Harapásnyira a haláltól

Králl Bernarda:HARAPÁSNYIRA A HALÁLTÓLBevezető – mielőtt beleharapszA világ vezetőinek étkezési szokásai érdekes titkokat árulnak el a legnagyobbak legnagyobbikairól. Több helyen megírták már, hogy Barack Obama nem szereti a céklát, vagy hogy Erzsébet királynő a kagylóktól viszolygott, de négy éve elhunyt férje, Fülöp herceg is megcáfolta rangját, a nemes bor helyett ugyanis inkább sört fogyasztott az étkezésekhez. De nem csak a preferenciák érdekesek, hanem a bátorság is, ehet-e olyan szabadon Erdogan vagy Putyin, mint bármelyikünk? Nem, hiszen akármelyik sarokból, vagy inkább tányérból leselkedhet rá méreg, vagy egy jó kis, baktériumokkal, vírusokkal, gombákkal dúsított fertőzés – direkt, vagy nem direkt. Az egysejtű vagy többsejtű parazitákról már nem is beszélve. A 21. században anakronizmusnak tűnhet ezek kivédésére az ételkóstolók alkalmazása, de a szakma az utóbbi időben újjáéledt. Bár azon talán meg sem lepődünk, hogy az afrikai diktátoroknak előkóstolója van, de hogy a nyugati vezetőknek is… na az már érdekes. A mérgeket Kr.e. 331 körül nyilvánították fegyvernek, azuralkodók pedig akkor találták ki, mi a legbiztonságosabb megoldás számukra e roppant nagy és valós veszedelem ellen. Ami a filmekben a kaszkadőr, az a nagy uralkodók, diktátorok és megalománok életében az ételkóstoló lett, akinek kész orosz rulett az élete, de vajon mikor kezdődött a mérgekkel való játék és ki kezdhette el? Nem biztos, hogy Kleopátra volt a legelső nagy méregkeverő, de az biztos, hogy az ő neve fenn is maradt. A fennmaradt iratok szerint rabszolgákon tesztelte kotyvalékait, tinktúráit, és kísérleteivel vacsoravendégeit és férjét, Marcus Antoniust szórakoztatta. Ez utóbbi persze Plinius leírása szerint a műmosoly mögött rettegett, hogy egyszer rá is sor kerül, fel is fogadta a történelem egyik első ételkóstolóját. De Kelopátra, mikor elérkezettnek látta az időt, magán sem félt mérget alkalmazni, a legenda szerint életének kigyómarással vetett véget, hogy elkerülje a rabságot, de valószínűbb,

hogy mérget vett be, mert az áspiskígyó toxinja hosszú szenvedés után hozza csak el a megváltó halált. Korának kedvelt mérge, ami opiumból, sisakvirágból és bürökből állt, gyorsabban és könnyebben végzett az emberrel, egy ilyen nagyméregkeverő biztos inkább ezt választotta. Az előkóstolók vagy pregustatorok mindennapos szereplői voltak a császárokszemélyzetének, és mivel elég veszélyes melóról van szó, ezért a legtöbbjükrabszolga volt. De nem mindegyik! Az előkóstolóknak is volt vezetőjük, aki már-már művészi szintre emelte az ételkóstolás feladatát. A legprofibb pregustatorok az étel illatáról, színéről és állagáról meg tudták állapítani, havalami nem stimmelt. Egyfajta ókori törvényszéki (étel)szakértőkkéntkülönböző metódusokat vetettek be, hogy a mérget detektálják, és arra már ne kerüljön sor, hogy nekik maguknak is meg kelljen kóstolni. Szakmájukat olyan profiként űzték, hogy nem ritkán nemesi rangot is kaptak érte. Ha Claudius császár előkóstolójának volt is ilyen rangja, biztos megfosztották tőle, mikor a császár neje, hogy hogy nem, mérgezett gombát tálalt fel a férjének. Nem mintha Claudiust a halálát megelőző szenvedés közben a bűnbakkeresés vagy az ételkóstoló tetemre hívása annyira érdekelte volna, igazából csak ennyit tudott kinyögni mielőtt kilehelte lelkét: „A fenébe, összeszartam magam!”Maimonides, a zsidó orvos-filozófus, az egyik legnagyobb hatású középkori Tóra-tudós 1198-ban Szaladin, Egyiptom és Szíria szultánjának doktoraként dolgozott és többször is figyelmeztette urát az ételmérgezés veszélyeire. Azt tanácsolta, ha jót akar, kerülje a nem homogén fogásokat, mint például a leves vagy a pörkölt, amikben megbújhatnak a mérgek. De az intenzív ízvilágúfinomságokat is, mert ott könnyen elsikkad a méreg íze, így nem ajánlott a savanyú, a csípős, de a nagyon aromás sem, például a hagymás. Nagyon veszélyesnek tartotta a bort, amiből nehezen kiszűrhető a méreg, mert színe, íze, szaga könnyen elrejti. Soha ne igyon bort! – erre figyelmeztette szegény szultánt. Az olyan vegyi anyagokat, mint az arzén, acián, vagy a sztrichin, hagyományosan használták méreg anyagokként. Ezek közül a leggyorsabb a cián, ha ebbe fut bele az ételkóstoló, csak pár perce marad elbúcsúzni az élettől. A sztrichnin és az atropin 24 órán belül halált okoz, ahogy az arzén is, csak előtte még egy kellemes kis rosszullét és hányás is jelentkezik. De sok más méreg hosszabb hatóidejű, az viszont kevéssé valószínű, hogy a magas rangúcsaládok, tisztségviselők egy napot vártak az étkezéssel, az ételkóstoló szerepe inkább pszichés megnyugtatásra szolgált.

A koporsóba pofozott pápaA reneszánsz kori Itáliában olyan gyakori volt a gyilkosság, hogy ha meghalt a pápa, bíborosa, vagy bármilyen díszes ruhájú személy, a természetes halál volt az utolsó, amire bárki gondolt. Szinte mindig megölték és ebben a nem alaptalan gyanúban és a rengeteg gyilkosságban a legnagyobb szerepe a Borgia családnak volt, akik bármit megtettek a hatalomért és a gazdagságért. Állítólag a kedves család többféle méreggel is dolgozott, hogy pénzt szerezzen vagy hatalmi törekvéseit elősegítse. A mérgeket abban az időben három osztályba sorolták, így megkülönböztették az állatoktól származókat, a növényi eredetűeket és az ásványokból kinyerteket. –Tipikus állati méreg volt a kígyóé, népszerű növényi a nadragulya. A méreghasználatról a Velencei Köztársaság Tanácsának levéltárában is találtakfeljegyzéseket az utókor kutatói, így derült ki, hogy a valenciai Borja városából származó kegyetlen, intrikus és korrupt Borgiák rontották a 15-16. század erkölcsit. Ott garázdálkodtak a politikában és az egyházban, közülük került ki két pápa is, III. Callixtus és VI. Sándor. A legemblematikusabb családtagok: Cesare, aki Machiavelli Afejedelem című művét ihlette és testvére, Lucrezia, mind közül a legkapzsibb, legbujább és leggyilkosabb hajlamú. A Borgiák előszeretettel használtak arzént, sztrichnint, amiket italokba, ruhák szöveteibe, kesztyűkbe, könyvlapok közé rejtettek. Az ideális mérgeket, amik megbízhatóak, lassan hatók és láthatatlanok, a Borgiák a boros pincéikben tárolták. Kedvencük a cantarella volt, aminek összetétele ismeretlen, de valószínűleg az arzén egy színtelen, szagtalan és íztelen változata. VI. Károly orvosának leírásából tudjuk, hogy nagy adag arzént adtak egy sertésnek, amit aztán a

hátsó lábainál felakasztottak. Az agonizáló állat szája körüli mérgező habot begyűjtötték é palackokba gyűjtötték jó méreg alapanyagként. Egy XV. századi orvos, Paolo Giovio azt írta, a cantarella fehéres, kellemes ízű, cukorra emlékeztető por, hatékonyságát több gyilkosság is bizonyította. Hatása jelentkezhetett egy nap, vagy akár egy év után is. Tünetei között szerepelt a zavartság, a hányás, a hasi fájdalom és hasmenés, ezek persze nem feltétlenül utalnak mérgezésre, így a kúrálás sokszor teljesen téves irányba ment. 1503-ban már Rodrigo Borgia volt a pápa, vagyis VI. Sándor. Ne gondoljuk, hogy példás pápai életet élt, korának püspökeihez hasonlóan ő is imádta a nőket, kilenc törvénytelen gyereke született különböző asszonyoktól, köztük Cesare és Lucretia Borgia. Velük szerette a leginkább tölteni idejét, Cesaréval rendszeresen együtt vacsorázott pompás, több fogásos étkezéseken, amiken ételkóstolók is jelen voltak, hiszen a Borgiák tudták a legjobban, milyen jó is egy klassz kis mérgezés, ha valaki útban van. Egy szép tavaszi napon VI. Sándor és Cesare egy bíboros meggyilkolására készült, hogy rátegyék kezük a vagyonára. Mikor vacsorára hívták a rangos papi személyt, mérget csempésztek italába. De minő borzalom, és hiba, mind a hárman betegek lettek!Hol voltak a bíborosi ételkóstolók? A cselédlányokkal hetyegtek, hiszen ez a sötét középkor, a bujálkodás és az erkölcstelenség melegágya! Miközben Cesare, a pápa és a bíboros kedélyesen vecsernyézett, hirtelen és szinte egyszerre lefordultak a székről és szörnyű hasi fájdalomban tekergőztek, nyögdécseltek. A besiető szolgák, a bíborosi doktor és a pápai segítő is mérgezésre gyanakodott. Elvitték és gondos ápolásban részesítették őket a bíboros palotájának három egymástól távol eső szobájában. De a hőemelkedés, az izomfájdalmak és a hidegrázás nem a cantarella tünetei voltak. A gyógyítási kísérletek rendre kudarcba fulladtak, Sándor pápa egyre rosszabbul lett, Ceasare állapota stagnált, a bíboros élet halál között lebegett, hiába kapta a sok priznicet és takarót. A harmadik nap reggelén Sándor hívatta volna fiát, hogy lediktálja végrendeletét, de Cesare még mindig nem tudott lábra állni, bár nem is lett rosszabbul. A bíboros közben rendületlenül jajongott. Sándor pápa aznap este kilehelte lelkét, átment az Úr oldalára és nem irigyeljük azért, amit ott kapott. Cesare ellenben egyre jobb színben tündökölt, a bíboros állapota tessék-lássék javult. És akkor jött a francia orvos, Monsieur Dussolier, aki megmondta:- Ez nem mérgezés volt, hanem malária. Sándor pápa temetése olyan dicstelen és mocskos volt, mint élete. Zuhogó esőben szállították a temetőbe egy induláskor még díszes, aranygyertyatartókkal dekorált kocsin, de a szél és a víz megtépázta a díszeket, lerongyolódott a hintó, a dekorációért, az aranygyertyatartókért pedig ölre ment a csőcselék. A pápai

kíséret kevésnek bizonyult megfékezésükre, úgyhogy a nagy hacacáréban a felpuffadt Sándor pápa teste lezuhant a kocsiról, arccal a sárba. Jó ideig feküdt ott, mire végre feltűnt az őröknek, hogy mi történt, felpakolták és tovább vitték a Szent Péter bazilikába, de minek is? Senki sem virrasztott mellette. A visszataszító tetemmel aztán elindultak a temetőbe, de a koszos, már bűzlő, óriási testhez senki sem akart hozzáérni, hogy a kocsiról a halottas ládába tegye. Végül a temetői alkalmazottak a pápai kísérőkkel közösen úgy döntöttek, elvonszolják a sírig és ott teszik a koporsóba. Kocsival nem szállíthatták a sírok között, úgyhogy egy kötelet kötöttek lábára és úgy húzták el odáig, a sárban. Ott derült ki, hogy a szabvány méretű koporsóba sem fér be, úgyhogy kénytelenek voltak akcióba lépni a temetői szolgák: ütötték, verték, gyömöszölték, hogy bepasszoljon. Ilyen csúnya temetése volt a pápai címhez méltatlan életet élő VI. Sándor Borgia pápának.

