No megállj csak!

Halász Géza


NO MEGÁLLJ CSAK!


karikatúra show

2016
Publio Kiadó
www.publio.hu
Minden jog fenntartva!

Boldog születésnapot, névnapot, kellemes karácsonyt és vidám új évet
kívánok, annak megfelelően, hogy milyen alkalomból kaptad ajándékba ezt a
szép, karikatúrakötetemet. Esetleg jó munkád elismeréséül a főnöktől, vagy
kiemelkedő sportteljesítményedért? Ebben az esetben gratulálok, és további
sikereket kívánok! Külön üdvözlöm a kedves rokont, barátot, ismerőst, aki
pénzt, fáradságot nem kímélve ezzel az ajándékkal lepett meg. De ha csak úgy,
magadnak vásároltad volna, akkor meg nagy kösz! És ha már így összetege-
ződtünk, engedd meg, hogy bemutatkozzam.
Halász Géza vagyok, de az öcsém kiskorunkban egyszerűen lerövidítette
zu-ra, és ez ragadt rám, így írom alá a rajzaimat is. Rajzaimat? Hát igen…
karikatúráim többsége nem rajz, hanem számítógépes montázs, két vagy több
kép összegyúrásából átalakításából, és csak ahol nagyon kell, nyúlok bele
hagyományos eszközökkel (a kezemmel). Ezekből a képekből, amelyek lehet-
nek egyszerű fotók, vagy ismert szobrok, festmények, egy új, más kép, új tar-
talmú műalkotás születik. Egy szlovák karikaturista barátom egyszer posztmo-
dern karikaturistának nevezett, amitől nagyon meghatódtam, bár nem egészen
értettem, hogy mire célzott, de biztos igaza van.
Magáról a karikatúráról is sokféle vélekedés él egymás mellett, ha nem is
mindig békésen. Sokan azt gondolják, hogy a karikatúra csak sajtóműfaj, ho-
lott vannak zenei vagy irodalmi karikatúrák is, vagy bármely más művészeti
ágban is megjelenhet a karikatúra, ami egy látásmód, egy kifejezési forma. A
grafikus karikatúra eleinte gúnyrajz volt, az emberi arc, test torzulásait nevet-
tette ki. Mivel ezek a torzulá-
sok sokszor lelki torzulást is
kifejeztek, a jobb rajzolók az
emberi természet, jellem torzu-
lásait is képesek voltak grafi-
kusan ábrázolni. Ezeken a raj-
zokon ki-ki nevetett, vagy ép-
pen szomorúan elmosolyodott.
A sajtó megjelenésével, nálunk
1848-ban, új korszak kezdődik
a karikatúrában: közismert
arcok jelennek meg a gúny-
rajzokon, az éppen aktuális
politikai, közéleti események
kíméletlenül kritikus ábrázolá-
sával. A múlt század húszas-
harmincas éveiben már a hét-

köznapi élet is előtérbe kerül, evés, ivás, öltözködés, urizálás, hol mint társa-
dalomkritika, hol csak egy poén, egy vicc. A rajzok fölött címek, alattuk ma-
gyarázó szöveg, vagy párbeszéd, ami egyértelművé teszi, hogy min kell nevet-
ni, vagy bosszankodni. A modern karikatúra Steinbergnél kezdődik, aki a ka-
rikatúrát a modern művészetbe integrálta. Megjelentek az „arctalan” figurák,
az egy vonallal megrajzolt polgárok, a konkrét szituációk egy-két absztrakciós
szinttel följebb kerülnek, a gúny tárgya már nem egy-egy ember, hanem „az”
ember, gondolatai, játékai, cselekedeteinek mozgatórugói. Ezek már „két-
vagy többfenekű” poénok. Első ránézésre a lerajzolt szituáción mosolyodunk
el, másodikra, jobban belegondolva, már belelátunk a rajzoló által észrevett
emberi-társadalmi visszásság nevetségességébe is, és a mosolyunk egy kicsit
szomorkásra fordul. Eltűnik a rajzok szövege is, értelmezze a néző maga,
találja meg ő is azt, amit a rajzoló sugall.
A Közgázon diákkoromban, de aztán tanárként is az egyetemi újság karika-
turistája voltam. 1973-ban Farkasházy Tivadarral együtt szerkesztettük az
egyetem diákhumor-kötetét, a Gőzgazdászt. Az Informatika tanszékre kerülve
kerestem a számítógép grafi-
kus lehetőségeit, de ez eleinte
komoly akadályokba ütközött,
mivel az akkori gépekhez nem
léteztek olyan megjelenítők,
mint a mai monitorok vagy
nyomtatók, nem ismertük az
egeret, és persze hol volt még a
Photoshop! Lyukkártya volt és
lánckerekes sornyomtató.
Amikor a 80-as években meg-
jelent Sinclair és Commodore
kis számítógépek már megen-
gedték, hogy a filctollról és
papírról áttérjek az egérre és a
képernyőre, már nem volt
számomra visszaút. 1988-ban
már egy ilyen számítógépes
munkámmal nyertem első
nemzetközi pályázatomat.
Később könyvszerkesztő is
voltam. Az én ötletem volt a
Számalk kiadónál az első szá-

