2019. október utár
Őszelő a Balatonon
Fotó: Zatkalik András
Bemutatjuk az új tóparti polgármestereket
Nemzetközi együttműködés a kulturális örökség megőrzéséért
Őszi lehalászás és haltelepítés a Balatonon
fotó: Zatkalik András
Romantikus reformkori fesztivál Füreden
Aktuális utár 2019. október
Magas rangú állami kitüntetést kapott Puskás Zoltán,
a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója
Gondos családapa, szerény ember, aki a munkájában jelentős sikereket ér el. Ő Puskás Zoltán,
a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója, aki a közelmúltban Magyar Arany Érdemkereszt
díjat kapott, a Balaton-felvidék természeti kincseinek megóvása, valamint a térség ökoturisztikai
és tájvédelmi fejlesztése érdekében végzett eredményes munkája elismeréseként.
is rendelkezik, melyeket Gödöllőn, Szeretnénk „meg fertőzni” őket a kör-
Budapesten és Kaposváron szerzett
meg. nyezettudatossággal, hogy mit jelent
- Az értékek megóvása mellett megóvni a természeti értékeinket, mit
azok bemutatása is fontos számunk-
ra. A Balaton a második turisztikai is jelent az, hogy természetvédelem. Re-
desztináció hazánkban, tárt karok-
kal és ezer élménnyel várjuk azo- mélem, hogy közülük kerülnek majd ki
kat a látogatókat, akik nem csak a
fürdőturizmust választják nemzeti a jövőbeni munkatársaink - folytatja
kincsünknél. Amikor nincs strand-
idő, akkor értelmes úticélokat kell Puskás Zoltán, aki méltán büszke arra,
adnunk, ezekben pedig szerencsére
bővelkedünk. Az elmúlt években több hogy számos látógatóközponttal ren-
száz millió forintos beruházások való-
sultak meg. Látógatóközpontok épültek, delkeznek, melyek évről évre egyre nép-
melyek nagy örömünkre egyre több tu-
ristát vonzanak. Nem a tömegturizmust szerűbbek. Elég, ha csak megemlítjük a
céloztuk meg - főként a gyerekeknek,
a felnövő generációnak szeretnénk be- tihanyi Levendula-ház vagy a Tapolcai
mutatni, hogy milyen értékek vannak
ebben a gyönyörű, páratlan természeti Tavasbarlang Látogatóközpontokat,
adottságokkal rendelkező tájegységben.
vagy teszünk egy „égi” kirándulást a
bakonybéli Pannon Csillagda távcsöve-
ivel. Sokan keresik fel Hegyestűt, a Sal-
- Mindenekelőtt szeretném megkö- földi Majort, a füredi Lóczy-barlangot,
szönni ezt az állami kitüntetést, mely a
csapatmunka érdeme - ehhez a munka- a kápolnapusztai Bivalyrezervátumot és
társaim száz százalékkal hozzájárultak.
Nélkülük nem kaphattam volna meg ezt a vörsi Tájházat, de szívesen barlangász-
az elismerést. Úgy gondolom: nem arra
szocializálódtunk, hogy kitüntetésekért nak a Csodabogyós-barlangban is láto-
dolgozzunk - kezdi beszélgetésünket az
1997-ben megalakult Balaton- gatóink. Hosszasan lehetne még sorolni
felvidéki Nemzeti Park igaz-
gatója, aki büszke arra, hogy a azokat az értékeket, bemutatóhelyeket,
nemzeti park körülöleli a Ba-
latont, s mintegy 57 ezer hek- mellyekkel a Balaton-felvidéki Nemzeti
táron, hat tájvédelmi körzetet
foglal magába. Ide tartozik a Park rendelkezik, s melyet közel félmillió
Kis-Balaton, a Keszthelyi-hegy-
ség, a Tapolcai-medence, a Ká- regisztrált érdeklődő keres fel
li-medence, a Pécselyi-meden-
ce és a Tihanyi-félsziget. évente.
Marosvásárhelyen született, A nemzeti parkot részben
gyermekkorát szülőföldjén,
majd Málnásfürdőn, Brassó- lefedő, illetve azon túlnyúló
ban és az erdővidéki Baróton
töltötte - a mai napi büszke Natura 2000 területek az eu-
erdélyi származására. 1996 óta
szorosan kötődik a Balatonhoz. rópai jelentőségű élőhelyek,
Először a Balatoni Halászati Rt.-
nél, majd a Balatoni Halgazdál- állat- és növényfajok megőrzé-
kodási Nonprofit Zrt.-nél dol-
gozott, végigjárta a ranglétrát. sének lehetőségét hivatottak
Nyolc évvel ezelőtt lett a BfNPI
igazgatója. Több diplomával biztosítani. A Balaton-felvidéki
Nemzeti Park igazgatási terü-
lete kiterjed Veszprém, Zala és
Somogy megyére. Fő tevékeny-
ségük a természetmegőrzés,
a tájvédelem, a természetvé-
delmi gazdálkodás, valamint a
szemléletformálás és az ökotu-
rizmus. Mint azt Puskás Zoltán
elmondta, nagy terveik vannak
a jövőt illetően, s több pályá-
zati forrásnak köszönhetően
az elkövetkezendő években
további jelentős fejlesztéseket
terveznek.
Szendi Péter
2
2019. október utár Aktuális
Kedvező helyzetben vannak a balatoni önkormányzatok
Ülésezett a Balaton Fejlesztési Tanács
A Balaton Fejlesztési Tanács szep- házás várható. Megújulnak a kiállítások A személyhajóval szállított vendégek
tember végén, Siófokon tartott ülésén a Hegyestűn, Kápolnapusztán, Salföldön száma - a korábbi évekhez hasonlóan,
testület először a régiós fejlesztésekhez és Tapolcán is. Összesen közel ötmilliárd stagnálást mutató adatok szerint - várha-
kapcsolódó kormányzati döntések elő- forint értékű fejlesztések valósulnak meg tóan eléri a hétszázezer főt, míg a komp-
rehaladásáról és a szükséges intézkedé- a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tar- ágazat fejlődése töretlen. December vé-
sekről szóló előterjesztést vette górcső tozó létesítményekben. géig mintegy egymillió-háromszázezer
alá. A téma összefoglalójában Bóka Ist- jegyet fognak értekesíteni a tihanyi és
ván, a grémium elnöke kiemelte: mind a Talán kevésbé ismert a közvélemény szántódi kikötők pénztárosai, a vitorlás
befogadott pályázatok, mind a kifizetés előtt, hogy az Agrárminisztérium szak- kikötők kihasználtsága pedig 100%-os.
tekintetében kedvező helyzetben van- mai felügyeletével és finanszírozásában A részvénytársaság bevételei évről évre
nak a balatoni önkormányzatok. Aktivi- jelentős kármentesítési programok zajla- emelkednek, az eredmény 2019-ben eléri
tásukra jellemző, hogy számos projektet nak a régióban: a munkaterületek közé a százhetvenmillió forintot. A vezérigaz-
menedzselnek, s közöttük több jelentős tartozik a peremartoni iszaptároló, a gató hangsúlyozta: a műszaki fenntartás
értékű beruházás is található. Örömteli, berhidai ipartelep, illetve a Séd-patak a kiemelt teendők közé tartozik, s a hajók
hogy jogos igényeiket a bírálók is méltá- meghatározott szakasza - ez utóbbi a folyamatos felújítását elismerőleg nyug-
nyolták, az ügyintézés minőségét pedig Nitkokémia környezetszennyező tevé- tázzák az utasok is.
a kifizetett összegek nagysága jelzi. kenységével van kapcsolatban.
- Komoly változásokra van szükség
Rácz András, az Agrárminisztéri- Az ülésen a napirendi pontok között a cég gazdálkodásában, tevékenységé-
um államtitkára a tárca környezet- és szerepelt a magyar tenger vízgazdál- ben, hiszen korábban nem volt elegen-
természetvédelmi tevékenységének kodásával kapcsolatos kérdéskör. Az dő tőke a hajópark rekonstrukciójára,
ismertetése során részletesen szólt a előterjesztés részletesen foglalkozott a új vízi járművek vásárlására. Az állami
Balaton-felvidéki Nemzeti Park munká- Sió szerepének felértékelésével, a zsilip szerepvállalásnak köszönhetően jelen-
járól. Elmondta, hogy hazánkban egyre felújításával, s a folyamatban lévő ku- leg hat és fél milliárd forint áll rendelke-
magasabb az ökoturizmusban résztve- tatásokkal. A tudósok foglalkoznak a zésünkre, az indokolt fejlesztésekre, ám
vők száma: a tíz nemzeti parkot évente Kis-Balaton tápanyagforgalmával, a tó a kikötők korszerűsítése, a telephely bő-
egymillió-hatszázezren keresik fel - eb- kotrásához kötődő iszaptérkép elkészí- vítése, az informatikai eszközök beszer-
ből közel félmillióan a Balaton régió ter- tésével, s hangsúlyozzák: a kotrásnak is zése ennek háromszorosát igényelné.
mészeti értékeit, kiállítóhelyeit, látoga- jelentős hatása van a lokális ökoszisz- Fontosnak tartjuk a menetrendi hajó-
tóközpontjait favorizálják. témára. zás biztosítását, bővítését is. Hasonlóan
kiemelt ügyként kezeljük munkatársa-
- A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. ink megtartását, az utánpótlás képzé-
kiválóan működő szervezet, amely elkö- vezérigazgatója a cég ez évi munkájáról, sét, s hogy ne legyen e téren gondunk,
telezett a folyamatos megújulás mellett. bevételeiről, s a jövőbeni feladatokról meg kell teremteni - két éven belül - a
Koncepciójuk, tevékenységük tükrözi a tájékoztatta a tanács tagjait. Elmondta, harminc százalékos béremelés pénzügyi
minisztérium álláspontját is, mely sze- hogy a 2016-20 közötti időszakra szóló hátterét.
rint - az értékek megőrzése mellett - a cselekvési program meghatározó részét
látogató- és családbarát ökoturizmus már teljesítették, majd részletesen ele- Süli Ferenc
lehet a további előrelépés záloga. Jövő mezte az egyes üzletágak teljesítményét.
év első felében avatjuk fel a Kis-Balaton
látogatóközpontot, s hasonló intézmény
épül Ordacsehi határában, az egykori
hulladéklerakó helyén, de a balatonfü-
redi Lóczy-barlangnál is jelentős beru-
3
Aktuális utár 2019. október
Az avarégetés káros hatásai
Magyarország legtöbb településén nap- ritka, hogy a meggyújtott zöldbe műanyag növényi részek maradéktalan elbomlásával
jainkban is él egy olyan népszokás, amely- és egyéb háztartási szemét is keveredik, to- hasznos humusz keletkezik.
nek számos káros hozadékát észlelhetjük vább növelve a légszennyezők listáját.
környezetünkben. Ahogy elkezdenek hul- Valamennyi kerti hulladék és avar kom-
lani a falevelek, egyre több kertből árad az A belterületi kerti és növényi hulladék posztálható. Széles körben elterjedt tévesz-
elviselhetetlen füstszag. Nemzedékeken át égetése a hatályos levegővédelmi szabá- me, hogy a dió, tölgy levele nem komposz-
ível a rossz beidegződés, hogy az avart el lyozás alapján tiltott. A tiltás alól az ön- tálható. Ezt a tévhitet mára megcáfolták.
kell égetni. Ennek megfelelően sokan gon- kormányzat helyi rendeletben belterületi Az elhalt növényi részek elsősorban talajjá
ingatlanokra felmentést adhat, melyben alakulnak át, és ezzel a föld humusztartal-
dolják úgy, hogy egy kis kerti hulladék láng- ma bővül. A komposztálás folyamata álta-
ra gyújtása nem jelenthet komoly gondot. szabályozza az égetés lában egy év, de bizonyos növények, vasta-
Természetesen többféleképpen is lehet feltételeit, körülmé- gabb ágak komposztálása ennél több időt
szemléltetni a probléma valódi nagyságát, nyeit. A lakosságnak a is igénybe vehet. A komposztálással kap-
túlmutatva azon, hogy szélcsendes időben helyi önkormányzatnál csolatosan a másik félelem, hogy a növényi
megfulladnak a szomszédok a füsttől, sze- kell érdeklődnie arról, kártevők nem pusztulnak el a komposz-
les időben pedig átterjedhetnek a lángok hogy mikor lehet ezt tálás során. A kellő mennyiségű (néhány
az épületekre. a munkafolyamatot köbméter) komposzt komoly hőtermelés-
elvégezni. Ennek hiá- re képes, mely a legmakacsabb kártevőket
Az avarégetés légszennyezése kísérte- nyában - amennyiben is elpusztítja.
tiesen emlékeztet a dohányzáséhoz, ezért nem rendelkezik erről
a hatását is ehhez lehet hasonlítani. Egy az önkormányzat - Ha nem akarunk komposztálni - jó tud-
kupac avar százezer szál cigarettának felel nem szabad avart és ni -, hogy ha az avart otthagyjuk a kertben,
meg, de megfogalmazhatjuk úgy is, hogy kerti hulladékot éget- tavaszra eltűnik, ahogyan ezt az erdőben
egy nagyobb mennyiség hat órás égésével ni. Magyarországon a sétálva is megtapasztalhatjuk. Lehetséges
úgy szennyezzük a levegőt, mintha két- hulladékok nyílt téri vagy háztartási tüze- megoldás az is, ha egy fűnyíró segítségével
százötven autóbusz egyszerre közlekedne lőberendezésben történő égetése jogsza- felaprítjuk az avart és így a felaprózott le-
huszonnégy órán keresztül. Az avarégetés bályilag tilos. veleket talajtakaróvá alakítva otthagyjuk a
során - melyben vegyesen égetünk avart, A kezeletlen fa és a papír kivételével tilos pázsiton, vagy használhatjuk a kocsifelhaj-
fűnyesedéket és gallyakat - nagy mennyi- minden hulladék elégetése, beleértve pél- tón, a sétaösvényeken, a kerti ágyásokon, a
ségben keletkezik mérgező szén-monoxid, dául az alábbiakat is: fák és egyéb növények körül is.
rákkeltő részecskék és szénhidrogének, úgynevezett „kezelt” fa, tehát festett,
tüdőkárosító nitrogén-oxidok, s az egyik lakkozott (pl. régi ablakkeret, ajtók, rakla- Amennyiben az adott településen erre
legmérgezőbb anyag, amit beszívhatunk, a pok stb.), mód van, a közszolgáltató is elviszi a zöld-
benz-a-pirén. • rétegelt lemez, bútorlap, hulladékot, megfelelő módon előkészítve,
• építési fahulladék, illetve zsákokba csomagolva. Tehát amikor
A légszennyezés mértékét leginkább a • színes, „fényes” papírhulladék, eljön az avarhalom felszámolásának ideje,
nedvességtartalom növeli, mert a vizes le- • petpalack, műanyag hulladék, vegyük figyelembe saját és mások egész-
velek miatt tökéletlenebb lesz az égési fo- • autógumi, használt ruha, rongy, ségét, valamint az egészséges környezet
lyamat, vagyis a rossz légellátás, az alacsony • fáradt olaj, üzemanyag. megőrzését.
