G. Vass István emlékére

G. Vass István történész emlékére

Gádoros számos ismert írót, művészt,
publicistát, közéleti és tudományos
szakembert indított már útjára. Közülük
az egyik legkiemelkedőbb G. Vass István,
aki többek között a történetírásban, a
magyar történelem kutatásában, az
elmélyült levéltári és múzeumi
munkában, valamint szülővidéke-
szülőhelye múltjának feltárásában és
mintaszerű közreadásában alkotott
maradandót. A gádorosi gyökerű
történész, a Magyar Országos Levéltár
nyugalmazott főigazgató-helyettese,
számos tudományos cikk és tanulmány
szerzője 10 évvel ezelőtt, 2011. július 26-
án, 70 éves korában hunyt el.

G. Vass István 1942. január 30-án született Gádoroson. Általános iskolai tanulmányait itt
helyben végezte, majd 1957-től 1961-ig Orosházára járt gimnáziumba.

„Szüleim földművesek voltak Békés megyében, Gádoroson. A háború előtt 3 holdon
gazdálkodtak, ami egy gabonatermelő vidéken nem nagy vagyon, de szorgalmas emberek
voltak, és amíg a háború nem jött, addig házat tudtak venni, megvetették a családi élet alapjait.
Örökség folytán aztán később 5 holdra gyarapodott ez a „birtok". De az '50-es évektől jött a tsz-
esítés, és ez is okozta, hogy a család sorsa nem úgy alakult, ahogyan eltervezték. A bátyáimnak
- családfenntartó nem lévén - már az általános iskola elvégzése után, 14 éves koruktól dolgozni
kellett: részben a saját földünkön, részben cséplőgépnél, a mezőgazdaságban itt-ott vállaltak
bérmunkát, ezzel biztosították a megélhetésünket. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert
az ő áldozatvállalásuk is benne van abban, hogy tovább tanulhattam. Nekem már nem kellett az
ő útjukat követni." – mondta az Ember Győző-díj átvételekor 2004-ben.

1961-ben érettségizett a Keller József igazgató által vezetett Táncsics Mihály
Gimnáziumban, majd 1960-tól a szegedi egyetem magyar-történelem szakos hallgatója
lett.

„Vass István felserdülése idejében a parasztgazdaságokból a nehezen formálódó téeszekbe, az
állami gazdaságokba és a kevésbé kvalifikált iparágakba terelte a hatalom a falvak és tanyák
népét, a fiatalok előtt pedig szélesebbre nyíltak az oktatási intézmények kapui. A nehézkesen
kibontakozó, számos torzulással kísért modernizációnak utóbb jelentős hozadékai is lettek.
István éppen akkor érettségizett, amikor a mezőgazdaság »szocialista átszervezése« a

1

befejezéshez közeledett. Nem lehetett kétséges, hogy családját érintő nagy bizonytalanságot
tudva a jövőjét újra a tovább tanulásban kellett keresnie. Ez a személyes életút már akkor
kirajzolódott, amikor a jó színvonalú gádorosi általános iskolát elvégezte és a felfutása egyik
legjobb szakaszában lévő orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumba beiratkozott. A kiváló igazgató,
Keller József vezette Táncsicsban igényes munka folyt, a reprezentatív épületet kapott iskola
szellemisége kifejezetten táplálta a paraszti körből érkezett tanulók képzését. Köztük szép
számban voltak gádorosiak is, a vonattal bejárók népes csoportjában. Vass István kiváló eszére,
szorgalmára, személyiségére több áldozatkész tanár felfigyelt. Leginkább a fiatal és ragyogó
előadó Fancsovits György történelemtanár példája hatott Istvánra. (Fancsovits egy idő múlva
maga is az egyik országos múzeum történésze lett.) Négy esztendő alatt nem csak az ismeretei
gyarapodtak, hanem szemléletet is kapott az értelmiségi lét leglényegét adó önálló
gondolkozáshoz.” (Szabó Ferenc megemlékezésének részlete G. Vass Istvánról a Gádorosi
Füzetek 12. kötetében)

1965-ben szerzett középiskolai tanári oklevelet az egyetem Bölcsészettudományi Karán. A
szegedi évekről kellemes emlékeket őrzött meg – történész oktatói közül például Wittmann
Tiborra később is szívesen gondolt vissza. Ezekben az években kezdett publikálni is: először
inkább szépirodalmi alkotásokról írt kritikái jelentek meg a Tiszatájban, s egyetemi mentora
ötletéből fakadóan hamarosan Gádorosi Vass Istvánként írta alá a cikkeit. A szegedi évekről –
szintén az Ember Győző-díj átvételekor – ő maga így mesélt:

„A családi körülmények folytán én otthonról nem sok támogatásra számíthattam, és valahogy
úgy adódott, hogy kollégiumba sem vettek föl az első két évben, hanem albérletben laktam.
Tehát elég nehezen lehetett átvészelni az első két évet. Ezen hol vagonkirakással, hol egyéb
fizikai munkával próbáltam segíteni, hol pedig - és ez vált a jellemzővé - újságcikkeket írtam.
Később már, harmad-, negyedéves koromban rendszeresen dolgoztam a Csongrád Megyei
Hírlapnak, ahol aztán a diploma után meg is kínáltak egy állással, de nem éreztem elég
elhivatottságot az újságírói pálya iránt, és nem fogadtam el. De az tény, hogy az egyetemi évek
alatt ez a többé-kevésbé rendszeres újságírói és egyéb honorárium átsegített az alapvető
megélhetési nehézségeken. Sokat segített az is, hogy elsősorban az említett két tanár, Kovács
Sándor Iván és Ilia Mihály támogatásának köszönhetően harmadéves koromtól fölvettek a
szegedi Eötvös Kollégiumba, és innentől kezdve a költségek is egy kicsit csökkentek, és könnyebb
lett fönntartani magamat. Végül is irodalomból írtam a szakdolgozatot, Radnóti Miklós
költészetéről. Ennek egy részlete - önálló tanulmánnyá formálva - megjelent a Tiszatájban, és
úgy tűnt, hogy ebben az irányban fogom folytatni a pályámat. De hát az élet másképp írta a
történetet, mert éppen irodalomtanári állás nem igen volt akkoriban, viszont megkerestek Békés
megyéből régi középiskolai kapcsolat révén, hogy a békéscsabai múzeumban van egy
megüresedett történész-muzeológusi állás, és azt elvállalnám-e?”

Így került Békéscsabára, ahol egy kert nélküli, többszintes Őr utcai tömbházban lakott. A
megyeszékhely után Budapest következett, ahol a budai várban volt a munkahelye. 1965-l980
között a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága történész-muzeológusa, 1972-től
igazgatóhelyettese. (Felesége, V. Kiss Margit ekkor művészettörténészként ugyancsak a csabai
múzeumban dolgozott.)

2

1975-ben a szegedi egyetemen szerzett doktori címet a Bölcsészettudományi Karon.
(Disszertációjának címe: „A demokratikus pártok Békés megyében 1944-45-ben”, ami
nyomtatásban is megjelent.) 1980-tól az Új Magyar Központi Levéltár levéltárosa, 1981-től
osztályvezetője, majd 1986-tól főigazgató-helyettese. 1989-1992 között az intézmény
megbízott főigazgatója. Az Új Magyar Központi Levéltár megszűnése után 1992-től 1994-ig a
Magyar Országos Levéltár egyik főigazgató-helyettese, majd főlevéltárosa, később címzetes
főigazgatója lett. 1998-2003 között főosztályvezető. 2005. június 30-án vonult nyugalomba,
de a nyugdíjas évek alatt is rendszeresen bejárt dolgozni a budapesti Hess András téri épület
harmadik emeletén lévő kis szobájába. 2011. július 26-án hajnalban, családi körben, érdi
házukban hunyt el. A gyászoló családdal együtt a nagy számban megjelent barátok,
munkatársak és tisztelők nagy tömege búcsúztatta az érdi ferences templomban. A szertartás
után a szakma képviseletében dr. Lakos János országos szakfelügyelő, a szülőhely és a Békés
megyei levéltárosok, muzeológusok, barátok nevében pedig Szabó Ferenc méltatta.
Munkájának elismeréseként több kitüntetést is kapott. Kétszer elnyerte az 1970-es években a
Szocialista Kultúráért megnevezésű miniszteri elismerést, 2003-ban Széchényi Ferenc-
emlékérmet kapott, majd egy évvel később, 2004-ben megkapta az Ember Győző-díjat is, ami
a Magyar Nemzeti Levéltár egyik legrangosabb elismerése.

Az Ember Győző-díj átvétele alkalmából tartott előadáson 2004-ben (Forrás: Magyar Nemzeti
Levéltár honlapja)

G. Vass István a városi környezet ellenére sem szakadt el a falusi hétköznapok hangulatától, s
a családjában megszerzett élettapasztalatait történetkutatóként kiválóan tudta kamatoztatni.

