SZERVÁTÜLTETETTEK XI. TÉLI VILÁGJÁTÉKA SPORT
6. lett a magyar csapat!
volt érdekelt, aki a Canmore Nordic Centerben ver- A második versenynapon már cso-
senyzett és korosztályában aranyérmet szerzett. dálatos tiszta idő fogadott minket reg-
Az alpesi számokat szakadó hóesés nehezítet- gel, verőfényes napsütésben indultunk a
te meg, de mindenki példásan helyt állt. pályára. Ezen a napon a szlalomversenyeké
Végh Ágota és jómagam a második volt a főszerep. A nehéz pályatűzés sokakon
helyen végeztünk a korcsoportunk- kifogott. Gelencsér Róbert hatodik, Berente
ban. Mátyás László erős mezőny- Judit ötödik, jómagam pedig ismét a máso-
ben a harmadik helyen végzett, dik helyen végeztem. A többiek sajnos ki-
Szervánszky Zsolt snowboardban csúsztak, nem sikerült a pályát teljesíteni.
kitűnő versenyzéssel élete első vi- Harmadik napon rendezték a biatlon és a
lágjátékán megszerezte az első parallelszlalom-versenyeket. Utóbbi, ha máskor
aranyérmét is, Szendi János saj- nem is, most mindünk kedvence. Ezt a látványos
nos a második futamban kicsúszott versenyszámot általában rövidebb, teljesen belát-
a pályáról így nem tudta befejezni a ható pályán rendezik és két versenyzőt egyszerre
versenyt. indítanak. Egyenes ági kiesés van, a kiesettek pedig
SZERVUSZ MAGAZIN · 2020. ÁPRILIS 51
SPORT
Chris Thomas még vigaszágon bejuthatnak a legjob- pon a szuper óriás műlesiklást rendez-
is a Szervuszt olvassa bak közé. A mieink közül snowboardban ték, amelynek a Mount Norquay egyik
Szervánszky Zsolt ismét megszerezte legmeredekebb pályája adott otthont.
a győzelmet. Síelőink közül Gelencsér A versenyzőknek a szabályok szerint egy
A Téli Világjátékok alatt is-
mét volt alkalmunk átadni a Róbert izgalmas versenyben a negyedik futamban kellett bizonyítani tudásukat.
WTGF elnökének egy példányt helyen ért célba, Mátyás László hosszú A csapat ismét ért el sikereket. A férfiak-
a Szervusz magazinból. Bár ő küzdelem után a vigaszágról bekerülve nál Mátyás László a hatodik helyet sze-
nem beszél magyarul, mindig második lett. Szendi János korosztályá- rezte meg, mögötte Gelencsér Róbert a
elismeréssel szól az újság ban a hetedik helyen végzett. A nők közül kilencedik lett. Szendi János a kategóriá-
kiviteléről. Végh Ágota arany- jómagam ezüstérem- jában a nyolcadik helyen végzett. A nők-
“Van egy magyar származású mel lettünk gazdagabbak. nél Végh Ágota és jómagam ezüstérmet
kolléganőm, Borbála, akinek oda Ezalatt Berente Judit biatlonban szereztünk a kategóriánkban.
szoktam adni, és beszámol nekem versenyzett. Az ötkörös versenyben 4 Ezalatt Canmore-ban az egyórás sí-
a tartalomról. Minden elismeré- sorozat lövést kellett leadni. Judit 4 bün- futás versenye zajlott. Berente Judit ere-
sem, Önök nagyszerű munkát vé- tetőponttal fejezte be a versenyt, korosz- jét jól beosztva versenyzett, és kitűnő
geznek” – mondta az elnök. tályában az első helyen végzett. hajrával ismét aranyérmet szerzett.
