- Biztos, uram.- Jól van, akkor kövesd Sehamot, megmutatja, hol lesz a szállásod és merre fogsz dolgozni. Örülök neked, Layla – majd csókra nyújtotta kezét a lánynak. Ekkor 50 éves volt.Seham elvezette Laylát a laktanya egy távoli pontjára. A lány eddig csak a kaszárnya priccseit, koszos tusolóit ismerte és azokat is csak két hete, mióta idekerült, most viszont az épület és Kadhafi életének egy új oldalát láthatta. Nem volt igazi luxus, amit Seham megmutatott neki, a szobák, a bútorok, a felszerelés, de az átlagember és Layla 7 tagú családjának életkörülményeinél lényegesen jobb volt minden, bármerre is nézett. Azonban Seham nem a konyhába vezette és nem is egy szobához, ahol majd lakni fog, hanem egy eldugott folyosóhoz, ahonnan egy sötét lépcső nyílt. - Gyere utánam, bemutatlak valakinek, aki nagy vezérünk tapasztalt ételkóstolója, megtanít mindenre, amit tudnod kell.Lebotorkáltak a kevéssé megvilágított lépcsőn, Layla sokszor épp, hogy rátalált a lépcsőfokokra, Seham pedig nem segített neki azzal, hogy szóval tartja, és így követheti a hangját, vagy hogy világít neki. Végre megérkeztek egy ajtóhoz, Seham kitárta, de nem lépett be.- Menj be nyugodtan, már várnak.Layla belépett, az ajtó bezárult mögötte. A szeme pár percig próbálta megszokni a sötétet, csupán egy fáklya gyenge fénye világított a falon. Motoszkálást hallott.- Ki van itt? – kérdezte halkan.- Te ki vagy? – kérdezett vissza egy női hang.- Layla Hamid vagyok. És te? Talán te fogsz megtanítani a feladatomra?- Milyen feladatodra?- Az étel előkóstolásra nagy vezérünknek – a korábbi hang ezt hallva rekedten felkacagott.- Arra biztos nem én. Gyere közelebb!Layla elindult arra, amerre a hangot sejtette. A pince sarkában egy nő kuporgott, egy darab vászon fedte hellyel-közzel a testét, nagyon vékony volt, a haja és az arca koszosnak tűnt és rothadó bűzt árasztott. Layla mellé guggolt.- Ki vagy te?- Soraya.- A nagy vezér egyik ételkóstolója, ugye….? – Layla bizonytalanul kérdezett, tudta, hogy nemleges választ fog kapni.
- Bárcsak az lennék! Nem, nem vagyok, csak Kadhafi játékszere. Azt hiszem, te is az leszel, különben nem lennél itt, te szép lány.- Nem, engem ételkóstolásra szánt, kiemelt a testőrségből. – Soraya Laylára nézett fürkészőn.- Nagyon szép vagy, Layla, és pont ezért nem ételkóstoló leszel.- Hanem mi?- Gyanítom az én sorsom vár rád…- Nem értem…- Itt leszel a pincében és várod, mikor jön el érted... Jó esetben felvisz játszani, de engem már nagyon régen nem vitt fel…- Mi az, hogy játszani…?- Pornográf filmeket nézet veled, aztán meg kell tenned vele, amit láttál, vagy amit épp kitalál. De talán még ez is túl rózsás sors lenne, már fent is vannak ágyasai, minek vinne magához? Valószínűbb, hogy itt rohadsz meg velem együtt. Várod mikor jön le, hogy levizelje a hajad, kábítószert szúrjon a karodba, alkohollal itasson, majd megtegye, amit akar…- Nem, nem hiszem, nem ezt mondta…- Sajnálom, Layla, túl fiatal és túl naiv vagy. Az ételkóstolói különben is férfiak, amennyire én tudom.Layla leült Soraya mellé a földre és sírni kezdett.- Ne sírj, lehet, hogy neked sikerül megszöknöd. Vagy talán tényleg felvisz…ne haragudj, hogy elkeserítettelek. Nagyon régóta vagyok már itt, kihalt belőlem a remény.- Mióta?- Talán több év is eltelt már… nem tudom. Milyen évet írunk?- 1992-őt.- Akkor több év is, igen…én már gyenge vagyok, nem fogok innen kijutni, de te talán...Ekkor nyílt az ajtó és Seham lépett be, Layla hirtelen odafutott az ajtóhoz, félrelökte Sehamot is kiszaladt. Azt hitte, ha kijut a pincéből, megmenekülhet, de az őrökre nem gondolt. A kapuban ketten ráugrottak, annyira rúgkapálózott, hogy az egyik előrántotta a tőrét és combon szúrta. Layla elájult és többet nem is tért magához. Ott vérzett el a kaszárnya bejáratánál. Kadhafi az udvarról ment fel, meglátta, mi történt. Odaguggolt a lány mellé, karjait teátrálisan az égbe emelte.- Ó pedig milyen nagy terveim voltak veled, te lány… - majd az őreihez fordult:- Dobjátok ki a laktanya elé ruhátlanul és írjátok rá a testére: így jár, aki nem engedelmeskedik Kadhafinak.
Mit szeret a zombi?Dr. Francois Duvalier Haitii diktátoraként működött 1957 és 1971 között, ez még nem lenne csodálatos, sok-sok ország élt civilből elnyomóvá váló vezetők alatt. De Duvaliernek több heppje volt, mint a többieknek, például azt terjesztette magáról, fekete mágiával, vuduval képes gyógyítani. Vagy azt, nem is igazi ember, hanem természetfeletti képességű demateriális lény, aki ilyen minőségében nagy szerepet vállalt Kennedy meggyilkolásában. De mégis igazságtalanság lenne azzal vádolni, hogy velejéig gonosz lett volna, hiszen direkt és csak azért változtatta kakassá egy ellenlábasát, hogy ne kelljen megölni. Milyen kedves, és ügyes is.Kisebb paranoia azonban persze őt is körül lengte, amikor még csak hat éve uralkodott, elrendelte az összes Haitiin élő fekete kutya meggyilkolását, mert meggyőződése volt, hogy az ellene szervezkedő Clément Barbot fekete kutya alakját öltötte fel és majd ebben támad rá. Barbot eredetileg Duvalier fő bizalmasa és jobbkeze volt, és mikor Papa Doc, alias Duvalier, 52 évesen infarktust kapott, Barbot-t bízta meg az ország átmeneti vezetésével. Amintjobban lett, egyből fenyegetésként kezdett tekinteni jobbkezére, úgyhogy börtönbe csukatta. Barbot, miután kiszabadult, el akarta rabolni Duvalier gyerekeit, hogy a káosz és stressz közepette lemondásra kényszerítse. De a terv nem sikerült, Barbot-nak menekülnie kellett és ekkor látta azt Duvalier egyik sasszemű embere, hogy fekete kutyává változva menekül előlük. De elkapták és kivégezték, ahogy az összes fekete kutyát is a szigeten. Duvalier akkor sem voltrest, mikor az ellene lázadó gerillák egyik vezetőjét ölte meg és jégbe fagyasztott fejét a palotájába vitette, hogy „kihallgassa” – az ő képességeivel ugye... Félt, rettegett még a saját embereitől is, talán csak az analfabétaságban tartottnéptől nem, hát pont neki ne lett volna ételkóstolója? Persze, hogy volt, egy egész zombihad. A Duvalier-val titokban nem szimpatizáló haiti lakosság ugyanis meg volt győződve arról, hogy a hozzá hű vudu papok és egyszerű, megtéveszthető emberek élőhalottak. Mikor 1964-ben örökös elnökké tetette meg magát, azt hitte, megvan a tuti, és már senki sem fenyegetheti hatalmát vagy életét, de 3 évvel később elkezdődtek a merényletsorozatok ellene, például a híres csirkés.Tipikus haitii fogás a citromban, narancsban, borsos-fokhagymás pácban főzött és ropogósra sütött csirke, amihez diri kole ak pwa-t kínálnak, babosparadicsomos rizst. Duvalier-nak is mindig összefutott a nyál a szájában, mikor megérezte illatát. De várnia kellett, míg ételkóstolónak kinevezett vudu papjai is
megízlelték. Egy órának kellett eltelni a kóstolás és Duvalier étkezése között, biztos, ami biztos. - Mit tegyünk most drágám? - fordult az éhes Duvalier ezen a verőfényes napon a feleségéhez, Simone-hoz.- Menjünk jótékonykodni! – mondta vidáman a kapzsi asszony, aki állítólag még férjénél is gonoszabb volt. Tehát ne dőljünk be ennek a kedvesen hangzó mondatnak, de ami azt illeti, valóban elmentek a szerénytelenül az asszonyról elnevezett Cité Simonevárosrészbe, ami Latin-Amerika egyik legnyomorultabb negyede volt akkor, és az még ma is. Ezen akkor a Duvalier házaspár sem tudott segíteni, pedig igazán megvolt bennük a szándék. Az utcagyerekek – nem is volt más típusú gyerek, csak aki az utcán próbált valami alamizsnát kicsikarni az arra járóktól – egyből körbevették az aranyszínben csillogó Duvalier mobilt. Simone asszony kiszállt, először protokollárisan mosolygott, de mikor a kicsik megrohanták és szoknyájába kapaszkodva kérlelték, szánja meg őket, undorodva sikítozni kezdett. Pedig ő sem egyből a palotába született, anyja egy árvaház gondjaira bízta, csupán a szerencsének köszönhette, hogy onnan kikerült, kitanulhatta az ápolónőséget és így megismerkedhetett az ambíciózus papa Doc-kal. - Francois, segíts! Szereld le ezeket a kis piócákat egy kis pénzzel!Duvalier azonban lassan kászálódott csak ki az autóból, a sofőrjét bízta meg a cselekvéssel, a markába nyomott némi aprót, hogy azzal csalja el a gyerekeket Simone szoknyájától. - Istenem, ez a sok nyomorult! Szerencse, hogy hisznek benned.- Ők legalább hisznek, ugye drágám… – válaszolta epésen Papa Doc. Hát igen, a házasságuk nem volt épp felhőtlen.De ne hallgassuk el, hogy eközben a palotában sorra dőltek ki a vudu ételkóstolók, mert megint, ki tudja már hányadszorra idén, mérget csempésztek a pácolt csirkébe. Hárman haltak meg ezúttal, de mire Papa Docék hazaértek, már nyomuk sem volt, az ételt újra főzték, újra tesztelték s némi veszélytelen előétel elfogyasztása után már maga a főnök is megkóstolhatta a finom csirkét.
