Vári Éva

Meglepetések évada – Pipifarm, Sirály és Amit a lakáj látott

1996. szeptember 28-án mutatták be Magyarországon először, Korcsmáros
György vendég-rendezésében Vári Éva és a Kamaraszínház negyedik musical-
jét, a Volt egyszer egy kupleráj Texasban-t. Vári Éva a Pipifarm madámját, Mo-
na Stangly-t alakította. A szerzőhármas, Carol Hall (zene), Larry L. King és Pe-
ter Masterson (szöveg) 1978-as country-musicaljét négy évvel később megfilme-
sítették, méghozzá Burt Reynolds-szal a férfi főszerepben. Ez a musical azonban
a Józsefváros közönségének nem tetszhetett eléggé, mert a Kamaraszínház jubi-
leumi évkönyve szerint a bemutató évadának májusában ment utoljára, nem
tudjuk hányadszor. Fennmaradt belőle a You Tube-on a „Vettem én egy jegyet
a másra” kezdetű dal, amelyet Vári Éva – életrajzi utalásként – első számként
énekelt a hasonló című, 1996-os tévé-estjén.

És ebben a szezonban következett még két, merőben különböző premier és
szerep. 1997. február 15-én Csehov Sirályában Arkagyina, Alföldi Róbert ren-
dezésében az Asbóth Stúdióban, aztán április 2-án Joe Orton „Amit a lakáj látott
– a kulcslyukon át” című bulvár-bohózatában Mrs. Prentice szerepe, amelyet
Pécsen – szintén Szegvári Menyhért rendezésében – hét éve már játszott Vári
Éva. Ez az előadás az újabbik, a Shure Stúdióban ment.

Alföldi Róbert Sirály-rendezése nagy érdeklődést váltott ki, tíz kritika jelent
meg róla. A Sirályt a rendező „Madárkák” alcímmel látta el, talán azért, mert a
szöveg is bajosan egyeztethető Csehovéval. Molnár Gál Péter kritikus vélemé-
nye erről: „Anton Csehovból anti-Csehov. Rikító különcségek sorvezetőjével
dolgozik a rendező. Alföldi átírta a szövegeket. Néhány összeollózott magyar
változatot lefordított Csehovból nyeglére.” Két és fél kolumnás cikkében a ke-
véssé tapintatos, de annál szarkasztikusabb M.G.P. (így jegyezte a cikkeit), vé-
gig ilyen hangnemben kifogásolja a rendezést. Hogy Alföldi rendezői kezei
között (vagy inkább lábai alatt) mi történt Vári Éva Arkagyinájával? „Arkagyi-
náról eredetileg azt mondják, hogy világos blúzokat visel. Bartha Andrea terve-
ző kék, piros, sárga similabdának öltözteti, rendezői utasításra, Vári Évát, aki
ilyenformán nem diadalmakat megért drámai hősnőnek, inkább harmadosztá-
lyú vidéki kabarék nyugdíjas komikájának látszik.” Ennek ellenére, „Vári Éva
az öntetszelgő díva paródiájából nagy erővel visszahozza a szerelemhez – fia-
talsághoz kapaszkodó asszonyt.” Ez M.G.P.-től szép bóknak számít.234

Stuber Andrea kíméletesebben, de szintén levágja az előadást. „A Sirály című
Csehov-mű konkrét címszereplője – a madár – a második felvonásban kerül
színre. Amikor Trepljov, a csalódott szerelmes az önkezével lőtt sirályt Nyina
lába elé teszi. Mármost az Asbóth utcai Stúdiószínház bemutatóján Trepljov
(Kamarás Iván) nem egy sirályt vág oda Nyina (Szalay Mariann) elé, hanem egy
egész köteget. Tíz véres madarat, csokorba fűzve. S ez a túlzás – hogy ne mond-
jam nagyzolás – jellemző vonása Alföldi Róbert rendezésének. […] Kicsit olyan
a produkció, mint a darabbéli Trepljov-performance. A fiatalember talán tehet-

234 Sirály(hatás)vadászat, Népszabadság, 1997.02.17.

116

séges is, de okvetlenül fantáziadús. Művének bemutatója nem szellemtelen és
nem hatástalan. (Alföldi még tanulhatott is Trepljovhoz képest hatást az ameri-
kai filmekből. Hollywoodiasan katartikusak némely felvonásvégei.) Szóval van
valami a fiúban. Vagy tehetség, vagy feltűnési viszketegség.” Vári Éva Arka-
gyinájáról: „A harmadik felvonás külön egység – itt a rendező megadja a nagy-
jeleneteknek azt, ami jár. Vári Éva Arkagyinája nem is marad adósunk: szép,
fáradt pillanatokkal ajándékoz meg, amikor visszahódítja Trigorint. A jelenet
egyébként nemcsak erős, de enyhén szólva sajátos is. Arkagyina orális aktus
révén szerzi vissza magának a szeretett férfit. Ami nem feltétlenül sért ízlésem-
ben, csak nehéz elhinnem, hogy Trigorint – Brechttel szólva – a szexuális szol-
gaság tartja rabul Arkagyina mellett.”235

Nem kimondottan nagy szerencse, ha egy nagy színésznőnek tizenöt évvel a
Cseresznyéskert Várja-szerepe után ennyire szuverén rendezésben sikerül ta-
lálkoznia Arkagyina szerepével. Ezt Alföldi Róbert is megerősítheti, hiszen úgy
nyilatkozott, hogy színészként nem szeretne olyan előadásokban játszani, mint
amilyeneket rendez.