Minden délután esett egy kis hó, Mindannyian büszkék lehetünk a
olyankor mesevilággá változott az magyar csapatra, hiszen hatodik he-
egyébként is csodálatos táj. Utolsó na- lyen végezünk a nemzetek összesített
52 SZERVUSZ MAGAZIN · 2020. ÁPRILIS
Köszönjük EMMI Sportért Felelős Államtitkárság
és a Montagna Sport támogatását. SPORT
pontversenyében, olyan sípályával bővelkedő országokat denben segítette a csapatot, nem csak, mint csapatorvos,
magunk mögött hagyva, mint Ausztria vagy Németország. hanem Fábián Attila távollétében egy kicsit az edző szerepét
Ennyit az adatokról és a helyezésekről. Mint általában a is felvállalta. Mindenkire odafigyelt, mindenkihez volt egy
téli világjátékokon most is kis létszámban utaztunk, ennek biztató szava, jó tanácsa. Mellettünk állt a rajtnál, odakészí-
velejárója a családias hangulat, az egymásra fordított idő tette a felszerelésünket és bizalommal fordulhattunk hozzá
és a meghitt, kötetlen beszélgetések. A szervátültetett ese- bármikor.
ményekhez felszabadultság és a jó hangulat tartozik. Min- Egyszóval köszönjük, hogy ott lehettünk, és reméljük,
dig öröm új emberekkel és a régiekkel újra találkozni a világ hogy két év múlva újra utazhatunk egy jó csapattal Bormióba.
minden tájáról, abban a szellemben, hogy mindünkben van Most, amikor ezeket a sorokat írom, igencsak átértéke-
valami közös. Ez a fajta összetartozás jellemzi a szervátülte- lem a világjáték-részvételünket. Időközben a koronavírus
tettek sporteseményeit. átvette a hatalmat Európában és a világ nyugati részén is,
A csapat nevében mondhatom, hogy fantasztikus él- és bizonytalan időre minden további hazai és nemzetközi
ményekkel gazdagodtunk ismét, minden percét élveztük, versenyünket elhalasztottak, vagy töröltek. A világnak most
abszolút megérte a felkészülés, a hosszú utazás és a sok ci- sokkal több gondja van, a tét az egészségünk. Itthon mara-
pekedés. Reméljük, hogy lesz lehetőségünk Magyarországot dunk, én is itthonról dolgozom. És az önkéntes vagy elren-
képviselni a következő téli játékokon is. Nem utolsósorban delt karanténból, ha visszagondolunk, hálásak lehetünk a
pedig köszönjük mindenkinek, aki segített és támogatott sorsnak, hogy ezt az élményt és a sikert megérhettük. Lesz
abban, hogy kijuthassunk, mind itthonról, mind pedig a kinti miből erőt meríteni.
kísérők közül. Külön köszönet dr. Tóth Szabolcsnak, aki min- Kőműves Luca
SZERVUSZ MAGAZIN · 2020. ÁPRILIS 53
SPORT
Magyar Sí Szövetség
FOGYATÉKKAL ÉLŐK ORSZÁGOS alpesi síbajnoksága
2020. február 13–14-én rendezte meg Óriás-műlesiklás: Műlesiklás:
a Magyar Sí Szövetség Eplényben a Fogya- Végh Ágota – aranyérem Végh Ágota – aranyérem
tékkal élők országos alpesi síbajnokságát. Berente Judit – ezüstérem Berente Judit – ezüstérem
A februárban szokatlanul meleg időjárás Kőműves Luca – bronzérem Kőműves Luca – bronzérem
ellenére is sikerült a pályát síelhetővé va- Szendi János – aranyérem Szendi János – aranyérem
rázsolni, így versenyzőinket semmi nem Somogyi-Farkas Pál – ezüstérem Könözsy Péter – ezüstérem
állíthatta meg a dobogóig. Könözsy Péter – bronzérem Gelencsér Róbert – bronzérem
SÍ MAGYAR BAJNOKSÁG St. Lambrechtben
Még épp a koronavírus-járvány kitö- amatőr versenyzők – ez alkalommal természetes, nekünk azonban izgalmas
rése előtti utolsó pillanatban idén is részt csak 40 év felettiek – ugyanazokon a pá- csúszást jelentett.
vehettünk a Magyar Síszövetség szerve- lyákon csúszunk le, mint a serdülő, ifi és A pálya 1200 méter hosszú volt 322
zésében megrendezett magyar bajnok- felnőtt profi versenyzők. Ez ám a kihívás! méter szintkülönbséggel, amelyen 53
ságon. A verseny március 5-én és 6-án Az első napon rendezték az óriás kaput tűztek ki. A kapuk környékét előt-
került megrendezésre, ismét az ausztriai műlesiklás két futamát. Maroknyi kis tünk a serdülők és az ifik eléggé kiká-
Grebenzen-St. Lambrecht síterepen. csapatunk lelkesen nézte a pályákat, dazták, jégfoltok is kialakultak. Ennek
Én először vettem részt, ezen a baj- vizsgálgatta, hol vannak a még nagyobb ellenére mindannyian sikeresen teljesí-
nokságon. Ennek a rendezvénynek az odafigyelést kívánó kapuk, átcsúszók. A tettük a futamokat, amire büszkék va-
érdekessége, hogy mi, szervátültetett, pálya eléggé jeges volt, ami a profiknak gyunk.
