A PÁPAY ÁGOSTON ÁLTALÁNOS ISKOLA,
KÉSZSÉGFEJLESZTİ SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
IDİSZAKOS KIADVÁNYA
XXIX. évfolyam 2016. október
Az elsı (második) osztály
Bemutatkozás
Kedves gyerekek, felnőttek!
Az idei tanévtől mi is az iskola közösségéhez tartozunk. Veletek együtt fogunk felnő-
ni, tanulni, játszani és minden okosságot végezni. A kezdeti nehézségeken túl va-
gyunk, szeretünk ebbe az iskolába járni. Képzeljétek, megismertük már az iskola
épületét, s az itt dolgozókat. Hétfőnként már bátran engedjük el anyukáink kezeit. Kí-
váncsiak, érdeklődőek vagyunk. Kérünk benneteket segítsetek nekünk, és sok okos-
ságra tanítsatok meg Bennünket!Cserébe sok szeretetet tudunk adni.
Üdvözlet: 1-2. osztály
/Balogh Krisztina, Bakó József, Szekeres Mercédesz, Kátai Brigitta, Csépke Dominik,
Gyöngyösi Georgina, Falter József, Kertész Vivien, Kiss Fatima/
Kedves Szülők!
Örömteli tény, hogy a szeptemberi tanévkez- Hangsúlyt helyezünk arra, hogy színes és vál-
déskor csillogó szemű, társaikat, s ismerős tozatos programokkal tegyük gazdagabbá ne-
nevelőiket szeretettel, boldogan üdvözlő tanu- veltjeink életét. Az eltelt rövid másfél hónap
lókkal találkozhatunk évről évre. alatt is sok-sok élményben volt részük kicsik-
Persze kollégáink is sokat tettek azért augusz- nek és nagyoknak egyaránt, - amint arról a to-
tus utolsó hetében, hogy - lehetőségeinkhez vábbiakban is olvashatnak.
mérten - barátságos osztálytermek fogadják Kérdéseikkel, javaslataikkal keressenek ben-
régi és új tanítványainkat. nünket bátran!
A fentieknek köszönhetően jó hangulatban Szülők és pedagógusok hatékony együttmű-
kezdődhetett meg az új tanév! ködése révén minden bizonnyal szép eredmé-
Az idei esztendőben csoportlétszámaink az nyeket tudunk majd elérni a tanév során!
ideális 8 fő körül alakultak, bár egyre több
halmozottan sérült gyermeket is ellátunk, akik Orbánné Molnár Anikó
további figyelmet, segítséget igényelnek. igazgató
Jelentős változás az új tanévben hogy
autizmussal élő tanulóink birtokba vehették Iskolánk életéről .
vadonatúj fejlesztőrészlegüket, s a súlyosan-
halmozottan sérült gyermekek életterét is ki- A Színvarázs zenekar hírei
bővíthettük.
A fentieken túl új szabadtéri sportszerek felállí- Júniusban 13. alkalommal került megrende-
tása, és egy egészen korszerű, fény-, és zésre a Dallal - Tánccal Egymásért gálaműsor,
hangterápiás eszközökkel, vízággyal felszerelt mely ebben az évben a varázslatos varieté
terápiás szoba (ún. Snoezelen terápia) szol- fantázianevet kapta.
gálja majd tanulóink fejlesztését. Próbáinkat a dolgozó fiataljaink munkarendjé-
Legfőbb célkitűzésünknek tekintjük, hogy in- hez igazítottuk, akik a fellépés napjára sza-
tézményünkben minden tanuló az egyéni ké- badságukat áldozták fel, hogy ott lehessenek.
pességeinek leginkább megfelelő képzést 24-én déltől már családi programok, és vásári
kaphassa meg. A tanítás során nagy hang- forgatag várták az érdeklődőket.
súlyt helyezünk a cselekvésbe ágyazott isme- Az est fellépőit Beliczai Balázs a Showder
retszerzésre. klub egyik műsorvezetője konferálta fel.
