést megért.
Március
Indul a tavaszi zsongás,
diákoknál pedig az aggódás.
Ez a legszebb hónap,
indult a természet.
Szülinap, ünnepség,
megszűnik a csendélet.
Elkezdődik e hónapban a böjt,
tedd félre lassan a sört.
Videóra vettük a márciusi műsort,
szerencsére nem lett annyira bűn rossz.
Nem sok van már hátra,
felpörögve gyúrunk a mára.
Ha a többire még kíváncsiak vagytok,
Olvassátok el a mellékelt lapot.
110
2021-2022. tanév
Április
Április bolondjai
Pályázatok, búcsú, ballagás,
zsongás, paintball, hajrázás
nyomasztotta már a lelkem,
NEM KELL NEKEM, NEM KELL NEKEM!
Mit nem adtam még le?
A végzős osztályt még nem,
a portfóliómat sem-sem.
NEM KELL NEKEM, NEM KELL NEKEM!
Reménykedés, alvás, feltöltődés,
szünet, „búcsú”, kis pihenés,
nagyfröccsös medencézés,
EZ KELL NEKEM, EZ KELL NEKEM!
Május
Május elején kezdődött az őrület,
elindult az érettségi lendület.
Országos bajnokság és MEDVE matek,
Dőltek egymás után a szép eredmények.
Tervezés, szervezés és hajtás,
megkezdődött az utolsó hajrá.
Kicsit megpihentünk közben Szarvason,
a gyerekek pedig az osztálykirándulásokon.
Közeledett a búcsú és a zárás,
de a hónap végén kicsit jobb lesz már.
A májuson átsegített a sok barát és szeretet,
még egy kis kitartás, máris itt a nyári szünet.
Június
Egy lágy összeomlás, nem feltétlen gyilkos június.
Érettségin izgultál, te is, én is, mi is.
Emlékünkben a kirándulás zéró tolerancia,
hogy kimerültünk, s végünk – arra van garancia.
A búcsú, az elengedés – oly mélabús szavak,
nézzünk inkább előre: az idő miként halad.
Mily sok remény, büszkeség és öröm,
ezért megéri, ha minden nap magam töröm.
Valamennyi vizsgán bő sikert arattunk,
a közgés vitorlához mind hűek maradtunk.
Most már kibírom fél lábbal is a hónapot,
köszönjük, szép volt, szevasztok, jónapot!
111
2021-2022. tanév
Élményeink az iskola falain kívül
Egy hónap az európai kultúra bölcsőjében
Mítoszok, legendák, kulturális és történelmi emlékek, romantikus kolostorok, tengerpart,
mediterrán életérzés – ezektől lesz Görögország az egyik legnépszerűbb célpont az utazók szá-
mára. A Közgéből 50 diák is megkapta azt a hatalmas lehetőséget ősszel, hogy egy hónapot
töltsön az olimpiai játékok hazájában. Az Erasmus+ keretében a tanév elején, szeptember kö-
zepén utaztak ki négy hétre Leptokaryába, amely csodálatos környezetben fekszik az Égei-ten-
ger partján, az Olümposz lábánál.
A szakmai tapasztalatszerzés mellett lehetőség volt az ország kultúrájával és néhány neve-
zetességével is megismerkedni. S bár az utolsó két hétben az égiek igen bőkezűek voltak csa-
padék tekintetében, a programok a rendkívüli körülmények ellenére sem maradtak el.
Az első kirándulás célpontjával, egy kis tengerparti üdülőhellyel, Neoi Poroival városnéző
kisvonatozás és egy kikötői séta keretében ismerkedtünk meg.
A különleges szépségű Tempi-völgyben Daphné forrásához látogattunk el: egy ősrégi törté-
net szerint Daphné Apollón szerelme elől menekült ide, és babérfává változott – így talán ő az
egyike a völgyet díszítő rengeteg babérfának. Egy másik hiedelem szerint a völgy kútjaiból az
örök fiatalság vizét lehet meríteni.
Az „igazi görög életérzés” kerített mindenkit hatalmába, amikor Aiganiban, meseszép kör-
nyezetben, a falu szabadtéri színházában tanulhattunk „igazi” görögtől „igazi” görög néptánco-
kat.
Az Olümposz történetével, növény- és állatvilágával először az információs központ kiállí-
tásán, majd „testközelből”, egy rövid túra során ismerkedtünk. A görög mitológia szerint ennek
a hegynek a tetején van az istenek lakhelye, ahová csak igen kevés halandó merészkedik fel,
viszont Zeusz fürdőkádja, a természet alkotta kádszerű képződmény már egy rövid gyaloglás
után is megtekinthető.
A legnevezetesebb látnivalók egyike Görögországban a Meteorák, a hatalmas sziklák a „le-
vegőben lebegő” kolostorokkal, így nem véletlen, hogy valamennyien nagyon vártuk az ide
vezető kirándulást. Útközben egy ikonfestő műhelyt is meglátogattunk.
Thesszalonikinek, az ország második legnagyobb városának megtekintése zárta a kulturális
programok sorát. Természetesen láttuk – többek között – az ókori római fórum romjait, vala-
mint a város jelképének számító, a 15. században épült úgynevezett Fehér Tornyot.
Mindannyiunk nevében köszönöm az élményeket, és most külön örülök annak, hogy úgy
zárhatom ezt a rövid beszámolót: nem csupán reméljük, hanem tudjuk, hogy a következő évek-
ben még nagyon sok közgés részese lehet hasonló szép élményeknek Görögországban.
Tóthné Kovács Klára
kísérőtanár
112
2021-2022. tanév
ERASMUS+ a Közgé szakmai képzésének szolgálatában
Az Európai Unió Erasmus + projektjeinek szerteágazó célrendszerében az egyik hangsúlyos
elemet adják azok a mobilitási pályázatok, amelyek a szakképzésben résztvevő tanulók szakmai
kompetenciáit igyekeznek+ erősíteni külföldi képzési programok keretében.
A 2021/ 2022-es tanév kezdete különös izgalmat jelentett azoknak a tanulóknak, akik még a
pandémia megjelenése előtt pályáztak a görögországi szakmai gyakorlaton való részvételre. A
világjárvány ennek a programnak a megvalósítását is alapjaiban borította fel, így bizakodva és
reménykedve, de kételyekkel együtt vártuk, hogy a 2021-es év őszi időszaka lehetőséget ad-e
a rég várt program megvalósítására. Végül felgyorsultak az események: egyeztetések és tájé-
koztatások, családi döntések és készülődések után 2022. szeptember 19-én egy hónapos Eras-
mus + programra indult el 50 közgés diák.
Az első csoport, amelynek tagjai iskolánkból az európai kultúra bölcsőjének földjén szerez-
hettek élményeket, új barátokat és bővíthették szakmai ismereteiket. Az idegen nyelvi kompe-
tenciák szakmától függetlenül nagyon fontosak napjainkban, és a projekt keretében angol nyelvi
órákat látogattak a kiutazó csoport tagjai.
Mivel a résztvevők iskolánk több ágazatáról érkeztek, a program szakmai elemei nagy rész-
ben külön, ágazatonkénti bontásban szerveződtek. Így a képzés programjaiban a logisztika, a
közgazdaság, a turizmus és az informatika ágazat tanulói általában kisebb csoportokban vettek
részt. Az első, nagy izgalommal várt szakmai programra a logisztika ágazatos tanulók indultak,
akik egy közeli építőanyag-kiskereskedelemmel foglakozó vállalkozás telephelyére látogattak.
Tájékozódtak a görög vállalkozásokra vonatkozó jogszabályokról, leltárt készítettek a telephely
árukészletéről. A Leptokaryához közeli Neo Poroiban egy ital kis-és nagykereskedelemmel
foglakozó vállalkozás logisztikai folyamataiba kaptak betekintést, de a közgazdaság ágazatosok
a cég számlázási folyamatainak gyakorlatáról is szereztek információkat.
