Gáz van

HALÁSZ GÉZA

GÁZ VAN

2014

Az @RC óriásplakát pályázaton 3. díjat nyert plakátom

GÁZ VAN

© Halász Géza 2014.

http://zu.hu
http://koksz.hu
Ebben a kötetben (Szerényi dédnagyapját leszámítva) 2014-es évjáratú képeimet lehet látni.

Készült a Budapesti Corvinus Egyetem Digitális nyomdájában
Nyomdavezető: Dobozi Erika

Vernisszázs

([vernisszázs < francia: vernissage (megnyitó, fényezés) < vernisser (mázol, lakkoz) < vernis (lakk, firnisz)].
Csepeli kiállításunk előtt, 2014. november 14-én mondta el Szerényi Gábor.

Jó estét kívánok, Hölgyeim és Uraim!

Ha körbenézünk ezeken a paravánokon, Önök kétségkívül a hazai szatirikus képző-
művészet elit-csapatának válogatott munkáit láthatják. És rögtön szembeötlik, hogy a
műfaj köszönő viszonyban sincs a közvélekedésben számon tartott úgy nevezett vic-
ces rajzokkal. Az ön-definícióra nem azért van szükség, mert a szatírának védekeznie
kellene a kommersz, gyakorta blőd, sőt ostobácska tömegtermeléssel, ami eléggé
szégyenletes módon nem csak bitorolja a karikatúra elnevezést, de kizárólagosan
birtokolni is akarja.

Nem adjuk.

A Magyar Képzőművészek Szövetségének szatirikus szakosztályának, nevezetesen a KOKSZ Műhelynek ( a mozaikszó
megfejtése: Kortárs Karikatúra és Szatíra) nincs szüksége fejléces papírra, pecsétre sem, hogy legitimálja szakmai
rangját. Puszta léte elegendő hozzá. Nem keresi, nem hajhássza a tömegek kegyeit, de igen graciőzen (eredetileg a
szabadlelkű kifejezést akartam használni, de a puszta politikai áthallás halvány árnyékát is kerülöm), szóval nagyvo-
nalúan a művészettörténetben kevésbé járatos nézőnek is magas szellemi színvonalú élményeket prezentál.

Íme, itt a bizonyíték: három alkotó munkái, akik három csapást képviselnek a szakma dzsungelében.

A meghívót Császár Tamás tervezte

Halász Géza munkáival hetente találkozhatnak a Magyar Nemzet szombati, magazin számaiban, ahol külön kis korne-
re van a melléklet eleje felé, fönn a jobb ficakban. Rangos hely, a nemzetközi, de azon belül inkább a nyugati világ
legpatinásabb sajtó béli tradícióinak egyik utolsó kis bástyája. Reprezentálja, hogy az Európába özönlő agresszív isz-
lám halálos fenyegetőzéseivel szemben, itt, ezen a mi szellemi pástunkon a zsidó-keresztény kultúrkör a mértékadó.
(S reméljük marad is.) Halász Géza amúgy egy kedves, galamblelkű, barátságos ember, aki mindazonáltal nem készít
turbános terroristát groteszkül, vagy akárhogy ábrázoló képeket.

És vegyük észre, hogy amikor a Feszty Árpád körképéből verbuvált magyar önkénteseket a Mars bolygóra vezényli,
akkor ez 100 %-ban mentes a soviniszta arroganciától, nyomelemekben sem tartalmaz gyűlöletkeltő (rákkeltő) anya-
gokat. Inkább az Örkény István-i lucidus humort kelti életre, ami szerint, ugye, el kell jönnie annak az időnek, amikor
"magyarni", a legszebb, legnemesebb és legélvezetesebb tevékenységet jelöli. (Nem is akarok belemenni a képzet-
társítási udvarra, hogy mi minden kínálkozik fel e megközelítésben a szó értelmezésére.)

(Amikor ideértem a szöveg írásában, megjegyeztem, hogy ennél a résznél biztosan nevetni fognak önök. Ha nem,
akkor azon, hogy ezt bevallottam.)

Igen, másodszorra bejött!

Kérdés persze, hogy akarunk-e nevetni? A szorongatásból kiszabadulni egy pár pillanatra.

Azt képzelem, hogy inkább egy jóleső, bölcsességet sugalló csöndes derű lesz úrrá rajtunk, amikor például azt látjuk,
hogy Halász Géza, mint egy sadchen, egy házasságszervező, összehozza Munkácsi Mihály Ásító inasát Leonardo da
Vinci Giocondájával. Éppen ilyen "vér-" vagy "génkeveredés" eredménye, amikor Botticelli Vénuszának szokott helyé-
re a milói Vénusz archaikus és persze testesebb alakja kerül.

Már-már azt hihetnénk, hogy meg is fejtettük a Halász Géza-i képalkotó technikát. Amihez elég, ha veszünk közis-
mert motívumokat, például Hieronymus Bosch pokol és menny képeit, majd bebuszozunk a Bosch Tours járműveivel,
idegenvezetőnk persze a Géza. Olyan ez, mint a lottó nyertes számainak eltalálása. Ahogy kimondják, rögtön eszem-
be jut, dehát erre én is gondoltam!

Csakhogy Halász Géza mindig megelőz.