Terápiás foglalkozásaink köre az idei évben A régi ismerősök mellett új arcokkal, csopor-
tovább bővült: 2 osztályunk jár tokkal is találkozhattunk.
gyógylovaglásra, 2 csoport számára kutyate- Jó hangulatban, élményekkel gazdagodva tér-
rápiás foglalkozást, s egy kollégiumi csoport tünk haza.
részére gyógyúszást biztosítunk alapítványi A Biatorbágyi Faluház hosszú ideje szervez a
támogatással. A fentieken túl logopédiai fog- Zene Világnapja alkalmából műsort, ahol kü-
lalkozás, szurdopedagógiai foglalkozás, fes- lönböző akadályozottsággal élő fiatalok lépnek
tés- és hangtálterápia színesítik a foglalkozá- fel. Évek óta mi is a meghívottak között lehe-
sok palettáját. tünk. Az idei tanév első fellépése itt történt.
Továbbra is kellő figyelmet fordítunk a tehet- Október 13-án csütörtökön Tárnokra az Álta-
séggondozásra: fontosnak tartjuk hogy a zene, lános Iskolába van meghívásunk.
tánc, sport hangsúlyosan legyen része tanuló-
ink mindennapjainak.
Az Adventi időszak mozgalmas szokott lenni a Sokan várták ám a tanévnyitót, legalábbis a
zenekar életében, s már van, aki most jelezte, néptánccsoport tagjai biztosan! Már a tavalyi
hogy számít ránk egy kis szívet- lelket melen- tanév végén tervezgettünk erre a tanévre is, s
gető, ünnepi hangulatot elősegítő muzsikálás- így már alig vártuk, hogy részt vehessünk a
ra. területi KI-MIT-TUD versenyen, mely Móron
került megrendezésre szeptember 21-én.
Farkas Gyuláné Első helyezésünkkel, megszereztük a lehető-
zenekarvezető séget, az országos döntőbe való részvételre
Kiskőrösön, november 11-én.
Csengettyűs szakkör
A 2016-2017-es tanévben is folytatódik a A csoport tagjait, akik ebben a táncban szere-
Csengettyűsök munkája. Sajnos már Kolozs- peltek, meg kell említsem név szerint is mind-
vári Gábor bácsi nélkül próbálunk. egyiküket, mert nagyon ügyesek voltak!
Ebben az évben: Németh Orsolya és Oláh Csurán Timi, Németh Orsi, Oláh Rozika,
Rozália a 11. osztályból, Drusza Tamás és Varga Vivien, Darab Bence, Mester Péter,
Péteri Lili a 12. osztályból, Csóri Nikolett, Perlaki Dávid, Petényi Szabolcs, valamint
Csurán Tímea, Terhes Zsolt és Király Erik a beugróként Endrédi .Ákos, Kata néni párja,
13. osztályból járnak a szakkörre, amelyet akik nélkül a produkció bemutatása talán létre
minden kedden 11.45-12.30-ig tartunk. se jöhetett volna!
Ebben az évben iskolánk karácsonyi ünnepi
A tanév elején már izgatottan próbáltunk, mert műsorában szeretnénk részt venni egy nép-
felkérést kaptunk igazgató asszonytól: szokás bemutatásával, amire már elkezdtük a
a Csengettyűsöket is szeretné bemutatni egy készülődést.
rövidfilmben, amely az iskoláról szól.