Görögország azon térsége, ahol a közgés csoport töltötte szakmai gyakorlatát, Thesszália
tartomány, a központja Larissza. A logisztika ágazatosok ellátogattak a várost és tágabb kör-
nyékét kiszolgáló, tartós élelmiszer és háztartási vegyi áru forgalmazásával foglakozó nagyke-
reskedelmi céghez. A kedves fogadtatás mellett a vállalkozás szakmai vezetője segített megis-
merni a raktározás azon gyakorlati elemeit, amelyek egy ilyen gazdasági társaság életében a
legnagyobb hangsúlyokat kapják. A szállítmányozás és raktározás területének szakmai ismere-
teit egy Áiganiban, családi vállalkozásban működő benzinkút és az elsősorban a helyi lakosság
igényeit kielégítő boltban tett látogatás is segítette. A vállalkozók és cégvezetők a kedves fo-
gadtatás mellett mindig nyitottak voltak a diákokat érdeklő kérdések megválaszolására, a szak-
mai elmélet mögött a mindennapok gyakorlatának a megmutatására.
A turizmus ágazatos tanulók számára a Leptokaryában eltöltött napok minden perce szakmai
képzés is volt, hiszen a tengerparti település és az egész környék az Olympos hegység lábánál
fekvő turisztikai térség része. A szállodai recepciós feladatait, a vendégekkel való kommuniká-
ció és bánásmód jellemzőit, a szállodára jellemző szolgáltatások működtetésében való közre-
működését nap mint nap láthatták. Ezen felül, mivel a szállodánk igen nagy befogadó képességű
volt, megfigyelhették a szállodában dolgozó idegenvezetők tevékenységét, a vendégek szabad-
idős programjait szervező animátorok munkáját és a vendéglátásban, étkeztetésben alkalmazott
113
2021-2022. tanév
helyi gyakorlatot is. De szakmai programjaik keretében látogatást tettek több, környékbeli te-
lepülésen lévő szállodában is, ahol vezetők, tulajdonosok és recepciósok mutatták meg a szál-
lodaiparhoz és a recepciós feladatokhoz kötődő gyakorlati tevékenységeket. Láthattak többféle
gyakorlati modellt arra, hogyan rögzítik a telefonon érkező foglalásokat, ismerkedtek profesz-
szionális szállodai szoftverekkel, készítettek digitális alapú szobakártyákat.
A közgazdász ágazatos tanulókat egy helyi, biztosítások közvetítésével foglakozó cég veze-
tője ismertette meg a görög törvényi szabályozás jellemzőivel, a biztosítási alkuszok által hasz-
nált programmal és annak idegen nyelvű kitöltésével. Az informatika ágazatos diákokat az an-
gol nyelven zajló szakmai órák segítették abban, hogy készségeik és képességeik fejlődjenek,
megerősödjenek.
A szoros értelemben szakmához kötődő ismeretek megszerzésen túl a résztvevő diákok jö-
vőbeli sikerességét előmozdíthatják azok a foglakozások is, amelyek keretében az életpálya-
építés jellemzőiről és annak a mindennapokban megjelenő gyakorlatáról tájékozódhattak. A
csoportunk egyik animátora, Anett mutatta be a saját példáján és tapasztalatain keresztül azt,
hogyan építi ma egy fiatal a saját szakmai karrierjét, életútját, hogyan használja ehhez nagy
tudatossággal a digitális világ eszközeit.
Különleges és nagyon vidám része volt az Erasmus program keretében zajló eseményeknek
az a szakmai nap, amikor egy szintén külföldi szakmai képzésen lévő magyar csoport szépíté-
szet ágazatos tanulói hívták meg modellkedni a kiskunfélegyházi lányokat. Készültek szuper
frizurák, extravagáns sminkek és szövődtek új ismeretségek az alföldi és a borsodi magyar di-
ákok között.
Ezeket a diákokat összekapcsolta az a lehetőség, hogy 2021 őszén, az iskolájuktól és lakhe-
lyüktől nagyon messzi területen, a napsütéses majd esőben szomorkodó, de mindig gyönyörű
Olympos hegység lábánál, görög földön egy hónapot tölthettek azért, hogy szakmai ismereteik
megerősödjenek és bővüljenek, személyiségük, világlátásuk gazdagodjon.
Gémesné Endre Erika
kísérőtanár
114
2021-2022. tanév
Kalandjaim Görögországban
Abban a szerencsében volt részem, hogy két hetet tölthettem az Erasmus+ Mobilitás Prog-
ram keretein belül Görögországban. A mobilitás programok külföldi cégek mentorai által fel-
ügyelt gyakorlatok keretében valósulnak meg. Görögországban a vendéglátás mellett a logisz-
tika, gépjárműszerelés, mezőgazdaság, IT szektor, közgazdaság, különböző szolgáltatások, tu-
rizmus stb. szektorban népszerűek a szakmai gyakorlatok. A különböző munkahelyeken trénin-
gek és szakmai gyakorlatok zajlanak. A 14. évfolyamból tíz diákot kísértem, hatan vállalkozási
ügyviteli ügyintéző, míg négyen logisztikai technikus szakmát tanultak. Az Olümposz lábánál
fekvő Leptokárián szálltunk meg, a Poseidon Palace Hotelben. Három-négy fős szobákban lak-
tunk, napi háromszor svédasztalos étkezést biztosítottak számunkra.
A két hét alatt több szakmai programban is részt vettünk. Meglátogattunk egy italraktárat,
kiskereskedést, benzinkutat, tüzépet, ruhaboltot, borszaküzletet. Mindegyik helyen hasznos in-
formációkat kaptunk az adott vállalkozás működéséről, lehetőségünk volt összehasonlítani a
görög és a magyar munkakörülményeket.
Amikor nem szakmai gyakorlaton voltunk a közgésekkel, rengeteg érdekes kulturális prog-
ramban volt részünk. Jártunk egy néprajzi múzeumban Gonoi faluban, megnéztük Thesszalo-
nikit, a Tempe völgyét, Paleos Panteleimont, a Platamon várat. Megtanultunk különböző görög
táncokat.
Amikor se szakmai, se kulturális programra nem mentünk, a szállodában is több programle-
hetőség kínálta magát. Angol- és görögórán vettek részt a diákok, különböző sportfoglalkozá-
sokra volt lehetőség. Városi vetélkedőt is szerveztünk számukra, felmértük, mennyire ismerik
már a befogadó városukat. A szálloda kvízestet is szervezett a vendégek részére. Annyit el-
mondhatok, hogy a közgés csapat mindegyik programon kitett magáért.
A legjobb dolog az egész két hétben a kis csapatom volt. Az első pillanattól kezdve megta-
láltuk a közös hangot, sok időt töltöttünk együtt. Ez lehetett kávézás a közeli kávézóban, közös
ebéd Leptokárián, piacozás vagy napozás a tengerparton. Bármilyen nehézség adódott a két hét
alatt, azt közös erővel meg tudtuk oldani.
Falusi Anett
kísérő
115
2021-2022. tanév
Erasmus+ mobilitás program
2022. május 6-a és 21-e között
vehettem részt az Erasmus+ tanu-
lói mobilitás programjában kísérő-
tanárként, mely kapcsán húsz köz-
gés tanulóval látogattunk el Görög-
országba, Leptokaryába. A Pieria
régióban elhelyezkedő kis telepü-
lés mesés környezetben fekszik:
nyugatra az Olympos-hegység leg-
magasabb, még májusban is hó-
födte csúcsa, a Mytikas látható, ke-
letre pedig az Égei tenger. Szállo-
dánk a Poseidon Palace Hotel volt, amely minden elvárásunkat maximálisan kielégített. Mivel
ez a pályázat az egész szakképzési centrum pályázata volt, ezért a csoportunkban két másik
iskola tanulói és tanárai is voltak. A kiskunfélegyházi Kossuthból 14 tanuló és egy kolléganő
jött, a kiskőrösi Wattayból pedig egy kolléga és 12 tanuló tartott velünk. A szervezett progra-
mokon közösen vettek rész a három iskola diákjai.
Mivel a kiutazásunk igen hosszúra sikeredett, az első nap a pihenésé, a szállodával való is-
merkedésé volt. Ismertették a szabályokat és a szabadidős lehetőségeket, melyeket a szálloda,
illetve a mobilitás programban részt vevő segítők nyújtottak nekünk.
Vasárnapi kulturális programunk Thessalonikibe vezetett, ahol egy városnéző úton vettünk
részt. Megismertük a város történetét Nagy Sándor hódításaitól kezdve a török megszálláson át
egészen napjainkig. Városnéző utunk az egykor börtönként szolgáló Fehér Toronynál ért véget,
ahol a tanulók két óra szabadidőt kaptak, ami alatt bejárhatták a környéket. Többen már aznap
kipróbálták a helyi nevezetességeket (természetesen nem az ouzo-t, hanem a gyrost). A nap
végén kellően elfáradva értünk vissza a szállásra.
