A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
A 7. a osztályosok a Kunvíz Szennyvíz jánoshalmi szennyvíztelepet keresték fel
osztályfőnökükkel, ahol megismerkedhettek a szennyvízkezelés technológiai
folyamataival.
Köszönjük a fent nevezett cégeknek a lehetőséget, hogy dákjaink tartalmasan
tölthették ezt a napot!
44
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Pályaorientációs nap a 8. évfolyamon
A Bács-Kiskun Megyei szakmabemutatókat tekinthettek
Kormányhivatal Foglalkoztatási meg, szimulátorokon szakmákat
Főosztálya, immár 17 éve próbálhattak ki, valamint
hagyományszerűen rendezte meg pályaorientációs munkatársak
elsősorban az általános iskolák 7-8. segítségével pályaválasztási tanácsot
osztályos tanulóinak szóló „JÖVŐD kérhettek.
A TÉT!” Pályaválasztási Az elmúlt évekhez hasonlóan
Kiállítást. Baján a Turisztikai színvonalas, tartalmas megjelenéssel
Központ 2017. november 14-én adott képviseltették magukat a kiállítók
otthont a rendezvénynek. mind az egyes szakmacsoportokban,
A kiállításon elsősorban a térség mind a közszolgálati szakmák
középfokú intézményeivel tekintetében.
ismerkedhettek meg a tanulók, élő
Baján 46 kiállító mutatkozott be, megoszlásuk:
• 26 középfokú tanintézmény • és 3 egyéb intézmény
• a Bács-Kiskun Megyei Programok között a gyerekek nagy
Kormányhivatal örömére volt:
• a Nemzeti Szakképzési és • Rendőr, tűzoltó, honvédségi
Felnőttképzési Hivatal szabadtéri járműbemutató
• 3 munkáltató • Folyamatos tombolasorsolás
• 3 felnőtt képző • Mezőgazdasági gépbemutató
• 9 közszolgálati
45
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Lehetőség volt megismerkedni fröccsöntő, műanyag feldolgozó
különböző szakmacsoportokkal, pl. területekkel.
A Jánoshalmi Hunyadi János
gépi forgácsoló, lakástextil készítő,
Általános Iskolából 3 nyolcadik
finommechanikai műszerész, osztállyal látogattunk el a kiállításra.
Minden diák kedvére nézelődhetett,
gépjármű mechatronikus, és gyűjthette az ismereteket,
tájékoztatókat a középiskolákról.
szerszámkészítő, járműkarosszéria Kipróbálhatták a szimulátorokat,
tapasztalt diákok élményeit is
előkészítő felületbevonó, meghallgathatták. Nagyon bízunk
benne, hogy ez a tartalmas
mechatronikus karbantartó
kirándulás segít dönteni a diákoknak
bútorasztalos, bútoripari technikus, a továbbtanulásban.
gyakorló ápoló, ápoló, gyakorló
csecsemőápoló, gyakorló
gyógyszertári asszisztens, kárpitos,
karosszéria lakatos, járműfényező,
Győri Jánosné
osztályfőnök
46
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Matematika verseny
Hagyományainkhoz híven idén logikus gondolkodásra épülő fejtörő
novemberben is megrendezésre
került iskolánkban a házi feladatokat lelkesen oldották meg a
matematika verseny. Az első
fordulóban 2-4. évfolyamon 44 gyerekek. Tavasszal kerül
tanuló mérte össze a tudását. Főleg a
megrendezésre a második forduló,
melyen már az első osztályosok is
indulhatnak.
Gratulálunk a legügyesebbeknek!
2. évfolymon
I. Szántó Mirella 2.a
II. Kurucz Martin 2.a
Szvétek Áron Kéleshalom
III. Pajzer Míra 2.a
Szili Kevin 2.c
3. évfolyamon
I. Prikidánovics András 3.a
II. Fischer Linda 3.a
III. Csernák Réka 3.a
Hegyi Jázmin 3.c
4. évfolyamon
I. Dági Attila 4.a
II. Penczinger László 4.a
III. Zsók Szilvia 4.c
Pusenszki Mariann – szervező
47
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
„A jó barátokat nem látod, ők mögötted állnak.”
Kopjafa avató ünnepség a Hunyadiban
Különleges, egyszeri és házát, és amikor egymásnál
vagyunk, úgy érezzük, hogy
megismételhetetlen eseménynek hazaérkeztünk. Ez a kopjafa erről a
hazatalálásról szól…. szeretném, ha
lehettünk részesei november 17-én. tudnátok, hogy ilyen kopjafa csak
három van a világon: Jánoshalmán,
Ünnepélyes keretek között „avattuk Vácott és Budakeszin.”
fel”, köszöntük meg azt a kopjafát,
amely egy 27 éves barátság kézzel
fogható bizonyítéka, erdélyi
barátaink nagylelkű ajándéka, s Varga Margaréta tanárnő köszönő
amelynek címzettje a mindenkori szavait Kothenczné Harkai Klára
„hunyadisokból álló közösség”. igazgatóhelyettes asszony
Az ünnepségen a magyar és a székely tolmácsolta: „… a kopjafát szívből és
himnusz eléneklése után a kopjafa
állítás jelentését és jelentőségét is lélekből köszönjük, … a mi közös
felelevenítettük.