Középkori csóközönVIII. Henrik, a feleséggyilkos király konyháiban több száz ember sürgöttforgott: szakácsok, mosogatók, pékek, hentesek és persze ételkóstolók is. Ez utóbbiak mindent teszteltek, ami a király közelébe került, legyen akár folyós vagy szilárd. Ha italról volt szó, a kóstoló néhány cseppet kapott, megitta és kezdődött a várakozás. De azt is szondázták, a víz, amivel kezet mosott, milyen: a tesztelő a saját kezére öntött belőle, hogy kiderítse, nem lesz-e tőle viszketegsége, bőrpírja, égető érzése. Az étel- és italtesztekhez tartozott a só próbája is, aztán az egész, királyt körülvevő miskulancia megvizsgálása. Nem kis paranoiára utal ez, de ki hibáztathatná ezért VIII. Henriket, ő aztán igazán tudta, hány (1) pillanat elvenni egy másik ember életét. Bár történetünk idején még nem volt olyan véres a keze – mint lett később.1533 novemberében nagy ünnepségsorozat kezdődött, egy éve volt ugyanis Boleyn Anna Henrik felesége, és bármit is mondjon bárki, ekkor még minden jó volt köztük. A király bízott benne, hogy Anna fiúkkal ajándékozza meg, hogy a dinasztia gyarapodni és növekedni fog. Az egyik ilyen vidám, bár persze brit novemberhez méltó szürke napon vacsorához készülődött a királyi pár. Először megérkeztek a szolgák, akik megcsókolták a király terítőjét és párnáját, amire majd nagy tomporát teszi, mert akár ezeken a helyeken is lehettek mérgek. Ha ajkuk e romantikus csók után nem duzzadt fel, és nem kezdett viszketni, méregmentesnek ítélték a textileket, leülhetett a király és Anna is. Aztán érkezett George, a szalvétákért felelős szolga: kivette a szekrényből a kelméket és a nyakába akasztotta őket, így az esetleges mérgek is lepotyoghattak a földre és ő sem rejthetett ráncaik közé semmit. Fő a bizalom. Amikor megjelent a királyi pár, George levette nyakából a szalvétát, újból megcsókolta és átadta a királynak. Az anyag ártatlan volt, George is, ki gondolt bármi rosszra? Nem sokkal később azonban indokolttá vált a sok elővigyázatosság, a király egyik konyhán szolgáló embere ugyanis valóban belehalt a nagy buzgalomba.Szerencsére nem George volt, aki ezer imában adott hálát, hogy ő csak a szalvétákat piszkálja és nem a marhahúst, történt ugyanis…

Thomas Salesbury Humperdinck minden királyok legnagyobb ellensége, az egész royalizmusra rákfeneként tekintő fiatalember volt, de nem emiatt említjük itt nevét, hanem mert elkeseredett tettre szánta magát, miután húga, Sarah Jane Salesbury Humperdinck hiába illegette magát a dagadt VIII. Henrik előtt minden egyes, nép közé leereszkedő parádén, a zsíros király átnézett rajta. Nem egyszer, nem kétszer, hanem mindig. Mivel Thomas nem tudta megfékezni testvére ambícióit, nem tudta meggátolni ezt a szajhás viselkedést, elhatározta, hogy megbünteti Henriket. Jelentkezett hát a konyhájára kisegítőnek. Persze komoly átvilágításon esett át, de múltjában foltra nem akadtak: a skót mocsárból származó szorgalmas békagyűjtögető 13. századi ősökön, a csipkeverő 14. századi ükükanyákon és a jelen lámpagyújtogató apán és mosónő anyán fogást találni nem lehetett. Thomas jó arcú volt, fiatal, dinamikus és meggyőző, épp rá volt szükség a konyhán a sok lomha asszony mellett. Három hete szolgált már, ismerte Henrik szokásait, húsos és számára igen visszataszító testét, bűzeit és emésztése hangjait. Minden arra sarkallta, tegye el láb alól ezt a förtelmes varangyot, aki negligálta testvérét, nagyképűen hájaskodik az országon és úgy tűnik, ifjabb feleségét, Annát is kezdihanyagolni – már szemet vetett Jane Seymourra. Thomas igazságérzete egyre csak izmosodott, mígnemelszánta magát és akcióba lépett. Egy békés vasárnapi ebéd előtt húzta ki zsebéből az arzént és tette a marhahúsos mártásába, ami az ételkóstolók elé került. Thomas számított erre, és oda is ugrott a csinos kis kóstoló lány mellé.- Nadine, majd én, pihenj nyugodtan, látom, milyen nyúzott vagy.- Igazán?

- Persze.- Kedves vagy Thomas, nem utasítom vissza az ajánlatot. Így hát ő „kóstolt” a marha mellé tálalt raguból, persze nem vett a szájába semmit. A baj az volt, hogy Henrik sem nagyon, mert az ő kedvence a csirke volt, így a marhát épp csak megpiszkálta, azonban az egyik szolga nagy kanállal fogyasztotta és egy fél órán belül jött a hányás, hasmenés, folyadékveszteség, majd a kóma is. Sokan nem tudták mire vélni, de Henrik felfigyelt a gyanús mozgolódásra, kiáltozásra, sürgés-forgásra a konyhában, odagurult kurta lábainés megtudta az ügy részleteit. Innen már gyerekjáték volt Thomas felkutatása, a tett rá bizonyítása és a kegyetlen vallatás. Ő azonban hősiesen viselkedett, nem akarta bevallani, hogy elsősorban húga miatt támadt a zsíros királyra, inkább a katolikus egyházra kente, ők bízták meg a gyilkossággal. Abban biztos lehetett, hogy kivégzik, de egy kis kalamajkát még akart kavarni halála utánra, ésez nemkis politikai érzékenységre utalt, hiszen hol voltunk még az anglikán egyház megalakulásától? Hát sehol, de azért már ott derengett a távolban.

Hercegnők a patkányok közöttMikor XIV. Lajos elhatározta, hogy miniszter nélkül fog uralkodni, mentora és politikai tanácsadója, Mazarin bíboros halála után, létrejött az abszolút monarchia, vagyis minden a királytól jött és hozzá érkezett. Mint a Nap, ami körül a többi bolygó kering, úgy volt a király a kormányzati rendszer központja, a miniszterek egyszemélyes vezére, így lett ő a Napkirály. Csillogónak tűnő uralkodása mögött azonban furcsa energiák keringtek, sötét elemek és gondolatok kavarogtak és ebben a különös 17. századi Franciaországban legalább annyian hittek az Ördögben, mint Istenben. A Patással kapcsolatos mesterkedések kreativitása pedig minden képzeletet felülmúlt: fekete misék, ráolvasások, sátáni szertartások, paktumok az ördöggel, újszülöttek feláldozása, papok és pucér nők keveredése. Az eszköztárban szerepeltek talizmánok, varázstükrök, afrodiziákumok. A Napkirály már 36 éve uralkodott, mikor egy persorozat repedéseket okozott pompás birodalma és uralkodása felszínén. Jósnőket és alkimistákat, deviáns papokat és mágiával machinálókat tartóztattak le, ezek között voltak véres abortuszokat végrehajtók és méreggel üzérkedők is. Catherine Monvoisin volt a leghíresebb a boszorkányok között, ő azzal is eldicsekedett, hogy 2500 gyerek csontjait égette vagy ásta el, hogy így érje el ügyfelei ördögi céljait. De egyszer

ebből is elege lesz valakinek és ez a valaki Gabriel Nicolas de La Reynie lett, egy rendőr altábornagy, aki azt javasolta a királynak, fékezzék már meg ezt a sötét társadalmi káoszt. Úgyhogy felállítottak egy vizsgálóbizottságot és a legmagasabb körökből is beidézték a fekete mágiával mesterkedőket, egyalkalommal még Jean Racine-t, az írót is megvádolták szeretője, a színésznő Madmoiselle du Parc meggyilkolásával. Ez is alaptalannak bizonyult, ahogy sok más prominens személy ellen indított eljárás is, mert az ítélkező la Chambre de l’Arsenal túlbuzgónak bizonyult. Három éves működése alatt eredményeket akart felmutatni, dicső eredményeket, ez azonban túlkapásokhoz vezetett. Sokszor durva kínzásoknak vetették alá fogva tartottjaikat, ez történt Marie de Brinvilliers-vel, aki a szeretőjével együtt valóban szerepet játszott több mérgezési esetben is: örökség szerzésért, unaloműzésért gond nélkül arzénezték rokonaikat, cselédeiket. Ez volt a kor legfifikásabb és legmegbízhatóbb gyilkoló eszköze, amit még nem tudtak kimutatni a szervezetből. De Brinvilliers-t a vallatás során 14 liter vízzel itatták meg, úgyhogy nem csoda, hogy szinte bármit és bárkit magával rántott. Ugyanígy, alaposan vallott Monvoisin, csakhogy ő a király kedvenc szeretőjét, Madame Montespant is gyanúba keverte. Azzal vádolta, hogy fekete misékre jár, ahol csecsemőket áldoznak, megidézik a sátánt, de azzal is, hogy újszülöttek vérével megkeresztelkedve bocsájt szerelmi bájt Lajos királyra, ezért is lett kedvenc ágyasa és 7 gyerekének anyja. Ez utóbbi tények azonban megvédték a szép Marie-t a bosszútól, Lajos nem tudott gyermekei anyja nélkül élni. A nyomozás, a rengeteg gyanúba kevert arisztokrata viszont félelemmel töltötte el a királyt. Rettegni kezdett az arzéntól és a környezetében megbújó sötét ellenségeskedéstől, ezért cselekedett és több faktoros ételhitelesítést vezetett be. Állítólag a híres francia vichyssois levest a mai napig azért tálalják hidegen, mert a sok vizsgálgatás miatt minden alkalommal kihűlt, mire Lajos asztalára került.34 embert ítéltek halálra, majdnem kétszer ennyi várbörtönbe került, vagy gályarabságra. Miközben Monvoisint épp a máglyán pörkölték, a Bastille falai között ezt a párbeszédet hallhatták a sarokban sündörgő patkányok: - Marie-Anne Mancini, itt vagy? – suttogta Tingry hercegnője a sötét, hideg és nyirkos többszemélyes zárkában. Nem látta, kik veszik körül, de tudta, hogy barátnőjét is perbe fogták Monvoisin vallomása alapján.- Itt vagyok, de nem teljesen magamnál.- Megvertek vagy mit tettek veled, Marie-Anne?- Kikötöztek ruhátlanul, két rendőrállat vallatott korbáccsal. De a köztiszteletben álló La Reynie is ott volt és tűrte ezt a gyalázatot.

- La Reynie… a legbestiálisabb mind közül, engem fekve vízzel itatott, hogy valljam meg, mit nem követtem el. Emlékszel, Marie-Anne, mikor múlt hónapban fekete misén jártunk és azt a kis cseléd pudrét kínoztuk? Ezért nem vádolhatnak! Alávaló szutykos szolgák ivadékáért miért sírjon a szemem?! Nem tudnak lelkiismeretfurdalást ébreszteni bennem… saját gyermekeimmel példálóztak, áh, mintha egy lapon említhetők lennének ezekkel!- Tévedés az egész, ahogy mondod, Lujza. Kevernek össze-vissza mindent. Miért ne mehettünk volna boszorkány lakomára, kártyavetésre, jóslásra, miért ne dolgozhatnánk arzénnal, ha az nem sérti úri köreinket? Mintha La Reynie vegyülne a mocsokkal!- Igazság katonája! És ide vetett minket, patkányok martalékául.- Tudnám, miért nem szólal fel értünk a király!- Egyik kóstolója az unokatestvérem gyereke, ha az állapotok így maradnak, esküszöm, üzenni fogok neki, hogy az arzénnel ne várjon soká. Lajosnak kötelessége lenne lépni. Saját véreit tartja fogva. De miért?- Ugyan. Őt csak Montespan márkiné épsége érdekli. Miért Francoise lett a legkedvesebb ágyasa, mondd?- Tulajdonképpen jelen körülményeink között mindegy, ki az. Nem mi vagyunk.- A napot vajon látjuk még valaha?- Talán a Napkirályt sem, nem hogy a napot. - Itt rohadunk majd örökké? Vagy gályarabnak visznek?- Lujzám, ne légy csacsi, mi aztán nem tudnánk gályaraboskodni, mivel evezni sem, mivel erőnk sincs. Ha a nyakláncaimat felemelem, már elfáradok. De az éhség gyötör már erősen.- Miért, te elhoztad a nyakláncaid? – kis kuncogás hallatszik a sarokból. – Azokkal meg tudnánk szökni… de gondolom, rólad is letépték őket.- Nem, nincs nálam semmi. Csak elképzeltem, ha itt lennének, velük sem bírnék el…Kis mozgolódás támad, valaki felsikolt és csonttörés hangja hallatszik.- Szomszéd, patkányra lépett? – kérdezte Marie-Anne, de választ nem kapott. Lujza felé fordult újra: - Monvoisin érdekes jóslatot mondott nekem nemrég. Elborzasztott a dolog, aludni sem tudtam 2 napig, de most már nincs jelentősége, úgyis itt halunk meg. Neked is megjósolta a 100 év múlva várható vérontást?- Milyen vérontást?- Miután gyerekcsontok porításából készített főzetet ivott, azt mondta a távolba révedő szemeivel: 100 év múlva égni fog a föld, lángolni a felhők,

dübörögni a macskakövek. A Bastille megremeg, a király feje elgurul, a csőcselék táncolni fog. - Jesszus és Ördögök! - Semmi pánik, mi azt már úgysem érjük meg, talán a holnapot sem drágám.