égéshőmérséklet és a magas nedvesség- Az említett anyagok elégetésekor a
tartalom fokozza az egyébként is súlyos bennük található, vagy kezelés következ- Érdemes tehát mielőbb végiggondolni,
problémát. A kerti hulladékkal mérgező tében felhordott, különböző mérgező ve- hogy az ingyenesnek tűnő égetés milyen
vegyszermaradványok is eléghetnek, s nem gyületek a levegőbe és a hamuba kerülnek, hosszú távú terheket ró majd ránk, vagy
ezáltal szennyezve a környezetet, közvetle- gyermekeinkre. Fizetni így is, úgy is fogunk,
nül károsítva az egészséget már csak az a kérdés: pénzben vagy az
A durva káros hatások mellett a növé- egészségünkkel, illetve hogy ezt mikorra
nyi maradékok égetése ráadásul pazarlás időzítjük!
is. Az értékes szerves anyagból hamu lesz,
holott komposztálni is lehetne, és így a A megjelenést támogatta az
Innovációs és Technológiai Minisztérium
és a Balaton Fejlesztési Tanács.
4
2019. október utár Aktuális
Nemzetközi együttműködés a kulturális örökség megőrzése
érdekében
Az Interreg Közép-Európa Területi szívének” is hívnak - , hatalmas erdei és önkormányzatból áll, a második nap célál-
Együttműködési Programja a 2014-2020 smaragdzöld tavai miatt izgalmas kulturális lomásai voltak. Ekkor kívántak a partnerek
közötti időszakra a „Természetvédelmi és örökséggel büszkélkedhet. Ez a változatos- betekintést nyerni a hálózat mögött álló öt-
kulturális erőforrások védelme érdekében a ság a látogatás főbb állomásain is tükröző- letekbe. Elsőként egy városi múzeum - egy-
fenntartható növekedésért Közép-Európá- dött: ezek közé tartozik Graz történelmi fajta tájház -, majd egy erdei iskola és végül
ban” elnevezésű prioritási tengely keretében városközpontja, a stájerországi Kulturális egy családi gazdaság szolgált helyszínéül a
támogatja a CULTURECOVERY betűszó- Örökség Hálózata és a Stübing-i osztrák Sza- tanulmányútnak, ahol lehetőség volt megis-
ra keresztelt projektet. A „Közép-Európa badtéri Múzeum - Skanzen. merni az osztrák emberek által tett erőfeszí-
szellemi kulturális örökségének védelme és téseket a kulturális örökség megőrzésében.
helyreállítása az ökomúzeumok révén” cím- A tanulmányút első napján a résztve-
mel indított nemzetközi együttműködés fő vők tájékoztatókat hallgattak meg az elért Az örökségvédelem egyik legismer-
célja a kulturális örökség eszmei értékének eredményekről, a megkezdett, iránymutató tebb osztrák intézménye, a Stübing-i
megőrzése, erősítése a lakos- tevékenységekről és a megvalósult szem- osztrák Szabadtéri Múzeum, Skanzen
ság és a turisták körében. A
projekt értékes forrásokon léletformálási akciókról - elsősorban azon a tanulmányút a záró nap
alapul: meghatározó szere- eseményekről, amelyekben az adott térség programjába lett beépít-
pük van a hagyományoknak, általános iskolai tanulói közreműködtek. A ve. Ausztria legnagyobb
a művészeteknek, az ősi kéz- küldöttek előkészítették a projekt utolsó skanzenje Graztól északra a
művesség használati tárgyai- időszakát, s megvitatták a folyamatban lévő Mura egy kis oldalsó patak-
nak, s a projekt partnerorszá- tevékenységeket. Ezek között szerepel egy jának völgyében található. A
gai jellegzetes termékeinek. projektvideó készítése és a szellemi kulturá- nagy kiterjedésű természet-
lis örökségen alapuló felelősségteljes turiszti- védelmi területen csaknem
A közös munka három kai ajánlatok kidolgozása. A nap programját száz, műemléki oltalom ál-
éves időtartamú, költségveté- az UNESCO világörökségi helyszínén, neve- tal védett ház mellett a népi
se meghaladja a másfél millió zetesen Graz történelmi városközpontjában gyógyítás, állattartás és a
eurót, melyet az Európai Regi- tett túra egészítette ki. mindennapos élet titkaiba
onális Fejlesztési Alap és - hazánk esetében is betekintést lehet kapni.
- a Magyar Állam biztosít. A projektben hat A Stájerországi Kulturális Örökség Há- Ausztria összes tájegységének népi épí-
ország kilenc szervezete vesz részt, Magyar- lózata, amely jelenleg három település tészeti emlékeit gyűjtötték össze ebbe az
országot a Velencei-tavi Fejlesztési Nonpro- - Krieglach, Trofaiach és Puch bei Weiz - erdővel szegélyezett völgybe.
fit Kft. és a Balatoni Integrációs Közhasznú A projektpartnerek közötti együttműkö-
Nonprofit Kft. képviseli. A projekt vezetője dés a kommunikáción, és egymás ösztönzé-
az olaszországi Cervia Önkormányzata. sén keresztül zajlik. Az ausztriai tanulmány-
út minden résztvevő számára inspirációt
Az októberi találkozót és tanulmányutat biztosított a projekt utolsó hónapjaira - és
a projekt osztrák résztvevője, Stájerország azon túl is.
Vidékfejlesztési Ügynöksége szervezte.
Az őszi látogatás során a partnerek ismét
megoszthatták egymással tapasztalataikat,
bemutathatták eredményeiket és elmerül-
hettek a helyi kulturális örökség értékeiben.
Stájerország - amelyet Ausztria „zöld
Logisztikai bázis Szentkirályszabadja határában
- A XXI. századi kihívásoknak Az alapkőletétel VIP vendégei Benkő Tibor hektáros területen. A bázis egy év
meg felelő katonai logisztikai rak- (balról a 3.) honvédelmi miniszter társaságában múlva készül el, a hivatásos kato-
tárbázis épül a szentkirályszabad- nákon kívül szerződéses katonák-
jai repülőtér szomszédságában nak is munkát biztosít.
- mondta az október 8-i alapkő-
letételen Benkő Tibor honvédelmi A miniszter szerint a szentki-
miniszter. A Honvédelmi Minisz- rályszabadjai repülőtér későbbi
térium megbízásából a Nemzeti hasznosításáról is szó lehet a távo-
Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő labbi jövőben.
Zrt. végzi a munkálatokat a hat-
(zéa)
5
Aktuális utár 2019. október
Intermodalitás a turisztikai üdülőhelyekre látogató
vendégek közlekedéseinek megkönnyítése érdekében
Az elmúlt hónapban újabb rendez- A projekt átfogó célja az EU üdülőterü- felépített díszleteket élvezhetik, a felnőttek
vénnyel folytatódott a „Fenntartható, letein a közlekedési és turisztikai politikák pedig mélyebb ismereteket szerezhetnek
hatékony turizmus megvalósítása - ala- összehangolása, kiemelt figyelemmel a arról, hogyan élnek az emberek az ott be-
csony szén-dioxid kibocsátású innovatív fenntartható mobilitás, a hozzáférhetőség mutatott országban. Így el lehet jutni olyan
közlekedési lehetőségek figyelembevé- és a felelősségteljes utazással kapcsolatos helyekre, mint Szardínia, Kamerun, Niger,
telével -. fenntartható mobilitás, felelős- stratégiák integrálására. A projekt hozzá- Samoa vagy Alaszka; lehet sétálni a jéghe-
ségteljes utazás érdekében „ elnevezésű járul a hatékony és fenntartható turizmus gyek között, az esőerdőben és a sivatagban
interregionális együttműködési projekt. fejlesztéséhez és az alacsony szén-dioxid is - akár néhány perc különbséggel.
A DESTI-SMART betűszóval fémjelzett kibocsátású gazdaság ösztönzéséhez
projekt az Interreg Europe Programból, (multimodalitás, innovatív környezetbarát A program során újabb előadások
az Európai Regionális Fejlesztési Alap tá- közlekedési rendszerek elterjesztése, szak- keretében bemutatták a Hamburgban
mogatásával, az Európai Unió és Magyar politikai fejlesztések és kapacitásépítés). és Londonban alkalmazott hidrogén
Állam társfinanszírozásával valósul meg, a hajtású tömegközlekedési eszközöket és
Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit A Bremerhavenben megvalósult ren- gépjárműveket, a fenntartható mobilitás
Kft., mint magyar projekt dezvényt Nicole Halves-Volmer, a város- lehetőségeit, valamint Bréma tartomány
partner részvételével.
marketing osztály vezetője nyitotta meg, közlekedési terveit - a
A projekt második, majd a Bournmouth-i Egyetem profes�- különböző közlekedési
Intermodalitás témakörű szora foglalta össze az intermodalitás és a módok összehangolásá-
szakmai rendezvényére kapcsolódó politikák jelenlegi állását a tu- val. A tanulmányút kere-
szeptember végén került risztikai üdülőterületeken. Ezt követően az tében a projekt-partne-
sor Bremerhavenben, egy egyes partnerországokban megvalósult jó reknek lehetőségük volt
német tengerparti város- gyakorlatok, tapasztalatok, innovatív ter- a város konténerszállító
ban, amelyen tíz európai vek, stratégiák kerültek bemutatásra. kikötőjét megtekinte-
partnerszervezet vett ni - a létesítmény 1971
részt. A résztvevők megtekintették az úgyne- óta több lépésben épült
vezett Klímaházat - a sokemeletes épület ki a Weser folyó part-
A fenntartható mo- alkalmas arra, hogy képzeletben végigjár- ján, amely mára Európa
bilitás, az elérhetőség és hassuk a 8 hosszúsági fokot, azt is, ahol harmadik, míg a világ
felelősségteljes utazás, Bremerhaven található. A Klímaházban az kilencedik legnagyobb
az alacsony szén-dioxid adott ország őshonos élő állataival lehet kikötője konténerszállí-
kibocsátású gazdaság találkozni, beszámolókat lehet megtekin- tó óriáshajók számára.
különös figyelmet igé- teni az ott élő emberekről, s mindennapja- Ezt követően a Német
nyel az Európai Unióban. ik történetét is meg lehet hallgatni.A kon- Kivándorlók Háza mú-
Ez egy olyan közös kihívás, amellyel az ál- cepciót úgy alakították ki, hogy minden zeum megtekintése következett, amely
lami regionális / helyi és közlekedési ható- korosztály számára érdekes legyen: a kiseb- a kivándorlók élményeibe engedett
ságok, társaságok egyre inkább szembe- bek a különböző éghajlati szimulációkat és bepillantást: 1832 és 1974 között több
sülnek, különösen a népszerű turisztikai mint hétmillióan hagyták el hazájukat
üdülőterületeken, ahol jelentős a forga- Bremerhavenen keresztül Amerika irá-
lom az egyes úti célok irányába. A szén- nyába.
dioxid kibocsátás csökkentése ugyan A találkozót a projekt aktuális állásá-
prioritás napjainkban, ennek ellenére na- ról szóló jelentés megvitatása, a tervezett
gyon alacsony szintű az együttműködés közlekedési témájú megvalósíthatósági ta-
ezen a területen. Olyan intézkedésekre nulmány és cselekvési tervek kidolgozása,
van szükség, amelyek az egyes országok valamint a pénzügyi jelentés és a jövőbeli
legjobb gyakorlatait alkalmazza politi- gazdálkodás áttekintése zárta.
kai eszközök, cselekvési tervek javítása
terén az interregionális együttműködés
keretében. Intermodális csomópontok
kialakításával, környezetbarát közlekedés
alkalmazásával jelentősen csökkenthető a
szén-dioxid kibocsátás, valamint hatéko-
nyan javíthatók az üdülőterületek lég- és
zajszennyezettségi mutatói.
