120 éve vette fel településünk az Árpád-kori nevét

120 éve vette fel településünk az Árpád-kori nevét

A Kárpát-medencét – ezen belül Békés megye

területét – több ezer éve lakják a legkülönfélébb

népek, amiről régészeti leletek sora tanúskodik. Az

újkőkor időszakából Orosháza környékéről hét

csiszolt kőbalta került elő, melyek közül az egyiket

Gádoroson találtak. Ugyanebből az időszakból

származó kőeszközökre bukkantak a „Községi Tanya”

területén lévő homokbányában a homokot

kitermelő helyi építkezők az 1946-1975 közötti

években. A leletek évekig közkézen vándoroltak a

lakosság körében, mígnem Pongó Bertalan és

felesége összegyűjtötte és 2000 tavaszán átadta az

orosházi múzeumnak. E leletek között akadt

kőpenge, fekete cserépfalú ivóedény, babérlevél

alakú gránit nyílhegy, cserepek, különböző korú Újkőkori kőbalták Orosháza környékéről (A
érmék, orsókarikák, fibula, őrlő-darabok és nyílhegy felső sorban a harmadik fekete gránit balta
is. A kőkorszaki leletek anyaga többféle kőzetből
Gádorosról származik.)

készült, s zömmel eszközcsere útján kerültek a Dél-Alföld egyes tájaira. Jelentőségét mutatja,

hogy az eszközkészítés külön kultúrák kialakulását eredményezte a vidéken: a körösi-tiszai, a

zselici, a herpályi, a csőszhalmi a bánáti műveltségek létrejöttével. Mindezekkel is gazdagodott

a régészeti hagyomány, az archaikus leletanyag a térségében.

A késő bronzkorból Orosháza környékéről

halomsíros eredetű bronzsarló, míg Gádorosról (a

mai Nagy utcáról) bronzkori edény került a

Nemzeti Múzeumba. Településünk déli határában

(Héthalmi oldal) 1963-ban az orosházi múzeum

számára ifj. Olasz Ernő gyűjtött kora vaskori szkíta,

szarmata cserepeket, később Pongó Bertalan

végzett leletgyűjtő munkát. A korabeli szarmata

települési helyeken azonban más népek eszközeit,

Szarmata edény cserepek (Héthalmi oldal) tárgyait, pénzeit, ékszereit is megtalálták, melyek
múltbeli hadi cselekményekre és

cserekereskedelmi tevékenységekre utalnak. Orosháza környékén az ezredfordulóig mintegy

10 régészeti lelőhely ismert, ami a késő szarmata korból származik. Gádoros körzetében

három jelentős szarmata kori település leletei kerültek felszínre: az egyik a volt Petőfi

Termelőszövetkezet szeszfőzdéjétől délre, délkeletre elterülő gyümölcsös telepítését

előkészítő 1951-52. évi mélyszántások során vált ismertté. Újabban Gyenge Antal több Árpád-

1

kori, szarmata leletre (fibulára) is rábukkant a Kis-Határdűlő mellett található Érparton, közel
a királysági határhoz.

A környéken feltárt népvándorlás korabeli lelőhelyek (temetők, telepek stb.) magas száma

arra enged következtetni, hogy a vidéken gazdag település-rendszerek léteztek. Ezek alapján

megállapítást nyert, hogy a Tisza-Maros-Körös

vidékén népes szarmata falvak sora alakult ki.

A 6. század táján Orosháza és környéke az

egyik legsűrűbben lakott avar birodalmi

résznek számított. Olyannyira, hogy a

térségben 20 avarkori temetkezési hely vált

ismertté. A kora avarkor sírjai számos eszközt

és fegyverdarabot megőriztek számunkra.

Ezek közé sorolható a gádorosi Nagy utcán az

avarkori sírban talált aranyozott bronz övdísz

és 3 nyílhegy (mely Orosháza környékén a Gádoros Nagy utcai avarkori sírlelet (1-3:
férfitemetkezések között a legjelentősebb nyílhegyek; 4: aranyozott szíjvég)

sírlelet), ami nemzetségfőre vagy 30 fegyveres vezetőjére utal. Mivel Orosháza környéke több

nemzetség szállásterületének találkozásánál fekszik, a honfoglalás kori és Árpád-házi

leletanyag meglehetősen sokrétű és gazdag. Bár teljes feltáró ásatás mindösszesen két

esetben volt, a környék 20 km X 30 km-es területén 43 falu helyét ismerjük, de a falvak számát

akár 10-15-tel is növelhetjük, ha meggondoljuk, hogy nem egy település egy korábbi helyén

jött létre. A mezőgazdasági és talajmunkák során is számos lelet bukkant a felszínre. Gádoros

térségében öt helyen van e korszakból lelőhely: 1. Gádoros, Bocskai utca 34. sz. telken négy

sír; 2. Gádoros-Lajosszénás Bodor-féle tanya közelében Árpád-kori falu maradványai; 3.

