Biblia portfólió
1. feladat
Portré - Martin Luther
Martin Luther a protestáns reformáció atyja volt, lelkész és reformátor.
1483. november 10-én Eislebenben született. Édesapja Hans Luder,
bányász majd később városi tanácsos, míg édesanyja Margarethe
Lindemann volt. Kilenc gyermekük közül ő volt a nyolcadik. Apjuk
szigorúan nevelte őket ugyanakkor egy szeretetteljes családban
nőhetett fel Martin Luther, ezt a nevelést későbbiekben „germános
kegyetlenségnek” minősíti.
1488 és 1497 között a mansfeldi városi iskola tanulója volt
majd a magdeburgi dómiskolában tanult, ahol újjászületési
mozgalom hívei tanították. Majd
eisenachi ferencesekhez küldték, ahol zenei-költői nevelést
kapott.
Ezek után erfurti Egyetemen tanult. Itt sikerült elnyernie a
„Magister Artium” címet. Tanulmányai több tárgyara is
kiterjedtek, ilyen volt. Például a matematika, zene vagy a
csillagászat. Apja kérésére jogi karon kezdett tanulni majd 1505 nyarán hazafele úton egy hatalmas
viharba keveredett. Itt segítségül hívta félelmében a bányászok védőszentjét: „Szent Anna, segíts! Ha
élni hagysz, szerzetes leszek.” Fogadalmát teljesítve belépett az erfurti Ágoston-rendi remeték sorába.
1507-ben pedig pappá szentelték mivel a rend szabályait olyan példaszerűen követte. Majd egyik
professzora tanácsára a hittudomány tanulmányozását kezdte el itt ismerte meg William Ockham
teológiáját, amely az isteni szabadságot és az emberi szabad akaratot hirdette illetve Szent Ágoston életét
írásait tanulmányozta majd egy évre rá ó görög és héber erkölcs filozófia mellett egyéb bibliai témákkal
foglalkozott. Német nyelvű Biblia fordítások már Luther előtt is léteztek ezek Vulgata mintára alapultak.
Már ekkor szívesen foglalkozott a Biblia tanulmányozásával.
1510-ben Rómába utazott rendben megbízatásából. Itt bűnbocsánatot kért magának illetve szeretteinek,
de már ekkor felháborította az erkölcsi hanyatlás, amelyet Rómában látott.
1512-ben a teológia doktora lett
hála a kitartó munkájának. Ekkor nagyon
sokat foglalkozott a Szentírás nyelvi és
történelmi témák értelmezésével.
Egy bibliai ige Luthert új írás értelmezésed
vezette ezt nevezhetjük a reformáció
kezdetinek is. 1516-ban és 1517-ben a
búcsúcédulák ellen tiltakozott Luther, majd
október 31-én levelet írt Albert püspöknek
melyben tiltakozott a búcsúcédulák árusításával ellen ehhez hozzácsatolta a 95 tételből álló érveit. Ezt a
95 pontból álló latin tételt kiakasztotta a wittenbergi vártemplom kapujára. Ezt a dátumot tekintjük a
reformáció kezdetének. Majd 10. Leó pápa megparancsolta, hogy hogy 41 pontot töröljön el, mert
hibásak. December 10-én nyilvánosan elégette Wittenberg főterén a kinyilatkoztatását.
Pár év eltelte után Luthert elrabolták és száműzetésbe került Warburg várában. Itt kezdett bele a
Szentírás német nyelvű fordításához. 1522-ben kezdett bele az Újszövetség fordításába, míg az
Ószövetség 1534-ben jelent meg. Luther Biblia fordítás a lendületed adott a nemzeti nyelvű Biblia fordítás
soknak több európai ország is követte példáját. Emellett a német irodalmi nyelv kialakítására is hatott.
Martin Luthernek rengeteg mindent köszönhetünk. Október 31-e nemcsak a reformáció napja,
hanem Martin Luther napja is ekkor emlékezünk az ő tanaira, tanítására. Ő mindig hitt az Istenben és
értelmezte Jézus illetve a Biblia szimbolikus nyelvezetét. Fontos volt számára az embertársaink
figyelembevétele, az összetartás ereje. „Segítsünk másokon! Mert a mások is mi vagyunk.”