6
2019. október utár Aktuális
Őszi lehalászás és haltelepítés a Balatonon
Elsőként a horgászok legkedveltebb lesz belógatni a Balatonba a csalit. A ragado- minden esetben a helyi egyesületek jelenlé-
halát, a két- és háromnyaras pontyokat te- zók közül 298 ezer előnevelt csuka horgász- tében történjék - áll a halgazdaság közlemé-
lepítették át a Lelle melletti Irmapuszta tó- és sajtónyilvános telepítése már megtörtént, nyében. Kérdésünkre, hogy hány Balatonra
gazdaságából a Balatonba. A legízletesebb süllőből az év végéig 2500 kiló a Balatonba, látogató honfitársunk leli örömét a horgá-
és legkeresettebb halételek alapanyagát 40 ezer előnevelt példány a Kis-Balatonba szásban, Nagy Gábor, a halgazdálkodási cég
képező uszonyosból idén 300 ezer kerül az kerül. - Ez évben is ügyelünk arra, hogy a ágazatvezetője azt válaszolta: a jelenlegi 80
ország legnagyobb horgászvizébe - tudtuk ezer balatoni horgásznál jóval több lenne,
meg a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Balaton mindhárom medencéjébe egyenlő ha a strandfenntartók megengednék az éj-
Zrt. sajtóközleményéből. Október közepé- arányban kerüljön friss telepítésű hal, továb- szakai halfogást azokon a helyeken, amelye-
ig a tervezett mennyiség felét emeltek át a bá, hogy a 24 helyszínen történő telepítés ken kivilágítás nélkül nem szabad fürdeni. A
szakemberek az irmapusztai tóból a magyar balatoni horgászok száma egyébként 2013,
tengerbe, de mint a halgazdálkodási cég ígé- a balatoni halászat megszüntetése óta éven-
ri, karácsonyra a még hátralévőnél is több ként általában 10 százalékkal nő, de a múlt
kifogni való lesz a halászlének valóból. Ba- évben lassult a növekedés üteme.
linból 30 ezer kétnyaras és 60 ezer előnevelt
példányt emelnek ki a Balaton közeli tógaz- Gulyás
daságokból, emellett jövőre egynyaras süllő- Fotó:
ért és 200 kilogramm compóért is érdemes BHNP Zrt- Hamvasi Miklós
Előkészületek a 2020-as évre a siófoki Tourinform irodában
Ahogy beköszönt az ősz, a Siófoki Für- programbejelentőket a Tourinform iroda formációkat Siófokról, az attrakciókról és
dőegylet - Turisztikai Egyesület és Tourin- az őszi időszakban kéri el az események a programokról. A releváns tartalmakról
form iroda munkatársai már a következő szervezőitől. az egyesület hírleveleket is rendszeresen
évet tervezik. Az egyesület tagjainak vis�- küld mintegy 20.000 feliratkozónak. A
szajelzései, a Tourinform iroda, a turiszti- Természetesen az idelátogató tu- város turisztikai Youtube csatornáján pe-
kai szempontból kiemelt intézmények, a ristáknak kiemelten fontosak a tájéko- dig végigböngészhetőek a város ezerféle
civil szervezetek tapasztalatai, az aktuális zódás szempontjából a térképek is. A arcát bemutató imázsfilmek is. Az online
évi és a várható trendek alapján elkészül fürdőegylet kétféle térképet szerkeszt felületek tekintetében hangsúlyos szere-
egy olyan kommunikációs terv, melynek minden évben: egy általános várostér- pet tölt be az egyesület tagságának szóló
köszönhetően tudatosan kiválasztott képet és egy kerékpáros térképet. A Siófoki Fürdőegylet – Turisztikai Egyesü-
csatornákon keresztül érhető el Siófok kerékpáros térkép több kedvelt kör- let Facebook oldala és csoportja is, ahol
célközönsége. nyékbeli kerékpáros útvonalat is java- naprakész és hasznos információkhoz jut-
sol azoknak, akik két keréken szeretnék hatnak a tagok.
A televíziós, rádiós, online és nyom- felfedezni Siófokot és környékét. Az
tatott felületeken történő megjelenések aktív turizmus népszerűsítését reme- A Siófoki Fürdőegylet 2020-as évi kom-
kiválasztása előtt mérlegelésre kerülnek kül támogatja, ha rendelkezésre áll egy munikációs és turisztikai stratégiájának
olyan szempontok is, hogy a külföldi és ilyen kiadvány a városi turisztikai in- célja, hogy ismét egy átfogó, széles turisz-
belföldi vendégeket illetően ki kerüljön formációs füzetek kínálatában. Ehhez tikai kínálatot felsorakoztató kiadványcsa-
megszólításra, milyen vendégkör érkez- szorosan kapcsolódik a „Fedezd fel Sió- láddal és hatékony online megoldásokkal
zen a városba, melyek azok a küldőpiacok, fok környékét!” című kiadvány is, mely terjessze Siófok hírét szerte az országban
amelyek felé mindenképpen nyitni kelle- a Balatonvilágos-Nagyberény-Szántód és a világban, és bizonyítsa - valóban Sió-
ne, vagy újra meg kellene erősíteni. háromszögben járja körbe a vidéket. fokon kezdődik a Balaton!
Fontos kommunikációs csatornát ké- Mindezek mellett fontos megjelenési
peznek a három nyelvű kiadványok. A lehetőség a Fürdőegylet által megálmo-
város egyik legfontosabb turisztikai kiad- dott infocard is. A szolgáltatók ezekkel a
ványa a Városkalauz, amely átfogó képet névjegykártya méretű információs kár-
mutat Siófokról, és a látogatók rengeteg tyákkal a város legforgalmasabb pontjain
hasznos információt tudhatnak meg be- ott lehetnek hirdetésükkel az egyesület
lőle. Népszerű a Siófok imázs kiadvány, infocard tábláin.
valamint a jubileumi évben elkészült
Siófok városkönyv is. Elérhető a Rendez- A fürdőegylet összhangban mű-
vénynaptár is, melyből egy bővebb online ködteti Siófok turisztikai weboldalát, a
és egy nyomtatott verzió is megjelenik. hellosiofok.hu-t a közösségi média felüle-
Ez tartalmazza a városszerte megrende- tekkel Hello Siófok néven. A Facebookon
zésre kerülő eseményeket, melyekhez a közel 40.000, az Instagramon pedig majd-
nem 30.000 ember követi az aktuális in-
7
Aktuális utár 2019. október
Önkormányzati választások 2019
Bemutatjuk az új tóparti polgármestereket
Az október 13-án megtartott országos Szentgyörgyön Farkas László Porga Gyula, Tihanyban Tósoki Imre,
önkormányzati választások eredménye- Nándor, Berényben Horváth László, Szigligeten Balassa Balázs, Révfülöpön
ként több tóparti településen nemcsak Máriafürdőn Galácz György, Kereszt- Kondor Géza, Paloznakon Czeglédy
a képviselő-testületek összetétele válto- úron Kovács József, Fenyvesen Lom- Ákos, Örvényesen Huszár Zoltán,
zott - a polgármesterek személye is. Vo- bár Gábor, Fonyódon Hidvégi József, Csopakon Ambrus Tibor, Udvariban
nyarcvashegyen Pali Róbert, Keszthelyen Bogláron Mészáros Miklós, Lellén Ke- Szabó László, Füreden Bóka István,
Nagy Bálint, Szemesen Szomorú Szilárd, néz István, Földváron Holovits Huba, Akaliban Koncz Imre, Tomajon Krisz-
Szárszón Fekete János, Világoson Takács Szántódon Vízvári Attila, Zamárdiban tin N. László, Aszófőn Keller Vendel,
Károly, Kenesén Jurcsó János, Almádi- Csákovics Gyula, Siófokon Lengyel Ró- Alsóörsön Hebling Zsolt, Ábrahámhe-
ban Kepli Lajos, Rendesen Lenner István, bert, Györökön Biró Róbert, Gyenesdi- gyen Vella Zsolt ismét élvezi a válasz-
Edericsen Papp János töltheti be a telepü- áson Gál Lajos, Hévízen Papp Gábor, tópolgárok bizalmát.
lés irányítójának tisztét. Zánkán Filep Miklós, Veszprémben
Nagy Bálint Keszthelyen. Indul a Zöld város projekt, falunkért, Balatonedericsért dolgozni.
Keszthely hamarosan érzékelhető lesz egy bar- Úgy érzem, most lehetőség is van lát-
namezős beruházás eredménye, óvo- ványos fejlődés elérésére, mert kormá-
A harmincnégy dát építünk, s élni fogunk valamennyi nyunk kiemelten támogatja a falva-
éves, közgazdász pályázati lehetőséggel. Kezdeményezői, kat, az infrastrukturális és turisztikai
diplomával ren- szorgalmazói leszünk a térségi együtt- beruházásokat, fejlesztéseket is.
delkező polgár- működésnek, erősítjük kapcsolatainkat
mester Keszt- Zalaegerszeggel, Hévízzel, a környező Nagyon sok, minden generációt
helyen született, tóparti települések önkormányzatai- érintő célkitűzésem van, és ezek közül
nős, egy hat éves val, s közösen szorgalmazzuk majd a az alábbiakat szeretném kiemelni:
kislány édesapja. közlekedési hálózat és a sármelléki re-
pülőtér korszerűsítését. - gyógyszertár létrehozása
- Köszönet tel - bankautomata telepítése
tartozom mindazoknak, akik voksaik- A Festetics-örökség méltó ápolása - iskola és óvoda fejlesztése
kal demonstrálták: aktívan részt kíván- terén természetesen számítunk az ál- - közbiztonság növelése, térfigyelő
nak venni a város közéletében . A most lam, a kormány szerepvállalására is. kamerák telepítésével
lezárult ciklusban egyéni képviselőként, - az idősebb generáció támogatása
alpolgármesterként is azért dolgoz- Papp János - buszmegállóink felújítása és kivi-
tam, hogy a helyi polgárokkal közösen Balatonederics lágítása
alakítsuk Keszthely életét, közösen fo- - Balatonederics értékeinek inten-
galmazzuk meg teendőinket rövid és Ederics új zívebb reklámozása, ismertségének
hosszú távra egyaránt. E cél nem vál- növelése
tozott! Településünk jó adottságokkal polgármestere - strandunk és a sportolási lehető-
rendelkezik, ám úgy gondolom: koránt- ségek továbbfejlesztése stb.
sem merítettük ki lehetőségeinket. Új negyvennyolc Mindezt természetesen pályázati
tisztségemben azonban már nagyobb pénzek hatékony, átgondolt felhasz-
mozgástérrel rendelkezem, s a város éves,vállalkozó, nálása mellett a közösségben rejlő
menedzselése kiemelt helyen szerepel energiával és a falu saját forrásainak
feladataim között. Elkötelezett vagyok nős, és két nagy- felhasználásával szeretném elérni.
lakóhelyünk közösségének további erő- Azt vallom, hogy van mivel büsz-
sítése mellett, mert vallom: a település lány (20 és 23 kélkednünk és ezeket meg is kell mu-
- maga a közösség. Ezért tartom fon- tatni ahhoz, hogy mások is megismer-
tosnak, hogy a generációk együttműkö- éves) édesapja. hessék.
dése jegyében – az Idősügyi Tanácshoz Büszkék lehetünk a hegyeinkre,
hasonlóan – létrehozzuk a fiatalok fó- - Az elmúlt 16 gyönyörű szőlőinkre, Balatonra néző
rumát, közösségét is. Számítok tudá- panorámánkra és természeti kincs-
sukra, lelkesedésükre, ötleteikre, sze- évben egy ma- nek számító barlangunkra is többek
retném, ha a helyi közélet indikátorai között.
lennének. gyarországi családi vállalkozásban Amennyiben ezeket az értékeket
méltóképpen be tudjuk mutatni, ko-
A következő években további inf- dolgoztam, ahol magyar és külföldi, moly vonzerőt jelenthetnek a falusi
rastrukturális fejlesztések várhatók turizmusunk tervezett fejlesztéséhez.
többek között autóipari vevőkkel vol-
tam kapcsolatban, mint értékesítési
vezető. Huszonkét évig Németország-
ban éltem, ahol nagyon sok tapaszta-
latra és magas szintű német nyelvtu-
dásra tettem szert. Balatonedericsen
25 éve van házam, és öt éve élek itt
folyamatosan. Megérett bennem az
elhatározás, hogy végleg itt teleped-
jek le. Szeretnék a közösségünkért, a
8
2019. október utár Aktuális
Kepli Lajos geink közé tartozik. Számos véleményt meghallgattam,
Balatonalmádi Önkormányzatunk munkáját termé- elképzeléseimet illetően megerősítést
nyertem, a megválasztásommal pe-
Almádi polgár- szetesen az itt élők minősítik elsődlege- dig lehetőséget kaptam, hogy a közjó
mestere negyven- sen, ezért az általuk megfogalmazott érdeke szerint szolgáljam a települést.
egy éves, mérnöki igényeknek kell eleget tennünk. Szárszón Nem megosztani, hanem összehozni
és jogi diplomával a lakosság egyharmada, hétszáz fő nyug- akarom a lakosságot, a generáció-
rendelkezik, nős, díjas - számukra kell meg felelő ellátást, kat, együttműködve vállalkozókkal,
három gyermek ápolást, gondozást biztosítanunk, de a szobakiadókkal, civil közösségekkel,
édesapja. komfortos életminőség megteremtése intézményeinkkel. Biztosítani fogom
az egész lakosságra vonatkozik. Gondo- az önkormányzat demokratikus mű-
- Kilenc évnyi lunk a fiatalokra is - számukra újítjuk fel ködését, a széles körű nyilvánosságát.
országgyűlési képviselői munka után a nagyközség tulajdonában lévő laká- Számítok az építő kritikákra, hogy egy
úgy döntöttem, tapasztalataimat Ba- sokat, melyek szociális, illetve szolgálati szebb, sikeresebb Vonyarcvashegyen 5
latonalmádi fellendítésére kívánom minősítést nyerhetnek. év után elmondhassuk: nem megcsi-
fordítani. Úgy érzem, Almádi az elmúlt náltam, hanem megcsináltuk.
két évtizedben Csipkerózsika álmát Előtérbe kerül az utak, járdák felújí-
aludta, miközben minden környékbeli tása, a művelődési ház korszerűsítése, Jurcsó János
tóparti település elhúzott mellette fej- a szabadidő sportok, civil szervezetek Balatonkenese
lődés terén. Az északi part gyöngysze- támogatása. S bár a település büdzséje
me ez a gyönyörű természeti környe- takarékos gazdálkodásról tanúskodik, Kenese új
zetben fekvő város, ám a turizmusba, arra kell törekednünk, hogy fejlesztése-
a Balaton-part adottságainak fejlesz- ink jelentős részét pályázati forrásokból polgármestere
tésére szinte semmi energiát nem for- oldjuk meg.