54 SZERVUSZ MAGAZIN · 2020. ÁPRILIS
SPORT
A csapat
Rajtra várva
A női versenyben sikerült elhoz-
nom az első helyet, lévén, hogy én
voltam az egyetlen induló. A férfiak
versenyében nagyszerű futamokkal
első lett Szendi János, izgalmas ver-
senyben őt követte Gelencsér Róbert,
a harmadik legjobb idővel pedig Má-
tyás László ért célba. Sikeresen telje-
sítette még a futamokat Könözsy Pé-
ter, Dobos Péter és Réda Lajos.
A második napon voltak a műlesik-
lás, köznapi nevén szlalom futamai.
A versenyzés körülményeit nehezí-
tette, hogy reggelre leesett mintegy
harminc centi hó, és úgy tűnt, hogy
a hóesés nem is akarja abbahagyni. Miklós Edit értékeli a versenyt
Nem is hagyta… Reggeli ratrakozás-
ra nem volt lehetőség, így a verseny-
pályáról a szervezők és a versenyző Végh Ágota
gyerekek szülei tolták le síléceikkel a
havat. Így az a helyzet állt elő, hogy
a kapuk környéke jeges volt, a ka-
puk közötti egyenes vonalban pedig
20–40 cm-es mélyhó, ami igen nehéz
technikailag. Izgultunk, izgultunk, de
csak nekifutottunk ennek is. A pálya
ebben a versenyszámban 400 méter
hosszú volt, a szintkülönbség 159 mé-
ter, a kapuk száma szintén 53.
Itt már többen is hibát vétettünk,
például én is elakadtam egy helyen A szlalomverseny
a mély hóban, de tudtam folytatni a eredményhirdetése
versenyt, és be tudtam fejezni a futa-
mot. Szervátültetett férfi társaim közül Lajos pedig ezen a technikás pályán ki- elégedettek vagyunk. Remélem jövőre
többen sikeresen vették az akadályo- hagyott egy kaput, így őt már az első nagyobb számban leszünk, el tudnak
kat a kivételesen nehéz körülmények futamban kizárták. Külön elismerés jönni nő sporttársaim is.
között, folyamatos hóesésben, első Dobos Péternek, aki 61 évesen mindkét Hálásak vagyunk a Magyar Sí Szövet-
lett Mátyás László, második Gelencsér napon minden futamot sikeresen tel- ségnek az évek óta tartó együttműkö-
Róbert, és harmadikként Könözsy Pé- jesített. Köszönjük a hozzátartozókból désért, és Dobos Juditnak, a PSZE egye-
ter is felállhatott a dobogóra. Szendi álló maroknyi szurkolócsapatunk bizta- sület elnökének a szervezésért!
Jánosnak meggyűlt a baja a pályával, tását. Összességében a verseny jó han-
sajnos a második futamot feladta. Réda gulatban zajlott, az eredményeinkkel Végh Ágota
SZERVUSZ MAGAZIN · 2020. ÁPRILIS 55
SPORT
A MAGYAR ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG FOGYATÉKOS SPORTOLÓK
U18 ÉS FELNŐTT ATLÉTIKAI VERSENYE
2020. március 11-én a Magyar Atlétikai Szövetség rendezé-
sében a fogyatékos sportolók U18-as korosztály-, valamint fel-
nőtt atlétikai versenyével együtt, fedett pályán a BOK Csarnok-
ban rendeztük meg a szervátültetettek részére is kiírt 2020-as
év első atlétikai versenyét. Az említett versenyen sportolóink a
felkészülési időszaknak megfelelően szerepeltek és a szabadté-
ri idény tekintetében igen biztató eredményekkel hagyták el a
küzdőteret. A zavartalanul zajló, kifogástalanul megrendezésre
került versennyel lényegében elindult a 2020-as atlétikai idény.