Kínzás és költészetAugusto Pinochet 1973-ban puccsal döntötte meg Salvador Allende törvényesen megválasztott elnök uralmát, hogy katonai kormányzóként, egy junta irányítójaként vezesse Chilét 1990-ig. Véres megtorlónak is nevezik, de sokan a javára írják, hogy ő mentette meg Chilét a kommunizmustól és konszolidálta a gazdaságot. Ami biztos, hogy minimum 3200 embert gyilkoltatott meg, tízezrek kerültek börtönbe kormányzása alatt és több ezren hagyták el az országot. De már hatalomra kerülésével összevérezte a kezét, tudtán és valószínűleg akaratán kívül is, elődje ugyanis, Salvador Allende, mikor Pinochet lemondásra szólította fel, öngyilkos lett az elnöki palotában. Fegyverét egy korábbi hősünktől, Fidel Castrótól kapta ajándékba, ez egy Kalasnyikov gépkarabély volt. Pinochet viszont diktátor társaitól eltérő módon elég békésen, szívinfarktusban hunyt el 2006-ban. Pedig megszámlálhatatlan ellensége volt, még a belső körökből is, mert hatalomra kerülésekor lefokozta juntája tagjait is. Persze, hogy többeknek megfordult a fejében a bosszú, hogy elteszik láb alól, akár méreggel, akár fegyverrel.Mindennapos jelent volt a következő Pinochet és pribékjei főszereplésével:- Juan Carlos, azt a három ellenállót most megkínozzuk. Biztos, hogy Allende belső köréhez tartoztak, tudnak információkat a kommunistákról. Hozd a George Harrison-lemezeket!Juan Carlos pedig el is ment a zeneszobába, ahol bakelit borította a falakat és futott vissza a Harrisonokkal. A metódus szerint a „politikai foglyok” napokon át hallgatták iszonyú hangerővel a zenét, és miután ez már kellően szétcincálta idegeiket (mondjuk Harrisonnál rosszabb is lehetett volna), és akusztikusan megtörtek, fejüket saját vizeletükkel és ürülékükkel teli vödörbe nyomták. Vagy még kedvesebb megoldásként áramot vezettek a nemi szervükbe, esetleg megerőszakolták őket - a nőket biztos. Több ezer ember tűnt el Pinochet kínzókamráiban, például ez a három, Allende-hű fiatal férfi is, akiket most kínoznak. Először a lemez, aztán az ürülék, aztán semmi – se étel, se ital, és nyom nélkül meghalnak. Pinochet persze nem saját kezűleg végezte a kínzást, de az elején ott volt, bízott benne, hogy megtörnek és egyből megkapja az információkat a kommunisták szervezkedéseiről. Nem kapta meg, Lucía, a felesége viszont már várta a vacsorával.
- Lucía, itt vagyok, ne haragudj…- Töröld le a vért a kezedről – fordult el undorodva az asszony.- És megkóstolták már az ételt, kezdhetjük?- Igen, a paranoiád megnyugodhat, ehetünk. Hozzá is fogtak, Pincohet pedig csevegni kezdett, mert csak étkezéskor volt alkalma dicsekedni a feleségének a sikereiről, terveiről.- Holnap behozatom azt a nyomorult Nerudát is.- A költőt?- Ja, azt!- Kórházban van, drágám, nem tudtad?- Oh, igen?- Úgy hallottam, rákkal fekszik Santiagóban. Pinochet elgondolkozott. - Hm, akkor nem hozatom be az öreget. De van ott egy orvos barátom, megoldjuk majd.- Mit, drágám?- Neruda, Nobel-díj ide vagy oda, zavaró tényező, Allende feltétlen híve volt. Nem akarom, hogy az országban legyen.- Azt beszélik, hogy Mexikóba készül…emigrálni.- Na, és majd onnan írja uszító irományait! Nem hiányzik ez nekünk. De meg kell hagyni, hogy ez a cazuela vacsora istenien sikerült már megint, így méregtelenítés után még jobb – Lucía felnevetett. Neruda pedig éppen
ekkor aludt szenderült álomba a kórházban, ahol már a javulás útjára lépett a prosztatarákját gyógyító kezelések hatására.Pinochet másnap két junta-társát bízta meg a küldetéssel: menjenek a santiagói kórházba, fizessék le Neruda orvosait, hogy azok fecskendezzenek be egy erős szívblokkolót a költőnek. Ez a méreg a Cloristridium botulinum volt, ami idegrendszeri bénulást és halált okoz. Szerencsére a költő ekkor már leírta sorait a reményről, ami olyan „mint a mennyország ígérete, mint egy váltó, amelynek a kifizetését állandóan elhalasztják.” Ő sem reménykedhetett már tovább.
