Tersztyanszky részlet

SL

„Kardomat elteszem örökre...”

AZ 1928-AS AMSZTERDAMI OLIMPIA
EGyÉNI ÉS CSAPAT KARDVÍVÓ BAJNOKA

TERSZTYÁNSZKY ÖDÖN

„Kardomat elteszem örökre…”

AZ 1928-AS AMSZTERDAMI OLIMPIA
EGYÉNI ÉS CSAPAT KARDVÍVÓ BAJNOKA

Tersztyánszky Ödön

Nagyapám és édesanyám emlékére

Szentirmay László
2020
1

Vitéz nádasi Tersztyánszky Ödön

TTersztyánszky Ödön a magyar kard- és
tőrvívó sport kiemelkedő személyisége,
kétszeres olimpiai és tizennégysze-
res magyar bajnok, honvéd ezredes,
polihisztor, fiatalon, 39 éves korában
– alig egy évvel az amszterdami olim-
pián történt egyéni és csapatgyőzelme
után – a magyar olimpiai bajnokok kö-
zül elsőként, 1929. június 21-én egy
tragikus motorbaleset következtében
elhunyt. (Így a Farkasréti temető olim-
pikon halottaink emlékművén neve
elsőként szerepel a névsorban.) Több
nyelven beszélt: másfél éves hadifogsá-
ga alatt tanult meg kiválóan franciául,
németül és oroszul. Heine verseit fordította németből, Dosztojevszkij egyik hőséről
pszichológiai tanulmányt írt; ezen kívül jól rajzolt és fényképezett; s kitűnő lovas és
céllövő is volt. Bátran nevezhetjük polihisztornak. Kortársai rendkívüli műveltsége és
szerénysége miatt is tisztelték.

1890. március 3-án született Csákváron, ahol
édesapja, Terstyánszky Károly (1857–1923)
gyógys­ zerész volt. Több mint négy évtizedes tevé-
kenysége során az ország számos településén volt
patikája, így Baján, Déván, Hajdúböszörmény-
ben, Kismartonban, Kőszegen, Móron, Rákospa-
lotán, Sárospatakon, Solymáron és Szarvason is.
Édesanyja, Árpássy Etelka (1861–1890) fiatalon,
közvetlenül legkisebb, negyedik gyermekük, az ő
születése után gyermekágyi lázban meghalt. Öt testvére volt: Kálmán (1885–1970),
Lenke (1886–1970) és József (1888–1914: a galíciai fronton elesett), illetve édesapja
második házasságából Gábor (1891–1945: katonaként Szombathelyen egy bombatá-
madásban halt meg) és Marietta (1895–1973).

2

A hadapród iskolától a világháborús
fogságig és a hazaszökésig

TTersztyánszky Ödön a szarvasi főgimnáziumban kezdett el vívni (családja 1906 és
1909 között élt a városban) és tehetsége a pécsi hadapród iskolában bontakozott ki.
24 évesen került az I. világháborúba, ahol az orosz fronton kétszer is megsebesült,
egyrészt a jobb karján, másrészt tüdőlövés is érte. 1916 júniusában a Bruszilov-offen-
zíva során fogságba esett és az egyik uráli (a permi határterületi) hadifogolytáborba
hurcolták. Ezrede eltűntnek gondolta, nevét beírták a halottak könyvébe. A fáma
szerint akinek holt hírét költik, az sokáig él. Sajnos nem így történt…

A Bruszilov-áttörés

n  A Bruszilov-áttörés a világháború egyik legtöbb áldozattal járó összecsapása volt: az Oszt-
rák–Magyar Monarchia seregéből 370 ezren meghaltak, 380 ezren pedig fogságba estek. Az
oroszok legnagyobb I. világháborús győzelmükért igen nagy árat fizettek: veszteségük meg-
haladta az 1,4 millió főt, és a nagy elégedetlenség, valamint a romló hátországi gazdasági
viszonyok is elősegítették a forradalmi változásokat, a bolsevikok hatalomátvételét. Az offenzíva
során vesztette életét a Debreceni Vívóklubban szereplő asszópartnere, az 1912-es olimpia kard
ezüstérmese, Békessy Béla is.