Napóleon BajuszaBonaparte Napóleonnak bonyolult kapcsolata volt a kutyákkal. Nem szerette első felesége Josephine angol mopszát, Fortunét, egyrészt mert az egyszer lábon harapta - őrült féltékenyek voltak egymásra -, másrészt angol ebet hogy is szerethetett volna! Az újfundlandikat azóta utálta, mióta egy ilyen kutya elsőként lépett Napóleonék Cleopatra nevű hajójára a dicstelen Trafalgari csatában. A britek képviseletében állt a fekete behemót, és ezt soha nem felejtette el a császár. De később mégis megenyhült ezzel a fajtával szemben, mert Elba szigeténél egy másik újfundlandi megmentette a vízbefúlástól. A Szigeten saját kutyája is lett, de ezt nem hobbiállatnak szerezte be, hanem bingó: ételkóstolónak! A szalmasárga golden retriever-spániel keveréket akkor fogta be, mikor rájött, számos összeesküvés tör életére. 1815-ben elhagyta a Szigetet, de amíg ott volt, a kutya biztonságérzetet nyújtott neki. Végül az ételkóstoló igazi társ lett, Napóleon pedig igazi kutyaimádó, aki utolsó szeretőjének azt mondta, ha a drága nő nem szereti a kutyákat, a hűséget sem szereti, vagyis ősem lehet hűséges. Napóleonnal végül mégis méreg végezhetett, arzén, ahogy azt 1995-ben az FBI toxikológiai szakértője, Roger M. Martz közzétette.Napóleon lelépett a fedélzetről és a nap egyből homlokon szúrta, még csak május eleje volt, hát mi lesz itt nyáron, atyaég! Verejtékcseppek ütöttek ki arcán, izzadt a tenyere, a hónalja, a combja, és még csak 2 perce volt Elbán. Már utálta az egészet. Hát ez jár egy császárnak? Most ugyan csak a Sziget királyának címével való feladatokat tudja majd gyakorolni, de azokhoz is járna egy napernyő, egy árnyékoló, valami, ami ettől a szúrós és égető érzéstől megvédi. 400 testőre volt, de napvédője semmi, hát kész röhej. Saját emberein, testőrein kívül persze katonák is kísérték, szoros francia és osztrák őrizetben volt, nehogy rosszalkodjon, de ezúttal nem is akart. 45 évesen már kicsit belefáradt mindenbe, majd elkormányozgatja ezt a kis szigetet és a megfelelő időben visszatér Párizsba - gondolta. Na de pillanatnyilag épp csak azon járt az esze, hogy élje túl ezt a meleget. Alain José, a testőrség vezetője, egy jó kötésű harmincas férfi, odapenderült mellé és felajánlotta, hogy megmutatja neki rezidenciáját és mindent, ami szükséges a kényelmes berendezkedéshez. - Jó lesz, fiam, remélem, ott hűvösebb van, ez a hőség kicsinál csöppet.- A palota kellően hűvös, meglátja. És lesz egy odaadó házőrzője is…- Ne mondja, hogy még egy kutya…

Igen, az egyik Medici herceg által 1724-ben építtetett épület valóban elég hűsnek bizonyult, Napóleon megnyugodott és már érkezése másnapján nagy terveket kezdett szőni, hogy furat kutakat a szigetre, hogy alapít kórházat, és hogy fogja bányászatra embereit. Még egy kis tengerészetet is tervezett Elbára, a kikötő alkalmas lehet… - Uram, had mutassam be Bajuszt… - Alain José egy szalmasárga kutyával lépett Napóleon elé. Középmagas, arányos testalkatú, okos szemű kutya volt.- Miért kéne nekem egy kutya, fiam? El vagyok foglalva, ne zavarjon…- Bocsásson meg, ez a kutya a leghűségesebb társa lehet itt. - Magánál is hűségesebb?- Nem akarok álszerénynek tűnni, de igen. Egy kutya mindig éberebb bármilyen szemfüles katonámnál, gyorsabb is, önfeláldozó és ha elfogadja Önt gazdájának, mindenben számíthat rá. Volt már kutyája, uram?- Nem volt, nem is vágytam rá sosem. Elég volt nekem Josephine undorító mopsza, már a nászéjszakán lábon harapott, de mit is várhattunk volna tőle, angol paraszt, a vér nem válik vízzé…- Szívesen megnézné a nyári lakját uram? Útközben összeismerkedhetne Bajusszal.A San Martinói villa 5 kilométerre volt a másiktól, a városon, Portoferraión kívül. Alain José Napóleon mögött ment egy-két lépéssel, mellette Bajusz, mögöttük 40 testőr. De Napóleon rövid időn belül hátra szólt:- Alain José, kissé unalmas itt egyedül, nem úgy volt, hogy összebarátkozunk a kutyával? Jöjjenek mellém.- Igenis, felség.- Mit tud erről az ebről, Alain José?- Spaniel és golden retriver keverék, ritka intelligens, jó szimatú, nyugodt, hűséges. - Jó lehet még valamire… - mondta Napóleon és lehajolt megsimogatni Bajuszt. A kutya egyből leült.- Nem hülye, az látszik.- Uram, lehet, hogy nem mondok újat, de sok ellensége van, akik akár itt, Elbán is lesben állhatnak, és ez az állat…- Tudom, fiam, megfontolom ezt a kutyadolgot.Sokat nem töprengett rajta, mert a nyári rezidencia kimerítő látogatása után mély álomba zuhant és ijesztő képeket látott. Boszorkányok vették körül a Párizs melletti Malmaisoni kastélyt, amit anno Josephine vásárolt magának. Éjszaka volt, de ezek olyan lármát csaptak a kastély körül, hogy Napóleont is felverték,

és az ablakon kinézve megpillantotta a piros-feketébe öltözött banya hadat. Tudta, hogy az Elba szigeti boszorkányok követték ide és meg akarják ölni, de miért? Mert szent helyeikre furatott kutakat, mert fiaikat elvitte a bányába? Nem tudta, csak az éktelen dühöt látta szemükben, ahogy fáklyákat lóbálva és rikoltozva körbe táncolták a kastélyt – vagy legalábbis azt a kis területet, amit Napóleon az ablakból látott. „Lelövöm mind” – ordította és futott a puskájáért, amit az armoires á armes-ban (vagyis a fegyverszekrényben tartott, de így azért autentikusabb), csakhogy mire lefutott és feltépte a bejárati ajtót, nem volt már ott egy banya sem. Akkor felébredt. Nagyon rossz érzése volt, fémes íz a szájában, megint verejtéktől nedves homlok és félelem, olyan, amilyet nappal sosem érez. Szembe száll bárkivel a világon, de a misztikus erőktől tartott, azokhoz nem volt fegyvere.- Alain Joséééééé!- Igen, Császárom!- Tud valamit arról, hogy itt bárki az életemre törne? Concrétement?- A legoptimistább elképzelésem is az, hogy ezen a szigeten senki sem örül a jelenlétének. - Hallott valamit, concrétement?- Nem, csak érzem.- Hm.Napóleon abban biztos volt, hogy fegyverrel elbánik bárkivel, jöjjenek bár százan, ezren, plusz ott volt a testőrsége is. De ha valaki rafináltabb úton jár? Ha megmérgeznék ezek a boszorkányok? - Alain José, hogy cselezhetjük ki a mérgeket?- Hogy érti nagy uram?- Ha meg akarnának mérgezni, hogy vehetjük ennek elejét?- Egy kóstolót kell alkalmaznunk, valakit, aki minden Önnek tálalt fogást megízlel. Ez a legegyszerűbb megoldás.

- Mondja, fiam, Bajusz nem lenne erre alkalmas? Úgyis minden étkezésemet végignézi, ha már itt van…és nem mellesleg benne bízom itt a leginkább, na meg magában. De gondolom, maga nem akar kóstolgatni.- Bajusz alkalmas lenne. Megkezdjük a kiképzését. Néhány nap elég lesz. Így történt, hogy Napóleon császár előkóstolója egy kutya lett, legalábbis rövid, Elba szigeti tartózkodása alatt. 9 hónappal később azonban vissza osont Párizsba– persze tudjuk, ami eleinte settenkedésnek indult, dicsőséges bevonulás lett. A kóstolás fontosságáról azonban később megfeledkezett és igen nagy a valószínűsége annak, hogy Szent Ilona szigetén arzén mérgezés miatt halt meg. Bajusz már nem volt vele. Mary dugába dőlt terveAbraham Lincolnt, az amerikai republikánusok első elnökét 1860-ban választották meg, csakhogy ennek nem örült egységesen az ország. A déli, rabszolgatartó államok kifejezetten gyűlölték az új elnököt, el is akartak szakadni a Lincoln vezette országtól és Allan Pinkerton nyomozásaiból az is kiderült, komoly szándékkal az életére törnek. A Baltimore-i összeesküvés néven elhíresült merénylet-kísérlet akkor akarta kiiktatni az elnököt, mikor az ellenséges Marylanden áthaladt, hogy megválasztására menjen Washingtonba. Pinkerton, aki később a Nemzeti Nyomozóiroda megalapítójaként vált ismertté, több gyanús személyre is felfigyelt, akik Lincoln Baltimore-i megállásakor akartak pontot tenni elnökségének el nem kezdődött végére. Ilyen volt a korzikai születésű borbély, Cipriano Ferrandini, akinek meggyőződése volt a rabszolgatartás szükségessége, és bizonyosan szervezkedett Lincoln ellen, ahogy gyanúba keveredtek az Aranykör Lovagjai nevű, fehér felsőbbrendűséget hirdető szervezet tagjai is. A merénylet fenyegetettsége miatt végül Lincoln nem szállt le a vonatról Baltimore-ban, hogy üdvözölje kevés szimpatizánsát, a csalódott polgármester pedig csak áthaladni látta a szerelvényt. Lincoln most megúszta – később, tudjuk, nem fogja, mikor egy színházi látogatáson végez vele a 27 éves színész, John Wilkes Booth. De ne szaladjunk még ennyire előre. Lincoln megérkezik Washingtonba, ünnepélyes keretek között beiktatják

elnöknek, majd kellemes ebédet költ el felesége társaságában. Ezt a jelenetet láthatjuk most:Mary Lincoln, az elnökfeleség férjével ellentétben - aki csak egy vidéki farmról esett be a jogi kurzusra, majd az elnöki székbe mindenféle etikett ismerete nélkül - jó nevelést kapott, úgyhogy nem okozott nehézséget számára, hogy beilleszkedjen a jó társaságba, hogy elegánsan öltözzön, egyen, viselkedjen. Abraham bízhatott Mary ízlésében, aki már ki is találta, hogy lépjenek tovább. Vacsora a Fehér házban.- Drágám, Pinkerton úr említette nekem is, milyen veszélynek voltál kitéve Baltimore-ban.- Nem voltam kitéve, csak leselkedett rám.- No, ugyanarra gondolunk. Lépéseket kell tennünk ez ügyben, ha nincs Pinkerton, bele sem merek gondolni, mi történt volna, de az biztos, hogy nem ülnél itt velem.- Semmi ok az aggodalomra, Pinkerton profi kopó, szerencsénk van vele. - De most például nincs itt, viszont ez a gőzölgő húsleves, amibe mindjárt belemártjuk a kanalunk, kismillió veszélyt rejthet.- A répákra vagy a zellerre gyanakszol, Mary?- Elviccelheted, de akik Baltimore-ban az életedre törtek, azok ugyanezt itt is megtehetik. És ha elég eltökéltek, nem is fognak habozni, hogy átlépjék az államhatárokat és…- Mary! Ne fesd az ördögöt a falra!- Nem festem, ez reális veszély, most már tudjuk.- Akkor mit javasolsz?- Ha Pinkerton fel is tudja deríteni a kinti ellenséges elemeket, a bentiekre már nincs kapacitása. Mert elvileg ide jól ellenőrzött személyzetet veszünk fel, de mi van, ha mégsem?- Vagyis belső kontrolltjavasolsz?

- Minimum a konyhára, mert az ételek komoly veszélyforrást jelenthetnek.- Vagyis…- Vagyis kell valaki, aki előkóstolja nekünk az ételeket, még mielőtt asztalhoz ülnénk. Úgy tudom, a legtöbb méregnek idő kell, míg kifejti hatását. Ha fél-egy órával hamarabb valaki megízleli, kikerülhetjük a veszélyt.- Mary, ez roppant időigényes és költséges eljárás lenne.- Ha az életünk a tét, Abraham?- Átgondolom, addig is együnk most szorongás nélkül, aztán menj el vásárolni. Így is történt. Mary Lincoln nem csak az életüket féltette, de attól is rettegett, hogy elfogynak a ruhái vagy a kesztyűi. Nem akart semmit kettőnél többször felvenni – a rossznyelvek szerint. Úgyhogy rengeteg ruhát vásárolt, praktikus okokból pedig kesztyűt is, mert akkoriban minden társadalmi eseményhez kesztyűt kellett viselniük a hölgyeknek, amiket nem mostak ki – ma már elítélhető módon, de bizony kidobták mind. Talán ezzel a pazarlással kezdődött a globális felmelegedés is, de az biztos, hogy megesett, Mary Lincoln 300 pár kesztyűt vásárolt és ezekkel állított haza. Mindezt a polgárháborús időkben - hát nem csoda, ha ételkóstolóra végül mégsem futotta, de nem is a levesbe haltak bele.