dítottak. Ezen kívánok változtatni. A negyvenhét éves,
hozzáférhető partszakaszok mennyi- S még egy, rendkívül fontos felada-
ségi és minőségi növelése, a horgászat tunkat említem: József Attila emlékének pedagógus, két-
és a vízi sportok lehetőségeinek javítá- ápolása valaemnnyi szárszói számára
sával a szezon kitolása jelenthet kiug- szent kötelezettség. gyermekes család-
rási lehetőséget a város számára. Az
infrastruktúra elavult, az utak, járdák, Pali Róbert apa.
ivóvíz és csapadékvíz hálózat fejlesztése Vonyarcvashegy
nem halasztható. Célom Balatonalmá- - Először Bala-
di fejlődő pályára állítása egyedi arcu- A község újon- tonkenese lakos-
latának megőrzése mellett. nan választott ságának fejezem ki a köszönetemet
vezetője az előző az önkormányzati választásokon való
Fekete János ciklusban képvise- aktív részvételért. Városunk egy, a le-
Balatonszárszó lőként vett részt hetőségekhez mérten nyugodt, békés
az önkormány- kampányt tudhat maga mögött, a
Szárszó pol- zati munkában. szavazás eredményeképpen pedig egy
gármestere öt- Mint életrajzában szinte teljesen új testület kapott bizal-
vennyolc éves, szerepel: helybeliként, a szülőfalu sze- mat. Úgy hiszem, a választók döntése
vállalkozó, nős, retetével tekint Vonyarcvashegyre, öt- a személyes ismeretségen, az emberi
két leánygyermek venéves, háromgyermekes családapa. kapcsolatokon alapult, így minden
édesapja. Foglalkozását tekintve egy országos testületi tag a képességeinek, adott-
optikai céghálózat üzletfejlesztési me- ságainak köszönhetően nyerte el a
- Településünk nedzsere, a Magyar Látszerész Szövet- mandátumát. Elsődleges célunk egy
lakóinak egyik leg- ségben alelnöki tisztséget tölt be. olyan átfogó stratégia kialakítása, ami
biztosabb bevételi forrását a turizmus - Többes számban fogalmazok: erre egyszerre jelöli ki a fejlesztési célokat
jelenti. Érthető tehát, hogy kiemelten ke- készültünk Vonyarcvashegyen, a falu a programok és az infrastrukturális
zeljük az ágazathoz köthető feladatokat. 648 szavazattal döntött arról, hogy új beruházások tekintetében. Fontosnak
Ezek között is prioritást kapnak a stran- szemlélet kezdődjön - mondta érdeklő- tartjuk a színes és aktív közösségi éle-
dokhoz köthető beruházások - a köz- désünkre, az eredményre utalóan Pali tet, a város civil szervezeteinek támo-
pontban lévő fürdőhely további korszerű- Róbert. - A lakosságközpontú munka gatását. Nagy hangsúlyt kívánunk fek-
sítése, a szolgáltatások bővítése több évet a leg fontosabb cél, erről szól a vállalá- tetni arra, hogy Balatonkenese élhető
ölelhet fel. Hasonló teendőink vannak a som, amit mindenféle vádaskodás nél- otthont jelentsen az állandó lakosok
Csukás Színháznál is, ahol a technikai kül, tiszta, őszinte beszéddel igyekez- számára, és ezzel egyszerre a kedvező
feltételek javítása kellemes kötelezettsé- tem eljuttatni a választópolgárokhoz. földrajzi fekvését kihasználva vonzó
turisztikai célpont legyen.
9
Aktuális utár 2019. október
Takács Károly Szomorú Szilárd Szanyi Szilvia
Balatonvilágos Balatonszemes Balatonfűzfő
Világos új pol- Szemes polgár- Fűzfő polgár-
gármestere agrár- mestere negyven- mestere informa-
mérnöki diplomával hét éves, vállalkozó, tikus közgazdász,
rendelkezik, 57 éves, nős, két gyermek ötvenéves, férje-
nős, két gyermek édesapja. zett, két gyermek
édesapja. édesanyja.
Szemes rendkívül
Te l e p ü l é s ü n k népszerű település, Programom
életében most új amelyet nem csak főbb elemei: az inf-
korszak kezdő- a nyaralás optimális rastruktúra fejlesz-
dik - ez a ciklus a kemény munkáról szól helyszíneként méltatnak honfitársaink - tése, a szolgáltatások bővítése, az intézmé-
majd. Fenn kell tartani és működtetni az szívesen le is telepednének községünkben. nyek korszerűsítése, minőségi egészségügy,
intézményrendszert, indokolt emelni a A nagy érdeklődés miatt indokolt, hogy színvonalas kulturális élet megteremtése,
munka színvonalát, hatékonyabban kell utcákat nyissunk, telkeket alakítsunk ki, par- a környezettudatos szemlélet kialakítása, a
együttműködni a szomszédos települések kosítsunk, miközben megőrízzük az intim, fiatalok letelepedésének ösztönzése, a tele-
önkormányazataival, a helyi vállalkozókkal, családias jelleget. püléshez kötődés erősítése, a közbiztonság
a civil szervezetekkel. Ahhoz, hogy Világos Tervezzük, hogy az önkormányzat tulaj- és a közösségépítés erősítése.
fejlődjön, elsősorban az erősségekre kell donában lévő ingatlanokon szociális lakáso- Fűzfőfürdőn a Klebelsberg Kulturális és
építeni, ez pedig a biztonságos, családbarát kat építünk - bérlőként elsősorban a fiatal há- Turisztikai Központban múzeumot, egész-
környezet, a helyben lévő óvoda és általános zasokat szeretnénk helyzetbe hozni. Pályázati ségházat (háziorvosi-, gyermekorvosi-,
iskola, a magasparti panoráma, a főváros kö- forrásból kívánunk az iskola mellé konyhát védőnői rendelő és fiókgyógyszertár), aka-
zelsége. építeni, a jelenlegit most újítjuk fel 40 milli- dálymentesített rendezvényteret, turisztikai
Kiemelt feladat a falu rendezettségének ós költsédvetéssel, melyből csak 10 millió az irodát, bevételt hozó turisztikai attrakciókat,
megtartása - jelenlegi egységes szerkezete önrész. Az intézményt klimatizálnjuk, s a di- vendéglátóhelyet, gördeszka pályát, szeret-
kiváló kiindulópont lehet a további fejlesz- ákok biztonsága érdekében a kerítés építése nék létrehozni, melyhez állami támogatásra
tésekhez. Mind az állandó lakosok, mind a is halaszthatatlan. Elbírálásra vár egy ötmillió számítok.
turisták részéről alapvető elvárás a köztisz- forintos pályázatunk az óvoda részbeni felújí- Vállalkozói gondolkodásmóddal fogom
taság, a csend. Ez utóbbi terén - az M7 au- tására, míg az orvosi rendelő berendezéséhez vezetni ezt a várost. Olyan fejlesztésekkel,
tósztráda miatt - jogos észrevételek merül- már rendelkezésünkre áll a szükséges összeg. melyek bevételt biztosítanak az önkor-
nek fel. Előre kell lépni a fejlesztések terén is, Balatonszemesen évtizedeken keresztül mányzatnak.
számos EU-s pályázat segítheti településünk két nagy kemping működött, melyek jelentős Balatonfűzfő fiataljai itt laknak, de nem
fejlődését, az infrastruktúra korszerűsítését. idegenforgalmi adóval járultak hozzá az éves itt élnek. Ahhoz, hogy kötődésük alakuljon
A gyorsaság és a szakszerűség erősítése, a költségvetésekhez. Ezek az ingatlanok ma ki a településhez, olyan közösségi teret kell
profi pályázatfigyelés és - írás nagyot lendít- már magántulajdonban vannak, s várhatóan létrehozni és olyan programokat kell szer-
het ezen a problémán. Előtérbe kell helyezni funkciójuk is átalakul. Indokolt tehát, hogy vezni, ahol jól érzik magukat. Fontos, hogy
a házi betegállátást, gondozást. Fókusz- egy megfelelő nagyságú, önkormányzati tu- minél több fiatal családot idevonzzunk,
ba kerülnek a fiatalok, segítünk lakhatási lajdonban lévő ingatlanon nyaralótelepet ala- mert a munkaerő biztosítására nem mun-
gondjaik megoldásában - ehhez ugyancsak kítsunk ki - ezzel is növelhetjük bevételeinket. kásszállókra, hanem családok letelepíté-
pályázati források nyújthatnak segítséget. Szemes híres nyári rendezvényeiről - Buj- sére van szüksége a városnak! Azon fogok
A sportpálya infrastuktúrája meglehetősen tor-fesztivál, Szemes napok -, ám az ősz és a dolgozni, hogy Balatonfűzfő a Balaton-part
hiányos - ezen a téren is lesznek teendőink, tél jelentős események nélkül múlik el. E két gyöngyszeme, egyik legszebb és legélhe-
csakúgy, mint a helyi közösségek, szervező- évszakban szeretnénk nagyobb érdeklődésre tőbb városa legyen!
dések munkájának támogatása során. számot tartó programokat szervezni.
Keszthelyen is lesz kutyabarát strand
- Önerőből finanszírozzák a keszthe- ható belépőjegy. A strandalapítók állat- és hu hírportálnak Keszthely alpolgármestere.
lyi szabadstrand kutyabarát fürdőhel�- környezetvédelmi bemutatókat, előadá- - Mivel a város szabadstrandján történik a
lyé fejlesztését, ám az továbbra is megőrzi sokat terveznek iskolásoknak, és vállalják, kutyabarát fürdőhely kialakítása, a képvise-
szabadstrand jellegét - mondta a Balatoni hogy Keszthely frekventált városrészein lőtestület úgy döntött: a keszthelyiek számá-
Futárnak a Kutyabarát magazin főszerkesz- kutyapiszokgyűjtő zacskókat helyeznek - ra a jövőben ingyenes lesz a Helikon strand
tője. Sziládi-Kovács Tibortól megtudtuk: egy kutyás strand turisztikai lehetőségét, - tette hozzá Nagy Bálint. A politikus úgy
a jövő év májusában megnyíló és az utó- hogy az ebtartók már az úticél, a nyaralási látja, fellendülőben van a kutyás turizmus,
szezonban is nyitva tartó fürdőhelyre 300 helyszín kiválasztásánál tájékozódhassa- aminek egyebek mellett szezonhosszabbító
forint lesz az étel vagy ital vásárlására fordít- nak a lehetőségekről - nyilatkozta a zaol. szerepe is van.
10
2019. október utár Települések
Megújul a balatonfenyvesi kisvasút
Kirándulóvonattal is eljuthatunk majd a gyógyvízéről híres Csisztafürdőre
Vágányzár van szeptember 9-e és nov- köztük azokat, akik mozgásszervi, reumati- hogy a 650 millió forintos TOP-forrásból
ember 30-a között a balatonfenyvesi kis- kus fájdalmaik enyhítését várják a Balaton Csisztafürdőn egy, a kerékpáros turizmust
vasút teljes szakaszán - a Somogyszent- közeli apró település gyógyító vízétől. A is komplex módon kiszolgáló állomást épí-
pálról és Imremajorból Balatonfenyvesre fürdőben komplett, egyre színvonalasabb tenek. Ami azért is indokolt, mert a nyitott
bejáró dolgozók némi bosszúságára, de a vendéglátás, mellette egy tágas, sátrak el- vasúti kocsik között biciklik szállítására al-
kiránduló gyerekek, családok örömére. A helyezésére is alkalmas, lakóautós kemping kalmas, poggyászteresek is vannak, és van-
magyar tenger egyetlen keskeny nyomtá- várja a jórészt Balaton felől érkezőket. nak, akik Csisztáról folytatják útjukat Belső-
vú vasútját 2,1 milliárd forintból újítja fel Somogyba. - A tervek szerint már a jövő
a MÁV, a fenyvesi önkormányzat pedig A fenyvesi kisvasút mindazonáltal a ki- évi szezonra megújul a kisvonat imremajori
többek közt egy kerékpáros turizmust is rándulóknak okoz örömet. A nagybereki és a fenyvesi végállomása is - jelezte Lom-
kiszolgáló állomást épít a gyógyfürdőjéről fehér láp világába vezető út során a nyi- bár Gábor.
híres Dél-Balaton közeli Csisztafürdőn. tott kocsikban utazók természeti élmé-
nyek sokaságával találkozhatnak. Az idei Kissé távolabb a Balatontól a Zala me-
A múlt évben 2,1 milliárd forint állami nyár júliusának közepéig napi öt vonatpár gyei Csömödéren Erdei Vasút várja a kirán-
támogatáshoz jutott a kisvasút üzemelte- közlekedett Fenyves és Somogyszentpál dulókat. A 32 kilométer hosszú keskeny-
tője, a fenyvesi önkormányzat pedig 560 között, majd augusztus 20-ig napi hét-hét nyomtávú pálya a Lenti és a Kistolmács
millió forintot „szakíthatott ki” a Terület- vonatpárt indított a MÁV. - A megmo- közötti kirándulóhelyeket köti össze április
és Településfejlesztési Operatív Program solyogtató küllemű vasúti szerelvényekből elejétől szeptember végéig. Akik védett
(TOP) büdzséjéből. A vasúttársaság tervei álló kirándulójáratokon júliusban és au- növények sokaságára, fekete gólyákra és
szerint már jövőre újra indulhat a közleke- gusztusban együttesen 48 ezren utaztak, rétisasokra kíváncsiak, azoknak a Dél-Ba-
dés Balatonfenyves és a kisvasút régi-új ága, a kisvasút augusztus 8-i ünnepnapján laton közeli Mesztegnyő Erdei Vasútját ér-
a messze földön híres Csisztafürdő között. 1700 kiránduló váltott jegyet a fenyvesi demes választani. Az észak-somogyi kirán-
A Buzsák községhez tartozó és gyógyvízé- állomáson - tudtuk meg a MÁV-START dulók kedvencének számító mesztegnyői
ről ismert Csisztapuszta 590 méterről fel- kommunikációs igazgatóságától. Lom- kisvonatokon áprilistól november végéig
törő, 42 fokos termálvize ma öt, családias bár Gábor, Balatonfenyves polgármestere utazhatunk.
hangulatú medencével várja a fürdőzőket, pedig arról tájékoztatta munkatársunkat,
G .J.
