Rentsch Piroska versei
Kóka Ferenc festményei
Micsoda szépség
ez a végtelen kékség,
mely beborít mennyet,
fényesít anyaföldet,
pusztát elringató,
lelket simogató.
Kóka Ferenc: Kék kompozíció
Az én Pusztám
Micsoda szépség Micsoda szépség
ez a végtelen térség! e egyszerű népség!
Százágú kiváltság, Szívében róna ring,
álmodó valóság. lelke harangszót nyit,
Zümmügő szél sodorta ereiben múlt dobol,
mesék birodalma. s tűnt délibáb honol.
Micsoda szépség Micsoda szépség,
ez a végtelen kékség, virágzó reménység!
mely beborít mennyet, Ha látom – álmodom.
fényesít anyaföldet, Hon ringatta lelkem
pusztát elringató, bilincsből szabadul,
lelket simogató. S mint tavaszi kert kivirul!
Moninak 2022. karácsonyára
Valitól sok szeretettel
Rentsch Piroska Magyar korpusz versei
Kóka Ferenc munkáival párosítva
Az én Pusztám
Micsoda szépség Micsoda szépség
ez a végtelen térség! e egyszerű népség!
Százágú kiváltság, Szívében róna ring,
álmodó valóság. lelke harangszót nyit,
Zümmügő szél sodorta ereiben múlt dobol,
mesék birodalma. s tűnt délibáb honol.
Micsoda szépség Micsoda szépség,
ez a végtelen kékség, virágzó reménység!
mely beborít mennyet, Ha látom – álmodom.
fényesít anyaföldet, Hon ringatta lelkem
pusztát elringató, bilincsből szabadul,
lelket simogató. S mint tavaszi kert kivirul!
Kóka Ferenc: Kék kompozíció
Színekben élve…
Színekben élve nem török össze
A zöld utat mutat nekem
A vörös sétálni jön velem
A lila árnyalatait bontva
Lép velem bizalmas kapcsolatba
A sárga – mint emlékezet emlékeztet
A színek nem feleselnek
Nincs dráma – közöny
Ha betegség gyötör
Mellettem maradnak - virrasztanak
Vigyáz rám a kék is
Féltőn borul rám – mint az Ég is
Együtt indulunk a mába – a holnapba
Számukra nincs egyperces néma csönd
Ők nem múlnak el soha….
Kóka Ferenc:
Kompozíció Aranyszínnel
Komor lett a világ
Komor lett a világ – álnok és komor,
kipusztult belőle az „égő csipkebokor”.
Álnok a világ – sötét és léha
sorsoktól súlyos batyuját vonszolja.
Valószerűtlen a fény is estelente.
Vad éjszakánként gyökeret temetve
sírnak, sóhajtoznak a maradék fák.
Száraz lombjuk sötét, fázósan hideg,
nem vidítja őket közelgő kikelet.
A Föld is fáradt, rosszkedvű, beteg,
jobb híján a széllel ördögszekeret kerget.
Komor lett a világ – álnok és komor…
Kóka Ferenc: Asszony gyermekeivel
Harsogva rág
a közöny
Túl a dúlt napokon
Túl a szirénákon
Túl a barikádokon
Túl a parancsokon
Túl a nyomvonalakon
Túl a rendeleteken
Túl lopott berkeken
Túl has-törvényeken
Túl hazug pénzeken
Túl állam-vizeken
Túl az üvöltőkön
Túl a tömjénfüstön
Túl nézve szenvedőkön
Harsogva rág a közöny…
Kóka Ferenc: Kallódó fiatalok
Vigyázzátok
e múló világot!
Nap tükrös-szelíd jósága,
Hold halovány sugara,
hunyorgó, tűnő csillagok,
vigyázzátok e múló világot,
síkok metszőpontján
e bűnös, alantas jószágot.
Segítsetek, hogy sötét vizek
könnyed forrássá legyenek,
gyilkos parancsok szüneteljenek,
hogy elhallgatott panaszok
köd-hamvukból feltörhessenek,
tengődő árnyak fényre léphessenek
s mocsok nélkül méltó
emberi életet élhessenek.
Vigyázzátok e múló világot,
te Nap, te Hold, ti tűnődő csillagok,
mert Égen s Földön
most is tűz ropog…
Kóka Ferenc: Atomvillanás
Fohász
Ha bizonytalanság gyötör
Ha az öröm sem igazán öröm
Ha úgy érzem – hogy csak vagyok
Segítsetek nekem angyalok!
Ha szaggat rángat az élet
Ha vállamra ülnek az évek
Ha úgy érzem – hogy csak vagyok
Segítsetek nekem angyalok!
Ha nincs senki kihez szólhatnék
Ha durván nyújt kezet a jelenlét
Ha úgy érzem – hogy csak vagyok
Segítsetek nekem angyalok!
Ha hitemben olykor eltévedek
Ha bizalmat hiába remélek
Ha úgy érzem – hogy csak vagyok
Segítsetek nekem angyalok!
Kóka Ferenc:
Az élet apoteozisa a halál felett
Lemorzsol az idő
Lemorzsol az idő
Bőrömet gyűrkészi
Hajamat őszíti
Valómat föltépi
Fogaimat számolja
Mennyi még – Az annyi?
Morzsol bőszen az idő
Még – még- még – nem elég…
Nem ismerek magamra
A volt testi valómra
A kopás – mint köveken az ár
Percekből rovátkát csiszol már
Az idő nem kímél – Lám Lám
Gondolataim is mások már
Más éltet és más altat
Lassan-lassan eljuttat oda
Hol nem zavar ránc – az ostoba
S végképp győz az idő vasfoga…
Kóka Ferenc: Emlékek kertje
Mint a búzakéve
Aranylik a Nap – mint a búzakéve.
Óarany fénye a lét ereje.
Aranylik a Nap, bőröm simogatja,
lelkembe tüzet gyújt – hétágból koszorút,
lépteim nyomán pipacsot fakaszt,
izzó pipacsot – lángszínű parancsot.
Aranyló fénye szikrázó kéve.
Fürdöm a Napban – mint a búzakéve
s lassan, lassan megérek készre…
Kóka Ferenc: Táj napfényben
Hiányzol!
A viszont látásra!