BestofB.I.-18 11/8/10 5:40 PM Page 1
rajza BEST
KÁLMÁN F
GYÖNGY
2010
2010. DECEMBER
A MÚOSZ KARIKATURISTA SZAKOSZTÁLYÁNAK KIÁLLÍTÁSI KATALÓGUSA
BestofB.I.-18 11/8/10 5:40 PM Page 2
Idén két karikaturista kollégánk távozott közülünk. BOROS BÉLA és RÓZSAHEGYI GYÖRGY emlékét idézi a fenti két rajz.
BestofB.I.-18 11/8/10 5:40 PM Page 3
2003-ban indult „BEST OF”-sorozatunk idei kataló-
gusában negyven karikaturista munkái láthatók,
melyeket szerzőik az év legjobbjainak ítéltek.
Idén először azonban a saját értékelésen felül a
szakma is leadja voksát a Kétfilléres Díj
odaítélésével. Ez a szakmai díj független minden
külső politikai, társadalmi vagy üzleti meg-
fontolástól, ezt a díjat a karikaturisták adják annak, aki sze-
rintük az év legjobb karikatúráját alkotta.
A Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál mellett egyre rangosabb
lesz a bajai halászléfőző verseny mellékrendezvényének indult, immár
nemzetközi kiállítás és pályázat. Idén már harmadik alkalommal
szervezte meg Kelemen István, aki Best of 2009 kiállításunkat is
bemutatta Bajának, és most szervezte meg nemzetközi, szelektív hul-
ladékgyűjtésre nevelő karikatúra pályázatát is.
Gyöngy Kálmánnal közös sikerünknek könyvelhetjük el a Ludas
Matyi internetes beindítását, amely jól egészíti ki Nemes Zoltán által
megszépített karikaturista blogunkat.
A MÚOSZ és a Szlovák Újságíró Szakszervezet idén kezde-
ményezett együttműködése keretében lehetséges, hogy mi leszünk ezzel
a kiállítással a magyarok első követei Szlová-
kiában – bár számunkra már régen ismert a terep,
hiszen évek óta több közös kiállítást szerveztünk, több
baráti látogatást tettünk és tekintélyes mennyiségű
borovicskát is elfogyasztottunk szlovák barátainkkal.
Halász Géza
szakosztályelnök
HALÁSZ GÉZA: Naked King 1
BestofB.I.-18 11/8/10 5:40 PM Page 4
A „NAGY ÖREGEK”
SAJDIK FERENC idén volt 80,
KAJÁN TIBOR pedig hamarosan
90 lesz.
További jó kedvet és jó egészséget!!!
2 HALÁSZ GÉZA felvétele
BestofB.I.-18 11/8/10 5:40 PM Page 5
BACSA GERGELY: Rab Csúszópénz 3
BestofB.I.-18 11/8/10 5:40 PM Page 6
4 CSÁTTH ATTILA: Ami szép, az szép
BestofB.I.-18 11/8/10 5:41 PM Page 7
CSÁTTH ATTILA: Gátfoltozgatás 5
BestofB.I.-18 11/8/10 5:41 PM Page 8
6 DIÓS MAGDA: Karikatúrafesztivál Végkielégítés
BestofB.I.-18 11/8/10 5:41 PM Page 9
– Nénike eressze el, mert leszállok!