Veszélyes a Futo makiMint a mindenkori japán uralkodóknak, Hirohito császárnak is isteni származást tulajdonítottak, de a ránézésre inkább könyvtáros volt, uralkodói tettei pedignémileg cáfolták az isteni eredetet. Amik miatt egyébként élete végéig gyötörte a bűntudat… A húszas évek végén megkoronázott császár alatt történt ugyanis agyalázatos nankingi mészárlás, mikor megközelítőleg 300 000 kínai civilt végeztek ki a japán katonák. A negyvenes években a japán haderő agresszívan terjeszkedett a Csendesóceánon. Eljutottak Indiáig, Ausztráliáig, de Pearl Harbor bombázása hiba volt, és tarthattak az amerikai megtorlástól. Hirohito élve megúszta, de isteni származását meg kellett tagadnia. Ezután Japán államformája is megváltozott, képviseleti demokratikus monarchia lett, Hirohito pedig kivonta magát a politikából, csak protokolláris feladatokat látott el és életét inkább tengerbiológiai kutatásainak szentelte, ami 12 könyvben meg is jelent. Többé nem foglalkoztatta a politika, a katonaság, kutatásai mellett a családja és a szumó bajnokság kötötte le. Örökké lelkiismeretfurdalása volt az ország háborúban játszott szerepe miatt, pedig nem volt egyedül, miniszterek, miniszterelnök, katonai vezetők szorgalmazták a háborús szerepvállalást, Hirohito pedig fiatal és tapasztalatlan volt az ellenkezéshez vagy a józanabb döntéshez. 1989-ben halt meg, ekkor eltörölték sushikóstolójának tisztségét is. Pedig milyen jó dolga volt a fiatalon hozzá került ikerpárnak, Aiminek és Aikának. A lányok 17 évesen érkeztek a palotába, mert ugyan Hirohitónak álmában sem jutott volna eszébe, hogy bárki az életére törne, a
felesége Kodzsun a császárrá választás után már hangot adott ilyen jellegű félelmeinek, a háborús törekvések pedig csak olajat öntöttek a tűzre. Az ellenségek sokasodtak, Kodzsu egyre jobban félt, Hirohito pedig megnyugtatásul felfogadta az ikreket. Aimi és Aika édesanyja már a palotában dolgozott, mint kertész és mikor Kodzsun császárné megtudta, hogy szakácsnak tanulnak, megkérdezte anyjukat, nem lenne-e kedvük egy kis könnyű munkával pénzt keresni. Igen ám, de a feladat nem volt veszélytelen, ráadásul az iskolát sem folytathatták az addigi módon, mert délben és este a palotában kellett lenniük. Édesanyjuk viszont nagyon szerette a császári családot, elhitte, hogy a mérgezés kockázata minimális és inkább átiratta a lányokat magántanulónak, hogy ők lehessenek Hirohito és Kodzsun nagy becsben tartott ételkóstolói. Szakácstudományuk azért jött kapóra, mert jobban ismerték az ízeket, mint a korábbi kóstolók, a sushi minden színét és visszáját, fonákját és harmóniáját megőrizték ízlelőbimbóikon - még a szakácsiskolában. Ők lettek tehát a császári család kóstolói, de sajnos nem sült el olyan jól a dolog, mint gondolták. A császári család minden étkezése tartalmazott sushit is, ez a hideg, kis falatkányi rizses étel évszázadokkal ezelőtt a halak tartósításának ötletével alakult ki. A halat akkor rizzsel és sóval együtt rejtették kövek alá és ha már jó pár hétig erjesztették, kiásták. Miközben erjedt, a rizs ecetet termelt, ezaminosavakká bontotta a halat és nem romlott meg. Ez a mai sushi alapja. Hirohitónak a Big Maki volt a kedvence, ami szezámmagos rizsben bújkáló lazac, Kodzsunnak az Inari suschi, ami egy sült tofuból készített batyu, tölteléke rizs. Hogy Aima és Aiki mit szeretett, az teljesen mindegy volt, ették, amit enniük kellett, és általában elismeréssel nyilatkoztak a császári szakácsról. Egyszer történt csak meg, hogy Aima kritikával illette a Futo makit. Akkor a szakács be is hívta a konyhára és kérte, hogy mondja meg, mi a gond, mit tanácsol, mit kellene változtatni a jól megtömött algalevélen. Aima pedig nem kertelt, azt mondta, az ízesítéssel nincs baj, de az arányokkal igen, a sok rizs elnyomja a rákot, a tojást, az uborkát, a gombát és a majonéz hiányzik. A szakács megengedte neki, hogy elkészítse a saját verzióját, a majonézösszeállításakor tett tárkonyt is bele. És ekkor jött a baj: mikor elkészült Aima új verziója és a szakács megkóstolta, kitörő lelkesedéssel fogadta. Már vitték is Aikinek, hogy kóstolja meg, bár attól most igazán nem kellett tartani, hogy idegen kéz fért volna hozzá az ételhez és méreg került bele. Aiki evett egyet, odavolt a gyönyörűségtől, evett még egyet, mert Aima azt mondta, van elég, ezúttal ő csinálta. Megvárták a kellő időt és már vitték is be a császári párnak.Igen ám, de közben Aikinek rohama támadt. Miután lenyelte az utolsó falat Futomakit, iszonyú köhögés jött rá. Hiába szaladt Aima vízért, hiába paskolta hátát a szakács, hiába csináltak bármit, nem tudta abbahagyni, úgy tűnt, a fulladásos roham már az életét veszélyezteti. Közben a maki-vacsorát elvették a császári pár elől, ki tudja, milyen veszélyt rejt, ha az egyik ételkóstolóra ilyen hatással
volt? Nem, ez nem csak félrenyelés, azon már segített volna a hátba vágás és a víz is. De Aiki inni sem tudott, mert egyfolytában rázta a köhögés, vörösben úszott már az arca és úgy tűnt semmi nem segít. Ekkor bejött a palota egyik biztonsági őre is, aki felkapta a lányt, kiszaladt vele a kertbe. Ütögette, vizet locsolt rá, a szájába is benyúlt. Végül úgy tűnt, lassan enyhült a roham. Hogy mi volt a baj? Mérgezett volt-e a saját testvére által készített sushi? Dehogy. Kiderült, amit addig még a testvére sem tudott: Aiki allergiás a tárkonyra. Szerencsére más nem volt ezzel így, úgyhogy nem sokkal később a kiéhezett császári pár is ehetett Aima csodás kreációjából.
Tódzsó Hideki, mindennek a minisztereTódzsó Hideki a japán hadsereg tábornoka volt, de 1941 és 1944 között ő lett az ország miniszterelnöke is, sőt, a bel- és külügyminiszter, az oktatási és gazdasági miniszter és persze a szívének kedves hadügyminiszter is. Nehéz, ha valaki mindenhez ért és nem bízhatja másra ezeket a komoly feladatokat, mert nála nincs kompetensebb az országban. De ha már szinte minden fontos poszton ő irányított, nevezhette volna magát diktátornak is, persze nem tette, de azért komolyan vette a szerepét. Egy kis keleti Hitlerré nőtte ki magát, aki bevezette a gyerek kötelező katonai képzését és hirdette a japán faji felsőbbrendűséget, a vér tisztaságát. A második világháborúban igazi sztárrá vált az országban, mert a németeket támogatva rengeteg csatát nyert és nem félt kihúzni a gyufát az amerikaiak, de Kína, Hollandia vagy Franciaország ellen sem. De miért is erőltette a háborúskodást, az ilyen erős országok megtámadását is? Japán ekkor, a harmincas évek végétől távol-keleti nagyhatalommá akart válni, de az amerikaiakkal megszakadtak kereskedelmi kapcsolatai, így komoly nyersanyaghiány fenyegette. Úgyhogy ásványkincseket, kőolajat kellett szereznie, honnan? Másoktól, ezért megtámadott mindenkit, akinek ilyen raktárai voltak. Amíg sikerrel zárultak a csaták és dagadt a büszkeségtől a japán mellkas, Tódzsó népszerű volt a császárnál is, de 1942-től kezdett leáldozni csillaga a midway-szigeteki vereséget követően. Hiába próbálta fanatizálni az országot, az amerikaiak haditaktikája ellen ez kevés volt. Hirohito császár 1944-ben lemondásra szólította fel a sokadik vereség után, ez összetörte Tódzsót, ráadásul az amerikai megszállók MacArthur tábornok vezetésével már vadásztak rá. Úgyhogy 1945-ben a kudarc, a felelősségre vonás és az amerikaiak elől a halálba akart menekülni. Tódzsónak nem volt hivatalos ételkóstolója, kemény katonaként nem szorult rá mások segítségére sem étkezéskor, sem máskor, de azt tudta, hogy Hirohito császárnak van, ez adta az ötletet a tökéletes öngyilkossághoz. Mert persze egy katonához jobban illene a golyó általi halál, de az nem biztos: meghallják a lövést, sietnek, megmentik. Vagy bevehetett volna altatókat, de az nem olyan látványos: elaludni csak csendben, ez nem az ő műfaja. Vagy kiugorhatott volna az ablakon, de az olyan kétségbeesését tükrözne, amit nem tudott felvállalni – nyilvánosan, mert persze a szakadék szélén volt kétség kívül, de nem akarta, hogy ezt mindenki megtudja. Úgyhogy Hirohito császár ötletét hagyatkozott, csak épp fordítva akarta alkalmazni: ha van egy ételkóstolója, aki biztosan belehal egy nagy adag ciános szushiba, akkor ő is nyugodtan próbálkozhat vele,
a siker garantált lesz. De a császár kóstolóját mégsem akarta kivégezni, mert a maga módján ragaszkodott hozzá és szerette a szemüveges kis bölcs tudós Hirohito császárt. A börtönbe ment és kiválasztott egy kínai, egy koreai és egy indokínai rabot, három kóstolót, három áldozatot akart, hogy biztos sikerrel járjon. Tódzsó lelkén már több millió kínai, koreai és indokínai civil áldozat lelke száradt, mit számít már hárommal több? Ők ráadásul, a kínai Han, a koreai Lu-Tong és az indokínai lány, Ani-Ka eddig szerencsések is voltak, mert elhozták őket raboskodni, nem otthonaikban mészárolták le, mint a többieket. Hant azért nem ölték meg, mert mesterien lőtt és Tódzsó katonái úgy vélték, még hasznát vehetik egy ilyen kínai sasszemnek, akinek gyorsabb a keze, mint a fénysebesség, Lu-Tong egy tekintélyes, magas pozíciót betöltő koreai vezető fia volt, ezért maradhatott életben - zsarolni akarták vele a koreaiakat. Ani-Ka gyönyörű fiatal lány volt, őt más célokra akarták használni, de még csak 2 napja raboskodott a börtönben, nem volt rá idő. Most azonban mindhármuk ideje elérkezett. Nem tudták, hova viszik őket, miért és mi közös lehet bennük? Igazából semmi, Tódzsó csak rájuk bökött, lehetett volna három fülöp-szigeteki rab is az ételkóstoló, de őket szemelte ki, talán a különböző nációhoz tartozásuk is szerepet játszott. Ha mindegyik típusnál hat a méreg - bár a japánok a legjobbak - akkor vele is biztosan végezni fog. Mi legyen a menü, kérdezte a szakács, akit nem avattak be a titkos tervekbe, miért is eszik három fogoly Tódzsó rezidenciáján és miért épp egy órával a miniszterelnök ebédje előtt? Természetesen lazacos szushit rendelt Tódzsó és az ebéd elkészülte után mindenkit kiparancsolt a konyhából. Saját kezűleg tette bele a megfelelő mennyiségű ciánt a foglyok fogásaiba, és ezután igazán rendes embernek éreztemagát, mert nemcsak hogy megajándékozza őket egy páratlanul finom ebéddel, de még az is lehet, hogy túlélik. Ami persze az ő szempontjából nem lett volna ideális. Lu-Tong, Han és Ani-Ka megérkezett a konyhába, ott fogyasztották el az ételt és persze nem győztek csodálkozni.- Miért hozattak ide, miért etetnek meg, mi ez az egész? – tette fel mindannyiuk kérdését Han, de nem sok értelme volt, mert magukra hagyták őket. - Utolsó vacsora? – kérdezte bizonytalanul Ani-Ka, miközben már nyelte is a lazacot. – Ez iszonyú finom egyébként… - tette hozzá teli szájjal mosolyogva.- Az utolsó vacsora miért csak nekünk jár? Én már egy hónapja vagyok a böriben, az emberek csak eltűnnek, nem kapnak sem enni, sem mást. Ebben nincs logika – mondta Lu-Tong.- Hát szerintem élvezzük, amíg lehet, talán valami jó fog kisülni belőle. De most úgysem tudjuk meg, hallottátok, hogy még az ajtót is ránk zárták?