A halhatatlan férfiboszorkány1916. december 30-án Grigorij Raszputyin, a híres gyógyító, II. Miklós cár unokaöccse, Felix Juszupov herceg meghívására a szentpétervári Juszupov palotába érkezett, de kellemetlen meglepetésként érte volna, ha tudja, káliumcianiddal mérgezett süteményeket és ciánban megforgatott kupákban felszolgált bort kapott. Raszputyint azonban, a szibériai vadászmezők gyermekét nem olyan fából faragták, hogy ezek megártottak volna neki, méreg ide vagy oda, ő tovább uzsonnázgatott kedélyesen. Egészen addig, míg házigazdái ezt meg nem elégelték, úgyhogy kevésbé kifinomult módszereket vetettek be: szitává lőtték. Raszputyin élete nem orvosként indult, a parasztcsaládba született Grigorij a húszas éveiben sokat tombolt és ivott, az alkohol azonban kihozta belőle az állatot, erőszakoskodott a nőkkel és mindenkivel, akivel találkozott. Megmentője Makarij szerzetes lett, aki tanítványául fogadta, és elindította a spiritualitás útján. Raszputyint megszállta a szellem, az angyalok, az ihlet és minden, ami csak megszállhatta és elkezdte diadalmas gyógyító körútját szerte Oroszországban. Látványosan került önkívületi állapotba, ha betegeket kezelt: szemei fennakadtak, mintha betöltötte volna valami nem evilági szellem, de a ráolvasásai valahogy működtek és a sok sikeres gyógyítás növelte reputációját, Makarij is atyjaként segítette, arisztokrata kapcsolatai pedig megnyitották Raszputyin előtt az elit palotáinak kapuit. A cári udvarba Alekszandra cárné bizalma engedte be, mert Alekszej cárevicset sikerült kikúrálnia hemofíliájából. De nem mindenki lelkesedett érte egyformán, a hivatalos egyház és az értelmiségiek szkeptikusan nyilatkoztak a karizmatikus és manipulatív Raszputyinról, akinek nem segítette jó megítélését, hogy szívesen vett részt orgiákon, nem vetette meg a pénzért kedveskedő hölgyek társaságát sem. De nem is ez volt a legnagyobb baj, ez pusztán képmutatás, inkább az, hogy outsiderként sikerült politikai döntésekbe is beleszólnia, hivatalnokok kinevezésébe, és bármibe, amibe Miklós cár és Alekszandra hagyta. Teljes bizalmat élvezett, mint udvari mágus és kuruzsló és Isten követe. A történészek szerint döntései jócskán befolyásolták a Romanov-család sorsát, bukásukat, úgyhogy nem csoda, ha több összeesküvés célpontjává vált. Először az ortodox pópák fogtak össze, hogy kiiktassák.- Dimitrij, tennünk kell valamit ezzel a csaló és szálhámos Raszputyinnal, teljesen hitelteleníti az egyházat…

- És megzavarja a cár és a cárnő fejét.- Igazad van, Dimitrij, mit tegyünk?- Nos, nem vagyok rá büszke, Igor, de ismerek valakit, aki ismer valakit, akinek ismerőse egy amolyan éjszakai pillangó, Natasha, ha őt egy fegyver társaságban ráuszítjuk a nőfaló Raszputyinra, biztos lehet a gyors siker.- Nagy koponya vagy, Dimitrij, legyen hát így!Natashát komoly jutalommal kecsegtetve bérelték fel a titkos és veszélyes küldetésre. Raszputyin boldogan várta a fiatal lányt, könnyű kis hálóköntösben fogadta, de arra nem számított, hogy csókok helyett hasba szúrást kap. Nem is egyet! De Raszputyin, ahogy a bevezetőben is olvashattuk már, nagy túlélő, a gyenge női kéz döfései nem hatoltak elég mélyre a Szibériában edzett testen, úgyhogy Raszputyin vígan élt a hasszúrással is tovább. Akkor jött a Juszupovinvitáció, Raszputyin mellett más előkelőségeket is meghívtak, akik egytől egyig utálták a sarlatánnak tartott Raszputyint.A mágus egyszerű, sötét palástjában ment a díszes palotába, a felcicomázott arisztokrácia közé, így is hirdetve puritánságát, szegénységét, a világi hívságok megvetését. Juszupov, herceghez méltóan fogadta a palota arany termében, hogy érezze a kétes prókátor, a helyén kezelik, megbecsülik. - Foglaljon helyet, drága Grogorij Grigorijevics.- Köszönöm a kedvességét, herceg. Minek köszönhetem a meghívást?- Ó, csak csevegnék én is önnel, ahogy szokott a cár és a cárné.- Semmi akadálya, főleg, ha gyógyítói tudásomra is szükség lenne. Van tán beteg a háznál?- Mindig van, persze… Kóstolja meg az apró süteményt, nagyon friss, finom, direkt önnek süttettem. Raszputyin nem kérette magát, az édességeket annyira szerette, amennyire a gyengébb nemet – nagyon. - Valóban igen ízletes – csak nyelte, harapta a cukros-mázas ciánt, Juszupov pedig erősen drukkolt, de hiába.- Igyon bort is, szereti?- Nem élek már vele sűrűn, de megkóstolom, hogy meg ne sértsem.Valóban felhörpintett két decit, megint ciánnal megspékelve, de hiába teltek a percek, sőt, már két óra is lepergett, semmi nem látszott Raszputyinon. Juszupov kezdett türelmetlen lenni.

- Ha meg nem sértem, kimegyek egy pillanatra. beszédem van a konyhai személyzettel.- Persze, menjen csak herceg, miattam ne mondjon le semmi sürgős teendőről.Juszupov néhány perc múlva a saját fegyverével tért vissza és lőtt rá a kuruzslóra, de hiába, úgyhogy több vacsoravendég is előrántotta revolverét és többször mellkason és szíven lőtték. Aztán biztos, ami biztos, a fagyos Néva folyóba dobták testét és ezt bizony jól tették: mikor pár nap múlva rátaláltak, kezei úszómozdulatba voltak dermedve. Mintha a rengeteg lőtt seb sem lett volna elég halálához, menekült volna a vízből is, de a jeges Néva megdermesztette végül szívét.

Egy ikonikus szakácsnőHa ínyenc politikust keresnénk magunknak, elég csak jól körbe nézni, pocakból nincs hiány, persze vannak kivételek és vannak az ínyencségnek is fokozatai, az egyik legnagyobb gourmet király feltehetően a híresen keveset alvó Winston Churchill lehetett. A történelemkönyvekből tudhatjuk, hogy az 1945-ös Potsdami konferencia végén bankettel kedveskedett a szövetséges vezetőknek. Az étlapról is vannak információink, kedvence, a forró teknősleves volt a bevezető, majd jött a sült nyelvhal, csirke, újburgonya, borsó, hideg sonka mustárral, saláta és desszertnek gyömölcssaláta, a zárás pedig másik szenvedélye, a fagyi. Volt zene, ülésrend, úgyhogy igazi pompás fogadás és bőségtál a háború végén. Churchillnek fontos volt az étkezés, de nem csak saját bendőjének megtömése, hanem az asztalnál jó hangulatban elköltött vacsora feletti diskurzus is. Sokszora nagy politikai kérdések is szóba kerültek, de más hangulatban, mint a Downing Streeten.Churchill szakácsnéja Georgina Landemare volt, 1939-ben került konyhájának élére. Ügyes kezei elengedhetetlenné tették a hasát szerető miniszterelnök mellett, de elhivatottsága sem volt megvetendő, ezt jól példázza az az eset is, amikor 1940 egy októberi éjjelén náci bomba találatot kapott a Pénzügyminisztérium épülete Whitehallban, épp amikor Churchill a Downing Street 10. alatt vacsorázott. Churchill ráparancsolt Mrs.Landemare-re, hogy szaladjon a pincébe, az óvóhelyre, de a szakácsné nem akarta ott hagyni az éppen fővő pudingot. Szerencse, hogy mégis engedelmeskedett, mert a konyha is odalett a támadásban. Churchillnek igazi tragédia lett volna a tehetséges Mrs. Landemare elvesztése, aki már a 30-as évek óta ismerte a Churchill családot. Ekkor még csak hébe-hóba főzött-sütött nekik a Chartwellben rendezett partikon, de

már akkor mindenkit, például a mniszterelnököt és feleségét, Clementine-t, lenyűgözött egyszerűnek tűnő, de rafinált alkotásaival. Mikor 1939-ben a szolgálatukba szegődött, hat éves szerződést írtak alá, de végül nyugdíjazásáig, 1954-ig maradt. Hogy hol tanulta Gerorgina a szakácsmesterség titkait? A vicc, hogy hivatalosan sehol, papírja nem volt róla, de hozzáment egy sokkal idősebb, nagy nevű francia séfhez, ő volt Landemare-ék Paul fia, és állítólag tőle leste el a konyhai trükköket. A francia konyha és a tipikus angol ízek egyesüléséből jött létre az a különös elegy, ami úgy betalált Churchillnél: egy hagyományos, mégiskifinomult ízekkel játszó brit ízvilág. De miből alkothatott mégis a háborús, vészterhes időkben? Itt jött be a chartwelli birtok, ahol megtermett és megélt minden ehető: volt csirke és persze tojás, sertéshús, zöldségek és tejszín is. Szerencsénkre fennmaradt egy hanganyag, amit a VI. György királynak 1941. március 6-án rendezett díszebéden rögzítettek. A recsegő felvételen ez hallható:Kérem, először a halpogácsát szolgálják fel….brssrrtttsss (sistergő, kivehetetlen hang)….. bélszín a tetején gombával, mellé párolt zellert, hasábburgonyát…a desszert őszibarack és sajt legyen… Nem tűnik fényűzőnek? Igaz, de jusson eszünkbe, hogy háború volt, és még korántsem a vége. Georgina Landemare-nak annyira kellett mindig készen létben állnia Churchill konyháján, mint egy katonának az ütközetben. Mivel a miniszterelnök alig aludt, leszámítva egy másfél órás nappali szundit, a konyhán is folyamatos volt a készültség. Este 8-kor viszont biztos fel kellett szolgálni a vacsorát, ezen semmi és senki nem változtathatott. Ráadásul a nagy ember nem mindig ugyanott evett, vagyis a főzőfelszerelésnek utaztathatónak kellett lennie. Gyorsan el kellett tudni szállítani a melléképületbe, a Downing Street étkezőjébe vagy ki tudja, hova, ahol Churchill épp munka közben megéhezett. Hűsége, igyekezete kiemelte Georgina asszonyt a többi segítő személyzet közül, annyira, hogy Clementine Churchill arra ösztökélte, írja le fantasztikus receptjeit egy könyvben is. De Georgina mindig érzéssel főzött, nem jegyezte fel a mennyiségeket, és a francia receptek nevét sem tudta, mert csak hallotta őket férjétől. Végül 1958-re mégis összehozott egy könyvet, ami hipp hopp elfogyott a boltokból.Az elkötelezett szakácsné 13 évvel élte túl legnagyobb gazdáját, 1978-ban hunyt el 96 éves korában, de sokan gondolják úgy, nagy segítség volt a hedonista Churchillnek Hitler legyőzésében. Az absztinens és vegetáriánus bajszos ördög antitézise volt az enni-inni imádó Churchillnek, ezért is történhetett, hogy a Győzelem napján, miután Churchill lelkesítő beszédet mondott a Whitehallban

összegyűlt tömeg előtt, szakácsnőjéhez fordult és a legmelegebben megköszönte neki, hogy segítette őt a háború átvészelésében.

