eLatohatar7

Vásárhelyi Látóhatár

A terem agyagos, 2 méter ma- Létrási–Vizes-barlang föltárása
gas, 3-4 méter széles és kelleme-
sen meleg. Innét aztán ismét egy = 50 év barlangkutatás.
másfél méteres falmászás, egy A Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület és elődei. Miskolc, 2003.
1 méteres lyukon át. Elértük az
úgynevezett "Dögszifont", amibe Tiszta agyag az alja, a vége felé kicsit emelkedik, de mielőtt a végé-
egy denevér döglött bele, mert hez érnénk, jobbra egy két méter magas és széles nyílás van. Itt egy
nem fért át rajta - ami tetőig tele 6x6 méteres terem: össze-vissza repedezett sziklák, színes kőlapokból
van vízzel. Át tudod úszni, csak a áll az egész. A jobb oldali falnál van egy méter magasan egy kis pe-
fejed egy kicsit oldalra kell hajta- rem, ahol dr. Jakucs László megtalálta a fából kézzel faragott evező la-
ni, így nem ér bele a vízbe. Majd pátot. Amikor megfogták, szétporladt. Ki tudja, hogy került oda! Le-
két méter után iszaposan, vize- het, hogy valamikor a tavi nyelő nyitott volt és valaki lent járt. Ezt már
sen ugyan, de átértél, és ott – ha homály fedi.
vittél magaddal száraz ruhát kis
nejlon csomagba – szárazon foly-
tathatod a kutatást, mert ebből a
kis szűkületből nyílik egy nagy fe-
kete terem, az úgynevezett "Ko-
porsó terem" - ami fekete, sö-
tétbarna, koporsóra emlékezte-
tő sziklákból állt. A "Koporsó te-
remben" sehol színes lefolyások,
semmiféle színesség nincs. Ko-
mor, egymás hegyén-hátán álló
sziklák halmaza. Nagyon gyorsan
körülnézve, mindenféle tovább-
jutási lehetőséget megvizsgál-
va csak ezt az egyetlen egy be-
járatot láttuk. Otthagytuk a bor-
zalmak termét, még rágondol-
ni is rossz volt. A másik elágazás
a dögszifonból a vizes kuszoda
volt - később lemérve 250 méter
hosszú és a legmagasabb része 1
méter, a többi szakasz olyan 40
és 50 cm között ingadozott, az al-
ját apró vizes törmelék tölti ki, ki-
sebb-nagyobb kiálló kis sziklabü-
työkkel. A mennyezet: tiszta szál-
kőzet, egészen a tóig. A kuszoda
közepe táján fél méter magas-
ságban egy kerek, szabályos lyuk
látható. Bekúszva, imára kulcsolt
kézzel néztük ezt a hatalmas ter-
met, a tetejét csak saccolni le-
het a karbidlámpa fényénél. Szé-
lessége: kb. négy autóbusz is el-
férne egymás mellett, a hossza is
kb. ekkora.

51

Vásárhelyi Látóhatár

A teremből semmiféle továbbjutási lehetőség nincs, csak ez a nagy terem, aminek tökéletes akusztikája
van. Csillogó, sima, színes kisebb-nagyobb kiugrókkal a falain, de cseppkő egy szál sem.

Teljes meztelenségében is elragadóak azok a színes, magas falak és a nagy csend. A kinti patak csak tá-
voli surrogásnak hallik idebent: "visszhang-terem".

A kuszodán tovább haladva elérünk egy beépített vaslétrához. Azon felmászva ismét emeleti részeket
lehet találni: ilyen a Vértes-ág, oda kilépve jönnek a kisebb termek, melyek eléggé omladékosak. A legutol-
só terem tetejére belógó gyökerek gyanúsak lettek: hosszas belső és külső kopogtatással bemérve kide-
rült, hogy másfél méter szintkülönbséggel, ha felülről megbontjuk a bemért helyet, a barlang eddigi ismert
utolsó termébe jutunk és onnét egy hágcsóval megvan a barlang második bejárata a felső szintekhez. Ez az
út egy nem hivatalos, de kijárt turistaút. Visszaérve a kuszodához – és a tóhoz jutva, amit a külszíni kettős
patak táplál – megpróbáltuk megbontani a tavi nyelő köveit, de olyan omladékosnak bizonyult, hogy ácso-
lással sem sikerült lefelé haladni. Úgy jártunk, mint Kőmíves Kelemen: amit kidúcoltunk, azt két nap múlva
alámosta a patak vize és összeomlott. Ezt a patakot megfestettük: egy floureszceinnel, ami festéskor piros
színű, de aztán a víz hatására a várt helyen zöld színben jelenik meg. E festés után egyértelművé vált, hogy
a kettős patak is táplálja a tavat, meg hogy a kuszoda vize az egyes számú bejáraton át folyóvize az biztos,
csak még azt a másik, ismeretlen agyagszifont nem sikerült átbontani. Sajnos a tófestése után nem figyel-
tük meg a lenti forrásokat: mint Szinva-forrás, Garadna-forrás, Mária-forrás a garadnai pisztrángosnál és az
eszperantó forrást sem. Így nem tudjuk, végül is hova vagy hol jön a vizes barlang tava.

A vízfestés után 1972. január 9-én az első légzőkészülékes merülés a vizes tavában, résztvevők: Katonka
Imre merülő búvár, Söphen László biztosító búvár, Monostori Ervin rádiós. A levonuló csapat a tóban 10,5
fokos, 6 méter mély vizet igen - ám továbbjutási lehetőséget nem talált.

Ez a barlang azóta is a rejtélyek háza, mert még mindig találni benne feltárásra váró járatokat.
Aztán a már általunk feltárt Létrási-vizesben két helyen is elhelyeztünk csepegésmérő edényeket, vala-
mint a lég- és vízhőmérsékletet mérő eszközöket, amikkel kb. 15 évig mértünk folyamatosan a barlangban:
a főági jobboldali üregben, a Sóhajok hídja feletti kis üregben, e két helyre gyakorlatilag minden hétvégén
le kellett menni két embernek elvégezni a méréseket. A lemért anyagot kiöntve, újra a csepegés alá ten-
ni a tiszta edényt. Ez elég nehéz feladat volt, de azért mindig akadt két vállalkozó. Mivel a kettős patak el-
nyelésénél nem sikerült a sziklák, illetve kövek között a lejutás, kiépítettünk nyárra egy aránylag kövekből
körülrakott zuhanyzó részt és nagy meleg nyarakon, meg bontás után ide jártunk zuhanyozni, olyan 10-11
fokos vízben.
A további kutatásokkal sem hagytunk fel. Egyik szombaton, vízmérés előtt lementünk egy kicsit meg-
bolygatni a "Dögszifont", hátha sikerül annyi agyagot kikotorni, hogy a víz le tudjon folyni és nem kell be-
lefeküdni a vízbe. Hárman mentünk le: Maxi, Pepító és én. Már előre örültünk, mert azt ígérték a fentiek,
hogy mákos tészta lesz ebédre. Mertük a vizet, kapartuk az agyagot, egy félreeső kis nyílásba öntve a vi-
zet, ahová még a kezünk sem fért be, de a víz lefolyt. Már dolgoztunk vagy két órája, egyre jobban átvize-
sedtünk, egyre mélyebben bele kellett mászni a szifonba, hogy a közepéből kaparjuk az agyagot, meg még
hátra volt a vízmérés. Döntés született, hogy lassan összeszedve a szerszámokat, (mert semmit soha nem
szabad lent hagyni), fölmásztunk a Sóhajok-hídjához, aztán a főági vízmérés után szépen sorba kimásztunk
a napsütötte felszínre.
Felérve a házhoz gyorsan egy patak-mosdás, és máris kérdeztük, hol van a mákos tészta. Nagy nevetés
volt a válasz, és kaptunk egy-egy kanalat. Na de minek a kanál? Aztán a lábasba nézve minden megvilágo-
sodott. Az egész tészta a lábasban mák- és cukor között úszott. Ez a mákleves - mondták a többiek, mert a
drága jó Lator testvéretek nagyon jót akart nektek, és a mákos tésztába öntött egy kiló kristálycukrot, ami
aztán szépen elolvadt a meleg tésztán. Hát, nem volt egy szívderítő látvány, de hát az éhes barlangász mit
meg nem eszik! Csak azt kötöttük ki, hogy Lator komámat soha többet ne engedjék a konyhásokhoz. Meg
lehetett enni és jól be is lakmároztunk belőle, de azóta egy kis melankóliával nézek, ha elém tesznek egy
tányér mákos tésztát. Szerencsére nem lett semmi bajunk az elfogyasztott máklevestől.
Ez a barlang azóta is tiszta titokzatosság és rejtély. Mindig más arcát mutatja meg, egy óriási labirintus.
Ki tudja, meg fogja-e valaha is valaki fejteni a titkát...

52

Vásárhelyi Látóhatár

11. 1969. márciustól májusig

Az Észak-magyarországi Kurtabérci barlang feltárása.
Molnár Gyula és Zámpory Vilma
Barlangi Mentőszolgálat részé- Kurtabérci barlang feltárása.
re dr. Kubassy László, a miskol- Majoros Zsuzsanna, Zámpory Vilma, Bodri Éva
ci mentőállomás vezető főorvo-
sa, középfokú mentőtanfolyamot
tartott és a Barlangi Mentőszol-
gálat 13 tagja elsősegély-nyúj-
tásból vizsgázott a miskolci Men-
tőállomáson, dr. Kubassy László
előtt.

Az Észak-Magyarországi Bar-
langi Mentőszolgálat felújított ri-
adóláncai elkészültek, az indító
emberek címeit megadtuk az il-
letékes helyi hatóságoknak.

Az első komoly riasztás 1969.
november 3-4-én a bódvaszilasi
Meteor-barlangban Lakatos
László balesete volt. A riasztott
mentőszolgálatosaink közül Ma-
joros Zsuzsanna, Tokár Ferenc,
Szeremley Géza, Gyurkó Péter,
Zámpory Vilma vettek részt a
mentésben. Jelen volt dr. Kelen
Gábor orvosunk, és dr. Kubassy
László mentő főorvos is.

A földalatti mászáson kötél-
szakadás miatt lezuhant Lakatos
Lászlóról leesett a sisak is és zu-
hanáskor beütötte a kisagyát. A
baleset du. 6 órakor történt, ri-
asztás 21:45-kor volt, a sérültet
másnap reggel 10 óra körül sike-
rült kihozni. Többé nem tért ma-
gához, a kórházban halt meg két
hónap múlva.

53

Vásárhelyi Látóhatár
12. Utolsó üzenet

Mert a mi lelki alkatunk furcsa módon úgy van felépítve, hogy amit megértünk, megismerünk és

megtanulunk, azt meg is szeretjük, abba szerelmesek leszünk.
Először minden barlangkutató még normális felszíni ember volt. Aztán odalent eleinte még fokozódik is

iszonya a nyomasztó sziklától, a bizonytalan sötétségtől, a kitapinthatatlan helyektől, az aláhulló vízcsep-
pek furcsa koppanásaitól.

De egyszer csak megcsapja a barlang első lehelete, elcikázik füle mellett egy denevér, jön a fekete ho-
mályból és eltűnik a fekete homályba. A karbidlámpa imbolygó fényénél az ezernyi kristálylaptól csillogó
földalatti ékszerek megsokszorozódnak és bűvöletbe ejtenek.

Kell, hogy az ember egyszer átélje a felfedezés lázát, hogy megértse azt az örömöt, amit a barlangkuta-
tó érez. Ami mellett az átélt szenvedések és megerőltetések kicsinységnek tűnnek.