Arkagyina, 1997

Sűrűn idézett kritikusunk, Stuber Andrea az „Amit a lakáj látott” premierjét
illetően nem lelkesedett sem Orton bohózatáért, sem az előadásért: „Orton hat-
vanas években született bohózata a klasszikus francia vaudeville-ek nyomvona-
lán halad: pikáns helyzetből indul ki, melybe gyanútlanul belegyalogol valaki,
mire a főhős rögtönöz egy hazugságot, s innentől kezdve mind szövevényesebb
hazugságokkal kell igazodni az alaphazugsághoz. Orton annyival modernebb a
néhai francia kollégáknál, hogy nála „freudi” analízis, pszichiátriai tohuvabohu
köríti a malackodást. […] Majd a még nagyobb vidámság érdekében férfiak női

235 Hajóvonták találkozása tilos, Népszava, 1997.02.17.

117

ruhába bújnak, nők férfiruhába, hogy a végén shakespeare-i megoldással ren-
deződjön a bonyodalom. Kiderül, hogy itt voltaképp mindenki egymás anyja,
apja, gyermeke vagy testvére. […] Tény és való, Szegvári Menyhértnek nem-
igen van hozzáfűznivalója a darabhoz, így a mulattatás súlyos terhe teljes egé-
szében a szereplőkre hárul. Egyenlőtlen erők küzdelme folyik a pályán. […]
Vári Évának van néhány szívderítőbb pillanata, mely megér egy-egy fél mo-
solyt. […]”236 Ugyanő öt évvel később, a Kamaraszínház 2001/2002-es évadát
értékelő cikkében azt írja erről az előadásról: „Ez a hatalmas, évadokon át gör-
getett repertoár – melyben öt-hatéves produkciók is szerepelnek, például a szí-
nészek által fáradtan szétnevetgélt Amit a lakáj látott… – nincs valami acélos
állapotban.” Ennek a produkciónak azonban óriási közönségsikere volt, a tíze-
dik évét is megérte: 2007. februártól vették le a műsorról. Elnyűtte Vári Éva azt
a legendás fekete kombinét, ami az ilyen szereleméhes hősnők szerepében
gyakran volt a jelmeze.

Gyémántcsiszolás szegényházban III.
Spiró György: Kvartett – avagy egy diadalmenet

1997. szeptember 22-én egy tizenöt évi fényes siker-széria elé néző előadás,
Spiró György Kvartett c. abszurd komédiájának ősbemutatója következett a
Pécsi Harmadik Színház Stúdiójában, Vincze János rendezésében. A darabban a
Feleség, az „Öreg” feleségének szerepét játszotta Vári Éva.

1996-ban, az 1956-os forradalom negyvenedik évfordulójára kiírt dráma-
pályázatra írta Spiró a Kvartettet, s minthogy a darabot Vincze János nyomban
színpadra állította, elnyerte érte az 1997/98-as évad legjobb új magyar drámá-
jának járó kritikusi díjat. A Pécsi Harmadik Színház előadása pedig elnyerte az
1997-es Stúdió és Alternatív Színházi Fesztivál fődíját, majd 1998-ban a veszp-
rémi Országos Színházi Találkozón a „Legjobb előadás” díját.

A darabot 1999 októberétől a Budapesti Kamaraszínházzal koprodukcióban a
Shure Stúdióban is játszani kezdték, de vendégszerepelt az előadás Finnország-
ban, New Yorkban, Cambridge-ben, Washingtonban, New Brunswikban és
Torontóban is. 2007-ben tévéfilmre vették, megnézhető a Nemzeti Audiovizuá-
lis Archívumban, vagy a YouTube-on.

A Kvartett egy úgynevezett „Zeitstück”, („idődarab”), a megírásának idő-
pontjához, korához szorosan kötődő darab: lényeges benne, hogy az 1996-os,
csak hat évvel a „rendszerváltás” utáni Magyarországon játszódik. A négy sze-
replőn – az Öregen, a Feleségen, a lányukon, a Nőn, és a Vendégen – kívül ját-
szik benne ugyanis egy ötödik, néma szereplő, az utóbbi ötven év, illetve a
„rendszerváltás” utáni fél évtized magyar történelme.

Az Öreg és a Feleség – kétféle – naivitásának, az Öreg bolsevik paranoiájá-
nak, a Feleség korlátoltságának ábrázolása komikus, s különösen groteszk az
abszurdhoz illő játékstílus katatóniája, ismétlései, vontatottsága mellett. Ez adja

236 Stuber Andrea: Látja, nem látja, Népszava, 1997.04.07.

118

a darab humorát: kinevetjük ezeket az embereket, pénzéhes lányukkal együtt,
mert nevetségesek. Érezni lehet, milyen élvezettel írta meg a hőseit Spiró: „Pél-
dául én soha olyat nem tudnék mondani, mint amit a Kvartett című darabom-
ban mond a Nő: «Mély van hűtve?» A szereplőből tudtam csak ilyet mondani,
és ennek annyira megörültem, hogy percekig ugráltam a szobában, magányo-
san és gyermetegen vihogtam. Úgy éreztem, költő vagyok. Nagyon hálás va-
gyok Vincze Jánosnak meg azoknak a remek színészeknek, mert nagyon jó dol-
gok vannak abban az előadásban, a közönség élvezi…”237 De ha jól játsszák a
darabot, nem csak nevetünk a hősein, hanem együtt is érzünk velük, mert a
komédiában kísértő ötödik szereplő, a történelem áldozatai is. Spiró nem egy
gyilkos szatírát, hanem a megértést is szolgáló komédiát írt. És a Pécsi Harma-
dik Színház előadása tökéletes volt, nem csak a felszínt kapirgálta, nem csak
nevettetett.