DLUHOPOLSZKY LÁSZLÓ: Diáksziget Szelektív hulladék 7
BestofB.I.-18 11/8/10 5:41 PM Page 10
8 FÖLDES VILMOS: Átadási határidő
BestofB.I.-18 11/8/10 5:27 PM Page 11
FÖLDES VILMOS: Drágaság KATONA GYÖNGYI: Szöveg nélkül 9
BestofB.I.-18 11/8/10 5:27 PM Page 12
10 GYÖNGY KÁLMÁN: – Bocs, János! Megélhetési bünözőnek néztelek...
BestofB.I.-18 11/8/10 5:27 PM Page 13
HALÁSZ GÉZA: Magyarok a Marson 11
BestofB.I.-18 11/8/10 5:27 PM Page 14
12 KELEMEN ISTVÁN: Szöveg nélkül
BestofB.I.-18 11/8/10 5:27 PM Page 15
KELEMEN ISTVÁN: Szöveg nélkül 13
BestofB.I.-18 11/8/10 5:27 PM Page 16
14 KÖNCZEY ELEMÉR : Szórvány
BestofB.I.-18 11/8/10 5:27 PM Page 17
VÖRÖSISZAP
LÁSZLÓ ÁDÁM: – Azt mondták, hogy nem veszélyes... NAGY LÁSZLÓ: Talma 15
BestofB.I.-18 11/8/10 5:27 PM Page 18
16 LEHOCZKY KÁROLY: A demokrácia kísértete járja be Magyarországot...
BestofB.I.-18 11/8/10 5:27 PM Page 19
LEHOCZKY KÁROLY: Előre! MARABU: Szöveg nélkül 17
BestofB.I.-18 11/8/10 5:27 PM Page 20
18 LÉPHAFT PÁL: Szöveg nélkül
Bestof19-30 11/8/10 1:18 PM Page 1
DEÁK KÁZMÉR: Kiss Gergő – Ej, ráérünk.... 19
Bestof19-30 11/8/10 1:18 PM Page 2
20 FÁBRY JÁNOS: – Pajtás! Gondoljál a személyi szabadságomat is biztosító alkotmányos jogaimra!
Bestof19-30 11/8/10 1:18 PM Page 3
210 éve állt szolgálatba Guillotin doktor találmánya
MEZŐ ISTVÁN: Szöveg nélkül FENEKOVÁCS LÁSZLÓ rajza 21
Bestof19-30 11/8/10 1:18 PM Page 4
22 GÁSPÁR IMRE: Faludy György: 100
Bestof19-30 11/8/10 1:18 PM Page 5
GÁSPÁR IMRE: Csoóri Sándor: 80 HALTER ANDRÁS: Szöveg nélkül 23
Bestof19-30 11/8/10 1:18 PM Page 6
24 BÉKÉSI JOE: Hommage `a Eug`ene Ionesco Bob Dylan
Bestof19-30 11/8/10 1:18 PM Page 7
BOJCSUK IVÁN: Men-torok Önfelbontás 25
Bestof19-30 11/8/10 1:18 PM Page 8
26 HALTER ANDRÁS: Magyar fociról...
Bestof19-30 11/8/10 1:18 PM Page 9
JENEY KLÁRA: Szociális Háló Fesztivál 27
Bestof19-30 11/8/10 1:18 PM Page 10
28 JELENSZKY LÁSZLÓ rajzai
Bestof19-30 11/8/10 1:18 PM Page 11
29
Bestof19-30 11/8/10 1:18 PM Page 12
30 KOROMPAY DÓRA: Felmelegedési Fesztivál
Bestof31-50 11/8/10 5:22 PM Page 1
MARABU: Szöveg nélkül 31
Bestof31-50 11/8/10 5:22 PM Page 2
32 MEZŐ ISTVÁN: Szöveg nélkül
Bestof31-50 11/8/10 5:22 PM Page 3
FÁBRY JÁNOS: Oly távol vagy! NEMES ZOLTÁN rajza 33
Bestof31-50 11/8/10 5:22 PM Page 4
34 NEMES ZOLTÁN: Magyar népmesék
Bestof31-50 11/8/10 5:22 PM Page 5
NÉMETH GYÖRGY: Úton 35
Bestof31-50 11/8/10 5:22 PM Page 6
– Egész jó eredmény az első vadászaton!
36 RÁK BÉLA rajzai – Úgy látom, még nem múlt el teljesen a varázs.
Bestof31-50 11/8/10 5:22 PM Page 7
SZALAY ATTILA: Szöveg nélkül 37
Bestof31-50 11/8/10 5:23 PM Page 8
38 SZALAY ATTILA: Szöveg nélkül
Bestof31-50 11/8/10 5:23 PM Page 9
SZERÉNYI GÁBOR rajzai 39
Bestof31-50 11/8/10 5:23 PM Page 10
SZIWERY BALÁZS:
Szöveg nélkül
40 TEMESI PÉTER: Szöveg nélkül TÖRÖK TIVADAR: Ép testben...
Bestof31-50 11/8/10 5:24 PM Page 11
TATAI TIBOR: Lajkó Félix 41
Bestof31-50 11/8/10 5:24 PM Page 12
TIBORC ELŐFORDUL
– Sirámaival keresse fel az emeleti Szociális Osztályt! – Nagy király, kis szobor!
42 TESZÁK SÁNDOR rajzai
Bestof31-50 11/8/10 5:24 PM Page 13
GAÁL TAMÁS (T-boy) : Elektromakaróni 43
Bestof31-50 11/8/10 5:24 PM Page 14
44 WEISZ BÉLA: Tévút
Bestof31-50 11/8/10 5:24 PM Page 15
WEISZ BÉLA: Belvíz 45
Bestof31-50 11/8/10 5:24 PM Page 16
46 GAÁL TAMÁS (T-boy): Vermeer mp3-as lánya TÓNIÓ: Angela Merkel
Bestof31-50 11/8/10 5:24 PM Page 17
TÓNIÓ rajza 47
Bestof31-50 11/8/10 5:24 PM Page 18
48 ZSOLDOS PÉTER képregénye