116
2021-2022. tanév
Hétfőtől a diákjainknak kezdetét vették a szakmai programok, melyek beosztását minden
este megkaptuk. Ez szakmacsoportonként eltérő volt, így mindenki a saját szakmájához kap-
csolódó szakmai gyakorlaton/workshopon tudott részt venni. Ezek a programok kellően válto-
zatosak voltak, így diákjaink átfogó képet kaphattak a görög gazdasági, oktatási rendszerről.
Iskolánkból informatikus, közgazdász, logisztikus, illetve ügyviteli képzésre járó tanulók vettek
részt a mobilitási programban, így a szakmai programok is ezekhez a képzésekhez igazodtak.
Volt alkalmunk betekintést nyerni egy italnagykereskedés gazdasági, logisztikai és ügyviteli
tevékenységébe. A tanulói kérdésekre adott válaszokból megtudtuk, hogy a cég éves szinten
közel négymilliárd forintos forgalmat bonyolít le, és meglehetősen nagy területet fednek le
Katerini és Larissza környékén. Másnap egy 1844 óta működő kisboltot látogattunk meg egy
hegyvidéki faluban, Eganiban, ahol egy, a helyiek számára nagyon fontos vállalkozás minden-
napjaiba kaptunk betekintési lehetőséget. Megtudtuk azt is, hogy a négy generáción keresztül a
családban maradó kisbolt úgy tud fennmaradni a nagy szupermarketekkel vívott versenyben,
hogy az interneten keresztül a legjobb árú termékekből nagyobb mennyiséget vásárol a tulaj-
donos, amit így a konkurencia ára alatt tud értékesíteni hosszabb ideig. Az informatikus tanulók
a LEGO Mindstorm robotprogramozás alapjaival foglalkoztak, több működő robotot is építet-
tek szakmai iránymutatás mellett. A szakmai programok között szerepelt még egy családi vál-
lalkozásként működő üzemanyag-töltőállomás is. A tulajdonostól megtudtuk, hogy az EKO-al
állnak kapcsolatban, és négyféle üzemanyagot értékesítenek. Napi szinten változtatják áraikat
konkurens kutak árképzését figyelembe véve. Néhány szervezett programot a szállodában ren-
deztek meg. Több alkalommal vettek rész diákjaink angol-, illetve görögórán, ahol azokat a
kifejezéseket sajátították el, amelyeket a mindennapokban is kamatoztathattak (bemutatkozás,
köszönés, számok, napszakok, stb.). Egy alkalommal, amikor egy kötelező gépjármű-felelős-
ségbiztosítások kötésével foglalkozó szakember tartott előadást a diákoknak, Francia Csaba
kollégám segítette ki a szervezőket a tolmácsolással, ami a diákok elmondása szerint is jól si-
került. Több autóra is kalkuláltak biztosítást, amit össze tudtak hasonlítani a magyarországi
árakkal.
117
2021-2022. tanév
A kulturális programok között szerepelt még a Meteorák kolostoregyüttes egyik kolostorá-
nak, a Varlaam kolostor, illetve ezt megelőzően egy ikonkészítő műhely meglátogatása is. Jár-
tunk még a Tempe-völgyben, ahol nem hagyhattuk ki az örök fiatalság forrását, aminek azóta
is érezzük jótékony hatását. Megcsodálhattuk Zeusz fürdőkádját is, ami egy csodás vízesés az
Olympus lábánál.
Persze a sok szakmai és kulturális program mellett a pihenésre is jutott időnk. A tenger ugyan
nem volt túl meleg az első héten, de később mindenki kipróbálta. Több alkalommal látogattunk
el Leptokarya városába, ahol szuveníreket vásároltak a gyerekek, fagyiztak, gyrosoztak és per-
sze a napi bevásárlást végezték.
Kísérőtanárként úgy gondolom, hogy nemcsak a diákoknak, hanem nekünk pedagógusoknak
is felejthetetlen élményt, sok tapasztalatot nyújtott ez a két hét, ahol megismerhettük a görög
kultúrát, szokásokat, jellegzetes ételeket, italokat és természetesen a görög nyelvet is. Remé-
lem, sok hasonló programon lesz lehetőségünk részt venni az elkövetkező években.
Tajti Bence
118
2021-2022. tanév
Beszámoló bécsi tanulmányi kirándulásról
A Pénzügyi Junior Klasszis országos verseny harmadik helyezettjeiként egynapos bécsi ki-
rándulást nyertünk, melynek fő programja az Erste Bank interaktív látogatóközpontjának fel-
keresése volt.
Kora reggel indultunk útnak autóval, majd menetrend szerinti busszal, hogy időben megér-
kezzünk a helyszínre. Kellemes, napsütéses kora őszi időnk volt. A bank látványos üveg épülete
előtt találkoztunk először személyesen a többi csapattal, vetélytársainkkal – a verseny ugyanis
online zajlott, így korábban nem volt alkalmunk megismerkedni. Rövid üdvözlés után közös
fényképezkedés következett, majd átsétáltunk a szomszédos étterembe, ahol foglalt asztalok
várták a csoportot. A menü: sütőtök krémleves, mediterrán csirkemell és csokoládéhab volt,
mellé fogyaszthattunk italokat, majd kávét. Jóllakottan sétáltunk vissza a helyszínre.
A hivatalos látogatás két órakor kezdődött. A programvezetés legnagyobb örömünkre ango-
lul zajlott, csoportvezetőnk – Filip – kiválóan beszélt angolul. Először mindannyian kaptunk
egy-egy tabletet, és megoldottunk egy rövid pénzügyi kvízt. Majd különböző helyszínekre men-
tünk tovább, mindenhol változatos témakörökben tehettük próbára tudásunkat, pénzügyi kultú-
ránkat, tesztelhettük pénzügyi döntéseink észszerűségét. A tabletünkre telepített helyzetérzé-
keny szoftverek segítségével kipróbáltuk, hogy mennyire tudunk takarékosan gazdálkodni, jár-
tasak vagyunk-e a befektetések világában, értjük-e a dolgokban rejlő anyagi és eszmei értékek
jelentőségét. Négy óra körül a program végéhez ért, elköszöntünk a szervezőktől, megköszön-
tük a színvonalas vendéglátást.
Vendéglátóinknak köszönhetően egész napos helyi közlekedési bérlettel és némi költőpénz-
zel rendelkeztünk, így nekivágtunk a város megtekintésének. Bécs csodálatos! Bámulatos pa-
loták, tágas parkok és tisztaság, rendezettség mindenfelé. A villamosról leszálltunk a Hofburg
palotaegyüttesnél, majd virágos parkokon és macskaköves sétálóutcákon át eljutottunk Bécs
gyöngyszeméhez, a Szent István Bazilikához. Addigra kissé elfáradtunk, a székesegyház olda-
lában leültünk egy padra, és bámultuk a járókelők változatos forgatagát. Hét óra körül indultunk
a buszhoz, irány Budapest, onnan autóval haza. Jóval éjfél után meg is érkeztünk Félegyházára.
Szép volt, jó volt, visszamennénk!
Kelemenné Móczár Éva felkészítő
Kengyel Tímea versenyző
Madzsara Viktória versenyző
Oláh Vanessza versenyző
Patyi Fanni versenyző
119
2021-2022. tanév
Egri kirándulás- 9/L
Május 6-án, reggel 7:30-kor indult el a 9/L az első és remélhetőleg
élményekkel teli osztálykirándulására természetesen osztályfőnökünk,
Zsuzsa néni vezetésével, kísérőként csatlakozott hozzánk Gajdicsné Ju-
dit néni. Kilencedikes osztályként a minket tanítókon kívül más tanáro-
kat nem igazán ismertünk, de Judit néni tökéletes példa volt arra, hogy
ettől nem kell tartanunk. Nagyon közvetlen és kedves volt mindenkivel,
személye jó választásnak bizonyult.
A 4 órás út a társaságnak és a hangulatnak köszönhetően rövidnek tűnt.
Amikor megérkeztünk Egerbe, egy rövid felfedező séta keretében megtekintettük a Dobó tér
látványosságait. Judit néninek köszönhetően néhány történelmi eseményről is tájékoztatást kap-
tunk. Közben Zsuzsa néni az osztály másik felével egy szemfényvesztő programon vett részt,
aminek a lényege: 50 perces sötétben tájékozódással átérezzük azok helyzetét, akik elvesztették
szemük világát. Rövid szabadidő után elbuszoztunk a szállásunkra.