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Luther_M%C3%A1rton
2. feladat
Kedvenc bibliai személyiség – Mária Magdolna
A keresztény vallás második legnagyobb női alakja Szűz Mária után Mária Magdolna volt. Az
azonban még a mai napig sem tisztázott, hogy ki volt Ő. Sok feltételezés úgy tartja, hogy ő
nem volt több egy megmentett prostituáltnál, ellenben vannak olyanok is, akik Jézus
feleségének vélik. Kilétének tisztázásához segít a Bibliában róla szóló rövid részletek.
Mária Magdolnával találkozhatunk az Újszövetségben illetve több újszövetségi apokrif
könyvben. Az evangéliumok összesen hétszer említik Jézust különböző női kísérőinek neveit.
Hat a felsorolás közül őt említi első helyen. A hetedik bejegyzésben Szűz Máriát Jézus anyját
helyezik a sor legelejére.
Mária Kafarnaumban tartózkodott leginkább, állítólag itt ismerkedett meg Jézussal. Majd a
Messiás megszabadította a gonosz vágyak és a szenvedélyek köteléke alól. Ezek után
meghívta, hogy szegődjön a Megváltó nyomába és legyen a követője, szolgálja. Ezután
bejárta a városokat és falvakat, tanított, és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és
néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária,
melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a
felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla'' (Lk 8,1--3).
A négy evangélium pontosan megegyezik abban, hogy a Jézus keresztre feszítése után,
feltámadásakor illetve temetése utáni napon jelen volt azok közt, akik a sírhoz mentek. Az
utolsó evangéliumi megjelenésekor pedig - Márk és János evangéliumában - ő az, aki először
beszél a sírnál a feltámadt Jézussal. Ellenben Máté evangéliuma szerint is, amikor Jézus
először megjelent édesanyjának, szeplőtelen Szűz Mária társaságában ott volt Mária
Magdolna is. A fentieken kívül mindössze még egyetlen megjegyzés szerepel az
evangéliumokban, amely Mária Magdolna „vétkére” utal
Egyes elméletek szerint Mária Magdolna Jézus bizalmasaként megelőzte a
tanítványokat, magát Péter apostolt is, aki az egyház
kulcsát kapta. Ez azonban csak egy feltételezés. Mások
szerint Jézus felesége és közös lányuk – Sára – anyja.
Annyi viszont kitapintható az evangéliumokból és
apokrifekből, hogy tényleg szerelmes lehetett Jézusba,
hiszen mindenhová kísérte a Megváltót útjai során.
Segítették egymást és kötelék alakult ki kettőjük között,
de ez sem más, mint egy hipotézis.
Mária Magdolna a művészetben többféleképpen
is megjelenik. Sokszor ábrázolják a bűnbánó nőt félig
meztelenül vagy koponyával. Másik téma az
ábrázolásával kapcsolatban mikor egy könyvet tart a
kezében vagy éppen olvassa azt.
Számomra azért szimpatikus Mária Magdolna
alakja, mert őt eltudom képzelni a mai világban is,
hiszen bűnös volt, de tudott változtatni életén. Megtalálta azt a helyet vagy embert, akivel
boldognak érezhette magát. Szerintem az Ő élete megmutatja, hogy mindig van remény
számunkra és tudni kell talpra állni és újra kezdeni azt, amit régebben elrontottunk. Ez egy
fontos tanács lehet mindannyiunk számára.
http://www.katolikus.hu/szentek/0722.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mária_Magdolna
3. Feladat
Zsoltár elemzése – 2. zsoltár
Ebben a zsoltárban Dávid dicsekszik
királysága erősségével, mert sok erős nép
támad rájuk, de Isten mindig velük marad és
segít nekik. Emellett megemlíti, hogy
királysága az egész Földre kiterjed majd,
emiatt felszólítja a királyokat, hogy fogadják
el őt az Isten választottjának és „hódoljanak
be” neki. Mindez egy előjel volt Jézus
Krisztus királyságának a próféciája.