A Barlangász Himnusz is azt mondja: „aki nem látta még a csend világát, úgy sem érti ezt…”

54

Vásárhelyi Látóhatár

Barlangász Himnusz

Fönt már kigyúlt az éjszaka
messzi fények ragyognak szerteszét,
de a patak nem hozza le nekünk
a csillagok neszét.

Refrén: Sej, haj, nem bánom én, ha a síromon
nem lesz kereszt, aki nem látta még
a csend világát, úgy sem érti ezt…

Ott fönt barátok alszanak
s talán ránk gondolnak még,
itt a mélyben sötétek a falak
csak a karbidlámpa ég…
Refr.

Foltos ruhájú víg legény
próba útját nem kíséri gond,
hegykirálynő csoda birodalmát
két kezével túrja a bolond.
Refr.

Cseppkőpalástban élete
ő lesz majd e világrész Ura,
Ó, de addig sok ezerszer jön még el
fönn a külszínen az éjszaka.

Sej, haj, nem bánom én, ha a síromon
nem lesz kereszt, aki látta még
a csend világát, úgy sem érti ezt.”

Írta a szöveget és a dallamot: Sebestyén István negyedéves egyetemi bá-
nyászhallgató.

Miskolc-Egyetemváros, miskolci Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület,
1973. június.

55

Vásárhelyi Látóhatár

Ady Endre Óság-tartók népe most ront ellenünkbe:
Fiatal Március, most nézz a szemünkbe
A márciusi Naphoz S úgy adj nekünk erőt, sugarat, hatalmat,
Amily híven hisszük ezt a forradalmat.
Révész Bélának küldöm Nekünk forradalmas minden futó óra,
Gőgös, gazdag grófra s gazdagult zsidóra
(Márciusi Nap, nagy a te hatalmad Haragszunk és vagyunk egyazon haraggal,
S magyar Márciust, magyar forradalmat Tán ki sem mondható, gyilkos indulattal.
Nem gyújtottál ránk ezer évig mégsem: Mert a világ siet s most kerül dűlőre:
Ültünk örökkön jeges senyvedésben.) Érdemesek vagyunk életre s jövőre?
Büdös úr-szag, pénz-szag sehol így nem kábít,
S verje meg az Isten a verejtékünket, Minden: változásért és újért kiált itt.
Verje meg veréssel egész életünket, S ha papok tömjénjük gőgösebben rázzák,
Ha tovább tengődünk ilyen kábult-árván, Mindezek halálos sorsunk magyarázzák:
Csókunkat a szánkban, álmunkat a párnán, Petőfi szavánál van szükség jobb szóra:
Gyermeket igérő legszebb ingerünket, Mindent meglátóra, mindent fölrugóra.
Verjen meg az Isten, verjen meg bennünket, E fényes Március csatasorba állít:
Verje meg a tettünk, verje meg az álmunk, Végre talán eljut bús Magyarországig.
Dunai-tiszai régi megállásunk,
Verje a multunkat, verje a jövőnket (Márciusi Nap, nagy a te verésed,
S betyáros magunkból elkövetkezőket, Csodatevőn szép te megérkezésed,
Ha el nem tiporjuk, kik utunkat állják: De akard végre, hogy mi is akarjunk,
Magyar Márciusunk minden akadályát. De akard végre, hogy csúnyán ne haljunk.)
Verje meg, verje meg, ha van verő Isten,
Aki csak egy kicsit ósdit akar itten,
Mert itt kárhozat van, itt le kell gyilkolni
Mindent, ami régi, ezeréves holmi,
Mindent, ami senyveszt, mindent, ami árul
S Etelközt teszi meg hű magyar határul.

Szegeden a SZTE Zeneművészeti Kar Fricsay-termében, míg Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődé-
si Központ színháztermében zenés irodalmi esttel emlékeznek, melyet Rácz Attila rendez. Négy megközelítésben je-
lenítik meg Ady életútját: identitása (belső küzdelmei, család), szerelem, istenes költészete, végül a társadalomkri-
tikus.

A szegedi est egyben ősbemutató is, hiszen itt mutatják be először Ady Endre: A márciusi Naphoz című versét
Iván Sára zeneszerző megzenésítésében, Baracskai Judit operaénekes előadásában, akit Koczka Ferenc zongoramű-
vész, a Szegedi Szimfonikus Zenekar karmestere kísér.

56

Vásárhelyi Látóhatár

Ady Endre*

Érmindszent, 1877. november 22. — Budapest, 1919. január 27.
Székely Aladár közismert fotója alapján többen megfestették Ady Endre portréját. Fenti képünk Markovics Hor-
váth Antal (1851-1933) 1923-ban készült alkotása, melyet a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár

őriz.
Repr. fotó: Gaál Györgyi.
Forrás: NLVK Helyismereti Gyűjtemény

57

Vásárhelyi Látóhatár A Vásárhelyi Látóhatár Almási István polgármester úrtól
egyik kedves versével búcsúzik.
Vörösmarty Mihály
Liszt Ferenchez*

Hírhedett zenésze a világnak, S most helyettök hófehér burokban És ha honszerelmet költenél fel,
Bárhová juss, mindig hű rokon! Jár a béke s tiszta szorgalom; Mely ölelve tartja a jelent,
Van-e hangod e beteg hazának S a müvészet fénylő csarnokokban Mely a hűség szép emlékzetével
A velőket rázó húrokon? Égi képet új korára nyom; Csügg a múlton és jövőt teremt,
Van-e hangod, szív háborgatója, S míg ezer fej gondol istenésszel; Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal,
Van-e hangod, bánat altatója? Fárad a nép óriás kezével: Hogy szivekbe menjen által a dal;

Sors és bűneink a százados baj, Zengj nekünk dalt; hangok nagy tanárja, S a felébredt tiszta szenvedélyen
Melynek elzsibbasztó súlya nyom; És ha zengesz a múlt napiról, Nagy fiakban tettek érjenek,
Ennek láncain élt a csüggedett faj Légyen hangod a vész zongorája, És a gyenge és erős serényen
S üdve lőn a tettlen nyugalom. Melyben a harc mennydörgése szól, Tenni tűrni egyesűljenek;
És ha néha felforrt vérapálya, S árja közben a szilaj zenének És a nemzet, mint egy férfi, álljon
Láz betegnek volt hiú csatája. Riadozzon diadalmi ének. Érc karokkal győzni a viszályon.

Jobb korunk jött. Újra visszaszállnak, Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban S még a kő is, mintha csontunk volna,
Rég ohajtott hajnal keletén, Őseink is megmozdúljanak, Szent örömtől rengedezzen át,
Édes kínja közt a gyógyulásnak, És az unokákba a halhatatlan És a hullám, mintha vérünk folyna,
A kihalt vágy s elpártolt remény: Lelkeikkel visszaszálljanak. Áthevűlve járja a Dunát;
Újra égünk őseink honáért, Hozva áldást a magyar hazára, S ahol annyi jó és rosz napunk tölt,
Újra készek adni életet s vért. Szégyent, átkot áruló fiára. Lelkesedve feldobogjon e föld.

És érezzük minden érverését, És ha meglep bús idők homálya, És ha hallod, zengő húrjaiddal
Szent nevére feldobog szivünk; Lengjen fátyol a vont húrokon; Mint riad föl e hon a dalon,
És szenvedjük minden szenvedését, Legyen hangod szellők fuvolája, Melyet a nép millió ajakkal
Szégyenétől lángra gerjedünk; Mely keserg az őszi lombokon, Zeng utánad bátor hangokon,
És ohajtjuk nagynak trónusában, Melynek andalító zengzetére Állj közénk és mondjuk: hála égnek!
Boldog - és erősnek kunyhájában. Fölmerűl a gyásznak régi tére; Még van lelke Árpád nemzetének.

Nagy tanítvány a vészek honából, S férfi karján a meggondolásnak 1840. november, december eleje
Melyben egy világnak szíve ver, Kél a halvány hölgy, a méla bú, *(Közlés: eredeti írásmódot megtartva.)
Ahol rőten a vér bíborától S újra látjuk vészeit Mohácsnak,
Végre a nap földerűlni mer, Újra dúl a honfiháború,
Hol vad árján a nép tengerének S míg könyekbe vész a szem sugára,
A düh szörnyei gyorsan eltünének; Enyh jön a szív késő bánatára.

58

Vásárhelyi Látóhatár

almási István
(1944. július 12. – 2017. november 20.)

Almási István Eleken született 1944. július 12-én. almási István

Középiskolába Békéscsabán a Rózsa Ferenc Gimnáziumba járt. Hódmezővásárhely Megyei
1968-ban szerzett diplomát a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán Jogú Város polgármestere
magyar-ének-zene általános iskolai tanár szakon, majd 1979-ben nép-
művelő szakon. 1994-ben az Országos Széchenyi Könyvtárban könyv- ... a "Kollektív műterem"
tári rendszerszervező képesítést szerzett. megnyitóján...

1967-ben vette feleségül Sáfár Enikőt. Három gyermekük szüle-
tett: Enikő 1969-ben, Attila 1972-ben és Zoltán 1978-ban.

Almási István 1963-ban Eleken az Általános Iskolában kezdett dol-
gozni nevelőtanárként. 1968 és 1975 között a hódmezővásárhelyi Kla-
uzál Gábor Általános Iskolában tanított. 1975-től a Petőfi Művelődé-
si Központban népművelő, majd 1976-tól 1983-ig igazgató. 1983-tól
2000-ig a Németh László Városi Könyvtár igazgatója.

A Molnár Dixieland Zenekarnak tagja, a Promenad Dixieland Zene-
karnak alapítója és vezetője volt.

1979-től az Előadóművészek Országos Szövetségének, 1983-tól
a Magyar Könyvtárosok Országos Egyesületének tagja. Alapítója a
Németh László Társaságnak. A Kereszténydemokrata Néppárt tagja,
2003-tól 2016-ig a hódmezővásárhelyi szervezet elnöke.

1994-től Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatá-
nak települési képviselője, a Kulturális, Vallási és Kisebbségi Bizottság
elnöke, a Pénzügyi, Gazdasági Bizottság, valamint a Közoktatási Bi-
zottság tagja. 2000-től Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkor-
mányzatának alpolgármestere, 2012-től polgármestere.

1979-ben Kiváló Munkáért kitüntetést, 1987-ben a Közművelő-
désben végzett Kiváló Munkáért kitüntetést, 1990-ben Eredményes
Munkáért kitüntetést kapott. A Promenad Dixieland Zenekarral 1992-
ben Kiváló Együttes díjat vehetett át. 1995-ben Pro Urbe Hódmezővá-
sárhelyért díjat kapott. 2010-ben a köztársasági elnök a Magyar Köz-
társasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Almási
Istvánnak.*

*forrás: https://www.hodmezovasarhely.hu/kozlemeny-1 fotó: BK

59

Vásárhelyi Látóhatár Vásárhelyiek

Polner Zoltán Honnan jöttök sugárzó jegenyék, honnan?
A szétrohadt pusztákon Tornyai csontváz-lova
Fekete virággal állsz fehérlik s a keresztre feszített égbe
szitkozódó gémeskutak döfnek.
Fekete virággal állsz az utcán
és lassan hullni kezd a hó, mintha Fullasztó magány. Nemzetnyi sorstalanság.
hattyúk sírnának az ég ablakai A Nap-koronás Kohán vad mozdulataiban:
mögött, mintha fehér jegykendődet kifosztott évek, leköpött tanyák dühe.
baltával darabolná valaki az udvaron. Égnek a múlt felgyújtott göncei.
Sötétlő jegenyék rohannak
az utakon s a fagy gyémánt Ráncoktól terhes arcok. Kurucz: tanyákig
csarnokában az agonizáló nap futó barázdái a homlokokon dobolnak.
sziluettje. A megroggyant dűlők dögnehéz árnyait
Almási penge-horizontjai
Milyen hatalmas nyár volt
akkor a Maros porondján! A nyárfák elmetszik a földtől. Töprengő évtized.
zöld falára lobogó festményeket Menni vagy maradni. Szurcsik igéző kaszása
aggatott isten, szálltak a darazsak gyürkőzik a nyárral és Kajári elszánt
a mézillatú csöndben és egymásnak vallomásai: konok álmokból,
felelgettek a rigók.
súlyos fájdalmakból döbbentett gyönyörű
Elnézlek a zuhogó parasztfejek. Megértett holnapok. Németh vaskos
hóesésben és töprengek, vajon madonnáiban a termékenység ősi
megsuhintják-e még ablakunkat tűzöröme virágzik. Egymáshoz
a madarak, vajon bezörgetnek-e még
hozzánk a vérpiros tulipánok, békített ország és Szalay népmesék
az öröklét vendégei? áhítata, melyben a földimádó parasztok,
lovak, mezők s a honfoglaló értelem
60 keveredik szabadon, törvényesen.