múltunk igazolja, hogy a barátság
nem első látásra születik, hanem
Az emlékoszlop leleplezésekor felépül. Mától ez a kopjafa arra
László Károly, a csíkszeredai Petőfi
Sándor Általános Iskola igazgatója a emlékeztet majd bennünket, hogy
következőket mondta: „ez a
homoradalmási emlékoszlop az ezt az igaz barátságot folyton tovább
összetartozásunk, a 27 éve tartó
barátságunk, a testvérkapcsolatunk kell építeni, óvni és megtartani.
jelképe. Az az öröm ihlette, amit
érzünk, amikor rátok gondolunk, és Legyen ez a kopjafa barátságunk
veletek vagyunk. Mi, petőfisek és felkiáltójele!”
hunyadisok máshol vagyunk otthon,
de évtizedek óta rendíthetetlenül és Ezen az ünnepélyes alkalmon
konok elszántsággal járjuk egymás búcsúztak el iskolánk diákjai egy
perces néma főhajtással és mécses
gyújtással Rittgasszer János igazgató
úrtól.
48
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
49
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Búcsú Rittgasszer János igazgató úrtól
1961-2017
Rittgasszer János 1961-ben Baján született. Általános iskolai
tanulmányait szülőfalujában, Császártöltésen végezte. A Bányai
Júlia Kereskedelmi Szakközépiskola elvégzése után a pedagógus
pályát választotta hivatásul, ezért iratkozott a Bajai Tanítóképző
Főiskolára, ahol tanítói oklevelet szerzett. Itt ismerte meg párját.
Megházasodott, és ez után lett jánoshalmivá.
1982-től 2013-ig, több mint 30 évig a VM Kelet-magyarországi
Agrár-szakképző Központ Mezőgazdasági Szakképző Iskolájában
dolgozott Jánoshalmán kollégiumi nevelőként, kollégium-
vezetőként, járművezető szakoktatóként. Járművezető
iskolavezetőként ő felügyelete az iskolában és tagiskoláiban folyó gépjárműoktatást. Fontosnak
tartotta a mások ügyeiért való kiállást, mások érdekeinek a képviseletét. Iskolájában
szakszervezeti titkár valamint az intézményi közalkalmazotti tanácsának elnöke volt.
Munkásságával kivívta kollégái szakmai megbecsülését.
Környezetével és önmagával szemben rendkívül igényes volt. Fontosnak tartotta, hogy magát
folyamatosan képezze. Technika szakos tanári diplomát szerzett, majd az ELTE-n előbb
közoktatás-vezetői, majd pedagógia szakos bölcsész diplomát, két évvel ezelőtt a Szegedi
Tudományegyetemen technika szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett.
2013-ban „külsősként” pályázta meg a Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium és
Szakközépiskola igazgatói állását. Egy olyan időszakban került az iskola élére, amikor
mindenki nyugodt, kiegyensúlyozott és kiszámítható vezetésre vágyott. Jelenléte biztonságot
adott a számunkra. Tudtuk, hogy az utunkba kerülő akadályokat el tudjuk, és el fogjuk hárítani,
az előttünk álló feladatokat meg fogjuk oldani. Igazgató úr olyan iskolát álmodott meg, ahol
színvonalas az oktatás, és szívesen jár oda diák és pedagógus egyaránt. És az álma, lássatok
csodát, valóra vált.
Sajnos csak rövid ideig lehetett közöttünk, tervei megvalósításához kevés időt adott neki a sors,
de mindig önzetlen és nagylelkű volt, mindig a megoldásokat kereste, és soha sem volt rest
segíteni azokon, akiknek szüksége volt a segítségre. Kollégái vezetőként is tisztelték, diákjaink
szerették. Nagyon fáj, hogy itt hagyott minket. Szomorú szívvel búcsúzunk tőle.
A Hunyadi Iskola pedagógus és diákközössége
50
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Szeretet-dobókocka
„Meg kell tanítani a gyermekeknek, hogy mindannyian függünk egymástól.”
/Szent-Györgyi Albert/
Ennek a fontos gondolatnak a mindennapjainkban egyszerű
tanításához az egyik kiváló gesztusokkal, apró
lehetőség Jánoshalmán, hogy figyelmességekkel, türelemmel,
felkeressük a parkban a toleranciával forduljunk
„Béke/Szeretet Dobókockát” egymáshoz.
tanulóinkkal. A megbocsájtás, elfogadás,
egymás türelmes meghallgatása jó
Sok felnőtt és gyermek óriási út a környezetünk pozitív irányba
dologra gondol, amikor a béke, formálásához, és ezt már iskolás
szeretet szót meghallja, pedig a korban is lehet gyakorolni.
legfontosabb az, hogy a
„A jó szó, a szép beszéd és a meleg tekintet gyógyszer a szív számára.”
/Dr. Papp Lajos/
P.V.K.