A zsoltár szerkezete egy világos
szerkezetet követ. Például 2. „A föld királyai
felkerekednek és a fejedelmek együtt
tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje
ellen…”
Jahve idézetein kívül a zsoltárban
mindvégig egy ember beszél, aki nem más,
mint Dávid király. Egyetlen egy sorban
beszélnek első szám harmadik személyben. Ez a félsor egy magyarázó beoldás.
Ez a zsoltár a királyi zsoltárokhoz tartozik. A király-zsoltárok nem a műfajuk,
hanem tulajdonképpen csak a tartalmuk alapján alkotnak önálló csoportot a zsoltárok
között. Ilyen zsoltár például még a huszadik vagy a negyvenötödik. Ezek a zsoltárok
műfajukban és eredeti élethelyzetükben eltérnek egymástól, de mindannyiukban
közös, hogy a földi királyhoz, vagy a földi királyról szólnak. Ezekben az énekekben
nem a király tetteinek és jellemének a magasztalása áll a középpontban, hanem az a
méltóság és az a felelősség, amivel Isten ruházza fel őt. Ez megmutatja azt, hogy az
Ószövetségben a királyok nem isteni eredetűek, hanem hús-vér emberek.
Forrás: http://diaksag.ttre.hu/wp-
content/uploads/2016/05/%C3%93sz%C3%B6vets%C3%A9gi-exeg%C3%A9zis-A-
Zsolt%C3%A1rok-k%C3%B6nyve-v%C3%A1logatott-fejezeteinek-
magyar%C3%A1zata.pdf
http://www.refkossuthter.hu/sites/default/files/fajlok/kalvin_zsoltar.pdf
https://hu.wikipedia.org/wiki/JHVH
http://szentiras.hu/SZIT/Zsolt
4. Feladat
Képelemzés – Az utolsó vacsora
Ha egy olyan művészeti alkotásra gondolok, amely kapcsolódik Jézus életéhez, a
Bibliához vagy a valláshoz nekem egyből az utolsó vacsora Da Vinci festménye jut eszembe.
Ezt a freskót Leonardo daVinci 1498-ban készítette. Magassága 422 cm, szélessége
pedig 904 cm. Ez a festmény a mai napig megtalálható a Santa Maria delle Grazie-
templomában, Milánóban. Bár a műnek helyet adó refektóriumot 1943-ban egy bombatalálat
érte, 20 éven át tartó restaurálás után sikerült a károkat enyhíteni illetve kijavítani.
A kép Jézus keresztre feszítését megelőző napon az utolsó vacsora Újszövetség
eseményt ábrázolja. A kép olyan részletes, az arckifejezések olyan élethűek hogy a
művészettörténészek a mozi elődjeként emlegetik ezt a festményt.
A kép máig is vitatott. Illetve a kompozíciót is sok értelmezése ember máshogy
értelmezi. Vannak, akik úgy vélik, hogy a kép egy háromszög kompozícióba van. Ez jelképezi
a Szentháromságot. Leonardo da Vinci az apostolokat lélektanilag és különböző
egyéniségenként ábrázolta őket. Az árulót késsel és arc mimikával ábrázolja még Jézust, a
méltóságteljes alakot középen, nyugalomban láthatjuk. Habár mai napig is vitatott, hogy a
képen kik is szerepelnek pontosan.
Erre a kérdésre, tehát hogy kik vannak, a képen nem tudunk még válaszolni. Talán a
kép maga után több kérdést is feltehet így közelebb juthatunk a válaszhoz. Például hogy ki
Júdás vagy, hogy melyik apostol melyik is. Remélem, egyszer megtudom a választ.
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_utols%C3%B3_vacsora_(da_Vinci-
festm%C3%A9ny)
5. Feladat
Úton útfélen Biblia
Manapság rengeteg helyen találkozhatunk a
Bibliával. Persze a könyvesboltban is tudunk venni
Szentírást én nem éppen erre gondoltam. A
művészetben, zenében vagy akár az építészetben is
megjelenhet valamilyen formában. Ez lehet egy számban valamilyen idézet vagy
esetleg egy festmény. De vajon a mai ember hol találkozhat leginkább valamilyen
Bibliai képpel?
Minden embernek ott van a kezében a telefonja nap, mint nap. Egy bizonyos
márka logója nem más, mint egy alma. Ezek a telefonok, táblagépek vagy laptopok az
Apple, azaz Alma márkájúak. Az Ószövetségben Mózes 1. könyve, a Teremtés
könyve második és harmadik fejezetében mondja el. Ez nem más, mint Ádám és Éva
története.