Ekkor még nem tudtuk biztosan – de sejtettük –, hogy a követ-
kező hónapok utolsó versenyén veszünk részt. A transzplantált
atléták ismét kitettek magukért, az eredmények sem maradtak
el. Reméljük minél hamarabb lesz folytatás!
Mezei Gergő és Berente Judit
Zilaj Csaba és Gelencsér Róbert
Pethő Ferenc és Mihálovits Tamás
56 SZERVUSZ MAGAZIN · 2020. ÁPRILIS
SPORT
Mezei Gergő
Gyömörei Vivien
Gyömörei Vivien
60 méteres síkfutás: aranyérem
200 méteres síkfutás: aranyérem
Távolugrás: aranyérem
Zilaj Csaba
60 méteres síkfutás: ezüstérem (8,5)
200 méteres síkfutás: aranyérem (29,0)
400 méteres síkfutás: aranyérem (1:08,2)
Gelencsér Róbert
60 méteres síkfutás: aranyérem (7,9)
Súlylökés: ezüstérem (8,94)
Mezei Gergő
200 méteres síkfutás: aranyérem (30,0)
400 méteres síkfutás: aranyérem (1:03,8)
800 méteres síkfutás: aranyérem (2:32,7)
Mihálovits Tamás
Súlylökés: aranyérem (12,78)
Gratulálunk a sportolóknak!
Mihálovits Tamás
SZERVUSZ MAGAZIN · 2020. ÁPRILIS 57
SPORT
Darts
KVALIFIKÁCIÓS VÁLOGATÓ VERSENY
Debrecen
A Szervátültetettek „vitéz Váry Sán- dor Egyesülete végezte. Az esemény a
dor” Egyesülete 2020. február 22-én Nagyerdei Stadion RED & WHITE darts
Debrecenben rendezte meg a szervá- termében került lebonyolításra, ami
tültetett sportolók országos darts kva- remek helyszínnek bizonyult. A sportolók női és férfi egyéni,
lifikációs versenyét, amely egyben vá- A verseny mellett a rendezvény jó valamit tripla mix csapatversenyben
logató verseny is volt a nyáron Írország lehetőség volt arra, hogy az ország kü- mérték össze tudásukat.
fővárosában Dublinban megrendezésre lönböző területein élő szervátültetett Az izgalmakban bővelkedő és for-
kerülő Szervátültetett & Dializált sporto- és dializált sorstársak és hozzátarto- dulatokban gazdag versenyen remek
lók Európa Bajnokságára. Az esemény zóik személyesen is találkozzanak, ki- eredmények születtek.
fő támogatója az Emberi Erőforrások csiknek és nagyoknak a darts sportág
Minisztériuma Sportért Felelős Állam- alapjainak megismerésére és a közös Lejegyezte:
titkársága és a Magyar Szervátültetettek programok, kirándulások jövőbeli ter- Balogh László
Szövetsége volt. A darts verseny sikeres vezgetésére. Fotók:
lebonyolítását a Cívis Darts Egyesület A versenybírói teendőket Kiss Imre Székelyné Burja Ilona
és a Szervátültetettek „vitéz Váry” Sán- a Cívis Darts Egyesület Elnöke látta el. és Baloghné Filep Magdolna
Női egyéni darts verseny: I. hely Kövér Hajnalka
II. hely Grosz Klementína
III. hely Dobos Judit és Pénzes Lászlóné Zsuzsa
Férfi egyéni darts verseny: I. hely Juhász Zoltán
II. hely Balogh László
III. hely Dobos Péter és Tóth Péter
Tripla MIX örömjáték: I. SZvVSE csapata (Pénzes L.-né, Balogh L., Boti)
II. Grosz és a SZKEM SE (Grosz K., Körözsy, Varga)
III. Kövér, Dobos P., Dobos J. csapat és a SZTKE csa-
pata: (Székelyné Burja Ili, Czinczás R., Juhász Z.)