Vásárhelyi Látóhatár

A viaszsárga csend

ezen az éjszakán
a csillagokból fúj a szél
és látomásaim kicsapódnak

virrasztok egy dalt

zenéjét elmosta a tenger

s a tengerből csak a félelem dr. Polner Zoltán
üres csigaháza maradt.
(1933. január 24. — 2017. november 20.)
Partjain a világűrnek költő, tanár, újságíró, néprajzkutató
most
hegyeket épít a csend Gimnáziumi tanulmányait követően a JATE
és BTK, magyar szakán diplomázott 1955-ben.
Firenze szobrai
bomlanak mint a hullák Ezt követően továbbképzi magát (MÚOSZ Új-
ságíró Iskola, Marxizmus-Leninizmus Esti Egye-
nem értitek? tem, Színház- és Filmművészeti Főiskola, Színház-
Bomlanak a kövek! elméleti szak).

Ki olvassa el Doktori értekezésének témája: Zenei kompo-
zíció Thomas Mann "A Buddenbrook ház" című
a törvénykönyveket regényében. (Szegedi Tudományegyetem,1966).

Pedagógusként, segédrendezőként, újságíró-
ként, szerkesztőként dolgozott.

Számos kötete jelent meg.
Kiemelkedő a néprajzi gyűjtő munkája is.
Költői életútjának csúcsán, 2016-ban kapta
meg a Lengyel Köztársasági Érdemrend Lovagke-
resztjét a Katyńi Requiem zenemű egyik alkotó-
jaként.

BK

61

Vásárhelyi Látóhatár
Polner Zoltán

Kajári Gyula

Honnan hozod ezt az árvaságot,
kifosztott csöndet, fölzaklató álmot?
Milyen gyerekkor semmizett ki téged,
hogy nincs menekülésed?

Hófúvás és tomboló hőség, az vagy!
Áramütéses violát szorongatsz.
Feketén ragyognak görcsberántott fáid:
csak győzzed mindhalálig.

Aranykarddal miért nem viaskodtál,
tűzliliommal miért nem verekedtél?
Mindenség-jegenyék jönnek a halálból:
dalaidat kiköpöd a szádból.

Ablakodon jégesők dobolnak.
Szobádban még Kohán ásta el a holdat,
a mártélyi alkonyt, bivalyok csontját:
hajnalra véred ontják.

Héthatáron át bánatod kiáltom.
Jajjal abroncsozott sorsod kitalálom.
Kinyitsz egy ajtót: haraggal, váddal lázítsz.
Te nem ismersz más színt,

csak a szurokból kiolvadt sötétet.
Gyöngyszoknyás mezők végső menedéked.
Élő nem sirathat sohasem el téged.
Örökli a föld napsütött reményed.

62

Vásárhelyi Látóhatár

Kajári Gyula: Pusztai este
1985

Forrás: Polner Zoltán

63

Vásárhelyi Látóhatár

Benák Katalin

Fotó: Nikola Nikšić A multikultúra szépsége

Nedeljko Terzić Beszélgetés Nedeljko Terzić íróval
író, költő
Fordította: Kovács Jolánka
64
Szerbiában, Szávaszentdemeteren él, gyerekek és felnőttek számára

ír verseket és prózát, ezen kívül drámai szövegeket és könyvkritikákat. Első
verseit 1967-ben publikálta. Versei és prózái több mint 80 antológiában je-
lentek meg Németországban, Oroszországban, Örményországban, Bulgáriá-
ban, Lengyelországban, Szlovéniában, Macedóniában, Ausztriában, Romá-
niában, Líbiában, Törökországban. Több mint 50 irodalmi díjban és elisme-
résben részesült Szerbiában és külföldi országokban. Tagja a Vajdasági Írók
Egyesületének, a Szerb Íróegyesületnek, és ő az egyedüli szerbiai irodalmár,
aki sok éve tagja a Német Írók – Deutsche Haiku – Gesellschaft elnevezésű
Társulatának. Belgrádban, az egyetemen archeológiát tanult, volt újságíró,
majd a szávaszentdemeteri színház igazgatója és a Szerémségi Újság kiadói
tevékenységének felelős szerkesztője, ma pedig a szávaszentdemeteri Sirm
Kiadóház főszerkesztőjeként dolgozik.

Hallgatás a síksággal című, első verseskötetét 1975-ben jelentette meg.
Első verseskötete, amelyet más nyelvre fordítottak le, a Tenyeremen a tó
című, 1980-ban látott napvilágot szlovák nyelven. Azóta számos könyvét
fordították le más nyelvekre és jelentették meg Olaszországban, Ausztráli-
ában, Franciaországban, Macedóniában, Görögországban, Bulgáriában, Ro-
mániában, Lengyelországban, Szlovákiában, Törökországban, Szlovéniában
és Oroszországban. Irodalmi munkásságáról brazíliai, japán, németországi,
görögországi, macedóniai, romániai, örményországi, magyarországi, bulgári-
ai, lengyelországi folyóiratok közöltek írásokat. Kanadai, olaszországi, romá-
niai, oroszországi, hollandiai, lengyelországi, macedóniai, németországi, ja-
pán, magyarországi, bulgáriai és szlovéniai irodalmi folyóiratok munkatársa,
több alkalommal vett részt világszintű és nemzetközi írodalmi fesztiválokon.

Verseit, elbeszéléseit, köteteit angol, német, japán, olasz, francia, görög,
török, bulgár, román, lengyel, macedón, magyar, orosz, kínai, örmény, svéd,
spanyol, szlovén, ukrán, ruszin, albán, szlovák, litván és eszperantó nyelvre
fordították le.

Irodalmi munkássága egyetemisták diplomamunkájának témájaként sze-
repel. Nedeljko Terzić irodalmi opusáról prof. dr Milovan Gočmanac 2014-
ben Az elégikus szimbolizmus poétikájának nemessége címmel irodalmi ta-
nulmányt jelentetett meg. Gyermekeknek és fiataloknak írt műveiről prof.
dr. Slađana Milenković közöl tanulmányokat.

Nedeljko Terzić a Képzelet és álmok elnevezésű Nemzetközi Versíró fesz-
tiválra beérkezett fiatal költők alkotásainak szelektora és az alkotó fiatalok
munkáit elbíráló zsűri elnöke, valamint a Napóra Nemzetközi irodalmi díjat
odaítélő bíráló bizottság elnöke is.

Vásárhelyi Látóhatár

► Sremska Mitrovica Szer-
biában van, magyar neve pedig
Szávaszentdemeter. Ezek sze-
rint a város valamiképp „magyar
eredetűnek“ nevezhető. Milyen
magyarázatot tudna ehhez fűz-
ni?

Igaz, hogy Sremska Függőhíd a Száva folyón
Mitrovicának a múltban magyar
elnevezése is volt, mégpedig a www.navidiku.rs
történelmi körülmények hatásá-
ra, tehát többek között az emlí- Első elnevezését a Szent Dimitrij kolostorról (bazilikáról) kapta,
tett magyar elnevezést is viselte ekkor Dmitrovcének hívták, később Mitrovica lett, majd: Sanctus
egy ideig. A mai Szerémségben, Demetrius, Civitas Sanctus Demetrius, Civitas Zenthdemeter, Civitas
a Szerémség közepén találha- Zawasentdemetrus. A magyarok uralmának bizonyítékaiként a Száva
tó. A régmúlt időkben a magya- folyó bal partján, a Sremska Mitrovicához közeli legelők területén ma-
rok gyakran folytattak hódító há- gyar ezüstpénzek maradványaira bukkantak, és ezek Károly Róbert, il-
borúkat Bizánccal, a szerbekkel, letve I.Lajos magyar királyok idejéből való pénzdarabok voltak. A vá-
a bulgárokkal, a macedónokkal, ros latin elnevezése, a Civitas S. Demetrii után kapta a Száva Szent-De-
a görögökkel... Simeun bolgár meter magyar nevet. Ez lenne városunk magyar elnevezésének rövid
cár halála után (927) a magyarok története. 1529-től a helység török uralom alá került. A pozsareváci
meghódították Szerémséget, de békével, 1718-ban került a Habsburg monarchia fennhatósága alá.
Samuilo macedón cár már 986
körül visszahódította tőlük. Ami- ► Szávaszentdemeter különös módon érdekes város. Mit mon-
kor Bizánc véglegesen megsem- dana erről?
misítette a macedón államot,
1018-ban Szerémség is az övé Ez a város valóban különleges, mert ideális feltételei vannak min-
lett. Azonban amikor Manojlo dennemű fejlődésre, de különösképpen a kultúra, a művészet és az al-
Komnen cár 1180-ban elhunyt kotótevékenység ápolására. Már a földrajzi fekvése is maga egy külön-
Konstantinápolyban, az uralko- legesség, és ezt legrégibb őseink is tudták, ezért alapítottak települést
dóházban erős trónviszályok tör- a Száva bal partján, az emberi élet első nyomaival, időszámításunk
tek ki. Így gyengült meg Bizánc előtt hétezer évvel. A történelem során a Sirmiumnak nevezett város
hatalma. Ezt használta ki a ma- különösen a rómaiak idején fejlődött rohamosan, mint a Római Biro-
gyar Béla király, és 1180-ban si- dalom egyik székvárosa. Érdekes dolog, hogy Sirmiumban 18 római
került elfoglalnia Szerémséget, császár uralkodott összesen, és közülük tízen ebben az antik városban
amely magyar uralkodás alatt születtek. Marcus Aurelius Probus császár arról ismert, hogy Pannónia
volt egészen 1526-ig. A város vidékére ő hozta az első szőlővesszőt, amit a Fruška gorán ültetett el,
nagy fejlődési korszakát I.Lajos éppen az én szülőfalumban, Šuljamban. Ezt még nem kutattam soha-
király (1342-1382) uralma alatt sem, talán az én falum elnevezése is magyar eredetű?!
élte, amikor fontos kereskedelmi
központ volt, ahová még a mes�-
szi Dubrovnikból is érkezett áru.
Később, ahogy váltakoztak az
uralkodók, úgy fejlődött a város
és változott az elnevezése.