Isten figyelmeztette az első emberpárt, hogy ne egyenek a kert közepén lévő fának a
gyümölcséről, amit egy almafának a tudás fájának tartották. Majd egy ravasz kígyó
kísérteni kezdte őket, bűnre kényszerítette a párt. Ennek hatására Éva beleharapott a
gyümölcsbe, és adott Ádámnak is, a férjének. Ezután Isten engedetlenségük miatt
kiűzte őket a paradicsomból.
Az Apple logója tehát utal erre az Ószövetségi történetre is, de miért választana
egy márka egy olyan gyümölcsöt, amely miatt keservessé lett az emberek élete? Sokan
úgy tartják, hogy amiatt mert ez a gyümölcs a Paradicsomból származik. Ez jelképezi
a márka kivallóságát, illetve a tudást, amit az eszközzel megkaparinthatunk.
Ezekről az információkról az Apple nem adott ki infót, hogy valóban köze van
ehhez. Valakik azt mondják, hogy ez Newton almája, de nekem ezzel a Bibliai
háttértörténettel jobban tetszik a márka logója. Ötletes, találékony illetve egyszerű, de
nagyszerű ötlet.
Forrás: https://edition.cnn.com/2011/10/06/opinion/apple-logo/index.html
6. Feladat
Kutatás – Torinói lepel
Biztos vagyok abban, hogy már mindenki hallott a torinói lepelről, több könyv inspirációja
volt ez az ekerlye de filmekben is találkozhatunk vele.
Ez a lepel a római katolikus egyház tulajdonában lévő antikvitás. Ezt a Keresztelő
Szent János-katedrálisában őrzik, az olaszországi Torinóban. Nyilvánosan is megtekinthető de
ehhez komoly biztonsági intézkedéseket hoznak. Legutóbb 2015. áprilisában volt látogatható.
Majd Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője júniusban látogatta meg a relikviát.
A lepel története Krisztus keresztre feszítése előttre tehető. Az Agbar-legenda leírja,
hogy ötödik Abgarus uralkodó leprás lett majd Jézus segítségét kérte. Majd később Abgarus
kapott egy leplet melyen Jézus volt. Mikor a király nézegette meggyógyult. A későbbiekben
befalazták a leplet egy kapuba, mert a király fia üldözte a keresztényeket. Ez a legenda
többféleképpen van jelen a történelemben.
Jézust kereszthalála után az apostolok gyolcsba, azaz lenvászonba csavarta a testét.
Máté evangéliumában: „József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte” (Mt 27,59). Márk
evangéliumában: „Az pedig gyolcsot vásárolt, majd levette Jézust a keresztről, begöngyölte a
gyolcsba és sziklába vájt sírboltba helyezte, s a sír bejárata elé követ
hengerített” (Mk 15,46).
Majd egészen 340-ig nem említik a leplet. Jeruzsálemben Szent Cirill hozta szóba egyik
beszédében. A lepel története igencsak hosszú és izgalmas. Ezt részletesebben az idővonalon
ábrázoltam.
A leplet több kutatás során is vizsgálták a közelmúltban. Ilyen volt például a test
képmásának a vizsgálata, textilvizsgálat, C14-es, radiokarbon vizsgálat, pollen - és
vérvizsgálat illetve a szennyeződéseket és a vízfoltokat is tanulmányozták.
A lepel titka eredetileg csak 1898-ban derült ki mikor Secondo Pia ügyvéd engedélyt kapott a
tárgy lefényképezéséről. Az eredmény nagyon meglepő volt a világ számára mert a fénykép
negatívja valójában a pozitív kép amit a valóságban láthatunk. Ezt a fantasztikus felfedezést
máig leköti a laikusok és az érdeklő tudósok figyelmét és komoly viták alakultak ki az 1978-
as években a megjelenése után.