A korhoz-kötöttség felveti a kérdést, vajon mennyire marad érthető és élvez-
hető ez a darab az idő múlásával, ahogy a korszakot átélt, azt ismerő nézői ki-
fogynak. Vári Évában is felmerült ez az aggodalom. „Szívesen játszom például a
Kvartettben, amit Spiró írt, egy szövőnőt, amire elvben azt mondják, nem az én szere-
pem. […] Nemrég játszottuk ezt az előadást, és 14-15 éves gyerekek ültek az első két
sorban. Gondoltuk, hogy ez nagyon nehéz meccs lesz. Mert hiszen a rendszerváltásról
szól a darab, (tehát a kárpótlásról, meg sok minden hasonló történelmi pillanatban ját-
szódik), és ezek a gyerekek nem is tudnak róla semmit. Erről a korról egyáltalán nem
tudnak. Én nem tudom, hogy a történelemkönyvekben mit tanítanak, valószínűleg
semmit. Tehát amikor a darabban van ilyen mondatom, hogy egyszer majdnem elmen-
tünk az NDK-ba, mert akkor még volt NDK, nem mentünk el, most meg már nincs is
NDK, és elmondtam, és néma csendben ültek ott a gyerekek… (fogalmuk nincs, hogy mi
az, hogy NDK, meg volt nekünk Wartburgautónk is…), hát ültek ott a gyerekek, és fél-
tünk. Ez ugye majdnem két óra egyben, hogy nincs közte szünet. És akkora sikerünk
volt az előadáson! És akkor így nevettek bizonyos helyzeteken (mutatja: eltakarja a
száját), hogy látszott, hogy valamit megéreztek. De úgy figyeltek, olyan odaadóan fi-
gyeltek ezek a gyerekek, hogy olyan megható volt a történet. S akkor azt mondom, hogy
ezért kell színházat csinálni!”238 A tanulság tehát az, hogy akár történelem-
tanítással felér a jó színház.

Vári Éva „méretre szabott” szerepkörétől igen távol van ez a Feleség. De be-
lekucorodott ebbe az alakba, méghozzá úgy, hogy markánsan abszurd, s ennek
ellenére élő ez a nő, és tragikomikus is, amilyennek lennie kell. Csattan a neve-
tés a rovására minden lehetséges alkalommal – és mégis részvétet kelt. Vári Éva
véletlenül se játszik egy húron. Még ha bravúrt igényel is több húron megszó-
laltatni ezt a feleséget.

237 Spiró-interjú, idézi a Kamaraszínház 20 éves jubileumára kiadott Szín-darabok c. album.
238 Záróra, portré, MTV2 2011.04.13. Veiszer Alinda interjúja

119

Idézzünk fel két korabeli kritikát: „Vári Éva tökéletes portrét fest az egy élet
bérrabszolgaságába főként szellemileg belerokkant proletár asszonyról, akiben
azért mintha maradt volna valami ép valóságérzék. A mákos tészta megmelegí-
tésére, a paprikás csirke gondos becsomagolására, a szvetterek kötögetésére
korlátozott világa védekezés a nagyvilág totális és férje mindennapi őrülete el-

120

len. […] A Kvartettet az évad eleje óta játsszák Pécsett, most a gödöllői stúdió-
színházi fesztiválon láthattuk. A közönség tombolt a gyönyörűségtől.”239

„Vári Éva háta – pars pro toto – az első percekben a szereplők lélektani
mélyrétegeiről mesél. Ahogyan ajtót nyit a váratlanul becsöngető vadidegen-
nek, majd egyik karját az ajtófélfára támasztva elállja a bejutás útját, és testtartá-
sának enyhe változtatásaival elbeszéli egy ország közelmúltjának ma már nem
kínzó, csak fájdalmas történetét, az nemcsak a színjátszás magasiskolája, hanem
maga a darabértelmezés, a textus és a helyzet interpretációja, ha tetszik. A hát
szeretné megérteni, mit keres az ajtóban ez az ember, elmondja, hogy manapság
nem az a világ van, amikor csak úgy be lehet engedni valakit, bármekkora vi-
rágcsokrot tart is a kezében, illetve akkor aztán pláne nem…

Még arról is beszél, hogy jót aztán nem várhat egy afféle rendes, élettől, tör-
ténelemtől elgyötört kisember egy idegentől, aki még csak nem is szolgál sem-
miféle épkézláb magyarázattal arra nézvést, ki ő, és mit akar. Szintén a hát árul-
ja el, hogy van és virul egy újabb csengő-frász, ezúttal nem a fekete autótól, ha-
nem mindenféle számlásoktól, biztosítósoktól. Ismerős ez a hát. Elutasítás és
kíváncsiság, mentegetőzés, magyarázkodás, gyanakvás és afféle korlátolt jóin-
dulat süt a tartásából, míg végül egyértelműen jobb meggyőződése ellenére,
puszta engedelmességből, reflexből – az asszony beengedi a hívatlan látogatót.
[…]

Vári Éva zseniálisan keveri ki számtalan, olykor egymással élesen ellentétes
elemből azt a bizonyos lemondó és mégis odaadó kommentátort, aki a Feleség,
és aki egyszerre óvja-félti, meg tartja reménytelen, nehézkes fráternek is az urát.
Viszonya hozzá egyenlő az élethez való viszonnyal. Létezhetetlen nélküle: nem
külön entitás, miközben valahol mégiscsak ő mozgatja ezt az alig mozgó, de
mégiscsak telő életet.”240

Lássuk, milyennek találta Stuber Andrea kilenc évvel a bemutató után az
előadást: „Pécsen voltam, […] mert a Harmadik Színház tegnap este ínyencsé-
get kínált: egymás után eljátszotta két Spiróját, a Kvartettet és a Szappanoperát.
Mindkettőt láttam már, régi produkciók, régi vágyam volt megújrázni. […] A
Kvartett bestiálisan jó most is, mind a négy szereplője tökéletes (Vári Éva, Krum
Ádám, Márton András és Töreky Zsuzsa), és azon belül Vári Éva még ki tud
emelkedni: fokozhatatlanul zseniális. (A lábai meg, úgy gondolom alapos okból
vannak befáslizva. Ezt a lestrapált proliasszonyt mégsem lehet olyan szép lá-
bakkal játszani, mint amilyenek neki vannak…) A pécsi Kvartett 1997-ben sze-
repelt azon az országos színházi találkozón, ahol zsűritag voltam. Úgy emlék-
szem, adtunk is díjat neki, de máig fájó, személyes kudarcomnak tekintem,
hogy Tóth Ildikó kapta a legjobb női alakítás díját az Új Színház-beli Üvegcipő-
ért, (hiába voltam ellene), nem pedig Vári Éva.”241

239 Zappe László: Kvartett, Népszabadság 1997.12.17.
240 Csáki Judit: A hát monológja, Kritika 1998/3.
241 Stuber Andrea internetes naplója, 2006.10.11.