58 SZERVUSZ MAGAZIN · 2020. ÁPRILIS
EGYESÜLETI HÍREK
A SZERVÁTÜLTETETTEK
Komárom-Esztergom Megyei
Sport és Érdekvédelmi Egyesülete
Karácsonyi jótékonysági ebéd is sokan támogatták a kezdeménye-
zést. Nélkületek nem tudtuk volna
Egyesületünk az előző év végén, megvalósítani tervünket.
karácsony előtt, adománygyűjtésbe
kezdett, hogy megkönnyítse néhány Szuper délután szuper csapattal
rászoruló család ünnepi készülődését.
Összesen 51 000 Ft gyűlt össze, eb- 2020. január 11-én egyesületünk
ből öt nehéz sorsú dializált betegtársat, Újévköszöntő partit tartott a tatabá-
és több szintén nehéz körülmények nyai Golden Bowlingban. A vezetőség
között élő 3, 4, 6 gyermekes családot tájékoztatta a tagokat a 2020-as évre
tudtunk meglepni karácsonyi ebéddel. tervezett rendezvényekről, továbbá a
A tatabányai Avantgard Étterem felvetett javaslatokat, ötleteket is át-
vállalta a csirkék megsütését. Fánkkal beszéltük. A „hivatalos program” után
és szaloncukorral is támogatta céljain- közös pizzázás, majd dartsozás, biliár-
kat. dozás és bowlingozás volt a program.
Még egyszer köszönet az adomá- Örömünkre szolgált, hogy tagtársaink
nyokért! Örülünk, hogy tagjaink közül szép számmal megjelentek rendezvé-
nyünkön, ötleteikkel segítettek prog-
ramterveink összeállításában. A rendez- Tatabányai Városi Televízió stábja, amely
vény legfontosabb célja is megvalósult, riportot készített elnökünkkel, Varga
minden megjelent tagunk valamelyik Viktorral, aki bemutatta az egyesület te-
sportban kipróbálta magát. vékenységét, beszélt terveinkről, célja-
inkról.
Egészségnap Az egyesület tervei között szerepel,
hogy minél több rendezvényen megje-
Február 18-án a felsőgallai (Tatabá- lenjen a régióban, és megismerjék tevé-
nya) Széchenyi István Művelődési Ház kenységét az érintettek, illetve a döntés-
egészségnapján mutatkozott be egye- hozók.
sületünk. A rendezvényen jelen volt a Persa Tímea
SZERVUSZ MAGAZIN · 2020. ÁPRILIS 59
EGYESÜLETI HÍREK
TRAPPANCS hírek Társadalmi felelősségvállalás
Mit jelent ez a Trappancsnál?
Az ELTE-n jogászhallgatóként a tanulmányaim első fél- támogatása, akik valamilyen egészségügyi problémával küz-
évében hallottam először a társadalmi felelősségvállalás denek. Ez utóbbi csoportba tartozik a Trappancs Egyesület is,
elnevezésű kurzusról. Az elhatározás, hogy megtapasztal- amelyre az én választásom esett, nem csak az első, de a második
jam, mit is takar ez pontosan, már a második szemeszterre alkalommal is. Amikor az egyesület mellett döntöttem, pusztán
megérett bennem. a kíváncsiság vezérelt, hiszen a szervtranszp-
lantációról korábban semmit sem tudtam,
A társadalmi felelősségvállalás egy fakulta- és szerettem volna valami teljesen újat meg-
tív kurzus, amelyet a jogi karon az egyetemi ta- ismerni. A Trappancs olyan fiatal személyek
nulmányok során két alkalommal lehet felven- támogatásával foglalkozik, akik életük során
ni, különböző szervezetekhez. A program célja szervtranszplantáción estek át, vagy még az
a társadalmi tapasztalatszerzés, illetve olyan előtt állnak. Egy nagy közösség, amely be- és
problémák, jelenségek és életutak megismeré- elfogad minden szervátültetett és szervre váró
se, amelyekkel az életünk során egyébként ta- fiatalt és mentorálja tagjait a felnőttkor kapujá-
lán soha nem szembesülnénk, vagy kerülnénk ig, illetve sok esetben azon jóval túl.