65

Vásárhelyi Látóhatár

A Sirm Kiadóháznak léte-
zik egy saját, Apolló elnevezésű
nemzetközi irodalmi díja, ame-
lyet két évvel ezelőtt két kiváló
magyar irodalmár érdemelt ki –
a budapesti Turczi István és az er-
délyi születésű, Magyarországon
élő Balázs F. Attila, a magyar PEN
Club tagjai. Szávaszentdemeter
Közép-Európa és a Balkán, az eu-
rópai kelet és nyugat útkereszte-
ződésén fekvő város, a különbö-
ző kultúrák áramlásának városa.

► Hány magyar nem-
zetiségű lakosa van
Szávaszentdemeternek és ők
hogyan ápolják a hagyománya-
Császári palota ikat?
A maradványok a rómaiak korából származnak.
A hivatalos, 2011-
http://korzoportal.com/bastina-vojvodine-razvojni-lokaliteti es népszámlálás szerint
Szávaszentdemeteren 696-an
A másik uralkodó, akit ki kell emelnem, Nagy Konstantin, aki aláírta vallják magukat magyarnak, bár
a Mediolanumi (Milánói) ediktumot, és aki Nišben (Nais) született, és ez az adat változna kissé, ha fi-
Sirmiumban 513 napig uralkodott. Dokumentumok bizonyítják, hogy gyelembe vennénk a vegyes há-
a neves Diocletianus császár 557 napig volt a trónon Sirmiumban. zasságban élőket is, mert esze-
Mindegyik császár hozzájárult valamivel ennek a császári városnak a rint a városban nagyjából 900
fejlesztéséhez, mindez a Múzeumban látható, de az építményeken magyart vehetnénk nyilvántar-
is a szabad ég alatt, és a védett mozaikos épületeken, a gazdag ar- tásba, a környező falvakban pe-
chitektúrán, mint amilyen a császári palota és a Szent Dimitrij bazili- dig mintegy 600-at. 2003-ban
ka. Szávaszentdemeter tehát Európa legrégibb városai közé tartozik, alakult meg a Szerémség Magyar
amelyeknek 17 századdal ezelőtt olyan sztenderdjük volt, mint ma- Művelődési Egyesület, melynek
napság is, kivéve az elektromos áramot és a telefont. A város földrajzi körülbelül 50 aktív tagja van,
fekvése – isteni ajándék – a nemzetközi autó- és vasúti pálya mellett akik néptánccal, zenével, szava-
van, saját sportrepülőtérrel rendelkezik, és 40 kilométerre tőle talál- lással, festészettel és a művészet
ható a Nikola Tesla nemzetközi repülőtér. A város mellett a Száva fo- más ágaival foglalkoznak. Őrzik
lyó folyik, melynek bal partján, magában a városban van egy gyönyörű a magyar népdalok és a csárdás
homokos strand, a közvetlen közelében található a Fruška gora Nem- hagyományát, ápolják az anya-
zeti Park és a Zasavica Természeti Rezervátum. A város számos épü- nyelvüket. Az Egyesület minden
letét láthatjuk falfestményeken, a városban több mint húsz artézi kút őszön évi koncertet szervez, nép-
működik, ahogyan mi nevezzük őket – az élő víz forrásai. A város kü- zenei fesztiválokon és szemléken
lönlegességei a háromszög alakú terek és a rengeteg zöldfelület a köz- vesz részt. A társulat elnöke Edita
pontban, és külön a folyó felé, melynek partján nyolc kilométer hos�- Jovanović, az alelnöke Zlatko
szú rendezett sétány van. Ugyanott látható Európa leghosszabb füg- Šimonjik. Ő a társulat megalapí-
gő gyaloghídja. A városban sok gazdasági, kulturális és etnológiai ren- tója is egyben, és a Magyar Tár-
dezvényt szerveznek, ezért Szávaszentdemetert joggal nevezhetjük a sulatok Szövetségének alelnöke
kultúra városának, a fesztiválok, az írók, a festők, a zenészek, a színé- is a szerémségi körzetben.
szek városának...

66

Vásárhelyi Látóhatár

A szervezet megalapításakor többek között az Elor, a Farkas, a Ber- Képzelet és álmok
tók és a Revsz család járult hozzá legtöbbet a magyar hagyományok
újraélesztéséhez és éltetéséhez. Ezen családok legidősebb tagjai se- A 2017-ben kiadott szerb nyelvű
gítettek a vidékünkre jellemző magyar népviseleti ruhák megvarrásá- antológia borítója.
ban, valamint a magyar népzene és a népdalok továbbadásában, hisz
ők azok, akik ezekre még emlékeznek. A városban 1905-ig működött Egy fiatal költők fesztiválja te-
az Illyés Magyar Iskola, és létezett egy Magyar sor nevű városrész, hát hiányzott a városnak. A fesz-
ahol sokan laktak a magyar nemzetiségűek közül. Szávaszentdemeter tivál megálmodói és elindítói,
és Dunaújváros testvérvárosok, a két város találkozóján a Szerémség 2011-ben Vesna Grabić iroda-
Magyar Művelődési Egyesület tagjai is felléptek. Ez nem az egyedü- lomprofesszor (a Sirmiumart volt
li közreműködés városunk és magyarországi helységek között, hisz a igazgatója), valamint Aleksandar
szávaszentdemeteri Rotary Club sikeresen közreműködik a bajai és a Macko Krstajić hivatásos színész
szegedi Rotary Clubokkal. Ez a két magyarországi humanitárius szer- voltak. Már az első évben sikere-
vezet nagy segítséget nyújtott 2014-ben Jamena falunak, amely ak- sen megszervezték a fesztivált,
kor az egyedüli vajdasági árvíz sújtotta település volt. Ez a falu a Száva és a következő évben engem is
mellett fekszik, Šid községben. bevontak a szervezésbe, tiszte-
letüket fejezve ki ezzel tapaszta-
► Milyen szerepe van a Sirmiumart Művelődési Központnak a lataim és az ilyen jellegű rendez-
város kulturális életében? vények szervezésében szerzett
ismereteim iránt. Azóta ennek
Szávaszentdemeternek, két közeli településsel együtt, nagyjából a fesztiválnak egyre nő a jelen-
60.000 lakosa van, és a filharmónián, balett- ill. operaszínházon kívül tősége, és most a Vajdaságban
mindenféle kulturális és művészeti intézménnyel rendelkezik, ame- egyedi a maga nemében. A fiatal
lyek Újvidéken és Belgrádban is megtalálhatók. A Sirmiumart Művelő- költők fesztiválja lett, olyan érte-
dési Központ a vezető intézmény a városban az élő, a kreatív, az alko- lemben, hogy itt a fiatalokkal az
tó kultúra terén. Évente öt nemzetközi és nemzeti fesztivált szervez: idősebb költők is barátkoznak.
a Szerémségi folk-fesztet (néptánc együttesek fesztiválja), szabadtéri
Jazz fesztivált, a Fiatal húrok elnevezésű fesztivált, fiatal tamburaze-
nekarok számára, a Zongorafesztivált, fiatal, tehetséges zongoramű-
vészek számára és a Képzelet és álmok elnevezésű Nemzetközi Köl-
tészeti fesztivált, fiatal versírók számára. Mindez mellett a helybeli
Petar Krančević Zeneiskola évente megrendezi a Vonósok fesztiválját,
a Szerémség Kulturális intézmény minden évben beszédversenyt szer-
vez. A városunktól tizenöt kilométerre levő Grgurevci faluban évente
megrendezik a Szerémség kólója elnevezésű, falusi néptáncosok fesz-
tiválját. Így aztán Szávaszentdemeter valóban a fesztiválok, a művelő-
dés városa. A Sirmiumart fiatal igazgatója Hegedűs Zoltán pedagógus,
aki azt szokta tréfásan mondogatni, hogy jól ért magyarul, de beszél-
ni sajnos nem tud.

► Melyik évben és milyen céllal hirdették meg és realizálták elő-
ször az első Képzelet és álmok fesztivált?

Szávaszentdemeternek igen kohéziós és strukturálisan erős irodal-
mi egyesülete van, amelynek 60 író a tagja, s közülük több mint 40-
nek egy, két vagy több kötete látott napvilágot. Innen az írott szó iránti
nagy érdeklődés, természetesen a fiatal írónemzedék megteremtése
iránt is, illetve az iránt, hogy a fiatal, tehetséges tollforgatóknak esélyt
adjunk tehetségük kibontakoztatására.

67

Vásárhelyi Látóhatár

► Kiknek köszönhető, hogy a fesztivál hetedik alkalommal is megrendezésre került?
A Vajdaságban néhány évvel ezelőtt még évente nyolc fesztivál jellegű rendezvényt szerveztek fiatal,
tehetséges versírók számára. Ezek közül hat letűnt sajnos, csak a Neven Gyermekköltők fesztiválja maradt,
amelyet Verbász mellett, Savino Selo-ban szerveznek meg, ám fennmaradása kérdéses, és a mi fesztivá-
lunk, amelynek van jövője, mert a Sirmiumart Művelődési Központ szervezi és áll mögötte, és a városi ön-
kormányzat is, onnan pedig Ilija Nedić, aki a vezetőségben a művelődéssel, a sporttal és az ifjúság ügyeivel
van megbízva. A város mindenesetre biztosítja az anyagiakat a fesztiválra, a szervezésről pedig lelkes szak-
emberek gondoskodnak: prof. dr Slađana Milenković, Aleksandar Macko Krstajić színész, Tatjana Marelj
Zečević festőnő, mr. Sanja Jovanović, és a Sirmiumart összes dolgozója, élükön fiatal igazgatónkkal, Hege-
dűs Zoltánnal, s természetesen itt vagyok én is, mint a történések valamiféle epicentruma. Kiválóan közre-
működünk fordítóinkkal, akik önzetlenül tesznek szívességet fiatal, külföldi versíróknak, azzal, hogy szerb-
re fordítják verseiket, hogy a mi gyerekeink is megismerhessék őket. Fordítóink: Joan Baba író és prof. dr
Virđinija Popović (román nyelvről), Kovács Jolánka (magyar nyelvről), mr. Elizabeta Georgiev (bolgár nyelv-
ről), Elza Ajduković (szlovén nyelvről) és Milena Kojdić Aleksić (orosz nyelvről).
► Hogyan sikerül realizálniuk a művelődésben a multikulturalizmust?
A multikulturalizmushoz vezető úton az első lépést a néphagyomány ápolása mutatta meg nekünk. A
városban évtizedek óta létezett és működött a Branko Radičević Művelődési Egyesület, és akkor néptánc-
csoportot alakítottak a horvátok, az ukránok, a ruszinok, a magyarok, a németek, a lakosság kisebbségnek
nevezett részéből. A néptánc mellett minden csoport irodalmi alkotótevékenységgel, zenével, festészet-
tel, szavalással, színészettel kezdett el foglalkozni... Közülük sokan más, hasonló jellegű társulatokhoz csat-
lakoztak, de a néptánc és a népzene a csoportokon belül maradt meg. Városi jellegű rendezvényeinken ter-
mészetesen mindenki megtalálja helyét a műsorokban, hisz a nemzetiségi sokszínűség még inkább kiváltja
a közönség érdeklődését a rendezvények iránt. Mi valóban a határok nélküli művelődést ápoljuk és öröm-
mel mondhatom, hogy sikeresen. A Szerémség folk-fesztünk alkalmával 15 néptáncegyüttes vendégszere-
pel nálunk a világ minden tájáról, és a háromnapos fesztiválon 3-5000 látogatónk van. Külön receptünk
nincs arról, hogyan sikerül megőriznünk városunk művelődési életében a multikultularizmust, ám biztosan
nem lényegtelen, hogy mi itt évszázadok óta élünk együtt, és errefelé sok a vegyes házasság.
► Milyen tapasztalataik vannak a Képzelet és álmok pályázattal kapcsolatban és mik a további ter-
veik?
Sok tapasztalatról nem beszélhetek, de gyönyörű érzés megvalósítani valamit, ami másoknak sokat je-
lent, különösképpen a fiataloknak, és az öröm kétoldali, hisz az alkotók is ugyanúgy érzik, mint ahogyan a
rendezvény szervezői. Együtt vannak a fiatal és az idősebb írók, barátkoznak, díjakban részesülnek, verse-
iket egy közös antológiában jelentetjük meg, s ily módon évről évre tovább él a fesztivál. Idén a következő
országokból küldtek verseket a gyerekek és a fiatalok: Oroszországból, Franciaországból, Magyarországról,
Németországból, Romániából, Bulgáriából, Macedóniából, Horvátországból, Montenegróból és a boszniai
Szerb Köztársaságból. Természetes, hogy az is külön jelentőséget hordoz számunkra, ha szerb szórványte-
rületekről érkeznek hozzánk gyerekek versei. Az eddigi rekord a pályázatra küldött versek számát illetően
majdnem 2ooo volt. Ha a fesztivál egy napon mégis krízisbe kerülne, csak a szervezésen kell változtatnunk,
és már meg is van a jövőjét biztosító tartalék ötletünk. Mert a város számára igen jelentős, hogy ilyen szép
dologgal rendelkezik, ez az ő képmása és igazolványa minden olyan országban, ahonnan fiatalok érkeznek
hozzánk vagy elküldik nekünk első irodalmi szárnypróbálgatásaikat. Nem szabad cserbenhagyni azokat,
akik írnak, akik holnap be szeretnének lépni a az irodalom világába, és ha a mi lelkesedésünk és jóakara-
tunk valamennyit segíteni tud nekik ebben, az a mi örömünk. Szávaszentdemeter szép és kulturálisan gaz-
dag városként ismert. Hát nem csodálatos ez? Ez a jövő!!!