121

A Kvartett telt házak mellett (a pécsieket beleszámítva) a 254. előadásánál
tartott a Budapesti Kamaraszínházban annak bezárásakor. Mivel 1999 októberé-
től 2001 októberéig, majd 2007 januárjától, és egy parányi, 70 fős stúdiószínház-
ban játszották, 2012-re a közönségigény bizonyára nem volt kimerítve. Mégsem
akadt olyan pesti színház, amelyik a Kamaraszínház megszüntetésekor átmen-
tette volna ezt az előadást.

Operett-kirándulás és nagy forgási sebességű darabok

1998-ban a Kamaraszínházban nem volt bemutatója, hanem januártól Vári
Éva ismét Pécsett vendégszerepelt, most a Nemzeti Színházban. A Csárdáski-
rálynőben, annyi Stázi grófnő után, most az anyahercegnét játszotta el, a
Honthy Hanna számára feltupírozott Cecília-szerepet. Minden bizonnyal nagy
sikerrel. És talán egy kis Honthy-paródiával is.

A Tivoli Színházba 1999. február 13-án Mario Vargas Llosa „Rossz nő” című
színdarabjának magyarországi ősbemutatójával tért vissza, Gárdos Péter rende-
zésében. Vári Éva Zsugorit, a darab helyszínéül szolgáló, Lima melletti kültelki
csapszék megkérgesedett, kiábrándult, kemény, szófukar, – ám a „helyi menő
csávó” által kitartott, kizsákmányolt lányt mégis megmenteni próbáló – tulaj-
donosnőjét játszotta. A fennmaradt és a You Tube-on látható videofelvétel ta-
núsága szerint ez egy jó előadás volt, és Vári Éva remekelt ebben az újszerű sze-
repében. Mint egy fekete szfinx, úgy trónolt és hintázott lassan, nagyokat hall-
gatva, a söntése hintaszékében, és a lecsúszott, kockázó, handabandázó, piás
törzsvendégei mögül mégis folyton magához vonzotta a néző figyelmét. De a
bemutató tavaszán, május 27-én ment utoljára a darab, 17 előadás után. Írója, a
Nobel-díjas perui Vargas Llosa azonban látta, és tetszett neki: „Egyik legkelle-
mesebb élményem a legutóbbi, három évvel ezelőtti látogatásomhoz kötődik,

122

amikor a Budapesti Kamaraszínház meghívott egy előadásra, amely a Rossz nő
című színdarabomból készült.”242

A következő, 1999/2000-es szezonban David Storey angol szerző Anyánk
napja című darabjában Johnsonné szerepét kínálta a Kamaraszínház az Erics-
son Stúdióban, amit 1987-ben, szintén Szegvári Menyhért rendezésében, játszott
már Vári Éva.

Koltai Tamás így írt Vári Éva alakí-
tásáról: „Johnsonnét, az anyát játssza
David Storey Anyánk napja című
darabjában. Ebben az undokul tiszte-
letlen szatírában ő maga a főundok,
szenvtelen, megvető faarccal közle-
kedik, holmikat dugdos a családja
elől, «hazug disznó», mondja a lá-
nyának, akit cselédként tart és a
szekrényben lakatja, csak a szexmá-
niás fiát ajnározza, miközben as--
szisztál a lakásban gátlástalanul zajló
különféle rendű-rangú erkölcstelen-
ségekhez, pénzlenyúláshoz, kerítés-
hez, perverzióhoz, miegymáshoz.
Játéka merő paródia és komolyság,
van benne valami tárgyilagos, fád
demonstráció, ahogy körülményes-
kedés nélkül, mint ami a legtermé-
szetesebb, kéjjel, szinte vidáman be-

242 Index, Litera, 2003.03.24.

123

mutatja a romlottság tárházát. Keserűen röhögünk, és fölfedezzük, hogy a da-
rab mennyire aktuális, akárcsak ikerpárja, a Szajré Joe Ortontól; mindkettő arról
a cinikus leplezetlenségről szól, amellyel egymás gazemberségeit fedezik egy
totálisan értékvesztett társadalom polgárai, sőt, arcátlanul rá is licitálnak az or-
ruk előtt elkövetett bűnökre, hiszen mindent meg lehet úszni, erre van körülöt-
tünk berendezve a világ.”243

E remek kritika ellenére a 2000. március 18-
án bemutatott Anyánk napját az utolsó alka-
lomig, 2001. február 28-ig mindössze tizen-
hét alkalommal játszották, és levették a mű-
sorról.