3

Jól mutatja ezt, hogy szívesen foglalkozott olyan témákkal, melyek a falu, a parasztság
múltjával kapcsolatosak. Ezek közül különösen szülőfaluja, Gádoros múltja állt hozzá közel. Ez
az érdeklődés később egész Békés megye életének megismerése felé is kiterjedt.
Kutatásmódszertani hozzáállása, szakmai elhivatottsága ma is követendő és példaértékű.

„Vass István mindig arra törekedett, hogy a számára elérhető alkalmakat felhasználva részese
legyen a műveltség továbbadásának az őt kibocsátó szűkebb és tágabb közösség javára. Erre a
legközvetlenebb lehetőségek először tizenöt évet átfogó Békés megyei, békéscsabai múzeumi
tevékenysége során, majd – szorosabban a szaktudományi csatornákon – méltán elismert
budapesti történész-levéltárosként nyíltak meg előtte. […] Makacsul hitt abban, hogy a
történelmi tényismeretre támaszkodó, differenciálni képes közgondolkodás felerősödik, és
társadalmi szerepét betöltve nemzeti vetületben éppúgy elősegítheti az előrelépést, mint egy
tájegység, megye, település tetterőt gerjesztő, harmonikus önbecsülését. Nem tudott
megbékélni azzal, hogy hazánkban gyakran az örökölt érzelmi-indulati ítélkezés alapján, sokszor
a legdöntőbb tények ismeretét is mellőzve folyik a történelem mérlegelése. […] Vass Istvánról
közismert volt, hogy nem engedte meg magának és nem fogadta el másoktól sem a
felületességet, a »csapjuk össze«-megoldásokat, és nem tudott azonosulni a sugalmazott
értékelésekkel, a csak fekete-fehérben gondolkozó és nagy károkat hozó „címkézésekkel” sem. Ő
maga igyekezett fáradságot nem ismerve »mindennek a végére járni«, csak a megbízható
forrásoknak, közléseknek hitt. Így lett minden megállapításának időtálló hitele.” (Szabó Ferenc
megemlékezésének részlete G. Vass Istvánról a Gádorosi Füzetek 12. kötetében)

A 60-as évek végén titkárként nagy energiával dolgozott a kiadványozásra, tartalmas
ülésszakok és pályázatok szervezésére egyformán képes megyei Honismereti Bizottságban.
Ezzel egyidőben – s később is – igen színvonalas és élénk ismeretterjesztés folyt a TIT (a
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Békés Megyei Szervezete) történelmi szakosztálya
szervezésében. A támogatott évfordulós témákat is sikerült új kutatásokkal kiegészítve
közreadniuk. A kisebb falukra kiterjedő, népesen látogatott esti előadásokból is sokat vállalt.
Kedvelt előadó volt, aki mindig tudott valami újszerűvel érdeklődést kelteni. Ekkoriban a
megyei lap mellett leginkább az 1966-1990 között megjelent és országos ismertségre jutott
megyei tudományos és ismeretterjesztő folyóirat, a Békési Élet adott helyet tanulmányainak,
könyvkritikáinak, kiállítási beszámolóinak, de a Békés Megyei Múzeumok Közleményei, a
békéscsabai Új Aurora cimű irodalmi folyóirat, a Körösmenti Helytörténeti-Honismereti
Közlemények is publikációs fórumai voltak.

Hivatásos történészként nagy szerepe volt a békéscsabai Megyei Múzeum új- és legújabb kori
gyűjteményének nagyarányú gyarapításában, minőségi szintre fejlesztésében, szakszerű
nyilvántartásának megvalósításában, továbbá a múzeumban őrzött anyag legfontosabb
részének kiállítások, dolgozatok útján történő megismertetésében, közreadásában. G. Vass
István révén kerültek gádorosi emlékek is Békéscsabára és jelentek meg fotókon megyei
kiadványokban. Nevéhez fűződik A békéscsabai múzeum története című könyve (1979), ami a
város művelődéshistóriája keretébe illesztve mutatja be az intézmény történetét, továbbá
feltárja a múzeumot alkotó gyűjtemények sorsának alakulását és a mindenkori szakmai

4

színvonal ingadozásait is. Mindamellett maradandó érdemei vannak a nemzetiségek néprajzi
kutatásának megszervezése és szélesebb körre kiterjesztése, a jelenkori képzőművészeti
alkotások megszerzése és bemutatása, valamint a régészeti szakág jelentős kibővítése, s a
természettudományi muzeológia felkarolása körül is.