- Igen, megetetnek, aztán mi lesz…? - Na jó étvágyat gyerekek, csak enni tudunk, mást nem. A hülye Tódzsó szándékait nem tudjuk itt kitalálni. Még az is lehet, hogy megszállta valami jóság… vagy mostantól minden halálra ítéltet jóllakat.- De miért ítélnének halálra? Én nem csináltam semmit, te már egy hónapja itt vagy, miért pont most ölnének meg, veled mi a helyzet, Han?- Minimum három hónapja döglődöm itt, már többször megkínoztak, úgyhogy szerintem sem ölnek meg, akkor minek tartottak volna eddig?- Pf, együnk.Ettek is csöndben, közben persze nagyon agyaltak magukban, mi is ez az egész. Egészen addig, míg Ani-Ka rosszul nem lett, nem sokkal később Han is, majd Lu-Tong, akinek addigra felnyílt a szeme.- Szóval megmérgeztek…Mind meghaltak persze, amit Tódzsó örömmel konstatált. Miután eltűntették őket a konyhából, neki is felszolgálta a szakács a maga adagját, bár figyelmeztette, hogy valami baj lehet, ha a három rab így kikészült. Ő maga nem az ételre gyanakodott, de furcsa véletlen mégis… Tódzsó megnyugtatta, adjon neki is ugyanabból, nem lesz semmi baj. Megevett mindent, persze alaposan beciánozva, visszavonult a szobájába és várta, hogy véget érjen ez a nehéz élet. Csakhogy közben a szövetséges erők is megérkeztek, megtalálták Tódzsót, aki már félhalott állapotban volt. Kórház, gyomormosás és regenerálás, a hadbíróságtól ugyanis nem akarták megkímélni. Tokióban vád alá helyezték a háború kirobbantásáért és a hadifoglyokkal való embertelen bánásmódért. Itt aztán halálra ítélték, hogy megnyugodjon. 1948-ban felakasztották. Az is tuti kivégzés, ó, hogy nem jutott eszébe!
A póknál nincs is jobbA leghíresebb és legvéresebb kambodzsai diktátor, a Vörös Khmer vezetője Pol Pot volt, aki 1963-tól 1981-ig gyakorolta hatalmát és gyilkolta halomra az ország lakosságát. Egy őrült, irracionális ötlettől vezérelve, amit mezőgazdasági kollektivizmusnak neveznek a kommunizmuson belül, a városlakókat a földekreküldte dolgozni, a parasztokat pedig a városban fogta munkára. Senki nem értett ahhoz, amit épp csinált. Volt haszna, hatékonysága? Nem sok, ezért a népbüntetést érdemelt, éheztette őket, nem biztosította számukra az orvosi ellátást és rengeteg honfitársát kivégeztette. Az ország lakosságának egyötödét ölte meg, például úgy, hogy a képzettebb lakosoknak, pedagógusoknak, orvosoknak, katonatiszteknek jelentkezniük kellett a hatóságoknál, hogy egyszerűen lemészárolják őket. A gondolkodó értelmiség mindig veszélyes a szemellenzős propagandára. De Pol Pot szerint ha csak szemüveget vagy nyakkendőt hordott valaki, vagy túl puha volt a keze, mert nem végzett fizikai munkát, akkor is megérett a pusztulásra – gyanús intellektuell. A vérengzést pedig az egyszerű emberekre bízták, ők lettek a tanultabbak hóhérai, mert eleve gyűlölték őket. Több mint másfél millió embert öltek meg a híres kivégző helyen, a Gyilkos mezőkön. Pol Potnak a családról is határozott elképzelései voltak, csak házasságban lehetett nemi életet élni, a gyerekek pedig 6 éves koruktól már a Párt érdekeit szolgálták. Mi volt a nagy vezér kedvenc eledele? A sült pók, de erre csak 50 éves kora után kapott rá, történt ugyanis, hogy a szakácsok kifogytak már minden ötletükből, mivel is kedveskedjenek parancsolójuknak. Rettegtek tőle, mindenképp a kedvében akartak járni, de már ők maguk is unták a kókusztejes rizst, a banánlevélben párolt halételeket, nemhogy Pol Pot, aki szerette magát mindenhogy kényeztetni. Akkor jött az ötlet az egyik kis kuktától, aki még csak tehetséges szakácstanuló volt, hogy nagynénje Skuon városába való, ahol a nagy éhezés közepette az emberek rákaptak a póklakomára. A pókok
ugyanis, és most nagy fekete példányokat, tarantulákat képzeljünk el, elárasztották a várost, az emberek tehát elkezdték összeszedni a kézenfekvő falatokat. Bepanírozták és forró olajban kisütötték a póklábakat, a testét nem ették meg, és rizskörettel vagy tésztával tálalták. Ez nagyon megtetszett Pol Pot főszakácsának, már csak pókot kellett szerezni. A kis szakács, Sea felajánlotta, hogy kér a rokonságától és a pókok meg is érkeztek. Gusztustalan, ronda, nagy, szőrös fekete pókok, de a szakács örömmel állt neki a feldarabolásuknak. Közben azon morfondírozott, milyen fantázianevet adjon a rántott póklábaknak és a jólhangzó Vang Viengre jutott – nem tudta, hogy ez egy nagymúltú város neve a szomszédos Laoszban. Még jó, hogy nem a jin-jang pattant ki a fejéből, a spirituális hangzás miatt az nem tetszett volna a kommunista Pol Potnak. Na de hogy is zajlott a pókfalás? Először természetesen az előkóstoló ízlelhette meg, ő sem tudta, mit is eszik pontosan, de ízlett neki. A szakács elárulta, hogy ez a híres Van Vieng. Na de mégis miből készül? Kíváncsiskodott a kóstoló.- Ó, hát biztos kitalálod…- így a szakács.- Nem én, mert egyszerre emlékeztet az íze a tőkehalra és a csirkére is. - Na milyen ügyes vagy, fiam.- De melyik az?- Mind a kettő.- Az meg hogy lehet?- Ne kíváncsiskodj, egyél, eméssz és miután minden rendben, szólunk a nagy vezérnek is. - Jól van, azért szívesen megtudtam volna, mi is az új kedvenc étkem – hízelgéssel próbált célt elérni a szakácsnál, nem volt lökött kóstoló. De hát mit is mondhatott volna szegény szakács?Fél óra múlva Pol Potot is asztalhoz szólították. Egy kis finom Bún bó Hué marhahúsleves után (amiben temérdek minden van még a marhahúson kívül, például sertésvér, cukor, rákpaszta, bazsalikom, hogy csak néhányat említsünk), a szakács izzadó tenyérrel merte ki a sült, roppanós pókokat és a rizst Pol Pot tányérjára. - Jó étvágyat, nagy vezérünk. Éljenek a Vörös Khmerek.- Jól beszélsz, köszönöm. Így hát ma nem öletem meg testvéredet, akiről úgy hírlik, tanárember és nyakkendőben jár…
- Ó, csak elkezdte a tanulmányait, nem fejezte be… A nyakkendő valami fatális félreértés lehet, sosem láttam még abban.- Pedig kémeim így látták… no sebaj, lássuk, mit eszünk?!A szakács krákogni kezdett, ezt inkább költő kérdésnek könyvelte el. Nem is válaszolt.- Szakács, mi ez a fenséges ropogós hús? Ilyen jót még nem ettem. Talán valami különleges tápon nevelt csirke?- Az az uram… örülök, ha ízlik.- Még hogy ízlik, mostantól csak ezt kérem minden étkezésre. Erőteljes és lágy, roppanós, mégis puha, íze egyszerre hasonlít halra és szárnyasra. Zseniális szavamra.Jól sült el, igaz? De mégsem, mert hogy szereznek miden étkezésre póklábakat a fővárostól 80 kilométerre lévő Skuonból? Mivel mindenki az életével játszott, a kis szakács Sea onnantól nem főzni tanult, hanem ezt a távolságot tette meg hetente háromszor – így legalább senki nem halt meg, a nagy vezér pedig boldog tudatlanságban falta a póklábakat.