Fonyódon átadták a felújított óvodát
Befejeződtek a fonyódi óvoda energiatakarékos átalakításának munkálatai. A 100%-os támoga-
tottsággal bíró beruházás százötvenmillió forintból valósult meg.
Az intézmény energia-felhasználása csökken, mely az ehhez kapcsolódó kibocsátása nagymértékben csökken, a
- korábbi felmérések szerint - rendkívül kiadások mérséklését is eredményezi napelemes rendszernek köszönhetően
magas volt, csakúgy, mint az üvegházha- majd. A tervek szerint az intézmény mű- pedig jelentős elektromos áram megta-
tású gázok kibocsátása. E két tényező, s a ködtetésekor az üvegházhatású gázok karítás érhető el.
gazdaságos működtetés miatt pályázott
a város önkormányzata központi forrá-
sokra.
A beruházás során az épület villa-
mosenergia-fogyasztásának részbeni
kiváltására a tetősík egy részén közel 90
napelemes energiatermelő panelt he-
lyeztek el. A fejlesztés magába foglalta a
rosszul szigetelő külső nyílászárók cseré-
jét, a tető hőszigetelését, a külső lábazati
és homlokzati hőszigetelést, az elavult
kazán cseréjével a fűtési és használati
melegvíz rendszer korszerűsítését, vala-
mint új külső világítótestek elhelyezését.
Az energetikai fejlesztésnek köszön-
hetően várhatóan a fűtésre felhasznált
földgáz mennyisége jelentős mértékben
11
Települések utár 2019. október
Egymilliárdos fejlesztés Alsóörsön
Összességében egymilliárd forint 2019 fejlesztési mérlege Alsóörsön - hangzott el a település új járda-
szakaszának szeptemberi átadásán.
A fejlesztéseket Kontrát Károly államtit- Hebling Zsolt szólt arról is, hogy az sóörs gesztorságával elindult a Veszprém-
kár, Hebling Zsolt polgármester és a képvi- óvodai konyha felújításához harminckét- Felsőörs-Alsóörs kerékpárút program is
selő-testület tagjai kíséretében a sajtó mun- millió forintos állami támogatást kapott a (282 millió forint összeggel). Jövő tavas�-
katársai is megtekinthették. szal már birtokba is vehetik a túrázók. A
Hebling Zsolt és Kontrát Károly Varázserdő-Amfiteátrum projekt 173 mil-
A Sirály parkban tartott sajtótájékozta- az alsóörsi értékelőn lió forintba kerül. Még folynak a fogadó-
tón Hebling Zsolt és Báró Béla jegyző ismer- épület és az amfiteátrum munkálatai.
tette az eddig elvégzett, illetve folyamatban település, az önkormányzat pedig százti-
lévő beruházás egyes elemeit. A Balaton- zennyolcmilliót fordított erre a célra. Al- A fentieken túl Alsóörs vásárolt egy
parti park fejlesztéséhez a Balaton Fejlesztési elektromos buszt, traktort és tehergép-
Tanács 15 millió forinttal járult hozzá, melyet kocsit (közel 19 millió forint értékben). A
az önkormányzat 20 millió forint önrésszel község egyes részein megoldották a csapa-
egészített ki. Elkészült egy látványos szökő- dékvíz elvezetését, s immáron három új ját-
kút, kültéri bútorokat helyeztek ki, befeje- szótéren is várják a gyermekeket.
ződtek a számos programnak otthont adó
színpad munkálatai, s rövidesen végeznek A térség országgyűlési képviselője, Kont-
aktuális feladataikkal a kertészek is. Érdekes- rát Károly hangsúlyozta: szinte napi kapcso-
ség lehet az arra sétálóknak a rovarszálló, az latban van Alsóörs vezetőivel, akikkel folya-
ivókút. Az emlékhely kialakítási munkafo- matosan nyomon követik a beruházásokat.
lyamatai még zajlanak - közölte a jegyző. A politikus hozzátette azt is, hogy Alsóörs
kitűnő adottságokkal rendelkező település,
A település felső részétől (posta) a térig s évről évre szépen fejlődik a helybéliek és a
húzódó új, 665 méteres járdaszakasz térkö- vendégek legnagyobb örömére. Ez a fejlő-
vet is kapott. Ehhez a Belügyminisztérium dés - mondotta - elsősorban köszönhető a
biztosított húszmillió forint vissza nem térí- fegyelmezett gazdálkodásnak, melyet a kor-
tendő támogatást, az önkormányzat pedig mányzat is támogat.
tizenöt százalékos önrészt.
Z. A.
Sikeres volt az első Nemesvámosi Vásári Vigasságok
Szeptember végén első alkalommal rendezték meg a Nemesvámosi Vásári Vigasságokat. A ren-
dezvény elsődleges célja volt a régi, vidéki hangulatú vásárok felelevenítése -természetesen modern
elemekkel fűszerezve.
A most átadásra került Agrárlogisz- szetesen a vásártér állt, ahová Nemes- még lovagolhattak is kis pajkos póni lo-
tikai központ adott teret a vásárnak, vámosról és a megye közelebbi pontjai- von. S mivel az Agrárlogisztikai központ
amely alig 500 méterre található a falu ról érkeztek a kistermelők, akik számos, a Fehér Holló Vadmentő Alapítvány
központjától. Ahhoz, hogy mindenki saját készítésű ínyencségekkel keresték mellett található, ezért az alapítvány
kényelmesen el tudjon jönni a vásárba, a vásározók kegyeit. Ízes sajtok, sütemé- tagjaival összekapcsolták a programot,
lovaskocsi járatokat is indítottak s szer- nyek, lekvárok, méz és finom borok sora- hogy a látogatók megtekinthessék a
vezők, emellett pedig számos szórakoz- koztak az asztalokon, de volt olyan árus megmentett, de egyébként vadon élő ál-
tató elemmel találkozhattak az érdek- is, aki az idény zöldség-, illetve gyümölcs latokat, Németh Józseftől pedig szakmai
lődők: volt farm szimulátor, rodeo bika, termését hozta ki a piacra. A színpadon betekintést kaphattak az állatok viselke-
ugráló vár, diótörő játék, műtehénfejés. a veszprémfajszi asszonyok mutatták be déséről, valamint a felnevelésük, gyógy-
a rétesnyújtás fortélyát, és amint kisült ulásuk utáni gondozásról.
A rendezvény központjában termé- a mákos és túrós rétes, természetesen a
közönség „rendelkezésére” bocsátották. Az önkormányzat célja, hogy rend-
A rendezvény egyik fénypontjaként Vas- szeressé tegyék a rendezvényt, s ennek
tag Richárd vezetésével Bakonyi táncház érdekében
bemutatóra került sor.
október 19-én ismét megrendezik
A számos program mellett traktor a Nemesvámosi Vásári Vigasságokat,
járat indult a Sanyo Farmra, ahol a gye- amelyre ezúttal is szeretettel várnak
rekek megtekinthették a háziállatokat, s mindenkit.
Szendi Péter
12
2019. október utár Települések
Igazi értékeket közvetít…
XIV. Romantikus Reformkori Fesztivál
Igazi értékeket közvetít, mert összetartja a várost, s minden korosztályt megszólít - mondta Balaton-
füred alpolgármestere, Hári Lenke a XIV. Romantikus Reformkori Fesztivál megnyitóján.
Idén kegyes volt az időjárás is a résztve- a Tourinform iroda (menedzsere Árvai úttal a „legnagyobb magyar” apja, Széchényi
vőkhöz, s amerre a korhű ruhába öltözött Zseraldina) mellett szívügye minden bala- Ferenc munkásságáról, füredi, illetve arácsi
hagyományőrzők elvonultak a városháza és tonfüredi lokálpatriótának. kötődéséről. A család barokk nyaralója ma
a Balaton-part között, népes nézőközönség is áll, méltó felújítása most folyik. A szónok
tapsolt. A menet élén a díszvendég Székes- A háromnapos fesztivál részeként (im- kitért arra is, hogy a Magyar Irodalmi Tár-
fehérvár Regélő Fehér Táltos Hagyomány- máron második alkalommal) szervezték saság terveit éppen Arácson szövögették, s
őrző Egyesület Dobcsapata adta a füredi fiatalok napját, melyen a helybéli
meg az alaphangulatot és a ritmust. anekdotaként azt is elmondta, a 12
Lovasok, hintók, verklis fiatalok és Hagyományőrzők csoportképe éves István - egy, apjának címzett
gyermekek színesítették a seregletet. művészek, együttesek mutatkoztak be. A levelében - talán itt fogadta meg,
A 2005-ben Schindele Györgyné későbbiek során fellépett Malek Andrea és hogy jó tanuló lesz, s a haza szolgála-
szervezésével alakult Reformkori Ha- zenekara, majd Haumann Péter színművész. tát óhajtja felnőttként...
gyományőrzők Társaságának tagjai
a későbbiek folyamán is feltűntek a A fesztivál idején koszorúzták meg a me- Régi keletű hagyomány, hogy a
Tagore sétányon felállított vásárban, gye és a város elöljárói, intézmények képvi- koszorúzás napján rendezik a Szé-
a kikötőben (ahol táncba is hívták a selői Széchenyi István szobrát, amely előtt az chenyi István félszigetkerülő vitor-
nézelődőket), illetve a reprezenta- Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, lásversenyt (1942-ben rendezték az
tív esti bálban, vagy a Vaszary Ga- Hammerstein Judit mondott beszédet, ez- elsőt, majd 1989-től rendszeresen),
lériában, ahova a Szent Korona és melyet 2019-ben a Principessa le-
koronázási ékszerek másolata vonzotta az génysége nyert Oroszlán Péter kor-
érdeklődőket. mányos vezérletével.
Ugyancsak a fesztivál ideje alatt adott
A Kisfaludy Színpadon tartott megnyi- otthont egy rangos festőtábornak - Lengyel
tón a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület Ernő tulajdonos mecenatúrájával - az Anna
(BTE) elnöke, Böröcz István hangsúlyozta: Grand Hotel. A tábort Kossuth Tivadar fes-
Balatonfüred legnagyobb értékei a re- tőművész vezette.
formkorban keletkeztek. Ezek fenntartása Fotóink a fesztivál egy-egy pillanatát örö-
és ápolása a hagyományőrzők, a BTE és kítették meg.
Szöveg és kép: Zatkalik A.
Megújult a balatonföldvári városháza
Egy csaknem teljes egészében megújult
régi és egy új épületben fogadja ügyfeleit
a továbbiakban a balatonföldvári önkor-
mányzati hivatal, köszönhetően az Európai
Unió támogatásából történt csaknem 240
millió forintos energetikai korszerűsítés-
nek és az épület akadálymentesítésének.
A teljes körű hőszigetelés eredményeként
hatékonyabbá válik a régi épület energia-
elhasználása, és miután megújult a helyisé-
gek szellőző és légkondicionáló rendszere,
csökkennek majd a hivatali dolgozók és
az ügyfelek egészségét károsító hatások.
Balatonföldvár alig több mint kétezer, és a
hozzátartozó 12 kistérségi település tizen-
egyezer lakója a jövőben egy tágas, a 21.
század építészeti igényének minden szem-
pontból megfelelő önkormányzati hivatal-
ban intézheti ügyeit.
13
Települések utár 2019. október
Lengyel emléknapok balatonboglári kitekintéssel Keszthelyen
Keszthely város önkormányzata és a községben a Lengyel Gimnázium és tottsággal jönnek a tanulmányok egyko-
Lengyel Köztársaság Konzulátusa emlék- Líceum, amit később összevonva a szik- ri színhelyére. Most már elnökük, Danuta
programmal tisztelgett a lengyel mene- szói iskolával, 1940 júniusában Balaton- Jakubiec nélkül, aki 2009-ben elhunyt.
kültügy 80. évfordulója előtt. boglárra helyeztek át. Magyar részről Végakaratának meg felelően hamvai
Varga Béla balatonboglári plébános, or- Lengyelországban és szeretett Balaton-
A Balaton Színházban tartott rendez- szággyűlési képviselő kötelezte el magát boglárjának földjében nyugszanak. Akár-
vényen a két nép közti történelmi idők- leginkább az ügy érdekében. Ő javasolta, csak a balatonboglári lengyel gimnázium
re visszatekintő barátság jegyében dr. hogy a balatonboglári Lengyel Gimná- krónikásának, Franciszek Budzińskinek -
Cséby Géza, Lengyelország tiszteletbeli zium és Líceum - amely egyetlen ilyen emlékezett Cséby Géza.
konzulja mondott köszöntőt. Lengyel intézmény volt az akkori Európában - az
részről Stary Sącz, Keszthely testvérvá- újonnan felépített kultúrházban kapjon A keszthelyi találkozón a menekült-
rosa képviseletében Jacek Lelek polgár- helyet. Amikor 1944. március 19-én a né- ügyről szólóan magyar és lengyel ki-
mester beszélt a közös történelemről, metek bevonultak Magyarországra, az adásban megjelent könyvek alkalmi
kiemelve a lengyelek magyarországi be- iskola tanári kara azonnal kiadta a diákok kiállítását is megtekinthették a résztve-
fogadását, s a jelenről szólóan hangsú- bizonyítványait. A megszállás alatt nem vők. Majd látogatást tettek a városbeli
lyozva a több éve tartó, egyre erősödő működhetett az iskola. emlékhelyeken: koszorúztak a Goldmark
testvérségi kapcsolatot. Majd filmvetítés Károly Művelődési Központ épületében
idézte meg Varsó II. világ- Az emlékfa ültetés résztvevői
háborúban elszenvedett - Az egykori boglári lengyel diákok büsz- található panteonban a
pusztulását, s újjáépítését. kén tartják magukat boglarczykoknak menekültek befogadásá-
azaz bogláriaknak. Krakkói központú ci- nak 60 éves jubileuma al-
A menekültügy téma- vil szervezetük mind a mai napig fennáll. kalmával felavatott emlék-
körében történészek elő- Balatonboglár önkormányzata évente táblánál, valamint a Deák
adásai hangzottak el, dr. látja vendégül a volt diákokat, vagy hoz- Ferenc utca 57. szám alatti,
Cséby Géza a háború alatt zátartozóikat, leszármazottjaikat, akik volt lengyel szanatórium
Balatonbogláron működő gyérülő létszámmal, de boldog megha- falán lévő emléktáblánál.