Magyar hadifoglyok valahol Szibériában

6

A vívók más hadifogolytáborokban is igyekeztek sportjuknak hódolni, kondíciójukat a sport se-
gítségével megőrizni vagy akár csak az időt múlatni. Feljegyzések szerint például az egyik nagy
hadifogolytáborban, Novonyikolajevszkben speciális nemzetközi „vívóklubot” is alakítottak.
(A város 1925-ben felvette a Novoszibirszk nevet, hamarosan Szibéria „fővárosa” lett, s Oroszor-
szág harmadik legnagyobb városává nőtte ki magát.) Kardokról természetesen szó sem lehetett,
de a leleményes foglyok mégis csak készítettek vívófelszerelést. „Kardmarkolatot” az asztalosokkal
csináltattak, a „pengét” pedig erős fűzfavesszőből vágták. Sőt még „maszkot” is fabrikáltak ágy-
sodronyból, amit a város ócskapiacáról szereztek be. A beszámolók szerint a fűzfakardokkal is szép
hurkákat varázsoltak egymás karjára, vállára, oldalára … (Az első világháborús hadifogság merőben
más volt, mint a II. világháború után elhurcolt és szörnyű körülmények közé, munkatáborokba, a
„Gulágra” szállított katonák, munkaszolgálatosok és civilek sorsa…)

Tersztyánszky a hadifogolytáborban szinte unásig gyakorolta az otthon elsajátított vívóis-
kolai elemeket. A fogságban rendkívüli akaraterővel fejlesztette nyelvtudását, akkor tanult
meg kiválóan oroszul, németül és franciául is. Elhatározta, hogy megszökik, és megpróbál
visszatérni háromezer kilométerre lévő hazájába. Ez kalandos módon, kínkeservesen, olykor
marhavagonok hágcsóiba kapaszkodva sikerült, és csodával határos módon másfél év fogság
után 1918 tavaszán hazaérkezett. Eközben azonban súlyosan megsérült jobb karja, s emiatt
megtanult bal kézzel írni és vívni. Bátor helytállásáért soron kívül századossá léptették elő,
és az elsők között kapta meg a vitézi címet. A háború végén felgyógyulva mégis visszatért az
olasz frontra, ahol Stromfeld Aurél volt a vezérkari főnök. A háború után Stromfeld vezérka-
rába került személyügyi tisztnek.

A „Vörös Hadsereg” vezérkari tisztje

n  A Tanácsköztársaság kikiáltása után Stromfeld egyik ellenfele, Pogány József lett a had-
ügyi népbiztos, akinek intézkedései miatt március 27-én nyugdíjazását kérte. A román támadás
hírére azonban alig egy hónap múlva elfogadta a visszatérését sürgető felhívást. A tiszántúli
csapatok vezérkari főnökeként összefogta és megszervezte a magyar haderőt. Irányítása alatt a
Tanácsköztársaság Vörös Hadserege sikeresen tudta megállítani és visszaszorítani a csehszlovák
és román hadsereget. Sőt Miskolc mellett fontos győzelmet aratva elszigetelte a két támadó
haderőt, majd a sikeres északi hadjárat során visszafoglalta Sátoraljaújhelyet, Érsekújvárt, Kassát
és Eperjest. Mindez heves tiltakozást váltott ki az Antant részéről, s június 7-én a Clemen-
ceau-jegyzékben követelték a Vörös Hadsereg visszavonását, amit a Tanácsköztársaság politikai
vezetői kénytelenek voltak elfogadni, mire Stromfeld július 3-án lemondott. Egy év múlva,

7

1925-ben az országos bajnokságon meg-
nyerte a kard és a tőr versenyt is. Mindkét
fegyvernemben előtte és utána is csak egy
vívó, egykori debreceni társa, az 1916-ban az
orosz fronton elesett Békessy Béla tudott csak
győzni. A következő években is többször nyert
kardban és tőrben az egyéni vagy csapatver-
senyeken, összesen tizennégy országos bajno-
ki címet szerzett: 3-3 aranyérmet kard és tőr
egyéniben és 4-4-et csapatban. Ilyet azóta sem
produkált senki…