A császár varázsebédjeHogy ki volt Tafari Makonnen? Hogy van, aki e nevetnem ismeri? Nincs, téved, aki rávágja, hogy bizony neki ez teljes homály és egyáltalán miféle norvég, mesebeli név ez? Csak épp etióp, és távolról sem mese, mert Hailé Szelasszié, az utolsó etióp császár viselte. Mikor császárra koronázták, megkapta a Szentháromság hatalma nevet, ezt jelenti ugyanis a Hailé Szelasszié és még azokat a megtisztelő definíciókat is, hogy Júdea Törzsének Győzedelmes Oroszlánja, Isten választottja, Etiópia Királyának Királya. Trónra lépése előtt a Rasz Tafarira hallgatott, vagyis Tafari herceg volt, de nem okoskodik rosszul, aki most a Bob Marley-rajongó rasztafarikra asszociál, ő volt ugyanis a békés gandzsa mozgalom egyik idolja. Jamaicában ugyanis, ahogy meghallották, hogy fekete császára lett az afrikai országnak (1930-ban!), egyből isteni jelre gyanakodtak: végre eljött a fekete király! Vallásos csoport szerveződött, akik rasztafáriknak nevezték el magukat, vallották, hogy a feketék az ősi izraeliták reinkarnációi, hogy Hailé Szelasszié élő isten, Etiópia a mennyország és, hogy a feketék magasabbrendűek a fehéreknél, úgyhogy ők fogják kormányozni a világot. Tafari hercegnek volt pár kellemes intézkedése, mielőtt aranyvécét építtetettpalotájába és korlátlanul kezdte gyakorolni hatalmát. Eltörölte például a rabszolgaságot, a feudális adórendszert, iskolákat alapított. De hiába, ha közben az országot átszőtte besúgó hálózata, ha a korrupció prosperálása nem zavarta, ha a költségvetés legnagyobb részét katonáskodásra fordította. Igazi diktátor volt, aki nem vetette meg a személyi kultusz sem, 1955-ben például belevette az alkotmányba, hogy ő a bibliai Salamon király és Sába királyné egyenes ági leszármazottja, és ha már ilyen fontos ősöktől ered, akkor csak meggörnyedve lehet megközelíteni, hátat fordítani neki pedig egyenesen tilos. Hozzá imádkozott a nép, őt festették az oltárokra, kénye-kedvét ezer szolga leste a palotában. De persze ez sem tetszett mindenkinek, a válogatósok több puccskísérlettel is próbálkoztak a kis császár ellen, volt, hogy saját, marxista nézeteket valló katonái lázadtak fel ellene. Ahogy telt az idő, és Etiópia helyzete egyre rosszabbodott – a korrupció, az aszály, az éhínség, a munkanélküliség miatt – szaporodtak ellenségei, de nem így külföldön, ahol tekintélyes államként tekintettek Etiópiára, a császárt pedig becsülték, mert ő javasolta, hogy az

ENSZ-ben jöjjön létre az Afrikai Gazdasági Bizottság. De ettől még az ország nem kapott erőre és a császár életmódja sem lett szerényebb. Végül egy nagy aszályt követő éhínség fordította ellene birodalma nagy részét és meg is fosztották trónjától a kommunisták. Utolsó napjaiban a világtól elzárva élt a luxus palotában és ételkóstolóira, szolgáira hagyatkozva tengette napjait. Ekkor történt, hogy kopogtak a palota aranykapuin.Leonard és Marcus rasztafari hívek kérte bebocsátását, akik egészen Jamaicából jöttek, hogy tiszteletüket tegyék a nagy és isteni Hailé Szelassziénál. Csak sajnos a letargikus és amúgy is keresztény császár hallani sem akart róluk. Öreg volt, elhagyatott és nem akart ilyen hülyékkel foglalkozni, hiába is bálványozzák őt. Leonard és Marcus kicsit csalódott volt, de korántsem annyira, amennyire egy ilyen hosszú és hát végül is hiábavaló út indokolta volna, persze, volt elég fű a zsebükben, amit viszont minimum meg akartak volna osztani a nagy istennel. Úgyhogy a palotaőrökkel felküldettek egy jó kis adagot a császárnak.- Mi az már megint, fiam? – egy szolga dugta ugyanis be a fejét a császár hálószobájába.- A két ágról szakadt rasztafári küldött önnek egy kis ajándékot nagy úr.- Na vajon mit?- Úgy nézem ez némi egészséges és bódító hatású kis fű lesz nagy úr.- Á, vagy úgy… vidd a konyhába, a szakács majd kitalálja, melyik leves ízesítésében látja hasznát.- De uram…- Ne, hagyj pihenni, nemsokára eszünk úgyis és sajnos fel kell kelnem.A szolga elment a konyhába és beszámolt az ajándékról és arról is, milyen javaslatot kapott erre vonatkozóan a császártól. A szakácsok nagyot néztek, majd röhögésben törtek ki.- Szóval mágikus ebédre vágyik a felség… na abban nem lesz hiba.Igen ám, de előbb az ételkóstolók ízlelhették meg a furmányos fogásokat, akik nem tudhatták, hogy több fű, mint kolbász, avagy extrával dúsított csicseriborsó és vörös lencse jutott a gyomrukba. És kacagásból is jócskán több lett, mint volt korábban bármikor. A császárhoz is beszűrődött a zaj, és már úgyis indulnia kellett az ebédhez, úgyhogy szorosra húzta aranyköntöse övét és elslattyogott a

márvány étkezőbe. Mi tagadás, a konyha felől éktelen ricsaj hallatszódott, főleg nevetés, de vegyült ebbe visítás és talán sírás is. Hailé Szelasszié leült, bízva abban, hogy megkapja az ebédjét, hisz már 13 óra volt. De nem jött senki a szolgák közül. Kikiabált, de arra sem reagáltak. Mérgesen indult a konyhába, ahol hihetetlen látvány tárult a szeme elé. A három kóstoló a földön hevert, valami szöszmöszt tanulmányoztak a padlón és közben irdatlan röhögés rázta őket, betegesnek tűnt rángatózó testük. A szakácsok és kukták a pultnak támaszkodva bámulták őket diszkréten nevetve.- Mi folyik itt?- Jaj, császárunk – a személyzet ép tagjai sűrű, szapora hajlongásba kezdtek. – A kóstolók nagyon jó vicceket meséltek egymásnak…- Elég legyen ebből! Megízlelték már az ebédemet? Csak ez érdekel…- Meg, de…- Nincs de! Éhes vagyok, én is jól akarok mulatni, miközben eszek.- Császárunk – a fő szakács mély meghajlással fordult Hailé Szelasszié felé – a helyzet az, hogy parancsodnak megfelelően belekevertük a Jamaicából érkezett természetes fűleveleket a csicseriborsóba…- És?- A kóstolók jó kedve ennek is betudható…hallucinogén, tudja felség.- Tudom, hogyne tudnám. Akkor én nem kapok belőle?- De, minden további nélkül, csak szólni akartam, értesíteni…- Nekem nem lesz ilyen jó kedvem, az biztos. Különben is lassan éhen halok, bármit megennék. Hozzátok, mindegy mi van benne, azt már tudjuk, hogy nem halálos méreg.- Igenis.

És valóban, a császár is megkapta a varázslattal dúsított fogásokat. És hogy nem lett jókedve? Két óra múlva az arany vécécsészénél ült a földön és három, az öltözködését segítő szolgának magyarázta, hogy milyen furán, spirál alakban kering a víz, ha lehúzzák a klotyót - körülbelül 102-szer.

Puccs, de nem a puncsbanCsak 10 éve halt meg Margot Wölk, aki egy volt a 15 nő közül, akik előkóstolták a Führer csemegéit. Bár a második világháború alatt a német lakosságnak igen nehéz volt akár olyan alapélelmiszerekhez is hozzájutni, mint a vaj, ő finomabbnál finomabb ételeket ehetett. De a kulináris élvezetek sem kompenzálták a veszélyt, amit minden egyes falat jelentett Margot Wölknek, hiszen bármikor belefuthatott egy mérgezett finomságba.Hitler híres volt fura étkezési szokásiról. Azon kívül, hogy nem evett húst egy rossz emlékű vágóhídi látogatás óta, nagyon édesszájú volt. Rengeteg csokit fogyasztott, de a vonalaira is igyekezett figyelni, úgyhogy a nagy cukros dőzsölést sokszor böjtölés követte.A náci vezető bélműködése rossz volt, sokszor puffadt, gázosodott, úgyhogy az étkezéssel ambivalens viszonyt ápolt, és a gyanúja, hogy a szövetséges erők meg akarják mérgezni, talán ezért is nőtt óriásira. Hogy miért kellett 15 nő az előkóstoló feladatokra, az rejtély, még ha elosztjuk a fogásokat és van, aki csak az előételt, van, aki csak a desszertet ízlelgeti, akkor is elég lett volna 3-4. Az is felmerülhet, vajon miért nők voltak mind?Ennek csupán praktikus okai voltak: a férfiak a fronton harcoltak vagy otthon pihentekbetegség vagy idős koruk miatt. A 24 éves Margot titkárnőként dolgozott Berlinben, férje, Karl a fronton harcolt, már 2 éve nem hallott róla senki. A lebombázott Berlinből a fiatal nőnek menekülnie kellett, úgyhogy 1941 telén anyósa otthonában lelt oltalomra a kelet-poroszországi Gross-Partsch faluban, ami ma a lengyel Parcz. Úgy tűnt, itt békében élhet férje családjával egy kertes házban, de szerencsétlenségére alig három kilométerre volt Hitler keleti fronti

főhadiszállása, a Farkasbarlang vagy Farkasverem.A falu polgármestere, egy idős náci személyesen ment Wölkhöz, hogy magával vigye a nemes feladatra, a kóstolásra. 14 társával együtt a közeli krausendorfi laktanyába vitték, ahol Hitler ételeit készítették el a kiszemelt szakácsok. A csöppet sem háborús szegénységről árulkodó fogásokat, sütiket, tésztákat, egzotikus gyümölcsöket kellett ízlelgetniük. Wölk 10 éve, mikor halála előtt először és utoljára beszélt erről a borzalmas időszakról, úgy idézte fel az akkori időket, hogy az ételek nagyon finomak voltak, de nem tudták élvezni őket, hiszen egyrészt a félelmetes Führert szolgálták, másrészt Demoklész kardjaként lebegett felettük, hogy bármelyik falat az utolsó lehet.Margot soha nem találkozott a Führerrel, de azokon a napokon, amikor Hitler a főhadiszálláson tartózkodott, reggel 8-kor kiugrasztották az ágyból, hogy menjen kóstolni. A fiatal lány egyébként nem volt náci, sőt megvetette Hitlert, nem lépett be a pártba, és nem csatlakozott a Német Lányok Ligájához (BDM), a Hitlerjugend lányszervezetéhez sem. 1944. július 20-án a főhadiszállás melletti sátorban éppen filmvetítést tartottak, amin a lányok is részt vehettek a náci katonák mellett, mikor hirtelen megrendült a föld és ők leestek a padokról. Megtörtént a Hitler elleni merénylet, a Valkűr-hadművelet, csak épp nem babfőzelékbe vagy habos süteménybe rejtve, hanem Claus von Stauffenberg gróf bőröndjébe. A Wehrmacht ezredese a Hitlerrel tartott tanácskozást követően otthagyta robbanóanyaggal teli táskáját a Führer közelében, csakhogy a táskát arrébb tette valaki, és Hitler szinte sértetlenül megúszta a puccskísérletet. De a megtorlás nem maradt el, több mint 7000 embert tartóztattak le és közülük majdnem 5000-et ki is végzetek.Ezt követően a nácik megszigorították a Farkasbarlang biztonsági szabályait, a kóstolók már nem lakhattak otthon, egy közeli üres iskolában szállásolták el őket. Wölk azt mondta, úgy őrizték őket, mint a ketrecbe zárt állatokat. Egy éjszaka az egyik öregebb SS-tiszt megerőszakolta, majd amikor a szovjet hadsereg már csak néhány kilométerre volt a Farkasbarlangtól, egy hadnagy feltette egy Berlinbe tartó vonatra és megmentette az életét. A háború után kiderült, hogy a többi ételkóstoló lányt lelőtték a szovjet katonák.Berlinben egy orvos fogadta be és bújtatta az őt kereső SS-katonák elől. Némi idő elteltével Margot visszatért anyósáékhoz Schmargendorfba, de a falu már szovjet kézen volt. Margot-t két hétig bántalmazták, erőszakolták a szovjet bakák, olyan súlyos szervi sérülései lettek, hogy később nem tudott teherbe esni. Az öngyilkosság foglalkoztatta, mikor 1946-ban újra találkozott férjével, Karllal, és visszatért életébe a remény. Bár Karl gyenge volt, Margot gondosan

ápolta és még 34 évet tölthettek együtt a férfi haláláig. Wölk magába temette rémes emlékeit, sokszor álmodott a véres évekről, de beszélni nem akart róluk. 95. születésnapján látogatta meg egy újságíró, neki mesélte el élete legrémesebb időszakát. Hitlerről úgy nyilatkozott: „Igazán ellenszenves ember volt, és egy disznó.”