A 90-es évek végétől nem csak a Vári Éva
által játszott, említett darabokra jellemző,
hogy kevés előadás után lekerülnek a mű-
sorról, illetve gyéren kerülnek színpadra.
Negatív tendencia lett ez, aminek oka a Ka-
maraszínház nagy premier-sűrűsége, s az
ennek következtében hatalmasra duzzadt
repertoárja. 2002 májusában pl. 29 színmű 83 előadását kínálták. Ennek az egyes
előadások állapotára és a társulatra gyakorolt káros hatásáról Stuber Andrea
így írt a 2001/2002-es évadot értékelő cikkében: „Egyébként a Budapesti Kama-
raszínházra a nagy premiersűrűség mindig is jellemző volt. […] Ez a hatalmas,
évadokon át görgetett repertoár – melyben öt-hatéves produkciók is szerepel-
nek, például a színészek által fáradtan szétnevetgélt Amit a lakáj látott… –
nincs valami acélos állapotban. […] A produkciók rossz kondíciója nyilván nem
véletlen, semmi nem megy elégszer ahhoz, hogy formába jöjjön, illetve formá-
ban maradjon. A Tivoli nyitása előtt Szűcs Miklós még úgy tervezte, hogy sze-
zononként három premiert tartanak majd a Nagymező utcában, s mindent 4-5
alkalommal játszanak havonta. Aztán nem így lett. Ma egy új darab résztvevői
örülhetnek, ha a premier havában van négy-öt előadásuk, azután be kell érniük
avval, hogy havonta kétszer jutnak színpadra.” (Ki szereti ezt?) „A Kamara-
színház legnagyobb gondját valószínűleg a társulata jelenti. Volt idő, amikor
kifejezetten erős színészgárda állt itt rendelkezésre. Abból a korszakból Vári
Éva, Tímár Éva és Kerekes József maradt hírmondónak (Újvári Zoltán épp most
szerződött el.)… Valójában [...] a műsor nem a színházhoz tartozó színészekre
épít. Ők harmincan vannak – illetve Tyll Attila halála óta huszonkilencen –, az
évadban fellépő vendégművészek száma pedig hetvenegy.”244

243 Valódi és mű c. kötet, Az eltűnt színésznő nyomában.
244 Gyári szezon – egy évad a Kamaraszínházban, Színház 2002/8.

124

A 2000/2001-es évadban a Kamaraszínházban nem volt bemutatója, ellenben
a Pécsi Nemzeti Színházban 2000. október 13-án bemutatott „Yonkersi árvák”-
ban, Neil Simon kései darabjában a Nagymama szerepét játszotta Vári Éva. Az
előadást Márton András rendezte. Kritikát nem találtunk, az Új Dunántúli Nap-
ló így adott hírt a premierről: „Izgalmas, megható, mulatságos és megrázó –
ezek azok a jelzők, amelyeket nyugodtan használhatunk a világhírű szerző, Ne-
il Simon Yonkersi árvák című darabjával kapcsolatban. [...] A szereposztás pa-
rádés, hiszen a Németországból emigrált, szigorú nagymamát, aki befogadja két
félárva unokáját, Vári Éva alakítja.” Bizonyára sikere volt az előadásnak, hiszen
Neil Simon rutinos író, a ’60-as években írt örökzöld darabjait (Mezítláb a park-
ban, Furcsa pár, Napsugár fiúk) szerte a világon ma is játsszák, számos darabját
filmre vitték. A Yonkersi árvákért azonban 1991-ben a finnyásabb kritika elis-
merését is kifejező Pulitzer-díjat kapott, mert ez az időskori, önéletrajzi ihletésű
darabja fajsúlyosabb, mint korábbi vígjátékai.

Broadway-musical dióhéjban: A pókasszony csókja

A 2001/2002-es évadban Vári Évának kamaraszínházi premierjei voltak.
2001. szeptember 15-én a Tivoliban Éric-Emmanuel Schmitt Frederick című
műve került színre, majd december 20-án - szintén a Tivoliban - McNally-
Kander-Ebb musicaljének, A pókasszony csókjának első magyarországi bemu-
tatója.

Éric-Emmanuel Schmitt – Stuber Andrea szavaival – „kortárs francia
fércművész, aki filozófiáról nyergelt át giccsgyártásra.” A szerző színpadi és
egyéb műveinek tekintélyes listája, és olyan (színpadi) főszereplői alapján, mint
Alain Delon, vagy a Fredericket játszó Jean Paul Belmondo, nem kellett ezt a
pályamódosítást megbánnia. A Frederick a XIX. századi Párizs színházi világá-
ban játszódik, a címszereplője egy ünnepelt és sikeres színész, akit politikai ok-
ból figyel a rendőrség, de pont a belügyminiszter lányába talál beleszeretni. Ám
nem őt, hanem régi színházi szeretőjét veszi feleségül. A darabot a neves és ta-
pasztalt Szikora János rendezte, a címszerepet Cserhalmi György, a régi színhá-
zi szeretőt, George kisasszonyt pedig Vári Éva játszotta. Az előadás ennek elle-
nére megbukott, a bemutató évadában, 2002. május 22-én volt az utolsó, mind-
össze a 25. előadása. Stuber Andrea szerint: „Azt, hogy a Frederick című darab
rossz és az előadása sem jó (csak Vári Éva remek), még legalább nyolc színibírá-
lat taglalta.” „A Fredericket és a Macbethet követő további premierekről már
csak elvétve jelent meg egy-egy értékelő írás.” „… a sajtó egyszerűen kidőlt –
nem bírta követni a Kamaraszínház egymás sarkát taposó bemutatóit.” Ami a
Fredericket illeti: „Jómagam azt tartom a kudarc egyik fő okának, hogy Cser-
halmi György a maga fanyar, fád, értelmiségies színészetével sehogy sem pas--
szolt a nagy játékkedvet, már-már ripacsériát igénylő címszerephez.”245

245 Stuber Andrea: Gyári szezon – egy évad a Kamaraszínházban, Színház, 2002/8.

125

A 2001 karácsonya előtt bemutatott A pókasszony csókja című musical szö-
vegkönyvét az argentin Manuel Puig regénye alapján Terrence McNally írta, a
zenéjét John Kander, a dalszövegeket Fred Ebb szerezte, az a szerzőpáros, ame-
lyik világhírű lett a Kabaré (Cabaret, 1966) és a Chicago (1976) című musicalek
révén, s az ő művük volt a Pécsett játszott The Rink/Görkorcsolyapálya is. A
pókasszony csókját 1992-ben Kanadában és Londonban mutatták be, 1993 má-
jusában állították színpadra a Broadwayn, s az azévi Tony-díjak közül hetet
mindjárt be is söpört.