Amszterdamban jutott fel a csúcsra

ÉÉremesélyesként utazhatott az olimpiára, hiszen az előző évben
az Európa-bajnokságon második lett. A csapatversenyek során a
magyar kardozók Petschauer Attila vezérletével visszaszerezték
az olaszoktól a Párizsban elcsalt elsőséget. A közismerten bohém
sportember öt ország válogatottjával küzdve, mind a húsz asszóját
megnyerte. Az utolsó, a rivális olaszokkal vívott küzdelem győzelme után
annyira kimerült, hogy el is ájult.
A vívószövetség többnyire tisztekből álló vezetői azt szerették volna, ha a
magyar dicsőségért küzdő válogatottban katonatisztek és nem „polgári” versenyzők,
pláne „zsidó származásúak” szerepelnének. S Petschauer Attila hiába szerezte meg az
olimpiai kvalifikációt, nem akarták beválogatni az Amszterdamba készülő csapatba.
Egyes források szerint az mentette meg, hogy éppen versenytársa, Tersztyánszky Ödön,
már a keret tagjának választva, kijelentette, hogy ebben az esetben ő sem utazik az
olimpiára, (sőt cinikusan hozzátette, hogy ősi nevét is Tetschauerre változtatja…)
A csapatdöntő után két nappal az egyéni versenyben Tersztyánszky végig
rendkívül megfontoltan, taktikusan vívott a mezőnyben, ahol 17 ország 44 ver-
senyzője indult. A selejtezőben és az elődöntőben is egy-egy olasz (Gustavo Marzi
illetve Bino Bini) mögött jutott tovább. A 12 fős döntőbe pedig három magyar került,
a tapasztalt és az ifjú rivális mellett Gombos Sándor, aki végül 5. lett. A két vetély-
társ egyaránt 9-9 győzelmet szerzett, így a magyarok „szétvívása” dönthetett az
aranyérem sorsáról. A társánál 14 évvel fiatalabb Petschauer korábbi sikeres taktikáját

14

Az 1928-as amszterdami olimpiai döntő győztes asszója. Jobbra a balkezes
Tersztyánszky, balra a jobbkezes Petschauer – egyaránt csak 39 évet éltek…

választotta és végig támadott. Már az első akciójánál beleszaladt Tersztyánszky kar
elővágásába, ami a balkezesek gyakran használt taktikája volt. További hat támadást
is indított, amelyből kettő sikeres volt, de négy esetben a higgadt tapasztalat, pon-
tosabban az elővágás, a feltartó szúrás, illetve a parádriposzt a védekezőnek hozott
tust. Így a tehetsége mellett rendkívül tudatosan vívó Tersztyánszky, akit „Észvívónak”
neveztek, becenevén „Precíz Ödön”, idegileg jobban bírta a küzdelmet, és 5:2-re
legyőzte ösztönösen zseni vetélytársát.
Az olimpikonok vonatát hatalmas tömeg, ötezer lelkes sportbarát várta a
Keleti pályaudvaron. Tersztyánszky már a határon átöltözött és elegáns tiszti egyenru-
hájában köszönte meg a gratulációt. Beszédében szerényen csak annyit mondott, hogy

„semmi mást nem csináltam, csak – bajtársaimhoz hasonlóan –
küzdöttem a magyar kard hegemóniájáért”.

A tömeg egy része diadalmenetben kísérte otthonáig, a Budai Vár alatt lévő Vérmező
utca 14-ig, ahol a ház bejáratát szépen feldíszítették.

15

Csodával határos módon 1948-ban a temető kertésze véletlenül rábukkant egy lom-
tárban, majd bevitte a Világ című lap szerkesztőségébe, ahol felajánlották a vívószö-
vetségnek, amelynek főtitkára át is vette a díszkardot, azonban a későbbi években
újfent nyoma veszett.

A Farkasréti temető egyik legnagyobb és legszebb síremlékén egy hatalmas térdeplő
gladiátor szobra látható – a kiírt pályázatot megnyerő Cser Károly és Kóbor Elek szob-
rászművészek alkotása 1931-ben.

Hátoldalán olvasható
Szathmáry István sírverse:

„Ősi magyar kardunk hős eposza volt rövid élted
vérzivatar mezején, s bajnoki versenyeken.
És noha szörnyű balvégzet kardod kiütötte,

míg magyar él e rögön, hír koszorúzza neved.”

20