51
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Egészség heti program a Hunyadiban
A Városi Egészséghét keretében só, cukor, vitamin, rosttartalomról,
iskolánk másodikos, és negyedikes illetve minél kevesebb édességet és sós
tanulói is részt vettek néhány élelmiszert fogyasszanak, helyette
programon. inkább válasszák az egészséget, pl.:
szendvicset teljes kiőrlésű kenyérből,
Volt közlekedési vetélkedő, ahol kocka zöldségeket, gyümölcsök és üdítők
kirakón adhattak számot KRESZ tábla helyett vizet fogyasszanak.
ismereteikből. „Részeg szemüveg”
használatával kellet bójákat kirakniuk, A vetélkedők között jó étvággyal
megtapasztalva, miért is nem szabad a fogyasztották el az általunk készített
felnőtteknek alkoholt inni vezetés előtt. egészséges ételeket: almát, mandarint,
szendvicset, sárgarépát.
Egészséges táplálkozásról szerzett A sportvetélkedőt követően müzli
ismereteiket is bővíthették ételek szelettel pótolhatták a verseny közben
csoportosításával. Majd beszélgettek a leadott energiát.
Köszönjük a színes programokat a szervezőknek!
Kné Harkai Klára
52
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
53
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Sikeres mesemondónk a Gandhi Gimnáziumban
Pécsen a Gandhi Gimnáziumban képviselte iskolánkat. Nagyon
büszkék vagyunk rá, hiszen
2017. november 21-én korosztályában első helyezést ért el.
Oklevéllel, emléklappal, tablettel és
megrendezésre került roma ajándékkönyvvel jött haza.
mesemondó versenyen Balázs Gábor Ecsődi Anita
Rudolf 4. c osztályos tanuló
54
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Mesemondó verseny a Hunyadiban
November a mesemondó verseny személyiségükkel, színes meséikkel
hónapja iskolánkban. A gyerekek varázslatos hangulatot teremtettek.
lelkesen készültek erre egész A díszletként álló égig érő mesefán
hónapban. November 21-én az első gyűltek a neveikkel és mesecímeikkel
és második osztályosok, november megjelölt tulipánok. A verseny
22-én a harmadikos és negyedikes végére virágba borult a fa ezeken az
tanulók állhattak színpadra. őszi délutánokon.
Mindannyian pontos szövegtudásról
tettek tanúbizonyságot, kedves
A következő eredmények születtek:
1. évfolyam
1. Rendek Gergő 1. a
2. Matuz Bianka 1. a
3. Nagy Zsófia 1. a
Különdíj: Lencse Dorka 1. c
Matuz Bianka, Nagy Zsófia, Rendek Gergő, Lencse Dorka
55
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
2. évfolyam
1. Gusztonyi Gergő 2. c
2. Szénási Botond 2. c
3. Sztojka Erik József 2. b
Sztojka Erik József, Gusztonyi Gergő, Szénási Botond
56
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
3. évfolyam
1. Lógó Bianka 3. c
2. Berecz Árpád 3. c
3. Szakály Máté 3. a
4. évfolyam
1. Balázs Gábor Rudolf 4. c
2. Papp Kamilla 4. a
3. Juhász Anna Olívia 4. a
Lógó Bianka, Berecz Árpád, Szakály Máté, Balázs Gábor Rudolf, Papp Kamilla. Juhász Anna Olívia
Nagy Mariann
57
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Bácsalmási Térségi matematika verseny
Hagyományosan novemberben rendezte a
Bácsalmási Hunyadi János Általános Iskola és
Gimnázium a Térségi matematika versenyt.
Korábbi évekhez hasonlóan 7. és 8. évfolyamos
csapatok mérhették össze tudásukat. Nagy
büszkeségünk, hogy a 14 csapat közül iskolánk
egyik csapata
a 3. helyezést
hozta el!
Részvevők:
Gilicze
Alexandra, Szénási Mónika, Kiss
Enikő (3. hely), Horváth Zoltán, Dudás
Gergő, Pippan István, Horeczki Márk,
Rácskai Zoltán, Somogyi Róbert.
Gratulálunk a szép eredményhez!
Köszönjük Király Sándor vállalkozónak, hogy lehetővé tette utazásunkat a
versenyre!
Szűcs Márta
58
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Verseny a hulladékcsökkentés jegyében
Iskolánk alsó tagozatos osztályfőnöki alapanyag terén nem volt megkötés:
munkaközössége az Európai papír, műanyag, fém, fonal, textil, fa
Hulladékcsökkentési Hét alkalmából az vagy ezek vegyesen adhatták a
idén is pályázatot hirdetett munkadarab anyagát.
tanulóinknak „Hulladékból játék,
használati tárgy” címmel. A gyerekek most is, akár az előző
tanévekben, szép számmal
A diákok feladata az volt, hogy megmozdultak, és kreativitásukat latba
hulladékok felhasználásával vetve ötletes, dekoratív tárgyakat
készítsenek akár játékot, akár hoztak létre.
használati vagy dekorációs tárgyat. Az
A zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek:
I. Dági Attila 4.a osztály (bagoly műanyag kupakokból)
II. Szántó Mirella 2.a osztály (babaház papír dobozokból)
III. Fischer Linda 3.a osztály (csocsó cipősdobozból, csipeszekből)
Különdíj: Gyuris Janka 1.a osztály (karácsonyfa PET palackokból)
Gratulálok minden pályázó gyermeknek a remek alkotásokhoz!
