Neves(s) Mese

Paál Alexandra

Nevelő célzatú névre szóló nevettető - nevezgető,
melyben a közös nevező egy rímekbe faragott mese erdő.

A kislány izgatottan várta az esti mesét.
Remélte, hogy ismét hallhatja kedvencét.

Kívánsága rögvest teljesült,
behunyt szeme előtt egy csodás táj tündökölt.

Egy bátor gyermekről szólt a történet,
aki útnak indult egy bűvös ösvényen.

S hogy pontosan miért tette?
Hogy a NEVÉT meglelje!

Egy rosszcsont álommanó ugyanis elcsente,
ám a tréfán nem mosolygott a csemete.

A kislány mellé szegődött azonban a szerencse,
amikor a repülő manó a betűket elejtette.

Azok szanaszét landoltak egy varázserdőben,
minek következtében átalakultak külsőre.
A lányka a táskáját a vállára dobta,
s már Álomországban mászott egy dombra.

“mHiareppegciyiit!”üs-ktéüsslsazbednategtturaugltyeerlmejbeke.,
Meg is szúrta leheletnyit a bal lábát;
akkor jött rá, hogy nem is labdát lát.

EEmlmgőaybja-djukdkélatkfséalslenasvzcteeslkkgeéeáttnnfgeakolzfimotáágblrolusatzltttekmaaa ttíüégűsysmkeséegzslyólévlotné:rryrt.,,

“Szia! A nevem Hegyes Tüsi,
én vagyok a kicsinyke Süni.
Kedvencem az almás süti,
amit a nagymamám süt ki.

Sajnálom, hogy megböktelek!
Ijedtemben összegömbölyödtem.”
“Semmi baj, épp csak hozzám értél.
Kutya bajom. Nem kell, hogy féltsél!



“Persze, fordítsd csak felém bátran!” “Az ég hozzám igazán kegyes,
Ahogy a kislány a tüskéket meglátta, a tüskéid közé ragadt egy “S”.
azonnal mosolyra húzódott a szája; Mégis rám ragyogott a szerencse!”
- suttogta boldogan a csemete.
megörült a kacskaringós szárnak.
Eltűnt a nevem, a betűit keresem.”
- mesélte szomorkásan a csemete.
“Sajnos erre egy betűt sem láttam.
Megtennéd, hogy letisztítod a hátam?”

Bo“cHsáanNhaÉeótm,s! cmNssaaeilkjkyneeládenlejbássekzetöjtötgőtaltlezetádeámsllaaazamzzéá.té”ellllea-ttd.s!!zólt a lány.

“Hali! Súlyom kábé ötven tonna,
tényleg rám férne a vízitorna.
Péntekenként kedvezménnyel

a rák öt hínárért tart edzést délben.

A memóriám sajnos cefet,
tán épp ezért vagyok cet.
Legalábbis erre emlékszem,
de mintha nem ez lenne egészen.”

Így töprengett a lény, mire a lány ismét beszélt:
“Voltaképp egy hajóban evezünk,
mert az én nevem meg eltűnt.”

“Nekem valami rémlik, de lehet tévhit.

RáBmeAMánsláeávmsnanygáekylmaláafbleersláhzkásei?mátslÁtz.”om, t-mtb:fáie“nrcStsseezÁjgótmtelejmbraármámcesá!ctr.e!t!”

“Ez az!!! Igazad van, már emlékszem.
Okosan kisegítettél az elméddel!
Bárcsak én is segíthetnék,
akkor egálban lehetnénk!

O“AdAanésesbvüeeesgtmsyű, htpegeaázyzrajá“fómÁell”hbjöőúrnávssezpcliekoatnagetyg!v”eyízr-eskzanőe!clm”ená-penkmiyllkzuaóintlaötbtávooseltladtlltoaaegtztaaáneplllakamrtatopjrontaab.dbtar.a.

aMVmlaueilrgarekmsióamizhlíehtonoaztgnzteágadokaeközapzetuettlphearabobsbdzuuélénlkbpdáeelántttt:,,.