A történet helyszíne egy latin-amerikai diktatúra börtöne, ahol főleg politikai
foglyokat őriznek és kínoznak. Egyik főhősünk, Molina, a széplelkű kirakatren-
dező azonban nem politikai fogoly, sőt kifejezetten apolitikus. Ő homoszexuá-
lis, és kiskorú molesztálásáért ül, bár a kiskorú csalta csapdába. Most pedig be
kéne súgnia új cellatársát, Valentint, az elkötelezett forradalmárt. De nem spic-
liskedik, annál kevésbé teszi, mert beleszeret Valentinba, aki a kezdeti averzió
után lassacskán megtanulja becsülni és szeretni Molinát. Aki végül az életét ál-
dozza miatta, mert megölik, amikor – szabadulván – Valentin megbízásából
kézbesít egy mozgalmi üzenetet. Molina az életét, s most a börtönéveket Auró-
ra, e fantáziájával életre keltett „álmok asszonya” segítségével próbálja átvé-
szelni, aki mintha az ötvenes évek film-bálványa lenne. Éberen és álmában is
gyakran kísérti Molinát, énekel hozzá, s ilyenkor nekünk, nézőknek is megjele-
nik. De ő a Pókasszony is, a végzetes vamp, akinek halálos a csókja. Molina lá-
tomása, Auróra segíti őt élni, s Pókasszonyként átsegíti a halálba is: „Két ka-
rodban a halálon, / mint egy álmon / átesem.” (Radnóti.)

A Szegvári Menyhért által rendezett előadás kettős szereposztással ment, az
első szereposztásban Vári Éva játszotta Aurórát, a Pókasszonyt, Bardóczy Attila
Molinát, Miller Zoltán Valentint. Az előadás nagy felfedezése Bereczky Zoltán
volt, aki „Második Molinaként mindenkit lejátszik a színpadról.”246

A lehetetlent kísértette meg a szín-
ház, amikor egy nagy Broadway-
musicalt bepasszírozott a Tivoliba.
S bár a kritika szerint a lehetetlent
nem sikerült megvalósítani, de a
2001 decemberében bemutatott elő-
adás 2006 áprilisáig műsoron volt.

Az előadásnak fennmaradt egy
privát video-felvétele, amely meg-
nézhető a You Tube-on. A Buda-
pesti Kamaraszínház az énekes-
zenés számokról kiadott egy stúdi-
óban felvett CD-t, és ez is fent van a
YouTube-on. E felvételek igazolják, hogy a közönségsiker – a kényszeredett kö-
rülmények ellenére – nem volt véletlen. Mert az önként vállalt kényszert, hogy

246 Magyar Narancs, 2002/4., „sziren”: Szobamusical

126





































zett előadás („ez az alkalom”) Vári Évát „nem ihlette jól ismert önmaga felül-
múlására.”

Egy tényleg nagy rendezői ötlet tanulsága: „Az ügynök halála” halála

A következő, 2004/2005-ös évad elején, szeptember 30-án egy Kamaraszín-
házon kívüli premier következett: a Nemzeti Színház és a Thália Színház közös
produkciójában a Thália nagyszínpadán Arthur Millertől Az ügynök halála,
Alföldi Róbert rendezésében.

Alföldi rendezése szokás szerint nagy érdeklődést és feltűnést keltett, amire
rá is szolgált. Perényi Balázs: „Kentaur díszlete első látásra meghökkentő, le-
nyűgöző. A színpad közepét egy fehérre mázolt étkezőasztal uralja, megvan
vagy két méter magas. Két oldalán méretben passzoló székek. Jobbra elöl bár-
sonyhuzatú, bíborszín karszék. Hüvelykvastag karfája jó másfél méter. A vele
összeépített dohányzóasztal és vászonburás állólámpa akkora, mint egy utcai
kandeláber. Balra hátul a fogyasztói társadalom jelképe, egy irdatlan hűtőszek-
rény áll. A bútorzat egyes darabjaira lépcsősor fut fel.”270

Ezt a gigantikus díszletet különbözőképpen fogadják a kritikusok. Csáki Ju-
dit szerint, aki eleve nem rejtette véka alá, hogy nem rajong ezért a darabért,
sem a koronként változó, obligát módon kihüvelyezendő mondanivalóiért:
„Ami engem illet, már ezen is túl vagyok: elég meglátnom a görbedt hátat és a
két bőröndöt, s ha nem vigyázok, mély álomba zuhanok. Alföldi Róbert rende-
zése e legutóbbi lehetőséget először azzal kerülte el, hogy jól el lehetett bámész-
kodni az elrajzolt arányú díszleten. […] Lehet mondani, hogy Kentaur és Alföl-
di ezzel a díszlettel szépen lekörözte a darab didaxisát. Egy jó részét, na.”271
Nevezetesen, rendező és díszlettervezője néző szájába rágták, hogy a részletre
vásárolt mindenség az emberek fölé nő, mindjárt agyonnyomja őket.

Karsai Györgynek nagyon tetszett a díszlet: „A színpadkép-díszlet pedig már
veszélyesen jó: a hatalmasra növesztett, siralmasan hatvanas évekbeli tucatbú-
torok – micsoda fantasztikus frizsider tárja ki időnként száj-ajtaját! – nagy ötlet,
akkorát szól, amikor megpillantjuk, hogy már ezért megérte színpadra állítani
Alföldinek.”272

Ám ez a szó szerint nagy ötlet csapdának bizonyul, ugyanúgy, mint a szöveg
erélyes, tendenciózus meghúzása. Perényi Balázs: „Vörös Róbert dramaturg és
Alföldi Róbert mindent kigyomlált Miller drámájából, ami korhoz, illetve hely-
hez kötné. Az alaposan meghúzott szövegből eltűnt minden, az amerikai álom-
ra vonatkozó utalás. [...] Méltányolható, hogy az alkotók jelen idejű magyaror-
szági történésként olvasták Az ügynök halálát.” Csakhogy „Mi marad az «ame-
rikai álom» távlata nélkül? Egy családi történet – nem túlzottan mélyen –
pszichologizáló rajza. Az előadás tanulsága: a dráma nem elég egyetemes ah-

270 Perényi Balázs: Gigantikus babaszoba; Színház 2004/12.
271 Csáki Judit: Apa és fiúk, Magyar Narancs 2004.10.07.
272 Színház 2005/11. Folytatásos évadnapló VII. rész

145

hoz, hogy társadalmi miliőjétől elvonatkoztatva, örök érvényű tragédiaként
hasson.”