Kim Ir Szen és a grenadírmarsAz első észak-koreai diktátor, aki szoros barátságot ápolt a Szovjetúnióval, Sztálinnal és Kínával (a legkedvesebbek…), szívesen leigázta és elfoglalta volna Dél-Koreát is, de ezt már az amerikaiak nem hagyták. A negyvenes évektől tejhatalmú vezető lett és sikerült szovjet mintára kialakítania diktatórikus pártállamát. A hatvanas évekre meglazította kedves moszkvai és pekingi barátaival a kapcsolatot és országát önellátásra rendezte be a „dzsucse” eszméjét szem előtt tartva. Ha már ilyen ügyesen szervezkedett, úgy gondolta, megérdemel egy kis istenítést is, úgyhogy hihetetlen személyi kultuszt épített maga köré, Sztálin kismiska volt hozzá képest. Például születése napjától számítva bevezettek egy új időszámítást, 1912. április 15-től. Vagy: a nevét csak egyben szabadott leírni, nem lehetett elválasztani, az iskolákban már életében oktatták műveit csak egy külön ennek szentelt tanteremben, fényképei mindenhol kint lógtak, szülőháza pedig hivatalosan is zarándokhellyé vált. Ha hívő lett volna, biztos felszentelteti magát az egyház szabályainak megfelelően. Nem is hangzott volna rosszul: Szent Kim Ir Szen. Persze meg sem közelítette egy szent életét, Észak-Koreában állandó volt az éhínség, az emberek nyomorogtak, miközben permanens fegyverkezési láz itatta át sovány életüket. Uralkodása alatt óvatos becslések szerint is legalább 1,5 millió embert végeztek ki tárgyalás és per nélkül. A vezér sosem tett le a két Korea egyesítéséről, állítólag 1968-ban katonái a Dél-Korai elnök életére törtek, de a merényletkísérlet kudarccal végződött. Ugyanekkor egy érdekes esemény dúlta fel a nagy vezér életét, amihez nekünk magyaroknak is igen sok közünk van. Történt ugyanis, hogy Kim Ir Szennek 50 éves kora után komoly fájdalmai lettek a hátában, alig tudott járni, és pont egy magyar asszony, a természetgyógyász-masszőz Szilágyi-Herman Erzsébet vette kezelésbe.1968-ban kezdődött a néhány hétre tervezett magyaros nyirokmasszázs, egy-egy kezelés másfél óráig tartott, és ahogy a nő később elmesélte, a vezér nem igen szólt hozzá, csak alávetette magát a csodás kezek gondos nyomkodásának, miközben orvosok és testőrök felügyelték a kúrát. Mikor a kezeléseket megismételték, és Erzsébetet repülőn újra kivitették Koreába, a nagy vezér kezdett barátságosabban viselkedni vele. Ekkor már csak a tolmácsnő volt velük, így tudtak szinte meghitten beszélgetni az ország történelméről, politikáról, egészségről, de vicceket is mondtak egymásnak, egy Hruscsovos különösen tetszett Kim Ir Szennek. Néhány hónap elteltével Erzsébetre már szinte a barátjaként tekintett, akit meghívott kirándulni, ebédelni. Végül öt évre nyúlt a
pár hetesnek induló kúra és Erzsébet igazán szép summát kapott a gyógytudományáért. Még a koreai állampolgárságot is felajánlották neki, ezt nem fogadta el, de azt a lehetőséget igen, hogy főzzön egy igazi magyaros ételt Kim Ir Szennek.Erzsébet ugyan nem a nagy vezérrel étkezett, de ugyanazt a kosztot kapta, sőt, tudtán kívül ő lett Kim Ir Szen egyik ételkóstolója. Rajta kívül még 5 fiatalember kóstolgatta a diktátor reggeli, déli és esti fogásait, de úgy alakult, hogy Erzsébetet is mindig megnézték, hogy bírta európai gyomra a speciálisan elkészített rizst és kimcsit. Ha ő sem lett rosszul, tálalták is Kim Ir Szennek. Erzsébet egyik kedvence az Injo Gogi Bap lett, ez a szójababból készült kolbász, amit fűszeres mártással és rizzsel tálaltak. Szerette, ha jó chilis szósszal is nyakon öntik. Kim Ir Szennel egy alkalommal a speciális nemzeti ételekről beszélgettek és akkor merült fel, egyszer Erzsébet is készíthetne ebédet a nagy vezérnek. Végül úgy alakult, hogy ebédre főzött egy krumplis tésztát, ehhez minden hozzávaló a rendelkezésére állt, sőt, a koreai hagyma zamatosan édesnek bizonyult és Kim Ir Szennek nagyon ízlett a fogás. Persze Erzsébet kapott kuktákat, nem neki magának kellett elkészítenie, ő adta az utasításokat és felügyelte az arányokat. Uborkával tálalták, ami amúgy is sok koreai étel alapja, például a kedvelt kimcsié. Annyira nagy sikere lett, hogy Erzsébetet felkérték, a vacsorát is ő készítse el. Először rizses húsra gondolt, mert azután már régóta vágyakozott finom cékla kíséretében, de a hússal nem álltak jól Észak-Koreában, még Kim Ir Szen rezidenciáján sem. Biztos lett volna egy kis csirke, ha nagyon akarják, de Erzsébet nem akart gondot okozni, úgyhogy úgy döntött, lecsót készíttet a kukták segítségével. Zöldségek voltak bőségesen, de a kolbász problémás volt. Végül egy kis darab füstölt hús mellett szójabab kolbász került ebbe is. Erzsébet hezitált, hogy rizzsel vagy tojással készítse-e, de inkább maradt a pőre lecsónál - ha nem ízlik, mégsem pazarolt el annyi mindent. De kishitű volt, a lecsó még inkább elnyerte Kim Ir Szen tetszését, mint a krumplis tészta, pedig már arról is áradozott. Annyira lelkendezett, hogy előírta a szakácsoknak, készítsenek még egy nagy adagot a vezér családjának, feleségének, gyerekeinek is – akikkel Erzsike sosem találkozhatott.
Úgyhogy mindkét fél gazdagodott a koreai találkozások alkalmával: Kim Ir Szen meggyógyult, legalábbis heves fájdalmai elmúltak, Erzsike pedig busásjövedelmet kapott és gazdagította a koreai szakácsművészetet néhány magyaros recepttel és tippel – legalábbis ezt beszélik.