kapcsolatba. A kurzus megalkotója és gondo- A kurzus két vezetője Feszt Tímea, az egye-
zója, dr. Kisteleki Károly elgondolása alapján, sület vezetője, valamint dr. Varga Virág, aki
a joghallgató diákok, mint akik többsége a szintén az ELTE Jogi Karára járt, tanulmányait
társadalom egyfajta elit rétege felé törekszik, betegsége szakította félbe, melyből a kiutat és
nem lehetnek szűklátókörűek olyan dolgok- gyógyulást a májtranszplantáció jelentette. A
kal kapcsolatban, mint a társadalmi problémák. Fontos ezekről sikeres májátültetés után fejezte be az egyetemet, azóta dolgo-
tudomást szerezniük, érteni, és lehetőség szerint minél többet zik és szívügyének tekinti a Trappancs-kurzust egyetemünkön.
tapasztalni belőlük. Ezáltal társadalmilag érzékenyebb és hite- A kurzus technikai oldalát tekintve, a félév során megtartott
lesebb gyakorlóivá válhatnak a szakmájuknak, emberileg pedig előadások keretében hallhattunk a transzplantációról általában,
empatikus, támogató oldaluk fejlődése remélhető. továbbá a Trappancsnál zajló tevékenységről, illetve egyes fia-
A szervezetek, amelyeknél a kurzus keretében önkéntes talok konkrét történetéről. Emellett lehetőségünk volt néhány
munka végzésére van lehetőség, többek közt olyan fontos fel- alkalommal kreatív önkéntes munka végzésére is.
adatokat látnak el, mint a hajléktalanok élelmezése, hátrányos Az első, bevezető óra bizonyos alapvető információk átadá-
helyzetűek segítése, otthontalan állatok gondozása, a környezet sára szolgált a szervátültetéssel kapcsolatban. Megismertük
védelme és karbantartása, illetve olyan gyermekek és felnőttek a transzplantáció történetét, illetve képet kaptunk arról, hogy
60 SZERVUSZ M A GA ZIN · 2 0 2 0 . ÁPRILIS
60 SZERVUSZ MAGAZIN · 2020. ÁPRILIS
ESÜLE
HÍREK
EGYESÜLETI HÍREK
EGY
TI
ÉLŐFEJ/FEJLÉC/KITEKINTŐ
mennyi embert is érint hazai és nemzetközi viszonylatban, to-
vábbá megtudtuk azt is, hogy milyen szerveket ültetnek át a TRAPPANCS hírek
legnagyobb gyakorisággal és milyen hosszú egy-egy várólista.
Röviden az egyesület története és munkája is összefoglalásra
került, de hogy hogyan is működik valójában és mik a céljai, az
egyértelműen a későbbiekben meghívott tagok személyes tör-
téneteiből bontakozott ki.
A két félév során hallott beszámolók egyfelől sok meglepe- A tapasztaltak alapján a Trappancs olyan a tagjai számára, mint
téssel szolgáltak számomra, másfelől számos alkalommal lenyű- egy második család. Működésének életre szóló barátságok, de
göztek. Azoknak a többségében fiatal felnőtteknek a történetei, szerelmek is köszönhetők. Olyan közösség, amelynek tagjait egy
akikkel a kurzus során találkozhattam, hasonlítottak abban, hogy mindannyiuk múltjában közös pont a jövőre is összeköti. Tapasz-
majdnem mindegyiküket váratlanul érte egészségügyi állapotuk talatot cserélnek, támogatják, segítik egymást, és azokat, akik
hirtelen romlása, majd az a felismerés, hogy szervátültetésre szo- még a transzplantáció előtt állnak. A szervezet vezetője és mo-
rulnak. Erre természetesen mindenki másként reagált. Egyikük torja Feszt Timi, akivel a két félév során több alkalommal is volt
például határozottan dacolt azzal a ténnyel, hogy a teste súlyos szerencsém találkozni és néhányszor az előadását hallani. Mint-
problémával küzd, amely sürgős kezelésre szorul, és mint egy ki- egy az egyesületi tagok anyukájaként ismer mindenkit, folyama-
hívva a sorsot maga ellen, járta a világot, nem akarva tudomást tosan elérhető számukra, bárki bármivel fordulhat hozzá. Gon-
venni a betegségéről. Másikukat lesújtotta és összetörte a hír. doskodik róla, hogy a tagoknak az egyesületbe integrálódását
Történetüknek azonban az ezt követő, a műtét és felépülés utáni különféle programok segítsék, ezeknek ötletgazdája, egyben fő
része világított rá igazán, hogy kik is ők ma valójában. Többen szervezője is. Figyelmet fordít továbbá a Trappancs népszerűsíté-
már a gyógyulás során, néhányan csak azt követően, de végül sére is, hogy a híre minél több olyan személyhez jusson el, akinek
mindegyikük utat talált a Trappancshoz. Ahhoz a közösséghez, szüksége lehet az egyesület támogatására.