Puskás Krisztina
59
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
60
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
61
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Az 1. a osztály őszi programjai
Családok életében az egyik legfontosabb Októberben piaci sétán vettünk részt. Itt két
esemény, amikor a kisgyerek iskolába
megy. Hiszen az itt eltöltött első napok, csapatot alkotva gyümölcsöket,
hetek meghatározóak abban, milyen lesz
gyerekeinknek a viszonya az iskolához. zöldségféléket vásároltunk. Közben
Szülők, pedagógusok egyaránt azon
igyekeznek, hogy ez minél zökkenő felelevenítettük a környezetórán szerzett
mentesebb legyen.
A Hunyadi János Általános Iskola 1. a ismereteinket. A megvásárolt finomságokat
osztályában ezt az időszakot sok játékos
foglakozás mellett egyéb tanórán kívüli az állomásparkban fogyasztottuk el.
programokkal töltöttük. Szeptember végén
Katona János, Rendek Gergő nagypapája Pillangó röptetés után bizony mindenki
segítségével lovaskocsikázással összekötött
kirándulást tettünk az Ősborókásban. A táj szívesen ette a vajas kenyérhez a szőlőt,
felfedezése, mellett volt tökvadászat is, és
még egy igazi sütőtököt is „találtunk”. Ezt almát, de elfogyott a sárgarépa, uborka és a
természetesen az iskolában megsütöttük és
el is fogyasztottuk. többi zöldség, gyümölcs is.
Novemberben színházban voltunk,
mesemondóversenyen szurkoltunk az
osztály 5 tanulójáért, akik nagyon szépen
szerepeltek. Sok program vár még első
osztályosainkra. Szeretnénk a tanulás
mellett sok más élménnyel gazdagítani
iskolai életüket.
Dervadericsné Ádám Judit
62
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Bolhapiac alsósoknak
Már hagyománnyá vált alsó Nagyon várták a diákjaink az alkalmat,
hozták is sokan nagy szatyrokban a
tagozatunkon, hogy novemberben, az cserére szánt holmit. Vidáman
Európai Hulladékcsökkentési Héten nyüzsgött a gyereksereg, jobbnál jobb
üzletek köttettek.
bolhapiacot szervezünk Az igazi jó kereskedők nagyobb
tanítványainknak, hogy új életet batyuval tértek haza, mint amekkorával
reggel útnak indultak.
adhassanak tárgyaiknak.
Puskás Krisztina
Megunt, de még jó állapotban lévő
játékok, könyvek csereberéjére került
sor november 24-én délután a 3.a
osztály termében.
63
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Európai Mézes Reggeli
„Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület méhészmúltjukkal, tapasztalatukkal igazi
és a Földművelésügyi Minisztérium idén,
2017. november 24-én (pénteken) rendezte méhészdinasztiának számítanak. A
meg az Európai Mézes Reggeli programot.
képviselőik egyik kis diákunk anyukája és
mamája, Vancsura Krisztina és Vancsuráné
A kezdeményezés célja a méhek és az Dobó Ágnes jöttek el hozzánk, az iskolába
egészséges életmód népszerűsítése, a az 1. c osztályba és történeteikkel,
helyben termelt élelmiszerek beszélgetésekkel és receptötleteikkel
megismertetése. Figyelemfelhívás a reggeli ízelítőt adtak e különös csemege ezer
fontosságára és az egészséges arcából, bepillantást engedjenek
táplálkozásra, mivel a rossz étkezési méhészetük kulisszatitkaiba, évi több ezer
szokások gyakran már gyerekkorban kilométeres vándorútjukba és bemutatták a
kialakulnak. több millió, szorgos kis dolgozójuk
semmihez sem hasonlítható, varázslatos
Továbbá fontos annak hangsúlyozása, hogy világát.
a méhek munkája jelentősen hozzájárul a
környezetvédelemhez és a biológiai A gyerekeknek nagyon tetszett az előadás,
környezet változatosságához.” de igazán az villanyozta fel őket, amikor
felpróbálhatták a méhészruhát, az arcvédő
Ebben az évben a Hunyadi Iskola is kalapot és a kezükbe foghatták a füstölőt.
csatlakozott a programhoz.
A játékos foglalkozás befejezéseképpen
Aranylóan csillogó, folyékony kincs a méz, következett a mézkóstoló. Finom kalácsra
a természet édes, illatos, aromás ajándéka. csorgattuk a különböző alapanyagú
Igaz, ezért az ajándékért egyesek keményen mézeket és a gyerekek megkóstolhatták
megdolgoznak. Például a Vancsura és azokat, jól beuzsonnázhattak.
Hugyi család, akik több évtizednyi
Köszönjük ezt az ízletes, játékos délutánt.
Mné Kubatov Ágnes
64
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
65
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
December
66
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Kecskeméti kirándulás
December 4-én a 3.a és 3.c gyermek inkább itt költötte el a
osztályunk adventi kiránduláson
vett részt Kecskeméten. kirándulásra kapott pénzecskéjét,
Izgultunk, hogy a változékony
időjárás tönkre ne tegye a s vidáman, nagy sikongatásoktól
programunkat, de bizakodva
vágtunk neki az útnak. kísérve ütköztette az elektromos
Kecskemétre érve először a
Városháza előtt felállított autót. A dodzsem üzemeltetője
hatalmas adventi koszorút és
betlehemet csodáltuk meg, ahol jóvoltából mindenkinek
énekeltünk is, majd a Főtéri
Jégpályát vettük célba. lehetősége volt egy ingyenes
Legtöbb tanulónk még nem
korcsolyázott ezelőtt, de - nagyon autókázásra is; köszönet érte!
bátran - szinte mindenki
kipróbálta a jeges sportot. Többen Napunk utolsó programja a
pillanatok alatt ráéreztek a helyes
technikára, mások hősiesen Ciróka Bábszínház „József mondá
végigküzdötték a pályán eltölthető
időt. Máriának” című előadásának
Átöltözés után az adventi vásár
bazársorát néztük meg, majd a megtekintése volt. Szent József
dodzsemhez igyekeztünk. Sok
mesélte el nekünk Jézus
születésének történetét az angyali
üdvözlettől kezdve.