Elnöki csúcsebéd a MormotánálObama elnök először egy republikánus fogadáson hiányolta ételkóstolóját és ezért nem is evett az ínycsiklandozó homársalátából, pedig minden porcikája kívánta és meg is mondta a republikánusoknak, hogy náluk sokkal jobb fogások vannak, mint saját demokratikus háza táján. De legyőzte éhségét és ellenállt. Aztán egy párizsi látogatása után került címlapra azzal a hírrel, hogy bizony valakik valahol látták, hogy egy személy (vagy több?) tesztelte ételét a Szajna parton, evés előtt. A Párizsi Olimpia alatt egerekkel kóstoltatták a sportolók menüjét, a kis rágcsálók állítólag bőségesen fogyaszthattak rizst, salátát és tejet, hogy kiderüljön, nem tör-e valaki az olimpikonok életére. Akkor a franciákkal lehet a bibi, mindenki gyanakszik rájuk? Walter Scheib, a Fehér Ház egykori séfje cáfolta az elnöki ételkóstoló meglétét, azonban azt megerősítette, hogy vannak „ételszűrők”, akik a főzés folyamatát, a fogások elkészítését kísérik figyelemmel. De ez nem a régi klasszikus ételkóstoló kategóriája, mert sok feladatuk közül csak az egyik annak monitorozása, nem kerül-e káros anyag az ételbe. Lehet, hogy a demokratikus Obamánál így van, de Ronald Reagennél és Bushnál máshogy volt. Bush 2001-es beiktatási ebédjén az ételkóstolók már reggel 6-kor munkába álltak és árgus szemekkel figyelték, nehogy borban főzzék meg a bélszínt díszítő gombákat. Ki akar egy kapatos elnököt látni a beiktatáson? A kóstolók egyébként a haditengerészet kötelékébe tartoztak. George W. Bush ahhoz képest, hogy elnök volt, sokszor evett washingtoni éttermekben, havonta egyszer biztos, és ilyenkor elkísérte kóstolója, aki nem
csak evett, de cipelte utána az ásványvizeket, a saját fűszereket is. Az elnöki pár kóstolója, akit állítólag James E. Jones-nak hívták (nem összekeverendő a Darth Vader hangját kölcsönző színésszel, James Earl Jones-szal), elmosogatta az étkészletet, mielőtt ettek volna belőle, de figyelt a pincérekre is, Jennyre és Katie-re, és előkóstolta a borukat is. Bill Clinton is csak annyira vetette meg a kóstolókat, amennyire a női nemet. Mikor 1993-ban az Al Gore családdal vacsoráztak egy étteremben, Bill, Billné, Gore és Gore-né, 3 titkosszolgálati ügynök kontrollálta az ételek elkészítését. Szegény szakácsok! De ha ők nem is ettek bele, az a hivatalos ételkóstoló, aki három elnök alatt is szolgált (Clinton, Bush és Obama alatt is), nagy szerepet vállalt, mikor Clinton a Szilícium-völgyben tárgyalt és ott volt, mikor George W. Bush 2001-es beiktatási ünnepségét tartották. Nagy nap volt az is, amikor egykori elnökök, Jimmy Carter, Bushok, Clinton és Obama találkoztak, hogy kicseréljék tapasztalataikat. A tények: 2009 januárjában Obama, George W. Bush, George H.W. Bush, Clinton és Carter az Ovális Irodában gyűlnek össze, hogy a Közel-Keletről és a gazdasági válságról elmélkedjenek. Persze óriási az izgatottság a titkosszolgálatoknál, a legjobbak legjobbjai őrzik az elnököket, de hasonlóan izgatott a washingtoni Groundhog étterem séfje is, mert a komoly eszmecsere után ide ülnek be a nagyágyuk. Az étterem nevében az ikonikus Mormota napra ismerhetünk, a februári ünnep során Punxsutawney Phil, a mormota kibújik vackából és megjósolja, meddig tart még a tél, ahogy erre az idétlen magyar című Idétlen időkig című filmből emlékezhetünk. Tehát nem csoda, hogy az étterem kitömött mormotákkal, festmény-mormotákkal, mormotás szalvétával és mormota formájú só-borsszóróval sokkolja vendégeit. Giccs? Az, de ahogy a találkozót ide szervező Obama mondta egyszer (állítólag) a jó giccsnél nincs nagyobb művészet. A többiek még sosem jártak itt. A 85 éves Carter és idősebb Bush láttak már egys mást életük során, de kisebb sokkot kaptak a mormota túltengéstől. Ifjabb Bush és Clinton felnevetett, mikor beléptek, Obama pedig hát…nos, ő nem volt meglepve. De a dekor volt a legkevesebb, hiszen mindannyian hoztak magukkal ételkóstolót, Bushéké a 70 éves Michael, aki séfből lett előevő még idősebb Bush elnöksége alatt. Clintoné egy formás nő, Melissa, Carter pedig az otthoni szakácsát nevezte ki kóstolónak, Obama minden rasszizmus nélkül egy idős és terebélyes fekete asszonnyal, Arethával érkezett. Miután mindenki elfoglalta helyét, kezdődött a hacacáré, de szó szerint. A menüt felsorolni is fárasztó lenne, úgyhogy csak egy-két fogást emelnénk ki, nevezetesen a homársalátát (ez az! – ujjongott halkan Obama), a kukoricapürét, a grillezett csirketokányt, a
dinnyesalátát, hogy a szilvás omlett tortáról már ne is beszéljünk. Mindez egy külön asztalhoz érkezett, ami mögött a kóstolók foglaltak helyet és szépen sorban egymás után csemegéztek az eléjük tett ételekből, majd tovább és tovább és tovább. Az elnökök közben cseverésztek, vagy legalábbis próbáltak, úgy, mintha nem szállna be orrszőreiken keresztül az agyi szaglóideg központba a rengeteg finom, ínycsiklandozó illat, de beszállt. Carter fészkelődött, Clinton sandítgatott, Obama a torkát vakarta, Bushék egymás kezét tördelték. Az éhség pedig egyre agresszívabbá tette őket.- Apa, vedd ki a könyököd a bordáim közül! – kiállított ifjabb Bush, mikor apja már harmadszor vágta oldalba, nem direkt, legalábbis azt mondta.- Ne haragudj, fiam, deltás vagyok még mindig.- Bill, még mindig találkozgatsz Monicával? – fordult Carter Clinton felé. Clinton szeme vörösre váltott, ráncai elmélyültek, keze ökölbe szorult, de próbált nyugodt maradni.- Sosem találkoztam Monicával – ezen egyszerre mind felnevettek, végül már Clinton is beszállt.- Bill, a humorod mindig csodás volt, mint Murraynek – lapogatta meg a mellette ülő Clintont Obama. - Ne tapogass, Barack, majd ha már ettünk – Obama, érezte, hogy most már lépnie kell, hiszen az ebédet ő szervezte, úgyhogy odakiáltott az egyre vidámabb kóstoló csapatnak.- Mi is ehetünk végre? Mindent rendben találtak? Hol van Aretha? – Obamának feltűnt, hogy az ő fekete tesztelője sehol nincs, a többiek viszont felhőtlenül falatoznak.- Rosszul lett, a konyhában ápolják – válaszolta Melissa, miközben Clintonra kacsintott. - Az ételtől? – kérdezték az elnökök egyszerre.- Nem valószínű, a szívéhez kapott, leesett a székről…inkább szívbaj lehet.- Akkor jó… – nyugtázta Carter.- Együnk végre! – mondták egyszerre Bushék, miközben az ifjabb próbálta összefogni az oldalán az inget, amit apja könyökbökései kiszakítottak.Végre feltalálták mind a 12 fogást. Aretha később jobban lett, csak egy kis pitvarfibrilláció zavarta meg a kóstolását, de a konyhában életre pofozták, három óra múlva a főnökével távozott – éhesen.