amely megmagyarázta nekik mindenekelőtt, hogy nem bete- Végül mindenképpen említésre méltó, hogy a húsvéti és
gek, így nem kell életük hátralévő részében betegségtudattal karácsonyi ünnepi időszakokban a mi feladatunk volt a Bókay
élniük. Attól a néhány gyógyszertől eltekintve, amelynek napi gyermekklinika, illetve a transzplantációs klinika feldíszítése. Szá-
szedése szervátültetettek számára elengedhetetlen, egykori momra ez volt mindkét félév során az egyik legüdítőbb élmény,
problémájukra sok esetben legfeljebb egy halvány heg emlékez- hiszen azt, hogy a szürke és monoton hétköznapoktól pár órára
teti őket. Mindenki máshoz hasonlóan közel teljes, hátránymen- elszakadhattunk és kreatív feladatot végezhettünk, kifejezetten
tes életet élhetnek. Ahogyan tapasztaltam, a Trappancs kiváló kikapcsolódásként éltem meg. De ami igazán szívmelengető ér-
munkát végez azzal kapcsolatban, hogy ezt tudatosítsa a tag-
jaiban, hiszen minden előadóban egy olyan magabiztos felnőt-
tet láttam, aki nem hogy gyengének vagy elesettnek nem érzi zéssel töltött el ezzel kapcsolatban, azok a pozitív visszajelzések
magát, hanem olyan határozott, ambiciózus és sikeres, hogy azt voltak a gyerekek és felnőttek részéről. Sokaknak, akik ezeket az
bárki más megirigyelhetné. Az egyesület aktívan dolgozik azon, időszakokat részben vagy egészben a klinikán töltötték, boldog
hogy minden tagja, legyen az újonnan csatlakozó, vagy akár ré- perceket okozhattunk azzal, hogy számukra is ünnepi hangula-
gebb óta a közösséghez tartozó személy, teljesnek érezze magát, tot varázsoltunk.
teszi ezt többek közt tréningek és sportprogramok, például fu- Összességében, ahogyan az a fentebb leírtakból is kiderül,
tás szervezésével. Ez utóbbi kifejezetten olyan lehetőség, ahol kizárólag pozitív tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodtam
az egyesület tagjai lelki és fizikai szempontból is erősödhetnek. a Trappancsnál eltöltött két félév során. Egy ilyen jellegű tárgy a
Meglepődtem a történeteket hallva, hiszen akarva akaratlanul, szabadon választható kurzusok között is rendhagyó, de éppen ez
illetve tudatlanul, magam is abból indultam ki, hogy olyanokkal teszi különlegessé, és különösen értékessé. Mindenkinek szívből
találkozom majd, akik nem egészségesek. Ennek gyökeresen az tudom ajánlani, ha ideje engedi, vegyen részt raja. Egyéni döntés
ellenkezőjét tapasztaltam. Lenyűgözött továbbá az, hogy ezek a a választott szervezet, de talán nem szükséges több érvet felhoz-
fiatalok nem csupán rendkívül sikeresen felülkerekedtek a szer- ni amellett, hogy a Trappancs Egyesület kétségkívül az egyik leg-
vátültetéssel járó megpróbáltatásokon, de – talán pont emiatt jobb választás.