A csodás díszletek között
felcsendülő magyar népénekek,
melyeket hegedűvel, gitárral,
nagybőgővel kísértek a zenészek,
megéreztették velünk a karácsony
csodáját: a Megváltó eljövetelét.
Kellemesen elfáradva, szép
élményekkel gazdagodva
térhettünk haza Kecskemétről.
Puskás Krisztina
67
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
68
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
„Hohohóóó!” – Itt járt a Mikulás!
A gyerekek nagy örömére idén is Mikulással. Persze a puttony sem
volt üres, minden gyermeknek
ellátogatott iskolánkba a jóságos rejtett, valami finomságokkal teli
Mikulás. Hóhiány miatt azonban csomagot.
Jó érzés volt látni, ennyi sok
nem rénszarvas húzta szánon, vidám és mosolygós arcot!
hanem lovaskocsin érkezett. A Hunyadisok jövőre is nagy-nagy
szeretettel várnak, kedves
Tanulóink nagy izgalommal álltak Mikulás bácsi és megígérik, hogy
a Nagyszakállú elé, akinek jók és még jobbak lesznek, mint
idén!
elmondhatták verseiket, Ezúton is köszönjük Horváth
elénekelhették dalaikat és Pongrácnak önkéntes adományát,
hogy gyermekeinket megkocsi-
átadhatták maguk készítette káztatta a Mikulással.
ajándékaikat. Hiszen Csiszár Szilvia
növendékein is tudják, hogy
nemcsak kapni jó, hanem bizony
adni is nagy öröm!
Mindezek után, kicsik és nagyok
együtt kocsikázhattak a
69
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
70
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Nagykarácsonyban jártunk
Az egyik legkedvesebb nap a gyerek hosszú úton énekéltünk, beszélgettünk
számára december 6-a. Ezen a napon a és természetesen nagyon izgatott volt
Hunyadi János Iskolában is nagy volt az mindenki.
izgalom, délelőtt megérkezett hozzánk
is a Mikulás. Nagykarácsonyba való megérkezésünk
Minden kisiskolásnak hozott csomagot, után óvatosan lépkedtünk be a
és mivel hó sajnos nem esett, egy vidám
kocsikázáson vettünk részt a dolgozószobába, ahol a kezdeti
Mikulással. Az első osztályosoknak
azonban mást is tartogatott a puttony. megilletődöttség után dalokkal,
Levelet kaptak, amiben egy meghívót
találtak Nagykarácsonyba, a Mikulás versekkel kedveskedtünk a
otthonába. Rajzokkal készültünk a nagy
találkozásra. Nagyszakállúnak, aki ezt csomaggal
Végre eljött a várt nap! Úti csomagokkal hálálta meg.
megpakolva indultunk a nagy útra. A
Körülnézhettünk az otthonában is, ahol
kézművesedtünk, kürtőskalácsot
ettünk, megsimogathattuk a
rénszarvasokat, és kipróbáltuk a
szalmalabirintust is.
A Mikulásnál tett látogatást egy rövid Hazafelé megálltunk még egy gyors
séta követte, a gyerekekkel átballagtunk sütizésre, ami méltó lezárása volt ennek
a helyi Játszóházba. Ez a hely maga volt a fantasztikus napnak!
a csoda! Az ugráló várba annyiszor
mehettek fel nebulóink, ahányszor csak Köszönjük az 1.a, 1.c, 3.b osztályok,
akartak! Kipróbáltuk a többi játékot is: valamint a kéleshalmi tagozaton tanuló
a kislányok babáztak és sütöttek-főztek gyerekek szüleinek, hogy anyagi
a játékkonyhában, a fiúk pedig támogatásukkal lehetővé tették
megjáratták a kisautókat és a számunkra ezt a felejthetetlen napot!
társasjátékokat.
Külön köszönet Bayer György támogatásának.
Dervadericsné Ádám Judit, Ságodi Henrietta
71
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
72
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Ovisok a Hunyadiban
December 8-án délelőtt nagy több mesejátékkal várjuk vissza a
örömünkre elfogadva szíves kicsiket.
invitálásunkat az ovisok ismét
ellátogattak hozzánk. Nagyon fontosak e találkozások
Ezen a délelőttön felsős számunkra, mert ezen alkalmakkal is
Zsebszínpadosaink szórakoztatták
őket Mátyás király: A gyevi bíró c. szeretnénk elősegíteni
mesefeldolgozással. Tavasszal még
beilleszkedésüket iskolánkba, hisz
szeptembertől sokan közülük
remélhetőleg diákjaink lesznek.