Majd 1988-ban a Vatikán jóváhagyta, hogy a leplet az előbb említett vizsgálatok alá
helyezzék. Emiatt sokan úgy vélik, hogy a Vatikán nem volt biztos a dolgában, mert
engedélyezte a lepel vizsgálatát mások pedig épp az ellenkezőjét gondolják. Egyes
vizsgálatok kimutatták, hogy a torinói lepel több szövetrészből áll 40 % az első századból, 60
százaléka pedig a 16. századból való. Emiatt sokan úgy vélik, hogy ez nem Jézus
feltámadásának bizonyítéka, hanem egy középkori hamisítvány vagy Leonardo daVinci
alkotása.
Egy elképzelés szerint Krisztus feltámadásának pillanatában a hirtelen felszabaduló
energiahatás hozta létre a képmást. Majd később egy amerikai tudós gyors lebomlású
radioaktív izotóp ott fecskendezett be magának és ezzel akarta modellezni Jézus testéből
felszabaduló sugárzást. Ez a kísérlet nagyon hasonló volt a torinói leplen találhatóhoz.
Mai napig sok vita van a torinói lepel körül. Sok kutatás állítólagosan bebizonyosította
az eredetiségét, de vannak olyan kutatások is amelyek pont az ellenkezőjét vélték felfedezni.
Legyen eredeti, avagy sem akkor is a régmúltból származik és rengeteg kérdést és
érdekességet vet fel maga után. A technika fejlődésével egyre közelebb fogunk kerülni az
igazsághoz.
Forrás: http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/a-torinoi-lepel-titkai/2012-02-03/432
https://hu.wikipedia.org/wiki/Torin%C3%B3i_lepel
7. Feladat
Záró esszé
A bibliáról minden ember hallott már, mivel én elsős korom óta járok hittanra
nem állt tőlem olyan messze ez a feladat. Kiskoromtól egészen mostanáig szoktam
járni templomba és a szertartás része, hogy olvasnak az evangéliumból. Hittanórákon
mindig bibliai történeteket hallgattunk, ilyen volt például a teremtés története vagy
Ádám és Éva meséjét. Illetve rengeteg filmben jelen vannak ezek a történetek vagy
átdolgozásuk. Ezen kívül az iskolában, ebben az évben megismerkedtünk az
Ószövetséggel és az Újszövetséggel. Így én emiatt nem tűnt olyan nehéznek ez a
feladat.
A munka során olyanokat tudtam meg, amik nekem eszembe se jutottak idáig.
Például az, hogy Apple márkának köze van egy Bibliai történethez vagy, hogy a
torinói lepel valódisága máig sem tisztázott. Megismerkedtem Luther Mártonnal, aki
lefordította a Bibliát német nyelvre. Illetve egy szenttel, Mária Magdolnával és
megtudtam ki is volt Ő valójában. Megtanultam értelmezni egy zsoltárt és elemezni.
Kutatási témának azért a torinói-leplet választottam, mert nagyon sok mindent
hallottam ár róla. Filmet is láttam a TV-ben ahol a vizsgálatokat elemezték.
Természetesen roppantul izgalmasnak és érdekesnek véltem a témát emiatt szívesen
foglalkoztam a kutatással. Az ilyen történelmi tárgyakat nehéz véleményezni, mert
rendkívül sok vita kering az eredetisége körül, és rengeteg téves információval
találkoztam az interneten.
Manapság leggyorsabb és legegyszerűbb megoldás, hogy valami féle tudáshoz
jussunk az az, hogy megnyitunk valami keresőt az interneten. Persze az internetet
tudni kell használni, hiszen sok a nem megbízható forrás. Illetve a régi hittanos
csoportvezetőm sokat tudott nekem segíteni az egyes feladatokban.
A legnehezebb feladat számomra a zsoltárelemzés volt. Ezzel a feladattal
dolgoztam a legtöbbet, mivel ezt sokáig kellet olvasgatnom, hogy megértsem és
értelmezzem. Illetve ami nehézséget okozott még nekem az az idővonal beillesztése a
digitális könyvbe.
Ha újra kezdhetném az egész beadandó dolgozatot hamarabb kezdtem volna el.
Forrásnak pedig könyveket is használnék. Illetve lehet, hogy angol oldalakon is
kerestem volna információkat.
Összességében úgy érzem, hogy minden feladatra szántam elég időt és bővült a
tudásom és nekem felkeltette az érdeklődésemet.