A próbákon segítségünkre van Mike Éva néni. Meg kell említsem még, hogy ebben a tanév-
Októbertől megkezdődtek a próbák, most új ben is részesei leszünk a Nemzeti Táncszín-
dalokat tanulunk. Köszönjük a lehetőséget. ház beavató programjának, ami azt jelenti,
hogy ötször fogunk színházba menni, valamint
Ragó Ferencné, Ági néni, színházlátogatások előtt, Varga Niki és
a csengettyű szakkör vezetője Kálócz Laci, a Táncszínház művészeti mun-
katársai, el fognak jönni iskolánkba, hogy egy-
Napsugár hírek egy foglalkozással, beavassanak, felkészítse-
nek azokra a táncelőadásokra, amelyeket
Kedves gyerekek, kedves olvasók! meg fogunk nézni. Ezekre az előadásokra
Hamar eltelt a nyár, nemrég elkezdődött az
iskola, újra!
többnyire a ’napsugarasok’ fognak elmenni, de kapcsolatépítésre, információszerzésre, kikap-
szívesen fogunk vinni magunkkal olyan gyere- csolódásra. Ebben a tanévben nyolc alkalom-
keket is, akik megérdemlik ☺! és akiket érde- mal fogunk találkozni, amelyből négy alkalom
kel a zene, a tánc! esik az első félévre.
Október hónapban már megtartottuk őszi tár-
Köszönjük mindannyian az Együtt-Értük Ala- sadalmi munkánkat, amelynek keretében a je-
pítványnak, amely lehetőséget biztosított a len lévő szülőkkel együtt dolgoztunk gyerme-
versenyekre, programokra, előadásokra való keink környezetének szebbé tételéért. Ez úton
eljutásra, ezekre való felkészülésre! is köszönjük mindenki munkáját.
Novemberben újszerű élmények elé nézünk,
Az országos Ki-Mit-Tud-on, mint más fellépé- egy másik – budapesti – szülőklubbal közösen
sek alkalmával, iskolánk hírnevét fogjuk öreg- tarthatunk egy beszélgetős délelőttöt, aminek
bíteni! Reméljük, hogy mindenki drukkol ne- témája a Kommunikáció – alternatív kommuni-
künk, mi pedig büszkén fogjuk mondani, hogy káció lesz.
Martonvásárról jöttünk, a Pápay Ágoston suli- Decemberben hagyományos karácsonyi al-
ból! kalmunkon várunk mindenkit, amelynek során
A csoport nevében: meglepetés műsorral, ajándékkészítéssel, sü-
Balogh Péter teményezéssel hangolódhatunk a közelgő ün-
nepre.
Zeng a terem ablaka Januárban egy igen fontos témát boncolga-
tunk, a felnőttkori gondnokság, gyámság kér-
dését, amely minden szülőt érintő, hangsúlyos
A tavalyi hangulatos alkalmak után idén mint- téma.
egy megduplázódott az énekkarba jelentkező Az aktuális programokról olvashatnak a faliúj-
tanulók száma. Szerdánként így még többen ságon, a havonta megjelenő hírlevélben és a
élhetjük át a közös éneklés örömét, melyben minden alkalom előtt küldött tájékoztatón is.
mindenki otthon érezheti magát. Szabad csak Sok szeretettel várunk mindenkit!
hallgatni, lalázni, dalolni vagy dörmögő basz- Szabó-Kuti Edina
szus kíséretet adni énekeinknek, a lényeg, munkacsoport vezető
hogy közben egymásra figyeljünk. Most, az
első próbák után pedig megígérhetem, hogy
az év folyamán meg is mutatjuk majd munkánk
gyümölcsét. Őszi események
Kubinyi Emese
Díjátadó a Kalandparkban
A Szülőklub első féléves programja A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Földmű-
velésügyi Minisztérium és az Emberi Erőfor-
Hagyományainknak megfelelően ebben a tan- rások Minisztériuma Európa legnagyobb köz-
évben is folytatja munkáját a több, mint tíz lekedéssel összefüggő környezetvédelmi
éves múltra visszatekintő Szülőklub munka- kampányához csatlakozva „MIÉNK A KÖTÖTT
csoport iskolánkban. Havonta megrendezésre PÁLYA!” címmel rajz-, fotó- és csoportos krea-
kerülő alkalmainkon sok szeretettel várunk tív pályázatot hirdetett ebben az évben is.
minden régi és új szülőt egyaránt. Ilyenkor le- Iskolánkból Varga Vivien, Darab Bence, Per-
hetőség adódik egy kis kötetlen beszélgetésre, laki Dávid, Endrédy Ákos és Drusza Tamás
kitűnő eredménnyel vettek részt a rajzpályáza- Az idei évben is nagyon sokat kirándultunk,
ton, melyen 50 ezer forint értékű Decathlon megnéztük a denevér barlangot, a bányász-
vásárlási utalványt nyertek. múzeumot, a Nyílt Bányamúzeum Tanösvényt
és bejártuk az egész környéket.