68

Vásárhelyi Látóhatár

Nedeljko Terzić:
Az egzisztencializmus paradoxona

A mai költészet jövője
*

Esszé – Kovács Jolánka fordítása – részlet –

A" Költészet olyan meglepetés, amelyet mindig édes szorongással várunk. Ma a

Költészetet teremtőképtelen erők próbálják teljesen lemezteleníteni és át-
formálni, ám kérdés, hová koncentrálódik az a másik szellemi erő, amely
mindennek ellentmondana? Kifáradt volna a szellemi anyag, vagy ez a mai álla-
pot lassú föladása lenne, a költészeti tényezők ünnepélyes átadásáig az új nem-
zedéknek, mely nem lesz felkészülve arra, hogy a tiszta Költészetet elfogad-
ja, teljes, eredeti szellemi erejében? Kinek adni tehát zálogba, kinek örök-
ségként azt, ami évezredek óta teremtődött az emberi agyból és lélek-
ből, távol a korszerű technológia halk zúgásától? Bár lehetséges, hogy a
Költészetet is felhasználják majd új, az emberi lélektől mentes, kozmikus for-
máinak megteremtésére.
Figyelmen kívül hagyva számos, már megnevezett, de más, szokásos pa-
radoxont és abszurdumot is, melyek a Költészet válságához vezetnek, a költők
bűnrészessége ezt illetően abban merül ki, hogy még mindig nem találtak megfe-
lelő módszereket ahhoz, hogy ezekben a válságos időkben saját hozzáállá-
sukkal próbálják alakítani költészeti alkotásaik sorsát. Talán a költésze-
ti alkotások bemutatásának módszeréről van szó, talán arról, hogy még mindig
nem folyik igazi harc az ízléstelenség és a középszerűség ellen, s irodalomkri-
tikai körökben mindent dicsérnek, ami csak megjelenik, s talán az is, hogy az
igazi Költészet művelőinek mind kevesebb anyagi lehetőségük van, hogy
műveiket megjelentessék.
Az, hogy milyen jövőbeni tekintély övezi majd a Költészetet, már nemcsak magá-
tól a Költészettől függ. Ennek terhét elsősorban a költők viselik, s az olva-
sóközönség, akinek feltételeket kell teremtenie, hogy hozzájáruljon a Költé-
szet egzisztenciájának megmaradásához.
Ha a fotóművészek képesek megállítani a pillanatot, akkor a költőknek hatalmuk-
ban áll, hogy megállítsák az időt, hogy visszaküldjék a múltba, vagy a jövő-
be lendítsék előre – s ezzel az egzisztenciális fogékonyságukkal élniük kell."

http://parnasszus.hu/wp-content/uploads/2016/05/Parnasszus_2015_osz.pdf

69

Vásárhelyi Látóhatár

Benák Katalin

A Kultúra követe

Beszélgetés Kovács Jolánka műfordítóval

Fotó: Gyermán Tóth Márta Szerbiában, a Muzslyán élő és alkotó Kovács Jolánka műfordító,
novella- és meseíró, könyvszerkesztő, magyar szakos tanár, de tizen-
hat éve iskolai könyvtárosként dolgozik. Nemzetközi koordinátor, a
kultúra közvetítésével segíti a népek egymáshoz való közeledését,
akár a kultúra követének is mondhatnánk.

Kovács Jolánka  Ön nem kezdő műfordító és jónéhány fordítás áll már mögötte.
Hogyan kezdett el műfordítással foglalkozni?
műfordító
- Hét éve foglalkozom műfordítással és teljesen véletlenül kezdődött
70 az egész. 2010-ben a muzslai Szervó Mihály Általános Iskola, ahol
dolgozom, részt vett egy határon átívelő projektumban, aminek a fő-
szervezője a Nagybecskereki Önkörmányzat volt. Én egy kolléganőm-
mel együtt egy irodalmi találkozó és egy koncert megszervezését vál-
laltam. Az irodalmi találkozón Danyi Zoltán és Villányi László volt a
vendégünk. Amikor minden lezajlott, a Nagybecskereki Önkormány-
zat felkért, hogy fordítsak le valamit szerbre a két íróvendég szövege-
iből, hogy közöljék egy füzetecskében, ami a projektum megvalósult
műsorairól szólna. Ekkor lefordítottam egy részt Danyi Zoltán Eggyé
válni a hideggel c. novellájából. Furcsamód jó érzés volt, mintha va-
lami különleges módon kelt volna életre az a szövegrész; a novella
különben is tetszett. Lefordítottam végig, elküldtem a szerzőnek. Úgy
gondoltam, látnia kell, hiszen az ő írása. Danyi pedig elküldte a szerb
változatot a Književne novine c. belgrádi irodalmi lapnak, és mit ád is-
ten, közölték. Aztán Danyi Zoltán kérésére lefordítottam a Hullámok
után a tó sima tükre c. novellafüzért végig, ami a mai napig kiadat-
lanul áll. De azóta hét fordításkötetem jelent meg, vajdasági, szerbi-
ai, felvidéki és romániai irodalmi folyóiratok közölték a fordításaimat,
valamint három antológia.

Vásárhelyi Látóhatár

 Miért tartja fontosnak a kultúra határokon átívelő és nemzetiségek közötti kapcsolatát?

A Vajdaságban élek, tehát egy eleve multinacionális közegben. Úgy gondolom, nem eléggé ismerjük egy-
más kultúráját – ennek megismeréséhez pedig az egyik igen szép és nemes út a műfordítás. Ha különbö-
ző nemzetiségű írók, költők olvassák egymás műveit, hiszem, hogy sok hasonlatosságot fedezhetnek fel
egymás írásaiban, hasonló gondolkodásmódot, meglátásokat, hasonló líraiságot, hasonló fájdalmat, és ez
emberileg is közelebb hozza őket egymáshoz. De szép példát tudok mondani az olvasók érdeklődéséről is,
más anyanyelvű írók művei iránt. Szenttamáson már évekkel ezelőtt a Gion Nándor Emlékházhoz fordultak
a helybeli szerb ajkú irodalomkedvelők, hogy nagyon szívesen olvasnák Gion műveit szerb nyelven (azokon
túl persze, amelyek már megjelentek szerb fordításban), hisz sokan közülük ismerték és szerették a szent-
tamási születésű írót. Az Emlékház 2011-ben hirdetett először műfordítói pályázatot, Gion Nándor novellá-
inak szerb nyelvre való átültetésére, és azóta is, tavalyig, minden évben. Ez a pályázat nagyon pozitív vissz-
hangra talált. Azóta két antológiát jelentettek meg szerb nyelven, amelyekben Gion novellái olvashatók
szerb nyelven. Én is így kezdtem Gion-novellákat fordítani, tavaly pedig, fölkérésre, ugyanerre a pályázat-
ra fordítottam le az író A kárókatonák még nem jöttek vissza című ifjúsági regényét. Hiszem, hogy a kultúra
határokon átívelő kapcsolataiból nagy irodalmi barátságok születhetnek, és nemcsak azok, hanem különö-
sen kedves és érdekes könyvek is – ilyen könyvek születésénél a műfordító a „híd”. Jó érzés ilyen „hídnak”
lenni – ami persze mindig nagy munkával jár.

 Műfordítóként mit tart fontosnak a művek közlésével?

Azt, hogy a lefordított szöveg a másik nyelven is élményt nyújtson az olvasónak. A fordításokon sokáig kell
dolgozni, amikor egyet befejezek, az még véletlenül sem kész. Hagyom „pihenni“, aztán újra meg újra elő-
veszem, mindig találok javítanivalót, frappánsabb kifejezéseket, vagyis úgy vagyok vele, hogy egy fordítás
tökéletes sohasem lehet, csak jól kidolgozott. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy próza-, de különösen vers-
fordítás esetében nagyon fontos „érezni“ a szöveget, tehát nemcsak a kifjezéseket illetőn találni megfele-
lőt, hanem amennyire csak lehet, visszaadni a szöveg hangulatát, ritmusát. Vagyis „életre kelteni“ a pró-
zát, a verset.
Egy állandó nehézség persze fennáll, mégpedig éppen bennem: én magyar környezetben nőttem fel. Végig
magyarul végeztem a tanulmányaimat, szerbül folyékonyan beszélni tulajdonképpen az egyetemista éve-
im alatt tanultam meg, még Újvidéken. Tehát ha magyarról szerbre fordítok, a fordítás végére sohasem én
teszem a pontot, hanem a szerb ajkú lektor. Ő az, aki a szerb nyelv szellemiségével át tudja hatni az álta-
lam lefordított és kidolgozott és többször is javított szöveget, vagyis élvezhetőbbé tudja tenni a szerb ajkú
olvasók számára. Enélkül nem kerülhet a szerbre fordított szöveg nyomdába. Persze szerbről magyarra for-
dítani olyan értelemben könnyebb, hogy a magyar nyelv az anyanyelvem, és nem lényegtelen, hogy a ma-
gyar nyelv eleve gazdagabb nyelv, mint a szerb, tehát számomra nagyobb lehetőségeket nyújt a szöveg ár-
nyalására, mélyítésére.

71

Vásárhelyi Látóhatár

 Mióta van kapcsolata a Képzelet és álmok pályázattal, miként/miben látja e megmozdulás jelentősé-
gét?

