Bizalmat építünk.
Küldetésünk a bizalom építésére irányuló kommunikáció
a művészeti – kulturális szcénában.
Tapasztaljuk, hogy viszonylag kevesen ismerik fel, hogy mennyire
lényeges és milyen meghatározó erővel bír mind személyi, mind
intézményi és esemény szinten a pr – kommunikáció.
A kapcsolatok kiépítése, azaz a bizalom elérése és annak ápolása
a legfontosabb feladatok közé tartozik. Ezekkel számolnia kell
bárkinek, aki sikeres vállalkozásban gondolkodik. Lehet akármilyen
meghatározó egy produkció/művész/teljesítmény/intézmény, ha
nem kommunikál kellőképpen a célcsoportjaival, nem használja
tudatosan a kommunikációs csatornákat és nem eltökélten
építkezik a nyilvánosságban, akkor rövid időn belül tönkremegy és
a feledés homályába veszik. A kortársPRos azzal, hogy releváns, elő
kapcsolatokkal rendelkezik és tudatosan használja ezeket a művészeti
és kulturális területeken pontosan azt éri el, hogy az adott partner
ismertsége nő és egyre többek számára válik nyilvánvalóvá
létezése és egyedisége.
Összművészetben hiszünk.
Olyan különböző művészeti ágak meghatározó szereplőivel dolgozunk
együtt, mint a komoly- és világzene, képzőművészet, a színház-és film, a
tánc, valamint az irodalom. Ennek köszönhetően széles körben fedjük le
a hazai művészeti – kulturális szcénát.
Célokat határozunk meg.
A legnagyobb elismerés számunkra ha partnereink folyamatos
tájékoztatás mellett, elégedetten tapasztalják, hogy az általuk
legfontosabbnak ítélt projekt vagy intézmény iránti bizalom erősödik.
A bizalom pedig az érdeklődő közönség számának növekedésével
mérhetővé válik.
Partnereink
jelenlegi partnereink
Képzőművészet Médium Tánc
Art Market Budapest Humen Media Group Frenák Pál Társulat
Budapest Art Week
Budapest Art Mentor Díj Gasztronómia
Program Highlights of Hungary Baotiful
Benkó-díj Impostor
Színház és film
Hámori Gabriella Komoly – és világzene Intézmények
Manna Produkció Concerto Budapest Finn Kulturális Intézet
Mozsár Műhely Guessous Majda Mária Svéd Nagykövetség
Nagy Dániel Viktor Új Nemzedék Központ London
Orlai Produkciós Iroda Werk Akadémia
Színházak Éjszakája 2017
Tenki Réka
Terminál Workhouse
Korábbi partnereink
Kulturális, művészeti PR Színház és film Komoly – és világzene Gasztronómia
Campfilm Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál Hard Rock Café
contract Brandek, projektek és művészek kapcsolatépítésének segítése, bizalom generálása Finn Filmnapok Messiás.ma
K2 Színház Rost Andrea Irodalom
irányukba, előadások jegyeladásának élénkítése. Romani Filmfesztivál Vajdahunyadvári Nyári Fesztivál Légrádi Gergely
Spinoza Színház Libri Kiadó
Sajtókommunikáció Kézőművészet Réz András
Ferenczy Múzeumi Centrum
business Brandek, projektek, művészek sajtó-megjelenéseinek erősítése. Működő és élő kapcsolatok Hybridart Management
online, offline és elektronikus médiumokkal (általános, szakmai, női, lifestyle, blog és vlog). Magyar Nemzeti Múzeum
Satjófigyelés, médiavásárlás, sajtótájékoztatók szervezése.
SHARE Online és social media
Facebook, Instagram, Youtube oldalak és honlapok üzemeltetése, eDM menedzsment.
Marketing és kommunikációs stratégia építése
Raster Esemény kommunikáció, brand építés, imázs kampány tervezés és kivitelezés.
Kiváló szakmai partnerek segítik munkánkat
Grafikai munkák, arculattervezés, kiadványok tervezése, webfejlesztés, SEO,
tartalommarketing, fotó és videó anyagok gyártása
Frenák Pál Társulat Budapest Art Week Hámori Gabriella
a csapat
Balogh Máté András Ács Sarolta Mirjana Skrapits Sin Olivér
Ügyvezető PR account Fotó, Video Fotó, Video
A projektekben több, kiváló és jótollú újságíróval dolgozunk együtt.
Kapcsolat
Balogh Máté
Ügyvezető
36704571183
[email protected]
Ács Sarolta
PR account
36204331271
[email protected]
www.kortarspr.hu
www.facebook.com/kortarspros