Jönnek a törökök!Recep Erdogan palotájában ezer szoba van, az egyikben élelmiszer vizsgáló csapata él. Minden ételét egy 5 tagú team, napi 14 órában dolgozó szakértők elemzik, hogy ne legyen radioaktívan sugárzó, vagy baktériumoktól szennyezett. De az alapanyagokat más városokban élő hozzáértők is vizsgálják. Hogy ez mennyire indokolt? Az elnökhöz közel állók szerint abszolút, egy ekkora vezetőnél (1,85), mások szerint óriási túlzás, amire rengeteg pénz megy el. De az ételkóstoló nem Erdogan újítása a törököknél, már Atatürknek is volt a 30-as években. Sőt, a török köztársaság 8. elnökével, a szívbeteg Turgut Özallal állítólag méreg végzett 1993-ban a bolgár nagykövetség fogadásán – limonádéban adagolva. Az elkövetők az ultranacionalisták lehettek, akik a katonákkal együtt szerették volna megbuktatni a török kormányt, mert Özal arra készült, hogy rendezi a kurdok kérdését. Ráadásul 1988-ban már túlélt egy merényletet, és mivel mindig voltak ellenségei, a család mérgezésre gyanakodott a sajtóban megjelent „végzetes szívinfarktussal” szemben. Erdogan tehát jogosan félhet a limonádéktól és giroszoktól. Az elnök akkor rettegett a legjobban az idegen ételektől és az esetleges mérgezéstől, mikor néhány éve Donald Trumppal, majd Netanjahuval találkozott. Trump egyszerűen nem engedte, hogy ételkóstolót hozzon az amerikai-török fogadásra, személyes sértésnek vette már a feltételezést is, hogy az ő ellenőrzése alatt bármi baj történhet bárkivel. Hiába erősködött Erdogan teamje, hogy az elnök mindig és mindenhol megkívánja a kontrollt, Trump ezt mereven és egyre mérgesebben utasította el, persze nem személyesen, hanem a stábján keresztül. Napokig állt a bál, végül Trump azt üzente, véres bifsztek helyett akkor hamburger lesz, ő maga fogja előkóstolni Recepnek és így bizonyítja, nem halálos a buci. Mikor asztalhoz ültek, Trump kibontotta a textil szalvétáját, nagy mellénye fölé kanyarította és vigyorogva harapott a 3 emeletes hamburgerbe, amit az a szakács készített el, akit Elon Musk adott kölcsön erre a jeles alkalomra. Erdogan szigorúan nézett és várt, tisztában volt az előzményekkel, hogy az amerikai most az előkóstolója, de nem volt meggyőződve arról, hogy a vigyori Trump ugyanazt a szendvicset eszi, amit ő. Mennyivel jobb lett volna egy kondér leves, amiből egyszerre szednek! Trump vígan falatozott, közben tele szájjal beszélt is, hogy mekkora amerikai találmányuk ez a hamburger, a legnagyobb mondhatni a farmeren kívül, bár ő csak otthon hord jeanst, nem tudja, Recep kollega hogy van ezzel. Ő otthon sem, és soha – mondta Erdogan. Hát ezt rosszul teszi, folytatta Trump, hiszen stílusos, ikonikus, kényelmes darab és a mosás próbáját is kitűnően állja. „Csak vasalni nem szabad.” Erdogannak már igencsak folyt a nyála, úgyhogy mikor
Trump a hamburger felénél járt és a hagymalekvár illata betöltötte a termet, intett, hogy ő is enne. Hozták is a burgerét, Trump közben folytatta értekezését kedvenc ruhadarabjáról.- Kedves Recep, tudja-e hogy anyáink farmerben ültek be a vízzel teli kádba, hogy a nadrág felvegye az alakjukat? Akkor persze még nem volt olyan nagy választék a nadrágokból, mint most.- Nem tudtam, Donald, abban az időben az én anyám feltehetően apám mentéjét kefélte.- A, well, igaz lehet.Végül a hamburgereket minden gond nélkül elfogyasztották és kedélyesen eltársalogtak, főleg persze Trump, akinek általában semmi sem szegi kedvét. Erdogan annál könnyebben felhúzza magát, mint történt ez a Netanjahuval történt találkozó után. Amikor 2023-ban nem először és nem utoljára Izrael megtámadta a Gázai övezetet, Erdogan népirtást emlegetett, de összeültek az izraeli vezetővel, hogy megtárgyalják az ügyet. Itt már használhatott ételkóstolót, de ez sem csillapította kedélyét a macesz, a babka és a baklava fölött, nem jutottak dűlőre és a hosszúra nyúlt falatozás után a sajtó képviselőinek kijelentette, személy szerint nincs baja a sólettel, de Netanjahu egy vámpír és gengszter, aki kibújik a felelősségre vonás alól. Na de Benjamin sem volt rest, miközben elegánsan kiköpte a zselés és számára roppant visszataszító szultánkenyeret a zsebébe, azt mondta, épp Erdogannak nincs joga elítélni őt, hiszen a török elnök derékig merült már a kurdok elleni népírtásba, sőt, újságírókat is fogva tart. Ők viszont a hadseregével, az IDF-fel a brutális Hamász ellen harcolnak, akiket Erdogan, ha már itt tartunk, hogy hogy vendégül látott?
Mikron nagy hibájaHa tippelnünk kellene, ki az a vezető, akit ma a legtöbben halottnak akarnak látni a világon, nos, biztos több név is felmerülne, de Vladimir Putyin az elsők között. Ő ráadásul azon XXI. századi elnökök egyike, aki nem is titkolja, hogy evés közben is félti az életét: hivatalosan alkalmaz ételkóstolót, aki nem csak előeszik neki, de a stáb többi tagjával együtt viszi utána a nagy elnök sóját, borsát, palackozott vizét és szalvétáját Made in Kreml. Bizony az utolsó tűnik a legfeleslegesebbnek, mégis ez okozta egyszer a legnagyobb galibát. Mikor 2025 tavaszán Emmanuel Macron francia elnök egy tévébeszédben azt mondta, Oroszország közvetlen fenyegetést jelent Franciaországra és Európára, és ezért ne felejtse el senki, de főleg Putyin ne, hogy a franciáknak, egyedüliként a kontinensen, van atomfegyvere, sőt, ezt akár készek használni is, ha Putyin tovább makacskodik, rendetlenkedik és erőt fitogtat, na akkor Putyin is csattanós válasszal reagált. Egyből lemikronozta Macront alacsony termete miatt (teljesen jogtalanul, mert az állítólag magasított cipőkben parádéző Putyinnál 7 centivel magasabb, persze így is csak 172), de nem állt meg a személyes sértegetéseknél, meghívatta magát a franciákhoz. „Micron, beszéljük meg ezt személyesen” – szólt póriasítva az üzenet, a franciák pedig még mindig udvarias népek, hát meghívták. Ment persze a stáb és a fűszerek, na meg a víz is, egyedül a szalvéták kavarodtak el a gyors csomagolásban. Putyin saját szájtörlői nélkül érkezett a Charles d’Orlyra, ami minő tragédie, de azért túlélhető - gondolta mindenki. Mikor a vacsorához készülődtek és Putyin elé is kitették saját kis tárgyait, amiket gyengéd ellágyulással szemrevételezett, Tatjana Vokova Krupszkij, a stáb irányítója, egy kopasz és nagyon izmos nő, odalépett halkan az elnökhöz és a fülébe súgta: - Elnök úr, hajlandó a francia textílszalvétákat használni, vagy kérjünk papírt? - Putyin egy percig gondolkodott, nagyon ráncolta homlokát, majd azt mondta: - Megbízom a csigaevőkben, Micron nem olyan tökös, hogy szalvétával csináljon ki. Krupszkij egy bólintással jelezte a személyzetnek, hogy jöhetnek az eddig bizonytalan szerepbe kényszerített szalvéták. És milyen jó, hogy jöttek, mert Macron, bár nem nőtt magasra, stílusa igazi franciához méltóan mindig volt:francia-orosz trikolór hímzéssel ellátott szalvétákat készíttetett a jeles alkalomra. Putyin nehezen titkolta meghatódottságát, aztán kicsit túlzásba vitte, mikor egy könnycseppet is elmorzsolt. És ment minden a szokásos rendben, a maga útján: az ételkóstolók (persze csak Vladimir, Oleg és Szpaszkij, hisz Pierre, Jean-
Jacques és Henry nem volt soha) megízlelték a finom fogásokat (Piperade, Cassoulet, Tarte tatin, Beef Bourguignon, Parmentier), Putyin és Macron pedig látszólag kedélyesen beszélgetett az atomháború kitörésének lehetőségéről. Körülbelül negyedóra múlva felszolgálták a fogásokat. Előételnek vajas croissant-t 10 féle confiture-rel, vagyis lekvárral.- Emmanuel, tudod hol ettem a legfinomabb croissant-t életemben? Na persze ezen kívül…- Hol Vladimir?- A Corában! Van még Cora egyáltalán? - Na, ez vicces, úgy látszik te sem tudtad, hogy a Cora nem francia, hanem belga. Most zárták be az utolsó üzletüket is odahaza, máshol nem is volt már. Tudod, a gazdasági helyzet, az ukrajnai háború… neked ecseteljem?- Nekem ne, de a croissant-juk akkor is nagyon párizsias volt.- Egyetértek. Sajnos ott már nincs, de számos pékség hozza ugyanazt a szintet, sőt, jobbat, Franciaországban körülbelül mindenhol…- Jójó, meg ne sértődj, pont hízelegni akartam, hogy még a hipermarketeitekben is isteni a pékárú, na jó, nem tudtam, hogy belga. Nem mintha lenne Belgium.- Na, ez már más kérdés. Közben megérkezett a többi fogás is, és komótosan eszegettek miközben Csernobilról, Napóleonról és a kutyákról csevegtek. Kiderült, hogy Macron macskás, van otthon neki négy is a jó öreg Brigitte mellett, Putyin pedig kutyás, kaukázusi juhász-fan. Mikor lassan mindenből ettek, a teljesség igényével, de semmit sem teljesen elfogyasztva, elérkezett a tisztálkodás ideje. Végre kézbe vehették az exkluzív hímzett szalvétákat és
törölgethették borotvált állukat. Na és most jött el a történet csúcspontja, mert igen, megtörténik a baj, Putyin egy jobbra-balra törlés után elvörösödik, vakarózni kezd, levegőért kapkod és szó szerint lefordul a székről. Macron kisebb sokkot kap, mindig Putyin halálát kívánta, de azért nem ilyen direkt módon, és pont itt, nála és pont most… bár végül is bármikor jó lett volna. Most tényleg kimúlt az orosz atyuska? Macron odaszalad, ahogy a személyzet is, felültetik, még mindig ugyanolyan vörös, paskolgatják az arcát, szólongatják, vízzel kínálják, le is öntik. Kinyitja ekkor a szemét, de látszik, hogy teljesen öntudatlan. Tatjana a stábfőnök behívatja a séfet és felsoroltatja vele töviről hegyire a fogásokat, az összetevőket, a hozzávalókat, a fűszereket. De ezek közül Putyin semmire sem érzékeny. - Mire az akkor? Talán egyszerűbb, ha innen közelítünk – mondja Macron.- A levendulára.Atyaég, kap a fejéhez a francia személyzeti főnök Jean-Pierre Remulade, azzal mosnak a mosodában! A textilszalvéta miatt történt. Remulade-nak azonban van repülősója, hiperolja, arctisztító kendője, és őrült sietségben kezdik suvickolni Putyin arcát, vizet itatnak vele és le is fektetik egy kanapéra Macron dolgozószobájában. Egy óra múlva már kutya baja, de azonnal távozni akar, hisz itt óriási veszélyben forgott becses élete. Macron nagy megkönnyebbülésére ez meg is történik.