“Héj, bvmneueelnegémdlreájphmhőoodázzrözktíáégtmtyélsiátsecbskhaiisakbjta-áábhmrrásáusulzllt!tt.”., “Ki beszél? Az arcodat nem látom.
Beszorultál? Kihúzzalak a pácból?”
E lyuk Megilletődött a vörös szőrű állat:
A lány “Nagyon kedves, hogy felajánltad.”
mert a

A leányka ezt egy igennek vette,
s ügyesen a lyukból kisegítette.
“Micsoda muszklid van, kiskomám!
Köszönöm, hogy a csávából kihúztál!

Amúgy Kalamajka vagyok, a Róka.
Ez a saját bundám, nem paróka.

Látszatra tudom ám, hogy csalóka,
s a vadászoknak jönne csak kapóra.

Habár nem vagyok piperkőc,
amiért megmentettél, gyerkőc,
egy saját készítésű sampont adok,
amitől a bundám fényesen ragyog.”

“Szuper, kipróbálom mindenképp!
Jé, egy “R” van rajta az elején!”
- mondta boldogan a gyermek,
s tudta, ez nem lehet véletlen.

“Placcs!” - latszott a vízpartról.
A kislány kan arra araszolt.

Az ágak reccsenését meg lotta az állat,
s vázolta a gyermeknek, mi az ábra.

“ i! Ali vagyok, az Aligátor.
A török konyhát imádom.

Sütöttem egy nagy adag dürümöt
és fejemben már új recept dübörög.

Bárány helyett lal készíteném,
ezért horgászok errefelé.

Eddig azonban (l)atlanul rossz a kapás.
Jó, hogy -adó napok követik a gyatrát.

Az ám a áli mák, olyankor a mokban áll.”

- mondta az aligátor, akivel a lány végül szóba állt:

“Szia! Nem szeretnék hasonló sorsra jutni,

mennék is tovább a nevem kutatni.”

“Csak nem attól tartasz, hogy hamm, bekaplak?”
- kacagott a bestia jóízűen egy fa alatt.

“Hogy őszinte legyek, megfordult a fejemben.”
- rebegte a gyermek a félelemtől rekedten.

Az állat rámosolygott: “Túl rágós lennél.
Ugyan, az ízlésem kifinomultabb ennél!”
A lányka a botra mutatott: “Odanézz, Ali!
Mintha a horgodra akadt volna valami.”

Az aligátor ki ászta a zsákmányt:
egy , szájában egy “A”-val várt rá.

“Hogy tudd, bízhatsz bennem,
e betűt a nevedhez tedd el!”

Ahogy a kislány mendegélt,
ismerős lett számára a környék.

A kedvenc játszóterére ért,
ahol szeretett játékai várták rég.

Egy hangyaboly közelében megpihent,
nehéz táskáját is letette sebtiben.

A bolyból a sok-sok hangya kiözönlött
és a királynőjük a gyermekhez intézett köszöntőt:

“Nemrég megvédtél minket egy komisz kölyöktől.
Ha Te nem lököd ki kezéből a vödröt,

vízzel bélelte volna ki szeretett szülőföldünk.
Gyors reakciódnak hála azonban megmenekültünk.

Na már most, ha Te nem vagy,
földönfutók lennénk ma mindannyian.
A madarak azt csiripelték, hogy a neved eltűnt,
ezért hálából úgy döntöttünk, segítünk.”

“Tényleg megtennétek értem?
Köszönöm szépen!

Jó pár betűt összegyűjtöttem ám ésszel,
de a kirakásukkal még nem vagyok készen.” - mesélte a lányka.

“Bizony nagyon ügyes voltál és bátor,
a zsákod roskadozik az ABC pár tagjától.”

- A királynő apró kezeivel intett
és a dolgozók máris intézkedtek.

A táskából kikapták a betűket
és kézről kézre adogatták azokat.

Szorgosan és gyorsan
rendezték őket sorba.

A kislány bátorsága és kitartása révbe ért:
örömében hanyatt fekve tapsolt,
ugyanis meglátta a nevét,

ami nem más volt, mint a csodálatos:



Egy bátor gyermekről szól a történet,
aki útnak indul egy bűvös ösvényen.

S hogy pontosan miért?
Meglelni a NEVÉT!