G. Vass István nevéhez számos komoly levéltári feladat elvégzése is kötődik. Ilyen például az
1980-as évekből a vállalati osztály megszervezése, az 1990-es évek elejéről a kárpótlással
összefüggő hatalmas adatszolgáltatási munka vezénylése és a volt Országos Tervhivatal
iratanyagának feldolgozása. 1992-ben jelentős szerepet vállalt a Magyar Országos Levéltár új
szervezetének kialakításában is és küzdött a levéltári kutatások szabaddá tételéért.
Tudományos tevékenységének gazdagságára színvonalas kiadványainak, tanulmányainak
sokasága a tanúbizonyság.

Talán sokak számára nem ismert, de G. Vass
Istvánnak szerzőként és szerkesztőként kiemelt
szerepe volt a gádorosi helytörténeti kutatásokban
is. Olyannyira, hogy Pongó Bertalan halála után
többek között neki (valamint Bárány Ferenc, Tóth
László és Horváth Mariann munkájának)
köszönhető, hogy a községtörténeti vizsgálatok
tovább folytatódtak és a Gádorosi Füzetek nem
szűnt meg. Szerzőként szintén jelentős részt vállalt a
munkában: összesen négy dolgozatot tett közzé a
kötetekben. Ezekben hiteles forrásokra alapozva és
személyes tapasztalataira támaszkodva írt a helyi
termelőszövetkezetekről az 50-es évek végén, de
olvashatunk tőle az utópisztikus elképzelésekről és
politikai küzdelmekről a 20. század elején, valamint
Gádoros hétköznapjairól és társadalmi életéről a Rákosi-korszakban. E tanulmányai a múlt
század helyi viszonyairól a mai napig alapvetésnek számítanak.

Tíz évvel ezelőtti halála az alkotói pálya legmagasabb szintű szakaszát szakította meg.
Személyében egy kiváló művelőjét vesztette el a történettudomány, a levéltárosok közössége,
a szülőhely, valamit felesége G. Vass Margit és leányuk, Johanna. Példás ember és kiváló
szakember volt. Olyan ember, akinek emlékét méltón és büszkén őrzi az utókor.

/Az összeállítást készítette: Muhel Gábor/

5

Az összeállításhoz felhasznált cikkek, írások és képek forrása:

▪ Elhunyt G. Vass István. (Személyi hírek – Gyász). = Magyar Nemzeti Levéltár honlapja,2013.
augusztus 13. = https://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/elhunyt_g_vass_istvan

▪ Elhunyt G. Vass István. = Békés Megye Online = https://www.bekesmegye.com/bekes-
megye-hirek/elhunyt-g-vass-istvan

▪ SZABÓ FERENC: Egy gádorosi gyökerű történész emlékezetére: Búcsú G. Vass Istvántól. In.
GÁDOROSI FÜZETEK 12. Gádoros történetéhez (szerk.: Bárány Ferenc- Tóth László.) Gádoros
Nagyközség Polgármesteri Hivatala. Gádoros. 2012. 5-11.

▪ ZSUPOS ZOLTÁN: Életút-portré (G. Vass István). = Magyar Nemzeti Levéltár honlapja, 2011.
október 25. = https://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/g_vass_istvan

G. Vass István tanulmányai a Gádorosi Füzetekben:

 G, VASS ISTVÁN: Utópisztikus álmok és napi politikai küzdelmek Gádoroson a XX. század
elején. In. GÁDOROSI FÜZETEK 8. Adalékok Gádoros történetéhez. Gádoros Nagyközség
Polgármesteri Hivatala. Gádoros. 2007. 51-55.

 G. VASS ISTVÁN: Gádorosi hétköznapok a Rákosi-korszakban I. In. GÁDOROSI FÜZETEK 9.
Községtörténeti tanulmányok. (szerk.: Bárány Ferenc, G. Vass István és Tóth László.)
Gádoros Nagyközség Polgármesteri Hivatala. Gádoros. 2008. 125-137.

 G. Vass István: Gádorosi hétköznapok a Rákosi-korszakban II. In. GÁDOROSI FÜZETEK 10.
Helyismereti tanulmányok. (szerk.: Bárány Ferenc-G. Vass István, Tóth László.) Gádoros
Nagyközség Polgármesteri Hivatala. Gádoros. 2009. 3-33.

 G. Vass István: Termelőszövetkezetek és emberek Gádoroson az 1950-es évek végén. In.
GÁDOROSI FÜZETEK 11. Helyismereti tanulmányok II. Gádoros Nagyközség Polgármesteri
Hivatala. Gádoros. 2010. 47-69.

6