73
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Látogatás az I. Stúdióban
Budapestre kirándultunk december 8- Legnagyobb sikere a súgógépnek volt,
án, a „néptáncos” 4.a osztállyal és a ami a bemondók munkáját segítette.
Szent Anna Iskolásokkal. Délelőtt Elvarázsolta diákjainkat a technika is,
megcsodáltuk a Szent István Bazilikát fényszórók, kamerák, robotkamerák, és
Sándor Atya vezetésével. Érdekes a „ledfal” amin a produkciók alatt
információt hallottunk a Bazilika kivetítették az archív felvételeket.
építésével kapcsolatban, megnéztük a Fantasztikus volt látni azt, hogy milyen
Szent Jobbot is, sőt a bátrabbak a komoly összehangolt munka teszi
kupola kilátójából megcsodálták a lehetővé hétről-hétre ennek az
karácsonyi díszbe öltöztetett pesti értékmegőrző műsornak a sikerét.
belvárost is. A Bazilika előtti Adventi
Vásár az idén Európa 4. legszebb Remek lehetőség volt ez az iskolán
karácsonyi vására lett, ahol kívüli rendhagyó élményszerző tanóra.
nézelődtünk, sétáltunk. Este, hazafelé utazáskor, csodaszép volt
a karácsonyi díszben pompázó
Délután ritka élményben Budapest látványa.
részesülhettünk az MTV jóvoltából. Patocskainé V. Klára
ének tanár
A Fölszállott a Páva 4. elődöntőjének
főpróbáját nézhettük meg az I.
Stúdióban.
Nagyon érdekes volt látni, hogyan
dolgoznak az operatőrök, szervezők,
bemondók.
A versenyzők ugyanazt a műsort adták
elő, népviseletbe felöltözve, amit aznap
este élő műsorban a Duna TV-ben.
A főpróbán van lehetőség az utolsó
simításokra, apróbb korrigálásra. A
zsűri is jelen volt „civilben” és
jegyzeteltek, de a részletes értékelést, a
valódi pontokat meghagyták az esti élő
műsorba.
74
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
75
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Betlehemi örömhír
Az idén is elindultak a „Hunyadisok” a A templomi Karácsonyi hangversenyen
betlehemi örömhírrel. december 17-én műsorunkhoz
diavetítésen követtük a Szent Család
December 11-én, a városi nyugdíjas útját az egykori és mai bibliai
karácsonyi ünnepélyen adtuk elő helyszíneken.
műsorunkat.
December 21-én az AGROPRODUKT
Egy kicsit rendhagyó módon az KFT. fogadta hírvivőinket nagy
„Angyali Üdvözlettel” kezdtük szeretettel, és szeretetlakomával.
előadásunkat, amikoris Gábriel Köszönjük a több év óta tartó szívélyes
Arkangyal megjelent Máriának fogadtatást!
Názáretben az „Isteni titkot”
kijelenteni. Utolsó fellépésünk a Hunyadi Iskola
karácsonyi ünnepélyen volt, ahol
Palócföldi gyűjtésből származik ez a tanáraink és a nyugdíjas pedagógusok
népzenei anyag, ami itt a Dél-Alföldön előtt vittük hírül karácsony üzenetét.
újdonságnak számít.
Felkészítő pedagógusok: Bunyevácz
Jézus születését a Rábaközi Hajnalka, Puskás Krisztina és
Patocskainé Vízvári Klára.
Bölcsőcskével adtuk elő a 2.c, 3.a,
osztályos tanulókkal, furulyán kísértek
a 6.a osztályosok.
Áldott békés ünnepeket kíván a Betlehemes csapat!
76
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
77
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
78
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Régizene hangverseny
December 12-én végre sor került a alatt: megtudtuk, hogy az egykezes
Filharmónia bérletes sorozatának első furulyával és a nyakba kötött dobbal egy
hangversenyére ebben a tanévben. ember is képes volt zenekart alkotni.
Csodálkoztunk, hogy milyen hatalmas a
Most nagyon sok diákunk vásárolt basszusfurulya, s milyen lágy hangon
bérletet, de sajnos nem mindenki szólal meg. Sok gyermek számára
lehetett ott, mivel előre nem tudtuk, ismeretlen volt a vonós viola da gamba,
hogy a novemberre kitűzött időpont és a teremben ülő hallgatóság nagy
decemberre módosul, s épp aznap két része még sosem találkozott a duda
osztályunk is Nagykarácsonyba utazott sípjára emlékeztető cornamuse
a Mikuláshoz. nevezetű hangszerrel.
Az Al Fresco Régizene Együttes Bár a gitárt ismerjük, de középkori
látogatott el hozzánk Szegedről, hogy dallamot ritkán hallunk rajta, s a gitáros
ízelítőt adjon a diákoknak a bravúros ujj-ritmusjátéka a hangszer
középkorban felcsendülő dallamokból. testén lenyűgözte a gyerekeket. A
tekerőlantot pedig az előadás után még
Képzeletben részt vettünk kis falusi közelről is megnézhettük.
mulatságokon, úri táncalkalmakon, sőt
főúri kastély báltermébe is A hangverseny végén megszólaló
bepillantottunk. Bejártuk a középkori vastaps egyértelműen jelezte: a
Európa néhány országát: Angliát, közönség tetszését elnyerte az Al Fresco
Spanyolföldet, Itáliát. és a középkori muzsika.