lengyel gimnáziumról és A Szent Miklós temető-
líceumról, annak diákjairól ben virágot helyeztek el a
és tanárairól emlékezett háború alatt Keszthelyen
meg. Idézte, hogy Magyar- meghalt és eltemetett len-
ország a világháború alatt gyel menekültek sírján. A
mintegy százezer lengyel testvérváros képviselete a
menekültet fogadott be. IV. Béla parkban emlékfát
Ezek között számos gyer- ültetett, melyet a király lá-
mek és fiatal volt, akik szü- nya, Szent Kinga hársfájá-
leikkel együtt hagyták el hazájukat, ott- nak terméséből neveltek. A kis csemetét
hagyva az otthont, az iskolát. A fiatalok két évvel ezelőtt ajándékozta Stary Sącz
oktatására külön gondot fordítottak len- az akkor 770. éves Keszthelynek. A szé-
gyel és magyar részről egyaránt, a lengyel pen gondozott, megerősödött hárs ez-
emigráns kormány, valamint a magyar úttal került végleges helyére, eredetét a
hatóságok komoly és eredményes erőfe- tőnél elhelyezett kis tábla hirdeti.
szítéseket tettek. Már 1939 novemberé-
ben megnyitotta kapuit Balatonzamárdi Horányi Árpád
Balatongyöröki őszi esték
Balatongyörökön elkezdődött a Ber- eszközök adtak audiofürdőt a
tha Bulcsu Művelődési Ház őszi-téli látogatóknak. A „Történelem
programsorozata. dióhéjban” című találkozók kere-
tében pedig a minap dr. Lukács
A Társas-kör a hagyományos ötórai tea Gábor, a Pannon Egyetem Keszt-
találkozóval indította az októberi esemé- helyi Georgikon Karának docen-
nyeit, vendégük volt Kompák Edit, akitől a se volt az intézmény vendége,
gyógynövény kozmetikumokról hallhattak aki Szendrey Júlia életéről tartott
a résztvevők. A minap a hangok birodal- előadást „Hűtlen özvegy vagy
mát ismerhették meg az érdeklődők: tibeti tragikus sorsú múzsa?” címmel.
hangtálak, gongok, esőbotok és más zajos
14
2019. október utár Települések Te
Egy varázslat születése
Értéket teremteni, értéket adni - Mágustanya Paloznakon
nek és felnőtteknek egyaránt impozáns goknak a kikapcsolódásra, feltöltődésre.
látványt nyújtó időutazás megvalósítá- A jurták, a természet közelsége, a sok
sát tűzték ki célul, szezonális jelleggel. - A szeretet, amivel igyekeztek megtölte-
területen 2020 tavaszára kialakítunk egy ni a helyet, igazán maradandó élményt
történelmi tanösvényt, ahol a kellemest nyújthat felnőtteknek és gyerekeknek
összekapcsolva a hasznossal, látogató- egyaránt. - Bízunk benne, hogy jövő ta-
ink érdekes információkat olvashatnak a vaszra álmunk teljes egészében valóság-
magyar történelem kapcsán. Fontosnak gá válik, és a Mágustanya végre meg-
tartjuk a tradíciót, elhivatottságunkkal nyithatja kapuit - nyilatkozta lapunknak
pedig segíteni szeretnénk a szellemi- és Csurgay Csaba.
- Két évvel ezelőtt, 2017 karácsonya kö- tárgyi hagyományok fennmaradását -
rül láttuk meg először azt a helyet, ahol
most a Mágustanya áll. Rendezetlen, sor- folytatja a tulajdonos, miközben körbe- Szendi Péter
sára hagyott, teljesen elhanyagolt terület
volt, de nekünk valamiért már akkor el- vezet a terüle- https://www.facebook.com/magustanyapaloznak
rabolta a szívünket. A vásárlást követően ten, ahol már
saját terveink alapján rendbe tettük és
parkosítottuk a telkeket - ami ma itt lát- jurta sátrak
ható, két kezünk munkájának gyümölcse
- avat be a kezdeti teendőkbe Csurgay állnak.
Csaba, a Mágustanya tulajdonosa.
A vendé-
Az ingatlan Paloznakon, a kerékpárút
mellett található, így gyakran megálltak a geik jurtában
kirándulók a munkálatok során, sok-sok
pozitív visszajelzést és bíztatást kaptak, s kialakított ká-
ez nem csak jó érzéssel töltötte el őket
- megsokszorozta erőiket is. A gyönyö- vézóban elfo-
rűen kialakított, parkosított területen a
hagyományos értékeket, a magyar ha- gyaszthatnak
gyományokat felelevenítő, gyermekek-
egy kávét vagy
ihatnak egy
frissítő italt. A
Mágustanya
különleges at-
moszférájával
tökéletes hely
családoknak,
baráti társasá-
15
Települések utár 2019. október
Hiánypótló könyv jelent meg Csopakról
Ünnepi fogadáson mutatta be Ambrus Tibor polgármester a huszonkét év után ismét megjelente-
tett Csopak története című könyvet. A képviselő-testület döntése értelmében minden csopaki család
egy-egy példányt kapott ajándékba.
- Fontosnak tartottuk a községünk tör- A könyv egy átfogó, történelmileg továbbá a fürdő- és üdülőhelyi élet
ténetéről szóló könyv ismételt megjelen- visszatekintő, helytörténeti ismere- kibontakozásáról, s hogy miként csat-
tetését, kibővítve az lakozott az egykori Kövesd település
elmúlt húsz év ese- tekben bővelkedő Csopakhoz. A hitélet, vallásosság, er-
ményeivel, mely a mű, mely a mai és kölcsi és magatartási normák, az ün-
település értékőrző jövőbeli nemze- nepek, jeles napok, szokások szintén
munkájának újabb dékeket egyaránt szerepelnek a könyvben, csakúgy, mint
dokumentuma. ösztönzi a szülő- az egyházak, iskolák történetei.
Meggyőződésünk, föld szeretetére,
hogy a közösségek, megbecsülésére, - Hiszünk abban, hogy Csopak múlt-
települések nem él- a hagyományok jának, hagyományainak, az elődök al-
hetnek a múltjuk ápolására. A kötet kotó munkájának ismerete megerősíti
megismerése nélkül, az őskortól a ró- az itt élő emberekben a lokálpatriotiz-
hiszen a jövőt csak mai koron át rész- must, településünk iránti ragaszkodást,
a múlt ismeretével letesen bemutatja értékeink megbecsülését, önbecsülésün-
lehet építeni. Vörös- a népvándorlás és ket, hogy továbbra is büszkén vallhas-
marty Mihály sza- a honfoglalás ko- suk magunkat csopakinak - méltatta a
vaival élve: „A múl- rát Csopakon. Ter- kiadványt Ambrus Tibor, aki elmondta
tat tiszteld, s a jelent mészetesen nem még, hogy a Csopakra majdan beköl-
vele kösd a jövőhöz” - mondta köszöntő- maradhatott ki a töző családoknak is tiszteletpéldányt
jében Ambrus Tibor polgármester. szőlőművelés, a borkultúra, a szőlő- kívánnak adni.
hegyek kialakulása sem. Olvashatunk
Szendi Péter
2019. október utár Települések
Hajóra, Alsóörs! - a hagyomány idén is folytatódott
Tradíció a településen, utat - hangsúlyozta Hebling
hogy a főszezont egy han- Zsolt polgármester, aki el-
gulatos hajókirándulással mondta, hogy idén is közel
zárják az alsóörsiek a Szent 300 lakos és nyaralótulaj-
Miklós fedélzetén. - Az ese- donos vett részt a nagy él-
ményt a Nemzeti Regattán ményt jelentő eseményen.
második helyezést elért csa- S bár a balatoni emberek
patunknak köszönhetjük - ez számára nem számít kü-
volt az egyik nyeremény. Név lönösebb kuriózumnak a
szerint Bardóczi Miklósnak, hajókázás, mégis gyakran
Brendl Ágnesnek, Both Gá- elhangzott: szerencsésnek
bornak, Both Kálmánnak, érzik magukat, hogy ilyen
Hegyi Mártonnak, Kovács csodálatos helyen élhetnek.
Endrének és Scholtz Imrének
köszönhetjük ezt a pompás Szendi Péter
A fogyatékkal élők példát mutatnak minden ember számára
A Mozgássérültek Veszprém Megyei Egyesülete és a Balatonfűzfő Körzetének Mozgássérültek Cso-
portja huszonötödik alkalommal rendezte meg a Glück Ferenc Emlékversenyt, a Fogyatékossággal Élő
Emberek és Barátaik Kulturális Fesztiválját.
A Vágfalvi Ottó Művelődési Köz- gondolatait idéztem önöknek, hiszen a fejezte ki, hogy huszonötödik alkalom-
pont színháztermében telt ház és ün- mai nap a közösségről, a barátságról és mal rendezik meg ezt a szép, nemes
nepi hangulat fogadta a résztvevőket, mindenekelőtt az önfeledt vidámságról eseményt - mindez azt jelenti, hogy
akiket Hegedűs Józsefné, a Mozgás- szól. Példát mutatnak minden ember figyelünk az emberekre.
sérültek Veszprém Megyei Egyesüle- számára, hogy mekkora erő van a kö-
tének elnöke köszöntött. Elmondta: zösségben, az elfogadásban. Mi más - Egy társadalom értékrendje meg-
fontosnak tartja, hogy azok az embe- lehetne kiválóbb közvetítő az emberek mutatja, hogy a gyerekekkel, idősekkel,
rek, akik valamilyen fogyatékossággal között, mint maga a kultúra - hangsú- elesettekkel, rászorulókkal hogyan bá-
élnek, meg tudják mutatni egészséges lyozta Ovádi Péter országgyűlési kép- nunk. A fogyatékkal élők nem betegek,
embertársaiknak, hogy közöttünk sze- viselő, aki a fesztivál fővédnöke tisztet valamiért így születtek. Meg kell nekik
retnének élni, ugyanolyan jogokkal, is betöltötte. mutatni és lehetőséget adni, hogy ők is
esélyekkel, mint bárki más. Közel há- képesek teljes életet élni.
romszáz résztvevő volt, akik az ország Marton Béla polgármester örömét
számos pontjáról érkeztek. Produkci- Szendi Péter
ójuk sokszor megnevettették, olykor
könnyeket csaltak az emberek szemé- Ovádi Péter és Pitti Katalin
be. Sokak meglepetésére Napsugár
Anna jeltáncművész együtt lépett fel
Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas opera-
énekes, érdemes művésszel. Kiderült,
hogy a hallássérült hölgy tanítványa a
művésznőnek. Mindenkit meghatott
a közös ének, melynek szövegét Nap-
sugár Anna írta, Kaszás Péter pedig a
zenéjét szerezte a Drága édesanyám
című dalnak.
- Keresd az örömöt! Ott van körü-
lötted! Szépséget találni, hidd el, nem
nehéz! Ne hidd, hogy a mosolyt, mint
ruhát kinőtted! Vidáman, jó kedvvel
mindig többre mész! - Aranyosi Ervin
17
Települések utár 2019. október
Technikai erő Hévíz Emlékpark Zamárdiban
közbiztonságáért
Lélekemelő ünnepség keretében adták át Zamárdiban a
Hévíz kiemelkedő turisztikai desztináció, a fürdőváros en- lengyel testvértelepülés, Ustrzyki Dolne városáról elnevezett
nek megfelelő módon fordít figyelmet a közbiztonságra. emlékparkot. A parkban emléktáblát helyeztek el az 1939-
ben Zamárdiban működött lengyel gimnázium mementója-
A városvezetés, a rendőrség, a közterület-felügyelet közös ként, melyet megkoszorúzott az avató ünnepségen részt vevő
munkája nyomán a település élen járó a köznyugalom terén Jerzy Snopek, Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott
is, a mindenkori fenntartás érdekében történnek az idősze- nagykövete, Michael Wnuk, Ustrzyki Dolne alpolgármestere
rű fejlesztések. A napokban két ütemben kiépített térfigyelő és Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.
kamerarendszert avattak fel. A 89 millió forint költséggel járó
beruházást önerőből finanszírozta az önkormányzat. Összesen Terítékre tették Gyenes-
55 kamera lett felszerelve, a városba bevezető utak mentén diáson a burgonyát
rendszámfelismerő kamerákat telepítettek, melyekkel mindkét
irány forgalmát ellenőrzik, éjszaka is értékelhető felvételeket
készítve. Ennek alapján a gépkocsik érkezése és távozása nap-
lózható, a rendőrségi adatbázissal való összekapcsolás bizto-
sítja a feketelistás, körözött gépjárművek azonnali kiszűrését.
A rögzített felvételeket 5 napig tárolja a rendszer, azt követően
csak eljárás alá vont esemény képeit őrzik meg. A rendszer a
felvételeket a helyi rendőrőrsre és a Városháza épületében lévő
közterület-felügyeleti irodába továbbítja.
A rendszer a felvételeket a Városháza épületében lévő A szőlős vidékeken hagyományos szüretünnep mellett
közterület-felügyeleti irodába (képünkön) és a helyi Gyenesdiáson immáron nyolcadik éve fesztiválszereplő a bur-
gonya is.
rendőrőrsre továbbítja.