Gádoros-Nyulas-gyep határútjánál Árpád-kori falu nyomait és négy sírt fordított ki a

mélyszántás; Gádoros-Érparti tanyák közt, a volt Czifra major közeli mélyszántáskor Árpád-

kori falu romjait találták; 5. Gádorostól nyugatra a szentesi-eperjesi út szögletében szintén

Árpád-kori falu nyomaira leltek. Ezeken kívül számos úgynevezett szórványlelet került elő a

falu különbféle részeiről (pénzérmék, edénytöredékek, női nyakdíszek, nyílhegyek stb). A

gádorosi leletek közül azonban az egyik legértékesebbnek és leggazdagabbnak a Bocskai utca

34. számú telek négy sírja és a szentesi-eperjesi út szögletében talált Árpád-kori

templommaradványok bizonyultak.

Balra (sárga alapon): Árpád-kori nyílhegyek és nyíltartó (tegez) szorító pántjai az 1. sz lovas sírból
Jobbra (zöld alapon): Aranyozott bronz kaftándíszek és aranyozott lószerszám veretek a 3. számú lovas sírból

2

Azt már a feltárás előtt is sejteni lehetett, hogy az Orosháza környéki falvak – így Gádoros is –
a 895-896 előtti évekből származnak. A Bocskai utca 44. számú telken talált lovas sírok
jelentőségét például jól mutatja, hogy hazánk Árpád-kori lovas sírjait jelző térképén Gádoros
neve is szerepel, ami szintén azt támasztja alá, hogy Gádoros valóban Árpád-kori falu volt,
egészen az 1241. évi tatárjárásig, amikor is – számos dél-alföldi településsel együtt –
felégették, s lakosságának nagy részét kiirtották vagy elhurcolták. A tatárjárást követően lett
az ősi falu sivár pusztasággá – „Gadoros-pusztává”, „Gadoros telekké”.

Honfoglalás-kori lovas síros lelőhelyek Magyarországon

Ahogy egyre több lelőhely lett ismert Gádoros körzetében, az ezredfordulóra felmerült az
igény egy teljes körű régészeti feltárásra is. Erre Rózsa Zoltán az orosházi Szántó Kovács János
Múzeum (ma: Nagy Gyula Múzeum) korábbi régész-igazgatója kapott megbízást, aki 2000
őszén kezdte meg a kutató határbejárásokat. A helyi lakosok közreműködésével 2000.
november 6-tól 28-ig ásatásokat végzett, melynek eredményeképpen teljes bizonyosságot
nyert Gádoros Árpád-kori eredete.
A történészek szerint a falu eredetileg onnan kapta a nevét, hogy Gádoros templomának volt
egy kis előcsarnoka, melyet gádornak neveztek. Ám a település első írásos említése csak V.
László 1456. május 12-én kelt adománylevelében bukkan fel. Ebben a dokumentumban a
király a Bothos család által jogtalanul bitorolt birtokát adja vissza Hunyadi Jánosnak, továbbá
elismeri, hogy a birtokot – a megyében fekvő Hold és Vásárhely, Csomorkán, Királyhegyes
Sámson, Dónát-Perek nevű falvakkal, valamint Csorvás, Sebestyénház, Kétzöldes, Gorsa,
Derekegyház, Szilos-egyház nevű pusztával együtt – még Zsigmond királytól kapta. Ezzel
párhuzamosan a Békés megyében fekvő Zenthe-tornya, Szentandrás, Csaba-csüd falvakat,

3

illetve Gádoros-lábasegyház, Útszögü-egyház, Apács-egyháza, Kétkupa és Tompa nevezetű
pusztákat is visszaadja. Az elpusztult falvak újratelepítését az Alföldön zömmel nem a királyi
megbízottak vagy az egyházi birtokosok, hanem a magánbirtokosok végezték. Gádoros
újratelepítésére viszont még a 14-17- században sem került sor, vagyis a török hódoltság
idején a vidék lakatlan puszta volt, s többnyire a környékbeli birtokosok állatállományának
legeltetésére szolgált. Nem véletlen, hogy mikor Linder Keresztély Ferdinánd az udvari kamara
tiszttartója 1698-ban bejárta a vidéket Gyulaváritól kezdve Szentandrásig, jelentésében
minden falu után odaírta azt a megjegyzést, hogy „lakatlan puszta”. (Kivétel volt egyedül
Békés, ahol 10 embert talált.) A török kiűzése után a vidék a Harruckern család birtokába
került, majd későbbi házassági kapcsolatok révén jórészt a Károlyi család tulajdonába jutott.