Két évvel ezelőtt kért meg Nedeljko Terzić szávaszentdemeteri író barátom, hogy küldjem el a pályázatot
magyarországi iskoláknak, és tegyem olvashatóvá és pályázhatóvá a muzslai iskolában is, ahol dolgozom.
Elküldtem a pályázatot Benák Katalinnak, a Vásárhelyi Látóhatár főszerkesztőjének, aki nagyon szívélye-
sen segített ebben az ügyben. Szétküldte a pályázatot több magyarországi iskolába, aztán a gyerekek ver-
seit továbbította nekem, én meg szerb nyelvre fordítottam őket, és magyarul-szerbül elküldtem Nedeljko
Terzićnek. Nagyon örülök, hogy a pályázatnak tavaly és az idén is voltak magyarországi díjazottjai (sőt, ta-
valy egy muzslai kislány is, idén pedig egy muzslai középiskolás), és verseik bekerültek abba a szép antoló-
giába, amely a Sirmiumart Művelődési Központ gondozásában jelenik meg, és a pályázatra érkezett gye-
rekverseket tartalmazza. Igaz, hogy a kiadvány cirill betűs, és a díjazott versek csak szerbül jelennek meg
benne (a cím az eredeti nyelven is), de talán éppen ez jelent külön élményt a gyerekeknek: szerb nyelven,
és számukra talán ismeretlen betűkkel viszontlátni alkotásukat egy kiadványban. A pályázatot elsősorban
azért tartom jelentősnek, mert versírásra ösztönzi az általános iskolásokat, a fiatalokat. Ki tudja, közülük
néhánynak talán épp ez a pályázat lehet az ugródeszka, az önbizalom-erősítő, hogy továbbra is írjanak (és
olvassanak) verseket. Az pedig, hogy nemzetiségtől függetlenül küldhetnek verseket erre a pályázatra a
gyerekek, a szervezők hozzáállását dicséri.

 Beszélne a terveiről?

Lehet, hogy furcsán hangzik, de előre kidolgozott tervekről nem beszélhetek. Én tíz évvel ezelőtt kezdtem
el folyamatosan írni, először novellákat, aztán gyerekekről szóló novellákat, majd fordítani, könyveket szer-
keszteni. Érdekes módon, ha az egyiket már majdnem befejezem, adódik valami más. Az utóbbi időben fő-
leg meséket írok, az idén talán napvilágot lát az első mesekötetem, a zentai zEtna gondozásában. Meséket
és novellákat úgy is lehet írni, ha az ember közben könyvet fordít, vagyis párhuzamosan (a meseírás külön
felüdülést jelenthet ilyen időszakban). Nemrégen fejeztem be egy tankönyv megírását, de még kettőt vál-
laltam – hát ez talán tervnek nevezhető, hisz a harmadik tankönyvet valahol jövő nyárra kell befejeznem.
Az, hogy folyamatosan dolgozom, az életem része, így tudok lélegezni. A helybeli iskola könyvtárában dol-
gozom, közben gyerekeket készítek föl szavalóversenyekre. De ezt se nevezném tervnek, hisz természe-
tes, hogy a következő iskolaévben ez a dolog is folytatódik majd, mert mindig vannak tehetséges gyerekek,
akikkel dolgozni kell, nehogy a bennük levő gyöngyszemnek, ami hiszem, hogy isteni ajándék, „megkopjon
a fénye”. Nemrégen fejeztem be Milan Dunđerski szenttamási születésű, posztmodern költő verseinek ma-
gyarra való fordítását, de még dolgozom a verseken. Ebből egy kétnyelvű kidvány készül őszre, a Szentta-
mási Népkönyvtár kiadásában.

72

Vásárhelyi Látóhatár

Dömötör Mihály:

Valahol Európában

73

Vásárhelyi Látóhatár
Toldi Zsuzsa
És te nem voltál mellettem...

AZ megjelent piros sálban és kalapban. Csodálkoztam. Feketét vártam, elvégre nem rég temettünk…

Kígyó bőre arcomhoz ért, kényszerű közhelyet mondott. – Tegyük el a csatabárdot. – Nem tesszük! – vála-
szoltam, mint a kő, keményen.

És te nem voltál mellettem.
Ő kényszeredettem fogadott, adott két halk cuppanósat. Mit tehetett volna? Közben csendesen figyelt,
szava nem volt hozzám. Egyszer elvette a kabátom, hiányzott a fogas. – Boldog névnapot! – búcsúztam il-
lendően, ő rezzenéstelen arccal biccentett.
És te nem voltál mellettem.
ÉN vigyázva léptem a lépcsőket, a korlátba fogódzkodtam. A hátsó székre rogytam le. Néha felálltam,
szemben álltam a táncosokkal. Valami halvány fény megérintett, hajdani múltam fénye. Gyorsan visszabo-
torkáltam, megszédültem. Valaki átadta a helyet.
És te nem voltál mellettem.
AZ csinos frizurával jött át a termen, szép volt, azt hiszem. Üdvözölt engemet, mint akit jól neveltek. Fia
fejét megsimogatta, a fiatal férfit kedvesen fogadta. Mosolyogva, meghatottan nézte a táncosokat, egyet
különösen. Azzal, a piros kalappal váltott néhány szót, hozzá odament.
És te nem voltál mellettem.
Ő fehér menyasszonyi ruhában jelent meg. Haját hátul az édesanyja fonta be. Igazán szépen és kedve-
sen táncolt. Később az emeleten fogadta a gratulációkat. Rosszkor értem oda. Éppen barátaival társalgott,
még várnom kellett volna.
És te nem voltál mellettem.
ÉN megköszöntem a meghívást. Hogy az eliszkolt, annak örültem. Egy apró csomagot rejtegettem a tás-
kámban. Szeretet lapult benne. – Most nem szabad! – mondták korábban. Ezért postást kerestem, talán
megtalálja őket.
És te nem voltál mellettem.
Mély levegőt szívtam gyulladt tüdőmbe. A téren fahéjas, meleg bort mértek. Nem ihattam belőle. Kel-
lemes zene szűrődött felém, felpróbáltam egy meleg sapkát. Nem állt jól nekem. A cukrászdában csak egy
parányi habrolót rendeltem, hogy kicsit átmelegedjek. Beengedtek. Majd belekaroltam abba a fiatal férfi-
be, megkerestük az autómat a sötétben.
És te nem voltál mellettem.
Otthon felálltam a kisszékre. Albumot kotorásztam elő, mélyéről a szekrénynek. Sokáig kerestem képe-
met. Szalagos hajú, bárgyú mosolyú kislány nézett rám. Szorongott, a mosoly félúton megállt. Figyelme-
sen a kép mögé néztem. AZ már akkor ott leselkedett, mint aki prédára vár. De te… de te is ott settenked-
tél mögöttem. Még közeledtél csupán. Miért mentél el?

74

Vásárhelyi Látóhatár

Toldi Zsuzsa
Malacok

Az ólban a rózsaszínű malac nagyot sivított. Sivítása az élet jele volt. Ugyan szőrét nem simogatta senki

puha kefével, füle tövét ugyancsak nem vakargatta senki sem. Már jó ideje igen zord élet uralkodott. Még-
is örült, ha elétették a moslékot. Maradék még jutott, különben is mindenevő volt. Földet ritkán túrt, mert
a föld hol megszikkadt a hidegtől, hol sártengerré változott. Ritkán jött jó idő, vagy inkább nincs is soha jó
idő. A makkról sokat álmodott. Már nem róla szólt a dal, miszerint víg ormányával kukoricán is megél, és
az apjával együtt zenél. A vágóhíd közel, s még rokonait sem ismeri.

A cukrászda üvegpolcán egy másik malac sütkérezett, ő ünnepi hangulatban volt, habár nem sivalko-
dott. Körülvette a fényes meleg, mégis mozdulatlanul, csendben hevert ott. Az ő belseje már üreges volt, a
hurkának és kolbásznak való meleg belek nem szuszogtak, ő egy egészen másfajta malac volt. Agyagformá-
ján egyszer csak megtapadt a méz halmazállapotú kristálycukor meg a darabos dió. A massza megkemé-
nyedett, most már a neve grillázs volt. A malacformához fület és farkat toldottak. A kötőanyag olvasztott
cukor volt. Ennek a malacnak is lett szeme, vastag szemöldöke, pislogni mégsem tudott. Ormánya a sem-
mibe meredt, s mindez fehérlett a barna testen, mert keményre vert tojásfehérje volt. Még köszöntőt is ír-
tak rá a ragacsos ecsettel, ki tudja, mit jelent, s a holnap mit hoz. A malac nem fázott, éhes sem volt. Tün-
dökölt a cukrászda habkarikái között, a dolga ez volt.

Egy üzlet kirakatában megint egy másfajta malac kuporgott. Az ő színe festett rózsaszín volt. Minden
idoma kivehető, habár már csak az enyhe kirakati fény adta a világosságot. Körülötte tőle idegen tárgyak
hevertek, nem tartottak egymással semmilyen kapcsolatot. Teste porcelánból készült, s ha a fény megta-
lálta, egy csíkban visszaverte azt. Egészen halványan. Jelezte, hogy ott kellene megsimogatni, legalább egy
porronggyal. Hátán nagy bánatot hordozott. Egy nyílást vágtak oda, fájhatott. Ő perselymalac volt. A nyí-
láson kellett a pénzt bedobni, azon a kis résen, egészen addig, míg üreges teste meg nem tellett, a csörgő
pénzérmékkel fel nem töltődött, amíg jól nem lakott. Ez egy egészen érdekes hízlalási szokás volt. Ósdi ta-
lálmány. Mivelhogy manapság hitelezést tanítanak, nem divatos. Amikor nem lehet miből spórolni, akkor
nem lehet divatos. Hogyan veszik majd ki testéből, ami kivehető? Szegény még nem is tudja. A sorsa az,
hogy majd darabokra összetörve hever a földön, csupaszon.

Az asztalon fehér abrosz, karcsú pezsgőspohár. Kerek talpon áll, a magasba tör. Az abroszon ovális tál,
benne az ólbeli malac hűl. Ólját elhagyta végleg, színe nem rózsaszín többé. Jócskán megpirult, ropogós.
Szájában sült almát tart, ő már elbúcsúzott e moslékos világtól. A nagy asztal mellett ott a kisasztal. Nahát!
Ott várakoznak sorsukra a tárgyak, ahol a szerencse sompolyog. Rózsaszínt mosolyog a perselymalac, a fő-
nyeremény pedig az édes, grillázs malac. Mennyi malac!

Rövidesen mozgásba lendülnek a villák és a kések. A szájakban őröl a fog, a szájszélről a fehér szalvétá-
ra zsír csöpög, az a vékony erezet ott a pezsgő. Jé! Ezek pont úgy zabálnak, mint a malacok. Hogy mennyi
itt a rokon! Vagy eleve ilyen népes a rokonság? Ez egy igazi MALACTALÁLKOZÓ!

És ekkor nyílik az ajtó. Szél süvít a résen át, hideg zúdul, jégcsap tör magának utat. Még valaki hiányzott.
Most lépett be egy Ady versből a Disznófejű Nagyúr!

75

Vásárhelyi Látóhatár

Dani Imre

Sikersztori
— avagy egészségügyi séta a téli utcán —

Mondom, ha hagyjátok,
úgy is, ha nem,

hogy minden siker
más kudarcból terem,

hogy minden hírnév,
mindenféle jog

először mezítláb, az
utcán kódorog,

hogy sikert éhezik a
kinyújtott tenyér,

hogy rongyokba bújik
az alvadó vér,

hogy ember lehetett,
vagy egyszer az volt,
az a járdán terjedő

mocskos kis folt,

hogy bűzlött, örökké
vakarózott?

De friss címlapokkal
takarózott!

76

Vásárhelyi Látóhatár

Dömötör Mihály:

Mennyből az angyal

77

Vásárhelyi Látóhatár

Pallai Benjámin

Reggeli

 

Rohanó szellemmel mosolygunk, 
hiányos fogsorból kinéznek ketten.
Int felém sárga esernyőjét tartva, 
szólnék, de magamba rekedtem.
 