Az őszbe illő gasztronómiai program kifejezi az alapvető
Papp Gábor polgármester elmondta, hogy Hévízen a köz- élelmiszerünk iránti tiszteletet, s népszerűsíti a Pannon Egye-
tem keszthelyi nemesítő intézete által előállított fajtákat.
biztonság eddig is jó volt, ennek megőrzésére érdekében van Mindez családias, kulturális miliőben zajlott le a napokban
gyermekműsorokkal, koncertekkel, táncbemutatókkal. Köz-
szükség a fejlesztésekre. Már most gondoltak az újabb lépésre ben a látogatók ismerkedhettek a keszthelyi burgonyafajták-
kal, termesztési és felhasználói tanácsokat kaphattak. A hely-
ben készített ételek pedig a jó gyakorlati példáját adták annak,
hogy milyen fajtából, típusból mit célszerű készíteni. A ren-
dezvény szólt a termelőkhöz, szakácsokhoz, háziasszonyok-
hoz és minden korosztályhoz, humoros dekorációs „körettel”.
Ezúttal is szakmai rangot adott a Pannon Egyetem Burgo-
nyakutatási Központja és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai
Szövetség támogatásával történő szervezés.
H. Á.
is, a rendszer bővítésre alkalmas módon lett kiépítve. A város-
vezető utalt arra, hogy Hévízre a világ 50 országából érkeznek
a vendégek, számukra elsődleges kérdés a közbiztonsági hely-
zet. Így turisztikai és azzal együtt gazdasági szempontból is
kulcsfontosságú a jó hír megőrzése, ezt a marketing munkában
is kifejezésre juttatják. Dr. Sipos Gyula, Zala megye rendőr-fő-
kapitánya úgy fogalmazott, hogy a technika amellett, hogy se-
gíti a rendőri munka eredményességét, erőt is szabadít fel, amit
más feladatkörökben tudnak hasznosítani. Példa értékkel szólt
a fejlesztésről dr. Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott,
megyei védelmi bizottsági elnök, és Manninger Jenő, ország-
gyűlési képviselő.
H. Á.
18
2019. október utár Települések
Veterán járművek hévízi találkozója
Hévízen a kulturális programok kö- Múzeumban található. Anno mindössze
zött divatja van a régi korok megidézé- 3 darab készült 4 lóerős belsőégésű mo-
sének, többnyire a helytörténelemhez torral, lapos szíjas kerékmeghajtással, 32
kapcsolódva. A minap a járműtechnika km/óra maximális sebességre képesen.
hőskora elevenedett meg a fürdőturiz-
mushoz köthetően a közlekedésgépé- Felvonultak a keleti és nyugati gyárt-
szet veteránjaival, s immáron muzeális mányok számtalan típusai, néhány olyan,
értékű darabjaival is. amikkel még ma is lehet találkozni az
utakon. A mai éltesebb korosztály utaz-
A múltat mintegy 150 veterán jármű hatott még olyan „MÁVAUT” üzemelte-
idézte meg a kiállítással. A belvárost el- tésű autóbusszal, ami ugyancsak szere-
lepték a korukban modern, máig pedig pelt a kiállításon. A látogatók óránkénti
becsben megőrzött csodák. Autók, mo- indulással nosztalgiázó városnéző buszo-
torkerékpárok szinte minden korszakból záson vehettek részt. Más emlékek is fű-
megjelenítették az akkori idők jeles da- ződnek hozzá, ilyen járművekkel utazott
rabjait, a formatervezés, a motorizáció az ország falvaiba egykor az Állami Déry-
fejlődését. Száz évnél régebbre is vissza né Színház.
lehetett tekinteni egy replika darabbal,
mely Henry Ford 1896-ban készített A veterán járművek találkozója felett
járművének pontos másolataként kerül Hévíz város önkormányzata vállalt fő-
közönség elé, eredetije a detroiti Ford védnökséget.
H. Á.
Megújult a vonyarcvashegyi községháza
Vonyarcvashegy önkormányzata a Vi- Vonyarcvashegy megújult polgármesteri hivatala
dékfejlesztési Program pályázaton való
eredményes szereplésnek köszönhetően
közel 50 millió forint támogatást elnyer-
ve újította meg a hivatali épületét.
A kiírásnak megfelelően a település
arculatát meghatározó rekonstrukcióra
került sor. A műszaki tartalom felölelte a
tetőszerkezet, a homlokzat megújítását,
a külső hőszigetelést, a nyílászárók cseré-
jét, és a fűtési rendszer korszerűsítésére
is sor került, benne többfunkciós közös-
ségi teret hoztak létre.
A település az esztétikus megjelenés-
sel együtt, gazdaságosan fenntartható
községházát kapott, melyet a napokban
avattak fel.
Fotó: Zatkalik András
19
Kultúra utár 2019. október
Georgikon emlékkönyv illusztris látogatók bejegyzéseivel
A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum zsef nádor 1801 augusztusában a Feste- bejegyzéseit. A külföldi nagyságok közt
történelmi könyvtárában a Hónap köny- tics György gróf által alapított Georgi- találni például Albrecht Thaer német
ve kiállítás-sorozat egyik őszi darabja- kon Tanintézet iránti kíváncsisága miatt mezőgazdász, valamint Richard Bright
ként különleges, egyedi értéket képvise- Keszthelyre látogatott, szinte egymás- angol orvos, utazó véleményét. Írtak
lő vendégkönyvet tekinthetnek meg az nak adták a kastély kilincsét a Habsburg bele a Festetics család tagjai is, köztük
érdeklődők. birodalom főurai, a nagybirtokok jószág- Sallér Judit, László gróf felesége így fo-
igazgatói, a tudományos világ hazai és galmazott (magyar fordításban): „György
A Georgikon tanintézetben 1800 külföldi szaktekintélyei. Erről tanúskodik nem azért cselekszik, hogy elkápráztas-
-1817 között megfordult hírességek kéz- a ritka értékű emlékkönyv a benne ol- son, hanem lelkiismerete szerint, és egy
iratai olvashatók benne, az első európai vasható mintegy 300 kézírásos bejegy- jó cselekedet jutalmát nem az emberek
agrár-felsőoktatási intézmény látogatói zéssel. Több nyelven - magyar, német, beszédében, hanem magában a tettben
emlékezetének őrzőjeként. Miután Jó- angol, francia, orosz és mások - íródtak, keresi.”
méltatva a gróf érdemeit az általa létre-
hozott agrár-felsőoktatási intézmény- Az utolsó bejegyzések az 1817-es esz-
ben szerzett tapasztalataik szerint. tendőből valók. A szövegek az akkori
idők jó minőségű íróeszközeinek kö-
A könyv már 1800-ban fel lett fek- szönhetően nagyon jól olvashatóak, a
tetve, olvashatjuk benne Asbóth Já- könyv enyhén kopottas, aranyozott, pi-
nos georgikoni tanár, Ruszek József ros keménypapír kötésben még mindig
hahóti apát és keszthelyi (ahogy ő írta) jó állapotúnak mondható. Unikális da-
„öspörös”, Bartosságh József egykori rab, csupán egyetlen példány létezik be-
georgikoni hallgató, Kultsár István író, lőle, a gyűjtemény féltve őrzött kincse.
Wesselényi Miklós báró, az „árvízi hajós”
Háromszáz év orvosai egy kötetben
Füred a szívbetegek Mekkája
Nincs sem adóssága, sem orvoshiá- nek eredményeként sem adóssággal, sem A reprezentatív kiállítású könyv egy-
nya a balatonfüredi szívkórháznak - je- orvoshiánnyal nem küzd a kórház.
lentette ki Molnár Judit önkormányzati fajta időutazással sorolja fel azokat a
képviselő azon a szeptemberi fórumon, A Balatonfüred Városért Közalapít-
melyen bemutatták Veress Gábor fő- vány 84. kiadványát Veress professzor kiemelkedő személyiségeket, akik a szív-
igazgató 300 éves múlt jeles orvosai a ismertette. Mély főhajtás elődeink előtt
Szívkórházban 1702–2019 című könyvét. - kezdte, majd kifejtette, hogy Trianon gyógyászatot szolgálták alázattal és
után a legszebb szanatóriumaink a ha-
Az Anna Grand Hotel dísztermé- táron kívülre kerültek, ám az akkori or- tudással. Számos korabeli fénykép, do-
ben a város polgármestere, Bóka István vosok csakhamar rátaláltak (ismét felfe-
mondott köszöntőt, melyben kiemelte a dezték) Füredre, ahol egymást követően kumentummásolat teszi mindezt hite-
gyógyintézmény országos szerepét, sike- kongresszusokon, szakmai üléseken gya-
reit. Az egykori rehabilitációs rapíthatták tudásukat. lesebbé. A legnagyobbak (Écsy László,
gyógyászati helyből a soroza-
tos fejlesztések révén sürgőssé- Veress Gábort unokája is köszöntötte Huray István, Debrőczy Tibor, Böször-
gi és kutatóközpont lett - mon-
dotta -, ugyanakkor a kórház ményi Ernő stb.) életrajza mellett jutott
jelentős gazdasági potenciál,
munkaerőt foglalkoztató és hely az „érdekesebb” ápoltak és vendégek
kultúrát is kínáló, közvetítő erő
Balatonfüred életében. (Rabindranath Tagore, Ady Endre, Krúdy
A kötet szerzőjének, írójának Gyula, Keresztury Dezső stb.) bemutatá-
életútját Molnár Judit vázolta.
Hangsúlyozta Veress Gábor ars sára is, ám mindenekelőtt a fej-
poeticáját - Minden körülmény
között a beteg az első -, s azt az lesztések újabb és újabb stációi
intézményvezetői stílust, mely-
(pl.: 1981-ben végezték az első,
s ma már rutinbeavatkozásnak
számító szívkatéterezést) kap-
nak kiemelt helyet a könyvben.
A bemutató érdekességgel
is szolgált: Mécs Károly szín-
művész verseket mondott,
Hábetler András operaénekes
Veress professzor zongorakí-
séretére (!) énekelt, befejezésül
Gömbös Károly (a szerző ba-
rátja és „ápoltja”) zenélt.
Zatkalik A.
20
2019. október utár Kultúra
Világnapi jegyben jubileumi programot indított a
keszthelyi zeneiskola
A diákifjúságának adott koncerteket a dobosok, a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fú- kihasználni arra, hogy közönség elé vigyük
zenei világnap alkalmával a fennállásának vószenekar, a Musica Antiqua régizenei a kollektívánk és a növendékeink munká-
55. éves múltját, névadásának 25. évfordu- együttes, az Ifjúsági Vonószenekar, a Tanári ját. Erre készülünk a jubileum jegyében is. A
lóját ünneplő keszthelyi Festetics György Kamarazenekar, valamint a kórusok. gálaműsorral szeretnénk az elődeink iránti
Zeneiskola. tiszteletet is kifejezni, meghívjuk nyugdíja-
- Magunkénak érezzük Kodály megfo- sainkat, s emlékezünk azokra, akik sajnos
Az idén kettős jubileumot élő intéz- galmazását: „A zene szebbé teszi az életet, már nem lehetnek köztünk.
mény tanárai és növendékei 6 hangver- a zenélő másokét is.” - idézte a zenetudóst
senyt tartottak, melyeket a vá- Az igazgató szólt arról is,
ros és környéke mintegy 3 ezer Bánhidai Tamás. - Ezt igyekszünk érvé- hogy az iskola a működési
diákja látogatott szervezetten. nyesíteni iskolán belül és kívül is. Diáklét- feltételek tekintetében több-
A muzsikusok emlékeztettek számunk jelenleg 457 fő, igen bő tanszaki oldalú segítséget élvez. A Ko-
arra, hogy 1975 óta Yehudi választékkal, hiszen hárfa, orgona és har- dály-programban elkülönített
Menuhin hegedűművész és monika kivételével valamennyi hangszeres kormányzati támogatásból
az UNESCO zenei tanácsának képzés megtalálható nálunk. Mindez azt is a múlt évben és idén is több
a felhívására ünneplik október jelenti, hogy széles kört tudunk megmozgat- millió forint állami juttatásban
1-jén a zene világnapját. Ez al- ni a zenét művelni és élvezni tudó ifjúság ze- részesültek, amit hangszerek
kalomból koncertek és más ze- nei nevelését illetően, ami az intézményünk javítására és újak vásárlására
nei programok juttatják mind alapfeladata. Igyekszünk minden alkalmat fordíthattak. Segíti munkáju-
közelebb a zeneművészetet a kat a Zeneiskola Baráti Köre
társadalom széles rétegeihez. civil szervezet, s magánsze-
Ehhez csatlakozva rendezték a mélyektől is több alkalommal
világnapi koncertsorozatot. kaptak segítséget.