S mit tesz ez a színpadkép a színészekkel? „A Loman család tagjait alakító
négy színész akár igazolhatná is a «kamaradráma» elgondolás életképességét,
ha aprólékosan kidolgozott, mégis szenvedélyes játékukat nem nyomná agyon
a gigantomán színpadkép. A szerencsétlen díszlet felelős azért, hogy a rezdülé-
ses pszichologizáló játék hátraszorul a zenekari árok mögé, jókora gödör szige-
teli el a nézőtértől.” (Ugyanis a zenekari árokból emelkedtek ki, kínos lassú-
sággal, az óriásbútorokkal berendezett Loman-házon kívüli jelenetek díszletei.)

A díszletért először lelkesedő Karsai Györgynek is igaza volt a „már veszé-
lyesen jó”-val: „És mégis ott bujkál bennem az első felvonás végétől az érzés,
hogy valami nem működik itt. Már a gépbe írva megjegyzéseimet villan be, mi
volt a baj: e rendkívül erős látvány, a telitalálat díszlet egy idő után monotonná
vált, «egyenszósszal» öntötte le az egész előadást. Ha minden jelenetben azon
van a (képi) hangsúly, hogy Lomanéknak az életben maradáshoz folyamatosan
meg kell küzdeniük a leghétköznapibb mozdulatok kivitelezéséért is (kinyitni
egy ajtót, felülni egy székre, stb.), akkor egyrészt elvész a különböző jelenetek
közötti hangulati és érzelmi különbség, másrészt a szöveg is óhatatlanul háttér-
be szorul, ami pedig már nagy baj ennél a darabnál.”

Perényi Balázs így summáz: „nem született fontos előadás. Rabul ejtette a gi-
gantikus babaház.”

Perényi Balázs a Vári Éva alakította Lindáról, Willy Loman feleségéről: „Vári
Éva nemesen egyszerűen, szép alázattal formálja meg Linda csendes odaadását,
magától értetődő mártíriumát.” Csáki Judit: „Vári Éva hihetetlen erővel kaparja
össze ezt a szintén nagyon ‹lyukacsosra› írt, képtelen szerepet, és a férje és fiai
közt őrlődő anyaként kétségbeesett, de egyértelmű döntést hoz: nem és nem
szakítja ki férjét a hazugsághálóból, hiszen tudja, a halálba taszítaná. És számá-
ra nincs az az ár – még fiai szeretete sem.”

146

A premiert követő második évadban, 2006. december elején Az ügynök halá-
la a negyvenhetedik előadással csendben búcsút vett a Thália Színház színpadá-
tól.

Amy világa

A következő bemutató Sir David Hare angol szerző Amy világa című darabja
volt, Magyarországon először, Grace Allen, a színésznő, Amy anyja főszerepé-
vel, 2004. december 4-én az Ericsson Stúdióban, majd december 17-én a Pécsi
Nemzeti Színház Stúdiószínházában, mivel a két színház közös produkciója
volt az Ilan Eldad által ajánlott és rendezett előadás. A szereposztás azonban
különbözött, csak Vári Éva és Balikó Tamás játszott mindkét helyen a hat sze-
replőből. A darabot Londonban 1998-ban mutatták be, Vári Éva szerepét nem
kisebb színésznő, mint Judi Dench játszotta.

Az Amy világa próba-fotói között Forgách András így örökítette meg a be-
nyomásait: „Vári Éva műfaj-független dráma-szülőnő. Tömör, egy tömbből fa-
ragott, érces, határozott. Afféle mindentudó. Igazándiból egy nagy bohóc. Vári-
hoz oly tökéletesen passzol a szerep – nyilván a számára választotta Eldad és a
színház –, hogy már inkább arra kell vigyáznia, miként tartson távolságot ve-
le.”273
Ilan EIdad a premier után így nyilatkozott: ”Az
egyik ok, hogy az Amy világát ajánlottam a
színháznak, az volt, mert szerettem volna újra
vele dolgozni a Rose után, fantasztikus színész-
nőnek tartom. Olyan darabot kerestem, amiben
még inkább kibontakoztathatja a tehetségét. A
végeredménnyel mindketten nagyon elégedet-
tek vagyunk.”274

Vári Éva az Amy világáról: ”A közönségnek
kifejezetten tetszik, nagyon jó a visszhangja az elő-
adásnak. Pécsen is bemutattuk, mivel a két színház
koprodukciójaként készült a darab, ott is szeretettel
fogadták. Ez egy jól átélhető történet. Az 1975 és
1994 közötti időszakot mutatja be egy kiöregedett
színésznő és családja életében. Az asszonynak már
nincsenek igazán lehetőségei a színpadon, és ott van-
nak körülötte a fiatalok, akik szerint ráadásul a szín-
ház ideje lejárt, mert sokkal izgalmasabbak az új műfajok, a videó, a film. A darab tulaj-
donképpen egy hitvallás a színház mellett, hiszen a végére kiderül, hogy a varázsa hal-
hatatlan és örök. Ilan Eldadtól az első szerepet a Rose-ban kaptam. Ez egy harminchat
oldalas monológ, amit először meg kellett tanulni: erre egyből elmegy az embernek há-
rom-négy hónapja. És ekkor még általában nem kezeli helyesen a szöveget. Ilan Eldad

273 Szebeni – Forgách: Bevilágítás. 15 éves a Budapesti Kamaraszínház, 2005.
274 Garancsi Ágnes, Theater On line, 2004.12.10.