Érdekes, különleges hangszerekkel Puskás Krisztina
ismerkedtünk meg a zenei időutazás
79
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Ajándék filmvetítés
December 13-án karácsonyi várakozás idején. Ebben az évben a Gru
3 című mesét nézhettük meg. A nagy
meglepetésben volt részünk. Az Imre kivetítő, a közös mozizás különleges
élményt jelentett mindannyiunk
Zoltán Művelődési Központ számára. Köszönjük a Szervezőknek ezt
az ajándékot!
filmvetítésre hívta iskolánk alsó
tagozatos tanulóit. Ez a program
gyerekeink legnagyobb örömére már
hagyománnyá válik az adventi
80
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Karácsonyi adakozás
Mi, a Hunyadi János Általános Iskola 6.a A Hunyadi iskolában és a szakiskolában
osztályos diákjai idén egy rendhagyó adománygyűjtő dobozokat helyeztünk el,
jótékonysági ötlettel álltunk elő. egy-egy tálca mézeskalács kíséretében.
Arra gondoltunk, hogy mézeskalácsot Rekord sebességgel fogytak el az ízlésesen
szeretnénk sütni, ill. árusítani és a befolyt becsomagolt finomságok.
összegből a Bajai Gyepmesteri Telepéhez
tartozó „Kutyabaja” Alapítványt fogjuk Az így összegyűlt pénzből kutyatápot
támogatni. vásároltunk, amelyet személyesen adtunk
át Horváth Györgynek, a gyepmesteri telep
Minden tennivalót alaposan vezetőjének.
megfontoltunk. Összeállítottuk a teendők Ezúton is köszönet MINDENKINEK,
listáját és beszereztük az alapanyagokat, tanárainknak, szüleinknek,
majd Borota-Alsószentkatán, egy régi diáktársainknak, az adakozóknak, hogy
tanyasi iskolában elkészítettük a hozzájárultak tervünk megvalósításához!
süteményeket. A csoport egyik fele tésztát
nyújtott, sütött, díszített, (és evett..), a Reméljük, jövőre is számíthatunk
támogatásukra, és segítségükre.
másik fele pedig a plakátokat készítette el,
amiket szerte a városban kitettünk.
Hunyadi János Általános Iskola 6.a német nemzetiségi tagozatos osztálya
81
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
82
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Luca-napi csúszkálás
Ha december, akkor korcsolyázás! futkározhattak, szivacstéglákkal
Kihagyhatatlan téli élmény részesei dobálóztak, ajándékokat válogattak a
voltak diákjaink december 13-án résztvevők.
Szegeden. Bár az idő enyhén tavaszias Megcsodáltuk a gyönyörű kirakatokat, a
volt, a jégpályán ennek a ritka téli csodaszépen felöltöztetett belvárost.
sportnak hódolhattak a korcsolyázás Kellemesen elfáradva érkeztünk haza az
szerelmesei. egész-napos programról.
Sportolás után az Adventi Vásárban
nézelődtünk, labirintusban
P.V.K.
83
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Németes karácsony
Rendhagyó módon készültek a Hunyadi hangulatú összejövetelen sor került
János Általános Iskola német karácsonyi teszt megoldására,
nemzetiségi nyelvet tanuló diákjai versfaragásra, német dalok
karácsony ünnepére. December 21-én megismerésére és vaktérkép kitöltésére
ugyanis egy játékos vetélkedőn vettek is. A legügyesebben szereplő és
részt a felső tagozatosok, hogy együtt legjobban együttműködő csapatok
idézhessék meg a német nyelvterület természetesen német karácsonyi
ünnepkörhöz kapcsolódó édességeket vehettek át jutalomként.
hagyományait, szokásait. A vidám
Szőnyiné Vas Lívia és Misalek Tibor
szervezők
84
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Karácsonyi ünnepség
Idén 2017. december 21-én csütörtök karácsonyi guba elfogyasztása közben
délután rendeztük meg iskolánk pedig végre egy jót beszélgethettünk
dolgozóinak, és nyugdíjas egymással a több hónapos rohanás
kollégáinknak hagyományos karácsonyi után.
ünnepségünket. Ezen az ünnepségen osztottuk ki
Iskolánk nagyobb diákjai gyönyörű szorgalmas, ügyes, jó magaviseletű, de
betlehemi játékkal, a kicsik vidám rászoruló gyermekeinknek az Invokáció
hagyományőrző műsorral, mi felnőttek Alapítvány hagyományos karácsonyi
pedig egy koccintással kívántunk pénzjutalmát, ezzel is szebbé,
egymásnak áldott ünnepeket. A gazdagabbá téve karácsonyukat.
Idén az Invokáció Alapítvány jutalmazottjai: 3.c
Magyar Vivien 4.a
Papp Kamilla 5.a
Miskolczi Szonja 6.c
Csernus Csaba 7.c
Vörös Adrián 8.a
Dudás Gergő
85
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
86
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
87
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Január
88
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Rendhagyó angol óra
Január 16-án a Baptista életükről, feladatukról és dalt is
Gyülekezet nemzetközi ifjúsági tanítottak a gyerekeknek. Ez a
missziója látogatott el hozzánk. A különleges látogatás élvezetes és
fiatalok Norvégiából, Skóciából, maradandó élmény volt diákjaink
Észtországból, Ausztráliából, számára.