Januárban indítják a hagyományos tan-
Az évfordulók jegyében pedig októ- évi koncertsorozatot, melyen vendéges-
ber 25-én 17 órakor a Balaton Színházban kednek a zenei pályán továbbtanuló volt
jubileumi gálakoncertet adva újra széles növendékek, fellép a tanári zenekar, kö-
rétegekhez igyekeznek szólni, a zeneokta- szönti a kettős jubileumot a keszthelyiek-
tási eredmények gazdag tartalmával. Erről kel hosszú ideje együttműködő budapesti
Bánhidai Tamás, az intézmény igazgatója Molnár Antal Zeneiskola.
elmondta, hogy a műsorban szerepelnek a
zeneiskolához kötődő együttesek: a térség- H. Á.
ben és azon túl is jól ismert Boombatucada
Balatoni művész emlékére
A keszthelyi Balatoni Múzeum őszi tárla- miségében festők, grafikusok, szobrászok, dalmat felölelő programok közé.
tán láthatók azok az műalkotások, melyek a irodalmárok dolgoztak együtt.
nyáron Cserszegtomajon készültek a Művé- A kiállítás az év végéig látogatható.
szek Szabad Alkotó Közössége (MŰSZAK) A kulturális piknik jellegű
immáron kilencedik alkalommal rendezett cserszegtomaji találkozókat Takács Fer- H. Á.
művésztáborában. dinánd és Takács Szencz Lívia művészhá-
zaspár indította el, saját otthonunkban
Az alkotóközösség minden évben egy helyet adva a programnak. Kezdettől
Keszthelyhez és vidékéhez, a Balatonhoz fogva tartó hagyomány a múzeumi őszi
kötődő művész életműve előtt tiszteleg. időszakos kiállítás rendezése is. Változatos
Így szerepelt korábban többek közt az tematikájú, számos különböző képzőmű-
utóbbi években Egry József, Mikus Gyu- vészeti stílust felvonultató tárlat várja idén
la, Halápy János, Derkovits Gyula. Idén az is a MŰSZAK tagjainak munkássága iránt
alkotókat Boromisza Tibor (1880-1960) érdeklődő, művészetkedvelő közönséget.
festőművész inspirálta, aki Bácsalmáson A témaként szereplő jeles elődök világá-
született, tanulmányait 1904-ben kezd- ban való illeszkedés mellett ihlető a részt-
te a nagybányai művésztelepen. Idősebb vevők által csak „tündérkertként” aposzt-
kori éveit élte Keszthelyen 1945-1953 kö- rofált helyszín, aminek hatása ugyancsak
zött, Szentendrén hunyt el. Alkotói szelle- odakerül az alkotásokra, valamint az iro-
21
utárSport 2019. október
Sportos és kényelmes is az új SEAT Leon
A TSI FR kivitel rabul ejtett…
Majdnem kicsúszott a számon - lát- hihetetlenül alacsony fordulatszámon is gyasztás (városi és közúti forgalomban)
ván, hogy mindössze hét kilométert lehet kocsikázni, az nagyon tetsző lehet
mutat a számlálója: „ez még bejáratós”, a spórolósabb családoknak. nem tűnik túlzásnak, mert ha a jobb
de aztán beugrott, hogy ezt a kifejezést
akkor hallottam utoljára, amikor fő- Biztonságunkat és kényelmünket lábunkkal nem kívánjuk a pedált rápas�-
tengelyt cseréltünk a Trabantomban többek közt hét légzsák, ABS, adaptív
(1974-ben). Na, azért a tipikus „vadiúj” tempomat, sportülések, ISOFIX gyer- szírozni a „padlóra”, s ésszerűen használ-
szag/illathatás megvolt. Nemcsak a mekülés, városi forgalomfigyelő, panorá-
kárpitozásé, de a motorházból, fékek és ma napfénytető, navigáció, parkolóradar juk a sebességi fokozatokat, beérhetjük
a kipufogó felől is. Ez is élmény, melyen stb. szolgálja. A 17 collos kerekek
minden új autó tulajdonosának illik sportfutóműre támaszkodnak, így eny- ennyivel. Ám a realitás talaján maradva
egy kicsit élvezkedni… hébb terepre is kimerészkedhetünk a
Leonnal. Úttartása kanyarokban is meg- 1-1.5 litert pluszban még bekalkulálha-
A SEAT-tól már megszoktuk, hogy nyugtató, intenzív gázadásra is szépen
rendre „pofás” autókat tervez: mind a követi az ívet. tunk. Az árcédula az általunk is próbált
fiatalos lendület, mind a komfortérzés
első látásra rabul ejti a márka híveit. Az A gyár által megadott 5 literes fo- FR kivitel számos extrájával 8.5 millió fo-
új Leon (családi és utónevén illetve: SEAT
Leon TSI FR) példásan beleillik kisebb és rintot mutat. A SEAT Leon a veszprémi
nagyobb testvérei közé. Az azonos arc-
vonások mellett markánsan látszanak a Ring Autó Kft.-nél nemcsak megtekint-
különbözőségek (méret, felszereltség) is.
hető, de ki is próbálható. Veszélyes, mert
Mit is kínál a spanyol gyártó? Ezer-
ötös, négyhengeres, 130 lovas motor, rabul ejt…
melyet a hatgangos váltóval úgy házasí-
tottak össze, ahogy azt a sportos fiatal szöveg és kép:
és a komótos idősebb is el tudja fogadni.
Ha „szórjuk” a sebességet, bizony kiadja Zatkalik
magából a ménest; de az, hogy hato-
dikban két település között már-már
Magyar bajnok lett a 15 éves keszthelyi srác
Vízre szállt már hajójával a Garda- jából a dobogó legfelső fokára. Az biz- átül egy kétszemélyes hajóosztályúba,
tavon, Nápolyban, Görögországban, tos, hogy egyszemélyes árbócosából de hogy ki lesz a párja, még nem tud-
Hollandiában, Spa- ja. Azt viszont nem ti-
nyolországban és a tok, hogy az őt kiváló
Karib tengeri Antigua- hajóssá nevelő földvá-
szigeten rendezett idei ri Spartacus Vitorlás
világbajnokságon is Egylet mellett két, jó
a 15 éves, keszthelyi nevű klub is szemet
Tóth Attila, az elsős vetett a szerény, de
gimnazista, mindazon- rendkívül tehetséges
által a szeptemberben keszthelyi fiúra. Kér-
Csopakon rendezett désünkre, hogy a sok
Optimist hajóosztályú edzés és a versenyek
magyar bajnokságon mellett jut-e kellő ide-
szerzett első helyezés- je tanulásra, azt felelte:
re a legbüszkébb. Száz- az év eleje óta ötösö-
harminc versenyzővel ket visz haza.
mérte össze tudását, Tóth Attila korosztályos magyar bajnok optimist-ben
így jutott korcsoport- G. J.
22
2019. október utár Sport
Alapkőletétel ifjú sportolók körében
Közel egymilliárd forintos állami, önkormányzati és egyesületi forrásból készül Balatonalmádi sport-
komplexuma. Az időkapszulát a közelmúltban helyezte az alapzatba Kontrát Károly államtitkár,
Keszey János polgármester, Ács Attila egyesületi elnök, Kiss Viktor tervező és Fülöp Tamás kivitelező
sok junior labdarúgó és a sajtó jelenlétében.
Keszey János elmondta, hogy a hat- ti érdeklődés, s az almádi csapat jól áll a fogalmazta meg gondolatait: „A játék a leg-
vanas években, a Balaton partján épített tabellán. szebb kommunikáció az emberek között.”
labdarúgópálya egy- Ha minden a ter-
egy esőzés után hosszú vek szerint zajlik, 2020
ideig használhatatlan a őszének végén már pat-
felgyülemlett, s el nem toghat a labda mindkét
szivárgó víz miatt. Ezért villanyfényes pályán, s
a sportolók számos al- a sportolók méltó kö-
kalommal kényszerültek rülmények közepette
idegen pályán edzeni, készülhetnek a mec�-
játszani. Az egyesület csekre az energiataka-
panasza meghallgatás- rékos (földhő és napkol-
ra talált, s Orbán Viktor lektorok) öltözőkben és
miniszterelnök februári kiszolgáló helyiségek-
látogatása során ígéretet ben. Érdekesség, hogy
tett a támogatásra. Így a a műfüves pálya parafa-
681 millió forintos (vis�- töltésű, környezetbarát
sza nem térítendő) ál- technológiával készül, s
lami, 163 millió forintos a maga nemében ritka-
TAO és 152 millió forin- Az első labda a majdani pályán. Hátul Kiss Viktor, ságnak számít.
tos önkormányzati tá- Konrát Károly, Keszey János, Fülöp Tamás, Ács Attila Az ifjú almádi sporto-
mogatással bele mertek
lók jelenlétében elhelye-
vágni a város budatavai zett időkapszulába fény-
határában létesítendő komplexum ter- Ács Attila elnök felidézte: három éve képek, az építkezés tervei, az önkormányzat
vezésébe, kivitelezésébe. A polgármester álmodták meg a terveket, s mindvégig határozatai és egy napilap is került.
szerint mindezt az is indokolta, hogy je- bíztak a támogatások elérésében. szöveg és kép:
lentős a városban a mozgássportok irán- Kontrát Károly a szalagátvágás előtt így Zatkalik
KÖ N Y V KÖTŐ
Szakdolgozatok, könyvek
kötése, papírfúrás,
irkafűzés, spirlozás,
aranyozás,
kasírozás
Várnagy Miklós
Siófok, Kálmán Imre stny 2/B/8.
0620/9615-834, 84/352-761
[email protected]
23
utár 2019. október
Volt egyszer egy vasút…
Fél évszázada, hogy megszűnt a Vesz- postakocsin kényszerültek - üzleti és tak az első kocsiból, szedtek egy marékra
prémet a Balatonnal összekötő vasútvo- egyéb ügyeiket intézendő - a két tele- való meggyet, s az utolsó kocsira vissza-
nal, melynek elődjét 110 éve adták át. A pülés között utazni. A kezdetekkor a te- kapaszkodtak a kalauz és az útitársak
szeptember végi évfordulón ünnepségen herforgalom volt a meghatározó: a hegy- szemöldökhúzása közepette.
emlékeztek az almádiak a két eseményre. ből kitermelt követ vasúton szállították
(átrakodással) Fűzfőre, majd 1925-ben Kovács István szólt arról is, hogy hiva-
Pártállami határozat szüntette meg áttértek a széles nyomtávra. A II. világ- talosan a gazdaságtalanságot jelölte meg
1969-ben a Veszprém és Káptalanfüred az akkori kormányzat a megszünteté-
közötti vasútvonalat, amely ma akár háború után csak 1949-ben indulhatott
turisztikai látványosság is lehetne. A el a személyforgalom az ország egyik sért, ám akkortájt pedzegették azt
Budai Nagy Antal utca feletti vöröskő legszebb, számos kanyarral, emelkedővel is, hogy inkább valamelyik nyaraló-
hídon ma egy 375-ös gőzös mozdony tarkított vasútvonalán. Érdekesség, hogy tulajdonos nagy embert zavarhatta
emlékezteti az arra járókat a maga itt „tesztelhették” a legújabb szerelvé- a vonatfütty... Tény, hogy rendkívüli
korában közkedvelt vonalra. A meg- nyeket, s amelyik kiállta a próbát, mehe- gyorsasággal szedték fel a síneket,
emlékezésen a Honismereti és Vá- tett hazai, illetve külföldi forgalomba. A s terelték át az utazókat a lényeges
rosszépítő Kör elnöke, Kovács István mendemonda szerint a zsiványabb diá- drágább buszos közlekedésre.
elevenítette fel a történéseket. kok Meggyespuszta határában leugrot-
Ma a megyeszékhelyet a vasút
1909-ben indult el - akkor még nyomvonalán kiépített kerékpárút
keskeny nyomtávon - a vasúti forga- köti össze a Balatonnal, s mindössze
lom Kossuth Ferenc kereskedelemügyi néhány (átépített) létesítmény jelzi,
miniszter törvényjavaslatára, melyet a hogy valaha vonat is járt ott.
régió (vármegye) országgyűlési képvi- A városszépítők elnöke koszorút he-
selője, Óvári Ferenc olvasott fel. Óvári lyezett el a mozdonyon, ezzel is tiszteleg-
érdemei elvitathatatlanok Veszprém ve azok előtt (Majbó Gábor, Schildmayer
megye XX. századi fejlesztésében. A Ferenc), akik szívügyüknek tekintették,
vasút építése megértésre és támogatás- hogy emléket állíthassanak az utókor
ra talált a környékbeli gazdák, iparosok számára egy korszakot meghatározó
körében, akik nehezen járható utakon vasútvonal emlékére.
szöveg és kép: Zatkalik
Hetedhét ajánlat nagycsaládosoknak
Hétüléses családi autók a Renault-tól már 3 999 000 Ft-tól,
5 év garanciával és karbantartással!*
Az ajánlat 2019.07.01 napjától érvényes, minden Renault GRAND SCENIC Zen TCE 115 FAP gépkocsira, magánszemélyek részére, az alábbi feltételekkel, a készlet erejéig vagy visszavonásig. A feltüntetett ajánlat a
nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásáról szóló 45/2019. (III. 12.) Korm.rendelet alapján igényelhető, 2.500.000,- Ft szerzési támogatást és a gépkocsi hivatalos listaárából adott további 400.000,- Ft
árengedményt tartalmaz, ami használtautó beszámításhoz kötött. A támogatást a Magyar Állam nyújtja, a kormányrendeletben meghatározott feltételekkel. A Renault a pályázat eredményéért nem vállal felelősséget.
A feltüntetett árak tartalmazzák a regisztrációs adót és az ÁFA-t. A fenti ajánlatban foglalt Easy Service karbantartási csomag tartalmazza a GRAND SCENIC rendszeres karbantartását és ellenőrzéseit 5 év vagy
100 000 km eléréséig. A csomag magában foglalja a gyártó által előírt összes rendszeres szerviz költségét (alkatrész- és munkadíjat is) 5 évig vagy 100 000 km-ig, attól függően, hogy melyik következik be korábban.
Részletes információt a karbantartási csomagról a www.renault.hu oldalon talál. Renault GRAND SCENIC CZaOegn2-ékTpiCbjáEorcm1s1űá5ttáFesArrhPaevvléoesngeay, etakszofzoidógőyajáadrsaáztsotiáksvm,isl/ze1og0nh0yaotkákm,ro:toz6áv,6sáab–ba6áB,9ai;zzoCútOtt2sv-áokgniba(oElvcUásál)at2sá0zst1ág7s//1kf1mü5g:1g1v5reé0nn-dy1ée5ble6etn,éR.bAeenngaeéulpőltjíárErtSmWPűALvTCePEk
vegyes fogyasztás, lt/ö1r0t0énktm. A: 6g,4ép–já8rm,5;űCtOén2-ykliebgoecssáfotágsyags/zktmá:sa16e9lté–rh1e9t3.eAzeznüézretmékaenkytaőgl -afovgeyzaestzétsáissrtaíluéss,
vizsgálati eljárással
elérhetősége, a műszaki adatok és megoldások, valamint a felszereltségek országonként eltérhetnek, és bármikor módosíthatók. A feltüntetett adatok tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek. Részletek
a Renault Márkakereskedéseknél! A képek illusztrációk.
renault.hu
DEALER NEVE KFT. FODOR AUTÓ KFT.
VÁR86O00SS,IÓUFTOCK,AFŐ12U.,2T64E.;LT.E:L0.:0063864 13123372425; E6-M7A8IL9: [email protected]
W W W. F O D O R A U T O . H U