A nyúl, aki kudarcot vallottSztálin Hitlernél egy fokkal kifinomultabb volt, egy nyúllal kóstoltatta ételeit, attól félve, hogy megmérgezik. No nem igazi tapsifülessel, hanem a Nyúl álnévre hallgató férfivel, aki a történészek szerint aféltestvére lehetett.A mai napig rejtély, hogy ki volt Sztálin apja, de most a legvalószínűbb jelölt Koba Egnatasvili birkózó, aki egy kocsmát is vezetett. Sztálin mellett két törvényes fiáról is tudunk, ők voltak Szása és Vaszo, akik Sztálin hatalomra kerülésekor bizalmi emberekké léptek elő. Szása először a titkosrendőrséghez csatlakozott, majd testvére ételkóstolója lett és ilyen kísérleti alanyként kapta a Nyúl nevet. Ott volt Sztálin privát étkezésein, de a nagy banketteken, fogadásokon is előízlelte, mit főzött a szakács. A séf történetesen az a férfi volt, aki Leninnek és Raszputyinnak is bevált már, majd az utókorra hagyta garázda unokáját – Putyint, mert az ő nagypapájáról van szó. A 2. világháború árnyékában, a 30-as években a nagy Sztálin egyre paranoiásabb lett, már feleségére is gyanakodott és közvetlen munkatársairól is azt sejtette, az életére törnek. Aki pedig fél, annak meg kell nyugtatnia magát, ezért Sztálin megölette testvére és kóstolója, Nyúl feleségét, Nyúl viszont maradt az asztalnál. Sőt, kitüntetést is kapott, majd túlélte a háborút és 1948-bantermészetes halállal távozott az élők sorából. Nem úgy Sztálin, aki minden óvintézkedés ellenére lehet, hogy ételmérgezés áldozata lett 1953-ban. Mivel azonban boncolás nem történt, a halál oka bizonytalan, a hivatalos magyarázat szerint a diktátor agyvérzésben hunyt el. Ha azonban mégis mérgezés történt, akkor azt, az orvosok sejtése szerint a szagtalan és íztelen patkányirtó warfarinnal követték el, amit vérhígítóval keverhettek. A történet úgy esett, hogy Sztálin Hruscsovval, Berijával, Geirgij Malenkovval, aki SZKP titkár volt és Bulganyin hadügyminiszterrel kedvelt szórakozásának hódolt, filmet nézett, majd mindannyian a dácsájába mentek,

Kuncevóba. Hruscsov szerint Sztálin jókedvű volt és igen részeg, hajnali 5-ig dorbézoltak, de a nagy vezérnek ez volt az utolsó nagy mulatsága. Hruscsov beszámolója:Hívtunk orvost a drága Josziphoz, Mihaelsasvili Kozubenkót, megállapította, hogy baj van a drága Joszippal. Úgyhogy 24 órás őrséget szerveztünk magunkból a betegágyánál, de hogy hol volt Nyúl? Nem tudom erre a kérdésre a választ, de miért is lett volna ott, hiszen a drága Joszip a barátaival volt, velünk. Igen, voltak barátai, mi! Nos, az őrségben helyt álltunk, Berija is szorgalmasan kávézott, nem aludtunk el. Az orvos néha megjelent és azt mondta, agyvérzés történhetett a drága Joszip fejében, de még nincs nagy gond, időben észrevette. Aztán jött egy másik orvos, Tamarankova Idesvili Juzenco, aki azt mondta, drága Joszip már menthetetlen. Aztán jött még egy, ennek nagyon remegett a keze és össze-összekoccantak a fogai, szemlesütve állította, hogy sajnos, nagyon sajnos már nincs mit tenni. Túl sok idő telt el az agyvérzés óta. Ez a remegős aztán leejtette drága Joszip műfogsorát, de ez már igazán csak hab volt a tortán. Mert drága Joszip meghalt, békésen és mosolyogva, csak egy dolog vigasztalt, hogy mi mindent megtettünk érte.A testőrség parancsnokának beszámolója:A vendégek alig ettek, főleg csak ittak, de azt intenzíven reggelig. Drága Sztálinunk, miután a vendégek távoztak, hosszú időre eltűnt adolgozószobájában. Nem jött tőle pisszenés, sem horkolás, beszéd pláne, kezdtünk már rosszra gondolni, de engedély nélkül senki nem is kopoghatott be. Majdnem egy nap is eltelt, mire végre én bezörgettem, nem jött válasz, benyitottam, drága Sztálin az íróasztala mellett hevert, tudatánál volt, de beszélni nem tudott. A protokoll szerint Berija belügyminiszter hívathatott csak orvost, de őt nem értük el. 8 óra is eltelt, mire sikerült, ő pedig parancsba adta, hogy ne szóljon senki senkinek, majd ő intézkedik. Csak ez némi késéssel történt, megint eltelt jó pár óra, szerintem 10 is. Megjött az orvos, Csukascili Jurijov, aki már csak a halál beálltát tudta megállapítani.Szvetlana, Sztálin lányának beszámolója:Egyértelműen Berija felelőssége az egész, mi az, hogy nem elérhető órákon át? Mi fontos dolga volt? Mikor végre előkerült, már késő volt. Berija ölte meg apámat! Mikor az általa hívatott három orvos, Trockaja, Ivanovics és Klutyonov megvizsgálták apámat, az arca már szénfekete volt az oxigénhiánytól, fulladt, őrült volt a tekintete. Már én is féltem tőle, rettegés, és düh volt a szemében. Halála előtt egy pillanatra felemelte a bal kezét, mintha megátkozott volna maga körül mindenkit.

Bunkerparanoia AlbániábólAlbánia, Albánia, sokan még mindig tartunk tőle, pedig akik jártak már ott, zengedeznek róla, milyen szép a táj, a tenger, milyen olcsó, milyen kedvesek az emberek. De nehéz legyőzni a régi képet, a nyomorgó, Enver Hodzsa által gyilkoságokkal és terrorral irányított országról. Az albán titkosszolgálat olyan kegyetlen volt, mint a román Securitate, besúgóhálózata egész Albániát beszőtte, az ellenállókat pedig seperc alatt kivégezték. Az optimista becslés ötezerre teszi a meggyilkoltak számát, a pesszimista huszonötezerre - inkább ez utóbbi lehet a valós, mert már azért is súlyos büntetés járt, ha valaki Enver Hodzsa nevévelviccelődött. A Hodzsát követő közvetlen hívek és vezetők sem érezhették biztonságban magukat, a Központi Bizottság felét kivégeztette a nagy vezér. Helyettese, második embere, Mehmet Shehu állítólag önkezével vetett véget életének 1981-ben, családját deportálták, bebörtönözték, egyik fia öngyilkos lett, felesége egy munkatáborban halt meg. Hodzsa nem csak a belső, de a külső támadástól is rettegett. Így évek szorgalmas munkájával sikerült minden, de minden országot az ellenségévé tenni. De ez nem is csoda. A paranoia lassan kúszik a bőr alá, aztán ott marad és feszíti az ereket. Ezért állandó háborús fenyegetéssel etette a népet, kötelezte a gyerekek és a nők harci felkészítését és 750 000 bunkert építtetett országszerte, minden családnak egyet, ha megtörténne az esélyes külföldi támadás. Igaz, ezek a bunkerek csak rövid időre biztosították volna a túlélést, nem úgy, mint Hodzsa fényűző óvóhely-lakosztálya, amiben még mozi is volt. Kegyetlenségei nem csak a nép éheztetésében, a militarista terrorban merültek ki, annyira gyűlölte a vallást, hogy mikor az ország legemblematikusabb asszonya, Teréz anya hazautazott, hogy meglátogassa haldokló édesanyját, a pártvezér megtiltotta a szomorú utolsó vizitet. Albániában csak egy hit létezhetett Hodzsa alatt, az ateizmus, személyes gonoszságához ez passzolt igazán. Ahogy azt megtapasztalhattuk mi is, mikor küldötteink, az 56-os forradalom leverése után két évvel vele vacsoráztak. Hodzsa gyűlölte, elítélte, megvetette az 56-os forradalmat, helyeselte a vérbe fojtását, mert úgy vélekedett, a lázadást a szintén gyűlölt titoisták és a magyar fasiszták szervezték az áruló Nagy Imrével közösen. Persze, hogy ez is szóba került azon a közös vecsernyén, Hodzsa pedig nagyon kíváncsi volt a részletekre. - Két éve mi történt maguknál?- Próbálkoztak, csak próbálkoztak… - mondta a Magyar Kommunista Párt központi bizottságának egyik tagja.

- De hogy hagyhatták, hogy idáig fajuljanak a dolgok?- Nem hagytuk, levertük.- Az amerikai imperialisták lehettek a háttérben? Megmondom maguknak, erős a gyanúm, hogy ők is…- Rájuk nem gondoltunk.- Pedig gondolhattak volna, amilyen nagy ovációval köszöntötték ezt a felháborító zendülést.- Nem is fontos, hisz megoldódott…ennél fontosabb, hogy… – de Hodzsa belefojtotta a szót a küldöttbe. - Ah kérem, nem léphetünk ezen ilyen könnyen túl. Tudja, mit sajnálok nagyon? Hogy az orvostudomány még nem olyan fejlett, hogy fel tudja támasztani Nagy Imrét…- Miért kéne? Örüljünk, hogy már a föld mélyén van…- Nono, ha feltámasztanák, akkor megint ki lehetne végezni…értik…- és gonoszul kuncogott.Ez azonban már sok volt a magyar küldötteknek. Egy dolog a kommunizmus, és egy másik a kegyetlenség. Miért kéne ilyen gondolatokkal vesződni, mikor annyi más baj van? Hodzsának pedig különösen, aki előbb a jugoszlávokkal veszett össze, majd a szovjetekkel, Kínával, Amerikát meg mindig is utálta. Így taszított el magától minden potenciális szövetségest és jött a teljes elmagányosodás, de legalább, komoly óvintézkedéseinek és paranoiájának köszönhetően az ételei nem voltak mérgezettek. Ételkóstolója, a 22 éves Almir kivégzése előtt így számolt be erről:A nagyvezír kedvenc étele a Fergese és a Tave kosi. A Fergesét szívesen ette ebédre és vacsorára is, ez a paprikából, paradicsomból, fokhagymából, vöröshagymából és túróból álló húsmentes étel mindig elvarázsolta a nagyvezírt, már ha Alanka készítette, mert neki volt a legjobb érzéke a fűszerek keveréséhez. Én akkor jöttem a képbe, amikor Alanka már mindennel kész volt, füttyentett, beültem a konyhába és megettem az adagomat. Igazából nem járt volna egy egész, de Alanka nagyvonalú volt mindig. Nem úgy, Amira, aki a tave kosi szakértőjeként főzött, ez volt a nagyvezír másik kedvenc eledele, a joghurtban sült bárány, de mivel Amira családja kerámiákat, cserépedényeket készített, mindig ő hozta az edényt is, amiben megsütötte a bárányt. Nála csakegy két falat járt nekem, profi volt, de irigy. Vasárnaponként desszertet is ehettem, a Trilece volt a kedvencem, ez az omlós sütemény, jaj, összefut most is

a nyál a számban, ha eszembe jut. Az a lágy karamellréteg a tetején, hmmm. Ezt nagymamám még háromféle tejből készítette, innen is ered a tri a nevében, tehén, kecske és birkatejből, mára maradt a tehén, de így is isteni, a nagyvezír rengeteget meg tudott enni belőle, főleg ha az első fogás a könnyebb Fergese volt. Általában csak egy evőkanálnyit kaptam belőle, de bőven megkaramellezve, mert az a sötét szín könnyen rejthetett volna mérgeket. Nem, nem féltem sosem, ki merte volna bántani a nagyvezírt? Most sem félek, lesz, aminek lennie kell. És le is lőtték, nem úgy Hodzsát, akit szívinfarktus vitt el 1985-ben, 77 évesen.

Szőrös talpak a BuckinghambenNicolae Ceaucescu 1978-ban járt hivatalos vendégként a Buckinghampalotában, és a történelem egyik legnagyobb rejtélye lehetne, hogy miért fogadta Erzsébet királynő a paraszti származású diktátort és négy általánost végzett feleségét, de tudjuk, üzleti érdekek kényszerítették erre a királynőt. A román Tarom légitársaság több millió font értékben vásárolt ugyanis brit repülőgépeket. Nicolae kapott egy kitüntetést is, had örüljön, de a tudományos címekbe szerelmes egyszerű Elenának nem volt könnyű a kedvében járni, mert minimum egy oxfordi kandidátust képzelt el magának. A patinás brit egyetemek viszont ettől mereven elzárkóztak, szerencsére egy kis névtelen főiskola megadta neki a papírt, ami bizonyítja, hogy ő is „jeles tudósasszony”. De nem csak ez volt a baj.A látogatás előtt néhány nappal Erzsébet telefonja megcsörrent, a francia elnök, Valéry Giscard d’Estaing volt a vonal túlsó végén Erzsébet nagy megdöbbenésére.- Elisabeth, ma chérie, figyelmeztetni akarlak gyorsan.- Nos, mire is?- Ez a két román tolvaj szarka, nagyon vigyázz, mivel fogadod őket és milyen szobákba engeded be. Tudod, itt jártak pár hónapja, de azt nem, hány vázának, hamutartónak és lámpának kélt lába. - Oh, my God!- Bizony, ne hagyj elől semmit, ami értékes, aminek múltja van, amihez ragaszkodsz!Úgyhogy Erzsébet minden drága holmit eltetetett szem elől és ebédnél is az olcsóbb étkészlettel tálaltatott, hanyagolta az ezüst evőeszközöket. Ez persze nem szúrt szemet a műveletlen házaspárnak, kóstolójuk viszont, a rekordnagyokat böfögő Vladimir észrevette, hogy valami nem stimmel a fogásokkal. A konyhában kóstolt előre, de egyszer csak óriásit ordított.- Vladimir, mi a baj? – kiáltotta vissza Elena, a tudósok gyöngye.- Ó, vigyázzanak ezzel a levessel, csíp mint a veszedelem!- Annyi baj legyen, csak ne tegyen el láb alól – kiabált vissza Nicolae is, majd csevegtek tovább Erzsébettel:- Királynő asszony, be kell vallanom, némileg átfúrtuk a falat a lakosztályunkban, nem bánja-e ugye? – Erzsébet protokollárisan ledöbbent, nem látszott rajta semmi.