A Díjátadó Ünnepség-
re Budapesten, a ró- Finomabbnál finomabb ételeket ettünk. Első
mai parti Kalandpark- napi ebédünket a felnőttek készítették. Minden
ban került sor, ahol csoport a saját kedvencét ehette. Kedden a
egy felejthetetlen na- Fecskepalota kedves dolgozói főzték szá-
pot tölthettek diákjaink. munkra az ebédet, amiben a gyerekek is sokat
Nemcsak az ajándé- segédkeztek. Együtt készítettük a köcsögös
kokat vehették át, de a babgulyást, ami a nyílt tűzön rotyogott. Éva
Kalandpark területén mindent kipróbálhattak. nénivel finomabbnál finomabb kemencében
A fák között a magasban kifeszített magaslati sült helyi finomságok sültek, mint például po-
kötélpályákon mászhattak, kúszhattak, ügyes- gácsa, kakaós csiga, lekváros bukta, langalló.
kedhettek, infraharc pályán lézerharcban vet- A gyerekek Zoli bácsival vajat is köpültek,
tek részt, gokartoztak, kisvasutaztak, ugráló amit utána rögtön meg is ehettek. Harmadik
asztalozhattak és nem utolsó sorban elfo- nap a gánti Vértes Vendéglőben ebédeltünk
gyaszthatták a finom tízórait, ebédet és
uzsonnát is.
Egy felejthetetlen nappal lettünk gazdagabbak,
remélhetőleg a jövő évi pályázaton is ilyen jó
eredménnyel szerepelnek majd a Pápays diá-
kok!
Vaitsné Kapás Andrea
Gánton voltunk
Az idei gánti erdei iskolában a 6. osztállyal
Bereczkiné B. Mária, Kecskésné B. Katalin,
a 9-10. osztállyal Németh Attiláné, Vaitsné K.
Andrea, és a 14. osztállyal Horváthné T.
Magdolna, Lászlóné K. Anikó és Vincze Klá-
ra vettek részt.
Az előrejelzéshez képest a túrákhoz kedvező Györki Mária vagyok, a
időjárásban volt részünk. Az eső csak éjszaka
esett. kollégiumi 3. csoport ne-
A tornateremben és az udvaron lévő rengeteg
eszköz is segítette a gyerekek aktív kikapcso- velőtanára.Célom a
lódását.
Esténként a játék mellett, az együtt éneklés, munkám során figye-
gitározás erősítette a közösségi érzést.
Rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak e lemmel kísérni a gyere-
rövid idő alatt.
kek egyéniségét és pozi-
Vaitsné Kapás Andrea
tív képességeiket.
Az 5. osztály már nagyon várta, hogy újra me-
hessen Gántra! Ahogy közeledett az idő, egy- A nevelési folyamat
re jobban izgultunk, mert többen lebetegedtek,
s így sajnos csak öt tanulóval tudtunk elmenni. megszervezésénél fi-
Nagyon jó volt, miénk volt az egész ház!