147

azonban olyan tapintattal és szeretettel közeledett hozzám, hogy minden görcsömet,
gátlásomat, kishitűségemet feloldotta. Az eredmény őt igazolta: három éve megy ez a
darab, és a közönség nagyon kedveli.”275

Az Amy világa 2004 decemberétől 2006 decemberéig volt műsoron, ami a
Kamaraszínház premiersűrűségéhez és a darabok nagy forgási sebességéhez
képest szép teljesítmény volt, ha nem is egetverő siker.

Sikerszériák indulása
És némi hullámvölgyek után hullámhegyek jönnek: a 2005-2007 közötti há-

rom év fényes jóvátételt hoz e néhány, nem túlságosan sikeres előadásba fekte-
tett munkáért és reményért. Jóvátételre más szempontból nincs szükség, mert
közben folyamatosan megy a Rose, a Piaf-est, az Amit a lakáj látott, A szakítás,
és A pókasszony csókja is. De azért nagyon jó, hogy mindhárom évben sor ke-
rül olyan újabb bemutatókra, melyek 100, 150, 250 előadást meghaladó szériá-
kat, évekig, egészen a Kamaraszínház fennállásáig tartó, hatalmas sikert érnek
majd el.

Colin Higgins Harold és Maude című darabja megint egy koprodukció volt,
a Budapesti Kamaraszínház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház között.
Dunaújvárosban 2005. október 8-án, a Shure Stúdióban október 16-án volt a
premier. Az előadás Rácz Erzsébet első rendezése volt, de ismerték egymást
Vári Évával: Rácz Erzsébet dramaturg volt Alföldi Róbert mellett a Jóéjszakát
mama! színpadra állításakor.

275 Garancsi Ágnes: Kivételesen boldog – Beszélgetés Vári Évával, Theater On Line 2004.12.28.

148

Rácznak ki kellett találnia, hogy az első rendezéséhez milyen darabot ajánl-
jon Szűcs Miklósnak. „…de semmi ötletem nem volt. Minden, ami eszembe ju-
tott, elavultnak tűnt vagy túlságosan intellektuálisnak. […] Biztos voltam abban
is, hogy Vári Évával és Bertók Lajossal szeretnék dolgozni. Nem azért mert
sztárok, hanem mert jó színészek, különleges személyiségek. És mert nagyszerű
emberek. És az nagyon nem mindegy, hogy kik is azok, akikkel az ember hat-
nyolc héten át össze van zárva. […] A másik, amit tudtam, hogy olyan darabot
szeretnék rendezni, ami a szívemből jön, és a szívekbe talál. […] Aztán egyszer
csak megálmodtam, mi legyen. A Harold és Maude kamaszkorom nagy ked-
vence volt.[…] Hirtelen tudtam, ezt a filmet kell színpadra alkalmaznom. Azt
akartam, hogy szép színes, szélesvásznú legyen! Tudtam, sokan giccsesnek fog-
ják tartani. Vagy nem elég bonyolultnak. Vagy nem elég filozofikusnak. De nem
érdekelt. Éreztem, hogy ez az előadás, amire az embereknek szüksége lehet a
XX. század végi Magyarországon. És a színészeimnek is. Mert szeretni fogják a
melegségét. Mint ahogy nekik is van szívük, csak nem mindig mutathatják
meg. Mint ahogy a nézőtéren ülőknek is, csak világunk nem engedi meg, hogy
vállaljuk, megmutassuk: vannak érzelmeink. De egy estére el lehet felejteni az
összes ránk kövesedett mechanizmust, és lehet nevetni, örülni, sírni Harold-dal
és Maude-dal. Mert vágyunk a Harold-ságra mindannyian. Ki ne érezte volna,
hogy a szeretet független kortól, társadalmi pozíciótól. Csak van. Létezik. De
ritkán merjük kezeinket kinyújtani érte.”276

Nos, az érzelmeket a korszellem ellenében bátran vállaló rendezőnő minden
jóslata bevált: a Harold és Maude hat év múlva, a Kamaraszínház húsz éves
jubileumakor a 150. előadásánál tartott, és műsoron volt egészen a színház
megszüntetéséig. Pedig mindjárt a bemutató évada után egy tragédia is sújtotta:
a Haroldot játszó Bertók Lajos 2006. július 10-én meghalt.

Vári Éva egy 2006. február 3-i interjúban ezt mondta róla: „Szenzációs képessé-
gekkel bíró fiú. Tömören így is mondhatnám. Nagyon szeretem vele játszani ezt a dara-
bot, és úgy veszem észre, hogy ő is szívesen dolgozik velem, igaz, ezt nem is egyszer
mondta is nekem. Két nagyon különböző személyiség vagyunk, és két nagyon különböző
színészet a miénk. Ebben az előadásban azonban remekül egymásra tudtunk hangolódni.
Amire nagy szükség is van.”277 Bertók Lajos emlékére álljon itt egy megkapó
mondása: „A színészetet azonban nem a tapsért, hanem a csendért csinálom.
Amikor előadás alatt «érzem, hogy a néző ott van», szinte hallom a lélegzését,
az a legjobb pillanat.”278

Rácz Erzsébet rendező: „Megvethetnek érte, de kértem Miklóst, Lajos halála
miatt ne vegye le a műsorról a darabot. Egyetértett. Mert éreztük, az előadásban
még van kiaknázatlan potencia. Kolovratnik Krisztián új életet lehelt Haroldba.
E friss, életerős fiatalemberre úgy illett a szerep, mintha rá írták volna. Vári Éva
és az összes többi játszótárs, új erővel vágtak neki a kalandnak.”279 2006. nov-

276 Szín-darabok, 20 éves a Budapesti Kamaraszínház album.
277 Megyeri Zoltán interjúja, Színház.hu portál, 2006.02.03.
278 Népszava műsorújság, 2003. 15. hét, Szabó-M. Kinga interjúja: Kaptam még egy lehetőséget
279 Szín-darabok, 20 éves a Budapesti Kamaraszínház album.

149