Rózsa Zoltán cikke az ősi Gádoros templomának feltárásáról

4

Az újraalapított Bánfalva szempontjából azonban a szentetornyai határrész bírt nagy

jelentőséggel. Ezen a területen ugyanis olyan nagygazdaságok helyezkedtek el, melyek

középpontjában egy-egy major állt. Noha az 1700-as évektől számos területet

újranépesítettek (Csaba, Berény, Orosháza), Gádoros még mindig lakatlan pusztaság volt.

1799-ben viszont a szentandrási uradalomhoz tartozó pusztát báró Száraz György

dédunokája, báró Dezséri Rudnyászky Sándor kapta meg, aki 1826. szeptember 29-én, a

szentetornyai öröklött birtokán, megalapította a

mai községet a mai belterület délkeleti részén.

(Ez az ún. „öregfalu”: Szent István utca, Bánfalva

utca, Attila utca.) Pongó Bertalan így ír erről: „A

régi Szentetornya birtok északnyugati részét

képező területen, valószínűleg a régi puszta (sopa)

táján kialakult majorság kiválóan alkalmas volt

arra, hogy telkek kimérésével falusi települést

hozzon létre. 1826. szeptember 29-én 40 telekhely

kimérésével 30 orosházi és szentesi család

telekhez juttatásával létrehozott egy kis

települést, melyet először Báró falvának, majd

Bánomnak, Bánom falunak, - Bánfalvának

nevezték 1826-1901-ig.” Sokáig úgy tudtuk, hogy

1826 után a báró csak 1832-ben és 1834-ben

gazdagította 20 telek kiosztásával a falut. Koszorús

Oszkár kutatásai azonban rámutattak, hogy ez az

esemény már 1831-ben bekövetkezett –

legalábbis a születések és halálozások számából

erre lehet következtetni. (Ennek okán a harminc Báró Rudnyánszky Sándor Bánfalva
alapító család neve mellé 40 újabb családnév is (Gádoros) újraalapítója

kerülhetett.)

Bánfalva elnevezésével kapcsolatban a 19. és 20. századi szerzők közel azonosan vélekedtek.
A község neve 1901-ig Bánfalva, régebben Bánom-falunak vagy csak Bánomnak hívták. Ez
nagy valószínűség szerint ragadványnév, ami onnan eredt, hogy többnyire megbánta az, aki
idejött. Ezt támasztja alá az a községben sokáig ismert szóbeli hagyomány is, ami gyakorta
„bárófalvát” vagy „bánomfalvát” említ (ld. pl. „hol voltál? Bánomban”). Karácsonyi János
feljegyzése szintén igazolja a szájhagyományt, hisz – mint írja – a falu „megyénk nyugati részén
a régi Gádoros helyén áll. Nevét a nép gúnyjának köszönheti, mert az első idetelepülők nagyon
sanyarú viszonyok között élvén, megbánták ide költözésüket, s ezért Bánomfalvának nevezték
el. Ebből aztán hivatalosan Bánfalvát faragtak.”

5

A Belügyi Közlöny 1901/9. számának 155. oldala (A belügyminiszter az 1898. évi IV. tc. 2 §-a alapján az
1901. május 30-án kelt 5360/1901. sz. rendeletével az orosházi járásban található Bánfalva település nevét

az eredeti, Árpád-kori Gádorosra változtatta vissza.)

Ismereteink szerint a település nevének
megváltoztatását Karácsonyi János püspök-
történész kezdeményezte a múlt század legelején.
Neki köszönhető, hogy a belügyminiszter az 1898.
évi IV. tc. 2 §-a alapján az 1901. május 30-án kelt
5360/1901. sz. rendeletével az orosházi járásban
található Bánfalva település nevét az eredeti,
Árpád-kori Gádorosra változtatta vissza. A nevet a
község 1901. június 8-án vette fel.