Következő állomásunk Bogács a borospincékkel. Jó sokat sétáltunk, de megérte, mert utána
mi is megkóstolhattuk a borokat.
A szálláson finom vacsora várt minket.
A nap zárásaként Zsuzsa néni és Judit néni
különböző feladatokkal álltak elő. 3 csa-
patot alakítottunk véletlenszerűen. A játé-
kos feladatok győztes csapatának jutalma:
majd kibújhatnak egy feladat alól, ami az
intézményünket illeti.
Másnap reggel 8-kor reggeliztünk, ösz-
szepakoltunk, majd útnak indultunk Szil-
vásváradra. Körbejártuk a lovairól, lovas
120
2021-2022. tanév
életéről híres település; a hegyi levegőn tett séta után a bélapátfalvi Szomjas Csuka vendéglő-
ben ebédeltünk. Gyönyörű a környék, és az étel is nagyon finom volt. Egy kis hiszti után tettünk
még egy sétát a Lak-völgyi tó körül.
A békésnek és nyugodtnak induló haza-
felé vezető út izgalmakat hozott: ugyanis
lerobbantunk. Mivel az autópályán történt
mindez, elég kényelmetlen, sőt balesetve-
szélyes volt a helyzet, ugyanis a hibásan
veszteglő buszban nem maradhattunk.
Mondjuk ezt annyira nem bántuk, ugyanis
füstjeleket bocsátott ki buszunk, ezért az
M3 autópálya szélén, a domboldalban vá-
rakoztunk. A természet lágy ölén néhá-
nyunknak nehézséget okozott a mosdó hi-
ánya, de anárainknak és a magunkkal vitt
hálózsákok sokoldalú felhasználásának köszönhetően mobil WC-nk is lett hamarosan, melynek
használata örökké emlékezetessé tette a várakozás perceit.
Bármennyire is meglepő, most leg-
többen nevetve gondolunk vissza arra
a három órára, amit a "dombon" ülve
töltöttünk.
Jól éreztük magunkat, bár néhá-
nyan csak a megmentő másik buszt
várták, mások azonban feldobták a
helyzetet. Mindannyian megkönnyeb-
bülve szálltunk fel a „megmentő” au-
tóbuszra abban bízva, hogy most már
galiba nélkül hazajutunk.
Bízunk benne, hogy sok, ehhez ha-
sonló élményben lesz még részünk!
Illés Marianna és Magyar Noémi
a 9/L osztály tanulói
121
2021-2022. tanév
A 9/L budapesti kirándulása
Május 13-a reggelén, 7:31-kor indultunk a kiskunfélegyházi vasútállomásról Budapestre,
Zsuzsa nénivel és pót osztályfőnökünkkel, Szabina nénivel. Hosszú, ám annál eseménydúsabb
utunk volt. Természetesen a hosszú beszélgetések, nevetések sem maradhattak el. Utunkat a
Parlamenthez vezetett, ahol szemügyre vettük a Szent Koronát és az érdekes díszítési technikát.
Sok látványosságnak lettünk szemtanúi kísérő tanáraink segítségével. Amint az Országháznál
végeztünk megpillantottuk József Attila szobrát, amire mi, „művelt” gyerekek azonnal rávág-
tuk, hogy Petőfi Sándor. Egy osztályképpel örökítettük meg ezt a helyszínt.
Majd pedig elindultunk villamossal a
veszélyes, ám annál izgalmasabb Cyber
Jump felé, ahol szinte azonnal pályára is
léptünk. Mikor az osztály beszabadult a
pályára, nem volt kegyelem. Veszélye-
sebbnél veszélyesebb akadályokat küzdöt-
tünk le. Sok sérüléssel, de annál több mó-
kás emlékkel léptünk ki az épület kapuin.
Visszafelé a Mc’Donalds kihagyhatat-
lan volt. Ám az oda vezető út sem volt
szokványos számunkra. Miközben az osz-
tály háromnegyede sikeresen elérte a villamost, addig néhány diák lemaradt a járatról. Ez azon-
ban nem okozott problémát, hiszen indulás előtt osztályfőnökünk erre az eshetőségre is felké-
szült, így Szabina nénivel megvártuk a következő villamost, és kissé lemaradva értük utol a
többeket. A mekis étkezés sem történhetett átlagosan, mivel arra sem volt elég időnk.
Hazafele úton a tanárok meggazdagodhattak (osztályfői megjegyzés: nem saját zsebre gyűj-
töttük az aprót), mert minden csúnya szó után 50 Ft bírságot kellett fizetni az „elkövető-
nek”.Nagy fáradtsággal és hatalmas élményekkel zártuk le e csodás osztálykirándulásunkat is.
Pászthory Dorka és Makai Fanni
9L osztályos tanulók
122
2021-2022. tanév
Mesél a város –a 9/I osztály időutazása Félegyházán
Mivel az osztályból, csak 4-en kiskunfélegyháziak, ezért a második osztálykirándulásunk
alkalmával Kiskunfélegyháza megismerését tűztük ki célul. E cél megvalósítása keretében
2022. június 20-án a „Mesél a város…” 54 állomásos történelmi időutazásra invitáló QR kódos
városnéző sétán vettünk részt, amelynek során az osztály 5 csapatra osztva egy 24 kérdéses
kvízjátékot is megoldottak. A csapatok lelkesen keresgélték a városban kihelyezett QR kódokat,
illetve az azokon fellelhető információkból a kvízjáték helyes válaszait. A jó megoldásokat a
Tourinform apró ajándékkal jutalmazta. Kellemes hangulatban telt a nap, sok érdekes informá-
ciót tudtunk meg a városról. A séta során kellőképpen elfáradtak és meg is éheztek a gyerekek.
A kirándulást egy közös pizzázással, kötetlen beszélgetéssel zártuk.
Víghné Csányi Ilona
osztályfőnök
123
2021-2022. tanév
Budapesti kiránduláson a 9/NY és a 9/T osztályok
Helyszín: 1. nap Budapest
2. nap Zsigó-tanya
Program:
06. 2-án 07:31-kor indulás Budapestre vonat-
tal.
Találkozás a vasútállomáson 07:15-kor!
(vonatjegyek)
Budapest Nyugati pályaudvar – Városliget
Közlekedés helyi járatos busszal.
Városligeti séta, Hősök tere megtekintése.
Otthonról hozott ebéd elfogyasztása.
12:30 – Szépművészeti Múzeum – Ókori
Egyiptom kiállítás megtekintése.
14:00 Délután séta és szabadprogram a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Hazaindulás 17:53-kor a Nyugati pályaudvarról, érkezés 19:30-ra.
Hazaérkezés után a vasútállomásról azonnal
a Zsigó-tanyára indulunk gépkocsikkal.
(összesen 9 autó) Az estét és a pénteki napot
itt töltöttük. Alvás sátrakban, ezeket mi vit-
tük és állítottuk fel.. A felszerelést (sátor, há-
lózsák, pléd, kispárna, polifoam, alvó ruha,
váltóruha, tisztálkodási felszerelés, nedves
törlőkendő) mindenki magának biztosítja,
ezeket szerda reggel kell az iskolába be-
hozni.
Csütörtöki vacsora: pizza (Pizza Tornádó).
Pénteki ebéd: paprikás krumpli bogrács-
ban.
Pénteki nap: bográcsozás, játékok, együtt töltött idő, élmények!
Hazaindulás a délutáni órákban.
Hajnalka és Besze Ildikó Rekedt-Nagyné Kucsora
osztályfőnökök
124
2021-2022. tanév
Szegedre látogatott a 9/V osztály
2022. június 10-én ismét Szegedre kirándult
az osztály. Palásti Anikó néni csatlakozott hoz-
zánk most. Reggel a fél 8-as vonattal indultunk.
Ez a kirándulás kicsit szabadabb, kötetlenebb
volt, mint az előző. A délelőttöt a Szegedi Vadas-
parkban töltöttük. Gyönyörű idő volt, tökéletes a
szabadtéri programhoz. Több helyen látványete-
tésben és fókabemutató élményében volt ré-
szünk. Kedvencek a kecskék voltak, amelyeket
meg lehetett simogatni is. Ezután a Kárász utca
környékén található nevezetességeket néztük meg. Volt idő fagylaltozásra, sütizésre, az állat-
kertben és a SZTE előtti szökőkútnál pedig osztályképeket készítettünk. Végül kisétáltunk a
vasútállomásra. Sok élménnyel gazdagodva, jól elfáradva értünk haza.