Miközben saját bevallása szerint nem erőssége a szabadkézi rajz, ám a netes rajzkomponálásban lenyűgözően virtu-
óz.

Amikor Jézus-Jehosua utolsó vacsoráján szétülteti a résztvevőket, s mindenki külön kis asztalnál éli meg a bibliai jós-
lat beteljesedését, nem egyszerűen technikai problémát old meg. Az érzékletes átszerkesztés egy filozofikus meditá-
cióba vezet, harsányság nélkül, az ismert (ismertnek vélt) világ fonákját felmutatva, amiből mindig groteszk szálak
feslenek fel.

Gyulai Líviusz, a Nemzet Művésze. Kossuth-díjas, Munkácsy-díjas. Ez mind nagyon rendben van, bizony lehet olyan az
életben, hogy valaki megérdemli és meg is kapja.

Az életműve olyan erős, hogy azt is kibírta, amikor néhány éve – vagy már évtizede – óriásplakáton is megjelentek
bámulatosan finom szövésű, álomszerűen sejtelmes, óriásira kinagyított litográfiái. A Weöres Sándor Psychéjéhez
készült, vagy a Stendhal romantikus regényéhez, az Érzékeny utazásokhoz metszett illusztrációk a kiváltó okok nélkül
is remekművek. Pazar áradása rokokó fioritúráknak – te szentsége úristen! – micsoda patakzó zeneiség, micsoda
elegáns és gyöngéd semmibevevése a durván hasító, hidegen csörömpölő korunknak. És miközben ámulhatunk,
mintha egy gigantikus székesegyház parkolna le egy hipermarket hangárja mellett, Gyulai Líviusz fanyar humorral

mutatja, minden tud, mindent lát és láttat, humora olyan magától értetődően hatja át minden lapját, hogy szinte
megnyugodhatnánk, nincs olyan nagy baj az emberiséggel, amíg ilyen képek születnek.

„Szinte megnyugodhatnánk.”

De persze nem.

A KOKSZ Műhely új és fiatal tagja, Fazekas Levente. A kiállítás rendezése közben megjegyezte, ezek a tőle való mun-
kák mind önarcképek. Azt képzelem, hogy tapintatosan mindenki odales a művészre, s megkönnyebbült sóhajjal
jegyzi meg magában, "dehát élőben egy kellemes ábrázatú, szelíd fiatalembert láthatunk". Mindazonáltal stimmel a
megjegyzés. Ahogy egy vándoranekdota szerint, amikor egy festő mesternek fölrótták, hogy "nem is hasonlít" a kép a
modellre, imigyen fakadt ki: "kit érdekel a modell?!" Máris paradoxonba sikerült manőverezni magam, hiszen Faze-
kas Levente portréi mégiscsak önmagáról szólnak, mégha nem is a szó epikai, elbeszélő értelmében. Sokkalta inkább
úgy, hogy a látható mögötti lélektani szerkezeteket jeleníti meg. Amikor az arc, a test anatómiája médiumként mű-
ködik. Közvetít pszichikai mélységekből, búvárol ennek a – mondjuk ki, ne szépelegjünk! – ennek a szegény, nyomo-
rult, halálra ítélt, hibát hibára halmozó szerencsétlen emberiségnek a tömeg-pszichéjéből, mentségeket keresve,
együttérzően, ám sosem szépítve: íme, ez a szűkölő szorongás ilyen esendővé tesz mindannyiunkat. Ilyen esendő a
kiállítás megnyitó szerepe és azoké is, akik hallgatják.

Én próbáltam úgy forgatni a szót, hogy egyszerre legyek félelmetes vátesz, aki beolvas az emberiségnek, s egyúttal
önmagam, mondandóm karikatúrája is legyek.

Ha sikerült, az nagyszerű (bár sose tudom meg, a végén úgyis gépiesen kezet fognak nyújtani néhányan, hiába, erő-
sek a tradíciók, különösen az álságos, hiteltelen gratulációk terén ), ha meg nem sikerült, akkor önök győztek, fölébe
kerekedtek ennek a beszédnek, aminek mindjárt vége.

De a KOKSZ Műhely itt van, válogatás a legjavából. Úgyhogy önök min-
denképpen jól jártak, hála a Jóistennek.

Most egy kicsit még itt maradok, aztán hazamegyek. Ja, ha nem mond-
tam volna, az előző bekezdésnél már véget ért a megnyitó, ezt már csak
úgy magamnak írogattam ide, s gépiesen fölolvasom.

Szerintem feltűnés nélkül vegyüljünk el mindannyian egymás között, és
a képeket is lehet nézegetni.

Tényleg külön köszönöm, hogy még ezt is meghallgatták, ami már csak
ilyen töltelék-szöveg a végére.

De van még egy szolgálati közlemény, aki megírta a kiállításról élménye-
it, adja le az Enikőnek, a legjobbak között kisorsolunk egy kétszemélyes
belépőt a következő KOKSZ kiállításra. Szerintem azt is én fogom meg-
nyitni.

Szerényi Gábor

(A mellékleten egyik dédnagyapám, Weisz József, aki jószágkormányzó volt Füzérkomlóson a Károlyi grófok birtokán. Úgy tudom egy kiállítást
se nyitott meg, én viszont próbálok kormányozni, ha jószág nincs, másokat.)