Odafele esőben utaztunk, de utána szerencsé- gyelmet fordítok arra,
re végig jó időnk volt, sokat sütött a napocska
is! Sokat sétáltunk, kirándultunk, hegyet mász- hogy a gyerekek, lássák munkájuk eredmé-
tunk, csipkebogyót gyűjtöttünk, galagonyát
kóstoltunk. Finomakat ettünk, vajat köpültünk, nyét, átéljék a munka, az alkotás, az eredmé-
Tina majdnem egyedül főzte meg a paprikás
krumplit! Felsorolni sem tudjuk a sok jót! A nyes tanulás nehézségeit és örömeit egyaránt.
legjobban azonban az tetszett nekünk, hogy
BORÓKÁval, a csacsival is játszhattunk! Re- Végzettségeim: Gyógypedagógiai asszisztens,
méljük nemsokára újra mehetünk!
Szociálpedagógus, okleveles neveléstudo-
Juhász Zsuzsanna
mány szakos bölcsész kora gyermekkor peda-
gógiája szakiránnyal.
Lászlóné Kiss Anikó
vagyok. A tordasi Értelmi
Fogyatékosok Otthoná-
ban voltam fejlesztő pe-
dagógus. Székesfehérvá-
ron élek. Három felnőtt
lányom van és egy kicsi
lány unokám.
Bemutatkoznak új munkatársaink Nevem Martits Tünde, s
logopédusként arra tö-
Csípő Istvánné vagyok a rekszem, hogy iskolánk
kollégiumi 2. csoport neve- kicsinyke és nagyobb ta-
lőtanára. Már 36 éve neve- nulóinak segítsek önma-
lek, tanítok, gondozok ta- gukat jobban kifejezni,
nulásban és értelmileg megértetni, hogy bizton-
akadályozott gyermekeket, ságosabban állhassanak
20 évet Kisújszálláson, 16 a világban."
évet pedig Velencén dol-
goztam. A fogyatékkal élő emberek segítése
az a feladat, amit a hivatásomnak tekintek.
Bakóné Mazán Judit va- Dióhéjban
gyok. Székesfehérvárról
érkeztem hat éves Down Forgatás az Esély című műsorhoz
szindrómás kisfiammal, Rögtön az első héten érkezett iskolánkba az
akinek ezt az iskolát vá- M1 csatorna Esély című műsorának stábja. A
lasztottam, hogy tanul- délelőttöt iskolánkban töltve megismerkedhet-
mányait itt végezze. tek színes és sokszínű tevékenységrendsze-
Gyógypedagógusként kü- rünk több elemével. Egy 5 perces, hangulatos
lönböző osztályokban áb- műsort állítottak össze, mely október 8.-án ke-
rázolást, ének - zenét, rült adásba, amely az alábbi linken megtekint-
testnevelést, mese - vers - bábfeldolgozást és hető:
környezetismeretet tanítok. Mindketten jól http://www.mediaklikk.hu/video/esely-2016-10-
érezzük magunkat. 08-i-adas-5/
Tenyei Tóth Ágota va- Kirándulás az Állatkertbe
gyok, gyógypedagógus. Osztálykirándulásként az idei évben is többen
Ebben a tanévben jöttem választották programként az Állatkert nyílt nap-
ide dolgozni. A 7.-8. osz- ját. A buszköltséget alapítványi támogatásból
tályban tanítok. biztosítottuk. Tanulóink jó hangulatban, sok
Ezt megelőzően tanulás- élménnyel tértek haza. Köszönet a kísérő pe-
ban akadályozott gyere- dagógusoknak!
kekkel foglalkoztam. Csa-
ládommal Alcsúton élek.
Tenyei Tóth János va- Evezős program Budaőrsön
gyok, az autista gyerme- Botos Imre kollégánk – egy felajánlásnak kö-
kek csoportjában dolgo- szönhetően - jutalomból elvitte a táncosokat
zom, mint gyógypedagó- egy budaörsi evezős programra. Az ott készült
gus. Az ötödik osztályban képek tanúsága szerint igazi jó mókának bizo-
heti öt alkalommal tartok nyult a program, s tanulóink a szervezők, segí-
mozgásnevelés órát. Fe- tők szívébe is belopták magukat.
leségemmel és három
gyermekemmel Alcsút- Bohócdoktorok előadásai
dobozon élek. Sok éven keresztül felnőtt ér- Szabóné T. Csilla kolleganőnk e tanévben is
telmi fogyatékos és pszichiátriai beteg embe- meghívta a bohócdoktorok csapatát, s koordi-
rekkel foglalkoztam. nálta az osztályok beosztását. A 3 fős bohóc-
doktor-csapat tagjai minden tanulónak és fel-
nőttnek örömteli pillanatokat szereztek empa-
tikus egyéniségükkel. Köszönjük Csilla a szer-
vezést!