Sztojka Ágnes
osztályfőnök
125
2021-2022. tanév
10/L osztálykirándulás – a’la filmforgatás a Sallai Vendégházban
2022. május 23-án reggel 8:30-kor indultunk el a kétnapos osz-
tálykirándulásra. Fő célként a Nagy Könyv-hétre tervezett film el-
készítését tűztük ki. Az érkezés, hely- és ágyfoglalás után Donát és
Panna eligazítást tartottak, majd megkezdődött a forgatás. Átrok
Ádám vállalta az operatőri szerepet, ezzel oroszlánrészt vállalt a
nagy mű elkészítésében.
Egy-egy jelenet felvétele között szüne-
tet tartottunk – ettünk, ittunk, bohóckod-
tunk. Az ebéd elkészítésének gondját a
Darva iskola menzája levette a vállunkról.
Akik éppen nem szerepeltek az egyes jele-
netekben, röplabdáztak, billiárdoztak, fürödtek. De mindig és min-
denki készen állt a kapott feladat elvégzésére – most éreztük azt, hogy
valóban közösséggé, osztállyá váltunk.
Vacsorára hamburgert készítettünk, hozzá friss zöldségeket vág-
tunk fel, majd összeülve történetek mesélésével szórakoztattuk egy-
mást. Már két évet töltöttünk együtt, éppen ideje volt az múltba réve-
désnek, a visszapillantásnak, hogyan változtunk. Táncoltunk is, majd közös filmnézéssel telt az
éjszaka hátralévő része.
A másnap a Kriszta néni készítette finom reg-
gelivel kezdődött, majd újranéztük a már elké-
szült jeleneteket. Szerencsére, kevés módosítást
kellett végrehajtanunk, tehát maradt időnk a ki-
kapcsolódásra, amíg a szülők értünk jöttek.
Tökéletesre sikerült ez a két nap: mindany-
nyian jól éreztük magunkat, elkészült a film, él-
veztük az együtt töltött idő minden percét. Va-
lamennyien várjuk, hogy jövőre az ország egy
távoli pontjára szervezhessük a kirándulást. Az
eddigi tapasztalatok jó alapot adnak ehhez.
Köszönjük, Kriszta néni, az élményt!
Borsos Donát
126
2021-2022. tanév
Pótoltuk, ami elmaradt
„A múltat be kell vallani…!”
(József Attila)
2022. március 16-án a 2/14PR, 2/14LR és a 2/14V Budapestre utazott, célunk a Terror Háza
meglátogatása volt. Iskolánkban minden évben a tizenkettedik évfolyamos diákok megnézik
ezt az épületet, tavaly a világjárvány miatt EZ IS elmaradt, ezért úgy gondoltuk: az idén pótol-
juk.
Reggel kicsit álmosan, fázósan találkoztunk a vasútállomáson, a három osztály jól ismerte
egymást, hiszen szinte előtte mindenki négy évig egy évfolyamra járt. A vonat végén foglalt
helyünk volt, nyolcszemélyes kupék voltak, kicsit retro hangulatú volt a vonat, Mariann nénivel
meg is állapítottuk: lehet, hogy anno 20-30-40 éve még mi is ezzel a vonattal jártunk suliba
Mire megérkeztünk, mindenki felébredt, jobb kedvű lett, az eső is elállt, volt egy kis szabad-
időnk kávézni, aztán indultunk közösen az Andrássy út 60-ba. Ott már vártak bennünket, két
csoportba osztva egy-egy idegenvezetővel jártuk be a múzeumon.
A Terror háza most múzeum, de mint a
vezetőnktől megtudtuk 1944-ben a magyar
nácik pártszékháza volt, 1945 és 56 között
pedig a kommunista terrorszervezet, az ÁVH
rendezkedett be itt, és a rettegés, a félelem
házává vált. Rögtön az elején feltűnt egy
óriás tank a ház közepén, aztán ahogy men-
tünk szobáról szobára, újabb szörnyű történe-
teket hallottunk és láttunk abból a korszak-
ból. Ennek a háznak a pincéiben a nyilasok
sok-sok embert kínoztak meg, gyilkoltak le, zsidókat lőttek a zajló Dunába, másokat pedig va-
gonokba zsúfolva küldtek haláltáborokba.
A későbbi korszak sem volt jobb, hiszen
abban az időben szinte mindenkit lehallgat-
tak, beárultak, beszerveztek, senki sem le-
hetett biztonságban. Az ÁVH-tól mindenki
rettegett: bárki háza előtt megállhatott a fe-
kete autó és elvitték, kínvallatással gyötör-
ték, börtönbe juttatták, munkatáborba küld-
ték vagy felakasztották,. Besúgók hada fi-
gyelte az emberek minden lépését, minden
munkahelyen, egyetemeken, még a templo-
mokban és a színházakban sem lehetett
senki biztonságban. A falakon sok-sok kép
és a kiállított tárgyak a rettenetes valóságot szemléltették.
127
2021-2022. tanév
Bemehettünk a cellákba, megnézhettük a kínzóeszközöket is. A tartalmas kétórás tárlatve-
zetés után mindenki elcsendesedve, talán elgondolkozva, jött ki az épületből.
A vonat indulásáig még volt egy kis időnk nézelődni, vásárolni, enni-inni, aztán este egy
kicsit elfáradva, ugyanazzal a retro vonattal visszaérkeztünk a jelenbe.
Kovács Sándorné
osztályfőnök
128
2021-2022. tanév
Újra kirándultunk
Szarvas-Békésszentandrás 2022. május 28.
Mennyi mindentől megfosztott bennünket a járvány! A tantestületi kirándulásoktól is!
Végre, ebben a jubileumi évben ismételten útra kelhettünk. A köz véleménye döntött az úti
célról: irány Szarvas!
Valószínű, hogy mindannyian őrzünk már emléket erről a Békés megyei kisvárosról. Az
arborétum csodája, a város nyugalma, a Holt-Körös festői környezete azonban mindig vissza-
hív, érdemes újra és újra visszatérni családdal is, tantestülettel is.
Minden körülmény megadatott a gyönyörű naphoz: időjárás, közlekedési viszonyok, jármű,
remek sofőr, vidám társaság, enni- és innivalók bőséggel és a program: séta a Bolzák által meg-
teremtett, „Pepi-kertnek” nevezett 82 hektáros parkban, „országjárás” a szomszédos makett-
parkban (alig egy óra alatt láttuk a Felvidék, Erdély, Bácska és Magyarország emblematikus
épületeit, templomait, hidait, kastélyait, vasútállomásait), sétahajózás a Holt-Körösön (micsoda
nyaralók a parton, micsoda suposok a vízen!), finom ebéd a halászcsárda víz fölé nyúló tera-
szán, majd sörkóstolás a békésszentandrási Szent András Sörfőzdében (azt hiszem, meglódítot-
tuk az álmos péntek délután forgalmát!), ének és tánc (nem, nem tévedés!!!) a hazafelé vezető
úton. Soha jobb lezárását az érettségi vizsgák írásbeli részének!