mítógépes művészeti témájú kötet 1989-ben az Új képkorszak határán,
Peternák Miklós szerkesztésében, majd pár év múlva én adtam ki (pontosab-
ban a Közgázon, az én vezetésemmel az Aula kiadó) az első magyar multimé-
dia CD-t, a Politika for Windows-t, Nyírő András és Szakadát István munkáját
(1993). Innen indult az Informatika tanszéken az új tantárgyam is, a Multimé-
dia a gazdaságban címmel (1995), akkor, amikor az egyetemen még egyetlen
olyan PC volt csak, ami alkalmas volt multimédia megjelenítésére. Emlékszem
a hallgatók meglepődésére, amikor a számítógép „megszólalt”. 1988-ban részt
vettem az első DIGITART – számítógépes művészeti kiállításon, 90-ben a
másodikon is, de a karikaturista társasági életbe csak tíz év múlva csöppentem
bele, amikor a Várban karikatúra művészeti fesztivált rendeztek, és számító-
gépes karikatúrámmal díjat nyertem. Akkor alakult újra a MÚOSZ Karikatu-
rista szakosztálya, és akkor lett barátom Császár Tamás, akitől ebben a szak-
mában nagyon sokat tanultam, akivel együtt alapítottuk a KOKSZ (KOrtárs
Karikatúra és SZatíra) műhelyt, és akit idén elvesztettünk. Ezt a kötetet az ő
emlékének ajánlom.
2003-ban Fehér Béla főszerkesztő felkért, hogy rajzoljak a Magyar Nemzet
heti kulturális mellékletébe, a Hétvégi Magazinba, ahol Halász Géza Show
címmel volt saját rovatom, innen követtem őt 2015-ben, rovatommal együtt a
Lugasba. Annak ellenére, hogy határozott véleményem van a hazai politikai
életet illetően, azelőtt sem, és ebben a rovatban sem rajzoltam soha napi aktua-
litáshoz köthető karikatúrát, s ha véletlenül mégis közelebb kerültem aktuális
társadalmi kérdésekhez, a véleményem inkább általános síkon jelent meg. A
rajzokhoz nincs cím, és nincs képaláírás sem, hogy ne irányítsam direkt mó-
don az olvasó gon-
dolatmenetét. Ezek
a karikatúrák a dol-
gokat egy – képzelt
vagy létező – másik
oldalukról világítják
meg.
Van pár díjam,
itthon elsősorban a
Kétfilléres-díjra
vagyok a legbüsz-
kébb 2012-ből, amit
a szakma ítél oda
évente titkos szava-
zással, no és az

@RC óriásplakát pályázaton elért 2006-os első díjamra, nemzetközi téren
pedig a World Press Cartoon második díjára, amit a portugáliai Sintrában
vehettem át, 2009-ben.
Szeretek rövid, pár kockás mozgóképeket (gifeket) is készíteni, első körpa-
noráma képeim pedig (jóval a Google utcaképei előtt), már 97-ben fölkerültek
a honlapomra. Ugyanitt látható sok más érdekesség mellett Retusált művészet-
történet c. albumom is, melyet a Mundus Egyetemi Kiadó adott ki 2008-ban.
Ebbe a kötetbe az újságokban megjelent karikatúrákból válogattam.

Ez pedig a honlapom: http://zu.hu
… És ha valaki rájön, hogy tényleg posztmodern-e, kérem, írja meg!