A kiskorú cigikóstolóKicsit talán nehéz követni, hogy hogy is jönnek egymás után a Kimek ÉszakKoreában, hiszen volt Kim Ir Szen, Kim Dzsongil és most van egy Kim Dzsungnunk is. Az ő „szeretetét” élvezheti momentán a koreai nép és az oroszok is, akiket aktívan segít katonáival az orosz-ukrán háború alatt. A Kimekben nem csak a vér közös és az, hogy mindannyiuk preferált államformája a diktatúra, de hatalmas önbizalmuk is genetikusan öröklődhet tovább, hiszen ki mondhatja még el magáról, hogy az elődje saját maga volt? Vagyis nála nincs jobb sem az aktuális posztra, sem a korábbira, és a mostani Kim Dzsongun valóban akkora király, hogy megelőzte önmagát is. A Koreai Munkáspárt első titkárából, a Nemzetvédelmi Bizottság elnökéből lett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője. Hát ki is tudná ezt jobban csinálni? Csak az, aki gyerekkorában kosárlabdázott, 3 évesen már autót vezetett és hetedikes kora óta dohányzik. Azért ha Koreába látogatunk, jó, ha tudjuk, hogy teljes megszólítása: 조선로동당위원장이시며 조선민주주의인민공화국 국무위원회 위원장이시며 조선인민군최고사령관이신 경애하는 김정은동지. Vagyis: a Koreai Munkapárt elnöke, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Államügyi Bizottságának elnöke, a Koreai Néphadsereg Legfelsőbb Főtábornoka, a tisztelt Kim Dzsongun elvtárs. Életét megannyi rejtély övezi, ki a felesége például? Az a koreai popsztár, akitől apja eltiltotta? Miért szereti Jean-Claude Van Damme-ot? Valóban cukorbeteg? Hány plasztikai műtéten esett át, hogy imádott nagyapja arca jelenjen meg, ha tükörbe néz? Tényleg 140 kilót nyom és az alkohol rabja? Az viszont biztos, hogy láncdohányos, képes leállítani egy vonatot, hogy leugorjon egy cigiszünetre és a húga által előkerített kristályhamutartóba pöckölgesse szorgalmasan a hamut. És bár országa enyhén szólva sem dúskál a jóban, az emberek éheznek, dohányra és nukleáris fegyver-kísérletekre mindig van keret. Ez utóbbiak miatt a nyugat súlyos szankciókkal is sújtotta, például a dohánytermékek korlátozott bevitelével, de a vezetőnek mégis mindig ott lóg szája sarkában a cigaretta. Viszont ez adott esetben paranoiássá is teheti.Kim Dzsongunnak nem étel, hanem cigaretta kóstolója van, hiszen ez a legnagyobb függősége. Ha valaki annyit szív, mint ő, ráadásul illegális forrásból, annak érdemes is letesztelni, mit vesz magához félóránként. A probléma megoldására nagyszerűen alkalmasnak találtatott a 12 éves Kimi (mi más is lenne a neve, talán Raikkonen?), akit kiragadtak dohányfüstös családja
köréből, hogy Kim Dzsongun rezidenciáján szívja a blázt, de nem mindig és nem mindenhol. Szolgálata korán reggel kezdődik, mikor Kim Dzsongun felbontja aznapi első doboz cigijét - amit később követ még kettő -, ez közvetlenül ébredés után történik, még a hálószobában. Amit talán az egykori popsztárnővel oszt meg, de ki tudja? Kimit felkeltik 6 körül és a még csipás, álmos, pizsamás fiút már viszikis a nagyvezér hálószobájába, aki izgatottan ül ágya szélén. Már nagyon rá akar gyújtani, de előbb le kell tesztelnie, nincs-e baj a dohánnyal, nem olyan amerikai import-e, amibe mérget, vírust, egyebet kevertek, hogy az ő ártatlan mázsás teste beszívja és ott helyben lehelje ki a lelkét. Az emberek rosszindulata határtalan. Úgyhogy futnak is a szolgák Kimivel, aki félálomban már pöfékeli is a cigit, majd 10 perc múlva vissza is vezetik szobájába, ebbe a kis lukba, ami a nagyvezér lakosztályának közelében található. A füstből gyorsan felszívódnának a káros anyagok, úgyhogy nagyon sokat nem kell várni a hatásra. Ha nem történik semmi, márpedig általában nem, noha a világon körülbelül mindenki, talán az oroszok és a kínaiak kevésbé, de egyébként mindenki szívesebben látná egy koporsóban Kim Dzsongun kidudorodó hasát, szóval ha a semmi történik a kisfiú Kimmel, akkor Kim Dzsongun is hódolhat szenvedélyének. Egy cigi ébredés és Kim-teszt után, egy cigi öltözés után, két cigi areggelit követően és kávézás közben, aztán jön a többi. Kimnek minden egyes új csomag előtt tesztet kell végezni, darabonként igazán túlzás lenne, de az új cigaretta csomagokfelnyitásakor legalább, ennyimég belefér a vezér idejébe és tűrőképességébe és függőségébe. Hogy Kim ezt hogy élte meg?Láncdohányos családból jön, úgyhogy a füst nem is viseli meg
annyira szervezetét, valószínűleg rá is tüdőrák várna, mint ahogy abba nagyanyja és nagyapja is belehalt már. Családja szegény és ránézésre rendszerhű – de igazából persze ők sem azok, ahogy Észak-Koreában szinte senki. Nem mondanak egy rossz szót sem, nem húzzák fel a szemöldökük és nem kritizálják a szomszédot sem, akinek fia már Amerikában éli a boldog nyugatosok szabad életét. Hogy hogy jutott ki, azon sokat töpreng Kim családja, de megkérdezni nem merik, hiszen akkor szavakba öntenék kíváncsiságukat és megvádolhatnák őket az elvágyódással. Pedig nincs is jobb hely az egész világon, mint ÉszakKorea, most meg különösen, hogy a kis Kim ilyen magas, pöfékelő pozícióba került. Mikor a nagyvezér emberei házról házra jártak, informálódtak a fiatalokról, akik potenciális füstölők lehetnek Kim Dzsongun mellett, édesanyja eldugta a cigis dobozokat a házban és próbált teljesen közönyösen viselkedni. Arra gondolt, ha nem derül ki, hogy ők is dohányoznak, nem viszik el a fiát, aki szűz tüdővel nem bírná olyan nagyon a füstölést. De egy elől felejtett hamutartó lebuktatta a családot, és ez a sunyizás kijelölte Kim cigikóstoló útját. Most már csak ő lehetett a szerencsétlen választott, a szülők pedig nem tehettek semmit. Pénzt ezért a munkáért nem kapott sem Kim, sem ők, az elnök emberei csak arról biztosították őket, hogy Kimnek jó helye lesz, kap kosztot, kvártélytért és pozíciójából fakadóan ingyen dohányozhat is. Egy lukban lakott, a maradékot ehette és annyit kellett kötelező jelleggel dohányoznia, mint senki 12 évesnek a világon. Jó esetben Kim Dzsongun külföldre utazik, akkor mehet vele, na nem mintha engednék világot látni, de legalább a lukból kidughatja a fejét. Rengeteget köhög, de még nem állapítottak meg nála tüdőkárosodást – hát hiába, a fiatal szervezet jól regenerálódik.
És van még egy fejezet Rákosiról is…