- Hogy érti, kedves Nicolae?- Úgy, hogy tudjuk, úton-útfélen lehallgatnak minket a nagy román csodánkról, ezért fő az óvatosság. Kikerestük a lehallgató készülékeket, amiket nem találtunk meg.- De ott lehettek volna – tette hozzá dr. Elena. - Persze, fő az óvatosság – nyugtázta a királynő összeszorítva keskeny ajkait.- Különben csodaszép ez a ház, gratulálunk az építésznek.- Pár száz éve halott, de biztos örülne véleményüknek – mosolygott buzgón Erzsébet, kezdett elmenni az étvágya. Ekkor megint Vladimir kiáltását lehetett hallani.- Kész vagyok, uram, minden kóser!- Nu, együnk akkor! – pár pillanat múlva a diktátor Erzsébethez fordult és leveses szájával beszélni kezdett.- Megbocsásson, főméltósága, de meg kell osztanom önnel valamit. - Igen? Mondja nyugodtan kedves Nicolae. - Az a helyzet, hogy hoztunk magunkkal huzatokat.- Milyen huzatra utal?- Ágynemű! Nem csak Vladimir az óvintézkedésünk, hanem az ágynemű huzat is, na meg a vezetékek ellenőrzése…mint mondtam is.- Miért hoztak ágynemű huzatot? Ezt végképp nem értem – a királynő nem sok mindenen szokott csodálkozni, de most próbálta kisebb méretben tartani a szemét.- Nagyon veszélyes lehet a paplan vagy a párnahuzat akár. Lehet mérgezett, tüskékkel teli, poloskás…- De kérem, ez a Buckingham-palota!- Lehet bármi, drága királynő, a veszély mindenhol ott leselkedik ránk – Erzsébet óriási próbatétele volt, hogy ne kacagjon fel, vagy ne lássák rajta a megrökönyödést, csak üljön sóbálvánnyá meredve. Végül is az is a

csodálkozás egy módja, úgyhogy azt mondogatta magában, „sóbálvány, sóbálvány”.Fel is tálalták a fogásokat, Vladimir is betámolygott némi whiskyvel a torkában, Erzsébet királynő pedig hiába lövellt felé szigorú pillantásokat – mert milyen alapon ment be az étkezőbe és ilyen állapotban meg végképp, hiába. A királynő ezután Elenára sandított és próbálta jelezni neki, Vladimirnek inkább a konyhában lenne a helye, a tudós asszony persze nem kapcsolt. Ahogy férje sem, de egy szakács szó szerint fülön csípte a nagy Vladimirt és visszarángatta a helyére. Miután megebédeltek és senki sem lett rosszul, Ceaucescu egy sétát javasolt a palota kertjében, Erzsébetnek bármihez lett volna kedve, de további perceket, még pillanatokat sem akart a román házaspár társaságában tölteni.- Megnézem a corgijaim, ha sétálnának, önök után eredünk.- Jól van. Mi megyünk, jer, Elena.Felálltak és magára hagyták a királynőt egy láthatatlan pukedli (vagy más?)szellőjétől kísérve. Erzsébet nagyot sóhajtott, de nem hazudott, megkereste 3 corgiját és valóban kiment velük a palotakertbe, hiszen ebéd után mindig így tettek. Mivel ismerte az eldugottabb, avatatlan szem számára láthatatlanösvényeket és sétányokat, ezeken indult el. Csak épp azzal nem volt tisztában, hogy a Ceaucescu házaspárt a bejáratott utak egyáltalán nem érdeklik és hirtelen meg is pillantotta őket az egyik titkos ösvényen közeledni. No, ilyet még nem látott a világ: a királynő és három corgija egy pillanat alatt tűnt el egy bokorban és ott lapultak csöndben, míg a „Kárpátok géniusza” és doktorandus neje el nem tűnt.

Kegyetlen svájci száműzetésSzaddám Husszeint 143 civil meggyilkolása miatt ítélték el és végezték ki 2006-ban, állítólag ez a 143 ember próbálta megölni őt 1982-ben, de ennél lényegesen többen lehettek, akik a nőket és gyerekeket is gyilkoló iraki diktátor halálát kívánták. Egymaga legalább 250 000 ember haláláért volt felelős. A Közel-Kelet messiásaként magára tekintő iraki elnök igen paranoiás volt, mindenhol és mindenkiben ellenséget látott, ha picit is válságba jutottkormányzása, vagy bárki, akár egy minisztere, finom kritikával illette, vagy csak jóindulatú tanácsot adott neki, többet nem tért haza. Családja nagy eséllyel maximum darabokban kapta vissza testét, eltűnése után néhány nappal. Ennyire nem tűrte az ellentmondást és félt, rettegett, hogy meg akarják ölni mindenhol leselkedő ellenségei. 1979-ben, mikor hatalomra jutott nem túl elegáns belépőként kivégzett 21 magas rangú tisztviselőt, mert kételkedett hűségükben. Aztán gondosanelkezdte építeni személyi kultuszát: az ország tele lett óriási szobraival és ha valaki, egy újságíró mondjuk rákérdezett, mi a véleménye erről, azt válaszolta, ő nem tehet róla, ha az embereknek ez a hobbija. Pediginkább gyűlölték és félték, mintsem szerették. De nem csak a hatalommal foglalkozott, a kultúrával is, kötelezővé tette az analfabetizmus felszámolását és odafigyelt az egészséges életmódra is. Diétára fogta túlsúlyos minisztereit, és ő maga is igyekezett egészségesen étkezni. Rettegett diktátorkénttermészetes volt, hogy ételkóstolót tartott, nem is egyet. A kedvencét azonban épp saját fia, Udajj gyilkolta meg.

Udajj legalább olyan gyűlölt figura volt, mint apja, mániája volt a kislányok megerőszakolása, a gyilkolás, az agresszió. Szerette az ízléstelen luxust, aranypalotáiban cowboy csizmák, olasz divatáruk és sportkocsik sorjáztak. Sokáig ő volt apja kedvence, a trón várományosa, de mikor megölette az ételkóstolót, kegyvesztett lett és úgy is maradt 2003-as haláláig. De miért is ölte meg? Miért kockáztatta biztos pozícióját? Cherchez la femme! 1988-ban az egyiptomi elnök felesége Suzanne Mubarak fogadást tartott, amin ott volt az egész Szaddám Husszein család is, legalábbis ezt beszélik, akik akkor már éltek és jelen voltak. Azt is pletykálták, ezt már a Szaddámékhoz igen közeli források, hogy az elnök egyik kedvenc ételkóstolója, Kamel Hana Gegeo mutatta be az elnöknek második feleségét Samirát, ez akasztotta ki Udajjt, aki nem bírta türtőztetni magát, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ez csak 37 éve volt. A fogadás délután 5-kor kezdődött, Udajj egy cabrio bmw-vel érkezett, mellette egy 13 éves kislány 20 évesre sminkelve, mögötte egy kutya. Az volt a terve, hogy őket is beviszi a fogadásra, de Mubarakné ehhez nem nagyon ragaszkodott, és aztán már Udajj sem, mert egyre biztosabb volt abban, jobb ha harcában egyedül van. A kelet legnagyobb nevei vonultak fel az álló, kerek és finomságokkal megrakott kiasztalok körül, mindenki bókolt és hajbókolt. Szaddám ételkóstolói és testőrei szoros gyűrűjében siklott a tömegben, odament, akihez érdeke kívánta, kihagyta, akiben nem látott potenciált, Udajj is odasodródott hozzá, ő pedig boldog volt, hogy legreménytelibb gyermeke itt van vele. Udajj a maga részéről azért érzett elégedettséget, mert látta, hogy Kamel Hana, az ételkóstoló is itt sündörög, épp ezért küldte ide anyja.Udajj Kamal Hana mellé siklott, kicsit megbökte, hogy a testőr és ételkóstoló hátra forduljon.- Mi újság, Kamal?- Eddig minden rendben, remélem, nem is lesz változás. Sok ellensége van itt az apádnak.- Akkor légy résen! – ezek voltak az utolsó szavak, amiket az ételkóstoló életében hallott, mert Udajj mellbe lőtte, bár más források szerint késsel szúrta le. A végeredményen ez viszont mit sem változtat.Óriási felfordulás kerekedett egy pillanat alatt, Szaddamot a többi testőr kimenekítette, Udajjt Mubarak emberei fogták le. Mubarak a feleségének nem túl halkan súgta oda, hogy ez az Udajj egy pszichopata állat, de szegény asszony nem hallotta, mert már jó pár perce ájultan hevert a földön több magasrangú feleséggel együtt. A női halom csak nőtt, mert a gyilkosság sokkjától elalélókat

követték a zűrzavar hatására összeomlók, majd azok, akikből szó szerint kiszorították a levegőt a tülekedő többiek. Közben Udajjt elvezették, Szaddam pedig irtózatos haragjában fennhangon kijelentette, hogy kivégezteti a fiát, de minimum börtönbe záratja. Haragja érthető, Kamal apja Szaddam egyik kedves séfje volt, anyja, Szaddám lányának egyik dajkája, testvére Szaddám parancsára szervezte meg az asszír hadsereget. Ezeket a szoros szálakat Udajj egy pillanat alatt elvágta, bár a család persze továbbra is hűséges maradt az elnökhöz, mert is volna mást tenni! Szaddamtisztában volt azzal, hogy valami most nagyon megváltozott. Komolyan gondolta a bosszút, akkor is ha saját fiáról van szó, de addig könyörgött neki Udajj anyja, sőt, még Kamal szülei is, hogy bocsásson meg saját fiának, míg végül a nagy büntetés az lett, hogy Svájcba száműzte. Istenem, de pórul járt szegény gyerek! Ráadásul nem is kellett örökre ebben a nyomorult országban maradnia, hamarosan visszatért, igaz, apja bizalmába már nem tudott többé beférkőzni, de legalább újra élvezhette az otthoni tiszta levegőt.

Nők a (konyha)pult mögöttMindig van rosszabb, mintha ezt példázná a Fülöp-szigetek történelme, ahol három éve a már leszerepelt diktátor, Ferdinand Marcos fia az elnök. Igaz, előtte az a Duerte kormányozta az országot, aki drogháborút szabadított a 110 milliós Szigetekre, beszólt az EU-nak és mindenkinek, akinek lehetett és Marcos évtizedekkel korábbi rossz emlékű elnyomását hozta vissza. Úgyhogy a szavazók 2022-ben úgy gondolták, inkább a nyolcvanas évek második feléig gonoszkodó Marcos fiának adnak esélyt, minthogy ez a neveletlen és kegyetlen Duerte üljön továbbra is a fejükön. A Fülöp-szigetek egyáltalán nem reménytelen hely, az emberek időről időre megelégelik az elnyomást, a basáskodást és legális választásokon elzavarják azt, aki visszaél bizalmukkal és a hatalommal. Ennek egyik legszebb példája volt, mikor a politikához nem értő családanya és özvegy Corazon Aquino nyert a választásokon. Ő vetett véget a Marcos-terrornak. A Corynak becézett asszony évtizedekig mellékszereplő volt harcos ellenzéki férje mellett, de mikor drága urát, Benigno Aquinót kivégeztette Marcos, színre lépett. Nem volt könnyű megnyerni a szétcsalt választásokat, 1,5 millió hamis szavazatot lepleztek le külföldi választási megfigyelő bizottságok. De épp ez segítette őt nyerni. Tapasztalatlansága miatt kormányzása nem volt teljes siker, de az mégis kiderült, a zsarnokokat el lehet űzni, akkor is, ha egy szigetről nehezebb eltávolítani őket. Az ételkóstolókkal azonban mindez nehezebb.Miután a Cory asszony nyert, beköltözhetett az elnöki rezidenciára, de a személyzettel már korán tudatta, semmilyen luxusra nincs szüksége, tud főzni, takarítani. Ha besegítenek neki, annak örül, mert idő hiányában szenved, de kényeztetést nem igényel sem ő, sem gyerekei. Nem ehhez volt szokva és az általa követett demokratikus eszmék nem is erre predesztinálták. A személyzet egy részét el is bocsájtotta a manilai Malacanang Palotából, a hivatalos elnöki lakosztályból. Maradt két szakács, két takarító és egy mindenes férfi, aki akár az ételt is felszolgálhatta, ha Coryék nem a konyhában ettek, vagy gondozta a kertet, és megbuherálta, ami elromlott. Ennyire csökkent Marcos 20 fős személyzete. De létezett egy kis titok is a házban, amiről az özvegy csak beköltözése után egy héttel értesült. A szakácsok eleinte féltek Aquino asszonytól, azt sem értették, miért tartotta meg őket, de idővel rájöttek, nincs mitől tartaniuk, ez egy rendes nő, aki nem akart mindenkit utcára tenni, csak mert Marcost szolgálta. Az hamar kiderült, hogy ők sem kedvelték a diktátort, csak a munkájukat végezték alatta is, ahogy most Corazon asszonynál. Egy hét után megszokták, hogy Cory szívesen üldögél velük a konyhában, szeret velük