Tóth Istvánné
129
2021-2022. tanév
9/P osztály
gazdálkodás és menedzsment ágazat
(pénzügyi-számviteli ügyintéző)
osztályfőnök: Nagy Erika Melinda, Hideg Mariann
Baranyi Boglárka Ildikó Pappert Lilla
Bognár Szonja Szorina Pásztor Csenge
Karádi Bianka Sipos Áron
Kertész-Farkas Karina Tisóczki Jázmin
Kiss Nándor József Tóth Bálint
Kun-Szabó Regina Vágó Petra
Lantos Bianka Varga Rebeka
Vetter Anna Patrícia
Mata Dzsesszika Virág Nóra
Mészáros Lili Zsigmond Sándor
Mező Vivien
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 4,1
tantárgyi dicséretet kapott: Kun-Szabó Regina, Mata Dszesszika, Sipos Áron, Tisóczki Jáz-
min, Pappert Lilla
általános tantestületi dicséretet kapott: Sipos Áron, Tisóczki Jázmin, Tóth Bálint, Vágó Petra
jeles tanulmányi eredményt ért el: Sipos Áron, Tisóczki Jázmin, Tóth Bálint, Vágó Petra
osztálykirándulás: Kiskunfélegyháza – paintball-pálya; Kecskeméti Repülőbázis
130
2021-2022. tanév
9/V osztály
gazdálkodás és menedzsment ágazat
(vállalkozási ügyintéző)
osztályfőnök: Sztojka Ágnes
Ajtai Barbara Mizsei Viktória
Palásti Kitti
Barta Alexandra Rácz Evelin
Besze Dóra Hanka Rácz Melissza
Csényi Lorin Rácz Tifani Kinga
Rácz Viktória
Dora Zsanett Seres Noémi Mónika
Hegedüs-Jász Nikolett
Homoki Szabó Anita Sers Vivien
Jankó László Tóth Bianka Katalin
Jéga-Szabó Rebeka Tóth Jázmin
Majoros Anna Zsófia
Mészáros Nikolett Kitti Varga Andor
Mészáros Zoé Viktória
Varga Hajnalka
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 3,80
tantárgyi dicséretet kapott: Barta Alexa, Hegedűs-Jász Nikolett, Homoki-Szabó Anita, Jéga-
Szabó Rebeka, Majoros Anna Zsófia, Mészáros Nikolett Kitti, Mészáros Zoé Viktória
általános tantestületi dicséretet kapott: Homoki-Szabó Anita, Hegedűs-Jász Nikolett, Majo-
ros Anna Zsófia, Mészáros Nikolett Kitti
kitűnő tanulmányi eredményt ért el: Homoki-Szabó Anita, Hegedűs-Jász Nikolett, Majoros
Anna Zsófia
jeles tanulmányi eredményt ért el: Mészáros Nikolett Kitti
osztálykirándulás: Szeged: víztorony, SZTE Ásványtani Tanszék, Vadaspark
131
2021-2022. tanév
9/L osztály
közlekedés és szállítmányozás ágazat
(logisztikai technikus)
osztályfőnök: Varjaskériné Solymosi Zsuzsanna
Bársony Dorina Makai Fanni Lili
Endre Áron Miklóssy Levente
Fazekas Réka Molnár Regina Evelin
Feri Ivett Petra Nagy Petra
Gálig Olivér Patai Kevin Károly
Gárdián Dorka Pászthory Dorka
Horváth Zsolt Alex Pöszmet Bianka
Illés Marianna Pöszmet Roxána
Jámbor Kristóf Attila Schmáll Dániel Károly
Jánosi Dávid Szabó Mercédesz Viktória
Kiri István
Kovács Levente Marcell Szalinka Eszter
Ladányi Dorina Szilvási Levente
Lippai Dávid Varga Barnabás
Vidács Bence Dániel
Losonczi Laura
Magyar Noémi Zsirmik Kitti Evelin
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 3,78
tantárgyi dicséretet kapott: Bársony Dorina, Endre Áron, Gárdián Dorka, Horváth Zsolt
Alex, Illés Marianna, Ladányi Dorina, Nagy Petra, Varga Barnabás
általános tantestületi dicséretet kapott: Ladányi Dorina, Nagy Petra
jeles tanulmányi eredményt ért el: Ladányi Dorina, Nagy Petra
osztálykirándulás: Eger, Bogács, Budapest: Országház
132
2021-2022. tanév
9/I osztály
informatika és távközlés ágazat
(informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus)
osztályfőnök: Csányiné Vígh Ilona
Bibok Martin Kócsó Zoltán Barnabás
Burka Márk Kovács Zsolt
Fekete Róbert Kővágó Ádám
Fodor Gergő Maschek Márk
Nagy Sándor Ádám
Fodor Lili Rácz Alex
Sós Alex Zoltán
Fodor Patrik Szép Ákos
Gémes Gellért Szép Árpád
Giljon Bálint Gellért
Hamilton Márk
Kánya Szabolcs
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 3,83
tantárgyi dicséretet kapott: Maschek Márk
általános tantestületi dicséretet kapott: Gémes Gellért, Maschek Márk
kitűnő tanulmányi eredményt ért el: Maschek Márk
jeles tanulmányi eredményt ért el: Gémes Gellért
osztálykirándulás: Szeged: víztorony, SZTE Ásványtani Tanszék; Kiskunfélegyháza: Mesél
a város…
133
2021-2022. tanév
9/Ny osztály
turizmus-vendéglátás ágazat
osztályfőnök: Rekedt-Nagyné Kucsora Hajnalka
Berta Szintia Pikó Zoé Zia
Fehér Zsófi
Seres Eszter
Fekete Norbert Szabó Csenge Sára
Gácsi Lili Szilágyi Klaudia
Gulyás Réka Tarjányi Blanka
Halla Zsófia Tóth Roland
Konfár Lili Tuska Jázmin
Kormányos Ágnes
Varga Evelin
Nemcsok Lili
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 4,63
tantárgyi dicséretet kapott: Fekete Norbert, Gulyás Réka,Halla Zsófia, Konfár Lili, Kormá-
nyos Ágnes, Nemcsok Lili, Szilágyi Klaudia, Tóth Roland, Varga Evelin
általános tantestületi dicséretet kapott: Gulyás Réka, Halla Zsófia,Szilágyi Klaudia, Varga
Evelin
kitűnő tanulmányi eredményt ért el: Gulyás réka, Halla Zsófia, Szilágyi Klaudia, Varga
Evelin
jeles tanulmányi eredményt ért el: Fekete Norbert, Gácsi Lili, Konfár Lili, Nemcsok Lili,
Pikó Zoé Zia, Seres Eszter, Tóth Roland
osztálykirándulás: Budapest: Városliget, Hősök tere, Szépművészeti Múzeum, Fővárosi Ál-
lat- és Növénykert; Kiskunfélegyháza: Zsigó-tanya
134
2021-2022. tanév
9/T osztály
turizmus-vendéglátás ágazat
(turisztikai technikus)
osztályfőnök: Besze Ildikó
Baráth Klaudia Molnár Nóra Luca
Bodor Virág
Farkas Enikő Nagy Emma Anna
Fekete Katalin Mónika Osztopáni Dorina Szilvia
Görög Szabolcs Petróczi Lilla
Rádi Dóra
Kis Vivien Rózsa Alexandra Julianna
Kisjuhász Ákos Szórád Viktória Anna
Kiss Boglárka Zsigó Nóra
Kun Margaréta
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 4,51
tantárgyi dicséretet kapott: Baráth Klaudia, Farkas Enikő, Fekete Katalin Mónika, Kis Vi-
vien, Kisjuhász Ákos, Kiss Boglárka, Molnár Nóra Luca, Nagy Emma Anna, Osztopáni Do-
rina Szilvia, Petróczi Lilla, Rádi Dóra, Rózsa Alexandra Julianna, Szórád Viktória Anna,
Zsigó Nóra
általános tantestületi dicséretet kapott: Rádi Dóra, Rózsa Alexandra Julianna, Szórád Vik-
tória Anna, Kis Vivien, Kiss Boglárka, Osztopáni Dorina Szilvia, Zsigó Nóra
kitűnő tanulmányi eredményt ért el: Kis Vivien, Kiss Boglárka, Osztopáni Dorina Szilvia,
Zsigó Nóra
jeles tanulmányi eredményt ért el: Rádi Dóra, Rózsa Alexandra Julianna, Szórád Viktória
Anna
osztálykirándulás: Budapest: Városliget, Hősök tere, Szépművészeti Múzeum, Fővárosi Ál-
lat- és Növénykert; Kiskunfélegyháza: Zsigó-tanya
135
2021-2022. tanév
10/P osztály
gazdálkodás és menedzsment ágazat
(pénzügyi-számviteli ügyintéző)
osztályfőnök: Kovács Klaudia
Amrus Tímea Juhász Alexandra Kira