Kanadából és az Amerikai
Egyesült Államokból érkeztek. Köszönjük Bayer György lelkész
úrnak a lehetőséget.
A rendhagyó óra keretein belül
vendégeink angolul meséltek
89
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Mesedélután
2018. január 18-án délután megtelt a Meghívásunkat elfogadva Baka Jenőné
Marika néni, Jáksó Lászlóné Julika néni
díszterem. Szülők, nagyszülők, valamint iskolánk könyvtárosa Lipák
Andrea vállalkoztak rá, hogy
testvérek, tanáraink, iskolánk rangsorolják az elhangzott mesék
alapján mesedélutánunk szereplőit.
igazgatójával együtt várták a délután
főszereplőit: felső tagozatos
mesemondóinkat.
Csodás délutánunk volt, melynek eredményei:
5. évfolyamon: I. helyezett: Fekete Anna 5.c és Somogyi Kata Flóra 5.a osztályos
II. helyezett Miskolczi Szonja 5.a osztályos
6. évfolyamon: I. helyezett: Kis Luca 6. a osztályos és Somogyi Anna Virág 6. c osztályos
II. helyezett Hargitai Emma 6. c osztályos és Szakály Zita 6. a osztályos
90
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
A magyar kultúra napja
Hagyományainkhoz híven a amelyeket mi adtunk a világnak.
Hunyadiban idén is Megosztjuk megosztható
megemlékeztünk a Magyar tudásunkat a világgal, még ha a
Kultúra Napjáról. Az iskolarádión világ nem is érti pontosan, hogy
keresztül közvetítettük mit jelent, mit mond nekünk
diáktársainknak és tanárainknak Balassi Bálint, Csokonai, Petőfi
ünnepi gondolatainkat. vagy Ady, s talán csak sejti, amit
Ismételten fel szerettük volna Bartók és Kodály, de tudja a
hívni a figyelmet a magyarság zseniális Neumann János vagy
kulturális értékeire, arra, hogy egy Szent-Györgyi Albert
évezred telt el itt Európában, magyarságát.
amióta a világ figyel ránk. Egy A Magyar Kultúra Napja legyen az
a cselekvési vágy az alkotásra, a
évezred, amióta az tenni akarásra, amely arra a
reformkorra volt jellemző,
egyetemességben küszködve, amelyikben nemzeti himnuszunk
Kölcsey Ferenc tollából 1823.
vigyázva építjük magunkat. Be- és január 22-én megszületett.
elfogadjuk a világ sokszínű
kultúráját, úgy, hogy közben
nagyon vigyázunk azokra az
értékekre, amelyekre mi hoztunk
létre, amelyek a mieink,
91
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Rajzverseny A magyar kultúra napja alkalmából
A magyar kultúra napja alkalmából megrendezett rajzversenyre rengeteg pályázat
készült. Az alsó tagozatos gyerekek nagy örömmel készítettek meseillusztrációkat
magyar népmesékről. Egy igen változatos és szemet gyönyörködtető kiállítást is
rendeztünk az elkészült művekből.
A zsűri döntése alapján az alábbi helyezések születtek:
1-2. osztály
1. Szántó Mirella 2. a
2. Liliom Linda 1. o. (Kéleshalom)
3. Ferenczi Hanna 2. c és Szántó Orsolya 1. o. (Kéleshalom)
3-4. osztály
1. Lógó Bianka 3. c
2. Otott-Kovács Kiara 3. c
3. Hegyi Jázmin 3. c
Különdíj: Boros Kinga 3. c és Arany László 3. a
Ecsődi Anita
92
A Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium évkönyve 2017-2018-as tanév
Szépíróverseny
1-2. osztály
Mint minden évben, az idén is szebbnél szebb munkák születtek,
megrendezésre került 2018. január
24-én a szépíróverseny, ahol melyek nem csak a gyerekek, hanem
megmutathatták az első és második
osztályos kisdiákok, hogy milyen a mellettük álló pedagógusok illetve
szépen forgatják ceruzájukat. A
gyerekek nem okoztak csalódást, szülők munkásságát is tükrözik.
További jó munkát kívánunk a
tanévhez! Gratulálunk a
nebulóknak!
1. osztály
Első helyezett: Prikidánovics Tamás 1. a , és Matuz Bianka 1. a
Második helyezett: Dági Veronika 1. a
Harmadik helyezett: Horváth Viktória 1. c
2. osztály
Első helyezett: Gárgyán Dzsenifer 2. c
Második helyezett: Szántó Mirella 2. a
Harmadik helyezett: Kolompár Márk Tibor 2. a
Részt vettek még: Rencsár Henrik 2. Horváth Viktor 1. b, Rostás Adrián 1.
c, Mezei Bence 2. a, Pajzer Míra 2. a, b, Dudás Zselyke 1. a, Lengyel
Lakatos Dániel 2. b, Kurucz Martin Kamilla 1.a, Dudás Izabella 1. c.
2. a, Kalderás Kevin Csaba 2. b, Lencse Dorka 1. c, Fenyvesi
Sztojka Erik József 2. b, Mészáros Napsugár 1. c, Földes Bence 1. c.
Armand 2. c, Halász Debóra 1. b,
93