Nyertes Travel pályázat 1% - avagy: sok kicsi sokra megy
A nyár folyamán benyújtott pályázatunk ezúttal Az idei esztendőben 750.000Ft-ot utal át az
is a nyertesek közé kerülhetett, melynek segít- APEH alapítványunk számlájára, az 1%-o
ségével az ősz folyamán felújíthatjuk az 1.-2. felajánlásoknak köszönhetően. A régi jó köz-
osztály fürdőszobáját. mondás tehát igaz, a sok kicsi összegből egy
jelentős támogatás gyűlt össze, melyet célirá-
nyosan használunk majd fel tanulóink javára.
Köszönet minden 1%-os felajánlónak!!!
Utolsó üdvözlet
Nyár végén kaptuk a szomorú hírt: Mátyási Sándor, volt kollé-
gánk, az intézmény kollégiumának korábbi vezetője eltávozott
közülünk.
Nagyobb tanulóink, s szüleik ismerték Őt, hiszen mindössze 8
éve vonult nyugdíjba, több évtizedes gyógypedagógusi
munkásság után.
A búcsúztatásán elhangzott beszéd rövidített változatával
köszönünk el Tőle iskolaújságunk hasábjain is:
„Mátyási Sándor, Sanyi bácsi életpályája összefonódott a
gyógypedagógiával.
1974-ben, - igen fiatalon - Pápay Ágostontól kapott felkérést az
akkori Foglalkoztató Iskola vezetői álláshelyére.
15 éven keresztül volt az intézmény diákotthonvezetője, s több
száz kollégista mellett, több tucat állami gondoskodásban élő
gyermek segítője. Néhány évre visszatért a nevelőmunkához, s
ez idő alatt munkaközösség-vezetőként segítette kollégáit.
1995-től nyugdíjba vonulásáig ismét a diákotthont irányítot-
ta. Szakmai alázattal segítette 3 vezetőtársa munkáját.
Szívesen kapcsolódott be az intézményi fejlesztésekbe, több éven keresztül aktívan vett részt az intéz-
mény mellett működő "Együtt-Értük" Alapítvány kuratóriumának tevékenységében, s a városi önkor-
mányzat oktatási bizottságának munkájában.
Kézügyességét, tehetségét, jelzi, hogy a ma is használt intézményi, s alapítványi emblémánk megalko-
tása keze munkáját őrzik, - vélhetően még sok-sok éven át .
Munkája elismeréseként főtanácsosi címben részesült. Később a székesfehérvári „Aranyeső” Alapítvány
Szent Rita s az Oktatási és Művelődési Minisztérium Teleki Blanka díját vehette át, a pedagógus Szolgá-
latért Emlékérem mellett.
A lényeg, ami igazán fontos, mindezek mögött rejlik:
Tanítványaival, s pályakezdő kollégáival való kapcsolatát egyaránt meleg, szeretetteljes, ám a követke-
zetességet, "atyai" határozottságot sem nélkülöző viszony jellemezte, még évtizedek múltán is szeretet-
tel emlegetik nevét, egy-egy fontos mondatát.
Beosztottjaihoz való viszonyát az elfogadás, a segíteni akarás jellemezte, munkatársai bizalommal, tisz-
telettel, szeretettel fordultak felé.
Gyógypedagógusi elkötelezettsége példa lehet a fiatalabb nemzedékek számára!”
Az emlékező kollégák nevében:
Orbánné Molnár Anikó
igazgató