– annál bátrabbak, törekvőbbek, kimagasló sport- és tanulmányi
eredményeket érnek el. Muhari Nóra
SZERVUSZ MAGAZIN · 2020. ÁPRILIS 61
SZERVUSZ MAGAZIN · 2020. ÁPRILIS 61
MŰVÉSZET
Horváth Gábor képei
Gábor születése óta vesebeteg, tavaly év elején,
42 évesen esett át sikeres vesetranszplantáción Pécsett. Így vall magáról:
Mindig is szerettem rajzolni. Nagyon ér- A Gutenberg utcában az indiai étterem hozzám. Hiszek Istenben, ötször voltam a kli-
dekelt a művészet, legyen az festészet, grafi- épületének a felújításán is végig ott voltam. nikai halál állapotában, úgy gondolom, hogy
ka, zene. Nagy hatással volt rám Vincent van 1996-ban a tetoválás művészetével ismer- az orvosi segítség mellett az égiek is velem
Gogh, Leonardo da Vinci, Renoir és Tamara de kedtem meg, és azóta is nagy örömmel készí- voltak. Ezeket a képeimen is ábrázolom.
Lempicka művészete. tem azokat. Gondosan tervezem meg ezeket Az alkotót elragadják a világ csodái, alak-
Sok mindennel próbálkoztam. Ötödik osz- az alkotásokat, hiszen, itt nem lehet hibázni zatai, alkotás közben csak azzal törődik, hogy
tályos koromban rajztanárnőm megtanította a javításra nem sok lehetőség van. Ha hoznak ami megérinti, azt más dimenzióban kifejezze.
nekem a korongozás művészetét, az agyag egy képet azt megtervezem, beleviszem a sa- Nagyon jó érzés az, amikor magukba fogadják
formázását, mintázását, amit boldogan sajá- ját stílusomat. az emberek azt, amit adsz az alkotásaiddal.
títottam el. Az épületszobrászat adott egy látásmó- Lejegyezte:
1998-ban a díszítőszobrászat, épület- dot, ott is sokat rajzoltam. Egy barátom, Bozsó Berente Judit
szobrászat és régi épületek restaurálásának László tetoválóművész sokat segített, amikor
művészetét sajátíthattam el. Itt jól tudtam elindultam ezen a pályán. Ebben a körben
kamatoztatni azt a tudást, amit korongozás- egyébként nem nagyon szokás egymásnak se-
nál tanultam. Főleg gipsszel dolgozunk, de gíteni, ő kivétel volt, de sajnos 2000-ben tra-
néha műkővel is. Sajnos a hungarocell átvette gikusan hirtelenül meghalt, és innentől fogva
a gipsz stukkók helyét, és utána erre már nem magamnak kellett mindent tovább tanulnom. Miért támogatjuk a Magyar Szervátültetettek Szövetségének küldetését
nagyon volt kereslet. Nagyon szerettem a régi Képeimből 2015-ben volt az első kiállítá-
mintákat restaurálni, amikor egy 18. század- som Keszthelyen, a Balaton Színházban. Sze- kommunikációs stratégiai tanácsadással,
beli romos épület megszépül és új életre kel retem kipróbálni a különféle festészeti, grafi- kiterjedt sajtókapcsolatainkkal
a kez ed nyomán, az nagyon jó érzés. Például kai technikákat. Szeretem az olajfestéket és
Szegeden a Kárász utca és a Somogyi utca sar- temperát, de szívesen használom a grafitot és és szakmailag mindig a maximalizmusra törekvő PR-munkával?
kán lévő Somogyi házon több, mint egy évet a szenet is. Készülök nagyon az újabb kiállítá-
dolgoztunk. Nagyon érdekes felépítésű ház somra. Legjobban portrékat szeretek festeni
volt egy gyönyörű lépcsőházzal. és rajzolni, és legközelebb a szentképek állnak
...MERT HISZÜNK ABBAN, HOGY SOK APRÓ TETT,
A MIÉNK IS, JOBBÁ TEHETI A VILÁGOT.
o [email protected]
f knk pr&media
62 SZERVUSZ MAGAZIN · 2020. ÁPRILIS www.knkpr.hu
ÉLŐFEJ/FEJLÉC/KITEKINTŐ
Miért támogatjuk a Magyar Szervátültetettek Szövetségének küldetését
kommunikációs stratégiai tanácsadással,
kiterjedt sajtókapcsolatainkkal
és szakmailag mindig a maximalizmusra törekvő PR-munkával?
...MERT HISZÜNK ABBAN, HOGY SOK APRÓ TETT,
A MIÉNK IS, JOBBÁ TEHETI A VILÁGOT.
o [email protected]
f knk pr&media
SZERVUSZ MAGAZIN · 2020. ÁPRILIS 63
www.knkpr.hu