Jobbra barna-tetős kis ház, roskatag, 
túl sok lélek van rajta, s túl kevés
az, ami az emberekben megmaradt.
Szemből a kék, mint konyhakés.
 
Üres pillantásokban magam elé, 
szemhéjam tükre vetül elém.
Sötét lakhely az, rothadt s véres.
Sikít, üvölt s sír a fekete rém.
 
Szabadon engedem s először, 
embert ölve hoz oda nekem, 
én dicsérem büszkén magam, 
miközben a reggelim eszem.

78

Vásárhelyi Látóhatár

Pallai Benjámin

Elindultam

Elindultam kifele, idegesen az ajtónak,
egyszer még a falba ütök, képek meghalnak.
Emlék az, mi elől a menekvést a kertben,
havas kerítés tövében a fülemnek leltem.

A házban fény ég, de most háttal fordulok,
nem akarom látni, már rém az a csepp nyugodt.
Fagyos szememről szilárd könnyek esnek,
visszanéznél rám, de én egyre csak feledlek.

Én kint halálomon, ő bent az életemért szenved,
a kín hatalmas, mindketten, de ha szeret enged.
Másnak ünnep, nekem egy héttel a gyász előtt,
lefekszek háttal a hónak, érzem, az éj lelőtt.

Bánat, bántás, harag, szeretet, és mindig hiány,
a jó másnak, nekem csak a rossz az mi jár.
Percek telnek, még utoljára meghallom sikolyát,
a házból de elhallgat, nem hallok, lassan odaát.

Kezeim tétlenül, arcomon a havat nem érzem,
ha megtalálsz, lelked enyémmel ne érjen.
Vérfolt a hóban, ennyi nyomom maradjon,
emlékezz a fagyos tetemre, kezed takarjon.

79

Vásárhelyi Látóhatár

Sulyok Csaba

Az a perc még nem múlt el 2.
(Születésnapomra)

Ragadt bőrünkhöz a koldustetű,
a nehéz munka térdünkbe állt,

határtól hazáig kísért a táj,
rónák pergése, elnyúló változás.
Tudták merre vezetnek az utak
port verő árnyékunk hajnalán
harmatban fürdött az uborka,

ébredt bosszús szúnyog raja,
de az legalább igaz volt,
még annak hiszem!

Akaratosan tartotta nyakát
a mák, soká törik meg az ember,

körbefont szál, megállva
a levegő, szorult a sorok
végén, telt zsákunkba a fullasztó
nyári ég, napszámunk, ahogy sorból
sorba fordulunk, lehajtott fejjel
kiszámolja valódi bérünk.

80

Sulyok Csaba Vásárhelyi Látóhatár

Tejút Agónia

Ez a várakozás Kiették a szilvalekvárt,
a Tejúton ér utol, az utolsó köcsögökből,
kéregetnek a csillagok, lebontották a tanyát,
nem adok, csak hallgatok. a galambok elrepültek,
Lekésem, hogy hullnak simogató szelek nem
a napok, csendben fújnak át, szénné kövült
zuhannak rajtam át.
gerendák nyomát
Elkerült az út, forgatják az ekék,
kár volt kérni száraz szőlőtőke
a folytatásból, jajdul a gaz közül,
hol lépek ki még novemberben is
a megszokásból,
szédülve érzem a fényét, ettünk róla…,
kötött pályán keringve, lánctalpas vonszolja ki
a Földre tekintve. a keresztet a földből,
elszólít innen a jelen,

a dühből sír lesz
csendben.

81

Vásárhelyi Látóhatár
Ványai Fehér József

A csárda angyala Kotrás, szavak sugalma

Sárból, sövényből születni. Nem láthattam magam csak
Szél és víz felkapta levél, Tükörben homályosan,
Viszi hínáros sorsomat Üldözött faun mezőn,
Zagy, színétől tiszta jelen. Bújtam idegen bőrbe.

Ködöt varrjon, hullt szeretőm, Becsapott, mit se tudtam,
A csönd, e zöld temetőre! Beteg dal volt a világ,
Alacsony mennyezet és ég, Fekete árnyék feküdt
Szűkölő tér, az ember ég. A holdban, halott anyám.

Opálszínű fény, a csárda Kotrás: szavak sugalma,
Angyala kegyetlenül szép. Felkel, lemegy a szűrt nap,
Végtelenül véghetetlen, És megérint a kezdet,
Utolsót lobbanhat a nyár. Mintha nem lenne tovább.

82

Vásárhelyi Látóhatár

Dömötör Mihály:

Bányató

83

Vásárhelyi Látóhatár Betonketrecek ablakából
molyrágta
Zámpory Vilma függöny bólogat:
csüggedten Európába!
Európába Gazdag és szegény,
nyugat és kelet
Újság papírral Magyarország,
fedett vályogházak közöttük a sok
ablakán árva sír,
nem nyomul be sírva megyünk:
a tudomány, Európába!
megyünk Európába! Keleti táj elsorvadt
Árokparton szakadt mint bal kezünk,
tarisznya, kenyér, s a jobbal már
hagyma, szalonna: csak búcsút intünk
lépkedünk Európába! Európának.
Gyerek sírás, majd
az állam felneveli;
gyerekkocsin Európába
Göcsörtös botra
támaszkodva,
szemén zöldszínű
hályog ül:
tapogatva Európába.
Odaveszett már ló
és nyereg:
vándorbottal Európába!
Az interneten táncol a szex:
nyomkodjuk
bátran a tápot:
nyomulunk Európába!

84

Vásárhelyi Látóhatár

Dömötör Mihály:

Mindennapi kenyerünket

85

Vásárhelyi Látóhatár Novemberi este

Zámpory Vilma Ezek a novemberi
esték, a szürke
Láttalak félhomállyal,
sárgálló lámpák
Egy pillanatra alatt, úgy
láttalak: megnövelik az árnyat,
hunyorgó
őszi fényben, És mintha
egy pillanatra lába kélne a
felvillant: az sok tüskés
arcod halvány bozótnak,
mása, ringadozó
derékkal
egy pillanatra mind felém
megcsillant: hajbókolnak,
hajad fekete
ragyogása, ezek a furcsa
egy pillanatra árnyak a
láttam még: novemberi fényben
libegő sárgálló látomások,
és szürke emlék
könnyű lépted, képek,
egy pillanatra és mintha
megálltam: integetnél a fák
s eltűntél közötti térben,
a csillagok csak suhanó nesz lettél
erdejében. avarok zörgésében,

86 ezek a novemberi
esték,
csalóka
árnyékképek,
sárgálló lámpák
alatt, szélfújta
messziségek.

Vásárhelyi Látóhatár

Dömötör Mihály:

Napvirág

87

Vásárhelyi Látóhatár Utolsó előtti…

Zámpory Vilma Hallgatás mezejére
léptem,
Ősz nem ömlenek
belőlem
Szúnyogzümmögésben megbántó szavak,
a nyár elaludt vonuló felhők
vedd fel a sárgult mögött a
lombkoronát mielőtt hunyorgó
láthatatlan leszel a ködtől napsugár sem
tedd füledhez az üres ígér több tavaszt,
csiga házát s hallani hold-
fogod megint a nyár dallamát fogyatkozásos
zenés esték
megbarnult szederágak alatt lármáját
álmodozva hátad mögött hordaként aratja
hagyod a nyarat a gáton átzúgó
feletted már a reggeli fagytól folyam, s a
pattog az ág hídtalan parton
de reménykedve még piros állva
bogyóit szeded a somnak a dolgok lélek-
vesztő ladikján
zizegő felség jelei az ősznek átevezek az
lándzsás karukkal megölelnek Acheron vizén,
mind mélyebbre botorkálsz a és csillogó
galagonyás sűrűjében cseppkő
s a nyár szúnyogzümmögésben óriások
alszik tovább. oltalmában,
magammal viszem
88 a csillagok
neszét.

Vásárhelyi Látóhatár

Dömötör Mihály:

Kel a nap

89

Vásárhelyi Látóhatár

Domokos Tamás

A 2017-es év egyik aktualitása és
érdekessége Orosházán

120 éve született Boldizsár István festőművész
(Emlékkiállításhoz kapcsolódó háttér információk)

Március idusa előtt, 2017. március 10-én ‒ rossz előjelek után (leállt az autó közvetlenül Vásárhely

után, orr elől ment el a vonat Békéscsabán) ‒ hárman keresték fel az orosházi Városi Képtárt: Mindszent-
ről Vida Mihály1 jeles helytörténész, aki a művész egykori mindszenti famulusa volt, és akit több évtizedes
restancia hozott ide; Hódmezővásárhelyről Benák Katalin a Vásárhelyi Látóhatár főszerkesztője, a vásárhe-
lyi emlékkiállítás kurátora; Békéscsabáról jelen írás szerzője.

A Városi Képtár kiállításának és a raktárban található Boldizsár István donációjának a megtekintése után
kigurultunk a művész szülőházához. Fotózás közben nem tudtam megállni, hogy a szomszédos üres telek
bodza bokra alatti avarban néhány percet ne kapirgáljak. Nem akartam hinni a szememnek! Szép színes
sötétszájú kerticsiga héjak bukkantak elő a feketerigóhoz hasonló technikával felforgatott avar alól. Mivel
még nem jött el a kikelet a Kelet utcába, csak üres házakat találtam, de ezeknek is nagyon örültem, hiszen
ez a Vörös Könyves és védett csiga az Alföldön unikális. (Itt szeretném megjegyezni, hogy első alföldi pél-
dányait Majoros Gábor Orosházán, a Vásárhelyi úti temetőben találta meg több évtizeddel ezelőtt.) A szü-
lőház melletti előfordulás érdekessége, hogy a faj két (egy és öt övvel díszített) színvariánsa is előkerült.

Ezt a fajt a barokk csendéletek képírói szívesen festették lepkék, rovarok, bogarak és hernyók társasá-
gában.

Érdekes összehasonlítani például J. D. de Heem virágcsendéletét a közel négy évszázaddal később fes-
tett nagybányai indíttatású, harmadik generációs Boldizsár Istvánéval.

J. D. de Heem képe fotószerű, kontrasztok uralják. A mester igyekszik a természet sokszínűségét bemu-
tatni, alig hagy a képfelületen üres helyet.

1 Közel 40 éves adósságának pótlására érkezett a Városi Képtárba. Még az 1970-es években meg-
ígérte a mesternek, hogy a szülővárosának adományozott képeiből rendezett kiállítását megtekinti. Szín-
pompás képeiben akkor még nem a Városi Képtárban, hanem az Október 6 utcában lehetett gyönyörköd-
ni. Ez év tavaszán felkereste és Tóth Ilonával fényképet is készíttetett a mester egykor bérelt mindszenti
Móricz Zsigmond utcai házáról. Talán érezte, hogy ígérete teljesítésére később már nem lesz lehetősége.
A Vásárhelyi Látóhatár XXVI. számában megjelent „A NAGYBÁNYAI FESTŐK HARMADIK
GENERÁCIÓJÁHOZ TARTOZOM.”Boldizsár István írását, betegsége miatt már nem vehette kézbe.
Utolsó publikációjának megjelenését követő héten örökre itt hagyott bennünket. (Ez év december 20-án
töltötte volna be a 90. életévét!) Június 26-án helyezték örök nyugalomba a mindszenti temetőben.