Karácsonyi János (1858-1929) katolikus pap, A névváltoztatás évekig tartó ellenérzést és
püspök, történész tiltakozást váltott ki még a falu neves
személyiségeiből is. Jól példázza ezt egy Kiss Imre és
Oláh János által közölt levelezőlap szövege is. A
lapot Karácsonyi János írta Szauer Alajos helyi
plébánosnak 1902. október 4-én: „Lennt jártunkban
hallottam, hogy nagyon haragszol a ’Gádoros’
névre Vigasztalódásodra óhajtom írni, hogy tegnap

6

a ’Magyar Nyelvtörténeti Szótárban’ azt fedeztem fel, hogy a régi magyar nyelvben a ’gádor’
szó ’átrium’-ot, vestibulum-ot, tornácot, előcsarnokot jelent, s nincs köze a német száramzású
’pincegádor-hoz’, helyesen ’pinczegátor’-hoz. Ennélfogva a régi Gádoros onnan vette a nevét,
mert a templomának egy kis előcsarnoka volt. Ezért hívták eredetileg ’Gádorosegyház’-nak,
aztán röviden Gádorosnak.” Nyilvánvaló, hogy az ellenkezést a falu őstörténeti ismeretének
hiánya okozta, hisz 1901-ben még az ősi, honfoglalás kori Gádoros első nyomai, régészeti
bizonyítékai, illetve a későbbi írott források nem voltak ismertek, valamint a falu történetével,
múltjának feltárásával sem foglalkozott Baross Károlyon kívül senki. A köztudatban így sokáig
sokakban csak az élt, hogy a falut 1826-ban alapították. Ma azonban már tudjuk, hogy
Gádoros egyike volt hazánk első településeinek a Kárpát-medencében.

/Az összeállítást készítette: Muhel Gábor/

Az összeállításhoz felhasznált cikkek, írások, képek és tanulmányok forrása:

 1898. évi IV. törvénycikk a község- és egyéb helynevekről. = https://net.jogtar.hu/ezer-ev-
torveny?docid=89800004.TV [Letöltés ideje: 2021. 05. 20.]

 A gyulai Mogyorrósy János Városi Könyvtár honlapja. = https://www.mjvk.hu/web/guest/gyulai-
wiki/-
/wiki/Main/Kar%C3%A1csonyi%20J%C3%A1nos/pop_up;jsessionid=F106E2A7E9777D13BE36D7F1
8854F1AB

 BÁLINT CSANÁD: A gádorosi honfoglaláskori nyereg. Archeológiai Értesítő, 1974/1. sz. 17-45. (=
http://real-j.mtak.hu/390/1/ARCHERT_1974_101.pdf)

 Békés, Hajdu és Máramaros vármegyék községneveinek megállapítása. = Belügyi Közlöny, 1901. (IV.
évf.) 9. szám. (Kiadja a Magyar Királyi Belügyminisztérium. Megjelent: Budapesten, 1901. június 18-
án.) A teljes rendelet a 154-158. oldalon olvasható.

 KARÁCSONYI JÁNOS: Békésvármegye története. II. kötet. Gyula. 1896. 25. és 260.
 KISS IMRE-OLÁH JÁNOS: Fejezetek Gádoros történetéből. Községi Helytörténeti Bizottság. Gádoros.

1984. 28. – Az idézethez tartozó hivatkozás szerint 1984-ben ez az eredeti, kézzel írott levelezőlap
még megtalálható volt a helyi plébánia irattárában.
 KOSZORÚS OSZKÁR: A mai Gádoros első lakosai az orosházi evangélikus anyakönyvekben (1826-1832).
In. GÁDOROSI FÜZETEK 10. Helyismereti tanulmányok. (szerk.: Bárány Ferenc-G. Vass István-Tóth
László.) Gádoros. 2009. 49-50. és 111.
 LÁSZLÓ GYULA: Emlékezzünk régiekről. Móra Kiadó. Bp. 1979. 29-35.
 MÓCSY ANDRÁS: Római és a népvándorlás kora. In. OROSHÁZA TÖRTÉNETE. (szerk.: Nagy Gyula.) I. kötet.
Orosháza. 1965. 125.
 OLASZ ERNŐ: Szarmata-kori településre és Árpád-kori falura bukkantak Gádoros határában. =
Orosházi Hírlap, 1964.szeptember 1. sz. 8. old.
 PONGÓ BERTALAN: Az őskortól, az Árpád-kori Gádorostól az újratelepített Gádorosig. In. GÁDOROSI
FÜZETEK 3. KÖTET. (szerk.: Bárány Ferenc és Pongó Bertalan.) Gádoros Nagyközség Polgármesteri
Hivatala. Gádoros. 2002.
 PONGÓ BERTALAN: Gádoros legrégibb története. (Gépirat). 1963. – Nagyközségi Könyvtár, Információs
és Közösségi Hely (Helytörténeti Gyűjtemény – Pongó-hagyaték). 5932. Gádoros, Iskola utca 19.

7