Barcsa Enikő Márton Zsanett
Németh Dávid
Belicza Zsolt
Bíró Anita Samu Katalin
Sárkány Elizabet
Bori Dzsenifer Serfőző Regina
Gémes Kitti Skultéti Vanda Katalin
Gyulai Viktória Szabó Fanni
Holló Virág Szöllősi Rebeka
Huszka Helga
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 4,36
tantárgyi dicséretet kapott: Gémes Kitti, Ambrus Tímea, Samu Katalin, Sárkány Elizabet,
Serfőző Regina
általános tantestületi dicséretet kapott: Gémes Kitti, Sárkány Elizabet, Samu Katalin, Ser-
főző Regina, Holló Virág, Belicza Zsolt
kitűnő tanulmányi eredményt ért el: Gémes Kitti, Samu Katalin, Sárkány Elizabet
osztálykirándulás: Jászszentlászló: Sallai Vendégház
136
2021-2022. tanév
10/V osztály
gazdálkodás és menedzsment ágazat
(vállalkozási ügyviteli ügyintéző)
osztályfőnök: Gálfi Zsolt
Bajnóczi Kíra Szonja Jenei Patrícia
Busa Ramóna Karika Ramóna Mercédesz
Busa Viktória Virág Kertész-Farkas Zsuzsanna
Kun Dinána
Drenda Nikolett Lovász Noémi
Fodor Mira Nagy Bernadett
Herédi-Szabó Eszter Pál Henrietta
Horváth Tamara Pintér Dzsenifer
Gárdony Georgina Rádóczi Elizabet
Gáspár Fanni
Godó Noémi Klára Somogyi Eszter
Szeri Noémi
Gondi Fanni Tóth Dominika
Görög Anna Nikolett
Gyurka Adrián Dániel
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 3,81
tantárgyi dicséretet kapott: Kun Diána, Bajnóczi Kíra Szonja, Karika Ramóna, Somogyi
Eszter, Szeri Noémi
általános tantestületi dicséretet kapott: Kun Diána, Bajnóczi Kíra Szonja
jeles tanulmányi eredményt ért el: Kun Diána, Bajnóczi Kíra Szonja
osztálykirándulás: Szeged: Füvészkert, sárkányhajózás, Kiskunfélegyháza: biciklitúra
137
2021-2022. tanév
10/L osztály
Közlekedés és szállítmányozás ágazat
(logisztikai technikus)
osztályfőnök: Vargáné Czirok Krisztina
Átrok Ádám Makány Bálint
Borsos Donát Máté Viktória
Bozorádi Alexandra
Ficsór Dávid Mityok Ferenc
Fodor Milán Muhel Máté János
Novák Kristóf
Fogas Bianka
Garaguly Ádám Peregi Panna
Hornyák Jenő Botond Pintér Stella
Juhász Dávid Rácz Jázmin
Kerekes Kornél Szél-Tóth Kornél
Konkoly Dániel Tapodi Natália
Kovács Kitti Deniza Tarjányi Gergő
Kőrös Áron Tamás Terjék Ádám
Lajkó Melinda
Lantos Réka Udvari Bernadett Inez
Vígh Richárd Rómeó
Vilcsák Lili
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 3,9
tantárgyi dicséretet kapott: Borsos Donát, Ficsór Dávid, Garaguly Ádám, Pintér Stella és
Muhel Máté
osztálykirándulás: Jászszentlászló: Sallai Vendégház
138
2021-2022. tanév
10/I osztály
informatika és távközlés ágazat
(informatikai rendszer és alkalmazás-üzemeltető technikus)
osztályfőnök: Árvai Zoltán
Babusa Zoltán Szebasztián Keserű Csaba
Bognár Bence
Bozóki Szabolcs Konkoly Barbara
Buri Patrik Dániel Lajos Károly
Dobozi István Lőrincz Zsolt Bendegúz
Dulicsek Ádám Seregély Ferenc
Fülöp Gergő
Kádár Gergő József Seres Attila
Kázmér Bence Barnabás Szécsényi Máté
Tarjányi Tamás
Zsigó László
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 3,81
tantárgyi dicséretet kapott: Buri Patrik Dániel, Dobozi István, Fülöp Gergő, Kázmér Bence
Barnabás, Lőrincz Zsolt Bendegúz, Seregély Ferenc, Zsigó László
általános tantestületi dicséretet kapott: Lőrincz Zsolt Bendegúz, Seregély Ferenc, Zsigó
László
jeles tanulmányi eredményt ért el: Lőrincz Zsolt Bendegúz, Seregély Ferenc, Zsigó László
osztálykirándulás: Istenmezeje (Heves megye)
139
2021-2022. tanév
10/T osztály
turisztika ágazat
osztályfőnök: Tóth Szabina Kitti
Babóth Alexa Laczkó Szilárd
Németh Réka
Dinda Liza Patai Márta
Farkas Enikő Tarjányi Szófia
Farkas Evelin Tasi Dorina
Győrfi Laura Tóth Damarisz
Hegedűs-Jász Vivien
Horváth Anna Varga Rita
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 4,32
tantárgyi dicséretet kapott: Dinda Liza, Laczkó Szilárd Dávid, Németh Réka
általános tantestületi dicséretet kapott: Dinda Liza, Németh Réka, Tóth Damarisz, Varga
Rita
jeles tanulmányi eredményt ért el: Tóth Damarisz, Varga Rita
kitűnő tanulmányi eredményt ért el: Dinda Liza, Németh Réka
osztálykirándulás: Jászszentlászló: Sallai Vendégház
140
2021-2022. tanév
11/A osztály
közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat
osztályfőnök: Tóthné Mezei Mária
Balla Noémi Kecső Fanni
Baranyi Réka Kelenczés Melissza
Bartos Bálint Kovács Ferenc
Pál Emese
Dobos Dorina Perle István Csaba
Dora Zoé
Piroska Fanni Szilvia
Fakany Bianka Római Dominika
Szabó Bernadett Valéria
Fekete Fanni
Fekete Nóra Szikora Vivien
Fölöp Erik Szőllősi Vanessza
Gálig Dominika Tóth-Andor Zsolt
Géczi Renáta Klaudia Török Csaba Koppány
Vas Ádám Vencel
Gyenes Annabell Végh Martin
Homoki-Szabó Edina Vidéki Szilárd
Horváth Fruzsina Zsótér Mihály Máté
Horváth Viktória
Jankó Cintia Katalin
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 4,02
tantárgyi dicséretet kapott: Fekete Fanni, Homoki-Szabó Edina, Szikora Vivien, Vas Ádám
Vencel
általános tantestületi dicséretet kapott: Fekete Fanni, Homoki-Szabó Edina
jeles tanulmányi eredményt ért el: Fekete Fanni, Homoki-Szabó Edina
osztálykirándulás: Jászszentlászló: Sallai Vendégház
141
2021-2022. tanév
11/B osztály
közgazdaság-turizmus ágazat
osztályfőnök: Gémesné Endre Erika
Átrok Violetta Német Viktória
Berecz Diána Gyöngyi
Pappert Petra
Borsi Dorina Perle István Csaba
Cseszkó Tamás
Deák Fanni Patai Petra
Dömötör Bálint Benedek Péter-Szabó Norbert Martin
Dömötör Mónika Pöszmet Viktória Margit
Rózsavölgyi Brigitta
Farkas Bence Sági Liliána
Gémes Leila Regina Sárkány Viktória
Iványi Lilla Réka
Konfár Loretta Alexa Szabo Barbara
Kovács Bettina Szabó Cintia
Ladányi Kendra Szabó Zsanett
László Dorina Szász Martin
Magyar Boglárka Szécsényi Viola
Tarjányi Botond István
Malata Dorina Kinga Téti Kevin
Márta Máté Mirkó Varga Dávid
Molnár Valéria
Valkovics Petra Melinda
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 4,25
tantárgyi dicséretet kapott: Berecz Diána, Borsi Dorina, Cseszkó Tamás, Farkas Bence, Gé-
mes Leila Regina, Iványi Lilla Réka, Konfár Loretta Alexa, Kovács Bettina, László Dorina,
Magyar Boglárka, Malata Dorina Kinga, Német Viktória, Pappert Petra, Sági Liliána, Szabo
Barbara, Tarjányi Botond István, Varga Dávid
általános tantestületi dicséretet kapott: Deák Fanni, Cseszkó Tamás, Iványi Lilla Réka, Ko-
vács Bettina, Magyar Boglárka, Szabó Cintia
jeles tanulmányi eredményt ért el: Deák Fanni, Cseszkó Tamás, Iványi Lilla Réka, Kovács
Bettina, Magyar Boglárka, Szabó Cintia