90

Vásárhelyi Látóhatár

Igazi rejtvényt fest annak, aki időt szán arra, hogy megszámolja a képen látható virágokat, terméseket,
állatfajokat (csiga, lepke, pók, rovar stb.). A virágok között hibrideket és szelektált példányokat is látunk,
némelyik állat pedig különböző fejlettségi szinten (hernyó, lepke) jelenik meg. A művész nem takarékosko-
dik az idővel, hiszen a talpas üvegváza belső terébe is beláttat, sőt a műterem ablak képe is megjelenik a
domború tükörként is szereplő vázán.

Boldizsár István csendélete ‒ rézkarcaival ellentétben ‒ igazi impresszionista piktúra, hiszen nincsenek
a képen szilárd körvonalak. A vadvirágok lila, sárga és fehér színfoltjai tobzódnak, remegnek, örvénylenek
a képen, az általunk stabilnak ismert asztal, amelyet a csendélet színeiből konstruál a mester, lebeg a jobb-
ról jövő fény által megvilágított látványtérben.

Boldizsár István síremlékének reliefje
(Varga József alkotása) a Farkasréti temetőben

91

Vásárhelyi Látóhatár

Az emlékév apropójából vizitelők a Városi Képtárban
(Balról jobbra Benák Katalin, Vida Mihály és kalauzuk Szelényi Katalin kurátor)

Vida Mihály Boldizsár István szülőháza előtt Orosházán, a Kelet utcában

92

Vásárhelyi Látóhatár

Domokos Tamás sötétszájú ligeticsigákat gyűjt
Boldizsár István szülőháza előtti beépítetlen telken (Fotó: Benák Katalin)

Sötétszájú ligeti csiga (Cepaea nemoralis)
(Fotó: Pelbárt Jenő)

93

Vásárhelyi Látóhatár

J. D. de Heem (*1606, Utrecht †1683/1684, Antwerpen) virágcsendélete
(Museum of Fine Arts, Boston)

94

Vásárhelyi Látóhatár

Boldizsár István (*1897 Orosháza, †1984 Budapest): Vadvirágok (1976)
— Városi Képtár, Orosháza —

95

Vásárhelyi Látóhatár

Rózsa Zoltán múzeumigazgató köszönti Boldizsár István vásárhelyi
emlékkiállításán megjelenteket
(Hódmezővásárhely, Németh László Városi Könyvtár)

96

Vásárhelyi Látóhatár

97

Vásárhelyi Látóhatár

Dobos Irma

Hangszerek — családnevek

Tari Lujza népzenetudós munkája

A népzenei tudományt művelők körében nem ismeretlen, inkább e mellett még nagyon is elismert a

legújabb kiadvány szerzője Tari Lujza. A kiváló oktató, tudományművelő élete során munkásságát és ered-
ményét itt alig lehet felsorolni, csak kizárólag utalni lehet rá. A CSc tudományos fokozattal is rendelkező ku-
tató egész életét a hangszerek, és azon belül a népzene több irányú kutatása is kitöltötte úgy, hogy nem-
csak a mai, hanem a történelmi Magyarország zenei értékeit is feltárta és közkinccsé tette. Ilyen irányú te-
vékenysége folyamatos, igaz ezt nem is lehet abbahagyni, mivel a sok ismeretet, a sok értéket formába kell
önteni, hogy ezzel ki lehessen egészíteni még a hiányzó réseket. Nem véletlen, hogy most is a szerző ezt a
témát választotta, hiszen csak ehhez a munkájához 16 saját korábbi publikációját és legalább 80 más szer-
zőjét sorakoztatta fel.
Tari Lujza „Zenésznevek, családnevek” c. munkája 2016-ban 500 példányban, A/5-ös formátumban je-
lent meg Dunaszerdahelyen a Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 69. köteteként. Elismerés, hogy a kiad-
ványt támogatta a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala. A 100 oldalig számozott kiadványhoz még a 8 ol-
dalt hozzá lehet tennünk, amely a tartalomjegyzéket és az alapítvány eddig megjelent könyv- és könyvek
hangzóanyag sorozatot tartalmazza.
Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a szerzőtől egy dedikált példányt kaptam azért is, mert olyan he-
lyek és személyek szerepelnek a kötetben, amelyek és akik hozzám erősen kapcsolódnak. Az 1950-1960-as
években egy házban laktunk a Margit körúton Sárosi Bálinttal, ugyancsak neves népzenei kutatóval, de ő
igen hamar elköltözött egy másik, de közeli budai területre. Különösen régi kapcsolat fűzött a szerző férjé-
nek édesapjához, a kiváló Miháltz István, mélyen tisztelt egykori szegedi geológus professzoromhoz. Nem
gyakran fordul elő, hogy Lichtneckert András történész két helyre vonatkozó több munkájára (Alsóörs,
Veszprém) egy zenetudós, egy másikra (Balatonfüred) pedig egy hidrogeológus közel azonos időben hivat-
kozik, de most éppen ez történt.
A bevezető után a Hangszerekről és a hangszerjátékosokról általános és összefoglaló ismertetéséből tud-
juk, hogy nagyon sok nehézséget okozott különösen a középkori latin elnevezések és sokszor a fordítás sem
mindig tudta visszaadni a hangszert és az abból származott esetleges családnevet.

98

Vásárhelyi Látóhatár

E fejezeten belül azokról a hangszerekről is olvashatunk, amelyekből nem lett családnév. Ezek közé tarto-
zott néhány madár, sőt nagyobb állatformájú hangszer is, ezek azonban nem terjedtek el. A munkából ki-
derül, hogy ez egy nagyon sok alkalommal és sok helyen megjelent saját és még sok más kutató közlemé-
nyeinek összegzése.
Nem mindennap találkozunk vele, de inkább soha nem hallott különleges, vagy inkább nagyon szép kife-
jezéssel, amivel mindjárt a második fejezetet illette a szerző, éspedig: Természetes „hangszerünkhöz” az
énekléshez kapcsolódó személyneveink. Nem tudom , hogy egyáltalán a szerzőn kívül valakinek eszébe ju-
tott volna, hogy így jelölje meg éneklésünket, énekhangunkat. Ebben a fejezetben három személynév sze-
repel, éspedig a Dalos, az Énekes és a Kántor. Közülük a Dalos név több változatban: két ll-lel, két ss-sel ,
továbbá -us, két ll-lel és -ós végződéssel fordult elő. Ezeket 1211 és 1845 között Zolnay László gyűjtötte.

A kötet tulajdonképpeni fő anyagát a „Hangszernévből családnév” fejezet képezi. A ma élő hangszerne-
veket viselőkről már nem, csak a 16., 17. századból lehet visszakövetkeztetni azokra, akiknek kapcsola-
tuk volt az egyik hangszerrel és személyi vagy ragadványnévként kapták meg ezek nevét. A nagy felada-
tot vállaló népzenei kutató különösen nagy részletességgel foglalkozik a felvidéki és az erdélyi hangszerek
alkalmazásával személyekre lebontva és megjelölve a megyét és a település nevét is. Természetesen a mai
országhatáron belül is sok értékes adathoz juthatunk hozzá, talán a legkevesebbet Csongrád megyéről tu-
dunk meg, bizonyára azért, mert ez a terület különösen sokat szenvedett a török hódoltság alatt és addig-
ra már a zenésznevek annyira elterjedtek, hogy viselőik már nem a mesterségüket gyakorolták a név mö-
gött. Valamivel többet tudnánk meg a 19. századtól kezdve, de azzal már a szerző nem foglalkozik. Egy te-
rületen élők foglalkozása is befolyásolta mindenkor a népi hangszer használatát. A domb- és a hegyvidéki
területeken az állattenyésztés, az erdőgazdálkodás sokkal inkább igényelte, lehetőséget adott a különbö-
ző, főleg a fúvós hangszer használatára, s talán a legkevésbé a hegedűnek, az inkább a településeken volt
elterjedve. Az egész kötetben végig tudunk menni a sok ismert és kevéssé ismert hangszer bemutatásán,
főként azokon, amelyek a népi hagyományokhoz kötődnek. Ezek között találunk olyan személyeket, akik
csak szórakozásból, mások pedig foglalkozásszerűen pengették hangszerüket.
A közölt feldolgozást a következő sorrendben olvashatjuk: Cimbalmos, Citerás, Dobos és Száldobos, Furu-
lyás és Fuvolás, Dudás-Gajdos-Csimpolyás, Harangozó, Hegedűs és Kontrás, Cigány, Kobzos, Kürtös, Lan-
tos, Kíntornás, Orgonás-orgonista, Regös-Regős, Sipos-Sípos, Trombitás, Virginás. Volt azonban két hang-
szer a tárogató és a tekerő, ezekről nem lehetett családnevet találni. Néhány kivételtől eltekintve mind-
egyiket sikerült képekkel is bemutatni. A legkevésbé volt lehetőség a Kíntornás témát mélységében feltár-
ni, hiszen ilyen névviselője jóformán csak 2 akadt Tarpáról a Kárpát-medencében. Utalást találunk a még
ma is megmaradt hangszerhez kötött utcanevekre, ezen kívül bizonyos hangszerekre, amelyek használata
egy-egy népcsoportot jellemeznek, de ezek kidolgozása egy újabb nagyobb feladatot jelentene.

Az biztos, hogy egyetlen női zenészt sem lehetett találni és az egész kiadványban csak egy helyen tud-
tunk olvasni a nyitranagykéri Énekes Julianna alapítványról, de azt nem lehetett kideríteni, hogy milyen
módon kapta a személy a családnevet. Néhány női névre még történt ugyan említés, de nem kifejezetten
hangszerrel volt kapcsolatos.

99

Vásárhelyi Látóhatár

A kötetet nagyon olvasmányossá teszi a több helyen humoros, derűs párbeszéd, idézet, egy-egy esemény
leírása eredeti kifejezést használva, amely sokszor régies is. Az idézetekből természetesen még azt is meg-
tudhatjuk, hogy néhány száz évvel ezelőtt milyen is volt nyelvünk és egyáltalán hogyan beszéltünk.
A kiadványt 62 kép díszíti és még a címlapot „Spanyolozott mángorló, Hegedűs Zsiga juhász szeretőjével
hegedűszóra táncol. „Király Zsiga tsinálta 1839” és a hátlapot is „Ciglán János szécsénkei juhász 1949”
(Nógrád megye) képével lehetett díszíteni. E két színesen kívül a kötetben fekete-fehér képeket látha-
tunk, s mindez a szerző férjének, Miháltz Gábor klarinétművész kiváló fényképfelvételeinek köszönhető.
A felhasznált irodalom- és képjegyzék után a tartalom zárja az értékes művet, a Gyurcsó István könyvek és
hangzó anyag sorozat tételei néhány oldalon, az már csak a kiadó kiegészítése.
Igyekeztem keresni Hódmezővásárhelyre vonatkozó adatot, de sajnos csak két helyen találtam, éspedig a
Hegedűs (Joannes Hegedös, Stephanos Hegedös, Michael Hegedös) és a Sipos névnél (Michael Sipos és
Michael Sipos). Szentesről sincs sokkal több név, bár még az 1930-as években szokás volt itt az utcai ze-
nélés, de Hódmezővásárhelyen már nem találkoztam vele, bár ez nem jelenti azt, hogy a város más részén
nem jelentek meg utcai vagy egyéb helyen népzenészek. Amire emlékszem, az a
Kíntornás volt Szentesen, akit nem így, hanem Verklisnek neveztünk. Sajnos erről nincs kép, pedig egy
igen jellegzetes kivitelben készült a sípláda, a zenélőláda, a verkli. Ezt a szerző nem kívánta bemutatni, de
mivel gyerekkori emlékem fűződik hozzá, s talán más is emlékszik rá, ezért egy szolidabb kivitelt mutatunk
be.

Verkli
Zárt, gyakran kerekekre szerelt szekrényben

100