beszélgetni, hogylétük felől érdeklődik, vagy Marcos étkezési szokásairól – pusztán kíváncsiságból. 1986 március 10-én Aquino már két hete volt elnök, mikor a konyhában ebédelt immár szokás szerint a szakácsokkal. Gyerekei nincsenek a palotában, úgyhogy csak hárman beszélgetnek kedélyesen, a kinunot-ot, ezt a finom kókusztejben készített ráját ízlelgetve. A szakácsok tényleg értették a dolgukat, mindent nagyon ízletesre készítettek, sok, Aquino asszony számára addig ismeretlen ízárnyalattal, illattal. Pedig a fogások nem voltak ismeretlenek előtte, ő is főzött már évtizedek óta, de ez a két szakács tényleg mindent megbolondított valami kis plusszal, vagy omlósabb volt a hús, mint ahogy eddig ő készítette, vagy volt valami egyéb fűszer, ami feldobta a jól ismert ételt. Hát nem hiába választotta őket Marcos, élchefek voltak. Ahogy vidáman diskuráltak falatozás közben, egyszer csak dörömbölés hallatszott a konyha fala mögül, konkrétan a tűzhely felől. A két szakács összenézett, Aquino asszony pedig nem értette, mi történt. Mivel a zaj elült, tovább ettek, mintha mi sem történt volna, de egy perc múlva megint ugyanolyan dörömbölés hangzott fel, és ezt most már nem lehetett negligálni. - Mi volt ez, Rodrigo? – fordult az elnökasszony az idősebb szakácshoz.- Elképzelésem sincs, elnökasszony.- Salvador? – nézett kérdőn a másik szakácsra, hátha neki megered a nyelve, mert azt látta rajtuk, hogy igenis tudják, mi vagy ki van a fal mögött. - Nos… - Salvador, ez a 40 év körüli szakácsfenomén, aki nem csak szorgalmas volt, de kreatív is, ezért alkalmazta őt Marcos már 30 éves korában, mikor még egyáltalán nem volt a kisujjában a főzés minden apró csínja-bínja, szerette volna elmondani, amt tud. De Rodrigo szigorú pillantásokat vetett rá.- Tudnia kell – mondta felé fordulva Salvador.- Mit kell tudnom? Rodrigo! – szólt rá most már feddően Corazon asszony.- Nos, valóban van itt valami, vagyis valaki, akiről még nincs tudomása elnök asszony.- Semmit nem értek… ne kerteljetek már. Mi van a fal mögött? Mit titkoltok?- Mi semmit. Marcos elnök úrnak volt egy kis… hogy is mondjam…- Ha nem tudjátok elmondani, azonnal kibontatom a falat és meglátjuk, miről olyan nehéz beszélnetek. Bár nem értem igazán, tőlem nem kell félnetek, erre már rájöhettetek volna. - Igen, igen, tudjuk, de így van, nehéz ezt szavakba foglalni.- Nem kínozlak titeket. Hívatom Gustavót.

És így is történt, Gustavo a mindenes 20 perc alatt kibontotta a konyha falát, Corazon Aquino asszony pedig elképedt és hirtelen megértette a szakácsokat is. Hogy tudták volna elmondani, hogy Marcos egy nőt rejteget a falak mögött, akinek ételkóstoló és egyéb, szexuális célú feladatai voltak? Lassan már Rodrigo és Salvador is megfeledkezett róla, olyan csöndben lapult két hete, de most muszáj volt jeleket adnia, kifogyott az élelmiszer készleteiből. Persze vezetett ide más bejárat is, csak a padlón át: mikor Marcos enni készült, a Gloria nevű nőnek le kellett mennie a lépcsőn, ami levezetett a szobájából a pincébe és onnan fel az étkezőbe. Itt Marcos előtt megkóstolta a fogásokat, az elnök ezután erőszakkal a magáévá tette, majd a kellő idő elteltével ő maga is belefogott az étkezésbe. A szakácsok sejtették ezt a történetet, de mivel Marcos előttük is titkolta, nem voltak biztosak a dologban, azt meg egyáltalán nem gyanították, hogy Gloria ott maradt Marcos leváltása után. Aquino asszony elképedt, hogy Marcos erre is képes volt! Egy rab, aki előkóstol neki, egy rab, akit minden nap megalázhat.Gloriát azonnal kórházba szállították. Voltak sebesülései, vágásai, hegei, de a lelki sérülései súlyosabbak voltak a testén található sebeknél. Még évekbe telt, hogy felépüljön, de ez sem sikerült teljesen. 38 évesen öngyilkos lett. Aquino asszony természetesen nem igényelte semmilyen ételkóstoló alkalmazását, maximálisan megbízott Salvador és Rodrigo munkájában.

A titkos Castro néni pluszErasmo Hernandez Leon Fidel Castro egykori szakácsa volt. Még Che Gevara mellett kezdett hobbi szinten főzni, akinek középosztálybeli gyökerei és neveltetése miatt talán lehettek volna nagyobb igényei, komolyabb kulináris ízlése, de mégsem válogatott sosem. Ugyanazt ette, mint a többi katona, hiába volt nagy gerilla (és nem grill) vezér, csupán egy dologban tért el harcostársaitól, fekete babból bármennyit meg tudott enni, az volt a fő főkedvence. Erasmo nem komolyan szakácskodott Che mellett, elsősorban aszemélyi testőrségében állt helyt, csak néha próbálta ki magát sikerrel a konyhában. Ez a helyzet akkor változott meg igazán, mikor Che megtudta, hogy Fidel Castro testőrsége hiányos.Che Gevara magasra repült Castro oldalán, miután elkergették a kubai diktátor Batistát, jó barátok is voltak, bár Castro kicsit mindig furcsállta Che oly puritán életét. Csak katonai egyenruhát hordott, sosem ivott kávét vagy alkoholt. Egy nap a fülébe jutott, hogy harcostársa testőrsége erősen hiányos, ekkor lépett a képbe Erasmo, akit beajánlott hozzá. Erasmo addigra már begyakorolta magát szakácsként, kimondottan tehetségesnek bizonyult és ez a talentuma akkor értékelődött fel igazán, mikor kiderült, Castro egészségére, étkezésére senki sem igazán figyel. Hol itt evett, hol ott, bekapott valamit reggel, lenyelt valamit este, de rendszer nem volt, mert élete ennél zaklatottabb ritmusban folyt. Erasmo testőrködéssel kezdte, négy évig szolgált Castro oldalán és az eleinte csak hobbinak indult főzésekből igazi szakáccsá vált. Közben Castro végig vitte az agrárreformot, vagyis az összes föld az állam tulajdonába került, visszavette a gyárakat az amerikaiaktól, elindította az írástudatlanság felszámolását. Dübörgött tehát a Castro-reform, mígnem egy nap egy közeli barát, egy Castroharcos azt mondta Erasmónak:- Tudod, neked hivatalosan is szakácsnak kellene állnod Fidel mellett… jó testőr vagy, de annyi jó testőre lehet, amennyit csak akar, viszont megbízható szakácsa nincs. Iratkozz be egy tanfolyamra, álljuk a költségeket!Így is történt, Erasmo felvételt nyert egy szakácsiskolába, a vizsgát kitűnőre tette le egy kifinomult halfilé velőscsontos mangószószban recepttel. Ez lett később Fidel egyik kedvenc fogása is. Főzni szinte bárki megtanulhat, ami azonban tökéletes szakáccsá tehet valakit, főleg, ha egy nagy ember mellett szolgál, az az, ha jól meg tudja tervezni a fogásokat, jól osztja szét a feladatokat, vagyis mindent kontrollál. Castrónál

egyrészt a kiegyensúlyozatlanság volt a fő baj, a gerillák miatt össze-vissza evett, nem lehetett tervezni az étkezéseit. Másrészt Erasmónak mindent ellenőrizni kellett, ami az asztalára kerül, mert Castro sok embernek szálka volt a szemében, főleg az amerikaiak akarták eltüntetni. A CIA állítólag 634-szer próbálta eltenni láb alól változatos módszerekkel. Erasmo elkísérte szülei farmjára is Castrót Biránba, de a hangulat fagyos volt, a szülők nem voltak büszkék forradalmár fiúkra, csak az ellenséget látták benne, aki tőlük, saját véreitől is elvette a földet, hogy állami tulajdonná tegye. Igen, az igazságtalanság érzése érthető, apja szegény galíciai spanyolként egymaga épített fel mindent Kubában, miért kellett megfosztani attól, amit kemény munkával szerzett? Castro felégette a családi cukornádültetvényt is, úgyhogy a viszonyuk nem volt épp meghitt és rózsás, a szülők csalódtak a nagy tettekre hivatott Fidelben, aki nem jogász lett vagy sportoló (az amerikai baseball liga profi szerződést ajánlott neki), hanem egy lázadó, aki saját családját is kifosztotta. De térjünk rá a Castro-ház kulináris szokásaira, Erasmónak ugyanisleesett az álla, miután megkóstolta a mama paelláját. Hiába végezte el kitűnőeredménnyel a szakácsiskolát, hiábavoltak oda főztjétől a gerillák, akatonák, ilyen paellát soha nem tudottkészíteni.- Castro néni, mi a titok? Kéremárulja el, hogy én is ilyet főzhessek a fiának.- Nincs titok semmi. Na persze, az igazán jó szakácsok sosem árulják el a titkos plusz hozzávalót, legyen az fűszer, szeretet, olaj fajta, mindegy. Erasmo panaszkodott is erről a szakács mesterének: isteni paellát evett, de nem tudott rájönni, mi lehet az egyszerű vidéki asszony titka? A mester szerint lehet, hogy a víz, mert nagyon nem mindegy, hogy miben áztatunk, vagy főzünk, kemény vagy lágy, édesebb vagy sós aromájú vízben. És tény, a Castro-farmon volt egy saját kis forrás kristálytiszta, finom vízzel, amit össze sem lehetett hasonlítani a városok klórozott vizével.

Erasmo később elhagyta Castro környezetét, de szakácsművészetét az évek alattegész magas szintre fejlesztette. Castro ezzel párhuzamosan az időspórolásművésze lett, mikor abbahagyta a borotválkozást, saját számításai szerint évi5500 percet takarított meg.

Nem az a funkcióA líbiai diktátor Moammer Kadhafi új színt hozott a személyi védelem történelmébe. Az már az ősidők óta jól működő módszer, hogy az életüket féltő hatalmasságok erős férfitestőrséggel védik törékeny életük, de Kadhafi ennél lényegesebben kreatívabb ötlettel állt elő. 40 fős női testőrséget toborzott magas, szép, hosszú hajú nőkből, akik nemcsak tetszetősek voltak, de a harcművészetben és a fegyverrel való bánásmódban is járatosak. A mögöttes gondolat talán az lehetett, hogy az esetleges támadó megzavarodik, ha nőkkel találja szembe magát, de az is felmerült, hogy ez is csak az egyik showelem Kadhafi körül. Azonban erős testőrnők ide vagy oda, 42 hosszú év után mégis lelökték Kadhafit a trónról és meg is ölték. Bukása után a testőrnők közül többen úgy nyilatkoztak, nem csak védeniük kellett a nagy vezért, hanem ő, fiai és más rangos vezetők is rendszeresen megerőszakolták őket. Kadhafi, bár a sajtóban hangoztatta, hogy kiáll a nők jogaiért, szexrabszolgákat tartott és katonáinak engedélyezte a nemi erőszakot is, ha az ellene lázadók visszatartásáról volt szó. Szerette a nőket, de nem becsülte meg, csak használta: védelemre, szexre, és természetesen ételkóstolásra is.Layla 25 évesen került a nagy vezér közvetlen környezetébe. Nagyon szép, sudár lány volt, ívelt szemöldöke keretezte sötét, mandulavágású szemét, egyenes kis orra volt telt ajkai felett, arcát pedig sűrű, hullámos hajzuhatagkeretezte. Kadhafi szeme egyből megakadt rajta, mikor a lány a testőrség kötelékébe került és egy áprilisi napon a Bab al-Azizia laktanya parkjában futóedzésen vett részt a többi lánnyal. Mind csinosak voltak, de Layla kiragyogott közülük is, Kadhafi magához intette. Kifaggatta, honnan jött, hány éves, milyen a családi helyzete, majd megkérdezte, ragaszkodik-e ahhoz, hogy a veszélyes testőrség kötelékében szolgáljon, vagy szívesebben dolgozna valami kevésbé megerőltető poszton Kadhafi közvetlen környezetében. Layla nem értette, pontosan mire is gondol a nagy vezér.- Az ételkóstolóim egyike lehetnél, Layla. Finom fogásokat ízlelhetnél, amikből akár a családodnak is vihetnél. A lényeg, hogy ki kell szűrni a mérgeket, már ha vannak. De eddig még senki sem vetemedett arra, hogy megpróbáljon megmérgezni, nem gondolnám veszélyes pozíciónak – kedvesen rámosolygott a lányra. - Köszönöm uram, szívesen segítek abban is. Önt szereti a nép, ki törne az életére? Már a 10. szobrát állítják Tripoli szélén, biztosan tud róla… - Tudom, persze. Terhes is kicsit ez a rajongás, de mit tehetek? Ha az embert imádják, el kell viselnie. Lehet, hogy én pedig téged szeretlek meg. Elviselnéd, Layla?