osztálykirándulás: Budapest: Országház, Pénzmúzeum; Borsihalom
142
2021-2022. tanév
11/C osztály
ügyvitel-informatika ágazat
osztályfőnök: Tajti Bence
Barna Károly Norbert Márta Máté Mirkó
Benda Gábor
Majoros Marianna
Berente Alexandra Mogyoró Kevin Norbert
Csányi Alexandra
Nagy Leila
Dobozi Dominika Pál Bettina
Fekete Bálint Palásti Bianka
Fekete Csaba Pomozi Bianka
Fődi Kinga Rojik Boglárka
György Petra Regina
Győri Nikolett Simon Vivien
Juhász László Kristóf Szomora Szilárd
Kalapos Dávid Lajos Vakulya Gréta
Kátai Patrik Varga-Dudás Hanna
Vékony Alexandra Bianka
Kelemen Krisztofer Vidács Vivien
Kiss Ferenc
Lövei Márk Bence
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 3,92
tantárgyi dicséretet kapott: Csányi Alexandra, Dobozi Dominika, György Petra Regina,
Majoros Marianna, Nagy Leila, Pál Bettina, Pomozi Bianka
általános tantestületi dicséretet kapott: Csányi Alexandra, Fődi Kinga
kitűnő tanulmányi eredményt ért el: Csányi Alexandra
jeles tanulmányi eredményt ért el: Fődi Kinga
osztálykirándulás: Budapest: Országház, Szeged: Vadaspark, Crazy Jump; Jászszentlászló:
Sallai Vendégház
143
2021-2022. tanév
12/A osztály
közlekedés-szállítmányozás és logisztika ágazat
osztályfőnök: Tamás Attiláné
Andrási Angelika Molnár István
Nagy Ramóna
Balla Dorina
Csáki Laura Papp Nikoletta
Csernák Laura Radnóti Kamilla Angyalka
Czakó Vivien Sisák Adél
Szarka-Kovács Nikoletta
Dienes Alexandra Szász Csilla
Szász Orsolya
Dragon Adrienn
Ficsór Mihály Szikora Melinda Emese
Forgó Péter
Terbe Zsanett
Kis Anita Varga-Dudás Zsófia
Kovács Ivett
Kun Melinda
Lakatos Kitti
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 4,16
magatartás átlaga: 4,58
szorgalom átlaga: 4,21
tantárgyi dicséretet kapott: Szabó Vivien, Dragon Adrienn, Ficsór Mihály, Szász Csilla,
Kovács Ivett, Radnóti Kamilla Angyalka
általános tantestületi dicséretet kapott: Radnóti Kamilla Angyalka, Kovács Ivett, Sisák
Adél
kitűnő tanulmányi eredményt ért el: Radnóti Kamilla Angyalka
jeles tanulmányi eredményt ért el: Kovács Ivett, Sisák Adél
osztálykirándulás: Budapest: Terror Háza
144
2021-2022. tanév
12/B osztály
közgazdaság ágazat
osztályfőnök: Tóthé Kovács Klára
Balog Nóra Kristóf Fanni Réka
Mihályi Attila
Barna Nikolett Molnár Zsolt Lajos
Nagy-Pál Eszter
Budai Denissza Péli Nóra
Csáki Dóra Pöszmet Vivien
Rácz Viktória
Cseh Nadin Réczi Rita
Farkas Ádám Zoltán Szabó Lúcia Amina
Gulyás Anita Anett Szarvák Dzsenifer
Gyuris Eszter Veszelszki Vendel
Haticza Máté
Hegedűs Bettina
Hordós Melinda
Jankó Evelin Emese
Az osztály : 4,21
tanulmányi átlaga: 4,65
magatartás átlaga: 4,17
szorgalom átlaga:
tantárgyi dicséretet kapott: Balog Nóra, Csáki Dóra, Cseh Nadin, Farkas Ádám Zoltán,
Gyuris Eszter, Haticza Máté, Hegedűs Bettina, Mihályi Attila, Molnár Zsolt Lajos, Rácz Vik-
tória, Réczi Rita, Veszelszki Vendel
általános tantestületi dicséretet kapott: Csáki Dóra, Cseh Nadin, Gyuris Eszter, Hegedűs
Bettina
kitűnő tanulmányi eredményt ért el: Csáki Dóra, Gyuris Eszter
jeles tanulmányi eredményt ért el: Cseh Nadin, Hegedűs Bettina
osztálykirándulás: Budapest: Terror Háza
145
2021-2022. tanév
12/C osztály
ügyvitel-informatika ágazat
osztályfőnök: Borbély Adrienn, Patai Lászlóné
Gulyás Nóra Saláta Bálint Ákos
Sipos-Szabó Amanda
Hell Adrienn
Szalai Benedek
Hunyadi Kitti Székely Nikolett
Terjék Martin
Karsai Klaudia Tóth Márton
Király Zsanett
Kókai Szabolcs Varga Lili
Mile Réka
Patai Sándor József
Az osztály :
tanulmányi átlaga: 3,89
magatartás átlaga: 4,00
szorgalom átlaga: 3,93
tantárgyi dicséretet kapott: Hunyadi Kitti, Sipos-Szabó Amanda, Székely Nikolett, Mile
Réka
általános tantestületi dicséretet kapott: Székely Nikolett, Mile Réka
jeles tanulmányi eredményt ért el: Székely Nikolett, Mile Réka
osztálykirándulás: Budapest: Terror Háza
146
2021-2022. tanév
1/13/L osztály
logisztikai technikus (2 éves)
(5 1041 15 06)
osztályfőnök: Franciáné Óbester Erzsébet
Berta Renáta Móczár Dávid
Dormán Adorján Ország Noel
Ficsór István Viskovics László Richárd
Hegedűs Ádám Vörös Kristóf
Horváth Tamás
Az osztály : 4,07
tanulmányi átlaga:
tantárgyi dicséretet kapott: Ficsór István
osztálykirándulás: Jászszentlászló: Sallai Vendégház
147
2021-2022. tanév
1/13/G osztály
pénzügyi-számviteli ügyintéző (2 éves)
(5 0411 09 01)
osztályfőnök: Borbás Bernadett
Bajnóczi Márkó Ferenc Fődi Viktor Zsolt
Barcsik Máté Krepsz Gréta
Bárcsony Bianka Mónika Misku Beáta
Bogár Kata Nyíri Veronika Beatrix
Diel Viktória Vörös Andrea
Farkas Hunor
1/13/G osztály
vállalkozási ügyviteli ügyintéző (2 éves)
(5 0411 09 02)
osztályfőnök: Borbás Bernadett
Gyovai Dóra Vígh Dominika
Szécsényi Nikolett Teodóra
Az osztály : 4,4
tanulmányi átlaga:
osztályirándulás: Budapest: „kincsvadászat”; Bugac
148
2021-2022. tanév
2/14/L osztály
közlekedés és szállítmányozás – logisztikai technikus
(2 éves 5 1041 1506)
osztályfőnök: Fekete Ákos
Czinege Barbara Kozák Leila Mónika
Farkas Nándor Ladányi Kinga
Gémes Kristóf
Lajos Evelin
Gyalog Mariann Katalin Lippai István
Horváth Gergely
Horváth Viktor Nagy Kitti
Kiss Tímea Kitti Papp Zoltán Milán
Az osztály : 3,85
tanulmányi átlaga:
tantárgyi dicséretet kapott: Horváth Viktor
általános tantestületi dicséretet kapott: Czinege Barbara, Gyalog Mariann Katalin, Ladányi
Kinga
kitűnő tanulmányi eredményt ért el: Czinege Barbara, Gyalog Mariann Katalin, Ladányi
Kinga
osztálykirándulás: -
149
2021-2022. tanév
214/Lr osztály
közlekedés és szállítmányozás ágazat
logisztikai technikus
(1 éves)
osztályfőnök: Kurucz Edit
Bereczki Kitti Gondi Tünde Andrea
Bibók Natália Katalin Görög Krisztián
Bosnyák Renáta Tünde Kecső Dóra
Kürtösi Bíborka Regina
Czecze Kitti Mányi Cintia Dominika
Dávid Máté
Deli Renáta Nagy Bence
Demeter Réka Krisztina Rózsa Melinda
Szabó Eszter
Drozdik Vivien
Farkas Liliána Szeibert Ninetta
Garai-Szabó Lia Zsuzsanna
Az osztály : 4,30
tanulmányi átlaga:
tantárgyi dicséretet kapott: Bereczki Kitti,Bibók Natália Katalin, Dávid Máté, Garai-Szabó
Lia Zsuzsanna, Gondi Tünde
általános tantestületi dicséretet kapott: Czecze Kitti, Rózsa Melinda, Görög Krisztián
kitűnő tanulmányi eredményt ért el: Czecze Kitti, Görög Krisztián, Rózsa Melinda
jeles tanulmányi eredményt ért el: Bibók Natália Katalin, Garai-Szabó Lia Zsuzsanna
osztálykirándulás: Alsónémedi: CBA Logisztikai Központ; Jászszentlászló: Sallai Vendég-
ház
150